Elég régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy miként alakította át az életünket a modern technológia, ezen belül is a különböző kütyük, appok és mindenféle egyéb okosságok. Alapból persze a válasz az, hogy nagyon jó irányba megyünk, ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy bőven vannak kérdőjelek. Az egyik ilyen a határátkelést magát is erősen érinti, méghozzá a kommunikációs forradalom szintjén, és nagyon röviden megfogalmazva úgy hangzik: több magányhoz vezet-e a kevesebb honvágy?

Még jó 15-20 éve is úgy nézett ki a dolog, hogy az ember elment külföldre élni, dolgozni, és ezzel, ha el nem is veszítette a kapcsolatot az otthon maradottakkal, de erősen korlátozva lett a hétköznapi kommunikáció.

Ennek egyik következménye általában egy igen erős kezdeti honvágy volt, a másik viszont az, hogy az ember kénytelen volt inkább előbb, mint utóbb beilleszkedni az új környezetébe.

Ehhez képest mára alapvetően változott meg a felállás, hiszen gyakorlatilag válogathatunk a különböző (általában ingyenes vagy fillérekbe kerülő) kapcsolattartási csatornákban, és már az is mindegy, hogy a világ melyik végén vagyunk.

A Skype, a Viber, a Messenger, a Snapchat, de akár a sima telefon is (és még hosszan sorolhatnám) mindenki számára elérhető, ráadásul állandóan kéznél van, tehát ha éppen olyanunk van, akkor csak megcsörgetjük az otthoniakat (vagy írunk nekik a fentiek valamelyikén) és már meg is beszélhetjük az aktuális dolgokat.

Ez egyszerűen szuper, csakhogy ott a kérdés, hogy miként hat mindez a helyi társadalomba, kultúrába történő beilleszkedésünkre.

Ami az elején emlegetett 15-20 évvel ezelőtt még a legjobb esetben is az email, de inkább a levél volt, utóbbi a maga rémes lassúságával, az mára az akár rendszeres napi telefonbeszélgetés vagy videóchat a világ bármely pontján élő szeretteinkkel.

Csakhogy ez minden nagyszerűsége mellett magában hordozza annak a veszélyét is, hogy noha talán kevésbé gyötör minket a honvágy, de ha nem figyelünk tudatosan oda, akkor nagyon megnehezíthetjük a saját beilleszkedésünket, különösen, ha csak pár évre tervezünk.

Mindez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a minap belefutottam egy cikkbe az Expatica oldalon, aminek szerzője, a görög, ám jelenleg Svájcban élő Katia Vlachos éppen ilyesmiről elmélkedett.

„Gyakran eltöprengek azon, hogy erősebb volt-e bennem a honvágy, jobban elszakítva éreztem-e magam a családomtól és a barátaimtól akkor, amikor nem állt rendelkezésre az azonnali elérhetőség kiváltsága. Vajon az, hogy naponta akár többször láthatom (virtuálisan) és hallhatom az édesanyámat, enyhíti-e az elválás fájdalmát? Vagy a technológia nyújtotta közelség csupán illúzió?” – tette fel az érdekes kérdéseket. 

Aztán amikor az egyik barátjával beszélgetett erről, az mondott egy (szerintem) nagyon érdekeset: a könnyű kommunikáció azt az illúziót kelti, hogy részei vagyunk egymás életének, amikor pedig ez nem igaz. Hogyan is lehetnénk, ha egyszer fizikailag messze vagyunk? 

A magam részéről én ezt másként látom, szerintem ez a virtuális közelség, bár nem ugyanaz, mint egymás mellett ülve beszélgetni, de mégis csak kapcsolat és közelség. Ti mit gondoltok? 

De menjünk tovább, mert még nincs vége a gondolatmenetnek!

Eközben ez a virtuális közelség könnyen elvonhatja a figyelmünket a valós környezetünktől, lassíthatja, vagy megakadályozhatja, hogy kapcsolatokat alakítsunk ki. 

„Ez nem csak a határátkelőkre igaz, de az ő esetükben a kapcsolatépítés az új környezetben különösen fontos. Nem csoda hát, hogy néhányunk elszigetelt és magányos marad” – vélekedett Katia Vlachos. 

Mindennek ráadásul van egy másik olvasata is, körülbelül az, amit TéDé írt egy korábbi posztjában, és ami a beilleszkedés mellett a bűntudat és az önmagunkra találás nehézségeiről is szól.

„Nem kínoz már az örökös bűntudat, hogy kiket hagytam hátra, hogyan hagytam hátra, hogyan léptem le. Nem csócsálom örökösen, hogy a lelépésem valóban lelépés volt-e, vagy csak gyökeret verek valahol máshol is, hogy innen is és onnan is táplálkozzak, mindenhonnan éppen azt, amire szükségem van. Ezt a részét már leküzdöttem és tudom, hogy több gyökerű emberré váltam. 

Van valami azonban, ami levakarhatatlanul a társammá szegődött ezen az úton. Ő az én démonom, ami sokszor felriaszt álmomból, kínoz, zabál: a rettegés, hogy más emberré válok itt! Hogy más nyelven kezdek el gondolkodni és álmodni! Hogy másképp kezdek gondolkodni, felveszem az itteni mentalitást, és túlságosan magamba olvasztom!” 

Azt hiszem, kicsit kezdek elkalandozni, úgyhogy visszatérnék az eredeti gondolatmenethez és kérdéshez, annál is inkább, mert nagyon kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok minderről. 

Szóval a modern technológia, a korábbinál sokkal könnyebb kapcsolattartás az otthon maradottakkal vajon mennyiben befolyásolja a beilleszkedést? Akarsz-e új kapcsolatokat létesíteni, vagy elég az, ami otthon maradt, hiszen a napi kapcsolattartás ma már tényleg csak szándék kérdése? 

A magam részéről azt gondolom, hogy a két dolgot nem érdemes és talán nem is jó ennyire élesen elválasztani. Miközben minden különösebb erőfeszítés nélkül elképzelhető egy olyan élet bárhol a világban, ahol az ember magyar híroldalakat olvas, magyar blogokat látogat (…), magyar filmeket néz és a magyar barátaival beszélget, azért nyilván nehezen elkerülhető a beilleszkedés. 

Arra persze érdemes tudatosan törekedni, hogy az ember érzelmileg nehogy „otthon ragadjon”, mert azzal csak a saját életét fogja megnehezíteni, és könnyen magányossá válhat.

HÍRMONDÓ

Hiába izmozik a kormány, a magyarok szeretik az EU-t

Noha Brüsszel és az Európai Unió a magyar kormány virtuális harcainak egyik fő színtere, a legfrissebb felmérés szerint ez nincs túl nagy hatással a magyarokra, akik körében még nőtt is a tagságot támogatók aránya. A fiatalok között egyáltalán nem kérdés a dolog.

Amikor a határátkelők döntenek

Van az úgy, hogy egy szavazást nem is az országban élők döntenek el. Szakemberek szerint ez várható most vasárnap Olaszországban, amikor a végeredményt döntően befolyásolhatja a 3 millió külföldön élő olasznak a voksa.

Los Angeles várja a bevándorlókat 

Keményen beszólt Los Angeles polgármestere a megválasztott amerikai elnöknek. Eric Garcetti ugyanis bejelentette, hogy márpedig ők nem fogják üldözni a bevándorlókat, mi több, még ennél is tovább ment.

(Fotó: pixabay.com/secondfromthesun0)