oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. december 07. 06:49,  Egy arab iskola belülről 110 komment

2015. december 07. 06:49 Határátkelő

Egy arab iskola belülről

Egészen különleges helyre kalauzol el minket Ági, aki egy katari (egészen pontosan dohai) iskolában tanít testnevelést. Tapasztalatai még akkor is érdekesek, ha az intézmény nem egy klasszikus arab suli, hanem egy nemzetközi hely, ahol a nyugati és a helyi kultúra keveredik egymással. Hogy miként, az kiderül a posztból, amit a Világ iskolái blog szerzői-szerkesztői küldtek el. (A képekért köszönet a szerzőnek.)

cim_ok_4.jpg

„Én egy katari iskolát igyekszem bemutatni tanár szemmel. 2014 októberében érkeztem Dohába, Katarba, ahol egy Qatar Foundation által alapított és fenntartott iskolában kaptam testnevelő tanári állást.

Elég sok helyen megfordultam és tanítottam már, de a Közel-Keleten még nem voltam semmilyen formában. Mindig is vonzott ez a régió. Mind a kultúra, a táj és persze a pénz is.

Amikor leszálltam a gépről, azt hittem, fel vagyok készülve, hogy itt meleg lesz, de ahogy mellbe vágott az a párás, poros levegő, nagyon meglepődtem. Alig kaptam levegőt, pedig a szél is fújt és éjszaka volt.

Voltak elképzeléseim, előítéleteim az országról és szinte minden elém is tárult, szinte azonnal. Ahogy lépkedtem le a repülő lépcsőjén, rengeteg fekete limuzint láttam sofőrrel, szolgával, hordárral. Ott álltak es vártak prominens és fontos utasaikat, gazdáikat.

A kötelező útlevél-ellenőrzés és csomagátvétel után találkoztam az iskolából egy képviselővel, aki rögtön elvette az útlevelem, az orvosi papírokat, iratokat. Cserébe vett nekem SIM kártyát a mobiltelefonomhoz (amit előtte ki kellett kódoltatnom).

Megkért, hogy amint beüzemelem a telefont, írjak neki és a HR-s hölgynek. Így tudják majd a számomat és értesítéseket kapok az elkövetkezendő kötelezettségeimről. Aztán a papírjaimmal elszáguldva engem otthagyott a sofőrrel.

A sofőr elvitt a lakhelyemre, amit előre kiválasztottak, kitakarítottak és berendeztek számunkra. Ebben a hatalmas villában kellett a következő napokat, heteket töltenem.

Ugyanis, amíg az itteni, kötelező orvosi vizsgálatokon át nem esek, valamint az eredmény nem megfelelő, be sem mehetek a munkahelyemre. Az orvosi vizsgálatokra és ujjlenyomat vételkor küldtek a sofőrt értem, aki vitt és hozott rendületlenül.

Mindenkinek – aki Katarba érkezik munkavállalási vízummal – kötelező vérvételen és tüdőszűrésen részt vennie. Persze, ezt otthon is meg kellett tenni a kiutazás előtt. Plusz vércsoport vizsgálat is kötelező. Csak ennek fejében lehet elindítani a tartózkodási engedélyt. Anélkül nem tudsz semmilyen hivatalos ügyet intézni.

Amikor az RP (residence permit) megvan, minden ajtó kinyílik. Akkor gond nélkül, és általában szinte azonnal lehet, bankszámlát nyitni, hitelkártyát rendelni, autót bérelni, itteni jogosítványt igényelni, betegkártyát és más fontos iratot rendezni. A saját gyerekeim sem tudták az iskolát elkezdeni addig, amíg meg nincs a RP-jük.

Itt jegyzem meg, hogy az nagyon sokat lendít a dolgon, hogy a Qatar Foundation-nél dolgozom. Ez olyan itt, mint egy protekció csak állami szinten.

Egy különleges iskola

Aztán végre két heti várakozás után elkezdhettem tanítani. Az iskola természetesen fehér kőből épült, tipikus keleti mintákkal díszített, ízléses épület. Az udvaron pálmafák, árnyékolóval fedett, szuper játszóterek vannak a különböző korcsoportoknak megfelelően kialakítva és elkülönítve.

Az én iskolám elég egyedinek tekinthető minden szempontból. Ugyanis katari iskola, nemzetközi szemlélettel. A gyerekek anyanyelve arab. Az iskola igazgatója egy katari hölgy, ebben teljesen egyedülállónak mondható. Az összes Qatar Foundation iskolának es általában a nemzetközi iskoláknak nyugati származású, angol vagy amerikai vezetői vannak.

meeting_1.jpg

A különbség itt kezdődik, és hosszan folytatódik. Ebbe az iskolába alig négy éves kortól járnak a gyerekek. Három fő épületben különülnek el korcsoportok szerint. Van egy kis-iskolai rész, Pre-4, KG, Gr 1 es Gr 2 osztályokkal. Van egy általános iskola alsó tagozata, Gr-3-5 es van egy általános iskola felső tagozatos és középiskolai rész együtt Gr 6-Gr9. Idén először van a DP (diploma program) Gr 10-11.

Viszont az iskolarendszerben így különülnek el:

PRE-4 KG egy korcsoport es egy divízió;

Gr1- Gr5 a második divízió;

Gr6- Gr 11 MYP (Middle Year Programme)

Az angol rendszertől is eltér egy kicsit és persze az amerikaitól is eltér, de elvileg az amerikai iskolarendszert követjük (legalábbis ami a korcsoportok rendezését és a tanagyagot illeti). Mi, a testnevelésben British Columbia Standars-t vesszük alapul (Kanada).

A nemzetközi iskolákra jellemzően ebben az iskolában is jelen van a helyi kultúra és a hagyományok. Csak ebben az esetben inkább a helyi szokások, kultúra jegyek az alapvetőek es a nemzetköziség csak másodlagos vagy még jobban háttérbe szorul.

A munkahét vasárnap kezdődik és csütörtökkel zárul. Minden reggel 6:40-tol van gyülekező es 6:55-kor kezdődik a napi első, közös ima. Vasárnap az ima után a katari himnusz is elhangzik. A kis gyerekeknek nincs nap közben több ima az iskolában. A nagyobbak Gr2-től mehetnek imádkozni, de nem kötelező.

terem.jpg

7:00-7:10 van regisztráció az osztályfőnökkel és utána kezdődik a tanítás. Fentebb említettem, hogy alapvetően arab iskola, de nemzetközi jegyekkel. Vagyis a gyerekek két nyelven tanulnak egyszerre.

A tanárok

A tantestület is két részből áll: az arab tanárokból és a nemzetközi tanárokból. Az arab tantestületben is el lehet különíteni a katari dolgozókat a többi arab munkatárstól. Ugyanis a katari nőknek kötelező a fekete, földig érő ruhadarabot (abaja) a megfelelő fejkendővel (hijab) hordaniuk. Ez nem az iskola szabályzata, hanem az államé.

Az arcot nem takarhatják el az iskolában, viszont sokszor, amikor kilépnek a falak mögül a sofőrjükhöz vagy férjeikhez, akkor a fekete „fátyol” előkerül. A más országból származó arab tanárok is fejkendőbe és hosszú ruhában járnak, de ők előszeretettel választanak színes, mintás darabokat.

Az arab tanároknak nem kötelező angolul tudni és az „angol” tanároknak nem kell arabul tudni. Általában mindkét részlegnek van saját vezetője és saját megbeszélései.

igazgato.jpg

Viszont mindkét résznek szorosan együtt kell működnie, hiszen a tananyagot, a felméréseket és a kimeneti adatokat össze kell hangolni. Amikor testületi gyűlés van, ami amúgy is mindig hosszú, a kétnyelvűség miatt kétszer olyan hosszú, mivel ilyenkor angolul és arabul is megvitatunk minden pontot.

Természetesen vannak olyan arab tanárok, akik nagyon jól beszélnek angolul és vannak olyan angol tanárok is, akiknek arab az anyanyelvük (általában libanoni születésűek, akik Amerikában nőttek fel)

A gyerekek alapvetően tudnak arabul, de mindenki a saját dialektusát beszéli otthon. Itt, az iskolában viszont az egyezményes arab nyelvet tanulják az alap iszlám kultúrával egybekötve.

Az iskolahetek

Úgy tudnám leírni a kicsiknél a tanhetet a legáttekinthetőbben, hogy van egy A hét es egy B hét. Minden osztálynak van osztályfőnöke. Nálunk, a kicsiknél két teljes értékű tanár van az angol részlegen és egy fő arab tanár, akinek van egy arab tanársegéde. Így összesen négy alap tanár van kirendelve egy-egy osztályhoz plusz ének-zene, rajz-művészet, testnevelés es informatika szaktanárok okítják a gyerekeket.

„A” héten az arab tanárokkal és arab tantárgyakkal kezdenek. Ugyanúgy tanulnak írni, olvasni, számolni arab nyelven plusz a vallásról és a kultúráról okulnak. A nap másik felében pedig átmennek az angol tanárokhoz és ott is írni, olvasni és számolni tanulnak csak akkor angolul. Ezen a héten arab könyvtár órájuk is van, az arab könyvtárossal.

„B” héten az angol tanárokkal és angol tanulással kezdődik a hét, majd a nap második felében kerülnek az arab tanár nénihez. Ilyenkor egyszer a héten angol könyvtár hetük van az angol könyvtáros nénivel.

konyvtar.jpg

Mindkét héten a speciális órák, mint a zene, rajz, testnevelés és informatika egy órarend szerint megy. Vagyis mindig ugyanabban az időben van, ez mindkét héten megegyezik. A készségtárgyak angol nyelven folynak és egy héten kétszer találkoznak mindegyik szaktanárral.

Amint említettem a tanítás reggel 7:10-kor kezdődik és 5, 6, 7 vagy akár 8 periódusból, órából áll, korcsoporttól függően. A legkisebbek délben végeznek, és mennek haza (Pre-4).

A KG-s tanulókat délután 1-kor engedik haza, a legnagyobbak Gr1 és felette pedig 14:10-kor végeznek. Addig kisebb-nagyobb szünetek kivételével folyamatosan okítva vannak.

Az órák között nincs szünet, vagyis a kicsengetés előtt befejeződik az óra és a kicsengetéskor már sorakozik a következő óra előtt az osztály. Az első szünet 9:25-9:45 között van. Amibe tízórai és játszás is bele kell, hogy férjen.

Általában minden egyes szünetben udvari szabad foglalkozás van. A második szünet már eltér a korcsoportoknál, de alapvetően 11:15 – 11:55 között van. Ekkor van ima, ebéd és játszás. Az iskolában 2 konyha is működik. A gyerekek nem hozhatnak semmilyen enni- vagy innivalót. Az iskolában kötelező a „menza”. A kisebbek a tantermeikben fogyasztják el az előre elkészített, feltálalt snack-et, ami változatos, bőséges és egészséges.

kaja_6.jpg

Mindig van csirke, vagy hal, zöldség (répa, paprika, uborka), gyümölcs (alma, szőlő, dinnye, datolya), víz, tej, kefir és natúr joghurt. Szóval a legfinnyásabb is tud valamit enni. A mi iskolánkban a legtöbb gyerek nem fizet tandíjat viszont az étkezésért igen.

Ezzel azt hiszem sikerült egy általános képet festenem egy semmilyen szempontból nem átlagos iskoláról. A későbbiekben bővebben bemutatom a tanítási-tanulási folyamatot és annak egyéni vonásait iskolánkban. Valamint beszámolok a Lower School (alsó tagozat) életéről, hogy milyen események, különleges ünnepek és hagyományok tarkítják az iskolások életét.”

vegere_1.jpg

A moderálási alapelveket itt találod. Katarról itt olvashatsz további érdekességeket.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás iskola Katar

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr738144510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.07. 09:12:45

Jaj ez nagyon érdekes volt Köszönöm :-)

2015.12.07. 09:18:49

@Ana72: Nem függ össze a kettő, azért.

micsoda? 2015.12.07. 09:23:41

Hát nem semmi itt tanitani. Gratulálok.

Ogorki (Megelhetesi kivandorlo | PL) 2015.12.07. 09:23:44

@Ana72: szerintem a "tavol all tolem" es a "nem ertem" nem jelenti automatikusan azt, hogy nem szimpatikus. :)

Ana72 2015.12.07. 09:23:48

@svájci sapka (ch): ahogy irtam, a mukodes erdekel csak, nem vontam ketsegbe a szolasod szabadsagat :)

Golf2 2015.12.07. 09:27:57

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: egyetlen család kezében...akkor ez diktatúra?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.07. 09:36:47

@Ana72: Az ok: tanulmányoztam az arab világot, engem taszít.
Ennyi.

Sanz 2015.12.07. 09:46:21

Ez nagyon érdekes, főleg a nemzetiségtől függő szabályok miatt. Mármint érdekes, hogy valami kötelezően elő van írva egy adott nemzetiségű tanárnak, míg másnak nem. Illetve az is érdekes lehet, hogy egy fiatal gyerek hogyan olvasztja magába a két különböző világot.

Herr Géza 2015.12.07. 10:36:09

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
"...mind az állam, mind a magánszektor - egyetlen család kezében van."
Az állam én vagyok.... Mintha már hallottunk volna ilyesmit. :D

Herr Géza 2015.12.07. 10:45:04

Érdekes poszt volt egy érdekes világról... Én nem mondanék olyat, hogy "távol áll tölem", mert bár igen, de mint tudjuk ugyebár, van az a pénz, amiért az embernek korpás lesz a haja..... :)))
Fiatalabb koromban, még szólóban, biztos fejest ugrottam volna ilyesmibe is, na persze megfelelö feltételek mellett. Most már turistaként sem vonzana, mert van még épp elég hely a világon, amit sokkal szívesebben megnéznék, mint a végeláthatatlan homoktengert.
De hát ízlések és pofonok....
(És ezzel a mai közhelyadagot el is löttem volna.. :D)

Péntek Gyuri 2015.12.07. 11:06:19

Nekem tetszett a beszámoló! Előre bocsájtom,szívesen élnék Arab országban, ha. De a Ha ott van, ezért... Viszont tetszik az ahogyan ötvözik a tanítást. remélem a tanulók szívesen tanulnak. Az, hogy Katar rabszolgatartó, diktatórikus e.nem a poszt dolga, nem is erről szól. Élvezetes, olvasmányos beszámoló egy tőlünk távoli országból.Magam részéről, köszönöm.

mernok-ur 2015.12.07. 11:06:23

Ennek az egy héten angol (vagy német) és a másik héten magyarul folyó oktatást kellene itthon is folytatni. Nekem nagyon tetszik!
És ha az arabok tudják ezt csinálni, akkor mi magyarok is képesek vagyunk rá.
Lehet ilyen magánsulit kellene csinálni. Szerintem sokan fizetnének érte.

Muscari 2015.12.07. 11:11:10

@Golf2: monarchia, feudális állam. Képzeld el, mint nálunk mondjuk 300 éve, csak a technika fejlődött közben.

Muscari 2015.12.07. 11:16:50

@mernok-ur: jó ötlet, csak honnan veszed hozzá a tanárokat?

Muscari 2015.12.07. 11:32:32

Boldog Hanukát mindenkinek, akit érint!

P.Elliot 2015.12.07. 11:50:45

Erdekes poszt, jo volt bepillantast nyerni hogy milyen ott az oktatas.
Nagyon tetszett az iskolai ebed, tenyleg gusztusos, valtozatos, nem sok nyugati iskolaban lehet ilyet latni.
Azon a foton ahol a ket kicsi lany megy, a egyiknek gyonyoru a ruhaja, jo lett volna elorol latni.
Ma masiknek meg amerikai strawberry shortcake babas iskolataskaja van, ugy latszik ott is kedvelt figura a gyerekek koreben.

Golf2 2015.12.07. 11:53:15

@Muscari: Ok.köszi csak olyan ismerős volt:)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.07. 12:16:25

@Golf2:

Az abszolút monarchiát nem szokás diktatúrának nevezni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.07. 12:16:41

@Herr Géza:

Ez az abszolút monarchia alapja. Ill. Európában azért nem, mert az európai abszolút monarchia nem jelenti azt, hogy minden a királyé, mert csak a hatalom az övé, de nem minden tulajdon.

Európában ez inkább az úgynevezett patrimoniális monarchia alapja, ott tényleg a királyé minden. Mondjuk mint Mo-on a XI. és a XII. században,

Azaz az arab abszolút monarchiák inkább az európai patrimoniális monarchiákra emlékeztetnek.

Mo-on sosem volt abszolút monarchia, ez érdekes dolog, de megvannak az okai.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.07. 12:17:03

@Sanz:

Ez megvan sok helyen, ahol vallási alapú az állami jog, aminek következménye az, hogy ez a jog nem vonatkozik az idegen vallásúakra.

Katarban a borzasztó nem is ez, mert nem a térség legrosszabb helye, a gond inkább a mobilitás teljes hiánya, azaz gyakorlatilag kasztrendszer van. Vannak az állampolgárok, ők a VIP-réteg, dolgozniuk akkor se kell, ha vagyontalanok, mert hatalmas segélyeket kapnak az államtól. Aztán vannak a nyugati vendégmunkások, s legalul az ázsiai vendégmunkások.

Feljebb kerülni gyakorlatilag lehetetlen. Letelepedni se lehet, csak ideiglenesen, azaz nem lehet állandóra odaköltözni. Az állampolgárságot pedig gyakorlatilag sosem lehet megszerezni, kivétel ez alól pár hasonlóan gazdag, környező állam, pl. ha jól tudom az EAE és Bahrein állampolgárai megkaphatják évek után a katari állampolgárságot. (Eleve a 3 állam egymás közeli barátja, eredetileg Bahrein és Katar is belépett volna az EAE-ba, de a végén visszaléptek.)

Az egyetlen mobilitási esély idegen nők számára nyitott, ha elveszi őket egy katari feleségül. De fordítva ez nem működik, a katari feleség nem ad jogot a férjnek sosem a katari állampolgárságra.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.07. 12:17:10

@Péntek Gyuri:

Az arab világ nagyon nem egységes. Mondjuk az nem mindegy, hogy az ember a Svájcnál kétszer gazdagabb Katarban, vagy a Mo-nál 5-ször szegényebb Jemenben van. Pedig mindkettő arab ország.

martin_f 2015.12.07. 12:32:18

Sajnos a szólásod szabadságával és a választás lehetôségével kitötörölheted a ......... ez nem garancia a boldogulásra, az élhetô közegre..... a diktatórikus berendezkedés ellenére általában élhetôbb és emberközelibb az arab világ, fôleg európaiként....

Demokratikusan is szét tudnak szivatni és diktatórikusan is hagyhatnak élni.... baromora nem számít az átlagember szempontjából :)

DieNanny CH 2015.12.07. 12:40:00

Hát, ez nagyon érdekes poszt. Vagyis a hely nagyon érdekes. Köszi!

Ferike333 2015.12.07. 12:47:56

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Erdekes, ahogy összefoglaltad. Nekem egy évfolyamtarsam élt csaladjaval 16 évig Dubajban - gyakorlatilag ott nott fel. O mesélte, hogy annak ellenére, hogy nagyon jol éltek, teljesen elkülönülve a helyiektol, és soha nem kaphatnanak allampolgarsagot. Ahogy elhangzott, modern rabszolgatartas - még ha az europainak jol is fizet, jogod nincs semmire. Egyik fiu osztalytarsat megeroszakolta 3 férfi, igy a srac csaladja kb. disszidalt, mert a homoszexualitas halallal büntetendo, és hat akarva akaratlanul, de a srac bizony részese volt.

A heroin és egyebek csak ugy cirkulalnak az iskolaban, de persze mindennek ellenére a nyugati kultura az erkölcstelen.

Mindenesetre én atmenetileg szivesen kiprobalnam a Közel-Keletet, de hogy ott maradjak... Meg persze nehogy történjen valami, amit ott rossz szemmel néznek.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.07. 12:59:17

@martin_f:

Ez tény. De a leggazdagabb arab országokba oda kell születni, hogy élvezhesd a jólétet. Más módja nincs, nem engedik se a tartós bevándorlást, se az állampolgárság nem szerezhető meg gyakorlatilag soha. Azaz ez egy zárt klub, s nincs tagfelvétel.

Proud Mary 2015.12.07. 12:59:21

köszönöm ez nagyon érdekes volt

©________ 2015.12.07. 13:12:40

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

"Mo-on sosem volt abszolút monarchia"

annyira cuki, mikor így félvállról ellentmondasz gyakorlatilag az egész magyar oktatásnak...

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.07. 15:14:56

@Praliné.:

Pl. minek mondtam ellent? Mert a tények engem igazolnak.

mernok-ur 2015.12.07. 15:15:02

@Muscari: Jó pedagógust találok bárhol, angol anyanyelvűt is. Amikor volt az Kolumbia-Uruguay vb meccs 2014-ben éppen egy Uruguay-ból érkezett angoltanárral dumáltam sörre várva. Kérdeztem miért pont ide Magyarországra jött? Azt mondta, ide vette át a cég. :-D

Warlimont 2015.12.07. 15:15:22

Jo poszt, erdekes es informativ szöveg egy erdekes vilagrol, tele szamomra uj reszlettel! Remelem, lesz folytatas! :)

2015.12.07. 15:18:54

@svájci sapka (ch): Engem speciel Svajc taszit, keptelen lennek ott elni, nincs az a penz. Ennyi.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.07. 15:21:37

@Mirjam2: Igen, ez így van. Kinek ez, kinek más jön be. Nincs ezzel semmi gond.

2015.12.07. 15:23:37

@Herr Géza: Tenyleg izles kerdese, szamomra a sivatag nagyon szep. Hianyzik amikor tavol vagyok tole egy idore.

2015.12.07. 15:28:45

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Igen, es pontosan ugyanez a helyzet a terseg mas orszagaiban, pl. Szaudiban is. Modern kori rabszolgasag / 'kasztrendszer' / tarsadalmi mobilitas teljes hianya (kiveve generaciokon ativeloen, hazassaggal, de az is csak kiveteles esetekben).

2015.12.07. 15:32:18

@svájci sapka (ch): Gond nincsen, csak nem tudom mit gondolnal, ha en vagy masok minden egyes Svajcrol szolo poszt utan odairnank hogy 'felkotnem magam ha Svajcban kene elnem'. En konkretan ezt gondolom magamban minden alkalommal mikor Svajcrol olvasok :)

2015.12.07. 15:37:20

@Mirjam2: Hozzateszem hogy azok tobbsege akik mindig sietnek megjegyezni hogy mennyire nem tudnanak arab orszagban elni, soha meg a kozeleben sem jart arab orszagnak. En legalabb lehuztam egy hetet Svajcban, mielott eldontottem hogy utalom :)

2015.12.07. 15:40:39

@mernok-ur: Van mar ilyen, pl. brit tantervu nemzetkozi iskola Budapesten, csak sokat kell erte fizetni. Mint ahogy biztos vagyok benne hogy a posztban ismertetett iskola sem atlagos iskola, meg Qatarban sem, nyilvan ezert is fizet valaki komoly osszeget, ha nem a szulok akkor az allam.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.07. 15:42:11

@Mirjam2: Már mondták páran nekem is, és nem sértődtem meg.
Megértem. Elfogadom.
Nem tudom, honnan veszed, hogy ki, merre járt, és milyen tapasztalata van.
Nekem semmi bajom azzal, ha mások hosszú, tömött sorokban költöznek oda.
Tettem egy megjegyzést, hogy én nem. Semmi sértőt nem mondtam, a cikket dícsértem.

33621 2015.12.07. 15:43:01

Napi vidám de nem jó hír!
A Portugálok igen csak temperamentumosak lehetnek még idős korban is. Szeretik a szexet ha van kivel gyakorolni! A csávónak valószínűleg anya komplexusa lehetett, meg fura egy gusztusa a szex terén. Vagy a felesége csúnyább volt mint a 91 éves?:-)

www.origo.hu/nagyvilag/20151207-szex-idosek-fojtogatas-szexjatek-aldozat-gyilkossag-portugalia.html

Warlimont 2015.12.07. 16:00:16

"Demokratikusan is szét tudnak szivatni és diktatórikusan is hagyhatnak élni.... baromora nem számít az átlagember szempontjából :)"

Na ez pl igaz. Svedorszag, a demokracia fellegvara papiron, de az eletben millio kis sunyi szemetseg. Jol gondold meg a kapcsolatod a mindenkori fönököddel, legalabbis orvoskent az egeszsegugyben. Itt ugyanis minden uj munkahelyen referencia-szemelyeket kernek, es többnyire elvarjak, hogy az egyik a volt fönököd legyen. Namost ha barmi okbol nem szeretett es nem voltal joba vele barmiert, akkor max abban bizhatsz, hogy a sulyos orvoshiany miatt igy is felvesznek az uj helyre, de egyebkent elvileg elöallhatna olyan helyzet, hogy egy rossz es bosszuallo ex-fönök mindenhol blokkol.

jewel79bp 2015.12.07. 16:38:13

Érdekelne, tényleg érdekelne, hogy a posztoló miért ment oda és mit tart ebben vonzónak. Testneveléstanárként ráadásul. Én ezt nagyon nem értem. Ráadásul a saját gyerekeit is vitte, ha jól értem. Ebben az esetben nálam igaz a mondás: semmi pénzért nem mennék oda.

skye8 2015.12.07. 17:04:54

a poszt okes, szepen van megirva, de en arab orszagba nem mereszkednek meg latogatoba sem, sorry.

tanato 2015.12.07. 17:09:07

@Mirjam2: @skye8: @jewel79bp: @svájci sapka (ch): Ki tudja vagy sejti közületek,hány magyar élhet a gazdag Öböl menti államokban,akár Mo.-ról menve akár egy nyugat európai ország közbeiktatásával mint Mirjam,vagy akár a szomszédos államok magyarjai közül mint a szerencsétlen sorsú erdélyi magyar nő akit halálra késeltek Dubaiban a Wc-ben?Én minimum 10 ezresre vagy még többre becsülöm a létszámot.Más becslés?

2015.12.07. 17:37:48

@Ana72: Amiket felvetettél.

2015.12.07. 17:39:42

@Mirjam2: Számomra, egy igazán taszító dolog van az arab kultúrában. Még pedig az, hogy hogyan bánnak a nőkkel.

skye8 2015.12.07. 17:43:37

@tanato: minel kevesebb, remelhetoleg. statisztikaknak nem neztem utana.

skye8 2015.12.07. 17:45:50

@jewel79bp: valoszinuleg a penzert ment, en csak erre tudok tippelni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.07. 17:53:50

@tanato: Én nem merem megbecsülni sem. Biztosan sokan vannak arra is.
Mirjam biztos pontosabb számokat tud.

Muscari 2015.12.07. 18:44:53

Londoniak es London kornyekiek! Ha valakit erdekel a klasszikus zene, tudok egy jo es ingyenes programot. Vasarnap egy magyar duo (hegedu, zongora es csello) ad koncertet East Finchley-ben, a Holy Trinity templomban, delutan otkor. Mindenki welcome!

Muscari 2015.12.07. 18:56:53

@mernok-ur: bocs, feluletesen olvastam el eloszor, azt hittem, hogy minden iskolat igy kepzelsz el. Milyen jo is lenne, aztan tiz ev mulva alig maradna valaki az orszagban :-) Piszkosul meg kene fizetni a tanarokat, bar a legjobb az lenne, ha lennenek anyanyelviek is kozottuk.
Egyebkent megsugom, hogy Pesten van tobb maganiskola is, ahol angolul folyik a tanitas.

Shanarey 2015.12.07. 18:57:13

Arab világ csak turistaként, s egy két napra, mert az a környék, nem nekem való.

Bendegúz Vaszilij 2015.12.07. 19:10:28

Mennyit lehet ott keresni ? Középkorú tesi tanár vagyok angol tolmácsvizsgával. Menjek, vagy maradjak ez itt a kérdés ? Szerintem magyar pénzben több milliós a bér havonta.megfontolandó....

exterminador 2015.12.07. 19:10:41

Nem lennék a katariak helyében, mikor majd elfogy az olaj.

remixer 2015.12.07. 19:14:01

"a katari nőknek kötelező a fekete, földig érő ruhadarabot (abaja) a megfelelő fejkendővel (hijab) hordaniuk"

Egy kissé elmaradottak. Sőt, nem is kicsit.

zsu80 2015.12.07. 19:14:19

@Mirjam2: Én nem láttam svájcisapkától olyat, hogy felkötné magát ha ott kéne élnie. Annyit írt először, hogy nem érti őket. Majd azt, hogy taszítja. Én nem kötném fel magam sehol sem, kicsit durvábban fogalmaztál, szerintem ilyet ő sem írt.
Egyébként egy magyar, vagy európai ember számára, aki keresztény értékrenden nevelkedett, közelebb áll egy másik európai ország, hasonló éghajlattal, mint a 40 fokos párás levegő, és bokáig érő fekete ruha látványa mindenhol. Az is tény hogy az erdélyi származású amerikai nőt azért ölték meg Dubaiban mert nyugati volt, míg svájcban nem tudok róla hogy egy svájci megölt volna egy arabot csak mert arab.
Nekünk a fentebbi történet sem elfogadható, hogy egy megerőszakolt áldozatot halállal akarnak büntetni, ahelyett hogy segítenék mint nálunk, még belerúgnak. Csak mert a vallás a jog felett áll, nem fordítva mint nálunk, a baj csak az amikor ezt a szokást Európában is gyakorolni akarják, és meg is teszik (gyermekházasságok, saját gyermek megölése házasság előtti szex miatt) Valószínűleg ezért nem szimpatikus sok embernek, és inkább választ Európai, vagy más hozzánk hasonló kulturájú országot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.07. 19:15:40

Van az a pénz amiért elmennék oda dolgozni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.07. 19:19:55

@mernok-ur: hát ahhoz pénz kéne. .... sok pénz. Még egy állami thai iskola is ott indítja a fehéreknek (nem feltétlenül anyanyelvueknek) szólófizeteseit , ahol a magyar pedagógus bertabla befejezodik.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.07. 19:24:10

@zsu80: az ugye megvan, hogy Mirjam évekig tanított Szaudiban? Szerintem kevés újat fogsz neki mondani a témáról.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.07. 19:46:02

@exterminador: egyébként szerintem ezért is nagyon jó lenne ezerrel kutatni és fejleszteni és nyomni a nem olajon és gázon alapuló energiaforrasokat, hogy ne fuggjunk és ne tegyünk gazdaggá ilyen társadalmakat. .habár ha vissza kellene menniük tevet legeltetni, alighanem mára már megokosodtak annyira, hogy akkor is megtalalnak a módját, hogy mások munkájából éljenek :-/

kinézer 2015.12.07. 20:23:09

Tanato, a becslesed jo. Dubajban egyedul >5e magyar el tartosan.
Dubai magyarok Facebook = 8300 koveto

blackhairlady 2015.12.07. 20:50:38

Hu ez nagyon erdekes volt, elore is koszi a a reszletesebb beszamoloert, en kivancsi vagyok ra.

blackhairlady 2015.12.07. 20:54:48

@mernok-ur: Szerintem mar a beiratkozas elso napjan elfogynanak a helyek, olyannyira lenne ra kereslet.

gabors 2015.12.07. 20:56:19

sohasem tudom megerteni hogy miert mennek onkent dhimmi-nek (fel fokkal a rabszolgasag felett a az 1-10 skalan) ennyire nem kelhet a penz ... foleg nok meg sem tudod vedeni magad a jogaid nincsenek ...

mar ott fordultam volna vissza hogy elvettek az utlevelemet !!!

maxval-nak teljesen igaza van ez egy kozpkori rendszer csak jol jott az olaj ... ennel vannak rosszabb arab allamok is ...

2015.12.07. 21:02:27

@kinézer: Ki lehet indulni szimplán abból, hogy egy fb oldalt mennyien követnek? Csak kérdezem.

tanato 2015.12.07. 21:13:15

@kinézer: Köszi, én is úgy Gondolom Dubaiban vannak magyarok legtöbben a többi olajállamban jóval kevesebben.Ahhoz képest nem rossz a 10 000+ hogy kis ország vagyunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.07. 21:32:48

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
Minden monarchiának és generációs alapon felépülő hatalmi vagy üzleti közösségnek genetikailag kódolva van a bukása.
Egészen addig míg a klónozást gyakorlattá nem teszik.

tanato 2015.12.07. 21:35:28

@Mirjam2: A lényeg az hogy elég jól reprezentálva vagyunk a térségben létszámunkhoz képest.Ha meg beleszámoljuk az Izraelben élő magyar származású vagy magyarul még beszélő bármely kárpát medencei országból való felmenőkkel rendelkező személyeket,meg a szocializmus alatt Mo.-on tanult sok-sok közel keleti diákot akik azért ha a hírekben Mo. neve szóba került felkapják a fejüket és odafigyelnek még ha vagy 30 éve nem is jártak már nálunk,egészen jó a magyar jelenlét.

33621 2015.12.07. 21:38:20

Ide vándorolj ki ha legjobban akarsz élni!
Nézzétek meg a szavazás eredményét a cikk végén.

www.origo.hu/utazas/hirek/20151204-ezekben-az-orszagokban-a-legjobb-elni-es-dolgozni-kulfoldikent.html

mernok-ur 2015.12.07. 21:50:38

@Dragonlady (Bp, Hun): No igen, sok pénz és sok munka. A Britannicában egy tesitanár fizetési brt:400e ft.

@ladyamerica: Szerintem is.

33621 2015.12.07. 21:58:49

Szegény ember vízzel főz, vagy fagázzal autózik!

gorbebog.reblog.hu/faszen-hajtasu-ladak-ukrajnaban

Lacza Mária 2015.12.07. 22:40:26

@gabors: Jártál már a környéken ? Az útleveledet azért veszik el, hogy beleragasszák a qatari tartózkodási engedélyed. Ha van még kérdésed szívesen válaszolok.

Lacza Mária 2015.12.07. 22:41:02

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Miért, hogyan bánnak a nőkkel Qatarban szerinted? Tapasztaltad ? Csak egy példa: arab férfi akkor is meghív egy kávéra mindenféle hátsó szándék nélkûl, ha csóró, a ház ajtajáig visz, hogy biztonságban tudjon. Magyar férfi kirak 100 méterre a lakásodtól, mert hogy ő ide jött. Nem 100 %, de tapasztalat.

Lacza Mária 2015.12.07. 22:41:04

@remixer: Nem viselem, de a kirakod a cicid viselet guszta ? Egyéjszakás kalandra biztos megfelel :-)

33621 2015.12.07. 22:50:27

@Lacza Mária: Úgy látom megjött posztíró! Csak sajnos ilyenkorra már a törzsközönség nincs itt! Gondolom az időeltolódás, és a szabadidő hiánya okozza, hogy a posztoló csak most tud bekapcsolódni a beszélgetésbe. Sajnos ilyenkor már a többség nincs jelen.

skye8 2015.12.07. 22:57:55

@Lacza Mária: es ki fizeti a kavet ha a csavo csoro? :))

Lacza Mária 2015.12.07. 23:10:33

@33621: nem én vagyok a poszt írója, de itt élek.Qatarban. Ezért bátorkodtam reagálni. Pl. Svájcról nem nyilatkozom, mert soha nem jártam ott, nincs ottani tapasztalatom, így szerintem nincs jogom véleményt formálni az ottani életről.

2015.12.07. 23:28:08

@Lacza Mária: Általánosságban mondtam, nem pedig országspecifikusan. És kérlek, ne magyarázd meg nekem, hogy az arab kultúrában a nő és a férfi teljes mértékben egyenjogú...

Alick 2015.12.07. 23:45:24

@Praliné.: Az biztos, hogy az Aranybullától kezdve nem igazán lehet abszolút hatalomról beszélni. Az arab világban viszont nem került sor efféle szerződéses hatalommegosztásra.

gabors 2015.12.07. 23:45:30

@Lacza Mária: mohamedan orszagba onkent sohasem fogok menni pedig Abu-Dhabiba allast ajanlottak meg mindig all a volt fonokom hivott neki is azt mondtam nem

ha nem muszaly elkerulom meg a tranzitot is

montroyal ( CAN qc) 2015.12.08. 03:47:45

@kinézer: Dubai magyarok Facebook = 8300 koveto

es rengetegen soha nem jartak Dubaiban pl a mostohafiam es a baratnoje is kovetok ...

5000 bol hanyan bubajoznak :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.12.08. 03:50:11

ha osszejon 2 napra megallunk Dubaiban is ... ki fogjuk birni ...

Punxsutawney Mormota 2015.12.08. 06:48:42

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Csak egy érdekesség: az általám ismert, Jemenhez tartozó Socotrán a tanárok 400-450 dollárt keresnek havonta, vagyis annyit, amennyit itthon, amikor az élelmiszernek gyakorlatilag nincs ára, az áramnak nincs ára, és még az oly drága víznek sincs nagyon kimutatható ára.

Lacza Mária 2015.12.08. 06:49:12

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Altalanossagban nem gondolom, hogy akar Magyarorszagon a no es a ferfi teljes mertekben egyenjogu. Nem is kell szerintem annak lennunk. De altalanossagban mondhatom azt, hogy minden magyar ferfi alkesz, veri az asszonyt es nemi eroszakot kovet el ? Szerintem nem. Valakinek tetszik, masnak nem, ennyi. En pl Angliaban nem elnek, mert nem erzem biztonsagban magam ott. Szep napot :-)

DieNanny CH 2015.12.08. 07:53:24

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Nem hiszem, hogy érdemes, én benne vagyok a Brüsszeli magyarok csoportban is... :-)

2015.12.08. 08:15:27

@Lacza Mária: Vannak bizonyos arányok. Mo.-n sem egyenjogú a nő és a férfi, de nem is annyira szélsőséges a dolog, mint pl. az arab kultúrában. Ha ez valakinek tetszik, hajrá. Csak ne kelljen hozzá tapsolni a többinek is.

2015.12.08. 08:16:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szerintem sem. Nem mond az semmit.

boundary 2015.12.08. 10:00:53

Köszi, nagyon érdekes!

[HPhD]Blokkolnam 2015.12.08. 10:00:58

Sok pénzért lehet én is elmennék hasonló országba, de azért valahogy fejben biztos meg kéne okolnom miért dolgozom olyanoknak akik masszívan letojják az általános emberi jogokat...

átlátó 2015.12.08. 13:01:30

Fúrt, vagy ásott kút az általánosabb az iskolákban? Úgy értve, ahol nem lajtos kocsi hordja, - most ne jöjjön senki nagyon komoly, meg gondterhelt képpel azzal, hogy meggyőzzön. Vezetékes vízzel oldják meg.

bElannaTorres 2015.12.08. 13:01:37

én jó pénzért se mennék :/
meg amilyen vagyok - nőként ráadásul - egy perc alatt megölne valaki.

remixer 2015.12.08. 13:02:24

@Lacza Mária: "a kirakod a cicid viselet guszta" Nekem az erős smink és a műköröm sem tetszik.

Te tényleg nem érted mi a probléma a nők számára előírt kötelező viselettel? Elmagyarázzam? Érdekel egyáltalán?

Zoltán Lukács 2015.12.08. 13:45:27

Jól látom, hogy az iskola koedukált? És az osztályok is?

RollGer 2015.12.08. 14:01:51

Katar egy feltörő hely, Dubai-hoz akarják hasonlítani magukat.
A gazdagság csak messziről látszik, közelről minden rücskös, csálé, életlen és elnagyolt. Tény, hogy látni érdemes, sivatagi környék, nagy meleg.Forróság.Olcsó benzin (97 oktán 60ft/liter 1,5 liter viz 60 ft.). Drága autók, ami nem a tied. A távolságok nagyok, csúnya házak, járda nincs, sétálni nem lehet az utcán.(azaz lehet, de a 2x4 sávos autóúton sötétben a 30 fokban nem esik jól sétálgatni, mert elfogyott a járda.A magyar tömegközlekedés csúcstechnológia az ottanihoz képest. Vannak parkok: Villagio, szép, nagy, belül megfagysz, úgy hűtik. ) A corniche pedig unalmas az állandó ottlétre. Ennyi.

Ami ezután van:
Rabszolgatartás, kihasználás, hazudozás és arab virtus.A katariak rendesek, de a környékbeliek (egyiptom, sziria, jordánia) furcsa népség.
Európához szokott embernek egy börtön a hely. Heti 6 nap munka, korán kelés, és minden nap sötétben érsz haza!!
Értelmes bolt nincs a környéken, csak kocsival tudsz a plázába menni. A jó fizetés relatív, ha kifizetnek akkor jó.
Minden reggel üvölt az ima, mintha vágóhídra vinnének.

Az emberek a vallás megszállottjai, emelett csúnyán beszélnek, hazudnak, isznak, dohányoznak, szeretőt tartanak, de ha te sertéshúst eszel, vagy ramadán idején eszel, akkor népellenség vagy.
Állandó a bizonytalanság: ha lakást kaptál, bármikor elvehetik. Elvették az útleveled, mert így szokás. Viszontlátod még? Ha felmondasz, kapsz kilépő papírt az országból? Mert úgy gondolja a munkáltatód hogy nem dolgoztál eleget.
Én tudom, laktam ott.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.