A címben megfogalmazott állítás akár sablonosnak is nevezhető, ám mint minden ilyen, mégiscsak komoly igazságot tartalmaz – erről a poszt szerzője, Barbi és párja, Tomi, igencsak sokat tudnak mesélni. És szerencsére el is mondják, milyen kemény bő fél éven mentek keresztül Németországban, mire lassan talán összejönnek nekik a dolgok.

„Mielőtt még belekezdünk a mi „kis” történetünkbe, pár fontos információt szeretnénk megosztani veletek. Én, Barbi (20) már július 1-jétől itt voltam Németországban. Gyakorlaton voltam, ugyanis érettségi után itt akartam folytatni a tanulmányaimat duális képzés keretein belül. Augusztus 30-án pedig már a párom Tomi (22) is velem tartott, hogy szerencsét próbáljon. De semmi sem úgy alakult, ahogyan mi azt gondoltuk…

2015. augusztus 30-án reggel indultunk útnak Németországba. Az előre lefoglalt albérletet aznap este 8 órakor lehetett átvenni, de mi már 6 órára ide értünk. A várakozás ideje alatt körbejártuk a környéket. 8 órára visszaérve átvettük a teljesen üres lakást, egy felfújatós matracon kívül semmink sem volt. Még internet sem.

A szerződést csak másnap (aug.31.) kaptuk meg, ami után elkezdhettük intézni a hivatalos dolgokat, de bejelentkezni nem sikerült, mert a szerződés csak szeptember 1-jétől volt érvényes. Így amit aznapra elterveztünk nem sikerült. Elmentünk beszerezni pár hasznos dolgot az üres lakásunkba.

Szeptember 1-jén nekem már megkezdődött munka világa. A párom otthon volt, amíg haza nem értem és elkezdtük intézni a bejelentkezését, bankkártyáját és az internetet. Ezután két héttel sikerült a német államnak megküldeni az adószámot, amire szükség volt a munkavállalásához. Az internet bekötésére is majdnem 1 hónapot vártunk. Volt időnk leszokni káros szenvedélyeinkről, mint például a Facebook.

Életünk egyik legrosszabb napja

A munkakereséssel is komoly gondok voltak, mert még nem tudtuk hogyan is fogjunk hozzá, az internet hiánya is megnehezítette a dolgunk. Utólag már persze sok mindent másképp csinálnánk.

Az ulmi Burger King wifijét használva elkezdtük küldözgetni az önéletrajzát álláshirdetésekre és munkaközvetítőkhöz. Azt tudni kell, hogy akkor még csak alap szinten beszélt németül. Szeptember 30.-án egy közeli közvetítő válaszolt a jelentkezésre és még aznap kapott is egy raktáros munkát.

Viszont nem volt hosszú életű. Csupán 6 nap. Október 7.-én kapott egy emailt (az iroda zárása előtt 45 perccel), hogy azonnal menjünk be (éjszakás műszakban volt, tehát aznap még dolgozott volna).

Az iroda felé indulva vettük észre hogy a ház előtt parkoló autóját meghúzták, később kiderült, hogy a főbérlőnk közeli rokona volt az. A közvetítőnél sem szolgáltak jó hírrel, ugyanis felmondtak neki. Életünk egyik legrosszabb napja volt.

Nehezített körülmények

A kezdeti lelkesedés akkorra már elmúlt, de nem adtuk fel. Még azon a héten elindultunk közvetítőkhöz, és már az elsőnél munkát ajánlottak. Következő héten már kezdett is, mint gépkezelő egy könyvkészítő üzemben. (Hozzáteszem, hogy a szakmája gépgyártás-technológus és CNC programozó.)

A reggel 6 órai kezdés után fél 10-kor már el is köszöntek tőle. A helyszínen derült ki, hogy a munka nem is gépkezelés volt, hanem a könyvek pakolása. Tíz órára már jött is a következő jelentkező.

Én még a munkahelyemen kaptam tőle egy üzenetet, hogy mi történt. Próbáltam pozitívan viszonyulni a dologhoz, de már nehezebb volt, pedig ez még „csak” a kezdet volt.

Ugyanez a közvetítő elküldte Tomit egy 1 napos munkára is, majd ezután kapott állást a DPD-nél, ahol már Tominak lett elege a munkakörülményekből. Ez tartott október végéig, aztán 1 hónap várakozás és munkakeresés után jött egy újabb hely (ez már a 3. közvetítőnél).

December 2.-án kezdett dolgozni (a csavar benne, hogy a cég ugyanaz volt, ahonnan legelőször elküldték) raktárosként. Ekkor már mindketten megnyugodtunk, hogy minden helyre jön. A karácsonyt otthon tölthettük.

Újabb felmondás

Január 6.-án érkeztünk vissza, a régi kerékvágásba. 2 hétre rá jött egy postai levél hogy felmondanak neki. Mikor a levél jött, én egyedül voltam itthon, mert ő éppen délutános műszakban dolgozott. 

Mikor megláttam, hogy honnan küldték a levelet, egyből a legrosszabbra gondoltam. S mint kiderült sajnos igazam lett… Az indok az volt, hogy a cégnek meg kell válnia pár emberétől. (Egy hónap múlva derült ki a valós ok, de ezt majd később.)

Ekkor jött a képbe egy magyar közvetítő. Bár ne jött volna. Felajánlottak neki egy CNC gépkezelői munkát és szinte azonnal kezdhetett is. A helyszínen végül kiderült, hogy az első szótól az utolsóig hazugság volt minden, amit ígértek (beosztás, fizetés, munkaidő szóval minden). Sokan tanácsolták, hogy ne kezdjünk magyar közvetítővel, de ez már szükség helyzet volt.

Telt-múlt az idő és ott voltunk már, hogy lassan itt van március közepe és még mindig semmi. Ez idő alatt bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, mint munkakereső.

Az utolsó elbocsátásának az okát itt tudta meg, amikor találkozott egy volt munkatársával, aki szintén magyar és aznap mondtak fel neki. Az ok az volt, hogy 10 lengyel érkezett a céghez, akiknek kevesebbet kellett fizetni, mint nekünk.

Több közvetítőnél is járt, lehetett az helyben vagy akár 50 km-re is. Már rezgett a léc, többször került szóba, hogy haza kell menni. Sokan azt tanácsolták, hogy legyünk kitartóak, ne adjuk fel. Nagyon el voltunk már keseredve, egyikünk sem szeretett volna hazamenni.

A megoldás hirtelen jött

Kapott egy telefonhívást egy helyi magyar fiatalembertől, aki már korábban is segíteni szeretett volna, de sajnos nem tudott.

A főnökének munkaerőre van szüksége, és kíváncsi lenne Tomira. Egy német cégről volt szó, ahol mindössze 30-an dolgoznak. Másnap már meg is volt az interjú (tehát ohne közvetítő), és fel is vették. (Hozzá kell tennem, hogy az itt töltött idő alatt sokat fejlődött a német nyelvben.) Ennél a cégnél jól is érzi magát és végre a szakmájában dolgozhat, így mindketten megkönnyebbültünk.

Azt nem tudjuk, hogy mi vár még ránk itt az elkövetkező években, de szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a 7 hónap nem viselte meg a kapcsolatunkat, sőt megerősítette.

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül. Több volt a nehezebb időszak, mint a könnyű, ezt aláírom. Viszont most már mindenkinek azt tanácsolom, hogy akármilyen nehéz is, (mi vagyunk az élő példa rá) TARTSON KI! :)”

(Fotó: pixabay.com/Hans)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Ha Brüsszelben élsz, és az első sokk elmúltával van módod és időd megosztani, milyen most az élet a városban, azt nagy örömmel veszem. A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com.