A mai poszt legalább annyira szól Hollandiáról, mint Magyarországról (holott a Magyarország és én pályázatra érkezett), ami pedig külön érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam benne, hogy mennyire az apró dolgok tudnak hiányozni: a kedvenc étterem, a fodrász, egy jó csapat. (A képekért köszönet a szerzőnek, Györgyinek!)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.

Keukenhof - tulipánkert. Ez nekünk Hollandia: színes, vidám és maximálisan nyugalmat áraszt.

„Előrebocsájtom, hogy az írásom kifejezetten szubjektívebb lesz, hiszen nincs még egy éve, hogy kiköltöztem, úgyhogy a kivándorlás-pszichológia szerint én még az eufória szakaszában tartok, annak ellenére, hogy természetesen voltak, sőt vannak is hullámvölgyek.

Sokaktól megkaptuk a kérdést annak idején, hogy minek jövünk ki: mindkettőnknek jó, bejelentett munkája volt, viszonylag stabil munkahelyen (amúgy melyik munkahely stabil manapság?), jó pozíciók, átlagon felüli fizetéssel, nem volt svájci frank lakáshitelünk, sőt saját lakásunk is volt.

Ha csupán az anyagiakról van szó, valóban teljesen jogos a kérdés. Sőt tévedés ne essék, mindketten nagyon szeretjük Magyarországot is, de elsősorban, mint földrajzi fogalmat, nem pedig, mint gazdasági és társadalmi közösséget.

Imádom Budapestet, a pörgést, az éjszakai életet, a jó éttermeket, végigutazni a 2-es villamos vonalán, az éjszakai látképet. Imádtam túrázni a nem túl magas, de azért néha igencsak kihívást jelentő hegyekben. És valójában szeretem a magyar embereket is. Persze az utakon bunkón vezetnek, néha át akarnak vágni, sokan irigyek, de engem nem nagyon értek atrocitások, és egy mosoly bármikor segített.

A jövő és a gyomorgörcs

Amit viszont nem tudtunk elviselni, az a gyomorgörcs, ami elfogott minket, ahogy egy picit is a próbáltunk a jövőbe tekinteni. Szerintünk nem haladnak túl jó irányba a dolgok, legyen az akár az egészségügy hálátlan témája, az oktatás, amiben egyáltalán nem szeretném, hogy a leendő gyerekeim részt vegyenek, és egyáltalán a keleti nyitás vs. Európai Unió kérdéskörtől is kiráz a hideg.

Nem is olyan régen még én is úgy gondoltam, hogy aki akar Magyarországon boldogulni, az tud, viszont sajnos azt tapasztalom, hogy az a gazdasági olló, ami a 90-es években közelített Nyugat-Európához, az a 2000-es évektől egyre nagyobb ütemben nyílik szét. És ha már adott a lehetőség, hogy ugyanakkora befektetett energiával jelentősen jobb életet és lehetőségeket teremtsek magamnak, akkor miért is hagyjam ki?

Másfelől pedig sajnos az is nagy igazság, hogy kicsi az ország, kicsi potenciállal: az építőiparban a kis cégeknél a szakmai előrejutás szinte lehetetlen; a tulajdonosok rettegnek, hogy felelősséget delegáljanak a beosztottaiknak, de a multis környezetben sem rózsásabb a helyzet: a felettem levő szinten két nő volt, mindkettő 40 körül, két gyerekkel, tehát még arra sem volt esély, hogy szülni menjenek, nemhogy nyugdíjba.

Két hullámban jöttünk el

Úgyhogy a hosszú bevezető után úgy döntöttünk, hogy távozunk, mégpedig Hollandiába. Nem mennék most bele a részletekbe, hogy milyen szempontokat mérlegeltünk, mert az is megér egy külön posztot, de alapvetően egy jól prosperáló, toleráns, európai országot kerestünk.

Két hullámban vándoroltunk ki: első körben a párom ment, és ahogy meglett a munkahelye, mondtam fel és jöttem ki én is. Jelenleg még egy fizetésből élünk, ugyanis, amiből nem voltunk hajlandóak engedni, az a munka minősége.

Mindketten szép eredményeket értünk már el Magyarországon; nem voltunk / vagyunk hajlandóak a legaljáról elkezdeni. Nem mondom, hogy ez egyszerű, de közel sem lehetetlen.

Párom mérnök, ő 3 hónap alatt talált abszolút szakmájának és szintjének megfelelő munkát (sőt jóval nagyobb felelősségi körrel, mint Magyarországon). Én közgazdászként 7 hónapja keresem a munkát (ezek a hullámvölgyek, amiről korábban beszéltem, de ha tudod, hogy mit miért csinálsz, és a szemed előtt lebeg a cél, akkor azért sokkal könnyebb).

Mindenféle színű, korú biciklik táskákkal, kosarakkal, gyereküléssel vagy éppen virágokkal feldíszítve, mint ez. Hollandiában az egy főre eső biciklik száma 3 fölött van: ez az első számú közlekedési eszköz. 

Hozzáteszem, itt egy fizetésből megélni, nem olyan, mint Magyarországon: normális lakás, kaja, belföldi utazások, sőt adott esetben még egy-két kis külföldi hosszú hétvége is belefér.

Egy ismerős pár, szintén gazdasági végzettséggel, hasonló szenioritású pozíciót kerestek annak idején: nekik 1 év alatt sikerült. Mielőtt belevágtunk, én ezt kicsit soknak tartottam, de úgy tűnik, hogy tényleg ez a reális.

A lényeg, hogy jól érezzék magukat

Hollandia egyébként minden tekintetben hozta az elvárásainkat; amit azért szeretnék kiemelni, az a nyelv. Angolul még az egyszeri gázszerelő is beszél és viszonylag sok munkahelyhez (vezetői pozíciókhoz is) elegendő az angol, viszont ha az ember tényleg hosszú távon tervezi és szeretne beintegrálódni, akkor mindenképpen javaslom a holland nyelv elsajátítását.

Tetszik az egészségügyi és magánbiztosítási rendszer, a szép, igényes kórházak, az, hogy az orvos partnerként tekint rád, és hogy alapvetően te felelsz a testedért. Tetszenek az emberek: egyszerűen lazák.

Ha valaki a nagy fenekével is a legújabb divatot akarja követni, megteheti: vannak cuccok a méretében, és senki nem nézi ki, ha miniszoknyát húz, és utána abban biciklizik.

Összességében talán pont emiatt a hollandok borzasztóan öltöznek, de egyszerűen az a lényeg, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, nem az, hogy mindenféle elvárásnak megfeleljenek.

Az biztos, hogy a hollandok őrülten öltözködnek. Ez itt egy férfizokni bolt. 

Jó hely arra is, hogy ha esetleg voltak, levetkőzd az előítéleteidet más rasszokkal szemben: én együtt járok edzeni feketékkel, arabokkal, az edzőm egy kis azeri figura – tök jó a csapat!

Tetszik a közlekedés: gyors, tiszta vonatok, borzasztóan kiterjedt hálózattal, ha mondjuk egy másik városba akarsz menni és persze a bicikli a nem is feltétlenül olyan rövid távokra.

A gasztronómia

Tetszik az élelmiszer választék: a kaja ugyanannyiba kerül, viszont a minősége sokkal jobb. Jó példa, hogy bár nem vagyok egy konyhatündér, Magyarországon halálba frusztrált, hogy csak „cipőtalp” csirkét tudtam sütni vagy sok esetben a csirke inkább főtt, mint sült, mert annyi vizet eresztett. Aztán itt kiderült, hogy nem bennem volt a hiba…

Óriási kínálat van a nemzetközi, keleti vagy éppen dél-amerikai alapanyagokból, fűszerekből, amiket Magyarországon csak a delikát boltokban kapsz meg arany áron; itt minden szupermarket polcán fent vannak (és egyébként magyar Hertz kolbászt is kapni, ha éppen azt kívánnám meg).

És sajnos itt jöttem rá, hogy a magyar borok otthon túl vannak árazva. :) Míg otthon egy közepes bor minimum 1 600-1 800 forintba kerül, itt a polcok tele vannak isteni finom spanyol borokkal 3-4 euróért. Magyar borral egyszer sem találkoztam.

Sajnos Hollandiában kevés étterem van (Amszterdam azért erős kivétel) és még nem is találkoztunk kiemelkedően jóval. Ellenben drágák. A frikandel sült krumplival viszont tipikus holland étel, és krumplis bódét viszont minden sarkon találsz. 

Ami hiányzik

Hiányozni elsősorban személyes dolgok hiányoznak. Hiányzik a kedvenc éttermünk, a Pata Negra. Itt alapvetően nincs túl sok jó étterem, ebben Magyarország, főleg az utóbbi években abszolút jobban teljesít.

Hiányzik a fodrászom (ő mondjuk már inkább Bécsből hiányzik, mint Magyarországról, mert ő is lelépett); minden alkalommal meg kell küzdeni, hogy ne sárga hajat csináljanak szőke helyett. És hiányzik a kettlebell-es csapatom.

Kifejezetten sokat törtük a fejünket, hogy mi az, ami még hiányzik Magyarországról, de az az igazság, hogy nem nagyon van ilyen. Annyi téliszalámit, túró rudit, tokaji bort, amire igényünk van, kapunk a látogatóba érkező magyar barátainktól.

A barátokkal, családdal szinte gyakrabban tartjuk a kapcsolatot, mint amikor Magyarországon éltünk, hála a Facebooknak, Viber-nek, Skype-nak. És az az igazság, hogy a családtagok már most Európa különböző országaiban élnek, de egyre több barátunk is a kivándorlás mellett dönt.

Magyarként beilleszkedni

Szégyen, nem szégyen, egyikünknek sincs honvágya. Abszolút nem találkoztunk azzal, amivel mindenki riogatott, hogy mi itt csak bevándorlók leszünk, mindig ki fognak minket innen nézni.

Természetesen sokat dolgozunk azon, hogy beintegrálódjunk, azért ez nem megy magától: többé-kevésbé hollandul beszélünk, részt veszünk a helyi eseményeken vagy éppen felvettük a helyi szokásokat, úgy, mint a biciklizést és az ebédre szendvicsevést. De ettől még abszolút magyarnak érezzük magunkat. Teljesen természetesnek érezzük, hogy nekünk van itthon és otthon is.

Itt látunk egy kiszámítható jövőt, amihez nem kell ügyeskedni, hanem normális munkával meg tudjuk teremteni magunknak, amire szükségünk van; legyen az alantas materialista javak megszerzése, :) vagy akár a leendő gyerekeknek nívós, európai szintű oktatása vagy éppen előtakarékosság a nyugodt nyugdíjas évekre.

És nem tervezünk visszatérni. Még nyugdíjas korunkra sem. Minek? Az itt felhalmozott pénzből, ha semmittevésre vágyok, akkor Spanyolországban is lehetek nyugdíjas a tengerparton…”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.