oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 16. 06:41,  Hogyan szivárogtunk át Németországba? 367 komment

2016. február 16. 06:41 Határátkelő

Hogyan szivárogtunk át Németországba?

Nem hétköznapi történet következik ma, hiszen Tímea és szép nagy családja komoly hányattatások után jutott el oda, hogy ma már mindannyian Németországban élnek. Ami nekem nagyon szimpatikus a történetükben az az állandó tanulásvágy és előretekintés, ami a legnehezebb időszakokon is átsegítette őket.

csalad_folyoparton_foto_pixabay_com_eugeniu.jpgA kép illusztráció

„Az öreg székely bácsi felmegy Pestre az állatkertbe, hogy életében legalább egyszer lássa azt. Nagyon tetszik neki, sorra nézi az állatokat: a majmokat, a tigriseket, struccokat, stb. Odaér a zsiráfok kifutójához. Nézi a zsiráfot, nézi, csóválja a fejét. Már vagy egy órája bámulja tátott szájjal, majd hitetlenkedve csak ennyit tud mondani: - Márpedig ilyen állat nincs!!!

Tapasztalatunk szerint jönnek egyrészt a magasan kvalifikáltak: mérnökök, informatikusok, orvosok. Vagy már kész, elintézett munkahelyre jönnek vagy hamar találnak maguknak állást, akár válogathatnak is.

Jönnek aztán a szakmunkások: asztalosok, víz -, gáz-, villanyszerelők, stb. Ha van nyelvtudásuk, szintén hamar találnak munkát. Ha nincs, vagy kevés, elmennek segédmunkásnak, betanított munkásnak.

Jönnek a szakma nélküliek, jellemzően alacsony iskolai végzettséggel, esetleg érettségivel. Elmennek valami egyszerű betanított munkára és még így is jobban élnek, mint otthon.

És vannak aztán az ilyen magunkfajták: felsőfokú végzettséggel, nyelvtudással, szakmával, amit igazából nem tudnak hasznosítani. Jellemzően ezek azok, akik nem jönnek ki. A zsiráfok.

A kezdetek

A történet 2012-ben kezdődik. Én akkor már hetedik éve otthon voltam a különböző korú és nemű gyerekekkel különböző jogviszonyokban (szülési szabadság, GYED, GYES, főállású anya, stb.).

A férjem tanárként dolgozott egy budapesti gimnáziumban. Szerette a munkáját, szívesen tanította a gyerekeket, de kezdett belefásulni. A sokat emlegetett fizetésemelés valójában inkább csökkenés volt. Elmaradtak a különféle béren kívüli juttatások, az óraszám viszont nőtt.

Az egy főre jutó keresetünk pontosan 500 Ft-al haladta meg a rendszeres gyermekvédelmi támogatás határát. Egyre gyakrabban látogattam a helyi önkormányzat szociális osztályát, ahol mindig kaptunk valami támogatást.

Az előbb említett gyerektársaság: a nagyfiú, 17 éves, a nagylány, 14 éves, a kisebbik fiú 12 éves, a kislány 7 éves és a legkisebb 3 éves. Egy 58 négyzetméteres panellakásban laktunk, a fiúk az egyik félszobában, a lányok a másikban, a legkisebb meg mindenhol. Anyukám ugyanabban a lépcsőházban a földszinten.

Szokássá vált, hogy a gyerekek első útja az iskolából hazafelé a nagymamához vezetett. Ott megebédeltek, aztán feljöttek tanulni. Autónk is volt, egy-egy nyaralásra is futotta, hitelt sem kellett fizetnünk, akár elégedettek is lehettünk volna az életünkkel.

Azért látszott, hogy hosszú távon nem tartható ez az állapot. Első körben a legkézenfekvőbb megoldáshoz folyamodtam: megkérdeztem a volt munkahelyemet, hogy vissza tudnának-e venni.

Ez egy nemzetközi vállalatcsoport külkereskedelmi tevékenységet folytató budapesti irodája. 14 évet dolgoztam ott (megszakításokkal a szülések miatt), amilyen nyelven szóltak a telefonba, amilyen nyelven jött az e-mail, azon a nyelven válaszoltam (a német ment a legjobban, utána a francia, de elboldogultam az angollal is).

A munkahelyemmel a szülés után is megmaradt a kapcsolat, de visszavenni sajnos nem állt módjukban. Nagyvonalú végkielégítést kaptam és mehettem állást keresni magamnak. A 2012-es év gyakorlatilag ennek jegyében telt.

Még korábban, az otthon töltött évek alatt elvégeztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát is, de ezen a területen soha nem dolgoztam (az utolsó vizsgámra már velem jött a harmadik gyerek is a hasamban, később, mikor visszamentem dolgozni, örültem, hogy van egyáltalán munkám a már jól ismert külkereskedelmi területen).

Így - gyakorlat nélkül, sok éves lemaradással - pénzügyi, számviteli területen nem volt esélyem, külkereskedelmi területen ennyi rengeteg gyerekkel meg talán még kevesebb. A negyvenes éveim közepén már annyira fiatalnak sem számítottam, sőt.

Regisztráltam különféle álláskereső portálokra, küldözgettem a pályázataimat, amelyekre többnyire válasz sem érkezett. Próbálkoztam külföldön is hasonló területen elhelyezkedni, tökéletesen esélytelenül.

Németország először...

Az év vége felé egyetlen apró remény csillant meg: egy magyarországi állásközvetítő keresett németországi betanított munkára embereket. Az ígéret szerint fizetik a szállást, ellátást, kiutazást, sőt, még fizetést is fogunk kapni. Túl szép, hogy igaz legyen.

Egy hónapot, a karácsony előtti heteket mertem elvállalni, úgy voltam vele, ha bármi átverés van a dologban, legfeljebb hazajövök. Németül beszélek, annyi pénzem azért van, hogy néhány napi szállást, hazautat kifizessek. Meglepő módon nem volt benne átverés. Összesen 8 autóbusznyi dolgozó utazott ki, több turnusban. Én az utolsók közt voltam, hogy minél kevesebbet kelljen távol töltenem a családomtól.

Valóban kaptunk szállást – egy síparadicsom melletti üdülőközpontban, takaros kis házacskákban laktunk, enni is adtak – még többet is a szükségesnél. A munka? Hát ez bizony elég egyszerű és monoton volt, egy óriási raktárban kellett különféle termékeket becsomagolni. De volt végre munkám, kifejezetten jól esett kiszabadulni az otthoni háztartás-gyerekek-bevásárlás-iskola-stb. sokszögből.

Az itthoniak? Ők bizony nehezen élték meg ezeket a heteket. Elutazás előtt beosztásokat készítettem, hogy melyik gyerek milyen háztartási munkát vállal, ki mikor hozza-viszi az apróbbakat iskolába, különórákra. Igyekeztem betanítani őket a háztartási gépek – különös tekintettel a mosógép – használatára.

A férjem dolgozott, mellette szinte minden napra vállalt valami különórát, hogy ne boruljon fel teljesen a költségvetésünk. Ezen kívül egy már korábban elkezdett kétéves képzés utolsó vizsgáit is le kellett tennie. Esténként felügyelte a gyerekeket, meghallgatta ügyes-bajos gondjaikat, mesélt nekik. Anyukám segítsége nélkül nem ment volna a dolog. Ő etette a társaságot és napközben vigyázott a legkisebbre.

… és másodszor

A raktárban az utolsó munkanapon kettéosztották a társaságot: egy kisebb résznek felajánlották, hogy visszajöhetnek januárban is, a háromnegyedének megköszönték a munkáját. Én a kisebb részbe estem. Első körben arra gondoltam, hogy ezt semmiképp nem vállalhatom tovább. Fárasztó volt az állandó éjszakás műszak (soha nem tudtam kialudni magam), a 6 napos munkahét, különben sem hagyhatom ott újabb hetekre az egész kompániát.

Otthon aztán, mikor kipihentem magam, és láttam, hogy egész jól elboldogultak nélkülem, felmerült, hogy mi lenne, ha mégis elvállalnám. A pénz igazán jól jönne, és különben is, csak egy hónapról van szó. Csak egy hónap?

Szegény férjem azóta is emlegeti azt a január 2-i hajnal 2 órás indulást a Ferencvárosi pályaudvarról. Amikor a közvetítő barátságosan közölte, hogy akik itt vannak, azok úgy készüljenek, hogy nagy valószínűséggel átveszi őket a cég, kapnak hosszútávú munkalehetőséget. Micsoda??? Hiszen én csak egy hónapra készültem.

Kavarogtak a fejünkben a gondolatok. Ez lenne a nagy lehetőség? De hát azért nem pont ilyen munkára vágytam. Másrészt meg, akármilyen is, ez végre munka. Be kell járni, csinálni kell - mégpedig igen fürgén és szorgalmasan - és fizetnek érte. Magyar viszonyok közt ráadásul egész szépen. De hol fogunk lakni? Az rendben van, hogy most egy hónapra kapok szállást, de mi lesz a családommal? Mi lesz a gyerekeinkkel? És egyáltalán?

Az utolsó otthon töltött napok egyikén a férjem talált az interneten egy lakáshirdetést a munkahelyem közelében. Megbeszéltem a hirdetővel, hogy ha majd kint leszek, megkeresem őt.

A munkába menekültem

Amilyen jól és gyorsan telt a december, olyan nehéz és fárasztó volt a január. Hiányoztak a gyerekek, a férjem, az egész megszokott otthonom. A munkába menekültem, ahol az értékelésnek egyetlen szempontja volt: hány darab terméket tudsz óránként becsomagolni. Olyan gyorsan csináltam, ahogy csak bírtam. Addig sem kellett gondolkoznom.

Pedig panaszra most sem lehetett ok: szép, tiszta szállodában laktunk, egyágyas szobákban, jó és elégséges volt a koszt is. Busszal hoztak-vittek minket munkába, munkából. Az állandó éjszaka helyett kétheti váltásban dolgoztunk délelőtt, délután. A szállodában kihirdették, hogy aki hosszabb távon is szeretne maradni, az próbáljon magának valamilyen szállást keresni.

Egy apró bökkenő volt: néhány vidám kollégánk különféle filmek letöltésével lefoglalta az amúgy sem túl széles sávú szállodai internetet, alig-alig lehetett hozzáférni. Autó híján a közlekedés sem volt túl egyszerű. Ezen feltételekkel elég korlátozottak voltak a szálláskeresés lehetőségei.

Azért a már korábban említett hirdetőt felhívtam és sikerült is eljutnom hozzá, megnézni a lakást. Vonattal mentem, néztem ki a vonat ablakán. Januári szürkeség, sivár, egyhangú táj. Legszívesebben visszafordultam volna. Mindenesetre azért eldöntöttem, hogy na, a világnak ezen a részét aztán biztos, hogy nem fogok lakni.

A lakás viszont tetszett. Kis falucska, rendezett környék, egy nagyobb ház földszintjén 3 szobás lakás, szépen berendezve - ami persze a bérlőké volt, így számomra irreleváns, de akkor is. Még kis kert is tartozott hozzá. Mélygarázs, tárolóhely a pincében. Elférnénk itt.

Talán mégiscsak ki kellene venni? De miből fogjuk kifizetni? És egyáltalán, miért adnák ki ezt nekünk? Külföldiek vagyunk, az én egyhónapos szerződésemet és a férjem otthoni munkahelyét leszámítva munkánk sincs, miért bíznának meg bennünk?

Döbbenetes, hogy mégis megbíztak. Kicsit később az akkori bérlő – a hirdetés feladója - bemutatott a tulajdonosnak is. Olyan éktelen helyi dialektusban társalogtak egymással, hogy egy árva szót nem értettem abból, amit egymással beszéltek.

A január hátralevő részét az esélyek, lehetőségek latolgatásával töltöttem. Közben nőttön nőtt a honvágy, végül már semmi mást nem akartam, csak hazamenni. A kollégáim kaptak szerződést és ott maradhattak egy újabb hónapra a szállodában, én hazamentem. Közben többször hívott a lakás bérlője, érdeklődött, hogy kell-e a lakás. Végül – eléggé el nem ítélhető módon – már fel sem vettem a telefont. Nem tudtam neki mit mondani.

Vettem egy nagy levegőt

Hazamentem, de már néhány nap után éreztem, hogy így sem lesz jó. Ugyanúgy nincs munkám, de még csak kilátásom sem rá. Megpróbáltam telefonon beszélni a volt raktári főnökömmel, hogy visszavennének-e dolgozni – de most már közvetítő nélkül. Nem tudott semmi biztosat ígérni. Nagyon meg voltak elégedve a munkámmal, de személyi kérdésekben nem ő dönt, hanem a HR.

Vettem egy nagy levegőt és megkérdeztem a lakás bérlőjét, hogy megvan-e még vagy már kiadták. Hihetetlen, de még megvolt a lakás és oda is adják, csak menjek ki átvenni. Eldőlt, lesz ami lesz. Néhány nap múlva felkerekedtünk a kisebbik fiammal (6. osztályos volt akkor). Majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy itt valami átverésnek kell lenni.

Ismertem már valamelyest a németországi lakásbérlés helyzetét, még a németek is nehezen jutnak lakáshoz. Hát mit akarok én akkor?

Simán ment minden. Kimentünk, megkaptuk a kulcsokat, a bérleti szerződést és egy szép üres, patyolat fehérre meszelt lakást. Leteregettük a hálózsákjainkat, felakasztottuk a mennyezen véletlenül ott maradt kampóra a fejlámpánkat, a campingfőzőn megfőztük a vacsoránkat és megünnepeltük a fiam 12. szülinapját.

A tulajdonos még azt is megengedte, hogy a kauciót három havi részletben fizessem ki. Elintéztük a legszükségesebbeket (lakcímbejelentés, adószám, internet), jelentkeztem a munkahelyen, hogy jönnék dolgozni, mihelyst lehet.

Pár nap múlva megjött a férjem is. Adódott neki időközben egy állásinterjú Észak-Németországban. A fiunkat feltettük a vonatra – szomorúan utazott vissza szegény az iskolába, mi elutaztunk Hamburg közelébe. A férjem persze nem kapta meg a megpályázott tanári állást – tekintve az akkori nyelvtudását nem is nagyon volt rá esélye.

Otthon igyekeztem elrendezni, amit még tudtam: az anyukámat megpróbáltam meggyőzni, hogy bírja még ki egy kicsit (hogy pontosan meddig is, azt inkább nem részleteztem), kiosztottam az utolsó instrukciókat a gyerekeknek, bepakoltam az autóba, ami csak befért és hasznosnak ítéltem, aztán elindultam.

Úgy beszéltük meg a férjemmel, hogy a tanévet még végigcsinálja ő is, a gyerekek is, aztán nyár elején jönnek mindannyian. Addig meg két-háromhetente találkozunk, telefon, skype, e-mail.

Már volt cél

Féltem az újabb elválástól, de ez most már egész más volt. Volt cél, pontosan tudtam végre, hogy mit akarok: be kell rendezni a lakást, lakhatóvá kell tenni, hogy mire jön a család, viszonylag normális körülmények közé kerüljenek. De mindenek előtt az anyagi oldalt kellett valahogy rendezni. A bérleti díjat és a kauciót fizetni kell, otthoni is élni kell valamiből, az utazások is pénzbe kerülnek.

Vész esetére volt azért némi tartalékunk, de végül szerencsém volt, visszavettek a munkahelyemre, egy éves szerződést kaptam. Megállapodtam két kollégámmal, hogy odajöhetnek lakni pár hónapra, amíg megérkezik a család. Ők is jól jártak, ha csak átmenetileg is, de megoldódott a szállásproblémájuk, én is örültem, hogy beszálltak a bérleti díjba.

Dolgoztam, közben minden szabad időmben az ebay-t, a hirdetéseket figyeltem. Van-e a közelben bármi, ami ingyen elhozható és használható a lakásban. A tavaszi időszakban szerencsére gyakran van szünet, hosszú hétvége, amikor vagy a férjem jött 1-2 gyerekkel, vagy én utaztam haza.

Ilyen alkalmakkor mindig színültig megtöltött autóval jöttem vissza, kihasználva minden légköbcentimétert. Így vándoroltak át otthonról lassanként mindenféle használati tárgyak, kisebb szekrények, asztalok, ágyak, matracok, kerékpárok, sőt, még egy komplett emeletes ágy is eljött, darabokra szedve.

A legkisebbünk már nagyon hiányzott, így hát májusban kijött hozzánk, anyukámmal együtt. Anyukám aztán visszament, helyére érkezett – kicsit megkurtítva az otthoni tanévet - a kisebbik fiunk.

A német iskolarendszer

Kihasználva, hogy itt hosszabb a tanév, őt mindjárt be is írattam a gimnáziumba, vendégtanulónak. Bár volt otthon németórája az iskolában, a köszönésen és néhány alapszón kívül nemigen tudott mást. Korábban úgy olvastam ki a beszámolókból, hogy a gyerekek nyelvi környezetben gyorsan megtanulják az idegen nyelvet. A fiam ezt valószínűleg nem olvashatta, mert még egy év múlva is jelentős gondjai voltak a nyelvvel.

Persze, az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem pont a gimnáziummal kellett volna kezdeni, ahol még a németek közül is megválogatják, hogy kit vesznek fel. Nem tudtam én ezt még akkor.

Később átkerült a Mittelschuleba, ahol azóta is nagyon jól érzi magát, az egyik legjobb tanuló az osztályban. Ellentétben a gimnáziummal itt van külön tanári kapacitás arra, hogy a nyelvet nem tudókat is megtanítsák, felzárkóztassák.

Kis közbevetés a német iskolarendszerről: az általános iskola negyedik osztálya után iskolát kell váltani: a legjobbak, a tanulni szeretők és akarók viszonylag szűk rétege megy a nyolc osztályos gimnáziumba, amelynek végén érettségit tesznek. A tanulni nem szeretők vagy nem tudók – pl. a nyelvi hiányosságokkal küzdők – mennek az eléggé gyakorlatcentrikus Mittelschule-ba. Ennek végeztével, a 9. vagy 10. évfolyam végén vizsgát tesznek és szakmát tanulnak vagy elmennek dolgozni.

A diákok nagy része a középső megoldást, a Realschule-t választja: ez tekinthető a kettő ötvözetének is. Van gyakorlatias része is, de azért elég nagy az elméleti tananyag.

A 10. évfolyam szintén vizsgával zárul, és lehet utána szakmát tanulni vagy – átmeneti osztály közbeiktatásával – a gimnáziumban folytatni a tanulmányokat. Minden iskolatípusból mindegyikbe van átjárás. Amikor ezt mondták nekem, igencsak kételkedve fogadtam. Azóta meggyőződtem róla, hogy valóban így van.

Vissza a családunkhoz: a kis első osztályos lánykánk bizonyítványa kézhezvétele után érkezett Németországba, hogy itt újra járja az első osztályt. Ezt viszont olyan sikeresen tette, hogy utána rögtön mehetett is a harmadik osztályba.

Ő viszont valószínűleg olvasta a fenti kijelentést a gyerekek nyelvtanulásáról, mert most, negyedik osztályban félévkor majdnem mindenből a legjobb osztályzatot kapta, holott ő a kijövetelekor a testvérétől tanult „ja” és „nein” szavakon kívül nem rendelkezett egyéb nyelvtudással.

A tanároknak a tanév nem fejeződik be a tanítás végeztével, még számtalan értekezlet és egyéb adminisztrációs teendő vár rájuk. Egyszer aztán ennek is vége szakadt és a férjem is csatlakozhatott végre hozzánk.

Rendkívül nagyvonalú volt vele a gimnázium, ahol tanított: kapott egy év fizetés nélküli szabadságot, hogy eldönthessük végre, hogy mit akarunk. Ő persze tanárként szeretett volna elhelyezkedni, van is igény errefelé matek és informatika tanárra. Igény az van, de felvétel, az nincs. Kiváltképp egy erős középfokú nyelvtudással. Ez elég arra, hogy mindent megértsen, mindent elmagyarázzon, de hogy tanítani is tudjon, ahhoz borzasztóan kevés.

Számos pályázat, interjú, sőt, próbatanítás után egy szeptemberi reggelen arra ébredtünk, hogy együtt megyünk be dolgozni a raktárba. Ő roppant boldogan, hogy van végre munkahelye és együtt lehetünk, én mérsékelt lelkesedéssel. Végig nagyon bíztam benne, hogy sikerül állást szereznie és megszabadulhatok végre a raktári munkától.

Együtt anyukámmal

Mindketten dolgoztunk, vigyázni kellett valakinek a kicsire. Anyukám egy igen egyszerű asszony, rendkívül logikus, világos gondolkodással. 76 évéből 70-et egy világvégi kis faluban töltött, egyszerű betanított munkásként dolgozott egészen a rokkantnyugdíjig.

70 éves volt, mikor apámmal úgy döntöttek, hogy mégiscsak biztonságosabb nekik, ha a közelünkben vannak, meg az unokák is nagyon hiányoztak nekik, így hát felköltöztek Budapestre. Időközben egyedül maradt, sokat segített a gyerekek körül.

Berzenkedve bár, hogy öreg ő már ehhez, meg beteg is, utazni sem szeret, mégiscsak megértette, hogy nélküle nem mennek a dolgok. Kijött hát ő is hozzánk, hangsúlyozva, hogy csak átmeneti időre, amíg elrendeződik körülöttünk minden. Ez az átmeneti idő aztán úgy alakult, hogy egyre hosszabb időket töltött Németországban és egyre rövidebbeket Magyarországon. Most már csak az iskolai szünetek idejére kap „szabadságot”, amikor hazautazik.

Időközben – hihetetlen szerencsénkre – megüresedett a melletünk levő egyszobás lakás. Megkérdezték, hogy kivennénk-e. Persze azonnal igent mondtunk, akkor épp mindkettőnknek volt állása. Így anyukámmal most ismét egy házban, de külön lakásban lakunk. Hozzá is tartozik kis kert, amit a miénkkel egybenyitottunk. Ő hozza-viszi a legkisebbet oviba, ami szerencsére itt van a faluban, nagyon közel. Délelőtt ebédet főz neki, megeteti, ebéd után együtt feküdnek le aludni.

Hátramaradt még a két nagy. A nagyfiú abban a gimnáziumban érettségizett, ahol a férjem tanított, érettségi után felvették a Műszaki Egyetemre, gépészmérnök karra. Itt lehetőség volt német nyelven történő oktatásra is. Nem volt kérdés, hogy ezt kell választani.

A nagylány ugyanebben az évben, ugyanezen gimnázium nulladik évfolyamát kezdte egy speciális nyelvi osztályban. Németet és angolt tanult nagy óraszámban, a többi tárgyból csak szintentartás folyt.

Ők ketten maradtak otthon, életük legszebb időszakaként emlékeznek erre az évre. Vidáman eléldegéltek volna akármeddig a megüresedett lakásban, iskolába jártak és örültek, hogy elférnek végre, nem zavarja őket senki. Mi itt másként láttuk a dolgokat. Azt akartuk, hogy újra együtt legyünk mindannyian.

Elég volt a robotmunkából

A férjemnek december végén lejárt a raktárban a szerződése, esélye sem volt hosszabbításra. Ő látássérült, sötétben és szürkületben egyátalán nem vagy csak keveset lát, ezen kívül csőlátása van. Amire fókuszál, azt élesen látja, de a környezetét már nem. A hétköznapi életben jól elboldogul, aki nem ismeri, annak csak az tűnik fel, hogy óvatosan, kicsit bizonytalanul mozog.

Egy raktárban, ahol iszonyú gyorsan kell dolgozni, ráadásul vibráló neonfényben, ez nem szerencsés konstelláció. Közben azért sikerült szert tennie egy ici-pici kis munkára, egy új programnyelvet kellett elsajátítania és ezen programot írni. Bíztunk benne, hogy talán lesz belőle valami.

Felszabaduló idejében felkeresett egy nyelviskolát, beiratkozott és letette a felsőfokú nyelvvizsgát. Elment orvoshoz, hosszas ügyintézés után csináltatott magának egy „Schwerbehinderten Ausweis”-t (erre nem találtam megfelelő magyar kifejezést, talán mozgáskorlátozott igazolványnak lehetne fordítani, de ő nem a mozgásában, hanem a látásában korlátozott).

Több előnye is van az igazolványnak, az egyik leghasznosabb a tömegközlekedés térítésmentes használata. Közben folyamatosan írta a pályázatokat: próbálkozott tanári és informatikusi állással, de egyszerű betanított munkával is. Teljesen eredménytelenül. Bejelentkezett a munkaügyi központba, kapott munkanélküli segélyt.

Néhány hónap múlva nekem is lejárt a szerződésem, nem igyekeztem nagyon, hogy meghosszabbítsák. Elegem volt már a raktári munkából, a monotonitásból, abból, hogy az egyetlen cél az, hogy teljen el valahogy az idő, mehessünk ki szünetre vagy teljen le végre a műszak. Szerettem volna, hogy legalább egy kicsit kelljen gondolkozni, valami olyasmit csinálhassak, ahol végre az agyamat is használhatom.

A raktárban gyakorlatilag robotok voltunk, nem is értem, miért olcsóbb az emberi munkaerő, miért nem gépeket alkalmaznak. Én is munkanélküli lettem. Most lehetne mondani, hogy „na, ezért kár volt kimenni, hogy segélyen éljetek”. Nem erről van szó. Azt gondolnánk, hogy milyen kellemes és jó időszak volt ez, a gyerekek iskolába járnak, az otthoni kettő is jól tanul, mi otthon elvagyunk, mint a befőtt, nem kell semmit csinálni. Szó sincs erről.

Az egyik legnehezebb időszak volt ez az életünkben, tele állandó konfliktussal. Mindketten idegesek, ingerültek voltunk a bizonytalanság miatt. Nem tudtuk, hogy mi lesz velünk, hol fogunk dolgozni. Merre induljunk egyáltalán? Keressünk másik ilyen betanított munkát? Ennél azért többre lennénk képesek. De még csak esélyt sem kapunk, hogy ezt bebizonyíthassuk.

Átgondoltuk az életünket

Másrészt viszont mindenképp jó és hasznos volt ez az időszak. Végre kicsit levegőhöz jutottunk, át tudtuk gondolni az életünket. Sikerült mindkét lakást is teljesen berendezni, innen-onnan kapott vagy nagyon olcsón vásárolt, de szép és praktikus bútorokkal.

Ami az egyik legfontosabb: rávettük valahogy a két nagyot is, hogy jöjjenek ki ők is hozzánk. Sikerült a nagyfiút beíratni az itteni főiskolára, sikerült neki kollégiumi szállást találni (ami tulajdonképpen egy pici kis garzon, egy szoba főzősarokkal, fürdőszobával). Az otthon elvégzett két félévéből egyet és még néhány tárgyat elismertek neki, így ősszel gépészmérnök szakon elkezdhette a második félévet.

A nagylány is kijött, mint külföldit először természetesen a Mittelschule-ba irányították. Elég hamar kiderült, hogy ez unalmas neki, ennél ő többet tud. Az otthoni egy éves intenzív nyelvtanulás elég volt ahhoz, hogy két hónap után átmehessen a Realschule-ba. Most, másfél évvel később már a gimnáziumba készül. Mindketten igen fájó szívvel hagyták ott a jól bevált fészküket.

Irány az iskola!

A gyerekek dolga rendben volt végre, magunkkal kellett valamit kezdeni. Időközben az anyagi problémáink rendeződtek, kiváltképp, amikor végre – egy év késéssel – megkaptuk a családi pótlékot.

Egyre inkább bebizonyosodott, hogy itteni végzettség nélkül nem tudunk olyan álláshoz jutni, amivel elégedettek lennénk. A végzettséghez pedig tanulni kell. Nekünk nem is volt ez ellen kifogásunk. Talált is a férjem egy speciálisan gyengénlátóknak szóló két éves informatikus képzést, ami júliusban indult.

A német adminisztráció fogaskerekei lassan, de biztosan őrölnek: októberben már el is küldték egy kéthetes állapotfelmérésre, hogy kiderítsék, hogy alkalmas-e egyáltalán a tanulásra. Hosszasan vizsgálgatták elölről, hátulról, minden irányból, fizikailag, szellemileg, mire kimondták rá az áment. Novemberben, alig négy hónapos késéssel elkezdhette a tanfolyamot.

A társai kétkedve fogadták, kizártnak tartották, hogy nem anyanyelvi szintű nyelvtudással ekkora hátrányt ledolgozzon. Megcsinálta, behozta a lemaradását. Segítettek neki a tanárok is, foglalkoztak vele, külön neki elmagyarázták az elmulasztott részeket.

Apró szépséghibája a dolognak, hogy a tanfolyam tőlünk 250 km-re van, így ettől kezdve csak hétvégente találkozhattunk. Féltünk az újabb elválástól, a sok bizonytalanság miatt amúgy is rettenetesen feszültek voltunk már.

Meglepetésünkre jól alakultak a dolgok. Vártuk mindig a hétvégéket, vártuk, hogy találkozzunk végre és ne csak Skype-on beszélhessünk. Örültünk, hogy elkezdődött végre valami, sikerült neki elindulni, esély mutatkozik arra, hogy egyszer talán mégiscsak számára megfelelő munkahelyhez jut.

Időközben az előző munkahelye, az otthoni gimnázium – érthető módon - nem tudta tovább tartani a helyét, így felmondott. A munkaügyi központ fizeti minden költségét, szállást, ellátást, magát a tanfolyamot, neki „csak” tanulni kell. Most épp a tanfolyam részét képező gyakorlati idejét tölti.

Nagyon jónak találjuk ezt a rendszert. Rendkívül fontos, hogy mód van rá, hogy az iskolában, elméletben megismert tananyagot a gyakorlatban, élesben is ki lehet próbálni. Viszonylag kötetlen formában, gyakornokként, meg lehet ismerni egy munkahelyet. Szabad hibázni, szabad akár „szerencsétlenkedni” is, nincs különösebb elvárás. Lehet viszont sokat tanulni. Van, akit aztán felvesznek az adott munkahelyre, van, aki máshol talál állást.

Nem tartunk még sehol

Már csak én maradtam hátra: miután világossá vált, hogy a nyelvtudás szükséges, de nem elégséges feltétele a munkavállalásnak, így minden létező helyen minden szembejövőnek elmondtam, hogy tanulni szeretnék.

Először csak egy kurta kis „Bewerbungstraining”-re (pályázatíró tanfolyamra) küldtek el. Ott is hangsúlyoztam a tanulás nélkülözhetetlenségét, amit a „trénerek” is megerősítettek.

Végül siker koronázta erőfeszítéseimet: tekintettel az otthoni szerzett pénzügyi és számviteli ismereteimre, a Jobcenter vállalta egy két éves adóügyintéző (Steuerfachangestellte) tanfolyam költségeit.

Most ismerkedek a különféle német adótörvényekkel, a német számvitellel és egyéb gazdasági ismeretekkel. Ennek a tanfolyamnak is része egy gyakorlati időszak, amit nagyon hasznosnak tartok: láthatom, hogy mennyiben tér el az elmélet és a gyakorlat, mit hogyan könyvelnek, egyáltalán, hogy működnek a dolgok egy adótanácsadó cégnél.

Külön előny, hogy egész véletlenül a gyakorlati helyeink nagyon közel vannak egymáshoz, reggel együtt megyünk be a közeli városba dolgozni, este együtt jövünk haza.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy bár jelenleg mindketten dolgozunk – igaz, hogy csak gyakornokként - valójában nem tartunk még sehol. Nincs még egyikünknek sem végzettsége, sem állása. Viszont bízunk benne, hogy a német állam nem vállalta volna a taníttatásunk összes költségét, ha nem lenne jó esélyünk arra, hogy a tanfolyam elvégzése után munkához jussunk.

Van tehát ilyen „állat”, vannak zsiráfok. Mi egyelőre nem ismerünk egyet sem, de nagyon örülnénk, ha megismerkedhetnénk velük.”

(Fotó: pixabay.com/eugeniu)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr788394194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.02.16. 06:59:55

2012 volt a vízválasztò nekem is.Jòl tették.Én sajnos a hajòn maradtam pedig süllyed...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 08:10:13

A jövő egy szelete megint elveszett Magyarország számára.
Az ilyen családok elvesztése iszonyú nagy veszteség.
Magyarország gazdag ország hogy megengedheti magának.
Elherdálja a jövőt.

2016.02.16. 08:15:35

@diggerdriver: Hogyan mondhatsz ilyet?!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 08:15:45

Igen, és most ez után lehet kommunikálni a kormánynak hogy csak tapasztalatot szerezni mentek ki és majd hazamennek.

2016.02.16. 08:19:01

@diggerdriver: Ha az mszp lenne kormányon, akkor is ugyanez lenne. Tökmindegy, hogy melyik van a kormányrúdnál, érteni csak két dologhoz értenek: lopni meg megosztani a társadalmat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 08:21:45

Aktív szülők, belátható időn belül fokozatosan adófizetővé váló 5 fiatal.
7 adófizető ember masik országban fog adót fizetni.
Az 57 visszacsábított ember mikor fogja a rájukköltött 100milliót adóként befizetni az államkasszába?
Hány adófizető adója afta össze azt a 100millát?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 08:22:58

"Korábban úgy olvastam ki a beszámolókból, hogy a gyerekek nyelvi környezetben gyorsan megtanulják az idegen nyelvet. A fiam ezt valószínűleg nem olvashatta, mert még egy év múlva is jelentős gondjai voltak a nyelvvel."

Igen, 6-7 éves korig. Az után ez már teljesen egyéni.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 08:23:02

@diggerdriver:

Nincs mit tenni a nyugati porszívóhatás ellen.

LittleG (uk) 2016.02.16. 08:25:20

@Taxomükke (UK): Es milyen jo, hogy az :) kitartast es sok sikert az egesz csaladnak! A gyerekek hogy erzik ott magukat, foleg a nagyok?

A nagyok azert nem "olvastak" a gyerekek gyors nyelvtanulasarol, mert az kisgyerekekre ervenyes. Es azoknal is a "pikk-pakk" kb egy ev, de inkabb ketto szerintem

Herr Géza 2016.02.16. 08:28:18

Húúú, a mindenit... Ebben kb. minden klisé ellentéte, megcáfolása benne van. Először nem értettem mit keres itt a zsiráfos sztori, de telitalálat.
A legmélyebb tiszteletem nektek és kívánom, hogy hamar beköszöntsön az a világ, amiért már eddig is annyit tettetek.

Aki meg kezdi a fikázást, hogy de miért nem így, meg miért nem úgy, azt iszonyatosan le fogom b@szni. Csak szólok.
:))))

2016.02.16. 08:28:21

@BircaHang Média: Ami sokkal fontosabb, hogy nem is akarnak tenni ellene. Akiknél a pénz és a hatalom, azoknak elemi érdekükben áll a 25 éve fennálló rendszer mindenáron át való megőrzése.

Lehetne tenni nagyon sok mindent, és kellene is, de azokat semelyik politikus sem vállalja fel, mert nem nyer választást.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 08:29:14

hát izé.
egyrészt egyetértek diggerrel, tényleg kár, hogy az ilyen emberek elmennek máshova. Mármint nem nekem kár, hanem úgy nagy általánosságban, a szeretettel tanítók, gondoskodók.

Viszont.

Az hogy van, hogy elvárjuk azoktól akik külföldre mennek, hogy legalább a nyelvet beszéljék valamennyire (alapvetés), de nem várjuk el senkitől, hogy észrevegye, hogy az 58 nm-es panellakás nem nő magától a gyerekek számával. Hogy az természetes, hogy ha valaki úgy dönt, hogy öt(hat, tíz, stb) gyereket csinál egy fizetésre, akkor őt támogatja az állam (vagyishát mindenki más) Hogy a nagymama nélkül borul az egész vagy a gyerekek nem esznek.

"Egyre gyakrabban látogattam a helyi önkormányzat szociális osztályát, ahol mindig kaptunk valami támogatást." - mitől szociális kérdés ez? Azt az öt gyereket nem az ablakon fújta be a szél...

Nyilván a legszomorúbb az egészben, hogy - szerintem - egy normális országban egy tanárnak simán el kéne tudnia tartani a családját akkor is, ha 3+ gyereke van és főállású anya az anya, de hát tudjuk, hogy ez Mo-ra nem igaz.

Félreértés ne essék, nem személyeskedésből mondom, szívből kívánom, hogy legyenek boldogok és egészségesek bárhol éljenek is. Arról nem beszélve, hogy le a kalappal az erő meg az elszántság miatt ami kellett ahhoz, hogy meglépjék ezt. Én nem tudtam volna a családom nélkül.

na üssetek

Herr Géza 2016.02.16. 08:31:05

@BircaHang Média: Na, már megvan a nap f@szsága. Mondd, te nem egy másik posztot olvastál, csak véletlenül ide kommenteltél? Az agyam eldobom.

Herr Géza 2016.02.16. 08:33:17

@pappito: "na üssetek" Khm....., határeset. :))))))))))))

2016.02.16. 08:34:54

@Herr Géza: Miért menekültek egészen Németországig? Mo.-n is lehet ám boldogulni, tanárként is!

HardPötty 2016.02.16. 08:35:28

Ez eddig nagyon kemèny menet volt. Érdekes, mert amikor olvassa az ember, addig beszívja a történetük és arra gondol, hogy mennyi szívással jàrt. De az igazság az, hogy mèg attól is többel. Egyszerűen lehetetlen leírni, hogy mennyit kell tűrni. Lehet èrzékeltetni, de teljesen àtadni nem.
Párommal mi anno ketten jöttünk Angliába. Iszonyat meló és kitartás árán. Aztán olvastam már itt 3 gyerekesek történetét. Ez a család pedig 7 fős. Ez mekkora meló lehetett. Megkockáztatom idegileg nagyobb, mint anyagilag.
Tudom én, hogy majd most jól megmondják majd neki, hogy mit bènáztak el... hol voltak hülyék... stb.
Azt üzenem a posztolónak, hogy ne foglalkozzon majd ezzel. Az első követ pedig az vesse majd rájuk, aki hiba nélkül ki tudott volna menedzselni 7 életet egy másik országba.
Szép volt és szorítok a munkahelyekért. :)

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 08:40:56

@Herr Géza:
off
nincs igazán jelentősége, gondolom a nagycsaládosok is kb annyi törődésre számíthatnak az államtól, mint mondjuk a pedagógusok, nem hinném, hogy kijönne egy stadion abból a pénzből amit az állam szoc. juttatásokra szán, meg aztán nem is az én pénzemből megy az ilyesmi, csak morfondíroztam.
on

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 08:42:28

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: pláne, ha anyjuk elmegy buszvezetőnek. a gyerekek meg felnevelik egymást. csak akarni kell!

APMKZS 2016.02.16. 08:45:03

@LittleG (uk): Sziasztok, Tímea vagyok, köszönöm a hozzászólásokat, biztatásokat.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a nagyok nem érzik azért tökéletesen jól magukat. A három kisebb már teljesen ideszokott, nem is nagyon akarnak hazamenni látogatóba sem, de a két nagyobb minden lehetőséget megragad, minden rövid iskolai szünetet kihasznál, hogy hazamenjen. Látják, hogy anyagilag lényegesen jobb itt élni, de érzelmileg nehezen tudnak otthonról elszakadni, ami egyébként teljesen érthető is.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 08:47:47

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Éppen a jelenlegi kormány az első 1990 óta, mely próbál tenni valamit. Sajnos azonban a siker esélye kicsi a geopolitikai helyzet miatt. Ami reménységre ad okot: a cseh-lengyel-magyar-szlovák antibrüsszelita összefogás.

APMKZS 2016.02.16. 08:47:54

@pappito: Szeretjük a gyerekeinket, örülünk, hogy vannak. Jól sikerült, okos, értelmes gyerekek. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon társadalmilag is hasznos, hogy ők megszülettek. Nem gondolnám, hogy a születésük előtt azt kellett volna mérlegelnem, hogy futja-e majd vajon iskolai táborozásra néhány év múlva.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 08:47:57

@pappito:

"Nyilván a legszomorúbb az egészben, hogy - szerintem - egy normális országban egy tanárnak simán el kéne tudnia tartani a családját akkor is, ha 3+ gyereke van és főállású anya az anya, de hát tudjuk, hogy ez Mo-ra nem igaz."

A nyugatnak nem érdeke a jó magyar oktatási rendszer. Gondold el mekkora tragédia lenne a nyugat számára, ha egy kelet-európai átlagfizetés elég lenne egy család fenntartására!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 08:47:59

@Herr Géza:

Egy hozzászólásra reagáltam: Mo. elherdálja a jövőt.

A pontosabb megfogalmazás persze az lenne: a nyugat elherdálja Mo. jövőjét.

Evain 2016.02.16. 08:48:26

@Herr Géza: +1 meg még sok. Nem vagyok egy érzelgős fajta, de erre elszorult a szivem, és lusta dögnek érzem magam ehhez sztorihoz képest. Kívánnék sok szerencsét, de itt a szerencsének nem sok dolga van már.
Inkább kívánok erőt és kitartást. De azt sokat. Innen csak felfelé vezet az út.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.16. 08:48:29

Nem semmi történet. Sok kitartás kell hozzá az tuti.
A sok gyerek témában meg inkább nem mondok semmit mert erősen trollhatású lenne.

Határátkelő 2016.02.16. 08:50:30

@BircaHang Média: Megfogadtam, hogy nem reagálok rád, de ez akkora csúsztatás, hogy nem tudom megállni. A gonosz Nyugat, amint megakadályozza a magyar kormányt, hogy jó sok pénzt költsön az oktatási rendszerére. Komolyan remélem, hogy ilyenkor valahol te is röhögsz ezen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 08:55:13

@Herr Géza:
Feltételezem hogy a német állam jobb szociális hálót rak alájuk mint a magyar.
Meggyőződésem hogy három gyerek felett a család és az állam KÖZÖS feladata a felnevelés anyagi és tárgyi eszközeinek biztosítása.
Persze nem CSAK állami feladat mint tuggyukkiknél.
Az államnak háttérben biztos támaszként kell jelen lenni.
Normális országokban.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 08:55:38

@APMKZS: fel sem merült bennem, hogy ne szeretnétek a gyerekeiteket.

"Nem gondolnám, hogy a születésük előtt azt kellett volna mérlegelnem, hogy futja-e majd vajon iskolai táborozásra néhány év múlva."

Hát nem tudom mit kéne mérlegelnie akkor az embernek mielőtt gyereket vállal. Mert a leírásból nekem nem az jött le, hogy iskolai táborozásra nem volt pénz, hanem az, hogy szociális osztályon kell segélyt kérni a gyerekeket meg a nagyi eteti.

de hát nem vagyunk egyformák

Herr Géza 2016.02.16. 08:58:09

@APMKZS: Nyugi, a nagyobbaknál is hamarabb eljön az az állapot, mint most gondoljátok.. A fiam 7. éve van itt. A mindennapi "haza akarok menni" státusz viszonylag gyorsan lecsengett de azért ő is minden lehetőséget kihasznált utána, hogy otthon lehessen. A visszaúton Hegyeshalomnál még tavaly nyáron is kicsordult egy-két könnycsepp. :D Erre idén (ill. tavaly :D) karácsonykor egyszer csak kijelentette, hogy ő tulajdonképpen nem is akar hazamenni, inkább maradna.. :)))

LittleG (uk) 2016.02.16. 09:00:20

@pappito: Van igazsagod is, nem mondom. Az ember sokszor naiv, tul optimista... Aztan mikor rajon, ugy javit a helyzeten, ahogy tud. Egy szora nem emlekszem a sztoribol, ahol az orszagot hibaztatta volna. Pedig jogosan is lehetett volna egy-ket dolgot a szemere vetni.

HardPötty 2016.02.16. 09:00:58

@APMKZS: ma az 5 gyerek lesz a vesszőparipa itt. De javaslom ne mérgeld magad. A kommentelők nem tartoznak felelőséggel felétek ti pedig nem tartoztok magyarázattal feléjük... Mondhatnàm úgy is semmi közük hozzà, hogy ti mennyit vállaltatok. 5 gyerek van akkor 5 gyerek van.
A neved az ő nevük kezdőbetűi? :)

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 09:01:54

@LittleG (uk): biztos rosszul fogalmaztam, nem jött át amit mondani akartam, hagyjuk

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 09:04:08

@Határátkelő:

Pedig ez a helyzet. Gondold csak végig!

A hasznot a nyugat kilapátolja az országból. Alig marad. Ha ebből sokat költene az ország oktatásra, mi lenne? A képzett emberek elmennének azonnal nyugatra, a nyugat szívóhatása miatt. Azaz ez egy zárt kör, melyből nem lehet kilépni a jelenlegi nagyhatalmi-geopolitikai viszonyok miatt.

Határátkelő 2016.02.16. 09:05:13

@BircaHang Média: Őrület, ha ezt te komolyan gondolod. Annyi logikai bukfenc van benne, hogy neki se állok kibontani, mert úgyis mindegy. További szép napot!

Herr Géza 2016.02.16. 09:06:33

@BircaHang Média: Látom te még a saját hülyeségedet is képes vagy überelni. Mert őket aztán tényleg elszipkázta a nyugat...
Akkor maradnék a poszt bevezetőjénél: nagy az isten állatkertje, megint sikerült bebizonyítanod.

DieNanny CH 2016.02.16. 09:10:22

Ez jó poszt volt. Köszi.

LittleG (uk) 2016.02.16. 09:17:26

@pappito: Nem hiszem, szerintem ertelek, meg reszben egyet is ertek.

glorianna 2016.02.16. 09:18:38

@Határátkelő: Annál is inkább, hogy mostanában derült ki, mire és hogyan fordította az EMMI a TÁMOP-pénzeket... A gonosz nyugat adott egy nagykalap pénzt oktatásfejlesztésre, ami szinte az utolsó centig közeli zsebekbe vándorolt :(

A poszthoz: nagy gratula Timeáéknak, nem egészen négy év alatt gyakorlatilag egyenesbe hozták az életüket. Jó egészséget, sok erőt kívánok nekik a továbbiakhoz.

HardPötty 2016.02.16. 09:18:52

Bircanak igaza van. Amióta a szabadkőműves páholyokban a gyíkemberek is helyet kaptak egyre erősebb a porszívóhatás. Ráadásul a nyugat fel is építette a nagy hadron ütköztető központot, aminke a vezèrlőegysége Egyiptomban van és a piramisok alatt kezelik a Szíriuszról érkezett ős magyar istenleszármazott testvéreink. A porszívót hamarosan egy feketelyukra cserélik, mert annak erősebb a szívóhatása. Az IS katonái is rzt akarják megszerezni azérz támadják Európát. De Orbán észnél van mert Pataki Ati segítségével felvette a kapcsolatot a szűrkékkel és ki is alakít nekik pár leszálló helyet, ami mi èppen stadionoknak látunk. Gátat szabnak az IS-nek és a magyarok megvédik az egész világot.
Érthető nem?

Herr Géza 2016.02.16. 09:19:44

@Határátkelő: Nézd, aki a pedagógustüntetés kormányzati reakcióit tárgyaló cikkre annyit képes kommentelni, hogy "Nincs mit szépíteni: a ballibek elbukták a pedagóguscsatát", attól mit várjunk?
(Bocs, hogy máshonnan idéztem, de most nagyon kiverte a biztosítékot nálam Birca, ha gondolod, vedd ki....)

2016.02.16. 09:20:02

@BircaHang Média: "Ha ebből sokat költene az ország oktatásra, mi lenne? A képzett emberek elmennének azonnal nyugatra, a nyugat szívóhatása miatt."

Oh wait. De hát most is ez történik! A képzett emberek (is) elmennek nyugatra, mert nem tudnak megélni a fizetésükből. Szóval az a lényeg, hogy mindenféleképpen a nyugat meg a zsidók meg az eu a hibás mindenért. Ha sokat költenénk az oktatásra, akkor is az nyugat járna jól, ha meg nem költünk rá lófaszt sem, akkor is a nyugat jár jól. Pl. mint Finnország esetében. Ők is milyen szarul jártak, hogy öntötték az oktatásba a pénzt.

Már értem, hogy mi miért nem fejlődünk. Nekünk az egész világ ellen harcolnunk kell! Mert mi értékesebbek vagyunk, mint a többiek, meg okosabbak, meg szebbek is! Most már minden világos! :D

Herr Géza 2016.02.16. 09:22:03

@HardPötty: Igen, valahogy így mehet ez, én is sejtettem. Már csak Soros bácsit kéne a mátrixban elhelyezni.... :))))))))

DieNanny CH 2016.02.16. 09:23:15

@pappito:

Szerintem, ha az anya végzettségének megfelelő munkát, és ezért bérezést kapott volna Mo-on, a Segélyiroda környékére se ment volna.

LittleG (uk) 2016.02.16. 09:27:58

@pappito: Nem hiszem, szerintem ertelek, meg reszben egyet is ertek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 09:35:50

"A nyugatnak nem érdeke a jó magyar oktatási rendszer. Gondold el mekkora tragédia lenne a nyugat számára, ha egy kelet-európai átlagfizetés elég lenne egy család fenntartására!"

Tök hasonlóan látom. Hát nem azt hangoztatja itt mindenki, hogy a helyi lakosság nagy része (főleg a britek esetében) nem hajlandó dolgozni? Jobban megéri nekik az állam nyakán lógni. Viszont a melót csak el kell végeznie valakinek, ehhez viszont munkaerőt kell szerezni, azt pedig nem lehet másképp, csak ha gazdasági és politikai intézkedésekkel (amiket nem kötnek az orrunkra) bizonyos országokat szint alatt tartanak, hogy onnan meginduljon a munkaerő-áramlás, amit bizonyos rendelkezésekkel segítenek is. Aztán bedobnak néhány látványos trükköt (Cameron), amivel megtartják a helyiek szavazatát, de azért a bevándorlókra továbbra is szükség van (Merkel). Valójában nincs különbség az országok vezetői között. Mindet a nagytőkés mozgatja, ahogy éppen az érdeke kívánja.

Szóval nem értem, miért kell Bircát lehülyézni. Világosan látja a folyamatokat, amiket itt sokan nem akarnak észrevenni. Nekik elég annyi, hogy Nyugaton jobb az élet.

Igen, de MIÉRT? Mi az oka annak, hogy kint pörög a gazdaság? Hát nem a fogyasztás? És azt hogyan lehet generálni? Jó sok fogyasztóval, akik hajlandóak az adott országban elkölteni a pénzüket, például lakhatásra, ami kétségkívül a legnagyobb lehúzás a nyugati országokban. Mégis megtehetik, mert feltöltik a létszámot, így van kit lehúzni, a másik oldalon meg befogják a tömeg száját egy kis alamizsnával, ami nyilván még így is több, mint amihez otthon hozzá lehet jutni. Tehát a hazai béreket lent kell tartani (értsd ezt minden elszegényedő országra), ellenkező esetben senki nem akarna elmenni innen, s így a Nyugat sem tudna felmászni a nyomorba taszított országok hátán. Az illúzió pedig szertefoszlana.

Én mindezt a saját bőrömön tapasztaltam. Ugyanazzal a szakmával pont ugyanúgy éltem kint, mint itthon. Tapasztalatnak jó volt, de anyagilag nem volt elmozdulás (mondjuk engem nem is a pénz motivált). Amennyivel többet kerestem nominálisan, annyival többet is költöttem, például lakhatásra. És én még szerencsés voltam, mert egy vidéki városban éltem.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 09:36:06

@diggerdriver: "Meggyőződésem hogy három gyerek felett a család és az állam KÖZÖS feladata a felnevelés anyagi és tárgyi eszközeinek biztosítása."

És ugyan miért? Nehogy már az állam nyakába akarjuk varrni a saját döntésünkkel járó felelősséget. Mert akkor ez semmivel nem jobb, mint amit a cigányok művelnek itthon.

Igenis mérlegelni kell. Ha valamit nem engedhetek meg magamnak (házra hitel, kocsi, egynél több gyerek), akkor nem nyújtózok túl a takarón. Nem állambácsitól várom a megoldást.

Vagy ez úgy van, hogy itthon más eszmét vallunk, mint kint? Messziről könnyebb okosnak lenni?

nl_eni 2016.02.16. 09:38:59

Engem is kiborit, amikor azt hallom, h seperc alatt raragad a gyermekre az uj nyelv. Hat nem. Nagyon gyermeke valogatja, es ritka kivetellel legalabb ket ev kell, amig behozza a kortarsait, es ez is csak max negyeves korig.
Minden jobb teljesitmenynek oruljunk, ha a gyermekunk produkalja, csak ne hangoztassuk mar, h milyen konnyu a gyermekeknek, mert nekik sem az.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 09:41:23

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Nézd meg a finnországi életszínvonalat, s magad is rájössz a válaszra. Ha Mo-n finn bérszint lenne, valóban érdemes lenne sok pénzt ölni az oktatásba, De így ez értelmetlen.

Bal 2016.02.16. 09:43:17

@diggerdriver: "Feltételezem hogy a német állam jobb szociális hálót rak alájuk mint a magyar."

Nem kell feltételezni. A történetben ott van kerek perec hogy jelenleg a német állam finanszírozza a szülők tanulmányait és mind a hét ember teljes megélhetését még évekig. Aminek a végén bizonytalan, hogy fognak-e állást találni kint.

Úgy tippelek, hogy ez legalább havi egymillió forintjába kerül a német adófizetőknek, de inkább többe. Nem hiszem, hogy Mo.-nak felróható, hogy erre otthon nincs pénz.

A németek vállalták a szociális turizmust is az EU-val, nincs ebben semmi baj. Egymillió menekült mellett juthat valami egy ötgyerekes magyar családnak is. Ha egyszer majd az új szakmájukkal otthon is találnak munkát, legalább visszaadnak valamit a brain drainből.

Tényleg különbözőek vagyunk amúgy. Öt gyerekkel, egyetlen tanári fizetéssel még Ny-Euban is láthatóan erősen támaszkodni kell az államra. Biztos vérmérséklet kérdése, de ez a rizikó nekem sok lenne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 09:44:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Nem. A szociális rendszer rossz.
Egy 5gyerekes anyának hiba ha dolgoznia kell.

2016.02.16. 09:46:11

@BircaHang Média: "De így ez értelmetlen."

Persze, hogy értelmetlen. Hiszen nem is akarnak oktatásra költeni. A csóró és egyúttal "buta" népet a legegyszerűbb irányítani.

2016.02.16. 09:50:34

@Bal: "Nem hiszem, hogy Mo.-nak felróható, hogy erre otthon nincs pénz."

Mo. akkor szegény ország, ha arról van szó, hogy a közjó érdekében kell költeni, akkor viszont egyáltalán nem szegény ország, amikor a haverokat kell kitömni, meg ellopni mindent, amit csak lehetséges. Azért ez egy eléggé érdekes szituáció, nem? :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 09:50:46

@A nagy kékség:
Nem.
Vegyünk alapnak egy 3gyerekes családot. Akinek egy gyereke van az kevesebb adókedvezmenyt kevesebb csaladi pótlekot es egyeb szoc juttatást kap mint a 3 gyerekes.
Akkor azt adjuk oda az 5 gyerekesnek.
Cél az hogy a három csalad 9 gyereke ugyanazt kapja.
Kapise?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 09:52:21

@A nagy kékség:
Az utolsó bekezdésedre reagálva menjélteapicsába.

Határátkelő 2016.02.16. 09:55:06

@A nagy kékség: @diggerdriver: OK, akkor ezt most fejezzétek be. A nagy kékséget pedig szeretném megkérni, hogy ezeket a nagyon átlátszó, provokáló piszkálódásait fejezze be. Nem ez az első eset...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.16. 09:56:35

@A nagy kékség:

Kíválóan vázoltad a probléma hátterét!

nl_eni 2016.02.16. 09:57:04

@APMKZS: Semmi ertelme magyarazkodnod. Sajnos a "normalitas" eleg szuk mezsgyebe szorult, amibol ot gyermekkel bovon kiszorultal. A gyermektelenek szinten kiszorulnak, egy gyermekesek ugyanugy, a harom hatareset, a negy sok, ot hulyeseg, meg tobb, na azok jobb ha titokban tartjak a dolgot, ha tudjak :)
Az ember szul, amennyit szul, a lenyeg talan csak annyi, hogy ismeri-e sajat helyzetet, igenyeit, azzal egyutt fel tudja-e nevelni a gyermekeit. Ha a korulmenyek nem tamogatjak, akkor kepes-e B, C, D terv megvalositasara. Ti nagyon is kepesek voltatok minderre, es aktivan tesztek magatokert. Iszonyu szomoru, hogy abbol vezetjuk le, hogy hany gyermeke lehet valakinek, hogy mi hogy gondoljuk, adott helyen, hanyat erdemes szulni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 09:57:48

Ugy látom hogy a civilizált vilag legnagyobb problémája a segélyek igazságos elosztása.

Kezdem belátni hogy ennek megoldása az alapjövedelem.
Erről volt egy vita a blogomon ahol nagyon értelmes emberek nagyon jót vitatkoztak.
Végül az alapjövedelem nyert.

nemor 2016.02.16. 09:59:41

@A nagy kékség:
"És ugyan miért? Nehogy már az állam nyakába akarjuk varrni a saját döntésünkkel járó felelősséget."

Hát például azért, mert egyrészt ki kell teljesíteni a női princípiumot, ez parancs (aminek gondolom az ötgyerekes anyuka bőven megfelel).
Másrészt ezt eltartottanként 220.000 Ft adóalap-kedvezménnyel ösztönzi is az állam - most már csak annyi kellene, hogy apuka tudjon 1,1millió bruttós állásra szert tenni, és máris kerek a perec, nem? Ja, nem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:00:49

@Határátkelő:
… és akkor most elsírja magát a kettős mércéről.
Ő lesz a megbántott ember.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:04:29

@Bal:
Ja. Mindössze nyertek 7 aktív korú adófizető becsületesen dolgozó embert.
Akik be most befektettek.
Mi a probléma?

Golf2 2016.02.16. 10:05:17

Jobbos,balos,kékes,semleges,minden van ma itt,lesz mit olvasni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:09:07

@nemor:
Az első fidesz kormány legjobb intézkedése volt hogy a gyerekekre adókedvezményt adott.
A mostani is jó.
A probléma az hogy akik rászorulnak nem tudják teljes egészében kihasználni.
Na most ettől még ez a jobb mint a családi pótlék.

LittleG (uk) 2016.02.16. 10:11:02

@nl_eni: Az én lányom 6 éves volt, mikor kijöttünk. Kb három hónapig minden nap tiltakozott meg sírt, hogy nem akar iskolába menni. Mindenki nagyon kedves, de nem ért semmit. Egy év után már egész jól elboldogult. Két év után az új tanítónéni nem akarta elhinni, hogy két éve még csak pár szót tudott. Most, majdnem 3 év után nagyon jól beszél, helyesírásban és nyelvtani ismeretekben nem különbözik az angol gyerekektől, de szókincsben le van maradva, ami nem feltűnő, de én látom. Pedig már sajnos szívesebben olvas angolul (könnyebb neki). Viszont ez normális, nem aggódom miatta (a magyart meg tápláljuk amennyire tudjuk), de az elején nagyon nehéz volt szegénynek.

Golf2 2016.02.16. 10:12:24

@APMKZS: Jókor úsztatok a partra,2012 òta egyre több a lyuk az anyahajòn,és a mentőövek már a haveroknál vannak.

nl_eni 2016.02.16. 10:14:22

@A nagy kékség: Mert bizonyos gyermekszam felett (adott csaladtol fugg, hogy mennyi az annyi) merheto eletminoseg romlasoz vezet minden tovabbi germek vallalasa. Es akkor nem arrol beszelek, hogy egyszer csak nem marad nyaralasra, hanem arrol, hogy az egyik szulo nem fog tudni munkat vallalni, mert valakinek a gyermekkel is lenni kell, mondjuk. Az allam feladata nem az, hogy rinyaljon a gyermekekert, de azt teljesen a szulok feladataul tudja be, hanem az, hogy hattert biztositson a gyermekvallalashoz, hogy aki aki egyet szeretne, annak egy lehessen, aki meg otot, annak ot. Es legyen szocialis halo, bolcsi, ovi, iskola. Reszmunka (egyaltalan munka), esely a tanulasra, ujrakezdesre. Az allam jelenleg max kovetelesekkel es (ujabban) nemi megvasarlassal kivan hozzajarulni az adofizetok megszuletesehez. Ez sajnos nem eleg.

LittleG (uk) 2016.02.16. 10:16:16

@diggerdriver: Adsz egy linket hozzá? Gondolom ott az is kiderül, mi a különbség az alapjövedelem meg a minimálbér között, mert így utánaolvasás nélkül a kettő hasonlónak tűnik. Vagy az alapjövedelem a living wage lenne?

nl_eni 2016.02.16. 10:17:36

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Egyetertek. Nagyon sokszor a problema fel nem ismereserol van szo. Takarozas van a szegenyseggel, mikozben nagymerteku felelotlenseg, szuklatokoruseg es restseg van. Elsosorban.

nemor 2016.02.16. 10:21:57

@diggerdriver: elvileg igen, jó. gyakorlatilag viszont akkor lenne jó, ha volna hozzá munkalehetőség és jövedelem (ahogy azt mások is, elsősorban a posztoló leírta). így simán képmutatás ("dehátiszen mi támogatjuk a nagycsaládosokat").

2016.02.16. 10:24:58

@nl_eni: Aki elhiszi, hogy Mo. szegény ország, azt borzalmasan megvezették. Van itt pénz dögivel...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 10:27:06

@diggerdriver: Oké, de akkor ez legyen igaz mindenkire, a 9 gyerekes Kolompár Feriékre is. Ezek után ne tessék kiakadni (se itthon, se kint) a szociális turistákra, akik felelőtlenül és átgondolatlanul vállalnak jóval több gyereket, mint amennyit józanul átgondolva megengedhetnének maguknak. Mert ha én szarul élek, és tudom, hogy nem tudok majd kaját adni a még meg sem született gyermekem szájába, de ennek ellenére mégis gyereket csinálok, ráadásul nem is egyet, az nem az állam hibája. A döntésről beszélek. A "majdcsak lesz valahogy" gondolkodásról.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 10:27:16

@Határátkelő: Hát ez milyen érdekes. Mi az isten volt ebben a piszkálódás? Leírtam azt, amit gondolok az egyik hozzászóló véleményéről. Már ne is haragudj, de ezen az oldalon nem én vagyok az, aki rendre szint alatt teljesít. Tedd már ki ezt a hozzászólásomat, kérlek, mert ez így nagyon nem kerek. Én itt senkit nem bunkózok le, nem küldök el a picsába, mindössze egy másfajta gondolkodást képviselek. Olyat, ami az egyén felelősségét hangoztatja, és nem ken rá mindent az államra. Ez most baj? Mert szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló.

tableno 2016.02.16. 10:27:32

@A nagy kékség: "Szóval nem értem, miért kell Bircát lehülyézni." - ez azért van, mert te is ugyanolyan hülye vagy...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:28:02

@nemor:
Ezt mondom en is.
Nem jó de meg mindig jobb mint a családi pótlék növelése.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 10:30:09

@nl_eni: "Az ember szul, amennyit szul, a lenyeg talan csak annyi, hogy ismeri-e sajat helyzetet, igenyeit, azzal egyutt fel tudja-e nevelni a gyermekeit."

egy tanári fizetésből 58nm-en lakva öt gyereket vállalni az nekem egyértelműen arra játszás, hogy majd valaki kifizeti azt amit én vállaltam. Az öt gyerek tudatos döntés, ahogy az is, hogy ennek a döntésnek a következményeit alapból másra hárítjuk, hiszen az öt gyerek eltartásának feltételeit nem tudjuk megteremteni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:30:35

@A nagy kékség:
Ok. Megígérem hogy ezután nagyon burkoltan, intellektuálisan foglak elküldeni a picsába.
Ha ez kell…

Shanarey 2016.02.16. 10:31:17

Ajajj, érdekes nap lesz a mai.
:-)

Azok a fránya Németek már megint, valamit jól csináltak, s nyernek 7 embert akik majd ott élnek adóznak.

5 gyereken rugózni nem kell félnetek jó lesz.......
:-)

A poszt írójának sok sikert, lesz ez még jobb is.

Birca csúsztat, a nagy zöldség pedig segít neki.

Ma is meglesz a megfelelő komment mennyiség, köszönhetően eme két trollnak.

Költői kérdés, hogyan is veszi rá a rothadó nyugat a" tündöklő" Magyar hazát arra hogy ne oktatásra, hanem stadion építésre költsön?

Herr Géza 2016.02.16. 10:31:42

@LittleG (uk): Igen, a korosztály a fiamnál is majdnem stimmelt, a továbblépés időrendje is egyezik. Német nyelvtanból simán veri a fél benszülött osztályt, kihasználva azt, hogy ő a nyelvtant az alapoktól kezdve többé-kevésbé tudatosan tanulta. (No meg a nyelvtanért felelős gént tőlem örökölte...:D). Most hét év után ott tartunk, hogy az én ca. 35 éve folyamatosan edződött némettudásom mellett, ha az általam írt szövegben 3 hibát vél felfedezni, akkor abból időnként még kettőt meg tudok védeni. Tendencia esőben.... :))))))

gabuschka 2016.02.16. 10:32:35

Gratulálok Tímeának és a családjának, nagyon szép teljesítmény! A történet több részével is azonosulni tudtam, megértem, hogy elegük van a robotmunkából, én is hőzöngtem már párszor, hogy elegem van az enyémből. A zsiráfos hasonlat is nagyon tetszett, mert nem régen gondolkodtam azon, hogyha előre tudom, hogy külföldön fogok élni, akkor nem közgázt tanultam volna marketinggel, amely szerintem -de javítsatok ki- nagyon megkívánja, hogy anyanyelvű legyél azon a piacon ahol dolgozol, hanem mondjuk angol tanárnak, logisztikusnak, vagy informatikusnak tanultam volna. Egy angol tanári diplomával szinte bárhol el lehet helyezkedni, biztos egy angolos ovis csoportot tanítottam volna. Így most nekem is tervben van a tanulás, én is pont a Buchhaltungot néztem, bár lehet rossz ötlet, nem tudom mennyire kerülnék barátságba a német számvitelel.
@APMKZS: Szeretném megkérdezni, és nem konkrét összegre, csak arányokra lennék kíváncsi, hogy így, hogy teljes állásban tanultok, elegendő pénzt kaptok arra, hogy a házat fenntartsátok, egyetek, stb? Azért kérdezem, mert én is nézegettem már, hogy milyen Ausbildungot kezdjek el csinálni, de az fel sem merült, hogy főállásban. A tanuló ismerőseim lakástámogatást nem kapnak, és nagyjából havi 400 eurót keresnek mint tanuló. Így most nem tehetem meg, hogy lelépek a munkahelyemről és elkezdek ebben a formában tanulni, mert a bevételem a lakásbérleti díjat sem fedezné. Vagy kérdezzem a munkaügyi központot?
A nagy gyerekeidet megértem, pont abban a korban vannak, amikor kezd kinyílni a világ, szocializálódnak, buliznak, és a barátaik is ott vannak. :-)

nl_eni 2016.02.16. 10:34:24

@A nagy kékség: Igen, az allamnak nagymerteku felelossege van a Kolompar Ferikek ugyeben is. De az allam, ezt a feladatat is sulyosan elhanyagolta, annyira, hogy azt mar eros akarattal, sok penzzel es jo programokkal is csak nagyon sokara lehetne visszaforditani. Az, hogy a ciganysagnak (a tobbseguknek) mennyi eselye van felelos donteseket hozni, talan csak akkor tapasztalnak meg az itelkezok, ha par honapra maguk is a ciganyok eletet elhetnek, termeszetesen mindennel egyutt, ami ezzel jar: tanulatlansaggal, eletmoddal, eselytelenseggel. Ez kb. kivitelezhetetlen, mert ahoz egyreszt az itelkezoknek ujja kellene szuletni, s ha mar ott lennenek, akkor sajat helyzetukbol adodoan lenne keves eselyuk a tisztanlatasra.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 10:34:36

@Shanarey: "Azok a fránya Németek már megint, valamit jól csináltak, s nyernek 7 embert akik majd ott élnek adóznak."

ez bizony igaz. de ez nem a levegőből van finanszírozva, hanem a kedves adófizetőktől vonnak el keményen. ami nem feltétlenül baj, hiszen a kedves adófizető az elvonás ellenében kap szoc. hálót meg oktatást meg ilyen firlefrancokat.

Herr Géza 2016.02.16. 10:35:05

@Herr Géza: Ja, és az első "papa, azt nem úgy mondják"-ot kb. 1,5 év után sikerült bezsebelnem. :)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:35:36

@A nagy kékség:
Természetrsen járjon a 9gyerekes Kolompár Ferinek is HA DOLGOZIK.
Az a baj hogy adókedvezmenyt nehez átcsoportositani.
Családi pótlekot könnyebb.
Olyan szociális megoldást kell tálalni hogy a sokgyerekes család megkapja azt amit gyerekenkent a három vagy egy gyerekes de a családfő dolgozzon is.

2016.02.16. 10:36:58

@Shanarey: "Költői kérdés, hogyan is veszi rá a rothadó nyugat a" tündöklő" Magyar hazát arra hogy ne oktatásra, hanem stadion építésre költsön?"

Engem is érdekelne. Remélem, hogy megválaszolják majd a nap folyamán.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:39:11

@LittleG (uk):
A blogomban a cigányok felemelkedése és bukása című poszt hozzászólásaiban.

nl_eni 2016.02.16. 10:40:23

@pappito: Ugy gondolom, hogy igazsagos tarsadalomban nem kell erre senkinek "rajatszani".

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 10:41:30

@nl_eni: de a társadalom nem igazságos - ez meg a realitás

nl_eni 2016.02.16. 10:47:19

@pappito: A realitas olyan, amilyen. Itt ilyen, amott meg olyan, es az egyennek is vannak eszkozei. A pillanatnyi helyzet nem lehet akadalya annak, hogy valami jobbat elkepzeljunk, letrehozzunk.

LittleG (uk) 2016.02.16. 10:48:35

@Herr Géza: Az angol nyelvtan nem olyan "látványos" (kb a harmadik szónál kiderül, ha nem tudod, plusz a bennszülötteket nem nehéz helyesírásban legyűrni, mert ők hallás után tanulták először, s hozzá kell tanulják, hogy hogy kell leírni). A szókinccsel hogy áll a fiad? Azt hiszem a lányomnál az az első 6 év fog mindig hiányozni, a bölcsis gügyögések, a mondókák, meg egy csomó szó, amit a szülő folyamatosan önt a fejébe. Nem gondolom, hogy ebből hátránya, lenne, munka terén semmiképp sem. Max ha egy angolhoz megy majd hozzá, aki rossz szemmel nézi majd, ha magyarul akar a gyerekhez gügyögni (angolul meg nem fog olyan flottul menni).
Németországban nem tudom hogy van, itt kábé 4 kategóriába osztanám a magyar anyákat. Magyar pasihoz megy férjhez, tiszta sor, magyarul megy otthon a duma (remélem). Másik bevándorlóhoz megy hozzá, a gyerek hall mindenfélét (magyar, bantu, angol), vagy túlnyomórészt angolt de szerintem ilyenkor többnyire a magyar is belefér. Angolhoz megy hozzá, aki vagy nem bánja, vagy direkt pártolja, hogy a gyereke az anyja nyelvét is megtanulja, tehát bevállalja, hogy nem mindig fog mindent érteni, amit a családban beszélnek.
Angolhoz megy hozzá, akit zavar, ha előtte más nyelven beszélnek, tehát az anyuka többnyire angolul beszél, a gyerekhez is, aki nem nagyon fog tudni magyarul, tehát mikro ketten vannak is valszeg inkább angolul társalognak. Anyuka jó eséllyel már felnőtt fejjel jött ki, a kisgyerekes angol szókincs, érzelemkifejezés nem olyan, mint magyarul. Nem tudom, ez mennyire nyomja rá a bélyegét az anya-gyerek kapcsolatra, szerintem a meghittsége, közelségre igen, de csak tippelem, ugye nem voltam ilyen helyzetben. Én mindenesetre nem tudnék angolul annyi érzelmet önteni a becéző szavakba, mint magyarul.
Mindegykre láttam példát, nekem természetesen az tetszik a legjobban, ahol apuka nem hisztizik, ha anyuka magyarul szól a gyerekhez vagy a barátnőhöz, apuka jelenlétében.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 10:48:55

@nl_eni: Én ezt értem. Nem is ezzel van bajom, hanem azzal, hogy sokan (nagyon sokan) még mindig az államtól várnak el mindent. Kint erősebb a szociális háló, ez való igaz. De MIÉRT? Mert elszipkázzák a munkaerőt máshonnan (nekik, ugye, a szakember nem kerül egy árva centbe sem), s az így keletkező járulékokból telik a kifizetésekre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itthon hibátlan a gazdaságpolitika, hanem azt, hogy bele kell nézni a nyugati országok cilinderébe, ahonnan elővarázsolják a nyulat. A dolgok nem történnek meg csak úgy. Mindennek oka van.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 10:48:58

@tableno: Te pedig egy nagyon intelligens ember lehetsz, ha mindössze erre az érvelésre futja.

Shanarey 2016.02.16. 10:49:04

@pappito:

Ez igaz, de azt is vedd figyelembe, hogy nem mindenkiben van benne ez a "menjünk külföldre" dolog, és a Magyar állam az, amely nyöszörög a népesség csökkenés miatt.
Mennyibe is kerül ez majd a Német államnak? Mennyit veszít ezzel a Magyar állam? S mit is nyer a Német állam? 7 embert, ráadásul, nem abból a manapság "migráns és menekült" kategóriából.

Vagyis ha annyira szeretnék a népesség csökkenést visszafordítani, miért stadionokat építenek az óvodák, iskolák helyett ? Ahhoz hogy az átlag ember ne menjen világgá, nem sok kell, de az állam már ezt sem adja meg. Van már olyan Magyarországi település, amelynek a lakossága hamarosan elfogy.

www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/katasztrofa-kozeli-helyzet-a-nepesseg-fele-is-elfogyhat-az-orszag-sok-reszen-465569

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 10:50:02

@nl_eni: nyilván.
viszont a tény az, hogy az eltartóképességen felült vállalt terheket mással akarja finanszíroztatni az ember.
Ennek nincs semmi köze az igazságossághoz, elméleti társadalmi és szociológiai helyzetekhez, az egyén felelősségéhez van köze.

Shanarey 2016.02.16. 10:50:54

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Erre a kérdésre, tőlük, nem lesz érdemi válasz, viszont van bullshit generátor, és majd nem félnek használni.

LittleG (uk) 2016.02.16. 10:51:42

@Herr Géza: én már nem emlékszem mennyi idő után kaptam meg, hogy fura kiejtésem :)

nl_eni 2016.02.16. 10:53:04

@diggerdriver: Ne feledkezzunk meg arrol, hogy a munkaba allasnak egesz sor feltetele van, amihez ma a keleti allamokban ijesztoen sok ember nem jut hozza. A formai keretek adottak ugyan, joguk lenne hozza, de a forma mogul hianyzik a tartalom. Ez mar sokaktol az eselyt is elveszi.

Ezert marad hatekonytalan a penzbeli szocialis segely. Mert a tuleleshez szukseges penzt odavagtuk, de a valodi megoldasokkal sosem foglalkoztunk.

2016.02.16. 10:53:19

@Shanarey: Jaj de jó lesz. :)))

tableno 2016.02.16. 10:53:33

@A nagy kékség: Az a nagy helyzet, hogy bizonyos szint alatt nem érdemes vitatkozni. Tudod, van az a példázat a disznókkal birkózásról...

nl_eni 2016.02.16. 10:56:47

@A nagy kékség: Mindennek oka van, igen. Ha az egyennek nem adom meg a kereteket, amiben sajat maga is tudna tenni magaert, akkor egy megoldasom marad: megdobni szocialis segellyel. Hidd el, mind kozul ez a legegyszerubb es legolcsobb megoldas, de az osszes kozul ez hoz a legkisebb esellyel pozitiv valtozast.

Herr Géza 2016.02.16. 10:56:48

@gabuschka: " A tanuló ismerőseim lakástámogatást nem kapnak, és nagyjából havi 400 eurót keresnek mint tanuló."
Szerintem valamit félreértettél, mert a felnőttoktatásban/átképzésen való részvételért nem hogy nem jár "fizetés", annál inkább kell neked fizetni érte. Ha viszont munkanélküli vagy, akkor különböző feltételek mellett ezeket a költségeket (és a tanuláshoz kapcsolódó egyéb dolgokat, könyveket, tanfolyamra járást, stb.) a munkaügyi hivatal kifizeti helyetted. Ha már a munkanélküli segélyre sem vagy jogosult (aminek folyósítási ideje az előtte folyamatosan ledolgozott időtől függ), akkor kapod a Hartz IV-t, aminek alapösszegéhez kaphatsz különböző egyéb juttatásokat, pl. fizetik a lakbéreket, vagy annak egy részét, a rezsit, stb.
Szóval a tanulás miatt felmondani anyagilag biztos nem túl jó ötlet, persze előállhat az a matek, hogy mégis.
És: vigyázz, mert ha te mondasz fel, akkor a munkanélküli segély (ALG-I) egy pár hónapig (Sperrzeit) nem jár, persze erre az időszakra is igényelheted a Hartz-IV-t.
Az én infóm persze nem tuti, mert jómagam még nem jártam ilyen cipőben, tehát nem személyes tapasztalat.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 10:57:32

@Shanarey: "Ez igaz, de azt is vedd figyelembe, hogy nem mindenkiben van benne ez a "menjünk külföldre" dolog,"

persze, és ez rendjén is van így. de nem az számít, hogy a német állam, se az, hogy a magyar mit csinál, én azt a döntést nem tudom értelmezni, aminek a következménye olyan helyzet, amelyben külső forrásokat kényszerítünk arra, hogy finanszírozzon bennünket.

Ha ilyen helyeztbe úgy kerülünk, hogy arról nem tehetünk (baleset, mittomén) azzal semmi bajom nincs, hogy a társadalom vállaljon szolidaritást és ne hagyjon gyereket éhezni meg lakhatás nélkül. De előre tervezetten ezzel zsarolni a társadalmat az nekem nem értelmezhető.

De az egy tanári fizetésre öt gyerek az nem baleset tanult, művelt embereknél.

de tudom, hogy én ezzel nem vagyok népszerű, ahogy maga az egyéni felelősségvállalás is eretnekségnek számít, pláne Mo-n, ahol semmi sem úgy működik ahogy kéne neki.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 10:58:00

@nl_eni:
Teljesen igazad van.
Viszont meg kell akadályozni valahogy a csak és kizárólag szoc ellátásért való szülést.
Kurva nehéz ez na…

nl_eni 2016.02.16. 11:02:50

@pappito: senki nem akarna massal finansziroztatni, ha maga is finanszirozhatna. (Illetve, ha igen, akkor az megint egy olyan problema, aminek mely gyokerei vannak es tarsadalmi szintu megoldas utan kialt.) Eselyt adni az egyennek, hogy sajat eletet finanszirozni tudja, sokkal komplikaltabb, mint "finanszirozni".

nl_eni 2016.02.16. 11:06:20

@diggerdriver: Igen, meg kellene akadalyozni. Senkinek sem jo. Ehhez szoba kellene allni olyan emberekkel, akiket ma az allam (tarsadalombol is ijesztoen sokan), alig tekint azoknak. Ez itt a nagy nehezseg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 11:09:17

@nl_eni:
Nahátazért eleg nehez velük szóba állni.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 11:10:01

@nl_eni: tökéletesen igazad van, ebben köztünk nincs vita.

Viszont ismerve a valóságot (pénz, lehetőségek, lakhatás, stb.), az ember vagy alkalmazkodik (takaró-nyújtózkodás) vagy úgy határoz, hogy mások takaróját nyújtja magára. Ha nekem nem tleik öt gyerekre, akkor majd más kifizeti, no prob.

Egyébként azért fals a szegény posztoló (aki amúgy biztosan tök rendes ember) meg a cigányság egyes elemeinek helyzetét hasonlítgatni, mert feltételezem, hogy nem anyagi okokból van öt gyereke, mert az öt gyerek után mindenféle benefit jár.

és erősen általánosságban beszéltem, tényleg nem a személyével van bajom, sőt, a jelenséget tartom tök érdekesnek, biztosan azért, mert én nem tudom értelmezni a dolgot.

Shanarey 2016.02.16. 11:10:30

@pappito:

Az 5 gyerek kérdésben, egyetértünk, de miután ez már létező dolog, értelmetlen ezen lovagolni.

nl_eni 2016.02.16. 11:10:46

@diggerdriver: nagyon nehez, es egyre nehezebb lesz

London2009 2016.02.16. 11:12:45

@pappito: Toredelmesen bevallom en veled vagyok. Manapsag eleve luxus a gyerek, nem, hogy ot.

Herr Géza 2016.02.16. 11:14:05

@LittleG (uk): Szókincs? Nyilván gyengébb valamivel, mint a kortársaié, de ez ugye csalóka, mert mindig mindenhol vannak gyerekek, akik elboldogulnak vidáman párszáz, 1-2 ezer szó használatával, míg vannak, akik sokkal többet használnak aktívan. A sorból semmiképpen nem lóg ki.
Most inkább ott tartunk, hogy bár otthon jellemzően csakis magyarul beszélünk, az aktív magyar szókincse rozsdásodik, és ha belekezd valami nagyívű magyar dumába, akkor bizony gyakran keresi a megfelelő szavakat, vagy szimplán belekeveri a németet (ez azért ritkább, az ööö..., meg az izé.... gyakoribb). Ez viszont (még) egy hét Magyarország után helyrezakkan. Na meg nehezítő körülmény az is, hogy a német mellett több-kevesebb lelkesedéssel és eredménnyel jelenleg még 3 nyelvet tanul... :))))
A bölcsis, óvodás német gügyögés az nála persze kimaradt, de nem félek, hiszen magyarul nekem is meg kellett "tanulni" gügyögni hozzá annak idején, mivel a saját jogon szerzett "gügyögő tudásomat" 40 éves koromra azért lenulláztam. :)))))

gabuschka 2016.02.16. 11:14:12

@Herr Géza: Á értem! Ez akkor jár, ha munkanélküli vagy és szeretnél visszatérni dolgozni. Azt nem is tudtam, hogy a Hartzfee-t (nem tudom így írják egy pontosan) küldöldiek is kaphatják, én azt hallottam, hogy az csak az állampolgároknak jár.
Biztosat most nem hagyom ott, ha sikerül a gyerek végre, akkor az otthon töltött két évben fogok valamit tanulni.

Karma17 2016.02.16. 11:16:14

@pappito: Magyarorszagon nagyon sok embernek az egy gyerek is az eltartokepessegen felul van. Ha mindenki csak annyit szulne, amennyi az eltartokepessege, akkor szvsz 60 ev mulva sivo pustzasag lenne az egesz fold.

nl_eni 2016.02.16. 11:22:15

@pappito: Egyetertek abban, hogy teljesen ertelmetlen egy szocialisan minden ertelemben nagyon hatranyos helyzetu csoportot osszehasonlitani a posztolo csaladjaval. En nem is tettem egy szoval sem.
Irok egy peldat teljesen mas teruletrol, hatha egy kicsit sikerul jobban megvilagitanom, hogy hol latom a logikai bukfencet abban, amit irsz:
Kismamak kerik, hogy legyen apas szules egy bizonyos szuleszeten, mert ugy erzik, az jot tenne nekik, jot tenne a szules folyamatanak stb. Szoval ervekkel tamasztjak ala, h ok, mint erintettek miert tartanak ezt fontosnak. Foorvos kifakad, h a kismamak hulyek, mert jelenleg a szulobobaban a szemelyzet is alig fer, nemhogy a papa.

Nos ebbol a tanulsag: foorvos nem veszi eszre, hogy ha elviekben lenne annyira nyitott, hogy belassa, valoban jo lenne az apasszules, akkor tamogathatna a szoba kiboviteset, vagy az uj szarnyon zsirujon epulo nagyobbra tervezeset. Ezert a helyzet marad ugy, ahogy volt, tovabbra se lesz apasszules.

Tehat, ha Mo/on ilyen meg olyan a helyzet, akkor mindenki fogja vissza magat, ne szuljon, mert Mo/on olyan a helyzet? Megoldas lesz-e az, ha alkalmazkodunk a rossz helyzethez?

LittleG (uk) 2016.02.16. 11:24:52

@nl_eni: Jó, akkor én egy 50-es évekbeli Aston Martint szeretnék finanszírozni, tessék nekem esélyt adni, hogy egy hagyományosan nem topkategóriás fizetésű állással annyit keressek, hogy ez lehetséges legyen. Finanszíroznám én magam is, ha tudnám, de hát nem lehet mindenki szívsebész. Vagy celeb.
Amúgy, ha otthon maradunk, valószínűleg lett volna második gyerekünk, mert az állami óvoda olcsó volt. Itt nagy valószínűséggel nem lesz, mert egyrészt osztottunk-szoroztunk és szomszéd nagymama híján ez csak olyan áron menne, hogy se magunknak, se a meglévő gyereknek nem tudnánk még a minimálist sem biztosítani (a kicsit egy darabig még nem érdekelné). Ha kifizetnénk az albérletet és a számlákat, ehetnénk krumplit hónap végéig, de abból se sokat. Arról nem is beszélve, hogy nagyon orosz rulett itt szülni, a gyerek feje már kvázi kilóg, de még hazaküldenek, majd gyere vissza, ha igazán aktuális lesz.
Ez a társadalom sem igazságos (egyik se), két kézzel szórják a segélyt az egészséges, de dolgozni nem akaróknak, míg aki "csak" gyereket vállal, ha nincs nagy fizetése, míg a gyerek iskolás lesz, nyomoroghat.
A kutyát nem érdekli, ki hány gyereket szeretne. A lányom még rendszeresen kérdezi, hogy neki vajon lesz-e kistestvére..

Herr Géza 2016.02.16. 11:26:50

@gabuschka: "Hartzfee" ... :)))) Majdnem stimmel, legalábbis fonetikusan. Ez a Hartz-IV, ahol a kötőjel után római számmal vagyon írva a négyes... (És egy Peter Hartz nevű muksó dolgozta ki a rendszert). Hívják egyébként ALG-II-nek is.
Igen, ez minden N.o.-ban jogszerűen tartózkodó külföldinek is jár.

Tanulás a Mutterzeit alatt=bölcs döntés. :))))))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 11:28:02

@nl_eni: Nem hiszem, hogy ez annyira olcsó megoldás lenne. Aki csak visz, de semmit nem termel, az miért jó a gazdaságnak? Ha viszont mégis ez a helyzet (megint csak az őshonos, tanulatlan britek jutnak eszembe, akik gyakran írni és olvasni sem tudnak), akkor az ehhez szükséges pénzt elő kell teremteni, ezt pedig csak úgy lehet, ha elvonjuk a dolgozóktól (tehát jó sok bevándorló kell), valamint a fogyasztási adókból (amihez jó sok fogyasztó kell, ami lehet bevándorló, vagy akár helyi segélyezett is, aki végeredményben visszajuttatja az államnak a segély egy részét fogyasztás formájában). Az egész egy gazdasági trükk. Az egyik zsebemből átteszem a pénzt a másikba, miközben azért nekem is kiesik belőle valami. Mert a külföldi politikusokat ki tartja el? Hát nem az adófizetők? És számít az, hogy milyen nemzetiségű? Egy fenét. Nekik tök mindegy, hogy ki trógeról. Viszont fent kell tartani a látszatot, hogy náluk van lehetőség. Ezt hogy a legegyszerűbb? Ha máshol viszont minimálisra csökkentjük a lehetőségeket, és így magunkhoz édesgetjük a tömeget, akik kitermelik a mi hasznunkat is. Ugyanez történik például Kaliforniában a mexikóiakkal, vagy Floridában a kubaiakkal.

gabuschka 2016.02.16. 11:31:06

@Herr Géza: :-)))) Pedig még google-ben is megnéztem. A hallás utáni értés sosem volt az erősségem, és kicsit gyanús is volt, hogy nem Fee az a IV, hacsak nem az állami tündér utalja a pénzt. Köszi az infot!!

nl_eni 2016.02.16. 11:31:22

Lattal te mar gyermeket segelyert vallalot jol elni? A gyermekvallalast az Aston Martinnal nem er osszehasonlitani, kozel tavol nem egyazon kategoria. Kb. olyan mintha a tanulashoz valo jogot hasonlitanad ahhoz, hogy mindenkinek fizessenek maganiskolat, okostelefonnal, szemelyi trenerrel stb.

DorotkaB 2016.02.16. 11:31:26

@nl_eni: Szívemből szóltál! :)

Bredpitt Monika 2016.02.16. 11:33:38

Jézus, mi van itt? 131 hozzászólás délelőtt ? Na, ezt meg kell nézni.

CsakEgysrác 2016.02.16. 11:39:41

@A nagy kékség: Ki vannak rekesztve Magyarországon a gazdaságból az anyukák, pedig ők dolgoznának. El se költöztek volna ha talál tudásához mérten állást, ahol nem alamizsnát keres. Európa öregszik min 2 gyereket kéne szülni, hogy stagnáljon. Gonosz szemét nyugat érdeke, hogy a Magyar nők ne dolgozzanak a gazdaságba. Idióta közgondolkozás, nő nem ember , gondolkozástól biztos nem :D Hosszú és boldog életet kívánok Magyarországon. Láttam tüntetéseket is, ahol tiltakoznak a Nyugati emberek, hogy "le a Kelet Európai bérnővekedéssel" - "Nyomorba az összes Kelet Európait". "Magyar politikusoknak tilos, Nyugati mintára államot vezetni"

gabuschka 2016.02.16. 11:42:29

Szerintem sem kellene a gyerekek számán lovagolni, főleg ha a két legidősebb olvasva a bejegyzést majd úgy gondolja, hogy miattuk kerültek a szüleik ebbe a helyzetbe. Hagyjuk a gyerekeket.
Az anyukának is jó állása volt, három nyelven beszél, dolgozni is akart, feltételezem nem gondolta, hogy nem fog ismét munkát találni a Gyes után. A nagymama is helyben volt a mamamenzával, az apukának az egész nyara szabad mivel tanár, tehát nem gondolom, hogy nagyon felelőtlen döntést hoztak meg az öt gyerekkel. Az egyedüli bibi, hogy Tímea nem kapott állást, azon kívül a gyerekek felügyelete, étkeztetése meg volt oldva, nem az utcán csellengtek. Külön nagy szoba sem mindenkinek adatik meg gyerekkorában. Én egyik testvéremet sem adnám oda azért, mert akkor több és jobb jutott volna nekem.

soad1221 2016.02.16. 11:45:59

@A nagy kékség: nem, nem kell helyettem eltartania.
Arról van szó, hogy az államnak elemi érdekes, hogy az adófizető rétegnek, különösen a középosztálynak 3+ gyereke legyen. Gondolom nem szükséges részletezni miért.
Mivel elemi érdeke, ezért ösztönöznie kell ezt a réteget a gyerekvállalásra. Nyilván ezt az egyébként is gyereket vállalóknál tudja megtenni, de ennél a rétegnél viszont nagyon is meg kell, mert nagyon nem mindegy, hogy 25 vagy 30 vagy 35 évesen tudja vállalni az elsőt. Utóbbi esetében van rá némi esély, hogy az egyetlent. De ha anyagilag és egyéb előnyökkel ösztönzi az állam, hogy 25-30 között kezdje el a fiatal pár a gyerekvállalást, akkor van rá esély, hogy megszületik a 3-ik gyerek is.

NA ezt eléggé jogosan nevezhetjük "KÖZÖS" feladatnak, nem?

nl_eni 2016.02.16. 11:47:46

@A nagy kékség: Nem jo a gazdasagnak. Ha lennenek hosszu tavban is gondolkodo, felelos politkusok, akkor bizonyara egy hatekonyabb megoldas utan neznenek. Az adofizetoknek pedig erdekukben allna valodi megoldasokat surgetni. Ez pedig a valos eselyegyenloseg, amire csak akkor van esely, ha mindenki egyenlo ember lehet.

Ehelyett az tortenik, hogy a politikusok a leheto legolcsobban hasznalnak egy reteget: szavazatszerzesre, ellensegkepnek stb., mig az adofizeto erre a retegre haragszik, addig a politika azt csinal, amit lehet neki.

soad1221 2016.02.16. 11:52:06

@A nagy kékség: tisztázzunk valamit: az adókedvezmény nem segély. Kolompár Feriéknek pontosan ugyanannyi joga van dolgozni és a gyerekét iskolába járatni. ha ez megvan, de a Feri képzettsége okán a fizetés még mindig nem elég, és a gyerekek ruhájára nincs elég pénz, akkor azt az adott önkormányzat természetesen tegye meg, hogy a gyerek ruháját biztosítja.
de térjünk vissza arra a mondatra, hogy ez nem segély.

DE ugye tényleg nem kell elmagyarázni, hogy miért van szüksége az államnak a középosztályban születendő gyerekekre...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.16. 11:54:20

@pappito: nem lehet, hogy ez valami hormonális dolog? Hogy újabb kisbabára vágyik? Nyugodtan hülyézz le, nekem nincs gyerekem, s nem éreztem késztetést soha, de a tágabb családban van egy nő, aki kislakásban él férjjel, két kicsi gyerekkel, s még a másodikat várta, de már a harmadikat emlegette... hogy "vágyik rá". Hogy lesz-e harmadik, nem tudom, de sokat mondogatta...

Csak egy gondolat volt. My two cent, haha.

Herr Géza 2016.02.16. 12:08:40

@gabuschka: "állami tündér" .... :))))))) Ez aranyos!!!!!!!!
Azért nem olyan tündér az, aki végigcsinált egy ilyen időszakot, az tudna mesélni, de inkább ördögről, az a gyanúm... :))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 12:10:31

@CsakEgysrác: Szerinted ezeket a dolgokat (itthon vagy máshol) a szavazók döntik el? Mondd, hogy már nem hiszel a mesékben. Csak a profit számít. Az emberi élet teljesen mellékes. Ha az egyik idő előtt meghal, a nyomorba taszított országokból százezer érkezik a helyére. És ez kint hatványozottan igaz. Ez a trükk, ettől látszik úgy, hogy ott minden működik, noha valójában csak a munkásréteg termelődik újra, hogy a tőkés még jobban élhessen. Utóbbinak tök mindegy, hogy Kovácsnak vagy Smith-nek hívják, aki a hasznot hajtja. Minden résztvevő csupán egy pótolható szám a rendszerben.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 12:10:31

@soad1221: Ezt mondom én is. A rabszolgákra mindig szükség van, hiszen ők termelik meg a tőkés hasznát. Na, de innentől kezdve a leendő szülő dolga eldönteni, hogy az állami támogatásra hagyatkozik, amivel egy bizonyos szintnél többet nem fog tudni elérni, vagy azon túl is tud majd gondoskodni a gyermekéről, hogy az később többre vihesse. Az általam ismert szülők többségének még az egyszerű beiskolázás is gondot okoz, az egyetemi költségekről nem is beszélve. Ilyen gyenge alapokra viszont minek kell gyerek? Előre látható, hogy csak küszködés lesz belőle, ami a gyereknek sem jó. Sőt neki a legrosszabb. Erre írtam fentebb, hogy én a "majdcsak lesz valahogy" elv ellen szóltam.

Golf2 2016.02.16. 12:14:23

@London2009: "luxus a gyerek" Gyerek nélkül meg minek?

DorotkaB 2016.02.16. 12:17:39

@pappito: Veled is egyetértek nagy vonalakban, annál is inkább, mivel én magam is (majd, ha eljön az ideje) pontosan annyi gyereket fogok vállalni, amennyit önerőből el tudok tartani, menedzselni tudom az életüket, satöbbi. Nem tehetek róla, nem bízom semmilyen állam segítőkészségében, főleg, mivel nem is látom a szándékot a minőségi segítségre. Ahogy előttem nl_eni is írta, a segély és különféle pénzbeli juttatások egyszerű, de nem hatékony módszerek.

Viszont azt gondolom, hogy a gyerekkérdés közös ügy, méghozzá nagyon fontos, pozitív közös ügy. A társadalom szolidaritásra épül már évezredek óta, és éppen az egyik legfontosabb célja a következő nemzedékek biztonságának és jövőjének a megteremtése. Ezért sosem értettem igazán a "miért én tartsam el a más gyerekét" nézetet. A vállalt gyerekek száma egyéni döntés kérdése, ez igaz, csakhogy az egyén a döntésével egyben a közösséget építi. Nem túlzás szerintem elvárni a közösségtől, hogy ezt valamilyen formában honorálja. Azon lehet természetesen tovább vitatkozni, hogy milyen arányban, vagy milyen módon.

London2009 2016.02.16. 12:18:59

@Golf2: ez ugye nem komoly? Szerintem az regen rossz ha valakinek az elete egyetlen ertelme a gyerek... Akkor akinek nincs, vagy nem lehet, annak az elete hiabavalo? Ugyan mar...

2016.02.16. 12:25:18

@A nagy kékség: Ha Mo.-n vagy "rabszolga", az dicséretes, ha külföldön, akkor már nem. Micsoda kikezdhetetlen logika.

Golf2 2016.02.16. 12:25:23

@London2009: A gyerek maradandò,a fejfa nem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 12:26:05

@A nagy kékség:
Igen lehet ezt több oldalról nézni, de az biztos hogy nem igazságos a rendszer.
Mert ugye ha van egy pár akik véresre keresik magukat de nincs gyerekük ezért sokkal jobban élnék és többet engedhetnek meg maguknak mint egy nagycsaládos, azzal önmagában nincs baj. Mindenkinek egyéni döntése vállal gyereket vagy nem.
Ha viszont ugyanezen par ferfitagja eletvezetesi tanácsokat ad nagycsaládosoknak az már nagyon nincs rendben.

Herr Géza 2016.02.16. 12:31:22

@DorotkaB: Hát, ha igazán tartanád magadat az elméletedhez (biztonsággal eltartható számú gyerek vállalása), akkor nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy nem lesz saját gyereked. Mert ugye ahhoz össze kéne rakni annyi tartalékot, hogy akkor is fussa belőle a gyereknevelésre, ha egyébként beüt a ménkű. Az a szint megjó eséllyel úgy 40+ évesen szokott beállni, csakhogy akkora már a gyerekszülés válik nagy eséllyel (majdnem) lehetetlenné.
Mert azért az tiszta ugye, hogy hiába van pl. mindkettőtöknek most jól fizető (pl. buszsofőri..:D) állásotok, nem biztos, hogy ez holnap is igaz lesz. Hisz mint tudjuk, az élet nem habostorta. :))))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 12:41:58

@diggerdriver: Nem rám gondoltál, ugye? Mert én a kis havi nettó 200-250 ezremtől még véletlenül sem érzem úgy, hogy "véresre keresem magam". Sőt, ha ketten együtt hazahozunk mondjuk félmilliót (ami azért nem túl gyakori), még azt sem mondanám kiemelkedőnek. Kicsit biztonságosabb, mint a havi nettó 2x80, de ha csak az egyikünk is kiesik a melóból, már átalakul minden.

És én pont ezt az előrelátó gondolkodást hiányolom sokakból. Nincsenek felkészülve a váratlanra, pontosabban ilyen esetben azonnal az államra támaszkodnának. Szerintem ez nem helyes. Szóval én csak azt mondom, hogy ha egy pár még az önellátást is nehezen tudja megoldani, akkor ott felelőtlenség még az egy gyerek is.

soad1221 2016.02.16. 12:44:13

@A nagy kékség: őszintén szólva ezt a logikai kapcsolatot nem sikerült felfognom...
tehát: a(z) (köz)oktatás és annak szervezése teljesen egyértelműen állami feladat, hiszen többek között ezért van az adórendszerünk.
Ezt Mo-n nem sikerül túlzottan jól szervezni, nem csak most, hanem régóta, nagyjából 100 éve volt jó színvonalon (persze az akkori rendszerben, akkori viszonyokhoz mérten), azóta is az akkor hírnévvel takarózik az oktatás.. pedig láthatóan egyszerűen szar.
Felőlem hiheti azt bárki, hogy azért nem sikerül nekünk jól szervezni, mert a nyugat így akarja, de akkor azért én hozzáteszem, hogy a legtöbb kárt a "kelet" tette, mert bármennyire is jól hangzik a "bezzeg az én időmben" de lássuk be már legalább 50 éve permanensen szar a magyar oktatás.

A másik téma persze bizonyos mértékig kapcsolódik ehhez, mert végül is mindkettőnél a gyerek a lényeg. De nem tudom, hogy milyen háttérhatalom képes megakadályozni bármelyik kormányunkat abban, hogy az oktatásra fordított pénzt hatékonyan költse el. Nem vagyok szakértő, fogalmam sincs, hogy valójában tényleg kevés-e a pénz, de az biztos, hogy amit az oktatásra fordít az állam, rendkívül pazarlóan van elköltve. ennek eredménye, hogy a szar szervezés miatt rengeteg hiány keletkezik. De ha tényleg kevés a pénz, akkor nem tudom hogyan képes egy háttérhatalom megakadályozni a kormányt, hogy erre fordítson...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 12:49:12

@Herr Géza:
Figyelj ide az öreg iszapszemű rájára Geza.
Tudnod kell hogy föld szívcsakrája Magyarországon van.
Aki kimegy külföldre az mind tökhülye marad addig míg VISSZA nem megy. Akkortól a neutronok másképp áramlanak az agyban.
Okos lesz a pógár ha akarja ha nem.
Na most a probléma ott kezdődik mikor a hazatért istenbar... bocsánat báránya beteved egy külföldi hülyék közösségebe.
Ő az egyetlen okos és mindenki hülye. Ha pedig netán mégse hülye akkor meg a vesszőt nem rakja ki.
A konfliktus garantált.
:)))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 12:54:50

@A nagy kékség:
Én??? Hogy gondoltam volna rád? Eszembe sem jutott.
Havi fél milla otthon a közmunkásnak is megvan. Nem egy kiemelkedő jövedelem.
Én annyival egy gyereket se vállalnék.

DorotkaB 2016.02.16. 13:10:11

@Herr Géza: Igazad van, az élet kiszámíthatatlan, de azért vannak benne többé-kevésbé valószínűen bekövetkező és kevésbé valószínű dolgok. Egyébként, ha már itt tartunk, csak annyit írtam, hogy annyi gyerekem lesz, ahányat szerintem fel tudok nevelni. Nem ragaszkodom a gyerekhez, ebből is látszik :) Nyilván nem tudom előre, hogy melyik évben pontosan mi fog velem történni, de ha szépen végiggondolom, azért látom, hogy mik a nagyjából reális és mik az irreális opciók.

soad1221 2016.02.16. 13:13:17

@diggerdriver: persze, hogy nincs azzal baj. én vállaltam, hogy a gyerekeimre fordítom az általam megkeresett pénz javát, mert több értelmét látom, mint egy bármilyen más megvásárolható dolognak. Ha valakit meg a "dolog " teszi boldoggá, hát legyen, nincs is hozzá közöm.

viszont, ahogy te is írtad, az államnak nem egyéni szempontokat kell néznie, hanem társadalmi szempontot, és bármikor el is döntheti, hogy kitől vesz el kevesebbet..esetleg még ad is hozzá...

©________ 2016.02.16. 13:13:59

a zurzavaros eenyhe szo a posztra, de az kiderult, hogy jol vannak abban a tunderkertben

Muscari 2016.02.16. 13:16:55

Micsoda tortenet! Nagyon sok kitartast kivanok nektek, hidd el, jo uton haladtok en nemsokara siker fogja koronazni az erofesziteseiteket.

Van, akinek konnyebben mennek a dolgok es van, akinek tobbet es hosszabban kell kuzdeni. Nekunk is ot ev kellett, hogy igazan egyenesbe keruljunk itt kint, de csak annyit tudok mondani, hogy megerte.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 13:20:31

Na, megyek melózni, hogy a járulékaimból hadd épüljön még több stadion. :)

CsakEgysrác 2016.02.16. 13:20:31

@A nagy kékség: Kapitalista gazdaságnak érdeke , hogy dolgozzon az ember, Magyarország nem. Lényeg az amiből ez az egész elindult, családanya elköltözött, mert nem kapott munkát, 21 sz. családanya nem értékes munkaerő Magyarországon. Mindenki aki emigrált, hosszú távon nem bánta meg. Magyarország megállt az idő, mert nem képes levetkőzni magáról a Kelet Európa Balkán jelzőt, mert nem is akarja. 2. világháború és az utána beköszöntött rendszer ami rányomta bélyegét Kelet Europára, az a bökkenő ebből a környező országok kiemelkedtek. Magyarország meg papíron teljesít, 1990 óta lehet nagy lépés, jelenhez képest csekély. Anglia, Franciaország, mindig is gyarmatosító volt ez náluk alapfelfogás, mi itt Kárpátmedencébe beültünk mint az iszap, arról nem ők tehetnek, lehetőség adott volt mindig. Mi is szeretnénk a húsosfazékból ahoz tenni kell, tudást megvan hozzá Magyarországon, akarat nincsen. Akarat is meglenne, csak nem a megfelelő embereknél, a megfelelő helyen. Világ változik, aki nem képes tartani az iramot, az lemarad, lásd Magyarország. Svédeknél, Finneknél, miért érték a Anya mint ember és munkaerő? Magyarországon miért nem? Finnek, Svédek egyik saját hibájából nyomorba került országon se kapaszkodott fel, mert nem voltak gyarmatosítok. Magyarország lakossága még mindig várja a sült galambot 1990 óta, az kérem várja csak. Aki meg vállalt 5 gyereket és megunta a banánt, elmegy külföldre, mert élni akar 21. sz. színvonalon. Nem baj ha ezután se fogod fel, hogy nem a nyugat hibás azért, mert Magyarország nem teljesít, most is csak tátott szájjal futkos mindenki. Akinek meg van bátorsága eljön. Oroszország ugyan olyan kizsákmányoló mint a gonosz Nyugat, melyik a jobb, Nyugat vagy Kelet?, köszönöm nincs több kérdésem.

CsakEgysrác 2016.02.16. 13:20:31

@A nagy kékség: Ez a történet ott van el k va, hogy a kedves anyuka, miért nem Magyarországon ment el átképzésre, KAMION SOFŐRNEK ÁLLAMILAG TÁMOGATVA, hogy a német csomagolóval azonos fizetést megkeresse. Remélem minden több gyerekes bátor család elmegy külföldre, ott boldogan élnek míg meg nem hallnak. Anyuka meg ha már 5 sikerült 11 ig meg se álljon, fociba a jövő :D Abból is Brazilia, Németország, Spanyolország, Francia stb még mindig jobb mindez nyugatra :D Mert ott már feltalálták a Spanyol viaszt, itt meg csak próbálják utánozni :D

fhdgy 2016.02.16. 13:22:16

Van az a vélemény, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. Sommás, sokszor igaz, de sok esetben nem. Magyarország esetében viszont teljesen ül. Az igaz, hogy a politikusokkal nagy baj van, de ez "csak" egy tünet. Azt kaptuk, kapjuk, amit megérdemlünk.

Egy ördögi körben mozgunk. Én, ebben az országban, nem látok kiutat.

A mai eset is bizonyítja, hogy mekkora a baj. Ma adva van egy nagyon is normális poszt, erre a kommentelők messze nem elhanyagolható része védi a védhetetlent és attól sem riadnak vissza, hogy egyszerűen süketeljenek. Nekik a mai Magyarország a létező világok legjobbika és ehhez dogmatikusan ragaszkodnak.

Mit akarunk? Jó irányú változást? Ilyen közegben szerintem nem fog menni. Először szembe kellene nézni a problémákkal, ha egyáltalán kezdeni akarunk velük valamit.

A többség erre sem képes, akkor hogyan lehetne változás?

Egy dolog marad, a normálisak szenvednek, a többség meg, ugyan nem tudja miért, de tapsikol.

Muscari 2016.02.16. 13:25:50

@pappito: hat amit otthon kapnak szocialis juttatasok neven, azzal kb kitorolhetik. Van egy legenda, hogy azert nem megy elore az orszag, mert rengeteg penzt fizetnek ki segelyre es hogy csaladok szazezrei dozsolnek belole (foleg a romak, ugye). Ez egyszeruen nem igaz, amit kapnak a legszegenyebb csaladok az kb kajara sem eleg, nem hogy masra. A gyerekenkent 12 ezres csaladi potlekbol meg a kozmunkabol nem fog senki normalisan megelni, az onkorm szoc segely meg ilyen 5-10 ezer forintos nagysagrandu. Arra eleg, hogy a legregebben elmaradt szamlat kifizessek belole :-(

Ehhez kepest az, ami itt a UK-ben van, az maga a Kanaan.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 13:28:47

@soad1221:
Persze. Teljesen egyetértünk. Az emberek nem egyformák. Az egyiknek gyerek nélkül sem egy kiemelkedő jövedelem félmilla, a másiknak meg 5 gyerekkel eszébe sem jutott volna kivándorolni felmilla havi bevétellel.
Minden tiszteletem a posztíróé mert vállalt 5gyereket egész életükben dolgoztak és tanultak, tanulnak, valamint megcsinálták ezt amit sok családot nem tartott volna egyben.
Elképesztő utat jártak be és sok boldogságot kívánok nekik a jövőben.

HardPötty 2016.02.16. 13:28:47

Olyan ez már mint a Belga szám.

"Ha szemezek vele, akkor az a baj.
Ha nem szemezek vele, az a baj.
Ha csak öt percig csinálom, az a baj.
Ha egész éjszaka szemezek vele, az a baj."

soad1221 2016.02.16. 13:29:20

@A nagy kékség: ez most picit demagóg, ne haragudj...

szóval legyen a pár előre gondolkodó és még véletlenül se támaszkodjon az államra. Tehát, akkor vállaljon gyereket, ha a következő 20-25 évben képes biztosítani a gyereke számára a megélhetést, oktatást, stb egyéb esetben felelőtlen, és az államtól várja a segítséget?

Őszintén szólva, igen, én elvárom az állam részéről azt, hogy a gyereknevelésből kivegye a részét. Na persze nem kell félreérteni, ezt úgy várom el, hogy legyen a lehető legjobb minőségű egészségügy és oktatás elérhető legyen...ezen felül jó iránynak tartom a mostani családpolitikai irányokat, mint pl étkeztetés, adókedvezmény, stb..

De ha most elvesztené egyikünk az állását, akkor nekünk is sok minden átalakulna. Ha havi félmilliót hazavisztek, és abból ketten éltek, akkor elképesztő szerencsétek van. mi nem sokkal többől élünk jelenleg 6-an, és nekünk is komolyan átalakulna az élet, ha hirtelen egyikünk jövedelme kiesne.
ÉS mi aztán igencsak előre gondolkodók vagyunk, nem sok lehetőség van, amire ne lenne vmilyen biztosíték, hogy ne kerüljenek a gyerekek "utcára"

NEm várom az államtól a megoldást semmire, nem egyéni problémákat kell megoldani, de azt, hogy társadalmi problémákkal foglalkozzon, talán elvárható... mondjuk ilyen lenne az oktatás is, nem?

Muscari 2016.02.16. 13:31:22

@APMKZS: majd elmulik. Az en lanyom 14 volt, mikor kijottunk, eloszor o is sokat ment haza. Mostanra viszont ez evi egy-ket latogatasra szukult, mert annyi dolga van itt, hogy nem er ra hazamenni :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.16. 13:32:52

Nem olvastam a hozzászólásokat, de nagy respekt a szülőknek.
Ugyanakkor meglepődtem a német rendszer nagylelkűségén.
Itt a gyakornoki pénzből max, éhenhalni lehet, plusz nem küldenek sehova tanulni.
:(

2016.02.16. 13:37:03

@fhdgy: Addig kell lépni, amíg lehet.

**mimi** 2016.02.16. 13:37:04

Ez bizony kemény menet volt...és lesz még...

fhdgy 2016.02.16. 13:39:36

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem akartam túlságosan borzolni a kedélyeket, de a végén legszívesebben azt írtam volna, hogy fusson, ki merre lát!!!

Herr Géza 2016.02.16. 13:42:15

@svájci sapka (ch): Te is összekevered, ill. félreérted, ez nem az első képzésben levők gyakornoki bére, hanem a munkanélkülieknek az újbóli munkába álláshoz finanszírozott felnőttképzés esete. Tehát a pénzt nem bérként kapják, hanem a segély mellett fizetik a suli költségét is. Más tészta. Írtam róla fentebb valahol.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.16. 13:45:12

@Herr Géza: Köszi, értem. :)
Akkor is jobban hangzik, mint ami itt van.
Mert itt kb. semmi sincs.
:(

Shanarey 2016.02.16. 13:46:50

Mondottam volt, lesz itt bullshit generátor, és lett is.

A kérdésemre persze nem jött válasz, mert érdemi választ csak tényekkel alátámasztva lehet adni, de olyan még a két trollnál sincs.

Herr Géza 2016.02.16. 13:54:14

@svájci sapka (ch): Az már egy másik fejezet.... :))))

Golf2 2016.02.16. 13:55:08

@fhdgy: fusson, ki merre lát Na de ki oltja le a villanyt?(a parlamentben)

Herr Géza 2016.02.16. 13:56:50

@diggerdriver: The daily best.... :))))))))))))))))))

2016.02.16. 13:59:13

@Shanarey: Továbbra is várom a feltett kérdésedre a választ a szakértő uraktól, de láthatólag nincsen rá válasz.

©________ 2016.02.16. 14:01:00

@Bal:

Szerintem 3gyerek folott el is varhato az allam támogatása (mindamellett, hogy reszemrol felelotlensegnek tartok 5 gyereket tanari fizetesre, de ez csak velemeny, nem ertekitelet)
Akkor, amikor a termekenysegi rata 1,4, az allamnak erdeke, hogy tobb gyerek szulessen. Akkor pedig igenis tamogassa.

fhdgy 2016.02.16. 14:01:10

@Golf2: hogy a villanyt lekapcsolja-e valaki vagy sem, részletkérdés. A gázcsapokat viszont egy ideig nem kellene elzárni.

Golf2 2016.02.16. 14:09:29

@diggerdriver: Hát ezé kell nekünk Paks2...De lehet hogy csak 1 hosszúra(8-12 év) nyúlt rövidzárlat.

©________ 2016.02.16. 14:15:10

@diggerdriver:

Jav. Ha adozik.
(A lomisok is dolgoznak)

©________ 2016.02.16. 14:23:24

@London2009:

Az elmult 30 evben mrdrol mrdra nott a fold nepessege.
Mindamellett ezt a novekedest nem a nyugati orszagok hoztak letre.
Ezert josoljak egyesek, hogy belathato idon belul szinte lathatatlan szintre csokken a kaukazusi rassz aranya.

Nem tudom, mi a helyes, novelni a termekenysegi ratat, es ezzel hozzajarulni a fold nepessegehez, es ezzel azt kockáztatni, hogy nem tud tobbe ellatni bennunket,
vagy hagyni, hogy a termekenyebb nepek kiszoritsanak bennunket a foldrol.

©________ 2016.02.16. 14:30:43

@A nagy kékség: azt elarulhatnad, ennyi penzbol hogyan gazdalkodjatok ki egy ev alatta 3hetes usa korutat.
Abszolut szamszakilag erdekel csak.

©________ 2016.02.16. 14:31:32

@Babette©: 5 mrdrol 7 mrdra

Nemtom, miert csalta ki a szamokat.

Herr Géza 2016.02.16. 14:36:50

@CsakEgysrác: Bocs, csak megakadt a szemem, a nagybetűs kamionosképzésen. Hogy egy újabb mítoszt ledöntsünk: a legnagyobb magyar fuvarozó W-betűs cégnél a kezdő kamionos fizetés 110e (azaz nettó egyszáztízezer forint). Ehhez jön még a külföldön töltött napokra 40 eurós napidíj (vasár- és ünnepnapokra csak 15, logikusan ugyebár) meg az üa. norma tartásáért még 4-14 Ft/km. Ebből akár ki is JÖHET a nettó 4-500e HUF. Azonban a bejelentett béred csak a 110. (TB, nyugdíj ügyben nagyon nem mindegy.) De: ha a szeretett céged úgy dönt, hogy az a napidíj immár nem 40, hanem csak 30, akkor cumi. Ha a napidíj ezentúl szerdán is csak 15, mert csak, akkor cumi. Ha alád tesznek egy roncsot, amivel tojásokkal a talpad alatt sem tudod tartani a normát, akkor cumi. Ha állambácsi úgy dönt, hogy holnaptól a napidíj is adóköteles, akkor .... Stb. A képzés fejeben viszont aláírsz x évet, amit a cumik bekövetkeztekor nem mondhatsz fel a képzés díjának visszafizetése nélkül, hiszen az alapbéren túli juttatások garantálása garantáltan nem lesz benne a szerződésedben....
És mindehhez: a bürokratikus körök tömkelege meg a töketlen szervezés miatt az állami támogatású képzés 8-10 hónap alatt teljesíthető, míg ha azt megcsinálod sk., akkor két hónap alatt le tudod zavarni, mehetsz dolgozni, és simán megkeresed újabb két hónap alatt a tanfolyam árát. (Na persze kell hozzá az a párszázezer forint a képzésre.)
Szóval olyan jó magyarosan ki van találva, mint sok más hasonló bonbon.

Golf2 2016.02.16. 14:42:03

@Herr Géza: A napidíj kb.3 éve adóköteles a 40-ből 28-30 marad.De ez a vasárnapi 15 nekem is új pofátlanság.

Herr Géza 2016.02.16. 14:46:20

@Golf2: Na akkor én még el is voltam tévedve. A 15 meg ugye milyen logikus már, vasárnap kamionstop van, csak a hasad sütteted egy komfortos parkolóban, nehogy már azért is olyan sokat kapjál... :))))))))))))

Muscari 2016.02.16. 14:47:37

@diggerdriver: te is tudod, hogy Kolompár apuka igen nehezen talál állást, még ha nagyon keres is. Főleg egy borsodi faluban mondjuk, ahol semmi munka nincsen, ha van is valami, akkor egy cigány lesz az utolsó, akit felvesznek.

Herr Géza 2016.02.16. 14:52:07

@Herr Géza: Meg ugye elvész a lényeg: állami támogatással képzünk a nagyon privát tulajdonban lévő (csókos) cégeknek sofőröket. Mert W bácsi nem bír a cihából kirántani párszázezer forintot/fő a képzésre, hogy azt aztán akár kölcsöntörlesztésként részletekben levonja a sofőrjeitől. Nem, a W bácsi sikeresen lobbizik egyet, a biznisz meg részben állami pénzből vígan gurul tovább.... Nincs új a nap alatt. :))))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 14:59:13

@soad1221: A félmillához odaírtam, hogy azért az nem túl gyakori. Mondjunk inkább 400-at. Amúgy tökre egyetértek. Írtam is tegnap máshová, hogy a hazai oktatás és egészségügy katasztrofális állapotban van. Ez nem kérdés, ez egy szomorú tény. De én nem erre gondoltam, hanem azokra a szülőkre, akik szociális segély nélkül nem is tudnának létezni, mert már a gyermekvállalás előtt is a béka segge alatt volt a jövedelmük, mégis csináltak gyereket, mert "majdcsak lesz valahogy", aztán ha mégsem, akkor rögtön szidják az államot, noha a történet elsősorban az ő felelőtlen döntésükről szól. Ne keverjük össze a kettőt. Az állam feladata, hogy a gyermek jó oktatást kapjon, fűtött tantermekben üljön, betegség esetén pedig meg legyen gyógyítva. Ebben nincs vita köztünk. Az viszont nem feladata, hogy az egyén helyett gondolkodjon és mérlegeljen.

London2009 2016.02.16. 15:01:46

@Babette©: no igen, ezen en is szoktam gondolkozni...Szerintem talan a ket gyerek a kecske is jol lakik meg a kaposzta is megmarad esete. God only knows...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.16. 15:08:30

@Herr Géza:
Tudod mi az az intézményesített állami tolvajlás?
Otthon 25évig dolgoztam egy cégnél. A fizetésünk egyharmada mozgóbér volt.
A betegállományt az utolsó három hónap átlagából fizették.
A teljes jövedelem átlagából.
Aztan kitaláltak hogy kiveszik belőle a mozgóbért.
Aztan kitalálták hogy csak napi 8 óra a betegállomany alapja. Persze 10órakat dolgoztunk.
Aztan a százalékot is lejjebb vitték.
Lenyeg a lenyeg hogy a betegállomány a fizetés átlagának a felét sem éri el.
Viszont a járulékot a TELJES fizetésből vonták.
Na így lop az állam.

Shanarey 2016.02.16. 15:13:24

@Herr Géza:

S hány agyatlan sofőr lesz ennek az eredménye a nemzetközi utakon? Régen, az "átkosban" ez úgy ment hogy akinek teherfuvarozói jogsija lett, annak először Magyarországon belül kellett letekernie egy jó adag kilométert, és csak azután engedték külföldre. Kíváncsi leszek ezekre a 18 éves plusz egy két napos sofőrökre, hogyan is fog ez náluk működni.

LittleG (uk) 2016.02.16. 15:14:19

@nl_eni: persze sarkított hasonlat volt, arra céloztam, hogy a gyerek nem előjog, mint ahogy a luxusautó. sőt semmmilyen autó sem az.
Szeretnék, ezért jár? Ha nem tudok belőle 10-et finanszírozni, nekem akkor is 10 kell, majd a többiek finanszírozzák?

Nehéz dolog ez, az érzelni részét megértem, én is több gyereket szerettem volna. Viszont ha logikusan belegondol az ember, már nem olyan egyértelmű, bennem mindkét érvelés megvan.

Vannak sokgyerekes ismerőseim, kevés él viszonylag jól. Emlékszem egy esetre, a páréves gyerek sírt, hogy szorít a cipője (merthogy már kinőtte...). A gyerekek soványak voltak, de ha hozzánk jöttek fejenként kétszer annyit ettek, mint a lányom, fele annyi idő alatt. Sajnáltam őket. Pedig apukának jól fizető állása volt.

nyuszigonosz 2016.02.16. 15:37:55

Jó poszt. Sok sikert a családnak!

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.16. 15:44:35

Menni fog...
Mi 3 gyerekkel jöttünk... 2008
Később jött utánunk a nagyfiú...
Most meg mar rendben vagyunk...
:))))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 16:16:49

@Babette©: Itt ez a divat? Jó mélyen beletúrunk a másik zsebébe? Szerintem ezt nem illik, úgyhogy ha nem haragszol, csak annyit írok, hogy semmi közöd hozzá.

©________ 2016.02.16. 16:26:51

@A nagy kékség: te tenyleg nem veszed eszre a sajat stilusodat.

Nincs kozom a penzugyeidhez, ezert irtam, hogy szigoruan szamszakilag erdekel.
Mindamellett azt gondolom, hogy a titkolozasod megerositi, hogy kamuzol. Egy evnyi fizetesbol egy atlag csaladnal nem lehet kisporolni 3 heti usa korutat. Az atlag csalad azt jelenti, hogy minimum a fele-harmada osszeget meg kene sporolni. Marpedig a maradek 200-300ezerbol budapesten nem jon ki egy csalad lakas-rezsi-megelhetes temakorben.
Igy azert eleg hiteltelen minden alkalommal masok arcaba vagni, hogy itthon tunderkert van.

Persze lehet, hogy tudtok valami titkot, csak nem aruljatok el.

Ha ezt itt szemelyeskedesnek erzed, az pedig csak attol lehet, amilyen stilusban valaszoltal (most is).

blackhairlady 2016.02.16. 16:29:21

@diggerdriver: nem. ez sem jo meg a csaladi potlek sem jo. Akkor lenne ez jo ha mindenki aki raszorulo, hozzajuthatna. De sajnos nagyon kevesen vannak, mert annyira alacsonyak a fizetesek es annyira magas a hatar.

blackhairlady 2016.02.16. 16:42:44

@Karma17: Igy van, nem lehet csak erre alapozni a geyrekvallalast. Aki igazan, szivbol akar tobb gyereket, nem is fog ezen agyalni.

blackhairlady 2016.02.16. 16:44:47

@nl_eni: nagyon jo hasonlat es en teljesen egyetertek veled. Csak hat macerasabb elgondolkodni azon hogyan is valtoztassunk mint csak pusztan eldonteni, hogy ez mar pedig igy marad.

APMKZS 2016.02.16. 16:45:26

@Herr Géza: Ez nagyon biztató, ezek szerint csak türelmesen ki kell várni. A nagylánynál nyilván az is közrejátszik a hazavágyódásban, hogy 17 évesen Budapestről egy kis világvégi faluba költözni nem vidám dolog. Otthon sok barátnője volt/van, hiányoznak neki - mindamellett, hogy itt is vannak már - ha nem is olyan igazi barátnői - de társai, akikkel jól érzi magát.

@HardPötty: Köszönöm. Igen, a nicknév az ő nevük kezdőbetűi.

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Igen, ez így van. Az a baj, hogy nemhogy a végzettségemnek megfelelő, de egyáltalán semmilyen munkát nem kaptam - a jelentkezéseimre még visszajelzést sem nagyon.

@nl_eni: Köszönöm neked is a hozzászólást, biztatást. Igen, valóban kell legalább 2 év a nyelvtanuláshoz. Sok múlik a gyereken is, nálunk a lánykáknak ez valamiért könnyebben megy, a fiúk többet küzdenek vele.

@LittleG (uk): Még annyit a nyelvtanuláshoz, hogy nálunk a lányok szerencsére nagyon szeretnek olvasni és olvasnak is sokat, mindkét nyelven. Igyekszünk nagy hangsúly fordítani arra, hogy ne felejtsenek el magyarul sem. A két lánynak van otthon (Budapesten) is tanulói jogviszonya - magántanulók -, az iskolai szünetekben hazamennek és év végén vizsgáznak azokból a tárgyakból, amiket itt nem tanulnak (a nagyobbik magyarból, történelemből és földrajzból, a kisebb magyarból és matekból). Ez a rendszer valósznűleg nem lesz sokáig fenntartható, nagyon fárasztó, de így talán jobban elmélyül bennük a magyar nyelv, nem felejtik el olyan könnyen. Célul tűztem ki, hogy a gyerekek ugyanolyan jól és hibátlanul beszéljenek, írjanak és olvassanak németül is, magyarul is. Kíváncsi vagyok, mennyi valósul meg belőle.

@pappito: neked valahogy nagyon nem fér a fejedbe ez a gyereklétszám, sajnálom, ha neked nincs sajátod, és drukkolok, hogy legyen lehetőséged megtudni, hogy mennyi öröm van bennük. Mélységesen egyet értek az előttem kommentelőkkel - a gyerekek létszáma adott, lépjünk túl rajta.

@gabuschka: Először is köszönöm a hozzászólásodat, én sem tudtam volna jobban leírni.
Igen, ettől - az újabb anyagi problémától - mi is tartottunk. Nem lehetett előre tudni, hogy kapunk-e valami ellátást és ha igen, mennyit. A lényeg: mivel előtte mindkettőnknek volt németországi munkaviszonya, jogosultak voltunk a munkanélküli segélyre (Arbeitslosengeld I). Ennek összeg az utolsó fizetés (nem tudom, hogy pontosan mekkora időszak) egy bizonyos %-a. Az átképzés ezen időtartam alatt kezdődött, így továbbra is jogosultak vagyunk rá, az összege változatlan, de már "Übergangsgeld"-nek hívják (átmeneti támogatás?). Bár a német ismerőseink nem győznek sajnálni minket, hogy ennyi pénzből nem lehet megélni, nekünk elég, jut mindenre, ami szükséges. Persze lehet, hogy mi már edzettek vagyunk a beosztásban, nem tudom. A családi pótlék összege pedig nagyságrendileg pont fedezi a lakbér összegét.

@Muscari: köszönöm, jó ezt olvasni.

@diggerdriver: köszönöm Digger neked is.

@svájci sapka (ch): valóban elég nagyvonalú a német rendszer. Hozzátartozik azért a dologhoz, hogy nem azonnal kaptuk meg az átképzés lehetőségét. Sőt, nekem első körben a Jobcenterben azt mondták, hogy ilyen nem nagyon volt még náluk. Egyrészt várni kellett rá - majdnem egy évet, és közben aktívan munkát keresni, másrészt bizonyítani, hogy képesek vagyunk és akarunk is tanulni. Szerintem ez egy kölcsönösen előnyös szerződés: most valóban belénk kell fektetni a német államnak valamennyi pénzt, de hosszú távon ez semmi ahhoz képest, amennyit mi és a gyerekeink vissza fogunk neki adóban fizetni. Megbíznak bennünk és mi élünk ezzel a bizalommal.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.16. 16:49:23

@APMKZS: Respekt. Amit adnak, azt el kell fogadni és élni kell a lehetőséggel. Én drukkolok! :)

szakasz2 2016.02.16. 16:55:18

@soad1221: Teljesen egyetértek. Max-nek és a többi összeesküvés-hívőnek javaslom pl. a mai hírekből ezt:
index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2016/02/16/mire_kolt_az_allam_az_oktatas_helyett/

Határátkelő 2016.02.16. 16:56:57

@Babette©: Csak a tisztánlátás végett, és mert pont emlékszem rá, tegnap azt írta, hogy ismerősöknél, barátoknál szállnak meg. Ami így azért más történet.

Azt is gondolom, hogy érdemes lenne a visszafogottság nemes erényét gyakorolni és ez igaz mindkét félre.

@A nagy kékség: emlékeim szerint te kezdtél pénzügyekről beszélni, akkor nem értem, miért gond, ha valaki rákérdez (mondom úgy, hogy egyáltalán nem vagyok híve annak, hogy a másik anyagi helyzetét firtassuk).

Golf2 2016.02.16. 17:02:28

A @Herr Géza: A 18 éves kamionsofőröknek a baby on board tábla elôl lesz

fhdgy 2016.02.16. 17:08:48

@Golf2: A napidíj 2008-ban már adóköteles volt. Hogy mikortól nem tudom, de 2008-2009 kiküldött voltam és adózni kellett utána.

©________ 2016.02.16. 17:09:16

@Határátkelő: teljesen visszafogottan vagyok kivancsi arra, hogy havi 400bol hogyan jon ki egy 3 hetes usa korut, meg ismerosoknel alvassal is.
Komolyan.

Shanarey 2016.02.16. 17:09:21

@Golf2:

Engem az érdekel hogyan lehet egy 18 éves, tapasztalat nélküli sofőrt elengedni egy több ezer kilométeres útra.

2016.02.16. 17:09:21

@szakasz2: Most már mindenre fény derül. Ezt is a buzi Soros intézte el!

©________ 2016.02.16. 17:11:43

Mondjuk en arra is kivancsi vagyok, hogy kozmunkas berbol meg minimalberbol hogyan lehet kijonni.

fhdgy 2016.02.16. 17:12:42

@Herr Géza: Lehet, hogy nem olvastad a történet elejét, de NEM ÁLLAMI PÉNZBŐL képzelte W bácsi.

Kapaszkodj: a külföldi kamionosok megbüntetéséből!!!!!!

A megvalósulás nem tudom mi lett, mert én ettől már behánytam!

2016.02.16. 17:14:13

@szakasz2: Ami még nagyon fontos. Nem véletlen, hogy az oktatásból és az eü.-ből vonják ki a pénzeket. Hiszen nincsen közvetlen, azonnali hatása. Az emberek nem érzik a saját bőrükön. Évtizedek múlva azonban majd fogják...

Shanarey 2016.02.16. 17:15:25

@Babette©:

Engem az érdekelne, mekkora fizetés kellett volna neki ahhoz hogy gyereket vállaljanak? Én sokkal kevesebből is felneveltem kettőt, és csak azért kettőt, mert többre nem volt elég a két fizetés.

Shanarey 2016.02.16. 17:19:31

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Az oktatásból azért vonják ki a pénzt mert az igazi jó szavazógép buta mint a tök, az EÜ-ből azért vonják ki a pénzt hogy aki "aljas" módon megéri a nyugdíj korhatárt, az ennek ne tudjon sokáig örülni.

Cheap Charli 2016.02.16. 17:32:50

@Shanarey:
"Kíváncsi leszek ezekre a 18 éves plusz egy két napos sofőrökre, hogyan is fog ez náluk működni." Arra lehetsz is. :D

Jelentkezési feltétel "C" kategóriás jogosítványhoz...
...legalább 20 és 1/2 betöltött életév, valamint érvényes B kategóriás jogsi.
Teherautó jogosítványhoz KRESZ vizsga 20 és 3/4, járműkezelési vizsga (rutin) 21 évesen tehető.

Cheap Charli 2016.02.16. 17:32:55

@fhdgy: Regebben is az allam penzebol kepeztek a soforoket, csak akkor a katonasag koreben zajlott.

2016.02.16. 17:39:07

@Shanarey: Nyilván, ez is bejátszik és nagyon fontos. Habár nem kell automatikusan azt mondani, hogy akinek diplomája van, az okos, akinek meg nincsen, az meg segghülye. Mind a kettőre láttam már ellenpéldát.

EÜ-t lehet, hogy be se kell dönteni forráskivonással, előbb lelépnek abból azok, akinek van lehetőségük.

©________ 2016.02.16. 17:40:19

@Shanarey: hat ugye kerdes az, hogy mikor.

Taxomükke (UK) 2016.02.16. 18:14:53

@Babette©: Félretesznek havi százat, az 1,2MFt.
Bp-New York-Los Angeles-Bp. 500 eFt/ 2 fő (keress rá a skyscanneren, 2016 június-júliusra néztem).
Autóbérlés 250 eFt (bár ez nem is muszáj)
Szállás ingyen
Kaja legyen mondjuk 50 USD/nap, két hétre, az kb. 200 eFt.
Ez eddig 950 eFt.
Marad belépőkre stb.
A körutazást nyilván nem kell szó szerint értelmezni, de ennyi pénzből megvalósítható szerintem.
Mondjuk nekünk tavaly többe fájt a Route 66, de motelekben és hotelekben aludtunk, nem szupermarketből vett felvágottat kajáltunk zsírpapírból, és az autóbérlés is drága volt amiatt, hogy 2500 mérfölddel odább adtuk vissza a nem is a legalsó kategóriájú járgányt.
De meg lehet csinálni szerintem.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 18:18:12

@Babette©: Nem értem, ez miért olyan fontos, a doki is ezen lovagolt, de akkor leírom neked is. Nincs benne semmi titok.

Havonta nagyjából 400-ból gazdálkodunk. Néha belenyalunk a félmillióba, de az ritka. Ez az én beosztásom miatt folyton változik (túlórák, műszakpótlékok, egyebek). Saját lakás és kocsi van, gyerek és hitel nincs.

Havi 200 megmarad. Káros szenvedély nincs, cigi, pia nuku. Moziba és színházba járunk, na meg néha Vegasba CDS előadásokra.

A feleségemnek rokonai élnek San Diegóban, de vannak barátaink szerte az Államokban, így a szállás többnyire ingyen van, bár motelekben sem lenne drága. A kocsikázás centekből megvan, pláne most, hogy lent van az olaj ára. A repjegyre is van special offer.

Szóval nincs itt semmi kamu, egyszerűen egy kicsit jobban élünk az átlagnál, de nem kiemelkedően jól. És ne felejtsd el, hogy mi is lentről kezdtük.

A feleségem foglalkozásáról ne is kérdezz, róla semmit nem fogok elárulni. Elég az hozzá, hogy egy nagyon okos nő, akinek piacképes szakma van a kezében, és a munkáját bárhonnan végezheti.

Ja, és ettől még engem is felháborít az oktatás és az egészségügy hazai helyzete.

Na, és akkor most te jössz.

Hol élsz? Mit dolgozol? Mennyit keresel?

©________ 2016.02.16. 18:33:20

@Taxomükke (UK): hat ez nagyon jol hangzik. Milyen egyeb koltsegek adodhatnak?
Mondjuk nekem is vannak baratok, de hat nem minden jarofoldnyire levo varosban. Es hat nem egy helyben ulni megy az ember, hanem korulnezni.

Mindjuk nem tudnek donteni, hova menjek eloszor, annyi helyet kineztem mar:-)

Shanarey 2016.02.16. 18:34:50

@btiborc:

Nekem úgy rémlik, az a bizonyos W betűs cég góréja pedzegette a kormánynál, hogy a vizsgára jelentkezők korhatárát engedjék le 18 évre. De ha én emlékszem rosszul, nyugodtan javíts ki.

©________ 2016.02.16. 18:37:16

@A nagy kékség:
Koszonom.
Mi Nyugat-Magyarorszagon elunk, vallakozasunk van.
Teljesen mas kategoria, mint alkalmazottnak lenni egy nagyvarosban (az is megvolt).

tanato 2016.02.16. 19:03:20

@A nagy kékség: @Babette©: A lényeg az hogy kinti rokon azért szükséges ehhez.A szomszéd praxis körzeti nővére is meg tudott csinálni egy három hetes családi ausztrál-új zélandi utazást mivel közeli rokonai élnek NZ-ben.A repjegyre összegyűjtötték a pénzt ,kintre meg már csak költőpénz kellett.Természetesen a következő évben meg ők látták vendégül a távolba szakadt rokont családostul.Kinti rokon nélkül ezt nem tudták volna megvalósítani magyar eü.-bérből.

DieNanny CH 2016.02.16. 19:04:22

@soad1221:

Hát, igen. De ahogy hallom, az állam leragadt annál, hogy "legyen minden családban legalább 3 gyerek!".
És utána? Azt miért nem szajkózza az állam, hogy utána is segítik a szülőket, miután megvan a 3 gyerek?
És segítés alatt nagyon prózaian a következőket értem: legyen lehetőség részmunkára. Legyen reggel 6-tól este 6-ig bölcsőde (ami nem azt jelenti, hogy a gyerekek 12 órát töltenének az intézményben, hanem, hogy a délelőttös szülő is tudja tenni valahova a gyerekét, a délutános meg munka után még el tudja hozni.)
Ugyanez az óvodákra. Mert hiába hirdették, hogy 3 éves kortól kötelező az ovi, sem helyet, sem pedagógust nem biztosítottak hozzá. A 20-25 fős csoportokba betuszkoltak még 5-10 gyereket. Itt már nem igazán lehet fejleszteni, csupán gyereket őrizni.
Legyen minden napközis ellátásban ehető étel.

Stb, stb... Mert oké, hogy valaminek az alapját megtervezzük- de Mo-on olyan sok félkész, vakolatlan házban laknak már évtizedek óta...

Herr Géza 2016.02.16. 19:07:34

@fhdgy: Na várjál, az emlékeim szerint úgy volt először, hogy az adott országokra volt egy max. norma a megélhetési költségek alapján, és az a fölötti napidíjrész után kellett adózni. A mostani otthoni szabványt már nem ismerem.
Az okos cégek ezt úgy oldják meg manapság, hogy az itteni leányvállalat/kirendeltség fizeti a napidíjat, ami után itt (nem) adóznak. Az adómentes napidíj az építőiparban pl. 34,50 €.

svédnyugger 2016.02.16. 19:14:23

M.o-on van pénz, úgy a magánszemélyeknek, mint az államnak. Ez utóbbira egy példa - vs.hu/kozelet/osszes/havi-650-ezres-alommelot-ajanl-a-kormany-a-fiataloknak-0216?utm_source=hrstrt&utm_medium=rss&utm_campaign=main
Kérdés, vajon ki jut be abba százas keretbe, akik megpróbálják az árvalányhajat fényezni a nyugatra szakadt honfitársaiknak.
Viszont tapasztalataim szerint a szórakozóhelyek tele vannak hétköznap is, a meglehetôsen drága wellness szállodák is hazai vendégekkel üzemelnek, tehát egy jelentôs rétegnek telik rá. Az is igaz, hogy ismerôseim között vannak, akiknek ez az életforma fontosabb, mint egy tisztességes lakás vagy lakhatás, megtakarításuk pedig nulla.

Cheap Charli 2016.02.16. 19:31:04

@Shanarey: Lehet, hogy volt ilyen lobbi, de mindnesetre a korhataron nem valtoztattak tudtommal.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 19:31:14

@tanato: Azért egyedi szervezéssel nem olyan drága az USA. Egy ilyen út két embernek nagyjából 1,2 millióból kijön. Az mondjuk 100 ezer havonta. Sokan vannak, akik simán félre tudnak tenni ennyit, két keresővel persze. Most ne a betanított munkásokra gondoljunk, hanem a képzettebb munkaerőre.

2016.02.16. 19:35:30

@Babette©: @Taxomükke (UK): @A nagy kékség:

Ez utazás dolog érdekes kérdés. Az egyik exbarátnőm élt úgy, hogy állati sokat utazott. 30 körüli nő volt, egyedül élt, volt egy saját garzonlakása, de ha jól emlékszem, a budapesti átlagbér alatt vagy körül keresett.

És ehhez képest évente többször utazott, az USÁ-ba is. És mindenhol voltak barátai (és nekem úgy tűnt, hogy igazi barátai, mert volt neki ez a szuperképessége, hogy közeledjen emberekhez, én ezt csak tátott szájjal néztem), és vagy náluk lakott, vagy couchsurfölt. Hozzá is jöttek évente többször barátok és/vagy couchsurferek.

Feldobta az ötletet, hogy mi lenne ha elmennénk kicsit hawaii-ra, mert épp ott állomásozott egy barátnője, és meghívta őt. Csak kamilláztam, de tényleg, gyakorlatilag csak a repjegyet kellett volna kifizetni, meg minimál költőpénzt, azt is főleg a sörre, amit én iszom.

Fogalmam sincs, hogy csinálta, meg nem tudom, szeretném-e utána csinálni, de lehetséges a dolog.

Más. Nagy kékség:
Én úgy emlékszem, korábban is azt írtad valahol, hogy az asszonnyal ketten 400-450k-t visztek haza, és kábé 180k-t költetek. Engem főleg ez az utóbbi érdekelne.

Amikor mo-on élek, nekem is mindig marad pénzem, és szerintem a medián magyar fizetésből egy gyermektelen pár gond nélkül megélhet, de én állati pöszén néznék, ha tényleg hónapról hónapra bele kellene férni 180k-ba. Tudom, hogy nem lehetetlen, nyilván százezrek (milliók) élnek így Mo-on, viszont ők nem úgy látják a világot meg Mo-ot, mint te, az hétszentség.

Nem a magánéletedben való turkálás végett mondom, de nincs kedved vázolni, mire költetek? Mit esztek, milyen ruháitok vannak, milyen állagú kocsitok van, vesztek-e karácsonyi ajándékot a családnak, jártok-e orvoshoz és-a-többi?

Még egyszer, nem azért, mert fixációm, hogy a magánéletedben vájkáljak, de ebből még akár lehetne is tanulni másoknak, és úgy látom, ez utóbbi neked még fontos is.

fhdgy 2016.02.16. 20:05:18

@Herr Géza: Ennyire részletesen nem foglalkoztam a dologgal. Volt Mo.-on egy bruttó fizetésem, kaptam napi 40 EUR napi díjat kint Németországban.

Azt kértem, hogy a napi díjat egy az egyben utalják a kinti számlámra, az utána járó adót az otthoni fizetésemből vonják le.

Ennek alapján kint kaptam havi átlagban nettó 1200 EUR-t és a Mo.-i számlámra valamivel több mint 100 ezer HUF-ot, mert a bruttó fizetésem plusz a napi díj után ennyi nettó maradt forintban.

Az EUR akkor még olyan 250 körül volt, mert még Mo. nem teljesített olyan jól. Így összesen kb. 1600-1700 EUR volt a havi fizum.

Ehhez jött hozzá, hogy a cég állta a lakásbérlés összes költségét, három havonta a hazautazást. Én a másfél év alatt összesen csak háromszor voltam itthon, mert már akkor is jobbnak éreztem az ottani levegőt, mint az ittenit.

Járt volna még pl. havi bérlet is, de azt is csak egyszer vettem meg, mert rájöttem, hogy a farmotoros lábbusz nekem teljesen elfogadható!

nemor 2016.02.16. 20:07:46

@APMKZS: Tímea, csak annyit tudok mondani neked, hogy le a kalappal előtted és az összes családtagod előtt. Láttam sorsokat, de ezt a ki- és összetartást, amit ti tudtok... És tudod, a legjobban az a higgadtság tetszik, ahogy reagálsz a helyzetekre - mint aki 101% tudja, hogy jó úton jár. (Persze, mert így is van:))
Írj egy év múlva is, jó?
Ma mi lesz/volt a vacsi és az melyik gyerek kedvence? <3

tanato 2016.02.16. 20:11:45

@A nagy kékség: Szállásdíjjal,közlekedéssel azért már nehezebben megy a dolog.

Taxomükke (UK) 2016.02.16. 20:19:46

@Babette©: Biztosítás, benzin (ha bérautóval mész) még bejátszik... minden attól függ, mennyi időre mész, mit akarsz megnézni, mennyire vagy hajlandó spórolni a szálláson, a kaján... ezzel persze semmi újdonságot nem mondtam, de mind-mind lényegesen befolyásolják a végösszeget.
Tavaly mi is mehettünk volna a legolcsóbb motelekbe, ehettünk volna "közértből", bérelhettünk volna kisebb autót, nem volt kötelező bemenni a Universal filmstúdióba és nem lett volna muszáj kisrepülőgéppel megnézni a Grand Canyont - de ha már ott voltunk, ki akartuk élvezni az utazás minden percét. Amúgy a távolságok miatt persze nem olcsó az utazgatás USA-ban, de a benzinárak röhejesek... Nem akartam elhinni az első tankolás alkalmával, hogy 25 dollárból megúsztam. Ugyanaz a teletankolás itthon (UK) 55-60 font.

Bredpitt Monika 2016.02.16. 20:32:37

Hű, de részletes volt. Nagyon tetszett, már rég olvastam ilyen élvezettel posztot.
Ügyes kis család, kár, hogy nem itt vagytok.

Egy fogást találtam a sztorin (na majd jön a Géza mindjárt).
Ha gépeket alkalmaznának emberek helyett, az szerintem nagyon rossz lenne.

Sok sikert és én is kíváncsi lennék a folytatásra később.
Csakhogy megnyugodjatok. Ma voltam egy Gyurcsány találkozón............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................úgy látom ő sem fogja megváltani a világot.

blackhairlady 2016.02.16. 20:49:14

@Taxomükke (UK): most meg a felebol megusznad a tankolast. ma reggel mar 1.29$ volt a benzin a kozeli benzinkutnal.

Bredpitt Monika 2016.02.16. 20:52:53

@fhdgy: Igen írnék. Most itt sírok a gép előtt, mert egy posztot olvastam amiben megint az látjuk, hogy egy nagy család, jó emberekkel elment innen. Én meg itt akarok élni és annyira hülye voltam ma is, mert azt hittem, hogy Gyurcsány előadást tart , mint Gyurcsány Ferenc, de mint a DK elnöke volt ott és nyomorultul éreztem magam, mert irigyeltem az embereket, hogy ők hisznek valakinek.
Én meg aki egész életemben tele voltam hittel meg reménykedéssel, most ott ültem és azt láttam, hogy tele van a Csili nagyterme idős emberekkel és vessen meg nyugodtan bárki azért amit ide le fogok írni, de csörögtek a telefonok, csörögtek, csörögtek és pont az nem hallotta akié csörög.
Mindjárt folytatom...

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 20:53:42

@Karma17: egészen a modern korig mindenki az eltartóképességéhez mérten reprodukálta magát, vagyis sokat gyerek született, kevés érte meg a felnőttkort, te akkor volt kényszer a sok gyerekre, nem volt szociális ellátórendszer, a fiatalabb generációkra hárult az előző gen. eltartásának terhe.

Ma ez nem így van, a várható élettartam jóval magasabb, van szociális háló, nem hagyjuk éhenhalni a munkanélkülit meg meghalni a beteget, van állami nyugdíj, stb. tehát alapvetően megváltozott az eltartóképesség-rászorultság mértéke és helyzete.

Amúgy tényleg akkora baj, ha csökken a lélekszám? hétmilliárdan vagyunk az erőforrások pedig korlátozottak.

©________ 2016.02.16. 20:55:02

@Taxomükke (UK):
Es akkor maris nem jossz ki 1,2bol....

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:01:34

@nl_eni: a példád ott sántít, hogy az apás szülés megoldható különösebb ráfordítás nélkül, tehát a főorvos olyasmit akadályoz ami senkinek sem jár hátránnyal, nem más kárára engedné az apás szülést, míg az erőn felül tudatosan vállalt gyerek alapból másokra épít.

"Tehat, ha Mo/on ilyen meg olyan a helyzet, akkor mindenki fogja vissza magat, ne szuljon, mert Mo/on olyan a helyzet? Megoldas lesz-e az, ha alkalmazkodunk a rossz helyzethez?"

A helyzethez való alkalmazkodás nem megoldás, hanem kényszerű következmény, ha a helyzeten nem tudunk változtatni. Akármilyen erősen határozzuk el, hogy szárazak maradunk, ha beugrunk a medencébe vizesek leszünk. A posztból kiindulva pl. alkalmazkodás helyett a család teremtett másik helyzetet, ami egy lehetséges megoldás az ő esetükben, de a jelen helyzetük sem változtat azon az elméleten, amit kifogásoltam.

Bredpitt Monika 2016.02.16. 21:02:59

Azt akarom mondani ezzel, hogy joga van mindenkinek pártot alapítani, de hol vannak a fiatalok? Ők ki mennek hogy tüntessenek az internet adó ellen, de vajon kimennének e azért, hogy tüntessenek az anyjukért, aki egy kórházban éjszakás nővér és hülyére dolgozza magát?
Elkezdtem írni egy posztot aminek az a címe : Egy tüntetés lélektana. Örülnék neki, ha HA leadná és az lenne a kérésem, hogy had jöjjön be tényleg mindenki és mondja el a véleményét, ha akar elküldhet a sunyi picsába is....
Pár nap telt el a tüntetés óta és épp ma beszéltem a szomszédommal, aki a bevándorlási hivatalnál dolgozott. Nagyon bírom a srácot, úgy látom, hogy nagyon birka türelmű, mindig nagyon észérveket hoz amikor beszélünk. Ma majdnem otthagyott engem az utcán, mert már kiabáltam vele a végén, azért , mert nem értettünk egyet valamiben. Ő nem tudta azt elfogadni, amit én mondtam neki a tanárokról, arról, hogy értse már, meg hogy ezek a tanárok nem azokkal a gyerekekkel dolgoznak akikkel a mi tanáraink dolgoznak. Ez egy másik társadalom amiben a gyerekek áldozatok lettek és nagyon nehéz a tanárok dolga........folytatom

fhdgy 2016.02.16. 21:04:32

@pappito: Ha nincs gyerek, az a baj, ha van, az a baj!

Döntsük már el, hogy akkor mit is akarunk!!!

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 21:05:13

@Th's child: Hát azért havi 180-200 nem kevés. Abba sok minden belefér. Ne felejtsd, hogy nincs hitelünk. A kajára, háztartásra elmegy 80-100 (sok gyümölcs, zöldség, viszont kevés take away, mert a feleségem imád sütni, főzni), a rezsi (villany, közös költség, gáz, víz, net, mobilfeltöltés) 40-50 között, a többi a váratlan (nemrég cseréltünk hűtőt, mosógépet). Fogorvos, nőgyógyász, belgyógyász privát, de hála az égnek nem betegeskedünk sokat. A derekammal volt csak baj, de amióta újra rendszeresen edzek, azóta az is rendben van. Kocsi új, de már ki van fizetve. Ez egy kicsit hosszú történet, nem mennék bele. Amúgy Ford, nem Ferrari, abból is Fiesta. Kettőnknek bőven elég. Nem szórjuk a pénzt ész nélkül, mindig van legalább egy évnyi "lábtörési tartalék", de azért nem is nélkülözünk. Segítünk a szülőknek is, meg egy szomszéd néninek, aki nagyon le van gatyásodva. Most hirtelen ez jutott eszembe. De volt idő, amikor majdnem két hónapig csak vajas kenyér és kakaó volt a menü (meg zsíros deszka, lila hagyma, tea), szóval nem szoktuk elfelejteni, hogy honnan indultunk.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 21:05:18

@tanato: Ott a motel nagyon jó opció, és olcsó. Adja magát, mivel úgyis mindig úton vagy. Ha már viszont szálloda, akkor az drága. De ez is államonként változó.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:11:21

@kisrumpf: "nem lehet, hogy ez valami hormonális dolog? Hogy újabb kisbabára vágyik? "

nem tudom, lehet, nem értek ehhez. Mi is szerettünk volna még gyereket, de a másodikhoz is meg kellett változtatnunk az életkörülményeinket alaposan. A harmadikat pedig csak úgy tundnánk vállalni, ha a mostani kettő rosszabb helyzetbe kerülne, mint jelenleg, ergo nem vállalunk harmadik gyereket. (mondjuk nem néztem utána, hogy itt kapnánk-e bármit is az államtól) Nem vállaltunk másodikat a 36nm-es panelba, nem akartunk svejcifrank hitelt, nem volt lehetőségünk nagyobb lakást vásárolni, kerestünk megoldást. Nyilván ez sem volt mentes a kompromisszumoktól, de nem volt a tervezésben egy elem se amit a "majdcsak lesz valahogy"-al le lehet írni.

Bredpitt Monika 2016.02.16. 21:11:54

A lényeg, hogy megijedtem ettől a vitától, amire végül azt mondtuk, hogy ez csak nem veszekedés, de itt vérre mennek a dolgok, ez az ijesztő és miközben vérre mennek a dolgok mégsem látod a kiutat.
Az ami nagyon ijesztő még, hogy mennyire egymás ellen lehet hangolni az embereket ebben a mostani társadalomban.

Akkor jöttem el a gyűlésről, amikor megkérdezték Gyurcsányt hogy mit szól ahhoz, ami az úszó szövetség körül kialakult.
Ki az fa....t érdekel az úszó szövetség ????

Szó esett a migránsokról, meg a fideszes gyilkosról....meg volt szülinapi köszöntő, meg csörögtek a telefonok.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:12:36

@fhdgy: döntsük el?

szerintem meg ne döntsön senki úgy, hogy 'én akarok valamit, kerül amibe kerül másnak'

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:17:53

@Muscari: én ezt nagyon jól tudom, éppezért nem is erről beszéltem

Karma17 2016.02.16. 21:21:49

@pappito: Hat errol inkabb nem vitaznek szemelyes erintettseg okan, mert 28 hetre szulettem. Azaz engem megmentettek a tobbi ember penzen. Ha alkalmazzuk a taigetosz szabalyt, akkor szuletesemkor siman oda kerultem volna.

Igaz, akkor nem kellene velem vitaznod :) Szoval ebbe is bele lehet latni a jot :)

fhdgy 2016.02.16. 21:22:14

@pappito: Nem értelek! Pl. a csok az ajándék a semmiből, az nem kerül másnak semmibe? Aki kapja jól jár, de nem más állja a cechet?

Az egyéb gyerektámogatás itt elég sok embernek kiveri a biztosítékot, de a csokkal semmi baj? Az ingyen pénz?

Hogy van ez?

Félreértés ne essék, nem a csok ellen beszélek, bár van sanda gyanum, hogy nem azok lesznek az igazi nyertesei, akiknek tényleg szükségük lenne rá! Félek, hogy egy újabb, igazi magyarosch Mutyi!

Karma17 2016.02.16. 21:24:06

@pappito: A hozzaszolasod masik reszerol meg, hogy mindenki az eltartpkepessege alapjan "szaporodott" az akkora ordas hazugsag, hogy csak. Lasd a gazdag nemeseknel 1-2 gyerek, hogy a fold ne osztodjon, a zsellereknel 10+ akar.

Tehat a gazdag nemesek nem tudtak eltartani csak max. 2 gyereket, mig a zsellerek ellenben 10-et? Vagy csak en nem ertek valamit?

2016.02.16. 21:24:49

@fhdgy: Ingyenebéd nincsen. Persze ezt a szocialista felfogású emberek Mo.-n nem igazán akarják belátni és elfogadni.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:28:02

@Babette©: "Akkor, amikor a termekenysegi rata 1,4, az allamnak erdeke, hogy tobb gyerek szulessen. Akkor pedig igenis tamogassa."

na igen. viszont a szomorú tény az, hogy az állami ösztönzők (ha nem kényszerrel ösztönöznek, mint aratkó korszakban) nem működnek, úgy tűnik, hogy az emberek akkor csinálnak gyereket amikor akarnak és egyre kevesebbet csinálnak. Van erről mindenféle statisztika, hogy az adókedvezmény meg a mibánat tökre nem befolyásolja a reprodukciós rátát. Ez nem csak Mo-ra igaz amúgy, hanem általánosan Európa szebbik felén is így megy.

plusz vedd hozzá, hogy 89 óta nem volt olyan, hogy az állam a jövő csütörtöknél távolabbra tervezzen, nemhogy kétgenerációs stratégiákat dolgozzon ki és hajtson végre és ez igaz az élet minden területére, az energiapolitikától az oktatásig. szóval inkább ne legyen közös érdek a sok gyerek, pláne ne úgy, hogy erre nincs is igazi szándék, sem infrastruktúra sem semmi.

tanato 2016.02.16. 21:28:29

@A nagy kékség: Aki ismeri az USA viszonyokat persze az tényleg ki tudja hozni olcsóbban is.Nem árt egy rokon vagy jó ismerős kint aki tud segíteni,akár csak logisztikában is.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:32:00

@Karma17: "Azaz engem megmentettek a tobbi ember penzen."

pont ezt írtam, hogy mindenkit mentsünk meg aki nem a maga döntései következtében került abba helyzetbe amiből meg kell őt menteni. gondolom a szüleid nem 28 hétre gondoltak megszülni és direkt koraszült a mamád?

Én semmiféle tajgetoszról nem írtam.

fhdgy 2016.02.16. 21:33:12

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: @pappito:

Ha csak egy kicsit is cinikusan nézem a dolgokat, akkor a mai magyar társadalom nagyobbik részének már anyagilag az egy gyerek is sok.

Lenne egy szűk középréteg, aki megengedhetne egy gyereket, egy törpe minoritás pedig kettőt.

Ilyen alapon pillanatok alatt nem csak vízió lenne a nemzethalál!

Ezt akarjuk? Ha igen, akkor tökéletes az út, amin járunk.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:33:28

@Karma17: "Vagy csak en nem ertek valamit?"

pontosan

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 21:35:56

@fhdgy: én semmit nem akarok Mo-tól, Mo azt csinál amit akar.

fhdgy 2016.02.16. 21:39:33

@pappito: Igen, az előbb egy kicsit cinikus voltam. Ha nagyon cinikus vagyok, akkor igazat adok neked.

Ennyire cinikus viszont nem tudok lenni.

A cinikus énem igazat ad neked, az igazi énem meg azt mondja, hogy anyám borogass!

SzZoole 2016.02.16. 21:39:37

@Bredpitt Monika: csak vigyazz,nehogy listazanak,tanartuntetes,dk.gyules,Te Meg munkat keresel....
Bar tudjuk,hogy ez ma mo-on nem fordulhat elo:)

2016.02.16. 21:43:34

@fhdgy: Semmit sem akarok az országtól, szóval teljes mértékben hidegen hagy, hogy mi lesz.

fhdgy 2016.02.16. 21:48:59

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Magamnak már én sem akarok semmit. 64 éves vagyok, nyugdíjas. Ha mindenkinek elvennék a teljes nyugdíját, akkor sem kellene nyomorognom. Ha így nézem, már tényleg nem akarok magamnak semmit.

Azt viszont nem mondom, hogy nem akarok semmit. Szeretnék egy olyan MAGYARORSZÁG-ot, ahol végre láthatnám, hogy jó irányba mennek a dolgok. Szeretném látni, hogy MAGYARORSZÁG nem csak volt, hanem lesz is.

Olyan nagy kívánság ez?

2016.02.16. 21:52:31

@fhdgy: "Olyan nagy kívánság ez?"

Úgy tűnik. Túl nagyot kívánsz.

nemor 2016.02.16. 21:55:11

@pappito: egyetlen gyerek sem születik a maga döntése alapján nagycsaládba vagy egykés családba.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.16. 21:55:14

@pappito:
anélkül, hogy bármivel is vitatkoznék, amit írtál (habár nem biztos, hogy egyetértek, illetve nem mindennel értek egyet), vagy bármit is sugalmazni szeretnék a posztolóról (mert nem ismerem), van pár ismerősöm, akiknél becsúszott a 2., 3., 4.. vagy 5. gyerek.... oké, ebbe is bele lehet kötni, meg "meg lehet oldani", de....
ha jól tudom, angliában ingyenes vagy igen erősen meg van támogatva a fogamzásgátlás sokféle formája. az sem lenne hülyeség. de persze könnyű lenne ebbe is rasszista vonalat belelátni (pedig papíron nem is lenne olyan baromi nagy baromság ugye, hogy akinek már öt gyereke van állami gondozásban meg kettő másik pucér fenékkel az udvarban, az csak akkor kapjon segélyt, ha beadatja a 3 havi hormoninjekciót is), meg hát ugye nem fér össze a mostani rezsim politikájával a normális oktatás, felvilágosítás, meg a fogamzásgátlás is épphogy alig.
hm, sokmindenen lehetne gondolkozni a témában.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 21:58:17

@tanato: Én arra gondoltam, hogy egy ilyen USA túrát nem csak úgy lehet kivitelezni, hogy besétálsz az első utazási irodába, és befizetsz fejenként 750 ezer forintot, amiben van egy kis Grand Canyon is. Ha szánsz rá időt és szemfüles vagy, egy csomó pénzt meg lehet spórolni látszólag apróságokon. És mivel magadnak szervezed, oda mész, ahová tényleg kedved van, és nem vagy kötve valami hülye csoporthoz. Csak egy kis önállóság kell hozzá, meg persze türelem. Van úgy, hogy a repjegy reggel még 700 dollár, délután viszont már csak 580. Én sem értem, miért van ez, de ilyeneken sokat lehet fogni. Aztán ott van a kocsi. Ha ügyesen tárgyalsz, akkor mid size árban odaadják a full size járgányt. Vagy ott vannak a nemzeti parkok. Piszok olcsó a belépő; kocsinként (nem személyenként) általában 20-25 dollár/hét. Ha éves bérletet veszel, még jobban jársz. Szóval egy ilyen út manapság már kisebb költségvetésből is összehozható, így már nem csak a gazdagok kiváltsága.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 22:05:35

@nemor: én a szülők döntéséről beszéltem, nem a gyerekről, a gyerek nem dönti el, hogy megszület-e

nemor 2016.02.16. 22:12:38

@pappito: értem. De a szülők döntésétől tennéd függővé a gyerek támogatását, ha jól értem - pl. a tízgyerekes szülők 10 gyermeke nem kapna támogatást. Az 10 éhes, koszos, fázós, tanulatlan, neveletlen gyerek, és egyikük se tehet róla, hogy lett,és hogy az lett.
Ha félreértettelek, elnézést.

puhacica 2016.02.16. 22:12:45

@Bredpitt Monika: ami a szovetseg korul kialakult, gyonyoru peldaja annak, ami Magyarorszagon minden egyeb teruleten is zajlik, lasd: tanarok, civilek... ha nem ugy tancolsz, ahogy mi futyulunk, akkor nem tancolsz sehogy. eppen ezert jo lenne, ha ugyanugy erdekelne, mint a tanarok sorsa. mert ugye van az a tortenet, hogy nem allok ki a melegek, menekultek, ciganyok, tanarok, uszok... mellett, mert nem vagyok meleg, menekult, cigany, tanar, uszo... es a vegen, mikor mellettem kellene kiallnia valakinek, addigra frankon egyedul maradok.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 22:22:07

@fhdgy: nézd, én nem látom túl bonyolultnak a pappito vs. Mo dolgot. rég nem élek ott, nem szavazok ott, se igénybe nem veszem, se nem finanszírozom az állami újraelosztást (sőt, nem is megyek oda)
A józan ész mentén értékelhető viszonyom az országgal pont olyan, mint az Ausztriával vagy Chile-vel való viszonyom. Viszont nem csak józan ész van a világon, van számos dolog ami köt engem érzelmileg Mo-hoz, de Chile-hez v. Ausztriához nem.

Az egész elméleti eszmefuttatás az egyéni felelősségről és az állami dependenciákra nevelésről csak hangosan gondolkodás, ez vesszőparipám nekem.

két kiegészítés:
1. ahol most lakom, ott is tök másképpen csinálnék dolgokat szociális ügyekben, bár más okból, mint Mo-n
2. csak 90%-ban vagyok meggyőződve arról, hogy ha minden úgy lenne, ahogy szerintem egy ideális államban kéne lennie, az több embernek lenne jobb, mint a jelenlegi, szóval még a saját igazamban sem vagyok teljesen biztos :)

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 22:22:53

@nemor: félreértettél és ha nem szándékos volt, akkor semmi baj

nemor 2016.02.16. 22:28:31

@pappito: nem, semmi belemagyarázós kedvem nincs, ez ahhoz túl komoly dolog, tényleg így értettem. peace:)

kardio1 2016.02.16. 22:30:15

@nl_eni: az utolsó bekezdésed minden országra érvényes. Sajnos.

Karma17 2016.02.16. 22:30:23

Na mindegy, meg elfelejtettem leirni, hogy a minden tiszteletem neked es a csaladodnak Timea, hogy ezt igy kihuztak eddig, es sok sikert kivanok nektek minden teren. Nekunk sokkal konnyebb volt az egesz, a ceg, ahova jottem, mindent a fenekunk ala rakott, amit lehetett.

Kitartast, es meg egyszer sok sikert kivanok nektek :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 22:47:37

@pappito: Erről eszembe jutott valami. Ha a most fogant gyerekeknek tartanának egy méhen belüli vetítést a világ mai helyzetéről, vajon hányan akarnának kijönni a pocakból? Szóval egyáltalán nem biztos, hogy a szülők akarata (ami lássuk be: elég önző) a gyereknek is jó lesz, de én még nem találkoztam olyan szülővel, aki ezen így, ebben a formában elgondolkodott volna.

kardio1 2016.02.16. 23:11:38

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: olyanok vagytok, mint reformkori nagyjaink :-)
Az ő idejükben is sokan keseregtek és a nemzethalal víziója gyötörte őket. Hála istennek az ország megvan. Nem a mostani az eltelt 1100 év legkilatastalanabb helyzete, de az ország még megvan.

kardio1 2016.02.16. 23:16:15

@pappito: tényleg, pappito, te írtál már ide posztot? Vagy csak nem emlékszem rá. Lehet, hogy ennyire bútorok. Érdekelne, hogy ti hogyan keveredtetek olyan messzire. Régóta ott éltek?

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 23:38:07

@A nagy kékség: ez a hány bújna ki ez nyilvánvaló baromság, ha nagyanyámnak pöcse lett volna, ő lett volna a nagyapám...

a szülőnek nem is azon kell gondolkodnia, hogy mennyire rossz a világ, hanem a saját helyzetén és lehetőségein. túlzott elvárás, gondolom.

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 23:39:31

@kardio1: ha nem tévedek, akkor három írásom látott már itt is napvilágot. a blogomon meg sokszáz.

"Érdekelne, hogy ti hogyan keveredtetek olyan messzire."
Beszálltunk egy szárnyas varázsgépbe és itt találtuk magunkat :)

"Régóta ott éltek?"
Mi számít régótának?

kardio1 2016.02.16. 23:52:06

@pappito: amikor elkezdtem írni a kommentem, úgy rémlett, azok közül való vagy, akik valamilyen oknál fogva inkább nem írták le a történetüket, mint pl. Mirjam, de aztán menetkozben rémlett, mintha olvastalak volna már itt, és most, hogy mondod, emlékszem, hogy a blogodra is ellatogattam már nem egyszer.
Mi a régóta ? Talán 10 évnél hosszabb külföldi múlt. Eleve oda indultatok ?
Lehet, hogy pu-ben kéne folytatni...

kardio1 2016.02.16. 23:54:35

@pappito: egyébként telefonon nem jönnek fel az adatlapok. A blogod neve is pappito, ugye?
Meg annyit, hogy nem maga a repülőút érdekelt. :-)

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 23:58:03

@kardio1: nincs még 10 éve és eleve ide indultunk

pappito · http://pappito.com 2016.02.16. 23:59:04

@kardio1: ne küzdj az adatlappal, nincs nem bloghus a blogom
ha felgörgetsz a blogajánlóban ott a link

kardio1 2016.02.17. 00:08:04

@pappito: én régebben Ausztrálián gondolkodtam egy ideig. Most már az angolom sikeresen visszafejlodott a francia közegben.

kardio1 2016.02.17. 00:44:32

@pappito: megtalaltam a blogodat. Az előzmények érdekeltek volna, de a repüléssel indult...Na sebaj.

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 01:07:13

@kardio1: az előzmények komplikáltak és hosszúak és nem véletlenül nincsenek ott.
Máshol szerettünk volna lakni és hosszas töprengés NZ-re esett a választásunk. Eddig nem bántuk meg.

kardio1 2016.02.17. 01:12:24

@pappito: nem is feltétlenül a motiváció, vagy az egyéb magantermeszetu dolgok érdekeltek, hanem az ügyintézés gyakorlati menete. A kiwiknel is úgy van, mint AU-ban, hogy van egy lista a szükséges szakmákról ? IELTS kell? Szóval ilyesmikre voltam kíváncsi.
Gratulálok a citizenshiphez egyébként ! Kettős állampolgárság megengedett ?

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 01:39:03

@kardio1: a gratulációt köszönjük és a kettős állampolgárság megengedett

amikor mi jöttünk, akkor még egészen más volt a bevándorlási szabályozás, nagyon sokat változott az idők során és nem a könnyebb felé, azt hiszem.
Turistavízummal jöttünk, és akkor az teljesen normálisnak számított, hogy a helyben megszerzett job offerre adott munkavállalói engedélyt a bev. hivatal. (ha jól tudom ez most is működik de nem 100%) Végül a nejem kapott job offert a szakmájában, és ezzel munkavállalási engedélyt, én pedig kaptam egy un. open work engedélyt, amivel bármilyen munkát elvállalhattam volna. (lehettem volna londoni mosogató!) De aztán én is találtam a saját szakmámban állást. Nej egy un. work to residence scheme-be került, ami aszondja, hogy két év után kaphatunk letelepedési engedélyt, ezt meg is kértük, meg is kaptuk (a letelepedési engedély egyébként pont azt nyújtja, mint az állampolgárság, lehet szavazni meg katonának menni csak nincs útlevél) aztán 5 évig kellett PR-on lenni, hogy kérhessünk ÁP-ot, kértünk és kaptunk. Még tervezem összeírni, hogy mi pénzt öntöttünk bele a bevándorlási hivatalba ezalatt az idő alatt, plusz sába kincseit amit a magyar útlevelekre költöttünk... félek sokkot kapnék, ha egyen látnám az egészet :)

Elvileg kell IELTS már a PR-hoz is, de mindketten kértünk egy igazolást a munkahelyünktől, hogy tudunk angolul (egy évnél többet kellett egy helyen dolgozni, hogy ezt elfogadják) úgyhogy mi nem IELTS-eztünk. Mindketten beszéltünk angolul mielőtt idejöttünk volna.

Hiányszakma lista is van (kettő is) és lehet úgy is jönni, hogy már Londonban elintézi az ember a mindent, szakmaelismertetéstől a health checkig és akkor 5 év után simán kéreht ÁP-ot. Pontrendszer van. Az ozzik sokkal szigorúbbak és komplikáltabbak is.

Ezek itt mind tájékoztató jellegű infók, mint mondám sokat változott minden nekem pedig szerencsére már nem kell követnem a változásokat.

Bal 2016.02.17. 02:26:28

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: majd egyszer szorozd be mondjuk azt az évi tízmilliós juttatást amit ez a család kap a százezer plusz rászorulóval, és hasonlítsd össze a kapott számot a magyar mutyik pármilliárdos összegével.

Bal 2016.02.17. 02:29:49

@diggerdriver: nincs probléma. Az ilyen 10-20+ éven felül megtérülő beruházás pontosan az, amire Magyarországnak sosem volt elég tőkéje. Széchenyi is megírta már. A németeknek meg van.

Bal 2016.02.17. 03:17:24

@Babette©: remélem következetesen ugyanezt mondod a romákra is. ;) Az ilyen értékrendű családoknál amúgy tapasztalatom szerint szokott lenni egy erősen vallásos háttér, ami kompenzál a kockázatért. Az ég madarait sem eteti senki, ugyebár.

Mindenesetre az örömteli, hogy kezdenek jönni azok a történetek, amelyek bemutatják, hogy vannak bizony szociálturisták Magyarországról is. Sokan verték az asztalt például a cameronos hírfolyamra (nem feltétlen itt), hogy ők sosem semmilyen segélyt, és amúgy is mit képzelnek a britek.

Így a hozzászólásokból az jön le, hogy ilyen magyar nincs is, pedig nyilván csak arról van szó, hogy akiket érintenek az európai szigorítások, azok ezt nem teszik ki az ablakba. Inkább magukban szitkozódnak és félnek, és szép csendben remélik, hogy a rendszer még sokáig fennmarad. Pedig a hallgatás nem segít az érdekeiknek.

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 04:03:39

@Bal: tőke lenne, szándék nincs

Shanarey 2016.02.17. 04:11:39

Magyarországi EÜ helyzet piciny látképe.

Nem maga a történet a lényeg, hanem a probléma bejelentése és a tényleges beavatkozás közti idő, na meg a doki végszava a műtét után.

vaol.hu/hirek/csipesnek-hitte-vegul-husevo-fergek-miatt-kellett-amputalni-a-szombathelyi-ferfi-labat-1753553

Shanarey 2016.02.17. 04:22:16

@Bal:

Hány olyan "szociál turistát" ismersz Angliában, aki tesz valamit azért hogy dolgozhasson? Csak azért kérdezem, mert én egyet sem.

Mert innentől kezdve a poszt írója, nem igazán "szociál turista"

Bal 2016.02.17. 04:33:22

@Shanarey: Angliában mindenki az, aki kap housing benefitet. Ha egy elvált anyuka kijön két iskoláskorú gyerekkel, elvállal egy minimálbéres melót és beadja a papírokat, itt sokkal jobb körülmények közé kerül. Ismerek ilyet személyesen.

A szociálturizmus az én értelmezésemben az, amikor valaki azért vált országot, mert az ő esetére az új ország szociális hálója erősebb. Nem az ingyen életet, olyan ma nincs sehol Európában.

2016.02.17. 04:33:56

@APMKZS:
Nagyon jó volt olvasni a posztodat, nem semmi történet, szuper, hogy nem adtátok fel és biztos hogy egyre könnyebb lesz az életetek. Amikor ilyen történetet olvasok, elszégyellem magam, hogy mit rinyálok itt, mikor a mi kinti életünk a ti küzdelmeiteikhez képest egy sétagalopp. A nagyok is biztos jobban megszeretik és már nem fognak annyira elvágyódni. Sok sikert kívánok a továbbiakban is!

2016.02.17. 04:34:12

Kövezzetek meg, de szerintem Maon a fekete és szürke gazdaságra kéne rászállni és lecsökkenteni az adókat és járulékokat olyan szintre, hogy megérje becsületesnek lenni illetve olyan bírságokat szabni, amitöl elmenne az ügyeskedök kedve.
Tudom, hogy szinte lehetetlen úgy vállalkozást fenntartani, hogy mindent befizet az ember rendesen...
A másik, meg hogy be se jelentik az embert, hanem kap zsebbe ennyit és ha nem tetszik akkor viszlát, találnak helyette mást. Azt értem hogy nyugdija igyse ugyse lesz de táppénze se sok.
A múltkor láttam egy posztot az indexen hogy valaki lefotózta,hogy mit kapott enni a kórházban,meg hogy mi ez meg mennyire gáz hogy ilyet adnak stb stb. Azt nem fotózta, hogy mennyire gáz a müszerek állapota vagy hogy mennyi hálapénzt ad a dr úrnak.
Szidják itt is az NHSt rendesen, de ott legalább nincs hálapénz/söt, egy növér anyuka mesélte, hogy tilos pl egy doboz csokinál többet elfogadniuk, mert az megváltoztatná az orvos beteg viszonyt/és nem kell magánorvoshoz menni, mert különben benned hagyják a szikét.
Én is szkeptikus vagyok a Csokkal szemben, de ahogy elnézegettem, igencsak elszálltak a bpi albérletárak pl Budán 150ezer körül van egy 80m2 es lakás, ki bírja azt kifizetni? Ha valaki tudja, irja meg legyen szives, hogy az Ukban hogy tudjak megoldani, hogy ennyi sok, megfizethetö bérleti diju, council flat van, persze van várólista, de nem lehetetlen kapni egyet.

2016.02.17. 04:34:40

Nagyon OFF és bocsánat, hogy itt kérdezem, de sajnos úgy néz ki, hogy hülye fejemmel elhagytam m a magyar jogsim./a bankkartyakat is de mar letiltattam/ Meg holnap felhivom a busztarsasagot meg a korhazban a talalt targyak osztalyat hatha meglesz.
Ügyfelkapus regisztraciom nincs es a londoni konzulatus honlapjan az all, hogy ok jogsi szemelyi stb ugyekkel nem foglalkoznak. Ügyfelkaput nyithatnek de lerepulni Londonba kb annyiba kerül, mint Maora es nyaron ugyis megyunk igy majd akkor elinteznem.
Viszont, ha Maon ujat igenylek, akkor ahhoz kerik az elvesztesrol v ellopasrol keszult jegyzokonyvet. A police scotland honlapjan van bejelentolap de azt irjak hogy az olyan elveszett ellopott dolgokrol amin rajta van az ember neve igy visszajuttathato, nem adnak jegyzokonyvet es ilyenkor a bankot, vagy a DVLAt/aki a jogsikat kiadja/ kell ertesiteni. Szerintetek fognak velem szívózni Maon, ha nyáron újat csináltatok? Ti jártatok már igy? Uk jogsit se tudnek kivaltatni mert ahhoz el kellene kuldenem a magyar jogsit. Koszi szepen es bocsanat az off miatt.

2016.02.17. 04:34:57

Gondolatébresztö cikk az állami gondoskodásról

m.divany.hu/poronty/2016/02/16/9_evesen_a_nevelo_felakasztott_a_fogasra_es_otthagyott/

Sára például rendezett körülmények között élt, édesapja diplomás közgazdász és iskolaigazgató volt, mégis röviddel a szülei válása után az SOS Gyermekfaluba került testvérével.

Ha választhatott volna az a gyerek, hogy inkább szegénységben, de kerek családban él, biztos ezt választja, nem?

Shanarey 2016.02.17. 05:24:58

@Bal:

Rendben, de amit te írsz az nem válasz a kérdésemre, mert ebben az esetben egy egész család van kinn, és netán a nagyanyó is kinn felejti magát, ki tudhatja előre. Na meg aki Magyarországon már ledolgozott jó pár évet, az miért baj ha a Németeknél nem csak dolgozik, hanem segélyt is kér, és tanul valamit, amivel jobb lesz a nyelvismerete, és esélye lesz dolgozni abban amiben jobban érvényesülhet. Olvass egy kis Hintát a Digger blogján, és majd rájössz mi a különbség. Ő az aki két évvel előbb kiment mint én, de ha a kint ledolgozott időt nézzük akkor én vezetek, s ráadásul szinte behozhatatlanul. Pedig idősebb vagyok nála 24 évvel.

Jogsi ügyben, nincs ötletem. Remélem visszakapod. A jogsit használod is vagy csak úgy van a zsebedben (táskádban) ??

Mert ha nem használod, mi a fenének hordod magaddal, ha pedig igen, már rég le kellett volna cserélned. Sokkal egyszerűbb az élet Angol jogsival. Ugyanis van egy hivatalos arcképes igazolványod, amin az angol lakcímed is rajta van. Ami ebben az országban, nem egy hátrány.

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 05:32:35

@Halbajusz: nem tudom hogy mennek most a dolgok, de szerintem az okmányirodába besétálva tudsz csinálni ügyfélkaput magadnak és úgy talán egyszerűbb minden.

Egyébként meg menj be a rendőrségre reggel, hogy ellopták az előbb a jogsid a farzsebedből a buszon, adnak jegyzőkönyvet, azzal meg délután az okmányirodába újért. :)

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 05:34:44

@Shanarey: nem is tudtam, hogy az UK jogsin rajta van a cím. ez kötelező? költözéskor új jogsi?
nekünk a cím feltüntetése választható opció

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 05:36:50

@pappito: ja, látom, ingyen cserélgetik a címet rajta az UK ügyfélkapun :)

Shanarey 2016.02.17. 05:52:21

@pappito:

A cím az szerintem kötelező tartozék, már csak a kocsi miatt is.
A kocsi címének átíratása postai úton megy, de az két három hét.
Ingyen cserélik a mezei jogsit (A, B)
A jogsi adat csere, cím esetén tuti ingyenes, és Postán keresztül működik, vagy ha régebb óta él itt a delikvens, akkor neten is lehet, és 8-12 nap alatt meg is kapja akinek kell.

251y20dth 2016.02.17. 06:09:41

Jó vitaindító cikk, rengeteg komment érkezett a témában:).
Minden tiszteletem és elismerésem a cikkíróé, remélem valós és nem csak megírt a történet:). Csodálatos ahogy összetartottak, segítették egymást és nem gyűlölködve egymásnak estek.
Én már félig-meddig Ausztriában élek, nehezen szakadtam el, de sajnos megérte:). Sajnos nem elsősorban anyagilag, hanem lelkileg. Én már nem bírtam az otthoni légkört, a bizonytalanságot, az aljasságot, a rosszindulatot. Ezek nagyon gonosz mérgek és sajnos különösen a városok fertőzöttek, minél nagyobb annál jobban, talán ebből kifolyólag Budapest a legfertőzöttebb. És most felesleges a jelenlegi állapotokat, az aktuális rendszert szidni, mert jó lenne már észrevenni, hogy ez csak a gyengék magatartása. A problémák gyökerei több száz évre nyúlnak vissza és sajnos még mindig nincs egy út, amely az alagútból kivezetne. Úgy gondolom, hogy ezért menekülnek el sokan az országból.
Itt is vannak problémák, de valahogy megoldják, mint ahogy ez a család is megoldotta és mentek egy irányba, nem pedig szanaszéjjel. Meg is lesz az eredményük, nagyon drukkolok nekik:).

tapirka1014 2016.02.17. 06:55:26

Tímea, jó volt olvasni rólatok, örülök, hogy alakul az életetek Németországban!

tanato 2016.02.17. 07:12:29

@A nagy kékség: Világos,ha tudod mit hogyan kell intézni,hol tudsz spórolni,szálláson,közlekedésen stb.akkor olcsóbb.De azért ehhez kell helyismeret vagy egy kinti közeli ismerős,aki segít még ha nem is pénzben.Meg kell azért a jelenlegi magyar átlagbérnél. egy kissé magasabb jövedelem is.De egyébként hála a szabad világnak,lehet menni.

tanato 2016.02.17. 07:24:14

@A nagy kékség: Szóval akiket én ismerek a és meg tudták engedni maguknak családostul pl. USA vagy távol keleti netán ausztráliai utat,azok vagy a nagyvállalkozói/régies nevén nagytőkési/körböl valók voltak vagy közeli rokonuk él kint és azokhoz mentek ezáltal/részben/ ingyen szállással és/részben/ ingyen kajával.DEe ügyes szervezéssel tényleg sokat lehet spórólni egy nyaraláson,nem csak USA viszonylatban az biztos.

tanato 2016.02.17. 07:28:10

Ja és van egy harmadik réteg,akik már több éve kint dolgoznak nyugat Európában nem is túl magas inkább középfokú végzettséget igénylő beosztásban,azoktól már hallottam hogy kimentünk Karácsony előtt New Yorkba egy kicsit szétnézni és bevásárolni,vagy elmentünk egyet hajózni/óceánjárón/a Karib tengerre egy hétre stb.

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 07:52:10

@LittleG (uk): mert a pro-kontra listánkon ez az ország szerezte a legelőkelőbb helyet. szép, komlikált lista volt mindenféle szempontokkal amiket fontosnak véltünk. Elég tudatosan készültünk. Volt még B és C terv is, de ezekre végül nem lett szükség.

©________ 2016.02.17. 08:27:19

@Bal: nem mukodik a visszakattintos link, uh nem tudom, mire irtsd ezt.

©________ 2016.02.17. 08:30:10

@Halbajusz:
Az alberletarak nemcsak budan, hanem szinte minden nagyobb varosban 2000/nm-re kusztak fel.
Regen meg korrelacioban voltak azzal az osszeggel, ami a lakas aranak kamata lenne a bankban, na ezt el lehet felejteni.

2016.02.17. 08:52:23

@pappito: @Shanarey:
Köszi szépen a segítségeteket!
Teljesen jogos, hogy le kellett volna már cserélnem ittenire! Skóciában élünk, ügyfélkaput Londonban tudnék nyitni, de nem nagyon tudok elszabadulni itthonról a 3 gyerek miatt /hozom viszem öket suliba/meg dolgozom is /nem sokat, de naponta/.
Azt irtak az faqban a skót rendörség honlapján, hogy az olyan dolgok ellopasarol meg elveszteserol, amin rajta a nev, nem adnak jegyzokonyvet es ertesitsuk a DVLAt, aki a jogsikat kiadja es nyilvantartja.

Csak attol felek, a magyar okmanyirodan azert nem adjak majd ki, mert nincs rendorsegi jegyzokonyv.
Bar valszeg ga lenne skit jegyzokonyvem, azzal meg elkuldenenek az Orszagos Forditoirodaba, hogy fordittassam le.

A masik, tervezunk gyerekestul kijelentkezni nyaron es kulfoldon elo magyar allampolgar lakcimkartyat kerni.Tudtommal nem nyomjak az ember jezebe azonnal, de ilyenkor milyen cimre kuldik ki a jogsit? Kulfoldre biztos nem,de Mo-i meghatalmazott pl anyukam cimere igen?
Eddig azert nem jelentkeztunk,mert amikor eljottunk meg gyamhatosagi eljarast kellett lefolytatni ahhoz, hogy a kiskoru gyereked kivihesd vegleg. Ezt azota megszuntettek.
A jogsit hasznalom is de nem vagyok egy hude szuper sofor, de igyekszem fejlidni azert,csak hetvegen es azert nem hagytam a kocsiban mert most vittek szervizbe meg amugy is, hogy igy a penztarcamban biztosan meglesz.
Mindegy, a sajat hulyesegem. Mindenesetre aki olvassa,az cserelje le a jogsijat Uk jogsira vagy nyisson ugyfelkaput!
Koszonom szepen a segitsegeteket megegyszer!

midnight coder 2016.02.17. 09:00:10

Én valahogy nem igazán látom, hogy tulajdonképpen mit nyert a cikkírója ezzel az egésszel ? Itthon legalább a férjének volt normális munkája, segédmunkát pedig itt is kaphatott volna.

2016.02.17. 09:00:31

Azért kiváncsi lennék, olvassa-e ezt valaki, aki felelös pozícióban van? Persze nem a CIA, csak pl itt elsö kézböl olvashatná,ha nem érti, miért menekülnek Maorol ezrével az emberek.
Vagy ez is olyan, mint pl az oktatás, hogy a tantervröl pont azokat /tanárok/ nem kérdezik, akik értenek hozzá?
A múltkor olvastam Vekerdy írását a magyar iskolarendszerröl, teljesen egyetértek és többek között a magyar oktatási rendszertöl is meg akartunk szabadulni, mikor kijöttünk
mno.hu/nagyinterju_magazinban/vekerdy-tamas-az-oktatasi-rendszer-csodje-kozelit-1327276

©________ 2016.02.17. 09:02:10

@Halbajusz:

Személyazonosító igazolvány eltűnése
Akinek a személyazonosító igazolványát eltulajdonították, megsemmisült, megrongálódott vagy elvesztette, köteles azt legkésőbb a tudomására jutásától számított három munkanapon belül bármely járási hivatalnál, a központi szervnél vagy külföldön a külképviseletnél bejelenteni. A személyazonosító igazolvány eltulajdonítása miatt a bejelentési kötelezettség a rendőrségnél tett feljelentéssel is teljesíthető.

Ha a fenti bejelentést a külképviseletnél teszik meg, úgy az haladéktalanul értesíti a központi szervet, amely haladéktalanul gondoskodik az okmány elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése, megrongálódása tényének a személyazonosító igazolvány nyilvántartáson történő átvezetéséről.

Ha a bejelentést a járási hivatalnál vagy a központi szervnél teszik meg, az haladéktalanul gondoskodik az okmány elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése, megrongálódása tényének a személyazonosító igazolvány nyilvántartáson történő átvezetéséről.

Ha a bejelentést a rendőrségnél tett feljelentéssel teljesítik, a rendőrség haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a központi szervet, amely haladéktalanul gondoskodik az okmány eltulajdonítása tényének a személyazonosító igazolvány nyilvántartáson történő átvezetéséről. §

Ha a kérelmező érvényes állandó személyazonosító igazolvánnyal vagy a személyazonosságát igazoló más érvényes okmánnyal nem rendelkezik, de a kérelem benyújtásakor rendelkezik a magyar hatóság által kiállított születési anyakönyvi kivonattal és a névviselés megállapítására alkalmas, magyar hatóság által kiállított házassági anyakönyvi kivonattal, azt a kérelemhez bemutathatja.

Ha a kérelmező érvényes állandó személyazonosító igazolvánnyal vagy a személyazonosságát igazoló más érvényes okmánnyal nem rendelkezik, és a jogszabályban meghatározott okiratot nem mutatja be, az eljáró hatóság hivatalból intézkedik az illetékes anyakönyvvezető megkeresésével a szükséges adatok egyeztetése érdekében, ha a születést és a házasságkötést Magyarországon anyakönyvezték. §

ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410010/Szemelyi_okmanyok20091202.html?ugy=szemazig.html#topicissue

2016.02.17. 09:21:26

@Babette©:
Nagyon szépen köszönöm a segítséged, de sajnos a londoni magyar követség honlapján ezt irjak:
london.gov.hu/szemelyi-igazolvany-jogositvany-lakcimkartya-tb-kartya-es-adokartya
Személyi igazolvány, jogosítvány, lakcímkártya, TB kártya és adókártya
A konzulátus a felsorolt okmányok beszerzésével, ügyintézésével nem foglalkozik.

Személyi igazolvány, jogosítvány, lakcímkártya ügyintézés érdekében a magyarországi lakóhely szerinti járási hivatal okmányirodáját kell felkeresnie. Amennyiben Magyarországon nem rendelkezik lakóhellyel, a Központi okmányirodát keresse fel.

Az elveszett, illetve ellopott, érvényes személyi igazolvány és jogosítvány pótlását az ügyfelek Magyarországon, a járási okmányirodában kezdeményezhetik. Ügyfélkapuval rendelkező ügyfeleknek lehetőségük van a jogosítvány pótlására az ügyfélkapun keresztül is.

A TB kártya ügyében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) központi szervéhez, illetve ügyfélszolgálati kirendeltségeihez, míg az adókártya ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatához kell fordulnia.

A konzulátus ezen ügyekben további információt nem tud adni, ügyintézést nem teljesít.

A szemelyim es utlevelem szerencsere nem vesztek el, csak a jogsim.
Ha azokat vesztettem volna el, akkor a bejelentést a követségen ill kozjegyzo vagy tiszteletbeli konzul közremüködésével megtehetném.

london.gov.hu/elveszett-ellopott-illetve-megtalalt-okmanyok-bejelentese
Ugyhogy sajnos marad vagy a londoni kovetsegen az ugyfelkapu vagy nyaron Maon megprobalom.

Koszi szepen megegyszer a segitseget!
Bocsånat az Off miatt

LittleG (uk) 2016.02.17. 09:25:04

@pappito: ha publikus, mi volt a leg-probb érv? a távolság pro volt vagy kontra?

2016.02.17. 09:41:27

@Babette©:
Igen ,teljesen botrányosak ezek az albérletárak. Az emelkedésben valszeg az is közrejátszhatott, hogy eddig mindenki feketén adta ki a lakást, most meg talán a többség számlát is ad?

pappito · http://pappito.com 2016.02.17. 09:46:10

@LittleG (uk): nem publikus, a távolságot meg kihúztuk, mert ugyanannyi előnye, mint hátránya van, úgyhogy elhanyagoltuk, mint fizikapéldában a súrlódást :)

2016.02.17. 09:49:17

@midnight coder:
Bár nem én vagyok a cikkíró, de amit én leszürtem/és majd kijavítotok, ha tévedek/az az, hogy hiába az Anyuka diplomája, meg nyelvtudása, Maon nem kapott munkát.
Ha viszont gyárban kapott volna munkát Maon akkor abból, az apuka tanári fizetése mellett sem tudtak volna megélni és az 58m2es panellakást nagyobbra cserélni.
Apuka meg már kezdett belefásulni a tanitásba / a Klik és a sok adminisztráció miatt nem is csodálom./

Igy meg, nagy kitartassal lett egy nagyobb lakasuk, amit berelnek, de idövel biztos tudnak venni is, ha szeretnének,lesz mindkettöjuknek jobb allasa, szakmájukban,a gyerekek jo iskolába jarnak es ahogy mar valaki leirta itt egy forumon/mar nem tudom ki es hol/ nem kell állandóan résen lenniük, mint Maon, hogy ott folyton azt kell figyelni, hogy ki hol cseszi át az embert /pl boltban vagy a kömüves vagy a mittudomén ki/. Tervezhetöbb és jobb lett a jövöjük igy, hogy kimentek.

soad1221 2016.02.17. 10:08:20

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: teljesen egyetértek. a felsorolt dolgokat szinte mind "megszenvedjük", gyakorlatilag most ketten dolgozunk 8 (gyakorlatban, 9-10) órás állásban, és nem könnyű megoldani, hogy vigyük-hozzuk őket...
Az egyetlen az étel minősége, amiben komoly fejlődés va, engem teljesen meglepett, hogy milyen a menzakaja.. a mi ovinkban ez kifejezetten jó, ritkán van, hogy a gyerekek vmit nem esznek meg..

m.l.eszter 2016.02.17. 10:25:01

szia zsiráf, mi is zsiráf, keres más zsiráfok!
márcsak olyan kis zsiráfkák, és még csak ketten, Heidelbergből.
párom az egyetemet kezdte újra idekint, én most ausbildungra jelentkezem két év munka után. a zsiráfrokonlelket erősítőn én is egy ötgyermekes családból származom, mint második legnagyobb és egyetlen külföldön zsiráfkodó. vagyon vágyunk a hasonszőrre, keressetek nyugodtan (facebook, Eszter Miklya-Luzsányi)

telkoe 2016.02.17. 11:13:48

@Halbajusz: Budán 150ezer körül van egy 80m2 es lakás, ki bírja azt kifizetni?
Valoszinuleg ki tudja valaki fizetni, tudod kereslet - kinalat torvenye...

Ha valaki tudja, irja meg legyen szives, hogy az Ukban hogy tudjak megoldani, hogy ennyi sok, megfizethetö bérleti diju, council flat van, persze van várólista, de nem lehetetlen kapni egyet.

Talan ugy tudjak megoldani, hogy 1945-48 kozott nem allamositottak az osszes berlakast, utana nem hagytak 50 even at lerohadni es 1990 kornyeken nem adtak el az egeszet a bentlako berloknek toredekaron.

@Babette©: Regen meg korrelacioban voltak azzal az osszeggel, ami a lakas aranak kamata lenne a bankban, na ezt el lehet felejteni.

Ezen talan nem kellene meglepodni.... bar a korrelacio most is megall.

2016.02.17. 11:15:15

@kardio1: Az ország meg is fog maradni, ez nem is lehet kérdés. A kérdés az, hogy milyen állapotban...

2016.02.17. 11:17:24

@Bal: Jó, rendben.... :)))))

©________ 2016.02.17. 11:22:14

@Halbajusz: hozzaertok szerint az airbnb elterjedesevel van osszefuggesben.

©________ 2016.02.17. 11:23:18

@Halbajusz: nyaron a hazafele uton is elveszhet. ami fontos, hogy 3 napon belul jelentsd be.
;)

Taxomükke (UK) 2016.02.17. 12:00:51

@Bal: Ismerek több ilyen magyart, akik itt Angliában sem tudják levetkőzni az otthoni "szokásaikat", pl. feketén dolgozó kozmetikus, ápoló stb. Mivel nincs kimutatható bevételük, felveszik szépen a segélyt (tax credit, esetleg housing benefit)... Ezeket megvetem, mert itt erre nem szorul rá az ember. Ők sem, de így könnyebben élnek. Nyugdíjaskorukra meg majd lesz, ami lesz.

rumitom 2016.02.17. 14:02:20

@Halbajusz: nekem pont mikor magyarorszagon voltam kellett egy ir jogositvanyt potoljak tavaly ev vegen.
ehez eloszor lakcim kartya kell, amihez kervenyezni kell az ujboli nyilvantartasba vetelt (ha anno bejelentetted a kulfoldre tavozast). majd bejelenteni hogy elvesztetted az okmanyirodaban egy szep kezzel irott A4-s papirra. aztan varni amig a magyarok kontaktba lepnek a kulfoldi hivatallal, es azok valaszolnak. par het es mar jon is a jogositvany, majd lehet visszamenni es ujfent bejelenteni a kulfoldre tavozast :)

de csereltem mar le lejart magyar jogositvanyt kulfoldon is.
egyebkent most mar ossze vannak kotve az IT rendszerek eu-ban, es bar automatikusan nem latjak, siman le lehet kerni az adatokat a kulfoldi hivataloknak.
vagyis jo esellyel ha besetalsz a uk jogsi csinalo hivatalba, hogy elveszett a magyar, kersz egy uk-t, meg fogjak tudni oldani.

de amikor Mo-n vagy, lakcim kartya elleneben gond nelkul fogjak potolni a magyart

2016.02.17. 16:10:21

@rumitom:
Nagyon köszönöm a tippet, hivtam a DVLAt, az itteni jogsiosztó hivatalt,azt mondtak, kerjek egy 'certificate of entitlement' papirt Morol, ami bizonyitja, hogy tenyleg van jogsim,plusz 43font, igenylolap es az utlevel elkuldesevel elvileg 3 het alatt megvan az Uk jogsi.
A 12.ker onkormanyzaton megkérdeztem telefonon, a moi lakcim szerinti okmanyirodaban 1250ftert adnak igazolast a jogsi megleterol meghatalmazottnak. Csak remenykedek, hogy tenyleg elfogadjak a jogsiosztóban a magyar igazolast vagy ha megsem, akkor ahogy irod, ossze vannak kotve az Eus rendszerek es utána tudnak nézni. Családi pótlék ügyben 100%, hogy össze vannak kötve a rendszerek,mert nekünk is így állapították meg.
Szóval felcsillant egy reménysugár, köszi mindenkinek a sok segítséget!

Halbajusz (törölt) 2016.02.17. 16:10:24

@Babette©:
Köszi szépen az ötletet, megpróbálok egy másik utat, de ha abba beletörik a bicskám, akkor a hazaút elött fog elveszni,köszi.

Halbajusz (törölt) 2016.02.17. 16:32:38

@Babette©:
Köszi, utánanéztem mi az az airbnb, mert meg csak az uberrol tudtam de biztos ez okozhatja.
Valaki hasznalta mar ezt a szolgaltatast?

adg 2016.02.17. 16:45:13

@tanato: az uj zelandi rokon hogy eliminalta az ausztraliai utazas koltsegeit? Mert ha nem a padon alszanak, akkor azert az eleg jelentos. Sot, mar a kaja is komoly tetel az otthonihoz kepest.
(Ezt ot perc mulva viszontlatom digger blogjan hintatol. :D)

tanato 2016.02.17. 17:10:14

@adg: A részleteket nem tudom,csak azt hogy az új zélandi rokon már Ausztráliában várta őket ott talán egy hetet töltöttek,a több kettőt meg NZ-on.De a repülés költségei/ férj feleség meg egy 6 éves gyermek /is több volt a milliónál sokáig spóroltak rá az eü. bérből.Csináltak az útról egy sok színes képpel illusztrált könyvet is,javasoltam is miért nem tárgyalnak egy kiadóval,csodálatos tájakon készültek a képek meg a szöveg is profi volt hozzá.

Fajankó 2016.02.17. 17:26:12

@Karma17:
" Ha mindenki csak annyit szulne, amennyi az eltartokepessege, akkor szvsz 60 ev mulva sivo pustzasag lenne az egesz fold. "

Álljunk már meg egy baráti szóra. Van ott azért mondjuk egy ca. 30-40 % tehetős régen is, ha ők annyit szülnének amennyit el tudnának tartani hamar visszabillenne az egyensúly.
Egyébként migráció nélkül Németo. is sívó pusztaság lenne 60 éven belül, de a nyugdíjrendszerük már15-20 éven belül "borulna" (ARD riport után szabadon).

Halbajusz (törölt) 2016.02.17. 17:26:28

@telkoe
Valszeg biztos lesz az alberletnek berloje meg ilyen aron is.
Igen, eleg szomoru hogy igy kipusztitottak bérlakasokat...

kardio1 2016.02.17. 20:45:43

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: a török kor óta megyünk lefelé. Ki fog ez még tartani :-)

midnight coder 2016.02.17. 21:41:04

Ne legyen igazam, de kétlem hogy 10 év múlva jobban fognak állni mint ha itt maradtak volna.

nemor 2016.02.18. 09:50:29

@midnight coder: miért, már most jobban állnak, nem? megmaradt a lakásuk (-aik), és megvan a megélhetésük, miközben ki tudnak fizetni további két lakásbérletet. ha pedig végeznek, rendes keresetük lesz, nem segély.

2016.02.18. 10:09:12

@kardio1: Olyan emberek engem ne akarjanak már meggyőzni, akik nem Mo.-n élnek, arról, hogy nem is olyan rossz ám a helyzet. Köszönöm. :)

kardio1 2016.02.18. 12:23:33

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: eszem ágában sem volt meggyőzni téged! Lehetetlen feladatra nem vállalkozom. :-)
Egyébként lehet véleményem az otthoni helyzetről, elso- és masodkezbol is kapok információkat. Másrészt ki sem iratkoztam Magyarországról, még csak nem is letelepedési szándék bejelentésével jöttem el.

2016.02.18. 13:31:59

@kardio1: Nem erről van szó, tudod jól. :)

APMKZS 2016.02.21. 20:59:08

@Karma17: Köszönöm a kedves biztatást, nagyon jó érzés.

@midnight coder: sajnálom, ha nem látod, hogy mit nyertünk, Halbajusz nagyon jól elmagyarázta, ezúton is köszönöm neki. Nem szerettem volna hátralevő életemben segédmunkát végezni sem Magyarországon, sem máshol.
Azt nem tudom, hogy 10 év múlva mi lesz, most minden esetre lényegesen jobban, könnyebben élünk. Nem azon kell gondolkoznom, hogy vehetek-e még egy joghurtot, hanem azon, hogy milyen joghurtot vegyek.

@251y20dth és @Halbajusz: köszönöm a pozitív hozzászólást és a drukkolást.

@m.l.eszter: Szia, köszönöm, hogy jelentkeztél. Elnézést a késői válaszért. Bejelöltelek a FB-on a férjem, L. Gusztáv profiljáról. Milyen képzést fogsz elkezdeni?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása