Mennyire lehet megismerni egy országot egy év alatt? Sok vagy kevés ennyi idő? Vera posztjából kiderül, ő mennyire jutott, mit tapasztalt az egészségügyben, a munkahelyen, az emberi kapcsolatok terén. Előzetesnek legyen elég talán annyi, hogy meglehetősen vegyes év volt, rengeteg újdonsággal, váratlan fordulatokkal – de most már átadom a szót a szerzőnek, mondja el ő. (A képeket most is köszönöm.)

„Egy év még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy olyan összefoglalót írjak róla, ami igazi betekintést nyújtana az ország életébe. Arról tudok nyilatkozni, hogy én hogyan látom Luxemburgot / mit látok Luxemburgból egy év után.

Még mindig igaz az, amit talán a második posztom végén írtam, hogy ha egy szóban kéne összefoglalni az ittlétet, akkor a nyugalom lenne az az egy szó. Azóta megtapasztaltuk pl. az egészségügyet, voltunk háziorvosi és szakorvosi rendelésen is, és a nyugalom itt is abszolút megállja a helyét.

Nem akarok bezzegezni, csak leírom, itt hogyan működik az egészségügy, vagy legalábbis amit mi láttunk belőle eddig: mindenkinek magánpraxisa van (úgy értve, hogy nincs olyan, hogy állami egészségügy), és szerződésben van az állami egészségbiztosítóval (CNS, Caisse Nationale de Santé), amely különböző kritériumok alapján téríti meg a betegeknek a vizsgálat árát (részben vagy teljesen).

Tehát alapból a beteg fizet, és utána a CNS-nek el kell küldeni a számlát a kifizetési bizonylattal együtt – postán, de bélyeg belföldről nem szükséges hozzá – és a CNS kb. egy-két héten belül visszautalja a betegnek a támogatott összeget. Emellé postán küld egy levelet, amelyben részletesen szerepel, hogy miért annyit utaltak, amennyit.

Nekem ez az egész eljárás praktikusnak és kézenfekvőnek tűnik, csak egy momentumot emelnék ki belőle: az orvosnak/patikusnak első dolga figyelmeztetni a beteget, ha olyasmit készül (igénybe) venni, amit a CNS nem térít meg, pl. bizonyos laborvizsgálatok és nyilván számos gyógyszer.

Nekem például a patikus aggódva mondta valamelyik gyógyszerre, hogy „de a CNS ezt nem téríti meg!”, megkérdeztem, hogy mennyibe kerül, mondta, hogy 6 (hat!) euró, mire mondtam neki, hogy ezt talán még megengedhetem magamnak, amire persze elmosolyodott, de ugyanolyan körültekintéssel hívta fel erre a figyelmemet, mint az a laboráns, aki vért vett tőlem 32 euróért (amit szintén nem térít a CNS).

Talán még egy érdekesség ehhez a témához: voltam nőgyógyásznál, és a számlán rajta volt az ultrahang-gép rám eső kölcsönzési díja! Igazából nem is azon lepődtem meg, hogy ezt a betegre terhelik, mert végül is jogos – még nem tudom, a CNS mekkora részét fogja ennek a vizsgálatnak megtéríteni –, miatta(m) kell bekapcsolni, csak erre sose gondoltam, mint költségre. De nagyon díjazom az átláthatóságot.

Ja, és mivel nincs olyan értelemben vett állami egészségügy, mint Magyarországon, ezért az ember háziorvoshoz is oda megy, ahova akar, és akkor, amikor akar, nincs semmilyen megkötés, csak a rendelési idő. És van, ahova online is lehet időpontot foglalni.

Hét hónap a munkahelyen és a gyes

Visszatérnék a munkahelyemre is egy bekezdés erejéig. Szűk hét hónapja vagyok ott, ami nagyon kevés időnek tűnik így visszatekintve, de rengetegnek ahhoz képest, hogy jelenleg a négyfős teamünkben a másik három emberből kettő három hete, a harmadik pedig három napja kezdett.

A közvetlen főnököm, aki még éppen a team ötödik tagja, október közepén elmegy gyesre (erről mindjárt) és jövő szeptember közepe környékén jön vissza. Szóval izgalmas év elé nézünk… A hét hónapommal én leszek a „senior” a teamben.

Itt 8 hét jár szülés előtt és 12 szülés után, ez a gyes (congé maternité) maga, slussz-passz, utána pedig jár 6 hónap szülői szabadság (congé parental), amit akár úgy is ki lehet venni, hogy 3 hónapig teljes munkaidőre, utána 6 hónapig napi 4 órában dolgozva, szóval elég rugalmas a rendszer.

Mi közép- és kelet-európaiak megegyeztünk, hogy embertelen, hogy a gyes az újszülött 12 hetes koráig tart – és vannak, akik ilyenkor bölcsődébe adni kényszerülnek a gyereket, mármint a kisbabát. 12 hetesen!

Jó, a három év a másik véglet, mert utána nehéz visszailleszkedni a munkaerőpiacra, meg sok kismama panaszkodik a teljes szellemi nihilre, de azért a 12 hét eléggé a ló másik oldala.

Persze ott van a szülői szabadság utána, szóval nem arról van szó, hogy a 13. hét hétfőjén kiskosztümben meg kell jelenni a főnök előtt, meg ki lehet venni az éves szabit egyben (ha jól tudom), ami mondjuk még majdnem két hónap, de ha mindent összeadunk, akkor is legfeljebb egy évre, egy év két hónapra lehet kihozni a dolgot.

Van egy nem-közvetlen kolléganőm, aki most van gyesen a leendő második kisfiával, és neki például a nagyobbik fia, aki most 2 éves, már egy éve egésznapos bölcsibe „jár”, napi nyolc órában.

Gyakran cserélődő kollégák

Visszatérve a munkahelyemre, mert ezt a bekezdést elvileg arról írom: hullámzó, hogy hogy érzem magam, még új vagyok ahhoz, hogy teljesen átlássam, hogy mit is csinálunk / kéne csinálnunk, de mivel hirtelen mindjárt én leszek a legtapasztaltabb tagja a csapatnak, kénytelen vagyok mindenről mindent tudni, hogy válaszolni tudjak a kérdésekre.

Ettől először pánikoltam, most már inkább motivál. Aztán meglátjuk a gyakorlatban. :)

Azt is észrevettem, hogy a kollégák gyakori cserélődése eléggé megvisel. Eddig burokban „nevelkedtem” ebből a szempontból – vagy előre tudtam, hogy valami ideiglenes, és igyekeztem nem kötődni, több-kevesebb (többnyire kevesebb) sikerrel, vagy én jöttem el valahonnan.

Most meg, bár itt igazán barátaim nincsenek, de a kollégák között vannak páran, akivel gond nélkül hosszasan és szívesen el tudok beszélgetni, szóval amikor közülük valaki elmegy, az nagyon megvisel érzelmileg, mert ebben a gyökértelen környezetben ha nagy nehezen sikerül valakihez közelebb kerülnöm, azt nagyon rossz elveszíteni.

Az emberi kapcsolatok

Talán erről is érdemes ejteni pár szót, hogy itt Luxemburgban, az alapján, amit én látok, másképp működnek az emberi kapcsolatok, mint… azt akartam írni, hogy máshol, de ez talán merész kijelentés lenne. Szóval másképp működnek, mint amit eddig tapasztaltam.

A közvetlen környezetemben mindenki külföldi, a munkahelyemen szerintem legfeljebb a portások született luxemburgiak, de ebben sem vagyok száz százalékig biztos.

Mindenki „más”, de emiatt mindenki nagyon hasonló is, és a közös nevező a munka. Azaz a pénz. Mindenki panaszkodik az időjárásra, de amikor arra terelődik a szó, hogy emiatt elköltözne-e innen, azonnal rázza a fejét, hogy nem, hát ennyit sehol máshol nem keresne. Mindenki panaszkodik a közlekedésre, az árakra, stb., de amikor… mint fent.

És nyilván, mi sem vagyunk kivételek: miután ezt az életszínvonalat alacsonyabb fizetésből nem tudnánk fenntartani, maradunk.

(Mondjuk mindketten szeretünk is itt élni, szóval nem arról van szó, hogy óriási lenne a dilemma. Bár ugye, mint az előző, itt csak részletként megjelent posztomból kiderül, néha megingok.)

A helyi politika

Emellett, egy másik tünet, hogy – a kollégáim közül, és a férjemet és magamat is beleértve – senkinek gőze nincs a politikáról. Kb. azt tudjuk, hogy ki az Asselborn, aki ki akarja tenni a magyarokat az Unióból, meg tudjuk, hogy meleg a miniszterelnök, meg hogy van a nagyhercegi család. De hogy ezek egymáshoz hogy kapcsolódnak, milyen pártok vannak, mikor lesz választás…

Most véletlenül pont láttam egy cikket arról, hogy valaki petíciót indított azért, hogy rendezzenek népszavazást arról, hogy Luxemburg maradjon-e nagyhercegség vagy legyen inkább köztársaság, és felejtsük el a nagyhercegi famíliát.

Nekem persze erről rögtön az jut eszembe, hogy mennyi rengeteg pénz lenne, ha lenne népszavazás, és ha megszavaznák az emberek (erre elég a szavazásra jogosultak 40%-ának 98%-ának erre szavazni, mint tudjuk), mindent átírni, az összes dokumentumban meg táblán meg mindenhol lecserélni a Grand-Duchét République de-re.

A politikáról való ismeretek hiánya nyilván minket (engem) minősít, csak azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy például a politikáról egyáltalán nem esik szó a kollégáimmal való beszélgetésekben. Azt hiszem, hogy ha igazán nagy botrány lenne, akkor azért az hozzánk is eljutna, mert azért az itteni „Metrót” át szoktam futni minden reggel.

Ideiglenesnek érződik az egész

Még annyit az emberi kapcsolatokról, hogy pont amiatt, hogy mindenki külföldi, olyan ideiglenesnek érződik az egész, valahogy az az érzésem, hogy bármikor vége szakadhat a kezdődő barátságoknak, mert itt, ha valaki felmond, akkor többnyire hazamegy vagy egy harmadik országba költözik el, és nincs az, hogy de ettől még összefutunk néhanapján. Így nehéz kötődni, pedig jó lenne.

Majdnem egy hónapja, hogy beléptem egy itteni kórusba, ami zeneileg maximálisan kielégíti az igényeimet, sőt; viszont ott például szinte mindenki 50-en fölül van, ritka a 30 és 40 közötti, a 30 alattiakat vitrinben mutogatják, és a karnagy a maga 29 évével meg aztán pláne csodaszámba megy.

Na, ott van egy csomó bennszülött luxemburgi, de velük meg az életkorbeli különbség miatt nehéz igazi beszélgetést kezdeményezni. Azért nem adom fel. :)

Elég vegyesre sikeredett ez a poszt, de jól tükrözi az elmúlt egy évet, az is ilyen vegyes volt, rengeteg újdonsággal, váratlan fordulattal, hullámvölggyel és -heggyel. Összeségében szeretek itt lenni, a honvágy-rohamaimtól eltekintve panaszra az égvilágon semmi okom, sőt. Kíváncsian várom, mit hoz a második luxemburgi év.”

A végére egy szolgálati közlemény: sajnos Vera netgondokkal bajlódik, így lehet, hogy nem fog tudni azonnal válaszolni az esetleges felvetésekre, de azért reménykedjünk.

HÍRMONDÓ

Kemények lesznek a németek a bevándorlókkal

Elfogadta és már a parlament elé is terjesztette a német kormány azt a törvényjavaslatot, ami korlátozza az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságát. Az új szabályozás (melynek részleteiről itt olvashatsz) jövőre léphet életbe.

Kapkod a brit kormány

Egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a brit kormánynak nem túl sok konkrét elképzelése van arról, mihez is kezdjen pontosan a Brexittel, illetve miként viselkedjen az addig és az utána következő időszakban.

Egy napra megtudni, milyen kikerülni Európából

A luxemburgi miniszterelnök szerint az Európai Unió tagországainak egy napra le kellene zárniuk a schengeni határaikat, hogy demonstrálják milyen előnyökkel jár az uniós tagság, és az emberek megtanulják értékelni az övezeten belüli vízummentes utazást. Szerinted ez jó ötlet?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.