Svájc sokak számára az ígéret földje, más kérdés, hogy azért testközelből nézve más a helyzet, derül ki Svájci S(CH)apka posztjából, melyben a keresetekről szóló városi legendákat próbálja meg helyre tenni adatokkal. Ha már az ígéret földjénél tartunk, beszélhetünk arról is, ki milyen országokból rakná össze a maga Álomországát, végül egy kis gasztronómia is belefért még, a kérdés az: mit eszik egy magyar és egy brazil Németországban.

(fotó: pixabay.com / 569659) 

Induljunk hát el Svájcból, és nézzük meg, mennyi is az átlagkereset, milyen területeken lehet jól (és kevésbé jól) keresni – mindezt a Svájci S(CH)apka blognak köszönhetően.

"Sok esetben találkozom azzal, hogy sokan ferdítenek egy picit a saját fizetésükön, sok városi legenda kering arról, hogy mennyi, az annyi. Jól látható, hogy az átlagfizetés alja 5000 frank alatt van valamivel és a teteje 8000 ezer frank körül.

A legjobban a bankszakmában lehet keresni, de több ágazat teljesít gyengén. Legkevesebb fizetés a vendéglátóiparban van. (...) Nem árt azt figyelembe venni, hogy Svájcban jóval nagyobb hangsúlyt kap a képzettség mértéke, és a gyakorlati évek szerinti elérhető bérjövedelem, mint jelen pillanatban otthon. (...)

Az tisztán látszik, hogy a nők mindenhol kevesebbet keresnek, mint ugyanazon képesítéssel rendelkező férfi munkavállalók. A legmagasabb (egyetemi) végzettség esetében még jobban kileng a mutató.

Tehát, hiába „seggel” ugyanannyit egy nő, mint egy férfi, a keresete akár 3500 frankkal kevesebb. (...) A külföldiek bére bizony alatta marad a helyiekének. (..)

A keresetek szempontjából az sem mindegy, hogy ki hol telepedik le. Bizony bérek tekintetében az olasz részen élőknek kell kevesebbel beérnie. (...) Az tisztán látszik, hogy a gyógyszeripar, a bankszektor, a biztosítási cégek, a telekommunikáció és a kutatás-fejélesztéssel foglalkozó ágazatban fizetik meg menedzsereiket a legjobban.

Vezetőként nem lehet meggazdagodni a korábban említett vendéglátóiparból, építőiparból és a többi szolgáltatási terület sem fizet túl jól.”

A teljes posztot (nem kevés statisztikával, grafikonnal) a Svájci S(CH)apka blogon olvashatjátok el.

Pazarország

Milyen jó lenne egy olyan helyen élni, ami úgy épülne fel, hogy összeválogatnánk a kedvenc helyeink pozitív vonásait! Ebből indult ki a Morfondír-morzsák blog szerzője, nézzük, mi lett belőle!

Costa Rica (fotó: Szilvia) 

„Perfectland nem elsősorban azért nem létezik, mert nem valósítható meg, hanem azért, mert nincs egy egységes világkép, ami mindenki számára tökéletes lenne. Míg egyeseknek az idilli táj a legfontosabb, addig másoknak az iparilag fejlett szupermodern társadalom a tökéletes.

Míg valakinek a családalapításhoz, gyerekneveléshez igazodó helyszín a legfontosabb, addig másoknak az individuális önmegvalósítás terére van szükség, a sor pedig a végtelenségig folytatható.

Viszont elmondom most azt, hogy milyen lenne az én Perfectlandem. Hogy melyik országból mit vennék át. (...)

Kezdjük a skandináv országok egyik sajátosságával, mely szerint szokás, sőt elvárás, hogy a férfiak is menjenek el GYES-re. Azt hallottam, Svédországban csak akkor kapják meg a szülők a teljes GYES összegét, ha az adott időszak felében a férfi marad otthon a poronttyal! (...)

Ugorjunk egy nagyot és lássuk, mit kérnék Costa Ricából, meg úgy általában Dél-és Közép Amerika vidékeiről. Először is irigylésre méltó természeti világát, óceánpartjait, és az ezekkel járó különleges zöldségek, gyümölcsök végtelen sorát. (...)

Amerikából átvenném a Hálaadás ünnepét. Nem azért, hogy legyen még egy ünnep, ahol kötelezően a végletekig kell zabálni… Hanem azért, mert szerintem az alapgondolata nagyszerű: legalább egy napot az életben meg lehetne állni és átgondolni mennyi mindenért lehetünk hálások (különösen nekünk, pesszimista- sopánkodó magyaroknak!)!

Az pedig már mindenkinek a saját hitbéli kérdése, hogy mégis kinek hálás ezekért: egy Istennek, a sorsnak, a családjának, vagy épp önmagának.)

Hollandiából beemelném a kerékpározás és velejárói elterjedését. „Bringára fel!” a kocsik helyett, ami egyúttal hozzájárulna ugye a tisztább, egészségesebb levegőhöz, és ezáltal sportosabbak, egészségesebbek lennének az emberek. (...)

Új-Zélandon irigylésre méltó az az általános morál és hozzáállás, hogy nem stresszelnek, aggódnak a dolgokon. (Bár ahogy hallom, ez már hajlamos átcsapni flegmaságba és lustaságba, mikor csak várják, hogy maguktól megoldódjanak a gondok).

A másik (valószínűleg ezzel szoros összefüggésben álló) nagyszerű jelenség az a bürokrácia majdnem hogy hiánya, de legalábbis gördülékeny könnyedsége.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el – emellé már csak egy kérdés adódik: nektek hogyan állna össze az Álomország?

Brazil-magyar gasztronómia Németországban

Már az sem könnyű helyzet, ha két, ugyanabból a kultúrkörből származó ember étkezését kell összehangolni egy másik országban, a Frankfurti mesék blog szerzője azonban még ezt is túlszárnyalta, hiszen az ő esetében egy magyar és egy brazil él együtt Németországban. Hogy mit esznek ők? Nos, rögtön kiderül! (Annyit elárulok, hogy a borsófőzelékes résznél – szép vagy sem – nagyon röhögtem.)

Ez nem más, mint a Coxinha (fotó: frankfurtimesek.blog.hu) 

„Lehet, hogy elsőre bonyolultnak hangzik, de a gyakorlatban egész jól működik, mivel mindketten szeretjük a másik konyha remekeit. Szerencsére mindketten szeretünk enni, húst is, ami persze csak abból a szempontból szerencsés, hogy nem kell kétféle ételt készítenünk.

Ami kevésbé jó, hogy én egyáltalán nem eszem halat, míg a Drágám imádja, valamint nem igényelném a napi húsfogyasztást sem, ám a kedves nem tekint valódi ételként a húsmentes fogásokra. Ezért száműztük a tengeri herkentyűket a közös étkezésekről, és én is elfogadtam, hogy a rántott sajt, vagy sült karfiol csak mint köret szerepelhet a menüben. (...)

Napközben mindketten a munkahelyünkön eszünk a menzán, vagy ahogy itt nevezik a Kantine-ban. (...)

Német konyha

Az mindenképpen szerencsés, hogy szeretjük a német ételeket, élén a Schnitzel-lel (rántott hús) a csülökkel (vele még csak ismerkedem) és a rösztivel. Van egy étterem a közelünkben, sokszor járunk oda, egyrészt mert közel van, és nem kerül sokba, másrészt nagyon finom, és a hangulat is meghitt, családias. (...)

Úgy vettem észre, hogy német étterembe akkor érdemes menni, ha már nagyon éhesek vagyunk, mert nem a madár adagokról híresek. A Schnitzel is két tenyér nagyságú szeletet jelent körettel és salátával, és tulajdonképpen minden németek által vezetett étteremben góliát adagokat adnak. (...)

Magyar konyha

Szerencsére pozitív fogadtatásra talál a legtöbb magyar fogás, így egyre több ételt tesztelek rajta. Ennek ellenére majdnem feladtam az első próbálkozás után, történt ugyanis, hogy megkívántam a székely káposztát valamikor a kapcsolatunk hajnalán.

Szerencsére a németeknek van egy Sauerkraut (savanyú káposzta) névre hallgató fogása, amely a meleg savanyú káposztát jelenti, így a székelykáposzta alapanyagait sikerült beszereznem, bár tejfölt itt Frankfurtban nem lehet kapni, csak valami ahhoz hasonlót.

Meg is főztem, életemben először, szerintem nagyon jó lett, de ő csak egy fél tányérral evett, és hiába azt mondta ízlik neki, nem evett belőle többet. Egyszer próbálkoztam borsófőzelékkel is, amelynél félreértelmezte a koncepciót, mert teleszedte pörkölttel a tányérját (a feltéttel) majd a főzeléket szószként öntötte rá a húsra. (...)

Nyáron készítettem lecsót, nemrégiben pedig frankfurti levest és paradicsomos káposztát húsgombóccal. (...)

Brazil konyha

Valószínű, hogy felületes leszek, ha azt mondom, hogy a brazilok húst esznek hússal, vagy hallal, és a zöldségfogyasztásuk is kimerül a feketebabbal. Sajnos megszűnt a kedvenc brazil kifőzdénk, a tulajdonosnő megunta az üzletvezetéssel járó hercehurcát, így eladta a helyiséget. (...)

Kis szerencse, hogy egy másik brazil kávézó-étteremben hetente egyszer „befőz”, azaz helyben elkészíti a Feijoada névre hallgató brazil nemzeti ételt.

Amikor először meghallottam, hogy mi is ez tulajdonképpen, kissé megijedtem, hogy fekete babbal összefőzött kolbászt és disznóhúst kell ennem rizzsel és valami sárga porral a tetején (amelyről időközben kiderült, hogy maniókaliszt -amely maniókagyökérből készül), de ahogy megkóstoltam, már meg is nyugodtam, mert olyan íze volt, mint egy babfőzelékbe oltott marhapörköltnek, így azon kívül, hogy nem bírtam utána mozogni, más problémám nem volt.

Szerettem volna a sok magyar étel mellett egyszer valami brazil fogást készíteni a Drágámnak, de a fentebb említett Feijoada elkészítése nagyon hosszadalmas és körülményes, mint ahogy az általában az olcsó ételekkel lenni szokott.

Így döntöttem el, hogy inkább készítek panírozott krumpligombócokat csirkehússal. Annak ellenére, hogy nem lett teljesen olyan, mint az éttermi, hősiesen megevett vagy ötöt belőlük.”

Remélem, sikerült felkelteni az étvágyatokat, ha igen, a teljes posztot (képekkel), itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod.