Már több mint két éve él Franciaországban a Seldon-házaspár, most pedig küldtek egy posztot, aminek külön értéke, hogy mindig jó novemberben nyári képeket nézegetni (bár mostanában azért már a november sem a régi…). Szóval lássuk, milyen is egy igazi Val d’Isère-i nyaralás.

Ha van kedved, örökítsd meg egy napodat fotókkal, és rövidebb-hosszabb szöveggel küldd el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

Mont Blanc a háttérben, Tignes felől

„Ez a poszt a nyári nyaralásos témához tartozik. Ezért gondoltam, hogy írok pár sor Mme Seldon beszámolója előtt, hogy megmagyarázzuk, hogy miért sikerült ilyen lassan.

Először is, most már több mint két éve élünk Franciaországban, és Thionville-ben is több mint egy éve lakunk. Viszont, azóta itt is történnek velünk a dolgok.

Tavasszal óvodát váltottunk, otthagytuk a régi merev szemléletű helyet, és most egy nagyon kellemes helyen vannak a nagyok, ráadásul januártól Johanna is csatalakozik hozzájuk egy fél évre. Melindánál megjegyezték, hogy nagyon tehetséges a rajzban (nem tőlem örökölte, talán az anyámtól).

Mme Seldon elkezdte az allergológiai szakirányt a Nancy-i Egyetemen (illetve nagyrészt csinálhatja itt Thionville-ben). Ezen kívül, ami még lefoglal minket az újabb költözés szervezése. Most igazán házat keresünk, kerttel.

Bérlésnél jóval kisebb a választék, mint vásárlásnál. Sok szempontot kell figyelembe venni ismét (kórház, iskola közelsége, méret,ár, hitellehetőség). A lányok már jó ideje vágynak egy macskára.

Hát majd meglátjuk, mit tehetünk az ügy érdekében. Ezt a projektet be kellene fejezni jövő tavaszig. Akkor jön a következő feladat, a lányok iskolakezdésének szervezése őszre.

És akkor átadom a szót Mme Seldonnak:

Az augusztusi Val d’Isère-i nyaralás augusztusban a „Fedezzük fel Franciaországot” családi játék keretében zajlott, állomása Savoie lett. Nem akartunk tengerre menni, mert augusztusban mindenki odamegy.

Az Alpok, természetesen a mi értékeink szerint, körülbelül útba esik Magyarország felé (na jó, kis kerülővel, de mi ezt megszoktuk már nálunk 400-500 km-es kitérők, nem tartoznak a különlegesek közé), és nincs 35 C feletti hőmérséklet.

Egy apartmanban szálltunk meg, ami hivatalosan 4-6 személy befogadására alkalmas (akár 7-en is elférnek), ötünknek ideális volt. A gyerekek mind az emeletes ágy felső szintjén akartak aludni, aztán inkább napközben kuckóztak be oda.

Az ablakunkból reggel figyeltük, hogy kel fel a nap (valójában nem a napkeltét láttuk, hanem a szomszédos hegyet egyre jobban beterítő napfényt). A galériában a fotósorozaton jól látszik, ahogyan felkel a nap.

A harmadik gyerek „begyűjtése” a háttérben. (Az ilyen események átlag öt percenként ismétlődtek). 

Fű, fa, virág begyűjtése a nagyobbak részéről, illetve gyors ellenőrzés, hogy Johanna nem vett-e a szájába valami élőlényt. 

Augusztus első hétvégéjén a faluban vásárt tartanak, kézműves termékekkel, körhintával, tánccsoportokkal, gyerek játszóutcával, ezt is nagyon élvezték a gyerekek.

A faluból több libegő/sílift megy fel a hegyekbe, ezek közül kettő nyáron is működik, ingyenesek, akár naponta folyamatosan lehet oda-vissza libegőzni (csak a turistairodában kell hetijegyet kérni). Az egyik zárt kabinos felvonó, a másik beülős (tériszonyosoknak nem annyira ajánlott).

Az egyik végállomásától nagyon kaptatni kellett volna felfelé, ezt nem vállaltuk be, a másiktól kellemes séta vezet egy kicsi tóhoz, ahol lehet horgászni, virágokat, halakat nézegetni, kavicsokat dobálni.

A szomszéd faluból, Tignes-ből egy földalatti fogaskerekű visz fel 3000 m-re. Hari azt gondolta, hogy nem kell nagyon keresgélni, a falu egy völgyben van, meredek hegyek ölelik körül, nyilván látható a fogaskerekű pályája. – Hát nem látszott. Ugyanis az elejétől a végéig a föld alatt ment fel 3000 méter fölé.

Ezt hiába néztük volna a hegyoldalban… - Végig a föld alatt ment 3000 fölé. 

Legalább tíz percen keresztül megy a hegyi metró, majd egy napozóteraszon bukkanunk ki, ahonnan egy zárt kabinos libegő visz fel a hóhatár fölé.

Augusztusban elég kásás a hó, 10 fok van, hóembert nem tudtunk építeni, pedig vittünk répát is a hóember orrának. Innen a Mont Blanc is látszik.

Egy szív alakú tónál vízibiciklizni, evezni lehet, mindenki kap mentőmellényt.

Tignesben is felvonóztunk, háttérben a szív alakú tó egy része. 

Egyik nap elmentünk Annecybe, ami gyönyörű középkori város, az Alpok Velencéjének hívják, folyóval, szigetekkel. Az Alpok furcsa egy vidék, a térképen nézve alig van távolság, pár kilométer, vagy ilyesmi, aztán az ember azt veszi észre, hogy másfél órája tekeri a kormányt, és még nincs ott.

Kellemes (Franciaországban szokásos) körforgalmak nehezítik az átjutást egyik hegyi faluból a másikba, a szerpentinek mellett. Ha meg megérkezik, akkor jön a kihívás második része: parkolóhelyet találni. Persze kis nehezítő tényezővel: tetőbox-szal.

Ilyenkor viszont az ember valahogy mindig arra megy, amerre 1,80-as magasságkorlátozású helyek vannak. Végül egy bevásárlóközpontnál találtunk helyet, viszonylag közel a belvároshoz. Mi csak sétáltunk és fagylaltoztunk a folyóparton, de lehetett volna hajókázni is.

Annecy. Az épület nagyon népszerű látványosság. – Régen nem volt az. – A rabok számára ritkán népszerű a lakhelyük. 

Annecy kikötője. Innen hajókirándulásokat indítanak. 

Ezeken kívül voltunk még teheneket és tehénfejést nézni egy farmon, felmentünk egy zuhataghoz.

Magyarország felé a Col d’Iseran hágón mentünk át Olaszországba, ami 2770 m-en van (csak júniustól október végéig van nyitva).

Col de L’iseran hágó. Csak júniustól október végéig van nyitva. Biciklisták túráznak erre, többször rendezték erre a Tour de France egy szakaszát. 

Olaszországba átérve nem lépcsőzetesen, hanem hirtelen van egy nagy szintkülönbség, szinte lezuhansz a Pó-alföldre és a 38 C-ba a korábbi 25 C-os hőmérsékletből.

Ezután tettünk egy kitérőt egy kedves barátunknál Lombardiába, utána mentünk Magyarországra, majd egy héttel később vissza Thionville-be. Így alakult ki a 3000 km-es autós körút.

És hogy ne olyan hirtelen érjen véget a poszt, mint ahogy leértünk a Pó-alföldre, végezetül még elmesélünk egy történetet a gyerekek első találkozásáról az olasz miliővel.

Torino környékén álltunk meg egy békésnek tűnő pihenőhelyen, a parkolóban sem volt túl sok autó. Beléptünk az éttermi részbe, ahol a déli mentalitásnak megfelelő zajszint volt (kétféle zene, játékgépek és a beszélgetés hangja ehhez alkalmazkodott).

A gyerekek szinte sírva fakadtak, hogy hova kerültek, pedig egy békés átlagos olasz benzinkút és „krumplizó hely” volt (nálunk a szakzsargonban a gyorséttermeket nevezzük így). Hiába, a lányaink északi típusúak!”

A moderálási alapelveket itt találod. Franciaországról további posztokat, híreket, történeteket itt találhatsz.