Ma szubjektív utazásra indulunk Mónikával, az Egyesült Államok déli részén. A Határátkelő jellemző történeteitől eltérően, ez az írás egy kicsit inkább útikalauz, amit azonban olyantól kapunk, aki ezeken a helyeken vagy élt is hosszabb-rövidebb ideig, vagy életének fontos momentumai köthetők hozzájuk. Mónika eddig elsősorban vívódásairól írt, néha kissé csapongva, most azonban egy kicsit felszabadultabban utazik az amerikai délen.

„Tartozom egy ilyen bloggal Amerikának, hiszen eddig elég negatív képet sikerült festenem róla. Ötven állam, ötven ország. Plusz Washington D.C, ami egy közigazgatásilag önálló terület. Egyik államhoz sem tartozik.

Nagyon klassz város, én háromszor jártam ott. Ha azon a bizonyos Mall nevű területen sétál az ember, vagy letelepszik a fűre olyan érzése van, mintha a Hair c. film szereplője lenne. A múzeumok ingyen vannak, a Fehér Házba időpont kell, arról lemaradtam. A Capitoliumban találkoztam Kossuth Lajos mellszobrával.

Nagyon érdemes elmenni Georgetownba. Tele van fiatalokkal, nagyon sok étterem és bár van, olyan mintha egy másik világba csöppenne az ember.
Ugyanakkor az érdekesség kedvéért itt történt meg velünk az, hogy Floridából vezettünk vissza New Jerseybe és egy benzinkútnál megálltunk. Én sétáltam az ablakhoz, ahol egy fekete férfi ült, de volt hajlandó kinyitni nekem, így elég nehéz volt vele kommunikálni. Hozzá kell tenni, hogy hajnali három óra körül járt az idő, és a közbiztonság nagyon rossz egyes helyeken. Furcsa, hogy pont a törvényhozók körül alakultak ki ilyen állapotok.

A déli vendégszeretet

Jöjjön most New Orleans. Brad Pitt nem várt vörös szőnyeggel. Az irodájuk egy Magazin nevű utcában van egy olyan helyen, ahol este nem akarnék egyedül keveregni. Semmi tábla, kiírás nem jelzi, hogy az övéké az iroda.

Az irodavezető egy nagyon kedves, Joyce nevű hölgy, el sem vette a levelet és pen drive-ot. Azt mondta nincsenek kapcsolatban Brad Pittel. Ez azért benne volt a pakliban. Próba, szerencse. A 100 dolláros money order-t azért gondolkodás nélkül elvette. Egyébként, amikor kérdezősködtem az utcán, senki nem tudta mi ez a project. (Mónika korábban írt tervéről a színésszel kapcsolatban.) 

Nagyon kedvesek az emberek. Annyira hozzászoktam már az autóhoz, hogy elfeledkeztem arról, hogy a buszon pontos összeget kell adni. Nálam húszdollárosok voltak, és két dollár volt a buszjegy. A vezető nem dobott le a buszról, a mögöttem lévő színesbőrű hölgy, akit biztosan nem vet fel a pénz, gondolkodás nélkül kifizette nekem. Nagyon szégyelltem magam. A táskám alján mindig van egy-két 25 centes, ami rendre kiesik a pénztárcámból. Próbáltam neki összekaparni a két dollárt, de nem engedte.

Erre mondják, hogy az a híres déli vendégszeretet. Mindenki mosolygott, akire ránéztem. Köszöntek, és itt a how are you is valahogy más értelmet nyert (ami egyfajta köszönés, de én meg a mai napig válaszolni akarok rá).

A repülőről lehet igazán megérteni miért is csinált Kathrina olyan óriási pusztítást. Az egész várost víz veszi körül. A Mexikói-öböl, a Mississippi és a híres Louisiana Bayou. Nézze meg mindenki a neten a képeket. Fantasztikus. A gépről láttam, hogy van egy pár ház, amit hajóval lehet megközelíteni, nincsenek utak.

Örülök, hogy elmentem, igaz, ez bulizós város, egyedül nem annyira érdekes. A francia negyed nagyon egzotikus. Nekem a városról az jutott eszembe, hogy Las Vegas és Philadelphia keveréke. Történt még valami a hotelben, de ezt majd máskor, ezt a posztot nem akarom negatív dolgokkal mérgezni.

Amit gyerek nélkül lehet igazán élvezni, és ami nekem a legnagyobb élmény volt mindig, beülni az autóba, berakni egy Creedence Clearwater Revival lemezt és elindulni a határok nélküli Egyesült Államokban, egy jó hosszú utazásra (egyébként a zenei kínálat itt fantasztikus, itt vannak a legjobb classic rock rádiócsatornák). Nekünk ez a New Jerseytől Arizonáig út volt a legemlékezetesebb.

Ahol sétálni is csak éjszaka lehet

Nekem Új-Mexikóban kezdett vérezni az orrom. Kb. egy hét volt, hogy alkalmazkodjak a szinte nulla százalékos páratartalomhoz. Én 28 államban jártam, a legszebb számomra mégis egyértelműen Arizona. Eredetileg itt éltünk volna egy darabig. A férjem hajnali háromkor kezdett az építkezésen dolgozni, napi nyolc liter vizet simán megivott. Itt nyáron nem lehet gyereket látni a játszótéren. A rádióban minden nap elmondják, hogy ha hosszabb útra indulunk, legyen nálunk az autóban nagyon, nagyon sok víz.

Mojave-sivatag. A motelben, ahol laktunk 130 fokot mutatott a hőmérő. Igaz a nap rásütött, de árnyék nem nagyon van. Mi a legmelegebb hónapban érkeztünk, júniusban. Egy idő után nem bírtam azt a bezártságot. Hajnali négy óra tájban felkeltem, hogy kimegyek sétálni. Akkor még élvezhető volt a hőmérséklet. Nagyon kicsi, muslica szerű rovarok százai kezdtek az arcomba repülni. A férjem barátja azt javasolta, vagy vegyek fel egy baseball sapkát, amit jól húzzak a fejembe. (Így azonban nem láttam az utat.) Vagy emeljem fel a kezem a fejem fölé, és akkor a kezemre fognak szállni. Így tettem, de így meg nem volt nagy élvezet sétálni, úgy nézhettem ki, mint akinek fegyvert tartanak a hátába.

Megpróbáltam éjféltájban sétálni. A járdán pókok tömkelege, kicsi, sárgás színűek. Férjem barátja azt mondta, ha ezek megcsípnek, egy hétig ecetes ízt érzel a szádban. Én soha nem ellenőriztem a hitelességét ennek az infónak, de elég volt látni mennyi van belőlük (ha valaki kíváncsi, megtalálja a vinegar spidert a neten). Így befejeztem az esti sétáimat.

Időzónákon át

A város, ahol éltünk Bullhead City. Szórakozásnak maradt Laughlin, a kaszinóváros, ahova átértünk tíz perc alatt. Ott volt a mozi is. Komoly fejtörést okozott néha a számolás. Ha hatkor kezdődött a film, mi elindultunk fél hétkor és akkor is elértük, hiszen Nevada már másik időzóna. A kaszinók a Colorado-folyó partján vannak, nagyon szép látvány. A kaszinóban egyébként lehet ésszerűen szórakozni minden nap. Ha leül valaki egy egycentessel működő géphez, elég sokáig el lehet rajta játszani. Egy Long Island Ice Tea kb. 7-8 dollár volt akkor. Szinte ingyen van, tehát már a piáért is érdemes beülni. Ezt sokan csinálják, úgy látom.

Érdekesség, hogy Arizonában nem állítják át az órát nyárra, gondolom, ez azért van, mert így is annyira nagy a forróság, hogy nekik nincs szükségük hosszabb nappalokra. Szinte soha nem esik az eső, hiszen nincs pára. Ezért viszont az égbolt fantasztikus este. Olyan érzés, mintha a világ legmagasabb pontján állnánk, pedig igazából a tengerszint alatt vagyunk.

A Tejutat is látni. Olvastam valahol, hogy amikor Los Angelesben volt az a nagy földrengés valamikor a kilencvenes évek elején, azt hiszem, mivel nem volt áram, az emberek hirtelen látták a csillagokat, és nagyon meg voltak döbbenve. Mi a Mojave-sivatagban olyan helyen voltunk, ahol szinte nincs nagyváros. A fények elvakítják az égboltot, ezen kívül LA-ben a szmog is elég nagy. Itt viszont se pára, se szmog, se fények. Lenyűgöző látvány, igazi élmény.

A Grand Canyonról nem is beszélve. Ha valaki eljut oda, nagyon érdemes több napszakot választani, ahhoz, hogy az ember kiálljon a peremre. Teljesen más színeket lát este és reggel is. Amikor odaértünk a nászutunkon, kertem a férjem, hogy vezessen oda a szakadék széléhez, becsuktam a szemem (ez aztán a bizalom). Elsírtam magam a látványtól.

Egy másik ilyen lélegzetelállító pillanat, amikor a 101-es úton, ami bevezet San Franciscoba, meglátja az ember ezt a gyönyörű várost. Kalifornia nagyon szép állam. A hegyekkel, ami körülveszi és azzal a bizonyos John Steinbeck által lefestett Salinas-völggyel. Megálltam egy helyen, hogy felmásszak egy nagyobb dombra, kérdeztem a helyieket, hogy lehet feljutni, el volt kerítve az egész. Mindenki azt mondta, legyek óvatos. Nem kérdeztem vissza miért, esetleg elszabadult egy sorozatgyilkos, de később kiderült, hogy itt is vannak bizony mérges kígyók.

Kígyó a postaládában

Ha kígyók, akkor Florida. A legegzotikusabb állam szerintem. Hihetetlen növény és állatvilágával és embervilágával, amit néha az állatvilág címszó alatt is lehet emlegetni, itt jöttünk rá először mennyi pedofil él körülöttünk. A címünket beütve több mint száz embert találtunk, akik szex offender-ként (vagyis szexuális bűnelkövetőként) vannak nyilvántartva. Nem mindegyik pedofil, az is bűnnek számít, ha egy 17 éves prostival került valaki "komolyabb" kapcsolatba. Arról pedig, hogy miért van itt ennyi bűnöző, lehetne mesélni. Nagyon érdekes állam.

Ennyi kígyót akkor láttam együtt életemben, amikor megnéztem az Indiana Jones.... nem tudom már melyik részét. Persze itt minden napra jut egy, nem egyszerre jönnek. Volt kígyó a kertben, a kuka mögött, a hálószoba ablak melletti kaktuszon, a bokorban, az út szélén, a szomszéd postaládájában egy kis piros példány, amit a szomszéd férfiak megöltek (szegény kígyó). Először megvárták a szomszéd hölgyet, akinek elmondták, hogy ne nyúljon a postaládába. Aztán kipiszkálták és szegény........

Megnéztem milyen a mérges kígyó Floridában. Van egy pár belőlük, de mi leginkább az ártalmatlan fajtát láttuk. Elolvastam, amit tudni kell. Ha valakit esetleg megmar egy, meg kell nézni, hogy néz ki (ha van lelkiereje még ehhez valakinek) hiszen ezt fogják először kérdezni az orvosok. Van egy mondóka: if red touches yellow it can kill a fellow (ha a piros érinti a sárgát, az megölheti a barátját…valami ilyesmi). Ezt jó tudni. Irtózom a kígyóktól. Egyébként abból, amit én láttam, nagyon kicsi az esély, hogy valakit megmarjon egy. Nagyon félnek az embertől. Van jó hír is. Nincs egér.

Az aligátortól nem kell félni, de jó vele vigyázni

Van viszont aligátor. Igazából jámbor állat, én inkább azt nem szeretem nagyon, amikor hülye bemutatókon, őrült emberek a szétfeszített állkapcsai közé dugják a fejüket, az aligátorokat sajnálom.

Van egy Myakka-park nevű természetvédelmi terület nem messze Sarasotától. Ott, ha a víz nem áll magasan, simán be mertünk menni a homokbuckákra és tőlünk pár méterre voltak az aligátorok. Én soha nem féltem tőlük. Kutyákra és kicsi gyerekekre viszont vigyázni kell a folyó partján.

Érdekes volt látni, ami ki volt írva az egyik táblára, hogy azért nem célszerű etetni őket, mert az aligátor néha társítja az élelmet azzal, aki adja neki, ezért néha rátámadnak az emberre is. Amit pedig a kiírás kihangsúlyoz: ne akarjuk, hogy emiatt kelljen megölni egy aligátort.

Láttunk úszkáló aligátort mögötte pedig három kajakost. Nem félnek tőlük az emberek. Azért a lakóházak mögötti kis mesterséges tavakba nem szabad úszkálni, néha betéved egy-egy aligátor, és arra is volt példa, hogy egy helyi lakos, aki hosszú éveken keresztül a csatornában úszkált minden nap, tudta, hogy vannak aligátorok, egyik nap azonban nem volt szerencséje. Az aligátor lehúzta a víz alá, megfulladt. A holttestet egy félreeső részen találták meg. Az evés később következett volna, ezt már megúszta, de ez sovány vigasz. Nem szabad kihívni a sorsot magunk ellen.

Georgia, Savannah az egyik legromantikusabb hely. Tele tölgyfákkal, amikről az a bizonyos "Spanish moss" (spanyol moha vagy szakállbromélia - a szerk.) csüng és olyan érzése van az embernek, mintha egy Halloween történetbe keveredne. Ez ha jól tudom, egyfajta betegsége a fának, és ennek legendája is van.

Amerikában annyi gyönyörű hely van, és New Jersey, az én itteni otthonom igazságtalanul van kihagyva az útikönyvekből. Erről majd írok egy posztot, hiszen ha valaki New Yorkban jár, érdemes ellátogatni egyes helyekre. Van gyönyörű óceánpartunk és nemhiába hívják Garden State-nek (vagyis a kertek államának). Nagyon szép állam ez is.

Ez most így nagyon rövid, hiszen annyi más szépség van még itt, amiről órákat lehet írni.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.