Szombat lévén lazábbra vesszük a figurát, autóba pattanunk és bebarangoljuk Kaliforniát. Tamara segítségével eljutunk egy szellemvárosba, megnézzük Las Vegast (igen, tudom, az már Nevada) és persze Los Angeles sem maradhat ki. Mi több, az is kiderül, mit keresnek vasszobrok egy nemzeti parkban. Szóval kávét a kézbe, ujjakat az egérre, és hajrá!
Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata, melynek célja Magyarország újratervezése. Te min változtatnál, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? Nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva! (Az első írások már be is érkeztek, ne maradj le te sem! A határidő június 19.)
„Láttam korábban, hogy voltak már kirándulós posztok a HÁ-n, így gondoltam, hogy én is írok egy kis beszámolót a tavalyi és a három évvel ezelőtti kaliforniai utazásunkról.
Néha elkapok egy-két kommentet valakitől, hogy most már tényleg meg kéne nézni egyszer Amerikát, ezzel is szeretnék kedvet csinálni, hatalmas élmény. Vigyázat, valószínűleg hosszú lesz és saját képekben is bővelkedik majd. :)
A történet úgy indult, hogy szüleimnek élnek Los Angelesben 1983-ban kivándorolt ismerősei. Huszonéves koromig valahogy sose jutott az eszembe, hogy megnézzem Amerikát, aztán 2011-ben ez a helyzet megváltozott.
Gyerekkoromban folyton kaptunk tőlük képeslapokat, meg fotókat az ő utazásaikról és csak ámultam, hogy milyen gyönyörű helyeken jártak. Hirtelen felindulásból jött az ötlet, mi lenne, ha megkérdezném őket, hogy meglátogathatjuk-e őket.
Elindult a Határátkelő Instagram-oldala, folyamatosan jönnek majd a jobbnál jobb képek, exkluzív fotók és egy csomó érdekesség. Gyere és kövesd ide kattintva!!
Vicces sztori, hogy pont a kint élő házaspár női tagja hozott haza engem és anyámat a kórházból születésem után. Írtam nekik, nagyon jófejek voltak, mondták, hogy rendben van, lehet menni (ráadásul tudtomon kívül így a lányukat kipateroltuk a szobájából, képes volt miattunk 3 hétre elköltözni a barátjához, erre mondtam, hogy ez igen, vendégszeretet a javából).
Pár jótanács az autózáshoz / motelezéshez
Körülbelül kilométerenként van egy tábla, hogy a sebességet mindenféle módon mérik, ezért ne lépd túl, ennek ellenére, akit zavar, hogy 65/70 mile-os sebességnél a hatalmas kamionok tolják le az útról, az nem fogja szeretni a vezetést itt (ahogy kintiek fogalmaznak, megromlik a banán, úgyhogy sietniük kell a kamionokkal. :D
A közlekedéshez mindenképpen inkább a Google mapset ajánlanám, mert az segít abban, hogy melyik sáv a jó, GPS minket elég gyakran összezavart, főleg a hatsávos utakon.
A kutakon előre kell fizetni, ha nem ment az autóba annyi benzin, amit előre vett az ember, akkor visszaadják különbözetet készpénzben/visszateszik a pénzt a kártyára.
Érdemes megnézni az első motelben, hogy van-e ingyenes moteles kuponfüzet, ezekkel olcsóbban meg lehet szállni egy csomó helyen.
A 2013-as út számomra a második volt LA-be, a barátomnak pedig az első. A 3 hétből körülbelül 8 napot voltunk úton. Los Angelesből indultunk, ott vettük ki az autót (nekem nőként iszonyat megkönnyebbülés volt az automataváltós kocsi, imádtam), majd elindultunk az 1-es úton San Francisco felé.
Eleinte nagyon izgultam, mert nem foglaltunk sehova se szállást, féltem, hogy a kocsiban kell majd aludnunk. Ez az aggodalom az első éjszaka után teljesen eltűnt, akkor már egyértelmű volt, hogy a legtöbb város tele van motelekkel és hely mindig van bennük. Átlagban 60 dollárért sikerült szobát találni.
Az 1-es út szinte végig az óceán mellett megy, mondanom sem kell, csodálatosan szép kilátásokkal (itt volt egy lánykérés is). Útközben megnéztük a Hearst Castle-t, valamint a 17-mile-drive-ot (végiggurul az ember sok fa, meg szép házak és partok között).
Utána az eredeti terv az lett volna, hogy a Yosemite parkon keresztül megyünk és onnan Death Valley-n át Las Vegasba. Pont ekkor volt a nagy tűz Yosemite-ben és az azon vezető főutat le is zárták, így módosítani kellett a terven. De tulajdonképpen ezzel sem jártunk rosszul, mert szépséges sziklákat és hegyeket láttunk.
Death Valley előtt még megálltunk egy talán kevésbé ismert szellemvárosban, Bodie-ban. Főút nem megy oda, úgyhogy arról le kellett térni, majd egy borzasztó rossz minőségű sziklás földúton át vezetett az út a szellemvárosba.
Itt korábban aranybánya üzemelt, majd mikor egyre kevesebb profitot hozott, elkezdett elnéptelenedni. Elvileg minden úgy van, ahogy az ott lakók hagyták. Mostanra már egyre rosszabb állapotban, így a legtöbb házba sajnos már nem lehet bemenni.
Las Vegasra már nem maradt sok idő (egyébként sem volt szerencsénk, mert rengeteg helyen átépítés folyt, így sok mindenről amúgy is lemaradtunk), csak a hoteleket néztük meg rövid idő alatt, valamint életünk legjobb all-you-can-eat büféjét megtaláltuk a Párizs hotelben.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddigre már kicsit elfáradtunk. Na meg akkor nem maradt volna semmi, amiért érdemes visszalátogatni később… Las Vegasról mindig eszembe jut, hogy ezek őrültek, ahogy ezt az egész város kitalálták a semmi közepére.
Las Vegasban érdemesebb nappal a környéken körbe nézni, és csak este mászkálni a hotelekben, mi most így csináltuk másodjára. Húsz perc autózásra van egy Red Rock Canyon nevű hely, itt is érdekes látvány, hogy a sivatag közepén milyen hatalmas hegyek vannak, mintha csak valaki odatette volna. :) Itt megnéztük még a National Atomic Museumot is.
Utunk a Hoover gátnál folytatódott, itt elmászkáltunk pár órát, majd elindultunk az igazi nagy cél felé, a Grand Canyonhoz. A neten írták, hogy ha valaki az igazit akarja megnézni, akkor érdemesebb a keleti részéhez menni, hiába van messzebb. Itt találkoztunk egyébként érdemben először magyarokkal.
Ekkor érkeztünk meg a Joshua Tree nemzeti parkba. Azt hinné az ember, hogy tele van mindenféle érdekes fával a park, de igazából ez a Joshua tree egy kaktuszfajta, és abból van töméntelen mennyiség. Őszintén szólva, nekem itt inkább a sziklák tetszettek jobban, abból volt mindenféle kinézetű.
Ide is már naplemente után érkeztünk meg, hihetetlen település volt az egész, közvilágítás szinte semmi, a motelben, amit foglaltam, pedig egy darab ember sem volt, amikor odaértünk. Itt egy kicsit Bates Moteles érzésem lett, a tulaj is fura figura volt. :)
Borrego Springsnek is van egy nemzeti parkja, de ez tulajdonképpen csak sima sivatag kövekkel, meg néha virágzik valami gaz. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi város, egy többoldalas prospektust kaptunk arról, hogy mennyi látnivaló van.
Például rájöttek, hogy mivel a környéken nincs semmi fényszennyezés, el lehet adni a várost csillagnézésre. Tulajdonképpen amiért idejöttünk az az volt, hogy egy művész készített mindenféle érdekes szobrokat vasból és ezeket randomszerűen szétszórták az út szélén a városban.
Egyébként teljesen beleszerettem Kaliforniába, remélem, egyszer onnan írhatok majd egy posztot a mindennapokról, mint ottani lakos.”
HÍRMONDÓ
Magyarország a kilépési szakaszban van
Óriási, a bruttó nemzeti össztermék 1,5-2 százalékára rúgó összegek áramlanak be Magyarországra a határátkelők hazautalásaiból – nyilatkozta Dr. Bod Péter Ákos közgazdász. A korábbi jegybankelnök szerint enélkül sokkal gyengébb lenne a forint. „Jót és rosszat is hozhat ez: a családi jövedelem nőhet, ám a családok sok esetben szétszakadnak. A takarítónő eldöntheti: itt, vagy Grazban takarít, és csak akkor marad itthon, ha magasabb bérért dolgozhat, mint korábban. A vendéglátásra, egészségügyre is jellemző ugyanez” – fogalmazott Bod Péter Ákos. (A teljes cikket itt találjátok.)
Tíz érdekesség a Vatikánról
Ha már szombat van, akkor megengedhető egy kis lazítás a Hírmondóban is, így aztán hadd ajánljak a figyelmetekbe egy, a Vatikánról szóló cikket, amiből kiderül, hogy fejenként itt fogy a legtöbb bor a világon, és az is, hogy tényleg olyan jó-e a posta, hogy még a rómaiak is inkább ide hozzá a feladandó leveleket, csomagokat.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek