Több poszt is volt már, ami az ötven fölött határátkelésről szólt, Era és férje történetében annyiban is különleges, hogy immár évek óta kényszerből külön élnek. Aligha vannak ezzel egyedül, és ami engem illet, drukkolok nekik, hogy sikerüljön a közös folytatás, amin dolgoznak. (A képeket köszönöm a szerzőnek.)

Ha te is hasonló cipőben jársz, és ötven fölött indultál (vagy indulnál) el, írd meg a történeted a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

„A történet nagyobbrészt a férjemé, nekem még csak kis részem van benne. Őt hiába kérném, nem írna egy blogba, de beleegyezett, hogy én megírjam és te, bloggazda, ha közlésre érdemesnek tartod, leközöld.

Bandi 1958-ban született, 2013-ban, 55 évesen döntötte el, hogy másodszor is átkel a határon és tartósan berendezkedik egy másik országban.

Nyomdászként dolgozott világéletében, akkor kezdett, amikor a nyomdászok voltak a „kékgalléros elit”. Megbecsülésben, fizetésben rögtön a bányászok után következtek, ami a „virágzó” szocializmusban azt jelentette, hogy amikor 1985-ben megismerkedtünk, körülbelül a három-négyszeresét kereste az akkori átlagnak.

Igaz, hogy ezért három műszakot, később állandó éjszakát nyomott, de szerette, a nyomdaipar szárnyalt, még a rendszerváltás sem rengette meg. Athaeneum, Szikra, Révai, Zrínyi, Offset – ezek csak a budapesti nagy nyomdák voltak, szakmaszinten összetartó, kollegiális társasággal. Azok a régi János-ünnepélyek, nyomdaközi focibajnokságok, istenem!

Külföldi munka a rendszerváltás után

1990-ben, a rendszerváltás és a német egyesülés után adódott a lehetőség a külföldi munkára. Akkoriban egy lepukkant kis lakásban laktunk Budapest egyik – akkor még – lepukkant kerületében.

Vállalta a kiutazást, a különélést a családért, a jobb jövőnkért. Ledolgozott majdnem hat évet egy bajor nyomdában, vendégmunkásként, egy erre szakosodott magyar kft alkalmazottjaként. Hazajött, egzisztenciálisan rendeződtünk (kiköltöztünk a külvárosba egy családi házba) és visszament a korábbi munkahelyére dolgozni.

A Majna partja este

Szembesülnie kellett azzal, hogy kintléte alatt a magyar nyomdaipar fenekestül felfordult: a privatizáció, a piacok átrendeződése, a nyomtatott sajtó nehezedő sorsa gyökeresen megváltoztatta a munkalehetőségeket, a munkakörülményeket.

Már közel sem beszélhettünk „kékgalléros elitről”, a régi nagy cégek lekicsinyedtek vagy megszűntek, egyre nehezebb volt nyomdászként elhelyezkedni.

A korábbi munkahelyéről a határozott idejű szerződés lejártával mennie kellett, akkor még volt hová.  Pályafutása során a nyomdászat majd’ minden ágát kitanulta: rotációs ofszet, íves gépek, mélynyomás, magasnyomás és a többi.

Ez volt a szerencséje, mert így viszonylag könnyen tudott újabb és újabb állást találni. Két-három év után mindig tovább kellett állni, mert a munka csak kevesebb és kevesebb lett, leépítés leépítést követett, egymás után zártak be a nyomdák.

Öröm, majd összeomlás

2013-ban egy német munkaerő-közvetítő cég képviselőjének ajánlotta be egyik régi kollégája. A telefonos interjút követő személyes találkozó után két héttel kapta meg az ajánlatot: november elsején kezdhet egy baden-württembergi nyomdában. Öröm, boldogság, összepakolás, kiutazás!

A karácsonyi vakáció utáni héten összeomlás: a helyi szakszervezet nyomására a kölcsönzött munkaerő jó részének, köztük neki is felmondtak. A munkaerő-közvetítő cég felajánlott egy másik lehetőséget, Hamburgban. Odautazott, megnézte, nem tetszett.

A visszaúton, minden mindegy alapon felkereste azt a bajor nyomdát, ahol a kilencvenes években dolgozott (és ahová már két évvel azelőtt elküldte az önéletrajzát, motivációs levelét, de válasz nélkül maradt a próbálkozása) és lőn csoda: 2014 februárjától határozott idejű szerződéssel alkalmazták!

Felmondott a munkaerő-közvetítőnek, bepakolta a bőröndöket és ment. Az ottani HR-es segített neki lakásbérletet találni. Nekünk erről az egészről csak akkor számolt be, amikor már megvolt az új munka, az új lakás.

Az volt nekem a feltűnő, hogy a korábban megszokott napi Skype-beszélgetések megritkultak, mindig volt valami probléma a laptoppal, az internetkapcsolattal, a telefonnal stb. 

A megúszott leépítés

Olyan közegbe került, ahol a régi kollégák már ismerték. Az a nyomda sem volt már a régi, a piacok szűkülése ott is éreztette hatását: a korábbi munkavállalói létszám körülbelül a felére csökkent, de volt számára hely.

Egy évet dolgozott határozott idejű szerződéssel, majd határozatlanra módosították és még a fizetését is emelték. Belépett a szakszervezetbe. Akik külföldön dolgoznak, tudják, mennyire mást jelent a szakszervezet, mint ahogy azt mi Magyarországon ismerjük.

Ezen az őszön leépítésre került sor a munkahelyén. Az ezzel járó bizonytalanság néhány hónapunkra rányomta a bélyegét, de mostanra kiderült, hogy nem is került szóba a neve, szóval egy időre megnyugodtunk.

Mi naponta beszélünk Skype-on és évente háromszor-négyszer találkozunk hosszabb-rövidebb időre. A nyári szabadságot együtt, itthon töltjük és ki szoktam hozzá utazni két-három hétre, ahogy lehetőségem van rá.

A régi német kollégák között talált magának barátot is: M. már nem nyomdászként dolgozik, szülei vendéglátó vállalkozását viszi tovább körülbelül nyolc-tíz éve.

Bandi a munkahelyén tudta meg, mi történt M-mel, először csak kíváncsiságból kereste fel a vendéglőben, aztán szépen-lassan „odaszokott”. Olyasmi ez a vendéglő, mint Angliában egy vidéki pub, megvan a törzsközönsége, nemcsak inni, hanem társasági életet élni járnak oda az emberek. A törzsvendégeknek megvan a törzsasztaluk, meghívás nélkül oda nem ülhet senki.

Bandi nagyon sok helyi embert ismert meg M-éken keresztül, lassan a társaság tagjává vált, már meghívják a törzsasztalhoz is, és ez ott nagy dolog. Péntek a „kocsmanap”, esténként mindig elmegy, iszik egy sört és beszélget.

M-éknek sok mindenben segít, náluk kiélheti kézműves, barkácsoló tehetségét. Cserébe M-éknél moshat, mivel a bérelt lakásban nincs mosógép. Tavaly M-éknél töltöttük a szentestét, meghívták az egész családunkat. Nagyon szép estét töltöttünk M-ék családjával, amit csak egy dolog árnyékolt be: sajnos egy szót sem beszélek németül, ők pedig nem beszélnek angolul, így a kedves mosolyokon túl nem jutottunk a kommunikációban.

Miért nem vagyunk együtt?

Ez az, ami miatt nem együtt vagyunk Németországban: nyelvtudás nélkül nem látom értelmét kiköltözni hozzá. Munkát így nem lehet vállalni, eltartottként megvesznék a négy fal között, az biztos. Jelenleg tanulok németül, és ha elfogadható szintre jutok, költözöm én is.

A gyerekünk már felnőtt, lassan itt az ideje az önálló életének. A képzettségemnek megfelelő munkát nem fogok találni, a képzettségem amúgy is országspecifikus (HR kompenzációval kapcsolatos területe), az alapoktól kellene újra megtanulnom mindent, ráadásul másik nyelven, így jelenleg azon gondolkodom, milyen szakmát tanuljak, amivel kint „életképes” leszek. Két szakma jött szóba, az egyik az idősgondozás, a másik a kéz- és lábápolás.

Még nem döntöttem, mérlegeljük a lehetőségeket, ő „közvéleményt kutat” odakinn, én a tanfolyamok árait vizslatom. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a felnőttképzés költségei irreálisra növekedtek az OKJ legújabb változtatásával: az idősgondozó képzés ára a 300-600 ezer forintos tartományban mozog, a kéz- és lábápoló szakmát sokkal olcsóbban, 200-300 ezer forintból „meg lehet úszni”.

Ez a kép egy karácsonyi közös kiránduláskor készült 

Mindkettőnknek rossz így külön, de látom rajta, mennyit változott, mióta kint él. Sokkal nyugodtabb, egészségesebb, nem gyötrik azok a tünetek, amikről már tudjuk mindketten, hogy pszichoszomatikus eredetűek voltak, mivel a körülményei változásával teljesen megszűntek.

Gond nélkül fenn tudja tartani a kinti életét, másik lakásba költözött, bebútorozta, fizeti a bérleti díjat, a rezsit, vett egy új autót, megtakarítása van. Amikor mindketten itthon dolgoztunk, szinte egyik hónapról a másikra éltünk, ha elromlott valami vagy a házon volt javítanivaló, az néha igen nagy gondot okozott.

Mivel egy ideje munka nélkül vagyok, ő tart el (fiunk szerencsére dolgozik), a tanfolyamaimat is ő fogja finanszírozni. Ha meghoztuk a szakmát illető döntést, már csak tanulnom kell és 54 évesen én is átkelek a határon.”

HÍRMONDÓ

Közel félmillió külföldit fenyeget a szegénység Ausztriában

Ausztriában a teljes lakosság közel 20 százalékát fenyegeti a szegénység, a külföldiek között azonban ennél jóval magasabb az arány. Különösen a külföldi nők vannak nehéz helyzetben.

A dán királynő elvárásai a bevándorlókkal szemben

Kemény hangot üt meg II. Margit a bevándorlók kapcsán új könyvében, amikor azt hangsúlyozza, hogy a dán társadalomnak mernie kellene követelményeket támasztani azokkal szemben, akik részévé akarnak válni. Részletek itt.

Még idén elmehetnek a bankok Londonból

Heteken belül pakolhatnak, mert nem akarják megvárni, amíg rosszabb lesz a helyzet. Nem akárki mondta ezt, hanem a Brit Bankszövetség vezérigazgatója.

Teljesen megváltozhat London képe

A brit Parlament olyan rossz állapotban van, hogy a képviselőknek hamarosan muszáj lesz költözniük. Ha minden igaz, akkor egy elég érdekes helyen üléseznek majd, ami megváltozathatja a városképet. Itt nézheted meg a fotót.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.