Az önkéntes munkának (mint mindennek) megvan a maga előnye és hátránya is. Utóbbi közé persze a minimális bevétel tartozik, az előbbihez pedig az a biztonság, amit a biztos fedél és az ellátás nyújt. Borbála Németországot választotta, és most megírta, hogyan telik egy napja egy értelmi fogyatékkal élők otthonában dolgozva. (A sorozat korábbi részeit itt találod.)

Ha te is szívesen megosztanád egy napodat, ne habozz! Készíthetsz képeket és videót is akár. A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

(A kép illusztráció) 

„Önkéntesként dolgozom Németországban, ami tulajdonképpen egy alternatív, de biztonságos út, ráadásul elég hozzá a minimális nyelvtudás. Az önkéntességnek itt egész más jelentése van, mint otthon.

Az önkéntes egy teljes munkaidős elfoglaltság, amiért cserébe szállást, egészségbiztosítást, étkezési hozzájárulást, és zsebpénzt kapok, és ezekből teljesen jól meg lehet élni, miközben tökéletesíthetem a nyelvtudásom, megismerhetem a körülményeket, barátokat szerezhetek.

Én egy értelmi fogyatékkal élő emberek számára létrehozott Wohnheim-ban dolgozom. A mi csoportunkban 7 lakó van, az enyhe sérültektől a súlyosan, halmozottan sérültekig.

A reggeli rutin

A napom általában 05:00-kor kezdődik az ébresztőórám csörgésével. Nagyjából 20-25 perc séta a munkahelyem, ahol hatkor kezdődik a Dienst, de mindig mindenki ott van már háromnegyedkor, vagy még hamarabb. Ilyenkor találkozunk az éjszakással, aki átadja a Dientbuch-ot, elmondja, hogy mi volt éjszaka.

Hattól fél hétig kávét, teát, reggelit készítünk. A lakók egy része önállóan is megreggelizik, és csak a gyógyszerbeadás, szemcsepp, fogmosás, fürdés vonalon igényelnek némi instruálást. A többiek között viszont van három kerekesszékes, ők sok ápolást igényelnek.

Hétköznap ketten dolgozunk, hétvégén egy ember is elég egy időben, így egyikünk 6-14-ig, másikunk pedig 14-től 21-ig dolgozik.

Hétköznap reggel kilencre az összes lakó felöltözött, megreggelizett, fogat mosott, majd felszállt a buszra, és elment dolgozni (ez van, akinél kissé idézőjeles, de van, aki tényleg dolgozik).

Napközben és este

A feladataink közé tartozik még a kisebb takarítás, fertőtlenítés, mosás. Ezekkel reggel 9 és délután 3 között foglalkozunk beosztás szerint, és ránk vár az is, hogy vigyázzunk a ház betegeire.

Utóbbi meglehetősen kemény dolog, mert igazán jól csak a saját hét lakódat ismered, az menet közben derül ki, hogy a rád bízott lakó két perc alatt megszökik, allergiás a kivire, esetleg kissé agresszív természet.

Ha igazán szerencsés(?!) vagy, akkor két részletben dolgozol, először reggel 6-tól 9-ig, majd délután 3-tól este 9-ig. Ez a beosztás néhány nap alatt kinyír. De van barátságosabb változat is, ami déltől este 9-ig tart.

A lakók délután háromkor kezdenek visszaszállingózni. Kávét, teát iszunk. Aztán bevásárolunk, akinek kell, azt megfürdetjük. Ez egy elég nyugis időszak. Aztán este 6-ra kész a vacsora, fél nyolcra pedig már majdnem mindenki pizsamában van. Nekünk marad a rendrakás, ruhahajtogatás, a reggeli előkészítése 21-ig. Akkor átadunk az éjszakásnak.

Nemzetközi társaság

A munkahelyemen minden csoportban van néhány önkéntes, általában külföldiek (Vietnam, Madagaszkár, Kenya, Oroszország, Ukrajna, Franciaország, és Magyarország képviseli magát nálunk).

Emellett van egy-egy gyakornok, akik között elvétve már németek is vannak, és két diplomás szakember is, ők általában nálunk németek, de akad egy-két (egyébként egyre több) külföldi is, illetve néhány kisegítő.

A közvetlen munkatársaim kivétel nélkül nagyon jó fejek, közvetlenek, és segítőkészek. Azt hiszem, mondhatom, hogy szeretjük egymást. Sok önkéntes itt marad dolgozni, megvan rá a lehetőség.

Ami engem illet, én speciel inkább kórházi munkalehetőségre vágyom a jövőben, illetve a még távolabbi jövőben haza szeretnék költözni, de egyelőre csodás élmény az önkéntes év (amiről FSJ-ként lehet több infót találni).

Az önkéntesek általában 18-22 év körüliek, 24 nap szabadsággal, 24 nap szemináriummal, és a havi kb. 400€ sok mindenre elég lehet, ha ügyesen osztod be. A legkönnyebb idősotthonokban, illetve az enyémhez hasonló Wohnheim-ban helyet találni.

Itt mindenki a pelenkázástól szokott rettegni, de az emberek 95 százaléka hamar hozzászokik, még az is, aki azt gondolta, hogy nem fog. Az örökös kiabálást (mármint a lakók kiabálnak, nem mi), és öt órás felkelést már sokkal nehezebb elfogadni…”

(Fotó: fsj-at.org)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!