Egészen sajátos életforma a szakértőké, akik rengeteget utaznak, ami (legalábbis szerintem) csak egy bizonyos ideig hordoz magában izgalmakat, ugyanakkor elég fárasztó tud lenni. Snow leopard posztjában ma egy ilyen utat követhetünk végig, ami tulajdonképpen némiképp tágan értelmezve talán belefér az Egy napom sorozatba, aminek eddigi részeit itt találjátok. (A képekért jár a köszönet!)

Írd meg te is, hogyan telik egy napod! Készíthetsz hozzá fotókat, videót is. Ha azt hiszed, a te napjaid unalmasan telnek, nagyon tévedsz! :) A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

„Elöljáróban annyit, nehéz átlagos napomról írni, mert alapvetően háromféle munkanaptípusom van:

 - Utazással járó, külső helyszínen levő szakértői nap,

- Irodai nap,

- A havi egyszeri közös hét, amikor az egész csapat az irodában van, es közös munka, fejlesztés, a központi feladatok megbeszélése és oktatások/tréningek zajlanak.

Ezen kívül előfordulnak ilyen-olyan konferenciák, szakmai látogatások, egyedi események, de ezek csak kivételek. Mivel az irodai napokról nincs sok értelme írni (bar azokon sem unatkozom), marad a legérdekesebb, az utazással járó, külső helyszíneken eltöltött szakértői nap.

Utólag vettem észre, rám is igaz a több híres embernek, közte Franklinnek, Churchill-nek, Pascalnak egyaránt tulajdonított mondás: „Ha több időm lett volna, rövidebb levelet írtam volna” - vagy ahogy Kosztolányi sokkal tömörebben megfogalmazta: „Nincs időm röviden írni.” - szóval ennek „köszönhető” a napleírás tekintélyes, kisregénnyi terjedelme. :)

Háttér

Egy német multi konszernközpontjában dolgozom szakértőként (noha a hivatalos titulusom manager, :) szerintem a feladatkör komplexitásának illetve az inhouse tanácsadókkal történt beosztás-harmonizációnak köszönhetően.

Feladatunk egy új program bevezetése és elterjesztése, a módszertan kialakítása, a helyi vezetők oktatása, a helyi szakértők támogatása, fejlesztése, stb… Nekem most a kialakulóban levő helyi szakértői csapatok közül az egyik mielőbbi megfelelő szakmai szintre hozása a fókuszfeladat Hamburgban és tőle északra.

Ami, mivel belső pályáztatás útján kerültek oda a helyi „szakértők”, nem kis feladat, lévén hogy sokuknak inkább csak a képességei, lelkesedése van meg, a tudásuk legjobb esetben is csak hézagosnak nevezhető, a gyakorlati tapasztalatukról (illetve inkább annak hiányáról) nem is szólva.

Ez, ti. a helyi szakértők támogatása, on-the-job coaching, feedback, szakmai továbbképzés, „Capability building“ fedőnév alatt fut a szervezetben. Fontossága érthető, a konszernközpont jól képzett, sokéves tapasztalattal rendelkező szakértői csapatának tagjai kevesen vagyunk, távlatilag a munkát az általunk kiképzett helyi embereknek kell végezni. Mondhatni ők lesznek a kinyújtott kezeink a végeken.

Előkészületek

A visszaemlékezést is egy ilyen 2 nap odaútján kezdtem írni, az első osztályú IC kényelmében. Valami balszerencse (késői foglalás?) vagy a saját figyelmetlenségem folytan fülkés vagonba kerültem, ahol nincs wi-fi, csak a telekomos mobilinternet működött.

Azt meg csak óvatosan használtam, mert ugyan a kerettúllépésért nem szólnak, de pont előző hóban leptem túl a keretet a svájci látogatás miatt vagy 100 euróval. Rá 6 napra tudtam meg egy rutinos magyar kollegától, hogy egyén szinten nyomon sem követik ezt, mert többe kerülne a leves, mint  a hús. :).

Ettől eltekintve minek kockáztasson az ember, ellentétes lenne a tulajdonosi szemlélettel is :), így a jövőben sem fogom feleslegesen a mobilnetet használni.

Feltehető volt, hogy ezen a (húsvéti) héten is lesz utam, de csak nagypéntek előtt csütörtök 11:13-kor lett végleges es biztos az út, ami azt illeti nem lett elsietve a szervezés…

A program szerint Hamburgban szerda délután, 100 km-el északabbra egy kisvárosban csütörtök délelőtt és délután lesz beütemezett program (WS, coaching, roadmap tervezés).

Az utazási portálon szép sorban befoglaltam a vonatot oda-vissza Hamburgig, a hotelt Hamburgban, és a bérautót csütörtök reggeltől estig. Úgy gondoltam (mint később kiderült, tévesen), elég lesz Hamburgból elmenni aznap reggel, és este vissza.

Így az igazán remek Hotel Hafen Hamburgban terveztem megszállni, onnan reggeli után azonnal irány a főpályaudvar SIXT állomása, és legkésőbb 9-re minden emberi számítás szerint megérkezem Schleswig-Holstein tartomány egy szép kisvárosába, Rendsburgba (ca. 30 000 lakos).

Persze felmerült az is, hogy már szerdán este odamenjek, de ez ellen két érv is szólt:

- a bérautó így majd 3x annyiba került volna, és bár az a 100 euró nem nagy tétel, minek szórjam a cég pénzét feleslegesen,

- sokkal jobb a Hafen Hamburg Hotel, mint a Designhotel, és terveztem egy esti sétát is a városban, alternatíva volt az eddig kimaradt hamburgi Altstadt és a híres, alig pár száz méterre kezdődő St. Pauli negyed is.

Miért éppen vonaton?

Miután max félóra alatt megcsináltam és kinyomtattam a jegyeket, foglalásokat, azt hittem sínen a dolog. Apropó sín, eleinte repülővel jártam Hamburgba, de aztán egy extra környezettudatos srác, aki tanácsadó társaival ellentétben vonattal járt oda, szépen átterített.

A környezetvédelmi érvei ugyan nem hatottak meg, mert azok a járatok tőlem függetlenül is repülnek, így értelmetlen azt számolgatni, egy főre lebontva mennyi káros anyag (nem) kerül a legkörbe.

Erre nem is tudott mit mondani, csak azt, hogy ha elég sok ember mondana le a gépről, akkor nem érne meg annyi gépet indítani, akkor már lenne úgy kimutatható hatás. :)

A többi érv viszont valós volt, és én is „vonatos“ lettem. Ilyen relatív kis távon az időkülönbség nem olyan jelentős, az utazás nettó 2:50 perc különbségéből a check-int meg minden egyebet figyelembe véve másfél óra sem marad.

Viszont a vonat sokkal kényelmesebb, és végig lehet akár dolgozni, internetezni (ha nem fülkés vagonba kerülök), aludni - ami tetszik vagy szükséges. A nagytermes vagonba épp átmehettem volna, jó oda is a jegyem (főleg mivel a visszautak kiszámíthatatlanok, mindig „Flexi” jegyet veszek), de engem speciel zavar, ha nem ott ülök, ahova a helyjegyem szól - ha a mobilinternet nem a cég átalányára megy, hanem saját zsebre, akkor át is mentem volna. :)

Egy másik kollegám, aki a svájci szövetségi vasutaknál dolgozott vagy 2 évet, szinten erős propagandát fejtett ki a vasút mellett, így nem csoda, hogy én is meg lettem fertőzve.

Legutóbb, amikor Zürichbe mentünk, épp az SBB-t megnézni, oda is elvonatoztam, pedig az már 5.5 óra volt - de a Rajna völgyében menő vasútvonal szépsége győzött az időnyereség fölött.

Visszatérve a jelenre, tegnap meglepődve vettem észre az ellenőrzéskor, hogy Hamburg helyett Halle Hbf-től foglaltam az autót. Még a rendszert is megnyitottam, ennyire hogy ronthattam el, de bizony így volt, csütörtökön így foglaltam. Na, mindegy, gond egy szál sem, gyorsan stornóztam es újrafoglaltam.

Pakolási stratégiák

Este bepakolás, a nemrég kitalált bőröndmentes verzióba: a kisebb laptoptáskába kerül a laptop, töltő, ing, alsónadrág, zokni, a másik megszokottba a füzet, fényképezőgép, kulcsok, jegyek és minden egyéb, most pl. 4 narancs és 5 szendvics, hogy a húsvétról megmaradt finomságokat ne hagyjuk veszni.

Sokkal kényelmesebb, mint a kis gurulós bőrönd, pedig már az is a legkisebb a kategóriában. De ha ennyi elég, akkor minek vigyek bőröndöt? A laptoptáska sokkal kisebb és könnyebb, és ugyan nem gurul, de elbírom. :)

Már azon is gondolkodtam, bár ez már nagyon minimálverzió, ha minden, az ilyen napokra nem szükséges dolgot kipakolok, akkor igazából a nagyobbik laptoptáska is elég lenne, mert a gép, töltők, fényképezőgép, füzet és toll elfér a nagyobbik részben és az oldalzsebekben, a váltóruha és neszesszer a másik oldalon.

Igazából fogkefe, fogkrém, dezodor elég lenne, a többi dolog kihagyható. De ezt még nem próbáltam ki, bár a lehetőség adott, tavaly a három éjszakás konferenciánkra 1-2 kolléga olyan kis csomaggal érkezett, hogy láttam, van még hova fejlődnöm, ők voltak a benchmark.

Az egyik ráadásul hölgy volt, aki valahogy még az alkalmi ruháját is besuvasztotta megdöbbentően kis csomagjába, hozzáteszem, ezzel a teljesítménnyel másokat is meglepett. :) Bár bennem felmerült, hogy mivel ő már nagyon magasan van a céghierarchiában, lehet, hogy egyszerűen a többi cuccot a hotelben feladatta.

Úton

5:45-50-kor ébresztő, gyors mosdás, öltözés, kávéfőzés, reggeli (húsvétról maradt, házilag készített hidegtálas finomságok - ez nem átlagos, húsvét egyszer van egy évben). A csomagok egy részének átpakolása (optimalizálás), WC, leggyorsabb útvonal kinézése a pályaudvarig.

Ha nem ilyen kései vonattal megyek (7:33), akkor előző este a taxirendelés még a tennivaló. Indulás jókora ráhagyással 6:30-kor, busz 6:35 felé jött - szerencsére késett, így elértem.

A buszon elbizonytalanodtam melyik Krankenhausnal kell leszállnom, így amelyikről biztos tudtam, hogy onnan megy villamos a pályaudvarig, ott leszálltam, és 6:52-ig 10 percet üldögéltem rajta, míg elindult (azaz a másik kórháznál kellett volna a másik villamosra átszállni :)).

Eléggé lassan haladt, mivel kukáskocsi miatt 2-3 percet meg kellett állnia, de így is 7:05 felé kiértem a pályaudvarra. Közben megvan a napi bosszúságadag, 6:44-kor jön a mail J.-től, most olvasta a kérdésemet, mert szabadságon volt, csütörtökön 8-kor kezdünk.

Ez önmagában nem lenne baj, de a bérautót 7:30-ra kértem, meg különben is, ha Hamburgban alszom, 8-ra nem érek el Rendsburgba. A pályaudvaron volt még jó 25 percem, a maradék időben könyváruházban újságolvasás, és 6-7 perc várakozás a peronon volt a „program”.

A reggel 8 már délelőtt?

Indulás után laptop elindítása, és szállás törlése, új foglalása egy ismerős helyen (ahol mint este kiderült, a recepciós hölgy is emlékezett rám, pedig július óta nem voltam ott), majd a bérautó-foglalás átkönyvelése.

Ezt követően némi elmélkedés arról, hogy vajon Ch. nem tudta, mikor kezdődik J. programja, vagy a reggel 8 neki már délelőtt, esetleg én nem ismerem a(z észak)német napszakok beosztását, és a délelőtt a reggeltől délig tart. Ez sem kizárt egyébként, a morgent mint köszönést hajnaltól ebédig használják.

Netán azt gondolta, úgyis Rendsburgban alszom, akkor meg mindegy, hogy reggel vagy délelőtt. Következő hétfőn megkérdeztem itt az irodában, és bizony a válasz az volt, hogy a reggel 8-at, ha csak szórványosan is, de szokták délelőttként emlegetni.

A fülkében az első megállónál bejött egy keleti (török, perzsa?) család egy része, anya plusz 2 kislány, alighanem az anya is már itt született, mindenesetre elfogadnám a németjét.

A férje csak felrakta a csomagokat, alighanem üdülni mentek az Északi-tengerhez, olyan irdatlan nagy két koffert tett fel nekik. A hölgy megkérdezte, meddig megyek, mikor érek Hamburgba, hát bizony hosszú út várt rájuk, majd 4 órával távolabb volt még az úticéljuk.

Egyébkent rendes, nem fejkendős, szerintem (majd’) teljesen szekularizált család volt, de nem is az ilyenekkel van a baj…

Miután ezt elintéztem, újabb levél jön Hamburgból, L. közölte, hogy elmaradt egy programja, így mikorra odaérek, már ő is ott lesz. Ennek nagyon örültem, mert kifejezetten hozzá mentem, és nyilván bejutottam volna a telephelyre egyedül is, mert a konszernközpont dolgozójaként kísérő nélkül is bemehetek, de a fenének se lett volna ott kedve egyedül szerencsétlenkedni.

Ki is gondoltam, ha csak az eredeti menetrend szerint ért volna be, akkor inkább beülök a pályaudvaron a business lounge-ba egy órára - kényelmes, valamint ingyen üdítő, kávé is wi-fi is van.

Hamburg

Erre végül nem lett szükség, ¾ 12-re megérkeztem. Beszélgettünk jó 20 percet arról, mi történt az elmúlt 3 hétben, röviden elmondtam, hogy Stefan (egy ov., aki velünk volt egy svájci szakmai úton) jó sok impulzust összeszedett, csinált ezernyi fényképet, tán nálam is többet, azaz japán turistához illő mennyiséget :), azaz a folyamatban levő munka hátralevő részében biztos motivált lesz.

Ezután hívott ebédelni, amit megköszöntem, de visszautasítottam, a nálam levő szendvicsek és vajas mazsolás kalács alighanem ízletesebb volt, mint amit ehettem volna - bár a támogatott ebéd csak 3.10 € (A, B, C menü, leves + főétel és desszert), igazan hálátlanság lenne a minőséget kritizálni még akkor is, ha rossz lenne (és nem is az). Amíg odavolt, addig mailek elolvasása, rápillantás az internetre és evés.

A terem még csak az én felszerelésemmel és a bekészítéssel 

A workshop

Miután visszajött, rövid megbeszélés az előttünk levő WS-ről, aminek jobban ismertem a témáját, mint ő, lévén 1 hónapja már ott voltam, csak akkor a főnöke, C. vezette a problémamegoldást.

Gyorsan átfutottuk a témát, pár tippet adtam, egy-két tisztázó kérdést feltettem neki, majd segítettem az előkészületekben. Eközben árulta el, neki ez az első alkalom, hogy WS-t vezet és moderál, kicsit izgul, de mivel mindenkit ismer, nem vészesen.

Mivel a közben szép lassan összeverődő vezetők már mind ismertek, így szerencsére elmaradt a bemutatkozó kör, meg annak elmondása, ki fia és borja vagyok, miért is ülök ott és figyelek, és mi okból jegyzetelek.

Az eleje elég jól ment, később viszont előjött a tapasztalat, a rutin, no meg az elméleti tudás hiánya. A megfigyeléseimet szépen felírtam, mi az, ami jó, mi volt helytelen, mit lehet fejleszteni, ahol tudtam az elhangzott eredeti német elhangzott szöveget is lejegyeztem.

A WS után először pár percet arról beszéltünk, hogy látta ő maga belülről, milyen volt az első alkalom, mi az, amit utólag másként csinálna. Miután ezeket átbeszéltük, ahol volt javaslatom a gyakorlatra, elmondtam, illetve az elég rosszul ment intézkedés-priorizálásról is beszéltem vagy negyedórát, milyen lehetőségek vannak, ezeknek mi az alapja, hogy tudja a résztvevőkkel ezeket testre szabni - ami már a bevonás erősítése miatt is erősen javallott. :)

Utána jött a visszajelzésem a jegyzeteim alapján, mi ment jól, mit kell(ene) a jövőben másképp, jobban csinálni, ehhez milyen lehetőségek, eszközök állnak rendelkezésre.

Aztán kötetlen kétoldalú beszélgetés arról, hogy lehet leküzdeni a lámpalázat, ad hoc nehéz helyzeteket, mit tegyen, ha elbizonytalanodik, de ezt nyilván nem akarja, hogy észrevegyék, stb. Neki bizony van mit javulnia, főleg a szoft készségek, képességek terén - de hát pontosan erről szól az egész helyi képességfejlesztési program.

Ennek a résznek a lezárása után kb. 20 perces beszélgetés a következő hetekről, milyen programok vannak betervezve, hogy halad egy futó nagyobb léptékű átalakítás, valamint a szokott hírvivő funkció, mi újság a konszernközpontban (ez épp olyan mint otthon volt, a vidéki látogatásoknál ez mindig fix, noha agendában nem szereplő pont volt - ebből a szempontból mindegy hogy Nagykanizsára, Veszprémbe, Pécsre vagy épp Hamburgba megyek, az emberek ebben egyformák. :))

Rémálom

Pár perccel 4 előtt irány az S-Bahn, majd a főpályaudvaron a SIXT felkeresése. Itt igen kellemetlen meglepetés ért - ez az ember életében csak egyszer fordulhat elő - csak automataváltós autó volt, amit meg nem is vezettem soha, pár éve egyszer kipróbáltam, de azóta is leizzadtam, ha eszembe jutott.

Biztos a kései átfoglalás miatt maradt csak ez, mert elég sokszor vettem már fel bérautót a sok utazás miatt (már Gold kártyám van a Sixt-nél), otthon is jópárszor béreltem autót, de mindig normálisat kaptam.

Ez annyira lefoglalt, hogy a kérdésre, Skoda Rapidot vagy Mercedes E4-et kérek-e, azt mondtam mindegy, így persze a Skodát adták. Bár igazából mindegy, nem vagyok autóbuzi, az se zavart, amikor 3 hete olyan fapados (bár nullkilométeres) Golfot kaptam, amilyet nem hittem, hogy gyártanak még, főleg nem gondoltam, hogy a németeknél, Hamburgban találkozok egy ilyennel.

A hamburgi főpályaudvar SIXT állomása 

A fickóval elmagyaráztattam a működést, viszont sajnos nem mindent értettem jól, ami előfordul, de hülye fejjel nem kérdeztem vissza. Azt hiszem zavart, hogy ilyen triviális dolgot nem tudok – de meg is lett a böjtje.

Mint utólag kiderült, átkapcsoltam a triptonicra, így meg csak kb. 1-esnek megfelelően tudott menni az autó. Rettentő bénázás, lefulladás a koraesti belvárosi csúcsforgalomban egy kereszteződésben, 1-2 kvázibalesetes szituációt követően 200 m után azonnal beálltam egy mellékutcába, azzal a szilárd elhatározással, innen ugyan tovább nem megyek, míg ki nem derül mi a baj.

Telefonok, gépkönyv olvasása, míg ki nem derült közös erőfeszítéssel, mi a gond. A kar átállítása után sem ment minden zökkenőmentesen, 25 év vezetési rutinja, és 500 000+ km után baromi nehéz átállni arra, hogy a bal láb nem kell, sebességváltás nem kell, volt hogy le is álltam emiatt, meg akkorát fékeztem tévedésből a hamburgi csúcsforgalomban, hogy minden, az anyósülésen tárolt cucc elrepült, engem meg az öv mentett meg a szélvédő lefejelésétől - utána figyeltem, a mögöttem lévő emberke elkezdett igen nagy követési távolságot tartani, jobb az óvatosság  egy ilyen mazsolától. :) Viszont sem ekkor, sem korábban nem dudált senki (az különben is csak a külföldiekre, leginkább törökökre jellemző, nem a született lakosokra).

A városi csúcsforgalomra jellemző végnélküli stop-go közlekedés jó volt arra, hogy megszokjam közelítőleg a váltót, a városból kiérve az A7-esen már nem volt semmi gond - eltekintve az autópályabővítés miatti rengeteg sávelhúzástól, sebességkorlátozástól.

A forgalom is nagy volt, mintha az M1-en lennék, így ki sem tudtam próbálni, mennyit tud menni ez a Rapid. 170-nél nem tudtam gyorsabban menni, mert vagy utolértem másokat, vagy, mert jött egy újabb sebességkorlátos szakasz. Bezzeg otthon főleg az M6-on, de meg az M7-esen is erre bőven van lehetőség.

Ahol már fényképezni is ráértem 

Rendsburg

A hotelhez kb. ½ 7-7 körül érkeztem meg, ahol, mint korábban írtam, a recepciós hölgy emlékezett rám, pedig kb. 8 hónapja nem voltam ott, és szerintem 4-5 alkalom nem elég hogy törzsvendég legyek (lehet, hogy tetszettem neki?).

Ahol végül aludtam - kissé szerényebb, mint a Hotel Hafen Hamburgban. :) 

Felpakolás után kis levegőzés és séta a közelben, telefonok, hogy szerencsésen (balesetmentesen) megérkeztem az automataváltós affér után, majd vacsora, zuhanyozás, olvasás, némi munka, tanulás, ennek a posztnak írása és internetezés, 11 felé szundi.

A szobám viszont a roppant exkluzív „Kaiser” (Császár) névre hallgatott. A koncepció része, hogy itt mindenki hasonlóan előkelően elnevezett szobákban alszik, császár(nő), király(nő), koronaherceg, főherceg, érsek, gróf(nő) stb. volt a szobák elnevezése, a sort a lovag zárta.

Belülről a Kaiser szoba - a designhotel elnevezés jobban tükrözi a valóságot, mint a szobák neve. 

Reggel ½ 7 körül felkeltem, öltözés, bepakolás, 7:00 körül reggeli. Nem tudom mi történt, mert igaz, hogy rettentő finom volt a kaja (noha a választék nem volt túl nagy), de nem ettem sokat (2 elképesztően finom tökmagos vajas zsemle lazaccal, 3 csésze tejeskávé, 2 tányérka gyümölcssaláta vaníliajoghurttal és szederlekvárral), de az idő úgy elment, hogy a céghez 7:52-re értem csak be. Lehet, hogy lassan ettem, vagy néztem a híreket?

Utána rögtön rohanás a kétbetűs helyiségbe (a sok tejeskávé ugyebár), és 8:00-ra épp kész lettem. Utána mentünk át J.-vel az egyik osztályvezetőhöz, akit a tavalyi oktatási hullámból szintén ismertem, így bemutatkozás szintén nem kellett már, de azt röviden elmondtam, miért vagyok ott, és főleg J. miatt, nem őt figyelem. Ezt ugyan J. is elmondta, de jobb, ha személyesen én is felvilágosítom, nem csak köszönök, üdvözöljük egymást, és leülök, mint egy kuka.

A lefoglalt 3 órából két órát használtunk csak fel, 2 témánál én is kérdeztem, ill. javasoltam, elvégre, ha sokkal nagyobb a tudásom, mint a helyi szakértőé, akkor ennyit igazan meg lehet tenni proaktivitásból, no meg azért, hogy a helyi vezető számára is legyen hozzáadott értéke, hogy ott vagyok én is. :)

Ezt követte az elbeszélgetés, visszajelzés, mint előző nap. A számomra legemlékezetesebb az volt, amikor megjegyeztem, hogy eddig és eddig ilyen viselkedés volt jellemző rá, utána jelentős változás állott be, pozitív irányban nála.

Azt mondta, próbálta mindig átgondolni, mit kell tennie, és eszébe jutott, amit legutóbb mondtam, sokkal többet kell kérdeznie, és így kellene vezetnie a beszélgetést („Wer fragt, der führt!“ /Szókratész/).

No lám, nem hiába mondtam el ezt neki. :). Ő egyébként jelenleg sokkal előrébb áll, mint L., nem is elsősorban a hard tudást tekintve, hanem az interperszonális képességei és fellépése is sokkal jobb, beleértve a szoft dolgokról való ismeretet.

Előtte is inkább projektekkel (így emberekkel) foglalkozott, közgázos alapvégzettsége van, míg L. nagyon műszaki beállítottságú, őt bizony kell alakítani.

Ebéd után immár az egyik Bereichsleiterrel roadmaptervezés, aminek némelyik tartalmi részének annyira megörültem (bár az szomorú, hogy erről sem én, de még német szenior kollégám sem tudott), hogy a heti megbeszélésen az „A helyes úton vagyunk” kérdésre most először a legjobb pontszámot adtam - csak egy másik új kollegám volt eddig ilyen „negatív”, mint én. :)

Ez sem csoda, a német központi csapat minden embere is a cégcsoporton belülről jött, nem ismerik elég mélyen, amit bevezetünk, míg mi ezt más cégnél, cégeknél, esetleg más iparágban is láttuk, csináltuk...

Frank (a BL) is emlékezett rám a tavalyi képzésről, tőle is kérdeztem dolgokat, leginkább az ütemezéssel kapcsolatban firtattam azt, ő miért ilyen sokára vállalja a kívánt szint elérését.

Kollégáitól eltérően ő ugyanis sokkal előrébb áll, kisebb a szervezete, azonos szintet ½ - ¾ évvel korábban el kellene érnie, mint nekik. Kifogást persze talált, hiába, aki ilyen szintre elér, az már jól tud magyarázkodni.

Persze engem sem lepett meg, amit mondott, jól ismert, otthonról visszaköszönt kifogásokat hallottam, kb. a „Jól bevált munkahelyi kifogások“ listájáról. Eszembe is jutott rögtön a konszernközpont egyik irodáján látott „Bullshit free zone” felirat - de ellenkező előjellel. :)

A tervezés végén J.-vel következett a lényeg, megbeszélni, értékelni a történteket, mi volt jó, mi és hogyan fejlesztendő. Utána vele is volt elméleti ismeretbővítés, aminek nagyon örült, a hozzáállása példaértékű - most jutott eszembe, miközben ezeket a sorokat írtam, még nem küldtem el neki, amit ígértem az Eisenhower-mátrix-szal kapcsolatban. :( Legalább volt személyes haszna is ennek a posztnak!

Személy szerint nagyon örül ennek az on-the-job fejlesztésnek, tudja értékelni milyen hasznos is ez, de megértem, nagyon effektív, kar hogy nekem nem volt anno ilyen…

A hazaút

Ezt követően „csak” a visszautazás várt rám, először a bérautóval Hamburgig (még ekkor is előfordult, hogy kuplungozni akartam, így lett is belőle satufék - szerencsére senki nem jött mögöttem), majd onnan vonat, mindösszesen valamivel több, mint 6 óra volt az út, 22 óra körül értem haza.

Közben a vonaton leírtam a főnöküknek - akit mellesleg szintén fejlesztek - a tapasztalataimat az elmúlt hat hétről, és mit javaslok a további időszakra. Pl. nem egyenlő időt kell rájuk szánni, ők mit gyakoroljanak maguk között fejlesztésképp, ha van büdzsé milyen tréninget érdemes betervezni stb.

Az egész hazaút ezen kívül egyetlen említésre méltó eseménye a taxisofőr volt, valamelyik közel-keleti (balkáni?) államból származott, és úgy is vezetett, mintha még mindig ott lenne.

A kanyarok előtt mindig kapaszkodtam, és csak azért nem szóltam rá, hogy óvatosabban, mert én be voltam kötve, ő pedig nem, a nagy Mercedes meg elég strapabírónak tűnt bármilyen városi ütközéshez.

Utómunkák

Az út lezárásához még az kellett, hogy az útielszámolást elkészítsem a minden sokat utazó kollegám számára rémálmot jelentő útielszámoló rendszerben. Ezt annyira utálják sokan, hogy ha valakit savanyú képpel látunk, meg is kérdezzük tőle, csak nem a travel expenses-el foglalkozik-e… :)

Példának okáért én is csak pont a napokban adtam le a tavaly júliustól elmaradt összes költségelszámolásomat a júl.1. - márc. 31. közötti időszakra, kb. 3500 eurót fogok valamikor május végéig visszakapni - és ezzel messze nem vagyok rekorder.

Egy nálam jóval többet utazó, és a rendszert még jobban gyűlölő (így a költségelszámolást még jobban halogató) olasz kollégámnak már 6000+ euró jár vissza, és van a társszervezetben, aki február végén egybe adta a tavaly január óta eltelt időszak 14 hónapnyi elszámolását.

Ebből élénk fantáziával egy kicsit (teljesen semmiképp nem) el lehet képzelni, milyen hiperkomplikált és mennyire nem felhasználóbarát lehet a rendszer - amit fejlesztői természetesen jónak tartanak, és szofisztikáltnak neveznek…

Viszont március elejétől legkésőbb az utazást követő hét végéig elkészítem az elszámolást, nem akarok ennyi pénzt többet a cégnek hitelezni. Saját zsebből a hotelt, helyi közlekedést, taxit, bérautó benzinköltséget kell fizetni, a vonatot, repülőt, bérautót az utazásfoglalási rendszeren keresztül a cég központilag fizeti.

Nekem heti 2-3 utazási napom van átlag, kivéve a havi egy, kötelezően a központban töltendő a hetet. Illetve elég nagy a szórás is, volt már heti 4 nap is, vasárnap estétől csütörtök estig, míg ősszel volt egyhetes pauze is - ekkor kicsit zavart is, hogy én az irodában ülök, míg a kollégák utaznak, de hát ez nem tőlem függött, hanem az elhúzódott nyári szabadságperiódus után a szervezetek lassan vették fel a ritmust.

Ez is olyan, mint otthon, január azért zűrös, mert évkezdés van (zárás ill. tervezés), húsvét környéken eléggé szabadságperiódus van (iskolaszünetek is ekkor vannak), nyáron a szabadságolások miatt ~ 2 hónapig csökkentett üzem van, de úgy, hogy augusztusban kb. a fű sem nő (pont mint otthon), míg november közepétől következik az év vége, a hajtás, az elmaradások pótlása …

Még annyit, itt bizony a hazai leányvállalat gyakorlatától eltérően fizetnek napidíjat, míg otthon országon belül egy büdös vas sem járt, itt egy napra (országon belül) 24 € jár. A rendszer sávos, és ha kapok valahol étkezést, azt meghatározott értekben levonják (pl. a reggeli 4,8€-t ér).”

FELHÍVÁS!

A Frankfurti mesék blog (a Határátkelővel együttműködésben) keres olyan magyar férfiakat, akik külföldi társukkal élnek együtt, hogy megismerhessük a történetek másik oldalát is. A társ lehet barátnő, feleség, élettárs is. Minden egyéb részletet itt találhattok!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!