Kisváros-nagyváros, Magyarország-Németország, mindez megspékelve egy kis Amerikával - Dóra története tele van kultúrsokkokkal, melyek egy része komoly, más része inkább mókás. Lássuk hát, milyen is az, amikor egy magyar kisvárosban felnőtt lány összekerül egy berlini fiúval! (A képet a szerző küldte, köszönöm.)

Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata. Te min változtatnál Magyarországon, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? A határidő június legvége és persze nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

„Kilenc és fél évvel ezelőtt kezdődött utunk… és azóta is tart. Jelenleg Magyarországon élünk, itt dolgozunk, habár ezt sosem volt egyszerű eldönteni. Párom ugyanis német származású, míg én magyar földön születtem és nőttem fel.

Mindketten nagyon szeretünk utazni és világot látni és pontosan ezért sokat gondolkodtunk, vajon külföldre menjünk vagy maradjunk még Magyarországon egy kicsit.

Mi tart mégis minket itt és meddig? Ó, hát ha belekezdek, nem fogunk hamar a végére érni!

Véleményem szerint egy kapcsolat sok-sok kompromisszumon alapul. Formáljuk egymást, döntéseket hozunk és kijelölünk egy olyan célt, ami mindkettőnk számára megfelel és összeegyeztethető a saját elképzelésünkkel. Ez sokszor nagyon nehéz… Például, hogy milyen kenyérpirítót vegyünk, vagy éppen milyen színű legyen a fal a konyhában…

Nyilván csak viccelek, több komolyságot kérek! Hátországbéli különbözőségeink sohasem okoztak gondot, a kohézió így is mindig tökéletesen működött, sőt még érdekesebbé tette a kapcsolatunkat.

Berlini fiú és alföldi lány

Georg, mert hogy így hívják a páromat, Berlinben nőtt fel, igazi városi fiú volt. Én vidéken, egy kis településen nevelkedtem az alföldön, ahol a szomszédban reggelenként ébresztett minket a kakas.

Egy kisváros nyugalma és egy Berlin szintű metropolisz forgataga nem is lehetne ellentétesebb. Míg én otthon húslevest ettem csirkelábbal, addig Berlinben a leveskockából főzött leves volt a módi buggyantott tojással. 

Merőben eltértek a szórakozási szokásaink is, míg a német fővárosban százszámra volt lehetőség kulturálódni, avagy bulizni, vidéken erre helyi negyven kocsmában illetve az egyetlen egy klubban adódott lehetőség… habár ha a lakosság és a kocsmák arányát vetem össze a berlini arányokkal, kijelenthetem, hogy talponállókban bizonyára vezethettünk.

Míg Németország már a nyolcvanasokban nyugatra tartott és az ottani gyerekek már Ronald Mcdonald burgereit tömték a fejükbe, addig nálunk Pisti bácsi nyitott egy halsütödét.

Georg már javában koptatta a Levi’s farmerjét, addig én a 150 cm-es magasságommal a varrónő által felhajtott, kínai s-es méretnek mondott, de rajtam „Eminem gatyaként” álló naciban róttam az utcákat.

Különösen izgalmas volt az első találkozásunk is, családi körben, az én kisvárosomban, vidéken. Mostani szemmel már látom, hogy azért nem csak egy női harisnyával, de bizony egy puhára főzött kakashere pörkölttel is szépen ki lehet zökkenteni egy meglett német férfiembert a komfortzónájából.

Magyar lány és német fiú – persze, hogy irány Amerika!

Apropó, komfortzóna… ha már a berlini gyerek így is úgy is ezt feszegeti nap mint nap itthon, azért ebbe a 9 és fél évbe én sem voltam rest, úgyhogy fél évre kiköltöztünk az Egyesült Államokba, ahol a szakmai gyakorlatomat töltöttem el egy ötcsillagos szállodában, Colorado Springsben.

Elmondhatom, hogy Amerika teljesen más egy huzamosabb ideje ott lakó külföldi szemével, mint egy pár hetet ott eltöltő turista szemével. Például nem kukorékolnak kakasok reggelente, de aranyos kis nyuszik ugrálnak a kertben.

Néha megjelenik egy-egy prérifarkas, illetve esténként a fekete medve fosztogatja a kukákat, az autópályán menetelő szarvascsordáról nem is beszélve. Colorado Springs hatalmas város, de nagyon vadregényes a sok fával és a Sziklás-hegységgel a peremén.

Ez aztán már az igazi nyugat, gyorsétterem láncok és végtelen mirelit terméksorok az áruházakban… Az amerikaiak nem szeretik a tyúklábat, vagy a belsőségeket… a perverziójuk kimerül a csirkeszárnyakban.

Sőt egy tipikus amerikai háziasszony a hálaadásnapi vacsorára porpürét, fagyasztott vagdaltat és előre elkészített pulykát vesz, némi konzerv vörösáfonya zselével… aztán jöhetnek a vendégek.

A gyerekek általában Donald bácsinál ebédelnek, sőt akad a reklámokban egészségesként feltüntetett reggeli doboz is a kisiskolásoknak, melynek tartalma mesterségesen színezett kék zselé és sós pálcika némi növényi sajttal.

Az elfoglalt dolgozó anyukának nincs ideje ételt csomagolni, ezért, egyébként teljesen „helyesen” ezt adja gyermekének. Mi van ebben? Az én anyukám házi kolbászos zsemlét csomagolt, Georgé pedig büdös sajtosat borssal megszórva.

De ez még mindig semmi ahhoz képest, ahogyan a pénztárnál tudnak nézni ránk… Szerintem Kolumbusz Kristóf nézett így, amikor felfedezte Amerikát, csak a különbség az, hogy a pénztáros hölgy előtt egy általa még ismeretlen zöldség feküdt, hívjuk csak fehérrépának.

Egy élhető hely

Colorado Springsben nincsenek járdák, ott az emberek kerekeken járnak, lábak helyett és a jeti is ott él… pardon, nem a jeti… inkább zombi?! Itt a boltok karácsonykor is nyitva vannak és a zombik előszeretettel járnak vásárolni, nem húsnak kinéző tálcás, lefóliázott állati termékeket.

Tudnék-e ott élni? A fentiek ellenére is igent kell mondanom. A természet lélegzetelállító, a turistalátványosságok nagyon szépen ki vannak építve, segítőkészek az emberek, a mexikói kaja fantasztikus, illetve tudok kenyérpirítóban palacsintát készíteni.

Lehet jókat utazgatni az országban, egyszóval élhető hely, viszont sok minden hiányozna és hiányzott is a kint lét alatt. Még szerencse, hogy volt egy német pékség a városban, ahol kaptunk sós zsömlét illetve gyulai és pick szalámit is, így nem kellett az egyébként összes szupermarketben kapható cukrozott sonkára és pékárura fanyalodnom.

Bárhova is utazik az ember, vagy úgy dönt, hogy itthon marad Magyarországon, egy darabot mindig magával visz a hátországából. Vannak szokások, amiket sohasem vetkőzünk le, de mégis formálódunk, akár egy párkapcsolatban egymáshoz, akár egy országhoz, illetve a hely szelleme babonáz meg minket. Így vagy úgy hatás nincs kölcsönhatás nélkül, így a végére nagyon kijött belőlem a filozófus.

Egyet tudok, ha következőleg úgy döntünk, hogy útra kelünk, biztos hogy veszek egy kakast…”

A poszt a Frankfurti mesék blog segítségével jött létre, köszönet érte!

HÍRMONDÓ

Orbán kiáll a nagy-britanniai magyarok mellett

A magyar miniszterelnök az uniós csúcs kapcsán nyilatkozva azt mondta, „semmilyen jogi vákuum, bizonytalanság nincs és nincs is rá ok” a brit kilépéssel kapcsolatban. Orbán Viktor a szigetországi magyarok sorsáról azt mondta: azért fog kiállni a tárgyalásokon, hogy aki a visegrádi országokból a briteknél akar tanulni vagy dolgozni, ezután is megtehesse. A miniszterelnök véleményéről itt olvashattok részletesebben.

„Miért nem megyünk már haza?!”

Lesz mi mellett kiállni Orbán Viktornak, hiszen a népszavazás óta eltelt napokban több alkalommal is atrocitások érték az országban élő külföldieket. A legrosszabb helyzetben a lengyelek vannak, de a magyarok sem maradnak sajnos ki.

Egy anyuka például arról panaszkodott, hogy a gyermekeit folyamatosan piszkálják az iskolában. Nemcsak a diákok, de néhány tanár is. „A szavazás óta szóbeli bántalmazás van, hogy csomagoljanak, meg hogy sokáig itt már úgysem leszünk… A gyerekek mondják leginkább, de egy-két tanár is” – mondta a Northamptonban élő édesanya. A teljes sztorit itt találjátok, érdemes elolvasni.

Brit világsztárok reakciója a Brexitre

Vajon hogyan reagált J.K. Rowling, Hugh Laurie, Michael Caine, Jamie Oliver és a többi brit sztár arra, hogy honfitársaik úgy döntöttek, kilépnek az Európai Unióból? A Magyarországon elsősorban a Doktor House sorozattal ismert Hugh Laurie szerint a döntéssel Nagy-Britannia hátrafelé indult el, Jamie Oliver sztárszakács azt írta, a döntést hajlandó elfogadni, de azt nem, hogy Boris Johnson legyen a miniszterelnök. A színész Michael Caine ugyanakkor úgy gondolja, jobb a brit filmeseknek az EU-n kívül, mert így „nem ismeretlen bürokraták döntenek egy művészeti ág sorsáról”. További részleteket itt olvashattok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!