oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. december 02. 06:46,  Kisült-e már? 201 komment

2015. december 02. 06:46 Határátkelő

Kisült-e már?

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én ezekben a napokban minden évben megdöbbenek azon, hogy már december van. Hiszen tulajdonképpen nemrég még nyár volt, most meg már minden tele van karácsonyi díszekkel, itt az advent és mindenki tervezi az ünnepeket.

regent_street_7_1.jpgA Regent Street Londonban tavaly (Fotó: Digger) 

Éppen ezért arra gondoltam, hogy az idei december szólhatna a családról és az ünnepekről, a készülődésről, arról, hogy ki hol és hogyan tölti az ünnepeket. Vettetek-e át valamennyit a helyi szokásokból, vagy csak külső szemlélőként nézitek mondjuk Sinterklaast? Mi a helyzet az ételekkel? És a karácsonyi vásárokkal?

Az az érdekes dolog történt, hogy miközben tervezgettem ezt a posztot, és azt, hogyan is nézzen ki a december a Határátkelőn, próbáltam a neten keresgélni cikkeket, történeteket, írásokat a témában, és egy csomó pszichológust, és hol nagyon, hol kevésbé buta tanácsözönt találtam arról, mit tegyünk, ha külföldön, a családtól távol vagyunk karácsonykor és ez jaj, de rossz.

Meg is osztok veletek a kedvenceim közül hármat: a közös bennük, hogy hosszan és sírva röhögtem rajtuk. Szóval tanácsok karácsonyra külföldön élőknek.

1. Szenteste öltözzetek be valamelyik rokonotoknak, a feladat az, hogy ki kell találni, kinek öltöztetek be.

2. Utánozzatok tipikus arckifejezéseket, reakciókat, és találjátok ki, kiről van szó.

(Most komolyan, el tudja bárki ép elmével képzelni, hogy karácsonykor beöltözik a saját nagynénjének, és ezt még viccesnek is kell tartani???)

3. Hívj meg helyieket a karácsonyi vacsorára, az sem baj, ha teljesen ismeretlenek!

Értem én, hogy más az angolszász karácsony, mint a magyar, kevésbé intim és szűkkörű, de azért nem látom magam előtt a pillanatot, amint vadidegenek özönlik el a lakást karácsony este…

És akkor még nem is beszéltem a rengeteg pszichológusról, és az ő tanácsaikról arról, hogyan győzzük le a karácsonyi depressziót – aki ezeket olvasva nem lesz depressziós, az a karácsonyt már simán viszi.

De nem szeretném elviccelni a dolgot (sem a szakembereket lebecsülni, bár vannak néha érdekes tanácsaik), mert nyilván sokan vannak, akik szeretnének hazamenni a családhoz karácsonyra, de ez idén valamiért nem jön össze, ami biztosan rossz érzés – inkább csak azt szerettem volna kihozni belőle, hogy mit szólnátok, ha ez a december itt a készülődés öröméről, a családi kapcsolatokról, az adventi vásárokról szólna?

Érdekelne, változott-e a karácsonyotok, mióta külföldön vagytok – akár az ételek, akár az ünneplés területén, vagy próbáltok mindent úgy csinálni, mint ahogyan az gyerekkorotokban, otthon volt?

Digger például tavaly ezt írta: „Minden család másképp ünnepel. A mi családunknak is megvannak a megrögzött szokásai. Például műfenyőről szó sem lehet. Ez alapvetés. A túlhangsúlyozott díszítés sem szép. Elrettentő példa az amerikai karácsonyfa. A fa gyakorlatilag nem látszik. Egy kúp alakú dísz az egész. Ha véletlenül a karácsonyi pulyka kúp alakú lenne és feldíszítenék, senkinek nem tűnne fel, hogy nem a fa van feldíszítve.

Az utcák, a fák a kirakatok karácsonyi feldíszítése ellen nincs kifogásom. Növeli a készülődés hangulatát. London ilyen szempontból csodálatos. Mind a belváros mind a külső kerületek központjai fantasztikus fényárban úsznak. Most is szokás szerint beutaztunk a belvárosba lefényképezni a karácsonyi díszkivilágítást és a kirakatokat.

Csodaszép fények, fantáziadús kirakatok, elképesztő forgatag. Egymást érik a buszok, a taxik, és a riksák. Megálltunk a Regent’s Streeten és mondom a feleségemnek hogy „nézz körül, a legtöbb hozzánk hasonló embernek ez soha nem adatik meg, vagy csak életében egyszer, mi meg itt élünk”.

Aztán nagyon jó lenne szerintem egy sorozat a helyi karácsonyi vásárokról, legyenek azok akár valamelyik nagyvárosban, vagy egészen kis helyi közösségben – ha készítenétek néhány fotót és pár sorral elküldenétek, egészen érdekes dolog sülhetne ki belőle. (A karácsonyi vásárok gyakorlatilag kikerülhetetlenek…)

Érdekesek lehetnek a helyi szokások is (anno, a blog indulásakor volt poszt Hollandiáról, Chiléről, Brazíliáról, Franciaországról, stb.), születhetnek ilyen írások is, nekem nagy kedvenceim voltak.

Egy szó, mint száz, a téma szerintem kimeríthetetlen (nekem van például olyan ismerősöm, aki csak december 25-én utazik haza, mert az jelentősen olcsóbb, és a lényeg mégis az, hogy így megengedheti magának, és együtt lehet a család), a kommentekben jöhetnek még ötletek, ti miről olvasnátok (és írnátok…) szívesen december és az ünnepek kapcsán.

(Elébe megyek a kritikáknak :), igen, ez valóban nem klasszikus értelemben vett poszt, hanem inkább egy laza elmélkedés, felhívás, de néha ilyen is kell…).

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: karácsony karácsonyi készülődés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr528131464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.12.02. 06:48:08

Ez érdekes téma lesz.

2015.12.02. 06:58:28

Nem szeretem a karácsonyt. :D

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.12.02. 07:41:08

Tavaly már küldtem az itteni karácsonyi vásárról képeket, meg is jelent karácsonykor. Idén max ugyanazt tudnám mutatni, mert nem változik. Na jó az ideit elmosta az eső. De más különbség nagyon nincs. Körhinták, bóvliárusok, charity tombola, karácsonyi fények.

A mi karácsonyunk annyiban változott az otthonihoz képest hogy nyugodtabb a légkör, nincs családi feszültség keltés, veszekedés, mikor-kihez menjünk vita. Pulykát eszünk és nem halat, a 24. este nem a rohanásról szól hogy jaj minden kész legyen. A fát fölrakjuk november végén vagy legkésőbb december első hetében. Nincs végre meglepetés ajándék frász, ugyanis utáljuk a meglepiket, engem konkrétan ki lehet kergetni vele a világból.

HardPötty 2015.12.02. 07:45:47

Mindegyiknél különlegesebb karácsonyom lesz most úgy érzem. Egyetértek abban, hogy az év és főleg a vége roham tempóban telt el. Szeptemberben született meg a kisfiam így kb erre is számítottam, hogy kettőt pislogva jön a karácsony. Ez lesz az első karácsonyunk és bár tudom, hogy a pici nem igazán fogja még érteni, de azt hiszem ezt most akkor is a legszebb karácsonyunk lesz. A készülődésbe màr belefogott a feleségem. Régen dec. 20 volt a legkorábbi időpont hogy egy díszt is elővettünk, de itt Angliában megőrülsz hogy nov közepétől ömlik a karácsony az arcodba és nizony hajlamosak vagyunk hangulatba jönni. Dec 1-el beindul a lakás díszítgetés. Emlékszem, hogy első angliai karácsonyunk elől hazaszöktünk. Titokba mentünk és egy bőrönd ajándékkal. Nagyon jó volt. Mi helyén kezeljük azóta a távolságot. Nehéz de a depresszió mèg messze van. Inkànbb ilyen "azert jó lenne ha itt lennének" sóhajos. ☺

Taxomükke (UK) 2015.12.02. 07:53:59

Életünkben elôször meleg helyen fogunk karácsonyozni, de nem ígérem, hogy eszembe jut majd fotót küldeni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 07:58:48

HA köszi hogy idéztél tőlem. Neha vissza szoktam olvasni a blogposztjaim, és meg nem találtam olyat amit megváltoztatnék.
Tegnap írtam egy posztot sok képpel videóval egy napomról ma este elküldöm.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 08:01:22

Van önként jelentkező aki megszervezi az idei HA találkozót a Menzában?

HardPötty 2015.12.02. 08:04:29

Hmm most gondolkodtam el hogy az első angliai karácsony helyett otthon voltunk. A második helyett a Kanàri-szigeteken. A harmadikon a csalàd egy része jött ki. Az is jó volt. A mostani lesz kicsit meghittebb. ☺

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.02. 08:55:07

Az ateista Karácsonyt de facto bojkottáljuk. Nem veszünk eleve semmit. Összegyűlünk egyébként dec. 24-én este, de nem hisztizünk. S nincs ajándék.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.12.02. 09:04:23

brazil es kinai karacsony utan kivancsi vagyok tudtok-e ujat mondani nekem ;) muhahaha

gabuschka 2015.12.02. 09:12:16

Jó ötlet! Mondjuk nem hiszem, hogy a németek karácsonya nagyon különbözne az otthonitól, de azért a karácsonyi vásárt majd lefényképezem.
Én el tudom képzelni ezt a beöltözős játékot, szerintem vicces lehet, bár inkább akkor ha sok gyerek van még otthon.

DorotkaB 2015.12.02. 09:18:59

Nekem ez lesz a második (vagy tán harmadik) igazi cseh-magyar karácsonyom. Amíg albérletben laktunk a férjemmel, mindig utaztunk karácsonykor, vagy az ő szüleihez, vagy az enyémekhez Budapestre, sőt, olyan is előfordult, hogy ki-ki a saját családjával ünnepelt, persze ez még az esküvő előtt. De az igazi azért az (szerintem legalábbis), ha az ember OTTHON van karácsonykor és tudja tartani a maga kis szokásait, illetve kialakíthatja őket magának.

Ha valakit érdekelne, akkor szívesen írok a csehországi karácsonyról, vagy adhatok pár tippet karácsonyi vásárokkal kapcsolatban is.

Határátkelő 2015.12.02. 09:21:28

@HardPötty: Én nagyon örülnék, ha írnál róluk, akár így, összefoglalóan is - nyilván annyit, amennyi a nyilvánosságra tartozik. :) Érdekes lenne, hogy milyen volt az előző kettő, és milyen várakozásokkal néztek az idei elé.

Határátkelő 2015.12.02. 09:24:33

@DorotkaB: Engem érdekelne, akár külön posztban is, sőt, lehetne külön egy a vásárokról is... :)))

HardPötty 2015.12.02. 09:31:39

@Határátkelő: lehet róla szó. Összeszedem a gondolataimat és jelentkezek nálad e-mailben. Határidőt ne kérjetek.

Ogorki (Megelhetesi kivandorlo | PL) 2015.12.02. 09:40:01

Idén a hangulatot Krakkó alapozza meg, de szerintem maga a karácsonyozás otthon lesz. Kicsit sajnálom is, mert nekem nem nagy vágyam a gigaösszeröffenés, de a család(ok) és a párom igényli(k). Szívesebben töltöttem volna az ünnepeket itt, szűk körben (kettesben).

De ugye a családért mindent. :)

pappito · http://pappito.com 2015.12.02. 09:41:01

összeraktam a fát (az igazi megbüdösödik a melegben, műanyag van)
ráraktam 1160 ledes bigyót
csodaszép lett, holnap a kölykök felrakják a díszeket és még szebb lesz
raktunk színes lámpácskákat a házra is
az is szép lett
barátainkkal karácsonyozunk (gyerekeket összeengedjük), aztán majd itthon a család magának is karácsonyoz
aztán kerti partik
végre jön az igazi nyár, lehet menni a partra egész napra

Csodabogár 2015.12.02. 09:44:47

Csak a karácsonyi depresszió leküzdéséről tudok irni valamit. Mikor 20 éve már teljesen magamra maradtam, szüleim már nem éltek és a férjem is meghalt, elhatároztam, hogy kitörlöm a karácsonyt hangulatostól az életemből.
Azelőtt mindig nagyon tartottuk az ünnepeket. Minden karácsonyra haza jöttünk, család, barátok, sok szinház meg minden volt. Imádtam. persze túlsulyos kofferekkel megrakva érkeztünk és én már augusztusban karácsonyi ajándékokra vadásztam. Szerettem a meglepetéseket megélni és okozni is.
De akkor elhatároztam, hogy ennek vége. Már előre felvettem jó filmeket videora, hogy ne kelljen a karácsonyi hangulatot a tv-n keresztül se beengedni a lakásba. December 26.-án büszkén megveregettem a vállam, hogy milyen remekül átéltem a dolgot. Pár év mulva már nem voltam egyedül, de a karácsonyi hisztit azóta is mellőzöm.
Itt mindenki fiatal és senki se magányos, remélem mindenki élvezi majd az ünnepet. Az én módszerem kizárólag a magukra maradt remetéknek való.

Határátkelő 2015.12.02. 09:45:43

@Csodabogár: Ez nagyon érdekes lenne, és van egy olyan érzésem, hogy sokaknak segítene is, ha megírnád. Én örülnék neki!

Határátkelő 2015.12.02. 09:47:00

@pappito: Egy jó kis új-zélandi karácsony... :))) Ha esetleg küldenél pár képet és írnál hozzá pár sort az szuper lenne. :)

Határátkelő 2015.12.02. 09:55:09

@pappito: Például arról, hogyan néz ki a környék, hogyan díszítenek az emberek, milyen egy nyári karácsony...

Határátkelő 2015.12.02. 09:55:56

UPDATE: Eszembe jutott, hogy teszek be egy szavazást, az mindig érdekes. Szóval szavazzatok! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 10:19:18

Szerintem jó ezekről beszélgetni.
Aki teheti írja meg vagy csináljon fényképes posztot.
Ennél sokszínűbb karácsonyi posztegyveleget elképzelni se lehet.
Én is megpróbálok összehozni valamit még.

2015.12.02. 10:21:17

Hm, sosem szerettem a karácsonyt, legfeljebb gyerekkoromban ... nagyon gyerekkoromban. Bocsi. És ezen az sem segít túlságosan, hogy itt már november közepe óta karácsonyi díszben vannak a kirakatok, egyes láncoknál meg már november elején megjelentek a tipikusan karácsonyi édességek. Különben, itt BW-ben szokás, hogy a városházát (pláne kisebb településeken) az advent kezdetekor, adventi naptárrá alakítják át. Ez néhol jópofa.

©________ 2015.12.02. 10:22:08

"én ezekben a napokban minden évben megdöbbenek azon, hogy már december van"

Tisztara mint a koztisztasagi vallalat:-):-):-):-):-):-)

2015.12.02. 10:36:09

@Praliné.: Áh, ők minden évszakváltáskor megdöbbenek, tavasszal például tök váratlanul éri őket, hogy a retkes sáros, hókupacok, amelyekt nagy nehezen felhordtak a járdaszélekre, olvadni kezdenek ...

HardPötty 2015.12.02. 10:38:08

Érdekes látni és nem csak itt a HÁ-n hanem a való életben is, hogy a karácsony mindenkinek mást jelent. Régebben elég hevesen reagáltam ha valaki nem karácsonyozott vagy nem hozta lázba vagy depis lett stb. Aztán ràjöttem, hogy ezzel semmi baj nincs. Ha valaki nem érez "késztetést" hát nem érez. Biztos megvan az oka. Ezt illik tiszteletben tartani. Igaz azt még mindik nehezen tolerálom ha megakarnak győzni hogy nekem sem feltétlen kellene élveznem a dolgot. Szeretem a karácsonyt, de ha igazàn pontosan akarok fogalmazni, akkor azt mondanám hogy megtanultam szeretni és élvezni az életemet, az apró örömöket, akkor a karácsony miert lenne kivétel... töltse bárhol is az ember.

2015.12.02. 10:59:03

"1. Szenteste öltözzetek be valamelyik rokonotoknak, a feladat az, hogy ki kell találni, kinek öltöztetek be." Ez egeszen egyszeruen zsenialis, hol talaltad? Linket ide nekunk! :D Es utana meg megejted, hogy a szihologusokrol mar inkabb nem is beszelnel, pedig ezek utan mar rohadtul kivancsiak lettunk, milyen lehet a tobbi tanacs, amit szemermesen elhallgatsz? :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2015.12.02. 11:13:55

Mivel sütésből élek, ez a legmunkásabb időszak, így magunkra csak az utolsó napokban van idő. Tele a lakás rendelt mézeskalács házakkal és hasonló cuccokkal, kész hízókúra egész nap az illatos lakásban lenni. Majd küldök képeket a piacról, ahol árulok. A városka fel van diszítve, állnak a council által emelt fák de még dísz nincs rajtuk. S várom, kinek lesz kint először a fája a telepen az ablakban... Onnan kezdve egyre több lesz és tele lesz fénnyel az utolsó vihar óta közvilágítás nélkül sötétlő telepünk.

Határátkelő 2015.12.02. 11:14:46

@mojyo: Nem vagyok olyan gonosz, hogy ne tegyem bele a linkeket a posztba, ott vannak azok, ha jól megnézed... :D

London2009 2015.12.02. 11:19:22

@HardPötty: milyen volt az ido a Kanari szigeteken? Ki kell vennunk 5 napot es vhova el kell repulnunk szombaton es ize...addig van 3 nap! De a Kanari szigeteket kilottuk mert olyan 20 fok korulinek tunik csak a homerseklet.

catnip cupcake 2015.12.02. 11:22:20

Mi nagyon szűk körben (= kettesben) szoktunk karácsonyozni; néha barátaink is átjönnek karácsony első vagy második napján, de nincs nagy vendégvárós őrület (ami gyerekkoromban mindig megvolt - a szokásos stresszel és veszekedésekkel tarkítva).

Egyszer voltunk Magyarországon karácsonykor, azt a stressztömeget nem kívánom senkinek: drága repülőjegyek egy kis sztrájkfenyegetéssel és hóeséssel megfűszerezve; mérgezett egér módjára rohangálás mindenfelé fél Magyarországot bejárva.

Azóta minden évben egy szép nagy ajándékcsomagot küldünk haza, és szigorúan a karácsonyi időszakon kívül jövünk látogatóba.

Egyébként idén meglesz az elő-karácsonyi/Mikulás meglepetés, ugyanis tegnap éjjel érkeztem Budapestre és holnap megyek a szüleimhez meglepetés-látogatóba:) szombaton már repülök is vissza.
Ja, hogy ki ne maradjon: ma már elmajszoltam két db Túró Rudit is :D

HardPötty 2015.12.02. 11:28:14

@London2009: rövidgatyó rövidujjú. Este azert hűvös van. Lehet napozni simán. A fürdést csak olyannak ajánlom aki bírja hidegebb vizet, de élvezhető a víz attól ha már megszokod. Mi Fuerteventura-n voltunk. Örök emlék.

catnip cupcake 2015.12.02. 11:28:41

Ami a karácsony anyagias természetét illeti, a párommal már évekkel ezelőtt kitaláltuk, hogy megszabunk egy határt, hogy milyen értékben vehetünk egymásnak ajándékot.
Ez az összeg 50 GBP. Nem tűnik soknak, de simán lehet belőle ajándékot (akár többet is) venni anélkül, hogy az emberrel elszaladna a ló és kimaxolná a hitelkártyát az iPaddel, designer táskával és egyebekkel :)
Nekünk teljesen jól működik és amikor a családnak küldünk ajándékot, ott is hasonló az elv.

2015.12.02. 11:32:01

@Határátkelő: Es tenyleg... uristen! :D Azt kihagytad, hogy a "lendulj tul a nehezsegeken" reszhez konkretan egy holokauszt tulelo tanacsat osztottak meg, mert nyilvan, kulfoldon karacsonyozni a gyerekem/szuleimtol tavol amugy nyilvan baromira hasonlithat az egesz testi-lelki megsemmisitesre tett kiserletekre. Uramatyam!

Amugy ilyen "idezd fel a kedves rokon arckifejezese/gesztusat/hanglejteset" ilyet mi is szoktunk jatszani a szuk csaladdal, tobbnyire a kotelezo latogatasok elott egy-ket nappal szoktuk elkezdeni, nekunk azert kell, hogy felkeszuljunk, mindenkit jo elore elkepzelunk, hogy mire jon az igazi talalkozas, sokkal konnyebben elviselhetobb legyen mindenki. Ezt amugy ceges karacsony elott is lehet jatszani, csak privatban kell otthon es akkor nem lesz baj. :D De amugy, hogy ez egy komoly tanacs legyen, es, hogy ebbol konkret internetes oldalak eljenek meg, az amugy mar szep teljesitmeny. :D

London2009 2015.12.02. 11:54:13

Nalunk ez ugy nez ki az elmult harom evben, hogy 24-et Londonban toltjuk es utana atmegyunk anyosomekhoz Cambridge-be. Megnyugodtam mikor masoktol is olvastam, hogy a magyarorszagi hazautazast egy nagy macerakent elik meg. No ezzel en is igy vagyok. Irto draga jegyek, tiszta stressz, kapkodas, reggeltol estig eves majd konyhai galya…ah tul oreg vagyok en mar ehhez! :D
Minket 24-en koran elengednek a munkabol, ugyhogy deltol a kollegakkal szoktunk inni valahol az iroda mellett. Utana hazamegyunk es otthon vacsorazunk. Mar elotte valo nap meg szoktam fozni es altalaban halat. 8 korul lecsuszunk a pubba talalkozni a kozelben lako baratokkal. Imadom a pubokat Karacsonykor mert pattog a tuz es par fos gyerekkorusok adjak egymas utan a kilincset es enekelnek karacsonyi dalokat. Ejfelkor atsetalunk a pubbol a misere kisse kapatosan!
25-en reggel megjon a Jezuska!!! Evek ota konyorgom, de ebbol az egybol nem enged az uram! Muszaj 25-en reggel jonnie szegeny kis faradt Jezuskanak.
Utana osszekapjuk magunkat es lemegyunk Cambridgebe a szuleihez. Egyeduli gyerek, ugyhogy ha mi nem megyunk, akkor egyedul lennenek a szulok. Cambridge valami gyonyoru Karacsonykor. Pont olyan mint a Harry Potterbol az a varazslofalu ahova el szoktak menni hetvegente.
26-an hurkat eszunk! Ezt a tradiciot en vezettem be!! A magyar boltban szoktam rendelni friss hurkat es azt esszuk jo kis csipos savanyusaggal.
Egyebkent naluk is pulyka van 25-en. Van sok angol jellegzetes suti Karacsonykor. Mince Pie meg Christmas pudding stb. Egyiket sem szeretem igazan. Dios holdacskakat, mezeskalacsot meg sult gesztenyet szoktam vinni.
Ami meg fontos karacsonyi dolog, az a Kiralyno beszede! Igen kerem! Long live the Queen!!

London2009 2015.12.02. 11:54:54

@HardPötty: jajj, tenyleg? Ahhh...akkor meg lehet, hogy ez lesz belole. Mindenki ezt mondja nekem, hogy meleg van, de nem akarom elhinni nekik! :D

Hari Seldon 2 2015.12.02. 11:55:19

@maxval bircaman BircaHang Média:
Sokszor szoktál hülyeséget mondani, de ez ráadásul még értelmetlen is volt.

Mi az hogy ateista karácsony?

Azért az, mert például nálunk is van karácsonyfa, meg ajándékosztás a gyerekeknek?

Egy esemény (fogalom) hogy lehet ateista?

adg 2015.12.02. 11:59:26

@London2009: gyertek ide, itt jo ido van. 20 fokban megfagy az ember, rozmaroknak valo ido az. :)

Határátkelő 2015.12.02. 12:02:18

@mojyo: Jó, hát azért vannak határok... :D

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.02. 12:02:27

Én a buszon töltöm az ünnepeket. Nagyon romantikus, ugye? :)

London2009 2015.12.02. 12:05:50

@adg: nalatok tavaly voltunk! De amugy jah, egyetertek. 20 fok nem eleg!!

Herr Géza 2015.12.02. 12:10:31

@Pink Petsch: ".....egyes láncoknál meg már november elején megjelentek a tipikusan karácsonyi édességek."
November elején? Egész ősszel nem voltál boltban? :))) Legkésőbb szeptember elején a Lidl/Aldi & Co. kiteszi a Stollent, Dominosteinét, a Lebkuchent és társait... Mi meg minden évben azon röhögünk, hogy kánikulában, strandra menet, kinek jut már eszébe beugrani a boltba egy kis mézeskalácsért...
De ugyanígy van az iskolakezdéssel: a kölkök MÉG javában járnak a suliba, amikor már megjelennek az ősszel esedékes beiskolázási cuccok.
Bolond világ... :D

London2009 2015.12.02. 12:10:35

@Hari Seldon 2: mert nem vallasi meggyozodesbol unnepelsz! Ha' nem erted?
Mindenesetre nekunk is volt egy ilyen Birca szeru szomszedunk. Annyira sajnaltuk a gyerekeiket. Egy csomoszor voltak nalunk. Ott is Karacsonyra nulla ajandek volt az elfogadott.
Egyszer voltunk valami tarsas buszos utazason Parizsban egyutt. Minden gyerek egesz heten azt varta, hogy mikor megyunk vegre Disneylandbe! Na ok ketten voltak az egyeduli gyerekek akiket a szulok nem Disneylandbe vittek, hanem a Louvre-ba...

HardPötty 2015.12.02. 12:12:14

@A nagy kékség: a buszon vagy a buszban? Nem mindegy :))))) De majd a sok kedves utas felvidít nem? "Aranyoskám megáll az osannál? Akciós a csirkefarhát." :))) Vagy nem szoktak zaklatni ilyennel?

Herr Géza 2015.12.02. 12:12:59

@London2009: "...par fos gyerekkorusok " :)))) Néha azért nem ártana az ékezet..:D

HardPötty 2015.12.02. 12:14:47

@London2009: hát a Louvre-nak több értelme is van... bár magyarázd meg ezt egy gyereknek..

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.02. 12:20:04

A munkahelyen mar a husveti cuccokat gyartjak, ez egy kicsit odaba.., a hangulatnak, de remelem mindenkinek bekes boldog karacsonya lesz.

London2009 2015.12.02. 12:22:31

@HardPötty: a Loevre nem gyerekeknek valo. Siman eljohettek volna velunk, a szulok meg elvezhettek volna a muzeumot nyugodtan. Soha nem felejtem el ezt az esetet. Annyira sajnaltam oket.

adg 2015.12.02. 12:33:59

En is megbobbenek, hogy megjelenik a karacsonfa a kozpontban. Korulotte meg emberek triko-gatya-tangapapucs osszeallitasban csaszkalnak, vagy meg ugy sem. Valahogy a 35 fokban nem jon a karacsonyi hangulat, meg amugy sem nagyon van errefele. Par hazat feldiszitgetnek, de amugy kb kihal a varos. Turistak lelepnek, csaka helyiek lotyognek az utcan.

Tessek, itt van a karacsonyfanak csufolt ize a kozpontban, epp epitik. Hat jol fellelkesiti az embert. :D
kepkezelo.com/images/efqazo1v0unu9ld9rps1.jpeg
Szoktak is fikazni rendesen, hogy ideje lenne egy normalisabb fat allitani. Mondjuk vannak jobbak is, bevasarlokozpontokban pl tudnak normalis, europai jellegu fat allitani.

Amugy igaza van annak, aki fentebb irta, nincs mar gond azzal, hogy melyik szulokhoz menjunk elso nap, meg mikor. Ezen mar nem fog senki megsertodni, kenytelenek lesznek mas indokot kitalalni. Majd nezunk ki a nagyi falan a tv-bol fel meteres fejekkel, megall idonkent elottunk valaki, kerdez valamit, amit nem hallunk, majd valaszolunk valamit, amit meg o nem hall a zajtol, es akkor ennyi. Az ajandekozas is egyszerubbe valt.
Nincs husleves meg toltottkaposzta sem, meg ugy egesszeben kicsit kiurult a dolog. Mindegy, ez van. Lehet, hogy elmegyunk helyette valahova kirandulni par napra. Majd meglatjuk.
Itt nincs fenyo sem, csak plasztik. Szerintem hetvegen kiasom a kamrabol, kolykokkel osszeszereljuk, aztan feldiszithetik. Itt ez a szokas, igy csinaljak a haverjaik is, nyilvan nem fogjak benyalni, hogy jezuska hozta a plasztikfat, amig nem figyeltek. Raadasul pont azt, ami mult Karacsonykor volt. :)

P.Elliot 2015.12.02. 12:41:43

Nekunk soha nem hianyzott az otthoni karacsony, / a sertodesek ha nem latogattunk vegig minden jelentosebb rokont, az otthoni karacsonyok nekem azt jelentettek hogy menni kell. Ide-oda, amoda, szo sem volt arrol hogy megpihenjen az ember es elvezze az unnepet, a csendet, vagy a karacsonyi zenet. Egy rohanas volt mert bar nem volt sok rokon de azok elvartak hogy igenis menjunk pedig akkor meg ferjnel sem voltam, el tudtam kepzelni hogy mi lesz akkor ha leszek, nekem is vissza kell hivnom mindenkit es azok el fognak joni akkor is ha nem akarjak, mert a mi csaladunk osszetarto, megnezheti barki, / egy nagy fraszt osszetarto, a bajban korantsem az ahogy kesobb tapasztaltam es ami miatt mar innen kintrol leepitettem a rokonok tobb mint felet egy nagyon komoly problema miatt aminel kellett volna a rokoni osszefogas es elmaradt, nem penzrol volt szo/.
Kialakitottuk a magunk szep kis osszebujos, kesobb a gyerekkel a karacsonyokat, szentesten soha vendeget nem hivtunk, karacsony napjan meg vagy hivtunk baratot, vagy elmentunk az amerikai ismerosokhoz. Semmi felhajltas, cirkusz hogy kifogyunk az idobol, itt mar december elejetol diszitik a fakat, dekoralnak, megveszik a vacsorahoz valot, sutnek es van ido mindenre hogy stresszeles nelkul menjen minden.
Diggerrel ellentetben nekem tetszenek a tuldiszitett fak, a karacsonyban a fenyeket, csillogast keresem, a "mennyei" szineket, tobb eve mar hogy ahogy en hivom angyalos karacsonyfam van, kizarolag ezust, arany, feher es gyongyhaz szinu diszek vannak rajta, ha bekapcsolom rajta a fenyeket szinte langol, foldontuli, hehehe....bar lett volna ilyen gyerekkoromban is.
Az ebedloben is van fa, egy kisebb/ mu karacsonyfa mert amiota a kislanyom kicsike koraban elolvasta Andersen mesejet a karacsonyfarol amit levagtak, diszitettek aztan kidobtak, elborzadt es nem enged igazit a hazba hozni, szoval az ebedloi fa szines, rajta van minden disz ami a gyerekem gyerekkorabol szarmazik.
Nekem mar all a fa, meg van nemi dekoralnivalo, eloszedtem a sutesi kellekeket, holnap megveszek hozza a nyersanyagot es nekilatok, karacsonyi zene mellett sutogetek, en mar elvezem a hangulatot elozetesben, tanacsos is mivel az itteni karacsony csak egynapos/ valoszinu hogy ezert is alakult ki hogy elore diszitenek mindent hogy kielvezzek/, es az az egy nap bizony nagyon gyorsan eltelik.
Csodabogar irta a tulelest hogy milyen egyszeru ha az ember megtervezi, en ugy csinalnam hogy egy kicsike, picike fa vagy faag feldiszitve, vennek magamnak valami igazan szep ajandekot, a fa ala tennem ugy ahogy hazahoztam a boltbol es csak karacsony este huznam elo, teleraknek egy talcat mindenfele erdekessegekkel, finomsagokkal, egy-ket pohar jofajta borocskat es bekapcsolnam a televiziot, karacsonyi filmet keresnek, igy bekukkantanek masok karacsonyaba, kozben iszogatnek, eszegetnek, elnyulva kenyelmesen elveznem hogy karacsonyeste van, masnap nagyjabol ugyanigy.

adg 2015.12.02. 12:43:36

@London2009: nalunk biztos nem, osszekeversz valakivel. :)) Tavaly a hugom volt nalunk, aztan egy backpacker paros (a holgy blogja szokott itt is megjelenni neha a blogajanloban) meg egy masik nagyon szimpatikus lany is volt nalunk Szingapurbol, aki szinten a ha-rol jutott hozzank, anyuja irt ide nagysikeru posztot. Sajnos elkoltozott a vilag vegere, nem hiszem, hogy talalkozunk ujra. Bar ha jobban belegondolok, o lehet, hogy tavaly elott volt itt. Mindegy.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.02. 12:44:14

@Hari Seldon 2:

Az ateista Karácsony egy viszonylag új ünnep. Nyugat-Európából kezdett terjedni a világban a XX. sz. közepén.

Jellemzői:
- hosszan sorban kell állni hipermarketekben,
- átkozódva mindenkinek felsleges ajándék veendő.
- képeslapot küldeni - ill.manapság FB-on írni - az összes utált rokonnak,
- magán az ünnepnapon hamis, áldott pofával kell járkálni, közhelyeket ismételve (pl. "béke ünnepe"),
- sok alkoholt kell fogyasztani, aztán artikulálatlan hangon üvölteni.

Mi 15 éve fejeztük be az ünneplést.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.02. 12:44:14

@HardPötty: Kérdeznek, aztán ha tudok, válaszolok valami értelmeset. :) A legjobb, amikor arról érdeklődnek, hogy mikor jön a következő xxx számú busz. Csodálkoznak, hogy nem vágom egyből a teljes budapesti menetrendet. :)

illango pillango 2015.12.02. 12:44:14

@Herr Géza: Sőt, a fiamat augusztus végén szültem és már akkor hozott be a férjem nekem a kórházba Spekulatiust...:)

2015.12.02. 12:46:37

@Határátkelő: Egyszer olvastam amugy egy cikket valahol, mar nem emlekszem, hol, arrol volt benne szo, hogy az emberek egyre nehezebben viselik el az olyan termeszetes nehez helyzeteket, mint peldaul a szeretteik tavollete vagy az oregedes, vagy ilyesmi. Egy pszichologus, vagy pszichiater volt talan, aki ezt ugy fogalmazta meg, hogy "katasztrofizalas", vagyis, hogy a legkisebb serelmet katasztrofanak elnek meg az emberek, ha jol emlekszem, szerinte ezt pont a kozossegi oldalak es az ilyen onsegito bulvar fos segiti, hogy "10 dolog ami megakadalyoz abban, hogy boldog legyel" es a tobbi ordas baromsag, es ebben a boldogsag kenyszerben az emberek egyszeruen elfelejtik, hogy hogyan kell elviselni a nehez helyzeteket. Masreszt pedig teli van a media a szornyusegekkel is, minden eddiginel reszletesebben talaljak a mindenfele diktatorok, terroristak, pedofilok, egyeb szornyetegek remtetteit, es ez is csak abban "segit", hogy ateljuk a tragediat, abban nem, hogy hogyan eljuk tul ezeket, es hogyan segitsunk azoknak, akik tuleltek, a sajnalaton kivul persze, mert csak az van, ez pedig beinditott egy ilyen empatia-versenyt, hogy kinek jar a tobb egyutterzes, es kinek rosszabb, es gondolom ilyenkor jonnek ezek, hogy elolvasom egy minden szornyuseget atelt afrikai gyerekkatona tortenetet es hatha erosebb leszek tole, hogy elviseljem, hogy a kutyam nelkul kell karacsonyoznom es igy lesz egy hatalmas narcizmus az egesz vilagbol :D

Na mindegy, ezt csak ugy elmeseltem, hogy mit olvastam :D Lehet, nem pont igy volt mar, de amugy igy van szerintem, en amugy nem vagyok egy szihologus, se szihiater, hanem csak egy designer, ezert en ezt nem "katasztrofizalasnak" hivtam, mert a folyamatot en nem ilyen lelektani uton latom at, hanem szerintem ez egyt ilyen kommunikacios trend. En legalabbis azelott is ismertem a jelenseget, mielott ilyen tudomanyosan olvastam volna rola, csak addig "erzelmesitesnek" hivtam, mert a kreativ szakmakban is nagyon megy most ez, hiszen iszonyu eros marketingfogas es rendkivuli modon porog ez a "buzzword" az iparban, hogy "storytelling". Vagyishogy minden valamire valo produktum, legyen az muanyagtermek, vagy penzugyi szolgaltatas, egy kib*szott "tortenet", aminek termeszetesen te vagy a foszereploje, a lenyeg, hogy eld at es kotodjel erzelmileg a brandhez, hogy legkozelebb is megvedd. :D Ez egyszeruen egyenes kovetkezmenye annak, hogy a gyartast olcson kiszervezik, es tobb penz marad a kommunikaciora, ez valik a brand lenyegeve, vagyis tul sokakat alkalmaznak mar a bullshit felhoben :D Szerintem ez remesen rossz irany amugy, a "storytelling" egy szornyu trend, hiszen a tortenet informal es erzelmekre, vagyis az ismerosre alapoz, es, bar ez zsenialis marketing fegyver, ez teny, a designnak azert megiscsak pont az ellenkezoje lenne a feladata, legalabbis szerintem, nem az informalas a cel, hanem az "ujraismeretlenites" vagy mi ez, a sajat gondolataidra valo batoritas, a jatek, az ismeros uj megvilagitasba helyezese, az ujrafelfedezesere valo kesztetes, ilyesmik, de az teny, hogy ezzel nem lehet eladni semmit, ezert leszek en peldaul orokre csoro :D Ami megnyugtat azert valamennyire, hogy az egyik grafikus isten, Stefan Sagmeister is kikelt mar a "storytelling" ellen, azt meselte, hogy talalkozott egyszer egy hullamvasut tervezovel (!), aki szinten ugy mutatta be magat, hogy o egy "storyteller", es akkor ott neki vege volt, "I mean, come on, you design rollercoasters, isn't that exciting enough? Do you really have to be a f*cking storyteller too?" :D Vagy mi, azt hiszem ezt valaszolta, talan nem igy szo szerint, de ez volt a lenyege! :D

Ahh na mindegy, bocsanat, ha ennek semmi ertelme, ez csak ugy kijott, kesz vagyok az 5000 szavas bullshitfogalmazasommal, de sajnos kell egy masikat is irni par het mulvara, igy most benne vagyok a temaban... de mar itt sem vagyok, elnezest! :D

Muscari 2015.12.02. 12:54:04

@Golf2: visszajöttél Szerbiában? :-)

Mi ragaszkodunk a 24-én való ünnepléshez. Azért nehezebb egy kicsit, mert az itt rendes munkanap, nem áll meg az élet délután négykor, mint otthon.
Idén ráadásul úgy esik a a beosztásom, hogy dolgozom, úgyhogy este kilenckor lesz a vacsora, ez nagyrészt a lányomnak kell majd megfőznie :-)
A sütiket persze megcsinálom majd előre.

Evain 2015.12.02. 12:54:38

@mojyo: höhöhö, most a storytelling kapcsán eszembe jutott, hogy pont ezt kell most eladnom a vezetőségnek, mint kommunikációs tervet úgy, hogy ők még mindig abban hisznek, hogy a marketing az, hogy csinál egy datasheetet technikai specifikációval. :)

London2009 2015.12.02. 12:55:02

@adg: jajj, te! Nem konkretan nalatok, csak Ausztraliaban. Tudod, azon a kis szigeten ott down under. :D Integettem is, na mindegy!

Evain 2015.12.02. 12:56:30

Itt ugye a posztban emlegetett Sintérklass van, az igazi gyerekekről szóló ünnep. De végre hétvégén hazamegy. :D A karácsony az jó kis együtt vacsorázós, azt szeretem. :) Asztali grillezéssel, tehát nem kell rá főzni.

Muscari 2015.12.02. 12:59:05

@ChristineK: ja, mi sem halat eszünk, a fiam nem szereti. Valahogy úgy alakult először, aztán ezt meg is tartottuk, hogy kacsát sütök, lila káposztával és krumplival és húsleves van előtte.

Gyerekkoromban elmaradhatatlan volt a mákos guba szenteste, de itt ehhez először meg kéne tanulnom kiflit sütni.

Muscari 2015.12.02. 13:02:02

@DorotkaB: engem is érdekel, feltétlen írjál, fotókkal teletűzdelve!

©________ 2015.12.02. 13:03:57

@London2009:
a mince pie-ról nekem mindig punci jut eszembe...nem tudom, miért.

©________ 2015.12.02. 13:09:30

@illango pillango: jesszus, elsőre speculumnak olvastam:D

Evain 2015.12.02. 13:10:09

Tessék, részletes illusztráció, hogy hogy kell karácsonyfát építeni. :D
9gag.com/gag/aMQgRG1

adg 2015.12.02. 13:10:23

@A nagy kékség: nalunk meg szokta nezni a sofor. Mondjuk joval kisebb varos. De meg mindig racsodalkozok, amikor valaki megkerdezi, hogy mikor jon ez meg az a busz, a sofor meg eloveszi a menetrendet, es kikeresi. Percekig tart, es meg soha nem hallottam, hogy valaki morogna erte. Otthon lincseles lenne. :)

Kedvenc peldam, amikor nem jott az en buszom. Egy masik jott, es a velem varakozo faszi megkerdezte a sofort, hogy tud-e valamit a mi buszunkrol. Az meg elkezdett telefonalgatni, es kb tiz perc alatt kinyomozta, mi tortent. Aztan elbucsuztunk, es ment mondenki a dolgara. Az utasok meg probaltak otleteket is adni, hogy jutnank be hamarabb a varosba.

©________ 2015.12.02. 13:12:15

@Határátkelő:
hát nem akartam így konkrétba':D

2015.12.02. 13:13:02

@Evain: Jaj ne, azt mondod, hogy nem fellegzett meg be neki, van, ahol meg csak most kezdodik? :D Hajra! :D

HardPötty 2015.12.02. 13:16:23

HÁ a mai poszt végi kérdőívből kimaradt a nem ünneplem a karácsonyt opció.

Golf2 2015.12.02. 13:17:38

@Muscari: Igen,újra Butapesten:)

adg 2015.12.02. 13:22:02

@London2009: ja, gondoltam, hogy nem nalunk. Csak eszrevettem volna. :)

Muscari 2015.12.02. 13:22:16

@Taxomükke (UK): na, please, ne tedd ezt velünk :-)

@kisrumpf: küldjed, azt is várjuk :-)

@Herr Géza: láttátok már az Edeka idei karácsonyi reklámját? Elég ütős.

Evain 2015.12.02. 13:32:10

@mojyo: dehogy, dehogy, most van a csúcson :D

soad1221 2015.12.02. 13:47:15

@Praliné.: ...ööö mi van ma veled? kicsit egysíkú lett a gondolkodásod ma, nem? :D

DorotkaB 2015.12.02. 13:57:24

@P.Elliot: Igen, amióta elköltöztem otthonról, azóta a mi karácsonyaink is szörnyen kaotikusak voltak, tavaly sikerült végre meggyőznöm a férjemet, hogy szenteste legyünk otthon, kettesben, békében. Utálom a rohanást, a stresszt, ami nálunk a karácsony elengedhetetlen része (mármint a tágabb családban). Így is az van, hogy 24-én itthon vagyunk, de legkésőbb 26-27-én felkerekedünk és utazunk Magyarországra, végiglátogatni a családot. Ált. újév után érünk haza. Én épp ezért már decemberben próbálom kiélni a karácsony iránti rajongásomat, dekorálok, sütök, jazzt hallgatok és idén valószínűleg a fát is jóval hamarabb feldíszítjük majd, mert tavaly például teljes depresszióba estem :), amiért a 24-én szépen feldíszített fát két napig csodálhattam, majd januárban hazatérve már bonthattam is le... Hiába na, az embernek meg kell találnia az életmódjához leginkább passzoló szokásokat. Ez lesz a férjemmel a hatodik karácsonyunk, hátha végre tökéletes lesz :) vagy nem.

Jojohb77 2015.12.02. 13:57:33

Mi Belgiumban élünk, belga-Magyar csalàdban 2 gyerekkel. Így, mint oly sokat a karácsonyt is megosztjuk. Egyik évben itt, másik évben otthon. Idén itt ünneplünk. Számunkra ez a természetes :)
Nálunk megtörhetetlen szabály, hogy karácsonyra csakis Sinterklaas után készülhetünk. Szóval egyelôre várjuk a Mikulást, aki itt nagy ajándékokat hoz, nem csak csokit. A hagsúly a NAGY-on van. Soha nem felejtem el, hogy a fiunk elsô mikulására valami kis apró gyerekjátékot vettem, mert egyrészt még úgysem érti teljesen, másrészt megvan mindene, harmadrészt hasznos, kedves játék volt. A férjem ezt legalább katasztrófának minôsítette, bár szóba került a flamand hagyományok két lábbal sárba tiprása is és pánikszerûen beszerzett egy mega kamiont. Az én cseppet sem támogató gyermekeim azóta is imádattal játszanak vele...
Úgy összességében nagyon "gyerek barát" itt az év vége, mert kapnak NAGY ajándékot a mikulástól, majd jön a karácsony és itt az új év is ajándékkal üdvözli a gyrekeket.
Nade gyorsan a karácsonyról. Számomra nincs óriási különbség. Itt is a szeretô családdal vagyunk, nagyjából olyan mint otthon a 25-e, amikor jönnek a testvérek, meg a nagyik, meg a pereputty. A vacsora elkezdôdik olyan 6 körül és hajnal 1-2-ig tart. Sok fogás, apró falatkák, kötelezôen van hal, általában pulyka a többi a vendéglátó által szabadon választott. Mert minden évben más család vendégel karácsonykor. Az ajándékokat a vacsora közbeni szünetekben adjuk át és bontjuk ki, együtt örülünk mindenki csomagjának. Közben beszélgetünk. Most így ezt leírva nem is értem honnan van ennyi téma, de mindig van.
Nagyjából így zajlik nálunk a karácsony, év végére meg repülünk haza.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2015.12.02. 13:57:37

@Muscari: az egy szuper reklám valahol, de tényleg elég kemény.

tsabus UAE 2015.12.02. 14:11:05

Nem tudom, van-e valami orvosi neve annak, ha valaki nem szereti a ceremóniákat (beleértve az ünnepeket is). Nekem mindegy, hogy keresztelő, temetés, karácsony, vagy kitüntetés - egyaránt utálom mindet.
Általában ezek az alkalmak azok, ahol tradicionálisan együtt kell tölteni (az elviselhetőnél egy kicsit több) időt egy csomó olyan emberrel, akikkel nem szeretnék.
Ha már a karácsonyról volt szó, az volt a legjobb, mikor a feleségemmel elmentünk nyaralni és két hét alatt bejártunk 3 nagyvárost. Mindezt úgy, hogy alig voltak turisták, de mégis minden működött/nyitva volt. Az ünnepre csak néhány, nagyon tájidegen karácsonyfa emlékeztetett. Szuper volt !
Nekem az a legnagyobb ünnep, ha pár hetet kettesben tölthetek a feleségemmel úgy, hogy szabadon eldönthetjük mit akarunk csinálni és hol. Az pedig, hogy a naptár éppen mit mutat, pont le...

soad1221 2015.12.02. 14:26:52

@tsabus [UK]: mit szólnál ahhoz, hogy antiszociális? nem orvosi, de szerintem kb lefedi.. :)

Herr Géza 2015.12.02. 14:34:30

@Muscari: Igen, rögtön a "balhészagú" felkonffal együtt, szóval valami nagyon durva dolgot vártam. Nekem viszont nagyon tetszett. Igen, van benne némi társadalomkritika....
Azt tudjátok, hogy a tavalyi karácsonyi reklámjukat a YouTube-on 28 millióan látták?

tsabus UAE 2015.12.02. 14:37:08

@soad1221: Ja, erre tippeltem én is... :-)

2015.12.02. 14:37:08

@London2009: Ez amugy erdekes, amikor en gyerek voltam, megpukkadtam az irigysegtol azokra az osztalytarsaimra, akik megtehettek akkor, hogy elmenjenek Parizsba ES kepesek voltak az idiota Disneylandbe menni a Louvre helyett, en pont oket sajnaltam, hogy megvan nekik az a sok penz, hogy bejarjak a vilagot, es a nyomorult vidamparkra pazaroljak mert nincsen izlesuk. Mondjuk az is igaz, hogy en egy nagyon fura gyerek voltam, es most sincsenek sok barataim. :D

Muscari 2015.12.02. 14:39:34

@Herr Géza: nem, mi csak a John Lewist szoktuk kovetni. Iden mar a teveben nem is adtak le, megis lattak mar 20 millioan a tecson. nagyon jo.
www.youtube.com/watch?v=wuz2ILq4UeA

soad1221 2015.12.02. 14:41:04

@tsabus [UK]: egyébként erre jó megoldás, ha minden ilyen alkalomkor elég őszintén és szarkasztikusan reagálsz mindenre... egy idő után nem nagyon beszélnek hozzád és aztán szép lassan nem fognak meghívni.. :) de a célt eléred, nem kell elmenni :D

tsabus UAE 2015.12.02. 15:00:40

@soad1221: Ez már rég megoldott dolog. Nem megyek ilyenekre és kész. Ha jót akarok dumálni, röhögcsélni, jófej emberekkel, akkor azokkal csinálok programot kizárólag. Nem naptár szerint, parancsszóra, egy csomó mindenféle alakkal.
A barátaim pedig, akik valamilyen általam fel nem fogott oknál fogva még a barátaim, bírják, hogy őszinte vagyok és antiszoc.

P.Elliot 2015.12.02. 15:00:44

@mojyo: Istenem, milyen fiatalok vagytok, most jovok ra hogy nektek volt lehetosegetek Parizsba menni mindenfajta engedely nelkul es mar Disneyworld is megvolt akkor...
Nahat, nekunk ez csak alom volt gyerekkent illetve meg az sem, illetve ha volt akkor a megvalosithatatlan almok kategoriaja.
Gyerekkent mit valasztottam volna? Nana hogy Disneyworldot...A meset, a hozzam illo szorakozast, a muzeumokat megtalaltam volna felnottkent is, mint ahogy meg is talaltam, nagyonis szeretem a muzeumokat es a keptarakat, a szorakozo parkokbol mar kinottem.
Te se sajnald, mindent a maga idejen.
Egyszer hallottam a teveben egy hegedu muvesz kisfiut aki csak ugy magatol hegedulgetett, semmifele kepzest nem kapott addig amig fel nem fedeztek hogy ez egy muveszpalanta. Mivel a matematikahoz is elkepesztoen magas szinten ertett ki akartak emelni, magas szintu iskolakba jaratni, hogy ne mondjam korai egyetemre.
A kolok elgondolkozva mondta hogy nem, o nem akar menni. Hogy a matematika egy nagyon erdekes vilag es valoszinu azt valassza palyanak de o meg csak 11 eves, o gyerek akar meg lenni. O nem akaja otthagyni a baratait, a gyerekkorat, o vegig akarja elni ahogy a tobbiek mindent. A szulei halistennek mosolyogva hallgattak, nem eroltettek hogy egy koraven, esetleg idegbajos fiatal, felnott legyen belole.
A gyerek hatarozottan ragaszkodott a jogahoz hogy o gyerek legyen meg. Nem sok ilyet latni sajnos. Ellenkezojet annal tobbet. Lanyom kis baratnojet ugy nyomtak tanulasilag az indonez szulok hogy ketszer volt idegosszeroppanassal a korhazban 15 eves koraig, de nem szamitott, 16 volt amikor egyetemre ment.
Most az atomkutatasban dolgozik meg valami alacsony szinten de van jovoje, a maganelete egy nagy nulla, olyan kiegett, nem tud mit kezdeni magaval.
De a szulok buszkek, elertek amit akartak.....na, koszonom.

P.Elliot 2015.12.02. 15:01:48

@soad1221: Jo otlet az emberek leepitesehez. Csakhogy nekem nem menne. Nincs pofam pofatlannak lenni....

Mr Long 2015.12.02. 15:09:12

@catnip cupcake: Mi kolelegammal minden nap jarunk turorudit venni. :) Delutani kikapcsolodas a melobol.

Herr Géza 2015.12.02. 15:13:30

@Mr Long (je suis orosz pilotak): Na tessék, hova jutottál... Hiába, ez az országváltás csak komoly embereknek való. :))))))

2015.12.02. 15:14:55

@P.Elliot: Ertem en ertem, en csak arra celoztam, hogy vannak olyan gyerekek is, mint en (de minden bizonnyal egyedul vagyok ezek szerint :D), akik gyerekkent is utaltak a gyerekeknek szant dolgokat. Engem speciel ki lehetett kergetni a vilagbol a "jaj maradjal meg gyerek" dumakkal, meggyozodesem volt, hogy ez csak a debil felnottek vagya lehet, marmint, orokke gyereknek maradni :D A mese hulyeseg, hiszen nem is lehet igazabol varazsolni, gyereknek lenni unalmas allapot, bezzeg a felnottek, nekik repuloik vannak es vezethetik is oket! :D Szoval valahogy sose erdekelt a Disneyland viszont a Louvre-ba nagyon szivesen elmentem volna :D

Na mindegy, ezt mar egyszer elmagyaraztam valakinek, akinek beletapostam a lelkebe, mert a Harry Pottert egyszer a "szar" kategoriaba soroltam, neki pedig az volt a kedvence, szoval egyszer mar ezt kimagyaraztam, hogy nem a konyvet minositettem, csak a varazslos tematikat, mint ilyet. :D

2015.12.02. 15:24:41

@Herr Géza: Ne már .... őszintén szólva, én úgy októberben láttam az első mézeskalácsokat a Lidlben, de nem akartam ezt írni, mert rám fogják, hogy nagyzolok, meg jár a szám cél nélkül. De hogy már szeptemberben is??? Lehet, láttam akkor is, csak nem akartam látni ;) A Rewe (leginkább oda járok) mindenesetre "csak" november elején bolondul meg rendszerint, akkor állnak a gondolák mindenféle karácsonyi sütivel, meg csokikkal megpakolva, és olyankor megyek rendszeresen nekik, míg meg nem szokom, hogy ott vannak.

P.Elliot 2015.12.02. 15:29:14

@mojyo: Megertelek tegedet is, nem mondom hogy nem, en csak azokra a gyerekekre ertettem akiket nyomnak felfele, letojva hogy azok mit akarnanak.
Harry Potter? Beleolvastam, talan ket oldalt, megallapitottam hogy az irono tud irni meg azt is hogy engem ez a konyv, ez a tortenet es mese abszolut nem erdekel, nem is torodtem vele tobbet, teveben tovabbhajtom ha azt adjak...
Na megyek hazidolgozni.
Vajon honnan van az a legenda hogy nyugdijas korunban majd nem csinalunk semmit....?

2015.12.02. 15:37:12

@Muscari: Ja, ja ... méghogy a németeknek nincs humorérzékük? ;)))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.02. 15:40:24

@adg: Van a telómon mindenféle menetrend app. Ha van időm, én is meg szoktam nézni. A gondot inkább az önző utasok jelentik. Őket nem érdekli a másik baja, nekik csak az a fontos, hogy "mi a faszé' nem megyünk már". Na, így elég nehéz segíteni.

2015.12.02. 15:40:31

@maxval bircaman BircaHang Média: Te Birca, eddig a hülyeségeidben azért volt némi logika is, nyomokban. De mi a tököm az az "ateista karácsony"? Tökéletesen értelmetlen balfaszságot sikerült összehoznod.

soad1221 2015.12.02. 15:49:18

@P.Elliot: ja, pofa az kell hozzá, anélkül az ember még szégyellni is képest magát... :)

2015.12.02. 15:56:11

@A nagy kékség: Hát a Futár amúgy is jelez, hogy húzzál már, nem? No meg, a seggedben van a többi kolléga, akik befutnak menetrendszerint. Már, hogy sokat amúgy sem tökölhetnél a felvilágosítással, nem?. No persze, ha nem a forgalmasabb vonalakon futsz, akkor ráérsz csevegni ;).

Hari Seldon 2 2015.12.02. 16:45:35

@London2009:
Gyerekeket én is inkább az Orsay-ba vinném majd. A régi pályausvar épület sokkal jobban leköti őket. Lehet "rohangálni" a csarnok tetőszerkezeténél, meg mindenféle vaslépcsőkön.

nyuszigonosz 2015.12.02. 16:46:26

@DorotkaB: Ha Csehországban élsz, akkor a karácsony egy stressz, egy rohanás. :-)
(12 féle aprósüti elkészítése meg ilyen hasonlók csak az apróságok belöle. :-) )
Meg ez reggeltöl estig a rádióban. :-)

www.youtube.com/watch?v=y-2Gd9sS1Ao

Hari Seldon 2 2015.12.02. 16:49:19

@London2009:
Ja, meg a zenemúzeumba a Villette-ben. Szenzációs. Szerintem azt minden gyerek élvezi. Mindenféle hangszerek korok szerint. (némelyik tök fura) A világ minden tájáról. Meg is lehet hallgatni a zenéjüket. Milyen hangot adtak ki.

Csodabogár 2015.12.02. 17:00:48

@mojyo: Sajnos az én gyerekkoromban se volt ilyen opcio, hogy Paris és ott mi. De feltétlenűl a Louvret választottam volna. Soha nem szerettem gyerekek közt lenni, mindig a felnőttek társaságát kerestem. Ha kivittek játszótérre nem voltam hajlandó a többi gyerekkel játszani, mert piszkos a kezük, meg ilyesmi. Unalmas gyerek voltam, ha tehettem ültem egy fotelben és olvastam. Előtte pedig a környezetemet nyúztam, hogy olvassanak nekem fel meséket. Ettől függetlenűl, azt hiszem egészen normális felnőtt lettem és amint belenőttem a felnőtt társaságba, kifejezetten társaság szerető lettem.

London2009 2015.12.02. 17:52:21

@Hari Seldon 2: Biztos velem van a baj akkor, mert en tuti, hogy a Disneylandbe vinnem a gyerekeket. Olyan 8-9 ev koruliek lehettunk akkor.
Mondjuk en mult heten 32 eves letemre vizi vidamparkban szorakoztattam magam. 29-szer csusztam le 26 csuzdan. :D

Taxomükke (UK) 2015.12.02. 18:06:53

@Muscari: "na, please, ne tedd ezt velünk :-)"
Mármint mit?

Muscari 2015.12.02. 18:10:20

@nyuszigonosz: igen, erre. Kicsit morbid, de utos. Sok igazsag is van benne. azt mondjak, hogy igazan egy eskuvo vagy egy temetes hozza ossze a csaladot. Emlekszem, anyukam is akkor volt egyutt utoljara a testvereivel ugy, hogy mind ott voltak, amikor a nagymamamat temettek.

Muscari 2015.12.02. 18:12:46

@Taxomükke (UK): hogy nem kuldesz fotokat. Perszne nem vedd komolyan, csak vicceltem. Erezzetek jol magatokat!

Taxomükke (UK) 2015.12.02. 18:18:27

@Muscari: Köszi. Nem küldök fotókat, mert a mosogatói fizetésemből úgyis csak a netről lelopott fényképeket tudnám beküldeni. ;)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.02. 18:35:24

@Pink Petsch: A FUTÁR érdekel a legkevésbé. A többi stimmel. :)

DorotkaB 2015.12.02. 18:35:33

@nyuszigonosz: Bizony, bizony pont már írom is a beszámolót róla. Nekem mondjuk a sütés szuper kikapcsolódás, ráadásul a cseh aprósütikkel aztán tényleg lehet bíbelődni, olyan kicsik és aprólékosan kidolgozottak. Mondjuk nem is sütünk 12 félét, szerintem a legtöbb családban max 5-6 féle van, de majd pontosan utánanézek :) Csak a fotók hiányoznak még a bejegyzéshez, tehát előbb sütnöm is kell még valamit.

DorotkaB 2015.12.02. 18:36:12

@nyuszigonosz: inkább ez:
www.youtube.com/watch?v=15JKW_ZHzaM

btw, kedves Határátkelő, tudom, hogy új vagyok, de nem lenne megoldható, hogy a kommentjeim megközelítőleg valós időben jelenjenek meg? Ígérem, többet nem linkelek Karel Gottot.

London2009 2015.12.02. 18:41:15

@mojyo: haha. Annyira azert nem emlekszem mindenre, de azt tudom, hogy Disneyland majdnem az utolso nap volt es en vegig azt vartam. Igy is vegig latogattunk millio muzeumot, meg templomot. Ugyhogy nyugodt lehetsz! Az a resze sem maradt el.

Hari Seldon 2 2015.12.02. 18:42:13

@London2009:
Nyilván elsődleges a Disney kisgyerekeseknek. De az is biztos, hogy jövőre nem hagyjuk ki a zenemúzeumot, is. Nagyon jó interaktív szórakozás szeintem már 5 éves kortól.

nyuszigonosz 2015.12.02. 18:47:10

@DorotkaB: Igen, bíbelödösek a cseh aprósütik - amúgy meg szépek és izletesek - és tényleg nem kell 12 félét, csak volt valamikor egy mondás, hogy az igazi háziasszony legalább 12 félét süt. :-)

A zenét nem a szépsége, hanem a szövege miatt linkeltem. :-)

nl_eni 2015.12.02. 18:48:41

A (régebbi) holland poszt nagyon részletes, a nagy buli itt valóban a majdnem hónapos Sinterklaas. A városokba bevonul ugyan Sinterklaas, de mindenhol a helyiek kísérik, részt vesznek az iskolák és különböző szervezetek is. Ez egy felvonulás, vidám zenével, fúvószenekarokkal és a feldíszített kocsikkal. Ezekkel az iskolások sokat dolgoznak, nem műalkotások, de kifejezetten aranyosak, főleg, hogy a lelkes alkotók is rajta ülnek a kocsin vagy éppen kísérik azt.

Ilyenkor lehet kapni a kruidnot és a pepernot édes költeményeket, ezek közül az elterjedtebb az előbbi, tulajdonképpen ezt osztogatják, dobálják a zsákjaikból a Pitek. Ez egy keksszerű apró, kerek sütemény, ízében a mézeskalácsra hasonlít és zsákoslag is lehet venni, mint a kutyakaját. Iszonyat mennyiség fogy belőle ilyenkor. A pepernot erősen ánizsos, inkább a felnőttek szeretik, olyan rágós kavart tészta állaga van és formátlan kis falatokban áll a zacskóban.

DorotkaB 2015.12.02. 19:03:19

@nyuszigonosz: Igen, van ilyen hagyomány, hogy 12 félének kell lennie. Amúgy a magyar néphagyományban is van ilyesmi, a meghatározott számú (7, 12, 21, 24 féle, ez helyenként változott) étel egyrészt azt fejezte ki, hogy a család mennyire tehetős, mennyit engedhet meg magának, másrészt a karácsony esti vacsora szimbolikus is volt, a lehető legtöbb ételféleségnek szerepelnie kellett az asztalon, hogy biztosítsák a bőséget a következő évben is. Az ételeket sok helyen adott sorrendben kellett elfogyasztani, hogy a család tagjai egészségesek legyenek. Minden családtagnak minden fajta ételt meg kellett kóstolnia.

blackhairlady 2015.12.02. 19:51:43

Mi dec. 25.-en de. 11 orakor a moziban fogunk ulni es nezni a Star Wars-ot, mar megvannak a jegyek. Utana beulunk enni egy Philly cheessteaket:) Az iden teszunk a hagyomanyokra:)
Az ajandekokat utana bontjuk ki.
Nalunk mar all a karacsonyfa, Halaadas hetvegejen feldiszitettunk kint is, bent is. Pont olyan mufa amilyenrol a felvezetoben volt irva, az a ronda amerikai fajta:D

33621 2015.12.02. 19:58:15

@Herr Géza: Egy kis karácsonyi hangulat reklám tőletek!
Csak zsebkendővel a kézben szabad megnézni mivel valószínűleg sírni fogsz a végén!

www.haon.hu/video-ezt-a-karacsonyi-reklamot-nem-birod-vegignezni-siras-nelkul/2964070

blackhairlady 2015.12.02. 20:00:29

@HardPötty: Ezt de szepen leirtad. Biztos szuper lesz az elso Nagycsaladi Karacsony:)

blackhairlady 2015.12.02. 20:05:18

@Herr Géza: Mert az utobbi par evben mar nem Karacsonyi szezonkent aposztrofaljak hanem Teli unnepkent ami hivatalosan november 1.-en kezdodik.
Bar a Kozlonyben nem jelent meg, de valahol mashol ezt olvastam :)

blackhairlady 2015.12.02. 20:07:11

@London2009: Ilyenen mi is voltunk. Pont azon a regeglen robbant le a busz amikor a Disneybe mentunk, elfecsereltunk 3 orat:(
Ez volt az elso es utolso buszos utunk.

blackhairlady 2015.12.02. 20:10:01

@Der echte Weihnachtsmann: Hat ido mire a Nyuszi kitojja a husveti ajandekokat, nem lehet 1 hetetl elotte kezdeni:))

Errol az jutottt eszembe amikor megkerdezem a csaladot, hogy mit fozzek ebedre/vacsora. A valasz: nem tudom, meg nem vagyok ehes. Mintha 10 percbe tellene megfozni a kajat:)

Herr Géza 2015.12.02. 20:10:58

@33621: Guten Morgen, erről beszéltünk pár kommenttel följebb...:))) De azért köszi! :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.02. 20:15:49

még nem olvastam a kommenteket.
én jöttem egyszer vissza Magyarországra 24-25-én, azért akkor, mert 24-án még dolgoztam. NEM olcsóbb. nagyon nem. viszont a Jumbon kb 25-30-an voltunk, akár 10-15 ülésen is végig tudtam volna nyúlni. az nagyon király volt.
én továbbra se értem ezt a hisztit, hogy miért tragédia a külföldön karácsonyozás és miért kell sajnálkozni, én akkor meg azt sajnálom, idén magamat is, aki ilyen nyálas időben van, és nem szép langyos napsütésben. a sötétségben meg az az egyetlen jó, hogy a Daninak se tetszik, és az egész sötétet átalussza. de én úgy érzem már magam, mint egy zombi vakond.

blackhairlady 2015.12.02. 20:16:53

@Muscari: Na akkor egy picit orulsz is, hogy dolgozol, valld be, milyen jo lesz haza menni a keszre:))
Egyebkent nalunk, a szuk csaldnak is a 24.-e az igazi KARACSONY, a tobbi csak maximum tulzott zabalas. Raadasul itt 26.-a meg mar munkanap.

blackhairlady 2015.12.02. 20:18:34

@Evain: Hogyan, miben es mit grilleztek az asztalon? Tetszik ez a megoldas:)

blackhairlady 2015.12.02. 20:24:32

@Jojohb77: Nagyon tetszenek a karacsonyi szokasaitok, jo lehet veletek unnepelni:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 20:28:37

@DorotkaB:
Ha kérhetném akkor legközelebb Josip Kobzont tegyél be.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.02. 20:31:36

@Hari Seldon 2: jajjajajajajj el se hiszem, hogy röpül az idő, mintha tegnapelőtt lett volna, hogy igen hosszasam lement Bircával ez a beszélgetés (nem tudom már, ki / kik voltak a másik oldalon)

blackhairlady 2015.12.02. 20:32:18

@Muscari: Nekem ez volt az egyik kedvenc karacsonyi reklamom, minden alkalommal megrikat:
www.youtube.com/watch?v=v76f6KPSJ2w

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 20:35:23

@Muscari:
Te figyu esetleg netalántán nem akarod megszervezni a karácsonyi találkozót?
A Menzát én elintézem a többit neked kéne.
Merthogy olyan mozgalmár kinézeted van...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2015.12.02. 20:36:04

@London2009: En is. A keptarba majd raer kesobb is menni, nem szalad el:)

DieNanny CH 2015.12.02. 20:40:25

Na, ebben a pillanatban megint valahogy beléptetett a blog.hu... Az elmúlt 3 órában sikertelenül próbálkoztam. Valahogy az az érzésem, ahhoz is lehet köze, fent vagyok-e fb-n. Ugyanis most jelentkeztem ki...
Most viszont megyek aludni.

A posztban jó ötletek vannak. Tetszettek a hozzászólások is.

blackhairlady 2015.12.02. 20:43:14

@DorotkaB: :)))) Ez egy komoly erv a white list-re:D

33621 2015.12.02. 20:43:25

@33621: Látom már megelőztek a linkemmel kapcsolatban!

Muscari 2015.12.02. 20:49:05

@diggerdriver: figyi, ha otthon lennek, akkor megszerveznem. De igy cirka 1500 km-rol kicsit nehezkes :-)

Miert nem szervezed meg te? :-D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.02. 20:50:35

@London2009:
soha életemben nem sajnáltam még "normális" gyereket annyira, mint azt a szerencsétlen burmai kislányt, aki ráadásul a kollégám gyereke volt, aki még az osztálytársai születésnapi tortáiból se kaphatott, "mi jehovisták vagyunk, nem ünneplünk egyáltalán semmit" magyarázattal. sehol egy ünnep. minden kibaszott nap ugyanolyan. majd Jézus bevilágítja vagy mittomén. szerintem ennél elcseszettebb dolgot nem lehet csinálni egy gyerekkel. vagy magunkkal :-/

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.02. 20:57:11

@adg: jujj, arra a posztra emlékszem. sajnáltam szegény lányt az anyja miatt. mennyire messze költözött?

P.Elliot 2015.12.02. 21:06:10

@diggerdriver: Mozgalmar.....hehehe.....micsoda frappans kifejezes!

P.Elliot 2015.12.02. 21:16:29

@Dragonlady (Bp, Hun): Itt is ismerek ilyen Jehovast, ilyet vett el egy ismeros ferfi ugy hogy megfogadtattak vele hogy megkeresztelkedik. Szulei szitkozodva mentek el a szertartasra mert azert kivancsiak is voltak hogy hogy hagyja el a vallasat a gyerekuk amit mellesleg nem is gyakorolt, nem emlekszem hogy mi volt. Meglett az eskuvo, ujabb szitkok mert azok nem unnepelhetnek nagy cecoval, de azert annyi ki lett kovetelve hogy menyasszonyi ruha, nagy elegans vacsora, igazabol majdnem minden.
Megszuletett a kislany es az apa elso karacsonyon dobbent ra hogy ezek utan nem unnepelhet, a gyerek se, a szuleihez sem mehetett unnepelni, a gyereket se vihette, ajandek semmi, meg hatalmasabb cirkusz, a pasas megtagadta a templomba menest, elvitte a gyereket a nagymamahoz karacsonyozni de nem ment a dolog. Idovel tobb gyerek szuletett, minden unnep, szuletesnap botrannyal vegzodott hogy mi ilyet nem tartunk, de igenis, , vegul ott szakadt el a cerna amikor a legnagyobb kislanyt kikuldtek az anyja keresere az iskolai karacsonyi unneprol es a gyerek sirt hogy maradni akar es menni o is szuletesnapra a barataihoz. Az apa nagyon kiborult, valassal fenyegetozott, mostanra elert annyit hogy unnepelhet a gyerek de nem koszonthetik fel, ajandekot is kap de nem mondhatjak neki hogy boldog ezt-azt....
Gyerekkorukat bearnyekolja az hogy orokke veszekedes volt a vallas miatt amit az anyjukon kivul utal mindenki......

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.02. 21:20:41

@mojyo:
annyira ott van már megint minden, amit mondasz.....
a kutyám nélkül karácsonyozásról meg a katasztrofizálásról egyébként elég laza átkötéssel az jut eszembe, bocs hogy nagyon OFF, hogy amikor a szülőszobán közölték velem, hogy a gyereknek hat lábujja van, és a 4-5-6-os ujj összenőtt, akkor azt mondtam, hogy legalább nem kell neki békaláb, ha sznorkelezni megyünk. mondjuk úgyse műtenék meg 5-6 éves koráig, de suttogva kérdezték tőlem már többen, hogy de mi lesz szegénnyel, ha csúfolják érte. mondom mivan?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.02. 21:35:36

@nl_eni: tavaly mintha lett volna egy olyan orbitális balhé, hogy milyen undorító rasszista dolog, hogy a Sinterklaas segítője néger (krampusz?) és tilcsákbe. be lett tiltva?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 21:44:29

@Muscari:
Nem lesztek otthon?
Én csak olyat tudok szervezni ahol mindenki ott van de senki sem találkozik a másikkal...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

FutureFry 2015.12.02. 21:46:02

@Signora con i capelli neri: @Herr Géza: @Pink Petsch:
A magyar boltokban már október elején megjelent a szaloncukor…

Határátkelő 2015.12.02. 22:01:01

@diggerdriver: Írtam neked a posztoddal kapcsolatban, fontos!

33621 2015.12.02. 22:08:38

@diggerdriver: Én is szívesen elmennék egy ilyen HA találkozóra ha éppen nem dolgozom!

2015.12.02. 22:09:16

@tsabus [UK]: Te vagy az én emberem.

Határátkelő 2015.12.02. 22:09:37

@diggerdriver: Aha. Szuperek!

És akkor ezzel be is harangozom a holnapi posztot, melyben Digger egy napját élhetitek vele együtt végig igazi multimédiás kalandban, képekkel, videókkal...

Nagyon jó lesz!!! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.02. 22:15:19

@33621:
Megszervezni nem akarod.
Nem nagy truváj Pasztasuta kiokosít. Van valami program amivel mindenkinek emailt küldesz és mindenki bejelöl egy időpontot. Amit a legtöbben bejelöltek az lesz a találkozó időpontja.

gabors 2015.12.02. 22:24:33

@HardPötty: en is hianyoltam a nem unneplemet !!!

... a karacsonyt nem mindenki unnepli pl ott vannak a legbekesebb mohamedanok 1millard+ hinduk nem sokkal kevesebben ...

33621 2015.12.02. 22:44:13

@diggerdriver: Most ezt a videót nézem. Én akkor az ellenkező irányból Budapest felől utaztam Civis honom felé. De azon a vonaton volt egy kollégám a fiával, csak szerencsére a vonat vége felé ültek,így semmi bajuk nem lett!

index.hu/mindekozben/poszt/2015/12/02/tibi_atya_es_hivei_miatt_eghet_a_pofank_europaban/

monománia 2015.12.02. 23:10:53

@adg:
"Itt nincs fenyo sem, csak plasztik. Szerintem hetvegen kiasom a kamrabol, kolykokkel osszeszereljuk, aztan feldiszithetik. Itt ez a szokas, igy csinaljak a haverjaik is, nyilvan nem fogjak benyalni, hogy jezuska hozta a plasztikfat, amig nem figyeltek. Raadasul pont azt, ami mult Karacsonykor volt. :) "

a gyerekeknek sokkal kevésbé korlátozott a fantáziája. szerintem nem akadnának fenn rajta, hogy nektek minden évben ugyanazt a szép fát hozza a jézus bácsi. sőt, ezt akár a kiemelt figyelem jelének is tekinthetnénk.

adg 2015.12.02. 23:38:32

@monománia: es mi van a haverok felvilagosito tevekenysegevel? :)
Amugy mar a legkisebb is eleg nagy az igazsaghoz. Nagyon elvezik a diszitest.

montroyal ( CAN qc) 2015.12.02. 23:43:29

tavaly voltunk eloszor hollyday cruisen super volt azota ezt nem hagyjuk ki ..:-)

most ez a biztos 15 -en indulunk Sandiegoba 3 nap es =18 nap a karacsony- ujevi hajokazas ... szoval en azt x-eltem be hogy kulfoldon leszek .. a net eleg draga de kuldok fotot ..

www.hollandamerica.com/find-cruise-vacation/CruiseDetails.action?destCode=T&voyageCode=A558

montroyal ( CAN qc) 2015.12.02. 23:47:32

@montroyal ( CAN qc): vissza olvastam persze holidaynek irva jobb de en csak beszelek angolul soha nem jartam nyelv isibe

skye8 2015.12.03. 00:50:46

@montroyal ( CAN qc): wow a cruise nagyon jo otletnek tunik, en Meg sosem voltam de majd talan egyszer....
Iden a karacsonyt new yorkban toltjuk anyosnal, mar alig varom, remelhetoleg egy Broadway eloadasra is eljutunk.tavaly nem lattam a karacsonyfat a Rockefeller centernel, ezt is be szeretnem potolni.ja Es kihagyhatatlan a ruhavasarlas, a parom nagyon jo outleteket ismer,tavaly is megpakoltuk a borondjeinket.verhetetlenek az arak, teli cuccot nem is vasaroltam egy eve.
Kaja teren a pulyka nem a kedvencem, halat szivesebben eszem,de egy finom toltott kaposztat sem utasitanek vissza,igaz ezt anyos nem tudna megfozni,o a del-amerikai konyha hive.

Muscari 2015.12.03. 00:53:46

@Dragonlady (Bp, Hun): tényleg 6 lábujja van? Valószínűleg sokat csúfolnák érte, főleg, ha Svédországba vagy Norvégiába költöznél :-)
BTW ismerek valakit, akinek a kezén volt hat ujj, ő olyan 16 éves kora körül műttette meg, addig nem.
Dani esetében viszont ha nem zavarja a cipő viselésében, akkor mi lehet a gond? Semmi.

Muscari 2015.12.03. 00:54:28

@diggerdriver: ja azt már el is felejtettem, bocsi :-D

montroyal ( CAN qc) 2015.12.03. 01:50:35

@skye8: NY nem rossz egyszer az uj évre elmennek a Time squarerre unnepelni ... gondolom 15-18ig San Diegoban is megismerjuk a karacsonyi hangulatot ,keszulodest .. vasarlas nekunk nem nagyon lesz ,mert mar tele boronddel megyunk es a repulon tulsuly lenne ..

mi az osszes ajandekozast letudjuk a hajokazassal oct nov szulinapok ,oct hazassagi evfordulo es maga a karacsony ..
karacsonyi menu? azt fozze meg valaki mas nekunk

P.Elliot 2015.12.03. 01:54:49

@Muscari: Nem hiszem hogy zavarna a cipo viseleseben, nem is mindig ernek ossze teljesen az ujjak csak a kezdetenel kicsit feljebb. En nem hiszem hogy megmuttetnem ha rendesen tud menni, minek? Megvannak a labujjai es kesz. Kicsit jobban osszeernek, hataztan. Sose legyen nagyobb problemaja. Inkabb ha eroszakosan szetvalasztjak az nagyobb problema lehet mert hogy gyogyulnak be azok az ujjacskak rendesen hiszen meneskor mozog, felszakadhat a seb meg egyebkent is ha a talp beallt egy mozgasra ami ha rendesen mukodik akkor mutet utan mivel az ujjak szetvaltak talan a labmozgas is mas lesz. Lattam mar ilyet mert gyerekekkel dolgoztam, oszinten szolva eszre sem vettem a gyerek mutogatta, 3 eves volt. Normalisan ment, ugralt ugy mint mas.
6 ujjat is lattam mar, azt hiszem mintha ugy remlene hogy Ady Endrenek is az volt? Aztan itt a neten van egy kolto no, micsoda verseket ir, itt el Kanadaban de otthon jegyzik a nevet, kozlik a verseit, o is 6 ujjal szuletett. Csak nem jelent valami kulonleges kepesseget az a 6 ujj? Tehetseget az irodalomban...Erdekes lenne utananezni hogy mit jelez az osszenott ujj, csak nem az is valamire utal? Vannak az eletben furcsasagok...

pappito · http://pappito.com 2015.12.03. 02:06:15

@maxval bircaman BircaHang Média: ha így ünnepelnénk, mi is befejeztük volna. de hát a világ kicsit változatosabb, mint amit te a kapilláris csőlátásoddal észreveszel :)

adg 2015.12.03. 02:38:51

@P.Elliot: ez igy van. Ha a plussz labujj jo helyen van, akkor nem nagy gond. Ma mar lehet kapni szelesebb cipot is barmikor.
A baj akkor van, ha pl masik ujj ala no az extra, vagy oldara kifele, vagy csak torz a hatodik. Ha beleillik a sorba, akkor semmi gond. Nalunk is volt a csaladban, talan nagybatyamnak. Ugyanigy, hat volt neki es egy par ossze volt nove. Neki lemetszettek gyerekkoraban, akkor az volt a szokas.

Ha jol tudom, az extra alkatresz szukseges feltetele, vagy jele volt a taltossagnak regen. Szoval Dani meg siman lehet taltos is. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.03. 02:54:45

@DorotkaB: Bróhaha... :D
"Ha nem jön a Hurvinyek, nem lesz karnevááááll..."
:-)))

montroyal ( CAN qc) 2015.12.03. 02:57:49

off
ha maskepp nem lehet Canadaba letelepedni , csak be kell allni embercsempesznek , a gyerekedet vizbefullasztod egy gumicsonakon mentomelleny nelkul (neked legyen!) es maris megsajnal canadai emigracio ... es a kezdeti nehezsegeket athidalni ott a penz amit az embercsempeszeter kaptal ...

kanadavilaga.com/2015/12/02/kanada-befogadja-a-vizbe-fulladt-szir-kisfiu-csaladjat/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.03. 03:03:53

@FutureFry: Az nem baj, én speciel azt nem értem, hogy miért nem árulják egész évben...
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.03. 03:08:13

@Muscari: "Valószínűleg sokat csúfolnák érte, főleg, ha Svédországba vagy Norvégiába költöznél :-) "

Miért??

Mondjuk Holland-Antillákon nem csúfolnák?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.03. 07:36:38

@pappito:

Én sajnos a leírtakat láttam Mo-on az emberek 90 %-ánál. Sőt, most már itt is.

©________ 2015.12.03. 08:02:46

@diggerdriver: nem lehetne, h most ne a menzan legyen?
Vagy ha igen, Kkor mondjuk fehervari menzan:-)

©________ 2015.12.03. 08:04:04

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: torld a cookie-kat a geprol. Hatha segit.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.03. 08:37:07

@Praliné.:
Nekem mindegy közel ugyanaz a távolság.
Kérdés hány pesti van.

DieNanny CH 2015.12.03. 08:49:06

@Praliné.:

Oké, köszi, most töröltem, visszakerültem... (Mert a mai első kommentem után megint kidobott.)
Na, de mindig kilépni a chrome-ból, hogy sütiket törölhessek, kicsit fárasztó.)

Karma17 2015.12.03. 09:28:03

@A nagy kékség: Tegnap esti sztori.

Szallunk fel Belfastban a buszra (elso ajtos felszallas, mivel nincs is csak egy ajto :) ) Mindenkinek ra kell tennie a chipkartyat a keszulekre (vagy kp-vel fizet) ami kikop egy jegyet.

Az elottem levo lany leejtette a kartyat, ami igy becsuszott egy olyan helyre, amit nem lehet kezzel elerni. A buszvezeto elkezdte keresni, de nem erte el, majd elindultunk kifele a varosbol. Mikor elertunk egy olyan megalloba, ami mar nem volt olyan forgalmas, akkor megprobalta megint kiszedni (kolcsonkert egy ernyot is) de nem sikerult, es kozben szolt egy kolegajanak, aki ebben a megalloban varta az illeto holgyet, es mivel meg egy buszra at kellett szallnia, a ceges autoval elvitte ot, de elotte megigerte, hogy mikor a busz visszaer a garazsba, kiturjak a kartyat, es el fogjak postazni neki.

A tobbi utas nem hozongott, kiabalt (me' nemmegyunk), hanem kivarta azt az 5 percet, bar mindenki hazafele ment a munkabol.

En mar azert is szimpatizaltam a szerencsetlen lannyal, mert en is igy jartam par hete, csak az en kartyam meglett meg ott, mert becsuszott a fekpedal ala, es a kovetkezo pirosnal felszedte nekem a sofor :)

Karma17 2015.12.03. 09:42:03

A karacsonyi hangulatrol es keszulodesrol.

Mi utazunk karacsonyra vissza Magyarorszagra. Ennek ket oka van az egyik, hogy a fiam iskolas, es most van a teli szunet a masik, hogy a ceg fizeti a repulojegyet az egesz csaladnak :)

Ettol eltekintve a karacsony kb. ugyanolyan lesz, mint a tobbi, egyik nagyi, masik nagyi (atautozzuk a fel orszagot) baratokra meg megprobalunk minel tobb idot szanni :)

nl_eni 2015.12.03. 11:25:35

@Dragonlady (Bp, Hun): Ilyen tiltakozasok belefernek itt. Vannak is mindig, neha hangosak. Tavaly nagyobb volt a hangjuk. A hollandok nem tiltottak be, ragaszkodnak a Pitjeikhez. Az iden en csak fekete piteket lattam, bar lehet, hogy volt mar feher is. Amugy ha valami mubalhe a rasszizmus korul, akkor ez eleg olyan szagu. A Piteknek a hagyomany kifejezetten aranyos szerepet osztott, szerintem sokkal izgalmasabbat, mint maganak a mikulasnak: ok mokaznak mindenhol a tereken, uzletekben, osztjak a kruidnotot, mellesleg a ruhajuk sem rosszabb semmivel a Sinterklaas ruhajanal.

Muscari 2015.12.03. 12:09:55

@geegee: Az északi országokban ritkán jár az ember zokni és cipő nélkül :-)
Igen, a Holland-Antillákon több ember látná a lábujjait, mert ott meleg az idő, tengerpart, stb, csak erre akartam célozni.

@P.Elliot: milyen jó lenne, ha tényleg kapcsolódna valami tehetséghez, ki tudja, ki lesz majd Daniból, lehet, egy nap még híres is lesz :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.03. 13:23:55

@Muscari: Ritkááán...?Én speciel egész nyáron...Főleg a strandokon.Azért itt sem bundabugyiban, meg nagykabátban locspocsolnak a jónépek.Szerintem te még nem jártál errefelé. :D

De most már értem, mire céloztál.

gabors 2015.12.03. 16:21:55

@montroyal ( CAN qc): "NY nem rossz egyszer az uj évre elmennek a Time squarerre unnepelni ..."

Hat ha szeretesz 6 orat egy 20x20-as negyszogben masik 50 emberrel osszezarva acsorogni (ha hideg van akkor meg szarabb) WC nincs ha kimesz vissza nem engednek ...

Ja semmit nem vihetsz magaddal egy apro kezitaskan kivul ... azt is tobbszor atkutatjak (szoval pezsgo vagy barmi uvegben kizart)

En voltam 90-es evekben parszor akkor meg az italozast is elneztek efjel korul...

Ezt persze meg lehet koszonni a bekes mohamedanoknak ...

Szoval hacsak nem engedheted meg magadnak valamelyik szallodat ahonnan latod az esemenyeket akkor a TimesQuare csak allatkinzassal er fel ... manapsag

P.Elliot 2015.12.03. 16:39:06

@gabors: Baratnom volt egy ilyen Time Square-i murinal, teljesen fel volt tole dobva, azt hiszem 3 vagy 4 eve, de, ki lehetett menni wc-re csak nehezkes volt visszamenni. Mar akkor jo sok rendor volt.Azt mondja hogy fantasztikusan jo volt, kiabaltak, enekeltek jatszottak a zenekarok, igen, alkoholt nem engedtek bevinni es jol atneztek a taskakat ami nem is csoda ugye, osszebaratkozott a rekeszbe zart tarsaival voltak kulfoldiek Europabol meg valaki Ausztraliabol. Kicsit fazott/ elkelt volna egy rumos tea mint mondta/ de o egyebkent is fazos de azt mondta hogy francos jo volt, elete egyik legnagyobb buli elmenye volt. Meg sosem voltam, en is elmennek ra bar most meg szigorubb lehet az ellenorzes.

montroyal ( CAN qc) 2015.12.03. 17:23:21

@gabors: OK lebeszeltel ... most meglatom milyen lesz Arubaban es majd elmondom ... .. mar hozzaszoktam hogy melegben toltom az unnepeket ( tavaly eloszor ..) bar voltunk egyszer meg a gyerekekkel Orlandoba de reggel kapartuk a jeget a kocsirol ...

gabors 2015.12.03. 18:24:47

@P.Elliot: a 90-es evekhez hasonlitottam akkor buli volt (meg a TimesQuare sem volt olyan hollywoodi/disneyland fake combo mint most)

Ma mar AKKOR SEM mennek ha fizetnenek nekem (igaz akkor 20as eveim tapostam) !!! akkori baratnom mostani felesegem 1999-ben ment a 2000-es bulira (mar akkor sem mentem vele) akkor meg hideg is volt ... hogy jobb helyet kapjal mar delutan 5 korul ott kell lenni ... es acsorogni a gomb felhuzasaig meg a tuzijatekig ... 6-7 ora amig nezegeted a jumbotron-on a buzi szar idetlenkedest (amit nezhetsz otthon is ha akarsz)

nem tudom kinek jo buli ez ???

az hogy ki tudsz-e menni az az eppen ott allo rendortol fugg es hogy eppen melyik ketrecben vagy ...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.04. 19:05:06

@Muscari:
Skandináviában van valaha is olyan idő, hogy az ember zokni nélkül kimerészkedik az utcára? :-D
mondjuk én egyébként is kevés olyan kontextust tudok elképzelni, ahol az egyik embernek feltűnik, hogy a másiknak 6 lábujja van. vagy én vagyok ufó, hog ymég a strandon se szoktam mások lábujjait számolgatni :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.04. 20:15:05

@P.Elliot: nem is tervezem szétnyiszáltatni, hacsak valami miatt nem lesz szükséges. valszeg az 5-6-os ujjaknál még a csont is össze van nőve egymás mellé szorosan. a cipő az egy szívás lesz, mert kicsit szélesebb. de erre mondtam azt, hogy lehet, hogy ez egy jel, hogy vissza kell menni oda, ahol elég egy pár flipflop.
egyébként meglepő módon az ember lánya épphogy tudomást szerez arról, hogy gyereket vár, és kb azon a héten válnak szét a lábujjak. mert hogy eredetileg mindenkinek össze van nőve. szóval nem összenőtt, hanem akkor neki nem vált szét. biztos túl zötykölődött éppen az út vagy ilyesmi, a döntő pillanatban :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása