oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. január 10. 06:46,  Hazaköpködés vagy kritika? 387 komment

2017. január 10. 06:46 Határátkelő

Hazaköpködés vagy kritika?

Érdekes egy évkezdet lett ez, egészen pezsdítő posztokkal és vitákkal a kommentmezőben. Az egyik dolog, ami többször felmerült (no, nem mintha újdonság lenne) az a „hazaköpködés” vagy „visszaköpködés”, és ennek kapcsán gondoltam, érdemes lenne tovább beszélgetni róla, kicsit körbejárni, miről is van szó. Szóval a mai poszt egy vitaindító, úgyis régen volt ilyen.

magyarorszag_budapest_rakpart_foto_pixabay_com_charlemagne.jpg

A blog hatodik évébe lépve vannak változatlan dolgok. Az egyik ilyen az a határátkelők szemére vetett „gyökértelenség”, illetve az, hogy ha valami nem tetszik, és ennek hangot adnak, akkor szinte törvényszerűen megjelennek a „hazaköpködést” kiáltók. (Biztosan van valami szoftver, ami szűri a magyar oldalakat, és bejelez. Csak vicc volt, mielőtt…) 

Hadd mutassak nektek két idézetet (előre bocsátva, hogy mindkettő csak egy-egy hozzászólás részlete):

„Aki végleg elmegy, az gyökértelen ember, nem ismer olyasmit, hogy hagyomány, múlt, csak az anyagiak fontosak számára. Egy közösség nem úgy működik, hogy amíg hasznot tudok húzni belőle, addig maradok, amikor viszont nem, akkor elmegyek. Most az országnak szüksége van a jó emberekre, ezért az nem baj, ha valaki elmegy, ha utána vissza is jön, és meghonosítja itthon a tapasztalatait.”

Illetve: „A ’legviccesebb’ az egészben az, hogy akik itt hagyták az országot, azok szidják most és mondják, hogy ilyen rossz meg olyan rossz… ugyan honnan tudná bárki is, aki már nem itt él. Aki csak innen-onnan hallja a dolgokat, de nem a saját bőrén tapasztalja, az nem tud semmit erről (mint ahogy én sem tudom, hogy milyen külföldön élni, mennyire könnyű vagy nehéz boldogulni). Véleménye mindenkinek lehet, de azok az emberek azért csak hitelesebben adják elő azt, akik mégis itthon maradtak és itthon próbálnak meg boldogulni, jobbá tenni azt a helyet, ahova születettek.” 

Ismerős? Nos, a helyzet az, hogy ezek a legelső poszt (!!) kommentjei közül származnak (konkrétan az első részlet a harmadik komment volt a blog történetében) – szóval van, ami változatlan. 

Mindezt csak annak alátámasztására hoztam fel, hogy a múlt héten (főleg Digger posztja alatt) többször is felmerült „hazaköpködés” nem újdonság, gyakorlatilag állandó jelző a blog történetében. 

Nincs is ezzel egyébként semmi baj - amíg kulturáltan fogalmazzák meg, ám legyen, engem viszont érdekelne, hol húzódik a határ hazaköpködés és kritika között. 

Csak külföldről lehet „hazaköpködni”? 

Van egy kérdésem: lehet-e Magyarországon élve hazaköpködni, vagy ez csak a határátkelők hitbizománya? És ha utóbbi, akkor mennyi idő után lesz hazaköpködés? 

Nem viccelek, ezeket komolyan kérdezem, mert szeretném megérteni a dolgot, és ebben csatlakozom London2009 kommentjéhez: „Nekem ez a „visszaköpködés” nem a kedvencem. Mit jelent akkor egész pontosan a visszaköpködés? Ha valaki ír bármiféle negatív dolgot Magyarországról és azt külföldről teszi, az már hazaköpködés? De ha otthon élek, akkor nyugodtan szidhatok bármit? Úgyhogy kérdezem, hogy mi számít vissza-/hazaköpködésnek?” 

Tehát ha valaki leírja, hogy szerinte vicc az, hogy pár nap alatt amerre járt, összeomlott a bank internetrendszere, az útlevélkészítésnél elromlott a fényképezőgép, az anyakönyvvezetőnél a nyomtató nem működött, akkor az hazaköpködés? 

És ha emellé leírja, hogy „kifogástalan ügyfélkezelés. Csak időpontot kértem és csütörtökön már a lányommal mentem ugyanoda. Voltak nála, ezért a recepciós az előtérben hellyel kínált, éppen csak alánk nem tolta a széket. Az épület, a fogadtatás, a bánásmód a környezet minimum európai színvonalú”, akkor azt nem vesszük észre, vagy a dicséret az nem érdekes? 

A szándék és az erőfeszítés tenné? 

Azt írta minderre bpetya75 (elnézést, hogy ennyi kommentet idézek ma), hogy „a szokásos probléma a kritika és a fikázás (ide-oda köpködés) különbsége. Dög vagyok megfogalmazni, találtam egy egész elfogadható különbségtételt: 

’Azt hiszem, hogy értsétek, miért vagyok ennyire mérges, meg kell magyaráznom azt, hogy nézetem szerint mi a különbség a kritika és a fikázás között. 

Az egyik különbség a szándék. A kritikának a célja a javítás: ha pontosan meg tudod fogalmazni, hogy mi rosszat látsz, és azt is, hogy hogyan lehetne rajta segíteni, azzal hozzáteszel. A fikázás célja az, hogy kibaszott szellemesnek tűnjék valaki más kárára. 

A másik különbség az erőfeszítés. Egy értelmes és konstruktív kritikát megfogalmazni nehéz. Gondolkodni kell hozzá! Mondanivaló kell! Szóval, majdnem lehetetlen feladat. Majdnem olyan nehéz, mint alkotni. Ezzel szemben lehúzni valamit nagyon könnyű. Nagy tapsviharra nem számíts ezért. 

A harmadik különbség a hatékonyság. A fejlődés mindig lassú folyamat, különösen, ha az ember nem túl tehetséges az adott területen, és a tehetség hiányát szorgalommal igyekszik pótolni. (Ez lennék én.) 

A fejlődés menetéhez nehéz hozzájárulni, és a hatás sem mindig látványos. Mondják, hogy kellő és módszeres kitartás mindig célra vezet. Például kellő és módszeres kitartással bárkinek el lehet venni a kedvét bármitől. És ez sokkal könnyebb és látványosabb, mint a segítség." (Ha nem tévedek, akkor az idézet innen való.) 

Mikor lesz kritika? 

Szóval mikor nemesedik a hazaköpködés kritikává? Mi kell hozzá? Komolyan érdekel, hogy „az ügyfélszolgálat európai színvonalú, de az azt kiszolgáló rendszer botrányos”, akkor az melyik kategória? És mi kellene ahhoz, hogy egy másik kategóriába kerüljön? Megoldási javaslat? 

Ha azt írja bármelyik szerző, hogy „az európai színvonalú ügyfélszolgálatot kiszolgáló rendszer borzalmas, szerintem a stadionokra költött pénz egy részéből inkább ezt kellett volna felújítani”, akkor az hazaköpködés vagy kritika? 

Még valami: gyakran olvasom a kommentek között azt is, hogy aki külföldön él, az ne kritizálja Magyarországot. (Gyakorlatilag ez is a blog indulása óta velünk tartó toposz.) Mély tisztelettel kérdezném, hogy miért ne? Szerintem a kritika egyetlen dolgot jelent: hogy a kritizálónak valamiért fontos az, amit kritizál. 

Én például soha nem fogok kritikus posztot írni Venezueláról, vagy a Fülöp-szigetekről, mert őszintén szólva maximum a hírolvasó ember szintjén érdekel, de annyira nem zaklat föl (pedig borzalmas dolgok történnek), hogy ennél mélyebben foglalkozzak vele. 

Nem szeretném tovább húzni ezt a vitaindítót, de tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről az egészről. (És nagyon remélem, hogy London2009 megírja azt a posztot az „idegenbeköpködésről”!)

HÍRMONDÓ

Ezért özönlenek ki a magyar diákok külföldre

Éppen a legjobbak távoznak. Mit mondanak a gimik? „Az iskola sajnálja, hogy a legjobb diákok elmennek, de tökéletesen megértjük a döntésüket.”

Merre indulj, ha külföldre mennél? 

Hatalmas felmérés keretében kérdezték a külföldön élőket, melyek a legjobb országok. Íme, a TOP 10!

A kivándorlás csapdája 

A Brooklyn című film szuper, és elvileg a könyv sem rossz. Nézzétek meg, olvassátok el - egy kis kulturális ajánló.

Mi a büdös franc ez?

A Julmust olyan, mint gyerekkorunk hamisított szocialista kólái. Csak aztán jön egy váratlan fordulat.

(Fotó: pixabay.com/charlemagne)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vitaindító Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1512114091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 06:22:03

@mojyo: "(...) hogy a jovo nagy talalmanyai ne azert legyenek nagy otletek, mert ingyen dolgoznak nekik. Ezt azert tenyleg most azonnal kurvara meg kene allitani."
Szvsz ez egy komoly tárgyi tévedés. Az uber sofőrök és a gumimatrac-reggeli szolgáltatók nem munkavállalók, hanem vállalkozók. Nem kapnak bért, sem egyéb juttatást a tevékenységükért az anyacégektől. Ezzel szemben befektetnek, kockáztatnak, sőt, adott esetben munkahelyet teremtenek. Adót fizetnek, fizetik maguk és alkalmazottaik után a járulékokat a tevékenységük helyszíne szerinti adóhatóságnak.
Mindemellett szolgáltatásokat vesznek igénybe, hirdetnek, mindent megtesznek azért, hogy legyen ügyfelük/vevőjük, hiszen ez a vállalkozás sikerének a kulcsa. Ez pénzbe kerül. Amit az Airbnb és Uber eltesz jutalék formájában az nem más, mint az általuk nyújtott szolgáltatás ellenértéke. Ezek a költségek ráadásul leírható költségek az alvállalkozók könyvében, tehát csökkentik a befizetendő adójuk mértékét. A szolgáltatást nyújtó cégek pedig ezen bevételeik (jutalékaik) után megfizetik adóterheiket a területileg illetékes adóhatóságnak, ahol a székhelyük be van jegyezve, ahol a tevékenységüket végzik. Ugyanúgy, mint az alvállakozók, azok honlapjának helyt adó tárhelyszolgáltatók, a google vagy a facebook, melyeknek a hirdetési szolgáltatásit igénybe veszik. Senki sincs kötelezve arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat igénybe vegye, nem megkerülhetetlenek. (azt kell mérlegelni, hogy egymagam képes vagyok-e elegendő vevőt felhajtani, vagy adott esetben megéri-e egy piacvezető túlárazott szolgáltatását igénybe venni, amivel több költségem keletkezik, de a forgalmam is nagymértékben növekszik) Ha csak a saját honlapjával kíván vendéget szerezni a short term lovag, akkor az miben különbözik? Hirdetni kell, tárhelyet venni kell, az ügyfelet küldő partnernek jutalékot fizetni kell. És ezek a kifizetések ritkán mutatnak ugyanazon illetőségű adóhatóság irányába. De erre tökéletesen rávilágított Géza Úr pár sorral feljebb.
Egyéb iránt ez a shared economy rendszer nagymértékben hasonlít a franchise rendszerekhez, amivel -érdekes módon- senkinek semmi baja nincs, pedig ugyanígy működik. A franchise díj a jutalék és fordítva.
Azzal azonban maradéktalanul egyet értek, hogy szükség van a megfelelő szabályozásra, ellenkező esetben előbb-utóbb földbe áll az egész tevékenységet felölelő iparág. Minél szabályozatlanabb egy piac, annál olcsóbbak a vállalási árak, annál kisebb az esély a tisztességes üzletmenettel elérhető profitra. A szürkézők és feketézők határozzák meg a piaci árat és realizálják az elérhető iparági profitot, a tisztességes vállalkozónak meg két választása marad: Besötétül vagy új terület után néz. Van egy közismert és hasznos üzleti tanács, miszerint, ha sikeres vállalkozó akarsz lenni, ne abba fektess, amibe mindenki.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 06:24:53

@leprecHaUN:
„Felmerul viszont a kerdes, hogy mivel vegulis a szolgaltatas megvalosulasanak a helyszine nem az az orszag, ahol a ceg tevekenykedik, a mas cegeket is terhelo adokat nem kellene e ott megfizetnie. Dehogynem.”
Nem, az ő szolgáltatásának a megvalósulása az a helyszín ahova bejegyezte a céget és ahova felvette az alkalmazottait. Jelen esetben, ahol a lakást kiadják, neki semmilyen tevékenysége nincsen, nincs is kapcsolat az ingatlan és a szolgáltatást nyújtó cég között. Adófizetési kötelezettsége annak a vállalkozónak van, aki a tevékenységet végzi, jelen esetben az ingatlan haszonélvezőjének.

Egy példán keresztül bemutatva a félreértést: Vegyünk egy benzinkutat ahol nem csak a kút üzemeltetőjének kellene adót fizetni a tevékenysége után, hanem a kútfej –lehetőleg egyeduralkodó, világ másik felén székelő- gyártójának is, meg mondjuk a hitelesítést végző cégnek is. Mindig, minden hónapban, a benzinkút forgalmának megfelelően. Vagy esetleg annak a holtankoljakdotvalami oldal üzemeltetőjének is kéne adóznia az összes országban a kutak forgalma után, aki csak felteszi a honlapjára a benzinkutak aktuális árait?

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 06:24:53

Közben gondolkodtam a megoldáson is: Rá lehetne kényszeríteni ezeket a cégeket leányok alapítására, és akkor országonként lehetne a szolgáltatásuk után adót szedni. Csak hát ugye ezek a cégcsoportok pont ugyanolyan jól adóoptimalizálhatóak, mint ha nem is lennének ebbe belekényszerítve, hiszen az anya megállapíthat egy olyan licenszdíjat, know-how illetéket, jutalékot vagy bármit, hogy leánya akár veszteséges legyen, vagy minimális adót kelljen fizetnie.
Kicsit olyan az adórendszer, mint a nyugdíjrendszer, fenntarthatatlan, alapjaiban kellene újragondolni az egészet.

takarék-láng 2017.01.11. 06:24:53

@London2009: "Az, hogy mas ember mit csinal a jovedelmevel az nem az en dolgom."
- az lehet, de amit irtal abbol azt lehetett kivenni, hogy a landlordoknak nincs modjuk az adoelkerulesre. Hohoho. Mar hogyne lenne, jo ha 10%-uk adozik. Hogy a tobbit ne is emlitsem. Azmeg hogy hany eve vagyitt nem szoroz nem oszt, mert a lenyeg az, hogy milyen, illetve milyen valtozatos korokben mozogsz. Lasd pl azok akik 30 ev alatt nem tanuljak meg a nyelvet sem, akkor nekik mennyi fogalmuk van a korulottuk levo orszagrol? Pedig itt vannak 30 eve.

takarék-láng 2017.01.11. 06:24:53

@Fánkevő Fáncsi: "A jelenlegi kormány minden eddiginél szélsőségesebb, kifejezetten taszító sok-sok értelmiséginek, nyugaton nem igazán lehet értelmezni mi az hogy illiberializmus, "
- a penz (igerete) miatt lepnek le nem a politika miatt. Nne zavarjanak a tenyek. A magyar politikat minden kornyekbeli .eu politikus leugatta, aztan leutanozta. Orban viktor elore latta es erezte az idok szavat. A menekulteket nyugaton is utaljak de nekik nincs olyan szerencsejuk mint nekunk, a vezetojuk ignoralja oket (de le lesz valtva ugyis)

takarék-láng 2017.01.11. 06:24:53

@Herr Géza: azt ne hagyd ki a szamitasbol hogy mennyit nyul le az airbnb. Konkretan nem tudom, az uber 25%-t tart meg maganak es 3 het mulva utal. Mivel bejegyzett telephelye adoszama vezetekes telefonja stb sincs ezert egy szep napon ki fogja talalni hogy bocsi de csodben vagyunk es lelep a penzzel. Kinek kell ez?

takarék-láng 2017.01.11. 06:24:53

@gabors: szolok, van MBAdiplomam, igaz sok ertelme nem volt, de elvegeztem, mert hatrany nem lesz belole, masreszt a ceg fizette. Diplomamunkamat az outsourcingbol irtam.

@Herr Géza: "Az x évvel ezelőtti praktikákra kialakított adó- és egyéb jogszabályokhoz ezeket az "újmódi" bizniszeket nem tudjuk erőszakkal hozzáigazítani, talán inkább a szabályokat kellene az új helyzetekhez hozzápasszintani, nem?"

- ha leontesz aztan megmunkalsz egy pumpahazat aztan nem passzol rajta csomo meret, akkor nekiulsz, ujramodellezed aztan frissited a rajzot hogy passzoljon a darabhoz? Hogy fognak a cpk ertekeid kinezni?

kronikas 2017.01.11. 06:24:53

@hagyma: bocs de az az érzésem, a te bajod valójában, hogy Digger, aki munkásember nem értelmiségi, akaratán s szándékán kivül-egy szindarab szerzője lett. S a szindarab sikeres, már évek óta. Mig te talán azt szeretnéd, rád nézzenek fel. El kell fogadni, az életben vannak ilyen dolgok. Hogy Diggert ez a siker megváltoztatta, megváltoztatja-e, nem tudom. De valami olyat tett le az asztalra, a közös asztalra, ami elismerésre méltó. És tiszteletre. Különösen, hogy minderre nem törekedett.

Köpködés: nem az a rengeteg hiba, probléma, aljasság, embertelenség szóvátétele. Persze az agit.prop gépezete kiadta jelszót, ez köpködés, mert olyan ostobák vezetik az országot, akik még a kritikát se tudják elviselni.

Mond igazat, betörik érte a fejed. Ha vezető vagy s nem akarsz kezet csókolni nekik, ellehetetlenitenek. Stb. A jéghegy tetejét talán látjátok, de ennél mélyebben még nagyobb aljasságokkal lehet találkozni.

De hát, vitakultúra sincs. Ha érvekkel cáfolhatatlan, jön a személyeskedés, minősités, érzelmekre hatás.

Ezért lesz a kritikából köpködés,a menekültből migráns, a gyermekekkel kegyetlenkedést elnéző szolgálatból gyermekvédelem, a hirszerzésből nemzetvédelem stb. Az emberi jogok mellett kiállóból migránssimogató.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.11. 06:24:53

@rebel rebel: nem hiszem hogy NY-ban lenne haza, max lakasa, de ez a maganugye
itt nagyon tisztesseges dolgos emberek elnek, kar ilyen szavakat hasznalni rajuk ismeretlenul
amugy billego allam, de altalaban a demokratakra szavaznak
hat Obama elerte, hogy most Trumpra, halaistennek

ez a gyokerezes olyan alpari, vigyel valami intelligenciat a hozzaszolasaidba

ja es north Carolina a vilag egyik leszebb helye, nezz utana, ha nem hiszed

gabors2 2017.01.11. 06:24:53

@hagyma: "Te meg nem vettel hazat amerikaban ugy gondolom"

baszod, eleg rosszul gondolod en mar 2004-ben vettem hazat (csak szolok) Te meg akkor hazassag elott alltal... es talan zoldkartyad sem volt ?? :-) ??? legalis voltal ???

hidd el tudom mirol beszelek, eleg sok papirt kell alairni de mind logikus mindnek celja van ha legtobbszor te nem is erted ... en el szoktam olvasni mindent mielott alairok barmit is (ugyved is volt aki valaszolt a kerdesekre bar sokszor csodalkozott hogy miert kerdezem ezeket) semmi olyan papirt nem kell alairni ami ne kellene ...

nem is ertem hogy egy ilyen fejlettebb orszagban miert szorakoztak veled ilyesmivel hogy ala kellett irni papirokat, szerinted melyik volt folosleges ???

leprecHaUN 2017.01.11. 08:17:30

@kettőstömegűlendkerék: @Herr Géza: @gabors:
A problema ott kezdodik, hogy a a szezont hasonlitjatok ossze a fazonnal. Az airbnb nem gyart autot, nem utazasi iroda es meg csak nem is egy a vilag minden reszerol erkezo alkatreszekbol osszerakott benzinkut. Egy netes szolgaltatorol van szo, ahol az egy adott orszagra eso bevetel igen jol meghatarozhato, mivel a lakasok kiadasa utan a bevetel egy reszet a tulajdonosok valamilyen formaban eljuttatjak a cegnek.

Ahogy egy utazasi iroda is ott adozik, ahol a bevetele keletkezett - magyar utazasi iroda Magyarorszagon, partnere az adott orszagban., ugy pl. ezeknel a cegeknel is igen jol meghatarozhato, hogy hol keletkezett beveteluk illetve nyereseguk.

A ti koncepciotok szerint az kovetkezik, hogy mivel a nagyobb kutya b@szik, engedjuk el a gyeplot, es ezen tul minden helyi szabaly (adozasi, adatkezelesi, stb.) betartasanak mellozesevel vagtazzanak a tech multicegek. Ez nem igazan szimpatikus jovokepet vazol elenk. Ha viszont mondjuk az EU adatkezelesi szabalyokat ra lehet eroltetni pl a Facebookra vagy a Google-re, akkor ugyanigy rajuk lehet eroltetni, hogy mondjuk a hirdetesi beveteleik utan fizessenek a celorszagnak adot. Esetleg be lehet kozosen szedni EU szinten es elutalni a kedvezmenyezett orszagnak, ahogy teszik ezt pl a bankok a kamatadoval.

A masik dolog az Uber. Ha mar az a szabaly, hogy X orszagban a szemelyszallitasra csak lila autot lehet hasznalni es a sofornek sarga legyen a haja, fuggetlenul attol, hogy a szabaly hulyeseg e vagy sem, ez az Uber soforokre is vonatkozik.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 08:18:10

@takarék-láng: De miért lenyúlás? Talán kényszerítve vannak az emberek, hogy igénybe vegyék? Nem. Megkerülhetetlen? Nem. Túlárazott? Igen. Megéri? Igen.

Nem kötelező a szolgáltatásaikat igénybe venni, kereshet a vállalkozó saját maga is ügyfelet/vendéget. Mondjuk ingyen vagy kevés pénzért nem egyszerű, de nem is hatékony. Az ügyfélszerzés nincs ingyen. Semmi sincs ingyen.

Amit írtál, hogy nincs semmi kontakt ezekhez a cégekhez, az egyszerűen nem igaz, mondhatnám hazugság. De inkább jóindulattal feltételezem, hogy tájékozatlanság. Soknak még fizikai ügyfélszolgálata is van legalább a fővárosokban, de nem igazán van értelme annak sem, sem partnerként, sem ügyfélként nincs szükség rá. Ellenben cég van. Nem is értem, hogy hiheti azt valaki, hogy ekkora forgalmat le lehet bonyolítani feketén.

Az meg aztán tényleg a fejlődés netovábbja, hogy veszünk egy keretrendszert (adó, jog, akármi) és az van, mindig és mindörökké. Szerinted a jelenkori állapot hogyan alakult ki? Jó ez az állapot? Kéne csiszolni még ezt-azt. Nem érzed az ellentmondást? Ez nem alkotmány vazeg ;)

Amúgy nem védeni akarom ezeket a cégeket, sőt kifejezetten aggaszt engem is ez a globális vadkapitalizmus, de azért ne értelemzzük már félre a fejlődést.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 08:45:11

@leprecHaUN:
Azt gondolom, hogy te kevered a dolgokat. Adott országban az adott vállalkozónak keletkezik bevétele, azaz az ingatlan kiadójának, a kocsi üzemeltetőjének. És ők ott is adóznak. Ezek a nagy mafla techcégek semmit az égvilágon nem csinálnak az adott országban. Gazdasági tevékenységük ott zéro, tehát kötelezettsége se nagyon van. Ő ott fog adózni, ahol felépíti/kibérli a székházát, ahova felveszi a maga kis vendégmunkásait, mert tevékenysége ott van, értéket ott teremt, adózni ott fog, legyen ez UK, Hollandia, Írország, USA vagy akár Seychelles-szigetek vagy Belize.
Tegyük fel, hogy nem online lenne az ügymenet és mindent személyesen kellene megvalósítani: matrac-reggeli lovag kiutazik a közvetítőcéghez és megkéri őket szépen, hogy pénz ellenében szerváljon neki vendéget az otthoni tanyájára. Közvetítő azt mondja, menj haza, majd küldöm. Ügynökei elcsámborognak mindenfele, hogy megtudják van-e valakinek egyáltalán kedve abba az országba, arra a takaros kis tanyára menni. Bejelntkezik az ügynök, talált valakit egy harmadik országban, aki menne. Elveszi a lóvét, azt mondja, menj, várni fognak. Pár hétre rá megkérdezik volt-e, jó volt-e. Ha mindkettő igen, a közvetítő azt mondja a tanyasinak, jöhetsz a pénzért, minden faja, és kifizeti neki a jutalékkal csökkentett illetményét. Hó végén meg kifizeti az ügynökét. Ezt mind abban az országban, ahol be van jegyezve, annak ellenére hogy az ügynökei is és a partnerei is gyakran másik országokban kóricálnak. A tanyasi meg a bevételéből szépen befizeti a királynak az őt megillető sápot. Mégis mi a tökömre tarthatna még igényt a telhetetlen király?

Nem mondom, hogy így van jól, és, hogy nem kéne ezeket az ágazatokat kigondolni/újragondolni, de ami körül most a hype van, h de ezek a g..ik nem fizetnek minden nyomoronc országba n adót, na az marhaság, nem is kell nekik. Az alvállalkozóinak kell.

A hsz-od harmadik harmadával egyetértek.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 09:47:46

De ezt a nagy kutya b@szik dolgot sem értem. Senki sincs eltiltva attól, hogy hasonlót csináljon, vagy saját maga csípje fülön az ügyfeleit.

Amikor nem volt még a matrac-reggeli gyakorlatilag egyeduralkodó volt a booking. K drága, fos supporttal, előnytelen szerződési feltételekkel. De konkrétan vagonokkal hozta a vendégeket, kb. 90% arányban a többi hasonszőrű szolgáltatókkal szemben. Aztán jött a matrac-reggeli, kellett pár hónap, míg felszívta magát. Az első időszakban nem volt meghatározó, bőven 10% alatt hozott csak vendéget. De kiváló supportot biztosított, magas színvonalú partnerkezelést, kicsit olcsóbban, kicsit szimpatikusabb feltételekkel mint a booking. Meglett az eredménye, ma már legalább olyan meghatározó, mint a hosszú éveken át piacvezető booking, és lehet, hogy már annyiba is kerül, nem tudom, már nem vagyok érintett. Amíg ráláttam, kb. 40%-ra jött fel a bnb a bookinggal szemben. Kb. 1 szezon alatt. Az összes többi szolgáltató maradt 0-8%.

soad1221 2017.01.11. 09:53:39

@M. Péter: hogyne, de ezek a jelenségek más kiadási forma esetében is megvannak, ezek jó része egyébként könnyen szabályozható..
én adócsalásnak tartom amit csinálnak, bármennyire is jogszerű adott esetben, hiszen az adótörvények céljával ellentétes a gyakorlatuk. Céges szempontból ők teljesen jól csinálják, a hiba a jogalkotó(k)nál van, nekik kellene felpörögni... és nem egy 10 milliós ország szintjén, hanem EU szinten.
uborkagörbületről sikerült megállapodni, elég szomorú, hogy egyébként eléggé életszerű és innovatív dolgokról nem nagyon sikerül megállapodni, például, hogy nevezett cégek hogyan is adózzanak.
Csak iszonyatosan nagy hiba azt gondolni, hogy ezeknek a betiltásával megakadályozható a fejlődés. A taxis és a szállodaipar Mo-n finoman szólva nem épp a legbecsületesebb és legtisztességesebb társaság így az ő nyígásuk az érdekük sérelméről nekem nem érv :)

Lordmotor 2017.01.11. 10:01:40

A posztban idézett kritika vs fikázás 3 pontja nagyon találó, abszolút egyetértek vele. Az itteni posztok többsége röviden így foglalható össze:
" elhúztam innen, mert MINDEN magyar büdös gyökér, és külföldön a sz@rnak is jobb az illata mint itthon.. jóó azért hogy ne hívjanak köpködőnek, azért elmondom, hogy a tejfölöslángos hiányzik egy kicsit"
És ugye az univerzum mindig az egyensúlyra törekszik, így minden szélsőség megszüli a maga ellentétes szélsőségét. Vagyis ha sok a "büdöshazaárulózás", az azért van, mert sok volt a "büdösmagyarozás".

Ja és ha valaki megjegyzi, hogy azért rossz az ügyintézés, mert pont behalt a nyomtató mikor odamentem, az nettó fikázás. Ausztriában is tönkre tud menni egy hivatali gép, ehhez nem kell nagy ész. Egyszer pont Németországban kaptam defektet egy úton levő szög miatt.. Akkor most szidjam a németeket meg a német úthálózatot? Nonszensz...

soad1221 2017.01.11. 10:10:31

@takarék-láng: te, azért cég van, csakúgy lelépni nem tud, még akkor sem, ha külföldön van. A jogaid érvényesítése nyilván sok akadályba ütközik egy ilyen lehetséges vitás esetnél, de attól még létezik a cég, megtalálható. Mennyit "nyúl le"? nem tudom, de nem is érdekes. Másképp fogalmazva: mekkora jutalékot kér? nem tök mindegy, ha szerződést kötsz velük, elfogadod a feltételeiket, akkor nyilván megéri. Ha nem, akkor ki is szállhatsz belőle. Hidd el, kevésbé maffiaszerű az uber működése, mint a taxisoké..

puhacica 2017.01.11. 11:21:00

@Sean MacTíre: es mivel itt az utobbirol volt szo, nagyon nincs is mirol beszelni, ezt kijelenteni, hogy csak a butak maradnak otthon, a legnagyobb butasag a vilagon. es akkor meg szepen es visszafogottan fogalmaztam. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.11. 11:33:34

@gabors2: 1. Te miert foglalkozol allandoan, hogy en mikor voltam legalis, illegalis es mikor nosultem?
2. egy szoval sem mondtam, hogy a papirok feleslegesek, annyit allitottam, hogy otthon gyorsabban megy egy ilyen szerzodes
3 hat ha te mindent elolvastal, akkor ott ultel 2 napig ott ultel
4 mar a tenyleges papirmunka elott rendszeresen jottek az informaciok a neten, e alairassal
5 2004-ben meg nem volt zold kartyam, de neked most2017-ben is cask zoldkartyad van:)

Shaktee 2017.01.11. 12:00:52

@gabors: Bruce népe, hiába kűzdött a Boss a sok kis olaszért, gondolom zömmel olaszok, írek költöztek ki a hetvenes években..
Keserves csalódás lesz nekik Trump, de ne legyen igazam..

London2009 2017.01.11. 12:05:25

@takarék-láng: ezt tenyleg mindenfele rosszindulat nelkul kerdezem, hogy ezt a 10%-ot megis honnan veszed?
Minden berlo utal, minden beszedett berleti dijnak igy nyoma van. Nem igazan ertem, hogy mikent lehetne elkerulni az adofizetest? Az ok, hogy az ember megprobal mindent leirni az adoalapbol, mint ugyvedi, konyveloi, takaritas, maintenance, mortgage interest stb. egyelore leirhato. De a maradekot muszaj leadozni, ha valaki nem szeretne nagyon megjarni, amikor Ofelesge adohatosaga kopogtat az ajtajan. Mire pedig levonja az ember a sok kiadast, nem is marad mar olyan sok bevetel. Igy szereny meglatasom szerint ostobasag lenne nem befizetni az adot, hiszen nincs aranyban a befizetendo osszeg, a nem fizetes kovetkezmenyeivel. De persze ha valaki inkabb kockaztat, szive joga.

Shaktee 2017.01.11. 12:15:19

@hagyma:

beleolvastam a blogodba, te még ma is mint takarító kulizol?

soad1221 2017.01.11. 12:23:19

@hagyma: "2. egy szoval sem mondtam, hogy a papirok feleslegesek, annyit allitottam, hogy otthon gyorsabban megy egy ilyen szerzodes"

mivel nem reagáltál az én kommentemre ismét írok ebben. brá összehasonlítani én nem tudom ezt, de itthon egy adás-vétel nagyjából 2 hónap, függ ez persze sok mindentől, de a megtekintéstől/ajánlatadástól számítva kb ennyi idő alatt megy végbe, ha bármekkora hitelt veszel fel, akkor a bank miatt mindenképp lesz ennyi. Ott fogalmam sincs mennyi idő ez.

Viszont, amit írtál, hogy nem kellett ügyvéd, az tuti nem igaz. Ügyvédi ellenjegyzés nélkül nem történik meg a földhivatalban a tulajdonjog bejegyzés, így az adás-vétel nem valósul meg.

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 12:30:43

@London2009: "Minden berlo utal, minden beszedett berleti dijnak igy nyoma van."
Ez nem igy van. Bizony vannak olyanok, akik keszpenzben szedik be a berleti dijat. Nyilvan ok vannak kevesebben.

2017.01.11. 12:37:34

@kettőstömegűlendkerék: "Szvsz ez egy komoly tárgyi tévedés. Az uber sofőrök és a gumimatrac-reggeli szolgáltatók nem munkavállalók, hanem vállalkozók."

Milyen targyi tevedes? Ezt irtam:

mojyo 2017.01.10. 21:39:32
@Herr Géza: Az Uberrel meg az Airbnb-vel nem az a fo kifogas, hogy nem fizet mindenhol adot, hanem, hogy egyreszt Uber nem alkalmazza a munkaerot, hanem azok "szabaduszok", szabadnapok, nyugdij, egyeb munkajogi vedelem nelkulm, masreszt pedig az Airbnb pedig felhajtja a lakbereket es meginkabb megneheziti az otthonkeresest.

Nem tevedek, csakhogy szerintem pont ez a vallalkozosdisag a bibi, es en egyszeruen csak nem oruluk neki, hogy leepiti azokat a nagyon nagyon nehezen kiharcolt munkajogi szabalyozasokat, amik miatt nyugodtan alszunk.

Amugy, mint ugyfel, tokre jo, hogy vannak ilyen szolgaltatasok, es jo, hogy ezek az ujabb digitalis szolgaltatok megjelennek es tovabb gorgetik a dolgokat. Mint extra kereseti lehetoseg is tokre jo, de kepzeld el, ha kenyszervallalkozo leszel, mert elveszted a masik munkadat, es uberezni kezdesz, nem tul biztonsagos, ugye? Persze, nem kotelezo, sot, lehet sajat taxid is, de ugye nem gondolod komolyan, hogy ez egy olyan piacon, ahol az Uber is jelen van, es neked sajat appod meg akarmid nelkul ez megerne? Es akkor az egyetlen alternativa, hogy nekik csinalod, mikozben a tarifat nem te szabod meg, egyik naprol a masikra kereshetsz vele sokkal kevesebbet, de kozben ugyanugy nincs betegszabi vagy akarmi.

Persze, nem kotelezo. De szerintem nem ervelhetsz azzal ezekben az esetkben, hogy "semmi sem kotelezo, szabad verseny van", mert pont az a problema, hogy nincsen, a verseny el van torzulva, es a jogilag szabalyozatlannak, de technologiailag fejlettebnek kedvez.

Semmi baj nem lenne ezekkel a cegekkel, ha ugy mukodnenek, mint a tobbi taxitarsasag/szallodafoglalos oldal, de nem igy csinaljak, es ez nem OK. Amugy en szemely szerint azt is udvozlom, hogy megjelent vegre a piacon az appos taxirendeles peldaul, meg, hogy lehet ertekelni a soforoket, es van alternativa a "kisasszonyom nem tudok en szamlat adni" helyett, de peldaul ez ellen szinten semmi sem gatolna meg a torvenyhozast, hogy mindenkire vonatkozo szabalyokat hozzanak (siman megtehettek volna az Uber megjelenese elott is akar...)

Szerintem ha ez a fajta szolgaltatosdi nincsen szabalyozva, az nagyon konnyen "mindenki mindent oldjon meg maganak ugy ahogy tudja" fele vilaghoz vezet, es az nem lesz jo, hiszen mar most sem az.

kardio1 2017.01.11. 12:45:27

@Lőtéri Kutya: te vagy az, akit digger szerint egy csomo dolog nem érdele? :)

London2009 2017.01.11. 12:47:05

@Taxomükke (UK): akkor ez reszben meg is valaszolt bizonyos kerdeseket. Szemely szerint en nem tapasztaltam meg olyat, ahol nem utalni kellett volna a berleti dijat, pedig sokaig bereltem en is. De akkor gondolom egy olyan szituacioban eleg egyertelmuve valik, hogy a tulaj miert is keri a keszpenzes fizetest...

kardio1 2017.01.11. 12:48:03

@rebel rebel: hogy lehet a Bible Beltet csattogtatni?

Herr Géza 2017.01.11. 12:52:45

@takarék-láng: Már hogyne lenne bejegyzett telephelye meg vezetékes telefonja? Az Ubernek még irodája is volt...
Más: a színmagyar "eldobható" cégeknek van telephelye, adószáma, telefonszáma, azt mit érsz vele...????
A 3 hetes utalástól meg a magyar piac jó része összefosná a lábát örömében....
Ez a lelép a pénzzel meg fasza gondolkodás: hátha lelép, nosza tiltsuk be... Miért nem tiltottuk be a Quastort, a Buda Cash-t meg a többit?

kardio1 2017.01.11. 12:52:50

@Herr Géza: itt nem egy technikai ugràsrol van szo, mely feleslegessé tesz koràbbi foglalkozàsokat, hanem egy szabàlyozott, engedélyekhez kötött szakmàt mûvelôket (itt: profession réglementée) hozol olyan helyzetbe, hogy olyanokkal versenyezzen, akiknek nincsenek ilyesfajta kötöttségeik. Mintha az olimpiàn a 100 m-es sikfutàs döntôjében a versenyzôk egy részére egy 20 kg-os hàtizsàkot pakolnàl és csodàlkoznàl, hogy nemcsak hogy nem nyernek, de még morgolodnak is.

Főgebra 2017.01.11. 13:19:38

@Herr Géza:
Egy igen nagy multi, Magyarországon bevezetett rendje szerint banki utalás: 60. napot követő szerdán!

soad1221 2017.01.11. 13:29:50

@kardio1: a különbség az, hogy a taxisok ebben nem éppen a sportszerű futók voltak, hanem a az agyon doppingozott kretének, akik azt akarták, hoyg csak ilyen cipőben lehessen futni, kizárólag 20 kg-os zsákkal, csak aztán, mikor odaálltak a rajtvonalhoz vették észre, hogy vhogy odaállt melléjük vki a nézőtérről, aki kurvára nem az ő szabályaik szerint akar futni :)

Herr Géza 2017.01.11. 13:46:55

@mojyo: "Semmi baj nem lenne ezekkel a cegekkel, ha ugy mukodnenek, mint a tobbi taxitarsasag/szallodafoglalos oldal"
De hisz pont úgy működnek... Ld. a taxistársaságokat (munkajog, tarifa), szobafoglalás (ugyanazt csinálják, mint a booking.com, csak nem szállodai szobákat közvetítenek, hanem lakásokat, ágyakat). Az Uber is beállt a sorba, amikor azon ment a vita, hogy ők nem sárgák, meg nincs PÁV vizsgájuk a sofőröknek. A sofőrök kizsákmányolása? Vicc. A legtöbbjük eleve csak alkalomszerűen, keresetkiegészítésként csinálta. Ha mégsem volt buli, bármikor abbahagyhatta. Láttál csak egyetlenegy Uber sofőrt is, aki akár csak névtelenül, a kizsákmányolásán jajgatott volna? Én még a blogjukba is beleneztem, amikor ez téma volt, a nyafogók bőven a hibaszázalékon belül voltak, de még náluk is a megéri-nem éri meg volt a fő téma. Az Uber ellenben a felasználónak a létező legkorrektebb feltételeket biztosította. Adóügyileg a legtisztább lehetett volna, ha hagyják. Az Airbnb úgyszintén.
Nem, itt is jól látszik: "a gonosz multi elviszi a pénzt az országból", ez a fő gondunk..... Arról már nem is szólnék, hogy mitől multi e két cég ? A semmiből nőttek ki pár év alatt, mögöttük tipikusan kis senkik álltak, akik kitaláltak valami alapjában jót és volt rá kereslet. Igen, van mit szabályozni a tevékünységükön, vannak nem várt negatív mellékhatásaik, nem kell/szabad a gyeplőt a lovak közé dobni, de akár tetszik nekünk, akár nem, tudomást sem venni rólik, pláne betiltani, úgysem lehet a jövőt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.11. 13:52:21

@rebel rebel: hahaha:) vicces csavo vagy
@soad1221:
20 evvel ezelottrol irtam, igen igazad van kellett ugyved, illetekhivatalban dolgoztam, hozzam hoztak be a papirokat
kb 4 oldal
en szabtam ki az illeteket
ha gyanus volt az ar ki kellett mennunk megnezni a hazat
de ez reszletkerdes
alairom valoszinu igazad van kellett ugyved, de biztos nem vagyok benne
egy adas-veteli szerzodest barki kothet/ett/
nekem itt fura volt a kb 3 honap, meg hogy egy ellenor kimegy a hazhoz es mindent lecsekkol tetotol a pinceig
persze ezert fizetni kell
meg meg sok mindenert
en cask erre celoztam
ha nincs 200 oldal a szerzodesem akkor egy sem, de ez igy van jol
en emlekszem milyen dossziakkal jottek az ugyvedek a hivatalba:)
4 oldalelado-vevo ar
elso /es utolso/hazam aerikaban, engem meglepett a reszletesseg es az idotartam, mire minden papirmunka elkeszult
papirmunkat tessek ugy erteni, hogy 3-4 naponta jot e-mail es ala kellett irnunk valamit E alairassal
szoval be van biztositva
viszont kocsit venni konnyebb mint otthon
szovall a kulonbsegekre probaltam fokuszalni

2017.01.11. 14:04:48

@Herr Géza: "A sofőrök kizsákmányolása? Vicc. (...) Láttál csak egyetlenegy Uber sofőrt is, aki akár csak névtelenül, a kizsákmányolásán jajgatott volna?"

Latni nem lattam, olvastam roluk, az UK-ban konkretan munkaugyi birosagra mentek, es nyertek:

www.theguardian.com/technology/2016/oct/28/uber-uk-tribunal-self-employed-status

Ha azt meg tudjak tenni, hogy foglalkoztassak a nekik dolgozo soforoket, ha mashogy is be tudnak allni a sorba (sarga szin, PAV vizsga, stb), akkor jo.

Igy ertem, hogy jo lenne, ha betartanak a szabalyokat. Az szomoru, hogy ezt csak perekkel lehet kikenyszeriteni az egyes orszagokban, es, hogy mit kell betartani, az attol fugg, hogy az egyes orszagokban mennyire tokosek a munkavallalok, lakasberlok, stb, dehat a munkajogi mozgalmak is igy kezdodtek, sosem volt garantalt semmi, ezeket az elso ipari forradalom idejen is ki kellett harcolni. :) De ugye abban egyet ertunk, hogy bizony ki kellett, es, hogy sokkal-sokkal rosszabb lenne ezek nelkul... kerlek ne legyints ra, ezek nagyon fontos, az egesz tarsadalmunkra hato dolgok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.11. 14:12:20

@mojyo: itt is van Uber, sosem vennem igenybe, egyreszt van autom, masreszt ha megis kellene akkor hivok taxit
az az airbnb vagy mi
hat hogy mennek mar egy vadidegen lakasba
erre kitalaltak a szallodat

M. Péter 2017.01.11. 14:33:09

@soad1221: IBUSZ fizetővendég-szobában nem volt egész éjjel hangos zene.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 14:41:23

@mojyo: „egyreszt Uber nem alkalmazza a munkaerot, hanem azok "szabaduszok", szabadnapok, nyugdij, egyeb munkajogi vedelem nelkulm, masreszt pedig az Airbnb pedig felhajtja a lakbereket es meginkabb megneheziti az otthonkeresest.”

Én ezt nem értem :) Mi az, hogy szabadúszók? Az milyen státuszt takar? Ők alvállalkozók, annyi szabadnappal, amennyit akarnak, hiszen annyit szolgáltat (az alvállalkozó) amennyi jól esik neki. Az már más kérdés, hogy ha vállalkozik az ember, akkor azt tolni kell rendesen, mert nem véd meg senki a bevétel elapadásától, ha sokat lazsál, ellenben költségek konstans vannak. A munkajogi védelmet sem értem, hiszen nincs munkaviszony, nem felel érted a fővállalkozó, ha nem tetszik neki valami, felbontja a szerződést. A vállalkozásokra vonatkozó törvények szerint járnak el. Ha önfoglalkoztató az alvállalkozó, akkor ugye szintén megfoghatatlan a munkajog, hogy b@szna már ki az ember önmagával munkajogilag? :) Ha van alkalmazott, akkor bizony az alvállalkozó tartozik ezen felelőséggel a munkavállalói felé, nem a fővállalkozó. A nyugdíj és egyéb járulékokat, minden esetben az (al)vállalkozó fizeti meg, mind a maga, mind az alkalmazottai részére.

Az árfelhajtó hatás és a lakó célú ingatlanok háttérbe szorítása szerintem is egy nagyon káros folyamat, a probléma gyökere szerintem itt van elásva :) Néhány városban már tettek is lépéseket ennek a szabályozására, ami mindenképpen üdvözlendő.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 14:42:40

@mojyo: „Nem tevedek, csakhogy szerintem pont ez a vallalkozosdisag a bibi, es en egyszeruen csak nem oruluk neki, hogy leepiti azokat a nagyon nagyon nehezen kiharcolt munkajogi szabalyozasokat, amik miatt nyugodtan alszunk.”

Nem kevered véletlenül a vállalkozói létet az alkalmazottival? Pedig ez az egész kvintesszenciája. A vállalkozás nem kényszer, hanem egy lehetőség, amivel élni lehet. Pontosan ezért nincs semmi kiharcolt munkajogi biztonság, sem létbiztonság, nyugodt alvás se sűrűn. Ellenben van munkabér helyett profit, melyek között nagyságrendbeli a különbség. Ennek ára a kockázat, amit vállal a vállalkozó – milyen találó elnevezés :)

Itt megjegyezném, hogy az uber, bnb, és úgy általában a franchise rendszerek nem a legjobb vállalkozási formák, hiszen egy jól működő know-how-t vesz az ember, tehát igen sokba kerül, lényegesen kevesebb az elérhető profit, jóval kötöttebb, de kisebb a kockázat is. De a klasszikus munkavállalói státusztól azért klasszisokkal jobb ez is. (már ha vállalkozó alkat az ember, és szabad(abb) szeretne lenni)

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy mit jelent a kényszervállalkozó. De tényleg. A vállalkozás nem kényszer, munka alapú társadalom van :D De azt hozzátenném, hogy az egyszemélyes vállalkozókat, az önfoglalkoztatókat, nem tartom ’klasszikus vállalkozásnak’, hiszen ők csak abban különböznek a munkavállalóktól, hogy maguknak megteremtik a munkahelyüket, de a munkájuk rabja lesznek amíg nem vesznek föl alkalmazottakat.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 14:42:40

@mojyo: „lehet sajat taxid is, de ugye nem gondolod komolyan, hogy ez egy olyan piacon, ahol az Uber is jelen van, es neked sajat appod meg akarmid nelkul ez megerne?”

Hááát, ha nem lenne zárt a piac, nem biztos, hogy nem menne annyi kuncsaft felhajtása, hogy elketyegjen a kis vállalkozás. De teljesen egyértelmű, hogy nem vállalkozunk (fektetünk be, vállalunk kockázatot) ahol telített a piac. Hogy azért telített-e, mert technológiai fölényben van valaki, vagy azért mert sokan vannak, az irreleváns ebből a szempontból.

„Es akkor az egyetlen alternativa, hogy nekik csinalod, mikozben a tarifat nem te szabod meg, egyik naprol a masikra kereshetsz vele sokkal kevesebbet, de kozben ugyanugy nincs betegszabi vagy akarmi.”

Sosincs olyan, hogy egyetlen alternatíva, de valóban az önfoglalkoztató vállalkozó tényleg egy kötöttebb dolog, ezt kifejtettem pár sorral feljebb.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 14:42:40

@mojyo: A hsz-od további részével egyetértek, én abba az irányba hajlok, hogy a szabályozást összhangba kell hozni az iparági sajátosságokkal, elvileg egyenlő esélyekkel, ami gyakorlatban soha nem teljesül maradéktalanul. De, mint pár hozzászólással feljebb említettem, nekem sem megnyugtatóak ezek a vadkapitalista folyamatok. Sajnos változtatni az egyszeri ember nem tud rajta, alkalmazkodni hozzá viszont tud.

„Szerintem ha ez a fajta szolgaltatosdi nincsen szabalyozva, az nagyon konnyen "mindenki mindent oldjon meg maganak ugy ahogy tudja" fele vilaghoz vezet, es az nem lesz jo, hiszen mar most sem az.”

Egyetértek, erre írtam az első hsz-om utolsó bekezdését.

Azt hozzá szeretném tenni, hogy a fenti gondolatok a saját véleményemet tükrözik, nem kinyilatkoztatok (nem vagyok én birka :) csak hülyén venné ki magát, ha minden bekezdést azzal kezdeném, h szvsz vagy szerintem :)

takarék-láng 2017.01.11. 14:42:40

@soad1221: de erdekes, hogy mennyit nyul le igaz, nem a felhasznaloi oldalrol.
A shared economy soha korabban nem latott vadkapitalizmust hoz el, amely meg jobban melyiti a szakadekot a gazdagok es szegenyek kozt. Ma is nagy , a vilag lakossaganak 0.01%-a tulajdonolja a javak tobb mint felet.
Meg ez az alabbi link is errol beszel, holott eme honlap altalaban a multik es a globalistak es devians kisebbsegek mellet tesz voksot a normalis tobbseg es a szegenyedo kozepretegek helyett

index.hu/gazdasag/2016/02/13/sharing_economy_kozossegi_gazdasag_munkavallalas_munka_foglalkoztatas/

takarék-láng 2017.01.11. 14:42:40

@London2009: "Nem igazan ertem, hogy mikent lehetne elkerulni az adofizetest"
- mert meg uj vagy es naiv.

Angliaban sokkal kisebb valoszinuseggel razziazik a HRMC mint otthon a NAV. Ezzel aki csak tud, vissza is el.

Semmi mas bajom veled nincs, mint hogy az itteni tarsadalom egy kis retegevel szerzett tapasztalataidbol vonsz le kovetkezteteseket a tarsadalom egeszere nezve. Nagyon szuk korben mozogsz es ez alapjan altalanositasz, es azt tenykent allitod be itt a blogon. Aztan ha ravilagitok hogy a vilagodon tul is van vilag, akkor koveteled a blogszerkesztotol, hogy tiltson ki.

takarék-láng 2017.01.11. 14:42:46

@Taxomükke (UK): "Ez nem igy van. Bizony vannak olyanok, akik keszpenzben szedik be a berleti dijat. Nyilvan ok vannak kevesebben."
- ok vannak tulnyomo tobbsegben. Csak szolok. De meg a banki atutalas sem garancia a tisztesseges mukodesre.

M. Péter 2017.01.11. 14:57:20

@Herr Géza: A booking.com és az többi online utazási iroda csak már létező és nagy valószínűséggel legálisan működő szállodában foglal szobát.

takarék-láng 2017.01.11. 14:59:59

@mojyo: "nem oruluk neki, hogy leepiti azokat a nagyon nagyon nehezen kiharcolt munkajogi szabalyozasokat, amik miatt nyugodtan alszunk. "
- itt van a kutya elasva.
A masik az ertekelosdi.
Az ubernel csillagokkal jeloli a sofor es az utas is mennyire volt elegedett.
Ha en sofor vagyok es kedves az utasokkal, viccet meselek nekik stb osszegyujtok 100 db 5 csillagot. Aztan egy idiota dohanyozni akar az autoban nem engedem meg neki ezert ad 1 csillagot. Ez szepen lehuzza az atlagot, n a szerinted ez mennyire fair?
Ennyi ertelme van az ertekelesnek.

takarék-láng 2017.01.11. 15:00:05

@London2009: en meg meg olyannal nem talalkoztam, hogy szamlat adtak volna a berlesert. Pedig mar vagy 40 landlordtol bereltem lakast, garazst, muhelyt uzlethelyiseget egyarant. Ez utobbiakat ugynoksegtol altalaban, lakast kizarolag a tulajtol, mert nem szivelhetem az ingyenelo ingatlanosokat.

takarék-láng 2017.01.11. 15:00:16

@Herr Géza: "Már hogyne lenne bejegyzett telephelye meg vezetékes telefonja? Az Ubernek még irodája is volt..."
- listazd kerlek az uber elerhetoseget. En sehol sem talalom. Hogyhogy? Ha pl faradt a sofor es elalszik vezetes kozben hol tudok reklamalni? (Megtortent eset, az oka valoszinuleg az hogy tulhajtja magat mert az uber minimalber alatt fizet. Ezert sem regulazza oket senki egyelore)

2017.01.11. 15:07:56

@kettőstömegűlendkerék: Hat jo sok betud van, hogy igy negyszer is valaszoltal! :D

1. es 2.: Nem, nem keverem a vallalkozoi letet az alkalmazottal: szabaduszo = egyeni vallalkozo, elnezest ha ez nem volt tiszta (szakmai artalom mert a kreativ szakmaban az egyeni vallalkozokat szabaduszoknak is nevezik).

Vagyis, az Uber sofor, mint szabaduszo (=egyeni vallalkozo), nem kap munkajogi vedelmet, ez a kifogasom a legelso, altalam irt, es visszacopyzott kommentben, remelem, hogy ez igy mar tisztazott, es bocsanat, hogy nem sikerult erthetoen fogalmaznom (de akkor a @Herr Geza is ugyes volt, mert o elsore is ertette. :D)

Amugy megis jo ez a "szabaduszo" szohasznalat, mert kiemeli a problemat, hogy Uber soforrel pont az a baj, hogy nem "uszik szabadon", vagyis nem "igazi", a piacon a sajat arszabasaval es szolgaltatasi profoljaval versenyzo vallalkozo, hanem Uber sofor, aki csak az Ubernek szallit be, tehat erthetetlen, miert nem alkalmazott, ennyi erovel foglalkoztathatnak rendesen is, hiszen, ahogy irod, ez nem is igazi lehetoseg, ez nem igazi verseny, sot, az Uber igazabol abbol profital, hogy a nekik dolgozo vallalkozok igazabol egymassal versenyeznek a fuvarokert, az ertekelesekert, stb. Ez nagyon-nagyon aggaszto, nem fair, es szerintem mindenkeppen szabalyozas szukseges. A @Herr Gezanak kozben linkeltem is, hogy voltak orszagok, ahol sikerult munkaugyi birosagi perrel arra kenyszeriteni oket, hogy alkalmazottaknak tekintsek az Uber sofort. En ezt mindenkeppen udvozlom, es szerintem minden ilyen jellegu "szabadusztatassal" le kene szamolni.

3-4. Egyetertunk. :)

2017.01.11. 15:14:15

@M. Péter: Ja igen, ez meg a masik, amit szerettem volna valaszolni @Herr Gezanak, koszonom szepen. Fontos kulonbseg.

London2009 2017.01.11. 15:18:15

@takarék-láng: szamlaadasi kotelessege nincs a tulajdonosnak. De az adot be kellene fizetnie.

Nekem sincs veled am semmi bajom csak kovetkezo.

Az itteni tarsadalom egy kis retegevel szerzett tapasztalataidbol vonsz le kovetkezteteseket a tarsadalom egeszere nezve. Nagyon szuk korben mozogsz es ez alapjan altalanositasz, es azt tenykent allitod be itt a blogon. Aztan ha ravilagitok hogy a vilagodon tul is van vilag, akkor...az nem tetszik neked...

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 15:27:21

@London2009: Az elso helyunkon kp-t keert a landlord, mondjuk minden osszegrol kaptunk elismervenyt. Most standing orderrel (gy.k. bankon keresztul) fizetjuk a lakbert.
@takarék-láng: Nem tudom, honnan veszed ezeket a marhasagokat. A tobbseg szerintem ugynoksegen keresztul berel, akkor pedig szerzodes van es bankon at torteno fizetes. Vagy te hivatalos statisztikakkal rendelkezel, amelyek szerint a UK-ben a berlok nagyobbik fele kezpenzben fizet? Ne viccelj mar, egy nehany fontos kavet is kartyaval fizet az emberek tobbsege.

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 15:38:07

@takarék-láng: Te miota elsz Angliaban, ha nem titok?

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 15:41:48

@mojyo: "...Uber soforrel pont az a baj, hogy nem "uszik szabadon", vagyis nem "igazi", a piacon a sajat arszabasaval es szolgaltatasi profoljaval versenyzo vallalkozo, hanem Uber sofor, aki csak az Ubernek szallit be, tehat erthetetlen, miert nem alkalmazott, ennyi erovel foglalkoztathatnak rendesen is..."

Ha alkalmazott lenne, akkor az lenne sokuk baja, hogy meghatarozzak, mennyit kell dolgozni. Igy meg ha akar, hajt ejjel-nappal, ha akar, csak egyszer egy heten dolgozik. Szerintem.

En is egyeni vallalkozo vagyok, nagyon megfelel, hogy nem pofazik bele senki, mikor dolgozom es mennyit.

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 15:42:59

@Taxomükke (UK): KESZpenz, nem kezpenz. Eliras volt. I'm a story.
:))

2017.01.11. 15:57:03

@Taxomükke (UK): De a rugalmassagot alkalmazottkent is meg tudnak tenni, olyan munkaszerzodest kell irni.

En is tudom, hogy a szabaduszas jo dolog, de te gondolom a sajat "logod" alatt csinalod ezt, nem,? Az Uber nem ad ennyi szabadsagot, peldaul nem dontheted el, mennyit kersz a fuvarert, mig egy "igazi" vallalkozo igen. Az Uber soforok a fuvarokert, az ertekelesekert egymassal is versenyeznek, mikozben nem is a sajat ceguket kepviselik. Ez a bibi ezzel, nem altalanossagban veve ervelek a "vallalkozosag vs alkalmazotti let" vonalon (jovicc.) En csak a munkaero versenyeztetese ellen szolok. Olvasd el a cikket amit linkeltem feljebb.

soad1221 2017.01.11. 16:14:42

@M. Péter: és ez mennyiben az airbnb hibája? A gond itt a tulajjal van, feltehetően a "hangos angol legénybúcsúzót" is jó vendéknek értékeli, mert kifizetett egy valag pénzt.
Megjegyezem kizártnak tartom, hogy ott nem volt rossz vendég (bármilyen szempontból), bár nincs tapasztalatom.
Erre valójában nagyon egyszerű megoldás van: 2 vagy 3 ilyen bejelentett és bizonyított eset, és egyszerűen az a kiadó ki van tiltva az airbnb-ből, nyilván megkerülhető ez is, de nem lehet a végtelenségig, illetve érdekelt lesz abban, hogy ilyen vendégei ne legyenek.
Még mindig arról van szó, hogy egy teljesen új, eddig ebben a formában nem létező szoba/lakás kiadási formát betiltsunk-e, vagy szabályok közé tereljünk. Mint cég, értelemszerűen olyan megoldásokat választ, amivel maximalizálni tudja a profitját. A jogalkotó feladata, hogy szabályok közé terelje az eddig még nem létező formáját ennek, ezután kérheted számon rajta, hogy betartja-e. Hogy az ellenérdekelt felek prüszkölnek? persze, megértem őket is, abban teljesen igazuk van, hogy szabályozatlanul ne működhessenek. Csak nekem kissé visszás, amikor a szállodaipar és a taxisok hirtelen kisangyalok lesznek és már erkölcs prédikációt is tartanak az ő érdekeiket sértő lényegesen innovatívabb vállalkozásoknak... :)

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 16:15:55

@mojyo: Nem a sajat "logom" alatt dolgozom, egy vallalkozas franchise partnere vagyok.

2017.01.11. 16:25:46

@Taxomükke (UK): Ja OK. A franchise tenyleg hasonlit az uberes soforkodesre, de a franchiseolas az nem annyira uj dolog, vagyis gondolom mukodnek a kitalalt szabalyok?

gabors 2017.01.11. 16:27:21

@rebel rebel: valamit felreertesz ... a Boss az New Jersey-bol (Long Island New York masik oldalan van) de valo igaz oda is koltoztek ki sokan a feher munkasok kozul es az igaz hogy nem sok oromuk lesz a billardos kormany tevekenysegebol mert nem fogjak pont azt a rendszert megreformalni ami oket tette milliardosokka .. .:-)

Shaktee 2017.01.11. 16:33:54

@gabors: Pontosan. Nade mit értettem félre? :-)

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2017.01.11. 16:35:24

A rendszerváltáskor megfogalmazódott és társadalmi szerződéssé dúzzadt az a jövőkép, hogy polgári demokratikus rendszert, demokráciát építünk ki. Alkudni akarunk a szabályokról!

Egy blogon értelmetlenség polgár-polgár vitát folytatni és azt gondolni, hogy ennek érdemi érdek artikulációs hatása lesz, mert a rendszer, minden egyes érdek egyeztetési fronton kinyilvánította, hogy semmilyen körülmények között nem áll szóba az érintettek állampolgári önszerveződéseivel. Nincsenek ágazati rálátást produkáló, módosítási javaslatokat megszülő műhelyek.

Pártdemokrácia sincs.

Sajó sincs. A nyilvánosság haldoklik!

Tudományos discurzusnak sincsen hatása a döntésekre.

Az hogy kommentekben mezítlábas állampolgárok vagy fizetett pártaktivisták kirekesztően nyilatkoznak másokról, azt maximum a magánéletünkben a lelkünkben kell könyvelni, az érdemi közösségi vagy intézményes síkokon nem. Legyen az a természetes, hogy pl a félmillió elvándorló kérdésében kit érdekel, hogy az érintettek mit mondanak az életükről, az országukról, az új országukról vagy a világról.

Akár egy évtized alatt is, vagy akár 3 éves időtávlatban is brutális változások mentek végbe odahaza is, és a világban is.

Anno írtam ide 7 cikket ebből a kirkesztés - részvételi demokrácia - magyar jövőkép formálás nézőpontból, de azóta eljött egy más világ. Edoran orbánék ideológiai nagymestere százezres nagyságrendben támadta meg a polgárait. Putyin, aki az 56-ban magyar szabadságért életüket áldozó orosz hős katonák emlékművét szokta megkoszorúzni, amikor Pesten jár, simán Szibériába küldi az ilyen bloggereket mint mi.

Nyugaton is érdekes folyamatok zajlanak a közbeszédben ebben a kirekesztés - demokrácia - háborús készülődés síkon. Brexit meg Trump és jövő nyárom már mondhatja vikike, hogy ő vezényli a III. világháborút a Hargitai Nyári Egyetemről.

És a hívei majd boldogok lesznek mint az elmúlt 25 évben mindíg.

Shaktee 2017.01.11. 16:36:38

@gabors: Ahhhh, Jersey-Long Island..értem mi a gond.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2017.01.11. 16:47:49

csak egy mai újságcikk az elmúlt 3 perc facebook folyamából:

"Idén elkezdődhet a 2014-es norvégcivil-ellenes hadjárat második felvonása, a célpontok ezúttal a Soros György, és más külföldi források által támogatott civil szervezetek lesznek. A parlament honlapján meg is jelent a törvénymódosítás címe, ami vagyonnyilatkozat tételére kötelezné a nem kormányzati szervezetek tisztségviselőit. A Vasárnapi Hírek ennek alapján arról írt, ez lehetőséget teremthet majd arra, hogy “a nyilvánosság előtt cincálják szét őket”.
A VH szerint a jogalkotási terv átírná az „állampolgári társulások jogszabályi környezetét" is. Az még nem világos, pontosan hogyan, de mivel Orbán Viktor már nyíltan arról beszélt, hogy ezek a szervezetek ellenséges külföldi erők előretolt állásai, valószínűleg nem adókedvezményeket kapnak.
A Guardian cikke szerint a magyar civil szervezetek pontosan arra számítanak, hogy a magyar állam lesújt rájuk idén, Donald Trump beiktatása után.
“Úgy tűnik, Orbánnak nagyobb tere lesz arra, hogy végrehajtsa azokat az intézkedéseket, amik szembemennek a demokráciával és a jogállammal”
- mondta Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke a lapnak. “A Trump-adminisztráció érkezése is hozzájárul ehhez. Orbán pedig arra számít, hogy Franciaországban, Hollandiában és Németországban is változások jönnek idén, ezek pedig erősítik majd Magyarország pozícióját.”
Chris Stone, az Open Society Foundations elnöke a Guardiannek azt mondta, a szervezete folytatja munkáját Magyarországon, de elismerte, hogy a magyar helyzet az egész EU tesztje lehet.
“Meglátjuk, mit tesz Európa, ha a magyar helyzet súlyosabbra fordul. Egész Európát érintheti ez a kérdés.”
A civil szervezeteknek Ororszországban mentek neki hasonló módon. Ott működik olyan rendszer, hogy ha egy szervezet elfogad pénzt külföldi támogatótól, akkor automatikusan “külföldi ügynöknek” minősül, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik.
,,A legnagyobb veszély, hogy a kormány negatív hadjárata eltántorítja majd az embereket a civil jogvédőktől, éket ver a társadalom és azon civil szervezetek közé, amik segíthetnek a jogsértések visszaszorításában” - mondta a várható lépésekről a Vasárnapi Híreknek Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója."

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.11. 17:04:40

@Mrs. Clayton: Na látod, tudsz te viccesen is hozzászólni...
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.11. 17:15:46

@kardio1: Ezt én is írtam már Diggernek, hogy a fent említett kommentelőt szokta-e kérdezni, mielőtt véleményt nyilvánít...Nem jött még válasz Diggertől...
:-))))))))

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 17:25:06

@mojyo: :D akad, régóta gyűjtöm. De azért te sem állsz rosszul ;)
Úgy tudom, a kezdeti időkben még elég kötetlen volt, hogy mennyi fuvart visz egy uberes, és talán kizárólagosság sem volt. Igaz, sokat változtattak a szabályokon, hogy működhessenek. Én csak utasként használtam, és mondjuk Budapesten nagyságrendbeli különbség volt az ottani taxiscégekhez mérten, már ami szolgáltatás színvonalát illeti. De tény, hogy kint ez a különbség már kevésbé volt érezhető. Elfogadom, ha valakinek nem gyerebe az uber, csak tiltás helyett a szabályozás jobb lenne. Szerintem. Főleg, hogy a taxiszolgáltatás mindenhol a maffia kezében van és nagyon nem piaci alapon működik, nem lenne rossz ezen változtatni. Gyakorlatilag az alapítónak is a tarthatatlan párizsi taxishelyzet adta az ihletet, érdemes utánaolvasni, ha valakit érdekel a taxismaffia :) megdöbbentő milyen pénzek árán és milyen nehezen lehet az ember taxis Párizsban. (és főleg, hogy mióta annyi a megengedett taxik száma) asszem a barcelonai se kutya.

Ebben a vállalkozó kontra munkavállaló, ill. szabadúszó kérdésben nem tudnánk közös nevezőre jutni, nincs ezzel baj, másképp látjuk a dolgot. De kössz a diskurzust, jó volt megvitatni.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 17:25:18

@M. Péter: @mojyo: Még ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: Amikor pár évvel ezelőtt partneri kapcsolatban voltam a bookinggal, akkor ők még a bnb-vel megegyező profilú, piacvezető cég volt a szállásközvetítés terén. Namost az én figyelmemet kerülte el, hogy utazásszervezéssel is foglalkoznak, vagy azóta bővítették a profilt?
Én pont fordítva láttam, nem a booking foglalgatott szobákat a szállodákban, hanem fordítva. Még a nagy multik is -kivétel nélkül- igénybe vették/veszik a booking szolgáltatásait. Szóval ez már fordítva is megy?

Shaktee 2017.01.11. 17:39:59

@geegee: Aki nem érti a Jessie humorát az nem is érdemli :-)

2017.01.11. 17:47:11

@kettőstömegűlendkerék: "Elfogadom, ha valakinek nem gyerebe az uber, csak tiltás helyett a szabályozás jobb lenne. Szerintem."

En is ugyanezt mondtam: most, hogy be akar lepni a piacra az Uber, pont, hogy egy jo urugy volna, hogy az egesz szemelyszallitasos szektort ujra szabalyozzak, es be lehessen tartatni az Uberrel is, meg a taxikkal is, mert amugy jelenleg tenyleg maffia az egesz, viszont az erdekvedelmuk erossege tiszteletre melto. :D

Az szerintem sem baj, ha nem ertunk egyet, a lenyeg, hogy tartalmilag mostmar ertesz, ugye? Hogy mit ertettem a szabaduszo, es a munkavallalo alatt. Es, hogy nem altalaban foglalok allast a "vallalkozo vs munkavallalo" kerdesben, en vagyok komenista meg vallalkozas, meg szabaduszas ellenes (enis csinaltam mar ilyesmit es szeretnek tovabbra is), csak a tiszta viszonyok mellett probalok kardoskodni, illetve a trendektol tartok, amilyen peldat ez az Uber-modell allit a jovo munkaeropiacanak, es ilyenek. Ha ez ertheto, es nem ertesz felre, csak nem ertesz egyet, akkor jo. :D

2017.01.11. 17:49:55

@mojyo: *en NEM vagyok vallalkozas ellenes, na.

gabors 2017.01.11. 18:03:41

@hagyma: "hat ha te mindent elolvastal, akkor ott ultel 2 napig ott ultel " Nem, az ugyvedem mindent elore megkuldott a "closing" elott es ha volt kerdesem (volt) akkor elotte elmondta mit/miert/hogyan .

Erdemes hozzaerto ugyveddel csinaltatni es nem ezen sporolni (szerintem) es a sok papir az a vevot is meg az eladot is meg a hiteladot is vedi

amugy honnan tudod mostanaban mennyi papir munkaval jar ez Mo-on ? mert mikor otthon voltam 2015-ben apam eppen egy adas/vetel kozepen volt es semmivel sem tunt kevesebbnek amin keresztul kellett mennie sot ... meg le sem volt minden zarva es volt vagy 40-50 oldalnyi papirja

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 18:13:21

@mojyo: "viszont az erdekvedelmuk erossege tiszteletre melto" - és félelmetes :)
Az közben leesett, hogy nem általánosságban foglalsz állást e kérdésben, hanem csak az értekezésünk tárgyát illetően. Meg az is, hogy az uber sokban eltért már az eredeti koncepciótól. A személyszállításhoz értek valamicskét, de nem vagyok naprakész az uber soforokkel szemben támasztott követelményeivel, ez igaz.
Ha szabad bevallanom, nekem még nem tiszta, hogy a szabadúszó (ha jelen esetben=ev) hogy jön a munkavállalói jogokhoz. Úgy vélem, hogy az önfoglalkoztató munkáltató és munkavállaló is egyben, azaz a munkavállalói és munkáltatói jogokat is ugyanaz a személy gyakorolja és biztosítja magának. Egyik zsebéből a másikba rakosgathatja :) De simán lehet, hogy teljesen tévúton járok, a szabályok ismerete és követése khm... nem az erősségem, balkáni eNber vagyok :)

gabors 2017.01.11. 18:18:46

@soad1221: hagyma a kb 25-30 evvel ezelotti Mo-ot hasonlitja a mai USA-hoz, amiota elment az usa-ban (20-25 eve) azota 1x volt otthon es akkor is csak turistanak (amiben nincs is semmi gond ki akar ugyet intezni szabasaga alatt)

igy a valtozasokhoz es hogy MA mire van szukseg egy lakas vetelhez fingja sincs (nekem sem lenne ha a szuleim pont nem akkor lettek volna a kellos kozepeben amikor 2 hetre otthon voltam) eladtak a regit es vettek egy ujat egy even belul igy tudott meselni es mutatni a papirokat ...

de a tenyek amugy sem nagyon zavarjak neki van velemenye (ami sokszo minden realitas nelkuli)

gabors 2017.01.11. 18:32:32

@rebel rebel: Nem gond :-) a tobbivel amugy teljesen egyetertek 6 honap mulva meglatjuk ... amugy mind NY-ben mind NJ-ben eselye sem volt Trump-nak electorokat szerezni.

gabors 2017.01.11. 18:37:11

@hagyma: ezert "de neked most 2017-ben is cask zoldkartyad van:) " ennyi kell es nem tobb hogy barki legalisan dolgozzon (nem kotelezo dolgozni) es eletvitel szeruen az USA-ban tartozkodjon. Allampolgarsag opcio, de nem kotelezo, kerhetem amikor akarom mar boven meg van minden ami szukseges hozza.

Kulon irok a bologodba miutan letettem az eskut, majd figyeld.

2017.01.11. 18:44:49

@kettőstömegűlendkerék: Jo, akkor megprobalom megegyszer elmagyarazni az allaspontomat:

"az önfoglalkoztató munkáltató és munkavállaló is egyben, azaz a munkavállalói és munkáltatói jogokat is ugyanaz a személy gyakorolja és biztosítja magának."

Igy van. Az Ubertol szerintem ilyeneket hasznalni azert nem szep dolog - most jon a velemenyem :D - mert a soforok, bar az Ubernek elvegzik a munkat, a szabadsagukat, a betegbiztositast, stb, maguknak kell megoldani. Ez olyasvalakinek, aki hetvegen plusz penzert Uberezik, lehet, hogy megfelel, de valaki, aki rendesen, teljes allasban soforkodne, viszont nem tud belole megelni, vagyis nehezebben, mintha alkalmazott lenne, mert az Uber maga szabja a tarifat es ugye leveszi a magaet, raadasul pediga tobbi soforrel is versenyeznie kell. EZ az en problemam.

Ha elolvastad azt a cikket amit a @Herr Gezanak linkeltem az UK-beli munkaugyi perrol, lehet, hogy az "ajanlott" cikkek kozott talalsz meg olyanokat, amik arrol szolnak, hogy ez egy egeszen sulyos problema ott (marmint az UK-ben), amit nem csak az Uber okoz, hanem peldaul az aruszallito cegek is igy csinaljak, hogy "epits karriert naluk", es a sajat autoddal vigyed hazhoz az amazonos rendeleseket a cimekre, es mint beszallito leszel kifizetve, fel dollar / csomag, es kesz, ennyi, nyugdijrol, stb, gondoskodj magadnak. Es ugyszinten versenyezz a tobbiekkel, es akkor az ugyfel csodalkozik, hogy ha epp mosogat es csak 3 masodperccel kesobb nyit ajtot, mar hult helye van a szallitonak es csak a cetli van, hogy hol vehet at, vagy olyat is olvastam, hogy otthagyja az ajto elott, es atazik az esoben, mert filler/csomag arban nem eri meg annyit veszodni vele.

Ez a problemam ezzel, az ilyen tipusu, szabalyozatlan es kb "kenyszeritett" szabadusztatas, szerintem ez vezet a munkajogok leepulesehez. Az egyes orszagokban be lehet perelni az Ubert, meg a szallitocegeket, hogy ismerje el azokat, akik nekik dolgoznak, alkalmazottaknak, de nem mindenhol mukodik igy, attol fugg, hogy hol, milyen eros az erdekvedelem.

Megegyszer tehat: nem vagyok vallalkozas ellenes. Annyirol van szo, hogy szerintem, ha konkretan egy cegnek dolgozol, es egyfajta munkakort vegzel el szamukra, akkor azt mar munkaviszonynak kene hivni. Legyen rugalmas, hogy akinek nem jo napi 8 oraban az is tudjon ilyet csinalni, legyen tisztazva, hogy kie a kocsi, meg a felelosseg, meg entolem legyen ertekeles is, hogy ne a segg fonok dontse el, jo vagy-e vagy sem, de legyen valahogy szabalyozva a munkaviszony, kapjal szabit, nyugdijat stb.

Erted mar? :D

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 18:58:53

@mojyo: képzőművész(jol emlékszem? vagy porfogó termelő ;) ?) és kreatív ember létedre ezt sejtettem.

Shaktee 2017.01.11. 19:05:34

@gabors: Persze hogy nem, túl sok contractorral baszott ki, nem fizetett, ismerik a szarházit.,

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 19:42:50

@mojyo: Persze, működnek.
@takarék-láng: Értem. És 40 ingatlant béreltél ennyi idő alatt??
Én csak bő 4 éve vagyok itt.

Taxomükke (UK) 2017.01.11. 19:49:44

@mojyo: "...bar az Ubernek elvegzik a munkat, a szabadsagukat, a betegbiztositast, stb, maguknak kell megoldani..."
Továbbra sem értem, mi ezzel a gond. Valaki pisztolyt tart a fejükhöz, hogy uberezzenek? Ha bejelentett alkalmazottként akar sofőrködni, akkor olyan céget kell keresni, aki így dolgoztat, nem pedig az Ubert átalakítani.
Szerintem.

2017.01.11. 19:55:56

@macamuca [IHUN]:

Butaságot írtál....

Mert ezek vannak most is!

Nyugdíjjárulék (10%)
Munkaerő-piaci járulék (1,5%)
Egészségbiztosítási járulék (7%)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.11. 19:56:11

@gabors: kuzdessz mint muslica a murciban, a tortenet arrol szolt, kb tizszer bonyolultabb itt hazat venni, mint otthon
ezt fenntartom
a bonyolultsagot ugy kell erteni, hogy tobb a papirmunka, ennyit allitok
az allampolgarsag nem kotelezo, mekkora ujdonsag:)
de nekem erdekes, hogy te ennyi ev utan sem vetted fel, fura, nagyon fura
@rebel rebel: a kontraktornak nem kell fizetni, mirol beszelsz? a kontraktor fizet neked, O adja a fizetest, mikor meg zoldkartya nelkul melozol
gabors ezt minden kommentjeben elohozza, de benne van a sajat nevem alatt futo blogomban
igen, illegalisan dolgoztam par evig itt
es?
kifizettem erte a buntetest amit az amerikai egyesult allamok torvenyei szerint ki kell fizetni
hotiszta vagyok
amugy jelenleg is melozik legalabb 10 million illegalis itt, minimum
es?
dolgoznak, nem enekult taborban elnek
meg floridaban, mikor masodszor kellett hosszabbitani a tartozkodasi engedelyt, a tokidegen szomszedom segitett, mert kellett valaki es csodalkozva nezett ram, hat melozol, mit szorakoznak veled
mas a felfogas
azt nem mondom, hogy nem volt jo erzes,, mikor kb 9 eve megkaptam a zoldkartyat
a szarhazi teged minosit
cask azt nem ertem, mitol jon elo minden hozzaszolasom utan beloled es gaborsbol, hogy "fucken illegalis voltal" ne pofazz
sosem tagadtam
Isten igy akarta, igy ismertem meg a nejemet, igy elhetek itt
titeket gaborssal az zavar szerintem, hogy boldogan elek, tehat valoszinuleg ti nem vagytok boldogok

2017.01.11. 19:59:06

@Taxomükke (UK): Az en gondom ezzel az, hogy kovetendo trendet allit fel, eredmenyekepp pedig egyre kevesebb lesz az olyan ceg, amelyik bejelentett alkalmazottkent akarna foglalkoztatni (hiszen igy sokkal olcsobb, ebbol az Uber elonyre tesz szert - szerintem pedig ez egy nem tul etikusan szerzett versenyelony).

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 20:07:41

@mojyo: aaa, asszem értem már. Szoval az a lényeg - ha tényleg jól értem :) hogy aki főállásban tolja az uber szekerét, az legyen főállású alkalmazott. Végülis ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, de úgy tudom, legalábbis sok taxiscégről tudom, hogy bérelni kell az autót, plussz drosztpénzt leadni, meg asszem tagdíj is lehet.
Szóval az a meglátásom, hogy ez a probléma, azaz az alvállalkozóként alkalmazás, rejtett foglalkoztatás és a megbízási szerződéses státusz sok országban sok iparágat érint, és abszolút kedvezőtlen folyamatnak tartom jómagam is. Talán vannak már törekvések ezen faramuci munkaszerződések visszaszoritására, legalábbis a szándékról mintha már olvastam volna. Talán ugyanide vehetjük a kiegyensúlyozatlan munkatörvénykönyveket is, ami Magyarországon pl igen extrém. Szóval mondhatjuk, hogy a probléma rendszerszintű, nem? Jó úton járok? :)
Érdekességként hallottam kb. 10 éve olyan fuvarozócégről, ami zálogot tesz a sofőrje ingatlanjára, ha megborítaná a kamiont. Mondjuk sose kamionoztam, ez csak eszembe jutott, és nehezen tudom elhinni, de vannak durva dolgok az tuti. Illetve nem egy pilotát hajszoltak már öngyilkosságba hasonló felelősségvállalási kalamajkák miatt. Szóval igen, ezek nincsenek, nagyon nincsenek így jól.
Egyszer, az egyik 'fajta' munkám alkalmával megbüntettek Franciaországban 1700 eurora, 80%ban nem saját hibából, hívtam a főnit, h ez van, ki tudom fizetni, de vállalja át (legalább 80%-át) különben jöhet befejezni a munkát. Kifizette, jogsegélyért folyamodtunk (túlkapás volt), és két hónap alatt visszaszereztük a felét. Igaz, egy olyan országban, ahol van jogszolgáltatás. És a poén, hogy annyira jól sikerült a művelet, hogy a francia hatóságok kétszer küldték a bünti felét. Szóval már elégedettek is voltunk, de persze visszakérték. -nem tudom minek írtam ezt ide, talán a felelősségvállalás kapcsán jutott eszembe.
Mondjuk jól leragadtunk az ubernel, eredetileg a sharing economy-ból indultunk (asszem), és mondjuk én a szállásszolgáltatás felől közelítettem, azt csináltam egy ideig pár lakással, ott talán nem szükséges, hogy alkalmazott legyen az ember, sőt. De a teljes állású uberes tényleg jobb lenne, ha az lenne, a felelősségvállalás is transzparensebb lenne.

kardio1 2017.01.11. 20:31:56

@soad1221: szerinted a taxisok ragaszkodtak pl. ahhoz, hogy Pesten sàrga szinû kell legyen az auto?
En egyébként egy hasonloan szabàlyozott szakmàban dolgozom és baromira nehezen viselném, ha olyanok lennének a konkurenseim, akik negyedennyi idôt, energiàt és pénzt fektettek bele mint én.

2017.01.11. 21:03:21

@kettőstömegűlendkerék: Igen, pontosan errol beszelek, szerintem pont ez a munkajogi veszely fenyeget a "sharing economy" miatt. Orulok, hogy ertesz akkor, es akkor ebben egyet is ertunk. :D

A lakaskiadasnal valoban nem az alkalmazottsag a tema, az Airbnb-vel kapcsolatban a lakasarak felhajtasat emlitettem, ami persze tortent mar, csak szerintem az Airbnb-felfutas kulonosen azert jott rosszkor, mert a 2008-as esemenyek utan az egesz ingatlanhitelezosdi megnyekkent, sokkal nehezebb lett allando lakashoz jutni, erre meg jott ez is.

@kardio1: "baromira nehezen viselném, ha olyanok lennének a konkurenseim, akik negyedennyi idôt, energiàt és pénzt fektettek bele mint én."

Az hagyjan, de ha meg ingyen is csinalnak, az milyen jo, pedig a kreativ iparban ez van. Minek rendes ugynokseggel csinalni a reklamot, ha egyszer a brand huseges rajongoi megcsinaljak ingyen, sot, versenyeztessuk oket "crowdsourcing" alapon, es a nyertesek kozott meg kivalogatunk egy Facebook likeot!!! :D

kardio1 2017.01.11. 21:39:30

@kettőstömegűlendkerék: milyen tarthatatlan pàrizsi taxishelyzet van/volt? Nekem nem volt eddig még rossz tapasztalatom velük. Egyébként itt az Uberen kivül még vannak a VTC-k (amik csak hivàsra jöhetnek, utcàn nem vehetnek fel utasokat, és amiket nem taxisofôrök üzemeltetnek értelemszerûen.

Herr Géza 2017.01.11. 22:51:43

@takarék-láng: Kiscsibém, az Uber időközben kivonult M.o.-ról. Ha nem tűnt volna fel. Mellesleg az app-jukban ott volt minden elérhetőségük.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 22:54:08

@mojyo: királyság :)
Igen, a short term apartmanozás jól felborította a lakáspiacot, de úgy látom ezen a téren is vannak jó kezdeményezések. Itt is inkább a szabályozást támogatom, mint a tiltást.

Elnézést kívánok hogyha nagyon elvittem a témát (és hogy ilyen kurvahosszan fogalmazok) ritkán jövök. (írni;)

mojyo, kössz a kerekasztal-beszélgetést ;)

kettőstömegűlendkerék 2017.01.11. 22:54:12

@kardio1: úgy tudom, hogy egy -nemakarokhülyeségetmondani-dekb. 25-30 éves a kvóta, ami nagyon kevés taxit jelent, és a licenszdíj valami tizenvalahány ezer euro. (megpróbáltam rákeresni a történetére hirtlen, de nem szántam rá elég időt, nem találtam) Nézz utána, ha érdekel, a spanyolok is durván tolják, mármint a taxismaffiat. Szóval nem arra gondoltam, hogy késik az autó vagy eltéved a sofőr :)

a VTC-t, aztat nem tudom miaz, de ha utcán nem vehetnek fel utasokat és nem taxisofőrök vezetik, akkor hol, a nappaliban?
és ki vezeti?
fogadjunk, hogy senki

2017.01.11. 23:19:22

@kettőstömegűlendkerék: En is orvendtem! Nem baj, hogy hosszan irtal, ettol meg nyugodtan irhatsz gyakrabban. :)

FutureFry 2017.01.11. 23:57:39

@London2009: Ha magánembertől bérel valaki errefelé sem szokás számlát adni minden egyes havi díj befizetéséről (de mégha cégtől akkor sem feltétlenül). Persze valamilyen szerződés van, és a legtöbben csekkel fizetnek, ami maga egy bizonylat (pl. a beváltásról van banki visszaigazolás). De a fizetés módjától függetlenül nehezen tudom elképzelni hogy jelentős (vagy akár csak jelentéktelen) mértékben lennének olyanok akik nem vallják be az éves adóbevalláskor az ilyen jövedelmet. De lehet, hogy csak szűk körben mozgok, és ez alapján általánosítok én is…

FutureFry 2017.01.12. 00:04:14

@hagyma: "a bonyolultsagot ugy kell erteni, hogy tobb a papirmunka, ennyit allitok"

Ahogy már fentebb írtam (@FutureFry: ), ha nincs kölcsön, akár pár papír aláírásával is megoldható a dolog.

gabors 2017.01.12. 00:04:19

@hagyma: "de nekem erdekes, hogy te ennyi ev utan sem vetted fel, fura, nagyon fura"

az allampolgarsagot nem felveszed (a foldrol ??) hanem kered/kerelmezed az amerikai allamtol es vagy megadjak vagy nem. NEM TOLED fugg hogy "felveszed vagy nem" ... altalaban megadjak annak aki a kovetelmenyeket teljesiti befiziti (most $680) az illeteket (application fee), es atmegy egy oruletesen bugyuta vizsgan es az FBI vizsgalaton.

Mi abban az erdekes hogy eddig nem volt ra szuksegem?? De mint irtam mar tobbszer is, annak is eljon az ideje.... figyeld a blogodat ott lesz majd ...

Amit pedig a hazvasarlasra irtal 3-4 honap az megint kicsit tulzas (persze nem tudom hogy a keresest is beleszamitod-e vagy nem pl) az esetunkbe a kivalasztas es foglalo/eloleg utan alig tobb mint 1 honap volt az egesz. es a "closing utan" 3 hetre mar be is koltoztunk. Hogy hany oldal osszesen nem tudom de 100 oldal biztos ha a mortgage documentet is belevesszuk. Maga a szerzodes azert nem olyan sok (de tobb mint 4 oldal az biztos)

Igaz ....

1. nem volt lakott a haz (hagyatek)
2. elore meg volt az ugyved dij stb
3. elore meg volt a kolcson igenyles es minden ami ahhoz kellett a credit uniontol (nekem is jo kreditem volt most meg megjobb :-)
4. elore megvolt a biztosito tarsasag is azt sem kellett keresni

ezek is idobe kerulnek persze de fel voltunk keszulve es kozben persze kerestuk is a megfelelo hazat

kardio1 2017.01.12. 19:23:53

@kettőstömegűlendkerék: A VTC-t magànszemélyek vezetik és telefonon vagy interneten lehet ôket cimre rendelni.
A taxismaffiàt tovàbbra sem értem, mint kifejezést. Ez arra utalna nekem, hogy a taxisok összefognak, és nem engednek be màst a vadàszterületükre. Ami még igaz is lehet, de a limitàlt szàm, a magas licencdij ettôl független dolog szerintem, mert az àllam vàrja el a licencdijat és az àllam limitàlta a taxik szàmàt (utànanéztem kozben én is a témànak). Hasonloan, Pesten nem a taxisok verték a dobot, hogy ôk csak sàrgàra festett autoval hajlandok dolgozni. En inkàbb ùgy làtom, hogy roluk elég sok bôrt lehùz az àllam, ezért nem akarjàk, hogy màs, kevesebb kötöttséggel ugyanazt a tevékenységet végezze, jo eséllyel olcsobban (kisebb kiadàs mellett alacsonyabb tarifàval is megéri nekik).

Fiona Fuona 2017.01.13. 23:15:26

Szerintem ez az ország, minden butaságával, döcögésével együtt is egy élhető ország, csak a jelenben és a lehetőségeink szerint kell élni. Ahhoz, hogy ne külföldön keressük a lehetőségeket szükséges, hogy ne az álmaink, vágyaink irányítsák az életünket. Gondolom, most sokan felhördültek. Szerintem akik kimentek bedőltek a mai fogyasztói világ trükkjének, ami unos/untalan azt ismételgeti a fülünkbe, mint egy mantrát, hogy akkor vagy valaki, ha minél drágább, minél több tárgyat birtokolsz. A mai világ másik mantrája, hogy mindent akarok, de azonnal. Az ember, ha nem gazdag család sarjaként születik erre a világra, akkor sajna nem hullanak a tárgyak az ölébe, azonnal meg főleg nem. Sok, sok gyűjtögetés árán, évek/évtizedek alatt lehet drága tárgyakhoz jutni (márkás ruha, extra mobil, extra nyaralás, lakás, kocsi, stb.). Mindenkinek az az álma, vágya, hogy ezeket elérje, de ez nem a valóság, ez a rózsaszínköd. Ebben a rózsaszínködben tengődők felhalmozzák a hiteleket, amiket nem tudnak fizetni, majd egy mókuskerék életben élnek, csak hajtanak, hogy a hiteleiket fizessék, de nem keresnek annyit, hogy ki is fizessék, úgyhogy az örömből üröm lesz, előbb utóbb belebuknak, és akkor mindenki más hibás, csak önmaguk nem, az egész világ ellenük fordult, ilyenkor egy lehetőség a menekülés akár külföldre is, mert ott többet lehet keresni. Itt hagynak mindent a családot, a barátokat, az egzisztenciát.
A múltban élőt továbbra is az itthoni dolgok izgatja, ha tudat alatt is , de rájött, hogy a pénzért eladta önmagát, viszont a pénz nem helyettesíti azt ami igazán fontos, mert az pénzért nem megvehető. Lehet, hogy kint álmai tárgyait meg tudja venni, de milyen áron, este meló után nem tud a barátaival meginni egy sört, jókat nevetni, mert ugye a magyar viccet kint nem értik, vagy nem tud csak úgy beugrani a szüleihez, enni egy finom anyu főztét. Rádöbben, hogy éveket pazarolt tanulással, mert ugye a felszolgáláshoz, takarításhoz, stb. nem kell érettségi, diploma. Csak azért mert bedőlt a rózsaszínködnek, a saját álmainak, a vakításnak. Viszont, ha lehetőségei szerint, a jelenben élt volna itthon, reális idő hossz alatt, reális célok elérését tűzte volna ki maga elé, akkor a sikerek se maradtak volna el, ami önbizalmat, erőt, további sikereket eredményezett volna. Mikor ez leesik, azért kezd haza beszélni, mert vissza szeretne jönni, de már a készbe, így jobbnál jobb ötletei támadnak, hogy itt mit is kellene megváltoztatni, fel se merül benne, ha ilyen ügyes okos, akkor milyen jó lenne, ha itthon lenne és segítene, pont rá lenne szüksége az országnak, na de az áldozat vállalással járna, ő pedig egy mindent akarok, de azonnal típus. Kint élő ismerőseimet két csoportra tudnám osztani, azokra akik tényleg jól érzik kint magukat, ők nem foglalkoznak az itteni dolgokkal, élvezik az életet, és azokra akik állandóan ötletelnek, hogy itt mi legyen, de ők már az itt minden jobb ország működésében is ezer hibát találnak.
Szerintem hatalmas szemlélet változásra lenne szükség itthon, a nyugat azért él úgy, mert hosszú évtizedeken keresztül rengeteg munkával tettek érte, a most jól élők nagyszülőik/szüleik önzetlenül feláldozták az életüket, azért, hogy a gyerekeiknek jobb legyen. Sajnos mi meg szeretnénk spórolni ezt az utat, ami úgy a leggyorsabb, ha kimegyünk a készbe, de ennek hatalmas ára van, ha ezt az árat felvállalja valaki, akkor ott éljen a jelenben, ha tényleg boldog szeretne lenni, akkor el kell szakadni a múlttól. Akik pedig itt maradtak, azoknak meg meg kéne látni, hogy ez az ország is járja a fejlődés hosszú, nehézkes útját, hisz ha összehasonlítjuk a 20-30 évvel ezelőtti háztartásokat a maival, akkor szembetűnő a változás, csak meg kéne tanulni élni a jelenben és élvezni azt, és el kéne fogadni, hogy mi még nem tettünk meg mindent azért, hogy nyugati szinten éljünk. Az energiáinkat ne a nyugat irigykedésére pazaroljuk, hanem arra, hogy kitaláljuk, hogy jussunk el mi is oda, ha ügyesen használjuk fel a nyugat által bejárt út tapasztalatait, és a hibáikat kihagyjuk, akkor a fejlődés is gyorsabb lehet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása