Mai úticélunk Üzbegisztán, szóval Tádzsikisztán után (aki nem olvasta volna, itt megteheti, érdemes!) érkezik NomádMatyi írásának második része, melyből kiderül, miért kell zsák a pénzhez, tényleg a rendőrök országáról van-e szó és mit érdemes enni, ha egyszer arra járunk. (A képekért ezúton is köszönet!)

Nagyobb vásárláshoz zsákban kellene hordani a pénzt, mert akár "milliókba" is kerülhetne, amit a legnagyobb, 5000-es címletből kellene leszámolni. 

„Itt azért jobban hozzá vannak szokva a turistákhoz, ami érthető is, hiszen Üzbegisztán talán a térség turisztikailag legérdekesebb országa, hiszen itt maradtak fenn a Selyemút legkézzelfoghatóbb nyomai.

Az ország lazább a dohányzási szabályokat illetően egyébként, de a valutával ugyanolyan szigorúak, mi több, az országba való belépéskor a vámnyilatkozatot minden esetben ki kell tölteni, amiből egy példány az embernél marad, és kifelé újraellenőrzik.

A Függetlenség tere Taskentben 

Üzbegisztánban is hivatalosan szabályozzák az átváltási árfolyamot, ami egyébként nagyon nem tükrözi a valóságot, így a reptéren csak a taxira való összeget szabad leváltani, 5-20 dollár között max. Később feketén kell váltani (mert a hivatalos árfolyamon 1 dollárért kb. 3000 szumot kap az ember, míg feketén akár 6500-at is).

A váltóban csak frissen nyomott valutát fogadnak el, de ők már majdnem szétmálló helyi pénzt adnak (amit többnyire elfogadnak amúgy, mert nagyon sok pénzük nagyon rossz állapotban van... vagy másik opció, hogy ezeket a nagyon rossz pénzeket lehet a mecsetek vagy akármilyen hely adománydobozaiba dobálni, mint ahogy én is tettem).

Erre jó az idegenvezető, aki a fekete váltást elintézi, de az utcán keresés nélkül is megkörnyékezik a turistát a fekete váltók. Szerencsére az idegenvezető intézte az alkudozásokat a taxisokkal is.

Az üzbég vízumhoz egyébként, hiába turisztikailag érdekes és szép ország, nekünk, magyar állampolgároknak meghívólevél szükséges (a nagy nyugat-európai állampolgároknak már nem kell ilyen levél), amit a legegyszerűbben csoportos utazáshoz, vagyis utazási irodán keresztül lehet beszerezni.

A másik opció, hogy az ember interneten „vesz” meghívólevelet, de nem tudom, hogy azok mennyire megbízhatóak.

Buhara 

Én a barátaim egyeteme által szervezett út keretében mentem, vagyis csatlakoztam a csoportjukhoz, mert ez volt a legegyszerűbb módja a meghívólevél elintézésnek.

Néhány nap alatt jártuk be Taskentet, Szamarkandot és Buharát. Nyilván ennél több időt kellene ott eltölteni, de a lényeget talán láttuk. A városok között taxival közlekedtünk, amit természetesen az idegenvezető intézett. Tervbe volt véve a Taskent és Szamarkand között közlekedő gyorsvonat, de végül is azt az utat is taxival tettük meg.

Ez alól kivétel volt a Buhara – Taskent útvonal, amit éjszakai vonattal tettünk meg. Valamennyire felújított régi orosz vonaton. Túlélhető volt, de nem lesz a kedvenc utazási formám.

Mire az ember bejut egyébként a vonathoz, megnézik az útlevelét, testmotozás, utána röntgenes csomagellenőrzés, még egy útlevél ellenőrzés, pecsét a jegyre, majd még egy utolsó jegyellenőrzés a minden kocsinál álló kalauznál.

Erről jut eszembe, hogy egyébként mindenhol nagyon sok rendőr van, állítólag persze csak a helyiek és a turisták védelme érdekében. Persze az is igaz, hogy itt a rendőröktől kevésbé kell félni, mint Tádzsikisztánban.

Az autópályákon is rendszeres távonként vannak ellenőrzőpontok, ahol végül is csak egyszer állítottak meg minket. Itt az útlevelem alapján azt hitték, hogy mongol vagyok. :D

Tádzsikisztánnal ellentétben, itt a gyerekek őszintén csodálkoznak és köszönnek rá a külföldiekre... nem akarják a fagyit kivenni az ember kezéből, valamint nem kéregetnek.

Érdekesség még, hogy Közép-Ázsiában Almaty-n kívül csak Taskentben van metró, itt 3 vonal is, de sajnos szigorúan tilos fényképezni, és a csoportunk körül azonnal ott is termett a peronőr.

A metróban egyébként a moszkvai és a régi budapesti metró egyvelegében érzi magát az ember. És nem jegy van, hanem zseton (1/6,5 dollár), emlékbe is vettem egyet. A metrót leszámítva egyébként látszólag modern villamosok és buszok járnak a városban.

Mit együnk?

Plovot, ami egész Közép-Ázsia „nemzeti” étele. Én magam nem vagyok lenyűgözve tőle, bevallom, úgyhogy aki válogatósabb, mint én, annak javaslom, hogy mindig csirke kebabot kérjen (még a csirkét sem mindig sütik át rendesen, a többi kaja meg tocsog a zsírtól).

Készül a plov...

Aki szereti, ehet lóhúst is, az értelemszerűen nem zsíros, kivéve, amikor a plovban található, mert „nyakon öntik” egy vödör zsírral.

...és már készen is van. 

Tehát a kulináris művészet kimerül a rizs, lóhús és egyéb, zsíros húsok keverékében (disznóhúst természetesen nem esznek).

Az előételek és a kenyereik viszont nagyon jók. Valószínűleg egy kicsit higiénikusabb, mint India vagy egyéb más délkelet-ázsiai ország, de nem árt „fertőtleníteni” (pálinka, vodka vagy whisky javallott).

Remélem azért meghoztam a kedveteket egy kis közép-ázsiai kiruccanásra, aki erre jár mindenképp látogasson meg, a blogomon pedig még részletesebb beszámolókat és több száz képet találhattok.

Következő tervem Türkmenisztán (ahova a legnehezebb bejutni itt a régióban), de ha sikerül, jövök a beszámolóval.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!