oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. január 06. 06:44,  Miért nem sikerült hazaköltözni? 195 komment

2016. január 06. 06:44 Határátkelő

Miért nem sikerült hazaköltözni?

Nyilván nem Ádám az egyedüli, akinek eszébe jutott már, hogy vissza kellene költözni Magyarországra. És nyilván nem ő az egyedüli, aki arra jött rá, hogy ez egyelőre nem jó ötlet. De miért nem? Kiderül a posztból. (Korábbi írásait itt, itt és itt találhatjátok meg.)

nagy-britannia_cambridge_foto_pixabay_com_summer_kwak.jpg

„Ezt a történetet egy döntéshelyzet előtt akartam volna megosztani a blog olvasóival, de úgy döntöttem, inkább a döntés tanulságairól szeretnék érni afféle vitaindító posztot.

Költözés Cambridge-be egy munka miatt, „mert amúgy is csak 6-9 hónapról lenne szó”. Ezzel a felkiáltással indultam neki a cambridge-i projektnek. Úgy voltam vele, hogy London után biztosan pozitív változást hoz az, hogy egy másik helyre költözök.

Azzal azonban nem számoltam, hogy ez a költözés azt is jelenti, hogy a Londonban 3 év alatt bizonyos szintig kiépített kapcsolataimat nem fogom tudni Cambridge-be átvinni, hanem helyette újakat kell építenem. Igaz, ezt az építkezésnek könnyebbnek véltem, hiszen csak egy egyetemvárosról van szó, és biztos a munkahelyemen is sok fiatal vesz majd körül..., de sajnos tévedtem.

Egy rossz főnök, aki miatt majdnem felmondok

Az eredetileg 6 hónapos munka elég simának tűnt, dolgoztam már egy hasonló projekten korábban, ezért vettek fel erre is (meg mert - mint később megtudtam - alig volt alkalmas jelölt, akiket interjúztatni tudtak).

A szakszövegírás nagy előnye, hogy továbbra is alig ismert szakmáról van szó, ezért még a UK-n belül is pár év tapasztalattal egész jó esélye van az embernek egy-egy interjún.

Lényeg, hogy maga a munka megfelelő volt, azonban a közvetlen főnökömről (40-es angol fickó, tipikus középvezető) nagyon hamar kiderült, hogy teljesen irányításmániás.

A csapaton belül ketten is jeleztük, hogy a reggel 9-es rövid 10 perces meetinget át lehetne rakni 9:15-re (vagy 9:30-ra), mert mindkettőnknek sokat jelentene, ha 15-30 perccel tovább aludhatnánk. Ő azonban még ezt a kis engedményt sem akarta megadni, és ezen kívül is voltak abszolút nem professzionális húzásai.

Az első 5 hónap során az 5+1 fős csapatból hárman is felmondtak, ráadásul mindhárom kolléga 5-10 éve volt a cégnél, jelezvén, hogy nagy problémák vannak a csapatban.

Augusztusban már én is a felmondásomat tervezgettem, és több lehetséges állást pályáztam meg Magyarországon. Úgy voltam vele, hogy a hazaköltözés lenne a legésszerűbb megoldás, ugyanis a főnökön kívül Cambridge-et sem tudtam megszeretni az első hónapokban.

Idősebb kollégák, semmi társadalmi élet

Negyvenötnél fiatalabb kollégám nem volt, nulla a szociális életem, szóval a fő probléma az volt, hogy a közvetlen kollégáimmal semmi közös nem volt bennünk. Először is mind angolok voltak - ami még önmagában nem lenne gond -, és emellett teljes generációs szakadék volt köztünk.

Míg nekik a fő beszédtémák a „milyen árajánlatot adott a kertész a felújításhoz”, a „hova menjek golfozni”, és a „hol vegyek harmadik házat” voltak, addig nekem inkább a „hol szerzek barátnőt és hol találkozhatok 25-30 közötti emberekkel, hogy újra kiépítsek egy szociális hálót” volt a napi szinten visszatérő kérdés. Így érthető okokból nem nagyon tudtunk egymás életéhez hozzászólni.

Mint minden nagyobb cégnél, itt is voltak persze fiatalabb nem közvetlen kollégák, de alapvetően velük is csak minimális kontaktom volt, egyszer-egyszer elmentünk sörözni munka után, és ennyi.

Nekik szintén kész életük volt Cambridge-ben (akár azért, mert stabil párkapcsolatuk volt, akár azért, mert munkán kívül kiépítettek egy baráti kört), és én ezekbe a körökbe nem tudtam becsatlakozni.

Illetve azért itt is közrejátszott az alapvetően válogatós természetem a barátságokban (kevés embert találok érdekesnek, így kevéssel keresem utána újra a találkozás lehetőségét).

Minden hétvége Londonban, gyakoribb látogatás Magyarországra

Így hát maradt az, amit eddig is csináltam; próbáltam a hétvégéimet feltölteni találkozókkal Londonban. Ez tényleg jól működött, mert sok hétvégét sikerült hasznosan eltöltenem (igaz, az állandó 1,5 órás vonatozásokat olykor nagyon fárasztónak találtam), viszont ezek a találkozások sem tudták azt a mérhetetlen magányt és unalmat ellensúlyozni, amit hétfőtől péntekig éreztem.

Emellett kb. minden harmadik hónapban egy-egy hétre Magyarországra is mentem, az eddigi hosszú hétvégés látogatásaimat jócskán megnyújtva.

Többen is javasolták egyébként, hogy próbáljak meg kapcsolatokat kezdeményezni Cambridge-ben is, mert ez tényleg nem ideális, amilyen helyzetben vagyok, de úgy éreztem, hogy ha csak 6-9 hónapot maradok, akkor felesleges lenne felszínes barátságokat kiépítenem; az ilyen barátságok amúgy is eleinte csak viszik az ember energiáját és csak hosszabb távon térülnek meg, én pedig pont, hogy csak rövid távban gondolkodtam.

Jön egy új főnök, és ezzel minden megváltozik

Három héttel azt megelőzően, hogy lejárt volna a 6 hónapos szerződésem, a régi főnököm megkért arra, hogy az év végéig maradjak még, mert a projektben szükség van rám. Én kértem egy kis gondolkodási időt, mert ekkor már tudtam, hogy nem fogok maradni, mert neki nem vagyok hajlandó dolgozni.

A döntést az utolsó pillanatig akartam eltolni, hogy ezzel is kellemetlen helyzetbe hozzam őt (ekkor már inkább afféle személyes sértődöttség volt bennem, nem gondolkoztam azon, hogy ez mennyire rosszul veszi majd ki magát.

Szerencsémre azonban két nappal később bejelentették, hogy egy új főnököt kapunk, aki egy nagyon laza, 40-es angol fickó volt. Vele sosem voltak kötelező reggeli meetingek, a projektet is teljesen rám bízta (mondván „te vagy a szakértő, én csak valami menedzser vagyok”), és újra örömmel mentem be dolgozni reggelente.

Egy problémám maradt továbbra is; a magány és a munka utáni üresség. Így hát eldöntöttem, hogy akkor év végén, karácsonykor költözök majd haza.

Novemberben azonban az új főnököm közölte, hogy beszélni szeretne velem. Gondoltam, hogy a projektről lesz szó, de nem így volt.

A meglepő beszélgetés és a maradás okai

Az új főnök azt mondta: „Ádám, nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal és szeretném, ha még legalább 6 vagy 12 hónapot maradnál. Lenne egy új projekted is decembertől, vállalod?”

Én a hetek óta begyakorolt „bocsi, de már szeretnék hazaköltözni, depressziós és kiégett vagyok” szöveget szerettem volna előadni, de ehelyett csak egy bizonytalan „hát nem tudom, hiányzik a családom és a barátaim” jött ki a számon.

A hezitálásomra adott válasza teljesen meglepett: „Semmi probléma nincs, ha nemet mondasz, nekem nem tartozol lojalitással, és azt kell tenned, amit te jónak látsz”.

Eddig akárhány cégnél fontolgattam a felmondásom, mindig marasztaltak és próbáltak meggyőzni a maradásról... de az új főnököm nem. Ez olyannyira meglepett, hogy én magam is gondolkodóba estem, hogy mitévő is lehetnék... hiszen szeretek vele dolgozni, az új projekt ötlete jónak hangzik, és az anyagi biztonságot ez az állás évekre biztosítja nekem.

Ettől függetlenül elkezdtem felmérni, hogy miket is kell intéznem a magyarországi hazaköltözéshez, és eléggé elgondolkodtam, amikor összeírtam a listámat; a UK-ben a lakást felmondani, mindent kidobni, céges ügyeket elintézni (mert ugye a saját cégemen keresztül vagyok foglalkoztatva), odahaza albérletet találni vagy lakást venni (pont az árnövekedés után), stb. stb. stb., egyszerűen túl soknak tűnt így egyszerre.

A köztes megoldás - kevesebb munka, több szabadidő

Egyik ebédszünetben odajött hozzám az egyik munkatársnőm, aki afféle lelki tanácsadóként segített nekem az elmúlt hónapokban (mivel ő 30 körül van, így jobban átérzi a helyzetem).

Megkérdezte tőlem - miután mondtam neki, hogy szeretnék, ha maradnék a cégnél -, hogy „mi hiányzik neked a legjobban a munka utáni életedből?”. Közöltem vele, hogy az, hogy láthassam a számomra fontos embereket, akiknek egy része Magyarországon él, egy része Londonban, és ne csak hétvégente lássam őket, hanem gyakrabban. Erre azt mondta: „mi lenne, ha több szabadságot vennél ki?”.

Az az érdekes, hogy erre én addig nem is gondoltam, mármint kacérkodtam a gondolattal, hogy majd a szerződés végén el kellene mennem egy pár hónapos pihenőre, de arra nem, hogy simán csak kevesebbet kellene dolgoznom. Így hát felvázoltam a főnökömnek, hogy havi 4-5 nap szabadságot vennék ki a jövőben, és hogy ez nem probléma-e. Nem volt az, így hát egyszerűen a munkából kicsit leadva többet leszek szabadságon. Ezzel két dolgot is sikerült megoldanom:

1. Ezt a jövedelmező projektet nem adtam le idő előtt, továbbra is tudok annyi pénzt keresni, amit a jövőben majd örömmel tudok használni.

2. A plusz szabadságnak köszönhetően gyakrabban láthatom a barátaim, többet tudok utazni, és alapvetően mindig lesz egy-egy kis levegővételnyi öröm az életemben. Ez nem sokkal jobb, mint ami eddig volt, de érezhető különbséget várok tőle.

Szóval az egész történet tanulsága számomra az: csak akkor fogok tudni a UK-ből elköltözni, amikor a maradás összes lehetőségét kimerítettem... mind mentálisan, mind szakmailag, mind emberileg.

Emellett kell egy pontos terv is, hogy mi lesz a UK után, nem pedig egy csak egy „hát majd kitalálok valamit, ha már máshol leszek” érzés. Remélem, ezek után 2016-ban még jobban is fogom magam érezni Cambridge-ben, és nem csak egy választott börtönként fogok rá tekinteni.

Végezetül két kérdés az olvasókhoz:

1. Ti hogyan döntöttetek volna egy hasonló érzelmi és szakmai helyzetben?

2. Mivel tudnám még a várható +1 évemet Cambridge-ben boldogabbá tenni?”

(Fotó: pixabay.com/summer_kwak)

A moderálási alapelveket itt találod. További történeteket, híreket Nagy-Britanniáról pedig itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr778242370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.01.06. 06:51:12

Nehéz az élet...

©________ 2016.01.06. 07:01:00

" arra nem, hogy simán csak kevesebbet kellene dolgoznom"

Mert itthon ez nem szokas...ha itthon szocializalodtal, akkor ertheto.

HardPötty 2016.01.06. 07:08:39

Az egyetem városában csak akad néhàny fiatal nem?
"...sokat jelentene, ha 15-30 perccel tovább aludhatnánk."

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.01.06. 07:22:02

Azért elgondolkoztató a mai népek társ és kapcsolat függősége.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 08:08:52

Jó volt Sanz, tetszett a poszt. Próbálj egy kicsit spontánabb életet élni.
Olyan ahogyleszúgylesz életet.
A társasági életben laza vagy próbálj a döntéseidben is az lenni.
Próbálj egyszer nem tenni semmit. Csak úgy élni bele a világba.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 08:12:58

@HardPötty:
En akár másfél órával is többet aludhatnék megis itt baszom az eget már fél hétkor mikor nyolckor kezdődik a munkaidő.
Lehet nem vagyok normális. :)))))))))))))

Muscari 2016.01.06. 08:26:11

Azt kell mondjam, hogy sajnos értem, hogy miért vagy egyedül. Még a barátokkal szemben is olyan elvárásokat támasztasz, hogy mekkora legyen a cipőméretük és milyen a hajuk színe, és így elég nehéz ám.
Már mondtam párszor, hogy tessék lejjebb adni az elvárásokból és egy kicsit lazulni! Ahogy Digger mondaná, olyan merev vagy, mint egy fosznyi deszka (vagy valami hasonló :-))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.06. 08:37:02

Idősebb munkatárs = aranyat ér. Sok tudás szerezhető meg tőle.

micsoda? 2016.01.06. 08:37:06

Jó poszt. Lehet gondolkodni, és tanulságot levonni, még egy főnöknek is:)

LyukasBogrács 2016.01.06. 08:37:10

1. Rábólintottam volna.

2. Felszedhetnél egy (vagy több) egyetemista csajt. Vagy ami neked tetszik.

HardPötty 2016.01.06. 09:21:31

@diggerdriver: én az éjszaka bármeddig típus vagyok. Reggel mindig üzletelek magammal, hogy még 5 perc meg 2 még egy, abból nem lesz késés. Utána meg kapkodás.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 09:25:59

@HardPötty:
Én pont fordítva. Este 10ig vagyok hitelesítve.
Reggel bármikor ugrok ki az ágyból.
Ha erősen gondolok egy időpontra akkor percre pontosan akkor felkelek.

HardPötty 2016.01.06. 09:32:01

@diggerdriver: igen ez a két fajta ember van mint mi alvás szempontjából. Amúgy az önprogramozás létező dolog. A legtöbb ember képes rá, amiben a belső biológiai óra is besegít. És úgy is működik ha arra koncentrálsz hogy éjszaka nem fogsz felkelni. Anyumnak is segített mikor egy időben éjszakánként fel-fel ébredt.

©________ 2016.01.06. 09:35:01

@HardPötty: en megfogadtam a tanácsot es visszabujtam reggel 15 percre:)

tableno 2016.01.06. 09:35:24

Szerintem okos és jó döntést hoztál. Vannak nehéz időszakok az életben, van amikor váltani kell, de van amikor érdemes kitartani a nehézségek ellenére is, a hosszú távú nyereségért. Ez szerintem pont ilyen helyzet.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.01.06. 10:02:27

@diggerdriver: én 0:30 előtt ritkán jutok ágyba és akkor is nehezen alszok el, mindig pörög az agyam. Kelés 7 előtt. Nem tudom megérteni azt, aki nem bír kimászni az ágyból. Most valaki vagy ébren van, vagy nem.

Barbin 2016.01.06. 10:12:28

Azért egy év rengeteg, az alatt, hogy több szabadidőd lett több lehetőséged lett. A tinder hasznos applikáció, összes szingli ismerősöm már azon ismerkedik. Konditerem/valamilyen sport. Egyetemen kurzus? Vagy www.meetup.com/ - rengeteg találkozó, szakmai, informális az ismerkedésre. ( rákerestem a városodra, rengeteg van: programozás, hegymászás, egyedülálló anyukák klubja, jóga, nyelvtanulás )
Én is ebbe a korosztályba tartozom, lassan mindenki házasodik, szülni megy stb... ritkulnak ezek a találkozók. :(

Herr Géza 2016.01.06. 10:14:45

Hát izé:
"... a reggel 9-es rövid 10 perces meetinget át lehetne rakni 9:15-re (vagy 9:30-ra), mert mindkettőnknek sokat jelentene, ha 15-30 perccel tovább aludhatnánk."
Vagy rögtön 14.00-ra, mert mindkettőnknek sokat jelentene, ha délig alhatnánk, utána meg beugranánk még a fitness-stúdióba.......

"az ilyen barátságok amúgy is eleinte csak viszik az ember energiáját és csak hosszabb távon térülnek meg."
Barátság, megtérülés, energiabevitel..... Te avulással, amortizációval is számolsz? Ez lenne a barátság? Jujj.....

Ha valaki self-employed, akkor mi az, hogy főnök, munkaidő, meg szabadság?

Herr Géza 2016.01.06. 10:19:57

Ja, és lehet, hogy én vagyok a helikopter, de mi az, hogy "szakszövegírás" ? Az egy szakma? (Komolyan nem tudom, na.)

HardPötty 2016.01.06. 10:22:27

@Zka: hehe szintén minimum èjfélig fent vagyok, de én 05:30-kor kelek. Szàmomra az fizikai fájdalom

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.01.06. 10:24:48

@diggerdriver: nekem se elég, hétvégente szeretek elaludni délután egy órácskára :) De néha máskor is sikerül. Ez van, mióta gyerek van, valahogy kevesebb idő van még pihenni is.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.01.06. 10:25:45

@Herr Géza: technical writing esetleg? Amikor a lusta fejlesztők helyett valaki megírja a program dokumentációját. Úgy rémlik :)

HardPötty 2016.01.06. 10:26:09

@Herr Géza: azoknak saját struktúrájuk van, egyedi szókincsük stb. Lehet hülyeséget mondok de szerintem a törvények is így vannak megfogalmazva. Halandó ember nem érti, akkor szakszöveg

tableno 2016.01.06. 10:29:42

@Zka: szerintem is ez lehet az.

TilosazA (UK) 2016.01.06. 10:48:27

Egy párszor felszaladt a szemöldököm azért. Cambridge... álomhely. Barátságokat kialakítani a várható haszon reményében... hát izé. De azért sok szerencsét a posztolónak, remélem boldog lesz. :)

TilosazA (UK) 2016.01.06. 10:50:27

@TilosazA (UK): Jaaa, hogy ő volt Sanz. Okés. Akkor minden érthető, nem szóltam... :)

Csodabogár 2016.01.06. 10:51:36

Nos én biztos maradtam volna. A második kérdésre az a válaszom, hogy keresni kell a társaságot. Nem hiszem el, hogy Camridgeben nincs egy rakat helyes egyetemista lány. Nem kell rögtön a jövendőbeli élettársat látni a lányokban, inkább csak az időtöltést és a szórakozást.
Mellesleg 30 éves voltam, mikor kicsöppentem Stockholmba 0 svédtudással. Elkezdtem dolgozni és nyüzsögni. Néhány hónap alatt meglehetősen nagy ismeretségi körre tettem szert, annak ellenére, hogy eleinte takarítottam. Ezekből csak kevés lett barát, de a nem barátoknak is meg volt a fünkciójuk. Volt akivel hangversenyre jártam, volt akivel moziba, shopingolni, tornászni stb. Egyszerüen mert nem szeretek egyedül lenni.
Manapság minden sokkal egyszerübb. Itt van az internet, remekül lehet ismerkedni, de angliába egy angolul jól beszélő 30-as fiu szerintem egy jobb pub-ban is remekül tud beszélgető társakat találni. Csavard le az igényeidet és mindenkivel arról beszélj amiről pont vele lehet.

2016.01.06. 10:53:44

Adam, megkerdezhetem hogy angolul mi a neve a munkadnak (marmint ez a 'szakszovegiro' ez mi angolul)? Koszi.

HardPötty 2016.01.06. 11:11:42

A face-en tuti van csoport, ami cambridge-i magyaroknak van. Pl ott van a cambridge-i magyar lányok csoport

Herr Géza 2016.01.06. 11:30:17

@HardPötty: Ez nekem még mindig magas. A törvények szövegét szerintem ugyanolyan jogászok írják, mint az összes többi jogász, nyilván magasabb szintű íráskészséggel megáldva. De attól ők még jogászok, nem "törvényírók". Ugyanez vonatkozik az IT-re is. Szerintem. De lehet, hogy rosszul gondolom. Ha én mérnökként megírom egy projektem műleírását, karbantartási és kezelési utasítását, attól én még mérnök maradok, nem leszek szakszövegíró, ill. nincs külön ember, aki ezeket helyettem megírja. Hát ezért nem értem.

Herr Géza 2016.01.06. 11:41:01

@Herr Géza: Most, hogy ezt így leírtam beugrott valami. Láttam egyszer egy álláshirdetést "Mitarbeiter technische Dokumentation" címmel, na az lehetett ezek szerint valami ilyesmi. Ott egy nagy cég (talán a Bosch) keresett valakit, aki a termékekhez mellékelt kezelési útmutatókat, használati utasításokat írja futószalagon, de az egy középfokú általános műszaki végzettséget, jó nyelvtudást/fogalmazókészséget, MS Word magasabb szintet igénylő munkakör volt, kb. műszaki rajzolói, vagy annál gyengébb fizetéssel. Ez lenne a szakszövegíró?

puhacica 2016.01.06. 11:42:34

2. azzal, hogy az embereket nem targykent helyezed a merlegre

HardPötty 2016.01.06. 11:44:01

@Herr Géza: az is lehet félre értünk valamit és suck szöveg íro. Pornószinkronhoz ír szöveget. O.o

©________ 2016.01.06. 11:49:48

@Herr Géza: elvileg ok szakosodott kodifikatorok....

London2009 2016.01.06. 11:55:22

Hmmm…azt hiszem en megertem a posztolot. Eleg gyakran olvasva valami teljesen maskent hangzik, mint ha ezt szoban meselne el valaki es latnad hozza az embert meg a gesztusait. Lehet, hogy nem olyan valogatos o, csak irasban jon at egy kicsit furan.
Jol ismerem Cambridget mert a baratom oda valo. Cambridge egyaltalan nem egy befogado varos. A cambridge-i egyetemistak a sajat koreiken kivul en nem gondolom, hogy ismerkednenek. Nem mondom, hogy nincs kivetel, de en megertem, hogy nehez es ettol szenved.
A megoldast en nem a regi kapcsolatokban keresnem. A kevesebb munka helyett, mondjuk en lehet, hogy a meg tobb munkat valasztottam volna. A havi 4-5 nap szabival majd hazautazgatsz? Ebben en nem hiszek egyaltalan. A helyedben en biztos, hogy beiratkoznek valami evezos sportklubba (Cambridge tele van ugye ilyenekkel) vagy tanulnek nyelvet a szabadidomben, Azt a 4-5 nap szabadidot biztos, hogy valami hobbival toltenem ki es nem hazautazgatassal.
De azt is ertem, hogy ha elvileg csak egy evig lesz Cambridge-ben akkor nincs kedve igazan torni magat.
Viszont nem tudom mennyire maradt meg a barati kore Magyarorszagon, de egyaltalan nem olyan biztos, hogy mire hazakoltozik mindent ugy fog talalni, ahogy otthagyta. Legalabbis nekem ez a tapasztalatom. Mindenki lassan csaladot alapit, el van foglalva. Nem vagyok rola meggyozodve, hogy sokkal tobbszor talalkozneka barataimmal ha otthon laknek, akkor sem. Utobbi idoben a talalkozasok mar amugy is kimerulnek babalatogassal.
Ugyhogy nehogy azt hidd, hogy Mo-on majd olyan konnyu lesz mindent ujrakezdeni. Bar nem tudom, a te helyzeted lehet, hogy mas. Nekem Mo-on mindent elolrol kellene kezdenem, ugyanugy mint mondjuk akar Cambridge-ben.

Cheap Charli 2016.01.06. 11:56:17

@Herr Géza: Bujtatott jogviszony. :D Erre talatak ki it az IR35-ot, de egy jol megfogalmazott szerzodessel kikerulheto. Az adocsalas/adooptimalizacio nem magyar talalmany. :D

Sanz 2016.01.06. 12:02:25

Na, jó reggelt, jól időzített a bloggazda, hogy az év első munkanapján (legalábbis nekem első munkanap) tette ki a postot.
Akkor válaszolok pár dologra:

@diggerdriver: "Jó volt Sanz, tetszett a poszt. Próbálj egy kicsit spontánabb életet élni."

Ez a spontán dolog vagy jön, vagy nem... nekem általában nem, ezért nem is teljesen értem, hogy miként lehet ezt próbálni. Ha én olyan karakter vagyok, aki tervezni szeret (és reflexből mindig azt csinálom), akkor ez "csak úgy" nem fog menni. Vagy ezt hogy kellene próbálnom?

@Herr Géza: "Ha valaki self-employed, akkor mi az, hogy főnök, munkaidő, meg szabadság?"

Gyakorlatilag az én helyzetem köztes állapot, mert sem employee nem vagyok, se self-employed, inkább ilyen "időszakos, célzottan felvett munkaerő (contractor)". Egy adott projekten dolgozok, aztán ha annak vége, akkor a szerződésnek is. Nem kapok fizetett szabadságot, nincs állandó munkaidőm (illetve csak részben van), de egy főnökkel kell leegyeztetnem, hogy akkor mi is lesz a projektben. Ez a UK-ben egy népszerű foglalkoztatási forma.

@Mirjam2: Technical writer vagyok. Gyakorlatilag megírom mindazt a dokumentációt, amit egy mérnöknek nem éri meg, pl. használati utasítást a szoftverhez. Ennek a szakmának az a lényege, hogy én olcsóbb vagyok, mint egy mérnök, így megéri ezt a feladatot kiadni nekem, mert egy mérnök hasznosabban is tudja használni az idejét.

A barátságépítős részre majd később reagálok, mert az egy sarkalatos rész. :-)

tableno 2016.01.06. 12:03:20

@London2009: Igazad van. Ezen kívül Cambridge-ben most szakmailag jól érzi magát, ami Magyarországon egyáltalán nem garantált. Az otthonlét eufóriája egy-két hónap alatt elmúlik, és ha utána nincs (jó) meló, ugyanúgy depressziós lesz az ember (vagy még jobban).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 12:09:33

@HardPötty:
:))))))))))))))))))
Hudehülyevagy.
Ez kész…
:)))))))))))))))))))

2016.01.06. 12:10:39

@Sanz: Ertem, koszi. Ugyan semmi kozom hozza, de ezt nem tudnad legalabb reszben tavmunkaban csinalni? Pl. arra gondoltam hogy nem kockaztatod a melodat, csak par hetig 'otthonrol dolgozol', kozben elmesz Mo.ra vagy ahova szeretnel. De konnyen lehet hogy ez nem oldhato meg.

Golf2 2016.01.06. 12:18:22

@Barbin: Ilyen sok ismerkedős klub van már? Olyan van e már hogy "televanatököm" klub? Szerintem menne.

Golf2 2016.01.06. 12:20:36

@diggerdriver: Hát igen 50 felett már egyre korábban kel az ember a gond akkor van ha már nem kel fel egyáltalán.

HardPötty 2016.01.06. 12:23:17

@Golf2: hehe ☺☺ Már tartós tejet se vegyen a digger ☺☺

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 12:31:35

@Golf2:
Ja. Így 50 felett ha úgy kelek fel hogy nem fáj semmi akkor meghaltam.
:))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 12:32:25

@HardPötty:
Pedig most belekezdtem egy vastag könyvbe.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.06. 12:38:10

@tableno:
Sanz ott volt a HA találkozón.
Egy rendkívül jó humorú igazi társasági ember.
Szerintem egy túlidealizált kép él benne a nőkről.
Pedig mint tudjuk ők is tudnak olyan büdöset fingani hogy rá lehet könyökölni, és egy liter White Diamonds se semlegesíti.
:)))))))))))))

Herr Géza 2016.01.06. 12:50:47

@Praliné.: Na ugye, hogy okosodok.... Kodifikátor... jesszus. Akkor majd a következö életben ez is játszik, ha megkérdezik, mi leszel, ha nagy leszel???? :))))

HardPötty 2016.01.06. 12:54:43

Ne emlegessètek a kondifikátort mert mindig az ugrik be tóla, hogy egy terminátor túrja az orrát az edzőteremben.

Herr Géza 2016.01.06. 12:57:54

@Sanz: Azért is kérdeztem, mert sejtettem, hogy ez egy ilyen mismás hókuszpókusz. A contractor az végül is egy a munkáltató szempontjait messzemenöen figyelembe vevö (az elönyöket nekem, a hátrányokat neked :D) foglalkoztatási forma, amiben néha a "munkavállaló" is talál valami kis bónuszt.... Na persze túlzok is egy kicsit....
Technical writer: akkor csak jól tippeltem a végén... :D De ezek szerint egy projekt pl. fél év? Azaz: egy ilyen "használati utasítás" megírása fél év? Basszus, mennyi ideig tartott akkor a program megírása? :))))))

csipkerózsika86 2016.01.06. 13:03:18

Az így felmerült extra szabadidővel érdemes kezdeni valamit. Pl. szerintem érdemes valami új hobbyt keresni, ami lefoglal és akár még ismerkedni is tudsz. Beiratkozni egy tanfolyamra, elkezdeni sportolni stb.

P.Elliot 2016.01.06. 13:05:45

@Sanz: Igen, probalj meg lazaban elni, kevesebbet tervezgetni, hagyd hogy vigyenek egy kicsit a hullamok, nem fogsz "belefulladni", kozben talan azt is eszre fogod venni hogy mennyivel kellemesebb igy elni, kicsit lebegni azokon a hullamokon nem kuzdeni veluk.
A baratsag ugyanaz, az is jon magatol ha hagyod es nem tervezed hogy ilyen meg ilyen legyen.
Van baratnod? El kellett volna vinni magaddal, mindjart maskeppen nezned a vilagot es a kornyezetet, csak keves embernek jo a magany. Ha meg nincs akkor kell a neten at keresni hasonlo adottsagut aztan egymassal viaskodni, hehehe....nem rosszbol irtam csak humorzalok.
Egy kellemes baratno mellol maskeppen lehet szemlelni a vilagot.
Ugy jo poszt volt, tetszett, illetve erzelkeletesen lett leirva, magam elott latom a posztolot mert volt egy hasonlo baratunk, hasonlo problemakkal, nem ijesztgetni akarlak de neki az elete csak jo 20 ev mulva es rengeteg viaskodas utan rendezodott, igaz hogy tokeletesre, mint mondta, ott kellett volna kezdenie, / annal a nonel /,....

Evain 2016.01.06. 13:13:14

@diggerdriver: szerintem nem a túlidealizált képpel van a gond, hanem hogy minden kapcsolatot befektetett energiával mér. A spontaneitásra vonatkozó megjegyzésed találóbb volt szerintem. :)

Sanz, nehogy úgy járj, mint egy kedves barátom, aki 40 évesen is a tinédzserkori kamaszos érzelmet kereste minden kapcsolatban. Már a múltkor is mondtam, hogy hibás a hozzáállásod, ha olyan elvárásaid vannak, hogy egyetemi végzettség, stb.
Lazulj egy kicsit! Próbaként menj el olyan helyre, ahova normálisan be nem tennéd a lábad, hátha pont ott akadsz össze valakivel, aki szintén véletlenül van ott. Esélye kábé ugyanakkora. :D

2016.01.06. 13:18:34

Hat ez keeeesz... :D

Uramatyam, reggel 9:00-re kell jarni, micsoda terror!!! Az meg, hogy masfel orat (!!!) kell vonatozni egy tartalmasabb hetvegi idotoltesert, hat ez egyszeruen rettenetes, dobbenet!! :D

Bocsass meg, hogy gunyt uzok abbol, amit te valoszinuleg valodi, sulyos problemanak elsz meg, es tudom, hogy egy erzeketlen pszichopata vagyok, aki a pokolba fog jutni, de en egyszeruen szakadok a rohogestol, foleg a kommentekben olvashato "El lehet-e tervezni, hogy spontanabb legyek?" parbeszeden, erre egyszeruen nincsenek szavak. :D

Az volt az ujevi fogadalom amugy, hogy kevesebbet fogok internetezni, es igyekszem nem kommentelni se, de a @Sanz-posztoktol mindig teljesen kesz leszek, mar bocsanat, nem sertesnek szanom, de tenyleg! C новым годом, elvtarsak, amugy.

HardPötty 2016.01.06. 13:28:26

@mojyo: Вы тоже ... bár ez lehet nem helyes

Sanz 2016.01.06. 14:17:01

@P.Elliot: "Igen, probalj meg lazaban elni, kevesebbet tervezgetni, hagyd hogy vigyenek egy kicsit a hullamok, nem fogsz "belefulladni""

Bocs, de ha nem tervezgettem volna, akkor rég hazaköltöztem volna (mert az esett volna jól a lelkemnek, hiszen érzelmileg ott jobban szoktam érezni magam), csak nem engedem magamnak, hogy csupán érzelmi szempontok alapján döntsek valamiről.

Nincs barátnőm, de tudom, mennyiben más, ha egy másik ember is van mellettem, sőt, még egy jó lakótárs vagy legjobb barát is hasonlóan sokat változtatna az életemen (de most ugye ezek nem adottak).

@Mirjam2: Ha high-profile contractor lennék, akkor lehetne távmunkában csinálni (mert akkor olyan specifikus tudásom lenne, hogy én diktálhatnék), jelenleg még nem vagyok annyira senior, így nem én szabom a munka feltételeit (meg amúgy is az angolok gyakran a "biztonságra" hivatkozva hárítják az ilyen kéréseket).

Köszönöm a tippeket a kapcsolatépítésre. Annyiban nehéz csak a helyzet, hogy míg egy-egy ismerősön keresztül könnyen barátkozik az ember (pl. ha Pesten is volt egy-két ismerősöm egyetemről, akik bemutattak az ismerőseiknek), így viszont teljesen nulláról nem tudom, hol érdemes elindulni. Mert ha csak elmegyek egy meetup-ra (ahogy azt Londonban sokszor tettem), akkor sincs közös múltam az adott emberekkel, más nyelvet beszélünk, más országból jövünk (gyakran), mások a motivációink, mások az élettapasztalataink, és mások a céljaink. Ennyi különbséget elég nehéz áthidalni, és máris kevésbé leszek mind én, mind a másik fél motivált a barátság kialakításában.
Szóval ha ezt valaki elmeséli, hogy ő nulláról hogyan épített tartós barátságokat egy idegen városban, azt megköszönöm (meg zárójelben annyi, hogy talán azért is találom ezt a kapcsolatépítést olyan nehéznek, mert 22 éves korig nem nagyon kellett ilyet csinálnom, egyszerűen csak az élethelyzetem előidézte, hogy hozzám valamennyire hasonló emberek vegyenek körül).

Muscari 2016.01.06. 14:20:07

@HardPötty: én ugyanez. Ritkán megyek ágyba éjfél előtt, aztán reggel fél hétkor meg nyomogatom a szundit :-)

Muscari 2016.01.06. 14:24:23

@Zka: én alig tudok kimászni az ágyból, elvánszorgok a konyhába, majd amikor már kortyolgatom a kávémat, akkor kezdem magam embernek érezni. Ez persze csak akkor van így, ha valamiért korán kelek, kilenc után kelve már én is virgoncabb vagyok. És mindig is ilyen voltam, már gyerekként is, azért is kezdtem el kávézni 16 évesen.

Muscari 2016.01.06. 14:29:24

@TilosazA (UK): ez persze Cambridge-ben nincsenek csinos fiatal lányok. Egy sem.

TilosazA (UK) 2016.01.06. 14:32:40

@Muscari: Te, én őszintén megmondom, nem tudom. Mikor én Cambridgben jártam, teljesen elkápráztatott a város, meg úgy minden, úgyhogy nem nagyon figyeltem a lányokat. Mondjuk amúgy sem szoktam. :) Viszont láttam pár helyes fiatal srácot evezni. ;)

2016.01.06. 14:35:05

@Muscari: Ezzel en is pont ugyanigy vagyok, es en is 15 evesen kezdtem el kavezni :) Cserebe viszont barmeddig fennmaradok.

Muscari 2016.01.06. 14:37:47

@HardPötty: nem, a tyebe tózse lenne az :-))

Sanz 2016.01.06. 14:38:20

@London2009: Magyarországon a barátaim egy része megmaradt, nekik teljesen más a munkaélményük, mint nekem (sok 25-30 év körüli emberrel dolgoznak, és emiatt egymással jó munkán kívüli kapcsolatot építenek ki, most szilveszterkor is én voltam az egyetlen külsős a bulijukon, mindenki más munkatárs volt). Ők egyébként kevésbé is értik az én munkahelyi helyzetem, hogy milyen az, hogy nálad 15-20 évvel idősebbekkel dolgozol (de csak annyit mondtak, hogy "hát biztos szar lehet").

A cambridge-i egyetemisták pedig igen zárkózottak, alapvetően a legtöbb rendezvény csak a diákoknak van meghirdetve, plusz azért itt feltenném a kérdést - szerintem jogosan -, hogy "egy cambridge-i diák miért pont velem barátkozna?"
Mert azért nézzük azt is, hogy lehet, nekem tök jó lenne az ő köreibe belépve barátkoznom, de én nem sokat tudok neki nyújtani, én csak egy vagyok a sok Cambridge-ben dolgozó fiatal közül... ez szerintem önmagában kevés ahhoz, hogy egy cambridge-i diák barátkozni akarjon velem... (jó, lehet, ezt is túlgondolom).

Muscari 2016.01.06. 14:41:35

@TilosazA (UK): igen, evezősök lehetnek jó pasik, ráadásul ők nem egyetemisták, mi direkt rákérdeztünk.

Ádám, a magyar lángosos ott van még a téren?

TilosazA (UK) 2016.01.06. 14:45:28

@Sanz: Lehet hogy csak én látom így, de szerintem ez a kérdés kicsit túl van dimenzionálva. Szerintem nem csak azzal lehet jót beszélgetni, akivel közös az érdeklődési köröd, sőt, legjobbat akkor lehet beszélgetni, ha valami különbözik. Mert akkor még érdekes.
A "hova jársz teniszezni, te is oda? Jó mi?" után nem sok minden tud jönni (esetleg hogy menjetek együtt teniszezni, oké), de ha valakinek más a hobbija, az már érdekes lehet, miért szereti, stb. Ugyanez korosztályoknál is. Legalábbis nálam. Én a legjobbakat mindig olyanokkal beszélgetek, akik teljesen különböző kultúrából jönnek, imádom hallgatni a szokásaikat, hogy hogy néz ki náluk a család, az ünnepek, mindent.

fhdgy 2016.01.06. 14:47:46

Ádám ... Szakszöveg írás ... Cambridge ...meg majd a posztból kiderül. Hát nekem nem sok minden derült ki.

Annyi derült csak ki, hogy van egy feltehetőleg fiatal ember, aki feltehetőleg jól is érezhetné magát a bőrében, de valamiért mégsem tesz!

A posztból tényleg nem derült ki, hogy miért van ebben helyzetben. A hozzászólások inkább adtak támpontot, de miért mások tudják, hogy valakinek mi is baja?

Én legszívesebben bevezetőnek venném a mai posztot és kérném a posztolót, hogy egy szakszövegíróhoz méltó módon írja le, hogy akkor tényszerűen mi is a probléma.

HardPötty 2016.01.06. 14:52:57

@Sanz: "egy cambridge-i diák miért pont velem barátkozna?" Mert mondjuk szimpatikus vagy neki vagy esetleg tetszel neki vagy mondjuk erdekli a szakszöveg írás vagy mert màr ismer magyarokat vagy meg mèg nem ismer magyarokat. Válogass

TilosazA (UK) 2016.01.06. 14:54:08

@HardPötty: Vagy azért mert ő nem olyan válogatós, hogy az alapján ítéljen meg valakit, hogy hány éves, és hogy mi a munkája. ;)

33621 2016.01.06. 15:05:15

@Sanz: Kedves földim! Te született nyakas cívis! Amit a HA talin is beszéltünk, próbálj már becsajozni végre! Nem vagy te nagyon kocka véletlenül a csajozáshoz? Esetleg ezért nem akar összejönni a barátnő projekt! Én veled egyidősen már pont kétgyermekes apa voltam, és nem volt szerencsére gondom a barátok vagy társaság hiányával.De még punci hiányom se volt már! Nö kell neked hidd el nekem és utána minden másképp lesz! Sok sikert a jövőben. Néha azért látogass el cívis honba is.

London2009 2016.01.06. 15:06:39

@Sanz: Szerintem ezt egyaltalan nem gondolod tul. Ebben pont igazad van. Cambridge iszonyu sznob. Az egyetemistak nem baratkoznak csak a campuson belul. Errol millio sztorit hallottam es tenyleg tisztelet a kivetelnek, bar azzal meg nem talalkoztam. Nalunk van egy par kollega aki Cambridgebe jart egyetemre. Ezt nyilvan onnan tudom, mert altalaban az elso dologkent szoktak megemliteni ha valakivel talalkoznak es ott ficeg az egyetem kis aranygyuruje a kisujjukun, amit soha le nem vennenek. Tehat ezt en megertem es el is hiszem neked, hogy veluk keptelenseg ismerkedni. De oszinten szolva, nem biztos, hogy sokrol maradsz le.

A budapesti barataid akkor biztos multikban dolgoznak. Ott altalaban igy megy. Az mas kerdes, hogy huszonevesen irto jo buli a multi, en is szerettem. De ebben ki is merultek a budapesti munkalehetosegek. A baj veluk, hogy alapvetoen adnak egy jo keresetet, aminek a karriered kezdeten nagyon orulsz. Aztan par ev mulva rajossz, hogy igazabol sok ertelme nincs atmenni masik multihoz, hiaba unod mar amit csinalsz, mert mindenhol kb ugyanannyit fizetnek. Ugyanannyi penzert meg minek ugralna az ember, akkor mar nagyobb esely van elore lepni egy olyan cegnel, ahol tobb evet lehuztal. Szepen lassan lepkedsz elore, tobb lesz a felelosseged, penzt meg alig kapsz valamivel tobbet. Aztan mar nem huszoneves vagy, mindenki elkezd fiatalabb lenni nalad, a teambuilding mar inkabb nyug lesz, sietnel haza a csaladhoz, de nem tudsz, mert alap jaraton 6-ig tart a munkaidod…
Bar azt nem tudom, hogy a te szakmaddal egyaltalan milyen munkalehetosegek vannak. Ez nem eleve egy ilyen kisebb irodas, keves fiatallal rendelkezo munka? Te is irtad, hogy eleg ritkasagszamba megy. Ugyhogy valoszinuleg eleve nem sok fiatal dolgozik benne. Nem lehet, hogy ez egy irrealis elvaras?

Mondjuk oszinten szolva ezt a reszt nem igazan ertem. Nekem egy munkahelyen az egyik legfontosabb, hogy mennyit fizetnek. 10-en ulnek korulottem, abbol kettonek a nevet sem tudom. Engem mondjuk ennyire erdekelnek a kollegak korulottem. Bar en nem is ismerkedni jarok az irodaba, hanem penzt keresni.

skye8 2016.01.06. 15:13:26

Londonba esetleg nem tudna visszakoltozni Adam, ha ott 3 ev alatt mar kialakitott egy barati kort?

2016.01.06. 15:27:06

Kene talalni neked egy ilyen klubot, biztos van ilyen "Terv Szerint Elok Klubja", ahova olyan emberek jarnak, akiknek mindenrol megvan a hatarozott elkepzelesuk es terveik, gondolom szombaton reggel vannak a talalkozok, de nem 9kor, hanem 9:25kor, hogy mindenkinek beleferjen a terv szeruen eloirt alvasmennyiseg, es persze korzetenkent vannak ilyen klubok, hogy egy ora alatt be lehessen mindenkinek jutni, mert afolott mar nem lenne hatekony logisztikailag, es igy az asztalok ilyen parameterek szerint vannak elrendezve odabenn, korcsoportonkent vannak kulon asztalok, 26-35 egy asztal, 36-45 egy masik, es igy tovabb, amik ovalis alakuak, es a politikai spektrum szerint vannak elrendezve korulottuk a szekek, tehat bal oldalon ulnek a balosok es jobb oldalon a jobbosok, a szekek pedig szinesek, a szinek pedig az erdeklodesi kort jelentik, a zold azoke, akik szeretnek utazni es kirandulni, a sarga a muveszet es kultura, a kekek az otthonulos, olvasos, tv-nezos, filmkedvelosok, a pirosak pedig a fittnesses-sportosok. Es akkor ezenkivul osztogatnak meg kituzoket is kulon a kutyasoknak, es a macskasoknak, es egyebeknek is, illetve aki akar, az a taskajara himezhet egyeb jelmondatokat is, mint nyolcadikban, hogy "YNWA", "PUNKZ NOT DEAD", esetleg "Iker Casillas <3", es akkor ezek segitik a tajekozodast, hogy biztosan azok koze uljel, akikkel garantalhato lesz a kapcsolathatekonysagi mutato > 50% erteke, mert az alatt ugye nem eri meg a felesleges szocseples.

Sanz 2016.01.06. 15:27:38

@fhdgy: Elggé magányos vagyok egy idegen városban. Ennyi. És szeretném, ha a munkán kívül más értelmes dolog is lenne az életemben. Korábban ezzel a problémával nem szembesültem, ezért írtam a postot, hogy mások lássák, lehet, hasonló helyzetben vannak ők is, és ha igen, akkor hátha nekik vannak megoldási ötleteik.

fhdgy 2016.01.06. 15:28:19

@33621: megfogalmaztál valamit, nagyon nyíltan, amit én szemérmesen csak úgy mertem volna, hogy:

Nem az e a főprobléma, hogy lenne hol, lenne mivel, de nincs kivel?

Aztán elolvastam a korábbi posztokat és kiderült, volt barátnő, de szakítottak, új barátnőről nem szól a fáma.

Szóval,szerintem valahol itt kell a poszternek a kérdéseket feltenni, a válaszokra is valahol itt lelhet rá.

Csodabogár 2016.01.06. 15:34:03

@Sanz: Kapcsolatokat úgy építettem, hogy nagyon nyitott voltam. Sok mindenkivel kerültem laza kapcsolatba aki nem felelt meg az én értékrendemnek, de tudtam, hogy valahogy el kell indulni. Aztán az egyik hozt a másikat.
Teljesen egyetértek abban veled, hogy idegenként nehéz mélyebb kapcsolatra szert tenni. Legalább is nekem elképzelhetetlen volt, hogy egy külföldi legyen a tartós társam. Biztos sokan nem így látják, de nem vagyunk egyformák. De ez nem tartott vissza attól, hogy szórakozzam nemre való tekintet nélkül. Sok házaspár barátom is lett idővel. értelmes beszélgetőpartnernél tök mindegy a neme vagy a családi állapota.
Manapság meg itt az internet!!! Ha én, nő létemre 70 évesen találtam nagyon is megfelelő partnert, nem hinném, hgy egy 30 körüli fiu nem képes erre. Interneten nagyon lehet válogatni, sokáig lehet levelezni mielőtt találkozás lesz belőle. Aztán lehet, hogy mégse lesz, de ez egy játék, vagy legalább is én annak fogtam fel. Akin észre veszik, hogy görcsösen akar valamit, attól elmenekülnek. Mindenki Önként szeret bele menni egy kapcsolatba. Szóval nyitottság és lazaság.

2016.01.06. 15:37:04

@London2009: Ezt az aranygyurut komolyan mondod, vagy kepletesen erted? :) Egesz veletlenul a ferjem oda jart, de aranygyurut nem hord, lehet hogy rejtegeti valahol. Ra fogok erre kerdezni...

Csodabogár 2016.01.06. 15:38:48

@Sanz: Ember! Az egyéniségedet, a sármodat, a kedvességedet, az udvariasságodat stb. tudod nyujtani bárkinek. Az ilyesmi többet ér mint 5 diploma, ha szivből jön. Kinek kell olyan társ, aki a diplomáid számát vagy a bakszámládat nézi???
Ha az unokám lennél jól megráználak!:-)

Ajto 2016.01.06. 15:39:43

@Barbin: Én is válogatós vagyok a barátok tekintetében, számomra fontos az intelligencia és a humorérzék. Ádám, hol próbáltás eddig barátra, barátnőre lelni? Érdemes a te hobbijaidnak megfelelő helyen nézelődni. Én tuti elmennék egy-két továbbképzésre, vagy belefognék egy új nyelv tanulásába, vagy valami olyan képzésre (akár agyagozás, vagy modellrepülő-készítés, kórus), aminek a témája tetszik, és az ottaniakkal már lenne egy jó beszédtéma ismerkedéshez.

Mme Seldon 2016.01.06. 15:40:50

Beírtam a facebook-ra, hogy Cambridge-i magyarok és rögtön találtam ilyet, hogy Cambridge-i magyarok UK és, hogy cambridge-i magyar lányok :) zárt csoport, itt is lehetne keresgélni, és esetleg akár egy másfél órát rászánni az utazásra....

2016.01.06. 15:42:11

@Sanz: Ertem. Idovel, esetleg egy masik munkahelyen talan opcio lehetne neked a tavmunka, es akkor elhetnel, legalabb ideiglenesen, mas orszagokban, ha pont UK nem annyira jon be neked. A munkatarsak eletkoraval kapcsolatos problemat oszinten szolva nem ertem. En mindig is szerettem nalam idosebb emberekkel idot tolteni, baratkozni - sokat lehet tanulni toluk. Nekem is volt olyan munkahelyem Londonban ahol foleg nalam idosebb britek voltak, en nagyon jol ereztem magam ott es a mai napig az egyik legkozelebbi baratnom egy ott megismert brit indiai holgy aki ma mar nyugdijas. De hat tenyleg nem vagyunk egyformak.

London2009 2016.01.06. 15:49:09

@Mirjam2: abszolut komolyan!! Ez az a bizonyos graduation ring. Az osszes posh school graduate hordja felenk.

2016.01.06. 15:49:37

@BircaHang Média: Ezzel teljesen egyetertek, az en szempontombol minel idosebb a tobbi munkatars, annal jobb, illetve annal tobbet lehet tanulni toluk, szakmailag es emberileg. Az mas kerdes, ha valaki ismerkedni probal a munkahelyen, arra tenyleg nem idealis, de szerintem meg pont a munkahely nem is idealis hely az ismerkedesre.

fhdgy 2016.01.06. 15:56:16

@Sanz: jó, ez tiszta beszéd.

Nekem is volt egy időszak az életben, amikor külföldön voltam, minden nap meggyőztem magam, hogy milyen jó magányos farkasként élni. Egyszer csak szembesültem vele, hogy bár nagyon jó magányos farkasként élni, de a világból nagyon elegem van. A világ azt jelenti, hogy mindenből, a kutya is rossz helyen fekszik, csak egy dolog tetszett: hű de jó magányos farkasnak lenni.

Hát a frászt.

Egyszer aztán a városban, ahol laktam, ráköszöntem két idősebb fickóra, akik padon ültek és magyarul beszéltek. Már korábban is láttam őket, és hallottam is, hogy magyarul beszélnek, de akkor még nem köszöntem neki, hova is fajulna a világ, ha egy öntudatos magányos farkas, csak úgy köszöngetne, csak úgy össze-vissza.

Nos, ez a köszönés nagyon sok mindent megváltoztatott. Bekerültem egy kis társaságba, ami egy nagyobb és nagyobb lett és nem a világ volt rossz, nem a kutya feküdt rossz helyen, hanem a magányos farkas tudat a rossz.

Elötte már én is haza akartam jönni, de utána minden megváltozott.

2016.01.06. 16:00:48

@London2009: Nem semmi, meg fogom kerdezni hogy az ove hol van. Egyebkent most hogy gondolkozom, masokat is ismerek akik ott vegeztek es meg nem lattam ilyen gyurut, szoval mindenki biztosan nem hordja, de erdekes jelenseg.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.06. 16:01:57

@Mirjam2:

Mivel a legtöbb munkahelyemen én vagyok az idős ember, így mindig mindenki sokat tanul tőlem. Persze nem szakmailag, mert sosem dolgozom olyasmit, amihez lenne szakképesítésem.

London2009 2016.01.06. 16:02:07

@mojyo: Jo persze, ki lehet ezt igy sarkitani es amugy leirva ez igy igen viccesnem tunhet, de szerintem o egy nagyon is valos problemat vazol fel. Mindenhol leirjak, hogy milyen nehez munkahelyet, meg alberletet talalni, de arrol senki nem ir, hogy a barati kor, a szocialis halo kialakitasa legalabb ugyanolyan nehez. Pont mire kialakult neki Londonban valamennyire a tarsasag elkoltozott es kezdhette elolrol.
Azt a 9 ora 25 kezdetu meetinges siralmat en sem ertem. Ki is rohogne meg haza is kuldene a fonokom azonnal ha mondanam neki, hogy ugyan mar kezdjuk mar a meetinget kesobb, hogy tovabb alhassak! Rohej.
De azt megertem, hogy nem eletszeru az, hogy vonattal Londonba rohangaljon ha meg szeretne inni munka utan egy korso sort. Mondjuk en batoritanam, hogy uljon be egyedul is. Tuti, hogy elobb utobb beszedbe elegyedne ezzel azzal.
Ateltem en is ezt amirol o ir es engem is megviselt. De mar lassan el is felejtem, hogy milyen nehez is volt ez a resze a kezdetekben. Szerencsere mar reg volt. Szerintem jo, hogy megirta ezt a cikket, mert biztos vagyok benne, hogy sokan szenvednek ettol.

London2009 2016.01.06. 16:04:41

@Mirjam2: Valoszinuleg csak a szarfejek hordjak :D Szigoruan a pinky a kisujjon hordjak. Meg ilyen mondasok is vannak, hogy “never trust a man who wears a ring on the pinky finger”. Bar ez szerintem ilyen modern mondas fele, mint peldaul, “sose bizz meg egy ferfiben, aki a szandalt zoknival hordja, vagy a zoknit szandallal”! :D

2016.01.06. 16:09:44

@BircaHang Média: 'sosem dolgozom olyasmit, amihez lenne szakképesítésem'

Ezzel en is igy vagyok :). Igy jarnak azok akik tarsadalomtudomanyt tanultak az egyetemen. De legalabb van munkank :)

2016.01.06. 16:16:56

@London2009: Ez jo, a szandallal, meg ezt se hallottam :))). Szandal feher zoknival, az a legjobb. Csucs: indiai oreglanyok UKben, akik szarit, szandalt es zoknit hordanak telen. A gyururol megkerdeztem a ferjemet, meg soha nem hallott rola, lehet hogy ez egy relative uj jelenseg, vagy mi nem a megfelelo korokben mozgunk (mondjuk ez utobbi elegge nyilvanvalo :))).

Taxomükke (UK) 2016.01.06. 16:25:43

@mojyo: Te tiszta zizi vagy. :))))))))))))))))))))))))))

Taxomükke (UK) 2016.01.06. 16:26:44

@33621: Nem mindenki szuletett pinabubus.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 16:54:12

@Sanz
szeretnék ajánlani egy könyvet...
Graeme Simson
A Rosie Project
libri kiadó...
ha megirod a cimed (priviben) el is küldöm Neked...
nyáron olvastam... és most ugrott be hogy Rólad irták...
:)

Taxomükke (UK) 2016.01.06. 17:01:56

@vityo641(AT): Elküldenéd nekem is? Köszönöm.

Sanz 2016.01.06. 17:09:22

@Shanarey: Ezt pont karácsony előtt ajánlotta egy kollégám. Elolvasom, köszi. :-)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 17:09:49

@Taxomükke (UK): hát csak egy darabom van...
és most sanznak ezt életmentönek szánom...
:)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 17:11:51

@Taxomükke (UK): de mindenki szeretett volna az lenni...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 17:13:36

akkor most kinek küldhetem??????????????????
ne akarjatok licitálni... inkább veszek még eggyet...

jewel79bp 2016.01.06. 17:13:51

@Sanz: Hogyan építs kapcsolatot? Írtam a helyi állatmenhelynek, hogy jönnék önkénteskedni, kvázi ingyen dolgozni. Odamentem első nap, kezembe nyomták a vödröt meg a kefét, hogy pucoljak. Aztán a kezembe nyomták a pórázt, hogy sétáltassak... Ott ragadtam, 4 éve dolgozom ott, nagyon sok embert ismerek emiatt a környékről, jó barátaim is lettek, tanulni is sokat tanultam. Hát így. De én pl ismeretlenül is bedobtam egy karácsonyi üdvözlőlapot a szomszédoknak, hogy kellemes ünnepeket kívánok. Ráköszöntem és mosolyogtam minden szembejövőre az utcánkban.. Sokszor a férjem sem érti, hogy miért ismerek annyi embert és honnan vannak igazi barátaim. Hát innen.

Taxomükke (UK) 2016.01.06. 17:15:00

@vityo641(AT): Ja, bocs, aszittem, elektronikus formában van meg... akkor mindegy, nekem kevésbé fontos szerintem.
:))))))))))

2016.01.06. 17:15:06

@London2009: De de de... en nem a posztolo problemajan gunyolodom, arrol elhiszem, hogy valodi, es nem egyedi, es, hogy neked is volt hasonlo, es kb mindenki masnak is, aki kikoltozik, es, hogy ennek a posztnak van helye itt es erdemes rola beszelni.

Pusztan a problemara vart megoldasokkal kapcsolatos kovetelmenyeket talalom megdobbentonek, erre szerettem volna felhivni a figyelmet a magam izlestelen humoraval, elnezest kerek. :D

London2009 2016.01.06. 17:15:49

@Mirjam2: neeem, ez pont, hogy ilyen apaink is igy hordtak mar hagyomany. Fura, hogy nem tudja mire gondolok. De ugye jo pap is holtig tanul. : )

www.evalondon.com/oxford/

www.telegraph.co.uk/goodlife/11672154/Graduation-rings-Would-you-wear-a-CV-on-your-finger.html

For some, the graduation ring is a convenient way of keeping a CV to hand. Jules Leclair, who completed a degree in Mathematics at University College London in 2013 and is now an assistant private banker, says: "I decided to buy one as it is something we do not have in France. I may be wrong, but this old school accessory represents, in my opinion, some values I am aligned with, such as pride, achievement, hard work, dedication, to name just a few."

London2009 2016.01.06. 17:17:42

@Mirjam2: oh ezt a szandalos mondast csak en talaltam ki. El ne hidd, hogy letezik! :D

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 17:17:48

@Sanz: ok...
küldöm... és ha kész vagy tovább tudod küldeni...mert látod igény van rá...
:)
várom a cimedet...

Ana72 2016.01.06. 17:18:29

@vityo641(AT): Az egy nagyon jó (és vicces) könyv, az Asperger szindrómás emberek kissé sztereotipikus megjelenítése. De nem hinném, hogy attól, mert Ádám szeret tervezni, és nem túl spontán, aspi lenne :)
Ettől még persze jól szórakozik majd a könyvön :)

Ana72 2016.01.06. 17:18:32

@Taxomükke (UK): nekem megvan ebookként. Ha írsz email címet, elküldöm.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 17:24:28

@Ana72: hát....
nem bántásnak szántam... csak összkapcsoltam az olvasmánnyal a fenti esetet...
bocsi sanz!!!...
azt hittem jó poen és jó olvasmány is...
:)))))))))

2016.01.06. 17:30:01

@London2009: Ez erdekes, mondjuk a cikk is azt irja hogy ez foleg Amerikaban terjedt el es most kezd nepszeru lenni UKben. En a sajat graduation ceremony-mra el sem mentem, egyreszt mert dolgoztam, masreszt mert egy csomo penzt kertek pl. a kopeny berlesert meg hasonlokert. Mondjuk ha Cambridge-be jartam volna akkor valoszinuleg elmentem volna... De ez a gyuru kicsit tulzas.

London2009 2016.01.06. 17:31:24

@Mirjam2: de elvileg ugye egy regi hagyomanyon nyugszik. Mindenesetre akkor tenyleg ugy latszik, hogy az utobbi idoben jott csak divatba, no ezt en sem tudtam. Majd figyeld meg ha legkozelebb erre jarsz! ; )

London2009 2016.01.06. 17:33:35

@mojyo: Nekem mondjuk csak az a fura, hogy ezen altalaban csak a nok szoktak nyekegni, hogy jajj, egyedul vagyok stb. Egy ferfi altalaban beul egy pubba, megiszik par pofa sort es hazamegy egy jo kis bringaval. Na jo ehhez mondjuk nehany adottsag szuksegeltetik! :D

Sanz 2016.01.06. 17:34:15

@vityo641(AT): Köszi, letöltöm majd angolul, felajánlom a leggyorsabb jelentkezőnek... annak küldd majd. :-)

Taxomükke (UK) 2016.01.06. 17:37:09

@London2009: Most már létezik.
Legalább az utókor majd tudja az eredetét. Te meg beírtad magad a.... nemtom, a kultúrtörténetbe?
:))

Wienmate 2016.01.06. 17:40:01

Hello Adam. En teljesen aterzem amit irtal. En fel eve vagyok Becsben. Nekem is csak osztrak kollegaim vannak, en vagyok az egyetlen magyar. Amikor közösen ebedelünk, egy idö utan azt veszem eszre, hogy csak egymassal beszelgetnek, mert olyan dolgokrol van szo, amikrol nekem fogalmam sincs. Hogy milyen volt, amikor bejött az elsö chat program Ausztriaba, ki melyik szobaban chatelt, melyik helyi sztar vagy politikus mit mondott, ki emlekszik arra, amikor 10 evvel ezelött megnyitott a nem tudom milyen kajalda :) Szoval velük is egy bizonyos pontot tul lehetetlen baratkozni. A lakotarsam egyetemista. Neha en is eljarok vele sörözni, de mivel ö delben kel es 2kor fekszik, nekem pedig a melo miatt teljesen mas a napirendem, nem tudom felvenni a versenyt :) Egyebkent en is ugy allok a dolgokhoz, hogy o mindegy, csak juniusig tart a szerzodesem, addig elvagyok. De most nalam is felmerült a lehetösege, hogy masel-ket evig maradjak. Szakmailag jo lehetöseg lenne, de maganeletileg nekem sincs fogalmam arrol, hogy mit kezdjek magammal :) Szoval ezt a posztot akar en is irhattam volna :)
Mate

Ana72 2016.01.06. 17:40:03

@vityo641(AT): ja, sztem ez nem bántás, az Aperger szindróma csak az élet egyik variációja. Csak azért írtam, h Ádám nehogy azt gondolja, hogy akkor most mehet diagnózisért :)

2016.01.06. 17:44:01

@London2009: Oke, de nem hiszem hogy olyan tarsasagban fogok megfordulni ahol sok ilyen gyuru van :))). Koszi az infot tenyleg, erdekes szokas. Mindenesetre nekem nem tunik egy tipikus brit dolognak, ha erted mire gondolok.

London2009 2016.01.06. 17:44:07

@Taxomükke (UK): hahaha. Az az! Lassan akkor remelem Wikipedia lapom is lesz. :D

Shanarey 2016.01.06. 17:44:43

@Ana72:

Ő nem aspergeres, csak kocka módon akar kapcsolatot teremteni, és mindezt nem a neten.
:-)

2016.01.06. 17:47:09

@London2009: Biztos vagyok benne hogy ez nagyon sok ferfinek is problema, csak nekik 'nem illik' beszelni rola, szoval bator dolog Adamtol ezt igy felvallalni.

London2009 2016.01.06. 17:51:49

@Mirjam2: na majd megkerdezem en is a baratomat, hogy ez akkor mennyire brit szerinte vagy sem. Idaig en meg voltam gyozodve, hogy ez tipically british, mivel csak itt lattam meg. De ugy latszik, hogy tevedtem. :D

London2009 2016.01.06. 17:54:39

@Mirjam2: szerintem is nagyon jo, hogy ezt leirta. Azt nem tudom, hogy noket e vagy ferfiakat erinti e jobban, de az biztos, hogy sokan vannak hasonlo cipoben.

2016.01.06. 17:58:33

@London2009: Hat nem tudom, szerintem ebben nincs kulonbseg fiuk es lanyok kozott, ugy ertem, hogy nem mindenki adja magat konnyen, illetve aki konnyen kaphato, az konnyen el is veszik, es van aki erosebb kapcsolatot szeretne, szerintem ez tokre rendben van, fiuk es lanyok reszerol is. :)

Az viszont megnehezeti a dolgat, hogy olyan embert keres, akik pont olyanok, mint o, csak nonemuek es logisztikailag hatekonyan (<1 ora alatt) elerhetoek. Lassuk be, hogy statisztikailag ilyet talalni joval kisebb az eselye, mint olyasvalakinek, akivel egyszeruen csak jol erzi magat.

2016.01.06. 18:02:00

@London2009: Nem feltetlenul ugy ertettem hogy nem brit hogy nem fordult ott elo, hanem hogy ez ilyen 'hivalkodo' dolognak tunik nekem ami alapvetoen nem jellemzo a brit kulturara, de ez csak az en benyomasom.

London2009 2016.01.06. 18:04:56

@mojyo: szerintem van kulonbseg ebben fiuk es lanyok kozott. Addig mig nem talalja meg az alteregojat egy oran belul elerheto tavolsagban, szorakoztathatna magat lazabb dolgokkal. Pont ahogy digger is javasolta neki.
Egyebkent Cambridge-nek meg az a masik baja, hogy pont Essex hataran van. Eleg sok Essex trash jar oda szorakozni es lehet, hogy erre gondolt, amikor irta, hogy hasonlo erdeklodesu lanyt keres es nem ezeket a kikent kifent lanyokat, amit szivbol meg tudok erteni szinten.

London2009 2016.01.06. 18:05:54

@Mirjam2: nem hivalkodo dolog szerintem. Egy kis gyuru a kisujjon. Ez inkabb egy statement, ami viszont az en tapasztalatom alapjan nagyon is jellemzo a britekre.

2016.01.06. 18:12:02

@London2009: Nekem ez olyannak tunik hogy 'ide nezz, en Cambridgebe (vagy akarhova mashova) jartam egyetemre es first classt kaptam, bebebe - es lehetoleg vedd eszre az aranygyurumet es kerdezd meg hova jartam hogy beszelhessek rola', de mondom, ez csak az en ertelmezesem. Mas lehetseges ertelmezeset nem latom ennek a statementnek, de ezen nem fogunk osszeveszni... Mindenesetre a britekre, sok mas kulturaval ellentetben, nem jellemzo hogy kulon felhivjak a figyelmet ra hogy mennyi penzuk, milyen vegzettseguk, mekkora hazuk stb. van.

Cheap Charli 2016.01.06. 18:13:51

@Mirjam2: ilyen gyuro van Mo-n is. pl.: Miskolc gepesz gyuru.

London2009 2016.01.06. 18:17:22

@Mirjam2: nekem ezzel kapcsolatban vegyes a tapasztalatom. Lattam mar peldat ilyenre is meg olyanra is.
A korulottem levok szeretik nagyon mas orra ala dorgolni, hogy ugye tudod, hogy en Cambridgere jartam? De annyit szoktam ra reagalni, ha egyaltalan reagalok, hogy na es melyik college-be? Mert abban is meg van a hierarchia es akkor megy a hebeges habogas, mintha engem valamennyire is erdekelne, hogy melyikbe jartak :D

jewel79bp 2016.01.06. 18:17:40

@Mirjam2: nem tudom, engem pl tényleg érdekelne, hogy ha valaki oda járt egyetemre, akkor milyen volt, tőlem
mesélhet is róla, sőt. És akkor elmondom, hogy én hová jártam, megvitatjuk, hogy melyik jobb (haha...) és már rögtön beszélgetünk is.

2016.01.06. 18:18:31

@London2009: Ez inkabb a tarsadalmi elvaras vagy a sztereotipia szerintem hogy a pasi lazan elszorakoztatja magat, a lany meg nem tud mit kezdeni magaval, csak varja a paripan erkezo herceget :). Termeszetesen a nok is elfoglaljak magukat partner nelkul, mi mast csinalnanak? Attol meg banthatja oket a partner hianya, vagy nem. Ugyanigy vannak a pasik is, csak oket nem emlekezteti ra a kornyezetuk folyton hogy oregszenek es 'ketyeg a biologiai orajuk'.

London2009 2016.01.06. 18:20:43

@Mirjam2: na ezzel viszont egyetertek! Ez igy van!

2016.01.06. 18:21:38

@jewel79bp: Oke, ertem, nekem szemely szerint visszatetszo ha valaki ennek az 'emlekere' egy aranygyurut hord, de ez az en egyeni szempontom.

Ludmilla a Beta 2016.01.06. 18:25:32

@vityo641(AT): Mindenki. A Rosie project (és a Rosie effect, a folytatás) fent van a Youtube-on is audiobookként, ha valaki szeret könyvet hallgatni. Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyire legális...

Herr Géza 2016.01.06. 18:26:36

@btiborc: Így van: gépész, bányász, kohómérnök, és megvolt mindez a dunaújvárosi főiskolán is. Nagyon sokan hordták sok-sok éven keresztül...

2016.01.06. 18:33:19

@London2009: Ez jo taktika :))). Mikor Cambridgeben voltunk a ferjemmel, vegigjartuk az ossze college-ot csak ugy varosnezes alapon es ugye elvileg belepodijat kell fizetni, ami alol mentesulnek azok akik oda jartak. Szoval a ferjem eljatszotta mindannyiszor, az osszesnel, hogy 'I'm an old boy' es mindenhova beengedtek bennunket (gyurut sem kertek :))) egeszen addig amig el nem erkeztunk egy olyanhoz, amirol kiderult hogy female only college, ahol kisse beegtunk ezzel a szoveggel :)

2016.01.06. 18:37:10

@btiborc: Huha, ezt tenyleg nem tudtam. Most mar nekem is kell egy ilyen gyuru valahonnan, meg ki kell talalnom hogy honnan... De valami nagyon utos helyrol :)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 18:43:31

@Ludmilla a Beta:
köszi .... nem is tudtam hogy van folytatása...
megkeresem...

2016.01.06. 18:54:27

Megneztem, es ahova en jartam eloszor egyetemre onnan is lehet rendelni ilyen gyurut, hat ez halali :))). Ezt is a Hataratkelorol kellett megtudnom... Ebbol latszik mennyire visszavonult eletet elek, mindenrol innen ertesulok. Hogy mik vannak...

Ludmilla a Beta 2016.01.06. 18:54:28

@Sanz: Hah, 10 éve vagyok ugyanebben a cseberben, csak Budapesten. Ezzel nem elkeseríteni akarlak, sokkal inkább arra szeretném felhívni a figyelmedet, amit Mirjam említett néhány kommenttel arrébb. Férfi lévén te aktívan kereshetsz barátokat (vagy akár partnert). Használd ezt ki, kaptál rá néhány jó ötletet, hogy hogyan. Az, hogy picit antiszoc/kocka/magányos farkas vagy, nem jó kifogás. :) De tényleg, mit veszíthetsz?
És valóban hülyeség limitálni azok számát, akikkel szóbaállsz, még mielőtt tudnád, hogy milyenek. Azt vágom, hogy ha barátnőt keresel, azt nem a középkorú kollégáid között teszed, de ha csakugyan barátságra/társaságra vágysz, akkor miért gondolod, hogy egy nálad idősebbel (vagy akár fiatalabbal) nincs miről beszélni? Próbáld meg, meglepődsz majd. A nálad idősebbek már megtapasztalták mindazt, amiről te beszélni tudsz, plusz még néhány évvel többet. És hátha ismernek veled egykorúakat is... És tényleg, mit veszíthetsz?

LyukasBogrács 2016.01.06. 19:05:46

@Sanz:
csak az élethelyzetem előidézte, hogy hozzám valamennyire hasonló emberek vegyenek körül).

Az emberek tobbsege igy van ezzel diplomaosztas utan.

2016.01.06. 19:08:30

@Wienmate: Szerintem ha mar beszelsz vagy tanulsz nemetul, es szeretsz ott lenni meg erdekelnek a helyi tortenesek, akkor nem lesz gond, ez meg a kezdeti nehezsegek idoszaka de par ev mulva mar te is siman elbeszelgetsz a helyiekkel a teveprogramokrol, stb. Emiatt 'visszamenekulni' Mo.ra felesleges lenne, ha egyebkent jok a kilatasaid a mostani helyeden, Mo.ra mindig visszamehetsz kesobb is, vagy masik orszagot is kiprobalhatsz ha lesz tobb szakmai tapasztalatod.

2016.01.06. 20:39:22

@Sanz: hali Sanz!

1) az erzelmi oldalara nem tudok okossagot mondani, mert egeszen mas a habitusom, mint a tied a szakmaira viszont talan igen.(dolgoztattunk elozo cegemnel otthon is tech writerekkel es itt is latom a felhozatalt) Szakmai szempontbol sztem a leheto legjobb dontest hoztad. Technical writekent neked nem eri meg hazamenni, tobb okbol sem.
Nem azert meg MO a pokol legmelyebb bugyranak legelviselhetelenebb sarka HANEM
-mert a muszaki kepzes eleg jo MOn szal technical writert nem nagy cucc talalni egy munkaadonak es sok esetben egy entry pozicio.
-cegek szereti belsos emberrel is feltolteni ezt a pozit (valakinek ez elorelepes)
-a leirasodbol eleg specko teruleten vagy, ezt a tudast ha szeretnek sem tudjak megfizetni otthon, inkabb bevallaljak, hogy egy kevesbe kepzett/tapasztalt 'good enough' valaki elvegezze a melot
-MO nearshore a UKhez kepest,ahova az igazan erdekes dolgokat nem hozzak at, ill aranytalanul alacsony fizuert a UK-hez merve, ettol vagyunk 'cheap counrty' Szal szakmai fejlodesed szempontjabol jobb ha kicsit kozelebb maradsz a tuzhoz

2) rovid tavon akarsz Cambidgeben maradni, de hosszutavu, mely baratsagokat es parkapcsolatot szeretnel, ha jol ertem lehetoleg helyben. Racionalis alaknak tunsz szal, gondolom ha atgondolod, akkor rajossz ez igy nem megy egyutt a ketto...

ha pedig el birod viselni Jim Carreyt es a szirupos happy endingeket nezd meg a Yes Man-t ;)

all the best,

Sanz 2016.01.06. 20:42:18

@mojyo: Én nagyon jót nevettem a kommenten, és már megint gondolatolvasósat játszol, mint még pár hónappal ezelőtt (akkor nem tudom, pontosan mivel), mert most egy hasonlóan szatirikus írást kezdtem el a barátnőkeresésről (fikciós, de természetesen a saját élettapasztalatomra épül), erre te írsz egy ilyen jó Örkény egypercest. Tartsd meg ezt a jó szokásod. :-)

Köszönöm a tippeket, jó látni azt, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémámmal, illetve hogy elvileg van rá megoldás. A poszt megírása és kikerülése óta eltelt két hétben egyébként megbeszéltem a barátaimmal, hogy 2016-ban az lesz a célom, hogy a "személyes narratívámat" (personal narrative) át fogom fogalmazni, hogy azok az emberek, akik újonnan megismernek, ne a 2015-ben gyakran felszínre törő kesergő énemet ismerjék meg, hanem azt az énem, aki céltudatos és tele van ötletekkel, szeret utazni, jó a szakmájában, stb.
Aztán ha sikerül, akkor írok róla. :-) (ha nem, akkor is)

Ja és egyébként gyerekkoromban azt hitték, hogy Aspergeres vagyok, de nem, csak simán kicsit lökött. De igyekszem túllendülni az elitizmusomon, a felesleges rossz szokásaimon és hasonlókon. :-)

Taxomükke (UK) 2016.01.06. 20:55:31

@Mirjam2: Ez olyan magyaros... Oh, wait!
:)

Shanarey 2016.01.06. 21:02:35

@Sanz:

A nyöszörgés, nem jó arra hogy barátokat, s főleg barátnőt keríts.
Problémája, van mindenkinek, és mások problémája csak teher, legalábbis többnyire. Azon kivételes esetekben, amikor nem akkor csak azért nem, mert lehet örülni, hogy a másiknak sokkal rosszabb.

A nőknek, pedig olyan valaki kell akire felnézhetnek, és ez nem azon múlik hogy 150-avagy 190 centi vagy.

Shanarey 2016.01.06. 21:03:20

@vityo641(AT):

Amit linkeltem, annak a lapnak az alján ott van.

blackhairlady 2016.01.06. 21:13:33

@London2009: en meg ejszakara sem vennem le ha ilyen gyurum lenne:))

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.06. 21:42:19

@Shanarey: Na akkor azon átsiklottam...
Köszönöm...
Jo 8 mindenkinek...

M. Péter 2016.01.06. 21:46:57

@London2009: Meg hát az ékszerésznek is jó üzlet, az egyetem is kap belőle valamennyi pénzt, ezért próbálják terjeszteni a "hagyományt". De az egész biztos, hogy a cambridge-i gyűrűt csak néhány éve kezdték el árulni.

Csodabogár 2016.01.06. 22:57:34

@vityo641(AT): Ez tényleg jó. Én is nemrég olvastam de németül.

Csodabogár 2016.01.06. 23:00:35

@Mirjam2: Svédországban akik doktorálnak azok kapnak gyűrüt. Persze nem tudtam, így eleinte azt hittem, hogy rengeteg özvegy ember van ott, mert a rendes karikagyűrű mellett hordták a másikat. Felénk az özvegyek szokták volt ezt csinálni.

PomberMaci 2016.01.06. 23:07:03

A 1,5 óra vonatozásfájdalmasan sok... nos itt felvinnyogtam a röhögéstől, mert itthon még Budapesten belül is lehet ennyit tömegközlekedni a város két pontja közt és még nem is kell hozzá az, hogy a város két ellentétes szegletén legyenek a pontok. London Cambridge viszonylat meg olyan mint ha Debrecen vagy Szeged lenne Budapesthez képest, nos az meg még szívatósabb.
Szóval a kedves cikkírónak megártott a jólét egy kicsit.:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.06. 23:09:07

na mondjuk azért itt jót röhögtem, hogy de úgy aludnék még 30 percet. (jajj, én is.)
ok, persze, ha kötetlen a munka, és tulképp otthon is lehetne csinálni, akkor egyébként nem is értem, hogy miért kell bejárni, meg pláne fix időpontra bejárni. miért nem lehet otthonról könyvelni vagy programot írni, ez egyszerűen nem fogom még mindig. nyilván a szívátültetés specialista vagy a teszkós árufeltöltő nem játszik.
egyébként nálunk olyan szinte elege lett a menedzsmentnek a késésekből, hogy elkezdtek pénzt levonni akár 3 perc késésért is (ujjlenyomatos szkenner volt a diákoknak is, tanároknak is). 5 késés után egy nap fizetés ugrott. na mondjuk akkor erre az volt a válasz, hogy ha valaki az ötödik alkalommal késve ébredt, akkor jól betelefonált, hogy beteg és kész, ha már úgyse kap arra a napra fizetést. na ezt utáltam, nehéz volt fegyelmezettnek lenni :-(

puhacica 2016.01.06. 23:25:31

@Sanz: erdekes dolog ez, hogy milyen igenyek alapjan valasztunk. emlitettem mar talan tobbszor is, hogy az uram igazan nem az a tipus, akire ugy elso latasra buknek. nem 190 magas, nem szoke, meg diplomaja sincs. megis a leghelyesebb, legszeretnivalobb ferfi szamomra az egesz vilagon. engedd el az igenyeid, azt nezd, hogy jol erezd magad a tarsaddal, mert a diploma es a bomba test nem biztos, hogy eleg a boldogsaghoz.

irónika 2016.01.07. 00:02:49

1. Utazz, csajozz, vidd ki.
2. Ha cserere szorul, go to 1.

Z Lukàcs 2016.01.07. 00:15:00

Àtèrzem a helyzeted a Àdàm! Hasonlò "cipöben" jàrok èn is... Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy nem az nehèz döntès, hogy mikor költözöl külföldre, hanem az, hogy mikor költözöl vissza Magyarországra... Racionalisan döntöttèl, a jövödet figyelembe vève. Èn is ezt csinàlom-csinàlnàm. Ha hazaköltözöm, nem ùgy akarok hazamenni, hogy "majd lesz valami".

A 2. szàmù kèrdèsedre pedig az a vàlaszom, hogy a szociàlis èlet "felturbozàsànak" cèljàbòl vegyük fel a kapcsolatot, èn is Camridgeben lakom.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.07. 00:48:40

@mojyo:
határtalan módon helytelenítem az újévi fogadalmadat.

Herr Géza 2016.01.07. 01:59:09

@holapotelvan: Ó, micsoda nosztalgikus emlékhullámot szabadítottál rám. Atyám majd negyven évig tanított a Dunaújvárosi Főiskolán. A cikkben mutatott kupákból megvolt a teljes gyűjtemény, ami a főiskolán kibocsájtatott ( évfolyamonként először kettő -gépész, kohász-, majd három -hozzájött a műszaki tanár). A szintén említett dr. Molnár László (alias Laci bácsi) hátán meg gyerekként sokszor lovagoltam is... :)))) És természetesen szintén gyerekként voltam temérdek szakestélyen, lenyűgözött mindig a tréfás, de mégis ünnepélyes szertartás.
Elképesztően komolyan vették a főiskolán még a legvadabb szocialista időkben is ezeknek a hagyományoknak az ápolását, amiben nem kis része volt a mindenki Laci bácsijának, és hogy egy kicsit büszkélkedjek is, az ő halála után atyámnak is.
Isten nyugosztalja mindkettőjüket!

holapotelvan 2016.01.07. 03:17:17

@Sanz: van egy társ- és barátkereső oldal, ahol földrajzilag, külső, belső paraméterek alapján, vallás, kor, végzettség, etnikum, személyiség-jellemzők, matching algoritmussal (különböző etikai, politikai, stb. kérdésekre adott válaszokból - ezernél több kérdés válaszolható meg, opcionálisan), meg még vagy tizenötezer szempont szerint lehet keresni a megfelelőt.
kockák rulez, hajrá! előre a tudományos párkeresés útján!
(ja, és nemutolsósorban ingyenes, ami ugye garantálja az átlag feletti költség-haszon arányt, minimális kockázat mellett! ;)) )
okcupid.com

So No 2016.01.07. 08:19:30

Megoldast nem tudok... Csak egy jo tanacs. Azsiaba ne gyere dolgozni.

"A csapaton belül ketten is jeleztük, hogy a reggel 9-es rövid 10 perces meetinget át lehetne rakni 9:15-re (vagy 9:30-ra), mert mindkettőnknek sokat jelentene, ha 15-30 perccel tovább aludhatnánk. "

Nos... Itt Malayziaban van par dolog, amitol visitva menekulnel.

Ime egy e-mail reszlet dec. 2-rol:

"Subject: Happy over time

Dear All,

As you all are aware, we are supposed to finish 160 modules in next month. ... Every programmer has to finish his/her task within the scheduled period. You are welcomed to stay back in office till 9. If necessary you have to do the GD work."

EGESZ DECEMBERBEN REGGEL FEL KILENCTOL ESTE 9-IG DOLGOZTUNK.

Amikor megkerdeztem a tulorapenzt, megmutattak a munkaugy torvenyuket, hogy 5.000 RM fizetes FELETT nem vagyok jogosult semmifele fizetesre a tuloraert! Magyaran, ha tul sokat keresel, akkor ingyen dolgoztathatnak...

Meg valami. Itt a management meetingek rendszeresen este 6 utan kezdodnek (munkaido utan) es 2-3 orat biztos elvesznek az eletedbol.

Itt visszasirnad a gonosz negyvenes fonokot. :XD :XD

holapotelvan 2016.01.07. 08:19:57

még egy megjegyzés, a 9.15-ös munkakezdésről. az IT-ben egyáltalán nem ritka, hogy te magad határozod meg, mikor kezdődjön (számodra) a munka.
az alábbi cikk mutatja, hogy az IT nem csak jol fizet, de a csalad-munka egyensulyt is itt lehet leginkabb elerni / megkapni:
agenda.weforum.org/2015/10/worlds-best-job-the-answer-might-surprise-you/

számomra ugyanolyan legitim, hogy valaki szundikálni akar reggel, mint az, hogy a leszármazottját viszi a gyerekmegőrzőbe (mert ő nem ér rá vele törődni). a munkáltatónak meg egyszerűen semmi köze hozzá, hogy miért akarok későbbre járni.

nálunk igenis figyelembe vették az igényeinket, konkrétan megkérdezték, hogy mikor legyen a reggeli meeting. apró figyelmesség, ami szinte ingyen növeli a munkavállaló komfortérzetét.

elhiszem, hogy a biorobotok és bérrabszolgák világában ez még sokak számára furcsának hat, de a világ erre (is) tart. a svédek hatórás munkanapot terveznek, a svájciak is gondolkodnak rajta (www.suedostschweiz.ch/panorama/2016-01-05/weniger-arbeiten-schweden-machts-vor), svájcban sztenderd kérdés (IT-s állásokban biztosan), hogy milyen penzumot szeretne (100%, 80%, 60%, vagy bármi egyéb közötte) - azaz, a heti normál munkaidő hány százalékában akar dolgozni.
igen, el vannak az IT-sok kényeztetve, de nem az a normális, hogy ha a munka szempontjából mindegy, a dolgozónak meg jelentős bónusz a rugalmas munkaidő, akkor lehetővé tesszük számára?

2016.01.07. 09:07:02

@holapotelvan: Nalunk tavaly rendszeresen reggel 7.10kor kezdodott a reggeli meeting (ez egy iskola/egyetem, 7.30kor kezdodott az elso ora). Erdekes modon nem kerdeztek hogy megfelel-e, de hat nem is vagyok ITs...

2016.01.07. 09:10:06

@So No: :))) Ezt jo hogy beirtad, es en ezert is nem dolgozom (mar) Azsianak azon a reszen, sem azsiai fonoknek pl. Angliaban! :))) Tavolrol csodalom oket (a csodalat resze komoly, nagyon tudnak dolgozni, en nem tudnek ezzel mar lepest tartani). Indiaban pl. benne van a sztenderd munkaszerzodesben hogy tuloraert nem varsz extra penzt (es nem is fizetnek, tulora pedig van rendesen).

2016.01.07. 09:20:29

@tanato: Szerintem most meg nem lesz haboru, mas kerdes hogy (szamomra) nyilvanvaloan, egy vilagmeretu haboru keszulodik aminek az egyik fo gocpontja a Kozel-Kelet (lesz).

tarackos 2016.01.07. 10:28:25

@Wienmate: Jarjal pl Sopronba bulizni. Egy ora kocsival es olcsobb is, mint Becs. Ha becsajozol sem gond, sokan jarnak onnan Becsbe dolgozni :)

tanato 2016.01.07. 10:30:23

@Mirjam2: Na csak azért kérdezem mert én nagyon jól emlékezem az iraki iráni háborúra,arab perzsa vagy ha úgy tetszik siíta szunnita konflikusra,több százezer halottra és még több sebesültre.

London2009 2016.01.07. 10:42:15

@Mirjam2: ez irto vicces sztori! Azt kellett volna mondani: "I'm an old girl!"
Remelem akkor rendelsz gyurut most azonnal! :D

Sanz 2016.01.07. 11:12:20

@holapotelvan: Már regisztráltam OKCupidra ősszel, eddig volt egy randim onnan, tényleg nem rossz oldal. :-)

A munkakezdéses dolog pedig szerintem arról szól, hogy mikor produktív valaki. Én például 10 előtt biztosan nem (még utána is csak szép lassan indul be az agyam). Viszont szeretek az irodában lenni, otthonról ha dolgozok is, állandóan elkalandozik a figyelmem, az irodában jobban tudok viselkedni, így simán jó az, hogy 9:30-10:00 között bejövök, és este 5:30 után hazamegyek. De ugye az, akinek gyereke van, az korábbra jön. Mindenki összeegyeztetheti a munkát és az életét... és az élet fontosabb, mint a munka. :-)

jewel79bp 2016.01.07. 11:49:04

@Sanz: Hm.... ezen a héten reggel hatra mentem dolgozni, és este 9-kor végeztem (napközben 2x 1 óra szünettel. A kivétel péntek, amikor reggel 9-től este 11-ig dolgozom. Hja. Szép az élet, nem?

2016.01.07. 15:09:06

@tanato: Hat igen, ez nem egy bekes terseg, csak ido kerdese hogy mikor robban ki eppen valami.

2016.01.07. 15:14:09

@Sanz: En sem vagyok produktiv reggel, csak a munkahelyek 99%an ez senkit nem erdekel. Visszasirtam mar sokszor a 9es munkakezdest is ami Londonban jellemzo volt, mashol altalaban korabban kezdenek, meg irodaban is. Ja es Londonban elofordult velem hogy egy iranyba 2 orat utaztam a munkahelyre, szoval 9es kezdeshez 7kor el kellett indulni, szerintem sokan vannak ezzel hasonloan. A fonokoket meg kicsit sem szokta erdekelni hogy te 'morning person' vagy-e vagy sem... Egyebkent dolgoztam evekig ejszakai muszakban, amit en sok szempontbol szerettem mert tudok ejjel aktivan dolgozni, jobban mint reggel, de ott sem en valasztottam meg a munkaidomet.

2016.01.07. 15:15:59

@London2009: Igen, minden ujjamra egyet, szinaranybol, ja es mindegyikre masik egyetemrol hogy legyen mirol beszelni mikor uj tarsasagba kerulok :)

takarék-láng 2016.01.07. 18:12:20

@Sanz: Kedves posztolo! Azt neked kell eldontened (rinyalas helyett) hogy mi a fontosabb. A boldogsag wgy kiteljesedett parkapcsolatban vagy egy kicsit tobb penz mint otthon. Ha eszed van, a szivedre hallgatsz. Ami hazahuz. Igazi tarsra csakis otthon talalhatsz, itt 0.1% az eselye ezt magad is tudod, csak meg nem vallottad be magadnak. Azt surgosen felejtsd el, a sajat boldogsagod erdekeben, hogy kulfoldivel lepj kapcsolatra hosszu tavon
Az ellenkezo kultura hosszu tavon sok problema forrasa lesz. Az ellentetek ugyanis nem vonzzak egymast!! Sugalljon barmit is a nemzetgyulolo media, a multikulti halott ugy, megbukott a szemed lattara.

Smart Lag 2016.01.07. 19:10:09

@London2009: @Sanz:
@M. Péter:
Ratyi dolog az a gyűrű én sose hordanám...
Javaslom helyette a blue blazert, sportos és jól lehet benne csajozni, illetve feltűnőbb mint egy szaros gyűrű. Itt tudod megrendelni:
www.ryderamies.co.uk/shop/cambridge-blues-blazer/

Ha megjött, menj el benne sörözni az Architectbe vagy a Cambridge Blueba és 5 pint után a siker garantált, nem fogsz egyedül hazamenni az tuti:)

tanato 2016.01.07. 19:40:49

@Mirjam2: www.helyihaboruk.lapok.hu/keret.cgi?/irakiran.htm

8 évig tartott,a 2. vh. utáni egyik legvéresebb,leghosszabb és legtöbb áldozatot hozó vérontása volt.

Sanyi9 2016.01.07. 19:45:04

@irónika: mit kell kivinni? es mi szorul cserere?

irónika 2016.01.07. 20:11:10

@Sanyi9: Csajt. Utazik, csajozik, kikoltozteti. Ha nem jott be, csereli. Ez hianyzik neki. Ezert...

Evain 2016.01.08. 10:19:37

@takarék-láng: ez így, ebben a formában egy nagy baromság.

Kriszta D 2016.01.08. 11:35:23

@Sanz: Hello Adam! csak most olvastam a posztot (errefele most kezdodik csak az ev...:P )

Par eve en is voltam hasonlo cipoben, tenyleg ez a tarsas magany nagyon le tudja huzni az embert. Kb 3 ev nyuglodes utan aztan arra jottem ra, hogy teljesen felesleges masoktol elvarni, hogy majd jonnek es a tarsasagukkal feldobjak az eletemet, es lehet, hogy a helyszin nem a legmegfelelobb szamomra, de azt sem hibaztathatom a sajat nyomoromert. Mondjuk nekem meg sem fordult a fejemben a hazateres, mivel otthon valahogy sosem talaltam a helyem.

Vegul nem a korulmenyeim valtoztak, hanem elkezdtem mashogy viszonyulni a kornyezetemhez. Mondjuk en alapbol szeretek egyedul lenni es vannak hobbijaim, amikkel lefoglalom magam, ugyhogy nem igazan van szuksegem tarsasagra ahhoz, hogy jol erezzem magam - inkabb az volt a bajom, hogy annyira sok idot kell eltoltenem olyan emberek kozott, akikkel annyira nulla volt a kapcsolatunk, hogy ugy ereztem, csak raboljak az idomet amit ertekesebben tolthetnek el magamban.

De mindegy, a lenyeg, hogy egyszercsak rajottem, hogy nem fogok orokre ott maradni, ahol voltam. Es ettol egyszerre ugy ereztem, hogy pont ezert ki kellene hasznalnom az idot es megismerni annyi mindent a kornyezetemben, amennyit csak tudok. Elkezdtem tobbet setalni, jobban odafigyelni a reszletekre korulottem es nyitottabban viszonyulni a kornyezetemhez. A szokasos idojarasos small talk helyett jobb kerdeseket kerdezni es ezaltal erdekesebb beszelgeteseket folytatni emberekkel (pl. Did you have a good weekend? helyett azt kerdezni hetfon reggel a kavegep mellett hogy What was the best thing you did this weekend?). Uj hobbikba kezdeni (pl en ilyen language exchange csoportba jartam...).

Amikor a varosban jartam, mindig elkepzeltem, hogy hogyan mutatnam be valakinek, aki fontos nekem, milyen helyekre vinnem ezt vagy azt a csaladtagomat vagy baratomat, ha itt lennenek velem - csakhamar azt vettem eszre, hogy evekig vakon elsetaltam egy csomo erdekes dolog mellett, amik most kezdtek csak feltunni nekem.

Rajottem, hogy az eletben tobbet nem leszek ennyire szabad, es ezt ki kell hasznalnom.

A masik meg, hogy azt nem ertem (foleg ilyen esetben, amikor hianyszakmaban dolgozik az ember, mint te is...), hogy miert gondolod, hogy csak 2 dologbol lehet valasztani? Anglia vagy otthon? Amikor olyan nagy a vilag, es egy szakmaval es angol nyelvtudassal nyitva allnak a kapuk! Szamomra kicsit mindig meglepo azt olvasni, hogy mennyien vegallomasnak tekintik Angliat, amikor nekem mindig is inkabb egy ugrodeszka volt. Par evet jo ott lehuzni, de aztan a nyelvtudassal es munkatapasztalattal siman lehet valogatni, mas orszagokat is kiprobalni! En a helyedben a hazamenetel helyett inkabb azon gondolkodnek, hogy nem 'hogyan vissza', hanem 'merre tovabb'?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.01.08. 13:36:35

@holapotelvan: persze, rugalmas a munkaidő és ez tök jó is így. De csak akkor rugalmas, ha nincs mások (főleg főnök) által meghatározott task. Nálunk is van, aki szeret 10-re járni, de ha meeting van, akkor bent van 9-kor. Kellenek a keretek bizonyos dolgokban, ha mindenki nyekeghetne, hogy legyen már ez vagy az később/korábban, akkor káosz lenne. Azzal az indokkal, hogy én 15 (!, komolyan, 15 perc?) perccel tovább akarok aludni ezért legyen már később a meeting/call még egy IT cégnél is körberöhögnek. Ez egy munkahely, nem óvoda.

A posztolónak pedig egy szakember felkeresését javaslom, vagy egy kicsit analitikusabb szemléletű barátét, mert a poszt nagy része csak azon való siránkozás, hogy egyedül van, de látszólag nem akar ezen változtatni. Ennek oka van, amit viszont nem fog megoldani a "menj szórakozni" típusú javaslat.

Sanyi9 2016.01.08. 16:01:50

@irónika: aha, most ertem. Van benne logika.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása