oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 04. 06:46,  Nyolc év, négy kontinens, de nem tündérmese 53 komment

2016. február 04. 06:46 Határátkelő

Nyolc év, négy kontinens, de nem tündérmese

Nyolc év alatt négy kontinensen élni és eközben teljesen különböző kultúrákat megtapasztalni nem akármilyen dolog. Bennem rengeteg kérdés felmerül egy ilyen életmód kapcsán, ezért is gondoltam arra, hogy a mai poszt kissé formabontó módon interjú legyen. Aki válaszol: Trembácz Éva, akinek kínai kalandjairól már olvashattatok itt a blogon, most kiderül az is, hogy élte meg emellett az Egyesült Államokat, Szenegált és (az utóbbi hónapokban) Boszniát.

del_dakota.JPG

Mi kell ahhoz, hogy valaki képes legyen ilyen sok, egymástól ennyire eltérő kultúrához alkalmazkodni?

Alapvetően nyitottság más kultúrák felé, rugalmasság, hogy az új és ismeretlen helyzeteket kezelni tudja az ember. Számomra nagyon fontos a biztos párkapcsolat, ami azért valljuk be, egy-egy költözéssel, az azzal járó stresszel és az ismeretlenbe való ugrással azért igencsak próbára van téve.

Az elmúlt nyolc évben azt is megtanultam, hogy mennyire sokat segít nekem, ha a szakmai identitásomban van folytonosság, amely mindenhol minden kultúrában ugyanaz marad, hiszen a férjemmel és most már a lányommal való kapcsolatomon kívül minden és mindenki változott körülöttem.

Én például írok – jelenleg online magazinoknak, a Rádió Bézs boszniai tudósítójaként dolgozom és a harmadik könyvemet fejezem be. Amíg ezt nem találtam meg – 5-6 évig –, nem volt olyan egyszerű váltani, elszakadni a megszokott, biztonságot jelentő közegtől, munkát keresni és újrakezdeni egy ismeretlen terepen vagy hosszabb időszakokat átvészelni munka nélkül.

De azt hiszem, ami a legfontosabb az az, hogy az ember szeresse ezt az életmódot: azt, hogy 2-3 évente egy teljesen ismeretlen országban kezdheti újra az életét, hogy nagyon sokféle helyen és helyzetben próbálhatja ki magát, hogy a saját bőrén tapasztalja meg milyen egy-egy kultúra – a jó és rossz értelemben egyaránt, de összességében azt gondolom, hogy a nehézségek ellenére ez egy nagyon érdekes és színes életmód.

Hol (vagy mikor) ért a legnagyobb kultúrsokk, és mi volt az?

Érdekes módon Amerikában. Talán az én elvárásaim voltak túl magasak saját magammal szemben azt illetően, hogy milyen gyorsan és könnyen tudok beilleszkedni egy idegen kultúrába, talán túl sokat építettem arra, hogy felsőfokon beszéltem angolul, amerikaiak között dolgoztam amerikai cégnél, és amikor kikerültem, az ottani szokások, az értékrend, a másképp működő kommunikáció és az, hogy sokkal lassabban alakulnak ki mély emberi kapcsolatok, engem igencsak próbára tett.

A másik sokk akkor ért, amikor Pekingből, egy húszmilliós metropoliszból a nyugat-afrikai Dakarba kerültünk, ahol a belvárosi lakásból kilépve kecskék masíroztak el mellettünk, ahol nem volt hulladékgazdálkodás, így a legszebb tengerparti részeket is szemét borította és a szegénység európai szemmel nézve elképesztő. Ez a hatalmas különbség és az, hogy én imádtam Kínát, eleinte nagyon rányomta a bélyegét a Szenegálhoz való viszonyomra.

Egyébként az a tapasztalatom, hogy a kulturális sokkra nem lehet felkészülni. Persze, lehet és kell is olvasni a kultúráról, a szokásokról, filmeket, YouTube-videókat nézni, de az, hogy valóban hogyan fog az adott hely hatni az emberre, arra nem lehet felkészülni.

Melyik helyen érezted leginkább otthon magad, melyikhez sikerült a legközelebb kerülni?

Egyértelműen Kínában, és ugyan az elmúlt jó fél évben Bosznia igencsak megközelíti ezt, de Peking örök szerelem marad. Érdekesnek találtam a kultúrát, a történelmet, nagyon szerettem kínaiul tanulni, de ami számomra fontos volt, hogy ott nagyon könnyű volt a helyiekkel kapcsolatot kialakítani.
img_1807.JPG

Kínaiakkal dolgoztam kormányzati szektorban, illetve egy alapítványnál önkentésként használtam fel a korábbi tapasztalataimat, így a kínai társadalom más-más szegmensével találkoztam.

Voltak köztük ausztrál, angol egyetemeket végzett, magasan kvalifikált fiatalok, ugyanúgy, mint Dél-Kína szegényebb részeiről, nagy családokból érkezettek, vagy saját erejükből sikeressé vált menedzserek ugyanúgy, mint huszonéves kommunista párttagok.

Elkezdtem egy Toastmasters csoportba járni, ahol nyilvános beszédet lehet gyakorolni, így volt alkalmam némi betekintést nyerni a gondolkodásmódjukba, az értékrendjükbe. És lássuk be, az is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen közelről láthattam a kínai társadalmat, hogy a nyugati (fehér) ember a mai napig érdekes a kínaiak számára.

Szenegálban ezt sokkal nehezebb volt elérni. Négy helyi kollegával dolgoztam együtt, és gyakoriak voltak a közös ebédek, de ott munka után nehéz volt a szenegáliakkal kapcsolatot kialakítani.

A férjed egy konzervatív közegben nevelkedett nebraskai férfi, hogyan találkoztatok?

Budapesten dolgozott három évet, és mi az utolsó évben találkoztunk. Nyolc hónappal a megismerkedésünk után őt visszarendelték Washingtonba, és én jó fél évvel később költöztem ki Amerikába. Egyébként az ő munkája miatt költözünk ilyen gyakran.

Minden párkapcsolat feltételezi a kompromisszumokat, mennyiben nehezebb ez egy vegyesházasság esetében? Melyek azok a pontok, ahol tapasztalatod szerint a különbségek erősebben jelentkeznek?

Azt gondolom, hogy – mint sok kapcsolat elején – a különbségek eleinte érdekesnek tűnnek. A férjem számára fontos az egyenes, direkt kommunikáció, az, hogy nincs utalgatás, célozgatás, de ez jellemző az amerikaiakra. Ehhez mindenképpen én idomultam.

Ha valami nem tetszik neki, vagy nem érzi jól magát benne, akkor mindent megtesz azért, hogy változtasson, ugyanígy akkor is, amikor egy új ötlete támad, akkor a megvalósításra és nem az akadályokra, hanem azok legyőzésére koncentrál. Ebből egyébként én csak tanultam és szerencsére rám is ragadt valami.

Persze, vannak szokásbeli különbségek, amit én soha nem fogok tudni megszokni, például hogy az amerikaiak miért szeretik a 18 fokot szobahőmérsékletnek tekinteni. :)

Azt hiszem, a mi esetünkben igazán akkor erősödtek fel a különbségek, amikor gyerekünk született. Érdekes módon az ő konzervatív neveltetése, és az én sokkal nyitottabb hátterem között mindig is sok azonosságot véltem felfedezni az alapértékekben, ugyanakkor a mélyen, zsigerekben gyökerező berögződések a gyereknevelés kapcsán jöttek elő: átjöhet-e a gyerek éjszaka, ha sír, fontos-e a beszoktatás az óvodában, otthon hagyjuk-e pár napra három éves kora előtt stb? Ezekről gyökeresen másképp gondolkodunk, és a házasságunknak az az időszaka, amikor még nem volt meg a kislányunk, most sétagaloppnak tűnik.

Ha már párkapcsolat: mennyire volt számodra nehéz túllendülni a kulturális és neveltetésbeli különbségeken, például azon, hogy a férjednek bizonyos, neked sokat jelentő dolgok (a tinikort meghatározó zenék, filmek, esetleg ételek) nem jelentenek semmit?

Számomra ez egyáltalán nem volt nehéz. Voltak pillanatok, amikor rossz érzés töltött el emiatt, de összességében ez nem jelent problémát. Az már sokkal inkább, hogy nyolc év után is van olyan pillanat, amikor azt érzem, hogy nem tudom úgy kifejezni magam angolul, ahogy azt én szeretném, nüanszbeli árnyalatokat nem tudok igazán átadni és e tekintetben nem vagyok optimista.

Az is rossz érzés, hogy minimális magyar nyelvtudása miatt nem olvasta a könyveimet, és én összegzem neki, hogy miről szólnak a cikkeim. A humor is alapvetően más egy-egy kultúrában, és szerencsére kettőnk között az ő szarkazmusa és az én öniróniám miatt van átfedés, de gyakran még most is meglep, mennyire más dolgokat tartunk viccesnek.

Hogyan jellemeznéd azokat az országokat, melyekben éltél, az ott élő embereket, ha a leginkább jellemző vonásokat kellene kiemelni?

Amerika (beszéljünk Washington D.C.-ről, mert a férjem állama, a közép-nyugati Nebraska nagyon más): multikulturális, színes világ, ahol nagyon sok időt kell szánni arra, hogy közelj kerülj amerikaiakhoz, DE nem lehetetlen.

Pekingben tettem szert két amerikai barátnőre, és 7 év után a mai napig kapcsolatban vagyunk. A várost számomra az állandó változás jellemzi, hiszen a nagyszámú kormányalkalmazottak és külszolgálatosok miatt sokan csak meghatározott ideig vannak itt.

img_1605.JPG

Kína: a kínaiakra leginkább az alázatosság, a kitartás és a szorgalom jellemző, és a társadalmat a mai napig áthatják a konfuciuszi értékek, a szülők, az idősek és a rangban magasabban állók tisztelete, és a becsülettel végzett, kemény munka fontossága (még ha ennek ellentmondani látszik is a korrupció).

Peking, a közel húszmilliós főváros a végletek városa. A könyvemből egy részlet: „Befogadhatatlan ez a húszmilliós metropolisz; helyenként lenyűgözően vibráló, hipermodern, építészeti különlegességeket felsorakoztató, igazi 21. századi nagyváros, amely megállíthatatlanul törtet a maga útján, máshol a sok száz éves, szürke falú hutongok, a klasszikus kínai keskeny utcácskák között alázatot követelő, méltóságteljesen komor és szelíd a kínai főváros arca. Sok európai nagyvárossal ellentétben a két, egymástól markánsan eltérő, több évszázadnyi különbséggel született épületek még csak külön városrészt sem alkotnak; a 13. századi alacsony házak mellett kacéran bukkannak fel a húsz-harmincemeletes üvegfalú irodaépületek, de néhány modern bevásárlóközpontból is remek kilátás nyílik a jellegzetes, felfelé ívelő kínai háztetőkre. Pekingben teljes természetességgel alkot kerek egészt a két stílus.”

Szenegál: a legderűsebb emberek, akikkel valaha találkoztam. Hihetetlen volt látni, hogy az európai szemmel nézve roppant nehéz körülmények között élő szenegáliak mennyire őszintén jókedélyűek.

Az Atlanti-óceán partján fekvő Dakar belvárosi épületei, a hangulatos kávézói magukon őrzik a francia gyarmati időket. Van ennek a nyugat-afrikai országnak valami varázsa: itt nem rohan senki, nem érezhető a stressz, és odafigyelnek egymásra az emberek.

img_2739.JPG

Bosznia: számomra nagyon hasonlít Magyarországhoz. A bosnyákok nagyon kedvesek, vendégszeretőek, a humoruk hasonló a miénkhez. Tapinthatóan jelen van a közelmúlt tragédiája, amelyről nagyon nyitottan beszélnek.

Szarajevó nagyon különleges földrajzi adottságokkal rendelkezik; völgyben helyezkedik el, 3-400 ezres város, bárhova néz az ember, hegyek veszik körül, és a város a török uralom időszakából, az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült szecessziós belvárosi házak és az egykori Jugoszlávia szocreál épületeinek érdekes egyvelege. Itt tényleg mintha a Kelet találkozna a Nyugattal.

Melyek a legerősebb, leginkább maradandó élményeid az egyes országok esetében?

Amerikában magyart tanítottam és hihetetlen volt látni, ahogy másod-, harmadgenerációs amerikai-magyarok és sokan, akik egyszerűen „csak” beleszerettek Magyarországba, a kultúránkba, a történelmünkbe, próbáltak minél többet elsajátítani a magyar nyelvből. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni. Amerikában a másik nagy élmény a múzeumok: bármilyen témát úgy prezentálnak, hogy szinte minden korosztálynak érdekes, tanulságos és emlékezetes lehet.

Kínában nagy élmény volt együtt dolgozni két kínai kolleganőmmel. A hatalmas kulturális különbségek, a nyelvi gátak ellenére, az érzelmek nagyon más jellegű kifejezésre ellenére is azt éreztem, hogy pontosan érzem, értem őket – és talán azt mondhatom, hogy ők is. A másik nagy élmény a korábban említett Toastmasters csoport volt, ahol a résztvevő 30-35 fő nagyon sokat megmutatott számomra a kínai kultúrából.

img_1766.JPG

Szenegálból inkább hangulatok maradtak meg. Dakarban volt egy út, amely a tengerpart közelében vezetett, és a mai napig hiányzik, ha eszembe jut, ahogy ott vezettem és francia sanzonokat hallgattam a helyi rádión. Jaj, és itt vártam a lányomat! Jó volt megtapasztalni, milyen nagy odafigyeléssel bánnak a várandós nőkkel és a kismamákkal.

Boszniában még viszonylag kevés időt töltöttem, de nagyon jó érzés, hogy a bosnyákok nagyon könnyen a szívükbe fogadnak. Az is érdekes, mennyire hamar megnyílnak és mesélnek a háborúról.

Mik azok az apró dolgok, szokások, amiket egy-egy helyről magaddal vittél, ha van ilyen egyáltalán - akár egy étel, amit megcsinálsz, akár fontossá vált tárgy, ünnep stb?

Az amerikai férjem miatt az amerikai szokásokat, hagyományokat automatikusan – főleg most már a lányunk miatt –, de kínai újévkor általában elmegyünk egy kínai étterembe. Kínai ételeket szoktam főzni, és a mai napig próbálom a kínai nyelvtudásomat gyakorolni.

Az egyes országokban vásárolt vagy kapott tárgyakra nagyon vigyázok, hiszen ezek sok-sok emléket őriznek és számomra sok történetet mesélnek. Az egyik kedvencem egy régi kínai oltár, Szenegálból pedig az egyik kolleganőmtől kaptam egy helyi, batikolt jellegű terítőt.

De számomra inkább a kapcsolatok fontosak, a két Pekingben megismert amerikai barátnőm, a két kínai kolléganőm és egy dakari munkatársam. Velük a mai napig tartom a kapcsolatot.

Amikor mindig tudod, hogy tovább fogsz állni, nem állítasz-e fel egy gátat, akár az ország, akár az ott kialakuló kapcsolatok iránt?

Sajnos most az ötödik költözés után (kétszer költöztünk az USA-ba) érzem, hogy már nem teszek annyi erőfeszítést, talán nem vagyok annyira nyitott, ami 43 évesen lehet életkori sajátosság is. :) De az biztos, hogy ha meghallom, hogy valaki még két hónapig lesz itt, akkor mintha automatikusan bekapcsolna valami, és az érdeklődésem lankad iránta. Ez nem jó, azzal tisztában vagyok, de szerintem vannak ilyen tudatalatti védekező mechanizmusok, amelyeket az elmúlt években építettem be.

dsc_7425.JPG

Ennyi költözés, országváltás rutinjával mit csináltál másképp a legutóbbi alkalommal (amikor Boszniába érkeztetek), mint az első vagy a második esetben?

Megmondom őszintén, tudatosan nem hiszem, hogy bármin is változtattam volna. Inkább a lányom miatt figyeltem arra, hogy őt az elválásnál és az újrakezdésnél segítsem; hogy fontos volt elbúcsúzni a kis barátaitól, hogy utána Skype-hívások vagy képeslapok, emailen átküldött fotók segítségével lássa, hogy a kapcsolat fenntartható.

Ami számomra nagy segítséget jelentett, az az írás volt, hiszen így ez nemcsak napi elfoglaltságot jelentett, hanem ha kellett, akár terápiakánt is működött. Arról nem is beszélve, hogy nagyon érdekesnek tartom megmutatni ezeket a kultúrákat, ahol éltem, és pont a költözés után kaptam a felkérést a Rádió Bézstől.

Mit tanácsolnál annak, aki még csak most fontolgatja a határátkelést? Mire készüljön fel?

Gyakorlati tanácsot nehezen tudnék adni, mert nagyon sokan nagyon sokféle okból indulunk el, de azt gondolom, hogy mindenképpen megéri kipróbálni magát az embernek egy másik kultúrában, és életre szóló élményt jelenthet, de szerintem azzal tisztában kell lenni, hogy ez nem egy tündérmese, hanem sokszor igen nehéz, lelket próbáló helyzet, ahol intenzíven tehet szert az ember olyan mélységű önismeretre, amely a megszokott környezetben sokkal lassabban menne.

Ami számomra nagy segítség volt, ha a költözés előtt bemutattak egy-két ott élő magyarnak, ismerősnek, akivel a kezdeti időszakban felvehettem a kapcsolatot. De ez visszakanyarodik az első kérdéshez, úgyhogy az ott leírtakból említeném még a rugalmasságot és a nyitottságot, és talán még a helyi kultúra tiszteletét.

img_2742.JPG

A moderálási alapelveket itt találod. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kína Egyesült Államok Bosznia Szenegál

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr468357030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.02.04. 06:49:56

Szuper poszt,Dakart megnézném.

DieNanny CH 2016.02.04. 07:06:37

Nagyon jó, érdekes dolgok!

Amiben bizonytalan vagyok: azt írja, gyakorolja a kínai nyelvet. Rosszul tudom, hogy olyan, hogy kínai nyelv nincs, hanem van mandarin, meg kantoni, meg tudomisén? (Ezeket valahol olvastam, lehet, tévedek!)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.02.04. 07:09:52

nagyon erdekes volt, koszi!

en pekinget neznem meg, es hong kongot ... de most eloszor uzbegisztan a terv :)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.04. 07:36:03

Érdekes írás volt. Kalandos élet, de nem lennék a helyében.

Golf2 2016.02.04. 07:37:06

Pest felett kék az ég,sütni fog.

©________ 2016.02.04. 07:40:37

Tobbszor irtatok mar, de most utott meg igazan.
Sokfele jartam, bar az igaz, nem eletvitelszeruen, de ennek meg a kistestveret sem ereztem soha.
Sot imadtam megismerni, hogyan elnek masok. Sokkot meg a legdurvabb esetben sem ereztem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.04. 07:50:56

HA jöhetnek az ilyen interjúk. Aki nem akar posztot írni azzal csinálj interjút.
Ez nagyon jó volt.

Muscari 2016.02.04. 08:30:02

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: itt nyilván a mandarinra gondol, azt szokták "kínai" nyelv alatt érteni leggyakrabban.

Köszönjük a posztot, nagyon érdekes volt, és sok sikert kívánok!

pappito · http://pappito.com 2016.02.04. 08:37:57

"a társadalmat a mai napig áthatják a konfuciuszi értékek, a szülők, az idősek és a rangban magasabban állók tisztelete, "

hát meg ugye az időseket a fiatalabbak tartják el, mert a szociális háló kissé esetleges...

amúgy frankó volt, jó volt olvasni, hogy érdeklődik aziránt a szerző ami körülveszi

pappito · http://pappito.com 2016.02.04. 08:38:29

@Golf2: ott mindig kék, mindig süt :)

gabuschka 2016.02.04. 09:23:17

Nagyon jo interju, erdekes volt! Eva irasait amugy is szeretem, mar mashol is belefutottam a munkaiba. Nagyon valtozatos eletuk van!

Herr Géza 2016.02.04. 09:37:35

Huh.... Hirtelen csak arra gondoltam, hogy a "szegény" gyerek hogy éli meg ezt az állandó vándorlást... ? Amikor nálunk a világvége közelgett a két legutóbbi költözéskor a fiunk számára. Igaz, ezt én magam sem tudnám megszokni.
De klassz lehet annak, akinek bejön ez az életmód.

LittleG (uk) 2016.02.04. 09:41:15

Imádtam Angliába költözni és megismerni sok új dolgot, szeretek itt. Viszont nagyon rosszul viselném, ha ezt néhány évente el kellene játszanom, ráadásul úgy, hogy az uticélt nem is én választom meg. Tutibiztos hogy ekkora lendülettel nem tudnám többet megcsinálni, úgyhogy minden tiszteletem Éváé! Egy kérdés: akkor ez most addig így lesz, amíg a férj nyugdíjba megy? Néhány évente ugrás? A gyereknek biztos nehéz lesz... Szívesen olvasnék beszámolót később is - blogja nincs?
Remélem nem fog kiégni, bár biztos nem ragaszkodik mindenki annyira a bejáratott, megszokott dolgokhoz. Szeretem a változást, de csak mértékkel és lassan adagolva vagy ha nagy változás, akkor ritkán :)

Csodabogár 2016.02.04. 10:06:52

Irigylésre méltó sors, jó hogy élvezni is tudja. Biztos nem való mindenkinek. Fiatal koromban nagyon tudtam volna élvezni. Gondolom a férj nyugdíjáig van még 20 év, lesz alkalma még bőven új helyeket megismerni és beszámolni róla. A gyerekből pedig egy edzett soknyelvű világpolgár lesz mire felnő.

Hari Seldon 2 2016.02.04. 10:17:59

Ma én leszek a cinikus:

„Szenegál: a legderűsebb emberek, akikkel valaha találkoztam. Hihetetlen volt látni, hogy az európai szemmel nézve roppant nehéz körülmények között élő szenegáliak mennyire őszintén jókedélyűek.”

Mindig elcsodálkozom (pedig nem kéne), hogy az európai emberek mennyire idealisták, vagy mennyire idealisztikus képet képzelnek el. A „szegény világban élő, de boldog” kép nagyon mélyen benne van a fejekben. Azonban elég, ha eljut egy olyan szintre, ahol látja, hogy mennyire gáz az élete, máris megindul Európa felé.

„Van ennek a nyugat-afrikai országnak valami varázsa: itt nem rohan senki, nem érezhető a stressz, és odafigyelnek egymásra az emberek.”

Ez is egy jellegzetes idealisztikus kép. Nem baj, majd én leszek a szarkasztikus: Nem rohannak. – Persze, nincs hova. a Kecske megvárja. És miután nem „rohannak”, nem is jutnak sehová.

„Bosznia: számomra nagyon hasonlít Magyarországhoz. A bosnyákok nagyon kedvesek, vendégszeretőek, a humoruk hasonló a miénkhez. Tapinthatóan jelen van a közelmúlt tragédiája, amelyről nagyon nyitottan beszélnek.”

He-he. Hasonlít. - Ez aztán elismerés. Nyitottan beszélnek. – Lefordítom: panaszkodnak, ahogy a magyarok is múlt veszteségein.

DorotkaB 2016.02.04. 10:43:51

Fú, elismerésem Évának, nem hiszem, hogy ilyen váltásokat akárki utána csinálna! Én magam is úgy vagyok vele, hogy egy költözés nekem bőven elég volt, introvertált emberként biztos, hogy nem lennék képes pár évente újabb és újabb közösségekbe beilleszkedni.

Ez óriási szellemi és lelki munka, bár elsőre nagyon vonzó életmódnak tűnik, de valójában azok a világutazók, akik mindenhol pár hetet vagy hónapot töltenek, elképzelhetetlenül könnyebb helyzetben vannak. Nem véletlen, hogy azt szokták mondani, hogy az igazi antropológiai terepmunka akkor kezdődik, ha az ember már legalább egy évet élt abban a közösségben, amit vizsgál. Ennyi kell ugyanis ahhoz (minimum), hogy lecsengjen a kultúrsokk, az ember lefussa az új környezetben a "kötelező köröket", azaz rácsodálkozzon az újdonságokra, irreálisan pozitív majd irreálisan negatív képet fessen magának a közösségről, és elsősorban megszabaduljon attól az illúziótól, hogy a közösség 100%-ban megnyílt előtte. Az új környezet mindig olyan, mint egy szobákkal teli nagy kastély, az ember először az előtérbe lép be, majd fokozatosan újabb és újabb ajtókon újabb és újabb helyiségekbe juthat, de az egy illúzió, hogy egyszer maga is pontosan úgy fogja használni ezeket a helyiségeket, mint az ott lakók. Mindig van egy olyan szoba, ahova idegen nem léphet be. Ezért némiképp értem Hari Seldon "cinikusságát", bennem is megfogalmazódtak hasonló gondolatok.

evazsuzsa 2016.02.04. 10:44:29

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Igen, ez igaz. Egységes kínai nyelv nincs. Mandarint tanultunk, de automatikusan mindenki kínaiként beszél a nyelvről.

Bredpitt Monika 2016.02.04. 10:58:35

@Hari Seldon 2: Tényleg cinikus vagy, de már megszoktuk szerintem.
Én inkább hiszek Évának.

Bredpitt Monika 2016.02.04. 11:02:03

Izgalmas élet, bár én most dög uncsi életet kívánnék magamnak.
Boldogok a lelki szegények.......

Sok sikert az új kalandokhoz !!!

Narina 2016.02.04. 11:42:40

Nekem is bejott a riport jelleg! Nem konnyu es egyszeru, de nem lehetetlen ez az elet, ha van aki allando!

macamuca [IHUN] 2016.02.04. 12:25:59

@Praliné.:
Pár nap/pár hét egy olyan helyen, ahova azért mentél, mert kivancsivagy ra, eleve tetszik==turistaként, látogatóként vagy ott, és ennek kimondatlanul is tudatában vagy: na, az abszolút más élethelyzet, mint amikor huzamosabb időre (=1-2-több ev) érkezel meg valahova, ahova magadtól tán soha nem mentél volna (itt ugye a férje munkája miatt költöznek új +új helyekre), és így kell valamit kezdeni magaddal, a hellyel-helyzettel.
Látogatóként nagyon kicsi az esély a sokkra, míg életvitel -szerű ott-tartózkodás esetén nagyobb, még akkor is, ha magad választottad a helyet. Ha meg nem te választottad, akkor Pláne....

evazsuzsa 2016.02.04. 13:00:09

@LittleG (uk): Még 7-8 évig igy lesz. Az amerikai és a kínai blogom már nem érhető el, mert ezek kiegészitve megjelentek könyv formában (Amerika! Visszaintegetsz? és Túró Rudi pálcikával), de a dakari élmények az evazsuzsa.wordpress.com-on vannak - némi gyerekszáj-sztori után.

evazsuzsa 2016.02.04. 13:03:10

@LittleG (uk): .. és itt vannak cikkek arról, hogy milyen igy gyereket nevelni: wmn.hu/?s=trembacz

2016.02.04. 13:03:14

@macamuca [IHUN]: Teljesen igaz. Egyebkent en szemelyesen soha nem tapasztaltam eddig kulturalis sokkot uj orszagba koltozeskor, de mar tobbszor is volt 'reverse' kulturalis sokkom mikor hosszabb tavollet utan erkeztem vissza Europaba. Nyilvan ez egy teljesen egyeni dolog hogy kinel milyen formaban jelentkezik, de letezo jelenseg.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.04. 13:05:18

Hm, érdekes volt.
Olvasni.
Én (mi) nem vagyunk ennyire nyitottak, ez az életforma messze áll tőlem (-lünk).
További érdekes felfedezéseket!
:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.04. 13:17:01

Ismerős él így. Férj munkája miatt ötévente költözés, igaz, csak Európán belül. Dublin-Lisszabon-Nápoly-UK. Gyermek nyelveket beszél, most egyetemista. Ők kora ötvenesek. Általában a helyi kultúrába veti bele magát az asszony, fest, s gondot visel a házra, férjre... Mikor hozzáment, tudta, mit vállal, s maradéktalanul kiélvezi. Egy életforma

©________ 2016.02.04. 13:31:33

@macamuca [IHUN]: mondjuk te pont tudod, hogy nem turistakent voltam, hanem dolgozni.
;)

LittleG (uk) 2016.02.04. 13:37:02

@evazsuzsa: á akkor jó, 7-8 évet akár féllábon is :) és utána letelepednétek valahol? várod? vagy inkább ismersz meg új és új helyeket?

LittleG (uk) 2016.02.04. 13:43:20

@DorotkaB: mindig van egy olyan szoba, ahova idegen nem léphet be

tetszik a hasonlat. és talán csak részben azért nem léphet be, mert a bennszülöttek nem engedik hozzáférni, nagyobb részben inkább mert egyszerűen lehetetlen. Nem lehetsz teljesen olyan, mint aki ott nőtt fel, mikor nem is. Épp ezért fölöslegesnek tartom az erre törekedést.

Jól vagyok én, ahogy vagyok és alakulok: valaki, aki odaát nőtt fel, majd átjött ide, felszedett egy csomó mindent, de megmaradt benne egy másik csomó minden otthonról. Aztán még ki tudja, mi adódik hozzá, pl. nyugdíjas koromban :)

DorotkaB 2016.02.04. 16:05:02

@LittleG (uk): Igen, elsősorban azért nem nyílik ki soha ez az "utolsó ajtó", mert általában mögötte az a közösségi tapasztalat, generációkon átívelő mi-tudat és meg nem fogalmazott, "ösztönös" viselkedés-rendszer van, amit soha nem sajátíthat el az, aki nem ott szocializálódott, egyszerűen nem lehetséges. Nyilván – hosszabb-rövidebb idő alatt – teljesen elfogadható mértékben be lehet illeszkedni egy másik társadalomba, főleg, ha kulturális értelemben nincs annyira messze az ember eredeti környezetétől. Az már más kérdés, hogy a beilleszkedés mennyiben jelent alkalmazkodást és mennyiben megértést.

Még Európán belül, viszonylag hasonló kulturális környezetben is előfordul, hogy vannak olyan dolgok, amikről eleinte azt gondoljuk, hogy értjük őket az új közösségünkben ("hiszen nálunk is így van, kábé mi is így szoktuk"), aztán pár év elteltével, amikor már jól "benne vagyunk a sűrűjében", egy-két konfliktus vagy félreértés megmutatja, hogy nem is egészen úgy vannak azok a dolgok, ahogy mi gondoltuk. Ezek a konfliktusok a beilleszkedés igazi mérföldkövei, mert egy idegentől a helyiek soha nem fogják elvárni, hogy rögtön töviről hegyire mindennel tisztában legyen és nem is fogják azonnal beavatni őt a kultúrájuk mélyebb rétegeibe. Vagyis nem fogják kijavítani, szankcionálni a tévedéseit, nem fognak neki panaszkodni, nem fogják bevonni a mindennapi problémáik kezelésébe. Addig, amíg a helyieknek csak a mosolygós, húdepozitív arcát látja az ember, biztos lehet benne, hogy még nem fogadták be, és a mosoly valójában annak az idegennek szól, akit bennünk látnak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.02.04. 18:40:19

@NomádMatyi: anno anyukam biologuskent jart konferenciakra, es egyszer eljutott Uzbegisztanba (akkor meg a SZU resze volt). Neki Szamarkand es az egesz ottani vilag nagy elmeny volt. Ha eljutsz oda, erdekes lenne egy poszt onnan! :)

evazsuzsa 2016.02.04. 20:06:39

@Herr Géza: Eddig egész jól, de még csak három éves. A helyzetből adódó, gyerekneveléshez kapcsolódó kételyeimről itt irok: wmn.hu/2015/11/09/mit-teszek-a-gyermekemmel-csalad-vandoreletmodban/

2016.02.04. 20:43:08

Tök jó poszt, kár, hogy ilyen kevés a komment alatta. (Bár az igaz, hogy végtelen sok kérdésem nekem sincs.)

@evazsuzsa:

Az, hogy fehérek/idegenek vagytok, és nyilván valamivel jobb módúak, mint a helyiek, ahol laktok, mennyire tesz titeket célponttá?

Mi is utazó életet élünk a bnőmmel, és engem néha kifejezetten aggaszt, hogy nem tudunk elvegyülni. (Nem mindig, és nem mindenhol persze.)

evazsuzsa 2016.02.04. 21:29:25

@Th's child: Azzá tesz, és engem Szenegálban, a férjemet Kinában érte atrocitás, de összességében Peking biztonságos volt, én Kinában utaztam jó párszor egyedül, soha nem éreztem, hogy ne lennék biztonságban. Dakarban ez a biztonságérzet egyáltalán nem volt meg, ott azért oda kellett figyelni, hogy melyik részt kerülje el az ember, de főleg csak este.

2016.02.04. 21:31:22

@evazsuzsa:

"engem Szenegálban, a férjemet Kinában érte atrocitás"

Ha nem túl rossz élmény feleleveníteni, nincs kedved elmesélni?

LittleG (uk) 2016.02.04. 21:45:04

@DorotkaB: Épp ezért én az autóban tanulok legtöbbet az itteni "szellemről". Három angol kollégámmal ingázom munkába és szerintem már elhitték, hogy én nem pletykálkodom, meg sokszor nem is odafigyelek (olvasok), úgyhogy elég szépen kibeszélnek másokat, egyik elmeséli a másiknak, hogy mit és hogyan mondott egy harmadiknak, és hol volt abban az él, v. finom odacsapás..
Meg elsőnek értesülök a pletyókról :P
Mondjuk sokat nem érek velük, mert tényleg nem pletyózom tovább, itthon mesélném, de minek, másnak nem érdekes.

evazsuzsa 2016.02.04. 21:46:02

Dakar belvárosában sokan koldultak, és sokan próbáltak meg mindenféle sztorival pénzt kiszedni az emberből. Én akkor a kb. két hónapos lányommal mentem valahova, és egy férfi adott egy karkötőt, majd rögtön után elmondta, hogy neki most született kisfia és kuszkuszra kérne tőlem, majd azzal a lendülettel a táskámba nyúlt, és kiszolgálta magát. Kb. 3000 ft-ot vett ki, ami nem a pénztárcában volt, hanem az egyik oldalzsebben. A mai napig nem tudom hogy csinálta, olyan gyorsan történt. De erről kicsit részletesebben és talán szórakoztatóbban itt: evazsuzsa.wordpress.com/2012/11/01/hiszekenysegem-tortenete-dakari-kozbiztonsagi-korkeppel-vegyitve/. Itt még annyi történt, hogy a férjem tárcáját szintén a belvárosban akarta valaki kivenni a zsebéből, miközben pólót akart eladni nekünk, de egy idő után ezeket megtanulja az ember.

LittleG (uk) 2016.02.04. 21:49:14

@Th's child: "Tök jó poszt, kár, hogy ilyen kevés a komment alatta."

Hát mert még mindig a tegnapi tartja lázban a népeket :)
Ha máskor került volna ki, mármint ez, szerintem sokkal több hozzászólás lenne. Nem feltétlenül a poszthoz kapcsolódva, mint általában :)

2016.02.04. 22:28:24

@evazsuzsa:

Köszi... legalább fizikai atrocitás nem történt.

@LittleG (uk):

Jajaj, legalább annyi becsület lett volna bennük, hogy itt offolnak, nem a tegnapi alatt. :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.02.05. 00:59:09

@Zsuzsi65: biztos most is nagy élmény a hely, csak lehet hogy a SzU óta kicsit visszafejlődik már

mindenképpen lesz belőle poszt!!! köszi :)

de most egyelőre Almaty helyzetjelentéses poszt készül, remélem a jövő héten már tudom küldeni HÁ-nak :)

Hari Seldon 2 2016.02.05. 06:19:35

@Bredpitt Monika:
"A közbiztonság a politikai választások előtti tüntetéseket, gumiégetéssel egybekötött reggeli zavargásokat, a belvárosban gyakran előforduló zsebtolvajokat leszámítva kifejezetten jó."

A blogjából:
Szóval érted, derűs emberek zavarognak... :-)
Időnként derűsködnek, de ha éppen valamiért nem, akkor keresnek pár autógumit. - Az se baj, ha rá van szerelve autóra... Ha-ha...

cardiobascuralis 6 2016.02.05. 07:27:22

"Persze, vannak szokásbeli különbségek, amit én soha nem fogok tudni megszokni, például hogy az amerikaiak miért szeretik a 18 fokot szobahőmérsékletnek tekinteni. :)"

Merthogy annyi a szobahőmérséklet.
A vörösbort is szobahőmérsékleten kell fogyasztani, ami nem 25-28 fok, hanem 16-18.
Régen a falusi vályogházakban nyáron is ennyi volt, amikor kint 30-35 fok. Ha pólóban bementél, fáztál.

cardiobascuralis 6 2016.02.05. 07:27:26

Mondjuk Amerikában az angol felsőfok lófaszt sem ér.
(Angliában sem.)

Az csak arra jó, hogy az ember elhitesse MAGÁVAL, hogy tud angolul.

Hari Seldon 2 2016.02.05. 08:48:11

@Mirjam2:
Pontosítok. Ezek a szokások nálunk is a külvárosban jellemzőek.

Szóval Dakarban nincs autó a gumikeréken, hát akkor akkor úgy égetik. Hozzák hozzánk a népszokásukat.
Az már csak a mi pechünk, hogy nálunk a gumikerék egybe van szerelve az autóval...

Hari Seldon 2 2016.02.05. 08:50:29

@Mirjam2:
Ja, most néztem a cikket. ű
Én először a szilveszteri autógyújtogatásokra gondoltam.

2016.02.05. 10:04:10

@Hari Seldon 2: Amint latod, vannak teljesen feher, echte franciak akiknek a gumiegetes a nepszokasuk, szoval nem jott be ez a celozgatas a civilizalatlan feketekrol. Ja, es megfigyeleseim szerint a feher franciak jellemzoen sem gumiegetes elott, sem gumiegetes utan nem igazan derus nepek, pedig meg csak nem is nyomorognak.

Hari Seldon 2 2016.02.05. 11:43:47

@Mirjam2:
De bejött, csak nem úgy ahogy először gondoltam.

Itt a cikk a mi nyelvünkön:
france3-regions.francetvinfo.fr/nord-pas-de-calais/blocage-de-l-a1-par-des-gens-du-voyage-les-prevenus-tentent-de-se-justifier-au-proces-921333.html

Blocage de l'A1 par des gens du voyage : les prévenus tentent de se justifier au procès

A "gens du voyage" utazó embereket jelet. - Magyarul cigányokat. Itt is vannak, persze nem annyira sok mint Magyarországon, és azért valamivel jobb körülmények között élnek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása