oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 20. 06:43,  Hol a család? 8 komment

2016. november 20. 06:43 Határátkelő

Hol a család?

A család, az emberi kapcsolatok az a vezérmotívum, ami a mai blogajánló írásait összeköti egymással, holott járunk majd Franciaországban, Hollandiában és Ausztráliában is. Szó lesz arról, milyen is az, amikor a gyerek valamelyik ági nagyszülei mindenképpen messze élnek, hiszen ez a vegyespáros házasságok egyik jellemzője, aztán elmerengünk arról, hogy földrajzi hely, vagy az emberi kapcsolatok jelentik az otthont, végül egy igazi sikersztorit is bemutatunk a világ túlsó feléről.

szekek_cim.jpg

A vegyes házasság egyik nehézsége, hogy valamelyik fél szülei messze lesznek az unokától, ami persze mindenkinek szívfájdalom. A Fromázs blog erről is írt, no és arról, milyen az, amikor az embert meglátogatja az anyukája külföldön, jelen esetben Franciaországban.

„Amikor az ember nem találkozik vagy találkozhat minden nap vagy hétvégente az anyukájával és ha eljön a találkozás ideje, de külföldön, az egy teljesen más élmény. Az érkezés előtt iszonyatosan várja, amikor megérkezik borzasztóan boldog és amikor elmegy hihetetlenül szomorú. Minden érzelem sokkal fokozottabb és minden pillanat sokkal jobban megbecsült.

Sokszor előbújik az a gondolat is, hogy ez így nem jó, mert nem úgy kellene lennie, hogy csak évente háromszor lássa a nagyi az unokáját. Nem igazságos és senkinek sem könnyű. Sem az anyának, sem a lányának, sem az unokájának.

Ugyanakkor az sem jó, hogy a francia nagyszülők 3 évig lényegében skype-on látták felcseperedni egyetlen leány unokájukat. Sehogy sem maximális az elégedettség és mégis mindenki rendben van a helyzettel.

Talán csak én nem, az örök elégedetlenkedő. De csak nagyon ritkán és a szívem mélyén bánkódom egy picit talán majdnem teljesen jogtalanul, hisz a lányomnak vannak a legszuperebb nagyszülei, akik mindig készen állnak mindenre, akárhol is vagyunk mi földrajzilag.

Holnap hazautazik anyukám, letelt az egy hét. Olyan, mintha karácsony lett volna októberben. Nálunk pedig visszaáll az élet a szokásos kerékvágásba, ahogy mindenhol máshol is, országtól függetlenül.

Azért jó lenne egyszer majd minden vasárnap anyukámnál húslevest enni vasárnap délben. Vagy legalább minden második vasárnap, hiszen már Magyarországon sem mindig evidens, hogy anya, lánya s unokája egy városban él.

Az én kis vegyes gyerekem viszont minden előnyét élvezi a helyzetnek és nagyon nyitott kis csemete. Neki még simán meg tudom magyarázni, hogy a mama hazamegy, aztán karácsonykor találkozunk újra, vagy a mami hazamegy, de nyáron megyünk hozzá újra (mama – magyar nagyi, mami-francia nagyi). Ő mindig tud ennek örülni. Persze, könnyű annak, akinek még nem alakult ki teljesen az időérzéke, de mindig úgy érzem, hogy tanulhatnék a hozzáállásából. Rajta vagyok.

A család mindig velünk van és egyszerre mindig hiányzik is."

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni, és egyébként kalandozni is az oldalon.

Külföldön élni kihívásokkal teli kaland

Külföldre költözni se nem egyértelműen jó vagy rossz, hanem olyan, amilyenné mi tesszük. Erről a Hollandiában élő és ottani magyaroknak segítő Kereszty-Füzi Virág beszélt a Hollandokk oldalon.

kereszty_fuzi_virag.jpg

A Hollandiai Magyar Lelki Egészségközpont Utrechtben működik és fő célja az országban élő magyaroknak szóló segítségnyújtás, természetesen magyarul – mesélte az oldalon az egyébként pszichológus Virág.

„Egy új kultúrában jellemzően inkább magunkra vagyunk utalva. Önmagában a beilleszkedés, önmagunk és helyünk megtalálása az új környezetben mindannyiunk számára kihívást jelentő feladat. Ezt mi is megtapasztaltuk, így értjük, tudjuk, ismerjük ezeket az élményeket és pszichológiai tudásunk mellett saját tapasztalatainkat is szívesen megosztjuk a hozzánk fordulókkal.

Utrechtben élünk szintén magyar férjemmel. Mielőtt kiköltöztünk, én nem is ismertem a várost, bíztam férjem döntésében, hogy jó helyre hoz :). Utrechtbe egyből beleszerettünk.

Sokat segített, hogy korábban volt már külföldi tapasztalatom és saját indíttatásból beleástam magam az interkulturális pszichológia és beilleszkedés tudományába.

Másfél évet éltem és dolgoztam Spanyolországban így saját bőrömön is megtapasztaltam a beilleszkedés nehézségeit, a kulturális sokkot, a nyelvi és kommunikációs akadályokat, erős honvágyat, azt, hogy külföldön sokkal inkább magamra vagyok utalva, megtapasztaltam a magányosságot, amikor még nem voltak barátaim, és Spanyolországból Magyarországra visszatérve megéltem a fordított kultúrsokkot, amikor is az eredeti lakóhelyem tűnt furcsának és elszoktam tőle, újra vissza kellett illeszkednem.

Ugyanakkor azt is megéltem, milyen sokat fejlődhetünk azáltal, hogy kicsit kívül esünk a komfortzónán és mennyi mindent lehet tanulni más kultúráktól: gondolkodásmódot, szokásokat, életszemléletet, kommunikációs formákat, kapcsolati minőséget. (...)

Így Hollandiába már ezzel a tudással felvértezve jöttem: megtanultam, hogy nyitott legyek, kezdeményező és humorral kezeljem a kezdeti nehézségeket.

Tudtam, hogy ahhoz, hogy a félelmetes ismeretlen és bizonytalanság az ismerőssé váljon, érdemes tájékozódom, és információkat szereznem a legkülönbözőbb forrásokból.

Tudtam, hogy ahhoz, hogy ne legyek magányos, legyenek barátnőim, hasonszőrűek, akikkel megvitathatjuk ügyes-bajos dolgainkat, és egy közösség, amihez tartozhatok, társaságban ünnepelhessünk szülinapot, új évet, karácsonyt, új barátságok után kell kutassak.

Tudtam, hogy ahhoz, hogy otthon érezzem magam, biztonságot adó, kényelmes, személyes otthont kell teremtenem.

Tudtam, hogy ahhoz, hogy beilleszkedjek, befogadjanak, és megismerjem a körülöttem lévő új kultúrát, érdemes megtanulnom a nyelvet, hiszen ez is kapukat nyithat és még inkább otthon érezhetem magam. (...)

Bringánk természetesen előbb volt, mint albérletünk, így a kezdetektől két keréken kezdtük felfedezni férjemmel a várost és a környéket. Mondanom sem kell mekkora kihívás volt ez számomra, hiszen első pillanattól megtapasztaltam, hogy itt a kerékpározás nem az andalgós, nézelődős kerekezést jelenti, hanem kőkemény verseny, haladás, ráadásul tömött sorokban, és a hollandok sem az esőtől, sem a hidegtől nem riadnak vissza.

Következő sokkoló élmény a lakások elrendezése volt, az utcára nyíló kirakatszerű ablakok és a via-ferratahoz (sziklamászáshoz) mérhető lépcsőszerkezetek, miniatűr fürdőszobák és hálófülkék.

És bár jómagam előszeretettel kukucskáltam be kíváncsian a függöny nélküli ablakokon, azt már nehezebben képzeltem el, hogy magam is a kirakatban ücsörögjek, vacsorázzak...

Mérföldkő volt a pirinyó albérletünkbe költözés, ami után lelkesen munkálkodtam a fészekrakáson. Amint otthonunk vendégek befogadására is alkalmassá vált, szeretettel láttuk szomszédainkat és újdonsült vendégeinket eleinte gulyással, aztán mindenféle mással. (...)

Ha éltünk már korábban kis időt külföldön, akkor kevésbé ér minket meglepetés a kulturális sokkal kapcsolatban, kialakulhatott bennünk egyfajta érzékenység, nyitottság és empátia a más kultúrájú emberek irányában, aminek köszönhetően könnyen tudunk kapcsolatot teremteni különféle emberekkel és képesek vagyunk elfogadni, nem vesszük magunkra a kulturális különbségekből fakadó félreértéseket.

Az sem mindegy, hogy az ember hova költözik. Hollandiába vagy Curacaora költözni, bár mindkét helyen ugyanazt a nyelvet beszélik, merőben más tapasztalatot ígér.

Minél nagyobb a kulturális távolság, annál nagyobb a kulturális különbség is, ezáltal a beilleszkedés és az otthoniakkal való kapcsolattartás nehézsége. Az is kérdés, hogy saját kultúránk és a célország kultúrája mennyire kompatibilis egymással.

Olasz barátaimnak nagyon nehéz például megszokni az esős időt és az ő temperamentumukhoz képest hűvösebb és tárgyilagosabb holland kommunikációt. (...)

Változó, hogy ki hogyan éli meg a beilleszkedés megpróbáltatásait. Van, akinek a honvágy okoz nehézséget, míg másoknak a párkapcsolati minőség megváltozása, gyakran megjelenő érzés a magány és a bizonytalan jövőkép: Itt akarok élni? Szakmailag jó úton haladok? Mi lesz a karrieremmel? Kint legyen családom vagy otthon? Találhatok magamnak társat külföldön?

Leggyakrabban a kiköltözés után kb egy-két évvel keresnek meg, amikor már az újdonság varázsa elmúlt és nem költözött helyébe otthonosság érzés.

A tudomány egyre inkább afelé hajlik, hogy a külföldön élő emberek számára az otthon és a hovatartozás már nem egy földrajzi helyhez kötődik, hanem a kapcsolataikhoz. Tehát az, hogy mennyire érezzük otthon magunkat egy adott országban, attól függ, hogy mennyire és milyen szálakkal kötődünk az ott élő emberekhez.”

A teljes beszélgetést a Hollandokk oldalon olvashatjátok el ide kattintva, hajrá!

Három év alatt a letelepedési engedélyig Ausztráliában

Ausztráliában sosem volt olyan könnyű új életet kezdeni, már csak a nagy távolság, és a költségek miatt sem. Szerencsére az A-Z Ausztrália blogon gyakorlatilag a kezdetektől tudjuk követni Andi és Zoli ottani történetét, így aztán most együtt örülhetünk annak, hogy szinte rekordidő alatt eljutottak odáig, hogy megkapják a letelepedési engedélyt. Lássuk, hogyan jutottak el idáig!

ausztralia.jpg

„Az egész egy hátizsákos ázsiai túrával kezdődött 2013-ban, amikor is fél év folyamatos barangolás után Sydney volt a hazautazásunk előtti utolsó állomás. Összesen 2 hetet töltöttünk el Ausztráliában, de már a második napon azon gondolkoztunk, hogy hogyan tudnánk itt maradni, vagy legalábbis rövidesen visszatérni.

Azért először még hazamentünk Magyarországra, gondolkoztunk egy hónapot, majd úgy döntöttünk, belevágunk az ausztrál kalandba. Eredetileg két évre terveztük az ittlétünket diákvízummal, de miután elvégeztem egy könyvelői és egy üzleti Master képzést, lehetőségünk volt vízumot váltani (Graduate visa), amivel már mindketten teljes időben tudtunk hivatalosan is munkát vállalni.

Ez óriási lehetőség volt, mivel a diákvízumon gyakorlatilag folyamatosan kapartunk, mint malac a jégen, hogy elég munkát tudjunk vállalni a költségeink fedezésére, néha több, néha kevesebb sikerrel.

A Graduate vízumtól pedig már „csak” pár lépés volt a letelepedési engedély (Permanent Residency - PR) megszerzése, ami egy angol-magyar tolmácsvizsga és a maximálisan elérhető 9-ből 8-as szintű angol nyelvvizsga képében testesült meg.

Mindkettőre azért volt szükség, hogy elég pontot tudjunk összeszedni a könyvelői végzettséggel történő bevándorláshoz. Nem mondanám, hogy ment minden, mint a karikacsapás, de végül az összes követelményt szépen teljesítettük a letelepedési engedély megszerzéséhez.

Sok egyéb verzió létezik a letelepedés megszerzéséhez, függően a szakmai tapasztalattól, gyakorlattól, iskolázottságtól, de számunkra ez volt a legelérhetőbb út, ami nekünk 2,5 évet emésztett fel. Ennél rövidebb idő alatt ezt az utat nem is nagyon lehet megjárni. (...)

Rengeteg bevándorlási ügynökség létezik, érdemes értékelés vagy csupán szimpátia alapján választani egyet és személyesen találkozni velük. Nagyon bonyolult lett a bevándorlás témaköre az elmúlt 10-15 évben és folyamatosan változnak és szigorodnak az elvárások, feltételek. Ezeket a változásokat egyedül lekövetni és átlátni szinte lehetetlen. Ha az egyik nem válik be, menni kell a következőhöz, de ez a tervezésnek egy nagyon fontos és kifizetődő része.

A túrórudinál sokkal, de sokkal fontosabb dolgokat hiányolok itt. Természetesen leginkább a családom otthon maradt részét és az otthoni barátaimat. A tény, hogy 8-10 óra az időeltolódás Magyarország és Ausztrália között elképesztően megnehezíti a rendszeres kapcsolattartást.

Tényleg folyamatosan ellentétes állapotban vagyunk az otthoniakkal, itt mi amikor lefekvéshez készülünk, otthon még éppen csak felkeltek az emberek és vice versa. Így a skype beszélgetések nagy részében valamelyik fél már félálomban van, a másik pedig már kezd pörögni. Egy hullámhossznak jóindulattal sem lehetne ezt mondani.

A másik érdekes dolog a magyar nyelvnek a hiánya. Habár nagy szerencsénkre Andival egymással természetesen magyarul tudunk beszélgetni, és viszonylag sok itteni magyar barátunk is van, de tény, hogy a munkahelyi ausztrál angol azért még így is elfáraszt a nap végére.

Másrészt pedig magasszintű angoltudás ide vagy oda, azért hiányzik, hogy hasonlóan választékosan tudjam kifejezni magamat a munkatársaimmal és ügyfeleimmel, mint annak idején otthon.

Mind a mai napig elég nehéz elfogadnom azt, hogy nem tudok olyan gyorsan és frappánsan reagálni egy-egy poénra, kérdésre, mint ahogy az magyarul sima ügy lenne.

Ráadásul ugye ott vannak azok a fantasztikusan fifikás magyar szóviccek, szófordulatok, kifejezések, amik pillanatok alatt jókedvre tudnak deríteni, amik igazán meg tudják dolgozni az agyamat. Na, ezek nagyon hiányoznak, és jelenleg nem is igazán látom, hogy ez nagymértékben meg tudna változni a későbbiekben, legalábbis az eddigi tapasztalataink ezt mutatják.

Végül talán még az európai kultúrháttér hiányát emelném ki. Megmondom őszintén, nem is gondoltam volna, hogy ennyire tudnak hiányozni a budapesti épületek, a magyar nyelvű színházi előadások, az ausztriai alpesi kirándulások, a berlini mászkálások, a francia borászati látogatások, a milánói dóm megcsodálása, ésatöbbi, ésatöbbi.

Meg egyáltalán az a kulturális gazdagság, amit Európa képvisel, ráadásul úgy, hogy 3-4 óra utazással akár több, egymástól jelentősen eltérő országot lehet meglátogatni, a kultúráját magunkba szívni. Habár a természet Ausztráliában valami elképesztően gyönyörű, a kultúra sajnos viszonylag egysíkú, utazzon az ember akár több ezer kilométert is.

Nekem a családom hiányzik a legfájóbban. A barátaim egyre nagyobb része már nem is otthon él, így a különböző csatornákon keresztüli kapcsolattartás szinte természetes, de nehézkes.

Magyarország az otthonunk, egy más kultúrából jövünk, mások az alapértékeink, más nekünk a magától értetődő, más a vicc, mint az itt élők javának.”

Ismét csak érdemes elolvasni az eredeti posztot, ami ráadásul képzeletbeli interjúként készült el, és jó pár képet is tartalmaz, szóval kattintsatok át!

HÍRMONDÓ

A kormány sikere a munkaerőhiány

A kormányszóvivő helyett Magyarországon nem azért van munkaerőhiány, mert a szakemberek inkább külföldön keresik a megélhetést, hanem (és most kapaszkodjatok) azért, mert a kormány sok munkahelyet teremtett.

Rémes állapotban a magyar társadalom

Gyűlölünk mindenkit, és bizalmatlanok is vagyunk mi, magyarok egy nagy európai felmérés szerint. Nem hangzik jól...

Mintha egy jó barátom döfött volna hátba

„Őszintén kívánom, hogy bárkinek, aki az elmúlt hónapok menekültpropagandáját látta Magyarországon, egyszer kelljen külföldön élnie”.

Lesz uniós ingyenvonat

Nem vicc, komoly, akár már jövőre indulhat a kísérlet. Kiknek jár majd és mennyi ideig?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Ausztrália Franciaország Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5211972010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.11.20. 06:56:59

Jó és hasznos írás Virágtól:)

Chamroe 2016.11.20. 09:59:54

Sajnos a ritka találkozásokhoz még csak külföldre sem kell költözni.
Mi 300 km-re vagyunk a férjem szüleitől, de évi max 2-3 találkozó jön össze.
Nyáron egy hosszabb 1-1,5 hetes, karácsony és húsvéti szünetekben pedig csak pár napos.
Persze jó lenne néha leugrani egy-egy hétvégére, de az húzós lenne anyagilag, ráadásul egy tragacsunk van, amivel egy örökkévalóság az út.
Skype.. na az se működik nálunk, bár a tárgyi feltételek adott, a gyerekek nem hajlandóak rá. Ugyanez a helyzet a telefonnal.

Chamroe 2016.11.20. 10:01:35

*adottak
(Az agyamra megy ez az automatikus javítás...)

Csodabogár 2016.11.20. 10:55:31

A siker storyban végre más is megfogalmazza azt, amiért én soha nem tudtam Europán kívűl elképzelni az életemet. Hiányzik a kultúra, ami nélkül én nem tudnék élni.
Könnyen elképzelhető, hogy valamikor majd visszajönnek Europába gondolom még elég fiatalok.

Csodabogár 2016.11.20. 16:00:07

Mi történt itt ma, mi ez a nagy hallgatás?

Mrs. Clayton 2016.11.20. 16:22:48

@Csodabogár: semmi kulonos jovunk haza Devonbol, beugrottunk Cheddar Gorgeba, sikerult raboknom valoszinuleg Gloucester legvacakabb pubjara igy a hatso ajton bemenve az elson ki is jottunk, igy most bumble beeben varjuk hogy hozzanak egy remelgetoleg eheto fish and chipset es mehessunk vegre haza :-)

33621 2016.11.20. 20:53:34

@Csodabogár: Mutatok neked két érdekeset, ez más lesz mint az itteni téma! Az első egy Amerikai srác aki nagyon szépen beszél Magyarul van saját you tube csatornája magyarul meg tvitter oldala is.

velvet.hu/elet/2016/11/20/amerikai_srac_magyarul/

A másikat pedig egy földim internetes bejegyzéséből ollóztam ki, egy kis történelmi áremelés Magyarországon anno! Mi lenne ha manapság ha ilyen mértékű áremelés lenne itthon? Mit reagálnának az emberek itthon?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Régi papírok, dokumentumok szanálása közben kezembe akadt egy 1989 január 13.-i feljegyzés az akkori év eleji áremelés néhány tételéről és a fizetésünkről:
1988.12.31. 1989.01.01
tej (1 l) 12,90 18,20
kenyér (1 kg) 15,00 20,00
RÁMA (25 dkg) 20,80 27,70
vaj (10 dkg) 11,90 18,90
liszt (1 kg) ? 13,50
s.karaj (1 kg) 170,00 250,00
parizer (10 dkg) 10,00 13,10
téliszalámi (10 dkg) 34,00 47,00
benzin (1 l) 26,00 29,50
havi közl. bérlet 180,00 230,00
üzemi ebéd (1 nap) 18,00 25,00
iskolai ebéd (1 nap) 20,00 24,00
Én egy megyei tanács (nem Debrecenben) egyik osztályának főmérnöke voltam (fizetésem 16.699,- Ft/hó), a feleségem pedig a megyei kórházban szakorvosként dolgozott (fizetése 11.338,- Ft/hó).
Nem szeretnék politizálni, hiszen ezen a fórumon ennek nincs helye, de érdemes elgondolkozni néhány dolgon:
1, Abban az időben ( a békebeli szocializmusban!!!) minden január 1.-én áremelés volt és nem is kis %-ban (tej 41%, kenyér 33%,vaj 59 %, benzin 15 %, bérlet 28 %, üzemi ebéd 39 %).
2, A nyugdíjam kevesebb mint az akkori fizetésem*10, miközben az árak 10-35 szorosára emelkedtek.
Az akkori alacsony béremből képződött a mostani nyugdíjam. Mi a véleményük, jobb volt akkor, vagy jobb most, vagy ennyi munkában eltöltött év után ugyan ott tartok ahol voltam közel 30 éve??

mertcsak 2016.11.28. 07:03:24

AZ blog vajon még mennyi bőrt fog lehúzni ugyanazon sztoriról?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása