Valamennyire érthető okokból hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a határátkelés elsősorban a kelet-európai térséget sújtja, innen megy el a képzett és képzetlen munkaerő (és ezért költ a magyar kormány több mint 80 millió forintot Ukrajnában munkaerő-toborzásra). Pedig más országokban is súlyos gondot jelent az elvándorlás – például Spanyolországban, ahol jellemzően a képzett, tanult fiatalok keresik külföldön a boldogulást.
Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.
Az ünnepek idején nem csak a budapesti ferihegyi, de madridi Barajas repülőtér is tele volt külföldön élő, hazalátogató határátkelőkkel. Utóbbi helyszínen rengeteg fiatalt látott az El País újságírója, aki megjegyezte, hogy ők még a szerencsések közé tartoznak, mert egyáltalán megtehették, hogy pár napra hazatérjenek.
Miközben a múlt század 60-as és 70-es éveiben elképesztően sok spanyol kényszerült külföldön munkát keresni (Németország, illetve akkor még NSZK 552 ezer, Svájc 577 ezer, Franciaország 436 ezer spanyolnak adott megélhetést), addig a mostani elvándorlás kisebb mértékű, de bizonyos szempontból legalább annyira fájdalmas.
Vita a számok körül
Ami a számokat illeti, a spanyolok ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint minden más európai uniós ország: megbecsülni is nehéz, hányan élhetnek külföldön.
Még 2012-ben a spanyol statisztikai hivatal (INE) úgy becsülte, hogy a gazdasági válság 2008-as kitörése óta 225 ezer spanyol költözött külföldre, addig egy évvel később a szociológus Amparo González-Ferrer egy átfogó tanulmányban már 700 ezer emberről írt.
Csak hogy érzékeltessük az arányokat: 2013-ban Spanyolország adta a második legtöbb bevándorlót az Egyesült Királyságba, csak a lengyelek előzték meg őket.
A legfrissebb hivatalos adatok (amelyek annyit érnek, amennyit, de ez van) 2016 első félévére vonatkoznak, ezek szerint ebben a hat hónapban 20 ezer spanyol költözött külföldre.
A számok a külföldi konzulátusokon bejelentkezett spanyolok adatain alapulnak, ám mivel sokan nem jelentkeznek be, ezért ezek pontatlanok is. Mindenesetre talán nem túlzás millió körülire tippelni a határátkelő spanyolok számát (az ország egyébként 64 milliós).
De nem is csak a számok az igazán érdekesek, hanem az, hogy az elvándoroltak jó része 25-34 év közötti, képzett, tanult fiatal, azaz kis túlzással egy teljes generáció indult útnak, aminek nyilván hosszú távú következményei lesznek. Róluk is szól két újságíró, Noemí López Trujillo és Estefanía S. Vasconcellos könyve, a Volveremos (Visszatérünk).
Kalandvágy vagy kényszer?
A spanyol kormány megpróbálja a kalandvággyal és a nyitottsággal magyarázni a határátkelést. Alfonso Dastis külügyminiszter például nem is olyan régen azt mondta, hogy „akik külföldre mennek, azok kezdeményezőkészségüket, a jó értelemben vett nyughatatlanságukat, nézőpontjuk sokszínűségét, az alkalmazkodókészségüket és az új horizontok iránti nyitottságukat bizonyítják”.
Kicsit másként látja ugyanezt a spanyol határátkelők érdekvédelmi szervezeteként működő Marea Granate, akik szerint a kezdeményezőkészség helyett szükség, a nyughatatlanság helyett kétségbeesés, a sokszínű nézőpontok iránti vágy helyett pedig a család eltartásának és támogatásának kényszere és mindenekfelett az emberhez méltó élet vezeti a külföldön boldogulást keresőket, és mindez nem ok, hanem következmény.
A szavak ereje
Persze azt is figyelembe kell venni (ezt már a JotDown szerzője írja), hogy rengetegen vannak, akik azért nem mentek el, mert egyszerűen még azt sem engedhették meg maguknak, hogy egy ilyen kalandba belevágjanak, mert annyi pénzük sincs, hogy egyetlen napnyi külföldi álláskeresést finanszírozni tudjanak maguknak.
Hasonlóképpen látja a Volveremos egyik szerzője, Noemí López Trujillo is: „Minden kivándorlási mozgalom esetén figyelembe kell venni, hogy azok mennek el, akik megtehetik. Ugyanez a helyzet Afrika északi részén, vagy például Szenegálban, azok indulnak el, akiknek van megfelelő családi hátterük, megtakarításuk. Spanyolország esetében például sokszor egyetemistákról beszélhetünk, akik például részt vettek az Erasmus programban, stb.”.
A szavakkal vigyázni kell, hívja fel a figyelmet az újságíró, hiszen ezekkel ugyanúgy rá lehet világítani a problémákra, mint elrejteni azokat: „A szavak a valóságot is formálják, így amikor a kormány kalandvágyóknak nevezi a határátkelőket, akkor tulajdonképpen elfedi a kényszerből elvándorlók csoportját”.
„Kétségtelen, hogy a kivándorlók között sem mindenki muszájból megy el, vannak olyanok, akik tapasztalatot akarnak szerezni, nem áldozatok, ezzel együtt is szerintem kegyetlenség kalandvágyónak nevezni őket. Hiszem, hogy ha kivándorlónak nevezem őket, akkor a valóságot írom le, és lehetőséget adok nekik arra, hogy elmagyarázzák a motivációikat” – mondja Noemí López Trujillo.
A könyv egyik szereplője Murciából költözött Franciaországba. Mint mesélte, odahaza elég sok bevándorló élt azon a környéken, akiknél az volt a szokás, hogy amikor a gyerek betöltötte a 16. életévét, otthagyta az iskolát és munkába állt.
Amikor 2008-ban beütött a válság, a spanyolok visszavették ezeket a munkákat, a bevándorlók pedig állás nélkül maradtak. Ehhez képest ő abszolút kivételes helyzetben érzi magát Franciaországban. Ugyanakkor úgy látja, van megkülönböztetés bevándorló és bevándorló között is, vannak, akiket másodrangúnak tartanak.
Noemí López Trujillo szerint azok, akik nem kényszerültek külföldön megélhetést keresni, nincsenek tisztában azzal, mit is jelent elveszíteni a gyökereket és távol lenni a családtól.
„Sokan írták azt nekünk például Twitteren, hogy nem olyan nagy dolog kimaradni a családi születésnapokból. De nem ítélheted meg, kit hogyan érint egy ilyen helyzet. Sokak számára az otthon és a haza a család, és nekik különösen nehéz távol lenni, különösen, ha gyerekük is van” – hívta fel a figyelmet a szerző.
És talán ezzel érkeztünk el a lényeghez: lehet ugyan számokkal dobálózni, statisztikákat idézni (pláne, ha azok esetleg nem is a legpontosabbak), meg címkéket aggatni emberek csoportjaira, de itt mégis csak személyes történtekről van szó.
Legyenek akár spanyolok, akár magyarok.
HÍRMONDÓ
Így vernek át az ausztriai álommelóval
Ki ne szeretne a magyarországi fizetése sokszorosáért külföldön, nyugodt, kiszámítható körülmények között dolgozni? Nyilván a legtöbben azonnal ugranának egy ilyen lehetőségre – éppen ezt használják ki azok a csalók, akikre a rendőrség is felhívta a figyelmet.
800 eurót kereshetsz Bécsben bringázással
Ennek egyik feltétele, hogy letedd az autót, és helyette teherbringával járj napi szinten. A másik, hogy családoknak jár.
„A brit kollégák egy hétig bírják”
Még csak nem is igazán aggódnak különösebben a Nagy-Britanniában élő magyarok az elmúlt fél év fejleményei miatt. Leginkább talán a font gyengülése érinti rosszul őket.
(Fotó: pixabay.com/Life-Of-Pix)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: