Érdekes blogajánló lesz az eheti, hiszen a válogatásban két olyan poszt is akad, ami valaminek a végét (ami persze egyben valami másnak az eleje) is jelenti, és akkor ennyit a filozófiáról. Szóval egyfelől lezárult egyik kedvenc blogom, a Káma-túra szerzőinek életében egy hosszú fejezet, és ugyanez történik a Balázs in the World szerzőjével is (csak ő folytatja). A harmadik mai ajánlott posztban pedig egy nyaralás élményeiről lesz szó. Miután remélem kellően zavaros voltam, vágjunk is bele!

(fotó: kama-tura.blog.hu) 

Szóval a Káma-túra blog szerzőinek életében négy év után eljött az a pillanat, amikor lejárt oroszországi kiküldetésük (vagy ahogy ők fogalmaznak, száműzetésük) ideje. Ilyenkor persze jár a búcsúbuli…

„Úgy gondoltuk, hogy erre mi sem lenne alkalmasabb esemény, mint egy szabad ég alatti bográcsozás, hiszen az oroszok is és mi is szeretünk a természetben sütögetni.

A remek ötlet viszont sajnos több sebből vérzett, ugyanis se nekünk, se a barátainknak nem volt bográcsa, ráadásul a korábbi meleg időjárás is borúsra, esősre és szelesre változott azon a héten.

Ezek az apróságok persze nem tántorítottak el minket attól, hogy kitartsunk eredeti tervünk mellett. A terv pedig az volt, hogy egy nagy adag csirkepaprikást fogunk főzni. (...)

Gondoltam, menjünk el a Káma partjára és aludjunk is ott, de végül barátaim az izsevszki víztározó partján ajánlottak egy tisztást, ahol előző hétvégén egy egynapos kis zenei fesztiválon vettek részt. A hely azért volt ideális, mert mindössze 7 km-re volt a várostól, és akár busszal is haza mehettünk volna, de taxit se volt bonyolult hívni oda. (...)

A hely valóban szép volt, csak itt-ott csúfította a látványt egy-két, előző hétvégéről ottmaradt raklapkupac. Úgy látszik, a minifesztivál másoknak is felkeltette az érdeklődését a hely iránt, mert a tisztás távolabbi szegletében mások is próbálkoztak tűzcsiholással a szemerkélő esőben. Gyors fagyűjtés után mi is hozzáláttunk a művelethez, mielőtt még teljesen eláztak volna az ott talált papírlapok, amelyeket gyújtósnak akartunk használni. (...)

Páran sátrat állítottak, hogy majd ott éjszakáznak, mások pedig árgus szemekkel figyelték, hogy mit művelek a bográcsban. Az egyik srác teljesen el volt hűlve, hogy mennyi hagymát teszek ebbe az ételbe, meg úgy egyáltalán, nem értette, hogy lehet hagymát pirítani magas falú edényben.

Neki mondjuk még az is furcsa volt, hogy a fakanalunk hagyományos kerek végű volt, és nem lapos lapáttal kevergettem az ételt. Szerinte Oroszországban csak lapátszerű fakanalakat lehet kapni, ami viszont nyilvánvaló hülyeség, bár őszintén szólva, sohasem néztem a háztartási osztályok kínálatát. Végül aztán bevallotta, hogy ő muffinon kívül semmi mást nem szokott készíteni a konyhában, merthogy az inkább a felesége terepe. (...)

Főzés közben nagy megrökönyödést váltott még ki az a mozzanat, amikor vörösbort öntöttem a piruló húsra. Többször visszakérdeztek, hogy ezt tényleg így szoktuk csinálni? Nagyon furcsa volt nekik, hogy bort teszünk az ételbe, azt gondolták, hogy csak a franciák főznek így. (...)

A lakoma után a társaság fele elindult hazafelé. Csak mi maradtunk, meg páran, akik úgy tervezték, hogy ott fognak éjszakázni az erdőben. (…) Ekkor jött át az egyik srác a szomszédos társaságból, hogy meghívna minket az ő tüzük mellé, merthogy nekik ég rendesen, és hely is van bőven. Az invitálást elfogadtuk, és kezünkben az italainkkal átvonultunk a másik csapathoz.

A srácok rutinos vadkempingezők lehettek, mert nagyon profi kis sátortetőt ácsoltak ponyvából és néhány kivágott faágból, és a tüzük is igen tudományosan volt megrakva. Hamar előkerült a gitár is a sátor mélyéről, és közös énekléssel fejeztük be az estét.”

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el.

Diplomaosztás Dániában

Balázs életében is lezárult egy fejezet, amennyiben teljesítette az Academic Professional képzést, ami 2 év és a Bachelor diplomának a része (ezúton is gratuláció neki!). Nézzük, mi várja a jövőben a Balázs in the World blog szerzőjét!

(fotó: balazsintheworld.com)

„Ünnepélyes keretek között, ebéd és pezsgő kíséretében átvettük a diplománkat. Nagyon jó hangulatban telt, jó volt fél év, különböző cégnél eltöltött gyakorlat után újra látni az osztálytársakat és a tanáraink is nagyon kedvesek voltak, az ünnepély minden percében éreztették velünk, hogy ez a pár óra csakis rólunk szól.

Sajnálatos, hogy a diákok többsége vagy más egyetemen, vagy más városban, vagy más országban folytatja a tanulmányait, de ugyanakkor, rengeteg tapasztalattal és baráttal lettünk mindannyian gazdagabbak. (...)

Március környékén voltam egy International Potential Day nevű rendezvényen, ahova bárki mehetett, aki kíváncsi volt több nagy Dán cég véleményére a nemzetközi diákokról.

Nagyjából 150-en voltunk és nagyon érdekes dolgokat mondtak a cégek a kulturális különbségekről, a nyelvi előnyökről, mindemellett pedig egy remek lehetőség volt, hogy új, értelmes embereket ismerjek meg.

Ennek volt a folytatása az International Potential Workshop, ahova már motivációs levelet kellett írni és csak 20 embernek volt lehetősége részt venni. Bekerültem, így részese lehettem egy újabb remek programnak.

Rengeteg különböző nemzetiségű, érdekes, nyitott, ambiciózus emberrel találkoztam, órákat ötleteltünk, hogy hogyan lehetne könnyebben állást kapni Dániában és hogyan tudnánk jobban megmutatni az erősségeinket a dán cégeknek. (...)

Szeptembertől folytatom az International Sales and Marketing Bachelor programot, amiből még 3 szemeszter van hátra, vagyis másfél év. Az első év egyetemi oktatás, fél év pedig gyakorlat. Két héttel ezelőtt nyertem egy ösztöndíjat Kínában, aminek a keretén belül egy diákokat közvetítő cég marketing részlegén fogok dolgozni.

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el, szó van benne egy elég randa sérülésről is, csak szólok…

Portugáliai nyaralás

Végezetül egy portugáliai nyaralás élményeit hadd osszam meg veletek a Frankfurti mesék blog írását ide idézve, melyben akad egy-két olyan tanács is, amit érdemes megfontolni.

(fotó: frankfurtimesek.blog.hu) 

„Minden országnak meg van a maga ritmusa és hangulata. Ha szánunk arra időt, hogy megfigyeljük a helyieket, sétálgassunk, beüljünk egy kávézóba, akkor hamar ráérzünk a hely alaphangulatára. Nekem Portugália a nyugalom országa lett, már a repülőről leszállva átjárt az a fajta boldog kiegyensúlyozottság, amely legtöbbször a nyaralás után szokott.

Ez a belazult, tudatmódosult állapot nem csak ránk volt jellemző, a többi turista ugyancsak Buddha nyugalmával vette tudomásul, hogy a nyaralásuk első három és fél óráját az autókölcsönző sorban ácsorogva töltik majd. (...)

Jó tanács, hiába tűnik olcsóbbnak, ne foglaljatok ismeretlen cégnél, mert a végén úgyis ugyanannyit kell fizetni a bújtatott költségek miatt, mintha egy ismert márkával kötünk szerződést.

Mivel ők fele annyiért kínálták az autót, mint a többiek, mindenki itt foglalt, ezért hiába dolgozott 5 ember is a pultban szünet nélkül, akkora káosz  és szervezetlenség volt, hogy három és fél órát várakoztunk a sorban állva. A legmeglepőbb az volt, hogy senki nem volt felháborodva, mint jámbor jószágok haladtunk előre. (...)

Mivel nincs leírva, ezért ott helyben ismertetik a rejtett költségeket, például, hogy vagy fizetünk további 140 euró biztosítást, vagy leblokkolnak 1500 eurót a hitelkártyán, és ha bármi történik az autóval mi felelünk érte. Továbbá azt is, hogy a kiválasztott autónk nem elérhető, mert csak, így válasszuk ki a katalógusból. (...)

Ami nekem igazán meglepő volt Portugáliában, hogy az utak, az autópályák, a fizető rendszer mind-mind nagyon modernek. (...) Például az autópálya fizetős szakaszán megállás nélkül haladhattunk át, mert az autóba épített érzékelő csak csippent egyet, majd a rendszám alapján az elektronikus leolvasó levonta a hitelkártyáról az összeget. (…)

Quarteira egy igazi tengerparti kisváros, szállodákkal, apartmanokkal, egy tengerparti sétánnyal, valamint néhány óriási német élelmiszerbolttal. Gondolom, hogy minden német turistának meglegyen a napi betevő otthoni Brötchen-e (zsemle). Mivel vízparton voltunk, azért a gazdag hal és tengeri élőlény választékot érdemes megemlíteni, a mini tintahaltól a poliplábakig minden, ami szem-szájnak ingere, kapható volt. (...)

Lagoa valóban egy gyönyörű hely, de annyira büdös rothadó halszag terjengett a partszakaszon, hogy kellett egy jó fél óra mire az orrom megszokta és már nem éreztem. A másik dolog, és utána rátérek az előnyökre, hogy nem volt igazán mit nézni a víz alatt. Néhány hal elúszott alattunk, de fele annyira sem volt színes és gyönyörű, mint például a horvát tengerparton.”

A teljes írást két részletben, ide, és ide kattintva érhetitek el.

A moderálási alapelveket itt találod.