oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. március 06. 06:49,  Elmenjek-e másodszor is Magyarországról? 512 komment

2015. március 06. 06:49 Határátkelő

Elmenjek-e másodszor is Magyarországról?

Azért érdekes a mai történet, mert egy olyan jelenség egyik előhírnöke, ami szerintem mostanában egyre gyakoribbá válik majd. Jelesül szerzőnk egyszer már kipróbálta magát Angliában, aztán visszaköltözött Magyarországra, és bár anyagilag nem panaszkodhat, mégsem találja a helyét. Adódik tehát a nagy kérdés: belevágjon-e másodszor is?

utkeresztezodes.jpg

„Egy miskolci srác vagyok, és most először szerepelek az oldalon. A történetem elég régen kezdődött, és most úgy érzem egy újabb fordulópont fog következni, kérdés csak az, hogy ez a fordulópont a megbékélésé lesz, vagy egy újabb változásé?

Kivándorlás előtt

Különösebb részletezés nélkül, dióhéjban annyi, hogy csonka családból és nehéz anyagi körülmények közül jöttem. Már tizenévesen is jártam dolgozni ahová csak lehetett, hogy kicsit „levegőhöz jussunk”.

A kilátástalanságból nem sikerült kiszakadni, ezért nem is tudtam tovább tanulni, hiába is vettek fel, nem iratkoztam be. Laktam albérletben, elvállaltam minden munkát. Végül többszöri próbálkozás után, egy ismerős által ki tudtam menni Angliába, és meg is ragadtam a munkahelyemen.

Kezdet

Nem volt előny, hogy egész életemben németet tanultam, angolul annyit tudtam hogy yes/no/taxi… Szerencsémre a főnököm értett németül, ezért amíg nem tudtam valamit angolul, azt behelyettesítettük egy német szóval, így megértettük egymást.

Társalbérletben laktam, gyakorlatilag csak azért kaptam meg a munkát, hogy legyen bérlő a lakásban. Egy üres szobában kezdtem, üres zsebbel, a földön aludtam az első fizetésig, és így is szerencse, hogy kijutottam. Bejártam melózni, minden maradék időmben pedig angolt tanultam. Gyorsan sikerült megtanulnom annyit, hogy el tudtam intézni a bankszámlanyitást, stb.

Bokszkesztyű a kilincsen

Nagyon elszánt voltam, tudtam, hogyan kell összeszorítani a fogsorod és küzdeni. Az első perctől tisztában voltam a céljaimmal. A minap olvastam Ádám írását, és megdöbbentő hogy mennyire ugyan azt érezhetik emberek.

A nyelv nem volt gond egy idő után, mégsem tudtam emberi kapcsolatokat kialakítani senkivel. A kis helyi magyar közösség más korosztály volt, aki mégsem, azokkal teljesen ellentétes személyiségek voltunk. Idővel a személyes jelenléted hiánya miatt megkopnak az otthoni ismeretségek, csak a legerősebbek maradnak meg, de az sem elég egy monitoron keresztül.

Teljesen elszigetelődtem, ilyen szintű magány elképzelhetetlen, ha nem tapasztalod. 22-23 évesen, mikor mindenki bulizott, és még csak elméletben készült rá hogy majd kirepüljön, én akkor is túlóráztam, másodállást kerestem, és vágtam a centit. Néha egy kis tengerparti kirándulás és pubozás enyhítette, de csak tünetileg.

Angliának ezen a környékén még nem volt akkora mértékű a bevándorlás, mint máshol, ezért a helyiek nagyon barátságtalanok és elutasítóak voltak a külföldiekkel.

Elképesztő tapasztalatokkal „gazdagodtam”, a szomszédok rendszeresen megdobálták a házat, ahol utoljára laktam, mert hallották, hogy „Polish” vette ki. Egy családos ismerősöm egy bokszkesztyűt kapott a kilincsre, egy levéllel hogy jobban tenné, ha hazamenne.

Talán csak a fiatal lányok helyzete volt kicsit könnyebb, mert ha arról van szó, akkor megtenné nekik a keleti hús is, így velük barátságosabbak. Lehet velem nem egyet érteni, lehet, hogy a sűrűbben lakott déli régiók teljesen mások, de én ebben a pici faluban ezeket láttam.

Széthúzó magyarok

A többi náció minden áron összetart, segítik egymást. Fura, ahogyan a kinti magyarok lenézik pl. az arab bevándorlókat, pedig lenne mit tanulni tőlük. Két idegen arab, ha összetalálkozik a nagy idegenben, úgy segítik egymást, mintha testvérek lennének. Lengyelek, litvánok szintén.

Én pedig szívesebben dolgoztam volna 10 örménnyel is, mert ahol magyar volt, ott semmi más nem ment, csak hogy hogyan tudnak betartani egymásnak, ki mennyit keres és miért többet, hogyan lehetne kihasználni a másikat.

Hogy jót is mondjak, az élet folyása és hangulata teljesen más. Csupa jókedvű ember van az utcákon, többségben mindenhol kedvesek egymással és viccelődnek.

Nagyon jól írta le valaki, hogy van egy „üvegplafon”, amibe viszont hamar bevered a fejed. Sorban álláskor is mosolyognak az angolok, nem tolakszik senki, elsütnek egy-egy tréfát, kedvesen szolgálnak ki, de ennyi, többre nem vágynak és nem kérnek senkiből, nehezen lehet megbarátkozni bárkivel is.

Mikor hazajártam, láttam a kontrasztot, ez kezdte megváltoztatni a hazámról a képet bennem. „Angol fejjel” mindenki frusztrált, ideges, bunkó, tolakszik, valahogy mintha depressziós lenne az egész nemzet.

Végül két és fél év után eljött a nap, összegyűjtöttem mindent, amire szükségem volt, és repültem haza. Szívvel, lélekkel, boldogan.

Magyarország jó…

Megtaláltam a számításomat, szinte hihetetlen volt, ahogy napok alatt minden valósággá vált, amiért hajtottam. Egy hét múlva már megvolt a saját lakásom és az álomkocsim, még beköltöznöm se sikerült teljesen, mire meglett az új munkahelyem.

Azóta semmire sem lehet panaszom, jól keresek, kényelmesen élek, sokan megirigyelnének, és meg is teszik. Normális minőségben fenn tudom tartani az életem, legtöbbször még így is marad valamennyi a kasszában. És megint jön, hogy „de ennyi”.

…és rossz oldalai

Két éve vagyok itthon és újra azt érzem, hogy még mindig több van bennem, én még nem bírok leállni, harcolnom kell, de itt nem lehet. Megkötik az emberek kezét mindenben. Ebben az országban semmi sem úgy működik, ahogy kellene.

Hihetetlenül túlbonyolított bürokrácia, beteg társadalom, ismerősi körök és érdekek hálója az egész ország. Én is köztük élek nap mint nap és velük állok a bolti sorban.

Azon kapom magam, hogy kezdek ugyan olyan türelmetlen és ideges lenni, mint mások, ami „angol fejjel”, kéthetes itthon tartózkodás alatt taszító volt. Rossz látni az emberek nehéz körülményeit, ami körbe vesz, ez nem olyan dolog, amit nem viszel magaddal a hangulatodban.

Itt nem tudsz elkezdeni egy vállalkozást, mert ellehetetlenítenek. Itt nem lehet előre jutni becsületes munkával, mert hiába vagy te alkalmas, vagy dolgoztál meg érte, csak az számít, kinek van ismerőse. Esetleg ki a legnagyobb ribizli és „küzdi fel magát”.

Külföldön megbecsülnek a kemény munkáért, itt szinte hátrány, itt csak a puncsolás számít. Kint is volt dolgom az egészségüggyel és őszintén szólva hiába van benne sok pénz, rém gyenge az ellátás színvonala. De ami itthon van az elképesztő.

Egyetlen orvos tartja a szakrendelést a sebészeten, de ha a mentő behoz valakit, abba kell hagynia és fel kell mennie műteni órákra, mert ő van egyedül. Így nem halad a rendelés. Még fizetsz is az orvosnak, és még így is 5-6 órákat kell várnod. Mi van azzal, aki fizetni se tud? Régebben azért ezek a dolgok nem így mentek. Kezd egy afrikai ország szintjére süllyedni ez a régió.

Még mindig fiatal vagyok, messze van a harminc is, ezért elgondolkodtam. Az embernek soha semmi nem elég. Boldog vagyok, és sokkal előrébb tartok az életben, mint azt gondoltam volna pár éve. De ha le akarnám cserélni a lakást egy kertes házra, az itthon meddig is tartana?

Ha becsületes munkával szeretnék érvényesülni, az itt miért nem megy? Vajon újra nekivágjak most már egy teljesen másik élethelyzetben a világnak, vagy elégedjek meg azzal, hogy megváltoztattam a lehetőségeim, és maradjak a fészkemben? Mit gondoltok, határátkelők?”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr377244243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.03.06. 07:15:09

Üdv a Poszternek es mindenki masnak is!

Jol összeszedett poszt,es bar en nem voltam abban a helyzetben amiben a posztolo,azert aterzem a dilemmat.

Kedves Alfred!

Mivel irasodban utalsz arra hogy fiatal vagy ( messze meg a harminc) en azt javaslom,vagj bele a hataratkelesbe ujra.Par ev tapasztalat tuti a tied lesz es aztan majd eldöntheted hogy hol is allapodsz meg.Adig pedig legalabb elsz-szerintem egy fiatalnak ez nem utolso szempont.Anno en is Miskolcrol indultam,csaladom ( szüleim plusz fiatalabbik hugom) meg most is ott el..nem tudom mennyire javult vagy romlott a helyzet ott mostanaban-tavaly nyaron jartunk ott,igyekeztem nem belevegyülni a kaoszba...
Barhogy is döntessz,kivanok sok sikert es terveidhez kitartast!

Shebelle 2015.03.06. 07:30:48

Nos, a tiiz év alatt kb. 5-6 hasonló esettel találkoztam mind a tiéd. Csak hogy tudd nem is olyan ritka jelenség. Nagyon tanécsot adni nem is tudok, ezt te életed. Általában akik visszajönnek külföoldról hasonló gondokkal küzdenek itthon.Többé már nem ugyanaz a hazájuk, mert van összehasonlítási alapjuk illetve megtapasztalták h.lehet jobb is, másabb is. A jó hír számodra(s ez tényleg így van) az h. fiatal vagy! Vannak lehetőségeid, s másnak ez nem adatott meg már. Szóval mérlegelj pro és kontra, s ha mégis mész gondolj arra: bármikor haza lehet jönni.
Amit nem értek, és ezt veszem észre több fiatalon is, az a magány. Olyan szép az élet fiatalon(ezt gondoltam fiatalon is!) szóval nem tudjátok milyen kincs van bennetek,! Évekig éltem egyedül, de nem szenvedtem a magánytól, pedig volt mikor csak egy háziállathoz tudtam csak beszélni...., igaz én zárkózottabb tipus vagyok ugyanakkor szinte bárkivel megtalálom a közös hangot. Attól hogy még különböztök egymástól személyiségileg még lehet bennetek közös,bárkivel is, ha más nem hát épp a magány :) Szóval fel a fejjel és sok sikert bárhogy is döntesz! Majd jelentkezz mit döntöttél, érdekel! :)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.03.06. 07:44:36

Nem újdonság amiről a poszt szól. Átéltem tízegynéhány éve. Aki látta a túloldalt azok többsége nehezen süpped vissza a régi mocsárba. Mert már tudja hogy lehet ám másképp is élni. És ha az embernek nincs maradása akkor jobb ha nekivág, mielőtt végképp megutál maga körül mindent....
Amúgy nem értem ezt: " Megtaláltam a számításomat, szinte hihetetlen volt, ahogy napok alatt minden valósággá vált, amiért hajtottam. Egy hét múlva már megvolt a saját lakásom és az álomkocsim,"
Mi a túróért van még mindig benne az emberekbe ez a jaj gyorsan vegyünk saját lakást/házat? Hogy utána legyen mivel kínlódni, legyen egy horgony ami visszafog?

Mme Seldon 2015.03.06. 07:46:15

Kedves Alfréd!
Értelmes fiatal vagy, aki nem ijed meg a munkától. Magyarországon nem tudsz becsületes munkával érvényesülni, rossz a közhangulat. „Angol fejjel” mindenki frusztrált, ideges, bunkó, tolakszik, valahogy mintha depressziós lenne az egész nemzet.
Nem derült ki, mit dolgoztál Angliában és mit csinálsz Magyarországon, tudsz-e, akarsz-e továbbfejlődni a szakmádban vagy valamit továbbtanulni (esetleg egész mást), de megoldás lehetne, hogy akár Magyarországon, akár külföldön mész egy főiskolára/egyetemre tanulni valamit, ami érdekel,akkor fiatalok között lennél, bulizhatnál is, találhatnál párt magadnak. Leginkább egy társ hiányzik neked, akárhol is vagy. Én kimennék a helyedben.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 07:48:10

"Elképesztő tapasztalatokkal „gazdagodtam”, a szomszédok rendszeresen megdobálták a házat, ahol utoljára laktam, mert hallották, hogy „Polish” vette ki. Egy családos ismerősöm egy bokszkesztyűt kapott a kilincsre, egy levéllel hogy jobban tenné, ha hazamenne."

Remek leírása ez a fasizálódó liberalizmusnak. Köszönöm.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 07:48:10

"Külföldön megbecsülnek a kemény munkáért"

Igen, a hollywoodi filmekben...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 07:48:10

"Itt nem tudsz elkezdeni egy vállalkozást, mert ellehetetlenítenek."

Kik és hogy?

Golf2 2015.03.06. 07:48:16

na ugye hogy nem szégyen a csonka család kár volt a hisztiért!

Golf2 2015.03.06. 08:08:35

30 alatt ne habozz Alfi,just go!

bohar 2015.03.06. 08:08:35

Remek poszt! Eléggé bele tudom élni magam az érzéseibe...hazaköltözés után jól élve, de hasonló érzésekkel, gondolatokkal küzdve mint a posztoló. Csak..nekem már nincs messze a harminc és gyerekek vannak.. Így nehezebb, de így is lehet, hogy ez lesz. A helyében mindenképpen lépnék,, nincs veszítenivalója.

Mr Long 2015.03.06. 08:19:26

Ha nem jo neki, mit agyal? Miert nem megy? A lakasa megmarad, abba barmikor visszakoltozhet. Mar megint tuldimenzionalt az egesz...

Azert nem art, ha kulfoldon is kiepit egy kapcsolati halot, mert a melot elso korben kapcsolatok alapjan szorjak, utana hirdetes alapjan. A nagyresze meg betel az elso korben es csak kis reszet hirdetik meg.

rumitom 2015.03.06. 08:33:39

@maxval bircaman szerkesztő: ... es a valosagban is :)
a filmek valamibol indulnak, nem minden sci-fi ;)

Te Max, te amugy melyik Ny-EU's orszagokban eltel es dolgoztal? Mert Kubaban, Magyarorszagon es Bulgariaban nehez am megtapasztalni a hanyatlo nyugat fasizalodo liberalizmusat.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 08:39:41

"Itt nem tudsz elkezdeni egy vállalkozást, mert ellehetetlenítenek. Itt nem lehet előre jutni becsületes munkával, mert hiába vagy te alkalmas, vagy dolgoztál meg érte, csak az számít, kinek van ismerőse. Esetleg ki a legnagyobb ribizli és „küzdi fel magát”."

Valóban sokkal gyakrabban történik ilyen, mint szabadna, de attól ez még hamis általánosítás.

Mr Long 2015.03.06. 08:43:20

@Dragonlady (Bp, Hun): BTW milyen Pesten? Vicsorognak rad az emberek? Akartak mar rad eroszakolni zokni vasarlast? Megvetoen neznek rad, ha mosolyogsz?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 08:44:02

@ChristineK: nekem van saját lakásom és tök jó mert 0 ft a bérleti díj (ergo ha nagyon megszorulok se vesztem el egykönnyen) és úgyis itt akarok maradni a közeljövőben. Ha meg mégis megyek akkor eladom és hopp van pénzem. Ezenkívül úgy rendezem be, fúrom-faragom ahogy akarom, nem ugat bele senki.

rumitom 2015.03.06. 08:44:29

szerintem rossz helyen ker tanacsot a posztolo, bar a posztja tokeletesen idevalo. a kommentelok tobbsege kulfoldon el mar megtalalva a szamitasait, akik meg meg otthon kulfoldre keszuloben vannak. a turbomagyar/hanyatlo nyugatos szekcio a kivetel ami kontrasztot visz bele de az osszkepen nem sokat valtoztat

Taxomükke (UK) 2015.03.06. 08:44:53

@maxval bircaman szerkesztő: Ja, az eszak-angliai falvak, kisvarosok egytol-egyig a liberalis ferto melegagyai.
Azert is stagnal ott a lakossag lelekszama, mert sok a buzi, es ezert keves a gyerek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 08:46:21

@rumitom:

Igen, a koldusszegény emberke biztonsági őr lesz, de hamar felfedezik és 3 év múlva ő a cég CEO-ja.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 08:48:19

@maxval bircaman szerkesztő: "Remek leírása ez a fasizálódó liberalizmusnak. Köszönöm. "

Mi a töcs köze van ennek a liberalizmushoz? Anyám, borogass.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 08:51:26

@Mr Long (UK): mosolyog a halal, ilyen hidegben en is csak vicsorgok :-) egyebkent meg az apehben is kedvesek voltak (muhaha farkas baranyborben) csak nagyon lassuak. nagyon furcsa, h mindenki magyarul beszel, nekem is meg az angol jon elso nekifutasra egy hivatalban/recepcion.
egyebkent egyszer en is visszajottem ket evre (2003-2005), hulyeseg volt,mar ket honap utan megint pakolni kellett volna. akibe egyszer belebujik Azsia, nem szabadul tobbet igazan.

qkuc 2015.03.06. 08:54:19

@Shebelle: Ez alkati adottság lehet szerintem, vag ylelki beállítottság vagy minek mondjam.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 08:57:05

@maxval bircaman szerkesztő: csak szolok, egyik ismeros egy atlag programozoi allast valt most. CTO-ra....
Szoval lehetseges.

qkuc 2015.03.06. 08:57:46

"Idővel a személyes jelenléted hiánya miatt megkopnak az otthoni ismeretségek, csak a legerősebbek maradnak meg, de az sem elég egy monitoron keresztül."

Nem elég , de ez van. Évek óta főleg monitoron keresztül ápolom a legjobb barátom lelkét és vica versa, de továbbra is szoros maradt a barátságunk, talán egy fokkal még szorosabb is, mint előtte volt.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 08:59:30

@tildy[UK]: ne zavard össze tényekkel, ő már eldöntötte mit hisz.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:00:51

@Golf2: +1

Amugy a poszthoz hozzaszolva. Valogasd meg a barataid, ismeroseid. Ha nem megy, ha nem vagy eleg eros ahhoz, hogy valakinek nemet mondj akkor koltozz egy angol nagy varosba. Ott nem dobaljak meg a hazat tojassal. Plusz a sok expat kozott "elvegyulhetsz" es szerezhetsz magadnak ismerosoket/baratokat.
Ha meg vallalkozni akarsz akkor Mo-n is ugyanugy lehet. Ha van jo otleted es van piaci res. Ha az M0-t akarod kiboviteni akkor oda ismeretsegek kellenek.

qkuc 2015.03.06. 09:01:52

@Mr Long (UK): Ne felejtsük el a hittérítőket sem, :D. Elég sokan háborgatják az embert Pesten ezzel ...

fhdgy 2015.03.06. 09:06:04

@rumitom: Bocs, de van olyan kategória, amit kihagytál: vannak, akik már éltek külföldön, de most itthon vannak, de nagyon visszavágynak! Olyanok is vannak, akik már éltek külföldön, de megint Mo.-on élnek, de nem vágynak újra külföldre. Szóval mindenre van példa és persze ellenpélda is.

Din Serpahis 2015.03.06. 09:06:05

@ChristineK:

Tobb oka is van.

1. A berleti dijak a lakasok araihoz merten magasabbak mint nyugaton, ergo sokkal inkabb megeri lakast venni.
2. A tortenelmi tapasztalatok azt mutatjak, hogy a lakas egy fix vagyonelem, azt nem nagyon lehet elvenni. Mast meg igen. (manyup, bankbetet etc.)

Din Serpahis 2015.03.06. 09:06:05

@rumitom: Igazabol a posztolo problemaja nem problema. Aki egyszer mar volt kinn, barmikor siman kimehet megint, mert vannak referenciai, kapcsolatai, helyismerete. Ugyanez forditva is mukodik, siman haza lehet jonni barmikor, aki kinn megallta a helyet, altalaban otthon is elboldogul.

Ezek nem kell, hogy egesz eletre szolo dontesek legyenek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:06:05

@Zka:

Mire alapszik a mai nyugati állameszme? Melyik eszmei irányzatra? A liberalizmusra.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:06:18

@tildy[UK]: Gratula neki.
@maxval bircaman szerkesztő: Ha nem is CEO, de az ember nem marad elete vegeig kuli melos az epitkezesen. Legalabbis ha megvan a kepessege ahhoz, hogy tovabblepjen ezen a kuli melos szinten.

Mr Long 2015.03.06. 09:06:48

@Dragonlady (Bp, Hun): "akibe egyszer belebujik Azsia, nem szabadul tobbet igazan"
Hehe, igy terhesen ez vicces toled :DDDDDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:07:21

@Din Serpahis: Lakast lehet nem, de foldet mar vettek el.

Mr Long 2015.03.06. 09:08:51

@tildy[UK]: Amugy az osszes programozobol CTO lesz idovel?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:09:37

@maxval bircaman szerkesztő: PEdig nyelvi teren nem all annyira jol. De ugyes, valoban.

@Cyrus Sabien: Szerintem sok mulik azon, az ember mer-e. En most 5 honaposan nem pattoghatok, de idovel szerintem en is valtani fogok. soha nem volt meg ilyen sokaig (tobb mint 3 ev)egy munkahelyem vegig.

Mr Long 2015.03.06. 09:09:50

@ChristineK: Miert van benne az emberbe, hogy jaj, inkabb albit keressunk, mint egy lakast?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:11:25

@Mr Long (UK): nem, valakibol CEO vagy tulajdonos :)

Viccet felreteve, lattam mar parat, igen. De nem mindenkibol lesz, persze hogy nem, van aki inkabb horizontalisan szeret mozogni, nem vertikalisan.

Mr Long 2015.03.06. 09:12:12

@tildy[UK]: Es ez miert nem lehetseges Mon?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:14:40

@Mr Long (UK): eleg egyszeru az oke, sokkal mobilisabb az ember, ha alberlete van. Felmondja, kesz, mehet isten hirivel. Aztan a javitasok nem az o penzebol mennek, hanem akitol berli. Ha elromlik valami, pl bojler, nem te fizetsz, es meg lehetne sorolni.

Mig lakasnal , ha el akarod adni, vagy netan venni varni kell.
KEtsegkivul vannak elonyei az alberletnek.

Mi most vagyunk lakasvasarlasban, es meg szerencse, hogy albibol megyunk,igy nem hajt a tatar, hogy elhuzodik a dolog. Akitol vennek, az nem tud kikoltozni, mert akiktol ok vennek, az nem koltozott meg ki. Szep kis chain.
Remelhetoleg meg a mortgage offren belul osszejon, de kb 4-5 honapja huzodik mar a dolog.

soad1221 2015.03.06. 09:15:22

@rumitom: mondjuk nem nagyon értek egyet maxxal, de ez gyenge érv, mert ennyi erővel a jó oldalát sem lehetne látni, ha nem éltél ott...
Szóval lehet véleménye a nyugatról és szíve joga ezt hanyatlónak látni, anélkül is, hogy ott élt volna akár 1 percet is.

Egyébként nagyjából ebben foglalta össze, hogy mi a gond itthon:
"Megkötik az emberek kezét mindenben. Ebben az országban semmi sem úgy működik, ahogy kellene.
Hihetetlenül túlbonyolított bürokrácia, beteg társadalom, ismerősi körök és érdekek hálója az egész ország"
...és ebben nagyon igaza van!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 09:15:46

@maxval bircaman szerkesztő: értem, tehát minden hülye csököttagyú xenofób náci aki "liberális területen" él az a liberalizmus nevében cselekszik, tettei a liberális eszmét juttatják kifejezésre. Jó tudni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:18:19

@Mr Long (UK): ha viccelnek, azt mondanam, mert sok az eloitelet.

Hany noi CTO-t latsz pl? Es hany infos csaj tud arrol beszelni, mennyire meg van nehezitve vagy az elorelepes, vagy egyaltalan mar a bejutas is, mer tnem hisznek a tudasu(n)kban?

A masik dolog az osszezaras. Ha pl IT teren nem a BME-rol jottel, ami egy "bennfentes" kor, akkor qrva nehez dolgod lesz elorebb lepni. Aztan ott van az, hogy vallalkozasinditas: ha pontosan mindent tokeletesen bevallasz - akkor megnezheted mennyi marad a vegen. En spec jo darabig nem vinnek oda vallalkozast, hiaba vannak "koponyak" , mert egyszeruen kiszamithatatlan a gazdasagi kornyezet, lehuzas megy, nem biztonsagos, legalabbis vallalkozasugyileg.

Mr Long 2015.03.06. 09:18:20

@tildy[UK]: Akkor te most eldobod a mobilitasodat?

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:20:13

@tildy[UK]: A batorsagot alapnak veszem valakitol aki elkoltozott egy idegen orszagba :). Szerintem ha nem vagy felelos pozicioba akkor 1-2 ev utan valtani kell. A tehnologiak valtoznak; a munka kezd unalmassa valni; mar nincs annyi fejlodesi potencial, mint az elejen stb. Egy uj munkahely ezen segit.
Akkor most 5 honapja vagy a cegnel vagy 3 eve?

@Mr Long (UK): Ha az osszes programozobol CTO lenne akkor dunat lehetne rekeszteni a sok CTO-val :), marpedig egy cegnel csak egy CTO van (altalaban).

Mr Long 2015.03.06. 09:20:39

@tildy[UK]: Egy kivetelevel semelyik IT-s ismerosom nem vegzett BME-t. Nincsenek rosszabb beosztasban, mint a BME-s tarsaik.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 09:21:31

@soad1221: igen, az idézett részek nagyon is így vannak sajnos, főleg a beteg társadalom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:22:49

@Mr Long (UK): Igen, tudod egy gyerek kotottsegekkel is jar. :D

Pl. azzal , ha jo , ha van egy "sajat" lakas, ahonnet nehezebben kuldhetnek el ( mondjukk housing associationbol csak akkor szokas az embereket, ha valami nagyon gaz dolgot csinaltak, tehat a mostani albinal nem fenyegetett ez a veszely, ellenben 1 gyerek meg talan eppen ( 1 haloszobas lakas) , de 2-3 ide mar nem fer el, kert sincs.

Amugy reszben, 40%-ban leszek tulajdonos.

Hari Seldon 2 2015.03.06. 09:22:53

@Zka:
Ne kérdezz tőle semmit, mert még kifejti!!!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 09:23:39

@Hari Seldon 2: már elkezdte kifejteni, de az egész egy borzalmas logikai bakugrásra alapszik, mint minden téveszmés/rögeszmés hülyeség.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:24:15

@Cyrus Sabien: tobb mint 3 eve.

Viszont 5 honapos terhesen nem ugral az ember.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:24:27

@ChristineK:

Komoly embernek saját lakás kell. A bérlakás tinidzséreknek, hippiknek és narkósoknak való.

A mai liberalizmus egyik otromba vonása, hogy az embereket még lakásuktól is meg szeretné fosztani. Ezért dől ezerrel a médiákból a bérlakás-propaganda.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:24:27

@Din Serpahis:

1945 után a lakásokat is elvették, azaz nem ez az ok.

fhdgy 2015.03.06. 09:24:27

@Határátkelő: Miért provokál Taxomükke? Szerintem lehelet finom riposzt volt, tele iróniával.

fhdgy 2015.03.06. 09:24:27

@Din Serpahis: Kérdés az, hogy mennyi az az egész életre szóló döntés. Visszavágyom külföldre, de már 62 felett vagyok. Az egész maradék életemre itt ragadok vagy van még remény?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:24:27

@Cyrus Sabien:

Mint egy ügyfélszolga. Kinevezik seniornak, majd supervisornak, aztán team leadernek, aztán hejmiakőatyámtyúkjának (hi, what is the stone mother chicken), stb. Ami egy normál karrier, de a lényegen nem változtat.

Nagyapáink korában népszerűek voltak a kitántorgó viccek. Régi viccgyűjteményekben vannak ilyenek.

Pl. jellemző történet, hogy kitántorog a magyar, semmi se sikerül neki, elhatározza, öngyilkos lesz, ekkor észrevesz egy gombostűt a járdán, felveszi, ezt meglátja egy arra sétáló milliomos, aki elérzényekül a spórolós magyartól, ezért fiává fogadja.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:24:27

@tildy[UK]:

Bérlakás: a tulaj beleugat, hogy hová verhetsz szöget a falba, valami kirúghat bármikor.

A bérlakásnál havonta pénzt adsz ki csak azért, hogy ott lakhass, s ez a pénz nem halmozódik fel, ez nálad csak kiadás. Míg sajátnál vagyonod halmozódik fel, a tulajdon a tiéd, a rá költött pénz nem pénzkidobás.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:24:27

@tildy[UK]:

Lakást is vettek el.

A negyvenes évek végén a nagyvárosokban szinte az összes lakásból tanácsi lett.

Csak kisebb helységekben nem vették el a házakat egy adott méret alatt.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:26:23

@tildy[UK]: Csak 3,5 evet dolgoztam Mo-n IT-ban, de soha fel nem merult a kollegak kozott, hogy ki a BME-s vagy ki nem. Sokat dolgoztam ugyfeleknel is, de ott inkabb a multis simulekonysag miatt kerulhettek emberek jobb pozicioba.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:27:26

@maxval bircaman szerkesztő: Nagyapaink kulonbozo viccgyujtemenyeket olvastak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:27:52

@maxval bircaman szerkesztő: private landlord igen, elkuldhet. Mindket nem kuldhetnek el, szerzodesileg, csak ha nagyot vetunka szabalyzat ellen. Egyebesetben cserealberletet kell biztositaniuk.

A berlakasrol: en ugy fogom fel, mint egy telefon-szerzodes. Fizetsz egy fix osszeget havonta, amiert jar egy sozlgaltatas( van hol laknod) Telefonnal sem amrad a vegen semmi sem a kezezdben.De mondhattam volna kajat is, hogy ott se, lehuzod a klotyon.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:28:19

@tildy[UK]: Ezt nem tudtam, gratulalok!
Azt hiszem, 5 honapos terhesen otthon sem ugral az ember, nemcsak a munkahelyen nem :P

Hari Seldon 2 2015.03.06. 09:31:44

Mondjuk én soha nem volt am az a nagy barátkozós típus, aki "leül sör mellett a Duna-parton beszélgetni az élet nem nagy kérdéseiről". Az ilyen szócséplés jellegű barátkozásokat mindig kerültem.

De nem értem, mit várt a posztoló? Valami ilyen dolgot a helyiekkel?
Aztán minek beszélne nekik a nagy dolgokról? Gondoljon bele, őt érdekelné-e az aktuális rugby bajnokság állása? Tök más a közeg, ahol felnőtt. Nem fog tudni "mély" barátságokat kötni.
Áh, már a kifejezéstől is irtózok. (tudom, antiszociális vagyok, hogy nincs szükségen ilyenekre... :-) )

Másrészt érdekelne, ez a nyavajgás a mély barátság után, magyar betegség, vagy kelet európai jelenség, vagy tényleg ez egy valós igény a világ minden táján?
Tényleg érdekel.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 09:33:53

@maxval bircaman szerkesztő: A privat szferaban ez nem automatikus. Attol, hogy 5 evig dolgoztal valahol meg nem leszel jogosult jobb poziciora.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 09:36:12

@Cyrus Sabien: :) Koszi.

MEglatjuk gyerek mellett mi lesz majd, felxibilisebb beosztas kell. Lehet idovel contractori munkara valtok.

Herr Géza 2015.03.06. 09:37:54

@maxval bircaman szerkesztő: Sőt, az egyébként liberalista vikingek még a nőket is elvették.... :)))))

Herr Géza 2015.03.06. 09:40:16

@Herr Géza: Ezért is alakult ki később a nőbérlés (v.ö. házasság...) :))))))))))))))))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:57:33

@tildy[UK]:

Oké, van ilyen is, ez a bérlakás speciális verziója, de a világon nem ez a jellemző.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:57:36

@Cyrus Sabien:

Minden a kapcsolatoktól függ, a nyugati cégeknél is.

Hozzáteszem: alapvetően nem tartom ezt rossznak.

Egy cégnél mindig fontosabb az emberi tényező, mint a szakértelem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 10:00:36

Kicsit off.
Tegnap elmélkedtem arról, hogy Ukrajna elérhette a délázsiai szintet, ha igaz ez a post akkor tényleg.
drot.eu/article/megrazo-level-karpataljarol

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 10:00:55

@Zka:

A kérdés ennél sokkal bonyolultabb.

Most nagyon röviden tudnám ezt csak vázolni.

A hagyományos náci ma Nyugat-Európában ritkaság. Ez alatt olyan embert értek, aki valamiféle korporatív

államban és/vagy fajelméletben hisz. A mai "náci" szociális náci, azaz semmi baja a beilleszkedett, jómódú négerrel/arabbal/zsidóval/kínaival/stb., míg a színfehér lengyel munkanélkülit viszont gyűlöli.

A mai nyugat náci valójában liberálfasiszta, aki követeli legyen minden úgy, ahogy eddig: azaz a fejlett nyugatot tartsa el az egész világ, mert a nyugati embernek valamiféle veleszületett joga jobban élni, s ebben nem számít már a bőrszín vagy származás.

Határátkelő 2015.03.06. 10:02:50

@maxval bircaman szerkesztő: Ne kezdjük, már megint. Kezd ez is már mindennapi mantra lenni. Ne itt és ne megint.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 10:03:09

@maxval bircaman szerkesztő: Szerintem az, hogy valakinek jo kapcsolata van az emberekkel nem az ok, hanem az okozat. Ha valaki nem tud kapcsolatokat kiepiteni es embereket kezelni akkor nem valo peldaul csoportvezetonek.

MagyarJoe 2015.03.06. 10:04:06

mar megint egy nyálas poszt egy nyavalygos sractol, aki nem tudja mit akar... MOn rossz, de elso heten mar vett lakast es autot. Ezek a HA kedevencei :)

mar latom a harmadik a felvonast...ket ev mulva... Angliabol ker tanacsot a srac...

jarjon templomba vagy kocsmaba keressen egy not es vegyen egy kutyat... magany megoldva

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.03.06. 10:09:07

Nem tudom én ezzel a saját lakás témakörrel úgy vagyok hogy amíg dolgozik az ember addig bármikor befigyelhet hogy 100 mérfölddel odébb kap egy szuper állás ajánlatot. Na onnét nem igazán lehet hazajárni. Ergo vagy nem látja a családot csak hétvégén vagy adhatja el a házát és költözhet. Ha belefut abba hogy épp bukórepülés végez az ingatlanpiac akkor bukhat egy csomó pénzt. Az időről nem is beszélve, mire egyáltalán sikerül eladni a kecót.

Amúgy a bérlakásnál se mindenhol szólnak bele hogy hova versz szöget a falba. A depozit meg pont erre van, hogy fedezze utánad az esetleges javítási költségeket.

qkuc 2015.03.06. 10:15:25

@Cyrus Sabien: Én azt se tudom a kollégáim közül ki hol végzett, ez nem téma, :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 10:15:37

@maxval bircaman szerkesztő:
Max magyarázd el nekem mit jelent neked a megbecsülés.

Mr Long 2015.03.06. 10:15:45

@ChristineK: Akkor merlegeli, hog kell-e az allas, vagy nem. Sok embernek felfogasaban a munka ahoz kell, hogy amaradek idomet a kedvemnek megfeleloen toltse el. Van akinek ez azt jelenti, hogy alaksasaban van.

qkuc 2015.03.06. 10:20:19

@MagyarJoe: Vagy mosómedvét, :D.

qkuc 2015.03.06. 10:23:31

@tildy[UK]: Én ilyeneket nem tapasztaltam, őszintén megvallom. Arról tudok, hogy fizetés terén valóban hátrányban vagyunk.

Catnip is javasolta már, de erről lehetne egy HÁ vitakört tartani, nők az IT szektorban, tippek, trükkök, tapasztalatok, ;),

Shebelle 2015.03.06. 10:35:53

@qkuc: Igen tudom, de akkor sem értem. Van egy nagyon közeli hozzátartozóm aki szintén "magányos" és nem tudok rajta segiteni, ötletem sincs, illetve igen, elküldtem szakemberhez(és ezt nem ironikusan negatív értelembe érten,ellenkezőelg.) Igen,amit nem tapasztaltunk azt nehéz megérteni,bár ez nem szokott legtöbbször nekem gondot okozni....de most igen. :(

Shebelle 2015.03.06. 10:38:12

@rumitom: szerintem csak megerősítésre vár a posztíró....

Sanyi9 2015.03.06. 10:39:54

@maxval bircaman szerkesztő: O azt mondta, hogy volt egy bunko szomszedja. Te pedig ezt extrapolaltad es ugy ertelmezted, hogy ez fasizalodo liberalizmus? Az osszes hozzaszolasod ilyen mely elemzeseken alapszik?

Shebelle 2015.03.06. 10:40:18

@MagyarJoe: Hát ez van, mai egy ilyen poszt, nem kell rajta nyavalyogni, tovább is lehet menni :)
.....de nem értem mi a baj a kutyával?! :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 10:43:59

@Zka:

Ukrajna eddig is a legszegényebb európai országok között volt, de még nem volt utolsó helyen. Most lassan sikerült ezt is elérni.

Eddig az átlagukrán irigyen nézte az orosz és a belarusz fizetéseket, most már a moldáv és örmény szint is magasabb az ukránnál.

Magyarok szoktak viccelődni azzal, hogy "svéd árszint - etióp bérek", ami NEM igaz, mert a magyar árszint jóval a svéd alatt van, s a bérek meg sokszorosan az etiópok felett. Nos, bár ez így Ukrajnában sem igaz, de már közelebb áll a valósághoz, a valóság mondjuk "román árszint indiai bérekkel" lenne.

Az ukrán árszint kb. a magyar szint kétharmada, viszont a bérek a magyar ötödén vannak. El lehet képzelni.

Kárpátalján a helyzet külön tragikus a háború miatt. Ismerem jól az ottani helyzetet, egyik dédszülőm ősi kárpátaljai lakos volt, több nemzedéknyi ottani őssel. Kárpátalja nem része az ukrán nemzetnek semmilyen szempontból, az emberek nem tekintik magukat ukránnak semmilyen szinten. S ez alatt nem a kisebbségeket értem (akik között a magyarok vannak a legtöbben, 12 %-os a magyarok aránya, de van még 1-2 % szlovák, orosz, román, cigány is), hanem a lakosság fő részét, a ruszinokat. A ruszinok eleve ruszinul és/vagy oroszul beszélnek, az ukrán nekik idegen nyelv. Még vallásilag is elkülönülnek: a ruszinok nagy többsége katolikus, de külön ruszin egyházat alkotnak, mely nem része az ukrán katolikus egyháznak.

Még a magyarpártiság is nagyobb a ruszinok között, mint az ukránpártiság, pedig a magyarok 1939-ben hátba döfték csúnyán a ruszinokat.

1991-ben, a SZU szétesésekor komolyan felmerült a ruszinok körében, hogy csatlakoznak Oroszországhoz mint exklávé. Annyira nem akartak Ukrajnához tartozni. Sajnos akkoriban erre nem volt készség Moszkvában.

(Én magam is vér szerint 1/8 ruszin vagyok.)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 10:43:59

@diggerdriver:

Munkahelyen? Alapvetően ott ez pénzbeli jutalmazás kérdése.

fhdgy 2015.03.06. 10:43:59

A lakás kontra albérlet kérdéséhez: 62 éves elmúlottam, de albérletben lakom ( ebbe azért egy válás is belejátszott ), de nem vágyom lakásra. Maga lenne a röghöz kötés. Pl. négy éve költöztem az ország egyik feléből a másikba, mert ott lett munka. Pár hónapon belül újra költözöm megint egy más vidékre ( vissza a fatornyos hazámba ), mert nyugdíjas leszek. Jövőre újra szeretnék költözni vagy legalább is elmenni, de már el orbanisztánból. Minek akkor nekem egy lakás? Inkább egy lakóautóban gondolkodom.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 10:45:14

@qkuc: Nalunk neha felmerult, sorozeskor amikor azt meseltuk egymasnak, hogy ki milyen hulyeseget csinalt fiatalkoraban ;)

Ezt a fizeteses hatranyt soha nem ertettem. Azert van, mert a nok kevesebb fizetest kernek vagy mert ha ugyanannyi penzt kernek akkor nem kapjak meg?

2015.03.06. 10:48:44

@Taxomükke: :))) Annyit hozzatennek hogy a gyerekszam reszben azert is stagnal mert a nok autot vezetnek es ettol termeketlenek lesznek. Az ifjusag elzullik, mindenki drogos ovodas kortol felfele.

MagyarJoe 2015.03.06. 10:49:39

@Shebelle: a kutyaval semmi gond, sot tokeletes tars a maganyban ezert ajanlottam

SzZoole 2015.03.06. 10:57:24

@Határátkelő: téged ne provokaljon @Taxomükke: vagy Maxot?
Mert nem hiszem hogy egy es ugyanaz a személy lennetek:)

fhdgy 2015.03.06. 11:16:45

@Cyrus Sabien: A férfiak és a nők fizetési különbségéhez: férfi vagyok és programozó, ezt előljáróban mondom, és inkább a férfi ill. nő programozók fizetéseltérési okára koncentrálva írom a véleményem. A nők sokkal "béketűrőbbek", hogy ez jó van nem, döntse el mindenki. Sok főnök meg úgy gondolkodik, hogy miért adjon több fizetést, ha a kevesebb is elég. Teljesen objektív okok miatt, egy nő ( átlagban ) nem "hajtható" úgy, mint egy férfi. Sokszor volt, hogy reggel bementem dolgozni és csak másnap este értem haza. Ezt csak ritka nő tehetné meg, az okokkal tisztában vagyunk, el is ismerjük. Volt olyan is, hogy külön munkákat vállalt a cég, még az átkosban, és a befolyó plusz pénzből prémiumot, nem is rosszat, kaptunk. A férfi kollégákkal munkaidő után is sokat dolgoztunk, a kollegináknak meg el kellett menni a gyerekért bölcsibe, oviba stb., Tehát ők nem tudtak annyi plusz munkát vállalni. Volt kollégina, aki erősen kifogásolta, hogy ő kevesebb prémiumot kapott, mint mások. Jogosan? Döntse el mindenki maga. Ilyen vagy olyan, de objektív okok miatt, sok nő kevesebbet tud teljesíteni a mukahelyen, mert neki még nem lebecsülendő plusz feladatai is vannak. Ezt a munkahelynek kell finanszíroznia? Teljesen más eset, amikor egy kollegina annyit, vagy uram bocsá, még többet is teljesít mint egy kolléga, a fizetése mégis kevesebb. Ez meg már az igazságtalanság esete. De mi van akkor, ha az egyik kolléga magasan túlteljesíti a másikat, és mégis kevesebbet kap?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 11:16:46

@Sanyi9:

Az egyedi esetek alkalmasak a közhangulat értékelésére. Nem szükséges mindenhez reprezentatív statisztikai felmérés.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.03.06. 11:20:03

Szerintem a posztoló már meghozta a döntést. Teljesítette az álmát és lakásvásrlással lezárta a "hajléktalan leszek-e" kérdéskört.

De mégis valahogy tovább motoszkál ez a kérdés....

Ma reggel OVI nyilatkozott a rádióban. Már megint a magyar ember a hibás. Tajparaszt miniszterelnökünk szerint "kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, de az emberek helyett nem fognak tudni munkát keresni".

1. A kormány jelentős mértékben leértékelte a magyar bért. Ami előidézett egy olyan kort, amiben lényegében lehetetlen új vállalkozásokat indítani a fizetőképes kereslet drasztikus csökkenése miatt. Ma már egy magyar munkás nem tud megvenni egy hamburgert az utcán! Luxuscikk lett az ő fizetéséhez mérve!

2. Elhagyta az országot félmillió felnőtt, akik tovább csökkentik a FIZETŐKÉPES KERESETET!

3. Az évi 1000 milliárd Ft EU fejlesztési forrást akadálytalanul térítik el munkahelyteremtési céloktól a családi kasszájuk irányába!

4. A kormány számtalan piacot lopott el és omlasztott össze. A trafiklopás 60 milliárdos lukat ütött a költségvetésbe és a liszt, étolaj, hús, számítógép alkatrész és X másik piacon is leölik az ÁFA fizető cégeket és csak a tolvaj maffia kormánnyal együttműködők maradhatnak. A költségvetés szabadságát jelentős mértékben omlasztja össze ez az új gazdasági mechanizmus. Az országok, amelyek ezt a kirekesztő és versenykorlátozó modellt működtették kiürültek vagy az éhezés humanitárius katasztrófa fenyegeti őket. Ukrajnában ez háborúval is és polgárháborúval is járt.

5. A bérfejlesztéshez alapvetően szükséges (1.) szervezeten belüli alku és (2.) ágazati rálátás terepeit leölte a civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe. Az országos érdek egyeztetés (3.) halott, a (4.) KSH hazudik reálbér kérdésben! A civil szektorban rendszeresen démonizálják az érintettek társadalmi önszerveződéseit. Magyarországon a polgár nem emelkedhet szólásra! A közbeszéd helyett orbán viki parasztságai jelentik a közjót.

6. Ennek az ideológus érdekcsoportnak a dilettantizmusa és agresszivitása hírhedté tette a "magyar modernizációs modellt" ezért a nemzeti valuta eddigi összeomlásánál sokkal komolyabb mélyrepülés várható! A magyar bér mélyrepülése még most fog turbóra kapcsolni!

7. A költségvetésünknek strukturális bajai vannak. Kb. 2 millió ember dolgozik a piaci oldalon, ennél még a nyugdíjasok csoportja is nagyobb! Lényegében semmilyen érdemi reform nem változtatott ezen a szürnyű helyzeten. 16 éve szisztematikusan rombolja a munkahelyteremtés eme 7 szegmensét a civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe! Az előző 6 pont okozta krízis az egyébként alapvetően rosz nemzeti struktúrális bajainkat sokkal rosszabb helyzetbe hozta! Amit ez a terrorista ideológus érdekcsoport művel, az a káosz fokozódásához fog vezetni!

Tudom, hogy unjátok a monomániáimat, de hát a magyar helyzet már csak ilyen uncsi. Szerintem nem az. Amit a FIDESZ MSZP művelt az polgárháború felé sodorja az országot, de ezzel nem szeretünk szembesülni!

qkuc 2015.03.06. 11:22:38

@Cyrus Sabien: Nem tudom őszintén szólva, :). Saját tapasztalat alapján sokkal kevesebbet kaptam, amikor ár másfél év gyakorlat után felvettek ugyanoda főállásba, mint a frissen jött kolléga kevés tapasztalattal, teljesen más szektorból.

A mostani helyemen szerencsére csak sejtéseim vannak, itt nem csinálok összehasonlítást, mert ilyen tapasztalatom nem volt, de mégis felvettek, hogy bizonyítsam mit tudok (és ezért hálás vagyok a cégnek). Ez azzal járt, hogy amit ajánlottak, én elfogadtam.

Még lenne egy témám, amit bedobnék. Hogyan kérjünk fizetésemelést? Mostanában a volt kollégáim a hatyú halála manőverrel operálnak, :D. És basszus bejött nekik, :D.

M. Péter 2015.03.06. 11:23:26

@rumitom: Majd elmagyarázza, hogy a liberalizmusmentes putyini Oroszországban bezzeg virágcsokrot vesznek a külföldi szomszédoknak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 11:33:47

@Saman: "2. Elhagyta az országot félmillió felnőtt, akik tovább csökkentik a FIZETŐKÉPES KERESETET!"

Tekintve hogy nagyrészük munkanélküli vagy rosszul fizetett volt, így azért a fizetőképes rész nem annyira egyértelmű.

Hari Seldon 2 2015.03.06. 11:35:01

@Saman:
Megint Magyarországon élsz, hogy így bosszankodsz?

Evain 2015.03.06. 11:37:35

@fhdgy: szerintem itt eléggé összemostál két dolgot.
Az, hogy egy nő azért terhelhető a munkájában kevésbé, mert betölt egy társadalmilag ráerőltetett szerepet, teljesen más téma, mint hogy azonos beosztásban egyazon cégnél egy nő kevesebbet keres egy férfinál. Függetlenül attól, hogy van-e gyereke. Ez egy létező jelenség, akár tetszik, akár nem.

Az meg, hogy kizárólag anyuci szalad a bölcsibe a gyerekért a melóból, egy nagyon hibás sztereotípia, és már Magyarországon sem ez az általános.

De erről órákat lehet vitatkozgatni. :)

P.Elliot 2015.03.06. 11:37:48

Ahogy nezem a posztolo eleve maganyos tipus, talan lehetosege sem volt igazan belolvadni egy fiatalosabb, vidamabb eletformaba. Az ilyen duplan rossznak erzi magat kulfoldon. Baratnorol nem irt hogy lett volna, se kulfoldon se otthon, valahol itt van a problema, ha lenne mar nem lenne olyan maganyos, se kinnt, sem otthon, egy baratno rengeteget jelent a mindennapokban, a csaladot, az esetleges jovot is kozelebb hozza. Ahogy nezem ennek a sracnak a munka jelent mindent, ugy hiszi, latja tapasztalja hogy csak az szamit mert ugy jutunk elobbre, lakas es auto kell, egyebkent edekelne hogy mi volt a munkaja ha 22-23 evesen ment ki, mennyi idot tolthetett kinnt ha meg most is messze a 30? Es ez alatt az ido alatt a szamlai kifizetese utan lett sajat lakas es kocsi?
Igaz hogy irta hogy amig mas szorakozott o masod allasozott de meg ugyis!
Ha valaki csak dolgozik, korben korben a taposomalomba az mit var az elettol? Meg jo hogy csak elegedetlenseget/ amit o valasztott/ en idegbajos lettem volna vagy depresszios!
Jobb ha atvizsgalja az eletet mert ha a jovoben is igy akar elni abbol nem sok jo jon le, lesznek anyagi javai de nem lesz elete, egy baratno se marad meg mellette ekkora hajtasban, egy feleseggel is lesznek problemak a jovendobeli hazassagban mert az emberi kapcsolatai teljesen el fognak tunni az orokos munkatol...
A vallalkozastol meg meg annyi ideje se lesz.
Tanacsom hogy probaljon kicsit lazitani, keressen egy baratnot szenteljen tobb idot mint most az emberi kapcsolataira, ne akarjon egyszerre mindent, fujja ki magat! Persze hogy nem erzi jol magat sehogy egyedul, ezzel az eletvitellel.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 11:39:02

@qkuc: "Mostanában a volt kollégáim a hatyú halála manőverrel operálnak, :D. És basszus bejött nekik, :D. "

Nekem is működött, de nyilván van egy olyan szépséghibája, hogyha nem vagy elég fontos vagy túl magas a béred akkor azt mondják, hogy le van szarva, menjél ha akarsz.

Még jobb, ha ténylegesen felveteted magad máshova és aztán lobogtatod a szerződést, lehetőleg magasabb fizetésről. Egy srácnak ez itt annyira bejött hogy kb 3x akkora fizut kapott odaát, itt meg csak kb 2x-ig lettek volna hajlandók emelni. Így bár eredetileg maradni akart, nem bírt :D

qkuc 2015.03.06. 11:39:35

@fhdgy: Én nő vagyok és több túlórát vállaltam, mint a családos férfi kollégáim, ezt sosem honorálták eléggé ...

SzZoole 2015.03.06. 11:42:55

@Saman: jol beszélsz te,csak nem jo helyen.
Amúgy mi újság van Nyirszolosben a Vasút utcán?Emberkednek meg a romák?

qkuc 2015.03.06. 11:43:25

@Zka: Micsoda vezércsel, :))).

Az én ismerősöm is így járt, aztán visszanyalt a fagyi és vissza sündörgött magasabb !) fizetéssel az előző helyére.

A dolog szépséghibája, hogy akkora arccal csattogott el, hogy a régi kollégái eléggé helyrerakták a visszatérése után és egy ideig nem nagyon bírták/bíztak benne.

33621 2015.03.06. 11:43:55

@Zka: Az általad linkelt cikkhez a mi Bircank is hozzászólt nemrégen, az alábbiakban olvasható!

Ukrajna dögöljen meg, segítsen neki a CIA.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 11:46:38

@33621: szerintem az nem birca csak valaki a nevében trollkodik. Nem ismerem fel a stílusát. Ha tévednék, akkor az kemény :DDD

2015.03.06. 11:59:47

@maxval bircaman szerkesztő: legyszives ird le az ado es admin folyamatat Mo-n a Kft nyitasanak es az elso eves adokat, admint es az ApehaNavval valo kapcsolatot.
Utana ird ezt le a UKre. Akkor nem fogsz olyan butasagokat kerdezni, hogy ki hatraljtatja a vallalkozokat.

A UK "fasizalidasahoz", na vegre, hogy felebredtek az angolok a Blair/Labour amokfutas hatasa alol. Most mar nem kell vigyorogni minden bevandorlohoz, aki semmit nem ert, angolul nem tud. Max a csirkeszarnyat tudja valogatni. Ahhoz van eleg sok angol munkanelkuli.
Eddig az ujsagok nrm mertek leirni a pakisztani elkovetok nevet az ujsagokban, csak, ha angol vagy k-europai volt az elkoveto. Mert feltek s Labour fele rasszista stigmatol. 5 evbe tellett, hogy ezt a marhasagog levegyek es most mar lehet azt olvasni, hogy elkoveto Hussain Khan.
Vagy a masik, tizeneveken keresztul mentek a pedofil gangek Oxfordban, Yorkshireben es Manchesterben. A rendorseg nem merte elovenni oket (tizeneven keresztul!!), mert feltek a Labour duhtol a rasszizmus vadjatol. Helyette hagytak a 11 eves lanyokat a rendorsegen osszeverve, veresen megeroszakolva es hazakuldve

Ezt a Labour merget lassan ki kell olni a UKbol es lehet mondani, hogy nem akar mindenkit a UK. Valogassunk a bevandorlok kozott, hogy visszakapja a UK azt, ami elhetove tette.

Sajnos, a Labour nyeresevel vissza fog jonni ez az alliberalis rendszer, aminek semmi koze nem.lesz a liberaluzmushoz.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 12:06:05

@qkuc: Mennyire harcoltal a fizetesert? A biztosra mentel vagy kockaztattal?

A fizetesemeleshez nem tudok hozzaszolni. Addig kerestem munkat amig nem kaptam meg azt a penzt amit ugy ereztem, hogy megerdemelnek. Fizetesemelesnel nem szoktam trukkozni, altalaban +10%ot kerek es meg is kapom.
Egyszer volt egy olyan eset, hogy telefonon felhivott a HR-es holgy es megkerdezte mennyit keresek. Amikor meghallotta a valaszt azt mondta, hogy nem tud munkad ajanlani ennyi penzert es kedvesen elbucsuzott.

Cyrus Sabien 2015.03.06. 12:07:10

@Zka: Hogy lehet valahol 3x annyi fizetest kapni ugyanazzal a munkakorrel?

Cyrus Sabien 2015.03.06. 12:07:46

@qkuc: Az en tuloraimat most nem honoraljak ergo nem tulorazom :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 12:09:31

@Cyrus Sabien: hát úgy, hogy
1) eredeti helyen képességei alatt volt fizetve
2) új helyen nem egészen ugyanaz a munkaköre
3) új helyen magasabb az elvárt szint és teljesítmény

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.03.06. 12:09:34

@Zoole[uk]: Még mindig Londonban lakom és sosem laktam Nyírszőlősben. Odatalálok ahol lakik rokonom, de pl foglalmam sincs, hogy a Vasút utca merre van. Van egy tippem, hogy hogy a Kisvonat ablakból látni lehet, de már nem ültem a Kisvonaton 6 éve.

SzZoole 2015.03.06. 12:14:31

@Saman: tudom hogy Londonban laksz csak egy pár éve említetted Nyirszolost azert kérdeztem ra
Jol sejted az a Vasút utca ahol a kisvonat jár

puhacica 2015.03.06. 12:19:29

@qkuc: en csak azt tudom megmondani, hogy NE kerjunk. pontos osszeget kell mondani, mert en elkovettem azt a hibat, hogy azt mondtam, annyit kerek ugyanazert a munkaert, mint amennyit a kollega kap. az ovebol elvettek 60ezret, az enyemhez hozzatettek 40ezret, igy egyenlitodott ki a berkulonbseg es igy nem kaptunk egy fillerrel se tobbet. (a kollega az uram volt ebben az esetben.)

London2009 2015.03.06. 12:19:29

Egyszeruen nem is ertem, hogyan merulhet fel az a kerdes, hogy a sajat lakas vagy az alberlet jobb e? Ez most tenyleg kerdes? Megis mi a jo az alberletben? Tegyuk fel, hogy tenyleg valaki 100km-el arrebb kap munkat. Meg akkor is kiadhatja a sajat lakasat es kivehet egy alberletet 1000-m re az uj munkahelyetol. A sajat lakas egy befektetes, biztositek. Nem sok mindenben ertek egyet Maxval, de ebben igaza van. Az alberlet egy allomas az ember eleteben. Semmi tobb.

Mme.Brioche 2015.03.06. 12:25:50

@maxval bircaman szerkesztő: hát ezzel teljesen egyetértek. Én gyűlöltem a bérelt lakás bizonytalanságát. Egyáltalán nem vigasztalt, hogy a nyugati törvények nem engedik csak úgy kipenderíteni az embert a bérleményből, na de hát mégis, egy totális gazdasági csőd, vagy egy háború, és máris érvényüket vesztik a törvények. Kell egy saját vacok, pláne a mai világban.

Ha meg már odaáig fajul a helyzet, hogy még a sajátot is elveszik az embertől törvényi vagy katonai hatalommal, akkor már úgysem érdemes élni.

fhdgy 2015.03.06. 12:31:55

@qkuc: "Mostanában a volt kollégáim a hatyú halála manőverrel operálnak", kérhetném, hogy magyarázd el, mert nem értem, hogy mit jelent!

fhdgy 2015.03.06. 12:31:55

@M. Péter: És lehet, hogy bombameglepetés is jár hozzá!

Suhanó táj 2015.03.06. 12:31:55

Elismerésem a kitartásáért.

De a poszt nagy részéből nekem a panaszkodás és a negatív dolgok kiemelése érződött nagyon. Persze, sok mindenben igaza van, de miért nem lehet a jó dolgokra koncentrálni.

Megint a magányosság érzése... Elhiszem, hogy vannak, akiknek nehéz barátkozni, de nem lehetetlen. Kíváncsi vagyok, hogy a posztoló megtett-e mindent ez ügyben.
Nem rögtön barátot kell keresni, hanem csak társaságot. Az egyikkel ide mész, a másikkal oda. Aztán talán a haverság elmélyülhet barátsággá. De addig sem vagy egyedül.
A barátnő keresésbe inkább nem megyek bele, mert nekem csak a másik oldalról van tapasztalatom. :)

Én kivülállóként azt tanácsolnám, hogy adja ki a lakását és próbálja meg megint külföldön. Nem muszáj Angliában, mehet másfelé is. Valahol biztos jól fogja magát érezni.

Golf2 2015.03.06. 12:31:55

@fhdgy: a remény hal meg utoljára

fhdgy 2015.03.06. 12:31:55

@Evain: Erre az volt, amit írtam, ha a teljesítményekben nics különbség, vagy pont fordított, de a nők bérézése mégis alacsonyabb, akkor az "az igazságtalanság esete". Ennél mit szeretnél többet, hogy ismerjek el?

fhdgy 2015.03.06. 12:31:55

@qkuc: A hozzászólásom utolsó kettő mondatát kérlek hangsúlyozottan olvasd el!

Taxomükke (UK) 2015.03.06. 12:40:48

@Határátkelő: Én provokálok? Hülyeségeket lehet írni, csak a buzi szót kerüljem?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 12:41:00

@fhdgy: röviden tömören "adj több pénzt vagy elmegyek".

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 12:43:35

@brioche (FR): hát ha a törvények érvényüket vesztik akkor a tulajdonod se védi meg semmi. Esetleg te, fegyverrel.

P.Elliot 2015.03.06. 12:45:56

@brioche (FR): Igazad van!
En is akkor ereztem a legjobban magamat amikor sajat hazba koltoztem pedig itt aztan annyi lakas van kiado hogy igazan nem gond valogatni. Attol meg tovabb lehet koltozni ha az erdek azt kivanja de kell egy hely ahova haza lehet terni...

qkuc 2015.03.06. 12:47:48

@Cyrus Sabien: Ezt egy bankban nem lehetett előadni, ugye az elmúlt években imádott foglalkoztatni minket a kormány, mindenféle hülye fejlesztési feladatokkal, tegnapelőttre. A KHR-sek hetekig benn laktak majdhogynem, amikor a negatív/pozitív adóslistás fejlesztést kellett csinálni.

Na meg, banküzem és zárás után lehetett élesbe telepíteni, volt, hogy péntek éjfélkor még teszteltük a konfigot és a telepítést, hogy biztosan nem b.sztuk-e el az adminokkal, :D.

A mostani helyemen szerencsére nem nagyon van túlóra és ennek örülök, :D.

Thargoid 2015.03.06. 12:49:29

@tildy[UK]: Mortgage offer általában 6 hónap, de nézd meg a szerződésedet vagy hívd fel őket. A lejárat előtt úgy 6 héttel kérjetek egy extensiont, különben buktátok az egész procedurát, meg bármi pénzt amit eddig fizettetek a bank felé, pl. foglalási díj és felértékelés.
Még 3 hónapot tudnak adni.
Nekünk nemrég fejeződött be az egész, megvan a ház, de nagyon rezgett a léc még extensionnel is a hosszú chain miatt...

qkuc 2015.03.06. 12:51:19

@Cyrus Sabien: Ők emeltek egy kicsit, én meg engedtem kicsit, de részemről ez tudatos vállalás volt, ez a meló nyitja meg azokat a lehetőségeket, amik eddig csukva voltak és ezért nekem megérte. Plusz a CEH tréningért és a CISSP vizsgalehetőségért, amit nem nekem kell kiköhögni. Másnak lehet nem érte volna meg, de ez egy lépcső a "vágyott szakirány" felé, :).

De összességében kicsivel kevesebbért vállaltam, mint előtte az auditori melót.

Herr Géza 2015.03.06. 13:01:30

@maxval bircaman szerkesztő: "Ismerem jól az ottani helyzetet, egyik dédszülőm ősi kárpátaljai lakos volt, több nemzedéknyi ottani őssel."
Ez nem is kétséges.... :D
Már megint szárnyalsz, vazze. Képzeld, én az öskori helyzetet ismerem nagyon jól, mert az egyik felmenöm egy neandertáli volt......

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 13:09:28

@Thargoid: Igen, ettol felunk mi is, hogy lejar. Koszi az otletet, hivjuk is oket. Aprilis vegen jarna le.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 13:10:48

@M. Péter:

A probléma eleve nem jelentkezik Oroszországban ebben az alakban. Oroszországban a hivatalos állameszme nem a liberailizmus, így ha egy bevándorlónak nem tetszik a helyi rend, akkor hazaküldik és kész.

GERI87 2015.03.06. 13:11:04

@maxval bircaman szerkesztő:

A nyugati azért él jobban mert a hatékonyabban termelnek , több "magas hozzáadott értékű terméket" állítanak elő.
A magasabb jövedelmek miatt, drágábban és többet tudnak eladni a szolgáltatók is. Ezért lesz az egyszeri melós bére is magasabb, nem feltétlenül azért mert ő többet vagy jobban dolgozik keleti társainál...egyszerűen a középosztály jövedelme, vásárlóereje felhúzza az árakat és így a béreket.
Vagyis ha a munkás magas bért akar akkor nem elvennie kell attól akinek van (amit mi felénk csinálnak állandóan) hanem abban támogatni hogy nekik még több legyen, így neki is több jut...

"a nyugati embernek valamiféle veleszületett joga jobban élni,"

-nyilván nem akarnak szarabbul élni, még mások kárára sem: ez egyszerű érdek....ez még nem "liberálfasizmus"...csupán demagógia, xenofóbia stb.
-Ha úgy vesszük "veleszületett joga" mert a gazdasági környezet amibe beleszületett ad egy szintet: az hogy pl raktárosként mennyit keresel, azt az határozza meg, hová születsz!..illetve hol dolgozol, hova vándorolsz ki.

"azaz a fejlett nyugatot tartsa el az egész világ"

Ez addig így lesz, amíg mások hatékonyabbak nem lesznek náluk!.
Nincs 'kizsákmányolás', mindenki annyit kap, amennyit az adott gazdasági környezet lehetővé tesz.

Din Serpahis 2015.03.06. 13:11:14

@Cyrus Sabien: Siman lehet, ez volt nalam is. (IT) Az elso munkahelyem egy onkormanyzati ceg volt, ott durvan szazezret kerestem, onnan egy ev utan atpattantam egy kozepvallalkozashoz, ami multik szoftverbeszallitojakent tevekenykedett, ott indulasnal megadtak a 300at.

2015.03.06. 13:15:22

@Saman: Nem akarok bunko lenni, de miert olvasod / hallgatod a Kiraly nyilatkozatait? Mazochista vagy? Orulj neki hogy nem vagy ott es kesz, kar ezzel szivatni magad meg Angliabol is.

Thargoid 2015.03.06. 13:15:48

@tildy[UK]: Ha semmi változás nincs a körülményeitekben, akkor szólto a mortgage managereteknek, utolsó 3 hónap payslipjét fogja kérni, és megkapjátok - legalábbis HSBC-nél ennyi volt a történet, nem volt semmi extra.
Arre ügyeljetek, hogy új credit checkkel járhat az extension, hitelkártya, kölcsön stb. legyen kifizetve mire kéritek.
Ha viszont ez is lejár, akkor kezdhetitek az egész mortgage igénylő cirkuszt előlről, de a credit history-n ott lesznek a checkek nyomai, és a siker kicsit úgy nehezebb lesz...

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.03.06. 13:17:31

@fhdgy: A lakoauto jövőkép a szivembe hatolt...
Pont ez az én tervem is...

Thargoid 2015.03.06. 13:20:22

@tildy[UK]: Teljesen igazad van, gyerek megvan 1 szoba amint elkezd mozogni nagyon kevés lesz, és két évesen már szétszedte nálunk az egész lakást. Ha sajátod, legfeljebb nevetsz a falra firkáláson stb., de jóval kellemetlenebb a dolog ha bérelt...
Nem igazán akartunk venni mi se a gyerkőc előtt, de utána kénytelenek voltunk. Bár ennyi pénzt nulla munkával még soha nem kerestünk, mint amennyit az értéke nőtt csak amíg a chain megoldódott...!

pasztasuta 2015.03.06. 13:20:35

@qkuc: :D unatkozas is megoldva

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 13:22:44

Hat nezd, Alfred, en mondjam meg neked, mit mond a szived?

Ez itt az az orszag, amelyik
a leadozott penzedbol (vagyon)
vett ingatlan, auto (vagyis csak a vagyon megjelenesi formaja valtozik)
vagyonSZERZESI illeteket ker!

Margit, noooormaliiiis??

Aye aye 2015.03.06. 13:26:16

@ChristineK: saját lakás témára:
tudom, ez egy ilyan magyar dolog, hogy fontos a saját lakás/ház. de én most látom az előnyét is: pont ettől vagyunk függetlenek és nem röghözkötöttek. Amióta megvettük a lakást, azóta egyáltalán nem izgulok, semmilyen kötöttségünk nincs. A férjemnek elege lett a munkahelyéből, azt mondta, kivesz egy "rekreációs-évet" :) Rábólintottam, mert így, hogy miénk a lakás, a fenntartása olcsó, nincs havi fix kiadásunk, gond nélkül tudunk láblógatni is akár 1-2-3 évig.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 13:26:47

@~~Babette~~: ja az nálam is mindig kiveri a biztosítékot.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 13:28:29

@Aye aye: így van. Sokkal kisebb a mókuskerék kényszere ha sajátban élsz.

Aye aye 2015.03.06. 13:28:29

+ ezt a lakást nem adjuk el, ha külföldre távoznánk sem. Rövidtávon vissza lehet ide jönni, ha ott vmi nem klappol, hosszútávon pedig ki lesz adva és az bevétel majd az ittmaradt nagyszülőknek öregebb korukra.

qkuc 2015.03.06. 13:28:42

Visszaballagva a poszthoz.

"Azóta semmire sem lehet panaszom, jól keresek, kényelmesen élek, sokan megirigyelnének, és meg is teszik. Normális minőségben fenn tudom tartani az életem, legtöbbször még így is marad valamennyi a kasszában. És megint jön, hogy „de ennyi”."

Ennyi miért nem elég? Azok, amiket említ a posztíró, nem mai keletű problémák, számíthatott rá, hogy jobb nem lett a helyzet, sőt ... Áh, nem értem.

2015.03.06. 13:29:21

@qkuc: 'amit ajánlottak, én elfogadtam'

En a ferjemtol tanultam meg hogy soha, semmilyen uruggyel ne fogadjam el a bert amit ajanlanak, mindig kerjek tobbet. Eddig mindig bejott. A nok szerintem 99%-ban azert keresnek kevesebbet mint a ferfiak mert ilyen-olyan uruggyel elfogadjak amit felajanlanak. Nem kell elfogadni, tobbet kell kerni. Nekem ez iszonyuan nehez volt, az elejen egesz egyszeruen keptelen voltam ra, a ferjemmel otthon gyakoroltuk az interjuim elott hogy szo szerint mit fogok mondani, hogyan fogok tobb penzt kerni. Nehez, de erdemes, mukodik. Ha mar felvettek egy alacsonyabb fizetessel, kesobb sokkal nehezebb lesz fizetesemelest kiharcolni. Megeri legalabb megprobalni tobbet kerni az elejen, a legrosszabb ami tortenhet hogy nemet mondanak. Mi nok sokszor ugy erezzuk hogy a munkaado szivesseget tesz nekunk azzal hogy felvesz es halasaknak kene lenni, nemhogy meg tobb fizetest kerni. Ezen a hozzaallason kell megprobalni tullepni ha magasabb fizetest szeretnel. A ferjem pl. ugy latja hogy o tesz szivesseget a munkaadonak azzal hogy dolgozik neki es a mimimum amit ezert megerdemel az x osszeg.

Aye aye 2015.03.06. 13:34:12

@Mirjam2: Ez biztos munkaadótól is függ, de pl én a mostani munkahelyemre úgy jutottam be, hogy jóval a piaci ár alatt kértem. Tapasztalatom nem volt, de nyilván látták, hogy bele tudok tanulni, és szimpatikusak voltunk egymásnak - nekem meg nagyon tetszett az új terület. Aztán 6 hónap után, teljesen maguktól, komolyabban felemelték a fizumat - szerintem a többiek szintjére, hogy ne legyen konfliktus, és talán, hogy ne akarjak kifelé nézegetni :D
Szóval, van, hogy alá kell menni, nem fölé.

Aye aye 2015.03.06. 13:36:12

Ja, a posztra nem reagáltam
pedig nagyon tetszett!!!
Hajrá, szerintem érdemes megpróbálni újra!
30 alatt?? kölkök nélkül?? simán!!! :D

Aye aye 2015.03.06. 13:48:02

@Herr Géza: "Sőt, az egyébként liberalista vikingek még a nőket is elvették.... :))))) "
de el ám!!! a fiúcskákat is!!
aztán asterix és obelix kajtathattak utánuk amíg el nem kopott a talpuk!! :D
bocs de a gyereknek most asterixésavikingek mániája van, eddig 38x néztük meg a héten :DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 13:52:56

@maxval bircaman szerkesztő:
Alapjaiban tévedsz.
Pénzbeli megbecsülés csak ott lehetséges ahol differentált a fizetés és mozgóbér lehetséges.
Mi van olyankor ha van egy területen 5 diggerdriver és mindegyiknek ugyanannyi a fizetése? Ott is vannak megbecsülésbeli különbségek.

Evain 2015.03.06. 13:55:06

@fhdgy: a kontextus miatt. Ahogy leírtad, úgy hangzott, hogy azért keresnek a nők kevesebbet, mert kevesebbet is vállalnak a munkán kívüli felelősségek miatt, kivéve az utolsó bekezdésben említett ritka kivételt. :)

Amúgy te melyik országban élsz, hogy csak a kolléganőid mennek a gyerekért?

2015.03.06. 13:58:30

@P.Elliot: Nem akarok a posztolo zsebeben turkalni, de nekem siman kijon a matek: azt irja miskolci, ha jol sejtem, ott egy kis lakas kijon kb. 5 millio forintbol, plusz auto mondjuk egymillio, az 6 millio = kb. 14 ezer font, annyit meg siman meg lehet sporolni kemeny munkaval 2-3 ev alatt Angliaban.

Aye aye 2015.03.06. 13:58:51

@qkuc: "Ennyi miért nem elég?"
Talán egy ennél nyugodtabb, vidámabb életre vágyik. Mi is.

P.Elliot 2015.03.06. 14:00:24

@Mirjam2: Ertem...5 millio forintos lakas az mas. Ilyen olcsok manapsag a lakasok otthon?

Evain 2015.03.06. 14:00:46

@Mirjam2: na, ezt még tetézd azzal, amikor úgy mész el interjúra, hogy a keleti bérekből kiindulva hasraesel attól, amit ajánlanak. :D
Na, ehhez képest én már kértem, és kaptam is fizetésemelést. :P

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.03.06. 14:00:54

@Mirjam2: Ha az egész családom elhagyná az országot akkor miattuk pl nem tekinteném magam érintettnek.

De sajnos az van, hogy ha anyám nem bír fűteni a nyugdíjából , ekkor én fizetem. Az ex nejemék CHF hiteljét tökön rúgtuk egy 10.000 Fontos itteni hitellel, amit sikerült 3 év alatt visszatolni és most hitelt fogok felvenni a hugom lakásvásárlására.

Utánam mászik ez az egész! Persze felnőhetnék és mondhatnék nemet! Nem vagyok elég önérvényesítő! Még mindig a jövőbe tologatom, hogy mikor kezdek már el a saját egzisztenciám megalapozására gyűjteni.

Valójában ennél súlyosabb, hogy a hazai sajtó nem hajlandó olyan alapon ránézni az érdekalku folyamatokra, hogy az érintettek is hangot kapjanak, különös tekintettel azokra a helyzetekre, ahol létezik olyan artikulált érdek nyilvánítás, ahol a mandátum súlya látszik.

Hiánypótlónak tartom azt, hogy ezt kommentekben közlöm azokkal az újságírókkal akik olvasnak kommenteket.

Ott tart a hazai érdek képviseleti siker sztori, hogy az agrár érdekképviseletek helyett Ángyán prof szokta kimondani, hogy mennyire bűzlik ez az egész.

A civil és szakszervezeti szektor helyett a NAV dezertőr Horváth meg a szkaszervezeti dezertőr Juhász próbálja a személyisége varázsával betölteni azt a horizontot ahol normális esetben 200.000-es tüntetések meg x civil mozgalom kellene hogy csápoljon.

Ez egy Don Quijote demokrácia. Az elején egy-egy hóvirág mutatja, hogy azért jön valami változás. Azért látszik, hogy lassan elkezdni tudni a nép hogy mennyire kirabolták. Ezügyben túl vagyunk a holtponton.

Evain 2015.03.06. 14:05:30

@Saman: van némi ellentmondást abban, hogy beletoltál xmillió forintot a családodat segítve, illetve eközött:

"2. Elhagyta az országot félmillió felnőtt, akik tovább csökkentik a FIZETŐKÉPES KERESETET!".

Ergo pont azzal, hogy kimentél dolgozni, jóval többet költöttél Magyarországon, mintha maradtál volna.

2015.03.06. 14:11:03

@P.Elliot: Miskolcon igen. En sem tudtam de a multkor valaki belinkelte ide es tenyleg. Egyebkent Pesten is lehet ketszer annyiert mar szep egyszobas lakast venni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 14:12:21

@P.Elliot: kisvárosokban 3-4 misiért is lehet már kisebb lakásokat venni, még itt Szegeden is 4-5 misi az olcsóbb panel. Nyilván van jobb, nagyobb, drágább is.
Meg persze olcsóbb is van ha pl megfelel egy tanya valahol a semmi közepén :)

2015.03.06. 14:13:02

@Aye aye: Ez egy egyedi eset, altalanossagban viszont akkor fogsz tobb penzt kapni ha tobb penzt kersz, ilyen egyszeru. Azert irtam le hogy hatha okul belole valaki, nekem kb. 30 ev kellett mire rajottem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 14:13:49

@diggerdriver: hát én nem úgy látom, hogy a többséget az a réteg alkotná, aki itt él. Plusz ahogy fentebb írta Evain, gyakori jelenség a hazautalás, ami azért elég jól kompenzálja a kivándorlók miatt kieső árukeresletet.

P.Elliot 2015.03.06. 14:15:10

@Mirjam2: Sosem gondoltam volna! Hiszen akkor erdemes lenne meg annak is kimenni 2-3 evre fiatal parnak is es osszeszedni egy sajat lakas arat es visszajonni ha nem volt tervuk kimenni soha! Ha reszletre veszi 15-20 evre akkor az pokoli lekotes, igy meg legalabb egy tehermentes lakas megvan! De tenyleg!

Taxomükke (UK) 2015.03.06. 14:15:18

@Mirjam2: Bentlakásos carerként ezt a pénzt akár egy év alatt meg lehet spórolni.

2015.03.06. 14:15:19

@Saman: Ja igy mar ertem, bocs, ezeket nem tudtam :(((. Oszinten csodallak, en nem vagyok ilyen onfelaldozo tipus - ezt nem ironikusan irom hanem komolyan, en ehhez tul onzo lennek.

P.Elliot 2015.03.06. 14:18:45

@Zka: Hihetetelen! Akkor miert nem megy ki a fiatalsag mar csak azert is hogy osszeszedjen egy ilyenre valot!
En ha ilyen lehetosegem lett volna akkoriban amikor fiatal voltam mar csomagoltam volna!
A tanya? A semmi kozepen? Hat az meg a beke! Nincs szomszed, nincs piszkalodas, csend es nyugalom. Nem mindig hatrany az Istenhatamogottiseg sem!

2015.03.06. 14:19:00

@P.Elliot: Igy van. Es ugyanezert vagyunk mi itt Szaudiban a ferjemmel. 2-3 ev es megvan a lakas Nyugat-Europaban kolcson nelkul. Persze sokan hulyenek neznek bennunket, meg a ferjem baratai is, de mi nem szerettunk volna tobb mint husz evre eladosodni, inkabb ez. A legtobb ember viszont nem ennyire 'vallalkozo kedvu' vagy mobilis, ez Mo.on es mas orszagokban is igy van, inkabb ott probalkoznak ahol vannak, kolcsont vesznek fel stb. Ezt meg is ertem, nem lehet mindenki egyforma.

P.Elliot 2015.03.06. 14:20:40

@Taxomükke: Plane! Egy evet fogcsikorgatva is ki lehet birni ha egy sajat lakas kepe lebeg az ember szeme elott!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 14:20:42

@Herr Géza:

Foglalkoztam családfakutatással, azaz nem a levegőbe beszélek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 14:20:42

@GERI87:

A gazdasági környezet azonban nem valamiféle természeti jelenség. A politika határozza meg sok esetben ezt.

fhdgy 2015.03.06. 14:20:42

@vityo641(AT): Igen, azon agyalok, hogy egy lakóautó és az Adria mentén le-föl, télen délebbre, nyáron északabbra. Egy dolog miatt viszont aggódom is: ha forint még tovább romlik ( ezektől kitelik ), akkor a pénzem, legalább is euroban, egyre kevesebb lesz! Most még nyugdíjasként is elég lenne, de mit hoz a holnap, akarom mondani ezek a fiúúúúúúúúúúúgggg?

fhdgy 2015.03.06. 14:20:42

@Evain: Most éppen Mo.-on. Most már a munkatársak közül nagyon kevesen mennek a gyerekekért, mert a többségnek már csak unokája van, hisz már én is ma-holnap nyugdíjas leszek és valami fúrcsa ok miatt a munkatársak között a fiatalság alulreprezentált. Lehet, hogy ők már külföldön vannak, mármint a fiatalok? Nem tudom. A múlt viszont egészen más. Én 1977-ben kezdtem dolgozni. Hidd el még a 90-es évek végén is jelemző volt, hogy a nőknek munkaidő végén, igen is, el kellett menni. Jó, nem jó? Megint nem az én tisztem senki felett pálcát törni. De ne csak nő-férfi relációról beszéljünk! Sok olyan kollégám volt, aki rettenetesen túlértékelte magát. Szerény tudás, kevéske szorgalom, de nagy öntudat. Én egy dolgot viszont kijelentek: én soha nem kértem fizetésemelést. Inkább vállaltam plusz munkát vagy jobban fizető helyre mentem. Vagy egyszerűen csak hülye voltam, és nem érdekelt a pénz, a szakmát tartottam előrébbre. Mire rájöttem, hogy milyen hülye voltam, hogy nem érdekelt a pénz, azt mondtam, hogy jó, ezt a kis időt már kibírom hülyén is.

2015.03.06. 14:21:18

@Taxomükke: Elhiszem - en 'hagyomanyos' munkara gondoltam, el tudom kepzelni hogy bentlakassal sokkal tobb penzt felre lehet tenni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 14:21:56

@Zka:
Csináljál egy közvéleménykutatást a HA kommentelői között hogy hányan jöttek ki munkanélküliként.
Hányan jöttek ki havi 100ezer alatti magyar fizetés miatt.
Bizony a fizetőképes félmillió hagyta ott az országot.
Én is az alacsony fizetés miatt jöttem de az az alacsony fizetés csak a magyar szakmunkás fizetésekhez volt alacsony.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 14:22:21

@P.Elliot: sokan vannak akik kimennek és visszajönnek mikor megvan a pénz rá, mint a postoló is. Sajnos - vagy nem sajnos - viszont úgy érzem, ez a kisebbség. Az átlagos munkavállaló átlagos fizujából még kifizetett lakással se lehet itt jól élni.

P.Elliot 2015.03.06. 14:24:32

@Mirjam2: Hulyenek neznek? Csak addig amig bennt nem ultok a lakasban. Nagyon jol csinaljatok! Ezt nevezik feszekrakasnak, a madar is azzal kezdi. / kiveve a lusta kakukkot, hehehe/.
Sok szerencset hozza! Merre akartok letelepedni? Anglia?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 14:25:48

@fhdgy: "ezt a kis időt már kibírom hülyén is. "

:DDDD

Taxomükke (UK) 2015.03.06. 14:26:13

@P.Elliot: Nem is feltétlenül kell "fogat csikorgatni" bentlakásos ápolóként, sok esetben inkább unalmas, mint kemény munka. És időnként el lehet menni szabadságra, nem az Északi-sarkon szolgál az ember vagy egy fúrótornyon, ahonnan nehéz elmenni pár napra.

P.Elliot 2015.03.06. 14:30:37

@Zka: De megis jo ha van otthon egy lakas annak is aki nem akar visszamenni. Valamire jo lesz! Nyugdijaskorban, vagy kiadni vagy eladni....Vagy ha ugy alakul hogy muszaj visszakoltozni akkor van hova menni.
Meg azert orokke csak nem lesz igy a gazdasagi helyzet, valamit csak javul annyira hogy ha az alapveto dolgok megvannak akkor erdemes lesz visszakoltozni annak aki nem erzi otthon magat idekinnt!

P.Elliot 2015.03.06. 14:31:46

@Taxomükke: En arra ertettem hogy ha valaki utalja ezt a munkat, mert van olyan is, hogy egy evet ki lehet birni barhol!

SzZoole 2015.03.06. 14:33:13

@diggerdriver: nekünk 3-4 százezer közt volt a havi bevételünk megis eljöttünk,teljesen mas okok miatt.
Ja es nem volt lakashitelunk.

qkuc 2015.03.06. 14:47:14

@Mirjam2: Szerintem az nem ürügy, ha nulla security és minimális audit backgrounddal beraknak egy IT security pozícióba. Ennyit megért, hogy most már arrafelé mehetek, amivel igazából foglalkozni szeretnék és ezt enélkül nagyjából lehetetlen lett volna elérni.

2015.03.06. 14:48:09

Nagyon aktualis es eroteljesen hianypotlo lenne egy ilyen part Magyarorszagon:

hvg.hu/itthon/20150305_Az_egeszet_felulirta_a_szemelyes_hatalmi

En tuti rajuk szavaznek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 14:51:42

@maxval bircaman szerkesztő:
"Komoly embernek saját lakás kell. A bérlakás tinidzséreknek, hippiknek és narkósoknak való."

próbálom valamelyik kategóriába besorolni az ismerőseimet, köztük pl az exfőnökömet, de nem sikerült még.

Herr Géza 2015.03.06. 15:06:36

@maxval bircaman szerkesztő: És a családfakutatásodnak vajh mi köze van a jelenlegi ukrán helyzethez.... Nézd vissza mit írtál.

Shebelle 2015.03.06. 15:08:53

@MagyarJoe: Azt hittem ironikusan értetted. Mivel én is emlitettem a háziállatot egy másik poszt hozzászolásában :)

qkuc 2015.03.06. 15:10:24

@Dragonlady (Bp, Hun): Mármint a tinédzser, hippi és narkós kasztokba? Nekem se az én volt igazgatómat, de ha találkozom vele megkérdezem, :D.

qkuc 2015.03.06. 15:12:34

@Aye aye: Nem tudom, nekem az jött le, hogy tök jól elvan, de harcolni akar és azt itthon nem szeretik. De kinn se volt jó, mert akkor meg magányos, örök külföldinek érzi magát. Ez a patt helyzet? :D

Golf2 2015.03.06. 15:12:45

@fhdgy: át kell váltani a fillért euróra méginkább dollárra és akkor nincs rizikó.

Herr Géza 2015.03.06. 15:14:36

@Evain: Te, a költés az nem a hitel visszafizetése !!! Az nem jelent fizetöképes keresletet. A szülö fütésszámlájába beleszállni sem igazán az a kategória....

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 15:16:41

@Saman: akkor most mar ideje magadra is gondolnod.

Mr Long 2015.03.06. 15:17:31

@charlieharper: "alliberalis rendszer" fasza, eddig csak illiberalis volt, adjal mer meg tanacsot vikinek :)

Herr Géza 2015.03.06. 15:22:29

@fhdgy: No vigyázzunk azért. Európa legtöbb országában nem lehet csak úgy letáborozni a lakóautóval akárhol is. Na meg ahhoz is kell áram, víz minimum, olyat meg leginkább csak fizetös helyen találsz. Horvátország talán még (!) határeset, de nyugatabbra simán kifizetsz napi 10-20 eurót egy egyszerübb "lakóautótáborban" vagy kempingben és ebben sokfelé még az áram sincs benne. Ha összeszorzod, bizony nem sok híja van egy lakásbérleti díjnak akár...
Ha ilyesmiben gondolkodsz, elöször bérelj egyet mondjuk egy hónapra és járd végig a kiszemelt terepet, nehogy utána érjen a meglepi, hogy "anyám, én nem ilyen lovat akartam".

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 15:26:58

@qkuc:
jaja. és mondjuk én se vagyok se tinédzser (sajnos), se drogos, se hippi. és nem szeretnék lakást venni sehol. namindegy.

Mr Long 2015.03.06. 15:28:58

@Aye aye: "ez egy ilyan magyar dolog"
Ez rohadtul nem magyar dolog. Az oslakos kollegaim is azon vannak, hogy lakast vbegyenek, a spanyolok azon vannak, hogy ha hazakoltoznek lakast vegyenek, az olasz kolleganom arra gyujt, hogy majd ausztraliaban vegyen lakast. A frissen vegzett 23 eves kollegam mondta, hogy most minden penzet az onerohoz teszi felre, hogy lakast vegyen. Le kellene szallni arrol, hogy nyugaton csak berelnek lakast, mert nem ilyen maradiak, mint a magyarok. Jah, berelnek, mert nyugaton a magyar arakhoz kepest a nagyvarosokban, foleg a fovarosokban iszonyat irrealis arak vannak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 15:29:48

@Herr Géza: vagy menjen Ázsiába, ott tuti nem basztatják ilyen hülyeségekkel :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 15:30:03

@Ödenburger [Hu/At]:

Ez egy hiteltelen ember. Nagyon szeretne egy kis hatalmat, s e célért bármire képes. Bárminek mondaná magát, csak figyeljenek fel rá.

Amolyan önjelölt hazaáruló, de senki sem akar fizetni neki, mert még erre is alkalmatlan.

Évekig olvastam a blogját.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 15:30:03

@Herr Géza:

A dolgok mély gyökereinek megértéséhez kell. Mint mélyelemzőnek, nekem ez eleve kötelességem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 15:35:00

@maxval bircaman szerkesztő: ez a vélemény számomra garancia arra, hogy a csávónak elvei vannak és kompetens :)

P.Elliot 2015.03.06. 15:39:04

@Dragonlady (Bp, Hun): Hat az tenyleg eros volt hogy a drogos meg a hippi nem vesz csak lakast mert van aki jobban szereti a berletet... ha mozgosabb munkaja van akkor plane nem. Vannak sajat hazhoz ragaszkodo alakok is, a valahai regi idokben amikor a gyerekem kicsike kislany volt, az elso bebiszittere az utcaban egy katona csalad volt, a ferfi ment a bazisra naponta, a no meg bebiszittelt es nevelte a 2 gyereket. Minden helyen masfel vagy 2 evet laktak csak de hazat vettek, amikor menni kellett akkor eladtak es az uj helyen neztek masikat.
Nagyon csodalkoztam mert a koltozes/ a katonasag fizette/ iszonyu sok munkaval jar, mire elhelyezkedtek addigra menni kellett tovabb.
De ok ugy ereztek jol magukat, mindenesetre nekem nagyon furcsa volt!

Mr Long 2015.03.06. 15:41:58

@diggerdriver: Amikor majd csak egy diggerkel, akkor az hivjak, akit megbecsulnek.

Herr Géza 2015.03.06. 15:42:59

Pesti lakásárakhoz és -kultúrához egy kis adalék:

olx.hu/hirdetes/vii-kerulet-32-m2-1-szoba-615-821-ID2tEtw.html#302e138c21

Külön figyelemre méltó a fürdö-WC szellözésének már-már zseniális megoldása. De az építkezési téglarakásnak álcázott elektromos kályha is megér egy misét.
:))))))))))))))))))))))

gyengetölcser 2015.03.06. 15:44:42

@Dragonlady (Bp, Hun): en is probalgatom a skatulyakat, de a baratnom, aki 35 eve ugyanazt a lakast berli, nem akar beleferni egyikbe se...

P.Elliot 2015.03.06. 15:46:42

@Herr Géza: Usaban sem lehet csak ugy letaborozni es ott lakni. Es olyan helyeken ahol megis meg lehet tenni egy darabig, se villany, se rendes ivoviz.
Az autos taborok bere utolso informaciom szerint olyan 30 dollar koruli naponta, persze allamonkent, helyenkent valtozik, ezert van aram, viz es ki lehet uriteni a wc-t.
Vannak kamion piheno helyek ahol be lehet allni ezekkel is de a helyi orszaguti rendor kiszurja ha valaki napokig van ott es meg fogjak kerdezni hogy mi a baj, ha van akkor orvosolja, ha nincs akkor gyerunk tovabb, ez piheno nem lakohely.
Utazni ilyen kocsikkal iszonyat draga a benzin miatt, ebben lakni nem eri meg nyugdijasnak, akkor inkabb valami hely ahol nem draga hotel ami havi berlest ad es onnan tovabb lehet huzni ha az illeto megunja...

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.03.06. 15:49:16

@Evain: @Saman: van némi ellentmondást abban, hogy beletoltál xmillió forintot a családodat segítve, illetve eközött:

"2. Elhagyta az országot félmillió felnőtt, akik tovább csökkentik a FIZETŐKÉPES KERESETET!".

Ergo pont azzal, hogy kimentél dolgozni, jóval többet költöttél Magyarországon, mintha maradtál volna.

Lehet tanulmányozni azt a modellt, hogy hogy néznek ki azok az országok ahol x évjárat eltépett külföldre. Románia vagy Lengyelország hozzánk képest egy évtizednyivel előbbre van e tekintetben. Olyan is van, hogy mi mint "államot helyettesítő krízis intervenciós szolgálat" akkorát besegítünk, mint amikor a Kádár rendszer lakást adott egy kisgyerkes családnak.... Etekintetben van olyan effekt, hogy az álatlunk haza utalt pénzek fogyasztás növekedésként landolnak.

Csakhogy én nem eszek otthon. Nem fogok lakást venni, az álmaim, a napi életmódom elszakadnak otthonról. Sem adófizetőként sem fogyasztóként nem szereplek ott. Ezt neveztem én annak, hogy amikor félmillió ember lelép, akkor ők hány TV előfizetést, telefon előfizetést, vonatjegy árbevétel kietést, cukrázda árbevétel kiesést hagynak maguk mögött?

Amikor kétmillió körüli a piaci oldalon szereplő munkavállalók száma és csak az öregségi nyugdíjasok száma 2.2 millió, akkor azért nem nevezném unortodox üdvtörténetnek azt, hogy a piac elnszenvedi, hogy félmillió potenciális fogyasztó elpárolog! Volt aki ezt "Fairy tales"-nek titulálta, de az a muki bolond!

2015.03.06. 15:54:03

@maxval bircaman szerkesztő:

Ugyan nem ismerem, de nem hiszem, hogy a liberalisbol konzervativva, majd egy ujabb csavarral kommunistava es nacionalistava avanzsalt Orbannal sok hiteltelenebb ember lenne kishazankban... A 6-8 evvel ezelotti onmagat is rendszersen meghazutolja, nemhogy a korabbit. Az a pechje, hogy az internetrol nem igen lehet eltuntetni, miket mondott korabban. Habar gondolom a fideszdroidok ezt is csak az amerikai sziaje konspiraciojanak tartjak, es mar arra sem emlekeznek, amiket a sajat fulukkel hallottak... (Es szandekosan nem hasznaltam a nemzeti-szocialista megnevezest, pedig jelenleg az irja a legjobban korul azt, amit a Fidesz muvel...) Egyebkent meg amiket a Bendek mond, azok viszont jo dolgok.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.03.06. 16:06:43

@fhdgy: Nekem annyi a konnyebsegem hogy Ausztriából indulok...
Itt talan még lessz a nyugdijamnak vasarloerteke...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 16:12:59

@Zka:

Ez már a te bajod. A demokrácia lényege ez: mindenki szabadon szavazhat bárkire.

Én meg ismerem az illetőt, sok dologban még szimpatikus is, de sajnos ismerem...

Evain 2015.03.06. 16:16:00

@Herr Géza: hmmm, gondolom a támogatásra azért van szükség, mert már ott tart a helyzet, hogy a támogatandónak választani kell, hogy vagy eszik, vagy számlát fizet. A kettő nem megy. Ha ebbe sámán besegít a számlával, akkor az egyéb, megélhetéshez szükséges összeget a család magára tudja költeni. Akkor mégiscsak fizetőképes keresletet generálok ezzel? Mert enni ugye kell, tehát kajára meg ruházatra költeni akkor is fognak.
Banyek, nem alszom eleget, hogy nekiálltam sámán fogalmazásán vitatkozni. :)

@fhdgy: mi a különbség aközött, hogy magasabb fizetést biztosító munkahelyre mész ugyanazt a munkát végezni, vagy odamész a főnöködhöz, és megbeszéled vele, hogy a munakerőpiac szerint az általad végzett munka értéke ma x-y sáv között mozog, és te még az x-et sem éred el, nemhogy az tetőt?
Ha nem haragszol, nem fogom szégyelni magam azért, mert megkérdeztem valamit, amire igen volt a válasz.

Ez a senki felett nem akarsz pálcát törni most arra vonatkozik, hogy nem akarod a nőket okolni azért, mert el kellett menniük a gyerekekkel foglalkozni, vagy arra, hogy Magyarországon a nőknek nincs lehetőségük választani a háztartásbeli munkakört, mivel egy fizetésből nem lehet megélni, vagy arra, hogy még akkor is a nő feladata volt a gyerekért menni, amikor mindkét szülő dolgozott?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 16:16:03

Még a kommentek előtt: Egyértelmű, menjél, ha csak tudsz...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 16:24:49

@ChristineK: Miért, abban mi a jó, hogy a lakás ára pár év alatt elcsorog albérletre?Ami jó eséllyel egy szar, lepusztult ingatlan, ami legalább jó drága havonta.
A vett lakást meg mindig elé lehet adni, ha a fele áron, akkor a fele áron, akkor is több jön vissza, mintha béreltél volna, amiből semmit se kapsz vissza...

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.03.06. 16:26:19

@Herr Géza: Nagyon klassz kis konyvet szereztem tavaly...
Egész Európára kiterjedően benne vannak a használható parkolók...campingenk... útszéli kis pihenők...
Nagyon csábító a dolog...
Es természetesen pénzbe is kerül...
De...
Szerintem a mobilitás megfizethetettlen...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 16:26:42

@maxval bircaman szerkesztő: Birka, mindenkit, mindenhogy, aki vállalkozni akar.Elsősorban az állam, másodsorban esetleg az üzleti "partnerek" , harmadsorban a kankurencia, aki egy kanál vízben megfojtana...Csak ennyien.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 16:27:26

@Mr Long (UK): Jól van, nem csak én látom így... :-))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.06. 16:28:12

@Herr Géza: Van egy ismerősünk, aki campingben lakik.
Nem olyan vészes, havi 3-400 frank a placc.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.06. 16:29:55

Kicsit hiányos az írás, jó lenne tudni, hogy mit csinált külföldön, és most otthon.
Ha menni kell, hát menni kell.
A döntés az övé.
:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 16:31:11

@Zka: Ááá, hagyd, úgy látszik ez egy ilyen érthetetlen dolog, hogy nem mindenki akar kidobni az ablakon 80 éves koráig havonta egy kisebb vagyont...

Mr Long 2015.03.06. 16:36:26

@geegee: Multkor vltam lakasnezoben. £890 volt a keco havidija, vagyis ajanlatokat innentol fogadnak (anyatok) a keco egy ketszpobas lakas volt, a piacui ara £170k korul.
Volt ott egy csavo, o is lakast keresett, mert 8 ev utan rajott, hogy dragan berel es sporolni akar... Had ne kelljen nimositani.

Evain 2015.03.06. 16:37:36

@svájci sapka (ch): érdekes, én a kiköltözésem harmadik évéig lázban éltem, hogy aki tudok, kicsábítsak, aztán kezdtem rájönni, hogy nem mindenki éli meg így a határátkelést.
Másképp fogalmazva, csak azért, mert én a tőről letépve és máshová ültetve kihajtottam, és tán még a földlabdás facsemete is megmaradna, ha kivinném, a 100 éves tölgyet átültetni már nem tudom.

Mr Long 2015.03.06. 16:39:42

@geegee: Azert ketlem, hogy mas orszagokban a kankurencia nem dolgozik a tobbi ellen.

Mr Long 2015.03.06. 16:40:43

@Mr Long (UK): persze a sporolas azt jelentette volna, hogy ebbe a lakasba koltozik...

Ladislav 2015.03.06. 16:45:05

"Ha becsületes munkával szeretnék érvényesülni, az itt miért nem megy? Vajon újra nekivágjak most már egy teljesen másik élethelyzetben a világnak, vagy elégedjek meg azzal, hogy megváltoztattam a lehetőségeim, és maradjak a fészkemben?"
Egy szóval: Hajrá!

u.i.: Természetesen mindenki a saját múltját, életét, körülményeit ismeri, ezért ne hallgass senkire, csak saját magadra.

Ladislav 2015.03.06. 16:46:00

@diggerdriver: Van benne valami.
kepkezelo.com/images/hewir10ivjl7qwr5tmcc.jpg

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.06. 16:46:01

@Evain: Ez így van. Tágas családomból csak én léceltem le, senkinek nem jutott eszébe, hogy kövessen.

Muscari 2015.03.06. 16:49:19

Menjél, posztoló, mit veszíthetsz?

Majd elolvasom a kommenteket, kíváncsi vagyok, hogy mi a szakmád. Remélem itt vagy!

Sanz 2015.03.06. 16:49:37

Azért a lakás vs. albérlet kérdésben ne felejtse el senki a banknak fizetendő kamat díját (ha mortgage is van), a lakás fenntartásának díját (ha üresen is áll), stb.
Plusz viszonylag illikvid vagyonról van szó, ami sose jó. Egyedül a saját lakásban lakáskor tudom azt mondani, hogy jobban megéri, de ahhoz egy olyan munkahely kell, ahol az ember x évig marad.
Mindegy, elég összetett egy kérdés ez, főleg a nagyobb összegű befektetés miatt.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 17:18:30

@Ödenburger [Hu/At]:

Magyarországon egész pártok változtattak radikálisan nézeteiken, a Fidesz ez alól nem kivétel, de nem is valamiféle sajátosság.

Eleve ez nem furcsa nemzetközileg se, de különösen nem az egy olyan országban, ahol évtizedekig nem voltak pártok.

Gondolj csak abba bele, hogy a 2 rendszerváltó nagy párt, az SZDSZ és az MDF milyen változtatásokon ment keresztül a kezdettől a megszünésig.

Igen, a Fidesznek nagyjából 4 időszaka volt: 1988-1993, 1994-1997, 1998-2011, 2012-2015. Csak a hülye tagadja ezt.

A Fidesz természetesen nem nemzetiszocialista, ez ostobaság.

GERI87 2015.03.06. 17:18:30

@maxval bircaman szerkesztő:

Valóban, de ha átültetnéd magyar környezetbe mindazon törvényeket, rendeletek, jogszabályokat amik nyugaton jobbak, itt akkor sem lenne egycsapásra minden jobb!

Az emberek képtelenek lennének ehhez gyorsan alkalmazkodni és kihasználni, mert nem ők teremtették meg, nincs mögötte akarat és közmegegyezés..

MO-on azért vannak férgek hatalmon, meg szar törvények, mert az emberek, a társadalom nem tudott jobbat kitermelni..

Ahhoz hogy minimális szinten is felzárkózzunk vagy javuljon a gazdaság, évtizedeken át tartó politikai konszenzusra és stabilitásra (hitelességre, kiszámíthatóságra) valamint társadalmi támogatottságra lenne szükség. Ez itt eddig nagyon rövid ideig volt meg!
Eltelt csupán 20 év a rendszerváltás óta, de 2010-ben már is jött az "unortodoxia"...
"meg hogy nem működik nálunk a nyugati modell".

Azért nem működik mert eleve nem is akarták hogy jól működjön...csak a rablás, mutyi megy...az emberek nem tapasztalták meg milyen az ha működik.
Ezért azt hiszik hogy nem működik, nem jó..a politika meg ehhez asszisztál.

Ha meg már "természeti jelenség":
A konkrét földrajzi fekvés és a főbb kereskedelmi útvonalak holléte is befolyásolja a lehetőségeket. pl van e tengerpart? és ha igen akkor hol?

De legfőképp az emberek és a mentalitásukon múlik az egész:
Ha az albánokat meg a hollandokat felcserélnéd, az albánok nem sok mindent tudnának kezdeni a helyzettel, a kiépült infrastruktúrával, a nemzetközi tengeri kereskedelemmel stb.
Nem lenne olyan széles polgári réteg aki működtetni tudná a rendszert, kitermelné a magas "holland béreket" az albán munkásnak..

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 17:18:30

@Ödenburger [Hu/At]:

Amit Béndek mond, az egy budapesti liberális szektaszöveg felújított verzióban. A lényege: minden szuper, csak még lelkesebben kell utánozni a nyugatot. Ami Béndekben új - és ezért utálják őt a ballib megmondóemberek -, hogy pár kulcskérdésben, mely a magyar ballibaság axiómáját jelenti, határozottan "jobboldali", pl. a támogatja a határontúli magyarokat, nem szidja a kereszténységet, nem gondolja, hogy liberális cenzúrára van szükség, stb.

Engem akkor tiltott ki örökre összes honlapjáról, fórumáról, amikor angol nyelvű paródiát tettem közzé róla: bircahang.org/declaration/

GERI87 2015.03.06. 17:18:30

@maxval bircaman szerkesztő:

Én mindig is azt mondtam hogy MO-on is nyugati értelemben vett - gazdaságilag is - jobboldali pártra lenne szükség a változáshoz.
De az emberek, választók nem akarják.
Demokráciában meg ugye nehéz (nem lehet) évtizedeken át kormánypártnak (méghozzá erős többséggel) maradni úgy, hogy nem támogatják a választók.
Márpedig hosszú időre lenne szükség ahhoz hogy eredménye is legyen.

Lehet az Orbáni, Putyini (Kádári) utat követni, az embere többségének talán tetszene is....de abból nem lesz életszínvonal növekedés.
Sőt semmi jó nem lesz hosszútávon.

A "kisebbik rossz" még mindig a nyugat, a meleg lobbijával, meg az ukrán nácijaival együtt..

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 17:18:30

@Sanz:

A dolognak van egy alapvető pénzügyi oldala: a bérlés pénzkidobás.

Ezen kívül nem csak pénzügyek vannak az életben. Márpedig a normális emberi élethez kell a saját lakás, ez így van az őskortól. Minden más amolyan liberális, gyökértelen, percember életmód. A bérlakásbeli életmód valahol a narkokommunában csoportszexelés light verziója...

Aki bérel, az azt mondja: nem tekinti pillanatnyi lakóhelyét állandónak.

A magyar határáttörők bérlakásmániájában én azt érzékelem: nem szeretnek külföldön lenni, ezért direkt nem eresztenek idegen földön gyökeret. A lelkük mélyén haza akarnak menni, bármennyire is tagadják ezt. Tulajdonképpen a "szeretem Magyarországot" titkos üzenetet vélem kiolvasni a folyton és fennhangon hangoztatott bérlakás-fetisizmusukban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 17:23:41

@maxval bircaman szerkesztő: Ja, persze.Valszeg egy percet se vállalkoztál eddig Magyarországon.

Csak ennyit ajánlanék a figyelmedbe.

index.hu/gazdasag/2014/12/08/hunguard/

A cikk alcíme a legbeszédesebb: Vállalkozni Magyarországon?Ön megőrült??

:-|

négyzet 2015.03.06. 17:27:42

Nem tudom, Miskolcra vagy környékére ment-e vissza a posztoló, mindenesetre nem csak ott ilyen sz@r a helyzet, hanem vidéken szinte mindenhol, Pest és néhány é-nyugati megye kivétel. Ami az eü-t illeti, egyszerűen nem tudom elhinni, miért jó megvárni, amíg egyszer összeomlik az egész. Pedig így az lesz.

Minket a vállalkozások ellehetetlenítése fog elüldözni újra, mert ahol így mennek a dolgok (index.hu/gazdasag/2015/03/06/family_frost_azt_szeretnenk_ha_nem_is_leteznenk/) ott nem akarunk újra vállalkozni. Viszont amúgy nagyon szeretnénk saját vállalkozást, mert vannak rá ötleteink. Majd máshol értékelik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 17:33:19

@maxval bircaman szerkesztő: "aztán team leadernek, aztán hejmiakőatyámtyúkjának (hi, what is the stone mother chicken),"

Na, bazz, miért nem inkább ilyeneket mondasz...?
:-)))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 17:45:51

@ChristineK: Minden lakást el lehet adni, csak annyiért kell kínálni.Ha valóban olyan szuper az az új állás, akkor simán megéri.Ha meg mégsem, akkor nem kell váltani.
Illetve az ember egy idő után eljut arra a szintre, hogy nem fog jönni jobb állás (értsd több fizetés), illetve nem csak a pénz számít.
Mi eljutottunk erre a szintre, ezért vettünk inkább lakást.Ha meg mégis váltani kell, akkor eladjuk és kész.Nyilván ezt is érdemes figyelembe venni, hogy egy elmaradott térség zárt zsákfalujában nem veszünk házat, hiába kerül fillérekbe.Vagy elfogadjuk, hogy eladás nélkül kell költözni és ott marad a ház az enyészet sorsára.

Mint például Detroitban a válság után, épp most nézegettem ezeket, fantasztikus és döbbenetes egyszerre:

www.goobingdetroit.com/

A guglimapsz segítségével vissza lehet nézni, hogy milyenek voltak ezek a házak, amikor még lakták őket.Elszomorító egy sors.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 17:48:37

Aki tudja, télleg, meséljen már: Miért maradtak ennyire magukra ezek a házak?Oké, azt sejtem, hogy nem tudták fizetni a hitelt.De Magyarországot sokkalta keményebben rázta meg a válság, ott is sok hiteles lakás bukott be, de nem voltak ekkora mennyiségű magára hagyott ingatlanok.Illetve akik itt laktak, hová költözhettek?Ha tömegesen mentek máshová, akkor ott nyilván felfelé mentek az ingatlanok árai egy idő után, nem?Szóval valahogy fura az egész.Kintiek, hozzáértők, vélemény?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 17:49:34

@geegee:

Azt is mondhatnám: a külföldi lakásbérlés és a bérlakás dicsőítése a kitántorgó magyar által egyfajta spontán, elnyomott segélykiáltás: "haza akarok menni!".

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 17:49:34

@geegee:

Két üzlethelyiségem volt Mo-on 2001-2006 között.

Szarul ment, de a legkevesebb akadályt a jogszabályok okozták.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 17:49:34

@GERI87:

Igen, a gazdasági jobboldaliság jó út, de nem úgy, ahogy ezt elképzelik sokan.

A Fidesz legnagyobb hibájának én azt tartom, hogy a hatalmas többsége ellenére sem mert hozzányúlni pl. az adóügyekhez. Jól kezdtek (egykulcsos adó), majd abbahagyták.

svédnyugger 2015.03.06. 17:49:34

@maxval bircaman szerkesztő:
Ahhoz, hogy lakást vegyél nyugaton, azért kell minimum 2 évi spórolás. Itt 15% készpénznek kell lenni, azonkívül legalább 1 évi munkaviszonynak, hogy hitelt kapjál. Ez azt jelenti, hogy egy friss kivándoroltnak mindent átgondolva legalább 5 év, mire eldönti, hogy milyen lakást/házat hol vegyen. Ennek semmi köze a visszavágyáshoz.
Ha jól választasz, akkor sohasem minuszos az ingatlan vásárlás hosszútávon. Még egy ami mindig haszonnal jár, legalábbis itt - a hajóvásárlás. Eddig mindig kerestem rajta.

jomtom 2015.03.06. 17:49:51

Kiváncsiságból elmentem Budapest új belvárosának kinevezett cordia (8. kerület, Corvin negyed) épülő házában hirdetett lakásokról érdeklődni. 42-44 nm, 1 bedroom, 27-32 millió Ft, 20% beugróval. Havi közös költség 30 ezer, plusz a saját fogyasztás. 15-20 percet ültem a recepción, azalatt 5-6 bejövő hívás volt, mind angol nyelvű.

Április második felében kezdődne az ausztriai munkám, de fiam érettségije miatt májusig itthon leszek, mert vállalkozásunkat valakinek vinni kell. Közben érlelődik a "B" terv is, a németországi bővüléshez.

Mr Long 2015.03.06. 17:54:18

@geegee: Azt nem ertem, hogy ha a bank elveszi a hazat akkor miert nem adja el inkabb szarert-hugyert, ami meg mindig tobb, mint hagyni a picsaba a hazakat eltunni.
Azert erdekelne milyen keco volt az, ami egyszer csak eltunk az egyik kepen es egy bokor, majd sok bokor lett a helyen.

GERI87 2015.03.06. 17:59:34

@maxval bircaman szerkesztő:

"lényege: minden szuper, csak még lelkesebben kell utánozni a nyugatot. "

Ami nekem ebből a HVG cikkből lejött az inkább pont az hogy nem szuper semmi sem, szerinte sem működőképes ami lett, illetve az elmúlt 20-25 évben nem sikerült megteremteni az alapokat ! (és amit helyette akar a Fidesz az sem jó).
Vagyis az "utánzás" nem sikerült, a baloldallal és a Fidesszel pedig nem is fog, ebben ellenérdekeltek ugyanis.

Nem tudom mennyire hiteles az ürge, de amit mond az nem hülyeség.
Ez nem elsősorban nyugatmajmolás, hanem logikus és reális lépés...lenne, ha be lehetne itt vezetni, vagyis akarnák a választók, de hát nem akarják...még.

"Ami Béndekben új - és ezért utálják őt a ballib megmondóemberek -"

Szerintem inkább azért van okuk utálni mert a baloldal is csak tovább akarja vinni a bevett szociális demagógiákat, miközben lopni, mutyizni akar....semmi okuk tehát azok mellé állni, akik ezt nem akarják!

KanáriHajni 2015.03.06. 18:03:12

@fhdgy: szerintem király vagy, vedd meg az utazó otthont és élj nagyon boldogan! Tervem/álmom ugyanez, csak egy kis vitorláshajóval, de az még nem mostanában lesz.

Lakásvásárlás témában szerintem nagyon egyszerű a dolog, nyilván jobban megéri megvenni, ha ugyanott élsz évtizedekig, ha meg mobil akarsz maradni, és/vagy ráadásul nincs egyben annyi lóvéd, akkor bérelsz. Mindemellé még bejön a fészekrakó alkat típuskérdés is, van akinek egyszerűen nem fekszik a kégli vásárlás, fölösleges röghözkötésnek érzi, a másik pedig saját otthon nélkül úgy érzi, csak lóg a levegőben...

Posztolóhoz is szólva pedig: úristen, megőrültél, minek mentél oda vissza, azonnal kerekedj fel! :-)

négyzet 2015.03.06. 18:08:10

A posztban feltett kérdésre válaszolva: ha a posztoló megteheti, szerintem érdemes lenne szétnéznie más országokban, más angol városokban turistaként. Már annyiszor leírtam: kapcsolatkezdemények szerzésére couchsurfing. Igaz, hogy több időráfordítás, mint hotelben szobát foglalni, de ha belefér, miért is ne? Ennek eredményeként elkezdenek ismerőseink lenni adott városban, tippeket kapunk, közös kajálás stb, eleve olyan élethelyzetek, amik magukkal hozzák a további ismeretség lehetőségét. Persze nem mindig sikerül jó hostot kifogni, én is jártam már úgy, hogy mégsem voltunk egy hullámhosszon, bár az adatlapja olyannak tűnt, de hát ezért kell elosztani a dolgot, mindenhol csak 1-2 éjszakát maradni. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a couchsurfing nem hotelszolgáltatás, arra ott van az airbnb... de annak kapcsolatépítő jellege nincs.

2015.03.06. 18:18:31

@diggerdriver: +1, pont azok mennek el jellemzoen akiknek Mo.on is volt munkajuk (nekem is volt, mas kerdes hogy nem lehetett belole megelni).

2015.03.06. 18:21:59

@Sanz: Dehogy illikvid, csak megfelelo meretut (nem tul nagyot) kell venni jo helyen. A pesti lakasomat par eve kb. ket honap alatt adtam el, raadasul telen, amikor allitolag lassu az ingatlanpiac. Tobb mint tiz evig volt az enyem, azalatt berleti dijat kaptam, az erteke emelkedett, anyagilag abszolut megerte. Es veszhelyzet eseten lett volna egy hely ahol ingyen lakhattam volna.

négyzet 2015.03.06. 18:22:11

15 éve lakom albérletekben, és szerintem Magyarországon szar albérletben lakni. Kedvencem a témában: geccodejoakecod.tumblr.com/
Kivéve, ha ismerős lakása, amit nem akar használni jóóóóó sokáig. De nekem ilyen nem igazán jött össze. Ezért nagyon sok albérletem volt, regényt tudnék írni belőle.

De az van, hogy mégis életem legjobb döntése volt, hogy 8 évvel ezelőtt mégsem vettem meg a kinézett lakást. Most anyagi csőd lenne, és utálnám (akkor még nem ismertem annyira a bp-i kerületeket). Plusz Magyarországon a lakásvásárlókat is folyton át akarják verni, látom, mert a mostani albinkat épp eladni készülnek, és olyan dolgok hangzanak el, hogy csak pislogok... ha van mód, én azért felhomályosítom a vevőket, mert én érzem magam szarul, hogy a fülem hallatára hazudnak a jól szituált főbérlőink (illetve lakástulajék).

Vannak azért országok, ahol viszont nagyon szívesen lennék továbbra is albérlő (Mo-n meg amúgy is így marad a dolog), olyan országokban, ahol nem csak magánszemélyektől lehet bérelni. Az ilyen félig-meddig önkormányzati tulajdonú cégek által kiadott lakásokat egyes helyeken sorban állással meg lehet szerezni és onnantól jóformán élethosszig bérelni. Bérlési jogot lehet venni lényegében, ami sokkal kevesebbe kerül, mint venni egy lakást, és az ember úgy rendezi be, ahogy akarja, oda üt szeget, ahova akarja, oda bejelentkezhet (mert Mo-n még ez is probléma). Ha itthon maradunk valamiért, akkor csak házvásárlás jönne szóba, csak hát arra sosem lesz pénzünk, amíg itt élünk :D

2015.03.06. 18:26:20

@Mr Long (UK): +1, ez tenyleg igy van. Pont az a magyar dolog hogy ebben hisznek hogy 'nyugaton' nem akarnak az emberek lakast venni. Ez a tevhit szerintem foleg azert alakult ki mert Nemetorszagban, ami egyedi eset ilyen szempontbol, valoban nagyon sokaig inkabb bereltek az emberek akkor is ha vehettek volna sajat ingatlant, azonban ez az utobbi evekben ott is valtozoban van.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 18:28:21

@négyzet: az EÜ már rég összeomlott. Csak mivel nem épület, így az összeomlás nem jelenti azt, hogy nem működik többé, hanem csak azt, hogy gyalázatosan szar. Ha szerencséd (vagy pénzed) van, jól ellátnak. Ha nincs, akkor egyáltalán nem látnak el.

qkuc 2015.03.06. 18:30:15

@geegee: Detroit pár éve csődbe ment, képzeld milyen vidám az élet, ha a közművek nem működnek. Voltak olyan városrészek, ahol posztapokaliptikus stílusban éltek/élnek az emberek.

www.usatoday.com/story/money/personalfinance/2013/12/02/19-facts-about-detroit-bankruptcy/3823355/

2015.03.06. 18:30:57

@P.Elliot: Koszonom a jokivansagokat! Hat letelepedni nem tervezunk :), de az a terv hogy a lakas ki lesz adva, legalabbis az ev nagy reszeben, es mi a berleti dijbol elunk Azsiaban telen, Angliaban nyaron. Persze azert dolgozni is tervezunk meg valamennyit, pl. nyari tanfolyamokon Angliaban (jelenleg angoltanarkent probalunk penzt keresni, remelhetoleg ez a jovoben is fenntarthato).

DieNanny CH 2015.03.06. 18:34:26

@P.Elliot:

"A tanya? A semmi kozepen? Hat az meg a beke! Nincs szomszed, nincs piszkalodas, csend es nyugalom. Nem mindig hatrany az Istenhatamogottiseg sem!"

Mo-on az istenhátamögött-től még jóval innneni helyeken sincs villany, és sz@r az internet. Út meg pláne nincs.
Egy ismerősöm 2000 körül jutott áramhoz, előtte 20 évig nélküle éltek. 5 km-re tőlük már egy szomszédjánál volt, ott tárolták a fagyasztót a kajával. Ha kellett valami, ugrás a traktorra - mivel út nincs, így semmi más nem tud közlekedni a 60 cm-nyi vízben belvízkor.
Áramfejlesztőt mosáshoz, vasaláshoz, porszívózáshoz használtak...
A mi tanyánk 2 település között van, 2 km-re a városhatártól, de egy youtube 4 perces videót a mobilnettel 10 percig tölt be.

Észrevettem, hogy azok gondolják idillinek a tanyasi létet, akik még sosem éltek benne...

GERI87 2015.03.06. 18:34:57

@maxval bircaman szerkesztő:

A Fidesz nem akar gyökeres változást.
Gazdaságilag nem jobboldaliak.
Az egykulcsos adó jó ötlet, de ennyi nem elég...pláne nem jellemzi őket...azóta rengeteg mindenben bebizonyosodott hogy közelebb állnak a tekintélyelvű atyáskodó kádár modellhez mint bármi máshoz...
A Fidesz nem akar versenyt, átláthatóságot, többpártrendszert, öngondoskodó polgárokat, tőkeerős középosztályt, tanult, művelt értelmiséget stb...semmit ami jobboldali (Egyedül csak a nacionalizmust).
Ez mind csak nyűg nekik, hátráltatja őket a pénzszerzésben és a hatalomban.

A hintapolitikával se lenne semmi baj, ha gazdasági szinten maradna.
Orbánnak ez nem megy mert az érzelmek vezérlik: ha nyugaton megdorgálják akkor keletre megy hátba veregetésért.... ösztönlény.

svédnyugger 2015.03.06. 18:34:57

A magányosságra nem jó megoldás csak a magyar kapcsolatok ápolása, inkább vegyél részt valamilyen közösségi életben, klubban - érdeklôdéstôl függôen. Persze ehhez elég jó nyelvtudás kell. A másik jó kezdés a sport vagy a mûvészet.

négyzet 2015.03.06. 18:41:23

@GERI87: amíg Orbán van a Fidesz élén, addig biztos így is marad. Mert Orbán nem hisz az intézményekben, a szakértelemben, miközben ezek a jóléti országok jó működésének titkai, a jól működő intézményrendszer például. Ő csak egyes emberekben hisz, a seggnyalóinak, a körülötte lévő érdekembereknek, és azt hiszi, hogy ki tudja válogatni ezekből, ami "jó", mintha ő maga mindenhez értene.
Mindenből, de a külpolitikából is ez jön le, kézi vezérlés egy kontár kezében: index.hu/belfold/2015/02/23/orban_megertette_az_oroszbarat_magyarorszag_elszigetelodott/

négyzet 2015.03.06. 18:43:35

@Zka: a mama most került kórházba, élesben látjuk, hogy mekkora szar az egész. Igazából lehet, hogy itthon jobb lenne neki, mert ott sem történik semmi.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 18:45:29

@jomtom: ja ez az év poénja, az állami, szigorúan piacidegen foglalkoztatás véget vet a szocializmusnak. Viktorka, legközelebb eggyel kevesebb csíkot szippants fel, mert már nem bírod! :D

négyzet 2015.03.06. 18:45:51

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nos igen, nekünk is volt egy tanyánk... nagyon romantikus, max nyaralásra.

négyzet 2015.03.06. 18:46:52

@jomtom: az első mondat elég volt :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 18:53:17

@fhdgy: Főhadnagy úr, egymagában az embernek talán télleg az a legjobb megoldás.Én is simán azt választanám...Főleg, ha szeret utazgatni... :-)

Mr Long 2015.03.06. 18:53:23

Na akkor mi a verdikt?
Erdemes pecot venni Mon, vagy mashol?

Jotanacs, ne bizz az amazon masnapi kiszallitasaba, mert megbizhatatlanok. Legalabb a felarat visszafizetik...

Herr Géza 2015.03.06. 18:56:43

@vityo641(AT): Nem ellene szóltam én sem, söt... Csak hiú ábránd azt hinni, hogy veszek egy lakóautót és utána már csak benzin kell bele, de az is csak akkor, ha tovább akarok állni. Én is voltam lakóautóval nyaralni (föszezonban már a bérleti díja se kutya...), de csak kapkodtam a fejem, hogy speciel Franciaországban egy-egy jobb kempingben annyiba került egy éjszaka (3 embör+lakóautó+áram+víz), hogy abból már egy olcsóbb szálloda/fogadó/panzió kijött volna (és akkor még a autóbérletet nem is számoltam bele). Ha meg internetet akartunk uram bocsá, akkor az "természetesen" fizetös volt, a rekordot a 7 €/órás kemping vitte...(kb. betárcsázós sebességgel). Szóval alles zusammen a kaland/élmény miatt szuper volt, de pusztán anyagilag lett volna néhány kedvezöbb alternatíva....
Persze más a hosszútávú bérlet, föleg szezonon kívül, de azért nem élnék éveket (föleg vén f@szként) egy valljuk be igencsak kényelmetlen lakóautóban ("fürdöszoba" 1 m², igaz a budin ülve egy füst alatt zuhanyozhatsz is...megspórolod a slózipapírt :D).
Vagy deluxe lakóautó, de az használtan is veri néhány ország kisebb lakásainak árát... (Amit kinéztem -ha nyernék a lottón alapon-, az 800k € újonnan ... :DDDDD)

GERI87 2015.03.06. 19:10:21

@négyzet:

"amíg Orbán van a Fidesz élén, addig biztos így is marad."

Orbán azt csinálta mint anno Ceaușescu: hozzá hű seggnyalókat válogatott ki - ahogy írtad is - ezek meg nem merik, tudják leváltani mert semmihez sem értenek...még akkor sem ha rájönnének hogy baj van, mert kölcsönösen függnek egymástól.
Vagyis addig lesz Fidesz amíg Orbán van az élén, utána vége, kész.
A Fideszt nem érdemes megreformálni, menjen a levesbe.

fhdgy 2015.03.06. 19:10:21

@Evain: Több féle ember van. Volt olyan,akinek tényleg menni kellett pl. a gyerekért, de volt olyan is, aki szerintem inkább rájátszott. Mivel mégsem lehetek abszolút biztos, inkább nem török pálcát senki felett.

Abban az időben, aki fizetésemelést "kunyerált", megvetés tárgyává vált. Aki elment, megmaradhatott jó barátnak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 19:16:34

@diggerdriver: Télleg, odakint ez a hivatalos megnevezés, hogy diggerdriver?Vagy ez csak a munkaköri szleng?

DieNanny CH 2015.03.06. 19:18:32

@Dragonlady (Bp, Hun):

Én is elgondolkodtam magamon.
Szerintem én tinédzser vagyok.

(Ismer bárki is olyan tinédzsert, aki bérlakásban lakik?)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 19:19:10

@geegee:
Ez szeleng. Olyan mintha otthon azt mondanám markolós.
Én a papírokra vagy azt írom hogy 360 operátor vagy machine operator vagy machine driver.
A jelenléti ívre csak annyit hogy 360.

**mimi** 2015.03.06. 19:21:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

:)))))))))))))))))

figyelj, mi a barátokkal beszélgettünk nem régen, és megállapítottuk, hogy bizony gond lesz nyögdíjas éveinkre, mert nem fogunk tudni egy lakást fenntartani egyedül, meg még megélni is....de majd újra összebútorozunk, mint fiatal korunkba...akkor se ment , öreg korunkra se fog menni...ez van

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.03.06. 19:36:22

@Herr Géza: akkor erre...
bocs a lakóautora visszaterve..
nyaron görögországba akarok meni a három gyerekemmel...
es nincs az az erö ami visszatarhatna... :)
szivesen venneém egyébként a tanácsaidat...

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.03.06. 19:39:44

@KanáriHajni: merjünk nagyot álmodni...(bocsi)
legyen egy WOMO és egy hajó (természetesen vitorlás) is...
egy egy hét na esetleg kettö válogatásával...

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 19:40:22

@Herr Géza: ez tok atlagos pesten
Az meg egy tomegkalyha.pont

Herr Géza 2015.03.06. 19:40:26

@**mimi**: Kívánságod parancs. Ennek ára 940.000 €-ról indul.....

www.volkner-mobil.com/perfgal2.html

**mimi** 2015.03.06. 19:42:24

@Herr Géza:
azáldóját!!!!!

ez kell nekem!!!!! :))))

ebben szívesen zuhanyoznék akár a wc-n ülve :)))

KanáriHajni 2015.03.06. 19:50:55

@Herr Géza: Olyan helyeket is találhatsz viszont, ahol évezredekig ellehetsz ingyen, továbbá nem a melletted parkoló másik családot nézed, hanem a tájat, amiért végülis ezt az egészet érdemes csinálni. Az autót feltölteni pedig bemész a benzinkútra időnként...
Nyaralásnál szerintem más, mint életvitelszerűen, egyszerűen azért is, mert értelemszerűen az ember a nyaralásából a legjobbat akarja mindig kihozni és nem vesztegeti az idejét keresgélésre, és általában annyira spórolni sem akar.

KanáriHajni 2015.03.06. 19:53:34

@vityo641(AT): Simán, errefelé 10-12 ezer dolcsiért kapsz egy használható hajót, amin kettecskén eléldegélnénk, persze az ilyeneken mindig sok a meló, és kell hozzá tartalék pénz is, hogy amikor elromlanak a dolgok, egyből cserélhesd, de mégsem olyan elérhetetlen álom, szerintem. Tudom-tudom, akkor most jön a kikötői költség. :-)

fhdgy 2015.03.06. 19:54:07

@geegee: Tulajdonképpen az utóbbi időben szinte "állandó " jelleggel útközben vagyok. A mostani városban négy éve lakom. Ha kérdezik miért vagyok itt, viccesen azt mondom, "csak útközben" vagyok itt. Otthon érzem magam Horvátországban ( bár nem beszélem a nyelvet ), München a szívem csücske ( ott csak hat évig voltam útözben ), Braunschweig ( 18 hónap ). Ha nem lenne orbanisztán, Somogy lenne a célom. Ha szabadon választhatnék, Horvátország, Németország és Somogyország között lennék útközben. Bocs, erről annyit mesélhetnék, de most tableten nem az igazi!

fhdgy 2015.03.06. 19:54:07

@Herr Géza: Köszönöm szépen a támogató figyelmeztetést. Még nem profin, de próbáltam körbenézni a neten. Összességében hasonló árakra találtam, talán egy hosszú bérlés teheti olcsóbbá. Kb. havi 400 EUR beférne a költségvetésbe. 2016 tavasza lehetne az indulás.

Herr Géza 2015.03.06. 19:56:09

@vityo641(AT): Kívánságod parancs.... De nem vagyok nagy Experte a téren. Görögországban voltam soxor, de egyszer sem lakóautóval, tehát lakóautós országspecifikus ötleteim nincsenek, max. általánosak... :D

Quercus a favágó 2015.03.06. 19:58:05

@charlieharper:

Ajaj......így nem fognak itt szeretni.

Egyébként köszönhetően a "rendkívül demokratikus" UK választási rendszernek, a Labour valószínűleg nyerni fog.

SzZoole 2015.03.06. 20:02:50

@Mirjam2: Gondolom London valamelyik normalis reszen szeretnetek lakast venni.Alberletbe ki adni nagyon konnyu,feldobsz egy hirdetest es ra 5 percre szazak ugranak ra,ez is ok.
De azt,hogy fogjatok tudni megoldani,hogy teszem fel majustol szeptemberig Ti lakjatok es szeptembertol majusig meg kiadjatok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 20:05:00

@maxval bircaman szerkesztő: Ok.Akkor csak máshogy éltük meg a dolgokat.engem mélységesen felháborított, hogy egyéni vállalkozóként a ki sem termelt jövedelem után is adót kellett fizetni...Ilyen szerintem a világon sehol nincs.És ezt még tetézték a visszamenőleges, állandóan változó joxabályokkal...
Ehh, inkább hagyom is, csak felhúzom magam...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 20:11:05

@Mr Long (UK): Igen, érdekes dolgok ezek, valszeg máshogy megy a hitelezés odakint.Felteszem, hogy lefoglalhatta a bank és kidobhatta a bérlőt.Csak így meg viharos gyorsasággal értéktelenedik az ingatlan, viszont ha lakják, akkor valamennyire karbantartják is, legalább hogy ne essen be az eső, meg ne fújja be a szél a havat a betört ablakon keresztül...Szóval nem biztos hogy egyértelmű előny, ha kibaxxák a bérlőt...De majd hátha valaki kinti megírja.

SzZoole 2015.03.06. 20:12:48

@Herr Géza: Ha az a regi SLS-t is adjak hozza siman vennek egy ilyet en is:)))
Egyenkent igy felszerelve adjak a buszt?Nem az autora gondolk hanem berendezesi targyakra tv-k agyak zuhanyzo stb.stb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 20:12:59

@Mr Long (UK): A romos házakat meg előbb-utóbb eldózerolják, ami érthető.Ne szaporodjanak el a patkányok, csótányok, stb.
Gondolom én...

fhdgy 2015.03.06. 20:13:28

@geegee: Bocsi, de kérhetném, hogy tegeződjünk? Bár már nem vagyok mai palacsinta, de jobb lenne. Különben is, miről álmodik egy fiatal hadnagy? Hát arról , hogy tábornok lesz! És miről álmodik egy öreg tábornok? Hát hogy fiatal hadnagy lesz, hacsak egy éjszakára is.

DieNanny CH 2015.03.06. 20:13:40

@maxval bircaman szerkesztő:

Én sem vagyok bérlakás-fetisiszta, de bár béreltem volna inkább 8 évvel ezelőtt!
De inkább vettem egy 2 szobás házat, amihez felvettem 7 milliós kölcsönt. Abból visszafizettem már 7,2 milliót, de még hátravan 9 millió.
16,2 milliót soha nem fog érni - vagy talán a futamidő végén, 2027-ben -, eladni meg nem tudom, mert csak az utcában tizenvalahány házon pár éve rajta van az "eladó" tábla.
Ha béreltem volna egy kétszobás lakást, az havi 40 ezer, és semmit nem emelkedett volna. 8 évre számolva az 96 hónap. Még 4 millió sem lenne.
Úgyhogy nem lehet kijelenteni, hogy te tudod előre, melyik a hülyeség.

SzZoole 2015.03.06. 20:15:03

@Dragonlady (Bp, Hun): Mar ilyen koran tanitod a szep beszedre a kiss Bruce Lee-t?:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 20:19:57

@Zoole[uk]: hát ez illik egy gruppenszexelő, drogfüggő tinédzserhez, nem?

nekem semmi bajom azzal, ha valaki lakást vesz. sőt, simán megértem.
de hogy miért kell lehülyézni meg egyéb módon nyíltan sértegetni azokat, akik bérelnek, mert nekik meg személy szerint valamiért így jobb, azt nem értem. (nem te voltál, Zoli.)

Quercus a favágó 2015.03.06. 20:24:12

@maxval bircaman szerkesztő:

Én Kádár alatt kezdtem a vállalkozást(1986). Ő nem arról volt híres, hogy élt-halt a maszekokért, de békén hagyott bennünket. Aztán jött a gengszterváltás,meg a duma, hogy most már aztán a vállalkozóké a jövő. Egy lófaszt mama. Ütöttek-vágtak bennünket, ahol értek. És ez a mai napig tart.
Magyarországon minden jogszabály úgy van összebarmolva, hogy az állampolgár bárhol, bármikor, bármiért szankcionálható legyen. Ebben az adójogszabályok toronymagasan vezetnek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 20:25:47

@Zoole[uk]:
Ausztráloknak adják ki:)))))))))))))))))))))))))))))))

DieNanny CH 2015.03.06. 20:31:08

@KanáriHajni:

Hát, hogy teheneket tartsanak, be kellett járni a városba őstermelői továbbképzésre, meg boltba, meg orvoshoz, meg vásárokba.
Bizony, ők azért adtak a kinézetre, és ehhez kellett a vasaló...
(Én tinédzserként bérlakásban külföldön élve nem adok a kinézetre, ezért nincs vasalóm... :-D)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 20:37:44

@qkuc: Igen, tudom, de az okai érdekelnének.Itt látom a címből, hogy talán ezt fogja taglani, el is fogom olvasni.Talán még meg is értem, bár nem olyan túl jó az angolom.Kösz.

SzZoole 2015.03.06. 20:39:29

@Dragonlady (Bp, Hun): Marmint ki a drogfuggo grupenszexelo tInedzser?
Egyebkent csak a 'lofasz' szora kerdeztelek,hogy mar ilyen koran tanitod a leendo fiad(Bruce Lee)?:)))amugy volt mar ez a nev alternativa?
Engem nem erdekel Max-nak az ilyen agymenesei.

Mi nem voltam en?

**mimi** 2015.03.06. 20:40:51

@Dragonlady (Bp, Hun):
nekem van...de nem tudom hol van :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 20:44:19

@qkuc: Igen, tudom, de az okai érdekelnének.Itt látom a címből, hogy talán ezt fogja taglani, el is fogom olvasni.Talán még meg is értem, bár nem olyan túl jó az angolom.Kösz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 20:44:32

@Zoole[uk]:
Azért bibas mert akkor minden pár nyáron van otthon...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2015.03.06. 20:45:27

@Zoole[uk]: Természetesen komplett be van rendezve egy "alapszinten" ... Mivel ez azonban nem sorozatgyártás, így bármit kérhetsz bele (pl. aranyozott budikagyló...), csak győzzed kifizetni. :)))))))
Azért kíváncsi lennék hányat adnak el belőle évente....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 20:46:20

@Zoole[uk]: nem te szóltad le a lakásbérlőket, arra mondtam, hogy nem te voltál. csak éppen rád kattintva szólaltam meg a témában.

kiskölyök még nem tud olvasni, így fejjel lefele pláne nem, úgyhogy elmegy a lófaszozás.
ugye én amúgy is csak egy drogozó stb stb tinédzser vagyok, mert lakásbérlő, és a mi köreinkben ez teljesen alapszókincs.

Shanarey 2015.03.06. 20:49:23

A poszt írójának: Addig lépj le, amíg lehet.

@maxval bircaman szerkesztő:

Mesélj mikor is voltál te Magyarországon vállalkozó, avagy cég tulajdonos, hogy ilyen könnyen szórod a hülyeséget ide?

Bérelt, vagy saját ingatlan? Nos ennek eldöntése nem olyan egyszerű, persze Bircahonban mindenki jobban tud mindent Magyarországról, és a "haldokló" nyugatról.
Miért is gondolom én azt hogy amit te itt előadsz, az a "savanyú a szőlő"

SzZoole 2015.03.06. 20:50:26

@diggerdriver: Bameg,lehet hogy en vagyok tul faradt,de nem ertem mit akarsz mondani.
Miota javult az angol tudasod elfejtesz magyarul fogalmazni:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 20:51:15

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Jejjzusom...
Utolsó mondatodhoz: nem feltétlenül.Normális országokban a "tanyasi" jellegű élet nem azt jelenti, hogy a civilizált infrastruktúráról le kell mondani, meg a mocsár közepén kell lakni, petróleummal világítani. Sajnos Magyarország ilyen tekintetben is khurvára le/el van maradva...

SzZoole 2015.03.06. 20:51:33

@Herr Géza: Ok,hogy egyedi,de €1 millaert az SLS-t is adjak?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 20:54:16

@Zoole[uk]:
Nem baj, én is belezavarodtam már...
:))))))))))))))))))))

Herr Géza 2015.03.06. 20:55:47

@Zoole[uk]: Az biztos nincs benne, de valami kisebb nokedliautó tuti jár hozzá. :))))

SzZoole 2015.03.06. 20:58:26

@Dragonlady (Bp, Hun): Marmint aki azt az elet format koveti amit Te az mind drogos es grupenszex kedvelo es azt sem tudod,hogy kinek szulsz?
Ez ujj nekem,pedig mindig olvasom a kommenteket.Igaz ha Max az ilyen agymeneseivel jon akkor mar gorgetek is.

Igaz,hogy nem tud olvasni,de amikor olvastad Maxnak azt kommentjet akkor biztos,hogy felsziszente;,hogy egy nagy budos lofaszt!

Herr Géza 2015.03.06. 20:59:06

@**mimi**: :D Ebben az nem megy.... :)))) De gondolom egy szolíd felárért megoldják....:)))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:00:16

@Herr Géza: Igen, elhiszem.Ahol jó az infrastruktúra, sok a város, a kemping a bedandbreakfast lehetőség, ott valszeg nem olyan jó ötlet a lakóautó.Viszont pl a skandi országokban vannak olyan elvadult helyek a civilizáció lexélén, hogy ott hiába keres valaki szállodát...És tudtommal az alemänsrätt keretében bárhol meg lehet állni erdőszélen, folyóparton stb, amíg kárt nem csinálsz, kempingezhetsz ingyen is.Persze a fhostartályt nyilván nem szabad leüríteni akárhol, meg a víz is elfogyhat, amit néha pótolni kell.
Viszont elismerem, kevés az ilyen őrült, mint én, aki ilyen "elb@szott" helyekre akar menni nyaralni, mint pl. Észak-Norvégia... :-)))
Vagyis messze nem ez a mainstream nyaralási vágy...

SzZoole 2015.03.06. 21:00:44

@Herr Géza: Ha nincs SLS,akkor mar nem is kell:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:03:03

@diggerdriver: Aham.Érdekes ez a 360, ekkora fokban tudsz vele dolgozni? :D Mármint nem hőfok, hanem szög... :-))

nyuszigonosz 2015.03.06. 21:08:28

@geegee: Tényleg Svédország és hát az északi országok azok, ahová érdemes lakóautóval menni, mert ott bárhol megállhatsz pár napra, talán pont azért, mert nincs minden pár kilométerben szálloda meg ilyesmik.
Gondolom a tartályürétésre és vízfelvételre is vannak helyek: benzinkutak, vagy ilyenek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:09:19

@Herr Géza: Hehh, meg az anyjuk p!cs@ja... :D
Egymillió ojróért panorámás nagy lakást lehet kapni Stoki-központban is, ahol azért eléggé gyógyszerelgurulós az ingatlanárak szintje...

Vagy adják hozzá a Gullwing Mergát is?Mert akkor még elgondolkoznék... :-)))))
Szerintem ennél olcsóbban is meg lehet úszni, nagyon sok ilyen autó inkább csak korosabb, mint hogy marha sok km legyen bennük.Na mindegy, nekünk van még a nyugdíjas korig 25 év, addig még akár bármi is történhet...

Fruka1 2015.03.06. 21:09:22

"Végül két és fél év után eljött a nap, összegyűjtöttem mindent, amire szükségem volt, és repültem haza. Szívvel, lélekkel, boldogan.

Magyarország jó…

Megtaláltam a számításomat, szinte hihetetlen volt, ahogy napok alatt minden valósággá vált, amiért hajtottam. Egy hét múlva már megvolt a saját lakásom és az álomkocsim, még beköltöznöm se sikerült teljesen, mire meglett az új munkahelyem."

Hölgyek és Urak! Jól olvastam, kettő és fél évi angol munkavégzésből álomautó és lakás Mo-on, munkahely azonnal....
Mint a mesebeli szegényember legkisebb gyermeke. Érdekelne hogy a tisztelt posztoló mit dolgozott és hol Anglián belül, mert ebből sok minden kiderülne. Nagy kedvenceim ezek az angliai beszámolók, mindenki pazarul keres , nem sok a kiadás és a hazarepülés is pár forint (20k ha majd félévvel előre tudsz gondolkodni, de csak akkor) kimegy és szinte azonnal van ott is munka, és most már , mint ebből a posztból kiderül, ha hazajön az emberfia itt is munkahely várja, csodálatos.
Félreértés ne essen, nem sajnálom senkitől ha tényleg így van, és tényleg egy átlag emberről van szó, és nem mondjuk egy egyetemi tanárról, vagy egy komoly szakorvosról, de sajnos nekem ettől nagyon másak az információim,amik itt megjelennek a Határátkelő angol posztjaiban, annak ellenére is hogy kivándorláspárti vagyok.
Jó lenne már olyan posztot is olvasni, hogy milyen árnyoldalai vannak a kintlétnek, amikor valaki emberhez méltó szálláson (pl. saját kis bérelt garzon), napi normálisan étkezve,plusz szórakozás, nem igazán jön ki , vagy nem marad, az átlagos , minimálbérhez közeli, béréből. Vagy ott nincs ilyen?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 21:11:20

@Zoole[uk]:
jaigen, persze, Max agymenéseiről volt szó.
annyira kár egy teljesen értelmes emberért. néha tényleg átmegy birkamódba :-(

Határátkelő 2015.03.06. 21:12:31

@Fruka1: Ne haragudj, igazán őszintén írom (csak már kicsit fáraszt), de te szoktad olvasni ezt a blogot? "Jó lenne már olyan posztot is olvasni, hogy milyen árnyoldalai vannak a kint létnek" - hány ilyen posztot mutassak? Miért nem lehet már megérteni, hogy vannak ilyen meg olyan történetek is? Amikor megjelenik egy olyan történet, amiben valakinek sikerül, akkor az a baj, amikor olyan jelenik meg, amiben nem sikerül, akkor meg az. Itt legyen okos az ember.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 21:13:26

@geegee:
A munkagépek két fő csoportját különböztetik így meg. A forgó felsővázas gépek amik bármennyiszer 360fokban tudnak körbefordulni azok a 360fokos gépek.
És a traktoralapú elől homlokrakodós hátul mélyásóval, de csak 180fokban mozogni képes mélyásóval szerelt gépek a 180fokos gépek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 21:14:13

@Zoole[uk]:
Sose szittyózzál többet mint én...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:16:25

@nyuszigonosz(D) ESTP: Igen, minden bizonnyal.Nem próbáltuk még a dolgot idekint, de rajta vagyunk.Legalább egy hosszú 7vg-t össze akarunk hozni valamikor.

Csak itt az is a baj az ilyesmi cuccok bérlésével, hogy 1-2 napra, "túl" rövid időre nem adják ki, mert hogy aszondják, nem éri meg...Dögöljenek éhen, nem ismerik a mondást, hogy aki a kicsit nem becsüli...
Akartam snöskotert (motoros szánt) is bérelni, csak egy pár órára, csak kipróbálni egyáltalán, hogy milyen.De nem adták csak minimum 24 órára.Én meg nem akartam annyit fizetni, illetve hová rakom éjszaka, stb.Ezért nem tudtam sajnos kipróbálni...Rohadjanak meg... :-(
Remélem, egyszer azért sikerül...

Megint más helyeken meg az van, hogy nemcsak minimum egy nap, hanem túrát is kell választani, arra is plusz pénzt kérnek, meg még ebéd, meg a bánat tudja mi, csak hogy még nagyobb összeg legyen a számlán.Én meg csak egy kicsit akartam szánozni... :-(((

SzZoole 2015.03.06. 21:19:20

@diggerdriver: En???Soha!!!Az kizart dolog mert nem tudom:)))
En meg azt is utalom aki iszik,nemhogy a piat:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:20:09

Illetve ami még a saját lakóautó mellett szólhat az a saját, igény szerinti berendezés.Mikor a nyári hazautakon szállást kell igénybe venni, mostanában olyan sz@r ágyakat fogok ki, hogy rettenet.Nem merev az alja, mint egy deszka, hanem mindefelé besüpped és olyan lumbágóval ébredek, ha egyáltalán el tudok aludni, hogy rettenet.Volt jó párszor, hogy kiszedtem a szivacsot és lebactam a földre, mert hogy az biztosan egyenes legalább.Tragédia tud lenni.Vágyakozva gondoltam egy saját csigaházra...És egy ilyen éjszaka után vezessek megint ezer km-t, hát kösz...

blackhairlady 2015.03.06. 21:21:25

@Zoole[uk]: Teljesen felszereltek ezek a lakoautok. Nagyon kenyelmesek. Mi elmentunk egyszer egy ilyen kiallitasra, hat a szam tatva maradt, meg a legegyszerubbek is eszmeletlenul jol fel vannak szerelve. En nagyon vagyom egy ilyenre, el tudnam igy kepzelni az eletemet:))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:23:09

@fhdgy: Haha, megértem.Ilyen habitushoz, illetve igényekhez meg aztán pláne lakóautó, vagy legalább egy Transporter/Caravelle passzol.Azok még talán meg is fizethetőek, használtan.És egy elősátor még meg is duplázza a teret...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:24:59

@Dragonlady (Bp, Hun): Akkor már írd így, hogy low fast, és senki se tud belekötni, hogy obszcén lennél...
:-))))))

SzZoole 2015.03.06. 21:27:28

@Fruka1:
"hazarepülés is pár forint (20k ha majd félévvel előre tudsz gondolkodni, de csak akkor)'
Na ez volt a mese.
Hany szamlat masoljak be neked arrol hogy £44 repkedek oda-vissza es az indulas elott 10 nappal veszek jegyet
Sot,2012 februarban £246 vettem jegyet 4 embernek oda-vissza,szinten 10 nappal az indulas elott.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:28:51

@fhdgy: :-))))
Én is általában tegeződni szeretek, de az idősebbeknek (főleg, ha ki is derül) igyexem megadni a tiszteletet.Illetve viccből szoktam magázódni még.
De értem, amit mondasz. :-)

2015.03.06. 21:30:18

@geegee:
"úgy látszik ez egy ilyen érthetetlen dolog, hogy nem mindenki akar kidobni az ablakon 80 éves koráig havonta egy kisebb vagyont... "
En kidobtam 60 eves koromig majd' 150 ezer dollart lakasberlesre, pedig volt idoszak, hogy 4-5 havi berembol kp-ert tudtam volna venni hazat. De sohasem erdekelt a sajat haz. Meg a Magyarorszagon orokolt csaladi hazamat is el akarom ajandekozni valamelyik rokonomnak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 21:30:53

@geegee:
nagypapám egyik rendszeresen mesélt sztorija, mikor a Dr Lovas nevű kollégával NDK-ban voltak kiküldetésben.
de mondjuk Angliában se lehet könnyű egy Kiss -nek.
:-)

SzZoole 2015.03.06. 21:33:30

@geegee: Gege,nem kotottem bele,tudod nagyon jol,hogy nem szoktam belekotni senkibe,Meg amugyis merek en kotekedni egy sarkany holgyel?:)))

SzZoole 2015.03.06. 21:35:17

@blackhair-lady: Nem kell,nincs benne az arban az SLS merci,meg uszomedence sincs benne szaunaval:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:36:11

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: elhiszem, ez a komoly nagy rába... és nem az eto.
Köszönhető a deviza alapú hitelezésnek, amik jó eséllyel sosem láttak devizát.Szépen kib@sztak vagy egy fél Európányi emberrel.
Persze világos, senkinek nem volt ott a pisztolycső, hogy aláírja, de így kiszúrni nem kellett volna a jónéppel.
De inkább ne is menjünk bele jobban, nem ez a megfelelő fórum ehhez...

2015.03.06. 21:41:51

@Zoole[uk]:
"Nem az autora gondolk hanem berendezesi targyakra tv-k agyak zuhanyzo stb.stb. "
A jobbakban beepitett jacuzzi is van. Az aruk 300-500 ezer dollar korul van.

SzZoole 2015.03.06. 21:43:39

@Cascabel: Nekem a jacuzzi nem eleg,uszomedence es szauna is kell:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:46:44

@diggerdriver: Jahaaaaaa, így már minden vili.De a lánctalpasok mind körbe tudnak forogni, nem?Vagy ezt így nem lehet kijelenteni?Itt erre felénk is vannak ilyen diggerek mostanában, valami kurva nagy csövet raknak le, talán csatorna.Szoktam őket figyelgetni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:47:59

@diggerdriver: Már azt akarom kérdezni, hogy ami lánctalpas, az mind forgóvázas?

macamuca [IHUN] 2015.03.06. 21:49:15

@Fruka1:
1: Most vettem meg április végére (=nem fel evvel elore!!!) a repjegyeket, Aberdeen-London 25 font, London -Bp. 40 font. Az annyi, mint 65. Retur összesen 130. Másként számolva: 4 (!!!) napi netto munkaberem.... minimalberbol....
2: kierkezve 2 het múlva dolgoztam. Ha hazamennek, ott is lenne meló, 3 muszak, netto 80 ezerért.... En nem akarok hazamenni....
3: Nyugi, telik bulizasra is (meg sok egyébre is). Itt. Igaz, én nem gyujtok lakásra (Mo.-on van, üresen áll....).

Szoval, kiprobalva mondom, nem habostorta fenékig az itteni elet, de nagyságrendekkel jobb. Hogy aztán elhiszed-e, vagy inkabb megmaradsz a ketelkedesnel, a hitetlenkedesnel, no, azt mar te tudod.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:49:53

@Cascabel: Ha nem bántad meg utólag sem, akkor egészségedre! :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:51:30

@Dragonlady (Bp, Hun): Hahaitt a svédeknél sem, a kiss kb. pisit jelent...
És bazza meg, engem pont Kissnek hívnak...ezt a mázlit
:-)))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 21:52:30

@geegee:
Nem.
Mivel például Magyarországon drága a tréleres szállítás, a 360fokos gépek legnagyobb része gumikerekes(wheeled)
Angliában 90% lánctalpas(tracked)
Viszont 20tonna felett mind lánctalpas.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:54:22

@Zoole[uk]: Nekem elég lenne egy 15 éves, megkíméltebb valami kisebb típus, amire hátul felfér egy kanapérobogó, mondjuk egy 250-es Burgonya.Oszt a többi gempából bejárnám a fél világot...
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 21:56:54

@macamuca [IHUN]: Akkor át kell írni a neved mellett is a felségjelzést, nem? :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 21:57:04

@Dragonlady (Bp, Hun):
Sőt, Máté barátomnak se könnyű first névként mondani hogy Mate...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:00:21

@macamuca [IHUN]: És 700 nettó fontból ki lehet jönni?Nem akarsz posztot írni?Érdekelne.A grazi "barátunknak" is lehet, hogy tanulságos lenne...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 22:01:28

@macamuca [IHUN]:

A jegyek ára attól függ mikorra veszed.
Iskolai szünetek kezdetekor végén horror árak vannak. Bankhoolidaykor is. Ünnepekkor hétvégén szintén magasabb, de például 13-án olcsó.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:01:29

@diggerdriver: Aham.Itt is inkább lánctalpasak, amiket én látok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:02:44

@diggerdriver: Jó, hogy nem aszondják neki majdnem, hogy dude...
:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 22:03:08

@geegee:
Könnyebb velük dolgozni, stabilabbak nem kapnak defektet bár előfordul hogy kilépnek a láncból.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:04:53

A legnagyobbat azon röhögtem, mikor asszem pont itt valaki beírta, hogy egy XY Károlyné nevű női hölgy kiköltözött Angliába, és ott elkezdték Kerolájn-nak szólítani...Mert hogy végül is télleg pont kiadja...
:-))))))))))))))

SzZoole 2015.03.06. 22:06:03

@macamuca [IHUN]: £130 4 napra ez vicc?
En 5 eve full time-ban keztem dolgozni szinten minimalberert,akkor,ha jol emlekszem £5.80 volt.
Heti 6 napot dolgoztam es £250-270-et kaptam egy hetre.
Ha jol szamolom a tied a £200-at sem eri el.
Ez hogy lehetseges,csak part time-ban dolgozol?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:07:10

@Dragonlady (Bp, Hun): És igen, a Mr Lófassz is eléggé epikus...
:-))
(direkt hívom az epicet epikusnak, igyexem mindent magyarul mondani... :D )

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:09:17

@Zoole[uk]: Én is valahogy nagyon keveslem, de én kívülálló vagyok...mondhatni, bíbic.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 22:11:05

@Zoole[uk]: Télleg nem szabadna ezért 4 napot dolgozni, inkább csak 1-1,5, max 2 napot.Szóval ez inkább elrettentő, számomra.
De ha részmunkaidő, akkor nem szóltam.

SzZoole 2015.03.06. 22:12:17

@geegee: Nem Gege,jol latod az az osszeg nagyon keves,valoszinu part time-ban dolgozik,de majd ha vissza jon mucuska biztos elmondja,mert O egy rendes csajszi:)))

SzZoole 2015.03.06. 22:17:17

@geegee: Egy full time-ban dolgozo minimal oraberes napi keresete 8 oraban,kb.£44/nap nettoban.

szöüke koula 2015.03.06. 22:22:42

@qkuc:
én a piaci bérviszonyokra és a teljesítményemre szoktam hivatkozni. a legjobb eddig az volt, amikor komoly emelést sikerült kialkudni - egy évre visszamenőleg. :)
persze, hátránya, hogy mivel ezzel a céges szint fölé kerültem, legközelebb már céget is kell váltanom. de ez legyen a legnagyobb gondom...

az is kell hozzá, hogy legyél öntudatos, tudd mit érsz a piacon, és legyél kész felállni és tényleg a piacon érvényesíteni a reális árad, ha úgy adódik. ez utóbbi hiányzik a munkavállalók nagy részéből. kényelemből, megszokásból inkább maradnak az akolmelegben, akár jóval a piaci áruk alatt is. és ezzel rendesen visszaélnek a munkáltatók.

Herr Géza 2015.03.06. 22:25:32

@geegee: Persze, hogy meg lehet úszni olcsóbban. Még újonnan is kapsz 35k-tól fölfelé, csak Mimi kérésére mutattam meg, hogy milyen a másik véglet. Mellesleg meg ennél is van drágább....:)))))

macamuca [IHUN] 2015.03.06. 22:49:15

@geegee:
Tervezem (a posztot). Nem netto 700 a végösszeg, lasd lentebb:

@Zoole[uk]:
Neeem.
A min.ber most brutto 6,5 font. Ennek a nettoja durván 5 font . 8 oraval szamolva ez netto 40 font=3 napi berbol nem fussa

blackhairlady 2015.03.06. 22:53:37

@Zoole[uk]: :)))
Amugy Ausztraliaban ellentetesen vannak az evszakok, ezert irta Digger, hogy ausztraloknak adjak mad ki. Igy mindenki nyaron lehet itthon es otthon. Erted mar?:))))

macamuca [IHUN] 2015.03.06. 22:55:00

Amugy netto 700 itt kb lakber+kaja kombora lenne eleg (kajabol is szolidan, ez persze étvágy kérdése).
Szoval, keves lenne ahhoz, hogy utazás, szórakozás, ajándék a gyereknek, félretenni, mit'tom'en.

blackhairlady 2015.03.06. 22:57:43

@diggerdriver: Na ezt mar akartam kerdezni, hogy a lancot el tudjak hagyni ezek a gepek?

blackhairlady 2015.03.06. 23:01:26

@macamuca [IHUN]: Na ez nagy feladat lenne nekem, imadom a jazz zenet, biztos mindegyiken ott szeretnek lenni:)

blackhairlady 2015.03.06. 23:06:45

@macamuca [IHUN]: Belteri elsz? Bar gondolom igen, ha jegyet kell ra venni

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.06. 23:07:28

@blackhair-lady:
Bizony. Mi úgy mondjuk hogy kilép a láncból.
Mindig fordulás közben, ha laza a lánc.

kepkezelo.com/images/yzgnii5984x3ac6rtc6.jpg

SzZoole 2015.03.06. 23:11:14

@macamuca [IHUN]: Hat,ha tudsz trukkozni az off-al es a muka adod engedi akkor tenyleg lehet 4 szamjegyu a fizetesed havonta:)

SzZoole 2015.03.06. 23:12:12

@blackhair-lady: Igy mar ertem,mondtam,hogy tul faradt vagyok:)

blackhairlady 2015.03.06. 23:36:26

@diggerdriver: Na vegre latok ilyet is:) A tankok is ki tudnak lepni?

blackhairlady 2015.03.06. 23:37:00

@Zoole[uk]: Semmi gond, leszek a magyar hangod:DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:16:12

@Herr Géza: Vajon adnak e is el belőlük, vagy csak árulják.
Bár egyszer láttam a tévébe olyasmiket, hogy az oldalfalukat ki lehetett tolni és így mexélesedett a belsejük.
Ott aztán lehet mondani, hogy akkora buli volt, hogy kirúgták a ház oldalát... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:21:27

@macamuca [IHUN]: 5 font x 48 óra/hét x 4 az még mindig csak 960 font, de kis jóindulattal négyszámjegyű.Ez még mindig elég kizsigerelésnek tűnik, a svéd árakhoz nézve...
Vagy ennyivel olcsóbb Skócia?
Kösz az infókat, és nehogy félreértsd nem a zsebedben akarok turkálni, vagy ilyesmi.
Illetve ha neked tetszik és jól érzed magad, és/vagy fejlődőképes a dolog, akkor csakis hajrá!
A posztot meg várjuk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:23:26

@macamuca [IHUN]: Irgalmatlanul csodálkoztam volna is, ha nem így lenne... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:26:50

@diggerdriver: a digger ledobta láncait, béklyóit, és inkább a fényesebb kardot választja...
Ez egy lánglelkű, forradalmi digger, aki fel akar emelkedni a munkásosztályból!
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:31:08

@diggerdriver: Eccer láttam egy ilyen diszóveris, natgeós sorozatban, hogy aszem Alaszkában az aranyásóknak bekrepált a diggerjük.Ha jól értettem "kerékagycsapágyat" kellett volna szerezniük.Ott a semmi közepén.De lett valahogy, úgy hozták teherautóval.Utána meg embert vadásztak, aki ki tudja cserélni.Mindezt úgy, hogy a komplett tavasz-nyár-ősz van vagy 5 hónap, utána meg a fagyhalál van...
Meg lehet a romantikája azért annak az életnek is...
:-ooo :-))

P.Elliot 2015.03.07. 00:34:08

@blackhair-lady: Szerinted mennyibe kerul megtankolni egy ilyen lakokocsit?
Floridaban voltam egy telephelyen ahol arultak, csak a kivancsisag hajtott be, nehany evvel ezelott. 23 ezer dollaret kinaltak vadonatuj kocsit, volt benne minden, a vezetoules es kornyeke nagyon bo, kenyelmes, a konyhacska jol felszerelt, volt zuhany, wc, egy halo hatalmas aggyal/ ifgaz hogy csak oldalazva fertel el mellette, asztal, aggya varazsolhato ulesekkel, nem luxus berendezes csak egyszeru de szep. Nem ertettem hogy hogy tudjak ennyiert adni!
Aztan a hotelben beszelgettunk egy novel aki pont ezert jott le eszakrol, venni, azt mondta hogy csak egyharmada itt ahoz kepest amit fennt kernek erte.
Kicsit nyekeregtem a ferjnek hogy kene nekunk is ilyen de azt mondta hogy o ugyan nem fogja ezt a nagy bunko "buszt" vezetni, es en is ereztem valami igazsagat hogy ezzel behajtani nehezen lehet egy kisebb parkoloju etterem, uzlet ele, ezzel nem allhatok meg ahol akarok, elore kell tudni hogy hol vannak az RV parkok ahol meg lehet vele szallni, szoval beulni a kocsinkba es konnyeden tovaroppenni sokkal konnyebb mint ezzel a vaskos micsodaval.
Na es a benzin! Vajon mennyit fogyaszt? Mennyiert megy tele a tank?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:44:44

index.hu/belfold/budapest/2015/03/05/bezarhatjak_a_deli_palyaudvart/

Ez is milyen jó, szépen kib@sznak a néppel otthon.Nem elég még hogy vonattal kell utazni a mocsokban, de legalább q drágán; még lehet külön sz*pni azzal is, hogy utána bejusson a dayli-g, Moszkvásig, Margit hídig valamivel.Holott eddig benne volt az árban...rohad széjjel otthon minden. :-(

P.Elliot 2015.03.07. 00:46:12

@geegee: Hogyne lenne romantikaja! Abrandosan ulsz a klotyon, / ott a vadonban meg a lakohazak is jobbjara kinti wc-vel vannak ellatva, nem tul kozel a hazhoz/ es erre megjelenik egy grizzly! Abban a pillanatban aterzed a vadon romantikajat hogy ez most itt az igazi civilizacioban mar nem letezo ferfias feladat meglogni a medve elol, ami lehet hogy csak ugy megvalosithato ha felteped a wc deszkajat es megprobalsz lehuzodni a potyadekba azzal a remennyel hogy a medve meg nem vett eszre.
Szoktam nezegetni az Alaszkai videki haz eladasok musorat es hihetetelen hogy milyen kevesben van rendes furdoszoba, illetve az meg csak valahogy akad, de wc nem, azt odakinnt mutogatjak, sokszor igencsak odebb a haztol es nincs legtobbszor meg ajtaja sem, mert minek, ugysem lat senki.
Es biztos vagyok benne hogy egyeb romantika is akad egy ilyen vadonban...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:50:33

@P.Elliot: Haha, és akkor mi mit mondjunk innen Európából, ahol duplaannyi a benzinár?? :D

Két embernek azért nem kell ekkora hodály, ha csak aludni akarnak, bőven megteszi egy ilyen is:

www.google.hu/search?q=volkswagen+caravelle&biw=1440&bih=756&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=Xzz6VO-RNsnwUrCsgIAK&ved=0CAYQ_AUoAQ#tbm=isch&q=volkswagen+campingbus

Ráadásul elősátorral duplázódik a tér, és nem eszik többet, mint egy személyautó...

Recepcios lány 2015.03.07. 00:50:55

@szöüke koula: En 2013 decemberben a fonokom egy elszolasara reagaltam ugyesen: kiszurtam egy nagy hibat, amit o vetett es oriasi kalamajka lett volna belole, ha ugy marad - erre benyogte hogy ki kene nevezni engem. Ezt persze csak poennak szanta, mivel az o pozicioja es az eenym kozott nem letezett a supervisor pozicio ennel a cegnel. Hat en erre elkezdtem nyustolni :)
A karacsonyi szunet utan ugy jottunk vissza, hogy mondtam, hogy ha nem lesz supervisor pozicio, akkor amint talalok vmit lelepek. Ha lesz, megigerek meg egy evet. Hat kitaposta nekem a fonoksegnel a fizu emelessel egyutt :)
Persze biztos segitett, hogy olasz a csavo es eleg laza valamint (vagy ebbol fakadolag) szuksege van ram, hogy a keze ala dolgozzak es kiszurjam adott esetben az o hibait is ;)

P.Elliot 2015.03.07. 00:53:09

@diggerdriver: Egy magyar baratunkat Belanak hivjak. Minden hivatalos es nem hivatalos levele Mrs. Bella/ hozzatettek meg egy L betut / K. nevre jott, a hiszteria kerulgette tole, vegre allampolgarsagnal atiratta a nevet Wiiliamre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 00:59:40

@P.Elliot: Hát ja.Nagybátyámék kint éltek Kanadában, régebben utazgattak is.Mesélték, hogy valamelyik nemzeti parkban aludtak ilyen pihenőhelyen, ők a kocsiban, a fiaik meg sátorban.Oszt ott is jött a medvégy...Nem akart emberhúst, csak kukázni egy kicsit.Na, ezután már nem aludtak csak a kocsiban/házban/zárt helyen...
:-)))
Vidám lehetett... :D
Mondjuk ez nem mostanában volt, hanem vagy 15-20 éve, de gondolom még mindig akad medvégy...

Haverék meg pár éve voltak Usákiában, Denvertől mentek azzem Lesz Vigaszig ilyen lakóautóval (nem ilyen döhe busszal, csak szolidabbal).Ők nem találkoztak Medve Lászlóékkal, de a kempingekben mindenütt mondták, hogy a kaját messze kívül kell tárolni, mert épp elég, ha azt a rácsos tárolót szedi széjjel...
Állítólag kiszagolják rohadt messziről...
Szemét macik... :-))))))

P.Elliot 2015.03.07. 00:59:59

@geegee: Igen, ez mar emberi! Tokeletesen el lehet benne lenni, aludni, konnyu megallni es parkolni is.
Azert ez is fogyaszt eppen eleget. Itt most a benzin mar ujra vissza kuszott 2 dollar es 30 cent gallonja,/ 4 es fel liter/, de volt mar 4 is!
Ne felejtsd el hogy Europaban kis orszagok vannak Amerikahoz kepest, gyorsabban odaersz ahova indulsz. Itt meg napokon at mehetsz, tehat a benzinszamla a tavolsagok miatt, itt is magas.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:03:16

@P.Elliot: Azt rohadtul bírom, mikor beülnek a seggükre a patak közepébe, és várják, hogy a szájukba repüljön a lazac.És belerepül...Q nagy életművészek...Ha még egyszer születek, csak medve leszek... :-)))))))))))))))))))))))
(Mondjuk a testalkatom, szőrzetem már most is közelít hozzájuk... :D )

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:08:38

@P.Elliot: Nahát, itt meg két dollár literje... :D

Amúgy a gallon az nem 3,8 liter kábé?Vagy abból is van többféle?

Mi az, hogy kis országok, meg hamarabb odaérsz???
3000 kilométer itt is pont ugyanannyi, mint nálatok...Nem is értem.
Ezzel az erővel mondhatnám, hogy az amerikai kis államok még kisebbek, mint az európai országok, így te még hamarabb odaérsz, ahová akarsz...Nekünk a sakvidékről Magyarországra 3 nap volt az út, nem volt mindenhol autópálya, kompozni kellett, stb.

P.Elliot 2015.03.07. 01:08:54

@geegee: Evente eleg sok emberhalal van a medvek miatt. A legremesebb amit a teven lattam, fennt Wyomingban egy 10 fos turista csoportot kalauzolt egy park ranger, az emberek leultek egy kis bokros, fas tavacska partjara pihenni, a vezeto odebbment valahova amikor elojott a vizbol vagy honnan egy barnamedve, nekitamadt az embereknek, megolt egy not, a segitsegere bottal sieto ferfit, meg kettot csunyan megsebesitett mire a vezeto rohanva elokerult a kiabalasra, a medve meg eltunt. / Kesobb levadasztak mert olyan allat nem maradhat eletben aki egyszer mar tamadott meg embert mert ugy hiszik hogy megcsinalja legkozelebb is,
A turistano megoleset, szetpeteset latta a 12 eves kisfia aki vele volt, na kepzeld csak el!
En erdoben kizarolag csak a medvektol felek, de toluk aztan nagyon!

Herr Géza 2015.03.07. 01:09:20

@geegee: Ja, ez ilyen nagyon fiatal szerelmeseknek való... Csak minimálisan több komfortot biztosít, mint a sátor. Ha nem a magasított tetős, akkor fel sem tudsz benne állni, klotyó+fürdő sehol, este az ágyazáshoz ki kell pakolnod a cuccot (hova teszed?), mindehez képest még használtan is rohadt drága. Akkor már inkább a sátor....

blackhairlady 2015.03.07. 01:10:37

@geegee: ezt en is lattam nem olyan regen:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:12:23

@P.Elliot:
Csak úgy kiválasztottam Dél-Dakotát keresztbe:

https://www.google.se/maps/dir/44.5404192,-104.0266018/43.6567916,-96.8195709/@44.0501629,-102.7830689,7z/data=!3m1!4b1!4m2!4m1!3e0

Majdnem 700 km.Ezzel szemben Svédország 2000 km É-D-i irányban...

P.Elliot 2015.03.07. 01:14:03

@geegee: De igen, elirtam, valamivel tobb mint 3 es fel liter.
Ami a tavolsagokat illeti, azert ti egyik orszagbol a masikba szepen atrepultok amig itt ha pl. Innan Key Westre akarnek menni az 3-4 nap csak odaerni es nem sokat lazsalnek az uton! 3-4 nap alatt egeszen sokfele el lehet menni europaba. Kozel vannak az orszagok egymashoz.
Nyaron megyunk Montanaba. Ki sem merem szamolni hogy kocsival mikor erunk oda es meg megyunk tovabb is.

blackhairlady 2015.03.07. 01:14:48

@P.Elliot: nem tudom mennyiert lehet tele tankolni. Meg van jo par evunk kipuhatolni a reszleteket:)
Mi mindenkeppen a truckot vontatnank az rv_val, igy lehet normalisan is mozogni a varosokban. Egyebkent sokat latok a walmart, kroger es hasonlo nagy parkolokban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:15:17

@P.Elliot: Rettenetes lehetett.Itt is volt, hogy fent a Spitzbergákon odament valami dinka tinédzsercsapat, hogy néééd mán, jegesmaci, de cuki; oszt az egyiket széttépte az a terminátor...
Aki ott kimozdul, puska nélkül egy lépést se tesz.

A barna be tud menni a házakba is, ha akar?

M. Péter 2015.03.07. 01:17:57

@macamuca [IHUN]: Nem vonnak el egy kicsit túl sokat? Minimálbérnél az adó és a NI együtt kb. 10% kellene, hogy legyen.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:18:40

@Herr Géza: Nekünk spec elég lenne... :D Két felnőtt és egy négyéves.Nem vinnénk a fél házat magunkkal, vagy húznék egy utánfutót.Rohadt drága használtan? Szerintem 1-2 millió forintból lehet már kapni.
Vagy olyat, ami ilyen Transit/Ducato stb alapú és a sofőrfülke fölé fölkúszik a beltér, azok már 5-6 személyesek, tehát 2,5-nek egész kényelmes lehet.Na mindegy, különböző igényeink vannak... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:20:18

@blackhair-lady: Gold Rush vagy mi a címe...sajnos csak ritkán kapom el.

P.Elliot 2015.03.07. 01:20:49

@blackhair-lady: Nem tudom hogy akarnek-e? Eloszor berelve kene kiprobalni. A ferjem meg szereti a hotel kenyelmet, azt hogy mindig mas, en meg utazasnal otthon hagyom a fakanalat meg a takarito eszkozeimet, a lakokocsiban megtalalnam...

Herr Géza 2015.03.07. 01:24:15

@Herr Géza: Megnéztem, a csont alapváltozat a magasítható tetővel és a mini-konyhablokkal 55k €-től indul.... De pár extrával, állófűtéssel, dízelmotorral már 70k-nál jársz. Ellenben szinte az egész autópiacon az egyik legkisebb értékvesztésű járgány, ami csak azért rossz hír, mert még 10+ évesen is 20-30k-kat kérnek érte.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:24:43

@P.Elliot: Ne csináld ezt...Nálatok nincs repülő?
Nállatok meg az államok vannak közel egymáshoz...szorosan egymás mellett vannak.
:-))))))))))))))))))))
Ne vicceljünk már, egy valami számít, hogy hány kilométer/mérföld a táv.Hogy közben hány országon, államon mész keresztül, az a kutyát nem érdekli...
:-))))))

A Portó-Moszkva távolság simán van akkora mint a 66-os út hossza.Vagy Norvégia tetejéből menni az olaszok aljáig...
Irány a maps.google.com és lehet húzkodni, nagyítani...

P.Elliot 2015.03.07. 01:26:58

@geegee: Hat itt New Jerseyben vannak erdok, az eszaki reszeken medvek is, sot ahol lakom, innen talan 3 kilometerre kijott az erdobol egy medve, beverte az uveg teraszajtot es bejment bar ezt a rendorseg ketsegbevonta, valoszinu hogy csak az ajtonal motozott amikor a hazigazda lelotte, tehat nem onvedelem, ezert meg is buntettek de gondolom neki megerte a cirkusz hogy szinte fotelbol vadaszott. De itt ilyesmi ritka, tul surun vannak a varosok. A hazam mogott nekem is keskeny erdosav van, affele valaszto vonal a ket utca kozott de szeles, vannak benne ozek, roka, mosomedve, vadpulyka is neha. Medvet meg nem lattunk de oriasi lenne!

Herr Géza 2015.03.07. 01:29:08

@geegee: 1-2 millió HUF-ból? Olyan 20-30 éveset igen. :d

P.Elliot 2015.03.07. 01:33:34

@geegee: Nem repulozok! En szeretek autoval jarni, nezni az utat hogy hogy jutok el odaig. Es persze utkozben is megallni, nezelodni..Nem egyszerre fogjuk levezetni. Dakotaig mar eljutottam, most is arrafele megyunk de lejjebb valamivel bar oda is visszahuz a szivem.
Jovore meg Kalifornia lesz az uticel, szinten kocsival, arra azert legalabb ket honapot szanok vagy tobbet. A Montanai is lesz masfel honap vagy tobb mert persze mindenfele megallunk. Idonk van nyugdijasok vagyunk, majd a hazahuzo ero, egy teljesen elrontott macska aki sirankozva kovetel minket majd var egy kicsit.

P.Elliot 2015.03.07. 01:34:15

@geegee: Igen, az allamok szorosan vannak egymas mellett de nagyok!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:34:42

@Herr Géza: Itt is ilyesmiek az árak.Persze miért is térnének el.Csak az a baj, hogy ennyiért már lakást is lehet kapni.És nem csak a tajga közepén...Szóval újonnan nagyon kevés embernek lehet opció.

www.blocket.se/stockholm/VW_Caravelle_Westfalia_1986_boinr__forhojd_59017631.htm?ca=11&w=1

Viszont itt van egy ilyen, nem mai darab, de "csak" ötezer ojró, és 150 ezer km van benne, konyhája van, nyilván nem nagy, de főző, meg hüttő, külön elektromos rendszer, stb.Nekünk bőven jó lenne.Bérelni meg olyan 5-700 euró egy hétre egy ilyen, vagy kicsit nagyobb.Plusz takarít(tat)ás.Vagyis pár bérlésből kijön a vételár is.Ezért szar itt bérelni bármit is... :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:36:59

@Herr Géza: Ott van a linkben, igen...De most még mindig olcsóbb "kicsivel", mit egymillió euróért egy olyan busz, nem?

Akinek meg derogál, az vehet drágábban is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:38:47

@P.Elliot: Jó, oké.Én csak aszontam, hogy ha itt repülőt nézel, akkor ott is nézd azt, illetve autót autóval hasonlíts.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:42:40

@P.Elliot: Jó, akkor még egyszer: te aszontad, hogy az amerikai államok nagyobbak, itt Európában kicsik az országok.Erre linkelem, hogy egy találomra kiválasztott Dél-Dakota legnagyobb hossza is csak hétszáz kilométer, ezzel szemben Svédország hossza kétezer kilométer.Akkor hol nagyobbak az országok??
Európában...
:-)))))))))))))))))))))

Tehát marhára nem vagyunk könnyebb helyzetben az utazást tekintve.És még több nyelvet is kell tudni útközben...
Amúgy én is sokkal inkább autózok, pont azért mert lehet nézelődni, megállni menet közben.De van, amikor a sebesség fontos, két nap vs két óra...

P.Elliot 2015.03.07. 01:54:26

@geegee: Ja, meg a repulo ellen szol az is hogy ahova megyek autot kell berelni, nem tudok csak keves cuccot vinni a repulon. Itt meg bevagok mindent amire gondolom hogy szuksegem lehet, altalaban az egyharmadat sem hasznalom de hatha kell...
Szoval maradok a kocsinal. Talan a vonat sem tul rossz hiszen abbol kilatni hogy merre megyek!
Megyek mert kezdodik a teveben valami amit meg akarok nezni. Mindenkinek jo ejszakat!
Ha unalmas lesz akkor visszajovok, hehehe..

Herr Géza 2015.03.07. 01:54:36

@geegee: Az egyik itteni nagy portálon a legolcsóbb példány 5800 €, 1986-os, 280 ezer km-rel, műszaki nélkül, és gyakorlatilag egy roncs.... A következő darab már 7000€, 95-ös, és 356k km van benne és szétlakott. Az első, amibe esetleg a képek alapján be is másznék, az 8500€, 93-as, csak (!) 200k km van benne, de 78 LE-s szívódízel "hajtja"... :D Na ennyit a romantikáról....
Na meg: a lenti ágy 110 cm széles, azon hárman még a picivel sem igen fértek el. A tetőn lévő kutyaólban is van még egy ágy, de olyan erővel alhatsz akár a kocsi mellett egy sátorban is, abba még könnyebb is bemászni, no meg onnan kijönni.
Messziről lehet, hogy jó buli, de az ördög a részletekben bújik meg...:)))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:56:28

@Herr Géza:
Aki meg ilyen hótt igényes, hogy derogál a Caravelle, vagy a Transit, annak egyértelműen szálloda kell.A kempingezés nem arról szól, hogy lukszusak a körülmények.Meg ha az is baj, ha ki kell menni a kemping vécéjébe, tusoldájába, akkor pláne.Ráadásul cserébe a kemping tusolóépülete mennyivel tágasabb, mint a drága lakókamioné...Futkározni is lehet benne... :-)))))))
Meg, hogy épp csak jobb mint a sátor...Persze, az az épp csak jobb azt jelenti, hogy nem kell felverni, meg lebontani.Mondjuk esőben...Ég és föld, mint a geológia-teológia.
De mindegy is, télleg különböznek az igényeink...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 01:57:18

@P.Elliot: ezekkel egyetértek én is.Jó éjt én is megyek lassan.

blackhairlady 2015.03.07. 01:59:59

@geegee: igen, az az, a ferjem szokta nezni idonkent, akkor en is elcsipek reszleteket belole.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 02:00:24

@Herr Géza: Oké, rendben.Én nem akarlak meggyőzni.
Nekünk az egész ott dől meg, hogy tárolni nincs hol, egész évben parkoltatni pénzért az q drága.Bérelni meg szintén, ráadásul pár bérlésből meg is lehetne venni.De akkor meg megint a tárolás, szervizelés.Szóval valszeg egyszer-kétszer kipróbáljuk, de sajnos maradni fog a szállodázás, a kurvaszar ágyakon... :-((

Herr Géza 2015.03.07. 02:00:40

@geegee: Hát a helyedben én inkább megbuggyantanám a V70-est a cuccal, a tetőboxba a 200-300 €-ós kacsalábon forgó sátor és uccu....:))))

blackhairlady 2015.03.07. 02:02:17

@P.Elliot: hat ott muszaj lenne megtalalnod ha ott is elnel:)
En nagyon birnam, de csak ha lenne internet, anelkul egy tapodtad sem mozdulok:)))

blackhairlady 2015.03.07. 02:04:43

@P.Elliot: gegenek igaza van abban, gogy a 3000 km europaban es amerikaban is ugyanannyi:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 02:07:36

Meg a nagy dögökkel az is a bajom, hogy kell rájuk C-D...Zs kategóriás jogsi, és sajnos az sincs, és nem is kerül csak úgy hipphopp a semmiből.És összegre se kevés.
Ááá, hagyjuk is, álmodozás az élet megrontója, vagy valami ilyesmi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 02:10:09

@Herr Géza: Eddig ez volt, tetőbox nem kellett még nyaraláshoz...Aludni még nem sikerült benne, bár egyszer terveztem már... :D De nem okozna problémát, maximum a fázás, ha nem nyár van épp.De asszonyt, gyereket is benne altatni, na az már úgy kicsi volna.

Herr Géza 2015.03.07. 02:18:21

@geegee: Félreértés ne essék, dehogy derogál. Csak ugye öreg csóka vagyok, már kipróbáltam sok szart. A lakóautózás abban a kategóriában, amit meg tudok fizetni, nem volt akkora durranás, mint amit vártam tőle (az a milliós dög, az csak a "ha nyernék a lottón" kategória, annak is hülyeség, mert akkor ugyanazt, amit be akarok járni megtehetném egy tényleg fasza autóval, a legjobb szállodákban lakva..)
Dehogy derogál a kempingklotyó. Csak ha már ahhoz vagyok kötve, akkor minek a lakóautó....
Ha meg érzékeny vagy az ágyra, na akkor végképp nem ezek valók neked. Egy 5 cm-es szivacs (több párnából...) a kemény kocsipadlón ? És a nagyobbak (Ford, Fiat, Peugeot-bázis) "rendes" ágya is csak annyiban jobb, hogy az 5-cm-es szivacs egy darabból van. Igaz ott már van hely, ha akarod beteheted helyette a saját otthoni matracodat is.
De nem akarlak én semmiről lebeszélni, próbáld ki és majd meséld el milyen volt :D

adg 2015.03.07. 04:04:33

@geegee: versenyezzunk, hol nagyobbak az allamok, orszagok? :))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.07. 04:09:20

@Din Serpahis: A 2.-ra mondta azt a férjem, hogy ebben ne legyünk olyan biztosak... a "mäst igen" utän jöhet ez is. :-(
@tildy[UK]: (belvärosi) Häzat is. :-(
(A mai összes hozzäszoläsoddal annyira, de annyira egyetértek!)
@maxval bircaman szerkesztő: Normälis bérlakäsnäl pedig az van, hogy tök mindegy, hogy ementälit csinälsz-e a lakäsbol amig ott laksz. A lényeg az, hogy ugy add ät, ahogy ätvetted! ;-) (A nyilvänvalo normälis "lelakäst" add még hozzä.) Normälis szerzödéssel, normälis föltételekkel.
Amugy meg. A bérlakäsnäl fizetsz a lakhatäsért. Cserében ez a lakhatäs biztositva van. Ha bärmi történik, kisujj eltart, föbérlö tärcsäz. Mert neki kutya kötelessége az önhibän kivül elromlott dolgokat a lehetö legrövidebb idön belül kicserélnie. Söt töväbb megyek. Van még olyan "csoda" is, hogy ha valami kär ér, akkor bérleti dij csökkenést is kérhetsz arra az idöszakra.
Na ez az, ami hiänyzik Mo-rol. És szerintem addig, amig a kint lévök haza nem mennek, és haza nem viszik ezt a bérlakäs kulturät, addig ilyen nemü vältozäs nem fog bekövetkezni a fejekben...
@ChristineK:
Te is mär nagyon "mäshogy" gondolkodsz! :-)
@pasztasuta:
OFF
Férjem "köszöni" a toszkänäs oldalt! ;-)
Lättad mära taggando-t? :-)
www.youtube.com/watch?v=WGTfZyjoTtk
ON
@Mirjam2: @P.Elliot: Most nézegettem Pesten lakäsokat... igény (férj részéröl) csak annyi, hogy az Oktogon-Nyugati környékén legyen. Nem akarok sopänkodni, de....kis tulzässal kb életünk végéig 5*-os szällodäban szällhatnänk meg ahänyszor Pestre esz minket a fene... (és kb ütöm a fejem, hogy 3éve nem vettük meg 10milläért az 1ik ismerösünk lakäsät, ami pont ott volt...)
A fiatalsäg meg azért nem megy ki @P.Elliot: , mert a többsége még mindig nem beszél nyelveket...és mert bexari, és jobb otthon anyu szoknyäja mellett a biztonsägban még 1szakmät meg még 1szakmät, meg még 1szakmät tanulni...
@Zka: Hät na...azért Szegeden is el vannak szaladva az ärak... (igényesen fölujitott... brrrr) Volt munkatärsaméknak volt älmuk a tanya. Kimentek hajora (2000-es évek eleje), összegürizték, kipofoztäk, és 1x amikor dolgozni voltak minden mozdithatot elvittek belöle. A romantikus tanyaélet ezennek szertefoszlott näluk és visszaköltöztek a värosba.
@Sanz: +1
@GERI87: +1 Ritkän järsz erre, de mindig olyan jokat irsz!
@Dragonlady (Bp, Hun): Nem csak ott. ;-)
@diggerdriver: :-))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.07. 04:23:05

@geegee: Elöször a motoros jogsi! ;-) Aztän vehetsz egy oldalkocsis motort is akär. :-)))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.07. 08:25:44

@Naschkatze (Mostindien / CH): van azért élet a tanya és város között is - mi gondolkodtunk, hogy kimegyünk a város szélére (Deszk, Dorozsma, Baktó, Szőreg pl) kertesházba és esetleg még kis fóliasátras növénytermesztést is bevállaluk. Így a város is közel marad meg a nyugis vidéki jellegű élet is megvan.

Recepcios lány 2015.03.07. 08:46:01

@geegee: koszi, rajta vagyok :)
Amugy ha latsz ilyen lusta halasz mackot csinalj videot es toltsd fel a YouTube -ra :) vagy van mar ilyen? Nagyon kivancsi lennek ra :)))

kék madár 2015.03.07. 08:46:26

@maxval bircaman szerkesztő:
"Oké, van ilyen is, ez a bérlakás speciális verziója, de a világon nem ez a jellemző."

hol nem ez a jellemzo? Osszevissza minden alap nelkul dobalozol hulyesegekkel. Tenyleg faraszto, hogy ennyire tajekozatlan vagy es teleszorod az agyszulemenyeiddel a blogot.

Eszmeletlen faraszto amit muvelsz,olvashatatlanna teszel ertelmesnek indulo beszelgeteseket. Lassan mar hetente egyszer se nezek ide, mert folyamatosan tonkreteszel mindent ezzel a teljesen alaptalan liberalis fasizmus baromsagaiddal

Álom Polgár 2015.03.07. 08:46:56

Jó a cikk, nagyon reális.
A végére feltett kérdésre az a válasz, hogy értékeld a kinti és az itthoni élet adta lehetőséget és válaszd azt ami neked a legfontosabb.
Még innen a harmincon tied a világ.
Viszont ha nincs több benned mint, hogy kuli legyél valahol, az lehetsz itthon is. Ezen a színvonalon.
Én soha nem voltam kinti munkavállaló, de járok külföldre eleget néha életvitelszerűen, főleg Ausztriába.
Ugyanaz a távolságtartás mint amit leírtál, csak tréfa nincs, de nem is barátkozni járok ki.
Olyan mintha egy burokban lennének és ez jó nekik.
Én már nem is üdülni megyek ki, hanem "rezgésért". Azért ezek hozzánk képest szabályozott társadalmak. Még a bevándorló sem hőbörög, normális az élet más a tempó, amit hamar átvesz az ember.
Érdekes amikor hazajövök napokig eltart amíg a hazaihoz hozzáedződöm és mondjuk kocsival leszokom az előzékenységről. Bunkók vagyunk és az utánunk jövő generáció sem lesz jobb sőt inkább....
A magyar sajátos népség. Rengeteg negatívummal. de színes, van humora odamondogat, mindenről van véleménye amit sokszor agytalan hirtelenséggel belevág mások arcába megsért másokat. Nem tiszteli magát eléggé, nem tiszteli embertársait. Hagyományos értelemben nem nyugati embertípus, de nem és keleti valahol a senki földjén.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.07. 08:47:21

@Naschkatze (Mostindien / CH):

"amig a kint lévök haza nem mennek, és haza nem viszik ezt a bérlakäs kulturät"

Téves hozzáállás.

Ha a magyar bérlakások bérleti díja felmegy nyugati szintre, akkor lehet minden ilyen kellék. De jelenleg vedd észre, hogy többszörösen olcsóbbak.

Vedd észre szintén: az általad említett plusz szolgáltatásokat a nyugati bérlő busásan MEGFIZETI az árban. Tehát nem arról van szó, hogy a nyugati bérbeadó egy áldott, égi lény, aki ingyen mindent megad bérlőjének.

Amit írsz az kb. az, hogy bemész a sarki büfébe és hiányolod, hogy nincs ott frakkos pincér,

jog-ász 2015.03.07. 08:48:56

lehet a posztoló depressziós, mert sehol nem érzi jól magát.
ha lehetne választanom az angol romantikus kisváros-ahol az idegeneket fenyegetik, nem nézik jó szemmel(lehet mert ott is a családi baráti köteléknek azért van jelentősége?)-vagy itthoni családi baráti kötelékeim között, nem gondolkodnék sokat.
én itthon is ismerek boldog embereket, családokat, a hely sztem tökmindegy ebből a szempontból. lehet a személlyel van gond.
lehet nem ide oda kellene ugrálni mert könnyen gyökértelenné válik az ember 40 éves korára, hanem találd ki magad, épitsd fel magad, tanulj, csinálj egy ívet az életedben akár itt akár ott.

nyuszigonosz 2015.03.07. 09:28:40

@geegee: Na látod ez már jó, mert ezzel lehet kirándulni ugyanúgy, mint otthoni napi használat - munka, bevásárlás ilyenek.

A nagyobb lakóautókkal csak egy baj van: ha bérled - nem olcsó.
Ha megveszed - még drágább, mert müszaki, adó, biztosítás és még valahova állítani, ha éppen nem kirándulsz vele.

Muscari 2015.03.07. 09:53:18

@Dragonlady (Bp, Hun): várjál, azzal mi van, akinek van is lakása meg bérel is? Tiszta skizofrén állapot :-)

Muscari 2015.03.07. 10:06:03

@macamuca [IHUN]: teljesen igazad van, mucus, csak a 130 font az bőven több, mint 20000 Ft, amiről Fruka írt. Atöbbivel maximálisan egyetértek.
Én egyébként egy hónappal előre megvéve 70 fontot fizettem, hétfői indulás, vasárnap vissza.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.07. 10:06:55

@blackhair-lady:
A tank az más műfaj.
Mondok egy példát.
Hogyan határozod meg hogy egy munkagépnek melyik az eleje?
Gondolj bele látsz gy munkagépet és a markoló része jobbra van.
Aztán a kezelő fordul 180fokot és a markoló gém balra áll.
Melyik a gép eleje? A felső, forgó rész határozza meg vagy az alsó lánctalpas rész?
A gép elejét-hátulját mindig a lánctalpas alsóváz helyzete határozza meg.
Na de honnan tudom melyik az eleje vagy a hátulja?
A lánctalpat egy fogaskerék hajtja. Mi csillagkeréknek nevezzük.
Kivétel nélkül MINDEN munkagép csillagkereke HÁTUL van.
Miért?
Azért mert a hátsó hajtás a lánctalp alsó talajon lévő ágát húzza vagyis a feszes ág az alsó. A biciklin mivel a hajtott kerék az első lánckerék, ott a feszes ág a felső.
A munkagépeknél elvileg, hangsúlyozom elvileg ha az első része hajtana akkor úgy mint a biciklinél az alsó ág lenne a laza ág és gyűrődne a talajon.
Viszont mostmár a korszerű gépeknél olyan láncfeszítő mechanizmus van hogy mindegy melyik része hajt.
Biztonsági okokból van egységesítve a hátsó hajtás.
Mielőtt beülök a gépbe ránézek a csillagkerékre, tudom hogy ha a karokat amik a meneteléshez vannak előre tolom akkor előre indul meg a gép vagy hátulra.
Ha nem érted szólj elmagyarázom képekkel.

Muscari 2015.03.07. 10:08:13

@macamuca [IHUN]: bocsi, most látom, hogy Aberdeen - ből indulsz, el is felejtettem, hogy onnan nincs közvetlen járat :-)

Muscari 2015.03.07. 10:15:59

@Zoole[uk]: az a baj, hogy a full time sem mindig jelent 40 órát, 32 følött már annak számít. Tudom jól, az előző helyemen nekem is 32 órás szerződésem volt, persze a legtöbbször többet dolgoztam. Most heti 38.5 órára vagyok bekalibrálva, az már nagyon jó.

A legtöbb helyen meg manapság már nem is garantálják az órákat, a McDonald's - ban sem pl. Ha kevés a vásárló, simán haxalüldik az embert korábban.

SzZoole 2015.03.07. 10:23:28

@Muscari: Persze,hogy nem ismerem jol a regi munkahelyed,hiszen majdhogynem kollegak voltunk:)
Nekem eddig csak 2 munkahelyem volt es mindkettonel volt lehetoseg akar heti 60 orakat is dolgozni off nelkul.

tanato 2015.03.07. 10:33:26

@Zka: Ha közel van a tanya a városhoz és még betonút is van,az már nem a hagyományos értelemben vett tanyavilág,az már majdnem kertvárosi régió ahol a világon mindenütt szeretnek lakni az emberek.Ennek megfelelő az ára,értéke is az ilyen háznak.
Van azért sajnos hagyományos értelemben vett tanyavilág is messze mindenütt út és áram nélkül,méghozzá eléggé kiterjedt.De jellemzően ezekben már nem mezg.termelők laknak hanem kis részben már munkaképtelen nagyon idős emberek és egyre több fiatal nagycsaládos képzetlen tanulatlan lumpen rétegek,/akik kiszorulván a városokból a közművek nemfizetése miatt /segélyből és kisebb nagyobb mezei lopásokból,orvvadászatból,erdei tüzifalopásból stb. élnek.
Rengeteget járok munkám során ilyen helyere.Egy hete éjjel egy ilyen lumpen családnál befulladt egy öreg, és mi meg beragadtunk a sárba,a tűzoltók húztak ki,meg ők gyalogoltak be két km.t hordággyal kihozni az öreget,mert a tűzoltóautó sem tudott tovább menni a mocsras úton.

marczy 2015.03.07. 10:37:51

Az angolszász kultúrában papolnak legtöbbet a rasszizmusról, hogy az rossz stb. és közben meg a posztból ítélve ők maguk a legrasszistábbak. Borivás, vízprédikálás. Most teljesen mindegy, hogy bőrszín vagy származás alapján. Tetszettek volna Magyarországot helyzetbe hozni 1989 után. Nem tették. Hát egyék meg, amit főztek.

Muscari 2015.03.07. 11:13:22

@Zoole[uk]: sajnos nem mindenhol vagy nem mindig van erre lehetőség. Nekem most szerencsém van, itt is túlórázhatok, szoktam is. Mondjuk nem 60 órát :-)

steery 2015.03.07. 11:18:57

A cikkíró jól látja a helyzetet. Magam is ezt tapasztaltam, mikor egyszer kimentem 10 napra kirándulni Olaszországba. És megdöbbenve szembesültem a ténnyel, hogy ott senki nem ideges, senki nem stresszel, senki nem siet, mindenki kedves és előzékeny, megértő és türelmes. Mintha minden rendben lenne az életükben. Egyszóval normálisan viselkednek, ahogy az Magyarországon nem szokás.
Hamar megszoktam ott. És kész rémálom és kiábrándulás volt visszajönni ide és újra szembesülni azzal, hol is élek, hogy is élek. De aztán aklimatizálódtam és visszaszoktam ebbe a szarba és most már alig tűnik fel. A nyomort is meg lehet szokni, főleg ha az ember nem lát mást maga körül. Ezért senkinek nem tanácsolom, hogy külföldre menjen, mert még elcsábul a jobb élet reményében. Aztán mi lesz itt? Kiürül az ország? Ez elég ciki. A magyarok tényleg egy másik bolygóról jöttek, ahogy azt a többi népek rebesgetik viccesen. Talán a pokolból...?

DieNanny CH 2015.03.07. 11:34:24

@maxval bircaman szerkesztő:

" "amig a kint lévök haza nem mennek, és haza nem viszik ezt a bérlakäs kulturät"

Téves hozzáállás. "

Félreérted. A bérlakás KULTÚRÁRÓL volt szó, nem az áráról.
Itt Svájcban egy lakás értékének 360-ad részét fizeted havi bérleti díjként.
A kultúrája olyan, hogy ha benne van a szerződésben, hogy minden hó 30-ig ki kell fizetni a bérleti díjat, akkor nem húzom el a következő hónap elejéig.
Vigyázok a lakásra, mintha az enyém lenne (gyereket nem engedem az ajtón hintázni, összekaristolni a parkettát, stb.) Ha valahogyan tönkretettem, vállalom a felelősséget, és kijavíttatom a saját költségemre.
A lakástulaj kultúrája: nem 1 hetes határidővel mondok fel a lakóknak (kivéve, ha tarthatatlan állapotot hoztak létre). Betartom a szerződés rám vonatkozó pontjait. Stb. Ezek mind olyan dolgok, amik még nagyon kevés magyar bérlakásnál találhatók meg.

pasztasuta 2015.03.07. 11:36:03

@Naschkatze (Mostindien / CH): még nem láttam, köszi, hát eléggé igaz amiről szól.
A toszkánás oldal alatt az ingyenes szabadtéri termálfürdőkre gondolsz? Ti voltatok már valamelyikben? Én csak a táj miatt szívesen megnézném, de persze autó nélkül elég körülményes sőt egyes esetekben gyakorlatilag lehetetlen.. :(

pasztasuta 2015.03.07. 11:41:16

@steery: Szerintem költözz ki Olaszországba, ne csak 10 napra menj kirándulni, el fogsz csodálkozni..

SzZoole 2015.03.07. 11:42:52

@Muscari: 60 órát en is ritkán dolgoztam annál a cégnél
70-80 volt a jellemző;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 11:43:03

@adg [Au, Darwin]: Nem, csak azt a kettőt említettem példaként.
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.07. 11:45:54

@Recepcios lány: Óóó, hát egy csomó természetfilmben szokott lenni.De gondolom a Tecsőn is van belőlük...

Muscari 2015.03.07. 12:13:08

@Zoole[uk]: gondolom mellette te nem főztél négy emberre meg takarítottál otthon meg hasonlók. Vagy igen? ;-)

Annyi munka már gyilkos, nem szabad hosszú távon csinálni, mert rámegy az ember egészsége.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.07. 12:30:59

@Muscari: akinek van sajat is meg berelt is, az szimplan burzsuj :-)

Herr Géza 2015.03.07. 13:17:48

@diggerdriver: Mit kell ezt cifrázni? Nézd meg hol a a piros meg a fehér lámpa. Na: a fehérlámpás az eleje, a piros meg a hátulja. Ugye-ugye...:))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.03.07. 13:21:16

@Muscari: miert,szerinted nálunk a szomszéd főz?
Hétközben en főztem hétvégén Judit
A takarítást a lányok végzik a házban a ház körüli munkát meg a fiúk
Nálunk nincs lusta ember:)))
A munkát ki lehetett bírni mivel legtöbbször hosszú tavokat mentünk igy simán tudtam aludni míg a sofőr vezetett
Nem volt valami nehéz munka es qrva jol fizetett.

GERI87 2015.03.07. 13:34:07

@diggerdriver:

"A munkagépeknél elvileg, hangsúlyozom elvileg ha az első része hajtana akkor úgy mint a biciklinél az alsó ág lenne a laza ág és gyűrődne a talajon."

Egy Izraeli páncélos (Merkava), orrmotoros és ha jól tudom elöl hajt.

i.imgur.com/Fjin1qs.jpg

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/36/MerkavaMk4_ZE001m.jpg

Fruka1 2015.03.07. 17:59:12

@Határátkelő: "Ne haragudj, igazán őszintén írom (csak már kicsit fáraszt), de te szoktad olvasni ezt a blogot? "Jó lenne már olyan posztot is olvasni, hogy milyen árnyoldalai vannak a kint létnek" - hány ilyen posztot mutassak? Miért nem lehet már megérteni, hogy vannak ilyen meg olyan történetek is? Amikor megjelenik egy olyan történet, amiben valakinek sikerül, akkor az a baj, amikor olyan jelenik meg, amiben nem sikerül, akkor meg az. Itt legyen okos az ember."
Igen szoktam olvasni és többé kevésbé kommentelem is őket. Elfogadom természetesen hogy vannak ilyen meg olyan történetek is, de a mélyrózsaszín beszámolók valahogy mindig kiverik nálam a biztosítékot, és az angol posztok esetében talán ez a több, de persze nem számoltam össze mielőtt még valaki leveszi a fejem. Én voltam már Angliában, láttam a béreket és az árakat , a megélhetést (London) és ezen tapasztalatok miatt írtam azt amit.
A Határátkelővel semmi problémám nincs és egy nagyon jó blognak tartom, ezt azért leszögezném!
Abban igazad van, el kell fogadni(nom) ezeket a beszámolókat is, bármennyire is úgy tűnik nekem, hogy az illető elhallgat bizonyos tényeket, más dolgokat pedig erősen felnagyít, kiszínez. Igyekszem ezután visszafogni magam........üdvözlettel: Fruka

Fruka1 2015.03.07. 17:59:30

@Zoole[uk]: "Na ez volt a mese.
Hany szamlat masoljak be neked arrol hogy £44 repkedek oda-vissza es az indulas elott 10 nappal veszek jegyet
Sot,2012 februarban £246 vettem jegyet 4 embernek oda-vissza,szinten 10 nappal az indulas elott."

Zolee, nem kell másolnod egyet sem. Én az alapján írtam le ezt, hogy felmentem a Pelikan.hu -ra, kíváncsi voltam hogy mennyi is az annyi.
Kb. majd 3 héttel későbbre kértem jegyet Budapest-London-Budapest viszonylatban(márc.19 azt hiszem) és a legolcsóbb amit dobott a rendszer az 67e HUF volt.
Lehet hogy Angliából ez olcsóbb, nem tudom. Itt nekem és akkor ennyi volt. Persze ez olyan járat volt ahol a bőröndért nem fizettem volna külön pénzt. Ennyit tudok elmondani ezzel kapcsolatban.

slowMotion 2015.03.07. 17:59:36

Valaki azt mondja már meg, hogy USA-ban mennyiből és hogyan lehet normális betegellátást létesiteni. Nem turista, hanem expat alapon, mondjuk nyugdijasnak, eletfogytiglan. Egyáltalán, szóbaállnak vele?

Fruka1 2015.03.07. 17:59:54

@macamuca [IHUN]: "Szoval, kiprobalva mondom, nem habostorta fenékig az itteni elet, de nagyságrendekkel jobb. Hogy aztán elhiszed-e, vagy inkabb megmaradsz a ketelkedesnel, a hitetlenkedesnel, no, azt mar te tudod."

Hogy az élet ott jobb, elhiszem ezt eddig is tudtam. Egy -két helyen jártam már, Japán , Ausztrália és még más országokban éltem rövidebb ideig.
Nekem a mélyrózsaszín dolgokkal van gondom, álomautó és lakás angol minimálbérből viszonylag rövid idő alatt, meg még sok-sok mindent idézhetnék, de nem teszem.
A repjegyes válaszomat néhány kommenttel előbb megtettem, most ide nem másolom külön. Lényeg az hogy én a Pelikán.hu-n néztem árakat, 67e Ft volt a legolcsóbb.

2015.03.07. 18:40:41

@Fruka1:
" Lényeg az hogy én a Pelikán.hu-n néztem árakat, 67e Ft volt a legolcsóbb."
Tavaly oktoberben 480 fontot fizettem ket szemelyre London-Budapest return jegyert, Wizzairrel.

P.Elliot 2015.03.07. 18:50:42

@Fruka
Nekunk az elso lakasunk egy 2 haloszobas, plusz ebedlo es nappali, konyha es furdoszoba volt, kereken 100 dollarba kerult, vizzel es futessel egyutt, csak a villanyt kellett fizetni, akkoriban annyit kerestunk fejenkent a ferjemmel hetente, tehat az egyikunk keresete ment a lakasra, ennivalora,kesobb auto fennttartasra, ruhazkodasra, a masikunk keresete ment a bankba. 6 honap mulva vettunk egy kifizetett nappali garniturat, es nem szedtuk ki a banbol a penzt ra, / kezdetben csak egy agyunk volt agynemuvel, nehany konyhaedeny, tanyer, ilyesmi, huto es konyhaberendezes vele volt a lakassal, dolgozni kozel gyalog jartunk.
! ev mulva vettunk egy uj Pontiac LeMans gyonyoru kocsit, 3 evi reszletre. Es azontul elkezdtunk szabadidoben kirandulni es utazni.
A bankban gyult a penzunk, kesobb a ferjem el tudott helyezkedni mernokkent, lett egy masodik kocsi, aztan haz aztan minden kocsi ettol mar keszpenzre lett veve, utaztunk, minden aldott evben, tamogattuk az otthoni rokonsagot, mindig megneztuk hogy mire telik hogy ne bontsuk meg az eltervelt penz gyujtest idosebb korunkra, kozben gyerek is lett, minek nevezzem ezt ha nem melyrozsaszinnek?
Legfokeppen ahhoz kepest hogy otthon hogy eltunk volna! Es nem piszkalt senki, vegig, de vegig, eddig a percig ahogy ezt leirom, boldogok voltunk, nyugodtak es megelegedettek pedig nem vagyunk gazdag emberek, ahhoz sokkal tobbet kellett volna dolgozni de nekunk a szabadido tobbet jelentett , de hidd el, jol megy! A nyugdijunk nagyon szep, jol meg lehet belole lenni, van hozza extra amit a vallalat adott kiegeszitonek, es a bankba levo penzhez nem szoktunk hozanyulni, nincs miert
Persze mi regen jottunk ki, 73-ban de aki most jott ki es ugy rendezi be az eletet ahogy mi tettuk az sincs olyan nagyon alattunk ma sem ha beosztassal el. En sokat de nagyon sokat koszonhetek ennek az orszagnak, es vegtelenul szeretem. Embereket is benne. Mindent! Most ezt miert szegyelljem?
Szoval hogy is van ez a melyrozsaszin dolog? Hogy nem hiszed el? Az mar a te bajod!

2015.03.07. 18:55:09

@steery:
"A magyarok tényleg egy másik bolygóról jöttek, ahogy azt a többi népek rebesgetik viccesen. "

" Enrico Fermi's answer to the question whether extraterrestrial beings exist: "Of course, they are already here among us: they just call themselves Hungarians."

blackhairlady 2015.03.07. 18:58:11

@diggerdriver: Koszi a kimerito magyarazatot, teljesen ertheto volt:) Minden nap tanul valami ujat az ember:)

SzZoole 2015.03.07. 19:34:20

@Fruka1: en meg tapasztalatbol írom
A tobb mint 5 évem alatt kb 60x repultem
Meg lehet hogy azert tűnik olcsobnak a jegy nekem mert fontban fizetem,nem tudom
Most néztem az árfolyamot £1= 424 Ft

micsoda? 2015.03.07. 19:41:56

Posztoló helyében, én mennék. Megküzdött a kinti létért, nem kell elölről kezdenie, ha itthon marad hosszabban. Aztán Angliában majd kiderül, hogy mennyire erős a honvágya, mert szerintem az van.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.07. 19:44:30

@Zoole[uk]: ezt egyébként kicsit irigylem, hogy Angliából csak így haza lehet járkálni. én 10 év alatt 2x jöttem vissza látogatóba 10-10 napra. soha nem volt különösebben honvágyam vagy ilyesmi, de olykor jólesett volna egy túrórudi vagy ilyesmi ;-)

SzZoole 2015.03.07. 19:48:59

@Dragonlady (Bp, Hun): en sem a honvágy miatt járok,hanem édesanyám miatt.A mai napig nembirja feldolgozni hogy eljöttünk

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.07. 19:52:16

@Zoole[uk]: értem. mindegy, hogy milyen ok miatt, a lényeg, hogy van rá lehetőség (anyagilag is jobban, meg belefér egy-egy hosszú hétvégébe), ha az ember bármiért haza szeretne menni többször. akár egy fogorvos, régi barátok esküvője, beteg családtagok, jogi dolgok rendezése, stb.

SzZoole 2015.03.07. 19:55:50

@Dragonlady (Bp, Hun): az biztos hogy lényegesen könnyebb
Luton csak 15 perc kocsival hozzánk es naponta 4-5 gép is megy haza

2015.03.07. 20:28:18

@Fruka1: En is meg masok is leirtuk mar hogy siman meg lehet sporolni 2-3 ev alatt annyi penzt Angliaban amibol egy kis lakas + hasznalt auto ara kijon Kelet-Mo.on, ebben semmi 'melyrozsaszin' nincs, ez egyszeru matek kerdese. A repulojegyet meg nem tudom milyen magyar weboldalon nezted, minden Angliaban elo magyar a Wizzair vagy az Easyjet oldalat nezi, 50 font korul siman lehet returjegyet venni ha elore foglalsz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.07. 20:30:25

@GERI87:
Igen, ezért mondtam hogy a tankok más műfaj.
A hátsóhajtás még abból az időből ered amikor a lánctalpnak nem volt rugós vagy zsírmunkahengeres feszítése.
Ma már mindegy lenne mint ahogy a hadiiparban mindegy is és mindkét megoldás gyakori.
A munkagépeknél biztonsági okokból maradtak a hátsóhajtásnál.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.07. 21:00:33

@maxval bircaman szerkesztő: Kisség fruszträlo, hogy nem és nem érted sokszor, hogy mit is szeretnének egyesek...tiszta szerencse, hogy @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: leirta, hogy mire gondoltam... Köszi! :-)
@Zka: Az mär, ahogy @tanato: is leirta idilli kertväros külsö. ;-)
Bakto és Petöfitelep mostanäban "nagyon menö". Szöreg (és Deszk is) haläl ha normälisan dolgozol. Nem tudom merre laksz, de reggel pl a régi hidon gyalog gyorsabban ätérsz, mint tömegközlekedéssel...és nekik még elsöbbségük van az autokkal szemben... :-(
@Álom Polgár:
"Érdekes amikor hazajövök napokig eltart amíg a hazaihoz hozzáedződöm és mondjuk kocsival leszokom az előzékenységről. Bunkók vagyunk és az utánunk jövő generáció sem lesz jobb sőt inkább...."
És miért szoksz le? Fäj elözékenynek lenni, vagy mi? Ha te ilyen vagy, ezt adod toväbb, akkor hogy värod el a következö generäciotol, hogy jobb legyen?
2hete voltam otthon, és béreltem 1autot. (Kis xaros VW up, csak a magyar rendszäm miatt lényeges) Összvissz 2db "negativ élményem" volt. Mind a kettö idösebb emberekhez kötödik. Az egyik, amikor elkezdett velem azért üvöltözni a faszi, mert nem tudott balra bekanyarodni, mert a mögöttem lévö auto teljesen rämtapadva elzärta a keresztezödést... a mäsik pedig, amikor sävot szerettem volna vältani, és miutän kiraktam az indexet a tata belelépett a gäzba, hogy ne tudjak bemenni elé...
@steery: Te melyik Olaszorszägban järtäl? Mert oda én is szeretnék eljutni! :-)))
@pasztasuta: Igenigen! :-) És ezért is köszi, mert még nem voltunk egyikben sem.
@Fruka1: Én keresönek a checkfelixet szoktam hasznälni. Ami a pelikänon 83596Ft az a checken 76264Ft...
@P.Elliot: Sajnos manapsäg kevesen vannak, akik igy tudnak sporolni. És még kevesebben, akik igy gondolkodnak, mint ti. Mindenhonnan az jön, hogy csak a legjobbat, mert megérdemled, ilyen-olyan 0%-os kezdötökés hitelek. Fogyassz, fogyassz, fogyassz, és räérsz késöbb is kifizetni... És mit gondol az 1xü ember? Hät nehogymär a szomszédnak is van, akkor nekem miért ne lenne (sokkal jobb, nagyobb, több)... :-(
Mär nem menö az, hogy legyél azzal megelégedve, amid van!

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.07. 21:02:59

@Mirjam2: Sokszor a keresöoldalak jobb ajänlatot adnak ki, mint a wizz, vagy az easy (vagy amelyik tärsasäg az adott helyröl / -re repül) oldala. Érdemes elöször azokat végigböngészni.;-)

P.Elliot 2015.03.07. 21:05:10

@slowMotion: En Usaban elek de ezt nem tudom, sokmindentol fugg ! Itt laktal-e, legalisan-e, kidolgoztad -e a kotelezo nyugdij idot vagy sem, ha nem akkor mikor jottel vagy mikor fogsz? Annyi mindetol fugg hogy erre meg hozzavetolegesen sem lehet valaszt adni.

P.Elliot 2015.03.07. 21:24:33

@Naschkatze (Mostindien / CH): Nekunk nem volt tevenk egy evig mert nem vettunk, minek is, munka utan maszkaltunk, nezelodtunk, eleg teve volt az, beszelgettunk estente vagy uj baratokat latogattunk vagy ok minket. Vasarolni gyalog jartunk szatyrokkal, eleg messze de ott olcsobb volt mintr a kis boltokban es ugy ereztuk hogy azert van a labunk, Pesten is gyalog mentunk a piacra. Sok velunk jott magyarnak mar 2 honap utan volt autoja, kis tragacsok de jol futottak, mi ugy gondoltuk hogy kivarjuk amig normalisra futja, Engem nem erdekel hogy mi van a szomszednak es mit reklamoz a teve, a boldogsag nem ott keresendo. Mar regen megvehetek mindent amit ugy akarok, ha ugy erzem akkor meg is veszem de nem azert mert masnak is van.
Kepedj el, nekem nincs mobilom, a ferjemnek sem csak a vallalati amikor dolgozott, illetve van egy kartyas, filleres feltoltos kinnt a kocsiban, arra az esetre ha valami baj lenne az uton es kesz. Itthon itt van a vezetekes telefon arrol fogadok csak hivast, engem ne zaklasson senki es ne probaljon elerni barmikor es barhol, hagyjanak beken, hagyjanak elni. Megorulok amikor jonnek hozzank vendegek es itt csorog a telefon ott csorog, megall a bizalmas beszed, a humoros beszamolo mert valaki keresi az illetot, hat nem. Amikor valami vendeg vacsora van akkor mindenkit megkerek hogy hacsak nem nagyon fontos telefont var akkor zarja le a vacsora idejere, sosem felejtem el azt a halaadasi napot ahol a sok csorgo telefon tonkretette a szep osi unnepi hangulatot.
A lanyomnak persze van minden ujkori vacka de az mar az o elete...Annyit azert felszedett tolunk mar hogy beossza a fizeteset es ne toljon el mindent, egesz szep sajat penzzel rendelkezik mar.

pasztasuta 2015.03.07. 21:31:22

@Naschkatze (Mostindien / CH): Akkor örülök, van még azon a site-on sok érdekes cikk, aztán ha jöttök ide ahol "senki nem ideges, senki nem stresszel, senki nem siet, mindenki kedves és előzékeny, megértő és türelmes" akkor azért dobj egy emailt és esetleg összefuthatunk! ;)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.07. 22:45:42

@P.Elliot: Hät kepedek is (meg képedek is el)! :-) Mi eléggé magunknak valok vagyunk, igy a külsö hatäs lepörög. (Emiatt viszont néha akaratlanul is mi huzzuk a többieket :-( )
A férjem mesélte, hogy ö viszont fiatalabb koräban benne volt ebben a farokméregetös buliban :-), és hiäba tudta, hogy hülyeség, akkor is besétält pénteken a szalonba és azt mondta, hogy ez az auto kell nekem, hétfön hozom a pénzt.
@Taxomükke: Köszi! Kiprobältam, kissé döcögös, és nem tetszik a stilusa. (és a checken még mindig olcsobb a jegy, mint a sky-on. :-) )
@pasztasuta: Na mi van? Te is ätköltöztél a pärhuzamos univerzumba? :-)))

GERI87 2015.03.07. 23:00:05

@diggerdriver:

Afelett elsiklottam:)
De én is csak érdekességnek írtam, nem foglalkoztam vele hogy miért jó úgy...
Első hajtásnál a láncfeszítő hol van?
Magát a láncot feszíti a lánckeréknél vagy a futó görgőknél?

slowMotion 2015.03.08. 11:05:56

@P.Elliot: Konkretan ha valaki nyugdijaskent szeretne elni mondjuk Floridaban, hogyan oldja meg a betegellatasat?

P.Elliot 2015.03.08. 11:52:54

@slowMotion: Melyik orszagban laksz? Ugy erted hogy kulfoldrol akarsz Floridaba telepedni?

slowMotion 2015.03.08. 14:51:25

@P.Elliot: Mondjuk hogy nez ki ha valaki szeretne nyugdijas eveit napsutesben tolteni. Vagy maskepp megfogalmazva nem bizik abban hogy sokaig fog elni a hazai kozgyogyban ...

Fruka1 2015.03.08. 17:22:47

@Mirjam2: "En is meg masok is leirtuk mar hogy siman meg lehet sporolni 2-3 ev alatt annyi penzt Angliaban amibol egy kis lakas + hasznalt auto ara kijon Kelet-Mo.on, ebben semmi 'melyrozsaszin' nincs, ez egyszeru matek kerdese. A repulojegyet meg nem tudom milyen magyar weboldalon nezted, minden Angliaban elo magyar a Wizzair vagy az Easyjet oldalat nezi, 50 font korul siman lehet returjegyet venni ha elore foglalsz."

Kelet_Mo-on lakás, használt autó (a cikkben egyébként álomautó szerepel)......
Valóban , igazad van, a fent említett országrészben én is tudok már pár százezerért (is) lakást , sőt HÁZAT is, autót már százezertől.
Igen, hogy kinek mi a lakás fogalma, meg az álomautó is elég tág fogalom, nekem egy átlag lakás kábé 10-12 M HUF minimum, "álomautó" pedig egy ÚJ Astra,vagy ehhez hasonló, ami kábé jól felszerelve minimum 6 M HUF. Ez ha jól számolom 16-18 M HUF.
Kérdésem az lenne, angol minimálbérből kettő és fél év alatt össze lehet spórolni ennyit úgy, hogy közben élsz is és nem csak vegetálsz?
Repjeggyel kapcsolatosan meg már leírtam, de lehet nem olvastad, a Pelikan.hu-t használtam infó céljából, olyan járatra amire pótdíj nélkül is feladhatsz pl. 1 db bőröndöt. Ennek ára Budapestről 3 héttel előtte 67e HUF volt.

Fruka1 2015.03.08. 17:22:51

@Cascabel: "Tavaly oktoberben 480 fontot fizettem ket szemelyre London-Budapest return jegyert, Wizzairrel."
Háát, ez az....

NC lany 2015.04.21. 02:41:25

Milyen igazan csengenek a szavaid! "Itt nem tudsz elkezdeni egy vállalkozást, mert ellehetetlenítenek. Itt nem lehet előre jutni becsületes munkával, mert hiába vagy te alkalmas, vagy dolgoztál meg érte, csak az számít, kinek van ismerőse. Esetleg ki a legnagyobb ribizli és „küzdi fel magát”.

Külföldön megbecsülnek a kemény munkáért, itt szinte hátrány, itt csak a puncsolás számít."
En 2013-ban elhataroztam, hogy egy evet Mo.-on toltok a fiammal, csak azert hogy megismerje az anyja szulo orszagat. Micsoda remalom volt! Igen muszaj, hogy elmenekulj abbol az orszagbol! tobb mint 8 honap telt el miota visszatertunk Amerikaba de ugy tunik mintha csak napok teltek volna el. Az ido repul amikor boldog vagy! Nincs felesleges túlbonyolított bürokrácia, dolgokat egyszeruen, konnyen lehet elintezni, allami hivatalok tisztesseggel bannak az ugyfellel. Az emberek tobbsege tisztelettel banik egymassal, megbecsul. Minden kezdet nehez, de garantalom, hogy ha most megy vissza Angliaba egy teljesen mas tapasztalatod lesz. Nyelvi nehezseg -checked. Gondolom vinnel ki penzt magaddal, tehat teljes teljes penztelenseg- checked. Es most mar lenne arrol is tapasztalatod, hogy legrosszabb esetben mit varhatsz. Az elet rovid, es nem erdemes elpazarolni ott ahol semmi jo jovo nem varhat Rad! Garantalom. Sajat szememmel lattam, Mo. legalabb 40 evvel a nyugati vilag metalitasa mogott all. Es ezt tobb mint 20 eves tavollet utan kristaly tisztan lathato.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása