oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. december 05. 06:44,  Egy magyar fotós Bangkokban 44 komment

2016. december 05. 06:44 Határátkelő

Egy magyar fotós Bangkokban

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egyszer csak kapunk egy levelet, amiben megkérdezik, hogy lenne-e kedvünk ezekben a nem túl szívderítő téli hónapokban Bangkokban és Balin dolgozni pár hónapot! Mindezt természetesen a szakmánkban, normális fizetésért, és úgy, hogy mindez még szakmai előmenetelt is jelent. Biztosan lenne, aki nemet mond, de én simán bevállalnám – így tett a fotós Gergely is, aki a kulisszatitkokba is beavat ma bennünket, miközben pár képét is megnézhetitek.

Határátkelő találkozó! Tavaly azt írtam, hogy ha nem vigyázunk, lassan hagyomány lesz az év végi budapesti Határátkelő-találkozóból. Nos, nem vigyáztatok, az lett… A szervező idén is Digger, a lehetséges időpontok pedig: december 27., 28. Aki szeretne jelen lenni, az vegye fel vele a kapcsolatot emailben (janoshorvath65KUKACyahoo.com). Akár mind a két napot meg lehet jelölni, amelyik napra a legtöbb visszajelzés érkezik, azon lesz a találkozó délután 5-kor a Menzában, a Liszt Ferenc téren. Jelentkezési határidő dec. 20.

cim_1.jpg

„Hiszek abban, hogy a kép történetet mesél. Mióta eszemet tudom a fényképezés az életem, talán a világ legszerencsésebb emberei közé tartozom, akik a munkájuk minden egyes percét élvezik.

A fotózás egyik speciális ágával foglalkozom, építészeti fotózással, közérthetőbben enteriőr fotózással, ebbe beletartozik a szállodák, luxusvillák, apartmanok, de egyszerű ingatlanok fotózása is.

Egy videóblogot vezetek erről, ahol fotózás kulisszatitkai mögé kalauzollak titeket, megmutatom, milyen kalandokba keveredek a munkám során.

Én szeretem Magyarországot. Csak a szakmai lehetőségek igen korlátoltak. Hilton, Ritz Carlton és a többi szállodaláncok jelen vannak mindenhol, de ezekből kis hazánkban kevés van.

Szerencsére az én munkám olyan, hogy huzamosabb ideig nem kell távol legyek Magyarországtól, pár hétről vagy hónapról van csak szó, semmiképp sem évekről, egyelőre.

Novemberben Bangkokba kaptam szerződést, decemberben pedig Balin, Indonéziában.

Szállodákat fotózom kint, főleg nagyobb 4 és 5 csillagosokról van szó, átlagosan napi egy fotózásról beszélünk, ami az egész napot felöleli fotózással és retusálással együtt.

Napi 40-50 képet kell készítsek, ami nagyon gyors munkatempót igényel, de szerencsére tudom tartani ezt. Ha érdekel, hogy hogyan kaptam meg ezt a munkát, akkor nézd meg ezt a videót, ahol négy percben összefoglalom a sztorit.

(Annak, aki nem tudja valamiért megnézni a videót – munkahely, khm… - az alábbiakban összefoglaltam röviden a lényeget – HÁ)

Két éve a Kanári-szigeteken fotóztam, és a honlapomra kitettem, hogy ott vagyok éppen. A fotóügynökségeknek általában van adatbázisa, amelyben követik, hogy bizonyos fotósok hol tartózkodnak éppen.

Ha tetszenek a képeid, akkor ilyenkor kapcsolatba lépnek veled, és jelzik, hogy felvettek az adatbázisba, és ha érkezik valamilyen munka, akkor kiközvetítenek, természetesen jutalékért.

Én is bekerültem tehát egy ilyen ügynökséghez, más kérdés, hogy munka nem jött. Viszont körülbelül október közepén kaptam tőlük egy emailt, amiben az állt, hogy látják, hogy Fuerteventurán dolgozom, szépek az enteriőr fotóim, lenne ott egy megrendelés. Egy apartmanról volt szó, elküldték a költségvetést, és a megbízást.

Visszaírtam nekik, hogy köszönöm, de én már nem élek a Kanári-szigeteken, hazaköltöztem, de amennyiben a repülőjegyet és a szállást fizetik, akkor természetesen vállalom.

Erre azt felelték, hogy ez az ő költségvetésükbe nem fér bele. Viszont mintegy utóiratként odaírtam, hogy nekem a téli hónapok Magyarországon kissé holtszezonnak számítanak, annyira nem is szeretem a hideget, szívesen utaznék ezekben a hónapokban, vállalnék két-három hónapos munkát.

Miután a levelet elküldtem a német kapcsolattartónak, alig telt el három óra, és kaptam egy magyar nyelvű emailt (persze egy ottani magyar kollégától), aki egy projektet vezet Bangkokban és Balin  ide kellene neki fotós egy-egy hónapra.

img_1646.JPG

A munkák előre meg vannak beszélve, megvan előre a költségvetés, nekem „csak” ki kell menni, meg kell csinálni a fotózást, minden egyéb le van szervezve.

November eleje óta vagyok kint. Kockázatos volt bevállalni, mivel nekem kellett állni a kiutat, szállást, városon belüli közlekedést, minden egyéb adódó költséget, ami a munkaadó részéről érthető, mivel miért is vállalnának felelősséget ezért.

Így igen erősen a zsebem mélyére kellett nyúljak, ami természetesen megtérülő befektetés. Mint említettem, otthon a hideget amúgy sem kedvelem, nyáron van Magyarországon a munkáim 80%-a, a tél teljes pangás, így ez pont jól jött.

Nem haboztam sokat, ebben az időszakban minden klappolt nekem szakmailag és magánéletileg egyaránt, hogy most kifújjam a gőzt Magyarországtól tízezer kilométerre.

Amiért elvállaltam a munkát, az nem más, mint a portfólió. Fotósoknál ez minden. Nem számít, hogy Phd-d van, vagy nyolc általánost végeztél, kizárólag a portfólió alapján kap az ember megrendeléseket.

Magyarországon fotózva nagyon szerettem volna külföldi megrendeléseket szerezni, kaland, anyagi megfontolás és nemzetközi tapasztalat miatt. De csupán Magyarországon készült fotóimmal - hiba nagyon jók a visszajelzések alapján - nem fogok tudni versenyezni az olyan más nemzetiségű fotóssal, akinek Baliról, Amerikából vagy Japánból hozott képei vannak. Nyilván eltörpül az én portfólióm ebben az esetben.

Magyarországon maximum 10-12 képet csinálok egy munkanap, nagyon figyelni kell a kompozícióra, fényekre, előzetesen felmérem a terepet. Ezzel szemben itt arról van szó, hogy minél gyorsabban minél több képet meg kell csinálni.

A tervek szerint januárban megyek vissza Magyarországra, és már most gazdagabb vagyok rengeteg olyan képpel, ami olyat fog dobni a portfólión, hogy jóval nagyobb eséllyel indulok a nagy nemzetközi projektekben.”

HÍRMONDÓ

Rémes körülmények között élnek a magyarok

Minden negyedik magyar olyan körülmények között él, ami nem méltó egy európai ország állampolgárához. Ez van.

Nem a bevándorlásellenes jelölt nyert Ausztriában

Az Osztrák Szabadságpárt jelöltje, Norbert Hofer vereséget szenvedett az ausztriai elnökválasztás vasárnapi megismételt második fordulójában.

Rossz hír a Németországba vágyóknak

A német szövetségi parlament megszavazta a kormány javaslatát az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról.

A lengyelek sorsa vár a magyarokra?

Tombol a munkaerőhiány, már régen túl vannak az ukrajnai vendégmunkásokon is, ki nem találnád, honnan hoznak szakembereket.

Már a masszőrök is lelépnének

A masszőrök egy része könnyen úgy dönthet, hogy külföldön folytatja, vagy legalábbis áthelyezi a vállalkozását, különösen a határ menti szakemberek dönthetnek a távozás mellett. Az ok egészen triviális.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Thaiföld

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6612023181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.12.05. 07:00:21

Jó poszt. Az aranymetszésről olvastam volna egy kimerítő szakmai disszertációt de majd megteszik a fotóművész kommentelők.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 09:08:01

sok sikert, hajrá.
azt hogy csinálják, hogy nagylátószögű az optika, mégis szépen párhuzamosan állnak a toronyházak, nem széttartóak az éleik?

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.12.05. 09:51:02

@pappito: Geometriai torzulástól mentes képeket "tillt lens" használatával lehet készíteni

www.youtube.com/watch?v=IrCC5JucKro

Olcsóbb megoldás a "bedőlt szélű" fotót Photoshoppal korrigálni.

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 09:52:50

@Hobbiszakács: ja, az a tilt optika az érdekes, de annak vannak mellékhatásai. a fotoshophoz nem értek... de valószínűleg sokkal több minden megoldható benne, mint amit én elképzelni tudok

köszi

macamuca [IHUN] 2016.12.05. 10:25:52

Halk megjegyzés: az első képen látható szobabelső központi eleme az ágy, betűrt paplannal. Az ágy végénél kilógó paplansarok/-vég nemhogy fotózás napján/alkalmával, de szimpla munkanap esetén sem elfogadott...
(lehet, hogy a vendéget nem érdekli, de a supervisort nagyoon, az efféle részletek ellenőrzése a munkájuk nagy része).
Nem a fotós dolga rendbehozni, de mint rendezetlen részlet (az egyébként kínosan rendezett helyiségben) kilóg a látványból = ront az összképen/eredményen. Megigazítani (egyetlen mozdulat, fél perc), vagy szólni valakinek: a végeredmény (kép) szempontjából érdemes lenne..., mármint legközelebb. Ha a megrendelő el is fogadta a képet, saját portfólióba nem tenném be (a részletekre figyelni, azt hiszem, a fotósok számára is szakmai elvárás....)

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 10:27:41

@macamuca [IHUN]: amúgy miért van minden szállodában így lehegesztve az ágynemű, hogy pajszerral kel felfeszengetni este, ha aludni akar az ember?

Csodabogár 2016.12.05. 10:28:03

Nagyon jó! Helyes srác és ügyes, főleg tudja mit akar. Persze irigylésre méltó az is, ha valakinek a hobyja lesz a szakmája.
Bankokot imádtam mindig, nem lehet betelni vele.

London2009 2016.12.05. 10:41:26

@macamuca [IHUN]: rettenetesen zavar engem is az a kilogo takaro! Szamomra az egesz kepet elrontja!
Sok sikert a sracnak! Ugyes, hajra!

Herr Géza 2016.12.05. 10:57:49

@macamuca [IHUN]: Uhhhh, se fotós nem vagyok, sem a szállodaiparhoz nincs közöm, de a képet meglátva rögtön megakadtam azon a csücskön, hogy hátezmegmijez... :)))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.12.05. 11:17:36

@puhacica:
Azok. A demokratikus fotoművészek.
Szőnyeggel a falon a háttérben.
:)))))))))))))))

P.Elliot 2016.12.05. 11:21:33

@pappito: Eloszor Parizsban talalkoztam ilyen lebetonozott agytakaroval amit minden aldott este ugy kellett felfeszegetni, a ferjem fogamzasgatlo agynemunek nevezte el. Utana egyszercsak megjelent ez az Usaban is, mara mar mindenhol begyurik es a mai napig a guta kerulget tole...

P.Elliot 2016.12.05. 11:25:03

Nagyon szep kepek, engem a kilogo paplansarok sem zavar, igaz hogy en nem ertek hozza, nem vagyok fotos igy csak kattintva fenykepezek k barmit, anelkul hogy bemernem.
Sok szerencset a fotosnak, nekem nagyon tetszik a munkaja, ugyes....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 12:03:35

@Hobbiszakács: Uhh, de sárkány jó ez a lencse.Kösz.
Nem is kell fotósopp feltétlen, sok egyszerűbb progi is tudja már.Persze a lencse valszeg a legjobb megoldás.

Érdekelne, hogy a poszt toló hogy oldja meg a helyiségek bevilágítását?Viszi magával a repülőn a hatalmas cuccokat, vagy lehet ilyeneket bérelni bárhol?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 12:06:58

Jah, kérdezném, hogy arrafelé nincsen bangválság? Nem akar a komplett bangrendszer bedőlni? Ott is biztos van kereskedelmi bang, hitelbang, nemzeti bang, nem? No meg valszeg gangbang is...
:-)))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 13:13:00

index.hu/kulfold/2016/12/04/felizzott_a_menekultellenes_hangulat_freiburgban_a_19_eves_medika_megeroszakolasa_utan/

Ehhez mit szóltok?Remélem ledarálják a rohadékot élve...
Gyönyörű kis bestella volt, rettenetes ... :-(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.12.05. 14:37:29

@geegee:
A legfaszább érv. "Eddig is erőszakoltak meg nőket".
Gratulálok.

Jancsó Gergely · http://gregimages.com 2016.12.05. 15:22:24

Halihó, én volnék a fotós akiről szó van a posztban.

Az ággyal kapcsolatosan teljesen igazatok van, sajnos nem igazán van időm ezekre. Szerződések is úgy vannak mind megírva a szállodákkal, hogy teljesen kész és előkészített szobákkal, lobbival, edzőteremmel stb kell várniuk. Ott helyszínen nincs idő arra, hogy rendezgessem a szobát, virágot ide oda, kisimítsam az ágyneműt stb. De ettől függetlenül teljesen jogos az észrevétel, csak ez a szemlélet a megrendelést illetően.

Tilt-Shift: Igen, van ilyen optikám és pontosan ezzel érem el azt, hogy egyenesek maradjanak a vonalak.

Világítás: Lusta vagyok, van egy technika amivel egyetlen egy kis vakuval betudok világítani mindent. Több videóban is van erről szó, de talán legjobb azon fejtem ki, ahol a Mercedest fotózom, itt találjátok:www.youtube.com/watch?v=dqvzJ-1PC9s
De ha valakit érdekel mélységben a technika (már páran jelezték) akkor lesz ennek külön szentelve rész a videóblogban.

Egyébként már Balin vagyok pár napja, 1-2 napon belül jön róla az első rész. :)

macamuca [IHUN] 2016.12.05. 16:00:21

@pappito:
Alapvetően egy oka van a betűrésnek/begyűrésnek: a huzat vége teljesen nyitott és hosszabb, mint maga a paplan (sok esetben szélesebb is=nagyobb), így igen csúnya látvány lenne a lógó anyagmennyiség az ágy két oldalán és végén..., így begyűrve (jóóó feszesre..., nem könnyű megcsinálni, megsúgom...) viszont egyforma, feszes, sima paplant láthat a kedves vendég.
Aztán aludni is akar, használni a paplant, kibányássza a cuccot, tehát előkerül a plusz anyagmennyiség-stb, plusz gyűrötten...., szóval (szerintem) randa.... Megoldás lehetne a pont méretes paplanhuzat, szépen felterítve. Hogy miért nem így van? Passz....

macamuca [IHUN] 2016.12.05. 16:03:12

@P.Elliot:
Igen, a napi szobaszerviz része, hogy visszaigazítani az ágyneműt a standard állapotba... (majd megbontja ismét a kedves vendég magának....)

Csodabogár 2016.12.05. 16:18:23

@P.Elliot: Meg szoktunk állapodni a takarítókkal, hogy ne gyürködjék be. Én is utálom az esti kirángatást.

Csodabogár 2016.12.05. 16:21:47

@Jancsó Gergely: Balin, a szállodában minden este egy orchidea volt a párnánkra téve. Ha van időd menj el megnézni a majmokat. Valaki itt tudja pontosan a nevét, egy szent helyen vannak.

Shaktee 2016.12.05. 17:45:50

Nagyszerű képek, sok szerencsét otthon is!

montroyal ( CAN qc) 2016.12.05. 18:38:06

irigykedek tenyleg super lehet ha valakinek az amunkaja ami hobby is lehet tehat szereti csinalni egy kis reszlet egy itteni magyar hirdetesebol .. ha ilyen jol lehet keresni ezzel még jobban irigykedek

a nyaralasunkon keszitettem par ezer képet .. hu de gazdag lehetnék ha valaki megvenne ..:-)))

Freelance photographer available during weekends offers its Real Estate photography services for Greater Montreal Area.
12 Photos: 100CAD, 24 Photos: 150CAD, 30 Photos: 200CAD

montroyal ( CAN qc) 2016.12.05. 18:48:19

@diggerdriver: es az cim hogy 600 not eroszakoltak meg de mar 2 (!) embert sikerult elitelni ..

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 20:47:56

@macamuca [IHUN]: biztos nehéz megcsinálni, csomó tökfelesleges dolgot nehéz megcsinálni :)

biztos van oka, de én csak mint kuncsaft találkozom ezzel és csak dolgozós úton lakom szállodában, szóval a repülő+közlekedés+egész napos meló után ha végre odajutok, hogy zuhany és blackout, akkor még nem akarok negyed órát kemény fizikai munkát végezni, hogy aludhatós állapotra versem szét az ágyat :)

persze, ha meg nem ilyen lenne, akkor azért nyafogna valaki, hogy miért rendezetlen az egész, tán aludt benne valaki?

jojó78. 2016.12.05. 21:41:23

@Zoole[uk]: Remélem nem ez volt nálatok. :O :))))))

SzZoole 2016.12.05. 21:45:37

@jojó78.: dehogynem,pont ez volt,hozott is par cuccot

SzZoole 2016.12.05. 21:47:20

@macamuca [IHUN]: rad is fer par good staff ott fent a messzi eszakon :)))

SzZoole 2016.12.05. 21:55:29

@macamuca [IHUN]: varjal mucuska,mert volt itt egy,aki kulon nekem hozott ajandekot:)))

kepkezelo.com/images/x3gy4gp3lt2qp87rkns1.jpg

puhacica 2016.12.05. 22:11:56

@Jancsó Gergely: csak a jo ido jonne mar, igaz? :)
(belefutottam egy hozzaszolasodba facebookon, ahol irtal az esorol.) gratulalok a munkaidhoz!

@diggerdriver: meg zuhanytalcaval. :D de latod, ez a profizmus, amikor valaki megbizasra is tud hozni egy szintet, nem csak akkor, amikor kedve van. ezert vagyok en hobbista. :)

@macamuca [IHUN]: hat ezektol a szallodai beagyazasoktol en is kivagyok. rendet tartok en a szobaban, amig ott vagyunk, ki is szoktuk akasztani a "ne zavarj" tablacskat. szerintem ilyenkor a szemelyzetet az infarktus kerulgeti, hogy vajon mi fogadja oket par nap utan majd. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 22:19:57

@montroyal ( CAN qc): Oszt bátyám, ha elkezdesz fotografálni iparszerűen, mi a bánat lesz a sok bádoglemezzel? :D
Ki fog majd bádizni, akár a gyimben, akár a műhelyben? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 22:26:12

@Jancsó Gergely: kösz a választ, megsasolom, jó munkát a továbbiakban.

macamuca [IHUN] 2016.12.05. 23:48:30

@Zoole[uk]:
A bátyókáját kűggyed hozzám....
;)

@puhacica:
Pár nap? Ja :DDD
(nem alaptalanul.... partiszobák, családok szobái, shoppingolós hétvégével kikapcsolódók szobái egyetlen (olykor fél...) nap alatt szó szerint csatateret eredményeznek..., aztán van rá 20-22-25 perc, hogy a szőnyegbe taposott ételmaradékot, csokit, chipset, szart (szó szerint..., istenkém, hát gyerek, odacsinalt, na és?...), hányást, italt, stb kipucolva kiadhatóvá legyen téve a szoba... Emlexem, anno volt olyan, hogy kezdésnek 2 nagy fekete műanyag zsák szemetet szedtünk össze és vittunk ki a szobából (beálltam segíteni volt kolleganőmnek...), majd felporszívóztam az üvegtörmeléket..., aztán a többi teendő... Kemény 8 hónap volt...

Jancsó Gergely · http://gregimages.com 2016.12.06. 00:48:35

@Csodabogár: Megvolt már az első pár fotózásom itt Balin és igen virág mindenhol, de ezt az első részben láthatjátok is majd. Majmokkal pont tegnap találkoztam is Bali déli részán, Uluwatu-nál.

Eddig úgy néz ki, hogy 21.-én dolgozok utoljára, majd 31.-én hagyom el Balit. Kíváncsi leszek milyen lesz itt a karácsony.

montroyal ( CAN qc) 2016.12.06. 04:42:29

@geegee: tényleg ki lesz a vilag masodik legjobb karosszerasa ?

ja hogy ki az elso ? hat az osszes tobbi:-)

OK akkor én itt vagyok potolhatatlan ..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.06. 11:57:23

@montroyal ( CAN qc): :D

Volt egy ilyen film is a mozikban még Pesten, vagy 20 évvel ezelőtt, az volt a címe, hogy a Világ második legjobb gitárosa.
Erre kérdeztem, hogy oké, de ki a faxt érdekel a második.Azt mondják meg, hogy ki volt az első, nem?
:-))))))

P.Elliot 2016.12.06. 12:14:36

@macamuca [IHUN]: El sem tudom kepzelni mivel en a hotelben ugyanugy helyere rakok mindent mint itthon, nem csopogtetek el semmit, ha igen akkor feltorlom, szegyellnem is magamat ha nem igy tennek.
Olyat mar lattam hogy rohant a kolok a hotel folyosojan kezeben egy nyitott doboz cereal, repultek szet a szemek de a szulo kikapta a kezebol es felszedte a foldrol. Lehet ha nem vagyunk ott akkor otthagyja? Nem tudom. A partizo szobakat viszont nagyon el tudom kepzelni plane ha mar beittak hogy hogy nezhet ki.

P.Elliot 2016.12.06. 12:17:22

@Csodabogár: Nalunk a ferjem szokta kirangatni a begyurt takarokat, az o feladata, mit mondjak, nem szo nelkul teszi.
Egyebkent valoszinuleg azert talaltak ki mert igy jobban ki van feszitve a takaro, paplan, szebb az agy kinezete, mas kerdes hogy a vendeg utalja...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása