oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. november 29. 06:44,  Új élet külföldön gyerekekkel 200 komment

2015. november 29. 06:44 Határátkelő

Új élet külföldön gyerekekkel

A minap már beszélgettünk arról, kik is azok a harmadik kultúrájú gyerekek, és mi jellemző rájuk. A heti blogajánlóban még kicsit foglalkoznánk a gyerekek és a határátkelés témájával, ezúttal a pszichológus szemszögéből. Emellett gasztrokalandra invitállak titeket, méghozzá a különleges (az ajánlott blog szerzőjének szóhasználatával: perverz) fajtából Új-Zélandról, és elnézünk Japánba is, ahol kiderül, mi fán terem az UFO-onigiri (nem fán terem, ennyit elárulok).

anya_gyerekkel_foto_pixabay_com_marcisim.jpg(Fotó: pixabay.com/marcisim

Milyen is az, amikor a gyerekekkel együtt az egész család kezd külföldön új életet? Melyek a külföldön töltött évek előnyei és hátrányai a gyerekek szempontjából? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Pszichológus Online blog szerzője.

„Én magam 3 gyerekkel, több mint 3 év alatt, már 3 országot megjártam, és évek óta elsősorban online, Skype-on keresztül dolgozom pszichológusként, külföldön élő magyarokkal - köztük sok családossal - így szakmai szempontokon és saját tapasztalataimon kívül az ő tapasztalataik alapján is írom ezt a cikket.

Az előnyök

Kezdjük a legfontosabbal: mivel a szülők többsége a létbizonytalanság, vagy legalábbis a kiszámíthatatlan jövő, bizonytalan munka és karrier lehetőségek, bizonytalan anyagi helyzet elől költözik külföldre, amennyiben ez a vállalkozás beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a szülők elégedettek, „rendben vannak”, sokkal inkább képessé válnak biztonságot sugározni a gyerekek felé, ami a gyerekek szempontjából elengedhetetlen feltétele a saját biztonságérzetüknek. (...)

A leginkább egyértelmű előnye a külföldön eltöltött éveknek, hogy a gyerekek rövid időn belül kétnyelvűvé válnak. A két vagy többnyelvű emberekre jellemző egy komplexebb gondolkodásmód, több területen jobb tanulási képességek valamint az, hogy képesek több különböző módon is látni a világot, hiszen ahány nyelv, annyi eltérő gondolkodásmód is egyben. (...) Jobb problémamegoldó képességhez vezet, javítja a memóriát, koncentrációt, komplexebb gondolkodást eredményez. (...)

A két vagy többnyelvűség és a multikulturális környezet kedvez az érzelmi intelligencia fejlődésének is, növeli a gyerekek nyitottságát, empátiás készségét, a másikkal szembeni toleranciát, elfogadást.

Mivel egy új országba való költözéssel, a szülőkkel együtt a gyerekek is kilépnek saját komfortzónájukból, remek lehetőség ez a személyiségfejlődésre, új minták kialakítására, új készségek megszerzésére.

A kihívások

Tény, hogy a tágabb családdal való kapcsolat átalakul, megszűnik a napi személyes találkozások lehetősége, ezek helyét a virtuális találkozások, legtöbbször a skype veszi át.

A kapcsolattartás a mai technikai eszközök mellett azonban már nem okoz nehézséget, akár minden nap beszélhetünk egymással, láthatjuk egymást a képernyőn keresztül.

Megoszthatunk az otthon maradt családtagokkal fényképeket, videókat, gyerekrajzokat és más alkotásokat – így nem maradnak le életünk jelentős és kevésbé jelentős eseményeiről. Más módon ugyan, mint azelőtt, de részesei maradnak mindennapjainknak.

Többen arról számolnak be, hogy kifejezetten többet beszélgetnek távol élő családtagjaikkal Skype-on keresztül, mint otthon személyesen, amikor egy karnyújtásnyira éltek egymástól. (...)

Három éves kor alatt a nyelv nem ismerete még nem igazán probléma a gyerek számára, hiszen optimális esetben ezt az időt még a szűkebb családdal tölti, más gyerekekkel pedig ebben az életkorban még egymás mellett játszanak, nem pedig együtt játszanak.

A közös játékot még óvodáskorban sem igazán akadályozza egymás nyelvének nem ismerete vagy nem tökéletes ismerete. (...) A nehézségek inkább az iskola kezdetével jelentkeznek, ahol már szükség van a tananyag megértésére is, ami egy újabb kihívás. 5 éves kor után a teljesítmény kerül előtérbe a gyerek életében. Ez a szakasz 12 éves korig tart.

Ha ebben az időszakban sok dicséretet, elismerést kap, kialakul a kompetencia érzése. Ennek hiányában a kisebbrendűség érzése lehet úrrá rajta. Eleinte sok kudarc érheti a gyereket a nyelvi hiányosságok miatt. Az otthon kiemelkedően teljesítő gyerek legjobb esetben is átlagos teljesítményt produkál, az átlagos pedig átlag alattit. A korábban népszerű gyerek hirtelen kikerülhet a "sztár pozícióból". (...)

Az átmeneti teljesítményromlás természetes, aggodalomra semmi ok. A külföldre kerülő gyerekek általában 2-3 év után újra elérik azt a teljesítményszintet, amit a költözést megelőzően sikerült elérniük az iskolában. Ez természetesen összefügg a nyelv elsajátításával. (...)

Tudom, hogy sok szülő külön nyelvórákra járatja a gyerekeit a külföldre költözést követően.. és értem is a pozitív szándékot. Mégis azt javaslom, hogy ne tegyék ezt. Ne terheljék a gyereket az iskolaidő után is az új nyelvvel és a tanulással. Legyen ez az idő a pihenésé, kikapcsolódásé, felhőtlen játéké. Hiszen felnőttként sem egészséges napi tizenegynéhány órát dolgozni. Meg kell őrizni a munka/tanulás és szabadidő egészséges arányát. (...)

Amivel a szülő a legtöbbet segíthet bármilyen életkorú gyerekének, hogy igyekszik ő maga „rendben lenni”, így képessé válik arra, hogy biztonságot nyújtson a gyerek számára, igyekszik pozitív mintát adni, hiszen a gyerekek mintakövetéssel, utánzással tanulnak, nem pedig szóbeli "nevelés" hatására - tehát elsősorban nem az számít amit mondunk, hanem az, amit teszünk - és igyekszik őszintének lenni, így lesz hiteles a gyerek szemében. (...) Fogjuk fel úgy, hogy ez közös életünk egyik „nagy kalandja”!"

A teljes írást itt olvashatjátok el.

A kiwik és egy perverz gasztrokaland

Ma egy olyan blogot is ajánlok nektek, amely még nem szerepelt itt, a Határátkelőn, méghozzá egyenesen Új-Zélandról. A Kiwi Life egy család kalandjait meséli el, no és persze a helyi furcsaságokat is bemutatja: például a gasztronómia terén.

piritos_spagettivel_foto_kiwilife_szeberenyi_com.jpg

„Az egész egy borongós tavaszi estén kezdődött… szeptemberben. Üldögéltünk a férjjel a kanapén és éppen a helyi szupermarket egydolláros házhoz szállítós rendelését raktuk össze, amikor kedvet kaptunk számunkra még ismeretlen és ehetetlen kiwi ételek teszteléséhez.

No, nem is kellett több, már dobáltuk is be a virtuális kosarunkba a konzerves spagettit, a mikrós sütit, a halas csokit (pillecukros csokis szelet), egy klasszik kiwi dip hozzávalóit és némi élesztős kenhető rettenetet.

Az egész olyan viccesnek tűnt, jókat nevetgéltünk közben, mígnem másnap délben megérkeztek a már fent is említett termékek és a tesztelés kezdetét vette. Persze a férj már lecsapott volna a pakolás kellős közepén egy-két „finomságra”, de végül sikerült kimentenem ezeket a gasztronómiai csodás étkeket a karmai közül.

Pirítós spagettivel és sajttal a tetején

Már önmagában az a tény, hogy létezik spagetti konzerv… istenem, csak olaszok ne jöjjenek erre sosem! Aki ismer, tudja, imádom Itáliát és a vele járó vonzatokat, mint az ordibálós olasz emberek és az udvariatlan morál az utakon, de hogy ezt ki és mikor találta ki… elképzelésem sincs. (...) Sohase semmikor – never ever – meg ne kóstoljátok ezt, lécci! (természetesen csakis kizárólag halálvékonyra szelt, mesterségesen borzalmas szeletelt kenyérrel „finom”.)

Lamington

Magyarul kókuszkocka. Belül piskóta, kívül csokikrém, meg kókuszreszelék. Ez idáig semmi, de a málnás verzió… tejószagúatyagatya! Mint azok a marha olcsón kapható nevenincs málnás ÍZŰ szörpök….megposhadva… na ez pont olyan! :)

Közkedvelt teasütemény, amit a kiwik a szokásos módon állítanak elő: megveszik a boltban vagy a pékségekben. A férj csendben, munka közben elmajszolta az összeset, majd azt mondta a végén: nem is olyan rossz, mi a bajod vele?

Kiwi dip (azaz a rettenetes kiwi mártogatós)

A recept a következő: végy egy zacskó maggi hagymaleves port, keverd bele egy konzerv sűrített tejbe, adj hozzá pár csepp ecetet vagy citromot és pihentesd a hűtőben fél óráig. Ezt követően szervírozd friss, nyers zöldséggel vagy chips-szel. Imádják!

Kiwi kolbász… vagy mi

kiwi_kolbaszka_foto_kiwilife_szeberenyi_com.jpg

Ne dőljünk be neki! Igen, ez az a kolbászka, amit rendszeresen árulnak mindenféle áruház előtt, adománygyűjtés céljából. Borzalmas! Viszont az illata meglepően jó. Talán egyszer vásároltunk ilyet, de soha többet. Húst csak nyomokban tartalmaz, és valami borzalmas mellékíze van… az otthoni sült kolbászhoz szokott bélésünk ezen csak nevet.

Élesztőkrémes, ecetes chipses szendvics

Őszintén… van valami otthon kishazánkban, ami hasonlatos ehhez? Segítsetek már! Ennél a fenséges menünél elgondolkodtam, hogy lehet túlságosan is válogatós, cinikus és gasztro terén beilleszkedésre alkalmatlan lennék, de nem tudom… ez a szendó nálam kiütötte a biztosítékot.

Már az alapokkal is gondom van: szeletelt kenyér. Ami meg itt kapható: borzadály. Erre rákenik ezt a förtelmes élesztőkrémet, és még beletömködnek ecetes csipszet, te jóóó ég, ami a világ egyik talán legértelmetlenebb és legízléstelenebb dolga. Megkóstoltuk. Most. Egyszer… és utoljára… már aki.”

Természetesen ez messze nem minden, aki további érdekességekre (például a mozis zacskós fagyira) kíváncsi és képeket is nézegetne, az kattintson az eredeti bejegyzésre! (Új-Zélandról itt olvashatsz további érdekességeket.) 

Mi fán terem az UFO-onigiri?

Hát fán azon nem, viszont egy japán ételkülönlegesség, amiről csak annyit, hogy ha egy étel már Japánban is különlegességnek számít, akkor bízhatunk benne, hogy tényleg az. De hogy ez pontosan mi is, arról a Tokyo Reloaded blog számolt be.

ufo-onigiri_foto_tokyoreloaded_blogspot_jp.jpg

„Amikor megpillantottam a konbiniben, azt hittem, hogy megpenészedett az egyik onigiri. Tüzetesebben szemügyre véve kiderült, hogy nem, ezt eleve ilyenre tervezték. Mondanom sem kell, hogy azonnal vettem egyet!

A felirat szerint "tororokonbu no mabushi onigiri / shake-wakame" vagyis lazacos-algás onigiri, tororókonbuban. A tororókonbu-nak egyébként semmi köze a tororóhoz, ami reszelt jamgyökér, hanem közönséges konbu, vagyis egyfajta tengeri alga (…) ecetben áztatva és vékony szálakra hasogatva.

A konbunak ilyen feldolgozással jobban előjön a sikamlós textúrája, gondolom emiatt kapcsolják össze a tororóval, amit szintén kellemes, takonyszerű állaga miatt kedvelnek.

A tapintása is olyan, mintha egy mohos követ fogdosnék, az illata meg... nem is tudom, itt újra felmerült bennem, hogy nem penészes-e. Egyszóval eléggé gusztustalan egy képződmény volt. De innen már nem volt megállás.

Beleharaptam... a filcszerű külső héj meglepően rugalmas volt, és minden falatot mintegy becsomagolt egy szőrős-csúszós burokba... A lazacmorzsák és a wakame-foszlányok érdekes, lágy ízharmóniába kerültek az algával és a rizzsel, ez végül is egy standard kombináció. Hmm... ha túlteszem magam a textúrán, voltaképpen nem is olyan rossz."

A teljes posztot itt olvashatja el, akinek megjött a gusztusa… :), ha pedig Japán érdekel, ide kattints!

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Japán Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr28123372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.11.29. 06:49:40

Tehát 3 éves kor körül a legkönnyebb neki beilleszkedni.

puhacica 2015.11.29. 07:39:18

nekunk bejott az ecetes sos mogyoro es ecetes csipszet is ettunk mar. elsore fura, de gyorsan ra lehet kattanni. :)

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.29. 08:29:56

"A két vagy többnyelvűség és a multikulturális környezet kedvez az érzelmi intelligencia fejlődésének is, növeli a gyerekek nyitottságát, empátiás készségét, a másikkal szembeni toleranciát, elfogadást."

Dehogy kedvez! Hatalmas tévedés ez. Ez nem ettől függ, hanem a szülői környezettől. Ha a szülő expatnak éli meg magát, ez átrágad a gyerekre is, s ugyanúgy utálni fogja a helyieket, mint a szülő.

Számtálan ilyen esetet ismerek. A kisgyerek lenézni a helyi gyereket, primitívnak mondja nyelvüket (bár kétségtelen, hogy azt gyorsan megtanulja), röhög a helyi szokásokon, s egyetlen helyi barátja sincs.

3 éves korban a gyerek már szociálisan képes mindezt megérezni, s tudja hol a helye. Ugyanúgy, ahogy a magyar gyerek is megtanulja 3 évesen, hogy a cigány gyerekkel nem szabad játszani, mert alsóbbrendűek, ugyanúgy az expat gyerek is "megtudja" a helyiek primitív népség.

Természetesen ha a szülő nem expat-lelkületű, hanem integrálódós típus, a gyerek is az lesz. Ebben az esetben viszont ott a másik véglet legtöbbször: a gyerek identitása helyi lesz,s nem viszi tovább szüleiét.

©________ 2015.11.29. 08:57:49

1. A pszichologus meglepoen jo
2. Mas nepem kajait leszolni, kigunyolni ovis szint.
3. Ezt mar olvastam az eredeti oldalon, ott is tetszett:-)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 09:23:48

@maxval bircaman BircaHang Média: Írtam a cikk végén, hogy a szülő azzal segít a legtöbbet gyerekének a beilleszkedésben, ha pozitív mintát nyújt, mivel a gyerekek utánzással, mintakövetéssel tanulnak.. Azonban a szülő sem "mindenható" - az iskoláskor kezdetétől, a kor előrehaladtával egyre fontosabbá válnak a kortárs kapcsolatok, egy idő után pedig elsődleges fontosságúvá válnak. Így nő a kortársak befolyása is. És még jön a késői kamaszkor, a lázadás ideje, amikor a gyerek megkérdőjelezi a szülői értékrendet.. A gyerekek általában 4 éves korra lesznek tisztában az etnikai különbségekkel, saját és más etnikumukhoz, nemzetiségekhez való attitűdjüket pedig a szülők attitűdjén kívül az is befolyásolja, hogy milyen "hatalmat", pozíciót tulajdonítanak az egyes etnikumoknak, nemzeteknek. (Így akár jobban is kedvelhetnek egy másik csoportot.) A multikulturális környezet segíthet legyőzni az előítéleteket, hiszen ezek a valódi ismeretek helyett vannak, azt a célt szolgálják, hogy úgy érezzük, jobban eligazodunk a világban. Ha az embernek valós ismeretei, tapasztalatai vannak valamiről, nincs szükség előítéletekre..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 09:28:06

@puhacica:
Az ecetes csipsz puszta léte miatt már haza akartunk költözni.
:))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 09:36:20

Az első posztban van egy érdekes rész.

"Ne terheljék a gyereket az iskolaidő után is az új nyelvvel és a tanulással. Legyen ez az idő a pihenésé, kikapcsolódásé, felhőtlen játéké. Hiszen felnőttként sem egészséges napi tizenegynéhány órát dolgozni. Meg kell őrizni a munka/tanulás és szabadidő egészséges arányát. "

Itt kint tanultam meg hogy a házi feladat egy istentelen, ördögtől való embersorsrontó szörnyű találmány.
Gyereknek lenni fontosabb mint tudni mikor volt a mohácsi vész.
A házi feladat a gyerekkort rabolja el. A lelket nyomorítja meg.
Ugyanúgy azéngyerekemnekmindentkelltudni szülő is. Minden délután másodpercre leosztva milyen szakkör, táncház, karatéjos óra, bestokizva a legkisebb szabadidő is. Kifulladásig.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 09:38:08

A helyi gasztronómiai specialitásokból nekem chutney az ami a halálos méreg kategóriába tartozik.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 09:49:36

@maxval bircaman BircaHang Média: Az előző kommentemből kimaradt, hogy természetesen a nemzeti különbségekkel jóval később lesznek tisztában a gyerekek, mint az etnikai különbségekkel. Sokáig számukra - bizonyos szempontból - minden gyerek egyforma, nem tesznek sem negatív, sem pozitív megkülönböztetést..

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 10:04:13

@diggerdriver: Igen, pont erről írtam.. A gyereknek a szabad játék a legfontosabb, ehhez pedig "betáblázatlan", szabad időre van szüksége. Valójában a szabad játék során fejlődik a legtöbbet. Sok európai ország iskolarendszere ezt biztosítja, nem terheli túl a gyereket rengeteg házi feladattal, nem épít ki szorongást a folyamatos számonkéréssel, feleléssel, osztályozással, kisiskolás kortól. Ha ilyen helyen élünk, ez egy pótolhatatlan előny a gyerekek számára. (Mellesleg a magyar iskolarendszer még a gyereket túlterhelve sem éri el a célját.. elég megnézni a PISA tesztek eredményeit..)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 10:04:31

@Schrammel Ivett:
Ez így van. Az én fiam soha nem mondaná ki a néger szót.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 10:20:12

@Schrammel Ivett:
Örülök hogy egyetértünk és megerősíted a véleményem. A fiam már nem könyvek között nő fel mint én ezért próbálok neki átadni valamit.
Mostanában rászoktunk hogy minden este fél órát tanulunk. Semmi egyéb mint leül velem szembe és én mesélek neki a világ dolgairól.
Teljesen rendszertelenül minden téma ami eszembe jut.
Magellántól a transzplantációig, Hitlertől a buddhizmusig, a PÍ számtól a különbségtételig az aligátor, a kajmán, és a krokodil között. Minden témáról egy fél órát. Ami megragad benne az jó.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 10:20:12

@Schrammel Ivett: Végre egy pszichológus !!!!!
Felnőttekkel is foglalkozol? Móni

Bredpitt Monika 2015.11.29. 10:25:33

@Schrammel Ivett: @diggerdriver:

De jó, hogy beszélünk erről. Házi feladat, tanár nénik, szülők.

Itthon volt a lányom pár éve egy szülinapon és az egyik gyereket nem engedték el a bulira, mert valami rossz jegyet hozott.
Elképesztő szerintem.

Lányom sulijában úgy látom nagyon tanárfüggő a házi feladat feladása. Van olyan osztály, ahol az őszi szünetre ezeknek a kicsi másodikos gyerekeknek annyi házit adtak, hogy alig bírták élvezni a szünetet. Ugyanakkor az egyik ilyen kisgyereknek a nővére, aki egy alapítványi suliba jár (ő már középiskolába) úgy jött haza a szünet utáni első napon, hogy a tanár megkérdezte tőlük: ki az aki tanult a szünetben? Szinte senki nem tette fel a kezét és azt mondta erre: nagyon helyes. A szünet arra való, hogy pihenjünk.

Ivett, még itt leszel ugye?

Bredpitt Monika 2015.11.29. 10:27:55

@Schrammel Ivett:

Ha még nem olvastad a Nem harap a spenót c. könyvet olvasd el, nagyon tanulságos. Pont most tartok azoknál a részeknél, ahol kifejti az írónő, hogy a szülők néha milyen farkas hibákat követnek el pl. a szabad játékkal kapcsolatban.

©________ 2015.11.29. 10:33:16

@diggerdriver: de közben rátaláltatok a húsgombócra;)

©________ 2015.11.29. 10:35:34

@Bredpitt Monika: szarvas:)
állat állat, tudom...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 10:35:49

@Bredpitt Monika:
Ez így van. A megfelelési kényszer hihetetlen rombolást tud okozni.
Amikor a szülő azt várja a gyerekétől hogy az legyen amihez ő hülye volt.
A házi feladat meg szerintem a tanár kudarca. Oldja meg a gyerek egyedül azt amit ő órán nem tudott átadni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 10:40:26

@Praliné.: Igen:))))))))))))))))
Ki is fogytam a készletből de mindjárt megyünk bevásárolni és pótolni fogom.:))))))))))))))

Amúgy engem sokkal jobban zavar az az újságírói uborkaszezonban sláger téma hogy fúj a kínaiak kutyát esznek vagy a mittudoménkik macskát. Ezen aztán jól fel lehet háborodni.
Miértis?

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 10:41:24

@diggerdriver: De jó! :-) És hidd el, több ragad meg benne, mintha csak könyvből olvasná, filmen nézné, vagy akár az iskolában hallaná egy olyan tanártól, akihez nincs egy erős érzelmi viszonyulása..

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 10:45:40

@Bredpitt Monika: Igen, foglalkozom felnőttekkel is, skype-on keresztül folytatok konzultációt, terápiát. E-mail: schrammelivett@gmail.com

Bredpitt Monika 2015.11.29. 10:47:53

@Praliné.: Már iszom a kávét, de ezt most meg kell emésztenem.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 10:48:13

@Bredpitt Monika: Itt leszek, persze nem folyamatosan - ez 3 gyerek mellett nem fog menni.. :-) De estig minden kommentre válaszolok.

2015.11.29. 10:51:27

@Schrammel Ivett: 'A gyerekek általában 4 éves korra lesznek tisztában az etnikai különbségekkel'

Ezzel vitatkoznek. Hatarozottan emlekszem ra hogy en sokkal kesobb, talan kb. 9-10 evesen kezdtem rajonni hogy vannak pl. ciganyok meg nem ciganyok mint ket kulonbozo csoport, annak ellenere hogy voltak cigany barataim ovodas kortol kedve. Londonban tobb kulonbozo etnikumu gyerek neveleseben segedkeztem, es egyik gyereknek se tunt fel kb. 6-8 eves korig hogy valami jelentosege van annak hogy kulonbozo borszinu emberek kozott elnek. Kb. abban az eletkorban kezdtek kerdezni hogy 'miert van x / y-nak ilyen szinu bore, nekunk meg amolyan'. Nyilvan minden gyerek mas, de 4 eves gyerek szerintem foleg akkor lehet tisztaban etnikai kulonbsegekkel ha felhivjak erre a figyelmet.

catnip cupcake 2015.11.29. 10:51:35

@puhacica: hát nekem nem jött be sem az ecetes csipsz, sem az élesztőkivonat, pedig szeretem a sós dolgokat (pl. szardella). Az ecetes csipszből eddig olyanhoz volt csak szerencsém, amitől azt éreztem, rögtön leolvad a fogzománcom.

De a legborzasztóbb csipsz-élményem az eceteshagymás ízű Monster Munch volt, az szerintem vízkőoldónak is tökéletes lenne :D

Bredpitt Monika 2015.11.29. 10:58:50

@Schrammel Ivett: De rendes vagy. Az az igazszág, hogy kérdeznék tőled, ha már itt vagy és én nem vagyok egy ijedős fajta. Nem tudom etikus e lányommal szemben, ha leírom mi bánt most engem.

Azért írnám ki ide, mert ezek nagyon tanulságos dolgok. Újra és újra az ember rádöbben, hogy olyan nehéz szülőnek lenni.

Szexuális felvilágosításról van szó egyébként.

puhacica 2015.11.29. 11:01:14

@diggerdriver: @catnip cupcake: jajjj mar, mert ilyen finnyasak vagytok. :D azt az eceteshagymast meg nem probaltam, de ma ugyis mennem kell boltba, majd korbenezek. :D

Bredpitt Monika 2015.11.29. 11:02:29

@puhacica: Én is szeretem az ecetes chipset, az amerikaiak meg tudják hogy kell ilyeneket gyártani.

(bocs hogy pár napja már külön nem válaszoltam neked, de kicsit meg is ijedtem tőled, egy dolgot már tudhatsz, ha kizavartok az ajtón, visszajövök az ablakon)

puhacica 2015.11.29. 11:02:49

@diggerdriver: pedig egy jo kis mango chutney, nyamiiii :D

puhacica 2015.11.29. 11:06:36

@Bredpitt Monika: en meg csak az angol verziot probaltam, de az amerikai se lehet rossz.

(en meg mindig nem ertem, mit csinaltam, mi az a nagyon durva, amitol meg kell ijedni, de allitolag az orultek se erzik, hogy orultek, szoval lehet, hogy mar meg is bolondultam itt Londonban. :D na majd megkerdezem az uramat, ha hazaer.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:09:52

@Schrammel Ivett:
Várjámá ezt elmondom.
Ül velem szemben a gyerek, én meg magyarázom neki a fajok rendszerezését, Carl Linnét és mikor odaérek hogy binominális nómenklatúra elkezd röhögni.
-Apu még ki sem mondtad a végét már elfelejtettem az elejét-
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Karma17 2015.11.29. 11:11:34

Mi fel eve elunk Eszak-Irorszagban. A helyiek itt nagyon dicserik az oktatai rendszert, en meg nem lattam eleget belole, hogy atfog kepet tudjak rola alkotni.

A fiam mar itt kezdte az iskolat (szeptemberben lett 5 eves). Itt van hazifeladat: Kedden egy szamolos, csutortokon egy rimelos jatek, penteken pedig egy verses mesekonyv amit a hetvegen fel kell olvasni. De azt nem mondhatom, hogy olyan szintu terheles lenne rajtuk, mint egy magyar kisiskolason. az is igaz, hogy egy evvel meg fiatalabb.

Most heten nagyon buszkek voltunk, mert megkapta az elso "Star of the Week" oklevelet. Itt ez is maskent van, mint ahogy en emlekszem meg az atkosbol. Itt minden heten minden osztalybol a legjobb kap elismerest (Star of the Week) aki kap egy oklevelet es egy jegyet egy jatszohazba (90 perc), amit az egesz iskola elott adnak at. Amikor en jartam altalanos iskolaba, ilyen csak evente egyszer volt ev vegen.

Mi azon gondolkodunk, hogy a magyar iras-olvasast mikor kezdjuk el vele...

Most eppen itt all folottem, es azokat a betuket mutogatja, amiket mar ismer :)

Karma17 2015.11.29. 11:11:36

@catnip cupcake: Azt hiszem a Tayto chipsbol az ecetes az az elviselheto kategoria, de a Tesco value az szamomra ehetetlen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:14:16

@Mirjam2:
Csakhogy a magyar rögvalóság az hogy annak megfelelő környezetben nagyon hamar felhívják rá a figyelmét.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 11:15:07

@puhacica: Az a változás veled kapcsolatban szerintem (mondom ezt úgy, hogy én tavaly szeptembertől olvasom HA-t a hozzászólásokkal együtt) hogy olyan durván beszólsz embereknek, nekem ez új veled kapcsolatban.

A másik meg, hogy amikor Amway-el foglalkoztam (ami egy igazi agymosás egyébként) egy csomó könyvet olvastam pl: Testbeszéd, Szóbeszéd, Szexbeszéd. Ezekből tanul az ember.

Volt egy mondatod, amiben le sem tagadhatod, hogy valami bajod van velem. Persze én sem tudhatok mindent (hiába olvastam ennyi okos könyvet).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:18:01

@Zoole[uk]:
Ajj ajj nem élet az élet töltöttpaprika nélkül...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:20:51

@Karma17:
Ilyen heti jutalom nálunk is van csak itt egy aranymatricát adnak amit az egyenruhára felragasztanak.

SzZoole 2015.11.29. 11:23:27

@Bredpitt Monika: majd ha leulsz a lanyodal szemtol szembe beszelni errol a kenyes temarol nehogy visszakerdezzen;Anya,mit szeretnel tudni:)))

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 11:24:04

@Mirjam2: Kevés kutatás folyt ebben a témában, főleg fehér és fekete gyerekeket vizsgáltak, ezek a kutatások a 4 éves kort találták. Ebben a korban tisztában vannak a különbségekkel, de ennek sokáig semmi jelentőséget nem tulajdonítanak. Annál természetesebb ez számukra, minél inkább heterogén környezetben nőnek fel, minél több, tőlük külsőre különböző gyerekkel és felnőttel találkoznak.

puhacica 2015.11.29. 11:29:44

@Bredpitt Monika: nezd, ha te konyveket olvasva, engem nem ismerve, kommentek alapjan mered allitani, hogy amiket gondolsz rolam, azok marpedig tenyek, akkor nem is igazan van mirol beszelgetnunk. arra azert kivancsi vagyok, mi lehet az a mondat, amit ennyire magadra vettel.

es akkor ujra leirom, es le fogom meg parszor azt hiszem: az, hogy most durvabban fogalmazok, annyiban koszonheto Londonnak, hogy mar en is hataratkelt vagyok es sokkal erzekenyebben erint, hogy napi szinten toljak az arcomba, hogy penzehes, csaladelhagyo, nyomorgo rabszolga vagyok. ja es boldogtalan, mert eljottem Magyarorszagrol. es pontosan tudom, hogy nem kellene vele foglalkoznom, mert kik ezek, hogy itelkezzenek, csak sajnos en se vagyok tokeletes.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 11:30:22

@Schrammel Ivett:
@Karma17: "Star of the week"

Lányom is kapott valami ilyesmit Amerikában. Nekem az első reakcióm nem volt pozitív. Remélem Ivett olvassa ezt, nagyon kíváncsi vagyok a véleményére.

Amikor gyerekek elkezdenek ilyen elismeréseket kapni, nyilván azért kapják, mert valamiben jók. Ők sikeresek lesznek. Valószínűleg még hozzá jön az is, hogy otthon is minden rendben van velük. Ezzel egy időben ülnek olyan gyerekek a padban, akik nem tűnnek ki semmiben és nem kapnak semmilyen elismerést és ehhez még az is hozzájön, hogy otthon sincs minden rendben. Velük szemben borzasztó kegyetlen ez, amikor azt látják, hogy mások meg ilyeneket kapnak folyton.

Ez csak akkor működik, ha a tanárok odafigyelnek azokra a gyerekekre is, akik nem tűnnek ki semmiben. Ez veszélyes tud lenni. Én nem szeretem ezeket a Star of the week elismeréseket, pont azért, mert sokszor visszaüt.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 11:33:59

@Zoole[uk]: Pont ez az. Annyira őszinte gyerek, de annyira, hogy elmondja ő ezt magától is.

2015.11.29. 11:34:18

@Schrammel Ivett: Akikkel en talalkoztam azok nem voltak tisztaban semmilyen kulonbseggel, es emlekszem hogy en sem, negy eves korban egeszen biztosan nem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:37:32

@Bredpitt Monika:
Ok. Akkor hogy motiválnád őket a jobb teljesítmény elérésére?
Osztályzat nincs. Valaminek lenni kell azért, mert nézd a gyerek szemszögét is. Nap mint nap odateszi magát és semmi elismerést nem kap. Az meg a jótanulók teljesítményére lesz rossz hatással.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 11:38:42

@Karma17: Szerintem akkor érdemes komolyabban tanítani a magyar írás-olvasást, amikor már megvannak stabilan az alapok a másik nyelvből, amelyiken elkezdett tanulni. A kettő nagyon zavarhatja egymást, keveredést okoz ha egy időben tanulja. A magyar szavakat idegen nyelvű írással írhatja és fordítva.. (És mindkettőt sokkal lassabban fogja így elsajátítani) Bár úgyis sokkal korábban kérdezni fogja, hogy mit hogy írunk magyarul és biztos próbál magyarul olvasni, ha van rá lehetősége. Ha kérdez, akkor mindenképp kell válaszolni, de jobb ha egy nyelven az írás-olvasás megvan stabilan, mielőtt a másikba beleveti magát. Nekem az a tapasztalatom pl., hogy ha már magyarul ír és olvas a gyerek, (mert 7-8 éves kor után történt a költözés), akkor az angol írást - olvasást gyorsabban megtanulja, mintha az angol lett volna az első. Az angol írás -olvasás jóval nehezebb, egyenként kell minden szó írott alakját is tanulni.. ez pedig évekig tart még az anyanyelvi gyerekeknek is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:39:06

@Mirjam2:
A mi falunkban minden kisgyerek korán tisztában volt a különbséggel. Manapság meg pláne.
Hidd el van az a környezet...

2015.11.29. 11:42:36

@diggerdriver: Biztosan elofordul ez is, nekem ilyen szempontbol szerencsem volt, senki nem hivta fel a figyelmemet. 'Ciganyokrol' hallottam mint elvont fogalomrol, es csak nagyon keson kezdett leeseni hogy x vagy y (szomszed / osztalytars / baratno) kapcsolatba hozhato ezzel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 11:45:24

@Schrammel Ivett:
Mivel én az internetről tanultam leírva az angol szavakat, úgy is mondom. Aztán vagy megértik vagy nem.)))))))))))))))))))))
Általában vagy nem.
Emlékszem négy évvel ezelőtt kérdeztem az egyik litván melóst hogy valaki aki ott ment nem messze kicsoda.
Úgy kérdeztem hogy "who hi?" úgy mondtam ahogy itt leírtam.
Nem értette. A végén leírtam neki.
-jaaa hu?
Perszebazmeg:))))))))))))))))))))))))))))

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.29. 11:46:12

@Bredpitt Monika: Nálunk Gibraltáron, angol iskolarendszer van, itt úgy működik, hogy minden gyerek megkapja valamikor a Star of the week matricát, ki ezért, ki azért, de mindenki sorra kerül.. (Van aki a szorgalmáért, van aki a jó magatartása miatt, van aki a tanulmányai miatt, van aki az aktivitása miatt, van aki a segítőkészsége miatt.. van aki a kreativitása miatt..) A falakra az összes gyerek rajzát kiteszik, nem csak a legügyesebbekét.. Én ezzel értek egyet, végül is mindenki tehetséges valamiben.. :-)

Bredpitt Monika 2015.11.29. 11:48:07

@diggerdriver: Nem mondtam, hogy nem kell őket motiválni, de veszélyes dolog ez a fajta sztárt csinálok a gyerekből módszer.

Ez akkor működik osztály szinten, ha odafigyelnek a többiekre. Itthon egy 30-31 fős osztályban ezt nagyon, nagyon nehéz megcsinálni.

Van egyébként egy nagyon jó program, ami működik, egy jó pár iskola van már, ahol bevezették.

Az a lényeg, hogy a gyerekek csoportokat képeznek. A csoportban mindenkinek van egy funkciója és forgó rendszerben dolgoznak, tehát mindenkire rákerül egyszer a sor, és a félénkebb, gyengébben teljesítő gyerekek is sorra kerülnek és nekik is ki kell állni a táblához és az együtt elkészített kis projektet neki is prezentálnia kell, hogy megtanuljon beszélni, hogy le tudja győzni a félénkséget és részt tudjon vállalni mindenben, amiben a többiek.

h2oktatas.hu/

Kell őket motiválni, de mindenkire oda kell figyelni.

puhacica 2015.11.29. 11:57:25

@Bredpitt Monika: ennel egyertelmubben nem tudom leirni. es nem is akarom.

adg 2015.11.29. 12:14:05

@Bredpitt Monika: Nalunk elobb-utobb sorra kerul minden gyerek. Es nem a kepessege miatt kapja az elismerest, hanem a hozzaallasa miatt. Sokat fejlodott, aktiv volt az oran, stb. Ez motivalja a tobbi gyereket is.
Nyilvan, ha a kepessegeire vagy a magassagara kapna kituntetest, az kevesse lenne motivalo.

Karma17 2015.11.29. 12:17:54

@Bredpitt Monika: Nem tudom megerositeni (bar utana kereshetek a heti hirlevelekben) de szerintem az elso osztalyban nagyjabol vetesforgoban mennek a dolgok...

Leellenoriztem: Eddig 4 ilyen Star of the Week volt, de nem volt ketszer ugyanaz.

Nekem, mint szulonek jol esett az elismeres, es a fiamnak is, fokent mert meg mindig nem beszeli a nyelvet es szerintem nagyon fontos a pozitiv megerosites, de ennek megiteleset rahagynam Ivettre, mint szakemberre :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.29. 12:18:00

Pszichiáterek ide vagy oda, a világban egyre több a neveletlen felnőtt, akiknek neveletlen kölykeik vannak. Vajon miért?

Cheap Charli 2015.11.29. 12:18:22

@diggerdriver: Respect. Ilyen apa szeretnék én is lenni.

Karma17 2015.11.29. 12:18:41

@Schrammel Ivett: Koszonom szepen a valaszt, ez megerositette a mi velemenyunket... Kb. ket ev mulva menne Magyarorszagon iskolaba, akkor valamikor azutan elkezdjuk a magyar iras-olvasast is, de ez meg erosen a jovo zeneje :)

Egyelore meg a betuk es szamok irasanal olvasasanal tartanak, az elso felevben kell eljutni 5-ig iras olvasasban, es most tart 6 szonal es hat betunel.

Jut eszembe, hazifeladat: Amiket kap (a konyvon kivul) azok mind jatekok, de oszi szunetre semmilyet nem kapott :)

Bredpitt Monika 2015.11.29. 12:18:46

@Schrammel Ivett:

engem az amerikai iskolában az borzasztott el, hogy egy problémás kisgyerek akkor kapta meg a Student of the month oklevelet, miután két nappal azelőtt székeket dobált a suliban és nekiment egy tanárnak.

Ezek után a gyerek mit fog gondolni magában. VAjon attól vagyok kitüntetve, hogy nekimentem a tanárnak? Ennek sem látom értelmét.

DieNanny CH 2015.11.29. 12:24:20

@puhacica:

Én is imádom.

.
Én austert ettem egyszer - nem tudom, mi magyarul, ilyen nagyon nagy kagyló. Hát, semmilyen íze nem volt, állaga meg mint a takony. És drága is, pár éve 2-3 euro volt darabja. Az apuka meg - az osztrák családomnál - hazahozott vagy egy kilót...

SzZoole 2015.11.29. 12:29:58

@A nagy kékség: biztos a liberalizmus az oka,hogy hova lesz igy a vilag.....

DieNanny CH 2015.11.29. 12:32:47

@Bredpitt Monika:

Mi az ovis csoportunkban tartottunk Adventi naptárat.
Csokisat!!!
Ez ugye 24 napos. Kb 24 gyerek volt a csoportban. Ha valamikor több, betettünk pluszcsokit. Úgy osztottuk el az időt, hogy az oviban töltött 15 nap alatt kifuthasson a dolog.
Minden ebédnél megbeszéltük, ki volt különösen jó, az bonthatta ki a kis ablakot.
Mindenkire sor került!!! És mivel jó kapcsolatunk volt a gyerekekkel (sosem vertük át őket) így senki nem cirkuszolt attól félve, hogy kihagyjuk, hogy miért nem ő kap!
(Ja, és minden gyereknél volt otthon is adventi naptár, úgyhogy nem szenvedtek csokihiányban.)

Tudom, ez kicsit messze van a 'Hét sztárjától', csak gondoltam leírom...
:-)

Bredpitt Monika 2015.11.29. 12:38:47

@adg: igen, ez a lényeg szerintem is csak néha mégis rosszul sül el mint ahogy a fent leírt történetben, ami inkább borzasztó mint jó

@puhacica: inkább beszéljünk a chipsről, érdekes, ha az ember ételről olvas vagy beszél akkor egyből beindul a fantázia, most pl. ennék egy ecetes chipset, nem is tudom itthon lehet e kapni,
érdekes, hogy annak ellenére, hogy mi szeretjük nem nagyon veszünk itthon, inkább azt a jó kis nógrádi ropit vesszük, annál nincs jobb

Ana72 2015.11.29. 12:49:42

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: szerintem ez nagyon jó ötlet! Az főleg szimpatikus, hogy sosem vertétek át őket. Sajnos ez sokszor előfordul máshol.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 12:50:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Én ezt a fajta moderáltabb motivációt szeretem, de nyilván nekem a rossz tapasztalat miatt is érzékeny téma.

A múltkor lányom a játszótéren elárulta, hogy egyest kapott 60 m es futásból. Néztem rá és elkezdtem nevetni a tesi tanáron, nem a lányomon: komolyan Béla bácsi lepontozta a gyors (ez esetben nyilván lassú) futást? Hány perc alatt futottad le? Ha jól emlékszem 12, valahány másodpercet mondott.

Közben már a többi szülő, akinek ugyanabba a suliba jár a gyereke háborgott: hogy lehet erre egyest adni. Én nem foglalkoztam vele, annyit kérdeztem lányomtól, hogy kivel futott, mert nyilván ha egy teknőssel futsz, akkor nem fogod megerőltetni magad, viszont ha egy jaguárral akkor sokkal jobb lesz az eredmény.
Aztán nem lett beszámolva az az egyes, csak motiválni akarta lányom, aki egyébként nagyon jó fej, mert aztán egy stopperrel ő maga elkezdte itt a ház előtt javítani az eredményt.

Imádom a lányom, mert jó kis feje van és szerencsés mert jó fej szülei vannak, akik egy egyesért nem fogják jól leszidni.

Később visszanézek. Jó ez a mai téma.

Ivett , nagyon jó, hogy itt vagy. Beszélek ma férjemmel és akár lehetnénk is a pácienseid. Nagyon őrült család vagyunk.

P.Elliot 2015.11.29. 12:55:43

@Bredpitt Monika: Szerintem meg nagyon jo hogy kis kituntetesekkel osztonozzek a gyereket. Minden gyerek tud felmutatni valamit hogy mit tud jobban mint a tobbi, ha mast nem akkor azert kap kituntetest hogy mar egy honapja, ketto hogy nem kesett az iskolabol illetve nem kapott magatartasbeli figyelmeztetest hogy hogy viselkedik az orakon mert en emlekszem a lanyom iskolajaban volt egy istenverte rossz kolyok aki semmiben nem tunt ki a de tanar megtalalta a modjat hogy kituntesse, ugy remlik azt mondta hogy xy egesz heten o volt a legjobb viselkedesu gyerek, o volt aki nem zajongott, / lehet influenza bujkalt a kolyokben/, a kirandulason keres nelkul segitett osszeterelni a gyerekeket a hajoallomason, / lehet hogy a baratjat kereste a masik fokolompost/ es hogy tapsoljuk meg. Az osztaly nagy tapsot vagott le, a kolok voros fulekkel, zavartan vette at az "okmanyt" valoszinu hogy odahaza is orulhettek mert vegre nem azt kellett hallgatni hogy mar megint mit csinalt.
Utana kapott tobb kituntetest is, majd megkerdezem a lanyomat hogy emlekszik-e meg hogy miben.
Szoval van jelentosege az ilyesminek, kis osztonzes, a gyerek is erzi hogy o valaki valamiben, most legalabbis.Hogy valamit o is tud!...Persze jo nevelo is kell ehhez.
Lanyod ugye 10 ev korul jar, nem tudom miben kerhet felvilagositast, mondjuk eleg zavaros tud lenni az ilyen, marmint a szulo helyzete ezert erdemes mar elotte meg kicsinek ha van kerdese valaszolgatni. a lanyom is volt hogy kerdezett, ha tudtam ra valaszolni megmondtam, ha ugy ereztem hogy tul kicsi ahhoz hogy megertse akkor csak annyit mondtam hogy ezek felnott dolgok amirol meg nem szokas gyerekkel beszelni hiszen a felnottek maguk is csak egymas kozott beszelnek, majd ha nagyobb leszel megtargyaljuk bar elobb is rajossz majd dolgokra, azert kerdezhetsz, lehet hogy mar tudok ra most valaszolni.
Azt eleg koran elmondtam hogy igen, a nagy pocak terhesseg, benne ul egy kisbaba aki ugy mint a novenyek egyelore csak picike pont, novekszik, ha megerett elobujik. Hogy hogy kerul oda? Hat apuban, anyuban is van egy egy picike sejt ami ha egybekerul akkor abbol lesz a kisbaba. Hogy hogy kerul egybe az a felnottek dolga, nem gyerektema, gyerek nem csinal ilyet mert az nagyon karos a szervezetre.
Nem is igazan kerdezett tobbet.
Ha a gyerek a szuloket rajtakapja az mas kerdes, a szitutol fugg hogy mennyit es mit latott. Ha a gyerek latja hogy a szulo a szeme lattara csokolozik, olelgeti egymast akkor az nem olyan nagy tores ha meglatja oket hogy puceran is ezt csinaljak, kiveve ha latja az egesz muveletet. Az mondjuk eleg ciki de a gyerektol fugg hogy hany eves, mit lehet megmagyarazni. Nyilvan egy 6 eves es egy 12 eves mas eset. egy 12 eves manapsag tobbet tud mint anyu-apu, legalabbis papiron vagy a tevebol.
Azt hiszem 10 ev koruli a gyereked es ugy remlik hogy tavaly irtad, vagy mas, nem pontosan emlekszem hogy hiszi meg a telapot. Ekkora gyerek mar tul nagy a mese legendakhoz, szoval jar neki valami nemi felvilagositas is mar.

P.Elliot 2015.11.29. 12:58:09

@Bredpitt Monika: Ez esetben ugy latom hogy a gyerek esze lett kituntetve nem a viselkedese.

P.Elliot 2015.11.29. 12:59:02

@Bredpitt Monika: Ez esetben ugy latom hogy nem a gyerek viselkedese hanem az esze lett kituntetve.

P.Elliot 2015.11.29. 13:06:29

@Mirjam2: Nekem se mutogattak a szuleim hogy ki kicsoda, igen mondtak hogy cigany, zsido, orosz, hottentotta de soha egy szoval nem uszitottak ellenuk, apam nagy elve volt hogy minden ember egyenlo, jo es rossz emberekre bonthato, ennyi az egesz.
Nincs is bennem semmifele fajgyulolet senki irant. Apam modszere szerint teszek helyere mindenkit.

P.Elliot 2015.11.29. 13:12:49

Az ecetes csipsztol a hideg kilel annyira rossz de a lanyom imadja. Konzerves spagetti, ravioli es husgombocos mindig van itthon a kamraban arra az esetre ha latni sem birjuk a konyhat, elohuzzuk es percek mulva eheto, nem is rossz, neha meg meg is kivanom.
Teveben lattam egyszer hogy a mesterszakacsoknak volt kiadva versenyfeladatnak hogy ki csinalja a legfinomabb de tokeletesen ugyanaz, abbol a nyersanyagbol keszult konzerves ilyesmit, erdekes volt mert fontos volt hogy ugyanazt az izt hozzak elo.
Vannak etelek amitol az ember borzad de a kulfoldi is igy van a magyar etelekkel. Emlekszem egy amerikai ismeosre aki a halaszle utan hanyingert kapott es hosszan oblogette a szajat holott nem is volt eros, azt mondta borzalmas ize van meg iszapize is. Egyebkent en sem eszek mar evek ota halaszlet mert felfordul tole a gyomrom, utoljara en is iszapizut ettem egy magyar rendezvenyen.

2015.11.29. 13:20:56

Jee, vegre van a Tokyo Reloaded-bol! Tororokonbuba csomagolt onigiri es egyeb takonyszeru allagu perverz gasztrokalandok eggyel folotte, igazabol nagyon jot nevettem mindegyiken, de meg egyiket sem kostolnam :D

Mostanaban amugy is ra vagyok kattanva a lazacra, tojast eszem hozza, vagy savanyuuborkat, vagy ceklat, ez ugye meg nem szamit perverznek? :D

P.Elliot 2015.11.29. 13:26:23

@diggerdriver: Valaha az apam csinalta ugyanezt. Vacsora utan korbeultunk az asztalt, anyam olvasott vagy horgolt, apam is a konyveit, papirjait forgatta, mi gyerekek meg rajzolgattunk, ezzel-azzal foglalkoztunk es apam meselt, csakugy mint te dolgokrol, hogy az milyen jo volt! Amikor kirandulni vitt minden novenyt megmutogatott, megtanitotta a latin nevuket is, noverem egesz eleteben emlekezett rajuk, en mar sajnos elfelejtettem.
Egy gyereknek egy csoda az ilyen szulo, a fiad is fog erre emlekezni....
Tenyleg, ha apam eszembe jut hirtelenul akkor mindig az ebedloasztalnal latom kozottunk...ez rogzult.

P.Elliot 2015.11.29. 13:33:20

@mojyo: Nekem van modom a Japan ennivalokat kostolgatni hiszen a lanyom japan baratai mindefele erdekessegeket tartalmazo csomagokat kuldenek evente vagy 4x, a lanyom ugyanugy kuld vissza, olyasmit amire ok kivancsiak. En is kostolgatom, az egyik mogyoro izu vegen kis csokival bevolt palcikatol olyan rosszul lettem, a szivem a torkomban, kohogtem, valami allergias reakcio, a csaladnak semmi baja nem volt tole.
En szeretem ezeket kis finomsagokat.
Mar mondtam a lanyomnak hogy hivd meg a nevemben ezt a fiatal part ide vakaciora, azt mondta hogy nem tudnak eljonni mert nem kapnak 3 nap szabadsagnal tobbet. Milyen kar, olyan aranyosak, szeparcu kis fiatalok. Ezek utan nem szabad panaszkodnom hogy itt Usaban ket hetnel tobbet egyszerre nemigazan engednek levenni.

adg 2015.11.29. 14:06:03

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: osztriga

Nalunk terem a vizben, van aki csak ugy megeszi ott rogton. Allitolag ugy a legjobb. Bennszulottek is igy "keszitik" el.

Eddig meg nem vitt ra az ehseg, hogy megprobaljam. :)

Fajankó 2015.11.29. 14:24:22

@A nagy kékség:
Mi köze ehez a pszihiátereknek?

FutureFry 2015.11.29. 15:34:28

@Fajankó: @Zoole[uk]: @A nagy kékség:
Nincs új a nap alatt. Már az ókori Görögoszágban is panaszkodtak a fiatalok tiszteletlenségére és neveletlenségére:
books.google.com/books?id=Ba4AAAAAYAAJ&pg=PA74-IA

2015.11.29. 15:42:52

@A nagy kékség: Nem olvassák a blogodat, azért. :)))

2015.11.29. 15:43:30

@Zoole[uk]: Bezzeg a kommunizmusban! Ott még a cigány is dolgozott. Rend és fegyelem mindenhol. :)))

FutureFry 2015.11.29. 15:46:45

@Bredpitt Monika: @P.Elliot:
Az ecetes chips tipikus angol snack, legalább is én Amerikában inkább csak import dolgokat áruló üzletekben futottam bele (pl. “Cost Plus World Market”). Amit viszont üzletben tényleg csak Nagy-Brittaniában láttam (és ettem) az a “Prawn Cocktail” chips:
www.amazon.com/Walkers-Prawn-Cocktail-Crisps-Pack/dp/B003BQCIRS

SzZoole 2015.11.29. 16:01:59

@FutureFry: azert mar az okorban is latszottak a liberalizmus jelei mert ugye a furdokben is lehetett nyiltan kocsogolni.Ma mar oda fejlodott a liberalizmus,hogy a kocsogok mar torvenyesen hazasodhatnak is:)))
Kellene egy megnevelo ember aki meg mondja,hogy mint hogyan csinaljunk helyesen:)))

DieNanny CH 2015.11.29. 16:04:04

@P.Elliot:

Jaj, erről a szexuális felvilágosításról van egy jó történetem!
Kb egy hónapja történt, hogy a legkisebb neveltem nagyon nem bírt magával, mindenkit ütött vágott, rúgott, stb.
Szegény nagytesóját, a 7,5 évest úgy eltalálta a lába között, hogy ő szinte csak fetrengeni tudott, még sírni sem... Na, mikor elmúlt neki a fájdalom, akkor már tudott panaszkodni, és azt mondja: Na, most R. miatt majd lehet, nem lehet gyerekem! ... Hát, én se köpni, se nyelni nem tudtam, majdnem elröhögtem magam, de megpróbáltam komoly maradni, és vigasztalni, hogy majd begyógyul minden...
:-)))))

SzZoole 2015.11.29. 16:04:54

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Bizony bizony,de Te ezt honnan tudnad,nem is eltel meg akkor:)))
Gondolom van egy ismerosod Es az mondta

blackhairlady 2015.11.29. 16:58:43

@diggerdriver: Szerintem nem felhaborodnak, hanem megallapitanak. Biztosan neked is van olyan kaja amin meglepodtel, sot kifejezetten emgbotrankoztal Angliaba koltozve, talan hangot is adtal neki (lasd par kommenttel feljebb). Nehanyan ezt a blogjukba is leirjak.
Miert is kene csak dicserni a valasztott orszagot, szerintem teljesen normalis ha a nekunk furcsa dolgoko egy kicsit rohogunk, attol meg nem kovetunk el hazaarulast:)

Bredpitt Monika 2015.11.29. 16:59:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ez nagyon jó. A gyerekek meglepik az embert néha.

Nálunk a régi cégemnél már szállóige lett ez a kis történet:

Kollégám fia a nagyszülőknél volt ahol összeveszett az unokatesójával és azt mondta neki, hogy hülye buzi. Nagymama meg kioktatta őket: nem is tudod mi az a buzi, ilyet nem lehet mondani. Mire a gyerek: de tudom, az a buzi aki az apukámat leelőzi. Ez mondjuk inkább a nálunk nem benzinnel megy az autó kategória.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 17:01:12

@adg: Így van.
A heti munkája után kapja az elismerést.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 17:07:31

@P.Elliot: Persze kell a kitüntetés, de azért túlzásokba sem kell esni. Nem könnyű a tanárok dolga, én leírtam mire gondolok.

A gyerekek érdekesek nagyon. Az, hogy mi hogy játszódik le egy gyerek fejében néha igazi rejtély.

A felvilágosításon már túl vagyunk. Már 11 éves, de sajnos mások is felvilágosítják, pl más gyerekei, akik hülyeségeket beszélnek.......

blackhairlady 2015.11.29. 17:12:47

@Bredpitt Monika: Viszont a jokkal, kiemelkedokkel szemben meg ugyanigy nem lenne fair ha nem ismernek el a munkajukat.
Ugyanilyen, hogy ne oltoztesd markas, jo ruhakba a gyereket, mert vannak szegenyek is a kozossegbe. Vagy ne adj neki ketto szendvicset tizoraira mert mert van akinek egy fel sem jut.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 17:17:36

@Signora con i capelli neri: Kell az ösztönzés, de az a gyerek, aki nekimegy a tanárnak mi a jó francnak lesz a hónap tanulója, még akkor sem lehetne, ha okos.

Na mi lesz Donald Trumppal? Úgy tűnik ez már nem vicc. Te mit szólsz ehhez?

SzZoole 2015.11.29. 17:20:52

@Bredpitt Monika: a gugolosban hasznalt szakkifejezes:)))

Bredpitt Monika 2015.11.29. 17:23:24

Szakkifejezés? Ez lesz a mai végszó számomra. Viszlát mindenkinek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 17:31:10

@Signora con i capelli neri:
Ezt biztos nekem akartad írni. Nekem semmi bajom a középső poszttal csak @Praliné.: -re reagáltam

blackhairlady 2015.11.29. 17:34:08

@Bredpitt Monika: A sztorit mar lejjebb irtad, igy en sem adtam volna neki, ez egyertelmu.

Nem tudom mi lesz, Trump vezet a repiknel, kerdes, hogy a part mennyire veszi komolyan, hogy az elso heleyn befutot jeloli.
ha igen, akkor az USAnak ennyi volt. Szerintem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 17:40:16

@Bredpitt Monika:
Mónika most nincs igazad.
A fiam mikor bekerült az új osztályba ugye a gyerekek között is rangsor van, tehát megkezdődött a helyezkedés. A fiam is benne volt egy bunyóban. Na délután az anyjával fejtágítás az igazgatói szobában hogy az ilyen itt nem szokás bla bla bla... Én meg gondoltam hogy jól van fiam mostantól te leszel a verekedős magyar gyerek.
Azon a héten a fiam kapta az aranymatricát. Mondja a tanárnőnek hogy de hát volt az a verekedés.
A tanárnő nem is volt hajlandó beszélni róla. Az elmúlt azért megkapta a kioktatást azt felejtsük el. Az aranymatrica a munkáért jár azt pedig kiválóan végezte.
Mindenhol máshol beskatulyázták volna mint te azt a gyereket. Pont ez a lényeg hogy a TELJESÍTMÉNYT díjazzák.
Az angol mentalitást lehet szidni de az egyik legszimpatikusabb benne hogy túllépnek a hibákon és azon dolgoznak hogy ne forduljon többet elő.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 17:45:43

@Signora con i capelli neri: de nehéz innen elszabadulni !!!

A sógorom szerint Hillary tönkre fogja tenni Amerikát. Én abból indulok ki, hogy a férje sem tette tönkre (dehát egy Mónika csak szeretni tudja Bill Clintont ugyebár).

Én ezerszer Hillaryt választom, mint Trumpot, nála csak G. W volt idétlenebb. De hát mit tudunk mi kisemberek. Majd meglátjuk mi lesz. Azért azt bírnám, hogy egy fekete elnök után egy nő jön. Ilyen sem volt még.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 17:52:17

@diggerdriver: Értem amit m ondani akarsz. Úgy tűnik nem ment át amit mondani akartam.

Magyarországon ez a fajta ösztönzés azért nem működik amit leírtam feljebb. Egy 30 fős osztályban nem lehet mindenki a hónap tanulója, meg a Star of the week. Kell őket ösztönözni, de ha már valaki a hónap tanulója, az legyen magatartásban is a hónap tanulója. A te fiad esete más volt, mint amiről én írtam. Meg is értem azt amiről beszélsz. Nekem legfőképpen ezekkel a hangzatos címekkel van a bajom.

Egy kisgyerek széket dobál, nekimegy a tanárnőnek. De ha okos és jól teljesít, akkor kapjon egy matricát, de ne legyen már a hónap tanulója, pedagógiai hiba.

blackhairlady 2015.11.29. 17:54:33

@Bredpitt Monika: Ne felejtsd el, a ferj es a feleseg ket kulonbozo szemely, attol hogy hazaspar voltak meg nem kozetkezik, hogy clintonne pont olyan jo/pont olyan xar (ki ki megitlese szerint:) lesz mint az ura. Mint ahogy azt sem tudhatjuk, hogy ha Bush jut tovabb, jobb vagy rosszabb lesz mint a testvere vagy az apja. Hiaba az azonos nev, lehetnek teljesenmas szemelyisegek.

P.Elliot 2015.11.29. 17:57:19

@Signora con i capelli neri: Ugye nem hiszed hogy ha Trump lenne az elnok / egy hulye pojaca, latni sem birom/, akkor azt csinalhatna amit akar!
Szerintem ahogy megfigyeltem, az elnoknek van egy kicsit szabad keze nem tul lenyeges dolgokban ami kell a jonep etetesehez, kerdes hogy vegzi el de a komoly dolgokban nem o dont. O csak bejelenti. Megvan itt szerintem mint a regi Velenceben a Tizek tanacsa, 10 okos ember akit csak ok tudnak hogy kik azok, 10 speialis teruletrol akik kidolgozzak, eldontik, egybevetik hogy hogy a legjobb, regen vege lenne Amerikanak ha nem igy lenne, es nem, nem zsidok kormanyoznak mielott valaki elojon az osszeskuvos elmeletekkel, 10 okos ember aki tudja hogy miert van ott, akik azt nezik hogy hogy lehet tekergetni a dolgokat ugy hogy az Egyesult Allamokat megvedjek es meg mindig annak hivjak es nem masnak.
En hiszek bennuk, jobban mintha egyetlen ember kezeben es hulye fejeben lenne mindenrol a dontes, regen rossz annak az orszagnak ahol az van.
En Hillarynak orulnek, kell egy noi elnok is mar, Obamat is csak azert valasztottak, / nem az esze miatt/ hogy kell egy fekete elnok is/ majd lesz indiai meg masfele is idovel/ hogy az emberek erezzek hogy nincs megkulonboztetes, mi egy orszag polgarai vagyunk a faj nem szamit.
Nekem ha mar not kell valasztani Carly Fiorina/ jol irom a nevet?/ jon be, okos, frappans, tudja mit beszel es nagyon kepzett, viszont szegeny Hillary nyelt Obamatol eppen eleget , aztan Bill is ratett meg elotte tobb lapattal, megerdemelne az elnoki szeket. Se jobb, se rosszabb nem lenne mint a tobbiek.

Bredpitt Monika 2015.11.29. 18:02:02

Én Hillaryt egyébként is szeretem. Olvastam tőle az Élő történelem c. könyvet. Amerikának nagyon nagy szüksége van olyan politikusra szerintem, akinek jó külügyi kapcsolatai vannak. Neki pedig vannak, illetve voltak. Bejárta a világot és nagyon nagy hatással van a nőkre pl, akik nagy szavazótábort képviselnek.

Egyébként nekünk is van egy politikusunk, akinek volt szerencséje személyesen is megismerni. Az LMP s Osztolykán Ágnes akit a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntették ki és Hillary adta át neki a díjat (hű de jó, hogy megnéztem most, látom van egy blogja Ágnesnek, ebbe belenézek, a parlamenti kulisszatitkok, úgy tűnik).

P.Elliot 2015.11.29. 18:02:35

@Bredpitt Monika: Vissza tudsz emlekezni hogy amikor gyerek voltal akkor milyen nemi felvilagiositast kaptal a baratnoktol? Egyik furabb mint a masik, tudok rajta mulatni ha visszagondolok. De nem volt baj, idovel helyreallt az egesz dolog komoly felnott felvilagositasa nelkul mert ilyet en nem kaptam akkoriban. Az anyam szegyellt volna beszelni velem ilyenrol....A mai gyerek a teve jovoltabol es akkor nem is beszelek az internetrol, mindennel igen koran tisztaban van.

P.Elliot 2015.11.29. 18:06:17

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Hehehe....Na latod, hallott valamit es elraktarozta hogy ha valakinek odarugnak abbol meg az is lehet hogy nem lesz gyereke....Lassan kiepul a "tudasa" minden vonalon....aranyos lehetett a szitu, illetve a beszed.

P.Elliot 2015.11.29. 18:11:46

@diggerdriver: En is ennek a hive vagyok hogy ne nyomjanak el egy gyereket azert mert valahol nem tud, akar, teljesiteni, valamelyikben ahol tud, jutalmazzak meg. Hogy erezze hogy valamit o is tud aztan talan meg ennek a tudataban kedve is lesz felzarkozni...

©________ 2015.11.29. 18:19:15

@diggerdriver:
a tyúkoknál is van csipkedési sorrend

:DDD

Taxomükke (UK) 2015.11.29. 18:23:22

@diggerdriver: " Ki is fogytam a készletből de mindjárt megyünk bevásárolni és pótolni fogom.:))))))))))))))"

Vasárnap vásárolni????? Hát hol élsz te??????

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.29. 18:24:01

OFF

Egyszerű emberekből álló utasok beszélgetnek mögöttem a buszon.

"Angliában ugyanazzal a munkával 300 ezret lehet keresni."

Na, ezek szerint mégiscsak működik a parasztvakítás.

ON

2015.11.29. 18:32:35

@Zoole[uk]: Nekem is csak mondták. ;)

SzZoole 2015.11.29. 18:49:19

@A nagy kékség: milyenek az egyszeru emberek?Az atlagra gondolsz?Te is csak azt mondod magadrol,hogy egyszeru melos vagy.Vagy megsem?Atlagon felul vagy?Miert?
Van haverom,9 eve dolgozik a Arriva-nal a cricklewoodi telephelyen az A5-on az Edgware Road-on,£14 az orabere.Te okos/atlagonfeluli gyerek vagy,szamold mar ki,hogy az Ö fizetese hanyszorosa a tiednek.
Vagy van egy masik,1992-tol(az tobb mint 23 ev)a baratom,Ö meg mar evek ota a National Express-nel dolgozik es innen Londonbol Hollandiaba/Amszterdam-ig csinal jaratokat,na az Ö penze meg ettol is jobb.
Sot,ha lenne D1-es kategoriam £12.40-es oraberert tudnek dolgozni egy 16 szemelyes kisbuszon(kezdober)
So what?

DieNanny CH 2015.11.29. 18:50:14

@A nagy kékség:

Ugyan már. Hiszen igaz! Csak nem hallgattad tovább a beszélgetést, ugyanis a beszélgetőtárs erre azt válaszolta: igen, de egy lyuknyi szoba 150 ezer, a buszbérlet pedig 50 ezer. Kajára elmegy újabb 50 ezer, és akkor még nem is éltél, nem vettél magadnak még egy fél doboz sört sem! - Na, szóval, legközelebb hallgatózz tovább.

SzZoole 2015.11.29. 18:54:25

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: hat igy konnyu:)))
En eltem benne valamenyit,ugy 16 evet,tenyleg ugy feltek a rendortol,mint a tuztol.

2015.11.29. 18:54:30

@A nagy kékség: Te is ugyanolyan egyszerű ember vagy... :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 18:59:01

@P.Elliot:
Hillary kiváló elnöknő lenne. Az utóbbi évtizedek legkiválóbbja.
Az utóbbi negyven év legkiválóbb elnökei szerintem Reagen, Clinton és talán az idősebb Bush.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 19:02:47

@Praliné.:
Általában minden közösségben van hierarchia.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 19:13:10

@Taxomükke (UK):
Európában baszod, Európában...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2015.11.29. 19:23:29

@diggerdriver: ugye? Ha ragondolok, gorcsbe randul a gyomrom. Mondjuk en alapbol nem birom megenni a savanyu dolgokat.

2015.11.29. 19:34:38

@Zoole[uk]: Figyelj, azt is megmondják, hogy külföldön szar élni. :)

SzZoole 2015.11.29. 19:37:30

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: mert itt is dolgozni kell,hat hogyne lenne mar szar:)))

Muscari 2015.11.29. 19:45:13

@A nagy kékség: mi lenne, ha egy nap eltelne ugy, hogy nem dorgolod az orrunk ala, hogy szerinted milyen szar kulfoldon elni? Rohadtul unalmas mar.

fhdgy 2015.11.29. 19:58:44

Az emberek többsége kiakad, ha valaki érdemtelenül, uram-bátyám kapcsolatokon keresztül stb. jut jól fizető pozicióba.

Szeretnénk, elvárnánk, hogy csak és kizárólag a teljesítmény legyen a meghatározó és ne az ügyeskedés, az elvtelen helyezkedés, a susmus stb.

Hogy ez így is legyen, a gyerekeinket is ebben a szellemben kellene nevelni, de felháborodunk, hogy osztályozzák őket, házi feladat van, tanulni kell, sőt uram bocsá' teljesíteni is kellene.

Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy a szülők nagyobbik része csak jó jegyeket szeretne a gyerekének és nem nagyobb tudást.

Dícsérgetést, akkor is, ha vannak nála sokkal jobbak is az osztályban? Nem baj, "igazságos"-nak kell lenni, az átlagost vagy az az alattit is dícsérni kell, mert sérül a lelke.

Aztán csodálkozunk, hogy felnőttként nem találja a helyét? Ott osztályoznak, igaz nem jegynek hívják, hanem fizetésnek, előmenetelnek stb.

Sok felnőttet ismerek, aki nem tudja elfogadni, hogy kevesebbet tud csak teljesíteni mint a másik, és mégsem ő kap több fizetést, pedig neki jár!!!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 20:05:31

@diggerdriver: egyetértek, főleg egésznapos iskola után gylkosság a lecke. te se ásod fel a kertet a napi 8-9-10 óra munka után házifeladatnak, mikor hazamész :-)

fhdgy 2015.11.29. 20:20:19

@Dragonlady (Bp, Hun): Digger lehet, hogy nem ássa fel a kertet 8-9-10 óra napi munka után, mert nincs is rákényszerítve, nincs is hozzá kedve. Nagyon sok ember van Mo.-on, akinek, ha van kedve, ha nincs, fel kell ásnia, mert a fizetése csak annyi, hogy ne tudjon belőle éhendögleni, de ahhoz már kevés, hogy jó is lakhasson.

Múltkor Budapestről utaztam vonattal haza. Nagykátáig ( ők addig utaztak ), akarva, akaratlanul, fültanuja voltam egy beszélgetésnek.

Arról beszéltek, hogy munka mellett ki mit csinál még, hogy tudjanak egy kicsit boldogulni. Az itt kommentelők közül sokunknak már az a munka önmagában is megerőltető lenne, nem hogy munka mellett.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 20:26:51

@Schrammel Ivett: nyilván észreveszik a színt, ahogy azt is észreveszik, hogy Józsinak szőke a haja, Rózsinak meg vörös, csak hogy ennek mikor és ki milyne jelentőséget tulajdonít, az baromira nem mindegy. (5-6 éves gyerekekkel dolgoztam sokévig, általában thai, de volt kevert és európai is köztük minden évben.)
múlt hónapban a kisfiammal elmentünk tágabb családot látogatni, a fiam unokatestévre, aki 5 éves, pelenkázáskor megkérdezte, hogy miért olyan barna a feneke (mert sötétebb, mint a többi része). azt mondta neki az apukája, hogy mert ő olyan színű. nem keverte bele, hogy mert az ő apukája indonéz vagy blabla. ha még soha nem látott volna fekete szemet, mert mindenki kék szemű lenne itt, akkor azt kérdezte volna talán, és annak is ugyanennyi lenne a jelentősége.
egyébként meg marha kíváncsi vagyok, hogy mikor fog vagy át fog-e csapni a sok lelkendező néni meg anyuka (jajjdegyönyörűszépséges ez a gyrek) abba, hogy de ne játsszál azzal a "néger" kisfiúval. mennyi lesz az a rassz jegy, ami még belefér a szépséges cukiba, és mi az, ami már sok. gyanítom, hogy mikor kihullik a babahaja és sűrű göndör haja lesz, gyaíthatóan, akkor lehet, hogy már nem csak kis cuki lesz. (próbálok nem állandóan félni ettől, csak figyelek nagy kerek szemekkel perpill, egyébként még mindig sokkal világosabb a bőre, mint gondoltam, hogy lesz, de azt mondják, még mindig sötétedik kb egy éves koráig.)
juteszembe, cigánytémában én se "világosodtam meg" 9-10 éves koromig, erre konkrét dolgokkal kapcolatban emlékszem pontosan, amik az osztályban történtek egy jól körülhatárolható időszakban (mert voltak cigányok, de mivel ez egy jó környék, abszolút nem az "olyan fajta" cigányok, csak akik kinézetre és származásra cigányok.)

2015.11.29. 20:30:07

@Zoole[uk]: Itthon is kell dolgozni, itt valami másról lesz szó. A savanyú a szőlő és a dögöljön meg a szomszéd tehene hozzáállást inkább mondanám az okának.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 20:31:31

@Schrammel Ivett: "Az angol írás -olvasás jóval nehezebb, egyenként kell minden szó írott alakját is tanulni.."
bocs, de ez akkora baromság, mint ide Tokió.
azért vannak kőkeményen szabályok, nem totálisan random a szavak leírása. csak persze sokkal többmindent kell megtanulni, ez tény. de hát ez te is tudod nyilván, biztosan jól tolod az angolt és a gyerekek is. de annyira elegem van abból, amikor valaki ezt mondja. (pont azoknak a bizonyos 5-6 éveseknek tanítottam a stabil alapokat, aztán később amikor nagyobbakkal dolgoztam, akkor meg tovább is, tudom pontosan, hogy miről beszélek, és hogyan lehet angol helyesírást / phonicsot tanítani.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 20:35:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ez nagyn aranyos :-)
én lettem volna az a gyerek, aki alvásidőben stikában kieszegeti az összes csokit, már ha elérhető helyen volt a naptár :-)))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 20:38:33

@fhdgy: tudom, hogy mik a realitások, nem élek szatyorban :-) illetve inkább :-(
de én arra mondom ezt, hogy ideális esetben egy felnőtt se dolgozik napi 8-10 óránál többet, úgyhogy egy 6-8-10 éves gyerektől a napi 8 óránál többet nayon nem kellene elvárni.
mellesleg szerintem az egész napos iskola hatékonysága a magyar módszerrel elég csúnyán mgkérdőjelezhető, de ebbe nem akarok belemenni, mert csak felbosszantom magam.
olyasmi, mint ha nekem egy hetem van megcsinálni egy fordítást, akkor egy hétig nyűglődök vele, de ha csak két napom, akkor nekimegyek és megcsinálom két nap alatt rendesen.
(örülök, hogy látlak :-) mintha el lettél volna tűnve, vagy csak én voltam figyelmetlen?)

SzZoole 2015.11.29. 20:42:53

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: a joisten sem tudja,hogy milyen komplexusokban szenved....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 20:51:28

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
a nagycsoportban volt egy jelenet jópár éve, goondolom, tévéből szedhették össze, hát dobtam egy hátast ott azonnal, kislány feküdt a földön felhúzott lábakkal, lába között egy múanyag baba, sikítozott (!), és egy kisfiú mint orvos ügyködött, hogy felvette a babát, megmutatta a kislánynak, hogy itt van a gyereked.
volt jó kis dressup corner, és egy kisfiú, aki mindig lánynak öltözött. mostmár hetedikes asszem, hát kíváncsi lennék rá, sajnos már nagyon az elején elment aztán másik iskolába, nem is láttam utána. (hm, az ilyesmire manapság mi a szokás, mit kell reagálni?a lány öltözhet fiúruhába, a fiú nagyn nem öltözhet lányruhába, mármint nagyon más a megítélése úgy általában.)

DieNanny CH 2015.11.29. 20:53:01

@Dragonlady (Bp, Hun):

Igen, elérhető helyen volt - de nem lett volna rá lehetőséged, mi mindig bent voltunk alvásidőben... :-D
(Ja, és adventi gyertyát is gyújtottunk - az is nagyon tetszett nekik. Meg mézeskalács-sütés, stb...)

fhdgy 2015.11.29. 20:53:11

@Dragonlady (Bp, Hun): egy kicsit jól esik, hogy hiányoztam. Igen, egy kicsit eltüntem, pontosabban olyan helyen voltam majdnem kettő hétig, ahol az internet tünt el valamilyen mértékig. Mobilinternet edge, no ettől elment a kedvem internetezni. Előtte meg önszorgalomból annyit dolgoztam, hogy nem maradt energiám.

Abszolút igazad van, hogy ideális esetben egy felnőtt sem dolgozik 8-10 óránál többet, de könyörgöm, hol vagyunk mi az ideális körülményekhez?

Hidd el, nagyon sok ember boldog lenne kis hazánkban, ha napi 8-10 órás munkával legalább a minimál bért megkeresné. Van elképzelésed arról, hogy hány ember dolgozik 8-10 órát vagy még többet minimál bérért, úgy, hogy be sincs jelentve vagy csak 4 órára? Bredpitt Monika nálam tájékozottabb a témában, őt kellene megkérdezned.

Shanarey 2015.11.29. 20:56:53

Az első poszt megint gumicsont, de legalább benne van a lényeg, amit én egy jó ideje már ide leírtam, csak nem ugyanígy.

Ennyi a lényeg, a többi csak rizsa:

"Kezdjük a legfontosabbal: mivel a szülők többsége a létbizonytalanság, vagy legalábbis a kiszámíthatatlan jövő, bizonytalan munka és karrier lehetőségek, bizonytalan anyagi helyzet elől költözik külföldre, amennyiben ez a vállalkozás beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a szülők elégedettek, „rendben vannak”, sokkal inkább képessé válnak biztonságot sugározni a gyerekek felé, ami a gyerekek szempontjából elengedhetetlen feltétele a saját biztonságérzetüknek"

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 21:00:14

@fhdgy: ezt értem, csak az a baj, hogy nemcsak a tananyag bemagolása és visszaböfögése a teljesítmény. simán lehet, hogy az állandóan örökmozgó, nyughatatlan Géza aztán válogatott kézilabdás lesz, a pad alatt kakaós csigával seftelő Tomi cukrászdát nyit, a padot összefirkáló álmodozó Timi grafikusként fut be, a tanárok ellen lázadást szító Judit egy civil szervezetnél lesz főszervező, az istenverte Botond pedig, aki a nagyszüntben kiszereli a diri autójából a sebváltót,jólmenő autószerelő lesz. miért ne. (jó, persze, a legtöbb ember átlagos, meg sok csínytevőből lesznek aztán totál elveszett emberek stb stb értem - de baromira nagyon érdekes volt most 39 éevsen összefutni egy csomó volt ált. isk. osztálytársammal, persze néha rájuk is szoktam keresni, mert ez nekem ilyen mániám, hogy néha eszembe jut valaki, és rákeresek, szóval pl a grafikus meg a cukrászdás osztálytársak léteznek itt nagyon is a közelemben.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 21:02:59

@fhdgy:
akkor szívjanak már hatévesen, mert felnőttként is szívni fognak?
lehet, hgy ezt kellene a fiammal is, holnap kiverem az ágyból fél hétkor (jajj dehogy), hogy menjen csináljon magának reggelit és húzzon dolgozni, mert felnőtt korában is ez lesz a rendszer :-D

33621 2015.11.29. 21:03:17

@Dragonlady (Bp, Hun): Azért aki ma, vagy régebben Magyarországon előrébb akart jutni az átlagnál, az felásta munka után a kertjét, vagy egyéb más dolgot is megcsinált. Ha mást nem, hát tanult valamit amit később fel tudott használni!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 21:09:42

@33621:
ne beszéljünk már el egymás mellett légyszi. arról volt szó, hogy ideális esetben a felnőtt se dolgozik napi 8-10 óránál többet, ne várjuk ezt el 6-8-10 éves gyerekektől. az ő esetükben a munka (iskola) nélküli/utáni fejlődés (kvázi másodállás) legyen az, hogy olvas, amit szeretne, legóval játszik, focizik a haverokkal az utcán, beszélget a szüleivel, pancsol egyet az uszodában, biciklizik egy kört, meglocsolja a virágokat, játszik a kutyával, elszalad bevásárolni (ha olyan a hely és a helyzet), segít a kistesójának felvenni a pizsamát.... nem még megold három oldal matekpéldát.
kedvenc sztorim még, amikor egyest kaptam házi feladat hiányért azután, amikor az öcsém megszületett és anyu hazahozta a kórházból (negyedikes voltam). valami olyan feladat volt, amit szülő segítsége nélkül nem lehetett megcsinálni. igazi pedagógiai sikersztori volt.

fhdgy 2015.11.29. 21:14:25

@Dragonlady (Bp, Hun): A lényeget tekintve, mind a kettő válaszoddal egyetértek, vagy inkább egyetértenék.

Ahhoz, hogy az elsővel teljesen egyetértsek, olyan oktatási rendszer kellene, vagy legalább olyan "rendszerellenes" pedagógusok, ahol észrevennék a tehetséget és támogatnák is.

Tömören, röviden egy olyan oktatási rendszer kellene, ami gyakorlatban is ismerné a tehetséggondozást. No, ettől megint olyan messze vagyunk, mint a 8-10 órás tisztességes munkából való tisztességes megélhetéssel.

A második válaszodhoz: ha beszélnél pl. sikeres sportolókkal, nem hiszem, hogy sok lenne köztük, akiket a szüleik hagytak sokat aludni. Tudod, aki sokat alszik, az nem ér rá élni.

Mikor jön el a pillanat, amikor egy szülő nem azt nézi, hogy mi jó éppen most a gyerekének, hanem azt, hogy mi lesz majd jó? Tudom, kemény kérdés, de kérdés!

2015.11.29. 21:17:50

@Zoole[uk]: Ez nem baj. Az a baj, hogy nem veszik észre magukat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 21:24:57

@Dragonlady (Bp, Hun):
Mi a hetvenes években az utcán nőttünk fel. Az úgy volt hogy hazamentünk az iskolából bevágtuk a sarokba a táskát és mentünk az utcára. Kezdésnek kiültünk az árokpartra egy-egy karéj kenyérrel ami kétkilós kenyérből volt szelve és ki zsírosként ki vajas-lekvárosként ette. Aztán foci játék sötétedésig. Másnap negyed órával korábban mentem iskolába és valamelyik stréberről lemásoltam a leckét. Abból éltem amit órán összeszedtem.
Így aztán senki maradtam...
:))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 21:28:33

@fhdgy:
Mikor jön el az az idő mikor a szülő nem azt várja el a gyerekétől amihez ő hülye volt,
Mindenkinek a gyereke kimagasló zseni csak azt nem tudom hogy húsz év múlva ki ül bele a diggermachine-ba vagy ki hegeszti össze a gépeket?

fhdgy 2015.11.29. 21:34:27

@diggerdriver: Remélem, hogy a "senki maradtam" túlzást is jelent, annak ellenére is, hogy a lényeget is kifejezi: hogy mi lesz a gyerekből, attól is függ ( erősen ), hogy mit követelnek meg tőle.

Apám csak annyit követelt meg tőlem, hogy jó tanuló legyek, de azt már nem, hogy kitünő is. Neki a jó tanuló azt jelentette, hogy négyes átlag felett és legyen egy-két tantágy amiből megérdemelten ötös.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mennyivel vihettem volna még többre, ha magasabbra emelte volna a lécet.

Utólag ( 63 évesen ), sajnálom, hogy nem emelte magasabbra azt a bizonyos lécet! Szerintem több is volt bennem, de mert nem volt követelmény, hát nem teljesítettem a többet!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.29. 21:36:14

@diggerdriver:nekem gyorsan ment a lecke és sokat logtunk barátokkal. Muszáj volt lecke is, mert különben a Mini Digger felek kinyuvadztottak volna h nincs kiről másolni :-D. Aztán én se "vittem semmire" :-)

fhdgy 2015.11.29. 21:45:27

@diggerdriver: Nekem szerencsém volt. Apámnak nem voltak konkrét elvárásai. Ő is szeretett volna tanulni, de a múlt század 20-as éveinek vége, 30-as évek, meg a nagyapám hozzáállása nem tette lehetetővé neki.

Ő arra bíztatott, hogy tanuljak. Ha nem, akkor dolgoznom kell! Ja, és gondoljam meg, hogy melyik a jobb nekem!

Diggerdriver-re is, hegyesztőre is szükség lesz, a jövőben is. Ma ugyan mindenki más akar lenni ( úgy értem diplomás ), ha nem csak a diplomásokat fizetik meg, akkor meg fog fordulni a trend.

Nekem Németországban az ( is ) tetszett, hogy a szembejövő emberről nem lehetett megmondani, hogy mérnök, tanár, szakmunkás vagy valami más! Sem kinézetben, sem viselkedésben nem volt szemetszúró különbség.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.29. 21:50:31

Már megint elfelejtettem azt a nyavajás szmájlit, így most páran ismét jól felhúzták magukat. Bocs! :)

Mrs. Clayton 2015.11.29. 21:51:43

@diggerdriver: ezeket reszben mar ma is robotok vegzik 50 ev mulva meg csak azok fogjak, szaz eve a napszamosok mondtak h majd megnezik ki kapalja a foldet meg szedi le a termest.
Azota kiderult: gepek.

Bal 2015.11.29. 22:21:33

@Schrammel Ivett: típusfüggő. Nekem pl. az egyik gyerekem élvezi az akadémiai teljesítményrendszert, mert sokkal jobban teljesít a környezeténél. A felnőtteknél akar kitűnni, a kortársai nem érdeklik. Sikerorientált, és megnyugvást / biztonságot talál abban, ha napról napra bizonyíthatja, hogy jobb a többieknél. Amolyan klasszikus okoskatörp, enyhén aspergeres jegyekkel. Másik gyerek meg nem ilyen.

Bal 2015.11.29. 22:24:18

@Mirjam2: Ha utánaolvasol, régóta bizonyított tény, hogy a gyerekek született rasszisták. Pl.:

time.com/67092/baby-racists-survival-strategy/

Az én gyerekeim négy évesen legnagyobb megrökönyödésünkre egymástól függetlenül azzal jöttek haza az iskolából, hogy a néger gyerekeket utálják, és nem akarnak velük játszani. Tőlünk a legenyhébb rasszista megnyilvánulást sem hallhatták sosem.

Bal 2015.11.29. 22:46:40

@Schrammel Ivett: nekem is szimpatikus, hogy mindenkit motiválni akarnak, és jó, hogy a gyerekeket próbálják a saját mércéjük szerint mérni, mindenkit a saját előrehaladása alapján ítélni. De ... nekem ezzel együtt is meghökkentő volt, hogy a fiam azért kap kitüntetést, mert "constantly challenging himself". Azért, hogy mondjuk matekból két évfolyammal a sajátja előtt jár, semmiféle elismerést nem kap.

Azért a realitás az, hogy a valódi életben létezik abszolút skála, és bizony tudni kell magunkról, hol teljesítünk ebben, mert különben irreális elvárásaink lesznek az élettől. Felnőttként nem az lesz a lényeg, hogyan éred el, hanem hogy mit sikerül a többiekhez képest; és ezt az üzenetet nem árt a gyerekek fejébe viszonylag korán eljuttatni, hogy motiváltak legyenek a saját teljesítményük abszolút értelemben vett javítására.

Nekem kicsit félő, hogy így a gyerekek irreális elképzeléseket fogalmaznak meg magukban arról, hogy mit is jutalmaz majd az élet. Nem a tanárok által random kitalált, személyre szabott önkényes szempontokat fogja, hanem bizony olyanokat, hogy hány perc alatt milyen nehéz problémát tudsz megoldani, vagy hogy milyen jó kapcsolatteremtő vagy. És sajnos bizony a többiekhez, és nem magadhoz képest. És ebben nagyon igazságtalan is tud lenni.

Persze lehet azt mondani, hogy ráérnek még ezzel szembesülni később is, ez nem az iskola dolga. Nem tudom.

monománia 2015.11.29. 23:30:48

@fhdgy: nem azért kell az "átlagos" gyereket dicsérni, hogy ne sérüljön a lelke.
egy gyereknek még nincs kialakult identitása, a visszajelzésekből alakítja ki, hogy ő kicsoda. ha azt mondod neki, hogy fiam, te hülye vagy, akkor elhiszi. ezek a minősítések olyanok, mint az önbeteljesítő jóslatok.
(mellesleg nincs átlagos gyerek. csak vak pedagóg, aki nem látja meg a gyerekben, hogy az miben kiemelkedő és miért lehet (kell) megdicsérni, merre kell orientálni.)

Muscari 2015.11.30. 00:45:31

@adg: pedig próbáld ki. Frissen szüretelve a legjobb, vigyél magaddal citromot meg egy jó erős kést :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.30. 01:04:23

@Bal: nyilván más működik egy 6 vagy 9 vagy 14 vagy 18 évesnél. Még szerintem persze kell hogy legyen egy alap elvaras is mindenki felé, nem elég próbálkozni. Telefonon nincs türelmem to bbet most bocs :-(

blackhairlady 2015.11.30. 01:55:44

@P.Elliot: a jo vezeto mindig ki tudja valasztani a megfelelo szakembert, tanacsadot, biztosan igy van ez az elnokoknel is. Viszont a vegso szot megis csak neki kell kimondani, az a 10 okos ember nagy valoszinuseggel minimum 3 fele megoldast kinal, melyik a legmegfelelobb?
Nekem is szimpatikus a holgy jelolt, bar ami a leginkabb ellene szol az az, hogy csodbe vitte a HP-t.
Clintonnenal pedig nekem nagyon visszatetszo volt amikor a moderator arra a kerdesere, hogy miert o lenne a legmegfelelobb jelolt az elnoki pos,tra, a valasza az volt, hogy mert no es nem volt meg noi elnok. Szerintem ez nagyon szegenyes valasz, eleg szexista is, es nem melto egy elnokjelolthoz.

blackhairlady 2015.11.30. 02:08:37

@diggerdriver: de akkor semmifele elvaras ne legyen a szulonek a gyerek fele? Ahogy esik ugy puffan? Eleg ha bejar a suliba, aztan majd csak lesz valahogy?
Ha nem vis,em el kiprobalni kulonfele dolgokat akkor sosem derul ki, hogy mihez van tehetsege.
Persze tudom, hogy van az a fajta szulo is akit te emlitesz, de szerintem a tobbseg csak jot akar a gyerekenek. A fizikai munkat meg azert nem szeretnek nekik, mert latjak, hogy mennyire faraszto, kimeriti tud lenni, ettol probaljak megovni oket. Perszeez sem mindegyikre igaz, gondolom te sem faradsz el fizikailag:)
Nekem anyukam hatarozottan es visszavonhatatlanul kijelentette, hogy kozgazdasagiban kell tovabbtanulnom, mert a ceruzat talan meg elbirom a 30 kilommal:)))))
O galvanizalo volt a finommechanikai gyarban, hullafaradtan jott haza mindennap, voltak tanuloi is a szakmunkaskepzobol, nem szerette volna ha nekem is olyn nehez munkat kell csinalni egesz eletemben.

adg 2015.11.30. 02:55:09

@Muscari: majd talan egyszer. Valamikor. Az allaga szamomra ehetetlenne teszi. :)

2015.11.30. 05:29:17

@Bal: Akkor en, meg az altalam ismert gyerekek mind ufok vagyunk / voltunk. Beleertve pl. az egyik feher kisfiut akit ismertem, aki altalanos iskolas koraban kerdezte az anyukajatol (a baratnomtol) hogy miert van az hogy x baratjanak csokolade szinu bore van, nekunk meg nem. Gondolom te sem gondolod komolyan hogy mindenfele kulso behatas nelkul 'jottek ra' a gyerekeid hogy ok 'utaljak a negereket'.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.30. 07:27:33

Itt mindenki arról beszél, hogy mi legyen a gyerekből; hogyan szerezzen "piacképes" tudást, amiből majd meg fog tudni élni, de az valahogy senkit nem zavar, hogy a nagyitól kezdve a szülőkön át egészen az unokáig egyre több a tahó ember, aki köszönni sem tanult meg, és aki szó nélkül dobja el a szemetet (például a cigicsikket) az utcán.

Bal 2015.11.30. 09:23:17

@Mirjam2: elolvastad a linkelt cikket? Vagy ez a tudomány izé egy ilyen hülyeség, és te jobban tudod?

Void Bunkoid 2015.11.30. 09:52:33

Ezek a kaják....b*zmeg....sajnos a konyhájukon máig látszik, hogy ottragadt tengerészek leszármazottai :) minden konzerv, konzerv, meg tartósított vákuumcsomagolt.

Nincs is friss kaja Új-Zélandon? Vagy mind felzabálták a hobbitok? :)

Evain 2015.11.30. 11:10:27

@fhdgy: "Arról beszéltek, hogy munka mellett ki mit csinál még, hogy tudjanak egy kicsit boldogulni. Az itt kommentelők közül sokunknak már az a munka önmagában is megerőltető lenne, nem hogy munka mellett. "

Már korábban is volt olyan megjegyzésed, amiből az tűnik ki, hogy nem vagy túl jó véleménnyel az ide kommentelőkről. Miértis?

fhdgy 2015.11.30. 11:28:49

@Evain:

Egy: többes szám első személyt használtam, tehát nem vonom ki magamat sem a kritika alól.

Kettő: Az a vonat, amivel jöttem haza, talán du. három fele indult a Keletiből. Így gyaníthatóan az utasok nagy része reggel hatra jár dolgozni és du. kettőig dolgozik.

A menetidő Nagykáta és a Keleti között kb. 50 perc. Tehát reggel öt előtt el kell indulnia otthonról, hogy hatra a munkahelyen legyen. Haza kb. du. négy körülre ér.

A beszélgető emberek, akiket konkrétan hallottam, állatokat tartottak ( az egyik disznókat és nem keveset ). Ez azt jelenti, hogy szerintem kb. reggel háromkor fel kell kelniük, hogy az állatokat ellássák, mielőtt elindulnak.

Ha du. négy körül hazaér, megint van egy-másfél óra munkája az állatokkal.

A többit rád bízom.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.30. 11:38:47

@Bal: Természetesen itt és értékelik a gyerekek iskolai teljesítményét tantárgyak szerint, év végén egy hosszú, részletes szöveges értékelést kapunk és A-B-C-D-E "osztályzatot", nemcsak a tantárgyakról, hanem a magatartásról, órai aktivitásról is, az önálló munkáról, a csapatmunkáról, a többiekhez való viszonyáról.. Év közben is írnak teszteket, hetente spelling (helyesírás) tesztet, ritkábban a többi tárgyból, de ott csak pontszámot kapnak, nem "osztályzatot". Tehát kapnak reális értékelést az iskolai teljesítményről. Év közben az aktuális tudásszintnek megfelelően kis létszámú csoportokban tanulnak (tantárgytól és életkortól függ hogy 3 vagy akár 5 csoport is van egy osztályon belül.) Év közben is van a csoportokban átjárás, ha javul vagy romlik a teljesítménye, másik csoportba lép. Tehát nem skatulyázzák be őket. Szóbeli felelés viszont egyáltalán nincs, énekórán ha valaki akar, kiállhat a többiek elé énekelni, de nem kötelező.. Rengeteg a csapatmunka, ami az életre készíti fel őket.

Evain 2015.11.30. 11:54:56

@fhdgy: hmm, nos, én reggel 5:50-kor kelek. Elmegyek edzeni, mert máskor nincs rá időm. Utána elmegyek 8-ra melózni, hazaérek 5-re, vacsorát főzök, heti kétszer fél 6-kor elmegyek este suliba, ahonnan 10-re érek haza. Amikor nincs suli, akkor én fektetem vacsora után a gyerekeket, aztán utána elmegyek bevásárolni, majd leülök tanulni.
Igen, tudom, hogy a különbség abban van, hogy nekem nem létszükséglet, de kizártnak tartom, hogy kivétel lennék, aki erősíti a szabályt.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.30. 11:55:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Én azt tapasztalom a kisebb gyerekeimnél és az osztálytársaiknál, (6,7 és fél évesek most) hogy nagyon megküzdenek az olvasással, még harmadikban is. Hibátlanul beszélnek angolul, de az általuk ismert angol szavaknak sokszor nem ismerik fel az írott alakját, mivel velünk felnőttekkel ellentétben nem egyszerre tanulták azokat és ezek gyakran köszönőviszonyban sincsenek egymással. Így nekünk, akik ezt egyszerre tanultuk, az írás, olvasás jóval egyszerűbb angolul. Magyarul egy gyerek fél-egy év alatt megtanul olvasni, gyakorlatilag ha ismeri a betűket, olvasni is tud hellyel-közzel.. Ez itt nem így van.. Még 7. osztályban is sokan tragikusan teljesítenek a spelling teszteken. Több év iskola után kezdenek el hosszabb regényeket olvasni, mert előtte nem élvezik, mert nem megy nekik a folyékony, értő olvasás. A legnagyobb lányomnak érdekes módon sokkal könnyebben ment az angol írás olvasás, ő magyar iskolába járt másfél évig, tudott már magyarul írni, olvasni és az angolt is úgy tanulta itt, hogy írta, olvasta is a szavakat, ellentétben a kicsikkel, akik akkor 3-4 évesek voltak és csak hallás után tanulták a nyelvet, ahogy a helyi gyerekek. 2 év után a legjobb angolos lett az osztályban az anyanyelvű gyerekek között. Azt gondolom, hogy lényegesen könnyebb magyarul egy gyereknek megtanulni írni -olvasni mint angolul, mert az angolban bár vannak szabályok, de rengeteg a kivétel. Persze lehet, hogy az olvasástanítás módszere sem tökéletes..

fhdgy 2015.11.30. 12:17:36

@Evain: Nagy különbség van aközött, hogy valaki 3-kor vagy 05:50-kor kel. Az is nagy különbség, hogy iskolapadban ücsörög, vagy kemény fizikai munkát végez. Mielőtt ezért meglincselnél, matematikus vagyok, én is ültem iskolapadban.

Tudod, sok embert ismerek, akik irodában dolgoznak és osztják az észt, hogy mennyire elfáradnak. Lehet, de abba belehalnának, amit sok ember kénytelen ( akár irodai munka mellett is ) csinálni.

Evain 2015.11.30. 12:30:19

@fhdgy: Tudom, hogy mi a fizikai munka, volt olyan időszak az életemben, amikor lovardában melóztam 7-től 7-ig. 30 ló után trágyáztam ki az istállót, etettem meg őket, zabot daráltam, nyergeltem, leckét adtam. Hétvégén is. Fizetés nélkül, pusztán lelkesedésből.

Igazad van, ez tényleg így van, én azt kérdőjeleztem meg, hogy az ide írogatók nagy részét is ide sorolod, holott semmit nem tudsz rólunk.

fhdgy 2015.11.30. 12:45:29

@Evain: Tudod, én is dolgoztam lóval és tehenekkel is. Nem a nyergelés ( ezt nem is csináltam, mert igás lovak voltak), a trágyázás, a zab darálás volt a legnehezebb.

Tudod, egy lónál, egy tehénnél annyi kocsi széna kell, ahány láb van. Tudod, hogy ehhez mennyit kellett kaszálni, forgatni, gyűjteni, a szénát behordani?

Valld meg igaz hitedre, hogy valaha is egy nap lekaszáltál egy kateszteri hold rétet? Ha igen, akkor azt mondom, hogy tudod, hogy miről beszélünk, ha nem, akkor ne akard megtudni, mert akkor szembesülsz azzal, amiről én beszélek!

Evain 2015.11.30. 13:04:50

@fhdgy: valóban nem kaszáltam le egy egész holdat egy nap. De rendes dolog tőled, hogy feltételezed, hogy egyáltalán tudok kaszálni. Cserébe rakodtam már le kamionnyi bála szalmát. Most komolyan arról vitatkozunk, hogy kinek van nagyobb?

Továbbra is az a kérdésem, hogy miért feltételezed azt, hogy az ide írogatók nagy részének büdös lenne a fizikai munka.

fhdgy 2015.11.30. 13:28:31

@Evain: Nem írtam, nem utaltam rá, nem is gondoltam, hogy "büdös lenne a fizikai munka". Egyszerűen arról van szó, hogy ismerem a mostani huszas-harmincas városlakó társadalmat és nagyon nagy százaléka egyszerűen fizikailag alkalmatlanok rá, hogy komoly fizikai munkát végezzenek. A mai férfiak (?) nagy százaléka még katonának sem lenne alkalmas, akkor miről beszélünk?

Én azt is elhiszem, hogy tudsz kaszálni. Tíz-húsz-száz négyzetmétert vagy négyszögölet, amelyik szimpibb neked. De azt is tudnod kell, hogy aki nem tudott több órán át kitartóan kaszálni, arra azt mondták, hogy nem kaszál, csak kuszál!

Bálát lerakódni nem nagy kunszt! A cigány is azt mondta, hogy az égből az istent is ledobálja, jajj csak fölfele ne kelljen dobálni semmit! -:)

De azt hiszem, nagyon nem értjük egymást!

Én még mindig tudnék kaszálni ( vagy inkább kuszálni ), de belehalnék, ha egy nap alatt annyit le kellene kaszálnom, mint annak idején megtettem. Nem az a baj, hogy 63 éves vagyok, hanem, hogy volt egy szívműtétem, de még ennél is nagyobb baj, hogy városlakó lettem és elszoktam a fizikai munkától.

Én elszoktam a fizikai munkától, a mai fiatalok meg még hozzá sem szoktak. És ne gondold, hogy csak egy öregember becsmérli a mai fiatalságot.

Vicc, de igaz: sok olyan fiatalt látok, akik ha öt percig nem nyomogathatják a telefonjukat, már idegbetegek lesznek.

Már abba is "belehalnának", ha olyan munkát, olyan helyen kellene végezniük, ahol nem lehet, vagy értelmetlen nyomkodni a telefont!

Megint csak ne gondold, hogy technika ellenes, begyöpösödött vén öreg vagyok, aki a fiataloktól még ezt is irigyli.

Van laptopom, tabletem és okostelefonom ( bár az okostelefontól senki sem lesz okosabb ) is. És nyomkodom is őket én is, mert pl. tabletre, okostelofonra programokat fejlesztek.

Evain 2015.11.30. 13:46:46

@fhdgy: Értem én, hogy mit mondasz, de továbbra sem látom az átfedést az általad leírt csoport, és az ide írogatók között.

Ha csinálnánk egy gyors felmérést, kideülne, hogy az ide írogatók átlagéletkora bizony közelebb lenne a negyvenhez. De majd megkérjük HA-t, hogy tegyen ki egy pollt erről.

Ha már itt tartunk, szerinted ki fene rakta fel a bálákat a tárolóba? A szél fútta, nem? :D
Sőt, Rába traktort is tudok ám vezetni, biza! :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.30. 13:48:18

@Schrammel Ivett:
Persze. Az angol írott és beszélt nyelv nagyon különböző.

fhdgy 2015.11.30. 14:09:29

@Evain: Rábát nem vezettem, nekem csak egy öreg MTZ-80-as jutott, azzal szántottam-tárcsáztam-vetettem kb. ötven hektár földet, ebből nekem a tárcsázás a leggyilkosabb.

Pl. a szártépés az csak könnyed munkácska volt, de éjszaka, ködben sokszor nem tudtam, hogy hol vagyok, egy olyan területen, amit úgy ismerek mint a tenyeremet.

Hogy a bálákat ki rakja a tárolóba, nem tudom. Mi szénát, szalmát villával a pajtába raktuk.

Ma a mezőgazdasági munkát sem lehet már a húsz évvel ezelőttivel sem összehasonlítani.

Kivéve ha a háztájiban, ahol még mindig kézi erővel csinálják.

Evain 2015.11.30. 14:30:40

@fhdgy: apropó, erről jutott eszembe, múltkor néztem a tévében egy helyi dokumentumfilmet egy tehenészetről, amit egy család, azaz a családfő üzemeltetett. Többszáz tehénnel. Hát marha kíváncsi voltam, hogy hogyan. Aztán kiderült, hogy még a szarlapátolás is gépesítve volt, nemhogy a fejés. A tulaj csak azt nézte meg a gépben, hogy melyik tehén nem állt be magátol (igen, magától) a fejőállásba, és azért külön bement, és odanoszogatta.
De még a kinti gulyához se kézzel vitte a szénát, még oda is gépesített akármi vitte helyette...

adg 2015.11.30. 14:38:30

Bezzeg az en idomben, ezek a mai nyapic fiatalok meg azt sem tudjak. Csak a kola meg a szex, az jar az eszukben folyton. Meg a szex.

adg 2015.11.30. 14:47:42

@Schrammel Ivett: ezt hajszal igy tapasztaltam a mieinknel is. A nagyok mar tudtak magyarul irni es olvasni, amikor jottunk. Pillanat alatt megtanultak angolul helyesen irni is, es az olvasassal sincs semmi bajuk.
A nagyok nem tudtak magyarul olvasni, es holott teljesen jol beszelnek angolul, egy csomo szotfonetikusan irnak meg mindig. A tanar szerint nem gond, native gyerekek is ezt csinaljak, majd kialalkul. Majd meglatjuk.
Azonban nem kell minden szot kulon megtanulni. Vannak a leggyakoribb szavak, amiket be kell vagni. Ez engem emlekeztet a kepolvasasra, amivel az en gyerekkoromban nyomoritottak meg a kortarsaimat, de angolnal eleg hasznosnak tunik. A tobbi szonal pedig probaljak megfigyelni a szabalyokat, pl a tion vegzodeseket, vagy mittudomen. Azt latom, hogy uj szonal akar beturol beture vegigolvassak, es probalnak rajonni a kiejtesre. Altalaban el is talaljak, es akkkr megertik. A nagyok meg ugye kapasbol igy csinaltak.

Demi78 2015.11.30. 17:11:37

en speciel szeretem a vegemite-ot. Egy ausztral haverom kostoltatta meg velem, ra kell szokni, az teny, de utana mar finom:)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.11.30. 17:39:39

@adg: Igaza van a tanárnak, kialakul, csak lassabban. Sőt, akkor sem kell kétségbe esni amikor ilyen magyar szavakat írnak majd, mint pl. "yacoonk".. :-) Ez is kialakul és különválik a két nyelv. De a kicsik megnyerték az akcentusmentességet, mivel a szavak írott alakjának az ismerete nem rontotta el a kiejtésüket..

DieNanny CH 2015.11.30. 18:04:28

@Dragonlady (Bp, Hun):

Erre jó példa a húgom: oviban, mese- vagy versolvasásnál, -tanulásnál, elvonult a gyerekektől, be a babasarokba, befogta a fülét, és magára húzta a baba-ágyneműt.
Másnap ő volt az első, aki kívülről tudta a verset...

DieNanny CH 2015.11.30. 18:09:32

@Bal:

Szerintem a gyerekeitek ezt egy másik gyerektől hallották, aki viszont a szüleitől hallotta.
Ebben biztos vagyok.

DieNanny CH 2015.11.30. 18:12:54

@Bal:

Bár nem engem kérdeztél, de meg vagyok róla győződve, hogy ez a tudományos izé hülyeség.
Saját tapasztalatomnak jobban hiszek.

Bal 2015.11.30. 19:12:51

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: mondták már, hogy magabiztos vagy? :) Az oltásellenesek is azok ...

Itt van még pár cikk ha kedved támadna olvasgatni, az első különösen jó összefoglaló, hosszú hivatkozáslistával:

www4dev.uwm.edu/letsci/africology/faculty/upload/children_colorblind.pdf
www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-3209554/Is-baby-racist-Scientists-discover-way-reverse-racial-bias-young-children.html
www.medicaldaily.com/can-babies-be-racist-infants-show-racial-bias-over-fairness-when-choosing-playmates-277196

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.30. 19:13:08

@Signora con i capelli neri:
Na ez a legnagyobb probléma. Mikor a túlterhelt frusztrált gyerek felnő és otthagyja a családot mint Szent Pál az oláhokat és elkezd minden extrém dologba belemászni és a szülő csodálkozva néz ki a fejéből hogy "én csak jót akartam".
Mennyi de mennyi kisiklott élet lett már ebből.
A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

blackhairlady 2015.11.30. 21:02:39

@diggerdriver: Es forditva ugyanigy igaz, sok gyereknek nincs semmi dolga az iskola utan, aztan unalmaban elkezd hulyesegeken gondolkodni, hulyesegeket csinalni.
Hiaba, nehez egy szulo dolga:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.30. 21:42:00

@Signora con i capelli neri:
Ezt a "dolgot" miért csak irányított "majdénmegmondommitcsinálj" formában tudod elképzelni?
Minden percet beosztani nehogy hülyeségeken gondolkodjon...
Fasza.
Miért alapvetés az hogy egy gyerek unatkozik ha én nem osztom be az idejét?
Lehet hogy nem fog kipróbálni sok dolgot. Nem lesz válogatott öttusázó. Nem lesz ünnepelt hegedűművész. És?
Összedőlt a világ? Nem baj, majd megnyeri a térdigérő szélben távolbanézés világbajnokságát.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.01. 20:15:16

@Schrammel Ivett:
azt egy percig se vitattam, hogy nehéz angolul megtanulni olvasni, harmadik előtt szerintem nem olvasnak rendes "hosszú" gyerekregényeket. viszont én speciel szeretem, hogy nem Kincskereső faszságokkal és egyéb totál életidegen szeméttel veszik el a kedvüket örökre az olvasástól - pl harmadikosokkal Charlotte's web, negyedikben Charlie and the chocolate factory volt nálunk terítéken több tucat mindenféle stílusú és tartalmú szépirodalmi és ismeretterjesztő szöveg mellett mint részletesebben feldolgozandó olvasmány. és nyilván minél többet olvas egy gyerek, annál helyesebben fog tudni írni is.
azzal szálltam eredetileg vitába, hogy az angolban nincsenek szabályok és minden egyes szót külön kell megtanulni leírni. mondjuk ahhoz a részéhez én nem tudok hozzászólni, hog ymi történik, amikor egy kétnyelvű gyereknél egy másik latin betűs nyelv bekavar, húzós lehet, az enyémek egy része pl kínai anyanyelvű volt, képzelheted, azután milyen egyszerű az angol írás :-) (a thai és a burmai is szerintem elég nehéz, a thai szerintem kb az angol szintjén összevissza logikázott, mert egy archaikusabb kiejtést őriz sajnos, a burmait nem tudom pontosan.)
természetesen azt te tudod, hogy nálatok pontosan mi történt és történik, és azzal eszem ágában se volt vitatkozni :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.01. 20:18:25

@fhdgy: és akkor mi van, ha valaki nem tudna húsz percnél több fizikai munkát végezni? attól még simán lehet, hogy napi 10-12-14 órát komolyan _dolgozik_. én nem nézem le a melósokat, de azt se szeretem, ha mások meg a nemmelósokat nézik le, mert én tudom magamról, hogy midnig kurva sokat dolgoztam, csak mondjuk nem olyan látszatja volt, hogy le lett kaszálva a rét és nem döglött éhen a ló.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.01. 20:32:15

@Bal: nem olvastam el a linkjeidet, mert itt közben három másik dolgot csinálok, de az nem lehet, hogy a gyerekek egyszerűen rázoomolnak arra, aki más, mint amit megszoktak? afrikában a fehér gyerekre, a mozgáskorlátozottak óvodájában arra, aki fut? a felnőttek is jobban megnézik azt, aki másképp néz ki, hiányzik néhány ujja vagy égő vörös a haja, akkor a gyerekek miért lennének mások? az öthónapos gyerekem akkor alaposan megnézi a saját nagymamáját, ha szemüveg van rajta, akkor miért ne nézetne meg még sokkal jobban egy szokatlan arcot? basszus, milyen jókat lehetne kísérletezni, ha nem lenne olyan messze az apja rokonsága. majd jövőre beszámolok arról, hogy sikítva elrohant-e a barna családjától. és ha igen, akkor majd nem mondom azt, hogy rasszista. szerintem. azért majd elolvasom a linkjeidet, ha éjjel megint nem tudok aludni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.01. 20:38:44

@diggerdriver:
szerintem simán az van, hogy bizonyos gyerekek tök jól elvannak irányítás nélkül is, és nem unatkoznak, ismerkednek maguktól is, vagy belekezdenek dolgokba, és vannak, akiknek meg jobban passzol a személyiségükhöz, ha vannak kötöttebb foglalatosságaik, ahol pl jobban rá vannak kényszerítve arra, hogy ismerkedjenek vagy feszegessék a saját határaikat (jó értelemben). szerintem engem pl jobban kelett volna noszogatni, hogy válasszak valami délutáni szakkört / foglalatosságot, és járjak rendszeresen, mert nekem szükségem van még mindig valamilyen szintű enyhe külső kényszerre ahhoz, hogy nekikezdjek dolgoknak (utána aztán élvezem, de amíg nincs meg a lendület, kínkeserves). az öcsémet meg hat lóval se lehetett volna leállítani, magától járt a fiad korában néptáncra meg focizni meg haverokkal csatangolni.

DieNanny CH 2015.12.01. 20:41:36

@diggerdriver:

Pont most olvastam egy cikket, hogy egy svájci 18 éves hogy került Szíriában koporsóba...
Bár muszlim volt, nem játszott nagy szerepet nála a vallás. Jó tanuló volt, a gyakorlati helyén szintén szorgalmas. Sportolt is, majd egy baleset után nem tudott egy ideig dolgozni. Belekeveredett egy vallási csoportba, ezáltal még a muszlim barátai is elfordultak tőle, az apja meg kirakta a lakásból.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2015.12.01. 22:35:53

@Dragonlady (Bp, Hun): A "minden egyes szó" persze költői túlzás volt részemről.. :-) De tény, hogy rengeteg ilyen problémás szó van, ha pl a gyerek meghallja, hogy "blew" akkor úgy akarja leírni, hogy "blue", ha azt már ismeri. Nálunk a 11 évesnél a Jacqueline Wilson könyvek mennek nagyon, ezek kiskamasz lányoknak szóló regények (Girls in love, Best friends, Girls under pressure.. stb.. elég termékeny író..) már az összeset olvasta, mindenkinek ajánlom, akinek hasonló korú lánya van, valóban a mai tizenévesek aktuális problémáit dolgozza fel. (A válástól, örökbefogadástól kezdve az anorexián át..) A 7 éves most kezd beleszeretni a David Walliams regényekbe, Gangsta Granny és társai.. :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.01. 23:10:10

@Schrammel Ivett: ezeket az írókat pont nem ismerem, de látod, érdekes, te is ezt írod, hogy mai nyelven, mai problémákról, ez annyira fontos lenne itton is.
blue- blew
nálunk a "hosszú u" phonics kártyán fent volt a falon mindig láthatóra a oo, ue, ew, u_e, u, aztán igen, ezen belül meg kell tanulni, mikor melyik. pl minden héten más hang van soron, és itt egy heti spelling adag: blog.maketaketeach.com/wp-content/uploads/2015/02/Long-u-list.png
és ebben tényleg az is fog segíteni, ha sokat olvas a gyerek.
de hát nem hiszem, hogy ezzel újat mondok :-)
igen, aláírom, hogy nagyobb szívás sokkal, mint a magyar helyesírás, és igen, nekem is feltűnt, hogy a non-native-ek felnőttkorukban legalábbis mindenképpen általában sokkal jobban nyomják a helyesírást. :-)

blackhairlady 2015.12.01. 23:35:25

@diggerdriver: Az biztosan jo sport, erositi a szemizmokat es sok kitartas kell hozza. Csak ne hogy kenyszerbol csinalja.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.01. 23:59:08

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Igen, nagyon sok olyan van aki a családi nyomás alól kikerülve valami rossz irányba megy el.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása