Svájc szuper hely, legalábbis az anyagiakat illetően sokan vélik így, és igaz ez az életszínvonalra, a biztonságra és az egészségügyre is – legalábbis egy nem is olyan régi, ott élő külföldiek körében végzett felmérés szerint. Akkor mitől lesz mégis (ahogyan egyikük fogalmazott) a „zombik földje”? Egyáltalán: tényleg az lenne?

A mai posztot kezdjük egy friss (és nem túl jó) hírrel: egy pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint Svájc egyoldalú intézkedéssel korlátozná a bevándorlást az Európai Unió tagállamaiból.

A történet két éve kezdődött, amikor a svájciak népszavazáson döntöttek a bevándorlási kvóták bevezetéséről, annak ellenére, hogy az ország korábban megállapodást kötött az Európai Unióval, amely szavatolja a személyek szabad áramlását.

Azóta is zajlottak az egyeztetések arról, hogyan lehetne módosítani az uniós megállapodást, de a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre, és az uniós tagságról tartandó brit népszavazásig fel is függesztették a megbeszéléseket.

A svájci kormánynak egyébként legkésőbb jövő februárig kell végrehajtania a népszavazáson hozott döntést. A helyzetet bonyolítja, hogy Svájcnak hat másik kétoldalú megállapodása is van az Európai Unióval, ezek a többi között azt is lehetővé teszik, hogy Svájc hozzáférjen az EU egységes piacához. (További részletek itt.)

Magas fizetés, de a többi…

A fentiek kapcsán jutott eszembe, hogy mivel az HSBC minden évben megcsinálja a külföldön élők körében szokásos közvélemény-kutatását, nézzük meg, mi a helyzet Svájccal. A jó hír, hogy a tavaly felért 39 ország közül Svájc elég jó helyen végzett, hiszen bekerült a legjobb tíz közé (igaz, éppen a 10. helyen).

Jellemző módon a „piszkos anyagiak” tekintetében végzett az ország a legjobb helyen, ami nem csoda, hiszen az ott élő expatok 29 százaléka évi 200 ezer svájci frank fölött keres, ez csak Hongkongban magasabb.

Nyilván az életminőséggel (egészségügy, biztonság) sincs különösebb probléma, ami már kevésbé jó hír, hogy a külföldről érkezettek a társadalmi élet, a szocializáció terén már jóval kritikusabbak voltak, hiszen Svájcot az utolsó előtti, 38. helyre tették és nem nagyon dicsérték a beilleszkedés (35.) és a kultúra (34.) esetében sem.

Nem könnyű barátkozni?

„Csak az országban élő megkérdezettek 35 százaléka érezte úgy, hogy könnyű barátkozni és 43 százalék vélte könnyűnek a beilleszkedést, szemben a globális 61 százalékkal” - áll a jelentésben.

Alighanem a jelenség mögött a svájci visszafogottság áll, amiről korábban a Határátkelőn írt Mr. Bingham is.

„Egy svájci SOHA nem tesz fel direkt kérdést magánéletre vonatkozóan. Hat éve élek itt és egy kézen meg tudom számolni, hogy hányszor kérdezték meg, hogy melyik országból jöttem.

Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz. Esetleg nagyon indirekten utalnak az adott témára – „minden bizonnyal jól erezte magát a szabadságon” – és ezek után Rád van bízva, hogy megosztod-e merre jártál.

Ez a szemlélet igaz a saját vagyoni helyzetükre is, nem verik nagydobra, hogy milyen vagyonuk, státuszuk van – lehet, hogy milliomos, és gyönyörű helyen lakik, de nem feltétlenül jár sportautóval, könnyen lehet, hogy melletted ül a villamoson egy régi pulcsiban.

A svájci francia-tanárnőmről másfél év után derült ki cseppenként, indirekt módon, hogy a nagyapja híres diplomata volt, az apja az egyik leghíresebb tévés, ő pedig írói ösztöndíjat nyert, és csak azt egészíti ki franciatanítással, amíg abból nem tud megélni teljesen."

Kisebb városokban könnyebb?

Az ember persze azt gondolná, hogy a kisebb településeken könnyebben megy a beilleszkedés is, különösen kisgyerekkel, de ez nem ilyen egyértelmű, legalábbis az Expatica oldalnak nyilatkozó Ryan Peters szerint.

A kanadai férfi 12 éve él családjával a Valais kantonban fekvő, német nyelvű Sierre közelében. Egy éttermet üzemeltet és két helyi kórusban is énekel, ami segítette a beilleszkedését.

„Szerintem Svájcban elég könnyű felületes ismeretségeket kialakítani, de a következő lépés már nagyon nagy. Biztos, hogy itt tovább tart barátokat szerezni” - mondta Ryan Peters, akinek végül az is segített, hogy Genfben önkénteskedni kezdett. Ennek ellenére is úgy látja, hogy a svájciak hajlamosak egész életükben ugyanabban a baráti körben mozogni.

A swissinfo Facebook-oldalán rögtönzött online felmérésre válaszolók közül többen ennél jóval kritikusabban fogalmaztak a svájci társadalmi életről.

„Svájc a zombik földje. Odahaza egy hétvégén komolyabb társasági életet éltem, mint itt egy fél év alatt” - írta például a portugál Jonathan Almeida, aki szerint egy amerikai lány a munkahelyén megkérdezte tőle, hogy egyáltalán lehetséges-e Svájcban emberekkel barátságot kötni a helyi online ismerkedős oldalak használata nélkül.

Rajtad is múlik

Mások azért nem látják ennyire rossznak a helyzetet. Lisa Nordcross például öt évig élt Zürichben, mielőtt nemrég a németországi Düsseldorfba költözött volna (azt megelőzően pedig az amerikai Atlantában is élt).

„A három város közül Zürichben volt a legkönnyebb kapcsolatokat kialakítani, rengeteg barátot szereztem, szóval egyáltalán nem értek egyet a tanulmány eredményével” - fogalmazott a nő.

Tamás (akinek a nyitóképet is köszönhetjük) szerint is igaz az, hogy vannak a svájciak között barátságtalanok, de azért alapvetően nem ez a jellemző. „Megismerkedtünk egy svájci párral is, akik például kifejezetten szeretik a magyarokat, a srác évente jár Magyarországra. A kenuklubban csupa barátságos emberel találkoztunk. (Ha egy határátkelő magányosnak érzi magát új „hazájában”egy ilyesfajta klub remek megoldás lehet, a közös érdeklődési kör jobban összehozza az embereket, mint a közös munka.)"

Alighanem Vivienne McAlister-Geertznek is igaza van, aki szerint nem lenne szabad a svájciakat hibáztatni azért, hogy nem fogadják tárt karokkal a külföldről érkezőket. „Ha otthon élsz, és megvannak a saját barátaid, te vajon tárt karokkal rohannál a kebledre ölelni egy idegent?” - kérdezte az északír nő, aki egyébként Aargau kantonban él a férjével.

A nyelvtudás jelentősége

Sok hozzászóló szerint fontos lenne, hogy a határátkelők proaktívak legyenek, azaz megpróbáljanak kikerülni az őket körülvevő buborékból. „Igenis kell tenni bizonyos erőfeszítéseket. Senki nem fog magától kopogtatni ajtódon, éppen ez egy ilyen diszkrét és a mások életébe be nem avatkozó társadalom szépsége” - vélte például Stephanie.

A nyelvtanulás jelentőségéről már itt, a blogon is rengeteg szó esett, de a helyzet különösen érdekes Svájcban, ahol nem csak a többféle hivatalos nyelv nehezíti a helyzetet, de az is, hogy kis túlzással minden völgyben más dialektust beszélnek.

„Néha már az emberek megértése is gondot jelent. Azt azonban értékelik, ha látják, hogy az ember mindent megtesz a nyelv elsajátítása érdekében” - mondta Ryan, aki egyébként ért ugyan németül, de a helyi svájci német dialektus azért okozott neki gondokat.

Hasonló volt Tamás tapasztalata is: „Nem vagyok nyelvész, nem tudom, hol van ennek a határa, de a svájci német annyira „eltorzult”, annyira hatott rá az elszigeteltség, a francia nyelv és még ki tudja mi minden, hogy laikus fülelő azt gondolhatja, hogy egy teljesen különálló nyelvvel van dolga. Nekem a német elég jól megy, de itt azért elkerekedett a szemem.

Miután meglett a munkahelyem, voltam egy rövid svájci német tanfolyamon, és noha csak 10 alkalom volt, azért segített az alapoknál. Aztán úgy gondoltam, hogy nem folytatom tovább, mert a munkahelyem tulajdonképpen egy napi 8-9 órás ingyenes tanfolyam...

Vannak persze olyan kollégák, akiket még majd’ két év után is borzasztó nehéz megértenem, no de mindenhol vannak olyanok, akik elharapják a szó végét, hadarnak, ehhez igazából külföldre sem kell menni...

Ja, a tanfolyam kifejezetten a luzerni dialektusra ment rá, nem egyszer mondta a tanár egy-egy szónál a könyvben, hogy ezt ő nem így írná, mert ez berni dialektus. Vagy éppen szent galleni, esetleg bázeli. Néha egyébként maguknak a svájciaknak is nehézséget okoz egymás megértése és ehhez elég akár csak 80 km-t utazni az országon belül.

Érdekes dolog ez egyébként a svájciaknál. Beszédben a saját nyelvjárásukat használják, írásban automatikusan elhagyják a Mundartot (nyelvjárást), azaz az irodalmi németre váltanak. Tulajdonképpen párhuzamosan használják a két nyelvet."

A nyelvtudás jelentőségére hívta fel korábban a figyelmet Edina is, aki pár hónap svájci élet után úgy látta, hogy a helyiek azok iránt nem nyitottak, akik kívülállók szeretnének maradni.

„Ha beszélsz németül, azt rendszeresen megdicsérik és keresik a társaságod. Ha viszont nem szeretnél megtanulni (pedig integrációs lehetőségekben igazán bővelkednek, pl. ingyenes németóra a munkahelyen), akkor annak ellenére is távolságtartóak maradnak veled, hogy mondjuk beszélsz angolul és ők is, tehát adott egy közös nyelv."

Mi van előbb: a sör vagy az ismeretség?

Érdekes egyébként a sorrendiség is. A 14 éve Bern mellett élő Robert Stanley szerint például míg Angliában „azért megy el az ember iszogatni valakivel, hogy jobban megismerje őket, addig itt először meg kell ismerni valakit, hogy utána megihass vele egy sört. Ilyen értelemben Svájc egy nagyon hagyományőrző ország. Kemény diók, de ha feltöröd őket, akkor nagyon lojálisak”.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!