„Van alternatíva, nem folyton keseregni kell, hogy semmi nem változik, hanem következetesen afelé kell menni, hogy változzon a helyzet, akkor is, ha fáj” – írja a Magyarország 2.0 pályázatra érkezett posztjában László, aki végigvette, min és hogyan lenne érdemes változtatni az országban – kezdve az oktatáson a gazdaságon és a kultúrán át egészen a közlekedésig.

Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata. Te min változtatnál Magyarországon, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? A határidő június legvége és persze nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

Az oktatás gondjai

Minden nap halljuk, hogy milyen problémákkal küzd az ország mindhárom, a címben említett területen. Ezek a problémák összekapcsolódnak. A probléma gyökerének én az oktatást látom.

Nem csak az a probléma, hogy velejéig rossz a centralizált rendszer, amelyet oly makacsul erőltetnek. Az ok az, hogy nem hagyják érvényesülni azokat az előremutató ötleteket, eszközöket és módszereket, amelyek még csak nem is kísérletiek, nem Magyarországon használnak először ilyesmiket.

Nem is azzal van a fő probléma, hogy a magyar oktatás a hagyományosabb tanítást, a lexikális tudást és a frontális tanítást helyezi előtérbe, ezektől függetlenül még mindig lehetne jó, vagy legalábbis jobb, mint most.

Azonban ha kitekintünk, láthatjuk, hogy például Finnországban a tantárgyak helyetti témaalapú oktatás is működik. Ennek lényege, hogy a diákoknak nincs például külön irodalom, nyelvtan és történelem órájuk, hanem egy kötetlenebb foglalkozás keretében megismerkedhetnek egy adott korszak történetével, fontos eseményeivel, személyeivel és ideológiáival, illetve az azokhoz kapcsolódó irodalmi művekkel.

Ezt lehet sokáig fokozni, ugyanazon a foglalkozáson megismerhetik a kor találmányait, tudományos eredményeit, képzőművészeti alkotásait vagy bármi egyebet. A tanulók számára ez azért előnyös, mert ismeretüket nem darabolja fel tantárgyanként, nem azokhoz fogja kötni, hanem a ténylegesen hozzá kapcsolódó fogalmakhoz.

Igaz, ennek is vannak hátrányai, a legelőnyösebb véleményem szerint az lenne, ha a kétféle megközelítés ötvözéséből jönne létre egy új megoldás. Hasonló foglalkozásokon vennének részt a diákok, bátran kérdezhetnének és erre egy ideális világban érdemi választ is kapnának a tanároktól az érdeklődő kérdésükre.

Ha többet mernének kérdezni és lenne önbizalmuk arra, hogy bátrabban tegyék ezt, úgy többet tudhatnának meg egy-egy témáról, javulna a kritikai gondolkozásuk, a vitaképességük, egyre jobbakat és jobbakat kérdeznének. Ami a tanárnak is jól eshetne, hiszen tanulói érdeklődnek, tudni akarnak.

A tanár is kérdezhetne, persze, ahogyan most is kérdezhet(ne). Ugyanis sokszor látom problémának, hogyha önkéntes válaszolót vár, akkor nem kap, és nem azért nem kap, mert senki nem tudja, hanem mert nem merik, vagy nem akarják elmondani a véleményüket. Valamikor beléjük kerül ez a gátlás, korlát, félni kezdenek attól, hogy rosszat mondanak. Ezt jó lenne valahogy kinevelni.

A csapatmunka fontosságát csoportos foglalkozásokkal, projektmunkákkal, amelyekben kicsit középpontba kerül a kreativitásuk, az egymással való kommunikációjuk.

Több pihenést a gyerekeknek

Az iskolákban töltött órák számát csökkenteni kellene, az egész napos iskola a jelenlegi formájában nem működőképes. 8-10 órát eltölteni az iskolában úgy, hogy az étkeztetés vegyes, a tanítás folyamatos, a tanulóktól pedig folyamatos koncentrációt várnak el az egyébként nem kipihentebb tanárok.

Az iskolának később kellene kezdődnie és hamarabb befejeződnie lehetőség szerint. A 8 órai, vagy középiskolákban 7:15-ös, nulladik órás kezdés egyszerűen értelmetlen. Vagy a diákok vannak alvásközeli állapotban, vagy a tanárok, vagy mindenki, érdemi tanításra egyáltalán nem nevezhető alkalmasnak.

Szintén jót tehetnének a hosszabb szünetek, lenne némi idő pihenésre, órák előtt felkészülésre, étkezésre, WC-használatra, hogy ezeket ne az óra közben kelljen megtenni. Mert meg lehet mindet a pad alatt is valósítani, de az kétségkívül az óra hatékonyságából vesz el.

A több pihenés segíthetne azon is, hogy a diákok és tanárok elfogadóbbak és megértőbbek legyenek egymással és egymás között is. Többet lehetne (vagy inkább csak lehetne) foglalkozni a diákok mentális egészségével, amihez nyilván az is jó lenne, ha legalább a tanárok kapnának ilyen irányú képzést, továbbképzést. Egyre több az olyan gyerek, aki küzd valamilyen pszichés zavarral, viszont az iskola javíthatna rajta, méghozzá nem is keveset.

A mai iskolarendszer nagy hátrányának tartom, hogy a témában történő kutatások eredményeit nem használják fel, vagy gyakran csak nagyon csúnya késéssekkel.

A tananyag feljegyzése, egyáltalán otthoni elérhetősége is kulcskérdés. Annak nem sok értelmét látom, hogy a diákok leírják a füzetükbe a teljes feldolgozott anyagot.

Nyilván megjegyezne a leírtakból valamit az adott tanuló, ha lenne ideje felfogni azt, amit leír, de a kvázi lediktált tananyagot elég nehéz. Márpedig le kell írni, mert haladni kell a túlságosan és sokszor feleslegesen bő tananyaggal. Több értelme van, ha egy logikusan felépített vázlatot jegyez le, ahogyan azt valószínűleg kellene, ha nem lenne ennyire szorosan ütemezve.

Egy vázlatból többet meg lehet jegyezni, az órán elhangzottakat pedig hozzáfűzni. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy ne a tanár diktáljon egy-egy vázlatot, hanem a diák írja le, amit fontosnak tűnik, fontosnak gondolja - persze erre felhívhatja a tanár is a figyelmet.

A digitális oktatás

A megértés szempontjából ugyanis nagyon lényeges, hogy az a diák fejében is összeálljon, tudja kötni a megtanult dolgokat egymáshoz. A másik járható út a digitális anyagok világa, vagy inkább lehetne.

Egyre több iskola, egyre több tantermében vannak digitális táblák. Ezeket azonban általában csak arra használják, hogy egy-egy előre elkészített prezentáció segítségével megjelenítsék az adott tananyagot vagy ahhoz kapcsolódó tartalmakat.

Ami persze nem egy máglyahalállal jutalmazandó felhasználás, főleg, ha a diákok utána meg is kaphatják a prezentáció anyagát és nem kézzel kell lemásolniuk a táblán látható anyagot. Azonban van ebben jóval több lehetőség is.

Nagyon szomorúnak tartom, hogy például a Mozaik Kiadó által készített mozaWeb digitális tankönyveket nem lehet az itthoni iskolákban használni. Sorozatosan nyeri a különböző díjakat, a digitális könyveik pedig különböző interaktív 3 dimenziós modellekkel, videókkal és feladatokkal vannak gazdagítva. Ez nem a reklám helye, csupán egy példa, ami önmagában is több mint 500 könyvet jelent. Magyarok fejlesztették, magyarok is használhatják, mégsem lehetséges az iskoláknak.

Van még számtalan lehetőség, például az otthoni tanulás segítése és itt nem (csak) a magántanulókra gondolok, hanem azokra is, akik távollét (betegség, sérülés, utazás, egyéb okok) miatt kényszerülnek arra, hogy ne az iskolában tanuljanak ideiglenesen, vagy állandó jelleggel. A távoktatásra ma már annyi eszköz van, a videókonferenciákra használt alkalmazásoktól a fent említett digitális tankönyvekig.

Az egyházi iskolák és a szakképzés

Amit rettenetesen károsnak találok, az az egyházi iskolák terjedése. Hú de jól járnak, hisz az egyházaknak több pénzük van, mint az önkormányzatnak. Miért van több pénze? Az úgynevezett történelmi egyházaknak szépen megtolja a szekerét az állam.

Nem azt mondom, hogy ne legyen vallásos iskola, ha igény van rá, de ne kelljen már kényszerből egyházi fenntartású iskolába járatni a gyereket. Igen, ha most megy oda, akkor láthatja, hogy X és Y egyház a fenntartója, de ha a környéken nincs másik iskola, vagy más fenntartású iskola, akkor muszáj lesz odamenni, attól függetlenül, hogy ahhoz a felekezethez tartozik-e.

Talán nem kell hittanon részt vennie, de mehet templomi évnyitóra/évzáróra, köszönhet a papoknak, feltéve, ha nem akar magának rossz barátokat szerezni az iskola vezetésénél. Gyönyörű, mondhatom.

A szakképzések megint egy másik problémakört jelentenek, gyakran már azelőtt elveszik a diák kedvét tőle, amikor még általános iskolába jár. A szüleiét is, amikor meglátják, hogy az olvasási-szövegértési, illetve matematikai képességei romlanak a szakképzés alatt.

Pedig szükség lenne szakemberekre is, a nagymértékű kivándorlás miatt egyre többre, mégsem tesznek érte sokat, mondhatni semmit. Hiába a hiányszakmákat tanulókat illető ösztöndíj, vagy a két államilag támogatott képzés, amikor ezeket nem használják ki.

Gondok a felsőoktatásban

Felsőoktatásban is vannak gondok, de sajnos az oktatás problémáinak részletezéséhez legalább egy könyvnyi terjedelem volna szükséges. Az állam hozzávetőlegesen annyival támogatja az összes egyetemet, mint amennyivel egy hasonló méretű ország egyetlen egy intézményét. Amit ki lehetne küszöbölni azzal, hogy magánkézben lévő vállalkozások támogatnák jobban az egyetemeket.

Mindenki jobban járna, az államnak nem kellene többet fizetnie, az egyetemeknek mégis több forrásuk lenne és a vállalatokon keresztül új technológiák ismeretét adhatnák át a hallgatóiknak, a vállalatok pedig az értékes, fiatal és versenyképesen képzett munkavállalókból csemegézhetnének.

Amire nagyon rá kellene feküdni, az az informatika. Az egyik legjobban keresett és legjobban fizető szakterület. Nyilván nem a legegyszerűbb, nem lehet mindenkiből informatikus. Azonban ma különböző becslések szerint 20 ezernél is több IT-állás betöltetlen és ez csak a pillanatnyi helyzet, a következő években ez csak tovább nőhet.

Európára kivetítve már több százezres, a közeljövőben pedig inkább milliós lesz a betölthető pozíciók száma. Az oktatás megfelelő átalakítását már általános iskolában meg kellene kezdeni.

Nagy-Britanniának bejött, hogy mindenkivel megtaníttatják az algoritmizálás alapjait. Még ha nem is lesz belőle később informatikus, a gondolkozása ezáltal sokat javulhat. Középiskolákban is ideje lenne már letérni az irodai programcsomagok használatának erőltetéséről, még az emelt szintű informatika érettségi gyakorlati részének is több mint a fele alapszik rajta.

A felsőoktatásban úgy tűnik, két probléma van. Az egyik, hogy amit megtanítanak, az a képzés végére elavul. Ezen lehet javítani a cégekkel való együttműködéssel vagy végső megoldásként önképzéssel, de utóbbira nem jut túlságosan sok idő, mert - ez egyben a második probléma is - rengeteg elméleti anyagot oktatnak.

A magyar ipar éppen azért nem nevezhető erősnek, mert az ország nem bővelkedik nyersanyagokban. A következő nagy ipari forradalomra azonban enélkül is felülhetünk, ha időben cselekszünk.

Az IoT (Internet of Things), big data és mesterséges intelligencia kulcsszavak által fémjelzett új hullámban lehetőség adódik majd rengeteg olyan rendszer kifejlesztésére, amelyhez magasan képzett munkavállalók, kreatív ötletek, innovatív fejlesztések és ezekkel rendelkező vállalkozások szükségesek. Segítene ez azon is, hogy a magyar ipar ne néhány autógyárból álljon. Most mutassuk meg, hogy mi vagyunk Európa agya!

Valódi versenyt a gazdaságban!

A gazdaságban rengeteg mindent lehetne jobbá tenni. A legfontosabb az lenne, hogy olyan vállalkozói környezetet biztosítsunk, ami vonzó a cégek és - nagyon fontos - a munkavállalók számára is. Merjenek kockáztatni, újítani és ezek elé ne vessünk állami akadályokat.

Minél több ágazat áll a saját lábára, annál könnyebb lesz a többinek is felfutni, egyszerűbb lesz beszállítókat és megfelelően képzett embereket találni. Fontos, hogy legyen visszacsatolás az oktatás felé, azt képezzék, amire szükség van, vagy még inkább szükség lesz.

A közbeszerzések, pályázatok legyenek átláthatóak, és ne egy vállalkozóra legyenek már kiírva. Hosszútávon mindenki jobban jár, ha valódi verseny van: az árak alacsonyabbak, a fejlesztésekre több energiát fordítanak és több vállalatnak ad létlehetőséget.

Ha a gazdaság valóban felfelé ívelő pályára állt, az egészségügy problémái is mérséklődhetnek. A legfőbb gond itt is a forrás- és szakemberhiány. A kettő pedig összefügg: megfelelő források esetén nem lenne szakemberhiány sem, nem vándorolnának el annyian Nyugat-Európába, ha legalább hasonló fizetéseket kapnának az orvosok és az ápolók. Ott a lehetőség a kórházak privatizálására, ha sikerülne egy jól működő rendszert kialakítani, nem lenne ördögtől való ötlet.

Kultúra

Sarkos pontja egy állam jólétének, illetve egy jóléti állam létének. A kultúrát nem lehet megmetszeni, arra kényszeríteni, hogy egy az aktuális politikai irányzatot kiszolgálja. Illetve lehet, csak egyáltalán nem érdemes az alkotások minőségének szempontjából.

Az arra érdemes, szakértők által valójában értékesnek talált művészek támogatása nem rossz dolog, feltéve, ha nem arról van szó, hogy egyfajta állami kánont hozzunk létre, a többiek meg alkossanak hobbiból.

A szórakozás lehetőségeinek megteremtése nagyban függ a gazdaság és a kultúra csillagjainak együttállásától. Jóval több lehetőség nyílik, ha az állampolgárok megengedhetik maguknak, hogy gyakrabban járjanak el szórakozni.

Nem csak több, minőségibb lehetőségek is nyílnak, amelyeket egyrészt magántulajdonban lévő, másrészt állami helyek és események teremthetnek meg.

Az államnak elsősorban a saját tulajdonában álló múzeumok, színházak, könyvtárak és kiállítások működtetésével kellene foglalkoznia, másrészt támogatnia azokat a magángyűjteményeket, amelyek erre rászorulnak.

Összefoglalóan elmondható az, hogy a legideálisabb az lenne, ha az állam nem próbálná érdemben befolyásolni, sem megszabni a lehetőségeket, hanem fenntartani és fejleszteni próbálná a sajátjait és támogatni néhányakat.

A digitális forradalomban itt is nagy lehetőségek vannak: gondoljunk csak az elektronikus könyvekre (e-book), a videojátékokra, a zene- és videóstream szolgáltatásokra, a virtuális és a kiterjesztett valóságra (VR és AR). Az ebookokat igyekszik meglovagolni az állam is, például a Magyar Elektronikus Könyvtárral. A könyvek és más dokumentumok kiadása és terjesztése minden korábbinál egyszerűbbé és gyorsabbá válik.

A videojátékok már elérték azt a szintet, amikor szubkultúrából a kultúra fővonalának részeivé váltak. Ma már nem kizárólag kis cégek, hanem nagy vállalkozások fejlesztik ezeket, nem ritkán a hollywoodi filmek költségvetésével vetekedő, vagy azt meghaladó szinten, beleértve ebbe a bevételek nagyságát is.

A legfőbb újítás itt is az interaktivitásban keresendő, egy filmmel ellentétben nem egy meghatározott nézőpontból követjük a történéseket, hanem azokban mi is szerepet vállalunk, az élmény egyedivé válik.

Ugyanerre a személyes élményre épít a virtuális valóság, ahol egy kifejezetten erre a célra fejlesztett szemüveg segítségével belülről élünk át egy-egy történetet és ennek nem kell feltétlenül egy játékvilágnak lennie.

Lehet az egy oktatást segítő célszoftver is, például sebészeknek a műtétek gyakorlásához, vagy űrhajósoknak, illetve más nehezen gyakorolható célok esetén a finom mozdulatok gyakorlásához. A kiterjesztett valóság pedig azon alapszik, hogy a valódi világra mintegy plusz rétegként rávetítve jelenítünk meg információkat.

A lehetőségek száma itt is a végtelenhez közelít, múzeumokban információkat, videókat és körbeforgatható modelleket jeleníthetünk meg magunknak, kivetíthetjük a bevásárlólistát a szemünk elé, vagy egy bútor képét vetíthetjük a szobánknak abba a sarkába, ahová be szeretnénk szerezni egyet.

Itt megint visszajutunk az informatika szükségességéhez. A különböző streaming-szolgáltatásokról bizonyára már sokan hallottak, nem is kevesen használják már például a Netflixet (filmek, sorozatok) vagy a Spotifyt (zene).

Ezek segítségével hatalmas gyűjteményeket érhetünk el legálisan, jóval olcsóbban, mintha ezeket egy boltban vennénk megy dobozosan. Ezek által sokkal több emberhez juthat el legálisan a mai kultúra krémje. Szívesen látnék ilyen szolgáltatásokat és termékeket magyar viszonylatban is, ha lennének.

A sport – több pénzt az utánpótlásnak

Sport terén elképesztő, hogy mennyi pénzt fektetünk abba, hogy a sportos nemzet szlogenbe beerőltessük magunkat. Nem attól leszünk sikeresek a nemzetközi versenyeken, ha óriásberuházásokon keresztül minden népszerűbb sportág összes csapatát megtoljuk egy szükségtelenül nagy pályával, legyen az stadion, uszoda vagy sportcsarnok. Ha szükséges, akkor támogassuk, de ne így.

Ha a sportot akarjuk fellendíteni akkor a legjobb, amit tehetünk az az utánpótlás fejlesztése. De azt sem úgy, hogy mindennapos testnevelés címszóval a gyerekeket zsúfolásig bekényszerítjük egy kisméretű, omladozó falú, poros tornaterembe és nem is úgy, hogy néhány városba és egy pár faluba építünk egy akadémiát, amit utána még csak nem is használunk ki. Hanem szervezünk és támogatunk helyi versenyeket, kupákat és bajnokságokat.

A profi sportágakat meg nem tömjük ki aranyérig közpénzből, hanem lehetővé tesszük és érdekelté a magán támogatókat abban, hogy hozzájáruljanak kedvenc csapatuk működéséhez. Összességében sem költünk rá annyit, amennyit másra nem költenénk szívesebben.

Az egyházat a hívek támogassák

Az egyházakról fentebb már kifejtettem, hogy nem adnám a kezükbe az iskolák fenntartását, az irányításukat meg még annyira sem. Maradjanak távol a nem felekezeti iskoláktól és az államirányítástól is. Ne támogassa őket az állam. Támogassák a híveik, ha fontos számukra.

Úgy gondolom, hogy ez lenne a helyes út. Ha pedig nincs elég forrásuk a hívektől, akkor szűnjenek meg intézményesített keretek között. Lehet anélkül is gyakorolni bármelyik vallást. Mielőtt valaki félreértené: ez nem a vallások ellen irányul, hanem éppen mellettük.

A hatalmi befolyást szerintem egyik vallás elvei sem mondják ki, illetve azt sem, hogy mindenki fizesse a számlájukat. Ne érjen senkit sem hátrányos, sem előnyös megkülönböztetés amiatt, amilyen hitet követ, de azért se érjen semmilyen hátrány, ha nem követi azt, vagy egyiket sem. Ne hivatkozzunk vallásra ésszerűtlen döntés alátámasztása céljából.

Mi változzon a politikában?

Politikai tekintetben lehet egyetérteni és természetesen egyet nem érteni, de ami jellemzően folyik az országban, az több mint elkeserítő. Nem tudom, hogy mikor fogjuk már azt megélni, amikor kommunistázás, nácizás és liberálisozás helyett arra fogunk koncentrálni, hogy mi lenne az előnyös lépés.

A törvények nem azért születnének, mert az egy sértődöttségre adott válasz, egy ideológiai parancs, vagy csak szimplán az ellentábor véleményének ellentéte. Ez a pártpolitika rákfenéje, de tehetünk ellene! Ahogyan, minden ellen tehetünk.

Sohasem értettem, hogy miért ennyire gyáva ez a nép. Ha a többségnek sem tetszik egy intézkedés, akkor nem, nem vonul ki az utcára, nem szól semmit hangosan, nem ír semmit. Gyávákból nem lesznek győztesek. Ahogyan ostobákból sem.

Választáskor is előnyös lenne, ha nem a szegénytelepeken osztogatott krumplis zsákok mérete, a jelöltek nyakkendőjének színe, vagy a beígért évi 130 forintos egyszeri rezsicsökkentés játszaná a fő érveket. A szakpolitikai kérdésekről nem ártana, ha olyan emberek döntenének, akik értenek hozzá, ne adja az ég: még a végzettségük is kapcsolódik hozzá.

Közlekedés és energia

Közlekedés terén katasztrófa közeli állapot az, amihez a legközelebb vagyunk. Bár kétségkívül vannak szépen felújított utak, még mindig legalább ugyanolyan arányban vannak szinte járhatatlanok is.

A tömegközlekedés sem áll mindenhol a helyzet magaslatán. Az állami Volán-társaságok, illetve most már regionálisan szervezett Közlekedési Központok többsége évek óta nem vásárolt, pontosabban nem is vásárolhatott új autóbuszt. 10, de nem ritkán 20 évesnél is korosabb járművek járják az utakat.

Az ország lakosságának fele ingázik, a többség busszal. A szolgáltatás pedig néhol ott tart, hogy vagy jön járat, vagy nem. Ha igen, abban sincs sok köszönet: ha tél van fűtés nincs, ha nyár, akkor levegő.

Kíváncsi vagyok, ha tényleg megnyitják a piacot, akkor mi fog történni. Mert persze, néha jön az, nem is drága. A tömegnyomort, a rendszeres rendszertelenséget, a beázó és takarítatlan belső tér viszont egyszerűen felbecsülhetetlen. Nehéz lenne ezt alulmúlni.

A vasúti közlekedés helyzete sem sokkal jobb, bőven vannak elavult szerelvények és igénytelen vagonok ott is. Nem is taglalnám, hónapok óta nem használtam, mert nehéz bármilyen módon ráfogni, hogy megfelelő a célra.

Nem rettegek minden pillanatban, attól, hogy jaj, mi lesz, ha valami történik Pakssal és az egész Kárpát-medencéből már csak a hamut lehet majd kilapátolni. Az atomerőművek a legjobban őrzött intézmények közé tartoznak, de! Ha már választhatunk, márpedig, szerintem választhatunk, akkor miért nem választjuk a zöldenergiát?

Persze, nehezebb ugyanannyit termelni, talán költségesebb is. Drágább is, ha kidobott pénznek könyveljük el a plusz költségeket, de nem lenne jó egyszer friss levegőt szívni? Sőt, tovább megyek: nem csak egyszer, hanem egy ponton túl és csak azt. Nem, nem műanyag palackokból. Az atomerőműnél azonban jobban foglalkoztat, hogy a fosszilis energiahordozókat felhasználó hőerőművek sorsa mi lesz, az ilyeneket nem kellene már tovább bővíteni, sem építeni, sem támogatni.

A járművek is rengeteget szennyezik a környezetet jelenleg, csak Magyarországon, csak személyautóból körülbelül 3 millió járja az utakat. Jó lenne támogatni a tisztán elektromos üzemű járművek beszerzését. Azonban fontos megjegyezni, az sem mindegy, hogy az elektromos autókat feltöltő áram milyen körülmények között lett megtermelve, a fent említett hőerőművekkel nem vagyunk sokkal előrébb.

Az észak-európai országok ilyen téren (is) előttünk járnak, például Norvégia elektromos áramtermelésének 90%-nál is magasabb része kerül előállításra megújuló energiaforrások, esetükben leginkább a víz segítéségével.

Nemrég egyeztek meg abban, hogy 2025-ben betiltják az belsőégésű motorokat, kevesebb, mint 10 év múlva! Igaz, az egyik leggazdagabb országról van szó, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne példát venni róla. Az első lépés egy következetes rendszer kidolgozása lenne, ami egyre inkább a megújuló energiaforrások használata felé tereli az országot.

Van alternatíva, nem folyton keseregni kell, hogy semmi nem változik, hanem következetesen afelé kell menni, hogy változzon a helyzet, akkor is, ha fáj. Ha úgy tetszik: harcolni, de nem háttérhatalmak, szélmalmok és képzelt ellenségek ellen, vagy bárki és bármi más ellen. Csak magatokért és másokért.”

(Fotó: flickr.com/dotmatchbox)

HÍRMONDÓ

A brit kormány nem tűri a gyűlöletet-bűncselekményeket

A keddi nap a Brexit jegyében telt, annál is inkább, mert az Európai Parlamentben is erről vitáztak a képviselők, nem is akármilyen felszólalásokkal. De kezdjük magukkal a britekkel, annál is inkább, mert maga David Cameron kormányfő is megszólalt, méghozzá az ott élő magyaroknak is fontos kijelentéseket téve.

Sajnálatos, de tény, hogy a népszavazás óta eltelt napokban több alkalommal is atrocitások érték az országban élő külföldieket. A miniszterelnök most élesen elítélte a támadásokat, és hangsúlyozta, kormánya nem tűri a gyűlölet vezérelte bűncselekményeket. A legrosszabb helyzetben a lengyelek vannak, az ő londoni kulturális központjuk falára ismeretlenek gyűlölködő szövegű graffitit mázoltak. (Minderről további részletek itt.)

David Cameron emellett megerősítette, hogy a brit kormány ősz előtt nem indítja meg az uniós kilépési folyamatot, viszont addig nem lépnek életbe a külföldi munkavállalókra vonatkozó, korábban bejelentett korlátozó intézkedések sem. A kormányfő ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy (noha a referendum jogilag nem kötelező érvényű), Nagy-Britannia ki fog lépni az Európai Unióból. (Ide kattintva olvashatsz még többet.)

„Ne hagyják cserben Skóciát!”

A nap talán legdrámaibb beszédét Alyn Smith skót képviselő mondta, aki emlékeztetett arra, hogy a skótok többsége az uniós maradás mellett voksolt, ezért arra kérte Brüsszelt, hogy erről ne feledkezzen meg és álljon ki országa mellett. Az EP-képviselők reakciója egészen megható volt, itt nézheted meg, érdemes rászánni azt a másfél percet!

Az osztrákoknak is mehetnékjük van

Az Osztrák Szabadságpárt alelnöke szerint ha nem születnek meg a szükséges reformok, Ausztria (követve a brit példát) egy éven belül népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről.

Norbert Hofer az Österreich című osztrák napilapnak adott interjúban úgy vélte, „az unió alapítói valójában gazdasági szövetségben gondolkodtak, és mindez jól is működött, egészen addig, amíg nem vált politikai egyesüléssé”. (További részleteket itt olvashatsz.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!