Az idei karácsonyi poszt az első jegyében született meg: arra kértelek titeket, írjátok meg, milyen volt az első, külföldön töltött karácsony, vagy ha most jön az első, akkor mit vártok tőle. Nos, három (illetve pontosabban négy) történetet adok most közre, járunk majd Kanadában, Amerikában, egy lágerben, és végül hazautazunk Magyarországra. Boldog, békés ünnepeket mindenkinek!

Immár hagyomány, és mint ilyen, természetesen nem maradhat el idén sem a karácsonyi képgaléria - szóval küldjétek a karácsonyi fotókat a hataratkeloKUKAChotmail.com címre az ország és a város megjelölésével, hadd mutassuk meg, hogyan karácsonyozunk mi, határátkelők a világ körül!

Az első történet szerzője Christine, aki egy több mint másfél évtizeddel ezelőtti karácsonyt idéz fel.

„Kanada, 2000. december 

Az első külföldön töltött karácsonyunk nagyon különleges volt. A kanadaiak ugyanis imádják a karácsonyt. Ennek köszönhetően november végén mindig van egy nagy parádé, ami a karácsonyi szezon kezdetét jelöli. Ekkor díszítik föl a házakat kívül belül egyaránt és ekkor állítják fel a karácsonyfát. 

Van valami különös meghitt hangulata ezeknek a heteknek, amit szavakkal nehéz visszaadni. A mindig friss hó eltompítja a város neszeit, betakarja és ünneplőbe öltözteti. Az utcasarkokon karácsonyfákat állítanak, a gyerekeknek van kisvasút és állat simogató (ingyenes). A bátrabbak pedig ülhetnek a Mikulás ölében is. :-)) 

Még egy polaroid képet is kaptunk ajándékba erről a nagy találkozásról. Mindez együtt valami fantasztikus hangulatot eredményez. Szívünkbe lopta magát nagyon. 

A tél amúgy is mindig gyönyörű volt rengeteg hóval, hideggel és még több napsütéssel. Kimondhatatlanul élveztem, hogy mint egy gyerek hempereghetek a hóban. A fiamról nem is beszélve. 

Az első télen leszokott a babakocsiról, mert térdig érő hóban képtelenség volt vele közlekedni. De inkább gyalogolt a mínusz 38 fokban, csak hogy mindennap lemenjünk a kisvasúthoz. Ő vasutazott, azalatt én hozzáfagytam a korláthoz, de semmi baj, jövünk holnap is... :-)) 

Különlegesség volt számomra, hogy a városban a hókotrók nem csak félretolták a havat, de teherautókon hordták ki a városból, különben nem lehetett volna tőle közlekedni, annyi volt belőle. 

Beszélni kell még a jótékonyságról is. A kanadaiak egész évben szeretnek jótékonykodni, de a karácsonyi szezonban turbófokozatra kapcsolnak. Nagy gondot fordítanak arra, hogy a legszegényebbeknek is legyen ünnepi ebéd-vacsora az asztalon és pici ajándék is jusson a fa alá. 

A rászorulók elmehetnek a lakóhely szerinti kijelölt helyre és ott részben összeállított élelmiszercsomagot kapnak, illetve a meg lévő készletekből válogathatnak, hogy mit szeretnének maguknak. 

Plusz egy külön teremben lehet a család minden egyes tagjának egy-egy ajándékot választani. Mert a boldog karácsony mindenkinek jár.” 

Karácsony egy lágerben, majd Amerikában 

Következzen P. Elliot, akinek igazán különleges ünnepekben volt része, hiszen az első külföldi karácsonyát egy lágerben töltötte. Majd utána következzen az első amerikai is. 

„Én kettőt írnék le, mert nekünk a lágerkarácsony volt az első külföldi, majd utána következett az USA. 

Az első karácsonyunk tehát még a lágerben ért bennünket. Pénzünk alig volt, de valahogy hangulatot kellett csinálni. A lágerbeli társak, főleg a családosok gyerekekkel persze jobban felkészültek, volt, aki vett fenyőfát, volt, aki kapott vagy lopott néhány ágat valahonnan, mi is a tolvajok seregébe tartoztunk, mert egy fenyőről törtünk néhány kicsi ágat. 

Otthon kerítettem egy keményfalú papírdobozt, betlehemi jászollá vágtam, ragasztottam, vágtam a tetején egy lyukat, abba egy zseblámpát dugtam, és beborítottam a kicsi fenyőágakkal az egészet. 

Varrtam rongyból kicsi bábukat, ruhákat is rá, egy Máriát és Józsefet, akik ráhajolva egy jászolra nézték a benne lévő pici újszülött Jézuskát, volt valami állat is, de nem tudok visszaemlékezni, hogy mi, azokat nem varrtam, csak kreáltam valamiből. 

Amikor bekapcsoltam a zseblámpát, a fény elárasztotta az egészet, leoltott villany mellett, csak egy szál gyertyával az asztalon rendkívül hatásos, karácsonyi hangulatot adott. 

A nap folyamán kaptunk az ünnepi ebédhez fejenként egy-egy egész panettonét, ami az olaszoknak nagyjából az volt, mint nekünk a bejgli, arra nem emlékszem, hogy kaptunk-e más ajándékot is, régen volt. 

Vettünk egy üveg bort estére, meg a hentestől borjúhús szeleteket (vitellino), és kirántottam. Ajándékot nem vettünk egymásnak (másnak sem), de igazi ünnepi hangulatunk volt. 

A második már az USA-ban volt, érkezésünk után 8 hónappal. Már volt szép, tágas lakásunk, majdnem teljesen be is volt bútorozva, volt már pénzünk i, és nagyon meg akartuk ünnepelni. Egyáltalán, kialakítani a magunk karácsonyi szokását, ami másfajta lett, mint otthon volt. 

Elmentünk fát venni karácsony előtt vagy 10 nappal, mivel itt tömörebb fákat szeretnek, és amit én a mai napig utálok, nekem az otthoni, valahai hosszú ágas, ritkább fenyők tetszenek, amit én erdei fenyőnek hívok.

Nem tudom igazán, hogy milyen fajta, amin lógnak, lebegnek a díszek, amin a legkisebb levegőáramlatra összeütősnek a szaloncukrok, olyan zizegő hangot hallatva. 

Nem találtunk, illetve egyetlen egy volt, de az akkora, hogy senki nem akarta elvinni, be se fért volna a házba, végül mégis megvettük. Volt velünk egy barát, akinek volt egy nagy furgonféléje, amire fel lehetett tuszkolni úgy, hogy a fele lelógott. 

Hazavittük, a lépcsőházban kitört a pánik, mert kiderült, hogy egeret is hoztunk vele, aki akkor pattant le róla, és fel-alá rohangált a zárt helyen, időbe került neki megmutatni, hogy merre a kijárat. 

A fa beszorult a lépcsőházba, se fel, se le, a barát nekilátott ágakat fűrészelni, még a törzséből is jócskán vágni, végre valahogy bent volt, szó szerint elfoglalta a tágas nappali felét, és nagyon furcsa látvány volt emiatt. 

Mindegy, jó fenyőillat volt, nekiláttam szaloncukrokat gyártani, mert itt nem volt. Vékony selyempapírt szabdaltam fel méretre, és a legvékonyabb alumínium fóliával pótoltam rajta az ezüstpapírt, bonbonokat vettem és azt tettem bele. 

Teleaggattam a fát, tettem rá habcsókot is, díszeket, igazán olyan volt, mint egy otthoni karácsonyfa. A postás egyszer valamiért feljött aláíratni valamit, és tátott szájjal bámulta, lehet azért, mert annyira szokatlan volt és szép, vagy azért, mert ekkora barom fa a lakásba, micsoda hülye ötlet, hehehe, nem derült ki, mert nem mondta. 

Leszavaztuk a halételeket a karácsony esti asztaltól, hortobágyi szeletet csináltam, (azóta minden évben kötelezően, a férjem kéri, hogy ki ne hagyjam), meg voltak másfajta magyar ételek. 

Sütöttem mákos begjlit is, csodaszépen mutatott az asztalon, csak nem volt szabad megkóstolni, kemény lett, mint a kő, nem is volt elég édes, rettentő rossz lett, nem is tudtuk megenni, semmi sütési gyakorlattal csináltam, mert sosem sütöttem semmit azelőtt, receptem sem volt, nem tanultam, és nem is érdekelt. 

Kuglófot is készítettem az olasz mintára, de az sem volt jó, nem lett elég édes, szalonnás volt a tésztája, vagyis nem sült át. 

Viszont volt finom bor, likőrfélék, akkor még ittunk is valamelyest, jobban mondva kezdtük végigkóstolni Amerika italkészletét, szó szerint kis gyűszűnyi adagokkal, hogy mi milyen ízű, micsoda. 

Ami viszont különlegesség volt, az az, hogy egy tálcára való érdekes, kevésbé látott csemegéket vettünk, volt a datolyától kezdve mindenféle, édességek is, amiket akkoriban otthon nem is láttunk vagy megfizetni nem tudtunk, abból csemegéztünk egész este. 

Akkorra már volt lemezjátszónk, voltak karácsonyi lemezeink, még olaszországiak is, egész este azt hallgattuk, hajnalig voltunk fent, beszélgettünk, néztük a fát, sült gesztenyét ropogtattunk, nagyon szép este volt... 

Nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, hogy esett a hó is, sőt, igazi hóvihar volt, de ebben nem vagyok biztos, hogy nem keverem-e a következő évvel, mert itt láttam és akkor egy karácsony estéjén életem legnagyobb és legszebb hóviharát…, valószínű, hogy esett, hiszen akkoriban olyan, hogy ne legyen hó karácsonykor, nemigen volt... 

Egy különleges hazaút 

Végül jöjjön Szandra, aki a Facebookon küldte el röviden, miért is lesz neki különleges az idei karácsony. 

„Nekem az idei karácsonyi hazaút más lesz, mint eddig, mert idén a holland párom is jön velem. Többször voltunk már együtt otthon, de ez lesz az első karácsonyunk az én családommal. 

Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni. A nyelvi akadályok miatt nekem kell mindig fordítani, ami elég fárasztó. A családom már tanul angolul, így remélem, gördülékenyebb lesz a kommunikáció. 

A másik különleges esemény, hogy nem csak mi jövünk Hollandiából, hanem a család másik fele is Németországból. Tíz év után először teljes lesz a család Magyarországon.” 

Sok boldogságot nem csak Szandrának és az újraegyesülő családnak, hanem nektek is, a világ minden részében! Békés karácsonyt!

HÍRMONDÓ

Egyedül külföldön karácsonykor

Egyedül lenni sosem jó (bár néha nem olyan nagy baj, és van, aki kifejezetten szereti), fokozottan igaz ez ünnepek idején. Hogyan dolgozzuk fel ezt a helyzetet?

Nagyszülők a világ körül 

Milyen a nagyik és papók élete a világ körül? Lássunk pár országot és kultúrát!

Patkányvilág Párizsban 

A nagyvárosokban mindenhol akad a rágcsálókból, de azért ami Párizsban van, az elsőre elég durvának hangzik. Másodikra is...

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.