oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. december 15. 12:00,  3, 2, 1… hataratkelo.com 182 komment

2014. december 15. 12:00 Határátkelő

3, 2, 1… hataratkelo.com

Eljött hát a nagy nap, amikor nem kevés munka után útjára indul a Határátkelő közösségi információs oldala, melyet a hataratkelo.com címen érhettek el. Egyelőre még csak béta verzióról beszélnék, mert nem tökéletes minden, de már van, ott van, olvasható, kommentelhető, fórumozható…

cimlap.jpg

Miután a pár héttel ezelőtt zárult kampányban (máig hihetetlenül szívmelengető módon) a segítségetekkel sikerült anyagilag megalapozni egy saját, közösségi-információs oldal elindítását, ma büszkén jelenthetem be, hogy majdnem teljesen elkészült az oldal.

A hataratkelo.com már sok mindent tud. Például lehet olvasni rajta egy csomó érdekes írást, lesz, amelyik ismerős lesz, hiszen már itt is megjelent, és lesz, amelyik vadonatúj, hiszen az volt az egyik cél, hogy olyan hírek, sztorik, háttérinformációk is megtalálhatók legyenek rajta, melyek egy blogra nem férnek fel.

Mindemellett lehet fórumozni (bárki indíthat akár a „milyen tabletet vegyek?” témakörben is… :)), a regisztrált felhasználók között ismerősöket keresni (méghozzá országra, városra keresve, aminek sok egyéb haszna mellett az egyik remélem az lesz, hogy itt egy helyen fel lehet majd venni a kapcsolatot a közelünkben élőkkel, vagy kérhetünk tanácsot a célországról, városról), kommentelni, egyszóval közösségi életet élni.

Fent vannak a legfontosabb tudnivalók az ügyintézésről (ezeknek az írásoknak az eredeti változatait az elmúlt hetekben itt olvashattátok), minden egy helyen összegyűjtve, hogy ne kelljen sokat keresgélni.

Akkor miért írtam azt, hogy béta verzió? Nos, azért, mert minden hajtás és jóindulat ellenére a chatfunkció és az Üzenőfal még nem működik, de ami késik, nem múlik, ha minden jól megy, már januárban ezek is életre kelnek, hogy teljes legyen az élmény.

Várni viszont nem akartam addig, mert úgy éreztem, szép közös karácsonyi ajándék mindannyiunknak, ha most el tud indulni. Terjesszétek, osszátok, vigyétek hírét, hogy ott is minél többen legyünk!

Szóval menjetek, regisztráljatok (érdemes sietni, hogy mindenki tudja hozni az itteni nickjét…), próbálgassátok az oldalt, ha valami ne adj isten nem működne, akkor szóljatok – egyszóval lakjuk be a másik közös otthonunk is!

Mert azért ne feledjétek, hogy a blog is megmarad, a történetek itt jelennek majd meg először, és én nagyon remélem, hogy békében megfér majd egymás mellett a hataratkelo.blog.hu és a hataratkelo.com.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: szolgálati közlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr846983753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

33621 2014.12.15. 12:04:10

Kíváncsi leszek rá hogy fog működni!

tableno 2014.12.15. 12:04:35

Ez igen jól néz ki!

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.12.15. 12:05:28

Felhasználónév tartalmazhat pontot? Regisztrálni engedte, de bejelentkezni nem tudok.

Határátkelő 2014.12.15. 12:09:31

@Lex D'Arquebus: Elvileg még szóközzel is működnie kellene. Ha engedett regisztrálni, akkor szinte biztos, hogy rendben volt. Valami más lehet a bejelentkezési hiba, pl. elgépelted a jelszót.

pasztasuta 2014.12.15. 12:11:39

regisztraltam, aktivaltam, fenn vagyok, baratkozom, juhej! :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:13:24

a nyelvhasználat még nem tökéletes....

Határátkelő 2014.12.15. 12:16:57

@pasztasuta: :))))

@Babette .: Akad még egy-két ilyen dolog. Szóljatok, javítjuk.

Thargoid 2014.12.15. 12:18:16

@Határátkelő: A regisztráláskor a felhasználónév és a név között mi a különbség? A (valódi?) név bárki számára kötelezően megtekinthető, míg az ország-város elrejthető?

nyuszigonosz 2014.12.15. 12:19:55

@Határátkelő: Jé, most látom, csak nem tudok bejelentkezni. :-(

gyengetölcser 2014.12.15. 12:24:25

Juj, de jo, mar megyek is oda. A regisztracio csak a kommenteleshez kell? Vagy tobbletfunkciokhoz is hozza lehet ferni vele?

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 12:27:08

jópofán néz ki
(azért az a felugró bigyó mehetne a lecsóba :)

Határátkelő 2014.12.15. 12:27:38

@pappito: Menni fog, csak az első pár alkalommal látod.

Határátkelő 2014.12.15. 12:28:55

@Lex D'Arquebus: @maxval bircaman szerkesztő: @nyuszigonosz(D) ESTP: @Thargoid:

A felhasználónév ne tartalmazzon szóközt, a név lehet teljes név, vagy becenév. A rendszerben általában a felhasználónév, amivel belépsz, a valódi nevet nem kötelező megadni. A felhasználók a saját adatlapjukon egyedileg kiválaszthatják, hogy melyik jelenjen meg.

Határátkelő 2014.12.15. 12:30:13

@gyengetölcs: Lesznek többletfunkciók is (chat, Üzenőfal), ezeken még dolgozunk, várhatóan január első felében már lesz, ha minden jól megy. Szerintem érdemes regisztrálni, mert már most is tudsz fórumozni, kommentelni, felvenni másokkal a kapcsolatot, stb.

tableno 2014.12.15. 12:32:58

@Határátkelő: SOS! Houston, we have a problem! Szóval regisztráltam, és a rendszer elküldött nekem egy konfirmációs e-mailt. Későn vettem észre, hogy az e-mail cím, amit megadtam, deaktíválódott, mert túl rég használtam. Így konfirmálni nem tudom a regisztrációt, újraregisztrálni meg nem tudok, mert a profilom már "foglalt". Sto gyélaty???

nyuszigonosz 2014.12.15. 12:34:13

@Határátkelő: Hát nekem mindenre azt írja, hogy hibás bejelentkezés. Névre, nicknévre, jelszóra, ha meg megpróbálom azt, hogy a mélcímmel, akkor meg azt, hogy az meg ismeretlen. :-(

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.12.15. 12:34:50

@Határátkelő: Újraregisztrálás: "Sajnálom, ez az e-mail cím már használatban van." eddig tartott dicső ragyogása a Császár hű katonájának. :)

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 12:35:07

ráklikkoltam, hogy fórumok/ámerika és egy akkora 404-et kaptam, hogy alig fért ki :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 12:35:58

@Határátkelő:

A gond az, hogy nem gondoltál arra, hogy sokaknak már esetleg van WP-felhasználónevük.

Határátkelő 2014.12.15. 12:39:11

@maxval bircaman szerkesztő: őszintén szólva azt azért nem gondoltam, hogy egy teljesen új rendszert programoztassak le... de mindenre lesz megoldás, csak nyugalom.

Határátkelő 2014.12.15. 12:40:42

Na, akinek email-problémája van, az írjon privátban a hataratkelo@hotmail.com címre és ha minden jól megy, át tudom írni a jóra.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:41:20

Nem értem, nekem minden simán ment...

Thargoid 2014.12.15. 12:43:11

@Határátkelő: Ok, regisztrálva. Országnak UK-t írtam, most látom, hogy sokan Angliát (ami nem egyenlő UK-mal amúgy)... lehet változtatni vagy a rendszernek mindegy? Ezzel kapcsolatban hasznos lenne, ha az országnak van szerepe (most vagy később) akkor lehetne változtatni, és leginkább regisztráció vagy változtatás során előre megadott országnevekből lehetne választani, mert simán el is lehet gépelni vagy pl UK-Anglia stb.

tableno 2014.12.15. 12:44:34

@Határátkelő: nekem elég lenne, ha törölnéd az előző regisztrációmat.

Határátkelő 2014.12.15. 12:46:54

@pappito: Ezt nem értem, mert nekem működik.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:47:24

a Tagok lista duplán van a jobb hasábban

Határátkelő 2014.12.15. 12:49:10

@tableno: Várj, mert most nem is látlak. Tablenóként regisztráltál?

tableno 2014.12.15. 12:49:47

tableno - kisbetűvel

gyengetölcser 2014.12.15. 12:51:59

@Babette .: Nekem is, bar eloszor kiirt valami maintenance problemat, de frissitettem az oldalt es most valami Vezerlopultban vagyok. Azt hittem, valami bug miatt en lettem Hataratkelo:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:52:37

hú, ez a két név elég zavaró....

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:53:42

@gyengetölcs: az csak a wp adminfelület:) a sajátod.

Határátkelő 2014.12.15. 12:55:58

@svájci sapka (ch): Elvileg most már jónak kell lennie.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.15. 12:57:06

@Határátkelő: Igen, közben ezen túl vagyok. Most megerősítő mail nem jön (spam-be sem).
:)

tableno 2014.12.15. 13:04:56

@Határátkelő: Köszi. Közben észrevettem egy furcsaságot: az országválasztás menüben a Costa Rica résznél indiai posztok jönnek be...

nyuszigonosz 2014.12.15. 13:05:02

Na, most végre sikerült! :-)

adg 2014.12.15. 13:09:16

Nekem is siman ment. Meg is ragadtam az alkalmat es atkereszteltem magam mashol szokasos nickemre. Sajnos az evekkel ezelot teljesen veletlenszeruen valasztott, amugy semmit mondo adg az utobbi idoben nem tul szerencses.
Udv, Pak
(ennek van jelentese, viszont nem fogom elmondani :) )

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.15. 13:12:27

@Határátkelő: Ok, megjött a levél, rákattintok a linkre.
Erre azt írja, hogy érvénytelen kulcs.
Nagyon nem akar engem ez az oldal.
:(

Határátkelő 2014.12.15. 13:19:52

@svájci sapka (ch): Megpróbáljalak törölni, és bejelentkezel újra? Az oldal nagyon akar téged! :)

P.Elliot 2014.12.15. 13:22:12

@Határátkelő:
A bejelentkezesnel van olyan hogy Nev, profil...mit kell ide beirni? A sajat nevemet kotelezo? Es mindenki lathatja?

Határátkelő 2014.12.15. 13:26:34

@P.Elliot: A felhasználónév ne tartalmazzon szóközt, a név lehet teljes név, vagy becenév. A rendszerben általában a felhasználónév, amivel belépsz, a valódi nevet nem kötelező megadni. A felhasználók a saját adatlapjukon egyedileg kiválaszthatják, hogy melyik jelenjen meg.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.15. 13:36:05

Én is kérnék segítséget. Az enyém működik Jani haverját nem engedi be. Megjött az aktiváló link, de nem akarja beengedni, azt írja, hibás felhasználónév. Help, please!

tableno 2014.12.15. 13:46:05

@VPBA: lehet, hogy a szóköz a probléma.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.15. 13:47:50

@Határátkelő: Nagyon jóóóó lett! Ha még az említett funkciók is működni fognak, népszerű lesz.
:)
Grat!

Mme Seldon 2014.12.15. 13:51:54

Regisztráltam, rákattintottam a fiók aktiválására, a felhasználónevemet átírta az emailcímemre és nem enged be. Mit csináltam rosszul?
Ja és mi ez a királyi többes: Elfelejtettük a jelszavunkat?

Mme Seldon 2014.12.15. 13:53:56

Szóköz volt a felhasználónevemben, de nem írta, hogy hibás felhasználónév, csak egyszerűen nem engedett be. Próbálkozom.

Mme Seldon 2014.12.15. 13:57:35

Megpróbáltam másodszorra szóköz nélkül, de a felhasználónév és az emailcím már használatban van. De "igaz Barát"-ban is van szóköz és mégis regisztrált felhasználó!

Mme Seldon 2014.12.15. 14:01:52

És igen, Hari be bírt lépni!

Mme Seldon 2014.12.15. 14:03:02

Beengedett szóköz nélkül :)

Igaz Barát 2014.12.15. 14:03:43

@Mme Seldon: De én ravasz voltam! A felhasználónevem: igazbarat, és a rendes nevem a szóközös.

Mme Seldon 2014.12.15. 14:04:12

de a saját nevemmel és nem MmeSeldonként?

Mme Seldon 2014.12.15. 14:05:16

@Igaz Barát:
na ez ravasz, mindjárt próbálok én is ilyen ravaszkodást :)

catnip cupcake 2014.12.15. 14:05:56

@Határátkelő:
sajnos későn olvastam ezt és regisztráltam szóközzel a felhasználónévben (a rendszer engedi(!) és nincs semmiféle info arról a reg.űrlapon, hogy milyen formátumak is kéne lennie) most viszont nem tudok belépni, holott a jelszó jó.
Az emailcímemmel sem tudok belépni:(

adg 2014.12.15. 14:07:07

Jol latom, hogy senki sem fikazott meg? Mar legalabb egy ora eltelt, nem ertem...
:D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.15. 14:08:52

@adg [Au, Darwin]: Ja, akartam mondani, hogy legalább a képedet hagyd meg. Ha már a nevedet megváltoztattad.

adg 2014.12.15. 14:12:23

@svájci sapka (ch): Jo, jo otlet. Egyebkent valojaban nem igy nezek ki. Nem ilyen hosszu a nyelvem.

Igaz Barát 2014.12.15. 14:14:32

@adg [Au, Darwin]:
Hát, ha ragaszkodsz hozzá.

Szóval ez egy hamvában holt kezdeményezés, nem tudom mi szükség volt rá. Az oldal dizájnja rettenetes, a fehér háttéren a mindenféle színű karakterek nagyon rontják az összhatást. A wordpress egy szar, sokkal jobb lett volna bármi mással megcsinálni. Nem értem ezt a nagy felbuzdulást, aki képes oda regisztrálni, az teljesen kiiratkozik Magyarországról, eldobja magyarságtudatát is, soha többé nem ehet turultojásból rántottát.

Kihagytam esetleg valamit?

Határátkelő 2014.12.15. 14:17:23

@Igaz Barát: Még a hazaárulós vonalat esetleg erősíthetnéd kicsit. Meg hogy csak szolga leszel, vagy valami ilyesmi. :))))

Mme Seldon 2014.12.15. 14:17:25

@catnip cupcake:
elfogad szóköz nélkül (ugyanez a név, csak szóköz nélkül és már be is léptél)

És a királyi többest is kifogásolom :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.15. 14:23:59

@Határátkelő: Csoportot te tudsz csinálni? :) Csinálsz egy svájcit?

Igaz Barát 2014.12.15. 14:24:04

@Határátkelő: Azt hittem, az a feladat, hogy az oldalt kell fikázni. Na, majd legközelebb jobban igyekszem. :)

tableno 2014.12.15. 14:24:37

@Határátkelő: Nekem viszont még mindig nem jött meg az aktiváló e-mail. Ez normális?

catnip cupcake 2014.12.15. 14:32:37

@Thargoid:

Támogatom az ötletet. Így legalább el lehet kerülni, hogy olyan országnevek legyenek, mint pl. Nagy-BriTTannia :P

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 14:34:11

@Igaz Barát:

Magyar szerveren megy a honlap, azaz a magyarságtudat megmaradt. A szerver nem lépte át a határt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.15. 14:43:23

a fórumok menüpontjai alatt 404-es hibaüzenetek jönnek be.
majd mikor helyrejön, esetleg az országokon kívül lehetne majd Offolda rész is? :-)

catnip cupcake 2014.12.15. 15:07:20

@Mme Seldon: köszönöm a tippet, most már működik.

Hari Seldon 2 2014.12.15. 15:08:45

Határátkelő-höz:

Hogy lehet létrehozni Franciaországos csoportot?
Létrehoznám.
Vagy neked kell?

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 15:09:38

mi a különbség a fórumok és csoportok között?

Határátkelő 2014.12.15. 15:10:27

@svájci sapka (ch): Csoportot bárki tud csinálni, például te is. :)

Határátkelő 2014.12.15. 15:30:57

De felkerült egy új menüpont a Közösséghez, ide kattintva már egyszerű a menet. :)

hataratkelo.com/groups/create/step/group-details/

kriosz 2014.12.15. 15:43:26

Nagyon klassz lett, szuper, gratulálok!

Suhanó táj 2014.12.15. 15:46:22

Nekem sem érkezett meg még az aktiváló email.

Egyébként gratulálok!
Jó, hogy én is ott lehetek az új HA kezdeténél. :)

Legalább is remélem, hogy a regisztráció is sikerül. :D

Határátkelő 2014.12.15. 15:48:10

@Suhanó táj: Na, akkor jó. :))) Van egy kis átfutása a dolognak, de azért ha jól látom, még mindenkinek sikerült.

Herr Géza 2014.12.15. 15:59:56

Bejutottam !!!! Csak ca. 15 próbálkozás kellett hozzá :))))))))
Ha még nem írta volna senki: a felhasználónév akár mzperx is lehet, hiszen a profilnév alatt fogsz megjelenni, oda meg már mehet ékezet, szóköz, zárójel, meg minden...
Mondjuk ha ezt rögtön tudom, nem kellett volna ennyit küzdenem....

Hari Seldon 2 2014.12.15. 16:01:35

OK. kész a Franciaországos csoport is.
Van egy kis félelmem ezzel kapcsolatban.

Így fenn áll a veszélye, hogy "klikkesedünk". Angilások, németesek, franciák... Stb.

Kéne létrehozni egy "európai csoportot" is, hogy az legyen egy határon átívelő.
Véleményetek?

Muscari 2014.12.15. 16:03:07

Nekem sikerult! Itt is lesz premium csoport, akit nem moderalsz?

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 16:04:37

@Herr Géza: én mindkét helyre Babette-t írtam, mivel azt írta, mindkettő látszani fog.
nem is volt semmi probléma

Muscari 2014.12.15. 16:07:11

@Határátkelő: ki az a jokepu csavo pescadero neven? Csak nem a HA csalad egyik tagja? ;-)

Muscari 2014.12.15. 16:11:08

Biztosan bena vagyok, de nem talalom, hogy hol kell fenykepet hozzaadni.

**mimi** 2014.12.15. 16:15:29

nekem is sikerült :)

Markus62 2014.12.15. 17:13:06

Sikerült! Köszönöm!

Herr Géza 2014.12.15. 17:53:37

@Muscari: Én is béna, én sem találom... :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.12.15. 18:00:44

Szuper, nekem is sikerult bejelentkeznem :) Tetszik az oldal, meg cask ismerkedem a felulettel.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.12.15. 18:04:37

@Herr Géza: nekem sem megy. megadtam a jelszót majd aktiválás után kiírta, hogy hibás. Megadtam mégegyszer de most sem fogadja el. Mindig ezzel a buzi wordpress-szel van ez.

Határátkelő 2014.12.15. 18:05:24

@Muscari: bejelentkezés után jobb oldalsávban profil szerkesztése / profil / profilkép feltöltése

2014.12.15. 18:14:18

@Határátkelő: Ez a magazas annyira idegesito az uj oldalon. Mi az hogy 'szeretne kijelentkezni?' :)

puhacica 2014.12.15. 18:19:03

elolvastam az osszes kommentet, hat nagyon vicces. mint mikor az oviban zeng a korus: pisilni kell, szomjas vagyok, melegem van, hol a babam, nem tudom bekotni a cipofuzom... :D en szerencses vagyok, elsore sikerult minden, meg tenyleg senki meg veletlenul se vegye magara, de olyan jot mosolyogtam. :)))

@Babette .: en is igy csinaltam

Határátkelő 2014.12.15. 18:36:24

@Mirjam2: Azért írtam az elején, hogy béta, az összes ilyesmit összeszedjük és majd átírjuk. Szóval csak szóljatok nyugodtan!

montroyal ( CAN qc) 2014.12.15. 18:41:58

na ez melle lott ... beirtam a felhasznalonevemet utana kerte a nevet .. miert ne beirtam a rendes nevem .. erre most az a felhasznalo nevem a masik eltunt ezt nem szeressem

montroyal ( CAN qc) 2014.12.15. 18:47:46

@montroyal ( CAN qc): OK megoldodott a profilszerkesztesnel atirtam ..

Muscari 2014.12.15. 19:24:03

@Határátkelő: szuper, nemsokára megpróbálom.

@montroyal ( CAN qc): kár, megnéztem volna, hogy mi az igazi neved ;-)

Igaz Barát 2014.12.15. 19:28:30

@Muscari: Én tudom, ha minden igaz :) Jókor kell lenni jó helyen. :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 20:50:51

@Muscari: pedig a múltkori madaras találkozótokon sok minden kiderült ;)

montroyal ( CAN qc) 2014.12.15. 20:51:48

@Muscari: www.facebook.com/zoltan.torok.12327

nem nagy titok ... bar azt mondjak ilyen pasi mint en nincs még egy ....

csak ezer meg ezer sajnos ...

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 20:55:36

oké, megkérdezem ismét: mi a különbség a fórumok és a csoportok között?

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 21:00:34

ez komoly, hogy ma indult az oldal, de máris van titkos csoport??

Muscari 2014.12.15. 21:48:17

@montroyal ( CAN qc): köszi :-) Ha lesz időm végignézem a kubás képeidet.

puhacica 2014.12.15. 22:01:15

az volt mar, hogy a "Válasz küldése" helyen "Cálasz küldése" van? :)

montroyal ( CAN qc) 2014.12.15. 22:02:22

@Muscari: amelyiket akarod ... sokszor voltam cubaban ... ez nem felvagas , nekunk ez a legolcsobb..

noworries · http://noworries.blog.hu 2014.12.15. 22:06:44

Service Temporarily Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.

Határátkelő 2014.12.15. 22:26:27

Na, az első nap ördöge beütött, a jelek szerint szervergondok adódtak, remélhetőleg hamarosan sikerül úrrá lenni rajtuk. Addig kis türelmet kérek!

Kösz szépen!

rezsöatya 2014.12.15. 22:31:48

@puhacica: jujj, megmondalak az ovoneninek!

Ovoneni kerem, a Puhacica dicsexik!

2014.12.15. 22:33:08

Nahat, koszi szepen :D Nem is tudtam rola, hogy lesz majd ilyen. Mar korabban beleneztem, csak nem volt erkezesem meg regelni de lehet, hogy fogok... lattam, hogy lehet szmajlikat tenni a kommentekbe, de ugye kepeket is lehet majd embeddelni es ha megegyvalaki beirja, hogy "itt csak fikazni lehet Magyarorszagot es csak arrol lehet irni, hogy kulfoldonsokkaljobbminden" akkor lehet majd facepalmos giffel reagalni, ugye? :D

rezsöatya 2014.12.15. 22:36:21

@Mirjam2: az nem magazas, hanem egyes szam harmadik szemely. Tehat, ha mondjuk azt szeretned, hogy Digger jelentkezzen ki, akkor a rendszer megkerdezi, hogy szerinted "szeretne kijelentkezni"?
Na, igy...

:-))))))

rezsöatya 2014.12.15. 22:37:22

Ovoneni kerem, lehet troll csoportot letrehozni???

Muscari 2014.12.15. 22:43:21

@montroyal ( CAN qc): nem is azert irtam, Kuba tenyleg erdekel.

Mme Seldon 2014.12.15. 22:47:32

Van olyan lehetőség, hogy a com-os oldalról egyből rámenjünk a blogra? Csak én nem találtam meg?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.15. 23:05:47

@rezsöatya:
...de ő nem szeretné ha Digger kijelentkezne.
Csaxólok.
:))))))))))))))))))))))))))))))

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 23:12:09

Németo, Anglia és Amerika 404-et osztogat nekem, a többi jó

Mme Seldon 2014.12.15. 23:13:42

A szöveg (országok felsorolása) rámegy a képekre.

Akartok orvosi tanácsok csoportot? (De csak ha nem egyedül csinálom :) Tanato, bxf, kardio1?

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 23:15:04

hm, azt hittem lesz egy fórum részleg, ahol lesznek mindenféle topikok, de így csatlakoznom kell az angliai magyarok csoporthoz, ha olvasni akarom diggert, vagy meg akarom tudni mit evett és/vagy lett-e új fakacsája, miközben nem vagyok ángliai magyarka

a fórumok és a csoportok kissé ugyanolyannak látszanak :(

2014.12.15. 23:41:00

@pappito: Na enis regeltem... es ense ertem, hol vannak a topikok? A profilomban van olyan, hogy forums eshogy meg nem nyitottam topicot es nyilvan nem is valaszolt igy ra senki... de muszaj nyitni, ahhoz, hogy lassam, hogy hol vannak? Csakugy nem olvasgathatok? :D Es muszaj csoporthoz csatlakozni, ha beszelgetni akarok, csakugy, nem a posztok alatt? Ne haragudj, HA, de nekem ez egyaltalan nem atlathato, de valoszinuleg csak sotet vagyok es majd megszokom :D

Határátkelő 2014.12.15. 23:48:12

@pappito: Itt nem egy poszton beszélget sok ember, hanem sok poszton, sok témáról akár. De természetesen lehet akár egy off topicot csinálni, és aztán azon szabadon beszélgetni. Egyébként annyi és olyan csoportot csináltok, amilyet szeretnétek, annyian lehet csatlakozni, amennyien akartok, akár meghívásos alapon is. Valamint attól olvasni tudod az adott beszélgetést, hogy nem csatlakozol az illető csoporthoz.

Határátkelő 2014.12.15. 23:50:36

@mojyo: Igen, kétségtelenül meg kell szokni, ez egy kicsit más felépítés, mint a megszokott. Amúgy bármelyik poszt végén ugyanúgy lehet kommentelni, ha be vagy jelentkezve.

2014.12.15. 23:55:54

@Határátkelő: Igen azt lattam, marmint a posztok alatti kommentelesi lehetoseget. Csak a csoportok es a forumok kozott voltam osszezavarodva, vagyis az "extrak" kozt :D De majd biztosan meg fogom szokni, amugy pedig nagyon jo, hogy lett ilyen :)

pasztasuta 2014.12.16. 00:06:10

@Határátkelő: Hátha megértettem: adott csoporton belül lehet a Forum tab alatt több topikot gyártani, azokhoz hozzászólni. Így gondoltad?
Viszont ha rámegyek a Forumra a csoportomban akkor ezt látom:

Jelenleg nincs topik!

You cannot create new topics.

Pedig a Manage/Fórumozásnál odatettem a ticket. Jobbra-balra nyomogattam, de nem lettem okosabb.

Keleti Szél 2014.12.16. 00:06:32

@Határátkelő: Tisztelt Hölgyem / Uram! Szerintem inkább legyen kötelező a felhasználók közötti beszédben is a magázás! ;)

Keleti Szél 2014.12.16. 00:14:45

@rezsöatya:
Én azt hittem, hogy a szeretne kijelentkezni csak olyan népies és "ekezetlen" írásmód: szeretné' kijelentkezni?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 00:29:46

@pappito: Azér' van, mert túl messze vagy, meg már úgyis kiiratkoztál... :D
Nekem szépen megy, minden.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 00:36:03

@geegee: Ízé, megkövetek mindenkit, nekem is 404 van ezekben, de csak a fórumokban.Az országkiválasztás a felső infócsíkban megyen.

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 00:48:33

@geegee: elfáradnak a bitek, mire ideérnek? :)

montroyal ( CAN qc) 2014.12.16. 00:49:47

@Mme Seldon: orvosi tanácsok csoportot?
az jo lenne mert az itteni orvosoktol kivagyok ... nem terek magamhoz ....talan nem jol ertem ,de az egeszsegugyi ministerunk( aki az orvos szakszervezet elnoke volt sokaig) be akarja vezetni ,hogy az orvosok(hazi orvosok medicine familiale) 42!!! hetet dolgozzanak heti 5napot !!! mert jelenleg atlag 170 nap korul dolgoznak 500 koruli pacienset ellatva ... es most 1000 pacienset akar kotelezni ellatni ...persze az orvosok bejelentettek az utolso csepp verukig harcolni fognak ez ellen .. jol ertem ? napi 5!! paciens nehany 100K ert ...valoszinuleg kibirhatatlan lehet ... ja hogy ezert hianyzik az orvos hosszu a varolista .... 170 napot dolgozni ... woww..,

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 00:53:22

@Határátkelő: "Itt nem egy poszton beszélget sok ember, hanem sok poszton, sok témáról akár."

ez a blogban is így volt/van :)

az jó, hogy a friss posztokat lehet ugyanúgy kommentelni, mint itt, de egyelőre nem látom a fórumságot, de biztos én nem tudok outside the box gondolkodni, no worries

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 00:57:43

ja meg még valami, megnézem, hogy mik a legfrissebb hsz-ok de az nem derül ki, hogy mihez szólt hozzá az elkövető, nem tudok odaklikkolni, hogy én is elmenjek abba a témába/fórumba/csoportba(?) ha esetleg reagálni szeretnék valamit

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 00:58:38

ja látom, ha a timestampra klikkolok akkor odavisz a kommenthez... de miért a timestampra?

M. Péter 2014.12.16. 01:50:57

Furcsa, hogy az országok között van Nagy-Britannia, és az annak részét képező Skócia és Wales külön is, Észak-Írország viszont sehol.

adg 2014.12.16. 06:50:04

"Szeretne kijelentkezni, kedves Pak?" :)

Errol jut eszembe, oreg kollegam meselte parszor, hogy volt az 50-es evek vegen, 60-as elejen egy furosegedje, Karoly. (Talajmechanikai vizsgalatoknal van kint a terepen a mernok, meg 2-3 segedmunkas, ok a furosegedek) Na most, ez a furoseged egy hihetetlenul muvelt segedmunkas volt. A kommunizmus elott meg nagygazdalkodo volt par ezer holdon, es valami nemesi cime is volt, es valoban egy kiemelkedoen muvelt ficko volt, agrarakademiai vegzettseggel, stb. Ennek megfelo modora is volt, mindig udvarias, stb, ahogy illett.
A foldjeit elvettek, ott kisemmiztek, es max segedmunkasnak tudott elhelyezkedni, igy kerult ossze a kollegammal.
Epp Kecskemeten vegeztek vizsgalatot, kiastak egy godrot egy haz mellett, megnezni milyen melyen van az alap, mikor talaltak egy korhadt gyokerre emlekezteto ojjektumot. A masik seged ranezett Karolyra, “fonok, odabasszak neki a csakannyal, he?”. Karoly a maga arisztokrata stilusaban: “Kedves Jozsef, legyen kedves, basszon oda neki, kerem.” Erre Jozsef odabaszott, es a korhadt gyoker szetesett egy halom vezetekre.
Par percen belul ott voltak az orosz katonak, es le akartak tartoztatni oket, mert szabotazsakciot hajtottak vegre az orosz katonai kebel rongalasaval.
Vegul megusztak, valaki a tanacstol kozbenjart ertuk.

Keleti Szél 2014.12.16. 07:02:29

@Mme Seldon: Igeeeeen! De csak ha perelni is lehet majd a tanácsok miatt. ;)
' "Nemrég egy család ötmillió forintnyi kártérítést követelt az egyik kórháztól. Indoklásuk szerint gyermekük annyira megijedt a kezelés közben, hogy hetekig a szülők ágyában kellett aludnia, emiatt nem volt zavartalan a szexuális életük" – mondták lapunknak az egyik biztosítónál. A pert elvesztették. '
(forrásmegjelölés nélkül)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.16. 07:02:33

Fülöp-szigetek - Ázsia.

Wales, Skócia - törlendő.

Zanzibár - átnevezendő Tanzániára.

puhacica 2014.12.16. 08:17:11

@rezsöatya: az atya meg arulkodiiiik, bibibiiiiiiiii! :)

svédnyugger 2014.12.16. 10:33:55

@Határátkelő:
Nem enged be, próbáltam ékezet nélkül, ékezettel. Esetleg az indapassz mailcímmel kell bejelentkezni?

Határátkelő 2014.12.16. 10:43:57

@svédnyugger: Azzal az emailcímmel kell bejelentkezni, amivel regisztráltál. Regisztrálhatsz az ittenivel is, de a két rendszer nincs kapcsolatban egymással, azaz ott is regisztrálnod kell.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.16. 11:06:08

ezt az oldalt nem nagyon értem....:
hataratkelo.com/tagok/

mi a funkciója ebben a dinamikus formában?

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.16. 11:15:34

a Mutat című legördülő menü nem működik, bármit választok

Cyrus Sabien 2014.12.16. 11:16:40

Csak engem idegesit ez a kiralyi tobbes? Pl. létrehoztuk a fiókunkat...

Bug: Aktivacios oldalon nincs a szoveg leforditva.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.16. 11:24:45

Nekem meg az a furcsa, hogy próbálom figyelemmel kísérni a hozzászólásokat, és pl. ha látom, hogy XY 1 min ezelőtt bejegyzett vagy hozzászólt, ha rákattintok, azt mutatja, hogy 17 órával ezelőtt valamit csinált, de van , hogy semmi nincs is ott...akkor mit csinált, vagy mi történt 1 perccel ezelőtt???

2014.12.16. 11:25:47

@Cyrus Sabien: 'létrehoztuk a fiókunkat'

Nem csak teged idegesit, szerintem is iszonyu idegesito. Remelem ez egyike lesz azoknak a dolgoknak amik idovel majd megvaltoznak...

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.16. 11:48:08

@sodalisO [eng]: @Mirjam2:
engem kísértetiesen emlékeztetnek a hibák egy projektre, amit próbáltam egyszer helyrehozni.
mintha ugyanazok csinálnák, nagyon fura érzés.

Pernilla 2014.12.16. 11:51:03

@sodalisO [eng]: szerintem azt is mutatja, ha valaki csak belepett, es nezegetett valamit, nem csak ha hozzaszolt.

Határátkelő 2014.12.16. 12:23:03

Kösz a visszajelzéseket, de azért hadd kérjelek meg titeket arra, hogy legyetek egy kis türelemmel. Minden hibát ki fogunk javítani, de azért arra is gondoljatok, hogy mennyi idő volt az oldalra.

Nem tökéletes minden, de azt a posztban is jeleztem, hogy még van rajta mit dolgozni (és felhasználóként megszokni...).

Szóval jöhet a kritika, csak armageddont ne vizionáljatok, mert ez az oldal működni fog és jó lesz! :)

Mme Seldon 2014.12.16. 13:13:52

@Cyrus Sabien:
a királyi többest már én is szóvátettem korábban :)

Kérdéseim vannak az oldallal kapcsolatban. Jelenleg két Franciaország csoport van, az egyikbe beléptem, a másik 404-es errort jelez.
Nem találom, hol lehet hozzászólni (bármihez).
Bementem az üzenetek-be, felül így néz ki: Profil Értesítések Üzenetek Ismerősök Csoportok Forums Beállítások
Lehetne magyarul?

tanato 2014.12.16. 14:28:22

@Mme Seldon: Persze miért is ne,hátha még többen is csatlakoznaK majd az orvosi csoporthoz.

Határátkelő 2014.12.16. 14:30:03

@Mme Seldon: Őszintén mondom, hogy az egyik legnépszerűbb csoport lenne szerintem.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2014.12.16. 19:51:29

en mar vasarnap regisztraltam gond nelkul. user numero 7 :)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2014.12.16. 19:51:29

@hataratkelo van ingyenes zopim.com chat ami fel.perc felrakni. ha valakinek.gondja.van.ott regisztralas nelkul.tudtok neszelgetni. marmint admin a user el. hasznos. foleg igy az elejen.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2014.12.16. 19:51:29

zopim.com chatet wp admin oldalon rakd fel. ott reg.parat le tudsz beszelni userekkel

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2014.12.16. 19:51:29

aki tud csinaljon jobbat a lehetoseg adott wordpress buddypress. rengetek munka. minden apro valtiztatas forditas funkcio...RENGETEG munka. Inkabb az okosabbja alljon be segiteni. lehet.kerni mimi admin fiokot es beszallni a forditasba peldaul:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.16. 19:52:18

Néhány szó az új oldalról.
A felhasználóbarát kifejezés nem passzol hozzá az biztos.
Az mindenképp pozitívum hogy nagyon informatív és jó a dizájnja.
Kérdés.
Mi a különbség a fórum és a topik között és hogyan lehet indítani olyanokat?

Pocky 2014.12.16. 20:20:51

Nagyon tetszik az új oldal kinézete! :)

Határátkelő 2014.12.16. 20:49:29

@diggerdriver: Kérlek téged is, legyél türelemmel. Sokadszor is hadd mondjam el, hogy azért tettem elérhetővé nektek, hogy a hiányosságokat közösen leltározzuk és javítsuk ki. Ezért máshol nem is látjátok még (a Facebookon sem), mert azt szerettem volna, hogy a ti visszajelzésetek alapján javítsuk ki a problémákat.

Én tudom, hogy vannak zavaró dolgok benne, de már dolgozunk rajta - ez azonban nem kis munka, és így is elég sok meló van az elmúlt pár hétben.

Kösz a türelmet és a visszajelzéseket!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.16. 21:01:34

@Határátkelő:
Ok ok. Félre ne értsd. Nyugi veled vagyunk.
Ha pedig mi mögötted állunk akkor sínen vagy mint József Attila...
:)))))))))))))))))))))))))))))))
Köszönjük a bizalmat.
Segítünk.
Én mint autodidakta IT professzor amit tudok megoldok.
Szóval hogyan kell topikot vagy fórumot indítani?

Határátkelő 2014.12.16. 21:15:17

@diggerdriver: A bejelentkezéskor a jobb felső sarokban tudsz csoportot létrehozni, hadd segítsenek a kütyüvásárlásban. :)))

Kösz, tudom, hogy velem vagytok, csak én is izgulok és ideges vagyok és szeretném, ha minden tökéletes lenne.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.16. 21:17:21

@Határátkelő: akkor ismét megkérdezem: mi a különbség az oldalon a csoport és a fórum között?
;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.16. 21:19:05

@diggerdriver:
Na de én nem csoportot akarok hanem egy topikot vagy valami hasonlót amibe minden ökörséget bele tudok tenni és mindenki megnézheti kommentelheti.
Olyat nem lehet?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.16. 21:20:20

@Határátkelő:
Na de én nem csoportot akarok hanem egy topikot vagy valami hasonlót amibe minden ökörséget bele tudok tenni és mindenki megnézheti kommentelheti.
Olyat nem lehet?

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.16. 21:21:33

jó lenne egy Maradjak bejelentkezve opció

a Luxemburg fórumnak véletlenül Franciaország a neve

az emailen kívül hol jelenik meg az oldalon, ha üzenetet kapok?

Határátkelő 2014.12.16. 22:32:15

@Babette .: @diggerdriver: Na, egyszerűsítettünk a dolgon.

Gyakorlatilag az a helyzet, hogy a Csoportok a fő egységek. Ezeknek nem muszáj feltétlenül egy-egy országot lefedniük, lehet csinálni egészségügyes tematikát is @Mme Seldon: figyelmébe..., vagy bármilyen mást is (Digger és a többiek figyelmébe).

A Csoportokon belül lehet Fórumot indítani (tehát az Anglián belül Manchestert vagy Londont, lakáskerést, vagy bármit), ezt nyilván olyankor érdemes, amikor várhatóan csak az adott Csoport tagjait érdekli a téma.

Kicsit alakítottunk az oldalon is. hogy átláthatóbb legyen.

Az jutott még eszembe, hogy ha valaki létrehoz egy érdekes csoportot, vagy valahol jó kis beszélgetés van, az ha szól nekem (mondjuk célszerű az oldalon üzenni), akkor szívesen kiemelem és kiteszem egy ajánlóba cikként a témát linkkel, így lehetne előtérbe is hozni bizonyos beszélgetéseket.

Remélem, ez így felhasználóbarátabb lesz. :)))

Határátkelő 2014.12.17. 11:50:37

VÁLTOZÁSOK!!!

Egyértelműsítettük a Fórum / Csoport problematikát, a címlapon már csak a Csoport van kint, ez az alapegység, ezen belül lehet Fórumot indítani, aki akar, de alapban Csoportot érdemes létrehozni. Egy adott csoportban akkor is hozzá lehet szólni, ha valaki nem tag, tehát ha valakinek Digger mindennapjai hiányoznak, nem gond. :)

Eltűntek az "aktív X seconds óta" feliratok is, helyette a Csoportok és a Tagok dobozban is egyértelműen ki lett emelve, hogy éppen melyik listát (Legújabb / Aktív / Népszerű) látod. Ezek kattinthatók.

Feljebb került a Legfrissebb hozzászólások doboz, itt egyelőre maradt az a rendszer, hogy a hozzászólás dátumára kattintva juthattok el az adott cikkhez, de már dolgozunk azon, hogy a cikk címe legyen kiírva, csakúgy, mint azon is, hogy ne csak emailben kapjatok értesítést, ha valaki válaszolt nektek. Egyik sem ma lesz kész sajnos, de csináljuk.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.12.17. 14:52:49

En windosos telefont(?) hasznalok.
A .com weboldal sajnos nalam olvashatatlan, kezelhetetlen...
Egymásra csúsznak a menu, alcímek, csoportok...
Hasznal meg vki ilyet vagy csak én vagyok teljesen analfabéta?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása