A nagy uniós programok általában jól működnek, persze mindig vannak kivételek. Ilyen volt az a történet, melyben még tavaly novemberben kísérhettük végig, ahogy egy frissen érettségizett pár nekivág Németországnak a Your first EURES Job program segítségével. Finoman szólva is akadtak gondjaik (aki már nem emlékezne rá, az itt elolvashatja az akkori posztot) – ma pedig ismét felvesszük a történet fonalát, hogy (megint csak a lány édesanyja, Edina tolmácsolásában) megnézzük, mi történt velük azóta.

„Az előző történet nagyon virágnyelven lett megírva, mivel úgy tűnt, hogy a munkahelyi probléma megoldódni látszott azzal, hogy a lányomék jelezték az étterem központja felé, hogy költöznének egy másik városba, mert magát az éttermet szeretik, de a Főnökkel nem tudnak dűlőre jutni. Erre a Főnök viselkedése pozitív irányba változott, legalább is ők azt hitték.

Már csak a lakhatás volt a probléma, mert a Főnök felmondta az albérletüket és a másik személyzeti lakás telt házzal működött, így oda nem tudtak volna költözni.

Tehát SOS-ben lakáskeresés (hurrá, lett és még az itthon maradt cicó is mehet), költözködés. Mi nem tudtunk kimenni segíteni az elköltözésben, így a nagylányomék utaztak ki felpakolt autóval, ahogy illik.

A lányomék szóltak az étteremben, hogy költöznének és ezért közös szabadnapot szeretnének, amit meg is kaptak. Beköltözés, vidámság, tervek, hogy a következő héten a nagylányomék miben tudnak még segíteni (bútor, hűtő, mosógép beszerzés).

A lányomék november elsején boldogan mentek dolgozni, mikor a Főnök közölte, hogy vagy átköltöznek december elsejével egy 200 km-rel odébb lévő városba, Heilbronnba, ahol új étterem nyílik, és tiszta lappal tudnak kezdeni vagy december eggyel felmond nekik.

Munkakeresés minden mennyiségben

Ez volt a hideg zuhany! A lakásszerződés 2 évre aláírva, benne azzal a kikötéssel, hogy a felmondási idő 3 hónap. Így akkor a berendezkedés elmaradt, de legalább a lelki támaszt megkapták a kint lévő testvéréktől.

Ami még problémát jelentett, hogy az EU-s támogatás teljes összege abban az esetben jár, ha fél évet dolgoznak. Azt sajnos nem sikerült kideríteni azóta sem, hogy mi van abban az esetben, ha a félév letöltése nem egy munkáltatónál történik.

Tehát visszakanyarodva: munkakeresés, munkakeresés, munkakeresés, segítségkérés kollégáktól, Arbeitsamt-tól, hogy milyen lehetőségeik vannak. Egy-két próbanapon voltak, de aztán semmi sem jött össze. Mivel a heilbronni munka még ott volt talonban, így felmondták a lakást és november végén hazajöttek lelkileg feltöltődni.

(A lakásért természetesen még 2 havi bérleti díjat, áramszámlát, internetet ki kellett fizetni. Rendes volt a tulaj, mert februárral kiadta a lakást ismét, illetve a kaució többi részét nem kellett átutalni. A bérleti időszak végén szinte a teljes kauciót visszafizette. De a történetet nem igazán akarta elhinni, hogy miért is került sor a felmondásra.)

Szóval a lányomék már itthon, mikor jöttek a telefonok, hogy vannak munkák, mehetnének próbanapokra. De már nem volt mit tenni, mert a lakást felmondták, illetve megbeszélték az új Főnökkel is, hogy mennek.

A heilbronni sokk

A következő költöztetésben már mi segítettünk. Megérkezéskor a heilbronni étteremnél senki se volt. Telefonálgatások után megkaptuk a személyzeti szállás címét, ami mint kiderült Heilbronntól kb. 10 km-re lévő faluban volt.

A házban bezsúfolva rengeteg ember. A lányomék egy másik magyar párral osztoztak a szobájukon. Hát, nehéz szívvel hagytuk kint őket. A munka viszont jó volt, mivel nekik már volt 4 hónap előnyük a többiekkel szemben. De ezért rengeteget is dolgoztak. A lányom párja 14 (!) napot egyfolytában, 12 órás munkanapokkal.

Nem volt egyszerű, de csinálták, illetve elkezdték keresni az újabb lakást, hogy minél hamarabb függetlenedni tudjanak az étteremtől. Egy román kolléganővel gyűlt meg a lányom baja, aki a vendégek előtt látványosan, fizikailag nekiment a lányomnak többször is.

Ez a kolléganő azt gondolta, hogy neki mindent lehet, mert jóban van a vezetőséggel. (Később a másik magyar pincérnőt meglopta. Nem rúgták ki, hanem áthelyezték egy másik étterembe.) De a lányom hiába szólt, nem történt semmi.

És akkor már megint megváltozott valami. Naponta jöttek az üzenetek, hogy nem tudják, meddig dolgoznak még itt. Január elején a hidegzuhany, felmondtak nekik.

A beszélgetés során elhangzott az előző Főnök neve is, hogy ő milyen rendes, stb. Akkor már tudták, hogy ez még mindig a volt Főnökük bosszúja. Viszont ha az élet így hozta, akkor hazajönnek. Lelkileg ezt a zsúfoltságot, a szünetek nélküli 12 órázásokat már nem sokáig bírták volna. Két napjuk maradt, hogy kiköltözzenek.

A férjem kiment értük és haza költöztette őket január elején, de ez már megváltás volt nekik. Az EU-s támogatáshoz csak annyit, hogy hiába szűnt meg a munkájuk a félév letelte előtt, nem kellett visszafizetni belőle semmit sem.

Ideiglenesen Magyarországon

Itthoni gyors kupaktanács, hogy mit is kezdjenek magukkal addig, amíg nem sikerül visszamenniük. Megszerzik a jogosítványt, ha már így alakult, illetve erős lélekgyógyítgatás, mert fél év alatt annyi és olyan mélységű pofonokat kaptak, hogy egy tapasztaltabb embert is padlóra küldött volna.

Közben elkezdtünk kinti kapcsolatokat keresni, bár az nagy tanulság volt mindenki számára, hogy ha csak egy lehetőség is van, akkor külön helyre mennek dolgozni, hogy ne járjanak többször úgy, hogy ha a főnöknek baja van az egyikőjükkel, akkor annak a másik is megissza a levét.

Mert az hamar kiderült, hogy közvetítő cégen keresztül most már nem fognak tudni kimenni. De nem igazán találtunk semmit. Kölnbe mehettek volna, de amikor volt munka, akkor még a lányomék nem tudtak menni, amikor meg már igen, addigra betöltötték az állást.

Mivel maradt még megtakarított pénzük, így a lányomék úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a sorsukat. Mivel itthonról nehéz lakást és munkát találni, így adnak maguknak egy hónapot és visszamennek Németországba. Vagyis 19-re lapot húznak.

Már egy évvel ezelőtt is hosszú távú céljuk volt a kinti továbbtanulás. Most utánajártak a német felsőoktatásba kerülés követelményeinek, matekozni kezdtek és amikor már látták, hogy vizsgázni fognak vezetésből, akkor eldöntötték, hogy merre menjenek.

A lányomék megkeresésére az egyetemek azt a választ adták, hogy egy előkészítő kurzust kell elvégezniük, - ami a választott szakjaik miatt matematikából és németből áll - csak utána tudnak bekerülni az egyetemre.

Természetesen felvételi van már az előkészítőre is. A matek felvételi kemény (integrálás, deriválás, stb. számológép nélkül). München, Berlin és Dortmund került szóba. Berlinben és Dortmundban adott az a lehetőség, hogy az előkészítő után helyben is tudnak tanulni, nem kell egy év múlva újra költözniük, így a választás Dortmundra esett.   

Dortmund és az egyetem

Az utazás előtti hónapban már elkezdték itthonról a lakás- és munkakeresést. Találtak is egy bútorozott apartmant jó áron, de először nem akarták kiadni nekik, mivel még munkakeresők.

Mikor az elutasító levélre a lányom azt a választ írta, hogy van pénzük kifizetni, mégis megkapták a lakást. Már itthonról sikerült mindkettőjüknek interjúkat leszervezniük. Július elseje óta kint vannak.

Az apartman jó, addig maradhatnak, amíg nem találnak hosszú távra lakást. A lányomat az első munkahelyre felvették. A főnök és a kollégák nagyon rendesek, segítőkészek. A csapat állandó, nem igazán van lemorzsolódás. A lányom szeret bejárni dolgozni. Most mondta a főnöke, hogy szeretné, ha a lányom a bárban dolgozna.

A párja is találta munkát egy másik étteremben. Az igaz, hogy jelenleg mosogat, de a kollégák németek, az étterem nyitvatartása nagyon jó, mert csak délután nyitnak, fix hétfői szabadnappal.

És az előző mosogatóból szakácssegéd lett, tehát az előrelépés is adott, bár a hosszútávú cél még mindig a tanulás. Most a lakáskeresés folytatódik, de az sem reménytelen. Hát itt tartanak most. És mi nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Mi a tanulsága a lányomék történetének?

- Legelőször - végzettség, jelentős anyagi tartalék és biztos nyelvtudás hiányában - kijutni magyar közvetítőn keresztül érdemes, mert így a munkáltató biztosítja a lakhatást, csak az első havi megélhetéshez szükséges anyagiakat kell biztosítani. A lányomék nem mondhatnak semmi rosszat a magyar közvetítő cégre, tényleg segítőkészek voltak. De számítani kell arra - tisztelet a kivételnek, erősen főnök függő -, hogy kevésbé fontosak a munkáltatóknak az így kikerült munkavállalók, mert sorban áll az utánpótlás.

- Amilyen gyorsan csak lehet el kell költözni a munkáltató által biztosított lakásból, már csak a kiszolgáltatottság megszüntetése miatt is.

- Akik párban mennek ki - ha a pár valamelyik tagját annyira nem szereti a főnök - próbáljanak meg külön helyen dolgozni, mert úgy azért kicsi annak az esélye, hogy mindkettőjüknek egyszerre mondjanak fel. Bár szerintem ha minden a legnagyobb rendben van, akkor is érdemes.

- Spórolni kell. 

- Aki mer, az nyer. Tudatosan kell készülni a kinti életre. A lányoméknak ez most sikerült igazán. Tapasztalatot szereztek, kicsit öregedtek (bár még most is csak 20 évesek), most már tudják, hogy mit akarnak.

- A negatívumokból is le kell szűrni a tanulságokat és előnnyé kell változtatni. Ami nem öl meg, az megerősít.

- Szerencse is kell sok mindenhez, de a szerencsét tudni kell mindenkinek a maga hasznára fordítani. A lányom egy e-bay-es hirdetésre jelentkezett még itthon és a leendő főnöke 2 hetet várt rá. Viszont a két próbanap alkalmával bebizonyította, hogy megérte rá várni. Azóta is úgy áll a munkájához, hogy bármit kell aznap csinálnia, abból csak tanul. A kollégák is kezdik befogadni, egyre barátibb a légkör, nem csak a munkára terjed ki a beszélgetés.

- Merni kell segítséget kérni. Nekik most is rengeteget segítettek még Nürnbergben a kollégák, a hivatalos, új ügyek intézésében Attila barátunk, illetve az itthoni (nagyon aranyos, segítőkész) EURES tanácsadójuk. Mire kimentek, már leszervezett időpontjuk volt a dortmundi EURES tanácsadóhoz. Élni kell ezekkel a lehetőségekkel. És utána ezeket a segítségeket - egy körforgásban - másoknak visszasegíteni.

Remélem, hogy a következő posztban már a felsőoktatási előkészítőről és a német felsőoktatásról tudok bővebben írni.”

HÍRMONDÓ

Megússzuk vagy nem ússzuk meg?

A csehek és a lengyelek már érzik, nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság képes lesz-e kimaradni a feldolgozóipar visszaeséséből, ami szakemberek szerint kifejezetten a brit gazdaság utóbbi hetekben, hónapokban tapasztalt bizonytalanságának köszönhető. További részleteket itt találsz!

Politikai öngyilkosság előtt?

Úgy tűnik, akadnak, akik még mindig nem tudják elengedni a „kilép-e az Egyesült Királyság az Európai Unióból?” témakört (szerintünk a válasz nem kétséges), most például a Morgan Stanley két közgazdásza próbált érveket felsorakoztatni a maradás mellett. Hogy mivel érvelnek, azt itt elolvashatod.

Külföldi kajakalandok

Egy felmérés szerint a külföldön letelepedők többsége kíváncsi a helyi ízekre és örömmel veti bele magát a felfedezésbe. A megkérdezettek 58 százaléka válaszolta azt, hogy fogyasztani, de adott esetben elkészíteni is szereti a helyi specialitásokat. Ki nem találnátok, melyik országban a legkönnyebb ilyen szempontból beilleszkedni! (Ó, dehogynem találjátok ki!) Aki nem akar találgatni, az ide kattintva megtudhatja!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével! 

(Fotó: pixabay.com/olafBroeker)