oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. október 31. 06:46,  Gőzölgés 120 komment

2016. október 31. 06:46 Határátkelő

Gőzölgés

Nyakunkon a november, úgyhogy arra gondoltam, az októbert búcsúztassuk egy kirándulás képeivel, méghozzá Angliából, Digger tollából és fényképezőgépéből. Az autók és a gépek szerelmesei előnyben, de a többieknek is ajánlom a posztot.

5_49.jpg

„Nyári kirándulásaink visszatérő eleme a Hemel Hemstead-i gőzgép fesztivál. Írtam már róla, de most megint fogok, kiemelve az újdonságokat. Zoli barátom lakik Hemelben, vele és családjával a fesztivál paellás standja előtt szoktunk találkozni, majd együtt megyünk tovább és a napot náluk fejezzük be egy eszem-iszom habzsi-dőzsi keretében.

Ahogy megérkeztünk szokás szerint egy mezőn leparkoltunk majd a helyi TSZCS, kapás asszonybrigádokat a répaföldre hordó traktorutánfutóján vittek minket a dzsembori helyszínére.

1_128.jpg

Hogy fogalmunk legyen az egész hangulatáról, itt van kedvcsinálónak ez a kis videó.

Az egész rendezvény bevétele minden évben egy kórháznak kerül felajánlásra. Néhány fontos belépő befizetése után beléphetünk a területre, ahol először a klasszikus autók és motorok gyűjteményét néztük végig. Rengeteg fényképet csináltunk, de ezekből most csak néhány különleges példány fotóját teszem közzé, mert aki többre kíváncsi az megnézheti itt.

Kezdjük mindjárt ezzel az Austin Sevennel.

2_99.jpg

Ennek az autónak egy korai modellje volt az alapja a BMW autógyártásának. A BMW eredetileg repülőgépmotorokat gyártott. Az első világháború után mint vesztes országnak, megtiltották a hadiipari gyártást, ezért a Helios motorkerékpárgyárral egyesülve motorkerékpárokat kezdtek gyártani, majd a cég megerősödve autógyártásba fogott.

Megvásárolva az Austin Seven licencét, azokat BMW Dixi néven dobták piacra. Ez az autó indította el a BMW-t az autógyártás útján.

Továbbmenve láthatunk egy nagyon ritka sportkocsit, egy Daimlert. A Daimler egy hatalmas limuzinokat gyártó cég, amelyik a Jaguárral egyesülve gyakorlatilag exkluzív, jobban felszerelt Jaguárokat gyártott.

Volt azonban egy kevesek által ismert sportmodelljük a Daimler SP250, amelyik egy kicsi sportautó 2,5 literes V8-as motorblokkal. Egy igazi gyöngyszem a sportautók között.

3_91.jpg

Ez az autó pedig a látszat ellenére nem klasszikus, hanem retró autó. A retró autó az modern fejlesztésű autó, régi klasszikus autókat idéző karosszériában. Mint a ma gyártott VW Beetle, vagy Mini.

Ez a Figaro néven gyártott autó az első generációs Nissan Micra technikájára épült, amit csak Japán belpiacára gyártottak, viszont a briteknek annyira tetszik, hogy behoztak belőle vagy kétezer darabot és egyáltalán nem ritka London utcáin.

4_66.jpg

Ez pedig egy igazi különlegesség. Citroen 2CV platformjára épített fa karosszéria. Csodálatosan részletgazdag, igényes kézimunka.

Messziről meglátva ezt az autót, megesküdtem volna, hogy BMW. A két vese alakú hűtőrács egyértelművé tette. nagy volt a meglepetésem mikor közelebb menve kiderült, hogy egy Ford Popular.

10_17.jpg

11_14.jpg

Ez pedig az ős londoni taxi anyósülésen csomagtartóval. Már akkor és most is a sofőrülés teljesen el van különítve az utastértől.

12_15.jpg

Itt látható a háború utáni német autógyártás két gyöngyszeme. A szétbombázott és megosztott ország gazdasága is romokban hevert, de közlekedni kellett. Ezért ilyen kétszemélyes miniautókat kezdtek gyártani.

Rengeteg gyár próbálkozott hasonlóval, de a két leghíresebb a képeken látható Messerschmitt Kabinroller és BMW Isetta. Furcsa és egyedi megoldásokkal gazdagon ellátott érdekes járművek.

Végül az autók között ezt a fantasztikus veteránt, a Clement-Talbotot mutatom be. Elképesztően részletgazdag felújításon átesett csodálatos állapotú autó. Beszéljenek inkább a képek.

Ez itt egy jól szem előtt lévő vízhőfokmérő. Igazán gyalogosbarát megoldás...

24_3.jpg

Szép ez a viking hajót ábrázoló Rover embléma. Van egy másik vitatott származású hajót ábrázoló márkaembléma, ami nekünk vasfüggöny mögött szocializálódottaknak régi szép emlékeket ébreszt. Az az autó, ha egyéb kvalitásaiban el is marad a Rover mellett, de az eredeti Rovereket megbízhatóságban bármikor kétvállra fekteti.

25_4.jpg

Nézzük a motorkerékpárokat! A BSA emblémájáról nem nehéz kitalálni, mi volt a gyár eredeti profilja.

27_5.jpg26_5.jpg

Az ilyen állapotban lévő leletekre, mint ez a Velocette, mondják, hogy fellelési állapotban van. Ez a motor egyébként teljesen üzemképes, járóképes, minden gond nélkül indul teszi a dolgát.

28_5.jpg

Továbbmenve a gőzkorszak előtti erőforrások bemutatóját láthattuk.

29_3.jpg

Utána megpihentünk kicsit a paella pavilonnál, ahol találkoztunk Zoli barátommal és családjával. A paella az spanyol nemzeti eledel, körülbelül olyan helyet foglal el a gasztronómiájukban, mint a miénkben a pörkölt vagy gulyás.

Egy sima rizses hús egyébként némi borsóval vegyítve, de az igazi különlegesség a belerakott húsok jelentik. A füstölt kolbásztól a polipig minden elfogadott. Nagyon finom étel.

30_3.jpg

31_4.jpg

Jóllakva indultunk tovább megnézni az igazi nagy gőztraktorokat és gőzúthengereket.

Órákig el tudnám hallgatni a hangjukat.

Mellettük egy igazi kuriózum volt. Ez már a gőzkorszak utáni generáció, a belsőégésű egyhengeres dízel úthenger. Ez a gép a gőzgépeket olvasztóba küldő olajkorszak előhírnöke. A hangja szinte semmiben nem különbözik a gőzgépektől viszont mégis egy jóval fejlettebb technika.

37_2.jpg

Aztán jöttek ugyanezeknek a gépeknek kicsinyített másai. Az ilyen fesztiválok kiváló családi események. Minden gép vagy autó mögött ott sátorozik, táborozik, kempingezik a család gyerekestől, kutyástól, macskástól. A gyerekek pláne élvezik, hogy bemutathatják a család féltett kincseit.

A központi téren mindenfajta gépek bemutatója zajlott és eközben láttuk ezt a tűzoltóautónak épített Land Rover Defendert. Szinte nincs olyan élethelyzet a szántóföldtől a hadiiparig, ahol ne találnánk valamivé átalakított Defendert.

45_2.jpg

Az egyik sátorban gyönyörű szép sólymok gubbasztottak ülőfájukon. Csodálatos vadászmadarak, nekem nagy kedvenceim.

Aztán jött a kirakodóvásár. Színes forgatag, minden mi szem-szájnak ingere... A feleségemnek megtetszett az egyik porcelán angyalka. Megfogta és odavitte az eladóhoz, hogy kifizesse. Két font ötven penny volt az ára. Aztán az eladó felvilágosította, hogy a HÁROM kerül együtt két font ötvenbe. Szépen egyenként becsomagolta és szatyorba téve adta oda.

Az a rozsdás kovácssatu pedig régi emlékeket ébreszt. A szülői házunknál az udvar közepén volt egy ilyen satu. Apánk ha fúrt faragott valamit, vagy ásó élét reszelte, mindig abba a satuba fogta. A mai napig megvan a bátyám házának udvarán.

Kalappróba. Bemutatja Judit, Zolika lánya.

Következtek a stabilmotorok. Ennek a kéthengeres univerzális felhasználású boxer stabilmotornak volt egy magyar megfelelője, a Csonka-féle stabilmotor, az idősebbek talán még emlékeznek rá. Az ilyeneket a darálótól a hegesztőgépig minden meghajtására használták.

A JAP pedig az angol legenda. Több mint ötvenféle motorkerékpár és egyéb gép használt JAP blokkot. Még Magyarországon is volt motorkerékpár manufaktúra, a Méray, amelyik JAP erőforrást épített motorjaiba és forgalmazta Méray-JAP néven.

61_2.jpg

62_2.jpg

Aztán találkoztunk egészen speciális és érdekes kiállított dolgokkal is. Mint például ez a pálcika építőjáték.

63_2.jpg

Volt, aki csak egy régi vasútmodellt mutatott be.

Ez az érdekes videón pedig a gőzgép sokoldalú felhasználását láthatjuk.

Végül pedig nagy kedvenceinket mutatom be. Az idős házaspárral immáron harmadik éve találkozunk, ahogy fáradhatatlanul tekerik a verklit és a rákbetegeknek gyűjtenek. Zenéjük adja meg a fesztivál alaphangulatát. A ruhájuk, a verklijük a mosolygós kedves lényük egy hamisítatlan csipetnyi Anglia.

64_2.jpg

65_2.jpg

A nap zárásaként elmentünk Zolikáékhoz, ahol többek között ilyen finomságok vártak és késő estig tartó beszélgetés. Utólag is nagy köszönet mindenért.

66_2.jpg

Ez egy jó nap volt. Azt viszont nem tudom, hogy jövőre egy ugyanilyen jó napról mit fogok írni. Ez a harmadik poszt volt erről a programról, már harmadszor rágom le a csontot, nem tudom, marad-e még rajta negyedszerre is?”

HÍRMONDÓ

Mégis van párhuzamos valóság!

A Fidesz szerint „képtelenség”, hogy az emberek a „rettenetes” magyar viszonyok miatt „menekülnek el” az országból. Mert hát mindenki egyre többet keres, és különben is, nézzük meg a németeket.

Nem nyertek az izlandi kalózok

Noha sokan számítottak rá, mégsem a Kalózpárt nyerte az izlandi választásokat. Ezzel együtt is háromszor annyi képviselőjük lesz a parlamentben, mint eddig, de a legtöbb szavazatot az eddigi kormánykoalíció egyik tagja, a jobbközép Függetlenségi Párt szerezte meg.

Minden, amit a Halloweenról tudni szeretnél

Október 31. a világ számos országában meghonosodott, angolszász eredetű Halloween ünnepe. Arra gondoltunk, érdemes talán összefoglalni, mi is ez az ünnep, honnan ered, és még pár érdekességet.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4911916337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 11:11:44

@P.Elliot:
Köszi.
Most néztem egy háromrészes sorozatot.
A Harley and the Davidsons az angol címe.
Aki magyarul akarja az úgy keresse hogy Harley és a Davidson fiúk.
Ajánlom mindenkinek mert remek korrajz a múlt század eleji amerikáról és az üzleti szellemről.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.10.31. 11:24:36

A spanyolok helyében nem kekeckednék a paellájukkal. De nem ám! Sárgászöld kerékzsírral leöntött rizseshús. A valenciai fajtából imitt-amott kiálló, kékesszürke kagylóhéjből és törött lábszárcsontból ítélve a hús lehet bármi, amit az ember az úton hazafelé elütött. Az angolok (britek) se verjék a mellüket, Rónay tata gatyába rázása nélkül jól megnézhetnék magukat.

:-))

Ja, és köszönet a veterán autós témát kimerítő posztért!

:-)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.10.31. 11:40:32

@Mrs. Clayton: 444 888 index origo nem hirforras, szocso es bukvar. BBC.com az.

P.Elliot 2016.10.31. 11:45:10

@diggerdriver: Jo, majd delutan megnezem. Motorkerekparos ugye? Itt azert sosem volt annyifele auto mint ott nalatok, keves kulfoldit hoztak be, ilyen valtozatos kinalatot errefele sosem lattam, inkabb a hazaibol csak. Abbol is lattam azert erdekes peldanyokat. Van itt olyan teve sorozat ahol 2 pasas nekindul es kikutatja az antik dolgokat, nemcsak az autokat, idos gyujtoknel akik mar eladni is hajlandok ezeket. Ezek altalaban gyerebben lakott helyeken laknak, olyan nincs amit ne talalnal meg naluk, nagy teruletuk ugy nez ki mint a szemettelep, van ott minden, folbe roskadt autok is, regi benzintolto allomasok,gepek, istentudja mik, na ott lattam mar kiasni autoroncsokat amik lattara a ket pasast ugy kellett felmosni. A legfurcsabb az hogy el is szoktak mondani a tulajnak hogy mit talaltak es hogy mit er, nem titkoljak, megegyeznek az arban hogy mindketto jol jarjon es elviszik.
Autokbol nekem is van almom, nem uj, nem csodakocsi csak egy 72-ben latott egyszeru Station Wagen ami nagyobb volt mint egy SUV, hosszu, jol ult a foldon, kenyelmes bo ules, szinte lakas es milyen ruganyosan siklott az uton, nem tudom elfelejteni. Eletemben nem ultem annal kenyelmesebb kocsiban, na ha nyerek a lotton felkutattatok egy ilyen osregi peldanyt, teljesen felujittatom es hasznalom, olyan jo regi vidam erzes lenne beleulni...........

SzZoole 2016.10.31. 11:46:29

@*Andi*: az nem London,hanem vidék,nem neked való:))
Vicc volt

*Andi* 2016.10.31. 12:18:42

@Zoole[uk]: neha nekem is ki kell szakadni az underground surujebol :) plusz hat autos rendezvenyert es otthoni jopont gyujtesert sok mindenre hajlando vagyok :D amugy vicces, 2 hete voltunk a Harry Potterben es rossz vonatra szalltunk futtaban hazafele es Hemel Hemstead vonatallomasaban gyonyorkodtunk vagy 35 percet mire megjott a kovi vonat vissza a varosba :D

SzZoole 2016.10.31. 12:58:30

@*Andi*: 10 percre lakok az allomatol:)

Várj Digger következő posztjára,na az volt nagy durrrrranas:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.10.31. 13:04:42

@P.Elliot: te nézed? Az uram sokszor megnézi, hátha lát egy két érdekes autót, de elég sajátos a fickók stílusa. A magasabbik néha határozottan tenyérbemászó. De hogy mi mindent gyűjtenek emberek, eszméletlen. S mennyi helyük van hozzá! Hiába, Ámerikában minden nagyobb ;-)

Golf2 2016.10.31. 13:40:11

@kisrumpf: Érdekes ez az uram-ozás itt Pesten nem hallottam még,csak régi magyar filmekben.

takarék-láng 2016.10.31. 14:02:35

" A ruhájuk, a verklijük a mosolygós kedves lényük egy hamisítatlan csipetnyi Anglia."
-ahogy mondod. Egy kicsi kis csipet.

jo fesztival lehetett, kar, hogy az egyszeru atlagember nem almodozhat ilyen hobbirol, havi 3000 netto alatt mert a csaladrol valo gondoskodas es a lakhatas mellett 3000bol mar felretenni nem tud.

"Az első világháború után mint vesztes országnak, megtiltották a hadiipari gyártást, "
- meg most is tilos, kiveve az izraelnek ingyen szallitott fegyvereket a nemet adofizetok penzebol. A nuklearis technika is "tilos", csak nekik kellett bezarni a nuklearis eromuveket.
Mostanaig tart a buntetes a vezekles de vajon meddig meg? Most a migransinvaziotol szenved a nemet nep.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 14:17:54

@P.Elliot:
A következő posztomban szerintem megtalálod az álomautód.
Van még egy poszt beadva HA-nak ami még ennél is érdekesebb.

Az autó és motorkerékpár története tele van legendákkal.
A Harley filmben szerepel Edsel Ford, Henry Ford fia. Állítólag nagytermészetű ember vokt megdugott mindenkit akin lyuk volt.
Tiszteletére tervezték a Ford Edsel-t.
Nagyon sikertelen autó volt mert még a prűd amerikaiak is úgy gondolták hogy a hűtőrács egy női nemiszervet ábrázol.

Számtalan ilyen anekdotát tudok. Zolika már egész tájékozott ilyen legendákban.

jomtom 2016.10.31. 14:30:15

Digger:
Nagyon tetszik a beszámolód és a fényképek.
Berchtesgadenben volt bő egy hónapja régi autóknak verseny. A benzinkútnál naponta többször láttam 60-70-es években gyártott autókat tankolni.

Egyik osztálytársam gyermeke Heidelbergben dolgozik a rákkutató központban. Májusi, 40. osztálytalálkozónkon mesélte a mama, hogy az évi euro százmilliók és a legmodernebb készülékek, eljárások ellenére több rák típusnál 1-2% az 5 éves túlélés és nem értik az okát.

Tegnap kezdtem olvasni egy angol nyelvű könyvet. Tudom, hogy sokaknak szálka, de a rák nem betegség, csupán egy 20-30 év alatt kialakult helyzet állapota és teljes mértékben gyógyítható, ha orvos még nem tette tönkre az immunrendszert. Német honlapomon a drákói szigor miatt csak a terméket kínálom, magyar oldalunkra és részben blogomra töltöm fel a fordításokat, ott nincs termék. Csak link.

"Doctors are never wrong and this is the way that they are taught at Med school. Unfortunately, as I have found out over long years, doctors aren't really interested in cures anymore. They, as well as their teachers -- the drugs companies -- much prefer that you manage your symptoms with drugs for the rest of your life. This approach will never cure you of anything. But it does tend to fill the deep pockets of the drugs companies. It's such a pity that doctors have no sense of curiosity or even compassion anymore for their patients."

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.10.31. 14:34:50

@Golf2: "mondom az uraknak,Tibi..." Volt valamikor egy kabaréjelenet ezzel a mondattal. Poénból kezdtem uramozni, így maradt.

P.Elliot 2016.10.31. 14:41:43

@kisrumpf: Csak akkor szoktam nezni a musort ha a tevekapcsolgatas kozben elem akad es nem vagyok egy nagy tevenezo de majd megfigyelem a pasast. Remelem ugyanarrol a musorrol beszelunk. Neznem en tobbszor is mert a regi dolgok mindig erdekesek csak nincs ra idom.
Igen, itt a kulonbozo dolgok gyujtese nagy hobbi, orszagszerte. Felnottek is gyujtok, oregek is neha ostoba dolgokat de ha nekik tetszik, miert ne?
En magam is gyujtom a regi amerikai iskolaskonyveket, 150-200 evesek, erdekel hogy mit es hogy tanultak az akkori gyerekek, / jo ha volt 2 konyvuk/ meg olyan erdekes latni a mar regen elporladt kezecskek altal belefirkalt dolgokat. Az egyik konyvem a 200 eves, tulajdonosa Nathaniel akarki, nem jut eszembe a neve, jocskan osszefirkalta, irt bele mindenfelet, emiatt kulonosen kedves nekem ez a konyvecske, valoszinuleg megkapta erte a magaet a tanito nenitol. Mar gondoltam ra hogy megkeresem Nathanielt az inerneten a temetok nevsoraban es meglatogatom, Pennsylvaniai antikboltban vettem, arrafele kellene keresgelnem. Gyujtok regi iratokat is.
Regi fotokat is gyujtok, vannak a kepen ahol meg krinolinban vannak, fem es ezust lapocskara dolgozva a kep meg rettento erdekes fotok is. Sokszaz fotom van. Aztan van ujabb nem tul regi mania. Csipke es himzes gyujtes de csak nagyon-nagyon regiek johetnek szoba, egyik szebb mint a masik. Vannak gallerjaim, horgolt, iszonyu regi, zsebkendok, mint az alom, ebedlobe valo dolgok, mind, mind 1880 elotti, imadom oket.
Nalam a gyujtes hirtelenul jon, meglatok valamit, valamiert sziven ut es mar keresem is a kovetkezot.
Eddig ezek utottek sziven, arra a Station Wagon autora meg megvarom a lottonyeremenyt. Eppen nem kellene megvarnom ha a ferjem ertene a szerelgeteshez de nem ert es felujittatni egy ilyet az nagyon lecsapolna a betetkonyvemet.

jomtom 2016.10.31. 14:47:00

Egy kérdés. Nem találom a megoldást, vagy rossz helyen kerestem..... Hogyan lehet blogspot oldalam linkjét nevem mellé kiiratni?

P.Elliot 2016.10.31. 14:48:45

@diggerdriver: Lattam a teveben egy musort ami kulonleges eszement maniakrol szolt, mindent utott egy pasas aki szerelmes volt a kocsijaba, valami piros sportkocsi, az aljan meg valami lyuk is volt amit o tervezett es hat hasznalta is. Volt kepe szerepelni a musorban, nem csodalkoznek ha a csaladja vagy rokonsaga felgyujtotta volna a kocsit a bemutato musor utan, lehetoleg a szerelmesevel egyutt...

P.Elliot 2016.10.31. 14:55:38

@jomtom: Vagyis ahogy mondjak sarkanyfu arus vagy es kinalod a termekeidet, nem erdekelve hogy a hamis informaciok miatt emberek esetleg vissza fogjak utasitani az orvosi kezelest es meghalnak...
Hogy van ra szived? Egyebkent a termeked eloallitoja mikor kapott Nobel dijat mert nem hallottam rola!

P.Elliot 2016.10.31. 14:57:38

@kisrumpf: Az uram kifejezes manapsag tenyleg humorosan, viccesen van mondva...

*Andi* 2016.10.31. 15:08:40

@P.Elliot: +1
de pld az a reszlet angolul, az is santit....

Ginix 2016.10.31. 15:14:05

@jomtom: sztem nagyon veszélyes, h ilyeneket terjesztesz.

P.Elliot 2016.10.31. 15:31:49

@*Andi*: En azt el sem olvastam, eleg volt a bevezeto magyarul...

LittleG (uk) 2016.10.31. 15:32:26

@Zoole[uk]: ja, vagy a málnabokorban :)

LittleG (uk) 2016.10.31. 15:46:57

@Zoole[uk]: fura, itt szupermarketekben mindig olyan elesett málnákat látok csak.. Egyszer sikerült termelőtől vegyek, na, az nem csak hogy jóképű volt, de finom is!

LittleG (uk) 2016.10.31. 15:56:04

@kisrumpf: na, most ez nem hagy nyugodni. Egy férfi mondogatta, nőnek öltözve. Nem Kató néni volt? Most is hallom a fülemben, csak a kéept hozzá nem látom :P

LittleG (uk) 2016.10.31. 15:56:39

@LittleG (uk): na előbb írtam, aztán Googleeztem, Usztics Mátyás volt :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 16:10:10

@P.Elliot:
Itt nagy divat a festett porcelán gyűszű gyüjtés. Minden carbootson százával kínálják.
Én kézzel festett fakacsákat gyüjtök.

Taxomükke (UK) 2016.10.31. 16:44:07

@jomtom: Na majd kapsz mindjart azoktol, akik csak az orvosoknak meg a gyogyszergyartoknak hisznek... Ja, mar latom, kaptal is. Es meg hol a vege...

P.Elliot 2016.10.31. 16:44:57

@diggerdriver: A gyuszukhoz nem ertek de csak antikot erdemes gyujteni mindenbol.
A fakacsakbol is vannak nagyon dragak, kulonlegesek, nezd meg rajtuk hogy van-e szignalva es nezz utana gyorsan a telefonodon hogy ki a muvesz, jegyezve van-e, mindig akad arus aki nem tudja mit ad el. Nem ernek milliokat bar valaki mondta hogy valami fakacsat adtak el tobb mint fel millio dollarert arveresen, sejtelmem sincs hogy ki faragta, mikor es mekkora es hogy nez ki. Hat csak nezelodj, egyebkent ez is hobbi, szepek is azok. Egyebkent a kulonlegesen vagy modernul faragott darabokat is jol forgasd meg, kutasd at hogy hatha rajta van a farago neve valahol vagy csak a kezdobetui de barmilyen jel is utalhat ra, kiveve a Made in China ugyebar.
A gyujtes, a kutatgatas utana szerintem hasonlit a vadaszathoz. Fegyver a ket szemed, az internet de szorakozasnak is kituno....
Vannak atveresek is. Pl. Vettem garazsvasaron egy kepet mert rettentoen hasonlitott a lanyom gyerekkori arcara es egyebkent is egy szep kis kep volt. Szignalva volt a festo altal, meg is talaltam a festot de gondoltam hogy mindegy mert ez keptelenseg hogy eredeti legyen, ez masolat de jo volt ugy is.
Vegigneztem a festono kepeit kesobb, / egy-egy kepe 10 ezer meg folotte futott a kiallitasokon, a gyerek kepet nem talaltam meg, tehat ez nem az o kepe hanem valami szemetlada festette, igen jol, had dicserjem meg a kezet es raszignalta a festono nevet hogy ugy esetleg kemeny penzekert el tudja adni.
Feltehetoen nem sikerult mert olcso volt de elamultam es azota is azon nevetgelek hogy egyesek mire kepesek.

Mrs. Clayton 2016.10.31. 16:59:21

@*Andi*: www.dacorummachineryandsteam.co.uk/

@FeketeMacska73: a szerzo sajat elmondasa szerint nem beszel angolul, igy minek adnek neki idegennyelvu linket?

jomtom 2016.10.31. 17:24:49

P. Elliot és Ginix

Elkezdtem összeállítani bemutatkozásomat Határátkelőnek

Természetes itt visszavonulót fújok, mert ez a blog másról szól.
Itt Németországban, amúgy is csendre van utasítva az ember.
Most hosszabban reagálok, amiért elnézést kérek.

Több németországi és osztrák földön élő megerősíthetné, amit írok, mert ők úgy gyógyultak meg, hogy honlapunkat olvasták.
USÁ-ban filléres szerek, Európában néhány 10 eurós porok, folyadékok.

Legtöbbünk arra szocializálódott pici gyermekkora óta, hogy ha fáj valami, irány az orvos, az meggyógyítja. Tűzzel-vassal irtják a más információt, de olvasható magyarul, angolul, németül. Privátban szívesen átküldöm.

Nem terjesztek rémhíreket. A rák valóban nem betegség.
Az USÁ-ban és a fejlett országokban óriási pénzt hozó, családokat eladósító, csődbe juttató, bizonytalan kimenetelű kezelések sora. Európában nem visz csődbe. Németországban erős az alternatív gyógyászat is.
A rákos ember jó a gyógyszergyártóknak, jó az orvosoknak. És itt pont.

Budapesten a Bőrgyógyászati Klinikán és Patológián mesélték orvos vásárlóink, hogy a reklám milyen hatású. Verik a betegek az asztalt, ha az orvos nem azt írja fel, amit tegnap a reklámban láttak. Bőrgyógyászati klinika egyik labor vezetője megkérdezte, tudom-e mit jelent ez. Igen, tudom, 6 hónapon belül májfunkció zavarok, és a candida fertőző gombává alakulhat.

Páromnál bő 10 év gyógyszeres, injekciós, nagyfrekvenciás, szokásos porokkal kezelést követően azt mondta az orvos, hogy ha nem engedi térdét megfúratni, végleg tolószékbe kerül. Egyik szobából a másikba nem tudott átmenni, olyan fájdalmai voltak.

Nem engedte. Három hónap múlva ismét kerékpározott, 10 km-t gyalogoltunk és vígan rohangál az emeleteket között (60 lakásos ház gondnoka odahaza és nyugdíjas.) 3 port ivott, amit egy heti, éjszakai böngészés eredményeként találtam, 15 euró volt beszerzési áron. Felraktam a teljes leírást honlapunkra, több százan írták, hogy követik. Gugli szerint százezer+ olvasták. Fél évvel később több tucatnyian kezdtek meghivni, hogy nézzem meg, ismét tudnak járni.

Egyik vásárlónk írta, hogy évek óta otthon ült, munkaképtelenül, nem tudta emelni karjait és lábait. Amikor feltöltöttem fiam szilánkos lábszártörésének gyógyulását és amit használtam, pár hét múlva irta, hogy nem bírta kivárni, amíg beérkezik az áru, Ebay-en megrendelte. Naponta 3-szor kenegetve, ismét tud munkaképes. Másoknál évek óta tartó aranyér, lábszárfekély, copd, crohn betegség gyógyult meg pár hét, néhány hónap alatt. Most egy kutyus légzési problémájának megszüntetését segitem, akit fél tucat jól megfizetett, privát orvos félrekezelt (gazdája szerint). 1 puff helyett, már napi sok puff gyógyszer kell a lélegzéséhez. 5 eurós szer pár hét alatt meggyógyítja, mint az copd-s, oxigéntartályt eldobó embereket (bízom benne).

Nem tehetek róla, hogy 50 évesen alkalmatlan lettem alkalmazottnak, mert megöregedtem az IT szakmában.

Elkezdtem olvasni, és rájöttem, minden gyógyítható. Persze párom is kételkedik, de jövő héten viszem neki azt a folyadékot, ami segiti, hogy visszaálljon a vérnyomása. (Az már sokat segíthet, hogy 550 km-re vagyok :-.)

Lassan 60 leszek. 10 éve nem jártam betegként orvosnál, nem ismerem mi az a flu, nem tudom vércukor, koleszterin szintemet és vérnyomásomat sem ismerem. Hajam olyan sűrű, mint 40 éve. Az orvosoknál ez megbocsáthatatlan bűnöm.

Az internet szerint 50 felett több krónikus állapotomnak kellene már lennie és állandóan 3-10 gyógyszert kellene fogyasztanom.

Imádom a 30 km bringázást a Salzach folyó mentén.

*Andi* 2016.10.31. 17:27:12

@jomtom: ne haragudj, de ez nagyon nem ide valo.....

*Andi* 2016.10.31. 17:29:46

@Zoole[uk]: @diggerdriver:
van meg a kozeljovoben vmi hasonlo cucc? Mennenk.

P.Elliot 2016.10.31. 17:47:12

@jomtom: A szokasos sarkanyfuves szoveg. idefigyelj, ha ez igaz lenne nem lenne betegseg a vilagon mert mint irtad mindenfelet gyogyit.
Lehet hogy rakenyszerultel ezt csinalni mert nincs munkad de konyorgom, ne probalj hamis utakra vezetni sulyos betegeket, hagyd az orvosokra, probalj valami mast csinalni. Egyebkent ugysem lesz sok ember aki a csodakban hisz, keress valami mas munkat ne ezt a beetetoset, teged is atvertek ezzel ha ezt elhiszed.

montroyal ( CAN qc) 2016.10.31. 18:12:23

@diggerdriver: Ezután időzzünk el egy kicsit ennél az öreg tűzoltóautónál....

na a blogba ez a kép sikerult a legjobban .. nem is tudom miert .. talan a kornyezet miatt ahol a tuzolto kocsi all :-)))

kardio1 2016.10.31. 18:19:24

@jomtom: Tudod mit? Inkàbb nem is irok semmit ! Elképesztô, hogy mi mindent meg lehet etetni az emberekkel. A gyogyszercégek nem angyalok, de ott legalàbb nem soznak ràd mindenféle ellenôrizetlen terméket jo pénzért, csodàt igérve.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 18:22:15

@Zoole[uk]: "nem értem mi értelme van ennek a hozongesnek.
Láttam már itt is annyiféle magyar gulyást,"

na es gulyas karacsonyfadisz?? az aztan az igazi! :)))

www.walmart.com/ip/Goulash-Ethnic-Food-Ornament/150416520

SzZoole 2016.10.31. 18:26:15

@LittleG (uk): itt videken csak ilyen szepeket lehet venni,a torotteket viszik Londonba,jo az nekik:)))
Vicc volt.

SzZoole 2016.10.31. 18:27:27

@*Andi*: legkozelebb jovo nyaron:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 18:29:12

@P.Elliot: "Vagyis ahogy mondjak sarkanyfu arus vagy es kinalod a termekeidet"

+100 LOL (rogton beugrott a sarkanyfu aru Susu a sarkanybol :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 18:31:13

@jomtom: remelem, HA blogjat nem akarod uzleti feluletkent hasznalni...ez mar a spam hatarat surolja...

SzZoole 2016.10.31. 18:33:59

@Zsuzsi65: bexarok,ilyen nincs:)))

Ti es a tobbi amerikas fogtok rakni a fara ebbol a remekmubol?:)))

*Andi* 2016.10.31. 18:35:31

@Zoole[uk]: hasonlo, verdas... Na, valami? :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 18:37:32

@Zoole[uk]: haha, minden magyar FB baratom azon volt kiakadva (haha, ismeros?) hogy milyen meggyalazasa ez a gulyasnak :)))
en azt hiszem, inkabb a hamburger disz lenne autentikusabb :)))
www.amazon.com/Old-World-Christmas-Cheeseburger-Ornament/dp/B0016GSEYG

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 18:39:20

@Zoole[uk]: de ahogy latod a kep aljan, gyakran veszik egyutt pizza es taco disszel, hogy teljes legyen a menu kinalat :))))
only in America :)))))
www.amazon.com/Old-World-Christmas-Cheeseburger-Ornament/dp/B0016GSEYG

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 18:52:55

@Zsuzsi65:
Ez mindent visz.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 18:57:39

@*Andi*: Idén már nem tudok semmi ilyet de a következő posztom ami bent van a HA-nál az erről szól.
Legközelebb minkét fesztivál jövőre.

www.retrofestival.co.uk/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 18:57:53

@diggerdriver: oh, most latom, nagyon szeles a kinalat, French fries-tol kezdve a T-bone steak-n at az egeszsegesen etkezoknek uborka es paradicsom szeletekig :))))) csak gorgesd vegig a "Customers Who Bought This Item Also Bought" sort :))))))))))

SzZoole 2016.10.31. 18:58:46

@*Andi*: Newbury,retro festival,de az is csak jovore.
Van egy jopar kepem es egy olyan 8 perces videom drag car-okrol amiket 4-5 ezres fordulaton turaztatnak,hogy minden auto es V8 muscle car maniasnak erekcioja/ejakulacioja lesz ha megnezi:)))

SzZoole 2016.10.31. 19:05:36

@Zsuzsi65: miert gyalazzak meg ezzel a gulyast?
Hulye turbomagyarok...

Mrs. Clayton 2016.10.31. 19:14:01

@Zoole[uk]: mert tesztaval van abrazolva es nem nokedlivel

puhacica 2016.10.31. 19:28:11

@jomtom: azt mondd meg nekem kerlek, hogy ha ezek a csodaszerek ennyire olcsok es jok, akkor miert nem terjedt meg el a hiruk, miert nem kapta fol meg a media, egy gyogyszergyarto ceg, akarmi... miert nem tudnak rola az emberek?

SzZoole 2016.10.31. 19:35:38

@Mrs. Clayton: ne is emlegesd a nokedlit,3 napja marhapörköltön elek nokedlivel,most végeztem ki az utolsó adagot:)

SzZoole 2016.10.31. 19:39:00

@puhacica: pedig azon gondolkodtam,hogy rendelek abból a jó cuccbol hátha vissza sűrűsödik a hajam tőle,és akkor megnovesztem és újra hosszú göndör hajú dzsigolo leszek:)))

puhacica 2016.10.31. 19:44:41

@Zoole[uk]: odalenne a gengszter imidzsed :)

SzZoole 2016.10.31. 19:58:52

@puhacica: nekem ganxta image?:)
Miről beszélsz

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.10.31. 20:11:26

@puhacica: "miert nem tudnak rola az emberek?"

hat azert, mert mindenkinek csak "privatban" kuldenek rola tajekoztatot :))))))

puhacica 2016.10.31. 20:41:53

@Zoole[uk]: rolad ;)

@Zsuzsi65: ja, hat az baj. pedig mennyi eletet lehetne megmenteni...

SzZoole 2016.10.31. 20:46:53

@puhacica: legalább írd utánna,hogy vicc volt,különben elhiszik:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.31. 21:16:13

Haha, jó volt, kösz.Anglia kellemesen autóbuzi ország, irigylésre méltó lehetőségekkel.
Szerintem, ha valamit, akkor pont a verklit kellett volna gépesíteni.Semmi értelme, hogy azt egy ember tekergesse.Bekapcsolni valami motrot, és szépen üldögélni, olvasgatni a zenélő gép mellett... :D

Én a gulyáslevesnél csak azokon szoktam kiakadni, mikor eredeti osztrák, meg jugoszláv kajaként állítják be.Menjenek a pics@'ba...röhej.

Digger, az a Citroen 2CV Velorexbe oltva, na az az igazi fakacsa... :D
A rozsdás motor, ami fellelési állapotnak tűnik, meg lehet, hogy több ezer munkaóra eredménye... nem?
:-)))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.31. 21:17:07

@Hobbiszakács: "a hús lehet bármi, amit az ember az úton hazafelé elütött. "

Bróhaha... :-)))))))

jojó78. 2016.10.31. 21:37:57

@diggerdriver: Ismét egy jó írás. Jók a képek is. Szerintem próbáld meg jövőre is, hátha lesz mit írni :)))))))))

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 22:26:32

@takarék-láng: na te rossz kocsma ajtaját rúgtad be

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 22:34:04

az a figaro elég kis hülyőke autó, nálunk is van belőle, de igen drágán mérik, pedig a külsején kívül nincs benne semmi extra

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 22:35:32

@Mrs. Clayton: az, hogy a 44 szerint a spanyolok fellázadtak az még nem jelent semmit :)

katalóniában volt az étlapon kolbászos paella és nem gyújtották fel a boltot a felháborodott helyiek...

de azért mégiscsak nyúllal a legfinomabb

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 22:38:21

@puhacica: mert a gonosz, fujjos gyógyszergyárak eltitkollják a zigasságot, hogy kifosszák és betegen tarcsák a rendes embereket azokkal a 8-10 évig tartó engedélyezési procedúrán, klinikai tesztelésen áteső gyógyszereikkel. közbe meg ott a vérnyomásbeállító folyadék... :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 22:39:26

@geegee: Bizony, sokezer megtett kilométer és üzemóra eredménye.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 22:43:33

@pappito: Nem értesz te ehhez. Ha Miszisz Kléyton azt mondta nincs kolbászos paella akkor nincs. Ércsé má a szóból...
:)))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.10.31. 22:46:20

@pappito: Ja. Első generációs Nissan Micra technika retro kasznival. Japán belpiacos.

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 22:50:04

@diggerdriver: olvasd el Iacocca saját magáról szóló könyvét, egyrészt tele van rohadt jó, amerikai járműipari sztorikkal, másrészt meg nagyon pontos leírása az usa óriásvállalatai működésének, meg az egész elég olvasmányos is. (megnéztem, magyarul is megjelent Egy menedzser élete: Lee Iacocca címen)

2010-ben az NPR-on lement egy műsor (This American Life) a NUMMIról, amelyben régi autóipari szakemberek beszélgettek arról, hogy hogyan szembesült a szakszervezetek által beamőbázott, legendás amerikai autógyártás a japán technológiai, kulturális és minőségi fölénnyel, hogy milyen nehéz volt rávenni a gyárak vezetőit, hogy egyáltalán hajlandóak legyenek új dolgokat tanulni (pláne a japánoktól) milyen volt a minőség, gyártói kultúra, stb.

itt a transcript: www.thisamericanlife.org/radio-archives/episode/403/transcript

Nagyon tanulságos, nem csak autóipar iránt érdeklődőknek.

Csodabogár 2016.10.31. 23:03:46

@jomtom: Örülök, hogy ilyen jó egészségnek örvendsz. Sajnos én már több makk egészséges hozzátartozómat vesztettem el rák miatt. Azt hiszem nem tudod miről beszélsz.
Nem kivánok neked hasonlókat, de ha mégis előfordulna, akkor szedd az ajánlott szereket és minden remek lesz. Az ilyenek mint te komoly veszélyt jelentenek a tudatlan és hiszékeny betegek számára.

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 23:05:20

@diggerdriver: nálunk majdnem minden japán autó japán belpiacos :) tele vagyunk olyan nevekkel amiről sose hallottam mielőtt idejöttünk volna

pappito · http://pappito.com 2016.10.31. 23:06:42

@diggerdriver: legközelébb katalóniába megyek, pofánverek mindenkit abban az étteremben, büdös parasztok, nem is népnemzeti paellát adtak nekem, remélem felakasztják a szakácsot is hetedíziglen

Kvikveg 2016.10.31. 23:30:27

@Zsuzsi65: Ez kegyetlen :D :D :D :D

LittleG (uk) 2016.10.31. 23:54:24

@kisrumpf: nem vágunk a médiász résébe :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.01. 07:11:21

@pappito:
Tényleg? Ott akkor lehet csemegézni.
A motorok is? Rá tudnék izgulni egy belpiacos Honda CB 1300-ra.

puhacica 2016.11.01. 07:28:15

@pappito: ilyenek ezek, na de mit var a zember a kaBzsi, penzleso gyogyszergyaraktol. :(

pappito · http://pappito.com 2016.11.01. 07:30:22

@puhacica: jár a pont a kabzsiért !!! :)

pappito · http://pappito.com 2016.11.01. 07:35:44

@diggerdriver: igen, vannak motrok is. annyira minden japó belpiacos, hogy ha valami véletlenül nem az, akkor beleírják a hirdetésbe, hogy "NZ New" :) a fél ország ilyen japánokkal jár, kell beléjük bigyó, hogy fogják a helyi rádiókat meg mindegyiken van bal elöl extra tükör vagy parkolást segítő pálcika, japán gépkönyv, japán útdíjfizető bigyó beépítve :)

hajószám hozzák ide a levetett (3-5 éves) kocsikat ilyen huszon-negyvenezer futott km-el, annyira, hogy az itteni közlekedési hatóság már ott a japán kikötőben inspekciózza a járgányokat, nehogy lecsökkenjen bennük a km mire ideérnek. meg vannak cégek akiknek megmondod hogy milyen autót akarsz, milyen korút, színűt, mennyi lehet az órájában, milyen motorral, felszereletséggel és levadásszák neked, behozzák, forgalomba helyezik neked csak fizetni kell.

puhacica 2016.11.01. 07:36:53

@pappito: na, akkor bevesem az uzenofuzetbe, nehogy elvesszen. :)

@diggerdriver: nekem tetszik nagyon a figaro. multkor lattam egy olyat, gesas-szuzmarias mintaval volt lefoliazva. :D
de az igazi nagy kedvenc a bubble car, aminek elol nyilik az ajtaja. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.11.01. 08:24:10

@LittleG (uk): hiába no, klasszikus... most gondolkozom azon, hogy Szilveszterre összerakok egy ilyen sort, régiekből, s azt hallgatjuk meg. Hogy a mostaniak min/kin viccelődnek, úgyse érteném.

LittleG (uk) 2016.11.01. 14:29:31

@kisrumpf: ja, egy kis old szkúl :) Bár én a maiak közül is szeretek párat, pl. Kőhalmi, Hadházi szerintem olyanokról beszél, amit a napi közélet követése nélkül is lehet élvezni :)
Bödőcsnál több a politika, de a bukolikus kocsmaélet is mindig teret kap. Kedvencem még Kovács András Péter, főleg mióta családos lett és az élményeit beleépíti a szövegébe :)

Nem tudom, melyikben van, de amikor az asszony azt nézi, hogy mi nem jó már a hűtőből, az fenomenális :)

LittleG (uk) 2016.11.01. 14:35:56

@kisrumpf: ez pont nem az, de nagyon jó, ha van kedved belenézni :)

www.youtube.com/watch?v=DjcefzS1G_Y

LittleG (uk) 2016.11.01. 14:46:19

@LittleG (uk): na még egy és eldugulok:

www.youtube.com/watch?v=9WMyzXusq_s

A kádas meg a főzőműsoros régi, de nagyon jók :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.11.01. 15:51:27

@LittleG (uk): ááááá, köszi mindkettőt, most már lehet mire fogni, miért nem vasalok, haha!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.01. 17:32:37

@diggerdriver: Én mondjuk nem így gondoltam, de ez is igaz lehet...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.01. 17:39:43

@pappito: Húúú, kösz a tippet, már "kölcsön is kértem"...
Télleg jónak tűnik az ajánló alapján.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.01. 17:42:34

@puhacica: "kaBzsi"... :D

Ez olyan, mint a liPsi, puNEpa, biciGli, ugye?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.01. 17:46:44

@pappito: Be$2@rásss...Na, ez az igaz drímlend... :D
Mondhatni, kábulat.
És milyen árakon mennek ezek a levetett kocsik?(most bajban vagyok, mert nem tudom, mihez képest kéne kérdezni.Mert hogy a japán, ozzi, dk-ázsiai árakkal se vagyok tisztában, európa meg úgysem releváns...)

puhacica 2016.11.01. 18:11:36

@geegee: jaja, csakugy, mint a szilikoM es a kokaiM :D

pappito · http://pappito.com 2016.11.01. 21:39:42

@geegee: van ennek előnye is meg hátránya is :)

az, hogy mennyiért mennek azt nem tudom elmondani, van mindenféle ár, modell/felszereltség/kor, stb függvényében szóval hiányzik a mihezképest

LittleG (uk) 2016.11.01. 23:26:28

@kisrumpf: én is csak ha nagyon muszáj :)

LittleG (uk) 2016.11.01. 23:35:07

@puhacica: nagyamám, ha urizálni akar, azt mondja szoldavíz :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása