oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. március 23. 06:43,  Kitartás nélkül nem megy 110 komment

2016. március 23. 06:43 Határátkelő

Kitartás nélkül nem megy

A címben megfogalmazott állítás akár sablonosnak is nevezhető, ám mint minden ilyen, mégiscsak komoly igazságot tartalmaz – erről a poszt szerzője, Barbi és párja, Tomi, igencsak sokat tudnak mesélni. És szerencsére el is mondják, milyen kemény bő fél éven mentek keresztül Németországban, mire lassan talán összejönnek nekik a dolgok.

nemetorszag_ulm_foto_pixabay_com_hans.jpg

„Mielőtt még belekezdünk a mi „kis” történetünkbe, pár fontos információt szeretnénk megosztani veletek. Én, Barbi (20) már július 1-jétől itt voltam Németországban. Gyakorlaton voltam, ugyanis érettségi után itt akartam folytatni a tanulmányaimat duális képzés keretein belül. Augusztus 30-án pedig már a párom Tomi (22) is velem tartott, hogy szerencsét próbáljon. De semmi sem úgy alakult, ahogyan mi azt gondoltuk…

2015. augusztus 30-án reggel indultunk útnak Németországba. Az előre lefoglalt albérletet aznap este 8 órakor lehetett átvenni, de mi már 6 órára ide értünk. A várakozás ideje alatt körbejártuk a környéket. 8 órára visszaérve átvettük a teljesen üres lakást, egy felfújatós matracon kívül semmink sem volt. Még internet sem.

A szerződést csak másnap (aug.31.) kaptuk meg, ami után elkezdhettük intézni a hivatalos dolgokat, de bejelentkezni nem sikerült, mert a szerződés csak szeptember 1-jétől volt érvényes. Így amit aznapra elterveztünk nem sikerült. Elmentünk beszerezni pár hasznos dolgot az üres lakásunkba.

Szeptember 1-jén nekem már megkezdődött munka világa. A párom otthon volt, amíg haza nem értem és elkezdtük intézni a bejelentkezését, bankkártyáját és az internetet. Ezután két héttel sikerült a német államnak megküldeni az adószámot, amire szükség volt a munkavállalásához. Az internet bekötésére is majdnem 1 hónapot vártunk. Volt időnk leszokni káros szenvedélyeinkről, mint például a Facebook.

Életünk egyik legrosszabb napja

A munkakereséssel is komoly gondok voltak, mert még nem tudtuk hogyan is fogjunk hozzá, az internet hiánya is megnehezítette a dolgunk. Utólag már persze sok mindent másképp csinálnánk.

Az ulmi Burger King wifijét használva elkezdtük küldözgetni az önéletrajzát álláshirdetésekre és munkaközvetítőkhöz. Azt tudni kell, hogy akkor még csak alap szinten beszélt németül. Szeptember 30.-án egy közeli közvetítő válaszolt a jelentkezésre és még aznap kapott is egy raktáros munkát.

Viszont nem volt hosszú életű. Csupán 6 nap. Október 7.-én kapott egy emailt (az iroda zárása előtt 45 perccel), hogy azonnal menjünk be (éjszakás műszakban volt, tehát aznap még dolgozott volna).

Az iroda felé indulva vettük észre hogy a ház előtt parkoló autóját meghúzták, később kiderült, hogy a főbérlőnk közeli rokona volt az. A közvetítőnél sem szolgáltak jó hírrel, ugyanis felmondtak neki. Életünk egyik legrosszabb napja volt.

Nehezített körülmények

A kezdeti lelkesedés akkorra már elmúlt, de nem adtuk fel. Még azon a héten elindultunk közvetítőkhöz, és már az elsőnél munkát ajánlottak. Következő héten már kezdett is, mint gépkezelő egy könyvkészítő üzemben. (Hozzáteszem, hogy a szakmája gépgyártás-technológus és CNC programozó.)

A reggel 6 órai kezdés után fél 10-kor már el is köszöntek tőle. A helyszínen derült ki, hogy a munka nem is gépkezelés volt, hanem a könyvek pakolása. Tíz órára már jött is a következő jelentkező.

Én még a munkahelyemen kaptam tőle egy üzenetet, hogy mi történt. Próbáltam pozitívan viszonyulni a dologhoz, de már nehezebb volt, pedig ez még „csak” a kezdet volt.

Ugyanez a közvetítő elküldte Tomit egy 1 napos munkára is, majd ezután kapott állást a DPD-nél, ahol már Tominak lett elege a munkakörülményekből. Ez tartott október végéig, aztán 1 hónap várakozás és munkakeresés után jött egy újabb hely (ez már a 3. közvetítőnél).

December 2.-án kezdett dolgozni (a csavar benne, hogy a cég ugyanaz volt, ahonnan legelőször elküldték) raktárosként. Ekkor már mindketten megnyugodtunk, hogy minden helyre jön. A karácsonyt otthon tölthettük.

Újabb felmondás

Január 6.-án érkeztünk vissza, a régi kerékvágásba. 2 hétre rá jött egy postai levél hogy felmondanak neki. Mikor a levél jött, én egyedül voltam itthon, mert ő éppen délutános műszakban dolgozott. 

Mikor megláttam, hogy honnan küldték a levelet, egyből a legrosszabbra gondoltam. S mint kiderült sajnos igazam lett… Az indok az volt, hogy a cégnek meg kell válnia pár emberétől. (Egy hónap múlva derült ki a valós ok, de ezt majd később.)

Ekkor jött a képbe egy magyar közvetítő. Bár ne jött volna. Felajánlottak neki egy CNC gépkezelői munkát és szinte azonnal kezdhetett is. A helyszínen végül kiderült, hogy az első szótól az utolsóig hazugság volt minden, amit ígértek (beosztás, fizetés, munkaidő szóval minden). Sokan tanácsolták, hogy ne kezdjünk magyar közvetítővel, de ez már szükség helyzet volt.

Telt-múlt az idő és ott voltunk már, hogy lassan itt van március közepe és még mindig semmi. Ez idő alatt bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, mint munkakereső.

Az utolsó elbocsátásának az okát itt tudta meg, amikor találkozott egy volt munkatársával, aki szintén magyar és aznap mondtak fel neki. Az ok az volt, hogy 10 lengyel érkezett a céghez, akiknek kevesebbet kellett fizetni, mint nekünk.

Több közvetítőnél is járt, lehetett az helyben vagy akár 50 km-re is. Már rezgett a léc, többször került szóba, hogy haza kell menni. Sokan azt tanácsolták, hogy legyünk kitartóak, ne adjuk fel. Nagyon el voltunk már keseredve, egyikünk sem szeretett volna hazamenni.

A megoldás hirtelen jött

Kapott egy telefonhívást egy helyi magyar fiatalembertől, aki már korábban is segíteni szeretett volna, de sajnos nem tudott.

A főnökének munkaerőre van szüksége, és kíváncsi lenne Tomira. Egy német cégről volt szó, ahol mindössze 30-an dolgoznak. Másnap már meg is volt az interjú (tehát ohne közvetítő), és fel is vették. (Hozzá kell tennem, hogy az itt töltött idő alatt sokat fejlődött a német nyelvben.) Ennél a cégnél jól is érzi magát és végre a szakmájában dolgozhat, így mindketten megkönnyebbültünk.

Azt nem tudjuk, hogy mi vár még ránk itt az elkövetkező években, de szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a 7 hónap nem viselte meg a kapcsolatunkat, sőt megerősítette.

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül. Több volt a nehezebb időszak, mint a könnyű, ezt aláírom. Viszont most már mindenkinek azt tanácsolom, hogy akármilyen nehéz is, (mi vagyunk az élő példa rá) TARTSON KI! :)”

(Fotó: pixabay.com/Hans)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Ha Brüsszelben élsz, és az első sokk elmúltával van módod és időd megosztani, milyen most az élet a városban, azt nagy örömmel veszem. A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr968518342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.03.23. 06:48:57

Alapfokú némettel persze hogy nehéz.Majd belejönnek .

2016.03.23. 07:29:14

"Volt időnk leszokni káros szenvedélyeinkről, mint például a Facebook."

Ez tetszik. Ráférne elég sok emberre.

tanato 2016.03.23. 07:49:53

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Jogos az FB-annyira sok marhaságot közölnek tényként hogy az már fáj.Legutóbb a másfél millióba kerülő új Trabantról írták hogy nemsokára árulni fogják a Facebookon,régebben meg több tízezer fiatallal hitették el hogy újra bevezetik a sorkatonai szolgálatot,már várták a fiúk a behívóparancsot,mert bedőltek az FB-nak

tanato 2016.03.23. 07:53:49

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

ÍIyet kaptál volna ha a Kádár rendszerben vagy fiatal férfi.

2016.03.23. 07:54:29

@tanato: Arról van szó, hogy a facebook is csak újabb népbutító faszság. Ide lőjetek. :)

HardPötty 2016.03.23. 08:12:03

Off

Upsz! Annyit látogattam a HÁ-t, hogy blokkolták az oldalt a munkahelyemen. :)
Akkor nem wifin keresztül jövök.

On

adg 2016.03.23. 08:22:34

@HardPötty: szolj nekik, hogy ez aljas pofatlansag, az emberi jogok megcsufolasa, es kulonben is rasszizmus, mert nyilvan a magyarsagod miatt tortent es nem blokkolnak, ha japan lennel.

Ha a tobbieknek jar orankent par perc bagoszunet, vagy kimehetnek wc-re, kavezni, akkor neked is jar. Olvassak inkabb ok is, hatha tanulnak valami ertelmeset.

adg 2016.03.23. 08:28:23

"A reggel 6 órai kezdés után fél 10-kor már el is köszöntek tőle. A helyszínen derült ki, hogy a munka nem is gépkezelés volt, hanem a könyvek pakolása. Tíz órára már jött is a következő jelentkező."

Ezt gyorsan leszerveztek. Nem lehet, hogy lett volna gepkezeles is, csak elobb az uj fiuval elpakoltatjuk a konyveket, mert ezer ege itt allnak szanaszet? Vagy valami hasonlo. Azert negy ora alatt nem sok minden derulhet ki az emberbol, ha amugy teszi, amire kerik. Vagy esetleg a nyelvi nehezeeg lehetett a gond? Olyan ismerosom nekem is van, akit ez miatt kuldtek el, mert veszelyes, ha nem erti az utasitasokat pontosan, vagy csak szimplan nincs kedvuk ezzel bibelodni.

HardPötty 2016.03.23. 08:32:07

Végigolvastam. Kicsit panaszos, na jó... nem kicsit. Bár nem érzem magam öregnek (33), de ti még nagyon fiatalok vagytok hozzám képest is. Ez van. Az èlet néha vastagon adja... A legjobb, amit tehettek és tettetek is, hogy nem adjátok fel a dolgokat.
Kedves Barbi és Tomi! Szívből kívánom, hogy minden a legjobban menjen. Ne féljetek a kihívasoktól, mert a legyőzésük rutinná vàlik, ha gyakoroljàtok. Elkèpzelhető, hogy ma kaptok hideget és meleget is kommentek között... de olvassátok ki belőlük azokat a dolgokat, amiket hasznosítani tudtok.
Remélem hamarosan olvasunk tőletek egy vidámabb, részletesebb posztot is.

HardPötty 2016.03.23. 08:35:14

@adg: má' megoldottam okosba.

SzZoole 2016.03.23. 08:40:41

Egyszerű de nagyszerű történet:)

@HardPötty: tipikus magyar vagy,hogy meg a wi-fi-t is lopod:)))
Csak vicc volt.

HardPötty 2016.03.23. 09:02:44

@Zoole[uk]: adták, nem elvettem. :))))

SzZoole 2016.03.23. 09:09:47

@HardPötty: persze persze,mindent a cel erdekeben,csak hogy olvashasd a HA-t:)))

Határátkelő 2016.03.23. 09:30:31

@HardPötty: Ó, ez a nap kommentje (és már ilyen korán)! :)))

Idézhetem? (Nick nélkül akár.)

Csodabogár 2016.03.23. 09:31:55

Hihetetlen fiatalok vagytok, remélem nem futamodtok meg a később se. Ne feledjétek, hogy "teher alatt nő a pálma".
10 év mólva majd már csak a kellemes időkre fogtok emlékezni, addig meg hajrá!

2016.03.23. 09:35:58

@tanato: Normalis ember nem a FBon tajekozodik a hirekrol. En arra hasznalom (mint, gondolom, a legtobben) hogy a barataimmal tartsam a kapcsolatot, az e-mail fejlettebb valtozata. Mint szinte mindent, ezt is lehet ertelmes es ertelmetlen dolgokra hasznalni.

Fajankó 2016.03.23. 09:37:58

"mi vagyunk az élő példa rá..."
no no...

2016.03.23. 09:38:46

A poszttal kapcsolatban: athidalo megoldas internetre az elore feltoltheto USB-stick, amit barmikor barhol lehet venni, bedugod a laptopodba es mukodik. Kicsit dragabb mint az elofizetes, de egy-ket honapra megeri, foleg ha munkat keres valaki. Biztosan mas megoldasok is vannak pl. okostelefonon keresztul.

2016.03.23. 09:43:03

@adg: En is erre tippeltem. A nyelvtudas hianya nagy problema lehet meg a legegyszerubb munkaknal is - illetve hogyan adjanak neki bonyolultabb munkat, ha mar az egyszerunel sem erti az utasitasokat. A posztbol is kiderul hogy akkor lett stabil munkaja mikor mar jobban beszelte a nyelvet - azert ez annyira nem meglepo.

SzZoole 2016.03.23. 09:45:56

@Határátkelő: varjal,egyszer nehogy a HA.oldalt blokkolja a jelenlevo hatalom,mert tippeket/tanacsokat adsz/szolgaltatsz az orszag elhagyasara.Az allam ellensege fogsz valni:)))
Csak vicc volt.

barbi20 2016.03.23. 10:15:18

köszönjük szepen a kommenteket :- ) nem volt egyszeru es nem is az itt az biztos, de persze, hogy kitartottunk :- ) tenyleg mindenkinek ezt tudom tanacsolni. @HardPötty köszönjük szèpen, mar szepen vesszük azert az elenk àllo akadalyokat :- )

mernok-ur 2016.03.23. 10:15:29

Szép sztori, sok sikert. Nagyon jó, hogy a párod kint a szakmájában tudott elhelyezkedni!

Itthon egy CNC gépkezelő ismerősöm keresett 140e ft-ot, németben ugyan ez a srác 700e ft-ot. Ezek nettó számok.

És nem zöld gombozás, hanem programozás!

Ki lehet úgy venni egy albérletet neten keresztül, hogy azt mondom, egyetemista leszek ? Az jó, akkor nem kell munkaviszony igazolás.

Szerintetek ilyenkor bekérik a felvételi papírt, vagy bemondásos alapon ment?

Herr Géza 2016.03.23. 10:18:14

Guten Morgen! Na ja, gyenge nyelvtudással bizony mindenhol rögös a munkakezdés... Azért van egy-két dolog, amit nem értek.
Azt írja a poszterina, hogy "Ezután két héttel sikerült a német államnak megküldeni az adószámot, amire szükség volt a munkavállalásához." Úgy érzem sokallja a két hetet, pedig még gyorsan meg is kapták.... Viszont nem árt tudni, hogy az adószámot a lakcímbejelentés után automatikusan egy központi hivatal "generálja" és küldi meg. Ellenben a munkába álláshoz elég a helyi Finanzamtnál bejelentkezni, ők ugyanis az adószámot már a lakcímbejelentés után pár nappal tudják, ill. le tudják kérdezni.
A lakásban nem volt net...., miért is lett volna? Már bocs, de az nem a lakás tartozéka. :D Viszont mobil netet már a poszterina is intézhetett volna bőven addigra. Havi 10€ körüli pénzért, rendes mennyiségű adatforgalmat lehet szerezni az alternatív szolgáltatóknál. Persze azt ilyenkor nem árt nem a FB-rá "pazarolni". Mellesleg a Mekinél is van naponta egy óra ingyen WiFi, ill. sok egyéb áruház, üzletközpont, közösségi létesítmény is biztosít ilyesmit. Nálunk pl. az egyik kisvárosban a belváros komplett el van látva free public wi-fi-vel.
Az régi igazság, hogy magyar munkaközvetítővel ne kezdj, látom náluk is beigazolódott...:(
Viszont, amit nem értek: miért kellene a lengyeleknek kevesebbet fizetni, mint nekik? A minimálbér, az minimálbér. Inkább arról van szó, hogy az ő munkaerő-kölcsönző cége drágábban adta el őt, mint egy másik cég a lengyeleket. A kölcsönzős cégeknél meg ez a rizikó mindig megvan, na meg az is, hogy ma még van melód, holnap meg nincs. Sajnos ennek a modellnek pont ez a lényege...
A DPD-s munkakörülményekről meg csak annyit, hogy nyilván nem egy álommeló, de ha éppen nincs más, én biztos nem pattannék meg, csak ha van már másik lehetőségem....
Na de mindez inkább már csak mások okulására, remélem nekik most már jobbra fordulnak a dolgaik..... Sok sikert hozzá.

tanato 2016.03.23. 10:19:44

@Mirjam2: Arra tényleg jó,kapcsolattartásra.

Herr Géza 2016.03.23. 10:21:33

@mernok-ur: Albérlethez jövedelmet kell igazolni, nem munkaviszonyt. Más kérdés, hogy jövedelmet legegyszerűbben határozatlan idejű munkaszerződéssel tudsz igazolni. Az egyetemista jogviszony önmagában semmire sem elég. Ld. az előző mondatot....

©________ 2016.03.23. 10:35:31

@Mirjam2:

Marmint ugy erted, hogy barhol barmikor, kiveve Magyarorszag.

Mert nekunk par hete nem sikerult feltoltos mobilnetet venni 2 ev huseg nelkul.

©________ 2016.03.23. 10:37:35

@Herr Géza:

"nem a lakás tartozéka."

Miert is nem? Manapsag siman lehetne. Pont mint az aram meg a gaz.

adg 2016.03.23. 10:46:21

@Babette©: azt hogy? Mi van, ha nem toltod fel?

Azert nem tartozek, mert egymillio szolgaltato van 20 millio csomaggal, mindenkinek mas a megfelelo. Ennyi erovel lehetne tartozek a kaja is. :)
Ha meg kozpontilag van az egesz thazban, akkor meg megy a nyigas, hogy a szomszed gunterke eltorrentozza az egesz savszelesseget, a masiknak meg nem jut, amig le nem tartoztatjak torrentezesert. Mert abban a terrororszagban meg torrentezni sem lehet, pedig azzal nem okozuni kart, mint azt megtudtuk a 134-estol.

mernok-ur 2016.03.23. 10:53:42

@Herr Géza: Akkor én nem értem. Most végül a hölgynek volt munkája és tanult is mellette ( ez a duális képzés lényege) és az elég volt kivenni egy egész albérletet?
Ez lehetett itt?

2016.03.23. 11:04:11

@tanato: Masra hasznalni meg teljesen felesleges, kapcsolattartasra lett kitalalva.

©________ 2016.03.23. 11:09:31

@adg:

?? Nem tudom....

Jobb helyeken kozmuszolgaltatobol is tobb van.

2016.03.23. 11:11:53

@Babette©: Teljesen mas, mivel az internet-elofizetes egy konkret ember neve alatt van, es ot fogjak felelossegre vonni ha nem megfelelo celokra hasznalja (ez lehet gyerekpornografia, terrorizmus, torrent stb.). Arrol nem is beszelve hogy a legtobb elofizetes egy-ket eves, honnan lehet tudni hogy a kovetkezo lakonak mennyi internetre lesz szuksege, foleg hogy ezek altalaban mobiltelefon-internet-TV kombinalt csomagok? Logikus hogy a berlo maganak intezze az internet-elofizetest.

Herr Géza 2016.03.23. 11:15:49

@mernok-ur: Így van, a duális képzés keretében ugyanis van fizetésed. Egyébként meg nem szentírás, hogy kérnek töled igazolást, ha mázlid van és/vagy elég meggyözö vagy, akkor könnyen megúszhatod a papírokat a 3 hónapos kaució mellett. Én még egyetlen föbérlömnek sem mutattam semmit, igaz az egyik a háromból a fönököm volt... :)))

©________ 2016.03.23. 11:16:11

@Mirjam2:

A kozmu is nevre szol. Pont ugyanolyan felelosseg jar vele, pl. Jogosulatlan vetelezesert.

Herr Géza 2016.03.23. 11:20:10

@Babette©: Azt meg hogy? Nekünk x éve megvan a feltöltös kártyánk, nem kellett ahhoz semmilyen hüségidö... Változott volna??

2016.03.23. 11:20:18

@Babette©: Hat, szerintem Nyugat-Europaban sokkal valoszinubb hogy pl. torrentezesbol lesz problema mint jogosulatlan vetelezesbol. Utobbirol meg soha nem is hallottam Nyugat-Europaban. Masreszt, nem szemelyes igenyekre szabott, es nem kell egy vagy ket evre elore ugyanarra a csomagra elkotelezned magad.

adg 2016.03.23. 11:24:01

@Babette©: nem is feltetlen jar mindegyik a lakassal. Pl villany. Azt is magadnak intezed ha ugy van a megegyezes a tulajjal. Itt pl mindig villany nelkul van a lakas, neten be kell szolni, hogy mikorra kered, es akkorra bekapcsoljak.
Mo-n meg sokszor a tulaj neven van. Vagy a kabeltv.

De a net nehezebb kerdes, sokkal tobb varacio van, van akinek nem is kell, mert jon a tv elofizetesevel, vagy a telefonnal, mindenfele husegidok, akarmi.
Kellene egy kizarolagos Nemzeti Internetszolgaltato Monopolisztikus Tarsasag (NIMT) es akkor meg lehetne oldani. :)

2016.03.23. 11:27:32

@adg: Nyugat-Europaban sokszor atiratjak a berlo nevere a kozuzemi szamlakat bekoltozeskor.

Herr Géza 2016.03.23. 11:28:22

@Mirjam2: Pontosan. Van egyébként itt is olyan verzió, hogy a társasházban van kábel-TV, és azon keresztül lehet neted is, de itt csak a lehetöségröl van szó. A TV alapdíj ilyenkor benne is lehet a Nebenkosten-ben, azaz kvázi a bérleti díjban, de minden mást (telefon, net, prémium HD) ilyenkor is magadnak kell intézni. Vagy azt mondod, hogy te más szolgáltatóval akarod megoldani, akkor a kábel-TV csatlakozást leplombálják a lakásban és annak díját nem kell fizetned.
És így van, a felelösség miatt ID-check van (mobiltelefon/net-a feltöltösnél is!), az elöfizetéses konstrukciókra meg eleve csak banki beszedéssel kötnek a szolgáltatók szerzödést.

Herr Géza 2016.03.23. 11:32:40

@Mirjam2: A "sokszor" az kb. 90-95%-ot jelent... :))) Az áramnál/telefonnál, stb. tuti, a központi fütés az lehet, hogy a társasház nevén fut és egyedi fogyasztásmérökkel, esetleg nm vagy lakószám alapján osztják le lakásokra, de ez utóbbi is már nagyon ritka.

adg 2016.03.23. 11:41:43

@Mirjam2: itt csak a villanyt iratjak at. Mondjuk azon kivul csak viz van, de az a hazhoz tartozik, soha nem iratjak at a berlore. Ha a megszabott keretnel tobbet hasznal a berlo, akkor azt ki kell fizetnie. Most 500 m3 a keretunk.
Ha meg veletlenul gaz is van, ami eleg ritka, az meg itt mindig palackos, viszed magaddal ha mesz, vagy intezed a sajat tartalyodat magadnak, ahogy akarod. Nyilvan, ha tarsashaz, akkor kozos palack van, akkor nem tudom, ki fizeti es hogyan. Ilyenunk meg nem volt.

De van, ahol benne van a berleti dijban a kertes, vagy a medence karbantartasa, de ez is egyeni.

Szoval amit mindig a berlo fizet, az a villany meg a net/tv/telefon.
Amit mindig a tulaj, az a viz a limitig, az ingatlan biztositasa, osszes adoja, karbantartasa, es a nem a lako hibajabol eredo javitasok.
Ha csopog a csap vagy beszart a klima, az a tulaj baja, a kiegett ego meg az enyem. :)

Muscari 2016.03.23. 11:49:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: a legnagyobb baj, hogy nehéz szelektálni. Annyi baromság megjelenik, annyi fals információ és álhír kering, hogy az már fáj. Én szinte mindent kétkedve olvasok, kivéve a nagy hírportálokat.

Muscari 2016.03.23. 11:51:28

A szerző még fiatal, de már gyűjtött egy kis tapasztalatot. További sok sikert!

Muscari 2016.03.23. 11:52:47

@HardPötty: akkor te voltál, láttam, a HÁ kiposztolta a Facebook-ra :-)))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.23. 11:55:04

" ulmi Burger King wifijét használva"
Mi a pályaudvarra jártunk netezni...
:D
Fiatalok még, majd alakul a dolog.
Sok sikert!

Muscari 2016.03.23. 12:00:44

@Babette©: engem az zavar, hogy a feltöltőkártyával nem tudok netezni a creditem terhére. Miért nem lehet egyszerűen megadni, , hogy x MByte y Ft és kész? Telenoros kártyánk van otthoni használatra.

Herr Géza 2016.03.23. 12:12:59

@Mirjam2: Aldi/Lidl, a többi discounter is árul pre-paid adatkártyát Stick-kel együtt, azt hiszem most 39,95 a kezdő csomag (Stick, SIM-kártya, 10 €-s feltöltéssel együtt), utána a csomagok díja 10-30 € havonta, adatmennyiségtől és sebességtől függően. Abszolút to-go verzió, megveszed, otthon beregelsz és már használhatod is. Van már LTE-s (4G) verzió is.

frauka83 2016.03.23. 12:14:28

@barbi20: Még el se olvastam,már tudtam,hogy Ulmból való írás,a kép alapján :) Megjegyzem,az én férjem is Tomi :D Mi is éltünk ulmban férjem ott született. Sok sikert a továbbiakban nektek.

barbi20 2016.03.23. 12:50:50

@mernok-ur: igen en tanulni jöttem ki :- ) nyaron gyakorlatom volt es szeptembertol duale Ausbildungot csinalok. Fizetest is kapok erte mivel az a lenyege, hogy nem csak az iskolaban tanulok hanem egy cegnel is dolgozom. Igy gyakorlati oktatasban is reszesülök.A lakast pedig sikerult megoldanom a nyaron. Mazli volt :- )

©________ 2016.03.23. 13:04:51

@Mirjam2: vegul sikerult az elofizetesen belul megemelni a keretet 30 napra, annyi eleg volt.
De m0ndjuk ha itthonra kene valamiert, nem tudom, mi lenne.

@Herr Géza:
Nekem gozom sincs, tudod,nem voltam itthon, ezt mondtamaz emberemnek. De valami homalyos jogszabalybol kifolyolag nem lehet amugy sem feltoltost venni csak ugy ( de ennek nem neztem utana, csak amit hallok), kernek hozza mindenfele iratokat, pont mint a bankszamlanal. Gyakorlatilag bankszamlat nyitni egyszerubb. Nekem anno meg kellett kernem valakit a kolykok telefonjahoz, mert a nevemenvolt mar ketto (enyem meg anyame), es nem adtak meg kettot. Wtf.

©________ 2016.03.23. 13:08:00

@Mirjam2:
Hu, hat itthon sportot uznek belole. A jogosulatlan vetelezesbol is,meg abbol is, hogy radfogjak, ha nem is csinaltad.

Ha kedved lenne olvasni errol, tudok kulcsszavakat adni.

micsoda? 2016.03.23. 13:15:51

Valami azt súgja, hogy ugyancsak elkényeztetett ifjak. Szerintem a Tomival is lehet valami gond, ha ennyi váltása volt, ilyen röpke idő alatt. Mondjuk van némi tapasztalatom a német munkahelyen.

Golf2 2016.03.23. 13:16:11

@Herr Géza: A közmű számlákhoz: Azt tudtad hogy itthonsztánban ha nem íratod át a bérlő nevére a villanyórát,gázórát,vízórát,akkor a bérlő fogyasztása után neked mint tulaj adóznod kell.És így gyorsan átléped az évi 1 milla bevételt és ugrik az adókulcs 16ról 30%ra az egész rész után.Gyönyörű mi?

pappito · http://pappito.com 2016.03.23. 13:25:55

@Mirjam2: a torrentben nincs semmi illegális, csomó minden teljesen legális elérhető torrenten (pl. linux disztribúciók) a torrent csak egy hozzáférési forma

Herr Géza 2016.03.23. 13:27:12

@Golf2: Az szép, pedig tudtommal egyáltalán nem egyszerű villanyt, gázt átíratni, majd ha elment visszaíratni a tulaj nevére (mert pl. éppen nem tudja újból azonnal kiadni...) stb.

Herr Géza 2016.03.23. 13:29:55

@pappito: Így igaz, csakhogy mára maga a szó az illegális le- és feltöltések szinonímájává vált. Merthogy javarészt arra is használták.

Herr Géza 2016.03.23. 13:39:28

@Babette©: Személyi/lakcímkártya kell hozzá, ha magánemberként veszed, ha meg cégként, akkor cégbejegyzés, aláírási címpéldány is. Otthon sincs anonim netezési/mobilozási lehetőség, feltöltőssel sem. A fiam a nyáron vett a Médiában ilyen to-go kártyát, hazaviszed, beteszed a gépbe/telóba, regisztrálsz, azonnal tudod is használni, de aztán postán kiküldik a szerződést egy kóddal, azt gyakorlatilag "egyfajta aláírásként" meg kell adnod két héten belül a megfelelő honlapon, különben le is tiltják rögtön a kártyát. Ők meg a szerződés kiküldése előtt nyilván ellenőrzik, hogy a megadott adataid stimmelnek-e. Más kérdés persze, hogy hogyan? Ld. adatvédelem.... :)))

Herr Géza 2016.03.23. 13:45:38

@barbi20: "Mázli volt." Jó néha azt is olvasni, hogy nem a szokványos szívás van csak a lakás körül... :))) Én az utóbbi 8 évben három bérleményben laktam, ebből kettő minden erőfeszítés nélkül ment (jelentkeztem hirdetésre és láss csodát: meg is kaptam), a harmadik neccesebb volt, de inkább az igényeink és a kínálat ellentmondása miatt, na ott aztán mázlim volt, hogy a főnököm tudott segíteni.

Taxomükke (UK) 2016.03.23. 14:00:12

@adg: Nincs gáz???
Akkor mivel fűtötök télen????

:)

adg 2016.03.23. 14:13:22

@Taxomükke (UK): telen kikapcsoljuk a klimat. :)

mernok-ur 2016.03.23. 15:10:07

@barbi20: Köszi a választ, és sok sikert sulihoz és a munkához ! :-)

DieNanny CH 2016.03.23. 18:13:08

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Hát, ha úgy állítod be, hogy senkit nem követsz, akkor kevés hülyeség jut el hozzád.

A poszt tetszett, nem tudom, én kitartottam volna-e.

Hari Seldon 2 2016.03.23. 18:15:24

Egy kis OFF, hátha valakit érint:

Charleroi-i reptérnél ellenőzrés van. Autópálya lehajtó után a reptérre bekötő útnál torlódás van. Ott minimum plusz 20 perc a reggeli időben.
Továbbá, nem lehet simán bemenni a terminál épületébe. A buszperonál kell sorba állni, hogy bejuss. Katonák ellenőrzik a épületbe belépők csomagját. Ott további csúszás lehetésges.

ON

Sexual Harassment Panda 2016.03.23. 18:39:04

Nekem miért nem küldtek nekem adószámot??

Én ilyeneket nem intéztem.

2016.03.23. 18:53:43

@Mirjam2: Ez igaz. De nekem az jön le, hogy az emberek amit megosztanak, annak a 90%-a nettó faszság. :D

2016.03.23. 18:58:22

@Muscari: Ez is igaz. Nem kell ahhoz fb-re menni, hogy kacsát olvassál. :D

2016.03.23. 18:59:29

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ez is jogos. Ha mondjuk senkit sem követsz, nem lesz tele a hírfolyamod mindenféle baromsággal.

Sexual Harassment Panda 2016.03.23. 19:24:33

@Fajankó: Nem igazán emlékszem már hogy volt, de nekem így efektíve levélben nem küldtek semmit.

Herr Géza 2016.03.23. 19:36:06

@Sexual Harassment Panda: Ha bejelentkeztél valahova Németországban 2007. után, akkor küldtek automatikusan. De rajta van minden Steuerbescheid-en, mindenféle Finanzamttal folytatott levelezésen, stb.

33621 2016.03.23. 20:18:02

@Babette©: A Diginél tudtommal nem kell hűségnyilatkozat mobil nethez, én is használok olyat, Igaz nekem még a nevemen van egy műholdas tv előfizetés is.

barbi20 2016.03.23. 20:27:12

@mernok-ur: szívesen :) köszönjük szépen, igyekszünk mindenképpen ;)

barbi20 2016.03.23. 20:29:56

@micsoda?: nem tudom miből sikerült leszűrnöd azt, hogy elkényeztetettek vagyunk, mivel ez egyáltalán nincs így :) ha így lenne és anyuci apuci tolna alánk mindent akkor itt se lennénk, hanem maradtunk volna otthon... ugyanis volt ennek oka hogy külföldre jöttünk ilyen idősen ;)

barbi20 2016.03.23. 20:35:24

@adg: @Mirjam2: kimaradt a történetünkből, hogy egyik munkahelyen sem a nyelvtudás volt a probléma.

Sexual Harassment Panda 2016.03.23. 20:50:01

@Herr Géza: De én semmi ilyesmit nem kaptam.
A munkáltatóm intézett mindent, mert eleve úgy jöttem ide 2013 okt.10.-én, hogy volt érvényes munkaszerződésem.
Az ablohnrechnungomon van steuer Id, (gondolom az a steuernummer) sozialversicherungsnummer, krankenversicherungsnummer, és kb ennyi.De hivatalos dokumentumom nincs.

Herr Géza 2016.03.23. 21:32:43

@Sexual Harassment Panda: És ki intézte a lakcímbejelentésed? Nem mondom, hogy nincs ilyen, de elég szokatlan, hogy azt bárki is elintézze helyetted. Pláne, hogy ahhoz elvileg, hivatalból, személyesen kell megjelenned. A bejelentkezés eljut a Bundeszentralamt für Steuern szépnevű intézményhez, ők küldik meg a Steuer-ID-t levélben neked, ill. bekönyvelik a "rendszerbe", amit az adóhivatal is lát. A munkáltatód viszont csak ezzel a számmal tudja lehívni az adóügyi adataidat, szóval igen furcsa lenne, ha ezt nem te adtad volna meg nekik. Max. nem emlékszel rá.... Ja és ez elég a munkábaállás után, az első fizuig kell meglennie.

Herr Géza 2016.03.23. 21:37:16

@Sexual Harassment Panda: Ja, ez nem olyan, mint egy hazai adóigazolvány, hanem egy sima levél. Egyébként nem kell sehol bemutatni, magaddal vinni, etc. Ha elhagyod, le lehet kérni ismét, de elég ha tudod.

Sexual Harassment Panda 2016.03.23. 21:42:55

@Herr Géza: Szóval ha legálisan élek itt, akkor lennie kell.
És mivel be vagyok jelentve a rathausban, és minden hónapban kapom az ablohnrechnungot a munkáltatómtól, így feltételezem h minden rendben is van.

micsoda? 2016.03.23. 21:43:06

@barbi20: Úgy gondolom, hogy ilyen fiatalon még itthon kéne az erőt megmutatni, nagyobb tapasztalattal kevesebb a buktató ért volna külföldön. Például fontos dolog megtanulni a kitartást. Ha én nem tanulom meg itthon, akkor az első nap hazajövők a külföldi munkából. Igy csak a szerződés lejártakor, de akkor azonnal:)

Ha már nekivágtatok, kívánok sok sikert, szerencsét.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2016.03.23. 21:43:11

remek poszt
a magyarokba bele van epitve a tuleles dns :)
sok sikert

Herr Géza 2016.03.23. 22:16:14

@Sexual Harassment Panda: Ez nyilván így is van. De ha meg egyszer leírod ezt a baromságot, hogy "ablohnrechnung", akkor k. ideges leszek.... :))))))
Lohnabrechnung az, vazze. :)

Sexual Harassment Panda 2016.03.24. 00:00:45

@Herr Géza: Igen, elnézést, valóban ablohnrechnung!
Arról tudsz e valamit, hogy ha szeretném kérvényezni az állandó letelepedett státuszt, ahhoz mi kell?
Kell 5év folyamatos kinttartózkodás, amit pl az ablohnrechnungokkal, betegbiztosítással stb tudom igazolni, és gondolom az adóhivatalban is észlelik h minden hónapban fizetem az adót.
Kell e hozzá folyamatos munkaviszony?
Kell e hozzá az, hogy ugyanazon a munkahelyen töltsem az 5évet?
Nekem kell kérvényezni, vagy automatikusan abba a státusba kerülök?
Mi van akkor , ha pl munkahelyet váltok?:
Mi van akkor ha nem folyamatos a munkaviszony, mert pl a két munkaviszony közt eltelik 2hét?
(pl jelenleg költözöm Berchtesgadenből Neuburg an der Donauba, és van 2hét az új munkábaállásomig)

adg 2016.03.24. 05:03:47

@barbi20: De mintha az is kimaradt volna, hogy akkor mi?

Herr Géza 2016.03.24. 09:54:27

@Sexual Harassment Panda: " Igen, elnézést, valóban ablohnrechnung!"
Te most szívatsz???? LohnABrechnung !!!!!!
Olyan, hogy "állandó letelepedett státusz" itt nincs EU polgároknak, ill. a bejelentett lakcímeddel eleve abban vagy.
Amiről beszélsz, az az állampolgárság. Ahhoz viszont 8 év kell, folyamatos legális itt élés, rendezett nyugdíj, betegbiztosítási, adóstátusz, büntetlen előélet, stb. Munkahelyed lehet ezalatt 22 is, az irreleváns, munkanélküli is lehetsz közben, de csak átmeneti/rövid időre (hogy mennyi a rövid, azt nem tudom pontosan). Plusz állampolgársági vizsgát kell tenni németül. Nem jár, kérvényezni kell és egyedileg bírálják el. EU polgárként (ha a saját országod megengedi a kettős állampolgárságot), megtarthatod az eredetit, azaz lehetsz kettős állampolgár.

2016.03.24. 11:55:11

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Csak azt latod FB-on amit az ismeroseid megosztanak; ha az ismeroseid hulyesegeket osztanak meg, akkor minek vagytok ismerosok? Nekem nincsen sok szaz 'baratom' a FB-on, csak olyan emberek vannak akiket tenyleg szemelyesen ismerek, es ok 99%ban szemelyes infokat / kepeket osztanak meg, 1% meg altalaban olyan dolog ami engem is erdekel. Nem kotelezo olyan emberekkel 'baratkozni' Fb-on akik baromsagokat osztanak meg. En magam nagyon, nagyon ritkan (talan evente egyszer vagy ketszer) osztok meg olyat ami nem szemelyes, az ismeroseimhez hasonloan.

2016.03.24. 12:02:51

@barbi20: Nem feltetlenul fogjak megmondani ha a nyelvtudas a problema, vegulis a maganugyuk hogy miert nem vesznek fel vagy kuldenek el, megtarthatjak maguknak az okot.

2016.03.24. 12:08:01

@micsoda?: Ok meg nem mentek haza :). En 18 evesen koltoztem el, soha nem bantam meg, szerintem ok sem fogjak. Ha tudja valaki hogy masik orszagban akar elni, es megvan ra a lehetosege, felesleges varni. Foleg a nyelvtudas szempontjabol, minel fiatalabban koltozik valaki, annal jobb.

2016.03.24. 12:13:25

@barbi20: Nyugi, valaki mindig beszol, ez az internet :). Tovabbi kitartast es sok szerencset.

Sexual Harassment Panda 2016.03.24. 12:25:47

@Herr Géza: Ok, nem poénkodom többet!:)
Nem értem!
Még mindíg!
Úgy tudtam, hogy 5 év után jár letelepedett státusz, ami arra jó, hogy szabadon, korlátozás nélkül vállalhatsz munkát, még akkor is, ha nem lennénk eu tagok.
Állampolgárság nem érdekel.

2016.03.24. 12:33:37

@Sexual Harassment Panda: Nem tudom Nemetorszagban hogy van, de UKben van egy Indefinite Leave to Remain nevu dolog ami pont az amit te mondasz, viszont ezt csak nem-EU allampolgarok kaphatjak meg, mivel EU-allampolgaroknak jelenleg nincs ra szukseguk. (Van egy masik papir amit kaphatnak EU-allampolgarok is 5 evi munka utan, de ez nem ugyanaz.) Tehat konnyen lehet hogy mivel jelenleg EU-allampolgar vagy, nem kaphatsz ilyet Nemetorszagban, mivel elmeletileg nincs ra szukseged. De nyilvan nezz utana hivatalos helyen, az a legbiztosabb.

micsoda? 2016.03.24. 13:29:34

@Mirjam2: Értem én. 16 évesen kezdtem el dolgozni egy gyárban szalag mellett, tehát 18 évesen volt némi tapasztalatom az emberekről, a közösségről, a munkamorálról. Kevesebb kudarc ért volna, ha akkor országot változtatok. Nem beszélve arról, hogy az otthon melege is tovább tart:) Ez utóbbiról nem trendi :) beszélni, pedig ebben a rövid életben nagyon sokat számít.

barbi20 2016.03.24. 15:15:54

@Mirjam2: nem is szeretnénk hazaköltözni :) tudjuk, hogy mi várna ránk otthon, ezért is tartottunk ki.
@micsoda?: majd más fiatal szerencsét próbál otthon és megmutatja milyen kitartani , de azok nem mi vagyunk. De köszönjük a jó kívánságot :- )

2016.03.24. 19:01:43

@Mirjam2: "Csak azt latod FB-on amit az ismeroseid megosztanak; ha az ismeroseid hulyesegeket osztanak meg, akkor minek vagytok ismerosok?"

Ha az alapján szűrnék, hogy hülyeséget osztanak-e meg, nem lennének ismerőseim fb-n. :DDD És nyilván az ismerős kifejezés tökéletesen lefedi a valóságot. Ugyanis tényleg ismerősök, és kb. annyit is érnek, ha bármi bajom lenne, csakis magamra számíthatnék.

tanato 2016.03.24. 22:34:00

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
(Tündi)-nek üzenem,h legközelebb takaritson már ki az uramnál normálissan,ne nekem kellejen,ba...i én is tudok vele

Most jelent meg a FB-on ez a legújabb hülyeség.

DieNanny CH 2016.03.25. 16:16:31

@Sexual Harassment Panda:

Szerintem ha tegnap érkeztél Ném.o-ba, akkor is szabadon, korlátozás nélkül vállalhatsz munkát.

Mit érdekel téged az állandóan, hogy mit tehet egy nem-EU tag???? Talán Ukrajnából vagy Szerbiából jöttél?

DieNanny CH 2016.03.25. 16:19:10

@micsoda?:

"Az otthon melege tovább tart."

... vagy az otthon terrorja. Nagyon idillikus elképzeléseid vannak más emberek gyerekkoráról!
Én, bár rendkívül jó gyerekkorom volt, tisztában vagyok azzal, hogy ez bizony nem mindenkinek adatott meg.

micsoda? 2016.03.25. 18:34:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nem gyerekkorról van szó, hanem fiatal felnőttről. Manapság már tanulni lehet, hogy mit jelent a meleg otthon:)

DieNanny CH 2016.03.25. 18:50:44

@micsoda?:

Tanulni lehet, hogy mit jelent a meleg otthon?

Tehát aki 18 éves koráig nem tanulta meg, az később az iskolapadban, és csakis belföldön, még megtanulhatja? Így gondolod?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása