Enikőnek és családjának első látásra bejött Hollandia, ráadásul férjének is olyan keresett munkája és tudása van, hogy már eleve a biztosra tudtak kimenni. Ráadásul együtt költözhetett a család, és ez sem mindennapos dolog. Íme, a hollandiai első 7 hónap története.

(fotó: Kriszta)

„Egy látszólag gondtalan életet hátrahagyva, ill. befagyasztva, Kolozsvárról indultunk útnak hármasban: férjem, hároméves gyermekünk és jómagam. Nem voltak anyagi gondjaink.

Én a gyermeknevelési szabadságomat követően épp új tanulási és munkalehetőségek után kutattam, de előtte szerettem a munkámat, ahogy a férjem is az övét. Más kérdés, hogy a munkáltatói és vezetési kultúrát illetően hónapról hónapra egyre telibb lett a hócipőnk.

Miért jöttünk?

Kolozsváron, a budapestihez mérhető szoftverpiac van jelen. Rengeteg a külföldi leányvállalat, virágzik az iparág. Fejlesztőként dolgozó férjemnek lassan 10 éves munkatapasztalata lett, és egyre inkább azt érezte nincs feljebb: 35 évével a munkahelyén ő volt a legidősebb, megtapasztalta az outsourcing minden bugyrát, és arra jutott, ha fejlődni akar, akkor azt külföldön tudja megtenni.

Én soha nem akartam otthon ülő feleség lenni, de miután megszületett a ded, egyéb alternatívánk nem lévén, maximális gyermeknevelési szabadságot vettem igénybe. Közben igyekeztem jelét adni, hogy időnként részt vennék kisebb feladatokban, akár önkéntes alapon is, de erre nem találtam fogadókészséget.

Amire visszamentem dolgozni (két év múlva) nem kellettem. Hamar nyilvánvaló lett, hogy felmondok, vagy megzakkanok. Mivel ez nem kimondottan a szakmámba vágó munka volt, viszont az addigi egyetlen munkahelyem, gyakorlatilag, szakmailag kezdőként maradtam állás nélkül.

Mivel jó sok dologhoz értek, nekiláttam önfejlesztő módban a képszerkesztésnek, férjemmel összehoztunk két AppStore-os játékot, ő fejlesztett, én képileg járultam hozzá. Hamar kiderült, hogy hiába kutakodok segítségért, hiába vállalnék be önkéntes (egyszerűbb) munkát a tanulásért cserébe, nem fogok találni olyan embert, akit ez az együttműködés érdekelne.

Közben nekiláttam mézeskalácsot sütni, ami nagy népszerűségnek és tetszésnek örvendett, de amiről kiderült, hogy ha akarnám, se tudnám egyszemélyes vállalkozásként működtetni, egyszerűen azért, mert ésszerűtlen, bonyolult és lehúzó a rendszer.

Gyermekünk jobb híján magánbölcsődébe járt, ami egyhavi minimálbért vitt el a háztól, és ovira sem voltak jobb kilátásaink.

Így jutottunk arra, hogy mindannyiunknál megérett a dolog a váltásra, és nem fogjuk tovább keresni azt, ami nincs, ott, ahol nincs, hanem fogjuk a cókmókot és továbbállunk.

Hogyan indultunk?

A külföldre való költözés nem először fordult meg a fejünkben, utóbbi egy évben már majdnem elmentünk Kanadába, a férjem akkori cége ezt támogatta volna, de a vízum egy banális adminisztrációs gubanc miatt nem jött össze.

Amúgy Kanadába csak fél évre mentünk volna, csak azért, hogy világot lássunk és megtapasztaljuk milyen érzés lenne nekünk otthagyni a lakásunkat, az ismerős várost, országot, családot.

Alapvetően Nyugat-Európa volt szimpatikus nekünk, ezért élni inkább az öreg kontinenst választottuk. Ahogy számba vettük az ismerőseinket, rájöttünk, hogy szinte mindegyik országban él már legalább egy, ezért elkezdtünk bejelentkezni hozzájuk látogatóba, azzal a céllal, hogy náluk lakva, tapasztalataikat meghallgatva, pár nap alatt szétnézünk a környéken, gyalogosan, turista látványosságot mellőzve, az ott élő embereket figyelve.

Nem jártuk be Európát, mert 2014 áprilisában gyakorlatilag a harmadik ország, ahová jöttünk, Hollandia volt. Szerelem első látásra.

Munkakeresés

Még a hazautazás előtt megszületett az elhatározás: keresünk egy állást Hollandiában. Egyet, a férjemnek, mert erre volt nagyobb esélyünk. Én pedig megpróbálok felkészülni arra, hogy még egy ideig főállású családanya leszek, mert a gyermekünk még nem iskoláskorú, és a bölcsit támogatás nélkül nem tudnánk fizetni.

(Hollandiában négyéves kortól kezdődik az iskola, a nulladik év, amikortól ingyenes az oktatás. Addig a bölcsődékért elég nagy összegeket kell fizetni, amihez csak akkor jár támogatás, ha mindkét szülő dolgozik. Tehát ha anyuka otthon van, akkor azért itt is alapértelmezett feladata a gyermek.)

Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden szakmával és nem akármilyen tapasztalattal lehet ezt megtenni, de azt, hogy ilyen simán fog menni a dolog, el sem mertük hinni.

Többlépcsős Skype-os interjú és online teszt után, több cég személyesen is szeretett volna találkozni a férjemmel személyes interjúra. Júniusban kiutazott egy pár napra. Utazását, szállását és minden költségét a meghívó cégek fizették. Állás- és konkrét fizetésajánlattal tért haza, és azzal, hogy egy hét múlva végleges választ mond az ajánlatra. Visszagondolva nem is tudom, min vacilláltunk.

Megérkezés

A jól hangzó fizetés mellé elfogadták, hogy októbertől szeretne kezdeni, ekkortól számítva három hónapra állták a lakásköltségeinket. Az otthoninál is nagyobb, berendezett lakás fogadott (ők keresték nekünk), szép környezetben.

Segítettek az első hónapok adminisztrációs ügyeiben, valamint 35 köbméternyi dolgaink kiszállítását és ennek költségeit is átvállalták. Végül csak a személyes cuccainkat hoztuk, a bútorokat otthon hagytuk, mert azon voltunk, hogy (legalábbis még egy ideig) nem szeretnénk felszámolni azt sem.

Az új munkáját nagyon szerette a férjem, az otthonitól teljesen eltérő hozzáállást tapasztalhatott meg: szabadságot kapott a feladatai végzésében, kikérték a véleményét és meg is hallgatták.

A feladataihoz bizalmat kapott és a megvalósításai után elismerést is, bónuszban három hónap után egy újonnan alakított nyolcfős csapat szakmai vezetőjének nevezték ki. Szakmai továbbképzésekre mehet, amit szintén a vállalat fizet. (Ezek olyan drága képzések, hogy otthon egy programozó ilyesmiről álmodni se merhetett volna.)

A munka, napi nyolcórás, nincs túlóra, nincs felesleges hatalomfitogtatás, stressz. A csapatában ahányan vannak, annyi országból valók, ezért a közös nyelv az angol.

Én szintén angolul kommunikáltam, bár kissé nehéz helyzetben voltam, mert addig sehol nem kellett használjam a tanult angolomat, eléggé el voltam veszve az első hónapban, amíg a passzív szókincsem és nyelvtanom használható állapotra aktivizálódott. De az itteniek egyrészt szinte mind beszélnek legalább társalgási szinten angolul, másrészt nagyon kedvesek és türelmesek, sokat segített ez.

Lakás, oktatás

Érkezésünk után hét hónappal még mindig nagyon szépnek, rendezettnek tűnik minden. Azóta találtunk magunknak lakást, amit hosszútávra bérelünk. Nem volt egyszerű dolgunk ezzel, mert voltak olyan elvárásaink, ami ugyan otthon nem nagy kunszt, de itt akár meg is nehezíthette volna a dolgunkat, mivel a kiadó lakások kb. 1%-a ha megfelel ezeknek.

Főként a gyermek miatt olyan lakást szerettünk, ami egyszintes, mentes a jellegzetes holland (meredek, keskeny fokú és hosszú) lépcsőktől, ráadásul nem is túl nagy, max. 80-90 négyzetméter, hogy be tudjuk lakni.

Ráadásul ne legyen senkinek a feje felett, mert a gyermek ugribugri, és nem szeretném egész nap csitítani, ugyanezért kicsi udvart is szerettünk volna, közeli játszóteret, közeli parkot. Mondjuk az utóbbiak szinte bárhol megvannak. Ja, és ezen felül még berendezett lakást is szerettünk volna, mindezt persze ingatlanügynökségi jutalék megúszásával.

Akkor még nem tudtuk, hogy a hollandok költözéskor a parkettet is viszik, ezért eléggé megijedtünk, amikor ilyen lakásokat mutattak nekünk.

Aztán megtudtuk azt is, hogy ugyan ritka a berendezett, kiadó lakás, de ha megtaláljuk, akkor árban szinte megegyezik a be nem rendezettekkel, mert a hollandok úgy számolnak, hogy ha ki kellene rámolják a bútoraikat, akkor azt tárolniuk kellene, ami elég nagy költséget jelentene a bérbeadónak. Szóval még ő jár jól, hogyha már a bútorai benn vannak, akkor azokat te meg is tűröd.

Szóval mázlink volt. Igaz ehhez a mázlihoz kerek egy hónapig lógtam napi sok órában a funda.nl-en és társain. Ezek közül a fundát ajánlom mindenkinek, sokszor meg lehet úszni az ingatlanügynökségi díjat, vagy az nagyon alacsony, ami nem elhanyagolható, mert ez simán egy ezresébe is fájhat a lakáskeresőnek. Nekünk semmibe se került. :) A lakások amúgy elég jó állapotúak, bár gyakran pocsékul szigeteltek.

Gyermekünk egy játszóház féleségbe (peuterspeerzaal) jár, heti három alkalommal, napi három órát. Kérvényezni kell a helyet egy központi elosztóban, és igyekeznek a lakhelyedhez legközelebb felajánlani szabad helyet.

Nagyvárosokon kicsit zsúfoltabbak a csoportok, nehezebb, időigényesebb bekerülni, de általában azért nincs gond. Mi egy hónapon belül kaptunk két napot, ez a standard, de ezen felül is lehet kérvényezni, és amennyiben megállapítják a jogosultságot, és hely is van, plusz napokat kaphat a gyermek.

Ha a gyermek nem beszél hollandul, és a családban nincs, aki segíthetne neki, akkor ez már indokot szolgáltat a jogosultságra, sőt, van amelyik önkormányzat még támogatást is nyújt ebben az esetben, és részben átvállalja a költségeket, ami a fenti felállásban akár havi 100-200 eurójába is kerülhetne a családnak.

Utazás, adminisztráció

A tömegközlekedés nagyon jó, mind vonattal, mind busszal, de ha lehullik 5 cm hó (ami idén egyszer, egy napig fordult elő), akkor lebénul az ország. Mi, egyelőre autó nélkül boldogulunk, úgy gondoljuk, még egy ideig nem is veszünk.

A biztosítás és az autó fenntartása (akármilyen szervizelés) egyébként nagyon drága, az autópályák csúcsidőben folyton be vannak dugulva, a parkolóhelyek pofátlanul drágák, tehát semmilyen szempontból nem érné meg autóval munkába járni.

A tömegközlekedést a férjem cége korlátlanul fizeti a hét minden napján, és a nap minden szakában, sőt, ha vele együtt utazik még max. három ember, akkor azok is 40%-os kedvezményt kaphatnak. Négyéves korig a gyermeknek nem kell jegyet venni.

A közeli helyekre biciklizünk. A hollandok tökélyre fejlesztették az ehhez szükséges infrastruktúrát, és megálmodtak egy csomó fajta biciklit, hogy mindenki részesülhessen a jóból.

A kilencven éves tata is biciklizik, négy gyermeket is simán elszállítanak óvodába egy biciklin, ugyanezzel be is vásárolnak. Utóbbit bakfietsnek hívják, én nagyon szeretem.

Nekem háromkerekűm van (a férjem szerint kamion), extra stabil, a reggeli zúzmarában is biztonsággal tekerhetek vele, hétvégén belefér egy egész heti bevásárolmány a gyermekkel együtt.

Ami hiányzik

Nekem a munka, amit sajnos a gyermekünk iskolába állása előtt nem nagyon tudok beindítani, mivel én vagyok az, aki tartja otthon a frontot. Holland nyelvtudás és megfelelő munkatapasztalatok hiányában amúgy sem számíthatnék akkora fizetésre, amekkorából bölcsődébe tudnánk adni a gyermeket, de nem is akartunk neki még ezzel is egy traumát sózni a nyakába.

Elköltöztünk az addigi lakásunkból, új országba, új városba, és soha nem hallott idegen nyelven beszél hozzá az óvónéni, úgy gondoltuk, egy évre épp elég ez neki, én meg valahogy kibírom még egy kicsit. Hiányzik még pár ismerős, beszélgetőtárs. Reméljük, idővel olyanok is lesznek.

Eddigi tapasztalataink, következtetéseink

Egy fizetésből gond nélkül kijövünk még úgy is, hogy havi ezret elvisz a lakbér. Amit még hónapokra sem vállalnánk be, az a család különszakadása. (Persze megtehettük, hogy együtt jöjjünk, ez nagy szerencsénk, hálásak is vagyunk érte.)

Amit tanulságként levontunk az pedig az, hogy ha valahol nem értékelnek megfelelőképpen, ott nem kell tűrnöd és szívnod, jogod van továbbállni. Némi nyelvtudással, keresett szakmával, szakmai tapasztalattal a kezedben viszonylag gyorsan ledolgozhatóak a bevándorlás hátrányai.

Ha együtt a család, és minden tagja egyirányba húzza a szekeret, akkor nincs felesleges visszahúzó tényező. Felépített életet is ott lehet hagyni, és máshol újrakezdeni. Gyermekkel is lehet országot váltani. A munkában nem feltétlenül kell a hierarchia legalján kezdeni.

Mindannyiunknak (hosszú távon a férjemnek is) meg kell tanulnunk egy olyan nyelvet, amit idáig nem tanultunk. Mindannyiunknak be kell illeszkedni, ami a fentiekkel együtt sem egyszerű feladat.

Nem azért jöttünk, hogy itt majd jó sok pénzt keressünk, hajtsuk magunkat, amíg dolgozni tudunk, hanem hogy jobban éljünk: sokat lehessünk együtt, jó legyen az eltöltött idő, érezzük jól magunkat ott, ahol vagyunk. Ez többé-kevésbé már megvan, és reménykedünk benne, hogy a jövőben mindezt majd finomhangolnunk is sikerül.”

A moderálási alapelveket itt találod.