Sajátos, de sajnos nem szokatlan helyzet az, amikor valaki vegyésztechnikusként az albérletet sem tudja kifizetni Magyarországon, ezért inkább a külföldi (ahogyan mai szerzőnk, Hunfolker fogalmaz: alternatív) munkavállalást választja, esetében Németországban. És hogy mi is az az „alternatív munka” – nos, a pár hónapos alkalmi megbízásokról van szó vendéglátásban, esetleg farmokon. Lássuk tehát Hunfolker történetét! (A képekért külön köszönet neki!)

„Ahogy másokban, bennem is több éve érlelődik ez a történet és természetesen a mai napig íródik. Magyarországi viszonylatban akkor szakadt el nálam az utolsó cérnaszál, amikor magas szintű laboratóriumi munkával sem kerestem vidéken annyit egy ún. „zöld mezős”, tehát frissen épült üzemben, hogy az albérlettel ne legyek mínuszban, a szó szoros értelmében, vagy egy lakótárssal a nullszaldón.

(Költői kérdés: és akkor miért dolgoztál? Itt már nem arról volt szó, hogy tudok-e bármit félretenni, hanem egyáltalán, hogy ne bukjak az egészen hónap végén.)

Ez azért is rosszul érintett, mert a világ egyik legnagyobb, piacvezető élelmiszeripari vállalatáról beszélünk és ha vegyésztechnikusként már tőlük sem számíthattam többre... akkor ki mástól?

2013 nyarán eljutottam arra a pontra, hogy nekem is külföldön kell próbálkoznom. Első alkalommal Dániába mentem ki egy közvetítő irodával, erről egy külön posztban szeretnék írni a későbbiekben, ígérem, hogy érdekes lehet sokak számára.

Végül Németországban találtam meg a boldogulásomat, annak ellenére, hogy valójában angolul beszéltem jól és sosem gondoltam volna, hogy a végcél nem az Egyesült Királyság lesz.

Miért éppen Németország?

Németország közel van, busszal nagyon olcsón megközelíthető minden nagyváros és azt kell mondjam, többnyire ismerik a kultúránkat és kedvelik a magyarokat (pl. a dánokkal ellentétben) Persze a világ egyre nemzetközibbé válik és a régi beidegződések jelentősége csökkenőben van.

Csak olyan helyekre pályáztam, amely szállást is biztosított, tehát nem azzal kezdtem, hogy szobát veszek ki és várom a csodát. Vidéken, ahol szállás van, sok helyen étkezés is, főleg a vendéglátásban.

Azt hiszem, most válik igazán érthetővé, hogy miért ezt az utat választottam, hiszen ha szállás és étkezés biztosított, akkor minden eurocent, amit kapok, szinte egy az egyben megmarad. 

Meg kell jegyeznem, hogy több helyen kifizetik a hazautat grátisz, ha jól dolgoztunk és elégedettek voltak velünk. Mi a trükk? Mivel szállást kaptunk, többet kell dolgoznunk és sajnos az sem biztos, hogy lesz hetente szabadnapunk... tehát valamit valamiért.

Na és általában ezek az alkalmi jellegűek néhány hónapra, szezontól függően. Némelyik helyen nem is lehet szabadnap nélkül bírni csupán pár hónapig. Ellenben, ezek tudatában, amikor egy Angliában élő kutató ismerősöm azt írta, hogy „süsd meg, nekem se marad tisztán több egy adott hónapban, a doktorátussal” - nos, nem volt panaszra okom.

A korrektségtől a kész átverésig

Persze minden az adott helytől függ. Kezdetben vidéki családoknál vállaltam munkát, farmokon. Egyszerűen nem lehet általánosítani, nemhogy országonként, de még egy településen sem: volt nagyon jó helyem és korrekt órabéres elszámolással, teljes ellátással, és volt kész átverés című történet is, mint mindig és mindenben, ez benne van a pakliban.

Ám Németországból egy buszjeggyel hazajöhetünk, nem veszítünk túl sokat még akkor sem, ha baj van. Angliában bebukni valamit az már egy rázósabb történet... Sajnos ismeretségi körömben erre is volt példa. A farmokról még annyit (aki arra vetemedne), hogy hosszabb távon azért jobb elkerülni őket, mert bele lehet rokkanni, hiába csábító a látszólag több pénz.

Jelenleg a vendéglátásban dolgozom, két gyűlölt, visszatérő kérdést mindig megkapok, de csak olyanoktól, akik még szinte életükben nem jártak külföldön, pláne nem vállaltak munkát:

1. (szokásos, pofátlan) - Mennyit keresel? ... majd szinte már „hallod”, ahogy számolgatja a pénzedet, illetve túrja a zsebedet virtuálisan

2. (szokásos, naiv) - Na és mit kell csinálni?

Ismert mondás, hogy hülye kérdésre csak hülye választ lehet adni. Amit mondanak. Ha kell, takarítani, kertészkedni, konyhában segédkezni, sőt akár megcsinálni a teljes menüt, mosogatni... vagy épp tolmácsolni a recepción, hogy ne csak az alja dolgokat említsem, amikkel egyébként semmi bajom.

Nagyon sok pozitív és negatív élményt tapasztaltam külföldön. Semmiképp sem szeretnék általánosítani, mert hiszem, hogy nem is lehet, mindenhol különbség van ember és bánásmód között. Összességében több értelme van kijárni élményekben és anyagiakban, mint itthon a helyzetemben bárminek... nem beszélve arról, hogy a vendéglátás miatt gyönyörű helyekre eljuthattam, ami felér egy külön nyaralással még a szűkös szabadidőben is.

Nincs egy perc megállás

Ellentétben az oldal habitusával, arra azért nem biztatnék senkit, hogy mindenáron külföldre kellene menni dolgozni, pláne feketén, akinek nincs hitele, de úgy-ahogy meg tud élni (sőt, az sem biztos, hogy kinn többet félre tud tenni, talán csak egy kicsivel lesz jobb); szóval akinek nem muszáj, vagy nem egy kilátástalan, pályakezdő fiatal, jobb, ha nem vág bele.

Elég kemény azzal szembesülni, hogy itt nincs egy perc megállás, pláne szünet csak a műszakok között, amit ugyan később megszokunk, mert megfizetnek. Azt már meg sem említve, hogy mi ott csak jöttmentek vagyunk, a jobbik eset, ha ezt nem mutatják ki felénk, de van, ahol éreztetik, EU ide, vagy oda, inkább gyarmat lettünk mi, olcsó és jó munkaerővel.

Azt is őszintén be kell valljam, a széles mosolyuk mögött mindig megvolt az ígéret, hogy bejelentenek, tehát legális munka lesz. Nem tették meg, ezért kaptam én is valamivel többet.

Ma már tudom, hiába is erőltetném, akkor nem kapnám meg az állást. Ez nem felelőtlenség, inkább kényszerhelyzet, de jelenleg ezzel járok a legjobban. Tulajdonképpen arra gyűjtök, hogy később ne kelljen kijárnom, a magam ura lehessek itthon, bár panaszra nincs különösebb okom, ahogy nem is szépítem a helyzetet (mint azt sokan mások teszik külföldről - az itthon maradottaknak)

Mi a sikere Németországnak?

A szervezettség, kötelességtudat, racionalitás és nagy adag idealizmus mellett azt hiszem, a mi vendégmunkás verejtékünk is, akik átlagban 6x12 vagy akár 7x12 órában dolgozunk, sokszor bejelentés nélkül. Néha az az ember érzése, hogy a hivatalok szemet hunynak felette, egy biztos: sokat tanultam tőlünk nyugatabbra is a „tágabban értelmezett” munkajogról.

Végezetül azt szeretném üzenni azok számára, akik ezután mennek ki és később élménybeszámolót tartanak, hogy „Magyarország így meg úgy szar, pfje, meg hogy a többi magyar is ilyen meg olyan kinn” stb.

Jóleső érzésnek tűnhet visszarúgni egyet az aktuális Kormánynak, közhangulatnak... de ne feledjük el, nem a szülőhazánk és annak kultúrája a felelős a jelenlegi helyzetért és körülményekért, és aki nem ért velem egyet, az gondoljon például Görögországra.”

A moderálási alapelveket itt találod.