oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 05. 06:46,  Egy nap egy ír kávézóban 233 komment

2016. február 05. 06:46 Határátkelő

Egy nap egy ír kávézóban

Folytatódik az Egy napom.. sorozat, ezúttal egy ír kávézó mindennapjaiba tekinthetünk be Kisrumpf segítségével (aki korábban már írt a piacról, és most is jó sok képet is küldött szerencsére). Sok mindent megtudhatunk a cukrász műszakáról és arra is fény derül, ki mindenki kóstolta már szerzőnk költeményeit (nem akármilyen hírességek, jegyzem meg).

Ha te is megírnád egy napod történetét, ne habozz! Meséld el írásban, fotókkal, vagy akár videóval, hogyan telik el, és küld el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

kavezokonyha.jpgA konyha. Ekkora helyen dolgoztunk, a forgalomtól függően hárman-négyen. 

"Mielőtt megkaptam ezt a munkát, egy élelmiszerboltban dolgoztam. Két éven át, egy piaci ismerősömnek köszönhetően sütöttem hetente többször, hazulról főnökömnek, aki egy dublini múzeum kis kávézóját vezette. Amikor saját, nagyobb kávézót nyitott, felajánlott nekem egy teljes munkaidős munkát. Így kerültem a Cake Cafe-ba, 2006-ban.

A cukrász műszaka hétkor kezdődik, ehhez 5.25-kor keltem és 6.10-kor hagytam el a házat, hogy némi autózással és parkolással elérjem a 6.25-ös villamost, ami éppen beért velem hétre Dublinba. Ki volt ez számítva, kérem.

Nem szerettem korán kelni, de ha már egyszer kint voltam a friss levegőn, élveztem a madárcsicsergést és a napfelkeltéket. Tetszett, hogy rajtam kívül az utcán csak néhány álmos szemű ember járt és inkább a sirályoké volt a pálya, akik az előző esti mulatságok után szedték össze az utcáról a szétszórt take-away-es dobozokból a chipset.

Nem a legjobb környék

Sosem tudtam, hogy mi vár a kapuban, ugyanis a közelünkben volt egy rosszhírű hajléktalanszálló, ahova nem mindig fért be minden nyomorult, mindig akadtak páran, akik az utcán aludtak, többek között a mi kapualjunkban.

Nem volt ebből soha probléma (csak némi takarítanivaló), ha hallották, hogy nyitom a kaput, fölkeltek és elmentek, de én mindig tartottam tőlük, mert szép számmal akadt köztük drogos. (Nagy probléma a drog az országban.)

Volt úgy, hogy fényes nappal vágott valaki a lábam elé egy kapualjból egy használt tűt. Ebből a szempontból nem egy jó környék, ahol a kávézó található, de dolgoznak a negyed megújításán, és ennek egyik első lépése volt, hogy megszűnt a hajléktalanszálló.

Sorra nyílnak az új kávézók, vendéglők, a közeli főút amúgy is egy hírhedt szórakozó utca, az ún. Camden Mile-on lévő kocsmáknak, bároknak nagy múltja és nagy közönsége van.

Az épület egyébként az ország első környezetbarát épülete. Esővízzel öblítik a WC-ket, napelemek vannak a tömb tetején, gyapjúréteg van a falakban, geotermikus hőszivattyú működik az udvaron, s fűti a lakásokat, amelyek az emeleten vannak.

Madarak

A földszinten van a kávézó, és egy hangstúdió az alagsorban. Maga a kávézó közepes méretű, hat asztal van bent, és hét kint, részben a pergola védelme alatt. Az udvar maga kedves oázis, nem hallatszik be a forgalom, s a dús növényzetnek köszönhetően rengeteg a madár.

zuhogottaho.jpgIlyen is van: zuhog a hó

Néhány galamb szokott várni reggel, mert tudták, valamit mindig kidobok nekik. Volt fészkelő feketerigónk, Josephine, amelyik gyakran odaugrált a vendégek tányérja mellé, kérincsélni, lopkodni. (Sajnos, csak egy fióka maradt meg a négyből.)

Volt egy vörösbegy, amelyik bejárt a kávézóba, ha nyitva hagytam nyáron az ajtót, összeszedte a morzsákat (ha talált) s egyszer lazán megült a keverőgépem emelőjén.

sandwichbread.jpgHozzávalók a szendvicskenyerekhez 

Hétkor a rendkívül fontos kávégép, és a sütő bekapcsolásával kezdem a műszakot, aztán jön az élesztős kenyér összerakása, mert a kelesztéshez idő kell. Azt, hogy egy élesztős kenyérnek meddig kell kelni, elég nehezen tudtam megértetni a főnökömmel, aki az egyszerű ír szódakenyérhez szokott, amit az ember csak összerak és már mehet is a sütőbe.

Megnézem a rendelőkönyvet, s ha van aznap szendvics megrendelés, négy-öt, esetleg hat nagyra puffasztott kenyeret sütök. Porélesztővel, meleg sütő tetején erőltetett menetben puffasztom fel szegényeket... De az emberek még így is szeretik.

Aztán következik a szódakenyér, ebből mindig négyet csinálok. Az első nap mindig nagyon finom és puha - volt, hogy egyszer Norvégiából írtak nekünk és kérték a receptjét -, de másodnapra már kezd megszáradni, akkor crouton-ként lehet felszolgálni levesekhez. Utána jönnek az angolszász scone-ok, sima és mazsolás változat készült 11-13 darab. Tipikus reggeli kaja, ennek mindenképpen készen kell lennie nyitásra.

8.10-re szoktam készen lenni a scone-okkal, és ekkor kerülnek sütőbe a szendvicskenyerek. Ilyenkor jutalmazom meg magam egy szemnyitogató kávéval.

A kávét egy Ariosa nevű kis cég szállítja hetente egyszer, és saját emberük, a bolgár Paulina jön pár hetente ellenőrizni a gép helyes beállítását, és azt, hogy a barista jól főzi-e a kávét. Nagyon odafigyel minden részletre, pl. kis mérlegen leméri, hogy a megfelelő mennyiségű vizet engedi-e át a barista a gépen a feketéhez...

A beszállítók

Most megint van új, lengyel tejszállító emberünk, aki úriember, mert behozza a tejet-vajat az ajtóig, és nem a kapuból kell becipelnem. Hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön jön a tojást szállító ember, Daniel. Biotojást kapunk. Ő kora hajnalban szállít, sokszor hetekig nem látom.

Szerdánként érkezik vidékről a joghurt: egyetlen farm terméke. Scone-hoz, szódakenyérhez író helyett, tortába tejföl helyett használom, nagyon finom. Csütörtökönként érkezik a sajtkereskedelmet uraló Sheridan-éktől a sajt. Néhány érdekesebb húsfélét (libacomb például) is tőlük rendelünk.

A húsokat sokáig az északír Kettyle cég szállította, valami fantasztikus sztékjeik voltak, aztán eltűntek a nagybani piacról, csak a Marks and Spencer-ben maradtak meg. (Utóbbit az írek Marks and Sparks-nak becézik, a létező vagy vélt eleganciája miatt.)

Vidéki termelőktől érkeznek futárral az ír chorizók és a szalámik, esetleg egy-egy érdekes, kis mennyiségben előállított sajt. Távoli megye füstölőjéből érkezik a füstölt makréla vagy egyéb füstölt hal.

A füstölt csirkemell gyakorlatilag állandóan szerepel a menün, amit viszonylag röviden tart a főnököm, s a séf először hetente, majd havonta újította meg, aszerint, mi volt éppen kapható.

Biozöldségeinket sokáig egyetlen farmról szereztük be: Allen, a cowboycsizmás, vékonyka szivart szívó földműves hozta dobozszám az aznap hajnalban, vagy előző este szedett zöldséget, de aztán őt igen felkapták a nagy, nevesebb vendéglők, nem maradt nekünk semmi, s most egy észak-dublini biofarm és egy másik “wholesaler" küldi nekünk a salátát, zöldséget, s a séf abból szezonálisan főz.

Mélyhűtőnk nincs, csak hűtő, amit lehet, frissen készítünk. Meg is lepődnek néha az emberek, amikor kiderült, hogy nincs mikró, csak sütő, vagy nincs a megszokott sajtos-sonkás szenya, négyszögletes bolti kenyéren.

kavezobelso.jpg

Abból a szempontból is jó volt a kávézó, hogy megismertem egy csomó olyan mestert és fiatalabb séfet, akik megújították az ír konyhakultúrát, mertek változtatni, elszakadni a káposzta-krumpli-marha szentháromságától, újféle sajtokat készíteni, szalámit füstölni, saját sertés húsából...

Itt van egy hölgy például, Kilkenny mellől, aki szivárványos pisztrángokat füstöl. Csodás! Vagy az almaszirup, amit régi ír almafajtákból főznek, cukor hozzáadása nélkül. Kiválóan passzol a reggeli zabkásához... Nemcsak megismertem ezeket a dolgokat, de rendelhettünk is belőlük magunknak, karácsonykor, vagy különleges alkalmakra.

De elkalandoztam, bocsánat. Reggelente 8.30-kor érkezik meg a barista. Általában Paco, kedvenc madridi kollégám nyit. (Nagyon nemzetközi társaság dolgozik ott. Főleg fiatal művészek, egyetemisták dolgoztak nálunk, hosszabb-rövidebb ideig.)

Itt megjegyezném, hogy sokan szidják az íreket, hogy lusták. Az évek során két lusta ír kollégám volt, hamar ki is dőltek s megváltunk tőlük - a többiek nagyon is keményen dolgoznak, s gyakran egyetem, vagy másik munka mellett. Ami még meglepett, hogy a séfek mind dohányosok voltak, egy kivételével.

Állítólag azért is, mert a séfek kemény műszakokat csinálnak végig (máshol), s egy szusszanásnyi szünetre a cigaretta volt az elfogadott indok. Amit nem értek, hiszen a séfnek azért erősen szüksége lenne az ízlelőbimbóira. Talán erről Stevee tudna nyilatkozni.

wineguy.jpg

Paco kirakja a cukrokat-tejet az asztalokra, illetve a székeket az udvaron lévő asztalokhoz és kilenckor a kapu nyitásával kezdődik a nap. Jönnek az első rendszeres vendégek: Mark a közeli üzletház brókere, akit egy időben csak tojásos fickónak hívtunk, mert mindig ugyanazt a reggeli tojásétel ette. Aztán elvett egy dietetikus hölgyet, és azóta már inkább a zabkása, vagy valamilyen gyümölcsös reggeli a kedvence.

Vagy jön Marian, a közelben lakó, kissé zavarodott alkoholista hölgy, szeszfelhőben, kutyáival - sokszor hozott nekünk apróbb ajándékokat, vagy szál virágot, s órákig el tud ülni egy-egy kávé és egy cigaretta mellett, míg a kutyái türelmetlenül követelni nem kezdték a sétájukat.

Sokszor jön az itteni egyik tévéadó bemondója, nálunk olvassa ki az aznapi újságot. Ő nagy rajongója a citromos szeletnek, mely a kávézó híres desszertje. Ezt egy közismert magyar foodblogger oldaláról ismertem meg, de mint kiderült, elterjedt amerikai édesség.

Ennek mindig lennie kell a pulton, ahogy a barnatésztának is, a brownie-nak. Utóbbi Nigella Lawson cukorban, vajban és csokoládéban gazdag receptje, jól variálható mazsolával, szárított gyümölcsökkel, magokkal,

eszkozeim.jpgMunkaeszközeim. 

Már nyitás után kerülnek sorra a tósztkenyerek, leves és tojásételek mellé adjuk, szeletelve. Ez is élesztős kenyér. Van egy nagy könyvünk, amiben jegyezzük a megrendeléseket, külön erre a célra tervezte főnököm. Ezt reggelente megnézem, hogy aznap mire számíthatok, mit kell elkészítenem. A megrendelések száma folyamatosan nő a nap során...

A sütemények

Másnapra igyekszem egy nappal előbb lesütni a süteményeket, de sajnos erre nem mindig van lehetőség: utolsó percben beesett és felvett rendelések zilálják össze a gondosan kialakított napirendemet. Ilyenkor aztán kapkodás van és bosszúság, és az érzés, hogy nem sikerül mindig szép munkát kiadni a kezemből. Nagyon frusztráló ez.

rutin.jpg

Egyszerre természetesen mindig több tortát sütök, hogy legyen plusz, ha jön egy megrendelés. Általában négyféle tortát igyekszem készíteni, hogy legyen választék.

Csokoládétorta, répatorta, gluténmentes csoki- vagy lime-os/kókuszos szelet, piskóta, almás-fahéjas, Guinness-es csokis, citromos-polentás, citromos-joghurtos-málnás torta, Halloween-kor töktorta, karácsonykor jó sok mince pie...

A jókora sütőmbe, amit egy éve kaptunk, már 10 torta is belefér, vagy négy, nagy tepsi ún. traybake. A legnépszerűbb torta a csokoládétorta, ennek receptjét egy angol magazinból vettem. 2008-ban Dublin legjobb csokoládétortájának szavazta meg egy magazin. Azt sejtem, hogy csak a magazin szerkesztőségének szavazataira támaszkodtak, de így is nagyon büszke vagyok az eredményre. 

Jobbára én gyűjtöm a recepteket, vagy főnököm hozza őket, esetleg valamelyik kolléga lát valami érdekeset valahol. Legtöbbjük viszonylag egyszerű, hiszen az egyszerűségre törekszünk inkább.

Mire észbe kaptam, már megszállottként vásároltam a szakács- és sütős könyveket, s manapság a férjem már összevonja a szemöldökét, ha megint egy újabb kötetet akarnék venni.

Tíz éve főnököm még első volt az ötletével, hogy nem franciás, csupa csipke süteményekkel rukkol ki, hanem házias, egyszerűbb sütikkel, tortákkal, és jótékonysági boltokból összeszedett csészékben-tányérokon tálal, ír hozzávalókból készült italokat, teákat, ételeket, s jó kávét. Pár év elteltével már másolták az ötletét...

A sütést általában piskótával kezdem, az 20 perc alatt megsül, gyorsan kihűl, lekvárral-tejszínhabbal töltve az egyik legnépszerűbb süteményünk. Igazi klasszikus, tea-kávé mellé.

Házilekvár minden mennyiségben

Legtöbbször főnököm édesanyjának lekvárjával töltjük. Ő nyugdíjas tanárnő, lelkes sütő-főző asszony, nyaranta tucatszám szokta felhozni vidékről a lekvárjait.

A nyitás előtti héten ő tanította meg nekem az alaprecepteket, most is az ő receptjei alapján sütöm a scone-t, és a piskótát. A legjobb lekvárja a rebarbarás-fügés lekvár, a receptet nemrég megkaptam tőle, angolul tudóknak íme, itt van Imelda receptje:

fugelekvarrecept.jpg

10-kor érkezik meg a séf, jelenleg Emilie tölti be a posztot, teljes 24 évével. Nagyon talpraesett, tűzrőlpattant teremtés, sok vendéglőben töltött már el két-három hetet, gyakornokként, sokat látott, tapasztalt. Azt hiszem, stázsolásnak mondják ezt szép magyar szóval. Emellett fotózik is (pár kép az ő munkája).

Nem sokszor, de ha volt időm, segítek neki előkészülni az ebédhez: salátát mosni, húst szeletelni, kenyereket szendvicseknek előkészíteni, vagy ebédroham idején a keze alá dolgozni. Általában mindig volt mit csinálnom.

11-től már teljes sebességgel nyüzsgött a konyha, jöttek ebédelni a környékbeli irodák alkalmazottjai, folyamatosan ment a keverőgép, hiába volt vagy 24 tortaformám, s a legtöbbje mindig használatban volt.

Legtöbbször meglepetésnek szánt születésnapi torákat rendeltek tőlünk, ezeket idővel már online is lehetett rendelni, igen szoros határidővel. Rendszerint volt 2-3 féle torta, abból ajánlottunk a megrendelőnek, ha nem volt éppen, amit akart. 

Az írek édessszájúak, majdnem mindent vajkrémmel, vagy cukormázzal kellett bevonni, még az ún. "mentes" tortákat is. 10 éve, amikor a kávézó nyitott, s dolgozni kezdtem ott, nem hallottunk gluten-tej-tojás allergiáról, süthettem mindent nyugodtan.

Most már erre is figyelni kell, ha tudok, igyekszem eleget tenni a kéréseknek, van egy-két jól bejáratott receptem, amolyan "mindentől mentes" torta, de a vegán sütinél meghúzom a határt. Két sarokkal odébb van egy sütöde, amelyik ilyesmikkel foglalkozik, oda küldöm a vegánokat. Nálam a "full fat version" található, szoktam mondani.

ambassador2.jpgAz angol nagykövet nyári partijára készült sütis pultunk, a "Team GB cake"-re keresztelt tortával. 

Műszaki rajzolói múltam jól jön, ha dekorálni kell. Sokáig ezért is kaptunk meg nagy megrendeléseket, mert rá tudom rajzolni a cég logóját a sütik tetejére. Egyenként...

Legnagyobb logós megrendelésünk 300 cupcake-re szólt, amire az egyik itteni mobilszolgáltató logóját rajzoltam fel. Eltartott pár órát. (Ma már ezt egy kis cég csinálja nekünk, nyomtató nyomtatja a logókat, ehető tintával, ehető cukormázlapra.) A tortákra az egyéni dekorációkat lágy cukormázzal rajzolom ki. Volt, hogy az ünnepelt hölgy tigrises tetoválását kellett rámásolnom a tortájára. Ilyenkor is jól jön, hogy van némi kézügyességem.

kezem_1.jpg

Igazából sosem tudom, hogy alakul a nap, mikor végzek. Majdnem minden nap tovább bent kell maradnom, féleg pénteken, amikor a legtöbb megrendelést kapjuk. A tízórás műszakom így néha 11-12 órára nyúlik el. A többi napokon elvileg egykor leteszem a lantot.

Sok visszatérő irodai, vagy céges megrendelésünk van, főleg értekezletekhez készítünk elő hidegtálakat, gyümölcstálakat. Az irodaiak előszeretettel rendelnek az utolsó pillanatban. Rendszeresen hív bennünket pl. egy altatóorvos, aki fura módon mindig valamilyen műtőbe kéri a szállítást, a város másik végében lévő kórházba.

Naponta küldünk ki ezt-azt Fran-nel, a taxisofőrrel, aki egészen baráti áron szállítja a doboz cupcake-et, szendvicseket, tortákat városszerte. Nemcsak nekünk szállít, dolgozik például több virágboltnak, például között a magyar Ivettnek is, akinek hozzánk közel virágboltja. A rövidebb, belvárosi távokra biciklis futárokat alkalmaz főnököm, mint kiderült, ennek a futárcégnek sok magyar dolgozik. Eddig hárommal találkoztam.

A vendégek: hírességek…

A fent említett tévébemondón kívül járt nálunk több híresség, színészek, zenészek. Főleg ír színészek, akik a hangstúdióba jönnek dolgozni, de volt, hogy a közeli forgatásról jöttek be kávézni.

Öt napon át mindennap nálunk reggelizett Mandy Patinkin a Homeland-ből, a feleségével, végigpróbálták az egész menüt. Járt nálunk Sophie Dahl, Andrew McCarthy, Aiden Gillen a Game of Thrones-ból, hogy csak az ismertebbeket említsem eldicsekedve.

Főnökömnek jó kapcsolatai vannak a művészek és a "foodie"-k világával, sok helyen írtak-írnak a kávézóról, elég ismert hely. Miután járt nálunk egy amerikai szakács, Bobby Flay (amikor filmet forgatott az ír konyhakultúráról), utána tömegével jöttek az amerikai turisták.

hotwaterbottlebiscuits.jpg

… és a turisták

Rájuk jellemző, hogy általában egy adott útikönyv leírása alapján eszik végig Dublint, hogy már reggel 9-kor az ajtóban toporognak, rengeteg kérdésük van, mindent kipróbálnak, kommentálnak, és igen hangosak, igen kedvesek, igen nettek.

S mind azt akarja enni, amit “Bobby evett”, vagy ami az útikönyvben volt említve, pedig azóta már változott párszor a menü... Mindig tudjuk, mikor jelenik meg valamilyen kritika vagy írás a kávézóról, mert akkor feltűnően több vendég lesz egy-két hétig, aztán elül a roham.

Nekem a legizgalmasabb az volt, amikor Anthony Bourdain-t vártuk. Kaptuk az emailt az asszisztensétől, lázban volt az egész kávézó, soha még így nem volt kitakarítva, élére állítva minden. Életem legdúsabban megrakott sütis pultját sütöttem le. Egy csomó volt kolléga "csak úgy" arra járt, s vártuk a híres szakácsot.

Dublinban forgatott arról, hogy egy rövid hétvége alatt hova menjen a turista, mit egyen-igyon stb. Sajnos hiába vártuk, csak a stábja jött. Életemben kevésszer voltam annyira csalódott, mint akkor.

Foodie-s kapcsolatai miatt sokáig biztattam főnökömet, érje el a megfelelő helyen, hogy legyen az ír kézműves termékekről is olyan brosúra, mint pl. a baszkoknál, amelyet a turista begyűjthet a reptéren vagy az irodákban, s megismerheti ezeket, úgy lép be az országba, hogy tudja, mit kell / érdemes megkóstolni, felfedezni a menün.

foodmap.jpg

Nem neki köszönhető, de végre most már ilyen is van, igaz, nem túl részletes, de ez is valami. A Good Food Ireland és a Bord Bia közös kiadványa most már megtalálható itt-ott. A magam részéről mindent megteszek, hogy népszerűsítsem, ezért itt a térképért felelős iroda elérhetősége: goodfoodireland.ie, sok-sok információval.

A mézeskalácsomat ette az akkori ír miniszterelnök, sütöttem csokitortát Lionel Richie-nek és a zenekarának, tőlünk vittek meglepetés-tortát az ír férfi- és női rögbicsapatnak is...

Ette a tortámat sok-sok szülinapos, felnőtt és gyerek, sütöttem tortát váratlan leánykéréshez, felirattal, sütöttem keresztelőre, esküvőre, évfordulókra. Ezek nekem kedves emlékek. Ha azt vesszük, hogy könyvekből tanultam meg sütni, akkor szerintem nem is rossz eredmény.

Akármennyire jó csapat voltunk, s élveztem magát a munkát, novembertől otthagytam a kávézót, mert a stressz kikezdte az egészségemet, jónak láttam távozni. Most megpróbálok kisvállalkozóként talpon maradni.”

A moderálási alapelveket itt találod. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egy napom Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr28360816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.02.05. 06:55:51

Nagykövetnek nagytorta,jók a kaják,jò poszt,grat.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.05. 07:08:39

Ez nagyon jól sikerült. Köszönjük.
:)
Fénypostán várok egy kis kóstolót.
:D

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.05. 07:28:06

Ez szuper volt! Szívesen végig enném az étlapot. :))

Golf2 2016.02.05. 07:47:00

Szegény bròker jòl megszívta a gyògyegér hőlggyel,azòta már nyerít is a sok zabtòl.

DieNanny CH 2016.02.05. 07:50:03

Nagyon jó volt, nem csoda, hogy nem bírtad a stresszt. A csupa bio és helyi termés, saját lekvár használata nagyon szimpatikussá teszi főnöködet.

(De azért az bennem van, hogy az ottani Köjál mit szól ahhoz, hogy madárkák sétálnak a keverőgépen?)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.05. 08:07:12

A poszt kiválósága mellett nekem ket szó jutott eszembe.
"Boldog békeidők".
Hihetetlen jól megfogta ezt a hangulatot.
A beszállítók rövid jellemrajza a mindennapi munka családias környezet tűpontos leírása és remek posztot eredményezett.
Az utóbbi idők legjobb posztja.

HardPötty 2016.02.05. 08:15:14

Szellemisézés:

"Nem értem miért kell ehhez elhagyni a csodálotos magyar hazát. Nálunk is hozzàd vágja a csöves a tűt és itt is van kàvézó. Igaz a teljesen megújuló energia xarrá van adóztatva de jobbak is az èpületek. Itthon kellene a gazdaságot építeni ezzel a szaktudással. Itt is van elég nagyember. Ha jó a kávézó bemennek itt is. Nem értem a hazá"lyukat" elhagyókant. Adjatok magyarázatot erre. "

Vége

Szuper poszt volt. Most kicsit mèrgesen nézek az ipari szendvicsemre és a kutyulósbekavarós kávéra a papír poharamban.

fhdgy 2016.02.05. 09:15:12

Lennének kérdéseim a poszterinához:

Hogy fogadta a tulaj a távozásod hírét? Ez nagyon érdekelne!

A leírásod alapján átlag feletti ez a kávézó, a megbecsülés, bérek is?

Biztos, hogy a kisvállalkozói lét stresszmentesebb lesz? Én kívánom, de egy kicsit pesszimista vagyok.

Karma17 2016.02.05. 09:42:17

Sok sikert, es tetszett a poszt, de en sem vagyok igy kivulrol meggyozodve, hogy a kisvallalkozoi let stresszmentesebb lenne :) Mondjuk a munkaidoddel talan jobban tudsz gazdalkodni, nem mas fogja beosztani helyetted :)

Azt pedig nem csodalom, hogy a napi 10 oras muszak kikeszitett, ez sajnos ilyen :)

Hari Seldon 2 2016.02.05. 09:43:17

A poszt jó részletes volt. Alig győztem elolvasni.
Ma csak két negatív személyes megjegyzést teszek.
A vajkrémes süteményeket nem szeretem. Szerintem már nem olyan "korszerűek".
A hírességeket nem ismerem. A trónok harcából az első évadot láttam, nem igazán emléxem belőle sokra, csak hogy a főszereplő meghal a végén.

sellőlány 2016.02.05. 09:52:40

Wow. Hiánypótló poszt. Gratula!

DieNanny CH 2016.02.05. 09:56:31

@Hari Seldon 2:

OFF

Pedig a Homeland jó! Ráadásul az egész 5. évadot Németországban forgatták... Ki tudja, lehet, jön egy francia évad is.

Hari Seldon 2 2016.02.05. 10:11:20

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Homeland? - Majd utána nézek milyen az.
Mostanában alig nézek tv-t. (nem vagyok tv ellenes fanatikus, csak valahogy kimarad)

DieNanny CH 2016.02.05. 10:20:13

@Hari Seldon 2:

Ráadásul az 5. évad nagyon naprakészen a menekültekkel is foglalkozik! (És még nov. 13-ról is volt egy pár szavas megjegyzés.) Szóval, nyugodtan kezdhetsz az 5.-kel.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 10:41:48

Jó reggelt, és köszönöm.

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Hátizé... biztos szörnyülködnének, de ez a sétálás a keverőgép fogantyúján egyszer fordult elő. Arra már volt panasz, hogy Josephine egy vevő asztalára kakált, de az is egyedi eset volt. Ki tudja, jön-e az idén.

@fhdgy: Nem örült, de mivel kórházi tartózkodás után mondtam fel, 3 hónapot adva neki, nem tudott mit mondani. Korábban próbáltam a stressz okait megszüntetni, nem sikerült. De bármikor visszavár, ha úgy döntenék, hogy mit nekem stressz. Amúgy napi kapcsolatban vagyok vele, beszállítóként, sütiket vesz tőlem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 10:46:55

@Karma17: Csak péntekenként volt nagyon húzós a műszak, de az nagyon zavart, hogy nem tudtam a délutánjaimat tervezni. A kisvállalkozásom nagyon-nagyon kicsi, de most legalább kreatívkodhatok a sütikeimmel.

@fhdgy: nem jók a bérek. A felszolgálók minimálbéren vannak, én közepes fizut kaptam. De az, hogy hozzáfértem egyes termékekhez és a kollégák igen nagy pluszt jelentettek. S az, hogy jónevű helyen dolgozhattam.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 10:49:56

@Hari Seldon 2: ha tudnád, milyen lélekölő, amikor egy remek gyümölcsös tortát több mm vajkrém vagy cukormáz alá kell temetned?! De ezt kérik, szeretik.

A Homelandből nekem legjobban az 5. tetszett. Főleg, hogy Berlinben játszódik. Izgalmas, időszerű.

SzZoole 2016.02.05. 10:52:40

@kisrumpf: gratula,irigylesre melto munkad van/volt.
En megertem,hogy miert hagytad ott a munkad,a betegseg/egeszseg nagyon nagy ur

Muscari 2016.02.05. 10:53:08

De jó volt, ha arra járok egyszer, akkor szívesen bemennék. Nagyon tetszik, hogy az anyuka lekvárját használják, a helyi ÁNTSZ mit szól? (nálunk ez probléma lenne) Tetszik, hogy így kísérleteznek a receptekkel, a stresszt viszont nem irigylem.

Abban a kávézóban is megfordult pár híresség, ahol én dolgoztam, de most Mandy Patinkin miatt nagyon irigy vagyok, úgy imádom!!!

Ps: Az idősotthonunkat az a megtiszteltetés érte, hogy beköltözött hozzánk egy nagyon magas rangú politikus anyukája. Aranyos a néni, de ez azért nem hiányzott. :-)

London2009 2016.02.05. 10:57:30

Oh, nekem mindig is egy ilyen hely volt az almom! De oriasi munka lehet. Megertem, hogy tiz ev eleg volt belole.
Azert ez csodalatos Irorszagban, hogy tele van csaladi kezben levo vallalkozasokkal, amik kepesek ugyanolyan kivalo minosegu termekeket eloallitani hetrol hetre.
A nagynenem egy nagy multinak volt az arubeszerzoje evtizedeken at. Nagyon sziven viselte a magyar beszallitoak sorsat, mindig az erdekukben lobbizott. Egy ido utan viszont kenytelen volt feladni, miutan folyamatosan ingadozott az aruk minosege. Egyik heten remek arut kapott toluk, masik heten csapnivalot. Kenytelen volt egy ido utan mas megoldast talalni… Szomoru ez!
Pedig biztos, hogy Budapesten lenne igeny a bio illetve a csaladi vallalkozasok jo minosegu termekeire. Na es akkor videken is lenne dolog, nem csak a kozmunka. Bar biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten ez mukodik Magyarorszagon is, de nem hiszem, hogy ilyen mertekben es szinvonalon.

Muscari 2016.02.05. 10:59:55

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: a Homeland nagyon-nagyon jó! Nálam még a Breaking Bad-et is veri, pedig az is nagy ott van.

fhdgy 2016.02.05. 11:05:06

@London2009: Igény biztos lenne rá, hogy minőségi, meg bió, meg ...

De hol a fizetőképes kereslet?

Az meg nem megy, hogy a Tecsó gazdaságos árán adjanak egy egészen más kategóriát.

Persze vannak, akik meg tudnák fizetni, de az összeségében meglehetősen vékony réteg.

LittleG (uk) 2016.02.05. 11:07:29

@Hari Seldon 2: "A trónok harcából az első évadot láttam, nem igazán emléxem belőle sokra, csak hogy a főszereplő meghal a végén."
:)
Ez úgy hangzik, mintha modern verziója lenne az azt hiszem Woody Alennek tulajdonított idézetnek: Olvatam a Háború és Békét. Oroszokról szól.

LittleG (uk) 2016.02.05. 11:08:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Érdekes, eddig még nem is hallottam a Homelandről, ma reggel ajánlotta egy kollégám, hogy az milyen jó és itt is szembejön velem, azt hiszem ez égi jel :)

Muscari 2016.02.05. 11:09:05

@kisrumpf: végül is nem gond, csak ránk irányítja a figyelmet. Ha valaki valamit hibázik, annak sokkal súlyosabb következményei lehetnek, csupán ennyi. Bár szerintem nem lesz gond.

Nem is esett le először, hogy te írtad a posztot :-) jól tetted, hogy otthagytad, akármilyen menő hely is, az egészséged sokkal fontosabb. Remélem felfut majd a kis bizniszed, sok sikert kívánok.

Mesélj Mandy-ről, milyen a való életben? :-)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 11:17:46

@kisrumpf: apropó, Imelda lekvárja max. 3-4 hónapig tart ki, utána a séf főzi a lekvárt helyben.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 11:22:48

@Muscari: Gondolom, ez azért okoz kis gyomorszorulást....

Nagyon csendes embernek tűnt. Igen udvarias volt, nem nagyon szólt. Inkább a felesége beszélt. Szeretik az országot, pár éve voltak itt biciklitúrán (!). Ízlett nekik a zabpelyhes palacsinta, arra határozottan emlékszem

London2009 2016.02.05. 11:24:26

@fhdgy: Ez egy erdekes dolog am. Anyukam mondja mindig, hogy Diggert idezzem a “boldog bekeidokben” nem volt olyan, hogy a kert vegeben ne lett volna egy kis vetemenyes. Ha epp nem volt semmi otthon, akkor dedanyam kiszaladt a kert vegebe es szedett egy kis zoldseget, csinaltak hozza egy kis csipetket es kesz is volt a legjobb zoldsegleves a vilagon. Bio volt ez a kert vegebol szarmazo repa, retek, (mogyoro)? Abszolut! Az csak ugy nott. Akar mogyorot meg diot is irhattam volna, mert volt olyan fa is kertben. No meg ribizli, piszke, alma, szilva, eper, malna stb. De peldaul anyam a csirket a piacrol veszi ugyanattol az asszonytol evek ota, akirol tudja, hogy akkor vagja le a csirket, amikor felhivja, hogy kellene es amugy a csirke a kertben kapirgal es nem tapon no fel egy keltetotelepen. Annyi nagy kert van videken, ahol szerintem siman lehetne termelni bio termekeket kis odafigyelessel, hozzaertessel kis mennyisegben. Utana pedig csak a szallitast kellene megoldani. Ha pedig nem lenne az arban a kulonbseg a duplaja, akkor biztos, hogy lenne ra vevo.
A mi falunkban (Blackheath) van biopiac meg helyi hentes meg halarus hetvegenkent. Sokkal dragabb mint a Tesco gazdasagos, de miutan mi egyelore csak ketten vagyunk, igy nem okoz olyan nagy ervagast, hogy ne ezeket vegyuk. Mar ismerjuk az arusokat, tobbseguk Kentbol jon es kis biogazdasagokat uzemeltetnek. Picike csaladi vallalkozasok ezek es szebbnel szebb arukat hoznak hetre hetre.

London2009 2016.02.05. 11:27:08

@LittleG (uk): Homeland nagyon jo! Mi mult heten fejeztuk be az 5. evadot. Viszont teljes fuggoseget okoz ugyhogy most el is dontottuk, hogy nem kezdunk bele egy uj sorozatba egy darabig. Bar az utobbi idoben en Familia Kft-t nezek estenkent! De az mas! :D

London2009 2016.02.05. 11:27:43

@kisrumpf: Saul Berenson!! Lucky you! :D

fhdgy 2016.02.05. 11:40:40

@London2009: Igen, a "boldog békeidők" csak valahogy elmúlt. Voltak a kertben, amik "csak úgy nőttek", de sok közülük csak akkor, ha kemény munka állt mögötte.

Vannak kertnek való területek az országban, elég sok, sőt korábban azok is kertek voltak, ma pedig nagyon sokat a gaz ver föl.

Bió kis méretben nem megy, csak akkor ha az illető éjjel permetez. :-)

©________ 2016.02.05. 11:43:45

@London2009:
Mindig elfeledkeztek a fizetokepes keresletrol.:-(

Nyilt most itt Szombathelyen egy cuki kis pasta etterem, olcso arakkal es friss alapanyagokkal, 3 srac volt benn tegnap.
Kivancsian (es amugy drukkolva) fogom figyelni a sorsukat, mert ez a felallas penzugyileg nehez eset, de ne legyen igazam!!!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 11:53:30

@London2009: gondolom, a concierge küldte hozzánk, mert eléggé el vagyunk dugva

London2009 2016.02.05. 11:54:18

@fhdgy: Pont ez az! Szerintem regen ilyen nem volt, hogy egy kertet a gaz lepett el. Videken kis penzbol elt az emberek tobbsege akkor is. De ami maguknak kellett, gyakran megtermeltek.
Anyam szerint az egyik legorultebb dontesek egyike az volt, amikor az emberek a vetemenyeseket elkezdtek tujakkal teleultetni…o a mai napig utalja a tujakat. :D
Egyebkent nekem van vetemenyesem! Itt Londonban! :D Van egy csomo fuszernovenyunk is. Kaptam egy konyvet ami a “csinos” zoldsegekrol szol. Hogyan szurjunk be egy karalabet ket muskatli koze? Nem vicc! Mondjuk en nem ezt csinaltam, hanem az egyik viragagyas tele van zoldseggel. Karalabe, kale, cekla meg krumpli van benne eppen. De nyaron volt eprunk, koktelparadicsomunk meg chili paprikank! Csinaltunk egy mini uveghazat is. Lenyegeben egy allvany, amin muanyag polcok vannak es ott nonek a kis palantaim. Nyilvan ez egy jatek, de szeretem.

fhdgy 2016.02.05. 11:54:55

@fhdgy: A nyolvanas-kilencvenes években nekem is volt kertem. Örömmel műveltem, de egy idő után elegem lett belőle.

A vetőmagok, vegyszerek egyre drágábbak lettek, a fölösleget eladni nem lehetett, így összeségében egyre drágább lett. Csak az az öröm maradt, hogy én termeltem.

Az "én termeltem" érzés talán még ma is meglenne, ha én ehetném meg, amit megtermeltem, Ma viszont egyre inkább más eszi meg, mert egyre inkább ellopják! Az ismeretségi körömből sok ilyen esetről tudok.

A problémák nagyon szerteágazók. Nem lehet semmit kiragadni.

Nagyon sok mindennek másképp kellene lennie, de az nem a kisember feladata, hogy megoldja.

Pl. én, mint kisember, mit tehetek azért, hogy ne mások egyék meg, amit én termeltem?

Az egyik dolgozik, állja a költségeket, a másik meg csak szüretel? Ez is csak egy a sok probléma közül és hány ilyen van még???

London2009 2016.02.05. 11:58:40

@Praliné.: Nekem a pasta etterem pont az, ahova nem biztos, hogy mennek. A tesztaval mindig ugy vagyok, hogy miutan azt ket perc alatt otthon en is megcsinalom, etteremben inkabb valami kulonlegesebbet ennek.
Tudom, hogy ez a baj. Ez meg nyilvan egy ordogi kor sajnos…

Galaxhopen [Swe] 2016.02.05. 12:00:41

@kisrumpf: Nagyon-nagyon hangulatosat alkottál megint, nem okoztál csalódást :-)

A rengeteg apróság, ami napi szinten vagy kiszámíthatatlan, vagy lehetetlen (vagy mindkettő együtt), egyértelmű, hogy felőrli azt, aki "csak" jól akarja végezni a munkáját... Szóval abszolút érthető a döntésed.

London2009 2016.02.05. 12:01:53

@fhdgy: Errol az nem regi eset jutott eszembe, amikor egy gazda fagyallot tett a malna vagy eperboraba, mar nem emlekszem, mert allandoan elloptak. A tolvaj meghalt, a gazda bortonbe kerult…
Ez eszembe sem jutott, hogy ellopnak… Szepen vagyunk.

London2009 2016.02.05. 12:03:47

@kisrumpf: Itt UK-ben szerintem ez egyre divatosabb dolog. Foleg miota van ez a bio meg organic orulet. Vagy az ugyanaz? :D
Nagyon sok ez a szedd magad alma, preseld magad gyumolcsle, termeld magad ilyen olyan konyv. Alakul ez.

Muscari 2016.02.05. 12:07:29

@London2009: mi most fejeztük be a Person of Interest-et, az is jó, bár akkora függőséget nem okozott, mint a Homeland. Mikor azt néztük volt, hogy csak öt órát aludtam, mert három részt is megnéztünk egy este.
Az utolsó évad így szenvedés volt, hogy egy hetet kellett várni az új részre :-)))

Akik nem tudják,: a Homeland az egy olyan sorozat, ami nem különálló epizódokból áll, hanem összefüggő, folyamatos a cselekmény, és persze mindig úgy van vége résznek, hogy valami csattanóval. Így alig várod, hogy lásd a következőt.

fhdgy 2016.02.05. 12:10:52

@London2009: Meg az uborkást 220-szal végő gazda!

Nagyon-nagyon sok mindent rendbe kellene rakni Mo.-on, hogy egyáltalán kimozdulhassunk a holtpontról. Különben is, hol a holtpont? Messze még a gödör alja. :-(

HardPötty 2016.02.05. 12:11:03

--==<<Izaura forever>>==--

London2009 2016.02.05. 12:12:05

@Muscari: Netflixen neztem meg az elso ket evadot es valami egy het alatt kivegeztem! :D Egyedul voltam otthon es gondoltam elkezdem… Egy ido utan feltult, hogy milyen hosszu egy evad…aztan rajottem, hogy mar kettot megneztem. Veszelyes!
Ranezek erre a Person of Interestre. Koszi!
Jovo heten megint egyedul leszek es megrendeltem magamnak a Varatlan Utazast! Hetty neni! yeah!

©________ 2016.02.05. 12:16:28

@London2009: 3asztal van, tehat nem az ott ulo forgalomra szamit, hanem a hazhozszallitasra, illetve munkahelyre. Ottnyilvan nem foznek.

2016.02.05. 12:17:06

@fhdgy: Ez nagyon szomoru... :(

London2009 2016.02.05. 12:18:21

@fhdgy: Mikor a szuleim eloszor jottek hozzank latogatoba, Apa azonnal mondta, hogy uristen, ez az uvegbetetes bejarati ajto, ez orultseg! Aztan meglatta, hogy mindenhol az van…utana a “french door”-on borult ki, hogy az a kertre nyilik, a kert pedig az utcara…arra redony kell! Aztan megbekelt vele, hogy mindenhol ilyen van es meg csak riaszto sincs a hazakon… Mondjuk en arra szoktam gondolni, hogy megis mit lopnanak el tolunk… Oke, a chili paprikakat sajnalnam, de azon tul TV meg mikrosuto, laptop? Persze kotottem biztositast, de tenyleg nem jarna jol a betoro ha hozzank torne be, nem talalna semmit.

London2009 2016.02.05. 12:19:25

@Praliné.: Ja, ertelek. Magambol indulok ki, hogy en nem rendelnek tesztat. De ez ugye semmit nem jelent. Sok szerencset nekik!!

Hari Seldon 2 2016.02.05. 12:20:32

@kisrumpf:
Nálunk amennyire én értem/gondolom kevéssé jellemző a vajkrémes megoldás. (mármint ezt látom a boltokban)
Igaz én nem vagyok egy nagy szakács, ezért nem értek hozzá.
Mi időnként ezt vesszük a Carrefour-ba:
www.meilleurduchef.com/cgi/mdc/l/fr/recette/trianon-chocolat.html
www.youtube.com/watch?v=rAcyT75exdE
Vagy ez a másik torta amit szoktunk venni: tarte aux framboises-t.

Ginix 2016.02.05. 12:22:48

@London2009: piszke! végre valaki! soha nem értik, mikor ezt mondom:)

2016.02.05. 12:23:08

@Praliné.: UKben nagyon nepszeru a pot noodle, tudom hogy nem jo minoseg de nagyon olcso es nepszeru. Rengetegen eszik munkahelyen. Ha mar rendelnek kajat, akkor nem tesztat rendelnek hanem pl. pizzat, kinait vagy valami mas etelt. De lehet hogy ez Mo.on maskepp mukodik.

2016.02.05. 12:30:41

@London2009: Ez alapvetoen igaz, en is errol a blogrol ertesultem hogy allitolag Mo.on ellopjak a kerti butorokat a kertbol ha nem zarod be (?). Ettol fuggetlenul van Londonban is betores, hozzank egyszer betort egy kelet-europai ferfi delelott tizkor (onnan tudom, mert az egyik lakotarsam talalkozott es beszelt vele) es meg mielott megzavartak, ellopta a laptopomat, a Sky boxunkat (a TVt nyilvan utana keszult kivinni a hazbol) es a szennyeszsakomat :( mert abba pakolta a szajret. Egesz vegig ezen rohogtunk utana, mert a szennyeszsak elenk pink szinu volt feher 'laundry' felirattal, elkepzeltuk ahogy a (lengyel) kozepkoru pasi azzal a hatan menekul :).

Mondjuk az a resze kevesbe volt vicces hogy a konyhakesunket is ellopta, meg egy uj konyharuhat. Ugyanis miutan bejott a hazba, elso utja a foldszinten levo konyhaba vezetett, ahol magahoz vette a konyhakest, gondosan konyharuhaba csavarva, gondolom hogy ne legyenek ujjlenyomatok, es csak azutan ment fel az emeletre jol felszerelkezve.

2016.02.05. 12:36:20

@London2009: Ja es van ahol van riaszto, en mar ket hazban is laktam ahol volt, es az anyosomnak is van.

Evain 2016.02.05. 12:36:22

@fhdgy: most bevallom emberesen, hogy egyszer arról beszélgettünk az urammal, hogy ha egyszer arra vetemednénk, hogy ingatlant vegyünk odahaza valami eldugott helyen, akkor az alábbi védelmi rendszerek kerülnének telepítésre:
- elektromos védőrendszer, a kerítésen belül, de olyan, amitől ottmarad az, aki bejön
- ipari daráló
- vaddisznó

Evain 2016.02.05. 12:38:25

@Evain: ja, ezt a telekre, nyilván nem házon belülre :D:D:D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 12:39:27

@London2009: Az vasárnaponként (?) kötelező volt. Itt az egyik mellékcsatornán megy, néha belenézek, ha havat akarok látni

2016.02.05. 12:41:29

@Praliné.: Kepzelheted, es raadasul az egyik kedvenc acelkek polom is benne volt a zsakban, meg egy par zokni! A lakotarsam meg csak azt hajtogatta hogy 'most vettem azt a konyharuhat a John Lewisban es annyira jo volt a mintaja'... TVt se tudtunk nezni amig egy ismeros meg nem sajnalt minket es at nem hozta a Sky dobozat hogy legalabb lenyugodjunk.

fhdgy 2016.02.05. 12:45:01

@Evain: Indulásnak nem rossz, de Mo.-on ez kevés.

Pl. az elektromos védőrendszer elé "recepciós"-t kell állítanod, hogy azt mondja:

Betörő úr, a vezetékhez ne tessék véletlenül sem hozzáérni, mert meg tetszene halni és akkor a gazdám börtönbe kerülne ön miatt. Ráadásul pont annyit kapna, vagy még többet, mint egy rendes emberért, akkor meg hol az üzlet?

Ipari daráló dettó!

A vaddisznókról meg már ne is beszéljünk! Még állatkínzásért is börtönbe zárnának, mert szegény vaddisznókat rákényszerítetted, hogy emberhúst egyenek. Pfújj!

2016.02.05. 12:48:32

@London2009: Az egyik helyen ahol laktam Londonban, ket csirket tartott a landlord a kertben, egy ilyenben: www.omlet.co.uk/shop/chicken_keeping/eglu_classic/. Mindig volt friss tojas. Sajnos egy ido utan elkapta oket a roka amikor kint voltak setalni a ketrecen kivul.

London2009 2016.02.05. 12:55:08

@Mirjam2: Ezt a sztorit mar meselted, eleg horror. Hol laktal akkoriban? Nyilvan kornyekfuggo. Egy ismerosomek Deptfordba koltoztek, hiaba mondtuk neki, hogy ne tegyek. Be is tortek hozzajuk es elvittek a nagy Mac gepet. Rajta volt a kapcsolatuk osszes fotoja az elmult tiz evben. : ( Vissza is koltoztek azota videkre.
Az uj hazunkban nekunk is lesz riaszto. Ott szinte minden hazon van. Bar en eleg ertelmetlen dolognak tartom, kiveve ha be van kotve a rendorsegre, de az meg ugye baromi draga. A kert egy parkra nyilik, ami ugyan a Greenwich Campus resze, de szerintem onnan lenyegeben barki bejohet.

DieNanny CH 2016.02.05. 12:55:51

@LittleG (uk):

:-DDDDDD

Ha van olyan, 5-6 egymást követő napod, amikor semmi, de semmi dolgod nincs, akkor kezdd el az első évaddal.
Ha nincs, akkor kezdd az 5-kel, mert amikor ezzel végzel, úgyis fogsz időt találni az első 4-nek is...

:-DDDD

2016.02.05. 12:56:16

@kisrumpf: Igen, egy masik lakasnal meg egyszer hajtut talaltunk a zarba beletorve mikor hazaertunk. Mondjuk az Tottenhamban volt, so it doesn't count :). De sajnos barhol elofordulhat ilyesmi. Tavaly legnagyobb megdobbenesemre Szaudi Arabiaban teljesen kipakoltak az egyik kolleganom tarsashazi lakasat napkozben, amig ok a ferjevel dolgozni voltak. Minden mozdithatot elvittek, az irataikkal egyutt.

London2009 2016.02.05. 12:58:28

@Mirjam2: ahhhh, ilyen nekem KELL! Most!! Csak mi is tele vagyunk rokakkal. Ugyhogy nem tudom, hogy a csirkek mennyi ideig huznak. Valoszinuleg nem sokaig.

DieNanny CH 2016.02.05. 12:59:22

@London2009:

Pár napja néztem egy riportot egy magyar faluról, ahol mindent lopnak, még ereszcsatornát, kertkaput is.
Ott mondta egy néni, hogy ő akkor is fog tyúkot ültetni, ha naponta is ellopják őket, mert hát az hogy néz ki, hogy ő falusi ember létére boltban veszi a tojást...!!!
:-(((((((

Hari Seldon 2 2016.02.05. 13:00:57

@kisrumpf:
Igen, az is nagyon jó.
De most ahogy így gondolkodom, azért itt van a Mille-feuilles is amit szoktunk venni néha:
www.meilleurduchef.com/cgi/mdc/l/fr/recette/mille-feuille.html
Szerinentem kicsit hasonlít a magyarországi kérmeshez.

P.Elliot 2016.02.05. 13:11:39

Milyen lebilincselo poszt, sajnaltam hogy vege lett. Sajat vallalkozas? Ha ugyes a posztolo akkor az is fel tud futni es megiscsak a maga ura, senkihez nem kell alkalmazkodnia.
Tetszett hogy nevet adtak a madarnak. A egeszsegugy szervezeteknek itt sem tetszene hogy a madar kutatgat a boltban de a nagykozonseg nem hiszem hogy olyan nagyon szolna erte.
Valamelyik evben New York Cityben volt hogy egy szemfules riporter kiszurta hogy egy kis kinai pek boltocskaban egy macska ul a kirakatban a kenyerek kozott, nem, nem eppen rajtuk csak ott valahol es mindjart le is filmezte, betettek a hirekbe es botranyt csaptak. A kinai letagadta hogy neki macskaja volna, nem tudja hogy kerult oda. A riporternek volt kepe lesbe allni masnap hajnalban a kameraval es azt latta hogy a macska ott ul a bajaratnal, varja a nyitast, a peket aki megsimogatta es udvariasan elore engedte az allatot, megint benne volt a hirekben. Az elozo napi esetnel New York lakossaga mulatott a kirakati macskan, masnap azonban teljesen fel volt haborodva de nem a macska hanem a riporter miatt. Hogy mit piszkalja azt az allatot. Semmi koze hozza. Ha a pek megengedi hogy bemenjen akkor neki semmi koze hozza, mit uldozi azt a macskat. Par nappal kesobb megint volt kis hir hogy valaki ertement es orokbe fogadta, a pek uzlete meg fellendult mert a varos kivancsi volt a boltra amit a teveben napokig mutattak, es persze vasaroltak is, nem zavarta oket a dolog. Lehetseges hogy az egeszsegugyi szervezet megbirsagolta a boltot bar ahogy ezeket ismerem csak figyelmeztetes lehetett eloszor....Nem olyan nagy ugy egy macska vagy madar amikor a nagyvarosok tele vannak patkannyal, inkabb meg kellene a patkanyfogo macskakat becsulni. New Yorknak is vannak ezekkel problemaik, rengeteg penz megy el irtasra.
Ott nem lattam de Parizsban a padon ahol uldogeltem szaladt ki egy patkany a labam alol delidoben es azt hittem ottmaradok az ijedsegtol.
Szoval finom tortakat keszitesz? Kaphatnank egy-ket receptet? Persze csak ugy ha nem rontjuk vele a bizniszedet.

fhdgy 2016.02.05. 13:13:41

@London2009: Nekem is volt hasonló elképzelésem. Van egy nagy rétem, gondoltam majd egyszer csinálok mobilkerítést, kerekekre szerelt tyúkólat, és ahogy a csírkék lestrapálják a területet, egyszerűen arréb költöztetem őket. A rókákra is gondoltam. Dupla kerítést képzeltem el, és a két kerítés közé egy jó pulit vagy farkaskutyát.

Aztán feladtam, mert a kutya védene a rókák ellen, de nem a két lábú rókák ellen.

Ilyen egyszerűen foszlanak szerteszét az elképzelések.

Muscari 2016.02.05. 13:17:21

@London2009: csakhogy ez nagyon sok munkaval jart. Emlekszem, anyukam volt, hogy nyaron hajnali fel negykor kelt, megontozott, aztan elment dolgozni. Delutan hazaerve fozott, takaritott, majd megint a kert, sot allatok is voltak. Allandoan kimerult volt, ma is a fulemben cseng a "rohadt kert" kifejezes, annyiszor hallottam.

Aztan idovel a kert egyre kisebbre zsugorodott, ami megmaradt, es feltetlenul nagyon megeri az az eper, malna es a gyumolcsfak.

Krumplit, hagymat vetni szerintem csak a mazohistak szoktak, illetev az, aki kulon oromet leli benne. Kulonleges zoldsegeket erdemes meg termelni, mint pl feketegyoker, amihez nem nagyon lehet boltban hozzajutni.

Nagyban fugg a dolog attol is, hogy kinek mennyi a szabadideje, munkanlekulinkent nyivan erdemes nagy kertet muvelni. Nekem egy volt szomszedasszonyom csinalja ezt, nem talalt munkat, aztan fel is adta es belevetette magat a kertbe, ma mar el is ad a termenyeibol.
De itt megint visszakanyarodunk oda, hogy kell pl kut vagy ciszterna, mert vezetekes vizzel ontozni ongyilkossag, akkor mar nem is eri meg az egesz, sot. Nem olyan egyszeru ez, na.

Muscari 2016.02.05. 13:21:27

@fhdgy: bizony, ezt az aspektust ki is felejtettem, a sok lopas miatt hagytak fel a szuleim a tyuktartassal is. A barackot is lelopjak minden evben, az uj fakat egyre kozelebb ultetjuk a hazhoz, de meg igy is bejonnek. A zold ringlot viszont hatra ultettuk. Mondtam a szuleimnek, hogy nyugi, azt nem fogjak leszedni, mert azt hiszik, hogy meg eretlen :-D

Evain 2016.02.05. 13:22:00

@fhdgy: micsiri? hát erről senkinek nem kő tudnia ugye. :D

Sőt, lehetne a gyesznót jó pénzért levadásztatni trófeásoknak. Tuti biznisz. Akkor a sógorság is meglenne. Érted, na. :D

London2009 2016.02.05. 13:26:14

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Regen ez igy volt. Tenyleg szegyennek szamitott ha valaki nem maga fozte a lekvart, rakta el a befottet stb. Ma meg azt sem tudja a tobbseg, hogy mit lehetne egy egesz csirkevel kezdeni. Peldaul en rendszeresen veszek csirkecombot 1 fontokert mert egyszeruen nem veszi meg senki a boltban, igy mindig tele van vele a leertekelt aru resz (bargain counter). Csak a csirkemell fogy. Volt egyszer egy Jamie Oliver musor, amikor fiatal noket tanitott arra, hogy mikent kell egy csirket szetbontani, miket lehet a kulonbozo zoldsegekbol csinalni… Tudom ez mar kicsit mas tema. Legutobb 29p-ert vettem egy kelkaposztat mert mar a bargain counterben volt. Mert egy kelkaposztanak csak ugy lejar a szavatossaga hipp hopp… Mondjuk amugy is kb 89p az ara. Csinaltam kelkaposztafozeleket. Tobb napig ettuk kulonbozo feltetekkel. Elszorakoztat amikor azon panaszokodnak itt, hogy jajj szegenyek, nincs mit enni adni a gyereknek. De az anyukak a fish and chips shop elott sorakoznak. Amit ott ok egy nap elkoltenek, en tuti egy hetig tudnek fozni, ha nagyon akarnek. Ah, azok a boldog bekeidok! Nezek is egy kis Varatlan utazast! :D

Evain 2016.02.05. 13:26:33

@P.Elliot: az nem Remy volt a L'ecsóból? :D

2016.02.05. 13:27:36

@London2009: Maga az iglu teljesen rokabiztos, garantaltan nem tudnak bemenni. Nalunk az tortent hogy kiengedtuk oket napkozben, es kiszoktek a keritesen egy lyukon keresztul. Nem sikerult oket ejszakara beterelni, es akkor kapta el oket a roka. Hiaba, tyukeszuek voltak! :) Viszont jo alkalom volt arra hogy megismerjuk a szomszedokat. Szerintem senki, soha nem felejtett el bennunket az utcaban, miutan mindenhova becsongettunk azzal a szoveggel hogy 'elnezest, nem latta a tyukjainkat? Az egyik barna volt, a masik voros. Megnezne esetleg hogy nincsenek-e a kertjeben? Koszonjuk!'

Mondjuk takaritani is kell persze az iglut, ami nem kellemes, de eleg jol van kialakitva, viszonylag konnyen tisztithato (ki lehet venni a plasztik reszeket belulrol es egyenkent tisztitani). Szerintem az a legjobb benne hogy kulonbozo szinekben aruljak, kivalaszthatod a kertedhez leginkabb illot :)

London2009 2016.02.05. 13:28:42

@P.Elliot: ez nagyon jo sztori! :D
Egy igazi pek kemencejen mindig ult egy kandur. Nem is lenne macska nelkul a pek, pek. Meg New Yorkban sem ezek szerint.

London2009 2016.02.05. 13:30:26

@Mirjam2: :DDDD Ez hatalmas sztori!
Mar azonnal meg is kerdeztem az uramat es azt mondta, hogy az uj kertben lehet rola szo. :D He tenyleg lesz, lefotozom!!
Halas koszonet!!

2016.02.05. 13:31:19

@London2009: Ez Eszak-Nyugat Londonnak egy jo reszen volt. A legtobb betoro szerintem direkt a jo kornyekekre jar betorni, hiszen mashova nem annyira erdemes... A riaszto nagyon is jo otlet, ugyanis nagyon hangos, garantaltan kijonnek pl. a szomszedok a hazuk ele korulnezni (ha mas nem, azert hogy megkerjek hogy kapcsold ki, mivel elviselhetetlen a zaj), a betoro tutira nem marad bent a hazban egy mukodo riasztoval.

Muscari 2016.02.05. 13:32:10

@London2009: regen nem elsz otthon, ugye? Es mikor otthon eltel, akkor sem egy rossz bunugyi statiszikakkal rendelkezo faluban laktal, gondolom. Volt itt mas is, aki meglepodott rajta, hogy otthon bizonyos helyeken a parezer forintos muanyag kerti butort is ellopjak, pedig nem ritka eset.

P.Elliot 2016.02.05. 13:32:16

@Evain: Nem ertem a kerdest. A lecso valami otthoni tv musor? Semmifajta otthoni musort nem ismerek, magyar ujsagot sem olvasok, otthoni teves szemelyisegeket sem ismerek.

P.Elliot 2016.02.05. 13:34:10

@London2009: Nem ismerem a peksegeket de biztosan igaz. A kemence meleg. A macska melegkedvelo meg egerito irto is egyben. Es ahol kenyer van ott eger is akad.

Muscari 2016.02.05. 13:35:46

@Ginix: es a büszke az ismeros? A ferjem igy hivja.

2016.02.05. 13:36:40

@London2009: Hat volt egy par meglepett arc: 'a couple of CHICKENS?' :))). Sok tojast tojtak, nem volt bonyolult az egesz, es nem voltak zajosak sem. Annyi hogy muszaj oket idonkent kiengedni, mert bent kicsi a hely es pl. a mieink elkezdtek csipkedni egymast ha sokaig voltak bezarva. De ez alapvetoen nem gond, ha eleg magas a kerites es nincsen rajta res. Ha a szomszednak kutyaja van a kertben (a mieinknek nem volt) az nem tudom hogy reagalna. A macskakkal jol kijottek.

2016.02.05. 13:38:17

@Muscari: Az en voltam, es tovabbra is teljesen le vagyok dobbenve ezen...

fhdgy 2016.02.05. 13:39:23

@London2009: Olli azt is megmutatta, hogy hogyan kell a csirke nyakát elvágni és megkopasztani?

Muscari 2016.02.05. 13:40:26

@Mirjam2: ezt meg igy nem is meselted, nem semmi :-(

Az egyik nenimnek a ferjehez tortek be a nyaron, mikor a bacsi nem volt otthon, szinten ENY London jo reszen. Szegenyeknek volt egy csomo ezusttargyuk, gyertyatarto meg ilyesmi, muszaki cikk nem nagyon. Meg szetbarmoltak mindent a lakasban, tortek-zuztak, szgenyek nagyon ki voltak borulva.

macamuca [IHUN] 2016.02.05. 13:43:23

@kisrumpf:
"De elkalandoztam, bocsánat."
Kalandozz mééééééééééég!!!!!!
Fantasztikus poszt!!!
A munka/teendők, napirend leírása is nagyon érdekes (ez így elég gyatra jelző, olyan semmitmondó...., szóval ha csak erről szólna a poszt, akkor is nagyon jó lenne, na, érted, ugye? :) ), a "kalandozások" teszik fantasztikussá: azok a megjegyzések, kiegészítések teszik érezhetővé (!!!) a hely hangulatát, azt, hogy az óriási pörgés ellenére miért szeretted csinálni, miért ott, stb.
Eszembe jutott lányom: szeret (és tud) a konyhában ténykedni, sütik terén is boldogul, de nem mondhatni, hogy elkötelezett cukrász lenne :D . Az egyik barátjáéknak van egy cukrászdájuk, a srác cukrász, ő készíti a sütiket, tortákat. Lányom meg fantasztikusan rajzol. Egyik nyáron ott dolgozott lányom, a kézügyesssége és kreativitása okán vették fel díszíteni. Amiket mesélt.... Az eszközök, a technikák, no és az eredmények... Hát csak lestem, holott addig is ismertem a cukrászda kínálatát, nodehogy hogyan-s-miként készülnek.... A kalocsai hímzett torta, a különböző megrendelésekre készült egyedi minták/rajzolatok, a 3D-s dekorációk készítése, meg a többi.... Sokat tanult ott abban a bő 2 hónapban, és bár fáradtan érkezett haza mindig, sütött belőle a lelkesedés, jó volt hallgatni az aznapi történések elmesélését, az élmény-áradatot. Nah, ezt éreztem a posztod olvastán ismét.
Köszönöm, hogy felidézted, és gratula :)
Ja, és írj méééééég, kalandozz!!!

P.Elliot 2016.02.05. 13:44:34

@London2009: Hogy mit lehet egy csirkevel kezdeni? Mondjuk a mellet kirantani, fuszeres vajjal toltve, igazi jo gourmet kaja, a combokbol also es felsobol rengeteg fele etelt lehet. a farhatbol levest a majabol majgaluskat bele. Tovabbmenve, amikor nagyanyam jo nagy tyukot vasarolt a piacon o meg a tyuknak a nyakaboret is lehuzta es megtoltotte mittudomen milyen petrezselyms, tojajos, csirkemajas toltelekkel es amikor kihult szepen felszeletelte karikakra. Egy tyukot nagyon be lehet osztani, meg a csirket is.
Minden kozsegelyen elot elkergetnek a kesz etelek elol, csak nyersanyagra adnek engedelyt. Tanuljanak meg fozni, keves penzbol jokat es egeszsegeset.

2016.02.05. 13:46:28

@London2009: A masik nagy elonye a riasztonak, hogy ugy lehet beallitani hogy pl. csak a foldszinten riasszon, ami angol hazakban nagyon jo otlet, mivel majdnem mindenki az emeleten alszik. Mi ejszakara mindig felkapcsoltuk, igy ha valaki bejon ejjel, azonnal felriadsz ra es hivhatod a rendorseget. Riaszto nelkul siman elofordulhat hogy nem veszed eszre ha bejott valaki.

2016.02.05. 13:50:09

@Muscari: Igen, a legtobb esetben nem is az a legrosszabb resze hogy elvisznek valamit, hanem hogy nincsen tobbet biztonsagerzeted a hazban. Es ez abban a szerencses esetben ha hazon kivul vagy amikor tortenik. Ha otthon vagy, az egyertelmuen a legrosszabb, es barmi megtortenhet egy ilyen helyzetben sajnos.

2016.02.05. 13:57:23

@Muscari: Az a nagy gond a kerttel - az en szempontombol - hogy nagyon nehez elutazni akar egy-ket hetre is ha van, folyamatosan gondozni kell.

2016.02.05. 14:06:02

@Muscari: Igen, ez erdekes hogy Angliaban abszolut nem paraznak a hatosagok ezeken a hazi keszitesu dolgokon, nem terrorizal senki ha ilyet hasznalsz kereskedelmi celra es megsem halnak meg tomegesen az emberek fertozott kajatol :)

DieNanny CH 2016.02.05. 14:09:36

@macamuca [IHUN]:

A díszítést én is szívesen csinálom... 15 évvel ezelőtt, egy aupair családomnál a nagyszülőknek volt egy 5*-os szállodájuk, oda jártam mézeskalácsokat díszíteni:

kepfeltoltes.hu/160205/201602051073_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/160205/201602051074_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/160205/201602051075_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/160205/201602051076_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/160205/201602051077_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A nagymama meg is jegyezte, hogy igencsak magyaros zsinórozású gomblyukat kanyarítottam annak a medvének...
:-D

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.05. 14:13:55

Meg szerencse hogy ebed utan olvastam ...
Eredendően édesszájú vagyok...
Na most Bemegyek a pennybe es veszek egy Sacher tortát...
Bocsi szerző...de messze vagy...
:)

LittleG (uk) 2016.02.05. 14:14:05

@London2009: "Homeland nagyon jo! Mi mult heten fejeztuk be az 5. evadot. Viszont teljes fuggoseget okoz "

hú, akkor nem tudom, bele merjek-e fogni, lehet később :)

Hasonló okból döntöttem úgy, hogy mégsem kérek Sims-et a szülinapomra, mert a fél éjszakáimat ott tölteném... majd ha nyugdíjas leszek vagy a gyerek már tini vagy nemtom :)

Muscari 2016.02.05. 14:16:04

@Mirjam2: igen, ez is igaz. Sajnos a szüleim nem is nagyon utaztak sehova egyébként sem. Ma már viszont, mikor sokkal több mindenki megengedheti magának, hogy elmenjen nyaralni, komoly probléma lehet. Mégse kérhetem meg a szomszédot, hogy locsolja meg az egész kertet egy héten keresztül. Az állatokról nem is beszélve, az egy rabszolgaság ilyen szempontból.

LittleG (uk) 2016.02.05. 14:16:58

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "Ha van olyan, 5-6 egymást követő napod, amikor semmi, de semmi dolgod nincs, akkor kezdd el az első évaddal."

Hehe, hát az nem idén lesz... na, mostmár trailert se merek megnézni mert az éjjel is képes voltam 3kor feküdni, mikor 6-kor kelek :)

mitől olyan jó? spoilerek nélkül ha lehet :) az embert megöli a kíváncsiság, hogy mi következik?

P.Elliot 2016.02.05. 14:20:01

@London2009: Nekem van hatso kertem de erdosav szegelyezi es szazados tolgyfak amik elveszik a napfenyt es zoldsegtermelesre gondolni sem lehet, orulok ha fu van valamennyi es arnyekturo novenyek.
Tavaly egy amerikai baratnom felhivta a figyelmemet hogy a kozelemben van affele community garden ahol lehet berelni kis parcellakat, 4-et foglaltam egyben, nagyjabol10 meterszer 10 meteres az egesz. Itt senkinek mondani sem mertem hogy 90 kilo paradicsom jott le rola, nehogy azt higgyek hogy eladasra termelem, az nem ferne a szabalyzatba, ebben nincs benne amit nyar kozben megettunk, kulonbozo fajtak, eletemben eloszor foztem be paradicsomszoszokat, a paprikaim silanyak lettek hozza nem ertes hijan de majd iden tobb tapasztalattal jobb lesz, volt zeller, karalabe, salata, mangold, rengeteg sarga vaj bab, fuszernovenyek, kelbimbo, karfio, csillagtok. Egesz nyaron ettuk es ami oriasi volt hogy bio mert ez ilyen kert, a kozeli egyetem agronomus szaka csinalja a foldminta ellenorzest, meg azt hogy senki semmifele permetet nem hasznalhat es tapsot sem csak termeszetes tragyat. A termeny ize es a bolti kozott hatalmas kulonbseg van.
Ha en ezt elobb tudtam volna! Alig varom hogy kezdhessem megint, majus elsejen nyit, oktober kozepeig, meg a tolokocsisoknak is van 6 emelt agyas/ fa boxok/ hogy a kerekes szekbol is tudjanak kerteszkedni. Egy-egy agyas 20 dollar egy evre/ en igy 80-at fizetek/ korlatlan ontozes, minden sorban kulon slag van es vizkorlatozas alatt is engedelyezve van az ontozes.
Ami a kartevoket illeti, szinte nincsenek, az egyetem emberei is mondak hogy minel kevesebb permet van annal kevesbe vannak kartevok, furcsa de ez igaz, itt az itthoni szinten bio kertemben alig van kukac vagy csiga, a negyedik szomszedom meg a fuvet is permetezi mert o tele van mindenfelevel, valami nagy fekete bogarak is vannak amilyet az en kertem megcsak nem is latott pedig nincs toluk messze. Lehet hogy a permet arra keszteti a kartevoket hogy fokozottan szaporodjanak?

macamuca [IHUN] 2016.02.05. 14:20:09

@London2009:
"....... kis mennyisegben. Utana pedig csak a szallitast kellene megoldani."
Kis mennyiség: == őstermelő besorolás, piacokon árulnak, őstermelői igazolvány kiváltása kötelező, nomeg adófizetés + TB-fizetés, hiszen jövedelemre tesznek szert (pár ezelőttig /ha jól emlékszem, 2008. január 1.-től lépett életbe a változás, miszerint az őstermelők is, és a háztartásbeliek is kötelesek TB-t fizetni, a fix havi összeget, akár van jövedelmük, akár nincs.../).
Plusz pár engedély beszerzése (annak függvényében, hogy pontosan mit "őstermel", zöldség, gyümölcs, méz, tej, tojás, sajt, lekvár, stbstb). Ez Mo-on picit macerásabb, mint sok más országban...., a hivatali ügyekben járatlanokat (=nyugdíjasok, háziasszonyok, stb, akik közül az őstermelők zöme kikerült, hiszen munkahely nincs, kert+idő+hozzáértés volt=őstermeltek, és jövedelem-kiegészítésként /soxor egyedüli jövedelemként/ eladták a produktumot/annak egy részét) már ez is visszariasztotta.
A kis mennyiség értékesítése ráadásul nem teszi lehetővé az egész évben történő folyamatos kínálatot, tehát csak szezonálisan lehet kapni, ráadásul változó minőségben == így beszállítani sem tudnak még kis mennyiségben sem egy kisebb igényű helyre (kis étterem, konyha, cukrászda).
Szóval ez a házilag előállított öko/bio/stb cucc értékesítése picit összetettebb annál, mint hogy elkészítem, aztán eladom....
Ár: tekintve, hogy nem ipari módszerekkel "készül" a csirke, lekvár, zöldség/gyümölcs, hanem sok-sok emberi erőt+munkát felhasználva, így értelemszerűen drágább is. Nem kicsivel, így kár azt forszírozni, hogy miért annyi-amennyi. Értem én, hogy van/lenne rá kereslet (merthát a minősége), de a kereslet semmit nem jelent. A FIZETŐKÉPES kereslet, na, azzal lehet-kell kalkulálni, ha valaki eladni szeretne bármit is. És ez ma Mo-on probléma. Egyre szűkül az a réteg, akik pld élelmiszer (vagy akármi mást tekintve) esetén a minőséget teszik az első helyre, merthogy annyi-amennyi, de jó=ezt veszem meg és kész. Ezt a statisztikák/stb úgy szokták megfogalmazni, hogy a magyar lakosság árérzékeny (lásd akciós akármik kajtatása....). Lefordítom: a lakosság meghatározó (!!!!) hányada csóró, csak az olcsó-mégolcsóbb-legolcsóbb dolgokat tudja megfizetni, ezért ezeket keresi, lehetőleg akciósan....
Ilyen környezetben vállalkozni..... (akár élelmiszer-előállításra és értékesítésre, akár másra), nos, nem véletlen, hogy a vállalkozói (és őstermelői) réteg folyamatosan zsugorodik.
Lehet persze nem-érteni, hogy ott a kert, idő is van (=nincs munkahely), hát miért nem termel valamit, eladná, aztán mindjárt lenne egy kis í(vagy több) pénze, plusz a vevő is bio-cuccot kapna. Nos, a fentiek ismeretében tán érthetőbb, hogy miért nem...
(És ha nincs kertészkedés, kicsiben sem, akkor az ehhez szükséges ismeretanyag sem adódik át = a következő generációnak már fogalma sincs arról, hogy hogyan "születik" mondjuk a paradicsom = eszébe sem jut, kertet ásson, magot vessen/palántát neveljen, majd kiültesse (mikor? hova? hogyan? mivel? stb), aztán gondozza, végül leszedje és megegye a saját paradicsomát a szendvicséhez..... Igen, elég messzire visz az a kérdéskör, hogy milyen bürokratikus/hivatali szabályrendszer létezik egy országban X témakörben)

DieNanny CH 2016.02.05. 14:21:30

@Mirjam2:

Köszi!

És az, hogy nem halnak meg emberek fertőzött kajáktól:
Amikor Mo-on dolgoztam óvodában, mi még az óvodai papucsunkban sem mehettünk be a konyha területére, nejlon mamuszt kellett a papucsra húzni.
Ebben az osztrák szállodában pedig - ahol a mézeskalácsok készültek - boldog-boldogtalan bejárt a konyhába, én is a gyerekeknek ott válogattam össze, hogy mit ebédeljünk, és simán utcai bakancsban be lehetett menni. A konyhaajtó mellett volt a földön a kutyáknak kitéve vizesedény. Oké, ők nem mentek be, de amúgy tényleg szabad bejárás volt...

LittleG (uk) 2016.02.05. 14:23:04

@Muscari: na a Breaking Bad a másik sorozat, amit már többen ajánlottak igen-igen melegen, csak nem merek hosszabb sorozatoknak nekiállni (ilyen kis egy-két évados, évadoként 20-30 részeseknek is csak óvatosan)

LittleG (uk) 2016.02.05. 14:27:22

@Muscari: na most olvastam tovább, hát akkor ezért :)

2016.02.05. 14:28:04

@Muscari: Igy van. En mindig csodalom a hagyomanyos mezogazdasagban dolgozokat, nagyon nehez elet, soha egy szabadnap, hajnalban kell kelni, utazni nem lehet stb. Nemetorszagban a faluban van egy szomszedunk aki egesz eleteben igy elt, most mar idos, eladta a foldeket, nyugdijat kap. De minden reggel hajnalban kel most is, annyira megszokta, nem tud tovabb aludni reggel.

Evain 2016.02.05. 14:28:47

@P.Elliot: Oh, bocsánat, nekem a Rat'atuille a szívem csücske. Egyik kedvencem.

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: fúúúú, képes voltál lerajzfilmezni? :(

P.Elliot 2016.02.05. 14:29:46

@Mirjam2: Az egyik amerikai szomszedom elutazott 3 hetre pont Magyarorszagra a gyogyfurdokbe, minden evben mennek. A kertjet a mellette levo szomszed ontozte, a macskajat etette naponta 2x. Majd ha ok mennek el valahova akkor ez a szomszed fogja gondozni az oveket, ilyen egyszeru ez.
Elso macskankat ebben a hazban mikor idekoltoztunk egy 8 eves kisfiu etette szinten a szomszedsagbol amikor elutaztunk, a szulok atkisertek minden alkalommal es neztek hogy hogy csinalja, / ezt hivjak itt eletre nevelesnek/, kiszedte a postaladabol a leveleket, megontozte a benti viragokat/. Mintha napi 10 dollart ajanlottam volna fel erte, regen volt ez mar nem igazan emlekszem. De a gyerek boldog volt hogy penzt keresett.
Eveken at o volt a macskaszitterem.

2016.02.05. 14:30:07

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Igen, szerintem is messze tul van szabalyozva ez Mo.on.

2016.02.05. 14:32:44

@P.Elliot: Persze, biztosan sok helyen meg lehet oldani. Londonban jellemzoen nem ismerik egymast a szomszedok illetve nincsenek ennyire joban, de biztosan ebben is van kivetel.

macamuca [IHUN] 2016.02.05. 14:34:18

@London2009:
Hetty néni mindörökké biglájk!
:))

P.Elliot 2016.02.05. 14:36:56

@Mirjam2: Persze en kertvarosban lakok, ez itt mas mintha nagyvarosban, ertem en.

Muscari 2016.02.05. 14:37:27

@LittleG (uk): ez egy politikai krimi - thriller,kémfilm nagyon aktuális terrorizmus témában. Kiváló karakterek, a főszereplő egy bipoláris zavarban szenvedő CIA ügynök csaj, az említett Mandy Patinkin a főnöke-mentora, amolyan apafigura, akinek meg a házassága van válságban. Szerepel még az első néhány évadban a brit Damian Lewis (bejövős :-)), ő egy nyolc éves iraki fogságból hazatérő katonát alakít, akit megvádolnak azzal, hogy átállt.
Remélem, hogy azért mondtam vele valamit de ez még nem spoiler :-) Tényleg látni kell!

Azért nem tudom, hogy valahol megvan - e legalább magyar felirattal, szinkronizált változat szerintem tuti nincs. (ezt most csak úgy írtam, hátha valakit otthonról is érdekel.)

2016.02.05. 14:39:24

@P.Elliot: Ezek szerint nem csak en gondolom hogy az igazi bio zoldsegnek teljesen mas ize van mint a nagyuzeminek. En ezt mar tobb embernek mondtam de mindig azt hiszik hogy csak kepzelem.

Ginix 2016.02.05. 14:42:15

@Muscari: no, azt meg én nem hallottam még:)

LittleG (uk) 2016.02.05. 14:42:56

@macamuca [IHUN]: @Muscari: és aztén már nem ez a színész alakítja a főhőst? ugye nem jön össze a pszihocsajjal, minden filmben összejönnek az ilyenek vagy majdnem

köszi a beharangozót, biztos meg fogom nézni

P.Elliot 2016.02.05. 14:45:54

@Mirjam2: Tudod mi volt a legnagyobb meglepetesem? A hagyma. Kis dughagymakat nyomtam be ide oda hogy majd megno. Hat nem nott nagyra mert az ismereteim meg sok kivannivalot hagynak hatra kerteszkedes teren de nyaron onnan huztam ki a lecsohoz es micsoda ize volt, gyerekkoromban kostoltam ilyet utoljara. Ropogos volt, csipos izu, szaftos, olyan regifajta izu lett vele a lecso, nagyon feldobta. Nyersen sulhus zsirjabol kentem kenyerre es ra a hagymat, otthoni ize volt. A paradicsom utan elsonek a hagymakat fogom ultetni iden, minden penzt meger.

fhdgy 2016.02.05. 14:48:08

@macamuca [IHUN]: Amit én csak utalások szintjén írtam, Te azt kirészletezted. Teljesen azonos a véleményünk ebben az ügyben.

macamuca [IHUN] 2016.02.05. 14:55:58

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Kertkapu-lopás: van, ahol ez a mai napig húsvéti hagyomány :)))
Húsvét vasárnap éjjel a lányos ház kertkapuját leszedik, aztán szénakazal/szalmakazal tetejére (ahol van) felrakják, vagy háztetőre, melléképület, garázs tetején "helyezik el". Ehhez ugye létra kell (no és erő+ügyesség is, a mersz mellett...), amit szintén meglelni általában helyben (vagy visznek magukkal a srácok), aztán azt is eldugják, átviszik 1-2 kerttel/udvarral odébb, hadd keresse azt is reggel a gazda, ha le akarja szedni a kapuját..... Még az jár jól, akinek a kapuját csak pár házzal/utcával odébb viszik, aztán simán otthagyják az árokparton/útszélen..., annak csak meg kell keresni a kapuját, meg hazacepelni, meg visszarakni....
Rutinosabbak ezért vasárnap este lánccal+lakattal rögzítik a kaput, majd megnyugodva aludni térnek.
Másnap meg keresik a kaput, merthogy a "hagyományőrzők" is fifikásak, és csípővágóval, fémfűrésszel indulnak neki a hagyományőrzésnek....
Másik lehetőség az, hogy morcosabb típusú ebet a kapuhoz kötnek a gazdák. De az őrző-védő szolgálatot teljesítő ebek nagy része korrumpálható pár finom falattal...

(úgy tűnik, ma ilyen nosztalgiázós hangulat vett erőt rajtam, ezért egyértelműen a poszterina a felelős == kéretik az ő számlájára írni a mai betűmenéseimet :))))))))))))))))) )

London2009 2016.02.05. 14:59:58

@Mirjam2: Engem valahogy az ejszakai betores annyira nem aggaszt… De mi egesz nap nem vagyunk otthon es ezt gondolom nem nehez kifigyelni. Attol, hogy nagy zajt csap a riaszto meg nem biztos, hogy kirohannak a szomszedok, foleg ha ok sincsenek napkoben otthon… Ezt is valamilyen musorban lattam, hogy direkt figyeltek, hogy mit csinalnak az emberek ha megszolal a riaszto. Semmit. Kineznek az ablakon es varjak, hogy abbahagyja. Ha nagyon nem hagyja abba, akkor sem hivjak ki a rendorseget… De biztos van kivetel. Mindenesetre most fogunk riasztot szereltetni. Nekem is maga a tudat lenne elviselhetetlen, hogy valaki idegen volt a hazban, szedte szet a cuccaimat. Sok erteket nem tudna elvinni, mint irtam.

London2009 2016.02.05. 15:01:42

@fhdgy: nem mutatta meg Olli. Azt hiszem nekem is ott erne veget a husevesem, ha el kellene vagnom egy csirke nyakat. Meg a pokkal es percekig eljatszadozom es inkabb kiteszem a lakasbol, csak ne kelljen agyonnyomni. Tok logikus, tudom. :D

London2009 2016.02.05. 15:02:45

@P.Elliot: ahhh...nagyon irigyellek! Ez szuperul hangzik! Fantasztikus lehet! Hagymat en is fogok iden mindenkeppen ultetni. Ujhagymat is meg porehagymat is. Mar alig varom.

fhdgy 2016.02.05. 15:04:50

@London2009: Logikus, logikus, csak nem vezet sehova. Élve megenni a csirkét ... :-)

London2009 2016.02.05. 15:05:22

@macamuca [IHUN]: tudom es biztos igy van. Termeszetesen meg sem lep. A magyar vallalkozoi kornyezetbe milyensegebe meg bele se menjunk. Fusi, pult alol, kenopenz, uram batyam, nem bejelentve, korbetartozas stb azt hiszem specialis magyar fogalmak.

London2009 2016.02.05. 15:08:21

@Mirjam2: Mi tok joban vagyunk a szomszedainkkal. Vagyis en joban vagyok veluk, nekik nincs sok valasztasuk! Nalunk is ok locsolnak meg neznek ra a hazra, mikor nem vagyunk otthon.

2016.02.05. 15:11:42

@London2009: UKben nagyon hangosak ezek a riasztok. A betoro egyszeruen nem tudna megmaradni a lakasban, kiveve ha teljesen suket. A valo eletben en lattam mar hogy kijonnek a szomszedok, meg en is kimentem pl. mikor a mellettunk levo hazban veletlenul megszolalt, annyira elviselhetetlenul hangos volt hogy a sajat hazunkban nem birtam megmaradni a zajtol. El is mentem otthonrol amig vegul ki nem kapcsoltak. Ejszaka meg sajnos nagyon is realis veszely hoogy betornek (gyakoribb mint nappal), es en mondjuk a sajat biztonsagom miatt jobban aggodom mint a vagyontargyak miatt.

London2009 2016.02.05. 15:13:07

@macamuca [IHUN]: Ezt a kertkapulopast en most hallottam eloszor. Ez oriasi! Milyen jol el tudtak regen szorakoztatni magukat az emberek tv meg tablet nelkul. No ma en is ilyen varatlan utazasos hangulatban vagyok. Szerintem is a poszter hibaja. :D

2016.02.05. 15:13:27

@London2009: Ez szuper, igy megoldhato a kiskert.

London2009 2016.02.05. 15:15:30

@Mirjam2: Ezt orommel hallom. Mondjuk ha arra gondolok, hogy en milyen stickybeak vagyok, akkor tuti, hogy en is azonnal kimennek, ha megszolalna valaki riasztoja. Persze a legjobb az lenne, ha nem lenne ra szukseg.

London2009 2016.02.05. 15:18:07

@Mirjam2: Ezt orommel hallom. Mondjuk ha arra gondolok, hogy en milyen stickybeak vagyok, akkor tuti, hogy en is azonnal kimennek, ha megszolalna valaki riasztoja. Persze a legjobb az lenne, ha nem lenne ra szukseg.

2016.02.05. 15:25:21

@London2009: En egyszeruen azert mentem ki mert nem birtam a zajt. Egyszer anyosnal voltunk es rosszul allitottuk be a riasztot, miutan elmentunk otthonrol, megszolalt. Mikor visszaertunk, sok, nagyon morcos szomszed allt a haz elott es azon tanakodtak hogy hivjak-e a rendorseget (nem azert mert betoro van, hanem hogy szuntesse meg vegre valaki a zajforrast). Azt hiszem ez hetvegen tortent, mikor mindenki otthon relaxalt (volna).

fhdgy 2016.02.05. 15:25:24

@London2009: A régi öregektől hallottam, hogy a lovaskocsit is széna-, szalmakazal tetején rakták össze. Meg egy kis törek öntése a kútba.

London2009 2016.02.05. 15:28:37

@fhdgy: nem erteni. Torokot dobtak a kutba? Que?

macamuca [IHUN] 2016.02.05. 15:29:42

@London2009:
".... tv meg tablet nelkul"
Bocsi, nem állom meg, de ez nem aaaaanyira régi sztori, úgy értem, hogy tényleg a mai napig csinálják.
Amíg ott éltem/tünk, addig én/mi is "élveztük", tekintve, hogy lányos ház voltunk.... (=lányos ház kertkapuját szokták leszedni Húsvét vasárnap éjjel=másnap, Húsvét hétfőjén tényleg nyitott kapu várta a locsolókat.... :DDDD /mert a locsolkodni járás szokása is dívik a mai napig is. Ez így szépen hangzik, hagyományőrzés-stb, de amikor 30-40-50 embert kell vendégül látni egy nap, étellel-itallal kínálni, na, az azért már nem olyan kellemes: cirka 10-15 perc időzés után mentek tovább=egész nap jövés-menés, újratálalás, rendrakás, tiszta tányér+pohár előállítása /nem, nem papír/műanyag cuccban kínáljuk a locsolót!/, mindehhez előtte való napon felkészülés, takarítás, sütés-főzés, no és persze atv meg tablet nelkul költségei...., szóval szép, de..... Csináltam, mert lányom nagyon élvezte, de őszintén szólva nagyon megkönnyebbültem, amikor elköltöztünk, és az új helyen már nem volt szokás ez a húsvéti búcsújárás: a Húsvét egy nyugodt ünnepnappá/pihenőnappá vált.../)

2016.02.05. 15:30:40

@London2009: www.signs.com/blog/the-burglar-deterrent-everyone-should-have/

'The easiest way to prevent a burglary is to make the burglar think that your house is just too much work to break into. (...) Alarm systems. They’re so annoying and loud. If you have a system and your neighbors don’t, guess whose house is more likely to be targeted?

The alarm companies don’t want to admit this, but the signs they give you are often more effective than the actual alarm system. After all, most burglars aren’t going to check to see if you really have an alarm—they’re going to assume that if you have a sign, you have an alarm. That’s not to say that an alarm system is bad; they certainly have many advantages. But if you don’t have the money for an alarm system, a sign is a less expensive option and often almost as effective.'

London2009 2016.02.05. 15:39:36

@macamuca [IHUN]: a pelyvat ismertem. Nagyon jo.

fhdgy 2016.02.05. 15:41:01

@London2009: Nem tudni már magyar? :-)

A török az török, a törek meg törek. A törek a gabona cséplésekor keletkező növényi törmelék dúrvábbik része. A finomabb rész a polyva. Polyva pl. jó a teheneknek, a törek inkább a lovaknak,

Régen a mezőgazdaságban semmi nem veszett kárba. Mindent megettek vagy megetettek.

London2009 2016.02.05. 15:44:22

@macamuca [IHUN]: Nekem Anyukam kedvenc unnepe volt regen a Husvet. Pont emiatt, hogy lanyos haz voltunk mi is, igy jottek az iskolatarsak, haverok, ismerosok, rokonok. Reggel mar kezdodott a keszulodes, sikongatas, kioltozes, kinek hany locsoloja lesz, vajon eljon e az a fiu, aki tetszik nekem. Aztan evre evre kevesebben jottek, a lanyok felnottek, nem jottek az iskolatarsak, kihaltak a rokonok, ismerosok…tudom, hogy szomoru, de tenyleg ez tortent es a vegen a nagy 30-40-50 fos vendegsegbol senki sem maradt. Iden eloszor el fogunk utazni Husvetkor, mert Anyat mindig elszomoritja, hogy mar senki sem jon.

©________ 2016.02.05. 15:47:47

@fhdgy: majdnem, de nem. Eleve nem lehet alkalmas a rendszer az elet elvetelere.

fhdgy 2016.02.05. 15:50:52

@Praliné.: Akkor olcsóbb és egyszerűbb egy hangszórót felszerelni, ami a Tíz Parancsolat vonatkozó részét ismétli állandóan. Csak ne csodálkozz, hogy semmi hatása sem lesz.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 15:52:57

@P.Elliot: melyik érdekelne? Szívesen megosztom, nem titok. Mailcímre elküldöm, amelyik megtetszik.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 15:57:21

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ezek nagyon klasszak! No, ilyeneket csinálok, csak több színnel, mindenféle formát. Most Bálint-napra készülök gőzerővel. Piros minden

©________ 2016.02.05. 15:58:37

@P.Elliot: a paprikanak egyntitka van, legyen a laba vizben, a fejet meg perzselje a nap. Annyi vizet kivan, hogy szinte mocsari novenynek kene minositeni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 16:00:25

@P.Elliot: a paprikák az idén itt is pocsékok lettek, panaszkodott mindenki. Ellenben kissé vízízű koktélparadicsomok még most is növögetnek a fóliasátorban. Nincs szíve senkinek kiszedni...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 16:09:04

@Mirjam2: Akkor neked ismerős a piros panic button az ágy fejénél... boldogult takarítónő koromban leporoltam egy ilyet, mert nem tudtam, micsoda, s megszólalt... tulajék vitorláztak, nem értem el őket, a kódot pedig nem tudtam, a nő engedett be reggel. Másfél óráig vijjogott, hónapokig azt hallottam mindenhol, persze, csak képzeltem, de mégis. Az volt a mázli, hogy benézett a nagypapa, s nem kellett megvárnom a tulajékat... azóta is riasztó-fóbiám van, baromira félek tőle, hogy mellényomom a kódot és megindul, akármit riasztok ki....

©________ 2016.02.05. 16:12:40

@fhdgy: de legalabb nem csuknak le.

2016.02.05. 16:21:31

@kisrumpf: Hu, nem tudom hogy birtal ki masfel orat :(. En hazban meg nem lattam panik-gombot, de ahol dolgoztam London kozpontjaban egy etteremben ott volt ilyen a kassza alatt, a rendorsegre is be volt kotve allitolag.

P.Elliot 2016.02.05. 16:25:47

@kisrumpf: Koszonom. Most megyek el de vissza fogok meg ma jonni.

P.Elliot 2016.02.05. 16:26:59

@Praliné.: Tenyleg? Ertekes informacio, koszonom.

P.Elliot 2016.02.05. 16:27:53

@kisrumpf: Nem is, jo lesz az meg salataba. A teli uzleti paradicsom ugyis kifejezetten vizizu.

blackhairlady 2016.02.05. 16:32:18

na az ilyen kavezok hianyoznak nekem itt nagyon.
nagyon jo poszt volt, bar az a 10 ora konyhaban robotolas (megha szereti is ctaccsra e=sinalni az ember) nagyon kemeny. En is dolgoztam konyhan, tudom mirol beszelt a a posztolo.
Nagyon sok sikert kivanok a sajat vallakozashoz, en szivesen latnek idonkent kepeket egy egy szep munkarol :)

**mimi** 2016.02.05. 16:55:51

@diggerdriver: bennem is ez motoszkált :)

London2009 2016.02.05. 17:09:15

@fhdgy: minden nap tanul ujat az ember.

fhdgy 2016.02.05. 17:11:08

@Praliné.: Tudod, ez nehéz dolog egy olyan társadalomban, ahol nagyon nincsenek helyén a dolgok.

Mit csinálsz akkor, ha bizonyos embercsoportoknak következő a lelki világa:

Apa mondja a másik apának, hogy képzeld, a fiam még egy éves sincs, de már jár!

Az semmi, mondja a másik, az én fiam még 16 sincs, de már ül!

napocskin9 2016.02.05. 17:25:45

Hát ez eszméletlen jó poszt volt, igazán szívesen olvastam volna még tovább. Az elején még majdnem irigykedtem is - persze nem rosszindulatúan, csak olyan "de jó lehetett neki" módon -, csak aztán a végén jött a hideg zuhany, hogy tönkrement bele az egészséged, és az már úgy nem annyira irigylésre méltó. Nagyon sok siket kívánok a vállalkozásodhoz, és hiszem is, hogy sikeres leszel, mert érződik, hogy szívből csinálod, és persze értesz is hozzá. Szívesen olvasnék tőled később is a mostani tapasztalataidról.

London2009 2016.02.05. 17:28:31

@Mirjam2: a riasztos temara visszaterve. Gondoltam erre en is, hogy az elozo lakok riasztoja fent van. Lehet, hogy csak ugy hagyom, ahogy van, hadd higgyek azt a leendo betoroim, hogy mukodik, es kesz is. : )

2016.02.05. 17:35:39

@London2009: Nem rossz otlet, ne felejts el egy 'beware of the dog' jelet is kitenni nagy piros betukkel...

©________ 2016.02.05. 17:39:51

@fhdgy: nagyon sokszor lefolytattam ezt a beszelgest sok emberrel:-(

London2009 2016.02.05. 17:40:53

@Mirjam2: de hat csak csirkeim lesznek!! :D

blackhairlady 2016.02.05. 18:07:49

@Hari Seldon 2: Nalunk ezt Napoleonnak hivjak, pont igy nez ki, meg a diszitese is. Szerintem teljesen olyan mint a kremes izre, a kulonbseg csak annyi, hogy ez 3 reteges. Ugy megorultem amikor eloszor megkostoltam, azota is ezt veszem ha nosztalgiazni van kedvem:)

blackhairlady 2016.02.05. 18:15:54

@London2009: nalunk manager's speciel-nek hivjak, 3 nappal a lejarat elott rakjak oda, minden nap olcsobb valamennyivel.

Taxomükke (UK) 2016.02.05. 18:32:26

@Muscari: A feleségemnek Gyöngyös mellett van (lehet, hogy már csak volt, ha elbitorolták) egy telke a Sárhegyen. Ezelőtt úgy száz évvel, amikor összekerültünk, elkezdtünk lejárni oda (Budapestről). A telken volt egy hatalmas cseresznyefa, meg rengeteg nárcisz.

Tavasszal nem tudtunk olyan korán lemenni, hogy a cseresznyefán találjunk még el nem lopott gyümölcsöt.

Ültettünk 10 gyümölcsfát, a rákövetkező héten már nem voltak meg a csemeték.

A szomszéd egy métert beszántott magának az amúgy is csak 12 méter széles telekből.

Azóta nem voltunk a telken... kb. 50.000 Ft-ot ér(t akkor, szerintem most sem sokkal többet), egy leutazás kb. 10 ezer forintunkba fájt. Értelmetlen...

London2009 2016.02.05. 18:57:18

@Taxomükke (UK): wow, en jol ismerem a Sarhegyet. Egy idoben nagy divat volt a hobbikert. Kijarni a "hobbiba". Talan ismerni kellett volna a szomszedokat, ki tudja. Kiabrandito, az teny. Farkasmaly viszont ott van a labanal es az nagyon szuper hely!

Muscari 2016.02.05. 18:58:19

@Mirjam2: alapvetően más fajtákat használnak, ami az egyikre jó, az a másikra nem. Nagyüzemben a nagy terméshozam a fontos, a bioban meg a kártevőknek való ellenállás például. Az én kedvenc paradicsomomat sajnos nem lehet sehol kapni, anyukám kertjében termett csak. Majd egyszer én is ültetek, ha lesz kertem.

Muscari 2016.02.05. 19:00:23

@LittleG (uk): nem, dehogy jönnek össze, de azért van olyan szál is benne később.

Taxomükke (UK) 2016.02.05. 19:01:03

@London2009: Na ez a baj (rengeteg minden más mellett) Magyarországgal: ismerni kell a szomszédokat ahhoz, hogy TALÁN ne lopjanak el mindent.

Muscari 2016.02.05. 19:06:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: akkor senki előtt nincs akadály.
Én már nem nézek szinkros filmet, esetleg akkor, ha nem angol nyelvű filmről van szó, de akkor is jobban szeretem a feliratot. Anyósom itt volt egy pár napig, neki benyomtam a YouTube-ról egy nonstop romantikus film egyveleget, de én majd a falra másztam tőle. Főleg az olyan filmnél, amit már láttam eredetiben, a szinkront egyszerűen idétlennek találom, sőt sokszor bénának.

Muscari 2016.02.05. 19:12:11

@Mirjam2: erről már én is hallottam, már maga a szirénan-villogó-felirat kombó elriasztó hatású. Ugyanez áll az autókra is, a bűnözők mindig a könnyebb prédát fogják választani.

Shanarey 2016.02.05. 19:13:06

Van itt egy fickó akit lehet kérdezni biztonságtechnika ( riasztó rendszerek beléptető, megfigyelő i, tak, dase) ügyekben, hiszen ő már látott ilyent sőt több ezer épületben ott hagyta a keze nyomát emiatt.

Ja igen, én volnék az.

:-)

Muscari 2016.02.05. 19:21:02

@Praliné.: ez mindig neked volt igazad. Ezért is tetszenek jobban az ész irányú otthoni törvények, mint mondjuk az amerikaiak.
Nincs más megoldás, csak az, hogy az ember elköltözik az ilyen környékről egy biztonságosabbra. Egyszerűen nem tudsz mit tenni, de tényleg nem lehet azért megölni valakit, mert párezer vagy tízezer Ft értékben lopni akar. Ez így van jól. Emberek vagyunk, vagy mi. Humans.

Shanarey 2016.02.05. 19:21:03

@kisrumpf:

Nem kell félni, csak a kódot kell tudni, na és még annyit hogy a riasztórendszer kezelőjének gombjait nem szokás gyors (pénztáros, gépíró SMS bajnok) tempóban nyomkodni, mert a rendszer akkor nem ismer fel minden számot, amit benyomsz neki. Kikapcsolni egy riasztót, bármikor ki lehet (kivétel ha áramszünet van és hülye volt aki beszerelte) a bekapcsolás, már furfangosabb, mert meg kell várni hogy a zöld lámpa világítson avagy ha van a ready felirat világítson, és akkor lehet csak bekapcsolni..

Muscari 2016.02.05. 19:21:54

@Shanarey: akkor ne tartsd vissza magad :-)

Herr Géza 2016.02.05. 19:24:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Hú, ezen voltam én is kiakadva otthon, hogy a gyerek ovijába csak gyári, vagy cukrászdában vásárolt (blokkot vinni kellett) lehetett bevinni pl. szülinapi bulira. Mert az EU, meg a HACCP .....
Aztán kijöttünk ide és itt óvodába, iskolába simán bárki bármilyen otthon készített akármit bevihet, nem is téma ez. Olyannyira nem, hogy a fiunk előző gimijében olyan menza működött, amit a szülők önkéntes munkában tartottak fent. Az erre vállalkozó szülők, nagyszülők egyhetes turnusokban főztek-tálaltak-mosogattak a suli menzáján egy nyugdíjas szakácsnő vezetésével. Még EÜ kiskönyvet sem kértek, csak alá kellett írni egy papírt, hogy nem ferőző betegek és egy egyórás higiéniai oktatást kellett letudni. A süteményeket pedig a vállalkozó szülők otthon állították elő, szintén "adományként" . Pedig az EU szívében vagyunk.
De otthon, amíg nem volt EU, olvasott valaki valahol óvodai, iskolai ételmérgezésről, járványról, amit otthonról bevitt torta/sütemény okozott???? Vicc...

Shanarey 2016.02.05. 19:28:08

@Muscari:

Szvsz hülyén nézne ki ha egy határátkelős blogon én tolnám nagyüzemben a sódert.

Ha valaki kérdez, válaszolok, s megtalálható vagyok magánban is, szívesen segítek, nem probléma.

Herr Géza 2016.02.05. 19:28:57

A poszt meg baromira jó. És nem csak azért, mert beindította rendesen a nyálelválasztást...
@kisrumpf: Köszi a posztot, kár, hogy "szomorú" vége lett ennek az állásnak, de ugye tudjuk, hogy azóta megtaláltad az egyensúlyt a lelkes munka és a stresszmentes élet között. Gratula. :)))

DieNanny CH 2016.02.05. 19:32:18

@Muscari:

A szinkronnal én is így vagyok! Sokkal jobban szeretem a feliratosakat.

Shanarey 2016.02.05. 19:33:32

@Herr Géza:

Magyarország, ebben is jobban teljesít, ételmérgezés avagy fertőző problémák az étel miatt, csak és kizárólag a központi étkeztető cégek bevonásával lehetséges. Volt is rá példa nem egy, az egyikben a fiam is érintett volt, na meg még pár száz gyerek a környéki sulikból óvodákból. Tudod ez is úgy történt, hogy a gyümölcsleves rotyogott a nagy globál tűzhelyen az igen nagyon ellátó központi konyháján, amikor egy gyanús női személy, polgári nevén Szalmon Ella, megtámadta a gyümölcslevest és emiatt szegény céget keverték bajba, pedig ők nem tehettek semmiről.

DieNanny CH 2016.02.05. 19:34:53

@Herr Géza:

2000-ben búcsúztam el az ovimtól, addig bárki vihetett bármit otthonról.

Herr Géza 2016.02.05. 19:40:06

@Shanarey: Ó igen, és amikor a TV-ben látok pl. egy otthoni húsüzemet, ahol dzsuva, ganéj, bűz és kukacok, egerek, patkányok vannak, akkor biztos lehetek benne, hogy ők két kiló HACCP tanúsítvánnyal rendelkeznek....

Herr Géza 2016.02.05. 19:41:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Éz mar később volt, 2004. után ugye (EU)....

Shanarey 2016.02.05. 19:51:11

@Herr Géza:

Láttam már jó pár étterem konyháját belülről, és volt nekik papírjuk, de a valóság az rémisztőbb volt. Igaz ezeknek a villanyórája volt a legjobb, mert képes volt bármikor megállni.

Ó igen, nekem ez azért is vicces, mert a HACCP papír annyit ér amennyi a papír ára,amire rányomtatták. nem többet. Én, kicsi gyerek koromtól rengeteg alkalommal vettem részt disznóvágáson.

S ami az érdekes, az az hogy eme bizonyos HACCP ellenőrök ott halnának meg attól amit egy ilyen helyen látnak. Persze a lényeg, falun ez úgy megy, aminek a neve sült, az megvan sütve rendesen, aminek a neve főtt, az megvan főzve rendesen. Na és amit sózni kell, azt besózzák, amit füstölni, azt füstölik, s az én családfámon még sosem volt belőle baj.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.05. 19:52:10

@Shanarey: nos, ezzel tisztában vagyok (már). De akkor, anno 1998-ban nem láttam ilyesmit, s az a rohadt visolygás... teljesen kiütött. A nem kapkodást próbálom majd fejbenntartani, köszönöm.

Shanarey 2016.02.05. 19:59:17

@kisrumpf:

Szívesen, már csak azért is mert ebben a témában én vagyok otthon.

Ja igen csak hogy legyen ebből is egy kis nevetés, a riasztórendszerek című fejezet, 1997 április elsején kezdődött az életemben, és azóta is tart. Bár az utóbbi két és fél évben csak elméleti szinten követem a technológiai fejlődést :-(

macamuca [IHUN] 2016.02.05. 20:12:22

@Shanarey:
"otthagyta a keze nyomát"
Azt is megírod, hogy mivel "honorálták" az "otthagyást", no és milyen volt a csapatszellem, koszt, bánásmód, stb az "ültetőben"?
:))))))))))))
(bocs, magas labda fennforgása......)

Shanarey 2016.02.05. 20:26:24

@macamuca [IHUN]:

Az én szakmámban nem volt szokás, bűnözővé avanzsálni, és én már a gyerekkorom végén elhatároztam hogy nem leszek bűnöző, mert a csúcson kell ezt abbahagyni, és akkor lesz mit mesélni az unokáknak.

:-)))

Ha netán mégis azzá lettem volna akkor ma nem a szürke Albionban, hanem az Antillákon dekkolnék, és azt sem tudnám mi az a hataratkelo.blog hu

A kezem nyoma, egy helyen tényleg ott volt a falon, fél évig, de csak azért hogy mindenkinek aki arra jár elmesélhessék, hogyan csuklott össze a kopasz, nagydarab fickó alatt az összecsukható létra. Naná hogy összecsuklott, mert nem figyeltem oda és nem nyitottam ki rendesen. Na kb nyolc ujj nyom volt afféle Tom and Jerry féle módon függőlegesen lefelé húzva.

fhdgy 2016.02.05. 20:32:45

@Shanarey: Miért spóroltál? Tíz körömmel is lehetett volna kapaszkodni!

Shanarey 2016.02.05. 20:41:27

@fhdgy:

Nem akartam elodázni az elkerülhetetlent.
:-)

Na meg nem vagyok az a könnyen sérülős, meggebedős típus sem, így nem volt igazán tétje a dolognak.

Muscari 2016.02.05. 21:12:53

@Shanarey: észben tartom, majd kérdezek, ha aktuális lesz :-)

Muscari 2016.02.05. 21:15:15

@Shanarey: a fiad is benne volt az eperleveses buliban? Szegény :-(

DieNanny CH 2016.02.05. 21:24:40

@Shanarey:

Mi is vágtunk disznót, kacsát, tyúkot, ismerőseim birkát, és soha semmi bajunk nem volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.05. 21:30:55

@Shanarey: Bizony ez így van. Én nemcsak részt vettem hanem én csináltam. Sógorom szokta mondani hogy az egyik fele még mozog a másik felét már eszitek:))))))))))))))))))))))))))))))

M. Péter 2016.02.05. 22:00:49

@Mirjam2: Milyen meglepő, hogy a táblákat áruló cég szerint a táblák hatásosak a betörők ellen.

©________ 2016.02.05. 23:32:23

@Herr Géza: igen, sokszor szokott lenni szalmonella.
Keress ra + eperleves. Peldaul.

©________ 2016.02.05. 23:38:50

@33621: Mao-on a filmletoltes legalis. Pont.

De erdekes penzkereseti megoldas.

LittleG (uk) 2016.02.05. 23:44:33

@Muscari: egy kis feszültség nem árt :) jelentem töltöm lefelé, lehet rá kell szokjak a kávéra? (nem szeretem)

Rocko- 2016.02.06. 00:12:19

@kisrumpf: és a szendvicsbe milyen chipset tesztek?

Bredpitt Monika 2016.02.06. 10:36:45

@kisrumpf: Feketerigónk, Josephine.......haláli

Kérincsélni.... na ezt sem hallottam még, de nagyon tetszik.

Megmondom őszintén, amikor megláttam azt a csúnya konyhát majdnem el sem olvastam, de nagyon jó kis poszt. Nagyon jó hangulata van. Imádom a kávézókat és a sütiket.

Sikerült valami különleges hangulatba varázsolnod minket.

Zabkása....., almaszirup......, Lionel Richie....... Hello.

Muscari 2016.02.06. 11:58:49

@33621: nekem nem kell, köszi, fentebb fejtettem ki az ellenérzéseimet a szinkronos filmekkel kapcsolatban :-)
Mivel öt éve nem élek otthon, fogalmam sincs, hogy mit adnak a tévében, Netflix magyarul nincs, így nem tudom, hogy az általam nézett filmekből mi az, ami egyáltalán elérhető Magyarországon.

Gondoltam, akit érdekel, az majd megkeresi :-)

Főgebra 2016.02.06. 12:58:26

@Muscari:
"...Netflix magyarul nincs,:::"

Ez csak ellenséges propaganda! :-)

"Már használhatja: végre Magyarországon is elindult a Netflix"

hvg.hu/tudomany/20160106_netflix_magyarorszagon_regisztracio

2016.02.06. 14:20:21

@M. Péter: Igen, teljesen igazad van. Lusta voltam tegnap odairni a disclaimer statement-et hogy ez egy ilyen cegnek a honlapjarol szarmazik. Az alapveto otletuk mas forrasokban is eleg gyakran felbukkano allitas, csak erre akartam nagy vonalakban utalni (tehat hogy allitolag barmilyen riaszto, vagy akar riasztora / kutyara / akarmire utalo jel) jobb mint a semmi mert visszatarthat egy potencialis betorot. Ez nem tudom mennyire igaz, nekem hihetonek hangzik de sosem melyedtem bele a kerdesbe.

2016.02.06. 14:28:16

@Főgebra: Komoly kerdes: mostantol Mo.on angolul is elerhetok filmek a Netflixen? Vagy csak szinkronizalt filmek vannak a kinalatban? Elnezest ha hulyeseget kerdeztem, nem igazan ertek az egesz dologhoz. Azt probalom megtudni, hogy egy Mo.on tartozkodo ember aki angolul akar angol nyelvu filmeket nezni, megteheti-e a 'magyar' Netflixen vagy ehhez tovabbra is kulfoldi VPN es kulfoldi elofizetes kell?

adg 2016.02.06. 16:13:59

@Mirjam2: mar jo ideje digitalis adas van magyarorszagon is, legalabbis a legtobb helyen, de lehet, hogy mindenhol. Valahogy mostanaban fejezik be a az analog sugarzast. Tobb magyar szolgaltatonal elerhetok a filmek (egy resze) eredeti nyelven, vagy kulfoldi szinkronnal. En hasznaltam oket, valoban nagyon hasznos. Es ugye bejon felmillio kilfoldi csatorna is. Jobb a helyzet, mint nalatok, meg pornot is lehet nezni. Lassuk be, nyelvtanulashoz elengedhetetlen. :D

adg 2016.02.06. 16:16:03

@Mirjam2: ja, mondjuk a hagyomanyos tv-k adasanal nyilvan ezerszer jobb a netflix, csak igy erdekessegkeppen irtam, hatha ujat mondok. :)

2016.02.06. 16:33:04

@Mirjam2:

"mostantol Mo.on angolul is elerhetok filmek a Netflixen?"

Igazából csak angolul érhetők el. Meg esetleg kínai meg spanyol szinkronnal. Magyar tartalmat még nem láttam rajta, még feliratokat sem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.06. 21:41:39

@London2009: nekünk itt Bp nagy kert van. gyerekkoromban mi is így csináltuk. sőt még tyúkok is voltak, amíg a dédim élt.
most meg az van, hogy a sárgabarackfák meghaltak valami penésztől, a meggy és a cseresznye tűzelhalásban, a ribizli szimplán kiszáradt, de erről én tehetek, szülés után nem tudtam állandóan locsolni, az epret, petrezselymet, répát és minden hasonlót letarolják a csigák, valami olyan sárga dög, amit én korábban (10 éve mentem el) biztos hogy nem láttam még. a paradicsom egyszerűen valami rothadásban egyik napról a másikra zöldből érett rohadt lesz. mi van még? gyakorlatilag semmi fa nem marad meg a dión kívül :-( meg szeder volt jó sok, azzal se kell bajlódni. és mivel senkinek nincs ideje ezzel foglalkozni főállásban, hogy permetezés meg ilyenek... hát fű nő a kertben leginkább :-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.06. 21:49:09

@fhdgy: naja. a lopás. a nagybátyám akkor adta fel az Esztergom környéki kis hétvégi telkét, amikor nemcsak lerabolták a kertet, hanem feltörték a sufnit és elvitték a szerszámokat is (minek?), és "slusszpoénnak" megmérgezték a kutyát :-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.06. 21:59:51

@Muscari: "érdemes" rákeresni arra a rablógylkos párosra vagy társaságra, akik arra specializálódtak, hogy idős emberekhez törnek be, és az egyiket addig ütik, amíg a másik oda nem ad minden értékeset. bele is halt pár ember mostanság. (nincs kedvem keresni.)
valami ilyen tetves parasztok ide is bejöttek egyszer, hogy aszongya egy terhes (!!!) büdös cigány, hogy vécére kell mennie, és akkor benyomul öt másik. na abból rendőrök lettek.
amikor a lomtalanításkor összeverekedett itt két banda, na akkor is.
és ez egy nagyon jó környék....
aztán facebook falamon volt az az átverés, bár nem néztem utána, hogy tényleg-e, mert iszonyat lehangoló, és bocs, ha rémhíreket terjesztek, és mégse igaz,,,, szóval hogy ellopják emberektől a mobiljukat, és felhívják az idős szülőket, hogy jajj itt vagyok anya, balesetet szenvedtem, én vagyok a hibás, megfenyegettek, hogy ha nem fizetek félmilliót, akkor nem hívnak mentőt, jajj anya elvérzek segíts, hozd ide a pénzt".... aztán ilyenekkel is sikerült már pár embert kizsebelni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.06. 22:15:14

hiába a digitális tévé, ha a filmeket még mindig nem leet átkapcsolni angolra, csak a dokumentumcsatornákat :-(
mondjuk nekem nincs is tévém. úgyse lenne rá időm. neten néztem régebben. mostmár arra sincs.
bio élelmiszer stb: két kezdeméyezésről hallottam mostanság, az egyik a youtyúk féle tojás, a másik a nekedterem zöldségesláda. nem olvastam utána nagyon részletesen, és fogalmam sincs, mekkora aforgalmuk.mindkettő fent van a facebookon. a dolog nem tűnik reménytelennek, de igen, valszeg a fizetőképes kereslet igen necces pont.

adg 2016.02.07. 03:11:15

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekunk mar 3 evvel ezelott is volt par szokasos csatornan valaszthato nyelv. Nem minden filmhez ugyan, de azert volt. Azt hiszem, meg az rtl lukon is, vagy a masik szaron, nem emlekszem.
Aztan voltak a dokuk es filmcsatornak, ilyen axn meg egyeb baromsagok, egesz sokat talaltunk angolul.Mondjuk az ilyen natgeo fele szenzacio es horror csatornakat en betiltottam. Minden film arrol szolt, hogy ha csak egy mm-rel is arreb, ha csak egy icipicit is kesobb, ha csak ez, ha csak az, akkor milliok halnak meg es oriasi katasztrofa es a tokom tudja.
Raadasul kiindulva abbol az altudomanyos bullshitrengetegbol, amit az epitoiparral kapcsolatos filmjeikben lattam, ugy gondolom, hogy a tobbi is kb annyira realis valoszinuleg. Kb mint a Kiskegyed vagy a blikk nyomtatasban.

--------------
Lopas
Aposom is feladta. Nemcsak a termes tunt el mindig, de a slag, szivattyu az aknabol, kesobb az aknafedlap is, kapu, a fak maguk, minden eltunt. Huszonevig tok jo kis kert volt, az egesz csaladott ellatta. Kb annak elt aposom, azota nem talalja a helyet.

Nagyapam ugyanigy jart, sose tudtak megelozni a loposokat, majd pont ezert alig tudtak eladni a kertet valami apropenzert. Mindig minden eltunt. Sokkal olcsobb volt a piacon megvenni.

Oreg kollegam meselte, hogy a falujukban rend volt annak idejen. Volt ket oriasi csendor, azok jartak a falut. Estenkent elmentek a ciganysorra is, ha valahol egy pisszenes hallatszott, bementek es lerendeztek oket. Soha nem volt semmi baj veluk. :)
Kesobb aztan megszuntek a csendorok, hirtelen nagy "demokracia" lett, es pont olyan lett az o falujuk is, mint a tobbi. Szepen beindultak a lopasok...

Főgebra 2016.02.07. 10:25:30

@adg:
A képhez az is hozzátartozik, hogy valamikor, hajdanán, az "ánti" világban, minden falu - saját jól felfogott érdekében - eltartotta a saját cigányait. Magyarán házkörüli munkákat kaptak, napszámoskodhattak stb.
Olyan is megtörtént, hogy a módos gazda az éjszaka közepén befogta a lovakat, hogy a szomszéd településre - az orvoshoz - átvigye a purgyét, mert belázasodott!
Volt honnan romlani!

P.Elliot 2016.02.07. 12:54:52

@kisrumpf: Kuldtem neked uzenetet, atment? Email cimet ide nem szivesen irok ki mert csak egy van amiota csak netezek.
Nem tudom mennyire jok ezek az uzenetek, egyszer kuldtem Diggernek de nem ment at mint kesobb kiderult.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.07. 13:13:41

@P.Elliot: nem sajnos, legalábbis nem találom. Írnál inkább az email címemre? rumpfmoniKUKAChotmail dot com címre. Köszönöm!

Ginix 2016.02.08. 11:10:30

@kisrumpf: úristen, velem pont ugyanez megtörtént, gondoltam, minek ide ez a gomb, csak gyűjti a port, letöröltem, benyomtam,
persze, és bár én tudtam a kódot, be is ütöttem, 5 perc múlva, h elhallgatott már ott is állt a yard az ajtóban, még szerencse, h tök véletlenül nálam volt a zöld kártyám (akkor még kellett). most már vicces, de akkor jól megijedtem:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása