A múlt héten olvashattátok Tamás történetét egy norvég faluból, és akkor ígéret volt arra, hogy az ottani élet bizonyos részeit egy külön írásban részletesebben is kifejti. Nos, most jött el ennek az ideje, így eltöltünk majd egy napot egy óvodában, megnézzük, milyen lehetőségei vannak egy autista gyermeknek az északi országban, és kis összegzésre is futja majd.
„Arra gondoltam, leírok egy óvodai napot (gondolom a festés és az autószerelősdi senkit sem érdekel itt), úgyis volt itt a határátkelőn ilyesfajta poszt már, hogy milyen egy munkanapod.
Telefonos helyettes voltam, ha valaki szabadságra ment vagy megbetegedett, akkor engem is tudtak hívni. A végén már heti négy napot dolgoztam, és nem csak én voltam vikar. Beteges egy népség, főleg az állami / kommune alkalmazott, érdekes.
Nem csak én voltam egyedül hapsi, és nagyon szeretik itt északon, ha van férfi is az oviban. Különbözik az egész rendszer az otthonitól, főleg mert van pénz a megfelelő számú alkalmazottra. Három-négy gyerekre jut egy felnőtt. Volt olyan, hogy egy „osztályon” három pasi szolgáltunk. Ez ráadásul az 1-3 éves korú gyerkőcöknél.
Tehát ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor olykor a festékben, olykor az olajban, és olykor sz..ban voltam. Na, nem volt azért ilyen vészes, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor gondoltam, hogy kész, ilyen nem létezik, ennyi nem lehet egy gyerekben (teljes generál, ruha... minden - akinek van gyereke, tudja, mire gondolok).
A reggeli nem közös étkezés volt, mindenki mikor érkezett, akkor ült le az asztalhoz általában fél 8 és fél 9 között mindenki megérkezett. Délelőtt némi játék bent, aztán kint, csak nagyon extrém esetben nem mentünk ki. Eső az nem számít rossz időnek.
Ebéd előtt kis gyűlés (ének, „tanulás”, játék), közben én rendszerint megterítettem, előszedtem a hideg kaját és vártam a lurkókat. Ebéd, majd alvás. Ki-ki bent vagy kint. A szülő döntötte el hol, és azt is, hogy mennyi időt aludjon a gyerek.
Mi szépen írtuk, ki mikor aludt el, és a megfelelő időben volt az ébresztés. Ébredés után gyümölcs, majd játék és utána mindenki haza. Akik nem aludtak, természetesen játszottak, rendszerint kint, de ha elég nagy eső volt aznap, akkor bent, elég volt a délelőtti „elázás”. Nagyon röviden ennyi, bár rengeteget tudnék még írni, aranyos sztorikat, hisz majd egy évet szolgáltam.
Egyet azért elmesélek. Farsang volt, én kitaláltam, hogy doktor (műtős) leszek (asszony a munkahelyről tudott hozni nekem felszerelést). Mikor reggel beállítottam az oviba már jópáran ott voltak, reggeliztek. Mikor beléptem... szerintetek?, enyhe kifejezés, hogy megfagyott a levegő. Nálam fecskendő...
Volt egy kisfiú. Én voltam a kedvence, mindig velem akart csak lenni, ha baja volt hozzám jött. Ő félős egyébként, és egyáltalán nem ismert meg. Szegény, annyira megijedt... Amúgy tudtam csinálni bent az őrületet időnként, a kolléganők csak néztek, rólam meg folyt a víz.
Lehetőségek egy autista gyerekkel
A mérleg eddig eléggé pozitív, szóval most jöjjön az, ami nem működik, vagy nem úgy működik, ahogy kellene. Ezidáig szándékosan csak érintettem a gyermekünk helyzetét. Kell egy kis ismertető, magyarázat kezdésként.
Barnaby 8 éves volt a nyáron. Autista, nem beszél. A fő ok a kiköltözéskor az ő lehetőségei voltak. A három év ittlét (hihetetlen, hogy már 3 év) tapasztalata: nem biztos, hogy aki az előrelépésben bízik, jó helyen jár.
Azért nem biztos, mert lehetnek eltérések, és vannak is Norvégia-szerte. Nem tudjuk még pontosan kitől vagy kiktől függ, de vannak makacs dolgok errefelé. Pedig eszközhiányra, forráshiányra nem lehet panasz. Nem ez az akadály.
Barnabás kapott külön szobát (részleget) az oviban, külön szobát az iskolában, elvileg 150%-os (ezek a százalékosdik a halálom itt) „lefedettséget”. Ehhez képest most ott tartunk, hogy kivettük a suliból, és az anyja fejleszti itthon. Ez messze nem tökéletes megoldás, nem így kellene lennie. Viszont Barnaby sokkal kiegyensúlyozottabb.
A fő ok a szakemberhiány. Nincs, nem jut megfelelően képesített szakember autista gyerekek mellé (sem). Mi hiába próbáltuk elérni, hogy változtassanak a szakmai stábon, az nem úgy megy.
Felvett emberek, fast job-bal, nem lehet csak úgy elküldeni őket, sőt egyáltalán nem lehet. Senki nem mondja, hogy egyszerű egy autista gyerekkel, csak kérdezzük, aki elvállalta, miért is vállalta el? Három ember volt a 150%-ra, de ezen felül nagyon gyakran kellett a 4., 5. vagy a sokadik ember. Egy autistáról beszélünk.
Egyszerűen azt szűrtük le, mondhatunk, javasolhatunk mi bármit (hiszen csak mi ismerjük a legjobban a gyermekünket), az nem számított. Nem, mert nem szakemberekkel volt dolgunk.
Hiába speciál pedagógusok voltak (bár inkább nem), ez nem elég. Ide egy általános tudás nem elég. Így megoldottuk mi a helyzetet, Barnabás ki a suliból. Nem vagyunk népszerűek, azt hiszem, a faluban (nem is kell, nem vagyok egy CR7, vagy inkább Rooney - itt mindenki arra a szar angol focira bukik).
Egyébként nem ment olyan simán, vagyis így utólag igen, de azért résen kellett lenni. Itt sem tudja szinte senki a jogot, mit és hogyan lehet.
Megkérdőjelezhető hozzáállás
Példaként megemlítek pár egyszerű esetet. Mert hagyján, hogy nem megfelelő szakképesítéssel megáldott emberek foglalkoztak Barnussal, de gyakran a hozzáállás is megkérdőjeleződött.
Azt már írtam, hogy a kommune alkalmazottak nagyon könnyen megbetegszenek. Ez van. De Barnabásnak kitalálták a lovaglást heti egy alkalommal. Sikerült is ezt megvalósítani havi egy lovaglással átlagban. Valami mindig közbejött. Szerencsére azóta privátba járunk vele, és hogy az eszközhiányra nem lehet fogni ez is mutatja.
A NAV (munkaügyi központ, ők intézik a segélyeket, plusz ellátásokat, mindenféle szociális és egyéb juttatásokat többek között) támogatja a felét a lovaglásnak, és kaptunk (ingyen) egy tandem kerékpárt is, hátha Barnaby megtanul egyedül is biciklizni.
Úszás dettó. Heti egy helyett kb. havi egy volt. Itt újra szerencsénk van, mert a faluban van egy uszoda és egy kisebb fizioterápiás medence is (különböző helyen vannak). Oda lett jogunk eljárni, csak mi, így akár heti hét nap is tudunk esténként (átlagban heti 3-szor megyünk) lejárni.
32 fokos a víz, nekünk is nagyon jó. Barnabás közben pedig megtanult úszni, volt/van értelme. Ezeket ingyen használhatjuk. Rajtunk kívül talán ha ketten használják a medencét (munkaidőn kívül).
Barnabás már itt kint lett szobatiszta, de ez is csak rajtunk állt, mert nem gondolták a suliban, hogy együtt kellene ezen dolgoznunk. Igen, egyébként rendes osztályba járt, vagyis volt egy külön szobája, az ő speciális oktatása ott folyt (ha folyt valami).
Ilyenre nem került sor, mert Barnaby anyját félteni nem igazán kell (egy anyatigris maximum egy kis nyuszi hozzá képest), és megtalálta az interneten a hjemmeundervisning (otthoni oktatás, képzés?) szervezetet, és az egyik munkatársukat onnan, aki történetesen Ulvikből ( a szomszéd faluból) származik, van is hytte-je, gyakran van itt, már meg is hívott minket egy alkalommal vendégségbe).
Na, ő jött velünk aztán néhány megbeszélésre, szépen elmagyarázta az iskolaigazgatónak, a kommunában az oktatásfelelősnek (őt egyébként ismerte is, mert szintén ulviki), hogy mik a jogaink.
Utána már semmi probléma nem volt, ment minden, mint a karikacsapás. Itthon egyébként többet tanult Barnus eddig, mint a suliban. De mégsem ez a legjobb megoldás, ezt tudjuk mi is.
Nem tudom, igazából elég hihetetlenek ezek a barnevern-es történetek. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz belőle, az biztos, hogy itt sokkal lazább a nevelés, viszont tényleg érinthetetlen egy gyerek minden téren. Mindenkinek azonos jogai vannak, senkit sem lehet semmilyen módon sem „terrorizálni”, kényszeríteni. A mobing hasonló egyébként most itt, több eset is volt.
Tehát itt tartunk most. Gyerek otthon, mi próbáljuk, amit tudunk, de ismétlem, nem ez a legjobb megoldás. Pont ezért nem tudjuk, hogyan lesz a jövőben. Mert egyrészről erős a menni kellene, viszont Barnabás nagyon jó barátra lelt Trausten és Svarten személyében. Ők norvég munka- és egyben terápiás lovak.
Barnabás soha sem érdeklődött az állatok iránt (sőt észre sem veszi lényegében őket), viszont őket egyből elfogadta. Kapaszkodás nélkül, térdelve ül a lovon, azért ezt nehéz lenne itt hagyni.
Szintén siker a medence használata is, hiszen megtanult úszni. Nem tudhatjuk máshol találunk-e ilyen lehetőséget. Az biztos, ha megyünk, nagyon nagy előkészületet igényel majd, ott mindennek klappolni kellene (főleg az iskolai személyzetnek).
Példaként hozhatnám Barnabást, és a nyaralást. Kicsi Németország, francia Riviéra / Monaco, egy kis Olaszország volt a nyáron. Persze Barnabás olykor ledobta a láncot.
Na, már most. Nem hittem volna, hogy az említett három országban ekkora shownak számítunk. Nem győztek bámulni minket, na, ez Norvégiában nincs meg. Ennyire semmiképpen sem.
Ezért is húztunk el otthonról, akkor odahaza mi a helyzet (tudom, sajnos)? Hogy a franc vinné el az előítéletet az emberekben. A kérdés adott. Csak Norvégiában van „különc” gyerek vagy felnőtt? Vagy csak itt nem dugják el őket? Na, ez a nem mindegy... élhető, nem csak az átlag felhasználónak.
Jó a suli, de mikor van a szünet?
Egy történet. Van a faluban egy litván nőci, aki buszsofőr. Két fiával él itt. Mikor kiköltöztek és a gyerekek elkezdtek járni a suliba, megkérdezte pár nap után, milyen az iskolában?
Tök jó, jött a válasz, az egyetlen baj, nem tudom, mikor van a szünet, és mikor az óra. Kemény, mi? Na, nem a suli... mennyivel jobb, bárhogy is nézzük ez a rendszer a gyerekeknek, mint az otthoni agyongyötrés (most főleg aktuális). Azt hiszem, én is tudnék javasolni néhány reformot.
Még valami eszembe jutott. Nagy ritkán belefutok az itteni sztárcsinálós műsorokba. És tudjátok, mi az én meglátásom? Egészen mások a tehetségek. Nem csak kiáll a többség, simán több mint a fele akusztikus gitárral teszi.
Tudnak zenélni (odahaza???), egyszerűen minden gyereknek adott a lehetőség, hogy kipróbálja magát valamiben. Ez nekem nagyon kimaradt a gyermekkoromból.
Az iskoláról még annyit, hogy ugye Barnabás járt egy évet. Nagyon érdekes az első osztály kialakítása. Én egyébként inkább előkészítőnek hívnám az ovi után. A teremben van egy kanapés sarok is, gyakran ott folyik az óra például.
A sulinak nagyon jó a technika terme (van eszterga, kerámiaégető kemence), sőt van főzőterme is, igen, van időnként főzőórájuk is a nagyobbaknak. Valahogy jobban felkészítenek az életre, azt kell hogy mondjam.
Összegzek így a végén
Nem tagadom, azért nekem hiányzik olykor a nyüzsgés, de nem tudom, be akarnám-e cserélni az állandó pörgést az állandó nyugalomra, természetben élésre. De talán itt Norvégiában nem lehetetlen megtalálni az egészséges középutat (mondjuk Vancouver, ja, nem, az nem Norvégia, bocsi).
Ezzel csak azt akarom mondani, nem biztos, hogy helyben fogunk maradni, és ami nagyon jó egy határátkelésben, hogy felszabadul az ember. Már nincs megkötve. Mehet bárhová. Szerintem ez nagy szabadság.
Kapom is az ívet, miért nem indultunk meg előbb (10 éve hallgatom), és mekkora igazság. Menni kell, ha most újra kezdhetném, suli után szereztem volna egy furgont (benne éléssel), és nekiindulni a világnak. Nagy kár, hogy elkényeztetett lusta dög voltam.
Ami most biztosnak tűnik, hogy Norvégia az új otthonunk, nekem nagyon bejött. Asszonynak is tetszik, annyi, hogy ő néhány dolgot, amit mi másképpen szoktunk meg, nehezebben emészt meg.
Ami hátrány, innen nem oly olcsó hazaruccanni. Nem oly jellemző a fapados járat Magyarországra. Nekünk Bergen két és fél óra autóval, Oslo 5. Ezek a költségek összeadva nem éppen rövid látogatásra ingerlő megoldások.
Így marad a szabi alatti hazalátogatás. Már ha arra megyünk... Sajnálom, hiába hogy emberek hiányoznak otthonról, valahogy mégis sokkal nagyobb még bennem az ellenszenv, minthogy hazamenjek. Mélyek a nyomok...
Ideje volt a lelépésnek
Sokáig lehetne még folytatni, az biztos, soha nem éltünk ilyen jól (pedig odahaza is próbálkoztunk mindennel), ilyen gondtalanul, persze azt is tudom, nem minden vágyunkat elégíti ki jelenlegi életterünk (azért az emberiség jó, ha 0,001% mondhatja ezt el magáról szerintem), de majd osztunk-szorzunk, hogy mik a legfontosabbak (persze egyértelműen Barnabás), és az alapján alakítjuk a jövőnket. De továbbra is itt északon, mert Skandinávia nagyon jó hely.
Bevallom, leginkább magyar oldalakat nézek a neten (csupán azért, mert adott idő alatt több mindet tudok beszippantani), és minél többet olvasok, annál jobban érzem, hogy tényleg ideje volt a lelépésnek.
Hihetetlen utálat jön át az olvasottakból, a reakciókból. Nem új dolog ez, de azt hihette az ember, csak „kinőjük”, de nem. Rosszabb és rosszabb lesz. Aztán ezt lehetne kibővíteni Európára, majd az egész bolygónkra.
Itt fent is érezni, hogy nem mindenki lelkes a külföldiek miatt, de nagyon az az érzésem, hogy az egész Föld nevű „szemétdombon” (azért ha megnézzük mennyi háború van, nem mondhatunk mást) itt az egyik legjobb kapirgálni, hogy megtaláljuk a sok szemét közül azt a kis keveset, ami az élethez kell.
Szavaimból lehet valaki a keserűséget szűri le, ami bizonyos szempontból igaz is, mert nem értem a világ folyását, hogy miért kell állandóan az embereknek egymással versengeniük, utálkozniuk.
Ami megdöbbentő, hogy a liberális szó negatív töltetű lett a többség szemében. Fel sem fogják, mit mondanak. Ember, a liberális azt jelenti, mindenki azt csinál, amit akar, ha azzal nem árt senkinek (fontosabb mint a tízparancsolat, vagy ez a baj? nehogy már szabadok legyünk?). Ezt a hozzáállást (liberális) érezni itt a trollok földjén. Talán mert tényleg Trollok ezek?
De ha nem így van, az sem számít, mert én így élek, és így gondolkodom. Egy áldás vagyok, hogy elhúztam Magyarországról, ha az általános gondolkodást nézem.
Liberális, aki úgy él, hogy meg sem házasodott, ráadásul egy román nő (erdélyi, kolozsvári) oldalán, és még csak a szlovákokat sem utálom, hosszú a hajam, nem nyalom senki seggét.
Az utolsó rész bár szimplán trollkodás (belém ivódott talán a 3,5 év alatt) és önirónia, de attól még igaz.
Ők tiszták lesznek mindig
A jövő, amint már említettem, északon tart jelenlegi elképzeléseink szerint, és van nem kevés tervem is. Nem töröm értük magamat, norvég nyugis tempóban, mondjuk úgy, hagyom érni, és az idő eldönti, mi is az igazán lényeges ezek közül.
Speciális helyzetünk okán (Barnabás), másképpen kell gondolkodnunk, mert nem tudhatjuk, milyen szinten is fog tudni élni, beilleszkedni a társadalomba. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy egy kis „reklámot” csináljak az autistáknak: a világ szempontjából az lenne a legjobb, ha mindenki az lenne, mert ők tiszták lesznek mindig is, ők nem tudnak hazudni, őket nem lehet holmi mennyországgal és egyéb mesékkel megvezetni.
Mielőtt még valaki azzal jönne, hogy de a társadalomnak kell őket eltartani, mert életre képtelenek, annak csak azt üzenem, hogy várjuk ki a végét, mert még senki sem tudja biztosan, mitől is van az állapotuk, és nagyon nincs kizárva, hogy a sok-sok méreg és egyéb dolog, amit a szervezetünkbe bevittünk az életünk során, felelős mindezért. Akkor pedig, benyújthatnák a számlát...
Játszani a gondolattal például, hogy végre a földön mindenki békében él, nem zavar senkit sem a másik dolga, élete, nem akarja senki megmondani, hogy mit és hogyan csinálj, mert hála az égnek nem vagyunk egyformák, és ezért mindenkinek más a fontos.
Nem is jelenthetem ki éppen ezért, hogy Norvégia a legjobb hely, mert ha számomra így is lenne, Neked nem biztos. Most gyenge a korona, ha van rá lehetőséged használd ki, és nézd meg, szerintem tetszeni fog...”
Ha tetszett a poszt, akkor látogass el Tamásék blogjára is, érdemes!
HÍRMONDÓ
Hol a legjobb élni a világon – és mi van Magyarországgal?
Érdekes rangsort állított össze a Világgazdasági Fórum, melyben azt vizsgálja, hogy a gazdasági fejlődésből mennyire részesül a társadalom minden rétege. Magyarország nem áll túl jól.
Soha ennyi külföldi nem élt még a cseheknél
És ami a meglepő: nem a szlovákok vannak a legtöbben!
Az olaszok kidobják az eurót?
Egy neves gazdasági elemző szerint akkor járnának a legjobban, ha kukáznák a közös pénzt.
Hasítanak a svédek
Miközben Európa nagy része azon siránkozik, hogy folyamatosan fogy a népesség, Svédországban éppen ellenkező a tendencia. Nem véletlenül...
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek