A bevándorlásnak (legyen az Európai Unión belüli, vagy kívülről érkező) leginkább kitett országokban az iskolák kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél sikeresebben integrálják a gyerekeket az oktatási rendszerbe. Legutóbb a svéd kormány gondolta úgy, hogy még mindig lenne mit javítani a helyzeten. Ebből kiindulva arra gondoltam, ma kicsit körülnézhetnénk pár országban, hogyan miként próbálják segíteni a gyerekek iskolai beilleszkedését.

Kezdjük a svédekkel, ahol a kormány azzal bízta meg az oktatási hivatalt, dolgozzanak ki olyan módszereket, melyekkel az eddiginél is sikeresebben tudnák integrálni az országba újonnan érkezett családok gyerekeit.

A csomagba természetesen nem csak a különböző kiegészítő anyagok kidolgozása, hanem a tanárok továbbképzése is beletartozik majd, ráadásul a legtöbb külföldi gyerek által látogatott iskolák további segítséget is kapnak.

Mindezen túl 2016. január elsejétől új törvény is életbe lép, a változások egy része a külföldi gyerekek tudásának pontosabb felmérése (és ezen keresztül a számukra leginkább megfelelő évfolyam kiválasztása) lesz, emellett azt is külön kidolgozzák majd, milyen tantárgyakat és mennyi időben kell tanulnia. A tanárok sem járnak rosszul, az átlagosnál nehezebb körülmények közötti oktatást felvállalók magasabb fizetést kapnak majd.

Nézzük akkor meg a magyar határátkelők személyes tapasztalatai alapján, hogy öt európai országban (Ausztriában, Németországban, Angliában, Svájcban és természetesen Svédországban) hogyan állnak az oktatáshoz, mire koncentrálnak, és főleg miként oldják meg a külföldről érkezett gyerekek integrálásának kérdését a hétköznapokban!

Ausztria

Ausztriában rögtön két szempontból is körül tudunk nézni, hiszen akad vidéki és fővárosi tapasztalat is. Kezdjük az előbbivel, Mandula írásának egy részletével!

„A matek - német - angolra fektetnek komolyabb hangsúlyt, ezeken az órákon van egy főtanár és egy asszisztens, aki segíti a főtanár munkáját - mindezt 20!!! gyerekre -, a többi tantárgy nem túlságosan fontos.

A házifeladatot minden nap osztályozzák és beleszámít az érdemjegybe. A gyerekek órai magatartása kifogástalan, maximális tiszteletet élvez a tanár, senki nem venné a bátorságot, hogy órán beszéljen, vagy bármi más fegyelmezetlenséget elkövessen.

Érdekes, hogy a számonkérés előtt 2-3 héttel összefoglalnak, majd amikor tényleg minden tudás megérett a gyerekekben, akkor kérnek számon, de akkor tényleg mindent.

Semmilyen kapcsolatom osztálytárs szülővel nincs, az osztálytársaktól a legminimálisabb segítséget is nehéz elvárni - ha idejöttél, oldd meg magad. Például nem küldik a leckét - ez itt nem szokás.

A tanárok viszont nagyon megbecsülik a szabálytartó, törekvő külföldi gyereket és a törődő, lelkes szülőt - nem egyszer állították példaképnek, hogy a nyelvi hiányosságai ellenére is nagyon jó dolgozatot írt, ill. a házi feladatban is 100%-os teljesítményt nyújtott.

Összegezve a mi iskolai évünket - bár nagyon nehéz volt, és a gyerekek befogadására enyhe közömbösség jellemző - a gyermekem azt mondta, hogy többet nem szeretne Magyarországon iskolába járni, mivel itt minden nehézség ellenére kevésbé stresszes az iskola, és több sikerélménye is van.”

Ez volt tehát egy osztrák vidéki település iskolája, most nézzünk egy bécsi példát Dóri tollából!

„A mi lányunk 2013. március elején kezdte Bécsben az iskolát, mert ekkor költöztünk ki. Még februárban bementem az illetékes „Schulinspektoriatba“ (hivatal) és jeleztem, hogy tanköteles korú gyerekemet szeretném a kerületünkben beíratni iskolába.

A vezető megnézte, hogy hol van hely és megadta az iskolaigazgató telefonszámát. Első félreértésként közölte, hogy nincs hely. Aztán megértette, hogy nem szeptemberre jelentkezünk, hanem azonnalra, mert talán pár nap a határidő és mennie kell a gyereknek iskolába, ha már elmúlt 6 éves.

Kaptunk tőle egy időpontot, ahová a lányomat is vinnem kellett, aki egy szót sem beszélt és nem értett németül. Mondta, hogy a nyelvismeret hiánya miatt menjünk Vorschulklasséba (előkészítő osztály). Ez csütörtökön volt, hétfőn mentünk az iskolába.

Elég sokan voltak sajnos a csoportban és csak reggel 8-12-ig volt tanítás, így túl sokat nem tanult, de pár nap után már volt pár barátnője. Tehát szerencsére nem kellett féltenem és nem érezte rosszul magát.

Az első osztály nem okozott neki gondot, mert Magyarországon már járt iskolába szeptembertől-márciusig, így a betűket ismerte, számolni tudott. Az első komolyabb matek feladatoknál kiderült, hogy ő a legjobb és a gyerekek mindig tőle kértek segítséget.

Szerintem a legjobb, ami történhetett, hogy az első osztály járta kétszer. Nem idősebb az osztálytársainál, mert a Vorschulesok közül sokan 7 évesen kezdték az iskolát.”

Németország

Németországból is két történetünk van, itt is jellemző, hogy próbálnak segíteni a németül nem vagy csak rosszul beszélő gyerekeknek. Először Tonyika írásából idézek, aki két gyerekkel érkezett az országba.

„A kisebbik lány óvodai ballagás után érkezett, a nagyobbik már két osztályt elvégzett otthon. Itt azoknak, akik augusztus végéig betöltik a hatot, menniük kell iskolába, akik novemberig töltik, azok mehetnek.

Nincs klasszikus buktatás, az első két alapozó évet 1-2-3 év alatt is el lehet végezni, azaz van, aki első után harmadikos lesz, de van olyan is, akit második második félévében visszaraknak még egyszer első osztályba. Csak harmadik osztálytól van osztályozás, hangsúly a német, matek, angol tantárgyakon van. Érdekes viszont, hogy nálunk pl. a hittant osztályozzák.

Az elsősnek volt iskolaérettségi vizsgálat, ami elég jól sikerült egy szó némettudás nélkül is, a hölgy mindent, amit csinálni kellett türelmesen elmagyarázott, mutogatott. Többnyire mozgásos feladatok voltak.

A nagynak semmi, egyszerűen egy osztályt visszaugrott, újrajárta a másodikat. Nehezítette a helyzetét, hogy itt a gyerekek első osztály második félévétől tanulnak játékosan angolt, de vette az akadályt.

Mindkettőjüknek volt segítsége a németben. Volt és van a mai napig német, mint második nyelv különórájuk az órarendbe építve heti kétszer, most már csak egyszer.

Erre nemcsak ők, hanem olyan gyerekek is járnak, akik ugyan itt nőttek fel, de az anyanyelvük és az otthon beszélt nyelv nem német (na, ilyen bőven akad), és nem volt elég a 6 év a nyelv megfelelő szintű elsajátításához. Emellett konkrét feladatoknál órákon melléjük ült egy tanító segíteni vagy elvitte őket külön feldolgozni az anyagot.”

A másik németországi tapasztalat Regenbogen révén érkezett egy 3000 fős faluból, Hessenből.

„Van óvoda és bölcsőde is a faluban, és általános iskola az első négy osztályra. Egy osztályban max. 28 gyerek járhat, ha többen vannak elsősök, szétbontják őket két osztályra.

Ha valaki nem tud elég jól németül, akkor „nulladik osztályban” kezd egy szomszédos városban és egy év múlva kezdi az elsőt itt. A nagylány két teljes évet járt német oviba, így jól megtanult németül, elkezdheti simán az első osztályt.

Először 4,5 éves korában kellett bemennünk az iskolába, ekkor jelentkeztünk, hogy igen, ide szeretnénk beíratni a nagylányt. Az ovi utolsó évében, a „nagycsoportban“ minden reggel fél éven keresztül Sprachkurse-t tartott egy óvó néni fél órában.

Itt megtanult olvasni a nagylányunk, mivel például olyan feladat volt, hogy körben ültek, mindenki húzott egy kártyát és a rajta levő szót le kellett betűznie, a többieknek ez alapján ki kellett találni, hogy mi van oda írva.

Az óvoda ebben az évben, ősszel készített egy felmérést a nagylányról, ennek az eredményét elmondták nekünk is. Ezt követően a tanár nénik mentek az oviba, ők is felmérték a gyerekek tudását, ennek az eredményét nem mondták meg.

Tavasszal be kellett menni a nagylánnyal az iskolába. Itt az iskolaorvos megnézte az oltási könyvet, átbeszéltük a betegségeit. Volt hallásvizsgálat, szemészet, gyógypedagógiai vizsgálta is. Egy kis számolás, betűzés, rajzolás, sok beszélgetés, hallás utáni mondat ismétlés. Ezeket nem csak velünk csinálták, a német gyerekekkel is ugyanezek voltak a feladatok.”

Anglia

Ha van ország, ahol az iskoláknak és a pedagógusoknak bőven van tapasztalatuk a külföldről érkezett gyerekekkel, akkor az Anglia. Ugyanakkor Judit tapasztalata szerint a gyerekeket hajlamosak az elején rögtön egy gyengébb csoportban kezdetni, ami nem biztos, hogy a segítségükre válik.

„Ami a tanulásra való ösztönzést illeti, úgy veszem észre, az angol iskola nagyon, talán túlságosan is igyekszik elkerülni, hogy stresszelje a gyerekeket, akiket teljesítményük szerint csoportokba sorolva oktatnak.

A tanárok többsége - legalább is akikkel én találkoztam – nagyon elhivatott, rengeteg időt és energiát áldoz a gyerekekre, minden tárgyi és emberi feltétel adott a tanuláshoz, de nincs igazán nyomás vagy kényszer.

Ez egyfelől jó, mert a gyerekeket sokkal kevésbé viseli meg az iskola, másfelől viszont a nem kiemelkedően okos és/vagy szorgalmas tanulók egy idő után menthetetlenül lemaradnak.

Nagyszerűen ellébecolnak a többi hasonló szinten lévő nebulóval együtt a nekik kijelölt kis csoportban, és ha nem akarnak, egy büdös kukkot sem tanulnak. Ez különösen igaz, ha a gyerek még nem vagy nem jól tud angolul – rögtön beutalják a leggyengébb csoportba, mondván ott jól el lesz, amíg a nyelvet tanulja.

Miután legtöbbször a jobb csoportokban sem túlzottan magasak a követelmények, akinek fontos az iskolai előmenetel, jobban teszi, ha nem engedi, hogy a gyerekét a gyenge csoportba tegyék. Amúgy eddig minden iskolában nagyon rugalmasak voltak velünk, és igyekeztek minden hasonló jellegű kívánságunkat teljesíteni.

Nyilván sokan aggódnak amiatt, hogy a gyerekük, aki ráadásul nem vagy nem sokat beszél angolul, ráadásul még felsőbb osztályba is kerül, ezért igyekeznek rávenni az iskolát, hogy tegye őt vissza egy évvel.

Mi is így kezdtük, de tapasztalatom szerint ez nem szerencsés - egyrészt a felsőbb osztályosok nem feltétlenül (valószínűleg nem) fognak előrébb tartani a tananyagban, másrészt a gyereknek még nehezebb beilleszkednie, ha az osztálytársai mind fiatalabbak nála.

Nem kell izgulni, az itteni iskolák többsége nagyon jól és pozitívan kezeli a külföldről érkezett diákokat, persze van is benne sok tapasztalatuk. Minden magyar gyerek, akivel itt találkoztam, az enyémeket is beleértve, kiválóan megállta a helyét azon az évfolyamon, ahova a születési éve alapján tartozott.”

Rozamami tapasztalata is az, hogy a tanárok megtanulták kezelni azt a helyzetet, amikor az osztályba a nyelvet gyengébben beszélő gyerek érkezik és megvannak az integrációs technikák is.

„Az itteni iskolai jelentkezést a helyi önkormányzatnál kellett megtenni. Nagyon tanácstalanok voltunk a két nagyobb ügyében, a kicsinél adott volt, hogy a két lépésre szemben lévő primary lesz a cél. Sokat mászkáltunk a közelben lévő két secondary school környékén. Leskelődtünk, tapogatóztunk, kérdezősködtünk a férjem kollégáitól. Végül az alapítványi és az állami suli közül az utóbbit választottuk.

Az önkormányzat felé elküldtük a jelentkezést, hamarosan továbbították az iskoláknak, és azok levélben jelentkeztek. Kaptunk időpontot a személyes megjelenésre, egy beszélgetésre az igazgatóval és a szülői kapcsolattartóval (governor), ahol gyerekkel együtt kellett megjelenni.

A legkisebb lányunk egy kicsike primary school (összesen 68 gyerek 6 évfolyamon) utolsó évébe – vagyis hatodik osztályba – kapcsolódott be. Az osztálytársai (12-en voltak) eleinte az újdonság miatt nagy érdeklődéssel fogadták, de amint rájöttek, hogy nem túl „szórakoztató" társaság, eleinte sokszor maradt egyedül.

Néha lehangolódott emiatt, de olyankor sokat beszélgettünk arról, hogy másképpen is lesz majd ez, csak legyen egy kicsit türelmes. Más napokon meg nagyon lelkesen ment suliba, mert például bekerült a neve a golden book-ba pénteken (oda csak valami jó tettért, jó teljesítményért stb. lehet kerülni), vagy, mert épp olyan hét volt, amit élvezettel tanult, vagy csinált. Szerencsére ezekből a napokból volt több.

A tanárok nagyon jól próbálták a másnyelvűséget kezelni, sok olyan játékot játszottak pl. tornaórán, amihez nem kellett feltétlen nyelvtudás. Jó kis kommunikációs táblát készítettek a gyerekkel együtt, amivel eleinte a nehézségek leküzdhetőek lettek. Sokszor megkérték, énekeljen egy-egy magyar dalt, vagy írjon otthon pár soros dolgozatot a magyar diákok hétköznapjairól, vagy arról hogyan, mit tanulnak az iskolában.

Természetesen délután ezek megírásához is kapott segítséget, illetve mi is igyekeztünk a férjemmel bekapcsolódni több-kevesebb sikerrel az ilyen feladatokba. Szereztek neki Magyarországról szóló angol nyelvű turisztikai könyvet, ebből az osztálytársai is láthatták, honnan jött, kapott szótárt.

Külön angol órája kettő volt egy héten, kedden és csütörtökön délután, valamit egy segítő pedagógus asszisztens három hónapon át vele volt, segített neki mindenben.

A legkisebb lányunk elképesztően gyorsan szívta magába a nyelvet. Meglátásom szerint a fordulópont nála február-március környékén jött el, amikor is egyik hétről a másikra kezdett nagyon összetetten beszélni, az addigi tőmondatok helyett.

Ahogy jobban ment a nyelv, egyre inkább jóban lett az osztálytársakkal, hívták játszóterezni, szülinapi bulira. A férjemmel ráfogtuk a legkisebb gyerek gyors haladását arra, hogy annyira szeret beszélni, hogy inkább gyorsan megtanult angolul, csak ne kelljen csöndben maradni.”

Svájc

Svájcot (mint ez már oly sokszor kiderült az elmúlt évek során) lehetetlen egységként kezelni, így aztán Muzsi tapasztalata is Zürich kantonra korlátozódik.

„Ami induláskor nagyon más: nincs válogatás, oda és akkor megy az ember gyereke, ahova és amikor mondják. Nincs hadd maradjon még egy kicsit az oviban... A csoportbeosztás első szempontja a közelség, a többi pedig a minél egyenletesebb demográfiai elosztás: fiú-lány arány, helyi gyerek-idegen eloszlás.

Az első osztály lazább, mint otthon. Míg az első gyerekem Magyarországon járta az elsőt, és totál kikészült, minden este sírt a fáradtságtól, itt a másodiknál észre sem vettük, hogy suliba ment (1 év ovit járt itt).

A tanítóknak nagyon nagy szabadsága van abban, hogyan oktatnak. Angol, tesi, kézműveskedés van csak feltüntetve az órarendben, a többi "oktatás". A tanár, ahogy látja, hogy mire kell a nagyobb hangsúly, arra koncentrál. Sokszor variálnak is.

1-3 év az alsó tagozat, két tanítójuk van. Így van lehetőség az osztott munkára is (csak részidőben van jelen mindkét pedagógus). Van IF (integratív Förderung, alias gyógypedagógia) is, ez a pedagógus is részt vesz egyes órákon. Mivel integráltak a „problémás” gyerekek, velük külön is foglalkozik. A külön foglalkozások mind iskolaidőben vannak, nem raknak a gyerekekre extra terhet.

Az „idegenek” szép számban vannak, nekik van DaZ, vagyis extra németoktatás. Nem mindenhol, de nagyobb helyeken elérhető a bevezető suli is, ilyenbe járt a nagyobbik lányom 5 hónapig is, mert egy mukkot nem értett németül, itt csak az ilyen gyerekek vannak. Nem időre megy, hanem amikor a pedagógus úgy látja, hogy felkészült, már rakják is át a normál suliba.

Mi még járunk magyar iskolába is, a legtöbb anyanyelvhez rendelkezésre áll egy ilyen lehetőség. Ez fizetős, heti két óra, nekünk elég messze is kell menni, de fontos. Ez akkreditált képzés, megvan a tematika, mit kell tanítani, és bizonyítványt kapnak erről is a gyerekek. Ennek a célja a nyelv, a kultúra megőrzése. Írnak, olvasnak, énekelnek, a nemzeti ünnepekről beszélgetnek. A nagyobbaknak van történelem is.”

Svédország

Végül zárjuk be a kört és térjünk vissza a kiindulási pontra, azaz Svédországba, ahonnan mrsmihaly írta meg tapasztalatát.

„Minden gyerek, abban az évben, amikor betölti a 6. évét, elkezdi az iskola előkészítőt. Ez a 0. osztály. Vagyis nem számít bele a 9 osztályos kötelező általános iskolai évekbe, DE ettől még kötelező, naponta 4 óra és ingyenes.

Az összes könyvet, füzetet, ceruzát, tollakat, papírokat, festékeket stb. mindent az iskolában kap meg minden gyerek. Az iskolák fel vannak szerelve laptoppokkal és iPad-del. Van olyan iskola, amelyik minden diáknak megvette már.

Függetlenül attól, hogy milyen a szülők jövedelme vagy munkája, ezt a befizetett adókból finanszírozza az állam, illetve az iskola. Természetesen úgy kell bánni az összeggel, hogy a tanévnyitástól az évzárásig elégnek kell lennie!!!

Az ebéd is teljesen ingyenes ezek alatt az évek alatt. A délutáni napköziben az uzsonnáztatásért már külön kell fizetni a szülőknek. Itt is vannak igényeik a gyerekeknek, sokat beszélgetünk a reklámokról és azok hatásairól a gyerekek fejlődésében.

A napközi díjakról nem tudok mit írni, mert az függ az éves jövedelemtől, és nem az iskola küldi ki a befizetési csekket, hanem a kerületi tanulmányi hivatal. Van családi pótlék, ami gyerekenként 1000 svéd korona körül van, bár ebben sem vagyok egészen biztos.

Azt viszont tudom, hogy 2 gyerek esetén duplázódik, de már 3 gyereknél 3 és fél gyerekre fizet az állam. 4 gyereknél már öt gyerek családi pótlékát küldik a bankszámlára. Ha kevés a család jövedelme, akkor kapnak lakbér hozzájárulást is. Ezt nevezik szociális hálónak, mert mindenki megkapja az anyagi támogatást a létminimumhoz.

Persze azért ezt ne úgy gondoljátok, hogy van 2 gyereked, és egy 200 négyzetméteres házban akarsz lakni, de nincsen rá anyagi kereted, akkor kapsz. Ezt az állam nem finanszírozza.

Viszont azt sem tartjuk igazságosnak, hogy megjelennek nagy családok 5-8 gyerekkel, és mivel egy 4 szobás, normál méretű lakásban nem férnek el, a kerületi szociális szolgálat bérel nekik házat, és fizeti.

Ez azért nagyon szúrja a szemét a svédeknek, és természetesen azoknak a bevándorlóknak is, akik keményen megdolgoznak mindenért, és fizetik becsületesen az adót, hogy legyen miből fizetni a támogatást.”

A moderálási alapelveket itt találod.

(Fotó: flickr.com / dotmatchbox)