oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. november 09. 06:48,  Mernek nagyot álmodni 167 komment

2015. november 09. 06:48 Határátkelő

Mernek nagyot álmodni

Nem tudom, hányan ismeritek a Your first EURES Job programot, aminek lényege, hogy az első, valamelyik uniós tagállamban betöltött álláshoz nyújt anyagi támogatást, ha a pályázó legalább féléves munkaszerződést kötött és még nem múlt el 35 éves. Felettébb hasznos dolognak tűnik, ám még a felettébb hasznos dolgok esetében is ahogy mondani szokták „a puding próbája az evés”, szóval a gyakorlati megvalósulás néha bekavarhat. Ezért is érdekes szerintem Edina mai posztja, aki testközelből nézte kísérte végig, amint a lányáék végigcsinálták az egész procedúrát.

Ha van kedved, örökítsd meg egy napod (akár több, akár kevesebb szöveggel), ne habozz, készítés pár képet, írj mellé pár sort és küldd el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!!

allaskereses_foto_flickr_com_kate_hiscock.jpg

„Adott egy frissen érettségizett fiatal pár, akik Németországban szeretnének diplomát szerezni. Mivel nem rendelkeznek a német továbbtanuláshoz szükséges nemzetközi felsőfokú nyelvvizsgával és emelt érettségivel sem, ezért nem maradt más hátra a céljaik megvalósításához, mint a németországi munkavállalás.

Én az aggódó lányos anya vagyok, így - bár lektoráltattam a szereplőkkel az írásomat - de az érzelmi része erősen és közvetetten szubjektív. Az írásom célja, hogy a költözést fontolgatóknak egy kis segítséget adjak.

Az első lépés

A lányomék első lépésként elmentek a Munkaügyi Központ EURES tanácsadójához. Sok hasznos információ és tanács mellett megtudták, hogy van az EU-nak egy "Your first EURES Job" programja, melyet konkrét állásajánlat birtokában lehet megpályázni 35 éves korig, az első, EU-ban vállalt munka megkezdése előtt.

Kritérium még az is, hogy fél évet minimum dolgozni kell. A határozott idejű munkaszerződés nem akadály. Pályázni lehet még interjúra kiutazáshoz is, de sajnos annak a részleteit nem ismerem.

Akkor cél az önálló munkakeresés. Sikerült az interneten egy olyan közvetítő céget találni, aki pároknak is tudott állást ajánlani szakképzettség nélkül a vendéglátásban, szállás biztosításával, közvetítői díj nélkül.

A magyar és német önéletrajz elküldése után a közvetítő cég munkatársa telefonon német nyelvű interjút készített. A sikeres beszélgetés után következett a cég irodájában a német munkáltatóval a skype-os intejú, majd egy pár nap múlva a válasz: mehetnek. Nagy volt a boldogság!

A papírmunka

A készülődés mellett, még a kiutazás előtt elindították az eu-s támogatás igénylését. Ahhoz mindkettőjüknek ki kellett töltenie egy nyomtatványt, amit az EURES tanácsadótól kaptak, bár ezen a linken is megtalálható.

(Egy szösszenet hozzá, hogy az igénylőlap csak angol nyelven érhető el, németül nem.) Kitölteni az igényléskor is ismert adatokat kellett.

A kinti címüket, leendő bankszámla számukat nem ismerték, így azokat a sorokat üresen hagyták. Akinek itthon nincs bankszámlája, az még családtagét se adja meg, mert leellenőrzik és csak az igénylő nevére szóló számlára utalnak.

A munkáltató is kitöltötte a rá vonatkozó részt és így került kiküldésre a yfej@arbetsformedlingen.se címre (az egyébként az igénylőlapon is megtalálható). Ezeket a kérelmeket Svédországban bírálják el.

Igazából semmi szubjektivitás nincs benne, mert aki megfelel a pályázati feltételeknek, az megkapja a támogatást. Az igénylőlapon szereplő adatokat a svéd EURES tanácsadók leellenőrizték és kérték, hogy ha a hiányzó adatok ismertek lesznek, akkor azt válasz e-mailben küldjék el, a nyomtatványt nem kell újra kitölteni.

A leghosszabb folyamat a bankszámlanyitás volt, illetve munkakezdés után két héttel ismételt költözés a végleges városba, így kb. 3 hét alatt sikerült pótolni a hiányzó adatokat.

Utána pár napon belül jött az értesítés, hogy egy-két héten belül utalják a pénzt, ami fejenként majdnem ezer euró. Azért ez még igazából nem az övék, mert ha fél éven belül megszűnik a munkaviszony, akkor a támogatást időarányosan vissza kell fizetni. De iszonyatosan nagy anyagi segítség.

A jelen

Mi költöztettük ki a gyerekeket. Először egy úgynevezett „betanító” étterembe kellett menni, ami egy másik városban volt. És elkezdődött a nagybetűs Élet. Tájékozódni kellett egy idegen városban, használni kellett a nyelvet és meg kellett tanulni egy ismeretlen szakmát.

A lakhatást az étterem lakásában oldották meg úgy, hogy a betanulók hárman, egy olyan lakásban laktak, ahol nem volt konyha, mosógép, így a szomszédba jártak át főzni és mosni, ami szintén az étteremé volt és ott az állandó, nem német dolgozók laktak. Két hét múlva a betanulás egy írásbeli vizsgával zárult. Irány egy másik város, a végleges munkahely.

Bajorország második legnagyobb városában, egy újonnan nyíló étteremben egy teljesen új csapattal indult a munka. A lakhatás jobbnak tűnt, mint az előző helyen, mert itt a városközpontban biztosított az étterem egy ici-pici lakást amiben már volt konyha, és itt már csak ketten laktak a lányomék, míg a másik céges lakásban három szobában összesen kilencen. Azt mondták nekik, hogy itt két hónapig biztos, hogy maradhatnak, de ha akarnak, akkor tovább is.

A munkáról

Mivel ez egy új étterem, így a nemzetközi személyzet is Németország különböző éttermeiből jött és franchise ide, franchise oda mindenki hozta az előző étteremben tanult szokásokat. Az egészet megspékelte még az, hogy az étteremfőnököt is most nevezték ki, így ő is most tanulja a szakmát. Hááát, nem volt könnyű.

Idegenekből csapattá formálódni, az itthoni gondtalan életből átállni a napi 10-12 órás, osztott munkaidős munkára, új nyelvjárás megszokására. Voltak komoly nehézségek is, de megoldódni látszanak.

Vannak olyan dolgok, amiket mindenkinek meg kell tanulnia, ha dolgozni kezd. Vannak olyan helyzetek, amiket meg kell tanulni kezelni. És megspékelve az idegen nyelvvel, illetve azzal, hogy a külföldi dolgozónak sokkal többet kell teljesítenie.

A problémák megoldásához a közvetítő cég segítségét is kérni kellett. Le a kalappal előttük, mert a lehetőségeikhez képest mindent megtettek. És a lányomék is megtanulták, hogy nekik miben kell változni.

Mára eljutottak oda, hogy biztonsággal megtanulták a szakmájukat (bár mindig van hova fejlődni), megtanultak kezelni helyzeteket, megtanultak alkalmazkodni és egész jól használják már a nyelvet. Az már csak hab a tortán, hogy a magyar kollégák összetartanak és segítik egymást.    

Lakhatás

Németországban lakást bérelni nem egyszerű, főleg, ha valaki magyar, még nincs 20 éves, és csak két-három hónapos munkaviszonya van, mert háromhavi fizetési papírral kell alátámasztani, hogy a leendő bérlő tudja majd fizetni a bérleti díjat és a rezsit.

Az rövid időn belül kiderült, hogy a két hónap hosszabbításból nem lesz semmi. És ha nincs hol lakni, akkor megszűnik a munkaviszony is. Ezért indult a lakásvadászat.

Az internetet bújtuk itthon mi is - a Google fordító a barátunk - és a lányomék is. (Nem tudom, hogy előző posztokban esett-e róla szó, de kint szinte üres lakásokat adnak bérbe, még a konyhában sincs bútor, tűzhely, mosogató. Ha van, akkor azért súlyos eurókat kell fizetni, bár onnan az új bérlő tulajdonába kerül.)

A szóba jöhető összes lakást elkezdték megpályázni. Annyit sikerült elérni a jelenlegi helyen, hogy október közepe helyett november 1-ig maradhatnak. A lányomék pályáztak és pályáztak, de szinte nem jött visszajelzés. Három lakást tudtak összesen megnézni, több helyre nem hívták őket.

Már mi is megmozgattunk itthon minden szóba jöhető kapcsolatot, mert az idő vészesen fogyott. Az étterem főnöke feltételhez kötötte a másik lakásba költözést. Az is csak ideiglenes megoldásnak tűnt, mert a jövő év elején annak a bérletét is meg szeretnék szüntetni.

A régóta Németországban élő, bolgár kolléganő adott a lányoméknak egy nagyszerű segítséget. Ő - mikor lakást keresett - a szokásos bérlői adatlapon kívül készített magáról egy fényképes portfóliót, amit elküldött az érdeklődő e-mailhez csatolva.

Jött a következő lakásnézés időpontja. És a kötözködő kérdések: milyen fiatalok, lenne-e pénzük a bérlésre, kaucióra. Erre a lakásra sem volt esélyük. De azért ott hagyták a bérlő adatlap mellé a portfóliót is. Másnapra vártak egy telefont még az előző helyről és reménykedtek. De semmi.

Mire éjszaka hazaértek a munkából az előző napi lakástól már jött az e-mail: költözhetnek, november 1-től övék a lakás. Most már más problémával kell szerencsére szembenézniük. A majdnem üres lakást mikorra tudják berendezni. De ez már nagyon jó probléma.

Konklúzió

Rendelkezni kell anyagi tartalékkal. Ha családi segítséggel nem megy, akkor pályázat útján. És az ígéretekben kételkedni kell. Mert a közvetítés során arról volt szó, hogy az étterem biztosítja a lakhatást, és ez másik éttermeknél működik is. (A tévedések és félreértések elkerülése végett: a lakhatását mindenki magának fizeti. A lakbért az étterem vonta a fizetésből.)

Meg még arról is szó volt, hogy igazából „csak” az első hónapos megélhetést kell biztosítani. De közben - már Németországban - derült ki, hogy a lányom párja nem abban a munkakörben lesz, amit itthon mondtak neki, és az új munkaköréhez speciális cipő kell; a felszolgálónak öv és pénztárca kell és a váltópénzt is a saját pénzéből kell biztosítania. De összességében közvetítő nélkül betanított munkára szinte lehetetlen másképp kijutni.

Köszönetnyilvánítások

Köszönet a Németország északi részen élő barátunknak, aki a lakásbérlésen kívül (a távolság miatt) ezer más dologban segített. Köszönet Határátkelőnek, akihez végső kétségbeesésemben fordultam segítségért és ő azonnal írt egy, a lányomékhoz közelben lakó posztírónak.

És köszönet Krisztinának, aki szintén azonnal reagált, és hogy nem tudták az ő segítségét igénybe venni, az nem rajta múlt. Mert a magyarok azért, ha kell, segítenek.

Ez a poszt is segíteni akarásból született. Hogy aki szeretne és jogosult rá, az pályázza meg a támogatást, illetve hogy hogyan lehet a lakást keresők soraiból kitűnni és sikeresen lakáshoz jutni.”

A moderálási alapelveket itt találod. 

(Fotó: Flickr.com / Kate Hiscock)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország EURES

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr28062872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.11.09. 06:56:09

Hasznos poszt jòl jöhet az 1000Eurò hajrá 35 év alatt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 07:23:21

Jó poszt volt. Példamutató a segítő szándék.
Talán megváltozik vegre a kivándorolt magyarokról alkotott kép.
Ebből a szempontból ez a blog magasan példamutató.

2015.11.09. 07:28:22

Ezerszer megbántam, hogy anno nem folytattam tovább a németet, pedig baromira jól ment. Németország számomra még mindig nagyon jó helynek tűnik Európán belül, a nyilvánvaló problémáik ellenére is.

2015.11.09. 08:02:06

@diggerdriver: "Talán megváltozik vegre a kivándorolt magyarokról alkotott kép. "

Én is attól félek.

(Bocs a cinizmusért. :/)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 08:13:55

A kezdeményezés jó (mármint jó ugródeszka), de soha az életben nem költöznék Németországba. A kizsákmányolás csúcsa, amit ott művelnek. Talán még az Államokat is kenterbe veri, pedig ott is vannak ám érdekes körülmények a jöttment bevándorló számára.

Golf2 2015.11.09. 08:41:09

Meine Güte,es geht schon wieder los.Frontos nap lesz.

fhdgy 2015.11.09. 08:48:46

@A nagy kékség: Nem tudom hogyan kellene megfogalmaznom a véleményemet a megnyílvánulásaidról, hogy elmondhassam a véleményet róluk, de ne verjem ki a biztosítékot HÁ-nál.

Ennek ellenére, ugye tudod, hogy mit gondolok?!

tnt 2015.11.09. 09:34:33

@A nagy kékség: hűha valóban ilyen lenne... akkor én valahol máshol járhattam... vagy több van belőle???

©________ 2015.11.09. 09:47:34

Regen minden falunak megvolt a sajat bolondja. Nehol meg ma is van pl. A szomszed faluban mindig integet nekunk mosolyogva

Ennek a blognak csak egy ilyern mosolytalan fanyalgo jutott. De a mienk!

Csodabogár 2015.11.09. 10:21:08

@A nagy kékség: Azt hiszem erre jobb ha nem szólok egy szót sem. Tlán majd mások is megállják és akkor nyugalom lesz itt ma.

adg 2015.11.09. 10:30:05

Boldog Mormota-napot mindenkinek...

Hari Seldon 2 2015.11.09. 11:11:38

"Az internetet bújtuk itthon mi is - a Google fordító a barátunk - és a lányomék is. (Nem tudom, hogy előző posztokban esett-e róla szó, de kint szinte üres lakásokat adnak bérbe, még a konyhában sincs bútor, tűzhely, mosogató."

Ez érdekes. Nálunk gyakorlatilag csak felszerelt konyhával adnak bérbe lakást, illetve már az új házak is csak így épülnek.
(pontosabban csak azt mondhatom, hogy felénk, mert a mi országunk elég nagy, és lehet hogy Aquitaine-ban másképp van... :-) )
A mosogatógép is benne szokott lenni, de szinte mindig egy jól berendezett konyha van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 11:13:57

@Csupacsí:
Hejj ha en olyan merev tudnék lenni, én lennék a Ron Jeremy.
:)))))))))))

©________ 2015.11.09. 11:31:10

@diggerdriver: de eszrevetted, h mindig van egy? mint valami kotelezo alkatresz. ha reklamalunk meg mindig rosszabb jon utana:Db

©________ 2015.11.09. 11:32:03

@diggerdriver: csak tippelek. i valami pornoszinesz vagy sarkkutato?

©________ 2015.11.09. 11:32:48

hozzateszem, a korhatar erosen diszkriminalo, nem is ertem, hogyan lehetseges.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 11:34:28

@Csupacsí:
Unalmas lenne nélkülük a világ.
:))))))))))))

nemor 2015.11.09. 11:35:03

@A nagy kékség: szerintem ezzel a döntéseddel mindketten jól jártok :)

SzZoole 2015.11.09. 11:41:44

@Csupacsí: akkor talan szegény Hinta is elférne itt,képzeld el milyen jót beszelgetnenek egyutt

Golf2 2015.11.09. 11:43:05

@diggerdriver: Ron Jeremy Aszittem a Jeremy című filmből a Jones.Kedvenc filmem volt.

2015.11.09. 11:45:20

Totál off:

Olvasom ezt az interjút ezzel a Dirk Gerkens nevű pofával, aki a hazai rtl-t vezette, most meg tv2-ős lesz:
index.hu/kultur/media/2015/11/09/a_kormanyellenes_hiradozas_nem_egyenlo_a_fuggetlenseggel/

Rákerestem kíváncsiságból, magyarul beszél-e.
"Nemcsak németül és spanyolul beszél tökéletesen, de angolul, franciául és olaszul is. (Magyarországi tartózkodása során megtanulta a magyart is, de bizonytalanul és nem szívesen beszéli a nyelvet. Ügyfeleivel angolul tárgyal, a Narancsnak is angolul nyilatkozott.) "

Whoa. 17 éve él itt. Ez az igazi klasszik expat, nem? 17 év alatt nem megtanulni a bennszülött nyelvet, besz.rok.:)

SzZoole 2015.11.09. 11:46:55

@Golf2: nem,Ron Jeremy az aki 25/7-es nőmérővel rendelkezik

Golf2 2015.11.09. 11:47:47

@Zoole[uk]: Mekkorát hintáznának együtt 1 kèk kètszemèlyesben.

SzZoole 2015.11.09. 11:49:41

@Golf2: nekem egyikkel sincs bajom,tőlem elférnek itt mindketten:)

SzZoole 2015.11.09. 11:54:31

@Golf2: persze,tudod amivel megmerte a qurvaneniket:)))

2015.11.09. 11:59:12

@diggerdriver: Utolag is nagyon koszonom a valaszt a komfortos lakassal kapcsolatban, elnezest hogy utana eltuntem, net nelkul voltam egy darabig stb.

2015.11.09. 12:13:29

@Th's child: Ez nem tul szokatlan, nekem pl. a legutobbi fonokom egy brit no volt aki tobb mint 30 evig elt es dolgozott a Kozel-Keleten es ennek ellenere nem jol beszelt arabul. Itt nem feltetlenul arrol van szo hogy nem tudnak pl. barati korben egy egyszeru beszelgetest folytatni esetleg, de a magyar, arab stb. mas anyanyelvu emberek szamara nagyon bonyolult lehet es ertheto hogy nem szivesen beszelnek nyilvanosan mert tudjak hogy hibasan beszelnenek ami zavarja oket.

En igy vagyok a nemettel egyebkent: tudok kb. kozepfokon nemetul, de csak akkor beszelek ha abszolut muszaj, mert tudom hogy hibasan beszelek es ez zavar, arra meg nem vagyok motivalt hogy magas fokon megtanuljak mert nincs ra szuksegem. Pedig a nemet relative nem nehez nyelv az en szempontombol, iskolaban is tanultam, stb.

Uzleti targyalasnal, nyilatkozatnal meg alap hogy csak olyan nyelven lehet beszelni amit ugymond tokeletesen beszel az illeto, foleg ha magasabb poziciorol van szo, hiszen nem engedheti meg maganak egy vezeto hogy nyelvi problema miatt felreertes legyen. Pl. Nemetorszagban egy oneletrajzban kulon meg szoktak jelolni kulfoldiek eseteben hogy targyalokepes-e az illeto nyelvtudasa nemetul, mert meg a folyekonyan beszelok kozott is kulon kategoria az aki kepes targyalas soran hatekonyan hasznalni a nyelvet.

2015.11.09. 12:18:11

@Th's child: Most jut eszembe egy kolleganom, amerikai, huszas evei kozepen koltozott Szaudi Arabiaba, hozzament egy szaudihoz es 5 gyerekuk van, azota is Szaudiban el es dolgozik. Most olyan 60 ev koruli (nem kerdeztem de annyinak nez ki kb., felnott gyerekei vannak). O sem beszel folyekonyan arabul! Beszel, de nem tokeletesen, ezt o maga is mondja. Nem gondolom hogy ez annyira szokatlan; nem olyan konnyu teljesen folyekonyan megtanulni egy, az anyanyelvtol nagyon kulonbozo nyelvet felnottkent.

2015.11.09. 12:21:18

@Hari Seldon 2: Nyilvan minden orszagban masok erre vonatkozoan a szokasok. A nemet megoldas a kiado szempontjabol idealis, mert nem kell beruhazni konyhabutorra es ha tonkremegy, elromlik valami a konyhaban, az nem a tulajdonos felelossege. Egyebkent arra alapul a rendszer hogy tobbnyire sokaig, akar evtizedekig berlik ugyanazt a lakast a lakok.

2015.11.09. 12:23:50

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Szerintem ne mondj le rola, ha mar egyszer tanultal nemetul, meg tudsz tanulni 1-2 ev alatt magasabb szinten ha motivalt vagy, foleg anyanyelvi kornyezetben. Nemetorszag egy egesz csomo szempontbol idealisabb kivandorlasi celpont mint Anglia peldaul (most itt kizarolag objektiv szempontokra gondolok).

2015.11.09. 12:24:54

@Mirjam2:

Igen-igen, szerintem sem szokatlan, ezért írtam, hogy "klasszik expat". Csak beszélgettünk itt róla korábban, hogy ez a típusú élet mennyire burokba rakja az embert, akárhol is van.

És azért én a magam részéről nem tudom elképzelni, hogy ha 17 évig élek valahol (vagy 30-ig, te jó ég), ne tanuljak meg magabiztosan beszélni helyiül (különösen hogy ez a Dirk az interjú szerint 5 nyelven is folyékonyan beszél, épp csak az a nyelv maradt ki, ahol él. Fura.). De persze majd meglátjuk. Az biztos, hogy jelenleg én sem törekszem, hogy a mindenféle nyelveket megtanuljam, ahol járok, meglátjuk, hogy ha letelepszem valahol, változik-e a helyzet.

2015.11.09. 12:29:18

@A nagy kékség: Ne haragudj, nem akarok beallni a teged piszkalok soraba, de nem tudom honnan szedted ezt amit irtal... Voltam mar egyaltalan Nemetorszagban? En igen, es dolgoztam is ott, kepzettseget nem igenylo munkakorokben mert nem tudtam hasznalni a meglevo kepzettsegemet a nyelvtudas hianya miatt. Minden regi forumozo tudja hogy nalam senki nem utalja jobban Nemetorszagot :), de ettol fuggetlenul amit irsz, nem igaz. Engem nem zsakmanyoltak ki, nagyon is fair volt velem tobb munkaado is, annak ellenere hogy a helyi munkaeropiac legaljan voltam. Nyilvan sehol sem tokeletes mindenki, de en abszolut korrekt hozzaallast tapasztaltam munkaadok es masok reszerol, es nem tudom elkepzelni hogy en lennek az egyetlen szerencses kivetel.

2015.11.09. 12:46:55

@Th's child: Igen, a volt fonokomon en is jol meglepodtem. Szerintem ez ugy alakulhat ki hogy az elejen nem tudja az illeto hogy hosszabb ideig ott fog maradni es nem tunik szamara hosszu tavon hasznosnak a helyi nyelv, ezert nem kezdi el tanulni. Majd egyre tovabb marad, de kozben mar kialakitott egy strategiat amivel el tud lavirozni a helyi nyelv ismerete nelkul, ezert nincs motivalva hogy tanuljon stb., majd 10+ ev utan ugy erzi hogy most mar mindegy :)

Ami tenyleg zavaro az az amikor arrogancia tarsul hozza, pl. ismertem egy amerikai pasit aki Indiaban telepedett le nyugdijaskent, kb. 5 eve elt ott amikor talalkoztunk es meg mindig ott tartott hogy alapszavakat sem volt hajlando megtanulni (szamokat sem) de folyton arrol panaszkodott hogy az indiaiak 'butak' es az oktatasi rendszeruk rossz, mert nem kepesek rendesen angolul beszelni :(((. Ugyanez a pasi mondta a hatam mogott a ferjemnek hogy nem tudja elkepzelni, en kulfoldi letemre hogy voltam kepes elvegezni egy egyetemet angolul (neki persze nem volt diplomaja, ahhoz kepest hogy az angolon kivul semmilyen mas nyelven nem beszelt :))).

Aztan vannak persze azok a bevandorlok akik evtizedekig elnek nyugati orszagokban es nem tanuljak meg a nyelvet; ilyenekbol boven van pl. Angliaban, 20-30 eve ott elo haztartasbeli nok akik kb. 5 szot tudnak csak angolul, stb. Londonnak az 'indiai' reszein siman lehet olyanokkal is talalkozni akik evek ota ott dolgoznak (pl. helyi boltokban, ettermekben) es meg egy egyszeru beszelgetesre sem kepesek angolul, pl. egyes ettermekben nem tudnal angolul rendelni mert nem ertenenek meg. De ez tenyleg extrem, messze nem ez az altalanos, persze.

fhdgy 2015.11.09. 13:06:42

@Mirjam2: Csak adalékként: Egy beosztottnak elemi érdeke, hogy megtanulja a cég nyelvét. Tudok bankról ( neve nem érdekes, mert nem a reklámhelye ), akinek otthon más a hivatalos nyelve, mint a külföldi leányainál ( persze nem az ügyfelekkel való kapcsolattartás nyelvére gondolok ). Saját hazájában az anyanyelvük a hivatalos, külföldön pedig nem a helyi nyelv, hanem az angol. Egy magasabb beosztású alkalmazottnak, még a saját hazájában is a munkáltató nyelve a fontos, jelen esetben az angol. Ha már a cég eredendő nyelvét is beszéli valamilyen szinten, akkor az már kifejezetten előny.

Ha egy ilyen cég helyi vezetője az anyaországból érkezik, akkor alig van szüksége a helyi nyelv ismeretére. Annyi tolmácsot kap, amennyit akar, a söfőrje, bejárónője is csak olyan lehet, aki beszéli a főnök nyelvét.

Se motiváció, se kényszer nincs. Max egyéni ambició, az meg vagy van vagy nincs!

LittleG (uk) 2015.11.09. 13:29:05

basszus miért nem tudtam én erről 3 évvel ezelőtt :(

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 14:08:12

@Mirjam2: Én ezt globális értelemben írtam, nem egyénekre bontva. Az talán nem valótlan, hogy a migráció legnagyobb nyertese Európában Németország, így a legnagyobb agyelszívást ők végzik. Nulla költséggel jutnak nagyon komoly szakemberekhez és segédmunkásokhoz egyaránt. És igen, volt már szerencsém a német kivagyisághoz. Kösz, de többet nem kérek belőle. Százszor inkább Magyarország, minden kínjával, bajával együtt.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 14:33:08

OFF

Kedes Határátkelő! Engem nagyon bánt, ha a külföldön élő magyarok ocsmány, becsmérlő szavakat használnak Magyarországgal kapcsolatban, az ezzel kapcsolatos hozzászólásaim viszont nem kerülnek ki, pedig igyekszem nagyon finoman fogalmazni. Sokkal finomabban, mint ahogy itt egy-két hozzászóló megnyilvánul a közös hazánkkal kapcsolatban. Megkérdezhetem, hogy ez miért van így? Nekem azt mondta valaki, hogy ez egy nyíltan magyarellenes blog, de én ezt egyelőre nem akarom elhinni. Kérlek, magyarázd el a rendszer logikáját, mert nem értem, hogy pontosan mi folyik itt. Köszönöm!

ON

Határátkelő 2015.11.09. 14:42:17

@A nagy kékség: Azt, hogy ez egy magyarellenes blog lenne kikérem magamnak, ugyanis a blog magyarokról és magyaroknak szól. Így ezt a felvetést nem is értem.

Ezen kívül a hozzászólásaiddal az a probléma, hogy általánosítanak, gyakran félreviszik, tematizálni akarják a beszélgetést, provokálnak, ezért nem kerül ki mindegyik.

Mindenkinek meg lehet a véleménye, neked ugyanúgy, ahogy a többieknek is, ahogy számos alkalommal ki is fejtetted. A kritikák pedig egyébként legtöbbször nem általában az országra, nem a benne élő emberek összességére vonatkoznak, hanem bizonyos jelenségekre.

Nem te vagy az első, és alighanem nem is az utolsó, aki tematizálni szeretné a kommentfolyamot. Nem szeretnék minden nap hasonló beszélgetésekbe belemenni, úgyhogy remélem, ezzel sikerült tisztázni a kérdést. Ha ezt el tudod fogadni, akkor szívesen látunk.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 14:52:52

@Határátkelő: Köszönöm a válaszod! A "magyarellenes" jelzővel nem én illettem a blogot; nekem is mondták, de én nem hittem el.

Viszont akkor itt hívom fel a figyelmedet digger mai első hozzászólására, ami szintén "tematizálni szerette volna a kommentfolyamot". Én arra reagáltam volna, amit nem engedtél ki, így az az érzésem támadt, hogy itt nincs esélyegyenlőség.

Na, akkor most megpróbálom még egyszer, hátha sikerül. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 14:53:39

@diggerdriver: A külföldre költözött magyarokról kialakuló képet nagyban befolyásolja, hogy milyen színvonalon képviselik hazánkat, akár kint, akár egy ehhez hasonló fórumon.

2015.11.09. 15:20:32

@A nagy kékség: Ez az allando osszehasonlitgatas Magyarorszaggal csak a te fejedben van, amikor barmit irok Nemetorszagrol, nem Magyarorszaggal hasonlitom ossze. Ki mondta hogy inkabb elnek Nemetorszagban mint Magyarorszagon, vagy hogy neked kene inkabb Nemetorszagban elni, stb.? Ott elsz ahol akarsz vagy ahol tudsz, mint ahogy en is.

Amit a migracio es Nemetorszag kapcsolatarol irsz, azzal ugy is mint marginalisan erintett, egyaltalan nem ertek egyet, de ebbe a temaba felesleges megint belemenni, legalabbis en mar mindent leirtam rola korabban es most sem valtozott a velemenyem.

2015.11.09. 15:24:47

@A nagy kékség: Nem tudom te hogy vagy vele, en nem 'kepviselek' semmit itt a forumon, eppen migrenem van ezert nem tudok semmi ertelmeset csinalni igy most itt irogatok :). A kuldetestudatom meg nem alakult ki de dolgozom rajta...

P.Elliot 2015.11.09. 15:30:19

@Mirjam2: Az az indiaban letelepedett pasas valoszinu azert mondhatta hogy nem tudja hogy hogy tudtal angol nyelven egyetemet vegezni mert o ezt magarol elkepzelni sem tudta. Talan lehet hogy probalt megtanulni valamit indiai nyelven is es nem ment, es ezert volt nehez neki elkepzelni hogy masoknak meg igen.
Ismertem itt magyart is aki 30 ev utan sem tudta pontosan meg a szineket sem, / egy otthoni ovono, es nem tartozott a butak koze/.
Egy valahai lagerbeli tarsunk, mernok, keptelen volt megtanulni az angolt ugy hogy a felesege, itt szuletett magyar volt, angolt tanitott kulfoldieknek. Gyari munkas lett belole.
Van akinek a nyelverzeke egyenlo a nullaval.......tobbet lattam ilyet.

Herr Géza 2015.11.09. 15:31:31

Vazze, elöször én is gyorsan megnéztem a GPS-sel hol is vagyok, de pechem van, a mocsok, kizsákmányoló Németország jött ki belöle. :-(
Aztán hamar rájöttem, hogy mégis jó országba kerültem, mert barátunk nem is lenne hajlandó idejönni. De jó hír, már megérte felkelni ma reggel.... :-)
"A "magyarellenes" jelzővel nem én illettem a blogot; nekem is mondták, de én nem hittem el."
Ezt a dumát....jézusom, hát akkor már inkább a hintapalinta....
Kész vagyok.

tnt 2015.11.09. 15:35:35

hát ... izé... valami frappánsat....

csak ez jutott az eszembe... :

nagy az Isten állatkertje... ami még nem is lenne baj.. de sajnos alacsony a kerítés....

nyuszigonosz 2015.11.09. 15:54:59

@A nagy kékség: Kérdés: mennyi ideig éltél és dolgoztál a szörnyü Németországban? Már csak azért kérdem, hogy mi alapján tudsz ennyi negatívumot csokorba kötni?

2015.11.09. 15:59:23

@A nagy kékség: Latom hogy ertelmetlen vitatkozni, de... Muszaj hogy leirjam: semmi 'magyarelleneset' nem irt senki itt ma. Direkt megneztem 'Digger elso hozzaszolasat', ez pl. egy kimondottan pozitiv komment. Viszont hadd jegyezzem meg hogy te ezzel szemben jo par 'nemetellenes' kommentet irtal itt ma, ami elegge provokativ, es azok a forumozok akiknek kozeli barataik, csaladtagjaik nemetek, lehet hogy nem veszik jo neven, ennek ellenere nem szoltak be neked.

A temabol adodoan, ide nagyreszt olyanok irnak akik Magyarorszag mellett mas orszagokat is ismernek es kedvelnek, maskulonben ez a blog nem letezne. Te ugy dontottel hogy Magyarorszagon akarsz elni, ez teljesen oke, nincs vele semmi gond, de el kene fogadnod hogy ennek a blognak sok kommenteloje nem igy van vele. Ez nem 'magyarellenesseg', ez mar csak a te paranoias belemagyarazasod. A blog temaja adott, az pedig a te szabad dontesed hogy ezt a blogot szeretned olvasni es kommentelni.

En sem irom oda egy porkolt-recept ala a kommentekben a 'sussunk-fozzunk hazizsirral' blogon hogy 'ez miert egy ilyen vegan-gyulolo blog', meg akkor sem ha pl. valaki beir egy vicceskedo kommentet a veganokkal kapcsolatban (elofordul), mert belatom hogy a porkolt-receptnek nem en vagyok a celkozonsege, es kepes vagyok ezen tullepni. Szerintem elegge intelligens ember vagy ahhoz hogy kepes legyel perspektivaba tenni ezt a dolgot.

nyuszigonosz 2015.11.09. 15:59:52

@A nagy kékség: Nulla költség, agyelszívás.... te nem tudsz Németországról a világon semmit. Szajkózod azt, amit kitudja hol olvastál, plusz ráraksz még pár lapáttal.

Herr Géza 2015.11.09. 16:04:11

Ez a "meztelen konyhás" lakás téma többször is elöjött már N.o. kapcsán. Az én tapasztalatom nem ez, de azért most aktuálisan rá is néztem:
Az egyik legnagyobb ingatlanportálon a közeli városban 166 kiadó lakást hirdetnek, ebböl 126-ban van beépített/gépesített konyha. Mindet nem néztem végig, de a szúrópróbaszerüen megnyitott 10 hirdetésböl kettönél volt "lelépési díj" a konyhabútorra.
Szóval nagyon nem állítanám azt, hogy a "nincs konyha/van, de fizetni kell érte" verzió a jellemzö.

2015.11.09. 16:04:37

@P.Elliot: Ebben teljesen igazad van... Lehet hogy elnezobbnek kellett volna lennem ezzel a pasival, tenyleg eleteben nem tanult idegen nyelvet es azert idosen nem konnyu a legtobb embernek. Raadasul ez Del-Indiaban volt es az ottani nyelvek europai szempontbol nagyon nehezen tanulhatoak.

Herr Géza 2015.11.09. 16:11:36

@Mirjam2:
"Szerintem elegge intelligens ember vagy...."
Én is azt hittem, de minden nap megpróbál meggyözni az ellenkezöjéröl.
És minden nap egyre nagyobbat csap a levesbe. Sokáig csak az x-edmagukkal társbérletben élö, londoni mosogatók voltak a célkeresztben (szerintem, legalábbis a törzskommentelök között, éppen senki nem felel meg a szetereotípiának), most odab.sz egy komplett országnak.
Mert ö már csak tudja.
Áhhhh....

2015.11.09. 16:12:32

@Herr Géza: Ha megis meggondolod magad, szolj, es expediciot szervezunk a kimentesedre :)))

2015.11.09. 16:21:18

@nyuszigonosz: nyilvan arra a plusz 1millio elit ertelmisegire gondolt, akit az oberfuhrer Merkel behivott mostansag

fhdgy 2015.11.09. 16:21:32

@Mirjam2: A német ismerősök, barátokon túl, gondolom vagyunk még egy páran, akik eléggé szeretjük Németországot ( ja, és kicsit ismerjük is ) ahhoz, hogy ha nem is sértődünk meg, de hangosan felnyerítünk az ilyen, az ilyen ... no, nem minősítem dolgokon.

Nekem nem sok közöm volt Németországhoz addig, amíg nem éltem ott majdnem hét évet. Szavamra mondom, hogy én nem találkoztam azokkal sztereotípiákkal, amikkel a németeket negatív szinben próbálták, próbálják meg feltüntetni.

Más Németország, mások a németek, de számomra a legélhetőbb, legdemokratikusabb ország. Tudom, ennek árát ők is, mi is, mások is annak idején megfizették!

Bizton állítom, hogy ők tanultak belőle, csak tanuljanak már végre belőle mások is, beleértve magunkat, magyarokat is.

2015.11.09. 16:24:00

@A nagy kékség: mivel nem jartam erre mostansag es szamomra uj kommentelo vagy, engedelmeddel megkerdeznem, hogy fuznek -e esetleg rokoni szalak egy grazban elo McDonaldsbandolgozo uriemberhez?

fhdgy 2015.11.09. 16:29:05

@charlieharper: Ha már Merkel és oberfuhrer, akkor kéretik, hogy legyen már inkább Merkel Oberführerin. De lenne egy még jobb javaslatom: legyen egyszerűen Mutti. Szerintem mi magyarok is sokat köszönhetünk neki, bár nem eleget. Elég sokat tett azért, hogy lelkes magyarok buzgón nyitogatva a pofonládát, az országot még nem érte komoly retorzió.

A Grüne Karte programot viszont Schröder indította, én is annak jegyében kezdtem 2001-ben ott.Gondolom emiatt volt a hivatkozás az egy milla értelmiségire.

2015.11.09. 16:35:26

@fhdgy: mama Merkel esetleg?
Minalunk csak ilyen neven fut.

Az 1milliot Nyuszi pontosan tudni fogja kikre vonatkozik.
A nemetek szerepere az EUn belul cimu dologba itt megegyszer nem megyek bele. Egyszer mar vegigbesztem ezt egy masik blogon.

fhdgy 2015.11.09. 16:42:49

@charlieharper: Nyuszi mást fog érteni az egy milla alatt? Ha igen, akkor tudhatom én is, hogy mit?

Nekem van bajom az EU-val, de az, hogy nem elég EU. Én több EU-t szeretnék. Maximálisan hiszem, hogy németek nélkül még ennyi EU sem lenne.

2015.11.09. 16:49:09

@A nagy kékség: Megegyszer, utoljara: ez nem a magyarellenes blog, hanem a kulfoldon elo magyaroke (tobbnyire - mindenki mas is szivesen latott termeszetesen). Ebbol kovetkezik, hogy a tobbseg elhagyta Magyarorszagot, illetve aki el tervezi hagyni, kritikat fog megfogalmazni. Lehet, hogy ujat mondok, de a kritizalas, a problemakrol a legritkabb esetben fakad az oszinte es zsigeri gyuloletbol. Sokkal inkabb szemelyes sertodottsegbol, elkeseredettsegbol, es kepzeld el, minel jobban szeretik az orszagot es a benne elo embereket, annal nagyobb fajdalmat okoznak a problemak, es annal inkabb szenvedelyesebb kritikat fognak megfogalmazni. Ez egy kicsit olyan, mint amikor a lelaton teli torokbol fikazzak a sajat csapatuk edzojuket. Akik drukkolnak a csapatnak, es szeretnek a tabella elso feleben latni, annak bizony faj, hogy a fonok egy alkalmatlan barom. :D

Hogy ez itt sem feltetlenul viragos nyelvezetu, objektiv, akademiai ervekkel es referenciakkal ellatott kritikai ertekezes, sot, hogy elofordul az erzelmileg tulfutott kopkodes, tudd be az ide kommentelok lelkiallapotanak, es emelkedj felul rajta. Ha erre kepes vagy, akkor eszreveszed biztosan, hogy a tobbseg jolnevelt, udvarias es joindulatu.

Hogy te konkretan kapsz beszolast, az tobbnyire az ilyen altalanositasoknak, a trollkodasodnak, a "megnevelo" enednek a kovetkezmenye, nem a szemelyeddel van problemank. Mar mondtuk peldaul, hogy az amerikai elmenyeidet szivesen olvasnank (es nem azert, mert Amerikaban minden jobb, hanem mert ez a blog kulfoldrol szol). Tehat megegyszer: nem veled van a bajunk. Amibol nem kerunk, az a bezzegeles, az allando kontrazas, barki aki ajanlja a kulfoldi elet egy reszet, vagy csak a sajat sikeret mutatja be, arra jon valami teljesen irrelevans "de", hogy "de Magyarorszagon is lehet", vagy megrosszabb, itelet, hogy "penzert eladtatok a lelkiismereteteket", vagy mittudomen. Ebbol nem kerunk, koszonjuk szepen.

Nembaj, hogy neha kifejted, akkor majd elvitatkozunk, de mar ismerjuk a velemenyedet, akkor nem kell allandoan provokalni az ittlevoket ezekkel a dolgokkal. Ezt erti a @Hataratkelo a "kommentek tematizalasa" alatt, ugyanis nincs szuksegunk arra, hogy masok ertekes, elolvasasra, megvitatasra erdemes posztjai alatt az iteleteiddel kelljen foglalkozni.

Mashogy is lehet kommunikalni, igazan lehetnel kicsit "kontributivabb" vagy mi ez a szo, peldaul, ha valaki azt irja egy posztban, hogy nagyon jo a francia konyha, de a turorudi neha hianyzik, akkor ahelyett, hogy azt irod, hogy "szegyelld magad, hogy a potolhatatlan turorudit levaltottad a lelketlen francia konyhara, most meg idd meg a levet", kerdezhetnel peldaul, hogy melyik francia sutemeny a legfinomabb, vagy ajanlhatnad, hogy a kakaoscsiga sokkal fontosabb, mint a turorudi, vagy mittudomen. Masok majd irnak magukrol, neked nem az a szereped, hogy roluk irj, hanem te is magadrol, ami eszedbe jut roluk. Nagyon faraszto ez a magatartas, ha maradni szeretnel, es azt szeretned, hogy kedveljunk, vagy legalabb elfogadjunk, es turelemmel viseltessunk irantad, ahhoz igazan reszt vehetnel a beszelgetesekben, megirhatnad, hogy melyik a kedvenc focicsapatod, vagy mit szeretsz csinalni a szabadidodben, mittudomen, barmi, ami nem arrol szol, hogy mit gondolsz rolunk.

Koszonjunk szepen.

2015.11.09. 16:54:43

@fhdgy: az 1millio sziriait, akik egy jo reszerol kiderult, hogy "nahat, megsem sziriai!"

2015.11.09. 16:56:09

@mojyo: ezt osszefoglalnad 2 mondatban? Tul hosszu

fhdgy 2015.11.09. 16:57:05

@mojyo: Mojymo! Megemelem a kalapom! Jó, kalap nem volt rajtam, de a sapkámat a szó legszorosabb értelmében megemeltem és csak utána tettem vissza!

A hozzászólásod második fele már inkább magyarázat volt, hogy aki nem értené az első felét, azért az is kapisgálhasson valamit.

Az első feléért pedig most még egyszer levettem a sapkámat!

fhdgy 2015.11.09. 16:58:34

@charlieharper: Most már értem! Nem elhanyagolható fáziskésében voltam!

2015.11.09. 17:07:55

@charlieharper: Bocsanat. Kutatomunka kozben vagyok, tegnap ejjel epp megint elovettem a PowerPoint fikazos konyvet, es elfelejtettem, hogyan kell bullet pointokban fogalmazni :D De megprobalom csak neked:
- Nem utaljuk Magyarorszagot, azert fikazzuk, mert szeretjuk, es szeretnenk ha jobb lenne.
- Nem szeretnenk, ha minden nap egyvalakivel kene vitatkozni masok posztjai alatt
- Nem kerunk az itelkezesbol
- Minden es mindenki mas johet

Ez nem ket mondat, de azert belefer egy diaba, nem? :D

2015.11.09. 17:15:24

@mojyo: mondtam mar, hogy az egyik volt munkahelyemnel (rohadek bankok, imperialista, Rotschild, illuminati) betiltottak anno a ppt-t?
Egyebkent megfelel. Koszonom. Nyilvan lemaradtam az elozmenyekrol.
Engem nem zavar/erdekel az itelkezes.

Csodabogár 2015.11.09. 17:19:07

@Hari Seldon 2: Németországban ez nagyon változó. Hol van konyha hol nincs. Ha nincs venni kell, aztán ha tovább áll a bérlő, akkor meg lehet próbálni eladni vagy tovább vinni.
Mellesleg Svájcban se volt az utolsó lakásban konyhabútor, csak egy gáztüzhely. Ikeából megoldottuk és mikor 13 év után elköltöztem a háztulaj megvette tőlem a konyhabutort, ink. mosogatógép és hűtő.
Általában az uj és dárga lakásokba építenek be jó drága konyhákat, ami aztán alaposan meglátszik a lakbéreken.

2015.11.09. 17:24:24

@charlieharper: Jol tettek! Megeskudtem volna, hogy maga az illuminati talalta fel. de jo tudni, hogy megiscsak jo kezekben van a vilag, ha ok sem hasznaljak! :D A PowerPoint utalatos talalmany, kb annyira alkalmas az ismeretterjesztesre, mint a TED "eloadasok".

Engem sem erdekel az itelkezes amugy, de gatolja a kommunikaciot, es az mar zavar, ha megreked egy kellemetlen szellemi szinten.

Csodabogár 2015.11.09. 17:31:15

@P.Elliot: Azért ez nem egészen így van. Elég sok külföldivel találkoztam itthon, akik rövidebb hosszabb ideig itt éltek. Többnyire próbáltak valami alapfokon, számok, napok, szinek stb. megtanulni valamit. Volt aki szerintem egészen jól beszélt, de ha hivatalos ügy volt, akkor nem akartak magyarul beszélni. Meg is értem. Ez a tv-s pasas is, privátban biztos dumál magyarul, de nem hülye lejáratni magát, hogy valamit rosszul mond és másnap tele van a facebok az ő baklövésével.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 17:45:29

@mojyo: Nem szeretem a focit. Akkor már inkább F1; a kis Verstappennek szurkolok. :)

Én pontosan tudom, hogy mi velem a gondotok. Remélem, hogy te is látod, nekem mi a gondom veletek (nem veled, hanem általában). Én megértem, ha valaki ki van borulva az itthoni fejetlenség láttán, de ennek kifejezésére van emberi nyelvezet is. Na, ha viszont valaki azt csinálja, hogy kiköltözés után teleokádja az oldalt arról, hogy Magyarország milyen szar hely, akkor én pedig megírom, hogy talán nem mindig az országgal van baj, hanem a kritikussal. És ez mindaddig így lesz, amíg egyes emberek nem tanulnak meg kellő alázattal beszélni azokról, akik továbbra is itthon húzzák az igát. Úgy is mondhatnám, hogy nem kéne kintről arcoskodni. Ha valaki lelépett, lelke rajta, de ettől még nem kell visszaköpködni. És itt most nem digger hozzászólásáról beszélek.

fhdgy 2015.11.09. 18:14:03

@A nagy kékség: Jó, ez így érthető és maximálisan el is fogadható!

Csak egy kérdésem van: mi a véleményed arról, hogy "bűnösök közt cinkos aki néma"?

2015.11.09. 18:24:07

@Mirjam2: Szerintem megélhetés és fizetés szempontjából jobb Németország.

2015.11.09. 18:34:47

@A nagy kékség: "Nulla költséggel jutnak nagyon komoly szakemberekhez és segédmunkásokhoz egyaránt."

Mi akadályozza meg abban Mo.-t, hogy a nagyon komoly szakembereit itthon "tartsa"? Idézőjelben, hiszen egyrészt kutyát szoktak tartani, másrészt, meg senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki hol akar élni. Nem, nem a mocskos EU tehet róla. Szinte biztos vagyok benne, hogyha egy ápolónővér nem minimálbérért gürizne, hanem mondjuk kézhez kapna három kilót havonta, valószínűleg meg sem fordulna a fejében, hogy kimenjen külföldre dolgozni. Persze ez szinte minden szarul fizetett munkáról elmondható, de az eü. a legjobb példa az agyelszívásra.

2015.11.09. 18:36:14

@A nagy kékség: Ha itthon élek, akkor szabad köpködni? Vagy akkor sem? Mit szabad mondani Mo.-ról? Mármint azon kívül, hogy minden a legnagyobb rendben van. Meg a kedvencemet is akkor már. Lehetne rosszabb is. :))))

©________ 2015.11.09. 18:45:08

@Herr Géza: latom, nemcsak nekem van elmeletem;-)

©________ 2015.11.09. 18:52:34

@mojyo: meg egy ilyen, es beledszeretek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 18:56:42

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Bár tegnap abban maradtunk, hogy jobb, ha békén hagyjuk egymást, azért válaszolok.

Senki ne legyen tévedésben. Én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy itthon bizonyos területeken komoly gondok vannak. Itt élek, érzem én is. Az egészségügy számomra is fájdalmas pont, csak én nem kezdek el mellette stadionokról beszélni. De ettől még tudom, hogy gáz van. Minden nővért, ápolót, orvost megértek, aki lelép innen, és azt is tudom, hogy ennek már most nagyon súlyos következményei vannak.

Én csak azt mondom, hogy azért van az egészségügyön túl is világ, és ha mindent vizsgálunk, nem csak egy tönkretett ágazatot, akkor azért itthon is lehet találni megoldást. Itthon is vannak hiányszakmák, vannak hiányzó szakemberek.

Sosem állítottam, hogy bizonyos dolgok nem működnek kint jobban, legyen szó államigazgatásról, költségvetésről, vagy éppen az emberek egymáshoz való viszonyáról. Nekem az fáj, hogy a legtöbb magyar ember ma már közönyösen tekint a problémákra, és nem a megoldást keresik, hanem elmennek innen. Egyéni szinten megértem (tudom, hogy mindenkinek csak egy élete van, amit nem akar a remény oltárán feláldozni), viszont azt nehezen tudom elfogadni, ha valakiben a szándék sincs már meg arra, hogy valahogy jobbá tegye a környezetét. Nem világmegváltásról beszélek, hanem hangyafasznyi apróságokról, mert én hiszek abban, hogy a sok kicsi sokra megy. Ha kicsit többen törődnének magukon kívül mással is, akkor a pozitív változást már az utca embere is érezhetné. És csak ismételni tudom magam: nem pénzről beszélek, hanem egymás iránti odafigyelésről. Hogy a gyenge ne a másik gyengét akarja maga alá gyűrni.

Az a helyzet, hogy én elég szomorú vagyok, amikor ezekről írok, mert érzem, hogy ennyi erővel a falnak is beszélhetnék. Pedig a megoldás ott van mindenkiben.

DieNanny CH 2015.11.09. 18:59:07

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Hajrá, szerintem akkor próbáld meg ezt a lehetőséget, te még jóval 35 alatt vagy.

fhdgy 2015.11.09. 19:05:17

@A nagy kékség: Ami bizonyos embereknek köpködés, az sok másnak megalapozott, jogos kritika.

Ha köpködést nem annak kiáltanánk ki, hanem kritikának, akkor mi van?

Tudom azt is, hogy a kritika fáj, főleg annak akire vonatkozik és főleg akkor, ha igaz. Attól tartok, hogy ilyen esetekben minősítik a kritikát leginkább és leggyakrabban köpködésnek.

Melyik a jobb? Egyetértően bégetni vagy a kritikának hangot adni?

2015.11.09. 19:09:56

@A nagy kékség: Megy ez neked, csak akarni kell. ;)

"Én csak azt mondom, hogy azért van az egészségügyön túl is világ, és ha mindent vizsgálunk, nem csak egy tönkretett ágazatot, akkor azért itthon is lehet találni megoldást. Itthon is vannak hiányszakmák, vannak hiányzó szakemberek."

Mondhatnék milliónyi más példát is, de most nem is ez a lényeg. Igen, itthon is vannak hiányszakmák, meg hiányzó szakemberek. Ha most gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy már ők is nyugaton dolgoznak sokkal több fizetésért, vagy pedig az idősebb mesterember nem tudja kinek átadni a tudását, és idézőjelben kihal vele együtt a szakmája. Szóval, eddig oké. Most jön a lényeg. Fog-e bármit is változni az egészségügy helyzete v. az oktatásé, attól függetlenül, hogy az adott egyén mit dolgozik? Kereshet több pénzt, de nem tud befolyásolni olyan dolgokat, amire nincsen hatása. Ugyanis a rendszert habár az adófizetők tartják fent, de nekik nincsen hatalmuk a nagyok játszmájában bármin is változtatni. Illetve lenne. Azt hívják puccsnak v. forradalomnak.

"Nekem az fáj, hogy a legtöbb magyar ember ma már közönyösen tekint a problémákra, és nem a megoldást keresik, hanem elmennek innen. Egyéni szinten megértem (tudom, hogy mindenkinek csak egy élete van, amit nem akar a remény oltárán feláldozni), viszont azt nehezen tudom elfogadni, ha valakiben a szándék sincs már meg arra, hogy valahogy jobbá tegye a környezetét. Nem világmegváltásról beszélek, hanem hangyafasznyi apróságokról, mert én hiszek abban, hogy a sok kicsi sokra megy. Ha kicsit többen törődnének magukon kívül mással is, akkor a pozitív változást már az utca embere is érezhetné. És csak ismételni tudom magam: nem pénzről beszélek, hanem egymás iránti odafigyelésről. Hogy a gyenge ne a másik gyengét akarja maga alá gyűrni."

Az a megoldás (nekik), hogy elmennek innen. És adott esetben nem is biztos, hogy a pénz v. csak a pénz mozgatja őket. Változtasson az, aki itthon él. Ennyit tudok erre mondani. Na de az itthon élők is közönyösek. Akkor meg miről beszélünk.

"Az a helyzet, hogy én elég szomorú vagyok, amikor ezekről írok, mert érzem, hogy ennyi erővel a falnak is beszélhetnék. Pedig a megoldás ott van mindenkiben."

A megoldásról volt tegnap egy poszt. Megoldást senki sem tudott mondani, mert nincsen megoldás. Beszélhetünk itt arról, hogy figyeljünk jobban oda egymásra. Tegyük fel, mindenhol működik. De attól még minden rohad tovább. Mondom én ezt úgy, hogy egy olyan embernek sokkal jobban fáj látni a lassú süllyedést, mint aki közönnyel viseli azt is, hogy banánköztársaság lesz az országból. Csak olcsó kokó meg egész éves napsütés nélkül.

2015.11.09. 19:12:10

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Angolt tanulok, és most már úgy néz ki, hogy fogok is. Most már akkor végig viszem először az angolt, és ha lesz rá kedvem/pénzem/időm a későbbiekben, akkor még mindig megtanulhatom. Meg amíg van EU, addig, akkor megyek oda is, amikor kedvem támad.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 19:21:56

@A nagy kékség:
Kúrvára nem így van. A külföldi magyarokat az után ítélik meg amit tesznek.
Ha az internetes tevékenységem alapján ítélnének meg engem akkor én lennék a patás ördög.
Homlokegyenest más vagyok az interneten és az életben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 19:25:11

@A nagy kékség:
Ja. A fejekben kéne rendet tenni.:)))))))))))))))))))))))))))
Aztán mostmár el is érkeztünk a kiindulóponthoz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.09. 19:29:25

Eredetileg miről szólt a poszt? Elfelejtettem reggel óta. A kmmentekbol meg nem derül ki.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 19:31:41

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Értelek, mint ahogy megértem az emberek elkeseredettségét is. Akkor maradjunk annyiban, hogy én menthetetlenül reménykedő típus vagyok, és sokkal nehezebben dobom be a törülközőt, mint mások. Addig küzdök, amíg csak élek. És amíg csak minimális eredményt is látok (itt a szűk környezetemre gondolok), addig úgy érzem, hogy megéri. Persze, ettől még van egy csomó dolog, ami úgy szar, ahogy van, de ezeket próbálom elfogadni, illetve próbálok alkalmazkodni; meglátni a jót a rosszban. Ez nem egyszerű, de azért időnként tök jól működik.

És talán itt nyom sokat a latban a szakmám. Nem azért, mert viszonylag jól keresek vele, hanem azért, mert imádom csinálni. Ez számomra áldás. Nincs olyan nap, hogy ne lenne kedvem dolgozni. Szerintem már ez elég ahhoz, hogy másképp lássam a dolgokat. Amúgy meglepődnél (pláne az itteni előadásom után), hogy milyen kedves és türelmes vagyok az utasokhoz. És szeretnek. És ez nekem már elég is. Na, de ne rólam beszéljünk egész este. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 19:31:50

@diggerdriver: Ezzel én is így vagyok. Éppen most írtam egy másik hozzászólónak. Én is más stílust villantok az életben, mint itt. Viszont akkor ma is tanultunk valamit. Senkit nem lehet az internetes szereplése alapján megítélni. Téged se, engem se.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 19:33:13

@fhdgy: Mivel velem kapcsolatban úgyis mindig a stílus van megkritizálva, így akkor ebben az esetben is tegyünk különbséget stílus és stílus között. Nem mindegy, hogy valaki tényszerűen (esetleg saját érintettségtől vezetve) mond kritikát például az egészségügyről (legyen ez, mert ez itthon tényleg katasztrofális), vagy azt csinálja, hogy lelép innen, majd általánosságban visszaköpi egy ilyen fórumon, hogy "na, basszátok meg, otthon már megdögleni sem lehet rendesen egy kórházban, úgyhogy én leléptem, aztán majd az utolsó kapcsolja le a villanyt". Mind a kettő igaz lehet, csak az utóbbinak van egy nagyon bántó éle azok számára, akik továbbra is itthon küzdenek a túlélésért. Erre írtam valamelyik bejegyzés alatt, hogy a hazai magyaroknak így is van éppen elég bajuk, rohadtul nem hiányzik nekik, hogy egy Londonba szakadt mosogató kintről tolja az észt. Én az ilyen típusú hozzászólásokra szoktam ugrani.

És ha már itt tartunk, a mai bejegyzéshez is azt írtam, hogy jó a kezdeményezés. Mindent támogatok, ami a fejlődésről szól, csak én kiegészítem azzal, hogy szerintem a fejlődés az egyénen is múlik, nem csak az országon. Sok olyan magyart ismerek, akik bár évek óta kint élnek valahol Nyugaton, mégsem fejlődött semmit a jellemük. De azért leoltják az itthoniakat, hogy ők az istenkirályok. Szerintem ezt nagyon nem kéne.

Remélem, elég jól kifejtettem, hogy mit gondolok a témáról.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 19:41:32

@A nagy kékség:
Jó...
Akkor neked is felteszem azt a kérdést amit minden hozzád hasonlónak fel szoktam tenni.
Mutassál nekem a jelenlegi Magyarországon valami előremutatót. Valami reménykeltőt.
Valamit ami reményt ad. Valami HALADÁST. Érvelj hogy miért maradjanak otthon a fiatalok. Mutass jövőképet. Az egyszerű kétkezi melósnak. A többségnek. Miben bízzanak? Mondd meg Philosoraprornak hogy miért maradjon otthon. Huszonöt év eredményeit sorold fel. Mivel gyarapodott az ország? Két Dunahíddal, egy négyes metróval, néhány száz kilométer autópályával. Ez huszonöt év produktuma. Mindegyikhez botrányok sorozata kapcsolódik.
Hagyjuk a materiális dolgokat.
Mi huszonöt év szellemi hozadéka? Erkölcs? Morál? Egység?
Melyik javult negyed évszázad alatt?
Érvelj Magyarország mellett. Emeld ki huszonöt év hozadékát.

2015.11.09. 19:49:53

@A nagy kékség: Igen, ertem, elsore is leesett, en csak azt mondtam, hogy ebbol pont nem kerunk. Nem kell megnevelni mindenkit. Hadd arcoskodjanak, hadd kopkodjenek, majd elmulik. Nekem sem tetszik, de minek ez a misszio? Nem tudod, mi van mogotte, honnan jonnek ezek az erzelmek, csak azt latod, ami lecsapodik, hat akkor hadd csapodjon. Eroszakkal nem tudod megszuntetni, turelemmel, az altalad hangoztatott tisztelettel, nyugalommal, urambocsa humorral viszont tudnad mersekelni a kovetkezmenyeit. Te kivulrol csak ezt tudod tenni. Nem mindenki olyan szerencses, hogy mindig is tisztelettel viseltettek iranta, akkor honnan is tanulhatna tiszteletet? Ha sokat arcoskodik, elobb-utobb megutik magukat, es akkor majd atertekelik a dolgokat, de ennek az eroszakos kontrazasnak semmi ertelme nincsen. A magad ertekrendjevel, a magad elveivell, teljesen egyedul is kepviselni tudsz valamit, anelkul, hogy masokat probalnal tanitani, a legjobb tanitas ugyanis a peldamutatas, legyel te is olyan, amilyennek a tobbi embert szeretned, hogy legyen, vagy ha csak ellenkezel, es kotozkodsz, akkor ne csodalkozz, hogy mindenki egy eroszakosan nagyranott arcnak tunik.

DieNanny CH 2015.11.09. 19:58:30

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Ez nem mond ellent a javaslatomnak! Ez az eures-izé bármelyik uniós tagállamra vonatkozik. Angliára is.
Hm?

DieNanny CH 2015.11.09. 20:03:44

@A nagy kékség:

Nagyon sok kommentedben írod, hogy a kiköltözők hazaköpködnek.
Nekem az az érzésem, hogy neked a saját ismeretségi körödben vannak inkább ilyen emberek.
Ebben a blogban nem. (Nem olyan durván, mint hogy szóvá kellene tenni...)
Tehát az javaslom, ha megint hazaköpködést vélsz olvasni, azt a kommentelőnek tedd szóvá, ne csak úgy általánosságban említsd meg.
Oké?

2015.11.09. 20:16:46

@A nagy kékség: Te tudod, nekem ez az élet nem pálya.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 20:37:56

@mojyo: Igazad lehet. Nekem is változnom kell, csak hát van egy-két ember itt (is), akitől kinyílik a bicska a zsebemben. És ilyenkor én is hozom a formámat. Nem kéne. Tudom. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 20:37:56

@diggerdriver: Én nem azért vagyok itt, hogy Magyarország mellett vagy ellen érveljek. Én azt mondom, hogy ha én megtaláltam itt a számításomat, akkor talán nem vagyok egyedül, tehát nem igaz, hogy itthon egyáltalán nem lehet boldogulni. És akkor már rögtön nem igaz az se, hogy itthon minden szar. Mert ez nem igaz. Illetve nem mindenkire nézve.

De ugyanezt elmondhatom a kintiekre is. Tudod te, hányan vergődnek kint, akik ott sem találják a helyüket? Az ilyen emberek számára kint sincs jövőkép. Nekik egyik nap kint is pont ugyanolyan szürke, mint a másik. Legfeljebb egy hajszálnyival többet keresnek. Aztán fordul egyet a globális világ, még több migráns lesz, a lakbér meg csak emelkedik, miközben a fizetés nem. Előrelépés? Az sem adatik ám meg mindenkinek. Azért nem minden kiköltözött magyar élete sikertörténet.

De hogy a kérdésedre is válaszoljak: ami itthon van, az zéró. Nagy fos. Látom én is. És? Az a megoldás, hogy mindenki lelép? Persze, aki akar, az menjen. Főleg úgy, hogy ezt senki nem tiltja meg. És akkor mi lesz itt egy emberöltő múlva, amikor a mi gyerekeinknek kéne valami alap? Semmi? Mennek ők is Angliába (vagy akárhová)? És mi van azokkal, akik nem mehetnek? Nincs kapcsolatuk, nem beszélnek nyelveket, nem engedi az egészségi állapotuk. Velük mi lesz? Magukra vannak hagyva, hadd rohadjanak meg?

ZOH 2015.11.09. 20:37:56

Ha jol ertem es meg mindig "Bajororszag masodik legnagyobb varosaban" vannak (szerintem rovidebb lett volna a "Nürnberg", de te tudod :-) ) akkor ird meg, melyik etterem az es a heten lecsekkolom :-)

micsoda? 2015.11.09. 20:38:02

Meghatóan őszinte poszt. Igen, valahogy igy kell csinálni. Megbecsülni aki segített, és mint a stafétabotot tovább adni.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 21:16:06

@diggerdriver: Valami lemaradt: a budapesti tömegközlekedés, és most nem hazabeszélek. Utasként is élvezem, szerintem nagy előrelépés történt az elmúlt években, még akkor is, ha sokan még mindig szidják. Aztán ott vannak az eladók/pénztárosok/ügyintézők. Van még egy-két ember, aki nyugodtan elhagyhatná a szakmát, de sokan megtanultak emberként bánni a vevőkkel/ügyfelekkel. Szóval van pozitív változás is. Ezt csak azért írtam, mert a "zéró" meg a "nagy fos" sem a megfelelő szó arra, hogy mi van itthon. Nehéz ez. Én főleg a fővárost látom, tehát inkább csak elképzeléseim vannak, hogy vidéken milyen gondokkal kell szembenézniük az embereknek, ugyanakkor azt is tudom, hogy ez kint sincs másképp. Mindig is a nagyvárosok kínálták a több lehetőséget, tehát szerintem ez sem feltétlenül országfüggő. Órákat lehet erről beszélni, pro és kontra érveket felsorakoztatni. Minden bizonnyal mindenki a saját életéhez viszonyítja a dolgokat. Ha éppen nem szalad a szekér, akkor mindenki hajlamos sötétebbnek látni mindent, így a vélemény sem lesz objektív, elfogulatlan. De azért azt én is belátom, hogy bőven lenne még hová fejlődni.

2015.11.09. 21:16:55

@Shanarey: Igyekszem mindenféle indulat nélkül írni erről a jelenségről, személyes érintettségem okán. Először is, nettó 550 forint manapság nevetséges órabér, segédmunkásként is jobban keres az ember egy építkezésen, pedig a két munka össze sem hasonlítható (melyik a tisztább, kevésbé veszélyes). Másodszor, aki teheti, nem dolgozik kereskedelemben. Ennek nagyon egyszerű oka van. Iszonyat szar fizetés párosul azzal, hogy kizsigerelik az embereket. Ugye nem kell utalnom arra, amikor kirobbant a botrány, hogy a Tesco ugyan számolta a túlórákat, de nem fizette ki. Tudnék még sok aljas köcsög példát mondani, de inkább hagyjuk, mert csak felkúrom magam rajta. :D

Jó lesz ez az új rendszer, már látom előre. Mindenki megeszi azt, ami főzött.

2015.11.09. 21:28:08

@A nagy kékség: "Az a megoldás, hogy mindenki lelép? Persze, aki akar, az menjen. Főleg úgy, hogy ezt senki nem tiltja meg. És akkor mi lesz itt egy emberöltő múlva, amikor a mi gyerekeinknek kéne valami alap? Semmi? Mennek ők is Angliába (vagy akárhová)? És mi van azokkal, akik nem mehetnek? Nincs kapcsolatuk, nem beszélnek nyelveket, nem engedi az egészségi állapotuk. Velük mi lesz? Magukra vannak hagyva, hadd rohadjanak meg?"

Az egyén számára az az egyik megoldás. Ha még ez amúgy társadalmi szinten (egyszer) katasztrófához is fog vezetni. Azt nem tudom, hogy a te gyerekeidnek mi lesz az alap itthon, de abban biztos vagyok, hogy akik kint vannak, azoknak csak a saját gyerekeik érdekei számítanak. De hiszen ez természetes, én is így fogok tenni.

Akik nem mehetnek, azok fogják a legjobban megszívni. Ezen most lehet moralizálni, de attól még így lesz. Reménykedjünk benne, hogy mindenkinek lesz olyan rokona, aki tudja támogatni majd az idős szüleit, hiszen az állami nyugdíjra nem lehet majd alapozni.

fhdgy 2015.11.09. 21:29:38

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ne turbózd magad, nem éri meg! Nálam 2014-ben a választásokkor szakadt el véglegesen a cérna.

Addig én is hergeltem magam, de akkor feladtam. Ha 2010-2014 után a fidesznyikek újra nem hogy győzni, de kétharmaddal tudtak győzni, nos az betette nekem a kaput.

Ha birka ( ez a birka nem az a Birca ) népnek ez kell, ám legyen, de akkor én egyszer és mindenkorra kimaradok belőle!

Tudod, a Móricka vicc, miért segítsem át a vak nénit az út másik oldalára, ha az istennek sem akar átmenni!

Ez kellett a népnek? Igen, megkapták! Legyenek boldogok, de én kimaradok belőle.

Van még kb. egy évem ebben az országban. Van néhány objektív dolog, aminek meg kell történnie az életemben, és meg is fog történni, csak egy kicsit várni kell, és kész, mehetek!

2015.11.09. 21:29:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Másként tervezek, megvallom őszintén.

2015.11.09. 21:31:24

@fhdgy: Nem szabad ennyire komolyan venni a hazai politikát. Csak mérgezi az ember lelkét. A többivel egyetértek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.09. 21:41:00

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ez a sztori tegnap este kezdődött újra egy Írországban élő IT-s szint alatti hozzászólása kapcsán. Nicknevet nem írok, aki akar, majd utánanéz. Egész egyszerűen undorító, ahogyan a fickó Magyarországról beszél. Erre ugrottam. Akinek nem inge, úgysem veszi magára, mint ahogy nyilván én is csak annak címzem a soraimat, akit érint.

Shanarey 2015.11.09. 21:41:31

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Ismerem a kereskedelem- vendéglátós részt.
Ezért is linkeltem be.
Szánalmas, amit fizetésként ajánlanak, s főleg az ahogy kihasználják azokat akik mégis elvállalják.

fhdgy 2015.11.09. 21:42:13

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Látod, már lazábbra veszem a figurát! Még fáj, még sajog, de már a jobbulás útjára tértem!

Általában már racionálisan tudom kezelni a dolgokat. Néha viszont vannak megingások. Egyik nap is, egy társaságban beszélgettünk dolgokról, utána hazajöve az interneten megnéztem néhány rövid videót. Utána sajgott, nagyon sajgott, de reggelre kialudtam!

tanato 2015.11.09. 21:43:56

rtl.hu/most/fokusz/fokusz-2015-11-09

Az első 10 percet kell megnézni a hazai drámai munkaerőhiányról szól ami a fiatalok külföldi munkavállALÁSA miatt alakult ki.Most már főleg az ipari üzemekben,és főleg az ország nyugati felén.Félő hogy a külföldi cégek megfelelő munkaerő megtalálása nélkül el fogják hagyni országunkat

2015.11.09. 21:45:43

@diggerdriver: erre valaszolok, csak cimszavakban van idom. Legfeljebb, ha elhuzodik a tena a blogodon folytatjuk.

Elso gondolat, csak anyagiakban mered a haladast? Mert akkor miert olyan rohadt boldog allandoan Bhutan, meg Costa Rica?

En ritkan megyek aranylag haza, bar en csak Budapestet latom, en tisztan latom a haladast. Az egeszsegugy, a maganszfera kifejezetten nagyon jo, foleg az ertekhez kepest. Fogaszattol kezdve az urulogian at, jo. Es megfizetheto szerintem.
Pl ultrhanag Londonban £400-500 magankorhazban, UH budapesti magankorhazban 15ezer forint (£35-40) es szerintem a berszinvonalon nincs tizszeres szorzo.
Egyre tobb es szelesebbkoru ez a fajta szolgaltatas

A szolgalatatasokban otthon is megfigyelheto a hatarozott javulas.
Az, hogy a kozszferaban mi van, az mas lapra tartozik. Vagy a korrupcio. Nade, szerintem az olaszoknal es a spanyoloknal meg mindig kevesebb arcpirito dolog van.
Amit szoktam idezni, spanyol kepviselo, aki a varosaba repuloteret epitetett maganak es egy szobrot hozza. Magarol.

Taxomükke (UK) 2015.11.09. 22:04:10

@mojyo: Ezt nagyon jól és kedvesen megfogalmaztad. Mindenben egyetértek.

2015.11.09. 22:07:16

@diggerdriver: @A nagy kékség: @charlieharper:

Szerintem is tök látszik a változás otthon. Tényleg óriásit javult a bkv pár év alatt, és szerintem tök kedvesek az emberek, állati jó a közbiztonság, és ha van egy kis pénzed, szuper az egészségügy is. Szerintem Mo. nagyon kellemes hely -- csak mindig visszajutunk ide: ha van egy kis pénzed.

Érdekes egyébként, a tavalyi év egy részét Lengyelországban töltöttük, Krakkóban. Már jártam ott 1995-ben, és emlékszem, hogy egészen elborzasztott, hogy Lengyelo. micsoda egy ótvar, lepukkant, depressziós hely. Most, 20 évvel később megdöbbentő volt látni, mekkorát léptek előre mindenben. Azt hiszem, most valószínűleg már előttünk járnak (pár hónap ottlét tapasztalata alapján mindenképp), de Mo-on is és Bp-en is óriási a változás.

Ezzel együtt alighanem bircának igaza van, és hacsak nem lesz valami nagy földindulás, sosem érjük utol a nyugatot, de basszus, az nem igaz, hogy egyre rosszabbul élünk.

Azt nem tudom, egy ún. egyszerű melósnak vagy egyedülálló akárkinek van-e bármi értelme otthon maradnia, de vannak változások, és a jó irányba.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:07:27

@A nagy kékség:
Ez kész. Ok. Feladom.
Tedd még hozzá hogy gumibogyó termesztésben is 13,67%-al nagyobb hozamot ért el az ország mint az átkosban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:15:21

@charlieharper:
Charli, ne viccelj. Ennyi egy negyed évszázad hozadéka?
Nézd én vastagon benne éltem az átkosban és akkor INGYENES volt ugyanaz a kiváló fogászati ellátás. INGYENES volt az ultrahang és nem voltak több hónapos várólisták.
Na de ez mind hangyafasznyi egy ország produktumához viszonyítva.
A tökömet sem érdekli hogy Bukina Fasóban miért boldogok az emberek. Az érdekel hogy Magyarországon miért NEM?
Úgy látszik hogy a kiváló BKV meg a kiváló egészségügy sem tudja felvidítani az embereket. Hálátlan egy népség.
Akkor egyszerűsítsük le a kérdést.
Huszonöt év szabadságban eltöltött idő boldogabbá tette e az embereket, és ha igen akkor miért nem?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:17:19

@Th's child:
Ez a jó irányú változás az embereken is látszik?

2015.11.09. 22:20:09

@diggerdriver:

"Huszonöt év szabadságban eltöltött idő boldogabbá tette e az embereket, és ha igen akkor miért nem?"

Érdekes kérdés, és nem akarom elhurráoptimistáskodni (főleg mert én az idő nagy részében nem Mo-on élek, és nem is tervezem), de a múltkor rákerestem a ksh honlapján, és a 80-as évek vége óta csökken otthon az öngyilkosok aránya meg az alkoholfogyasztás. Így is jól toljuk, persze, de a trend világos.

Szóval kezelhetjük tényként, hogy az otthoni emberek igenis egyre és egyre boldogabbak, vagy legalábbis kevésbé depisek. Az, hogy ez 25 év után elég-e vagy sem, az persze, gondolom, lehet vita tárgya.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:23:59

@Th's child:
Ok. Akkor állítsuk szembe a néhány ezer nem öngyilkolt embert a néhány százezer kivándorolttal.
Egy elégedett, boldog ember az kivándorol? A házasságok száma mit mutat?

2015.11.09. 22:25:54

@diggerdriver:

Ezzel most nem fogok vitába szállni, mert szerintem igazad van. :)

2015.11.09. 22:32:34

@diggerdriver: hat akkor a megvilagosodas kedveert, a vilag egyik legboldogabb allamaban nem igazan van felhotlen szabadsag. Igen, Bhutanrol van szo.
A 25 evtol azt varni, hogy a Nirvana lesz, az keptelenseg.

Miutan evi 1-2 hetet vagyok Magyarorszagon, igy nyilvan a szokgaltatasokkal talakozom. Azok hatarozottan javultak. Adtam neked ketto peldat belole. Nyilvan, fogalmam nincs, hogy aki a maltert keveri, vagy asztalos, annak hogyan alakult az elete.
Azt tudom, hogy a szuleim nem talalnak csempezot meg parkettazot, mert minden szakember folyamatosan foglalt. Ugyanezt mondjak ismerosok, akik epitkeznek. Nem talalnak komuvest.

Azt is tedd hozza a fied jovoje szempontjabol, hogy ha egyetemre akar menni a UKben, az csak a tanulmanyi dijra lesz majd kb £30ezer, plusz a kollegium, kajaj es tanszerek. Es akkor csak egy alapkepzesrol beszeltem.
Ugyanez a megfejlettebb Nyugaton, USAban, evi olyan $65,000 csak a tandij.

Fajankó 2015.11.09. 22:37:21

"A kezdeményezés jó (mármint jó ugródeszka), de soha az életben nem költöznék Németországba. A kizsákmányolás csúcsa, amit ott művelnek. Talán még az Államokat is kenterbe veri, pedig ott is vannak ám érdekes körülmények a jöttment bevándorló számára. "
Ez tipikusan Birca duma, de a célját eléri, a hozzászólások egyharmada Hinta 2.0-nak megy, másik harmada róla szól....

Ifjúságom idején mesélte rovott multú szomszédunk hogy vannak "bizonyos" hölgyek akik igénylik hogy "barátjuk/ügynökük" néha eltángálja őket, ha az illető nem teszi hát kiprovokálják. Sehogy sem értettem hogy lehet ez, de ma a kommenteket olvasva rádöbentem, az attitűd nagyon is ismerős. Folyamatosan, aljas módon, előre megfontolt szándékkal kizsákmányolnak, ÉN MEG ÉLVEZEM!!!! :DDDDDDD

2015.11.09. 22:37:54

@diggerdriver: az jutott meg eszembe, hogy itt paran mondjatok, hogy nem boldogak otthon az emberek, de a szuleim otthon boldogok es sok ismerosom is az. Mindegyiknek volt/van lehetosege elmenni. Eszukben sincs. Mert boldogok otthon volt aki, elment egy tiz evre, aztan hazament, mert otthon boldogabb. Azt, hogy a te ismerosi korod mennyire nem boldog, azt nem tudom.
Az orszag pszichejet sem tudom, bar, ha csak a Himnusz zenejenek a hangulatabol indulok ki, akkor felakasztom magam.

Ez a depressziozas eleg kelet-europais dolog, a bolgarok, ha nagy tomegben vannak pl szerintem pesszimistabbak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:40:49

@charlieharper:
A szakemberhiány nem a fellendülés jele hanem a szakemberhiányé amit a néhány százezer kivándorolt idézett elő.

Ha a fiam tehetséges lesz akkor meg fogja találni az utat hogy vagy munka mellett vagy ösztöndíjat nyerve elvégezze az egyetemet. Én nem várom el tőle. Nem követem el azt a hibát hogy azt várjam tőle amihez én hülye voltam. Meg lehet nézni hogy Magyarországon a diplomakényszer mit eredményezett. A pályakezdő diplomások sehol sem kellenek mert túlkínálat van belőlük. Hambit forgatnak a Mekiben.

2015.11.09. 22:44:36

@diggerdriver: ez nem egeszen igy van. Egesz keleti blokkra jellemzo a diploma kenyszer. Ugyanis ingyenes az ojtatas, ezert visz a brit, nemet, svaci service szektor a keleti blokba operaciot. Jo minosegu munka olcson. Mi is vittunk rengeteg munkat a lengyelekhez (budapest volt a masik opcio, de a lengyelek gyoztek a versenyben). Sot, Indiabol hozunk el munkat es visszuk kelet-europaba, mert jobb minosegu. IT munkarol beszelek elsosorban.
A diplomas buriforgato kozhely

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:50:35

@charlieharper:
Pont a múlt héten találkoztam egy diplomás magyarral az építkezésen ahol söpröget. De ismerek sokdiplomás művészembert aki idősek alól szedte ki a szart meg kerti medencék puceválása közben tanulmányozta a tarajos gőték párzási szokásait.

nemor 2015.11.09. 22:52:50

@diggerdriver: ma már ez sem így van :(
3-5 éve még nagyon nehezen találtak állást friss diplomások, néhány kurrens szakmát kivéve.

Ma már versenyeznek a vállalatok a hallgatókért az ösztöndíjprogramokra, duális képzésre stb., és még így sem lehet betölteni a helyek zömét.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.09. 22:58:48

OK. Kapitulálok. Magyarország egy boldog fejlődő ország, csodás infrastruktúrával elégedett emberekkel.

adg 2015.11.09. 23:02:03

Ismet egy szep nap. Csak gratulalni tudok misszios baratunknak a sziklaszilard kuldetestudatahoz. Tokeletesen jo uton jar, hogy az allando hisztijeivel teljesen szetcsessze ezt a blogot.
A mai termesbol az a kerdesem tamadt mindissze, hogy mi a retkes francnak irjon ide az ember posztot? Azert, hogy utana ezer kommentbol ketto a poszttal foglalkozzon, a maradek meg megy az idiota megnevelesi misszio vonalan.
Ez az "addig maradok amig meg nem nevelek mindenkit", hat bazmeg, atertekelem a korabbi gondolataimat. Ez a faszi komolyan destruktiv, kezdek azokkal egyeterteni, akik szerint nincs itt helye. Latva a kuldetestudatat, valoban addig fog itt cirkuszolni es kotekedni, amig egyedul marad nehany mazochistaval, aki hagyja magat.

Uj nap van, lassuk a mai posztot, es az ujabb hisztirohamot es a demagyarorszagisjohely rohamot, es az osszes tobbi ezerszer ismetelt baromsagot. Elore! Renduletlenul!

2015.11.09. 23:02:35

@diggerdriver: holnap. Elobn kattintottam a Hozzaszolas gombra, minthogy befejeztem volna a gondolatot

2015.11.09. 23:04:18

@nemor: nyilvan nem a latin-ogorog szakos hallgatokrol van szo

nemor 2015.11.09. 23:20:41

@charlieharper: nem, a mérnökökről, közgazdàszokról, IT-ról, műszaki managerről, logisztikusokról stb.

A magam részéről teljesen egyetértek azzal, hogy elmennek. Ha visszajönnek, ha nem (utóbbit erősen valószínűsítem). Ezért gratulálok a posztban szereplő fiataloknak és a családjuknak is.

nemor 2015.11.09. 23:35:35

@diggerdriver: ha ezt nekem írtad, akkor vagy rosszul fogalmaztam, vagy félreértettél. Már NINCS kivel működtetni az országot.

TX7AW 2015.11.09. 23:35:38

Koszonet a posztért. Engem személy szerint már nem érint, de a konkrét információk mindig jók, jó tudni, hogy milyen lehetőségek léteznek. Hátha én is tovább tudom adni az infót olyannak, aki élni tud vele.

2015.11.10. 05:13:06

@Shanarey: Jól van akkor, nem kell bemutatni... :(

2015.11.10. 05:29:43

@diggerdriver: Ennyire azért nem fekete-fehér ez a dolog. Egyszer olvastam interneten, hogy Mo. valahol a középmezőnyt erősíti, de úgy minden téren. Végül is, ha belegondolunk, ez nem áll messze a valóságtól. Nem is a legszegényebb, de nem is a leggazdagabb. Nem a legjobban fejlődő, de nem is harmadik világbeli ország. A fizetéseket most hagyjuk, mert azok kritikán aluli szintet képviselnek, főleg ha a megélhetéssel vetjük össze. Hozzáteszem, Mo.-n is lehet jól keresni, meg nagyon jól élni. Mo. bizonyos fejlődik sok mindenben, de ettől még azt nem mondanám, hogy jövője is van.

Amit én kiemelnék, az az, amikor azt látja és érzi az ember a saját bőrén, hogy nincsen semmi stabilitás ebben az országban, visszafele hatályosak a jogszabályok meg a törvények, alkalmazottként szarrá vagy adóztatva (munkáltatóként is, de ők legalább tudnak maguknak adót csalni, munkavállalóként még ez sem megy), dilettáns barmok irányítják az országot, akiket a nép újra és újra megválaszt, akkor bizony azt mondja a társadalom egy része, hogy ő ebből többet nem kér.

2015.11.10. 05:32:47

@adg: Amikor nem volt itt, és olyan poszt jelent meg, ami nem tetszett az úri közönségnek, azt meg szétcincálták. Szóval erősen meggondolnám a hittérítős barátunk nélkül is, hogy írjak-e posztot. Nagyon meg kell válogatnod a szavaidat.

adg 2015.11.10. 06:38:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Az azert egesz mas.Ha egy posztot szetszednek, akkor annak alapjan megy a beszelgetes, plusz informaciok merulhetnek fel a poszthoz kapcsolodoan, vagy kijavitjak az esetleges tevedeseket. Persze, elofordul sima bunkozas is, de hat ilyen ez a popszakma.

Ellenben, amikor minden aldott poszt alatt ugyanannak a jatekosnak a mindennapos hisztije korul forog minden veg nelkul, es mint a mostani esetben is, a posztrol kb 2 komment szol, az azert elegge mas.Meg egy-egy posztnal oke, van ilyen, pms, akarmi. De mostmar szinte mindennapos, hogy elviszi a temat a legelejen a sajat fixacioja iranyaba, es minden nap ugyanarrol van szo. Minden nap a mormota napja van...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.10. 06:41:00

@diggerdriver: Azért itt van a részedről egy apró csúsztatás. Nem teszed hozzá, amit én viszont szinte mindig, hogy a magyar mentalítás alapja az állandó sírás. Járhatna Budapesten űrsikló is, az átlagember arra is azt mondaná, hogy ez havi 9500 forintért kevés. Szóval a változás mértékét és milyenségét itthon nem feltétlenül az emberek véleménye fogja tükrözni. Sokan élnek itt olyanok, akiknek soha semmi nem elég jó.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.10. 06:41:10

@adg: Ezt könnyen lehetne orvosolni. Mondjuk itt lenne a bejegyzés szerzője, és akkor lehetne vele beszélgetni az írásról. Így viszont be kell érni azzal, ami van. :)

2015.11.10. 07:05:54

@adg: Jó, csak megemlítettem, mert létező jelenségről beszélek. :)
Posztot én csak úgy írnék ide, hogy jó párszor meggondolnám, mit is írok bele, és azt hogyan teszem. Más, hogyha posztba írod bele, hogy számodra Mo. élhetetlen, meg más, ha hozzászólásba. Előbbi szokott kiváltani komment cunamit.

©________ 2015.11.10. 07:18:39

@A nagy kékség:

Ilyenkor ne felejtsd el hozzatenni, ha a papad egeszseges, meg mindig kinn dolgoznal.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.10. 08:53:25

@Csupacsí: Lehet., de lehet, hogy nem. Öt és fél év nekem épp elég volt, azonkívül nekem itthon nem voltak elhelyezkedési gondjaim. A szó legszorosabb értelmében egyik napról a másikra visszakaptam az itthoni munkámat. Hétvégén jöttünk haza, a következő héten pedig már garázstartalék voltam. A rákövetkező hónapban pedig már rendes beosztás szerint dolgoztam. Szóval a családi tragédia csak egy apró szelete az életemnek, de köszönöm, hogy emlékeztettél rá. Máris jobban indul a napom.

Ez volt az utolsó válasz, amit kaptál tőlem.

Borus 2015.11.10. 10:24:16

@A nagy kékség:
Szia! Itt vagyok. :) Szívesen válaszolok a kérdéseidre. :)

Én írtam a posztot éppen azért, mert azt gondolom, hogy ezzel segíthetek másokon is. :)

Sajnos a lányomék története még nem happy and-del ért véget, mert már előttük a következő akadály, amit remélem, hogy sikerül leküzdeniük. Egy biztos: mi próbáljuk őket a lehetőségeinkhez mérten segíteni és lelkiekben mindenben támogatni.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.10. 10:46:16

@Borus: Szia! Nagy örömmel olvasom a pozitív hozzáállásodat, és biztosíthatlak arról, hogy én drukkolok nektek.

Kérdésem nincs. A program, amiről írtál, hasznos. Ennyi.

A jelenléted csak azért merült fel, mert a hozzászólások elmentek más irányba, amit néhányan kifogásoltak. Erre írtam, hogy ha itt lennél, akkor veled is beszélgethetnének, nem kéne az én fárasztó hülyeségeimet olvasgatniuk. :)

Még egyszer sok sikert és kitartást kívánok!

2015.11.10. 16:14:05

@diggerdriver: tudod -e, hogy a briteknel a diatalok munkanelkulisegi aranya joval nagyobb a magyarnal? A spanyol/gorog/portugal az egekben van. Szoval, minden csak viszonyitas kerdese.
Eleg sok musort lattam Angliaban, ahol a diakok feltettek a kerdest, hogy miert is mardajanak a UKban, nincs jovojuk, nem kapnak allast. Talan emlekszel ra, nem tudom, hogy ott voltal -e amikor szendvicsembernek oltoztek be a vegzett hallgatok a Cityben es magukat reklamoztak, hogy adjanak mar nekik munkat.
Vagy masik egyetemet vegzett fiatalember, aki elment elo madarijesztonek dolgozni.
A lenyeg, hogy azert, mert te ismersz egy diplomas magyart, aki utcat sopor vagy burit forgat, en meg ismerek X szamu angol diplomast, aki munkanelkuli es maga alatt van. A szamok meg azt mutatjak, hogy tobb fiatalnak van munkaja aranyaiaban Mo-n, mint a UKben. A spanyoloknal es gorogoknel, meg sokkal jobbak a lehetosegek Magyarorszagon egy jo diplomaval rendelkezonek otthon (nem eszperanto ogorog szakos). A fizetesrol most nem beszelek, az nyilvan tobb dolgobol tevodik ossze.

Ja, hogy az orszag depresszios?! Hat, a sirva mulat a magyar mentalitasra eddig buszkek voltunk, vagy mi.

2015.11.10. 20:46:47

@charlieharper: Miből gondolod, hogy az ottani angol fiatal munkanélküliek nem büfészakot végeztek?

M. Péter 2015.11.10. 21:19:34

@charlieharper: Magyarországon magasabb a fiatalok munkanélkülisági aránya, 18,7%, szemben a brit 15,7%-kal.
www.statista.com/statistics/266228/youth-unemployment-rate-in-eu-countries/

2015.11.10. 22:17:11

@M. Péter: hat en az EU statisztikajat neztem, ahol allitoag ugyanazon a modszerrel gyujtik az adatokat. Es abrit meglepoen magas volt. A magyar meglepoen alacsony

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Uk munkaiac nem igy mukodik. Ennek nincs jelentosege.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.10. 22:23:47

@Th's child:
abban egyetértek, hogy a sok év alatt sokminden nagyon jó irányba változott (bkv, hivatalok, szolgáltatások, netes vásárlás, posta, nekem egyébként az sztk-val sem volt semmi bajom), de amennyire képben vagyok, a fizetések reálértéke nemigen javult mostanság, sőt. nekem továbbra is a pénz (meg a kibaszott éghajlat) a legfőbb érvem a hosszabb távú itthonmaradás ellen :-( (február végére, illetve alighanem már karácsonyra, valszeg az éghajlat lesz a legfőbb ellenérv, eddig egyébként teljesen korrekt volt az ősz, ilyen időt március végéig simán aláírnék.)

2015.11.10. 22:27:55

@M. Péter:
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Youth_unemployment
Ugyan 2012-es, de indikativ.

Nem olvastam vegig, annyit neztem, hogy a spanyol/portugal/gorog es a benelux ott van, ahol gondoltam. A magyar meglepoen elokelo helyen. A brit meg rosszabb, mint gondoltam.

2015.11.10. 22:28:35

@Dragonlady (Bp, Hun): meddig maradtok? Tudod mar merre tovabb vagy esetleg nem akarod itt kozzetenni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.10. 22:30:45

@diggerdriver: @charlieharper: úgy tudom, nyugat-európában mindenhol vagy majdnem mindenhol magasabb a diplomások aránya, mint keleten - most nincs türelmem számoat keresni, vgy elgondolkozni, hogy miért és hogyan ez az egész (valami melegfront van és csak nyígni tudok, gondolkozni nem)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.10. 22:32:11

@adg: basszameg, teljesen igazad van :-(
mikor is írsz majd posztot egyébként?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.10. 22:43:00

@charlieharper: fogalmam sincs :-( ha a télre gondolok, most azonnal (vagy holnap reggel) pakolnék. OFF a gyerek egyébként nagyon nyugis és alighanem már most élvezné, ha bepakolnám egy hátizsákba és végigvinném a fél világon. végre történne valami érdekes. -- ti hogy vagytok? rég nem láttalak itt.

adg 2015.11.10. 23:07:48

@Dragonlady (Bp, Hun): hat nem mostanaban. Pedig gondolkoztam rajta, volt evfordulonk is, adott lett volna a tema. Meg itt volt ez a napenergiaval hajtott autok versenye, a magyarok marha jol szerepeltek, arrol is gondoltam irni par sort, sok erdekesseget meseltek. De nincs kdvem, mi a francnak, mar igy is tudom, hogy otthon is jol lehet elni, meg anya olelese, meg kopkodes, meg nem viselkedunk jol, es en akkorisittleszekamigjoknemlesztek, meg a tobbi. Egy csomo ido meg energia megirni valamit, nincs hozza jelenleg kesztetesem. Majd egyszer, ha mar mindenki jol viselkedik, es megszabadultunk nevelononktol.

M. Péter 2015.11.10. 23:20:11

@charlieharper: Ez olyan, hogy attól függ, minek a %-ában nézzük. Az összes 18-25 éves %-ában Mo. jobb, a munkaerőpiacon lévők %-ban az Egyesült Királyság. Ezekből az adatokból visszaszámolva az is kiderül, hogy Mo.-n a 18-25 éveseknek csak kb. 26%-a van a munkaerőpiacon (dolgozóként vagy munkakeresőként), ez döbbenetesen alacsony. A többi 74% nem dolgozik és nem is keres munkát, ők mit csinálnak? Az Egyesült Királyságban kb. 60% van van a munkaerőpiacon.

M. Péter 2015.11.10. 23:28:17

@M. Péter: Nem 18-25, hanem 15-24, így egy jó részük még középiskolás, de ez a 26% még így is nagyon alacsony, az EU-ban a legalacsonyabbak között van, ha nem a legalacsonyabb.

2015.11.11. 06:17:00

@charlieharper: Szóval elvégezhetek kint bármilyen bohóc egyetemet, akkor is fel fognak venni jó fizuért bárhova? Fasza.

2015.11.11. 06:20:09

@M. Péter: Mo.-n a foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az egész EU-ban, szóval nem is értem, hogy ez alól miért pont a pályakezdő fiatalok lennének a kivételek.

London2009 2015.11.11. 17:04:06

@adg: lemaradtam a balherol. Ki a delikvens aki a megnevelo ember? Kivancsi vagyok!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.11. 19:29:53

@adg: pedig te írod a legjobb posztokat :-( najó, de legalábbis simán top 10 :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása