oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. szeptember 11. 06:41,  Mutasd a hiteled, megmondom, ki vagy! 174 komment

2015. szeptember 11. 06:41 Határátkelő

Mutasd a hiteled, megmondom, ki vagy!

Dóra nem is olyan régen osztotta meg élményeit egy amerikai reneszánsz fesztiválról, most azonban egy merőben más poszttal örvendeztetett meg minket, úgyhogy el lehet merülni az amerikai banki ügyintézés mélységeiben, a kredittörténet bugyraiban. Informatív és praktikus poszt az USA-ba készülőknek.

hitelkartya_foto_us_navy.jpg(fotó: US Navy)

„Másfél éve családunk oszlopát, életem párját áthelyezték a manhattani irodájukba. Két hónap leforgása alatt - egymástól kis időre elszakadva – felszámoltuk a régi otthonunkat, és teremtettünk egy újat, az óceán túlpartján.  Az új ország sok kalandot és megannyi meseszép helyet tartogatott, és tartogat mai napig is számunkra.

Az újrakezdés nem csak játék és mese… Hallottatok már a Gonoszról, a nagy Credit Historyról?

A credit history fogalmával elég hamar találkozik az ember, ha az Egyesült Államokba költözik. Az első két dolog, amit megtanulhattunk róla, hogy új jövevénynek ilyen nincs, és enélkül pedig sok ajtó bezárul előttünk.

Mi albérlet keresgélés közben szembesültünk ezzel először. A jobb lakások/házak, amelyek olyan környékén vannak, ahol az ember nyugodt szívvel járatja iskolába gyermeket, nagyon gyakran csak olyanoknak elérhető, akik jó credit history-val rendelkeznek.

Szóval mi is az a credit history? Ez annak a története, hogy a múltban milyen módon fizettük vissza a kölcsöneinket. Ebből következik, hogy akinek soha nem volt kölcsöne az államokban, annak nincsen kredit története sem.

Az első lépés a credit history építéséhez tehát, hogy kölcsönt kell felvenni, és azt el kell kezdeni visszafizetni. Akkor is ezt kell tenni, ha az embernek éppen nincs szüksége kölcsönre. A bociszem sajnos nem mindig segít egy lakás bérlésénél, egy autókölcsönről vagy a későbbi lakáshitelről már nem is beszélve.

Kölcsön kell, akkor is, ha nem

Szóval kölcsönt kell szerezni. Viszont a kölcsönhöz credit history szükséges. A credit history-hoz pedig kölcsön. Épp ezért ez eléggé reménytelen helyzetnek tűnik. Természetesen van megoldás, különben senki nem tudna előre lépni.

Az egyik tipikus dolog, amivel kezdeni lehet a hiteltörténet felépítését, hogy szerzünk egy hitelkártyát, használjuk, majd hónap végén visszafizetjük a kártyán összegyűlt adóságot.

A bankok természetesen nem fognak hitelkártyát adni credit history nélkül, mivel nem kockáztatják be, hogy az elköltött összeget esetleg ne lássák többet viszont. De van nekik egy „Secured Credit Card” (például ilyen) nevezetű termékük, melynek lényege, hogy letétbe helyezünk pénzt, mondjuk 1000 dollárt, amiért cserébe kapunk egy kreditkártyát 1000 dolláros hitelkerettel. Ezt a pénzt körülbelül egy év után visszaadják, és ha ez idő alatt felelősséggel használjuk a kártyát, akkor a hitelkeretet is megemelik.

Nem mindegy azonban, hogy milyen módon használunk egy kreditkártyát. Azt gondolhatnánk, hogy az 1000 dolláros hitelkeretig nyugodtan költhetünk, de ez nem így van.

A kredittörténetünkön látszik, hogy mekkora hitelkeretből mennyit költünk. Ha túlságosan kihasználjuk a rendelkezésre álló összeget (magas a 'credit utilization'), azt úgy veszik, hogy nagyon rá vagyunk szorulva a kölcsönre, és rossz adósnak minősítenek. Egy 1000 dolláros hitelkeretnél, 2-300 dollárnál (20-30%-nál) többet nem érdemes költeni, de igazán jó színben az 5-10%-os kihasználtság tűntet fel.

Másik oldalról, valamennyit el kell költeni, különben nem keletkezik kölcsönünk-visszafizetésünk, ráadásul a nem használt, de meglevő hitelkártya valamiért szintén rossz pontnak számit. Komplikált, igaz? Pedig még el sem kezdtük igazán...

Több nagytestvér is figyel

Az Egyesült Államokban, ha valaki hitelt vesz fel, akkor a hitelező azt lejelenti különböző "credit bureau"-knak. Itt három nagyobb credit bureau van (Transunion, Equifax, Experian), a nagyobb hitelezők mind a három irodának jelentenek.

Ezt egyébként fontos figyelembe venni, mivel nem tudjuk, hogy a következő hitelnél / albérletnél melyik irodától kérik le az adatainkat, így arra kell törekednünk, hogy az mindenhol meglegyen - kisebb hitelezők nem biztos, hogy jelentenek mindegyiknek.

Ebben a jelentésben a lényeges adatok vannak benne: a hitel összege, havonta fizetendő minimum, és a kamat. Ha fizetünk, feljegyzik az összeget és a dátumot.

Ha hitelkártyáról van szó, akkor megadjak a hitelkeretet, sőt, még elérhetőség is van a hitelezőhöz, ha valaki telefonon külön érdeklődni szeretne.  Látszik tehát, hogy alaposan nyomon van követve az összes tartozásunk, illetve hogy havonta minimum mennyit kell törlesztenünk.

Ez egy hosszú táblázatos anyag, de a kredittörténetünkhöz tartoznak összefoglaló adatok. A legegyszerűbb összefoglaló adat a credit score.

Bár az kreditirodától függ, hogy pontosan hogyan számolja a kreditszámot, általánosságban ez egy 300-850 közötti szám, ahol a magasabb a jobb értek.

Néhány hónapnyi secured credit card-os költök/visszafizetem játék után ez a pontszám már 700 körül alakul, ami egyébként egész jó. Rengeteg honlap foglalkozik azzal, hogyan lehet ezt a számot felfele tornázni, de a konkrétumok általában nem hangzanak el, csak irányelvek. Az alábbi ábrán egy rövid időszak látszik a kredit pontszám alakulásáról.

credit_score.jpg 

Csapdák és trükkök

Látszik, hogy februárban a kreditpont halványan csökken. Ez a mi esetünkben egy olajszolgáltatóval történő egyezkedés miatt van, aki mivel éves fizetési tervet ajánlott (tehát a téli magasabb költségek egy részét átcsoportosította volna nyárra, azaz hitelt adott volna), lekérte a kredit történetet.

Az első lecke tehát, hogy a kredittörténet puszta lekérése hitelezés céljából a kredit pont csökkenésével jár. Az üzlet egyébként a jó kredit pontszám ellenére nem jött létre, mivel rövidnek tartottak a kredit történetet - újabb példa a nehézségekre.

A következő jelentősebb zuhanást egy autókölcsön okozta, ez körülbelül 50 pontos zuhanást jelentett 725 pontról kb. 670-re. Ha valakinek új adóssága keletkezik, az kockázatosabb adósnak számit, emiatt rosszabbá válik a pontja. A pontszám a törlesztés megkezdése után viszont szépen kúszik vissza, és idővel majd magasabbra csúszik, mint az kölcsön nélkül lett volna.

Autókölcsönöket egyébként online lehet kérni, az automata adósminősítő rendszer ekkor lekéri elektronikusan a kredit történetünket, és azoknak, akik nem régóta tartózkodnak az országban, két perc múlva automatikusan küldi a visszautasító email-t a rövid kredittörténetre hivatkozva. A próbálkozásoknak (hard inquiries) természetesen nyoma marad a kredit történeten, így minden érdeklődő láthatja, ha valaki hitelt készül felvenni, és ez persze rontja a kredit pontot:

inquiries.jpg

Nekünk végül egy credit union-nál sikerült hitelhez jutni 5.9%-os kamattal, ami elég rossznak számit a kb. 2.5% hoz képest, amit hosszú kredit történettel a számlavezető bankunknál kaphattunk volna. Ez évi több száz dollár plusz kamatterhet jelent, amíg par év múlva ki nem tudjuk váltani egy kedvezőbb hitelre.

A kredit pontszámon kívül fontos még a törlesztési statisztika (a kettő egyébként összefügg), a hitelezők a következőhöz hasonló, csak több és ennél hosszabb zöld csíkot szeretnek látni:

bk_of_amer.jpg

Ez egy Secured Credit Card-ként kezdte, jelenleg 23 dolláros tartozással (amely egy tankolás eredménye.) A credit utilization miatt ezekről a kártyáinkról általában csak ennyit költünk. Aki nem fizeti rendesen az adóságait, annak a zöld jelzések mellett a következő színekben játszhat az összesítője

payment_history_1.jpg

Az autó dealer szerint egyébként minimum 2-3 éves, nagyobb összegű törlesztésekből adódó hiteltörténet kellett volna egy jó hitelhez (azaz a havi 25 dolláros csiki-csuki játék a kártyainkról ebből a szempontból csak keveset segít), de inkább 5 évet szeretnek látni a nagyobb bankok.

Itt azonban megint egy csapdahelyzet látszik kibontakozni. Kezdőként nem kapunk rendes hitelkeretet, alacsony hitelkeret mellett viszont nem költhetünk sokat a credit utilization-t védve, és az apró költések pedig nem lesznek elegek egy hitelbírálatnál.

Miért jó a Charge Card?

Szerencsére erre is van megoldás, ehhez azonban már el kell érni egy bizonyos pontszámot, és legálabb egy éves hiteltörténetet. A hitelkártyáknak van egy altípusa, amit Charge Card-oknak hívnak.

Ezek két fő dologban különböznek a hagyományos hitelkártyáktól: az egyik, hogy nincs előre meghatározott hitelkeretük. Ez nagyon fontos a mi szempontunkból, mégpedig azért, mert a credit utilization számításába így nem tudják belevenni.

Ahhoz, hogy a Charge Card kihasználtságát számolni tudjuk, tudni kellene egy felső korlátot, de ilyen nincs. Ebből adódik, hogy nyugodtan lehet róla sokat költeni, nem rombolja a credit utilization-t.

A másik tulajdonsága, hogy minden hónapban teljesen vissza kell fizetni. Az adósság portfoliónkba így érdemes lehet beszerezni egy charge card-ot, és arról bátran költeni, ezzel mutathatjuk, hogy képesek vagyunk nagyobb összegek rendszeres visszafizetésére.

credit_summary.jpg

Ez a kép egy másik rendszerrel készült (Capital One, az előzőek Credit Sesame). A lényeg az 1%-os credit utilization a 2800 dolláros AmericanExpress Charge Card tartozással együtt. Nagyobb havi törlesztés, alacsony kredit kihasználtság, tényleg működik.

Az ábrán az is látszik, hogy a rendszer “D”, azaz kifejezetten rossz értékelést ad a rövid kredittörténet miatt, illetve a “Recent Inquiries”, azaz a közelmúlt kreditriport lekérdezések miatt.

A közelmúlt egyébként egy évet jelent, ezután a pontszámba már nem számítanak bele az inquiry-k. Ezek szerencsére idővel maguktól megoldódnak, ami a kredit pont emelkedéséhez vezet. Nem túl előnyös még a viszonylag alacsony felhasználható összes kredit, ez idővel szintén növekedni tud, mivel a kredit limitet a bankok emelik, néha automatikusan, néha kérésre. Természetesen ott a lehetőség továbbra is, hogy lehet szerezni sokadik kreditkártyát…

Minél több hitelkártya, annál jobb, de kinek?

Végezetül pedig érdemes lehet tudni, hogy a kredittörténetre nem csak a pénzügyi dolgok kerülnek fel. Bejegyzik például a bűncselekményeket, peres ügyeket. Látszik tehát, hogy a magyarországihoz képest sokkal több adat áll rendelkezésre rólunk azok számára, akiktől hitelt szeretnénk kérni, vagy kibérelni a házát.

Talán ez elsőre aggasztónak vagy akár felháborítónak tűnhet, főleg, hogy szükségtelen hitelek felvételére is kényszerülünk, csak hogy megmutassuk fizetőképességünket. Ugyanakkor pozitívum, hogy ha valaki tesz érte, akkor nem neki kell elszenvednie a Magyarországon is jellemző megosztott kockázat felárat.

Mindezek után már csak arra kell figyelni, hogy az összes kártyánk esetében az optimális költésszint alatt maradjunk, és időben törlesszünk. Sebaj, résen vagyunk.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: hitel Egyesült Államok pénzügyel

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr457776430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.09.11. 06:50:59

Vajon ki találta ki ezeket? Rémes.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.09.11. 06:55:16

erdekesen es erthetoen megirt poszt

ertem en a dolgot meg tudom hogy a legtobb embernek legalabb hitelkartyaja van, de mi van ha valaki nem akar kolcsont felvenni?

fura egy dolog ez

puhacica 2015.09.11. 07:19:47

tobbeknek itt is annyi kartyajuk van, hogy akar pokerezni is lehetne veluk. nekunk - ugy gondoltuk - semmi szuksegunk ilyesmire, mig ki nem derult, hogy autoberlesnel csak credit cardot fogadnak el. tegnap az uram meg is igenyelte online, 3 feltetele volt: itt kell elni, 18 even felulinek kell lenni es dolgozni kell. a kartya 5 napon belul erkezik. :)
(raadasul barkivel beszeltunk, mindenki azt mondta, hogy itt is nagyon fontos a jo credit history.)

FutureFry 2015.09.11. 07:20:37

Régebben (és talán most is) az American Express (és a Discover?) gyakran adott igazolt jövedelem nélküli, nulla hiteltörténettel rendelkező egyetemi diákoknak (külföldieknek is) igazi (nem "secured") hielkártyát akár $1000-$2000-os kerettel.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.09.11. 07:23:05

OMG.
Ez borzasztó...
:(
Kérdés: hogyan lehet áthidalni azt az időszakot, amíg lesz valakinek "hitel-története"? Hisz, a legrövidebb hitel is legalább 12 hónap, és hogy kiderüljön, milyen adós valaki, a hitelkártya történetből is több hónapot kell látniuk.

Golf2 2015.09.11. 07:29:51

Pár éven belül a legjobb szakma a pòrázgyártò kisiparos lesz...

©________ 2015.09.11. 07:57:57

Ez mekkora jo kis poszt!:-)

2015.09.11. 08:04:07

Nagyon érdekes poszt! Soha nem tudtam pontosan, hogy működik ez az egész az USA-ban. Nem biztos, hogy butaság a rendszer, mert egyrészt ösztönzi a hitelfelvételt, ami azért jót tesz a gazdaságnak (pl. több lakossági költés, illetve kamatbevétel a bankoknak), másrészt viszont felelős hitelfelvételre is ösztönöz, mert különben nagyot lehet szívni vele. Magyarországon most átestünk a ló túloldalára: eddig mindenki fedezet nélkül eszetlenül vett fel mindenféle hiteleket (meg is lett az eredménye), ma meg az sem igazán akar, aki megtehetné, még akkor sem, ha megérné neki. Alapvetően tetszik ez az amerikai rendszer!

DieNanny CH 2015.09.11. 08:15:23

Ez nagyon érdekes, és részletes. Nekem tetszik ez a rendszer, bár a második felétől már zsongott a fejem, és nem is nagyon értettem...
Itt Svájcban is van ez, de asszem úgy, hogy a kamat ketyegésének elkezdése változó. Tehát, mondjuk 1-jén fizettél hitelkártyával, de mondjuk 2.án vette le az üzlet a pénzt. Az egyik kártyán 1-jétől ketyeg, másik kártyán esetleg 2-tól.

Köszi, hogy összeszedted!

DieNanny CH 2015.09.11. 08:17:49

@Ödenburger [Hu/At]:

És, ráadásul aki időben törleszt, az plusz pontokat kap a kártyájára, ami levásárolható. Tehát, ha van is éves díja a kártyának, az így nullszaldós lesz.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.09.11. 08:28:06

Debit kártya arrafele ismetetlen fogalom?

2015.09.11. 08:44:07

Nagyon jo poszt volt, kifejezetten az ilyen irasokat szeretem!!! Koszi erte!

Mellesleg a fent leirt velemenyekkel osszhangban nekem is szinpatikus a rendszer: felelossegteljes hitelfelvetelre osztonoz, tovabba arra, hogy kepben legyel es megismerd a sajat pü-i lehetosegeidet, igy gondoskodva magadrol es a csaladodrol. Ezzel szemben Mo-n uralkodik a tipikus kommunista felfogas, hogy "majd az allam megoldja helyetted, te ne torodj semmivel, csak huzd az igat es fizesd az adot"!

DieNanny CH 2015.09.11. 08:44:46

@Zka:

Na, ezt kéne még a fejemben tisztázni! A debitkártya az tulajdonképpen a normál bankkártya, amit Mo-on bankkártyának hívnak? Ez a kétféle van? Debit és kredit?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.09.11. 08:49:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: igen, itthon a debit kártyákat hívják bankkártyának tudtommal. Bár sokan hitelkártyának nevezik, ami téves.
@snygg panda: ennek ellenére a nyugati világ úszik az adósságban - nem csak állami, hanem háztartási szinten is.

2015.09.11. 08:56:18

@Zka: nem mondom, hogy az tokeletes, de ami pl Mo-n van az valami katasztrofa! Irhatnek peldakat ide, de a hirek es a net tele van mindenfele ugyekkel es tortenetekkel

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2015.09.11. 09:01:43

@Ödenburger [Hu/At]:
Ha felelős hitelfelvételre ösztönözne, nem dőlt volna be a kártyavár a zusákoknál, nem gondolod? És nem rettegne az átlagpolgár, hogy ha elveszíti a munkáját mindent elveszít, mert a ház, autó, bútor is hitelből van.

Engem azért megrémiszt ez a dolog, nekem pl. bankkártyám főleg a netes vásárlás miatt van, hitelkártyám nincs, hiteleim nincsenek, de van félretett pénzem. Ez alapján amerikában megbízhatatlannak vagyok minősítve, miközben stabilabb alapokon állok mint egy átlag polgár, aki olyan adósságspirálba van, hogy a legkisebb fuvallat is felborítja és a padlóra küldi.

Az a rendszer ami rákényszerít a hitel felvételre akkor is ha nem kell, az én szememben távol áll a jótól. Ha már nagytestvér, belevehetnék azt egy VAGY kapcsolattal, hogy ha van megtakarítása, minden kiadását rendezi időben, nincs tartozása az kb. a maximum hitelminősítést kellene, hogy érje.

DieNanny CH 2015.09.11. 09:26:29

@bunny.hu:

Szerintem aki hülye a pénzügyekhez, az a legvarázslatosabb kártyával is hülye marad... Hiszen, mi a dolgod a hitelkártyával? Csupán annyi, hogy azt veszed elő a tárcádból, nem a bankkártyát, és beállítod a bankkártyádon, hogy minden hónap valahányadikán egy bizonyos összeg el legyen utalva a hitelkártyára.
Hozzáértők, leegyszerűsítve nem így megy?

pappito · http://pappito.com 2015.09.11. 09:37:02

@bunny.hu: az a kártyavár kurvára nem az ilyen hitelkártyaizék miatt dőlt össze, hanem az ész nélkül kipörgetett subprime hitelek miatt.

és kik kapják a subprime hitelt? akiknek alacsony a credit score-juk, vagyis felelőtlen(ebb) adósok. Ezért magasabb a subprime hitel kamata, mert nagyobb a kockázat. Ha sok rogy meg egyszerre, akkor meg minden mindegy, tönkremenés van, hiába van a banknál a fedezet. Nagyon sok SP hitel mögött volt jelzálogfedezet.

2015.09.11. 09:46:19

@bunny.hu: a jo hitelkonstrukciok eloreviszik a gazdasagot, es meg lehet talalni egy egyensulyt, h ne ess at a lo tuloldalara, mint Mo-n.

Svedorszaghoz kepest Mo-n olyan szar hitelek es feltetelek vannak, h el sem tudom kepzelni hogy mehetnek bele emberek...

LyukasBogrács 2015.09.11. 10:00:20

@Zka: @pappito:
Nekem az volt. Nem is soha semmi problémám, ellentétben azzal a sok-sok amerikaival, akik a pultom előtt kezdtek el zsonglőrködni a kártyáikkal, aztán még nekem kellett telefonálni a kártyatársaságnak, hogy mi a gond.
A legviccesebb jelenet mégiscsak az volt, amikor a szálloda alagsorában lévő bankautomatából próbált a katona pénzt kicsikarni. Mialatt ő a gombokat nyomkorászta, a mellette dekkoló prosti csak ennyit mondott: "-Na jó, édesem, nekem erre nincs időm." és faképnél hagyta.

©________ 2015.09.11. 10:13:20

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

alaptípusok:

debit: betéti kártya, bankszámlához, folyószámlához. annyi pénz van rajta, amennyit ráteszel
credit: klasszik hitelkártya, rulirozó hitelkerettel, vagyis annyit költesz róla, amennyi keretet kapsz rá, akkor töltöd vissza, amikor akarod (de ha türelmi időn túl töltöd vissza, akkor kamatot fizetsz a kintlévőségért, és a türelmi időn belül semennyit nem töltesz, akkor büntetőkamat is is. meg még sok már apróság, ez most nem érdekes)
charge: szintén hitelkártya, annyit költesz róla, amennyi keretet kapsz rá, de ha türelmi időn belőle nem fizeted vissza az utolsó fillérig, akkor letiltják ideiglenesen, míg nem fizetsz

firg_firg 2015.09.11. 10:22:24

Nem tudom mi ezzel a gond. Nalunk meg jovedelemigazolas, meg X darab befizetett sarga csekk kell.
Bevandorlokent tenyleg szivas, de hat nem rajuk lett kitalalva a rendszer hanem a maradek 320 mill citizenre.

2015.09.11. 10:33:35

@NomádMatyi: Biztosan van ilyen is, de azert az emberek tobbsege elobb-utobb felvesz hitelt, leginkabb ingatlanra vagy autora.

2015.09.11. 11:08:16

Ertem, tehat Amerikaban teged kolt a penz, es nem forditva, tudjatok, mint ezek az "in Soviet Russia" mondasok. :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.09.11. 11:21:20

Teljesen rendben van ez. Mondjuk nagyobb önfegyelmet követel, mint egy debit kártya. A credit kártyákkal ráadásul egy vagon kedvezmény jár, pl. a mi Mastercardunkban van egy olyan, hogy autóbérlés esetén állják a teljes biztosítási önrészt, ha baleset történik. Repjegyet, kocsibérlést meg ilyeneket kifejezetten érdemes hitelkártyával fizetni, mert egy csomó előnyös extrabiztosítást tartalmaznak, megéri utánajárni ezeknek. Utazáskor meg netes vásárláskor is mindig csak a hitelkártyával fizetek, mert az nincs a bankszámlámhoz kötve és neadjisten fraud vagy skimming esetén kisebb kockázatnak vagyok kitéve.

Bredpitt Monika 2015.09.11. 12:09:13

@FutureFry: Már vártam, hogy jöjjön valaki Amerikából, mert ugyan ez nagyon részletes és én a háttér információkhoz nem tudok hozzászólni, de...

Bizony adnak a bankok hitelkártyát olyan embereknek is, akik nagyon rosszul fizetik a hitelkártyájukat, vagy egyáltalán nem fizették vissza a múltban az egy, kettő meg három hitelkártya tartozásukat és még mindig kapnak egy újabbat. Ez egy tény.

A másik, hogy a credit history nem csak azt jelenti, hogy fizeted a kölcsöneidet, aminek szintén az én tapasztalatom alapján nem kötelező megjelennie az életedben, tehát ha nem veszel kölcsönt akkor is tudsz létezni, igaz tényleg nehéz. De az is a hitel történethez tartozik, hogy fizeted a közüzemi számláid, fizeted az albérleted stb, ami ugye nem tartozáson alapul.

A múltkor megjelent itt egy cikk Ivántól, aki azt mondta, hogy ha jól emlékszem 2017 et említett, miszerint erre az évre az USA a világ gazdasági nagyhatalma lesz.

Én tényleg nem értek a gazdásági kérdésekhez, de valaki magyarázza már el nekem, hogy lesz olyan ország gazdasági vezetője a világnak, ahol ész nélkül osztogatják a hitel kártyákat, és ahol az emberek el vannak adósodva életük végéig. Mert ez így van. Én ezt láttam magam körül, a fenti információk elméleti síkon lehet, hogy így működnek, de hogy a gyakorlatban??????

Létezik az a fogalom is: bankruptcy.

en.wikipedia.org/wiki/Bankruptcy

Nagy szakértője ennek a fogalomnak Donald Trump, aki éppen az amerikai elnökségért kampányol. LEhet ,hogy én vagyok egy igazi őskövület, de míg mások azt m ondják, hogy pont azért áll most ilyen jól Trump a listák szerint, mert tudja hogy kell pénzzel bánni, de én pont a másik oldalról közelítek. Ha egy ilyen ember lesz amerikai elnöke, aki ennyiszer eljátszotta már ezt a kártyát rossz példája lesz a világnak. Hozzáteszem újra, én csak az egyszeri ember fejével próbálok gondolkozni.

Érdemes elolvasni Arthur Hailey Bankemberek c. könyvét.

Ugyan a könyv fikció, de abban az időben játszódik, amikor kezdik kibocsátani a hitel kártyákat. Fehéren feketén le van írva, hogy az egész rendszer az emberek becsapásán alapul.

Én kezeltem egyszer valakinek a hitelkártya számláit. Elképesztő módon hasonlít ahhoz a módszerhez ahogy a maffia annak idején a Harlemben pl. egy adag kokaint eladott 2 dollárért, aztán a végén már 20 dollárba került, mert a szerencsétlenek nem tudták visszafizetni és a kamatokkal együtt végül tízszer annyiba került.

Én ameddig csak bírok hitel kártya nélkül létezni meg is teszem.
Nyilván megéri nekik.
Azokból élnek, akik folyamatosan fizetik a kamatokat és úgy tűnik ilyen nagyon sok van.

P.Elliot 2015.09.11. 12:18:42

@bunny.hu: Az nem eleg hogy van a bankban penzed hiszen barmikor kiveheted, elkoltheted,olyan a bank szemeben mintha nem lenne.
A fizeto kepessegedet akarjak latni. Hogy nincs-e kesedelem, nekik nem szamit hogy mennyit koltesz a kartyakra ha azt ki is tudod fizetni mindig, Nekunk peldaul tokeletes kreditunk van es volt mindig, ugyeltunk ra hogy az legyen, kartyaval szoktam fizetni es azt minden honapban hianytalanul kifizetem. 3 kartyat hasznalok, a Discover card, egy Visa, egy Mastercard, ez a ket utobbi azert kell mert van ahol csak az egyiket fogadjak el, van ahol a masikat, utazasnal elengedhetetlen hogy legyen az embernel mert adodhat akarmi,/ bar mi mindig viszunk annyi penzt hogy fedezi az utazasi kiadasokat/ a Discover meg ad vissza azt hiszem 1%-ot az elkoltott penz utan, megvarom mig osszegyulik es jelzem hogy kiveszem, a multkor 150 dollart gyujtottem ossze, igaz honapok alatt, es el is koltottem magamra.
Nalunk a penzugyeket, befizeteseket a ferjem intezi, nagyon jol, igen, van ezeknek kis nevelo hatasa is mert azert a befizeteseknel indenki eltunodik hogy mennyit koltott abban a honapban es mire, es hogy esetleg a kovetkezoben megnezi hogy ennyit ne, szoval azert nem rossz igy kolteni mintha keszpenzzel fizetne az ember es nem latja hogy mire szorta el.
Amit en utalok az az ATM kartya es penzfelvevesi modszer, nincs is ilyen kartyank, nem is lesz, mindig van nalam annyi penz hogy tudjak ugy is fizetni ha kell, ertelmetlennek tartom.
Jo kredit historiara mar nagyon regen nincs szuksegunk, mindent kifizetunk amit veszunk meg az uj autokat is, nem kell kolcson de azert ido kell amire az ember eljut idaig es ugy jut el ha valoban lesi hogy mit mire kolt, kivarja amig megengedhet maganak mar lazabb koltosebb eletformat de kozben azert nem kell mindenrol lemondania mert reszletre azert megveheti.
Nekem tetszik a rendszer csak okosan kell elni vele.
Debit kartyank sosem volt, minek is, azt valoban csak kezdesnek szoktak adni, foleg a fiataloknak hogy szokjak a penzbeosztast. Barati korben volt egy mulattato eset, lanyom baratnoje amikor megkapta az elso nem debit hanem kreditkartyajat nagyjabol 17-18 evesen, elment kiprobalni hogy vesz valamit, gondoltak hogy egy polot vagy akarmit, es az anyja legnagyobb felhaborodasara, remuletere hazatert egy 700 dollaros perzsa vagy milyen macskakolyokkel hogy ezt vette es hogy ki is meritette a kezdo keretet vele. A lanyt nem volt mod kirugni macskastol egyutt, az allatokat nem szereto csalad hatalmas veszekedes utan tudomasul vette hogy van. Kesobb amikor egyszer atmentem valamiert ott ultek a teve elott es a macska a haziasszony oleben horkolt.

P.Elliot 2015.09.11. 12:26:05

@Bredpitt Monika: A szerencsetlenek nem tudtak kifizetni? Mi a francnak vettek fel a hiteleket? En az ilyet ne is haragudj, nem tudom sajnalni. Becsapni sem lehet senkit, tessek atolvasni a kolcson felteteleit es gondolkozni, vallalni a felelosseget.
A hitelkartyakat sem osszak korlatlanul. Baratnom 19 eves unokaja valamiert meg mindig nem kap hitelkartyat pedig hanyszor probalta,mert visszautasitja mindenki. Igaz keveset keres, valoszinu azert vagy nem tudom miert, lehet van mas indok is amirol nem tudom mert nem meseltek el,
A hitelkartya jo es kenyelmes dolog csak esszel kell vele banni. Semmirol nem kell lemondanod azzal hogy nincs penzed megvenni, csak tudd hogy ki tudod fizetni a reszletet.

Hmfc 2015.09.11. 13:12:01

Nem tudom az USA-ban is igy mukodik-e, de Angliaban peldaul a munkaado is megnezheti a leendo munkavallalo credit history-jat mielott felveszi ot a munkara. Penzugyi teruletre gondolok most; az en cegemnel ket esetben hallottam, hogy nem vettek fel embereket a szamviteli osztalyra rossz credit history (jelzaloghitel nem torlesztese) miatt.

Dark Dreamer 2015.09.11. 13:21:45

@Bredpitt Monika: "De az is a hitel történethez tartozik, hogy fizeted a közüzemi számláid, fizeted az albérleted stb, ami ugye nem tartozáson alapul."

Az nem resze a hiteltortenetnek, ha fizeted a rezsidet - az lesz a resze, ha nem fizeted, es elkezdik behajtani.
Igy ha valaki szepen fizeti a kabeltevet, meg az alberletet, azzal sajnos nem epiti a hiteltortenetet. Viszont ha nem fizeti, akkor azzal csunyan rontani fogja.

adg 2015.09.11. 13:27:20

Ez eleg jo, reszletes es ertheto osszefoglalas volt. Latok is benne logikat.

Ma 14 eve, egy borongos keddi napon vettem reszt eletem elso talajmechanikai vizsgalatan, par nappal azutan, hogy elkezdtem dolgozni egy kis cegnel. Lajosmizsen epult valami kis mezogazdasagi epulet, ahhoz kellett a szakvelemeny. Eleg erdekesen alakult az a nap, sose fogom elfelejteni.

2015.09.11. 13:29:00

Kezdodik a durva diakhitellel... Aztan johet az autohitel, a lakashitel... Jo lehet olyan penzt kolteni, ami nincs :D mondjuk amcsiban biztos siman lehet munkat talalni es semmi gond ha valaki elvesziti az allasat...max 3-4 allammal arebb koltozik, megeri ;)
A poszt meg tok jo, nagyon informativ!

2015.09.11. 13:34:20

@P.Elliot: pl diakhitel, nem mindenki teheti meg, hogy tovabbtanuljon. A community college meg nem sok ajtot fog megnyitni a munkavallalonak neves cegeknel szvsz

Virago_1000 2015.09.11. 13:35:39

Beteg nagyon beteg vilag ez az amerikai rendszer. Tokeletes taptalaja a banki visszaeleseknek. Az egyetlen udcozito megoldas az iszlam bankrendszer.
Amelynek fo ismerve az h tiltja a kamatszedest.

Virago_1000 2015.09.11. 13:36:27

@Mrs Rumcajsz CA: "mondjuk amcsiban biztos siman lehet munkat talalni es semmi gond ha valaki elvesziti az allasat..."

Hahaha.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.09.11. 13:36:47

@Mirjam2: mindenki továbbnyújtózkodik mint ahogy a takarója ér

de végülis tény, a gazdaságnak pörögnie kell!!

Thargoid 2015.09.11. 13:39:19

UK-ben is elég hasonló módon alakul ki a hiteltörténet, pl. még egyszerű mobiltelefonelőfizetés (készülék nélkül!) is nehézkes lehet, ha nincs jó hitel pontszám, de más szolgáltatók egy része is kérhet előleget vagy elutasítja a vevőt.
Ahol viszont igazán számít az az ingatlanvásárlás; aki akar valamit venni az nem árt ha jó pár évvel korábban nekikezd a hiteltörténet építésének...
Ha viszont jó a hitelminősítése az embernek, nem győzi törölni-kidobni a jobbnál-jobb ajánlatokat... szó szerint, olyan alacsony fix kamatokra pl. személyi kölcsönhöz, hogy MOn sokkot kapnának az emberek... érdemes összevetni a 3.7% THM-et a magyar 23% "akciós" THM-el...
www.otpbank.hu/portal/hu/SzabadFelhasznalasuHitelek/SzemelyiKolcson
A magyar akciós kamatot itt uzsorának hivják :)

Thargoid 2015.09.11. 13:46:27

@Virago_1000: az csak ügyeskedés, kb. mint a magyar "leleményesség", ugyanúgy van kamat, profit stb. csak a címszó más:
www.theguardian.com/money/2006/jun/13/accounts.islamicfinance

2015.09.11. 13:52:57

@NomádMatyi: Azert hitel nelkul nem nagyon mukodne a gazdasag, nem tudna a legtobb ember tanulni, ingatlant venni, vallalkozast kezdeni. Es van olyan helyzet amikor muszaj hitelt felvenned ahhoz hogy tovabb tudj lepni az eletben, nem mindig, nem mindenkinek vannak tartalekai. Persze mas kerdes hogy sokan felelotlenul vesznek fel hitelt, de eppen az a lenyege a credit historynak hogy ha az addigi hiteleidet nem tudtad rendszeresen fizetni, ne kapjal meg tobbet.

2015.09.11. 13:57:49

@Thargoid: Igy van, folyton kuldoz nekem uzeneteket a szaudi bank hogy valtsak ki hitelkartyat. De nem dolok be nekik, foleg hogy ha nem tudod fizetni a hiteleidet, allitolag bebortonoznek...

P.Elliot 2015.09.11. 14:02:43

@Virago_1000: Ha tovabb tudsz koltozkodni akkor talalsz valamit, aki akar talal, lehet hogy nem a szakmajaban de amig nem tud olyat szerezni addig sem kell az utcara kerulni. Van mindig mindenhol pinceri allas, McDonalnal, aruhazakban, aprobb helyeken ez-az.
Pl. a szomszedom egy 45-50 koruli pasas elvesztette a mittudomenmilyen kompjuter allasat ahol igen jol keresett, lejart a segely, nem talalt ugyanolyat, most vettek nemreg a hazat itt, koltozkodni nem volt hajlando, elment egy cafeteriaba kiszolgalni, delutan meg egy segitett egy szerelonek, az amerikai nem szegyelli megfogni a munka veget ha nem adodik mas es nem nezi le erte senki, sot megtapsoljak.
Mult heten mondta hogy talalt munkat a szakmajaban, most kezdett hetfon, meg azota nem lattam es hogy a hazuktol 8 perc autoval, ezelott valami olyan helyen dolgozott hogy sokat volt uton, folyton kuldozgettek mas allamokba is intezni dolgokat amit utalt, az uj helyen ezt sem kell.
Nem, aki elvallal mindent amig jobb nem jon az megel, nem fullad be fizetesileg sem.

Thargoid 2015.09.11. 14:07:13

@Mirjam2: azért az elég jó motiváció a visszafizetésre :)

P.Elliot 2015.09.11. 14:09:41

@Mirjam2: Hatarozott intezkedes, gondolom nem sokan vesznek fel hiteleket. Ez most az adosok bortone ugy hogy ha kifizeti a csalad akkor elengednek? Vagy akkor is le kell ulni? Mennyit kapnak ilyesmiert?

P.Elliot 2015.09.11. 14:12:47

@Mrs Rumcajsz CA: Igen, ez is...a diakhitel egy nagyon lenyeges valami.

2015.09.11. 14:22:33

@P.Elliot: ezzel kapcsolatban picit szkeptikus vok, ez tunik inkabb a kozeposztalyra jellemzo hozzaallasnak, ekozben az Unicef meresei szerint minden 3. Gyerek szegeny az USAban...

DieNanny CH 2015.09.11. 14:27:59

@Virago_1000:

"Amelynek fo ismerve az h tiltja a kamatszedest."

Tudod, hogy ez mit jelent a valóságban? Hogy kinézel egy 10 milliós ingatlant, azt az iszlám bank megveszi, majd felértékeli 20 millióra, odaadja neked, és te a 20 milliót fizeted vissza a banknak. Ezáltal valóban nem fizetsz kamatot...

P.Elliot 2015.09.11. 14:31:48

@Mrs Rumcajsz CA: Ez mindig bosszant amikor azt mondjak hogy mennyi gyerek ehezik az Usaban. Az allamok minden gyereknek adnak ahol a szuloknek nincs vagy nem eleg a jovedelmuk, kiegeszitest, elelmiszerjegyet, segelyt. Az hova lesz? Adnak annyit amibol tisztessegesen ellathatnak a gyereket de a szulon kell keresni hogy hova lett. Mire koltottek? Eldohanyoztak, ittak, szerencsejatekoztak, netan drogoztak a gyerek elol.
Na meg a szegenyseg itt azert mas szegenyseg mint mashol, eleg ha megnezed hogy egy kozsegelyes hogy vasarol be az uzletben, ugyanazt veszi majdnem mint te, jut husra rendesen, igazabol minnenre. Ruhat is lehet kapni az elosztoban ingyen, a foodbankokhoz is lehet menni akar n api szinten.
Az aki azt mondja hogy a gyerek vacsora nelkul fekudt le azt le kell ultetni mert hova lett a penze a gyereknek?
Aztan persze az ilyen szulonek esze agaban sincs elmenni dolgozni sehova, vannak itt 3 generacios kozsegelyen elo csaladok akiket nem is tudsz elhelyezni mert nem akarnak dolgozni.

Pernilla 2015.09.11. 14:35:55

@adg: milyen volt a talajretegzödes? mertekado talajvizszint? epertermesztesre alkalmas a talaj? :)

LittleG (uk) 2015.09.11. 14:41:12

@adg: "Eleg erdekesen alakult az a nap, sose fogom elfelejteni."
Jo vagy rossz ertelemben?

DieNanny CH 2015.09.11. 14:43:06

@LittleG (uk):

???

14 évvel ezelőttről van szó!

DieNanny CH 2015.09.11. 14:47:18

@adg:

Én pont egy olyan családnál voltam Bécsben, akiknél nincs televízió (rádió igen, de csak az ottani Bartókot hallgatták...)
Este megjött az anyuka, és izgatottan mesélte, mi történt, hogy mennyi ember halt meg. Még előttem van, ahogy az előszoba falára az ujjaival felírja a '40 000' számot, ha esetleg nem érteném pontosan németül... (Az első napon még ennyi áldozatról volt szó, aztán kiderült, "csupán" tizedannyi.)

adg 2015.09.11. 14:54:21

@Pernilla: hat a talajviz szintjere nem emlekszem mar, de az biztos, hogy homokos talaj volt le a vegtelensegig, kis szerves reteggel a tetejen. Nem epertermeszteshez neztuk, arra van mar ott valaki. Apropo, hol van Niki, ezer eve nem lattam. Na mindegy, a mi munkank eredmenye az alapozasi tervekhez szukseges informacio volt.

@LittleG (uk): hat nem annyira jo. Inkabb megdobbento volt. Hallgattuk a kocsiban a hireket, ki sem szalltunk sokaig, mert folyamatosan tudositottak. Utana napokig beszeltunk rola, rohogtunk a konteokon, es ugyanakkor hajlottunk ra, hogy valami extra rasegites csak volt a hatterben, legalabbis a 7-es toronynal. A nagyoknal nem kellett, tankonyvszeruen csinaltak, amit elvarnank ilyen esetben.
Szakmai artalom. Lehet, hogy akkor kezdodott bennem is, hogy magas hazakat akarok tervezni. Na most elkezdodott, bar meg nem eleg magasak. De majd egyszer.

Pernilla 2015.09.11. 15:12:09

@adg: ertem, pedig remenykedtem egy kis Hataratkelö crossoverben, hogy esetleg a Niki eperföldjere epülö tragyatarolot mentetek felmerni :)

Pernilla 2015.09.11. 15:13:54

@adg: @Pernilla: na a link az nem sikerült az elözöhöz, de jo kerdes, hova tünt Niki? az eperszezonnak mar vege...

Mrs. Clayton 2015.09.11. 15:18:37

@adg: egyebkent ma hallottam egy a konteok sorat erosito megjegyzest, nevezetesen h az usaban 911 a segelyhivo szama, azaz semmi sem veletlen es mindig mindennel osszefugg

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.09.11. 15:23:01

@Perky.: ezt csak ma hallottad? Szerencsés ember lehetsz, ha ennyire elkerül a hülyeség :D

geeeteee 2015.09.11. 15:25:37

Volt hitelkártyám nekem is. Szerintem röviden a lényeg annyi, azon kívül, hogy pengetsz mindig időben, költő vagy megtakarító időszakod van. Tehát amikor félreteszel, kis eséllyel találsz, ha egyáltalán találsz olyan hitelkártyát, ami behozza a költségeit. Amikor viszont szórod a pénzt, akkor a bankkal hiteleztetsz nulla százalékos kamatra.

A bankok telefonszámát, számlaszámokat az ember meg ösztönszerűen meg kell tartsa. ()

geeeteee 2015.09.11. 15:25:37

Hat számjegy felett alkudozni lehet a bankkal, lókupeces, pókerarc :)

Az osztrák Sparkasse például magyar ingatlanok tulajdoni lapja után hitelezett a puszta havi folyószámlautalásra. Ödenburgert kérdezem, havi 35 ezer ischling? '92?

geeeteee 2015.09.11. 15:25:38

Elolvastam a címet, beleszkenneltem:)
Hagyjatok már ilyesmivel. Virítani kell. Van pénzed, senki nem kiváncsi a credit historyra. Meló nélkül vettem ki 430 dolláros házat. ATM-ből vittem a papírszalagot.

geeeteee 2015.09.11. 15:25:38

Egyébként van másik minősítés is, eszembe nem jut a neve, az kellett nekem is hiteltörténet nélkül, valami dézsavű neve van. Rákeresek . Vedascore, vagy ilyesmi, tutti van az államokban is párja. A másik, amivel összezavartok, a debitcard, amíg amögött fedezet van(cash), az fizet és az jó. Az nem hitelkártya, készpénzszámla.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.09.11. 15:26:50

@Mirjam2: óó hát ez a credit historynál is idiótább rendszernek néz ki :D

LittleG (uk) 2015.09.11. 15:32:05

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ja hogy 2001... bocs nem számoltam vissza. Én élőben láttam a közetítést, épp angol különórán voltunk, szaladtunk a tévéhez hogy ni belerepült egy gép és az orrunk előtt repült bele a második is...

M. Péter 2015.09.11. 15:48:40

@Mrs Rumcajsz CA: A gyerekszegénységet úgy definiálták, hogy az a gyerek szegény, aki olyan háztartásban él, amelynek a jövedelme a médián 60%-a alatt van, szóval nem valamilyen abszolút életszínvonalat mér, hanem azt, hogy mennyire egyenlőtlen a jövedelmek eloszlása. Ha minden háztartásnak ugyanannyi a jövedelme, akkor senki sem szegény, még ha éhenhalnak is. Azt sem veszik figyelembe, hogy hány ember van a háztartásban.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.09.11. 15:55:05

@M. Péter: hát ez egy teljesen értelmetlen metrikának hangzik.

DieNanny CH 2015.09.11. 16:01:55

@geeeteee:

2000-ben 16 Ft volt 1 Sch. '92-ben talán 12-13. 400-500 ezer Ft a 35 ezer Sch.

M. Péter 2015.09.11. 16:15:38

@Zka: Bizony, pl. van ahol a gazdasági válság alatt csökkent a szegénység, mert csökkent a médián jövedelem.

FutureFry 2015.09.11. 16:19:23

@Zka: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Ahogy mások is írták itt, a (közvetlenül bankszámlához kapcsolódó) debit kártya létezik (ezt mindenki kaphat, aki számlát nyit) és szinte mindig rendes dombornyomású (azaz ránézésre nem feltétlenül mondható meg, hogy nem igazi hitelkártya). Fizetéskor, a POS terminálnál, amikor lehúzza a vásárló a kártyát választhat (többek között), hogy a kártya “debit” vagy “credit”. A vásárló szempontjából a lényeges különbség, hogy az előbbinél PIN-t fog kérni az utóbbinál nem (esetleg aláírást). Igazi “credit” kártya nem fog menni “debit”-ként (mert pl. nincs is hozzá PIN), de fordítva igen (azaz a “debit” kártyát ilyen POS-os fizetésnél lehet “credit”-nek választani).
A boltok - elvileg - a debitet jobban szeretik (kevesebb a költség rajta), de a különbséget/preferenciát én még csak benzinkútnál láttam feltüntetve (ott is ritkán, csak bizonyos “olcsó” hálózatok kútjainál).

FutureFry 2015.09.11. 16:27:28

@P.Elliot: "... Debit kartyank sosem volt, minek is, azt valoban csak kezdesnek szoktak adni, foleg a fiataloknak hogy szokjak a penzbeosztast. ... "

Debit kártya jól jöhet, ha külföldön kell kp-t felvenni, a helyi pénznemben. Ahogy itt már felmerült régebben: Credit kártyával, ha lehet is kp-t felvenni, nagyon nem érné meg (pl. magas a kamat és azonnal ketyeg). Amerikán belül pedig a legtöbb helyen külföldi valutához jutni nehézkes (és drága).

©________ 2015.09.11. 16:34:25

@Thargoid: jaja, a provident se uk-ból jött, az először 400%-os kamatával,
ami most, hogy az orrára koppintottak , csak 60%

©________ 2015.09.11. 16:37:17

@adg:
"kis szerves reteggel a tetejen"

mizsén? kivételes kis folt lehetett:D

©________ 2015.09.11. 16:40:25

@FutureFry:

"debit” kártyát ilyen POS-os fizetésnél lehet “credit”-nek választani"

és az miért jó neked? hisz azonnal fizetsz.

©________ 2015.09.11. 16:41:23

@FutureFry:

"debit” kártyát ilyen POS-os fizetésnél lehet “credit”-nek választani"

és az miért jó neked? hisz azonnal fizetsz.

Thargoid 2015.09.11. 16:43:02

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben): ezek a kamatok a teljesen hitelképtelen emberekre, gettókra "szakosodott" cégeknél vannak itt... MOn viszont ezek szerint a teljes lakosság hitelképtelen lenne pl. az OTP szerint...?
Kis életkép:
romanhitel.blog.hu/

FutureFry 2015.09.11. 16:43:06

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben): Jól jöhet, ha pl. elfelejtetted vagy nem tudod a PIN-t. (Persze biztonsági szempontból ez igazából hátrány).

©________ 2015.09.11. 16:52:16

@Thargoid: megvan a véleményem a magyar hitelkamatokról és hitelkihelyezésről, de inkább ugorjunk:(

blackhairlady 2015.09.11. 16:54:47

@Bredpitt Monika: Tramp nem lesz szerintem elnok. Most erdekes sok embernek, mert o kimondja amit eddig tilos volt a nagy PC miatt, de amikor az igazi szavazasra kerul a sor, nem fogjak bevallalni, mert diplomaciai erzeke egyenlo egy szamareval.

blackhairlady 2015.09.11. 16:56:19

@Bredpitt Monika: Egyebkent amikor mi kikoltoztunk, a ferjem egy osszegben akarta kifizetni a hazat amit vett, de nem engedtek, muszaj volt hitelt felvenni.

blackhairlady 2015.09.11. 16:57:21

@Bredpitt Monika: Viszont minden koltesbol 1% a haz torleszteset csokkenti.

geeeteee 2015.09.11. 17:06:02

Elnézem, de a hozzászólásaim nem hogy csak későn, de még nem is időrendi sorrendben jelentek meg. Kinek hogy tetszik, mindegy.

geeeteee 2015.09.11. 17:06:22

Nanny, az minden hónapban. De volt az 20 is, de akkor a másik szobában voltam. :)

geeeteee 2015.09.11. 17:06:26

Csöviztem '86-ban, akkor számoltam utoljára pénzt, kellett a kompra Tihanynál. Mai napig nyomja a lelkemet, meghiteleztem a WC tányérból. :)

Observer99 2015.09.11. 17:06:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
1992 szeptemberben az ATS 7,66 és 7,77 között mozgott!

arfolyam.iridium.hu/1992/9/

geeeteee 2015.09.11. 17:06:47

Legközelebb gumicsizmában is kipróbálom. Tangában működött. Amit venni akartam, arra mindig volt pénzem.

Mind a ketten a magunk útját járjuk és ezt tőlem már nem veheted el. :)

Akkoriban részegen rokonoknak vettem házat. Volt az az új önkormányzat, csak a ház árának a felét kérte. Mindig tartottam a szavam, másnapra, hétvégére vittem is. Akkor most ezt K-val, Kredit history?

blackhairlady 2015.09.11. 17:09:04

@P.Elliot: Ezzel egeytertek. Raadasul az iskolaban ingyenes vagy nagyon minimalis pezert ebedelhet, reggelizhet a raszorulo.

blackhairlady 2015.09.11. 17:11:42

@adg: Mi otthon voltunk, a ferjem az irodabol hivott, hogy kapcsoljam be a TV-t. Nem hittunk a szemunknek. A gyerekeim emg olyan 10-12 ev koruliek voltak, de minden pillanatara emlekeznek annak a delutannak.

DieNanny CH 2015.09.11. 17:12:50

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben):

Hú, az első link nagyon részletes, végül a 2.-ban volt a csökkent látásképességről szó. Na, de ha 19-20 évesen megműtteti a szemét (lézeresen, emiatt nincs heg, így terhelhető), akkor már elkezdheti vajon az iskolát?

Köszi szépen!

DieNanny CH 2015.09.11. 17:14:45

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben):

Ja, és még az jutott eszembe, hogy volt egy szomszédnőm, nagyon vastag szemüveggel, titkárnőként kezdte a rendőrségen, aztán kitanult nyomozónak... Pedig ez '92-ben volt... Nyomozó lehet szemüveggel az ember, trafipaxos nem?

DieNanny CH 2015.09.11. 17:16:17

@Observer99:

Ó, köszi! Bíztam abban, hogy valaki nem olyan lusta, mint én, és utánanéz...

DieNanny CH 2015.09.11. 17:17:29

@geeeteee:

Ezt nem értem... Melyik kommentemre?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.09.11. 17:41:03

@Ödenburger [Hu/At]: nem csak amerikai rendszer, UK-ben is ez megy. Viszont megnezheted magad, ha ... Volt ismeros, parkolas maitt megbuntettek, idoben befizette ( meg masnap, raadasul postan) , megis tovabbdobtak az ugyet, mintha nem fizetett volna, jol oda is vert a credithistoryjanak.
Minket is "megfenyegetett" az internetszolgaltato meg augusztusban, hogy ha nem fizetunk szeptember haromig, akkor behajtjak. Na most szerzodesmegszuntetest kertunk, szamla rola nem erkezett, csoportos beszedessel fizettunk mindig, soha egy keses. Erre mit csinalnak - bal kez nem tudja mit csinal a jobb - miutan a keresunkre kiallitottak a szamlat nagy nehezen, es elkuldtek csoportos beszedesivel szeptember elsejen, 2 perccel kesobb toroltek az accountona csoportos beszedesit. Oke volt bankkartya is hozzaadva, majd levonjak arrol. Nem vontak le. Meg nekunk kellett az o hulyeseguk miatt telefonalni. Szeptember 7-en sikerult igy befizetni, de ha emiatt elcseszik a credit scoret, akkor nem teszik zsebre amit kapnak.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2015.09.11. 17:44:41

A hitelre vásárolunk mindent, mostanra teljesen beleégett az amerikai folklórba.
Olyan hirdetéseket lehet látni a TV-ben ami kizárólag a különböző hitelfelvételi lehetőségek különbségére utal. Az fel sem merül, hogy a vásárolt dolgot ki is lehet fizetni készpénzzel.

Itt mondjuk a befektetési tevékenység (nyugdíj megtakarítás, 401K) is sokkal inkább a kultúra része.

Pl. az iskolában it olyan példákat oldanak meg a gyerekek, hogy érdemes a venni egy házat x% kamat mortgage-al vagy érdemesebb bérelni, és befektetni a különbséget 11% átlagos részvénypiaci hozammal.
Részvény befektetés= kockázat és magasabb átlagos hozam
Banki betét = nulla % kamat viszonylagos biztonság

©________ 2015.09.11. 17:46:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: szerintem igen. hiszen jó a látásképessége.

(ez a lézeres cucc egy csoda:))

©________ 2015.09.11. 17:48:35

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: hadd ne tudjam, hogyan volt 92-ben:DDD

Csodabogár 2015.09.11. 17:52:33

Nem vitatom, hogy New Yorkban ugy müködik, ahogy a posztiro irja. Mi Floridaban bementünk egy bankba nyitottunk egy szamlat, majd nehany nap mulva megerkezett egy dombornyomott kartya. Ha azzal fizettünk neha megkerdeztek, hogy debit vagy kredit, erre talalomra valaszoltunk. Szerintem alapbol debit volt.
A credit historyba azert belefutottunk egyszer. A Macy's eladok nagyon agitaltak minden vasarlasnak, hogy kerjünk kartyat, mert ilyen meg olyan engedmenyek jarnak vele. OK! Ök kitöltöttek a papirt majd jött az elutasitas. Ezt nehanyszor megismeteltük. Vegül megerdeklödtük, hogy ugyan miert nem kaphatunk Macy's kartyat. Akkor derült ki, hogy nincs credit historynk.
Majd egy evmulva, megint erösködött az egyik elado + rögvesst kaptunk 15% engedmenyt. Csodak csodaja egy het mulva jött a kartya.
Termeszetesen mi se autora se lakasra nem akartunk kölcsönt felvenni, igy nem is erdekelt az ügy minket. Feltehetöen Florida lezserebb ezügyben is, mint New York.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2015.09.11. 17:56:24

Az első időszak amíg megkapod az első credit card-ot valóban lehet kényelmetlen (pl. nem adtak mobiltelefont $1000 letét nélkül)
Később valóban nem győzöd kidobni a CC ajánlatokat..
A jómódú amerikaiak is úgy használjak a CC-t mint a postolo ajánlotta. Kapsz pár ezer dollár ingyen pénzt amit egyszer a hónapban visszafizetsz. Aki megrészegül az olcsó pénztől, és kezdi nem visszafizetni a CC havi kölcsönt gyorsan bajba kerül. 20-28% kamat dollárban nagyon sok. Ebből a spirálból kikerülni nagyon nehéz. Van egy típus aki görgeti az adósagot egyik kártyáról a másikra. Az első időszak kedvezményes kamatával (8%) próbálja ellensúlyozni a másik kártya 23%-at. Viszont az eredmény egy háznyi adósság pár éven belül. Ebbol pedig nagyon nehéz kikecmeregni.
Aki ide költözik, és emlékszik a készpénzből élésre, nem feltétlenül kell feladja a korábbi szokásait. Senki nem kényszerít a hitelből élesre. A CC-t nyugodtan használhatod úgy mint egy kényelmi funkciót és egy havi ingyen kölcsönt.

Csodabogár 2015.09.11. 18:14:57

Egyebkent az amerikai hitel dolgoktol mindig ideges lettem. Pl. butor kiarusitas, semmi kp csak vigyed, majd x honap mulva kezdheted a törlesztest.
Belegondoltam, hogy amilyen veszem, eldobom szemlelet van ott, mire fizetni kezdik mar meg is unjak es kidobjak, aztan jöhet a következö.
Nekem jobban megfelel az europai szemlelet, elöbb megkeressük a penzt valamire, aztan megvesszük. Tudom okori szemlelet, de nekem bejött. Persze van es volt mar mindig hitelkartyam, ami ma mar nelkülözhetetlen, pl. repülöjegy vagy szalloda rezervacio miatt, de soha nem leptem tul a keretet. Mindig debit kartyakent hasznalom a kartyakat.
Otthon nagyon elszaladt a lo egyesekkel a frankhitelek idejen. Nagy volt a penzügyi tudatlansag egyreszt, masreszt akinek volt egy 2 szobas lakasa, annak 4 szobas kellett, no meg az uj auto az mindig fontos volt.:-(

Köldök_szösz 2015.09.11. 19:00:05

Nincs egy fél fillérnyi hitelem sem. Ki vagyok?

M. Péter 2015.09.11. 19:01:25

@tildy[UK]: A parkolási büntetést nem tartják nyilván a credit report-on, valószínűleg az internetszolgáltatót sem.

A Callcredit a www.noddle.co.uk címen ingyenes hozzáférést biztosít, az Equifax és az Experian fizetős, de egy hónapig ingyen ki lehet próbálni, csak nem szabad elfelejteni, hogy időben le kell mondani. Megnézheted, hogy milyen információ van rólad, lehet helyesbítést kérni, ha valami nem stimmel, lehet magyarázatot hozzáfűzni, ha vannak enyhítő körülmények, legrosszabb esetben lehet rágalmazásért is perelni.

vizsla_barat 2015.09.11. 19:44:23

@Zka: de van. De minek hasznaljuk ha a bank penzet lehet 30 napig?

Dark Dreamer 2015.09.11. 19:44:29

@Csodabogár: Szamlat nyitni lehet credit history nelkul, es debit kartyat is kaphat az ember, mivel annak nincs kockazata. Amit te kaptal az legnagyobb valoszinuseg szerint egy debit kartya volt, kulonben emlekeznel arra, hogy minden honapban vissza kellett fizetni az egyenleget (plusz ahogy meselted, nem is mukodott volna, ha fizetesnel kredit kartyanal azt az opciot valasztod, hogy debit)
Debit kartyat sok helyen lehet credit kartyakent is hasznalni, de a hatterben akkor sem az fog tortenni mint egy igazi kredit kartyanal: szepen levonjak a hozzacsatolt szamlarol a penzt, csak kicsit kesobb, mint ha debit kartyakent hasznaljuk - es nem keletkezik hitel, ami pedig nem jarul hozza a hiteltortenethez.
Ettol fuggetlenul elkepzelheto, hogy nemelyik bank vagy credit union ad kredit tortenet nelkul is hitelkartyat, de nekunk nem tudott senki erre vonatkozolag tippet adni, hogy hol erdemes keresni

tanato 2015.09.11. 19:53:16

@Pernilla: A NIki az egy nagy hantagép volt,az se igaz amit kérdez.

montroyal ( CAN qc) 2015.09.11. 20:35:58

credit? nagyon jo a Big brothetnak az aallamnak az adohatosagnaak stb legy engedelmes ados rabszolga (ugye haz kocsi nyaralasok) koltsel dolgozz maradj csendben egy eletre ... es barmikor tudunk ellenorizni is ... az adoellenorzesnel rogton a kartyaid szamlaid osszesitojet kovetelik igaz megtagadhatod de nem erdemes pl nekem egy telefonnal lezartak az osszes szamlamat es kiuritettek , es mehetek birosagra .. szoval en papiron sSEMMIT nem fizetek . vannak kartyaim concertek eloadas szinhaz sport jegyek amit csak netten lehet venni semmi mas ... kocsiberleshez adom de a vegen kp kifizetem utazas nal ugynokon keresztul fizetek kp ..

halaloszto 2015.09.11. 20:47:31

@M. Péter: és az is benne van a historyban hogy megnézted. mínuszpont jár érte :-)

whale 2015.09.11. 20:47:40

@vizsla_barat: Miért te az alatt a 30 nap alatt -itthon egyébként 45- megháromszorozod a pénzed? Ha nem, mi értelme a bank pénzét költeni, miért nem jó a saját?:)) Ez az egész hitelkártyásdi játék a tűzzel. Olyan embereknek való, akik vasfegyelemmel és önuralommal kezelik a pénzügyeiket. Nekik meg minek?:) A többieknél- a népesség 99%-nál:)- a bank csak arra játszik és vár, hogy megcsússz a fizetési határidővel, máris számolják a kamatot. És nem szégyenlősen...

DieNanny CH 2015.09.11. 21:05:13

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben):

"(ez a lézeres cucc egy csoda:))"

Nekem mondod? Ebben a csodában élek 16 éve...

Hari Seldon 2 2015.09.11. 21:18:32

Azt hiszem mi maradunk inkább a jól bevált francia bürokráciánál. Az ennél kategóriákkal egyszerűbb világ...

Bredpitt Monika 2015.09.11. 21:31:22

@P.Elliot: "A szerencsetlenek nem tudtak kifizetni? Mi a francnak vettek fel a hiteleket? En az ilyet ne is haragudj, nem tudom sajnalni."

Én nem a banki hitel kérelmezőkre gondoltam, hanem a kábítószer élvezőkre. Nem voltam egyértelmű, de abban nagyon is egyetértünk, hogy nem fognak puskát senkire, aki hiteleket vesz fel.

gabors 2015.09.11. 21:34:03

Jol megirt cikk. egy even belul ilyen jol megerteni gratula...

Azert vannak meg aprosagok amikre idovel majd rajon a posztolo...

En is mindig mondon az uj kollegaknak (foleg ha masik kontinensrol jon) MUSZALY kredit kartyat szerezni !!!

Azt megemlitenem meg hogy erdemes Credit Union-okat keresni legtobb "nagy" munkaltato tagja ilyennek ... ez gyakorlatilag "nem" bank olyan mint takarek szovetkezet ... ami non-for-profit modon uzemel es tagoknak altalaban konnyeben adnak mind hitelt mint kredit kartyat ...

gabors 2015.09.11. 21:34:07

@Zka: "Debit kártya arrafele ismetetlen fogalom? "

Az is van de a felvazolt problemat abszolut nem oldja meg .....

Nincs is ertelme szerintem mert fizetsz hogy a sajat penzedet koltsed... es ha gond van vele Te egyezkedsz a bankoddal hogy mas koltotte a Te penzedet .... ezzel szemben hitelkartya eseten az ELFOGADO-nak kell bizonyitani hogy szabalyosan fogadta el a kartyat, Te mint fehasznalo nem fizetsz egyelore semmit... nem tudom erted-e ???

Azonkivul mint emlitve is volt pl autokolcsonzesre sem jo ... (fizetni lehet vele de letetnek nem igazan fogadjak el !!)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2015.09.11. 21:35:14

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szia Nanny,
Olvasni tovabbra is szoktam, nem nagyon ereztet kesztetest a kommentelesre az utobbi idoben.
Koszonom az udvozlest.

FutureFry 2015.09.11. 21:35:47

@whale: Ha ellopják a kártyát, vagy valami kereskedővel/szállással/üzlettel reklamációd van, akkor nem a te pénzed "ragad be" (avagy vonják le a számládról) amíg a reklamáció folyamatban van.

Bredpitt Monika 2015.09.11. 21:37:39

@Signora con i capelli neri: Amikor még kint voltunk most a nyáron elég jól elhúzott a kis parókás, de azt én sem tudom elképzelni, hogy meg tudja nyerni a választást.

Nem tudom, hogy valaha is bele tudnának abba kényszeríteni, hogy ha meg tudok venni egy házat akkor hitelt vegyek fel.
Én egyébként csak arra vagyok kiváncsi, hogy ráfizetettek e? Persze nem akarok vájkálni a pénzügyeidben.

Hiányzik a régi neved.

Kard 2015.09.11. 21:39:27

@bunny.hu: Azért van a credit utilization. Ha magas (el vagy adósodva) akkor rossz pontot kapsz. Itt nem arról van szó, hogy kötelező hitelt felvenned csak annyi, hogy legyen költés történeted. Ez viszont pont jó, mert nem véletlenül van amerikában egy átlag lakáshitel 1% az ugyanilyen futamidejű állampapír felett.
Nézd meg itthon mennyi ugyanezen a hitelen a marzs. Szinte senki nem ad 10 éves hitelt. Amit találsz az is 6.5-7.5% körül van miközben a 10 éves állampapír 3.5%. 3-4% marzs szemben 1%-al.
Nyilván vannak más tényezők is amik növelik bejátszanak a 4%-os marzsba de azért egy jó kredit historyval simán alacsonyabb lehetne.

gabors 2015.09.11. 21:39:40

@bunny.hu:
" Ha már nagytestvér, belevehetnék azt egy VAGY kapcsolattal, hogy ha van megtakarítása, minden kiadását rendezi idoben, nincs tartozása az kb. a maximum hitelminosítést kellene, hogy érje. "

Szoval minden hitelezoddel szivesen kozolned hogy mid van, melyik bankban, hany hazad van ?? Milyen befekteteseid vannak es hol ?

Normalis vagy ???

Amugy lakas vetelnel (aka mortgage) eseten ezt bizony be kell irni es ellenorzik is (jobb helyeken). De ez nincs benne a credit history-ban mert ahhoz nagyon sokan hozzafernek ...

Amugy nem KELL hitelt felvenni az csak egy lehetoseg amit vagy kihasznalsz vagy nem. Ami talan kicsit eltulzott hogy az elet mas teruleten IS a credit history-t nezik ... pl a legtobb munkaltato megnezi es figyelembe veszi ...

Bredpitt Monika 2015.09.11. 21:40:47

Kedves Dóra, amúgy köszi aposztot, elmentem magamnak just in case. ha majd egyszer beadom a derekam és rájövök , hogy tényleg nem lehet hitel kártya nélkül élni.

Az a halálom, hogy már itthon a Ferihegyi reptéren hajnalok hajnalán is hitel kártyát akarnak rám sózni, amikor én éppen egy kávézót szeretnék találni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.09.11. 21:41:12

Na de hova tűnt Damon...
Herr Géza, Tableno.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2015.09.11. 21:48:54

Azert ez a credit history nem ennyire fajo dolog. (es mindennapos problema)
Az elso cc megszerzese ota pl. meg soha nem neztem meg a sajt credit score -omat. Ez pedig 15 evvel ezelott tortent.
Idonkent a cc bank kuld egy jelentest, hogy megemeltek a kartya hitel keretet.
Ettol meg nem koltok tobbet egy honapban, tehat ez az informacio is csak tajekoztato jellegu.

Azt akarom csak mondani, hogy nem mindenki menedzseli a credit score-t ilyen active mint a poszterina.

Inkabb az a furcsa, hogy sok amerikai keptelen hitel nelkul elni. Valamiert szeretnek a banknak tartozni.
Egyik ismerosunk eppen orokolt kb. $30.000-t. Ahelyett hogy visszafizettek volna az adossagaikat, teljesen foloslegesen elvertek a teljes osszeget. (uszomedence, medence futes, lakoauto etc.)

gabors 2015.09.11. 22:11:16

@Dark Dreamer: "Az nem resze a hiteltortenetnek, ha fizeted a rezsidet - az lesz a resze, ha nem fizeted, es elkezdik behajtani.
Igy ha valaki szepen fizeti a kabeltevet, meg az alberletet, azzal sajnos nem epiti a hiteltortenetet. Viszont ha nem fizeti, akkor azzal csunyan rontani fogja. "

igaz, de ha van kicsi esze akkor hitekartyaval fizeti (ha plusz koltseg van akkor nem biztos hogy megeri) es mindjart megvan a hiteltortenet is meg a kabel is fizetve van ... ilyesmiket hulyeseg debit kartyaval fizetni pl... (en kozvetlen csinalom interneten keresztul DE nem automatikusan meg nem altalanyban)

gabors 2015.09.11. 22:11:56

@Virago_1000: ". Az egyetlen udcozito megoldas az iszlam bankrendszer.
Amelynek fo ismerve az h tiltja a kamatszedest. "

viccelsz ugye ???? ez csak al-taqyia !!! (eltereles hazugsag)

nem kamatot szednek/adnak hanem vannak ilyen elore beepitett nyeresegek ..

legegyeszerubb hogy nem lakashitelt nyujt a bank a mohamedan nagyon vallasos egyennek hanem a bank megveszi a lakast X osszegert az eladotol es megegyezik a vevovel X+P osszegben amit aztan a nagyon vallasos mohamedan valakink meg szepen reszletekben visszafizet ... kapish ??? NEM fizet kamatot ..

ennel sokkal komplikaltabb szisztemak is vannak befekteteseknel ... (de haszon azert keletkezik csak nagyon sharia-san nem fizetnek/szednek kamatot)

ha nem hiszed nezz utanna..

szoval ebben sem olyan jo allah hivonek lenni tiszta kepmutatas az egesz ... egyeszeru ember meg szidhatja a karvalytoket meg a tudjuk kiket .... hogy azok uzsorat szednek (ez kulonben az arab kamatbol szermazik)

gabors 2015.09.11. 22:12:11

@LittleG (uk): " "Eleg erdekesen alakult az a nap, sose fogom elfelejteni."
Jo vagy rossz ertelemben? "

itt new yorkban nem volt felhos az eg es az a nap eleg rosszul vegzodott kb 3000 embernek akiknek nagy reszenek meg a DNS-et sem talaltak meg ... (csak hogy relevans is legyek bar az itt nem tunik kotelezonek)

gabors 2015.09.11. 22:12:22

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ooops most latom megirtad mar amit eppen en is probaltam vazolni par perccel ezelott

al-tagiya az egesz hogy iszlam bank nem szed kamatot !!!

whale 2015.09.11. 22:12:27

@FutureFry: Ennyi? :D Nem hiszem, hogy erre épült volna ki ez a baromi struktúra. Szerintem a lehúzás életszerűbb...:))

monománia 2015.09.11. 22:12:38

a szonda c. rádióműsor 2015 szeptember 6-i adásában (16:06, a rádió oldalán meghallgatható) is volt néhány szó egy friss, a migrációval foglalkozó kiadványról:
www.forrasfolyoirat.hu/1507/index.html

a migrációnak azt a szeletét is tárgyalják, ami e blog szempontjából releváns. az előszóból:

"A következő interjúcsoportban olyan személyekkel beszélgettünk, akik a közelmúltban mentek ki Nyugat-Európába szerencsét próbálni. Van olyan, aki sikeresen be tudott illeszkedni az angol társadalomba, amikor kiment, még gyermekekre vigyázott, majd az évek során – a végzettségének megfelelően – egy középiskolában lett matek–informatika szakos tanár. Angol férjével már a közös gyermeküket nevelik.
Van, akinek a külföldi munkavállalás nem hozta meg a várt pozitívumokat, ezért visszajött a család Magyarországra. Igyekeztünk megszólítani olyan személyt is, akit a családja itthon hagyott, mert fontosnak tartottuk ennek a nézőpontnak a megjelenítését is. Sajnos – akik a legtöbben vannak – a külföldön dolgozó fizikai munkások csoportjának a véleménye hiányzik. Több személyt megkerestünk, de különféle okok miatt nem kívánták elmondani a tapasztalataikat, amiben szerepet játszott a félelem, a feltételezhető rossz életkörülmények, és talán mi sem voltunk eléggé kitartóak."
www.forrasfolyoirat.hu/1507/cseh.pdf
www.forrasfolyoirat.hu/1507/sagi.pdf

monománia 2015.09.11. 22:12:41

még néhány érdekes gondolat az előbb idézet előszóból:

'Valamennyien migránsok vagyunk.
Végső soron ma már a többség elhagyja szülőföldjét és más településen, más országban, esetleg kontinensen próbálja megtalálni a boldogulása kereteit. A szemünk előtt bomlott fel végleg a földhöz kötődő tradicionális, rurális társadalom. A folyamat évszázadokkal korábban kezdődött, de mára ez az életforma megszűnt,
ennek felbomlása után a szülőföld elveszítette a felnövő generációk megtartó erejét, ugyanakkor a szülőföldhöz való kötődés ma is alapvető emberi érzés maradt.
Úgy, ahogy azt ennek a folyóiratnak a főszerkesztője, Füzi László írta a Világok határán című könyvében:
„Annak, aki a paraszti-falusi világba beleszületett, a hatvanas-
hetvenes években még mindig nem volt természetes átjárása a másik világba. Minden, ami a lenti fölött volt, úrinak látszott, minden, ami a fönti alatt, parasztinak. Az itt és ott kettőssége
végigkíséri életünket, ebből a közegből nem ismerek senkit, akiben, legyen akárhol, ne sajogna vissza a régi világ hiánya. Nem azért, mert eszményítjük azt, s nem is azért, mert elutasítjuk
a »fejlődést«, hanem azért, mert lényege szerint teljes világba születtünk bele. Ez a teljesség, legalábbis gondolkodásunkban, mintha folyton visszarántana bennünket ebbe a közegbe.” '

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.09.11. 22:23:35

@Hmfc: Nagyon meg lennék döbbenve, ha ez általános lenne. Elvileg még a születési dátumodat se kérhetik el, nemhogy ilyen érzékeny adatot. Valószínűleg csak megadott munkaköröknél van engedélyezve/előírva, pl. könyvvizsgáló, mert amúgy simán diszkriminációnak minősülne.

blackhairlady 2015.09.11. 22:23:40

@Bredpitt Monika: Persze, rafizetunk. De gondolom itt az epitteto es a bank kotott valami szerzodest, nem is lehetett mas bankhoz menni a kolcsonert. Raadasul egy csomo ideig tartott pont a credit history miatt, mivel tobb mint 15 eve a tengerentulon dolgozott a ferjem, nem is nagyon jott Amerikaba.
Viszont a haz erteke es a kornyek miatt megerte meg igy is.

blackhairlady 2015.09.11. 22:25:19

@Bredpitt Monika: Ja, es most meg jobban elhuzott a ven szaros, tenyleg remelem, hogy nem egy ilyen moka miki lesz az USA kovetkezo elnoke.

gabors 2015.09.11. 22:28:34

@Signora con i capelli neri: "Egyebkent amikor mi kikoltoztunk, a ferjem egy osszegben akarta kifizetni a hazat amit vett, de nem engedtek, muszaj volt hitelt felvenni. "

Ez tutti nem igaz ... mikor es hol volt ilyen ???

Az az elmult 25 evben miota az usa-ban elek akinek nem kellett mortgage az helybol elonyben volt ...

Ja ha arra gondolsz hogy vit magaval 120k dollart 20-as cimletekben ??? Az elado meg azt mondta kosz akkor inkabb nem ??? Ezt megertem ... de ha valakinek van a bankszamlajan penzt es egy csekkel fizet azt siman lehet ...

Mar csak azert is mert nalam ugy ment hogy ott volt a bank es egy csekket adott at a megbeszelt osszegrol az eladot kepviselo ugyvednek meg egy ket masik csekk is gazdat cserelt (ingatlanos is kapott) az en ugyvedem is ... stb..

gabors 2015.09.11. 22:28:44

@Perky.: ja amugy 9-11 pont annak volt az evforduloja hogy a torok (iszlam/mohamedan) seregeket jol elpaholtak Becs alatt es volt a hoditasok vege innen mar csak vissza fele nyomultak ...

ezt soha nem felejtik el a mohamedanok !!! a szimbolizmusnak/hagyomanyoknak oriasi erejuk van a "kulturajukban" (bocs az iszlam nem kultura hanem elnyomo rendszer)

Bredpitt Monika 2015.09.11. 22:43:08

@Signora con i capelli neri: ez jo duma, marmint a kis szaros

George W. utan mindent kibir America

qkuc 2015.09.11. 22:53:43

@Csodabogár: Én is maradnék az ókori módinál, nekem ez az amerikai módi kissé eszementnek tűnik ...

montroyal ( CAN qc) 2015.09.11. 23:00:52

felepiteni a credited .... nalunk tortent hogy egy ceg ( nem irom milyen vallasuak ) erre szakosodott volt egy kis problemam mert jogosan papirokkal otthagytam egy berelt lakast erre ok kovelteltek tolem az ev hatralevo beret es feldobtak a credit buroban szoval nagyon jol jott hogy hirdettek a cimlapon hogy adnak kolcsont es megjavitjak a creditedet...
modszer adnak pl 5000$ azt reszletekben egy ev alatt visszafizeted a kamatokkal egyutt es ok leadjak hogy fasza gyerek jol fizeto vagy

gyonyoru

DE csak a kamatokat kell visszafizetned a penzt ok kezelik honapokra elosztva igy biztos hogy vissza lesz fizetve ... persze ok ezt szebben vonzobban eloadtak es nagyon ment nekik az uzlet..

MI VAN? nem adtok egy petakot sem kezbe de fizetni kell a kamatot? jot rohogtem rajtuk de sajnos sok aldozatot szedtek amig a rendorseg el nem erte oket ... pedig latszolag minden szabalyos volt ...

gabors 2015.09.11. 23:03:05

@halaloszto: "és az is benne van a historyban hogy megnézted. mínuszpont jár érte :-) "

latszik nem ertesz hozza ... van hard inquries es soft ez a fajta az soft ... ezenkivul a torveny alapjan minden kredit bureau koteles ingyen minden evben egyszer kiadni ... manapsag online de mikor en kezdtem kuldtek levelben .... (most van ingyen Kreditcarma.com) igy mar az sem kell

FutureFry 2015.09.11. 23:15:04

@Hmfc: @gabors: "credit history" lekérdezése munkaadó által:
Mint minden, ez is államonként változó. Szövetségi szinten azt szabályozza a törvény, hogy (pár kivételtől eltekintve) a munkavállalótól külön engedélyt kell kérni ahhoz, hogy lekérdezhesse a munkaadó a “credit history”-t. Az egyes államok szintjén ez további szabályozás alá eshet (pl. tovább korlátozza milyen állásoknál kérhető egyáltalán).
Egyébként meg lehet próbálni a munkaszerződésnél, hogy a delikvens kihúzza azt a részt amivel nem ért egyet (pl. a “credit history”-ra vonatkozóakat), aztán lehet rajta alkudozni (ha a munkaadó úgy már nem megy bele). Persze ilyen esetekben általában nem egyenrangúak a felek (azaz a munkavállaló van gyakrabban kényszerpozícióban)

geeeteee 2015.09.11. 23:38:24

@Observer99: THX, chartot 90-2006. :)
88-ban érettségiztem, akkor ősszel dobbantottam az akkori csajommal. ASYL-t már nem adtak. A DM-et vettük 40 Ft-ért, adtuk 45-ért. 91 januárban vittem haza az első havit a labancoktól, akkor volt 1:7. Ischling. Az utolsó magyar az hétezer forint volt, az első osztrák az 11 ezer, azaz hetvenhétezer forint. 2006-ig bezárólag a legmagasabb havi fizetés, valamikor korábban, ütötte az egymillió forintot. Érthető, miért nem számoltam? Úgy tűnt, örökké tart. EUR-ban 2,5-3K-nál fizettek, mikor eljöttem. A Schilling legmagasabb árfolyama volt 20 forint, majd a forintot elengedték, akkor esett vissza 16-ra. Akkorát bukfenceztem, csörgött. arfolyam.iridium.hu/2000/12/ATS/
Nem az MNB-nél, hanem Nickelsdorfban váltottunk, nem kérdés.

FutureFry 2015.09.11. 23:46:37

@gabors: A hivatalos (a törvény életbelépése után a három "credit reporting company" által felálított) weboldal, ahol évente egyszer ingyenesen lekérdezhető a hiteltörténet az annualcreditreport.com

FutureFry 2015.09.11. 23:52:52

@whale: Természetesen az ún. "deadbeat" kártyahasználókat (akik semmilyen kamatot és éves díjat nem fizetnek) tkp. nagy részben dotálják azok akik viszont "görgetik" a kártyatartozásukat.

geeeteee 2015.09.12. 00:01:39

Idejét múlt dolgok ezek, nekem lenne kényelmetlen, nem is tudom, beállítani valahová, hiszen ezt a házat én vettem, akkor az enyém. Hallgatólagosan tudjuk, ennyi.

Nem új dolog ez a kredittörténet, és nem is csak amerikai.

FutureFry 2015.09.12. 00:07:02

"... egy osszegben akarta kifizetni a hazat amit vett, de nem engedtek, muszaj volt hitelt felvenni. ..."
Egy bank vagy valami helyi szervezet (pl. HOA) nem engedte? Banktól én még ilyen feltételt nem láttam (hacsak valaki tényleg nem fizikailag - pl. szatyorban hozott - kp-val akar fizetni). Viszont el tudom képzelni, hogy egy HOA nem szeretné, hogy ha valaki esetleg csak befektetésként vegyen házat, és ennek így próbálják az elejét venni. Bár a tartozást azért szinte mindig egyben ki lehet fizetni extra kamat/büntetés nélkül (igaz a felvételkor attól még van költség (pl. "loan origination fee")).

blackhairlady 2015.09.12. 01:07:17

@FutureFry: Nem szatyorban hozta a penzt, termeszetesen:)))
Mivel amerikai cegnek dolgozik, ezert amerikai bankszamlara erkeziett es erkezika fizetese.
Ahogy irtam is, valoszinuleg az epito tarsasag es a bank kozott volt ez a megallapodas, es lehetett elo, majd vegtorleszteni.

blackhairlady 2015.09.12. 01:08:28

@gabors: Hat akkor nem mondtam igazat, most erre mit mondjak.

FutureFry 2015.09.12. 01:42:15

@Signora con i capelli neri: Igen tényleg, most, hogy mondod, ezt a megállapodást már egyszer említetted. De továbbra is furcsa: tulajdonképpen egy implicit áremelés, hiszen a hitelt felveszed/előtörleszted és a banknak fizetsz ezért nem kevés kezelési költséget, a “kölcsön” százalékában (az a bizonyos “loan origination fee”)). Ráadásul ilyenkor sokkal több a papírmunka (egy igazi kp. házvásárlásnál sokkal egyszerűbb az ügymenet).

blackhairlady 2015.09.12. 02:33:15

@FutureFry: igy van. Valoszinuleg az miatt alakult igy, mivel oriasi az epitkezes a kornyeken, az elmult ot evben sok tizezerrel nott a lakossag, a hazak mar a tervezo asztalrol elkelnek, igy sok mindent megengedhetnek maguknak az epito vallalatok. Az biztos, hogy nem mindennapi dolog.
Egyebkent ugy sikerult vegul is megvasarolni a hiteltortenet nelkul, hogy a magyarorszagi hazunk adobefizetesi papirjait mutta be, vegul ezt elfogadtak mint "koltekezest" :))

M. Péter 2015.09.12. 02:59:21

@FutureFry: Autóvásárlásnál már hallottam ilyenről. Autókereskedőnél volt egy akció első kocsijukat vásárloknak, de csak hitelre, nyilvánvalóan azért, hogy rászoktassák a vásárlókat az az autókölcsönre. Ismerős megvette a kocsit az akciós áron és a következő hónapban visszafizette a hitelt.

M. Péter 2015.09.12. 03:05:33

@halaloszto: A hitelezők nem látják, hogy te magad hányszor és mikor nézed meg a credit reportodat, azt sem, hogyha valaki az adatok ellenőrzésére kéri le (pl. a lakábiztosítóm szokta a szerződés megújítása előtt), csak azt, ha hitelt kérsz.

©________ 2015.09.12. 04:42:58

@FutureFry: tenyleg.
De csak ennyi haszna lenne?

©________ 2015.09.12. 04:47:51

@Bredpitt Monika: itthon ne legyen hitelkartyad.

©________ 2015.09.12. 04:54:26

@M. Péter:

"nvalóan azért, hogy rászoktassák a vásárlókat az az autókölcsönre"

Inkabb a banki jutalekert.

Dark Dreamer 2015.09.12. 08:26:30

@M. Péter: az elso autonkkal pont igy jartunk. Mivel akkor jottunk ki, meg sem fordult a fejunkben, hogy hitelt vegyunk fel ra. Orultunk, hogy talaltunk egy uj autot hihetetlenul jo aron, majd kiderult, hogy bocsesz, de az az ar csak akkor el, ha hitelre vesszuk meg. Egyebkent 1000 dollarral (!) dragabb volt. Vegul igy is megvettuk, mert meg mindig jo ara volt, de ezek utan sokkal kevesbe volt oszinte a mosolyunk, mikozben toltogettuk a papirokat.

gabors 2015.09.12. 08:26:36

@Signora con i capelli neri: Ugy ertem hogy "ahogy" elmondtad UGY nem igaz valami (fontos) azert nagyon kimaradt ...

Mert ilyen nincs, errefele ... ki/mi bank/developer nem engedte meg hogy hitel nelkul vehessetek meg azt ???

Valami nem tiszta ebben a tortenetben ...

gabors 2015.09.12. 08:26:39

@Signora con i capelli neri: Ezenkivul amit irsz NEM legalis ... de ha ennyire kellett akkor ennyivel tobbe kerult !!!

Mrs. Clayton 2015.09.12. 13:08:45

@Dark Dreamer: ez a debit kartya ami credit kartyakent mukodik eleg erdekes, nekem van egy magyar banknal szamlam, ahhoz van egy debit kartyam, viszont nem tudok vele olyan boltban fizetni, ahol credit kartyat nem fogadnak el, vagy online ha rendelek barmit es a kredit kartyaval fizetes felaras, akkor azt nekem is ki kell fizetnem, ha azt a kartyat hasznalom
volt is egyszer egy vitam azt hiszem az easy jettel, de vegul nem tudom h visszaadtak e az 500 forintot vagy sem
minden esetre meg nem jottem ra, h miert hiszik az elfogadohelyen h credit kartyaval fizetek, amikor debittel

©________ 2015.09.12. 14:06:18

@Perky.: mar a nagy marketingelesben mindent megkevernek:-)

(Olyan debit kartya is letezik pl. Amivel nem tudsz fizetni, mert csak atm-be jo....
Meg olyan is, ami csak internetes fizetesre jo, boltira nem,meg olyan is, ami kartya, de csak virtualis,stb)

Mrs. Clayton 2015.09.12. 15:03:14

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben): de olyat te sem irsz h debit kartya, ami kreditkent viselkedik, de csak akkor, ha el kellene fogadni, vagy ha a kreditkartyaval valo fizetesre extra koltseget szamolnak fel, egyeb esetben nem
tehat nem tudok kolteni tobbet mint amennyi penzem a szamlan van, illetve nem elveek extra vedelmet, ha esetleg eloopnak a kartyam adatait
igaz ez a kartyam par honapja lejart es kaptam ujat, ami mar mastercard, lehet az mar nem csinalja ezt

©________ 2015.09.12. 15:08:51

@Perky.: nem,meg nem lattam ilyen kartyat, de mar regen jartam kartyak "kozeleben";)

Mrs. Clayton 2015.09.12. 15:56:04

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben): hat ott meg en sem, mindig ezek a kis piszkok ferkoznek az en kozelembe, no, elugrom a lidlibe kiprobalni, h a fent vazolt eset meg all-e
kell a csaszarhushoz egy kis cekla, meg romai salata meg nemi krumpli

qkuc 2015.09.12. 17:33:18

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben): Ez az ATM-es kártya nem is értem miért létezik egyáltalán, hát ki az a marha (már bocsánat), aki csak erre használná? Rémisztgettek, hogy először a bank csak ilyet ad, de ahol én nyitottam számlát, ott simán adtak egy debit kártyát és adtak volna creditet is, de nem kértem, :D.

©________ 2015.09.12. 17:54:13

@qkuc: ahol talalkoztam vele, ott arra volt jo, hogy ezt a branchben tudtak nyomtatni egy ott levo gepen, vagyis ha elvesztetted a kartyad, azonnal tudtak potolni, nem kellett 3 hetet varni ra.

Bredpitt Monika 2015.09.12. 18:34:26

@Csupacsí (rendkívüli helyzetben): nagyon valószínű, hogy nem lesz itthon hitelkártyám, amig bírom kint sem akarnék, de ott előbb utóbb be kell adni a derekam,

Figyelj: te vagy az Babette? Ha nem akkor bocs, ha igen, akkor örülnék ha visszajönnél a régi neveddel. Olyan mintha egy kém mászkálna köztünk, nagyon rossz érzés. Lujza, Lili, Mari, Kati....sorolhatnám.

swfla 2015.09.18. 08:09:27

@Bredpitt Monika: szipi-szupi.

En meg kb. masfel percre ra talaltam ezt, hogy elolvastam a linkelt cikket (aki turelmetlen, egybol keressen ra a "HARP" betukapcsolatra):

www.bankrate.com/system/util/print.aspx?p=/finance/mortgages/5-mortgage-scams-2.aspx&s=br3&c=mortgage&t=story&e=1&v=1

Hat nagyjabol ennyi...

DieNanny CH 2015.09.25. 16:30:55

@Csupacsí:

Csak most olvastam ezt a kérdésedet.
Budán, a Bécsi úton, Optik-Med. (Most talán Sasszem klinika?)

matyi101 2020.01.11. 11:00:48

@Bredpitt Monika: Egyébként ha a credit historyban egyszer elérem a 700 pontot akkor hátradőlhetek vagy újra és újra költenem kell, hogy tartsam is a szintet?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása