Ha azt mondom, pakolás, akkor alighanem a legtöbb határátkelőnek (a férfiaknak biztos…) egy pillanatra gombóc keletkezik a gyomrában, mert hát ugye pakolni általában senki sem szeret, ellenben muszáj, amikor az ember hazaindul hosszabb-rövidebb látogatásra. A helyzet ráadásul nem is feltétlenül távolságfüggő, hiába hinné azt az ember, hogy Ausztriából könnyebb nekiindulni, mint mondjuk Németországból vagy Angliából. Nem az, és erre bizonyság wien74 írása.

Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

„Pakolásban egyértelműen mindig is nagyok voltunk.

A sok utazgatásnak köszönhetően abszolúte tökélyre fejlesztettük az összekészülést, így pontosan tudjuk, melyik táskába mi fér bele, mi az, amire mindenképp szükségünk van és ezt hogy lehet lazán beszuszakolni a kocsinkba. Na, oké, az talán túlzás, hogy lazán. 

Ez a mostani időszak mégis picit más, hisz ha átruccanunk Osztrákhonból „magyarba”, akkor az azért nem egy klasszikus értelemben vett nyaralás. Bár a csomagok tekintetében nincs nagy változás. Abból most is sok van. 

Párom meg is jegyezte, hogy mi minden egyes alkalommal egy folyosónyi cuccal utazunk. Mindegy hogy két napra megyünk vagy egy hétre, a mennyiség ugyanaz. És ilyenkor a konyhából csakis úgy lehet megközelíteni a bejárati ajtót, ha közben kismillió bőröndön, sporttáskán, zacskón átesünk. 

Ami nem maradhat 

Pedig férjem tett egy gyatra próbálkozást arra, hogy ezt a rengeteg cuccot, hogyan is lehetne leredukálni: mondjuk úgy, hogy mindenki annyi táskát hozhat, amit ő maga elbír. Bevallom, én ezen elbuktam. 

Mert ugye fejenként egy táska az alap. Na, jó, a lányomnak kettő. Meg anyának is. Aztán kell egy cipős. Ja és persze a laptop sem maradhat otthon. És ugye sportcuccot is vinni kell. Mindenkinek külön. Télen korit is. Abból rögtön négyet. 

És az otthoniak extra megrendelése egy kosárba kerül (csupa csak "kint" kapható finomság). Egy-két üveg jó bor a barátoknak, egy kis nasi a gyerekeknek. Kinőtt ruhák a barátnőim gyerekeinek. 

Meg hát vissza kell vinni a könyvtári könyveket, a kiolvasott osztrák újságokat is. És az üres mézes üvegeket. Ott vannak még a kütyük: mobil, tablet, fülhallgató (ezek létfontosságúak, különben már az első kanyar után jön az örökzöld "Ott vagyunk már?"). 

Indulhatunk? Persze, csak előbb… 

Oké, akkor ezzel megvolnánk. Igaz, hogy kb. négyszer fordulunk, mire leérünk a parkolóba, de legalább a lakás már nem néz ki úgy, mint egy menekültszállás. Huh, az előszoba üres. 

Persze most meg a parkolóban nem férünk hozzá a kocsihoz. Csomagtartó felnyit. Jé, lent van egy tálca akciós sör. Itt hűl. Á, ezt már nem visszük fel, inkább jön velünk Magyarországra. Majd elfogy. Aha. De ez is helyet foglal. 

Na persze ilyenkor nem számít, hogy mindenkinek csak fél négyzetméternyi helye van a csomagtartóban. Szentségelés, felmenők emlegetése, de végül sikerül lecsukni a hátsó ajtót. Indulhatunk? Persze, azonnal, csak hát mindkét gyerekre egyszerre jön rá a WC-zhetnék. Felszaladás. Leszaladás. Ajtóellenőrzés. 

A szokásos tesztkérdések a kocsiban: Leoltottad? Kihúztad? Becsuktad? Biztos? Csakúgy, mint a boldog békeidőkben a rohanós pár az Égig érő fűben... Végre mindenki a helyén ül. Boarding completed. Elindulhatunk kis hazánk irányába. 

Merre van az útlevél? 

De valami rossz érzés motoszkál bennem. Az okára már a falu vége táblánál rájövök: az útlevelek. Hátha arc! Egy tiszteletkör a faluban és máris újra a lakásban vagyok. Útlevél sehol. Ja, tényleg, a bőröndömbe tettem. Az meg a csomagtartó legalján van. És ott is marad. Nem gond, úgysem kéri a kutya sem a határon. 

Ha mégis, hát határőr legyen a talpán, aki végignézi, ahogy előbányászom a doksikat az autó legmélyéről. Szerintem, ha ez mégis bekövetkezne, a párom tutira otthagy engem pakkostul. Szóval indulás! Persze Parndorfnál azért még meg kell állni, de ha bárki bármit is vesz, akkor azt az ölében hozza haza! Ez elég jó módszer a spórolásra. 

… és akkor jöhet a felcuccolás 

Aztán röpke két óra és már meg is érkezünk. A felcuccolás a fent említettek fordítottja. Haha, most anyósomék előszobája az, amiben nem lehet moccanni sem. Úgyhogy a megszállásunk láttán valószínűleg ők is kétszer örülnek: egyszer, amikor jövünk, meg amikor megyünk. 

Mindegy. Visszafelé úgysem lesz ennyi cuccunk. Hisz egy csomó mindent otthonra vittünk. De ez hiú ábránd. Valahogy akkor sem marad egy szatyor sem üresen, nincs kihasználatlan hely a kocsiban és ugyanolyan trükközve kell pakolni, hogy a kocsi csomagtartóját le tudjuk csukni. 

Mert hát ugye viszünk új könyvtári könyveket, jönnek a Nők Lapják és persze mézet is csak innen szabad venni. Na persze egy-két új ruhadarab is „kerül”, mert hát odakint nincs turi és valljuk be ez a fajta keresgélés, szemezgetés nagyon hiányzik.                                                                  

Aztán ott van még anyósomék szeretetcsomagja, nehogy má' éhen haljanak az unokák, egy kis zöldség, gyümölcs, sült hús. „Fiam, majd elfogy” - felkiáltással egyre több doboznyi étel gyűlik az üresre tervezett kosárban. Tiszta szerencse, hogy nem hoztuk a hűtőtáskát, mert az is simán megtelne... 

Atya ég! Ha apuhoz is lementünk volna, akkor onnan egy láda krumpli utazna velünk. Mert ugye a kinti Erdäpfel csak távoli rokona az igazi lajosi házitermesztésűnek. Ezt most megúsztuk, de még így is jobban hasonlítunk a plafonig felpakolt balkáni vendégmunkásokhoz, mint szeretnénk. 

Bombatámadás az előszobában 

Két órácska utazás után felsejlenek a távolban a széllapátok, hamarosan megérkezünk a Lajtán túlra. Kipakoláskor, ha lehet, még többször fordulunk a hazai csomagokkal, de szuszogva és lihegve végül lerogyhatunk kis lakásunkban. 

Talán a bombatámadás a megfelelő szó, amely leírja a látványt az előszobában és még kb. 2 nap mire minden a helyére kerül. De nem bánjuk. Majd kipihenjük az egészet a dolgos hétköznapokban. 

Most viszont jó elnyújtózni a kanapén és a híradót bámulva felvenni az itteni fordulatszámot. Meg különben is: legközelebb majd minden flottabbul megy. És fejben máris tervezzük a következő látogatást. 

Mert mindenütt jó, de legjobb otthon. Bárhol legyen is az.”

HÍRMONDÓ

„Visszafordíthatatlan lesz” a távozás

Legalábbis a brit igazságügy-miniszter szerint, aki azt mondta, ha hivatalosan elindul a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat, azt nem lehet később visszafordítani. Korábban Tony Blair volt kormányfő úgy vélte, mivel a szavazók tavaly nem tudták, mivel jár a távozás, joguk van ahhoz, hogy meggondolják maguk.

Mikor a legjobb külföldi cserediáknak menni?

A huzamos ideig tartó külföldön tanulás hatalmas lehetőség, és a magyar diákok 90 százaléka szívesen venne részt ilyen programban. Nagy kérdés, hogy hány éves korban érdemes belevágni.

(Fotó: pixabay.com/ivabalk)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.