oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. november 06. 06:45,  Nagy kaland, mi baj lehet? 501 komment

2014. november 06. 06:45 Határátkelő

Nagy kaland, mi baj lehet?

Van az úgy, hogy a mélyponton jön egy olyan lehetőség, ami aztán megváltoztatja az életet. Ez történt Lilivel és párjával is, akik három éve munkahelyük leépítései közepette kaptak egy váratlan ajánlatot Hollandiából, amit nem nagyon haboztak elfogadni. A mai poszt inkább a határátkelés és beilleszkedés lelki vetületeiről szól (a kenyér áráról nem lesz benne szó), de nekem nagyon érdekes és elgondolkodtató volt.

Hollandia, Breda.jpg

„Három éve költöztünk ki Hollandiába, miután a páromat megkeresték egy nem mindennapi munkalehetőséggel. Ez abban az időszakban történt, amikor a vidéki telephelyű multicég, ahol mindketten gazdasági területen dolgoztunk csődöt jelentett, és még nagyobb mértékben folytatódtak a leépítések, mint addig. Még pár hónapig húztuk volna a cégnél talán, aztán mindkettőnknek más munka után kellett volna néznie.

Nagyon szomorú, lelkileg is megterhelő időszak volt, rengetegen maradtak állás nélkül és nem csak fiatalok… Ez az országnak abban a részében nagy érvágás volt, közel s távol nem volt még egy ekkora munkáltató, és hirtelen hatalmasat ugrott a munkakeresők száma.

Ez megkönnyítette a döntést, kíváncsiak is voltunk, sosem élt meg egyikünk sem külföldön, úgy gondoltuk, nagy kaland, mi baj lehet? Amikor biztos lett, hogy jövünk, már otthonról beadtam én is rengeteg helyre a jelentkezésemet és pár héttel azután, hogy kijöttünk, már én is dolgozni kezdtem annál a cégnél, ahol most is vagyok.

Jelenleg a régió (Noord-Brabant) két vezető cégóriásánál dolgozunk, mindkettő nemzetközileg is ismert cég, önmagában öröm, hogy mi is kis része vagyunk egy olyan gépezetnek, ahol folyamatos az innováció.

Beléjük nevelt függetlenség

Az „osztályon”, ahol dolgozom mintegy 120-an vagyunk, nagyrészt körülbelül velem egykorú fiatalok, én 28 éves vagyok. Mindenki legalább BSc-t végzett, felelősségteljes, munkája iránt elkötelezett fiatal, akik a munka mellett (közben…) szeretnek együtt nevetni, viccelődni, egyszóval normális fiatalok. Egyáltalán nem gondolom, hogy bármivel is jobbak, többek lennének az én kollégáim, mint egy gazdasági pályán végzett magyar fiatal. De biztos, hogy nem is rosszabbak.

Ők viszont másért dolgoznak, mint az otthoni átlag. Nem is csoda hogy ennyire elkötelezettek a munkájuk iránt… bár szerintem anno a magyar kollégáim is legalább ennyire elkötelezettek voltak, sokkal kevesebbért sajnos.

Itt mindenki minimum kétszer utazik évente valami nagyobb nyaralásra, a hosszú hétvégéket nem számolom már. Vagy egyszer, de akkor biztos, hogy legalább 1 hónapra és minimum Dél-Amerikáig. Tényleg nem túlzok. Tisztában vagyok vele hogy ez a helyzet különösen kivételes, még Hollandiában is – erről majd később pár mondatot, de én ezt látom, ilyen is van. Persze ebből kifolyólag kell is helyettesíteni rendesen, valaki mindig szabin van, de ez kevésbé zavaró, ha tudod, hogy mondjuk két hónap múlva te is mész.

Ezeket az utazásokat maguknak finanszírozzák, nem tudom, kinek milyen a családi háttere, de nekem az egész nemzetről az a benyomásom, hogy már kisgyerekkortól máshogy vannak nevelve, önállóbbak. Valahogy beléjük van nevelve a függetlenség és az önbizalom, hamar megállnak a lábukon. Nem kérnek kölcsön szülőktől nyaralásra, miegymásra, még aki megtehetné az sem.

Mindezek mellett, nekünk is kellett/kell kompromisszumokat kötnünk, egész piciket és nagyokat egyaránt. Még pár év elteltével is nehéz nekem röviden állást foglalni amellett, hogy meddig leszünk még itt.

Amiket szeretek

Arról már könnyebb írni, hogy mik azok, amiket szeretek, amik szuper dolgok abban, hogy itt lakunk, és mik nem annyira. A teljesség igénye nélkül írtam néhányról:

A rengeteg szabadság

Ahogy korábban említettem, mi tényleg kivételes helyzetben vagyunk, egyrészt a két szuper munkahely miatt, másrészt a hihetetlen mennyiségű szabi miatt, ami erre a két cégre jellemző. Nem (csak) az az igazán nagy dolog, hogy mennyiért dolgozunk itt, hanem a szabik. Jelenleg 40 nap szabadságom van egy évben, plusz a nemzeti ünnepek.

Ez azért olyan nagy dolog szerintem, mert sokkal kisebbnek érezzük azt a kompromisszumot, amit meg kell hoznunk amiatt, hogy távol vannak az otthoniak. A szabadságunk kb. felét arra szánjuk, hogy hazalátogatunk (hol egy hosszú hétvégére, hol kicsit hosszabban), anyukám mindig mondja, hogy szerinte átlagban többet találkozunk így, mintha Pesten élnénk. (Egyébként vidékiek vagyunk.) Szerintem is így van.

A maradék szabit meg utazással tölthetjük (ugye ez meg mindig 4 hét), és van is miből. Mivel még nincsenek gyerekeink, ezért mi jelenleg így töltjük a szabadidőnket a legszívesebben. Gyönyörű helyekre utaztunk az elmúlt 3 évben együtt, sok-sok szép és izgalmas élményt gyűjtöttünk. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz majd visszatekinteni minderre „ínségesebb időkben” és építkezni a sok közös élményből nehezebb pillanatainkban.

Minden újdonság (egy ideig)

Természetesen rengeteg a mindenki számára ismerős pozitívum is abban, ha valaki külföldön él: új ízek, városkép, új emberek stb. Minden újdonság. Ezek a dolgok szerintem főként az elején nagyon szembetűnőek, amikor az ember még úgy érzi, hogy nyaral – már egyszer olvastam itt is azt hiszem, és nekünk is említették egy integrációs tréningen, hogy ez a „honeymoon szakasz”.

Mostanra ezeket már kevésbé érezzük, egyre kevesebbet utazunk országon belül. Ugye ez olyan, hogy amíg Magyarországon éltem sem mentem minden hétvégén környező városokat bejárni, pedig rengeteg látnivaló lett volna ott is, egyszerűen az ember egy idő után már kevésbé nyitott szerintem erre sajnos, ha már megszokottá válnak a dolgos hétköznapok, betáblázódnak tennivalókkal a hétvégék.

Miközben ezt írom, megfogadtam, hogy elkezdem összeszedni mik is azok a helyek, ahol eddig meg nem jártunk és feltett szándékom, hogy megint újból elkezdünk kicsit turistáskodni Hollandián belül is. Végül is ki tudja, meddig leszünk itt, és még bőven van mit felfedezni.

Kinyílik a világ

Szerintem több lesz az ember azáltal lelkileg, ha huzamosabb ideig távol él az addig megszokottól. Tényleg igaz, hogy kinyílik a világ. Rájössz, hogy bár sose gondoltad volna igenis képes vagy megállni a helyed egy teljesen új környezetben, új kihívásokkal és sokkal erősebb és bátrabb vagy, mint gondolnád.

Én például itt tanultam meg autót vezetni (angol nyelven holland oktatóval), nem volt egyszerű, de megcsináltam. És mostantól bárhol vezetek, arra számítok, hogy percenként 3 biciklis kerül meg az autó mellett, szóval talán körültekintőbb is vagyok egy fokkal. Persze nyilván még bőven van mit fejlődni, de lelkes vagyok!

Jobban észreveszed a lehetőségeket kis és nagy dolgokban egyaránt. Megtanulsz alkalmazkodni – néha nagyon nehéz-, elgondolkodsz dolgokon, amik addig természetesek voltak, de itt másképp vannak, és rájössz, hogy lehet máshogy is. Aztán eldöntheted maradsz-e az addig megszokottnál vagy váltasz az újra.

Most ez egy kicsit idióta példa, de ez jut eszembe: otthon eszembe nem jutott volna sárgarépát behozni a munkahelyre mintegy snacknek... Itt láttam párszor, hogy hoznak, lehet kapni a szupermarketben előre csomagoltat is. Végülis nem rossz ötlet, egészségesebb, mint egy csomag ropi, és amikor rohanok egyik megbeszélésről a másikra, néha viszem magammal. Ezer és egy ilyen dolog van, talán párhoz annyira hozzászoktam mostanra, hogy már nem is tűnik furcsának.

Megerősödött a kapcsolatunk

Úgy gondolom sokkal erősebb lett a párkapcsolatunk, amióta együtt kiköltöztünk. Itt mi egymásnak vagyunk, együtt vészeljük át a boldog és nehéz pillanatokat. Különösen összekovácsolt ez minket.

Néha persze nehéz is, mert amellett hogy ő a férjem, itt ő a legjobb barátom is, neki kell végighallgatnia azt a mindennapokban, amit ha itt lennének a legközelebbi barátaim vagy a szüleim, néha talán mással (is) megosztanék, nem mindent rá zúdítanék. De egész jól bírja.

Szakmai előrelépés

Szakmailag mindkettőnknek nagy ugrás volt az itteni munka, sokat fejlődtünk és fejlődünk a mai napig. Soha nem látott mértékig értékelik itt az egyént, mint munkavállalót, mindennapos téma a személyes fejlődésünk. Természetesen ez nyilvánvalóan cégfüggő is. Bárhova megyünk is majd egyszer innen tovább, az a tapasztalat, amit itt szereztünk, szerintem nagy értékkel bír majd.

A kevésbé pozitív dolgok

Érdekes módon a család / barátok hiánya talán általánosságban a legkevésbé fájó, mert gyakran járunk haza és hozzánk is gyakran jönnek. Nem is beszélve arról, hogy ma már számtalan csatornán lehet kapcsolatot tartani.

Természetesen ez akkor sem ugyanaz és hiányoznak nagyon-nagyon, de mivel nagyon kevés az esély arra, hogy mindketten el tudjunk helyezkedni a magyarországi vidéki városunkban, egyébként is Budapesten kötnénk ki, és „nem tudnánk papucsban átsétálni a szülőkhöz”. Mondjuk ez nem feltétlenül negatív ugye... ;)

A vendégek

Nekem a megszokott „normál” vendégfogadás, találkozás hiánya fájó nagyon, ami az otthoni kapcsolatokat (barátokat és a családot) illeti. Ez alatt azt értem, hogy teljesen más vendéget fogadni 3 órára, készíteni egy vacsorát, szépen előtte kitakarítani, tenni egy csokor virágot az asztalra meg felöltözni csinosan, mint vendéget fogadni 4 napra. Lehet, hogy egy kicsit túlságosan őszintén fogalmazok most, szerintem ezt igazán csak az tudja átérezni, aki volt már ilyen helyzetben.

Hiába várom már tűkön ülve azt, aki jön, és már alig bírok magammal, meg hiába szeretem nagyon, egyszerűen több napra más fogadni valakit, mint pár órára. Ez tény.

Ezzel minden egyes alkalommal megküzdünk a mai napig, egyszerűen el kell fogadnom és le kell állítanom magam, amikor azon kezdek szorongani, hogy nem tudok és nem is lehet maximális szinten házigazdának lenni, ha valakivel együtt élsz napokig.

Itt nem arról van szó, hogy más azt várná el, hogy mi 4-5 napig körbeugráljuk, és meleg vacsorával várjuk minden nap. Ezt senki nem várja el. De ez nem változtat azon, hogy én ilyen vagyok, engem így neveltek, nekem örömet okoz az, ha jön valaki hozzánk, akkor ezt teszem, és kellemetlenséget, ha nem megy. (Márpedig nem megy. Egyre lazább is vagyok ezzel kapcsolatban már mostanra, de még mindig nem eléggé.)

Ezzel szemben lehet, hogy a harmadik napon rossz napom van a munkahelyemen és nemhogy a vendégekre, de még a saját férjemre is nehezemre esik mosolyogni és legszívesebben munka után rögtön beesnék az ágyba. És ezt az érzést nem szeretem. Nem szeretem, hogy kirakatban van minden, nem csak a jó, a szép, hanem a borús hétköznapok is néhanapján, ha találkozni akarunk az otthoni barátokkal vagy a családdal.

Ugyanez vonatkozik arra is, amikor hazamegyünk. Pár nap után hiányzik, hogy ne bőröndből éljünk, illetve megterhelő nagy dózisban egyszerre kapni mindenkiből, akivel jó ideje nem találkoztunk. (Normális esetben ugye az ember szervez programot egyik estére, másik estére, aztán a következő nap inkább pihen otthon.)

Kulturális különbségek

Minden ilyen különbség szerintem az elején pozitívan különleges, izgalmas. Látod, hogy máshogy öltöznek, máshogy ünneplik a Karácsonyt. (Itt december 6-án Sinterklaas jön Spanyolországból, őt várják rajongva a gyerekek, ekkor kapnak nagy ajándékot, a legtöbb család ekkor díszíti már a fát is. Sokan a Karácsonyt, mint olyant, nem is ünneplik. Megszokott kérdés, hogy „Are you doing Sinterklaas or Christmas?” Ami kb. annyit tesz, hogy Te a Mikulást vagy a Karácsonyt ünnepled? Hát milyen abszurd ez?)

Csokireszeléket (amit otthon a torta szélére szórunk) tesznek két szeletelt kenyér közé és az a szendvics, vagy zuhogó esőben is biciklivel járnak, csatakokban folyik orrukból-szájukból a víz (a nőkről a smink..(?)), mikor beérnek az irodába, és nem értik, te miért jössz busszal.

Az elején ez vicces. Nagyon. Egy idő után már kevésbé. Simán lehet, hogy én vagyok rugalmatlan, pedig tényleg próbálkozom, de egyszerűen vannak olyan különbségek, amin – én legalábbis – egy idő után már nem tudok túllépni, és zavar. Mi több, idegesít.

Pedig egyértelmű, hogy nem én vagyok itthon, tehát nekem kell alkalmazkodni, ez nem is kérdés. Mégsem szeretek én lenni a különc, a meg nem értett, főleg nem olyan dolgokkal kapcsolatban, ami szerintem a végletekig abszurd és minden normális ember velem értene egyet, nem velük. :)

(Most kicsit ráerősítek erre, de értitek, mire gondolok. Igenis zavaró és egy idő után leszívja az ember energiáját, ha olyasmiről próbálják meggyőzni, ami számára lényegtelen abszurd, és nem kívánatos, nekik meg annyira alapdolog, hogy őszintén nem értik, mi a jó abban, hogy te nem így csinálod…)

Lassan eljön nálunk is a gyermekvállalás ideje, rengeteg kérdést vet fel ez is bennem. Mert sok dolgot magam is nehezen fogadok el, de egy pici gyereket nem lehet majd úgy nevelni, csak ahogy én otthon megszoktam (ahogy otthon elvárnák (?)), hiszen ő itt lesz otthon a mindennapokban, ebbe (is) kell beleszoknia, különben biztosan nagyon nehéz lenne neki is, nekünk is.

Mindig más leszek

Összességében most 3 év után azt érzem, hogy mindig lesznek olyan dolgok, amik miatt azt fogom érezni, hogy én más vagyok, és nem ide tartozom. Nem tudom, akarok-e nagyon hosszú távon így élni.

A rengeteg pozitívum ellenére, amiket leírtam, és annak ellenére, hogy nagyon szerencsések vagyunk több szempontból is és igyekszünk is ezt megbecsülni, nem elfelejteni, hogy nem volt mindig így, és talán nem is lesz mindig így. Majd az idő fogja eldönteni. Most úgy néz ki „néhány” évig még maradunk.

Végezetül idéznék két nagyon találó és szerintem nagyon igaz gondolatot Chelsea Fagantől (What happens when you live abroad), elnézést, hogy nem fordítom le:

„…So you look at your life, and the two countries that hold it, and realize that you are now two distinct people. As much as your countries represent and fulfill different parts of you and what you enjoy about life, as much as you have formed unbreakable bonds with people you love in both places, as much as you feel truly at home in either one, so you are divided in two…”

„When you live abroad, you realize that, no matter where you are, you will always be an ex-pat. There will always be a part of you that is far away from its home and is lying dormant until it can breathe and live in full color back in the country where it belongs. To live in a new place is a beautiful, thrilling thing, and it can show you that you can be whoever you want — on your own terms. It can give you the gift of freedom, of new beginnings, of curiosity and excitement. But to start over, to get on that plane, doesn’t come without a price. You cannot be in two places at once, and from now on, you will always lay awake on certain nights and think of all the things you’re missing out on back home.”

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr726868541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morsels (törölt) 2014.11.06. 21:25:21

@Mirjam2:
Biztos vagy ebben?

A bunkosag, ugyanugy, mint a tahosag, sovinizmus, meg a tobbi hasonlo jelzo nagyon sokszor egyeni tapasztalatokon alapulo szubjektiv itelet.

Azert szubjektiv, mert ugyanazok a szavak egeszen mast jelentenek neked kulonbozo szituaciokban, kulonbozo emberekkel.

Szerintem montroyal egy soviniszta pig, aki swinger klubbokba jart (ha jol emlekszem), az meg hogy a nokrol mi a velemenye, nem rejti a veka ala... ettol fuggetlenul szerinted vicces.

Persze elkepzelheto, hogy a magyarorszagi tapasztalataid ennel joval rosszabbak, de talan kene kicsit finomitani az allaspontodon.
Vagy nem.
Nekem mindegy, csak vicces :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.06. 21:29:06

@KukorIca: en nem birok ki, ellenben reggel 9.30-este 6-7-8 kozt fdolgozom. Nem erek ra hetkoznap boltba menni, nemhogy nagybevasarlast intezni. Ha szombaton dolgom van, akkor a vasarnapi zarvatartassal meg lennek love.

2014.11.06. 21:30:18

@TilosazA (UK): Igen, pont par napja tortent ez hogy veletlenul egyutt neztuk a TV-n a ferjemmel a fent belinkelt New York-i videot es o teljesen le volt dobbenve rajta hogy ilyen van, pedig nekem teljesen mindennapos elmeny bizonyos helyeken hogy igy beszolnak, kovetnek stb. Ha nem te vagy a celpont, tobbnyire fogalmad sincs ezekrol a dolgokrol (ugyanez rasszizmussal, a fogyatekosok diszkriminaciojaval stb.).

Viszont ha valaki beszamol rola neked, akkor donthetsz hogy hogyan reagalsz. Pl. mikor a fekete osztalytarsad elmondta neked hogy szivatjak, te nem azt mondtad kapasbol hogy 'de hat a feher emberek nem rasszistak, en is feher vagyok de nem vagyok rasszista es kulonben is lehet hogy te provokaltad oket mert peldaul afrikai zenet hallgatsz nagyon hangosan a lakasodban' stb.

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.06. 21:32:17

@Mirjam2: akkor kezdj a Rejtéllyel, és nem lesz gyanús. abban ugyan nem ő szerepel, hanem Daniel Auteuil, de nagyon jó film.
onnantól lehet adagolni, hogy milyen jók is a francia filmek:D

2014.11.06. 21:34:44

@Babette.: Az hogyan lehetséges?

2014.11.06. 21:35:32

@i got my: probald ertelmezni, amit irtam.
Kinarol nem irtam, hogy a kozel-keleten van. Persze, felolem azt olvasod ki belole, amit csak akarsz.

M. Péter 2014.11.06. 21:38:53

@Philosoraptor: Én nem. Inkább izzadok, mintsem hogy bőrrákot kapjak.

TilosazA (UK) 2014.11.06. 21:39:10

@Mirjam2: @Babette.: Na már énis megnéztem, ki hozta lázba a "tyúkudvart" (kot-kot), de nekem annyira nem jön be. Sebaj, meghagyom nektek. :)
Na oké, oké, azért nem rúgom ki az ágyból ha odatéved.... :D (Elég szexista voltam?)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.06. 21:48:03

@Philosoraptor: Nem mindegyik, de en is eltem mar at hasonlot. Tanari szexista zaklatas, amit osztalyfonok elintezett siman azzal, hogy en kepzelek bele sokat ( basszus, a tanar lejaratott az egesz osztaly elott, mert kisse elbambultam a falra, erre o oda all , ahova en "elvileg" neztem, es elkezdett a nemiszervere nezni, engem meg az egesz osztaly kirohogott, vagy odajott dolgozatiras kozben, es a apdra vesett szivnel kerdezte, hola neve, en meg bamultam mint rozia moziban, hogy mivan) de ehhez kepest semmi, hany futtyott kaptam az utcakon, vagy hogy hogy tobbszor is megesett, hogy a es buszon ulve egy nemnormalis a farkat dorgolte a combomhoz. Es barmennyire nagy szam van egyebkent, ilyen helyzetben lefagy az agyam, csak menekules, ez jar az eszemben.

Tudom, hogy nem minden ferfi ilyen, de vannak ilyenek, nem kell struccmodba kapcsolni.

2014.11.06. 21:51:49

@morsels: Szerintem neked kene finomitani az allaspontodon, ha tenyleg erdekel Montroyal egyenisege, olvasd el figyelmesebben a kommentjeit. Egyaltalan nem soviniszta, a swinger klub pedig nem tartozik a targyhoz. Mo.on a nok helyzete egy csomo objektiv kriterium szerint nem tul jo europai viszonylatban, amit te is tudhatnal ha utananeznel, de tudom hogy nem fogsz mivel igazabol nem erdekel a tema.

2014.11.06. 21:58:32

@tildy[UK]: Nem is mondtam, hogy nincsenek ilyenek, de tényleg bolhából csináltok elefántot... Vannak aberrált emberek, ettől függetlenül még nem mindenki ilyen. Strucc. Aha...

2014.11.06. 22:00:19

@Babette.: Én azt hittem eddig, hogy Mo.-n tíz nőből hetet rendszeresen molesztálnak, fogdosnak, ajánlatot tesznek nekik és a többi.

2014.11.06. 22:02:14

@TilosazA (UK): Koszi hogy meghagyod nekunk, ez nagylelku gesztus a sisterhood fele! :)

2014.11.06. 22:05:49

@Philosoraptor: Akkor most, utoljara (utana megyek Sherlock Holmes-ot nezni a BBC-n). Nem csinalok 'bolhabol elefantot', az egyik fo ok amiert utaltam Mo.on elni az a mindennapi szinten megjeleno szexizmus es nok semmibe vetele volt. Ez az en tapasztalatom, mint embernek es mint nonek. Hiaba mondod el meg sokszor hogy ez nem fontos - nekem igenis fontos, ez az egyik fo ok amiert soha nem mennek vissza Mo.ra. Ez nem azt jelenti hogy te es minden magyar ferfi szexista, viszont engem nem vigasztal hogy van egy kisebbseg akik nem azok.

**mimi** 2014.11.06. 22:06:53

@TilosazA (UK):
eléggé :)))))

én is megnéztem....határozottan nem rossz :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.06. 22:12:13

@Philosoraptor: Tudod az ember a negativ dolgokat jobban megjegyzi. Mindenesetre ilyen esetekbol meg egy egy is tobb a soknal.
Egyebkent nagyon jol tudom, hogy nem midnenki ilyen, de rengeteg ilyen van ( a futtyogos mondjuk inkabb a tanulatlan retegbol kerul ki).
De nem csak szexista teren jon ez elo, hanem egyeb dolgokban is, ugye emlekszel az "Aranka, te ezt nem tudhatod"-ra? Amikor siman odaszolhatnak egy nonek egy mernoki karon, hogy hat maga meg mit keres itt, meg minek megy egy no villmernoknek, gepeszmernoknek, programozonak, meg hasonlo, ott valami nagyon nincs rendben.

Fekete Pestis 2014.11.06. 22:41:59

@charlieharper:
`azt nem gondolod komolyan, hogy Kina az elozo 5000 evben semmit sem tett le mernoki tudomanyokban, orvoslasban vagy matematikaban????`

természetesen nem gondolom.
Csak azt szeretném mondani, hogy ahhoz képest hogy honnan indultak (és ott volt az 5000 év ) nem használták fel az idöt hatékonyan.
Európában a XIV. században került elöször szóba a koordináta rendszer fogalma, a XVII. században a logaritmus.
A XVII. század végétöl (Newton, Leibniz, Descartes, Fourier, Laplace ) a fejlödés rohamlépteket vett: a XVIII. században az analízis, a XIX. században az elektromosságtan (Maxwell) és a geometria (Gauss), és a XX. században tetöztek a dolgok [ugye, 1905-ben Bachelier - hogy csak a te szakmádnál maradjunk, a differenciálgeometria, az operátorelmélet-kvantummechanika, a diff. egyenletek, "meg a többi"].

Látható, hogy 300 év alatt az absztrakció-képesség rohamléptekben fejlödött.

Egyébként D-Korea (és Japán) kakukktojás, mert ott többé-kevésbé demokratikus rendszerek vannak.

Az viszont igaz, hogy ceteris paribus a jelentegi tendenciák nem túl biztatóak. Csak a fehérember örökölt képeségeiben ("sírjuk ki magunkat és kezdjük ujra") bízhatunk.

@maxval birca hozzászóló:
persze, a VIII. századtól Eu hanyatlott, és kb a XV. századra állt helyre.
És a tudást nem csak átvette, hanem tovább is fejlesztette (L. fent).
Amit elmondsz, az pont a Nyugat szuprámumát bizoonyítja:
(a) a Justinuanus utáni hanyatlás (stb) ellenére oda jutott a XIX-XX. században ahova
(b) a XIII. sz.ban átvett tudást hasonlóképpen gazdagította (és a tudásra támaszkodva új diszciplínákat vezetett be - üzemszervezés, kvantummechanika, stb. )

2014.11.06. 22:45:54

@Mirjam2: Nem volt normális párkapcsolatod, nem voltak normális fiú barátaid, amíg Mo.-n éltél?

TilosazA (UK) 2014.11.06. 22:51:14

@tildy[UK]: "Hajnalkám" volt az, de tényleg milyen gáz volt...

2014.11.06. 22:53:06

@tildy[UK]: Igen, de ettől függetlenül még nem kellene általánosítani. Én elhiszem nektek, hogy ti ezt tapasztaltátok, de azért ne essünk át már a ló túloldalára se ezzel a témával. A magyar gondolkozás meg le van maradva sok esetben ott, hogy a nő legyen háziasszony meg neveljen gyereket, az önmegvalósítása meg nem érdekel senkit sem. De ez sem hiszem, hogy általános lenne. Nagy divat fikázni a magyar férfiakat valamiért... Ha én elkezdeném ekézni a magyar nőket, akkor meg egyből nekem esnétek. Tudjátok, ez túl fair a másikkal szemben.

2014.11.06. 22:54:39

@Philosoraptor: "Tudjátok, ez túl fair a másikkal szemben."

Helyebben úgy hangzik, hogy ez NEM túl fair a másikkal szemben.

Este van. :)

2014.11.06. 22:55:02

@Philosoraptor: Mi a f*szt nem ertesz? Attol meg mert par ember 'normalis', siman lehet hogy az orszagban altalaban elterjedt a szexizmus, a nok elleni diszkriminacio. Amit te is alatamasztasz, pl. itt vagyok en, orak ota magyarazom neked hogy zavarnak a szexista megnyilvanulasok Mo.on, erre te vegig hitetlenkedsz, azt akarod ferfi letedre megmagyarazni nekem hogy vagy velem van a baj, vagy nincsenek ilyen esetek, vagy ha vannak akkor nem gond. Ha nekem egy fekete elmondja hogy ot rasszista tamadasok erik es ez ot rosszul erinti, akkor nem kezdem el neki feher letemre megmagyarazni hogy ezt biztosan csak bemagyarazza maganak, ha megis megtortent akkor nem fontos, vagy lehet hogy az o hibaja es en egyebkent sem vagyok rasszista szoval mit ragalmaz engem. Fogd mar fel, hogy igenis elterjedt Mo.on a szexizmus, sokkal nagyobb mertekben mint pl. Angliaban, es ez az aldozatoknak, tehat a noknek, nagy problema tud lenni.

TilosazA (UK) 2014.11.06. 23:02:39

OFF:

A Határátkelő nem indult a 2014-es Golden blogon?

Határátkelő 2014.11.06. 23:11:13

@TilosazA (UK): Nem indult. Tavaly elég sok mindent nyert a blog, az díjak oldalt még láthatók :-)

rafflesia 2014.11.06. 23:12:36

Hmm, érdeklodve olvastam a bejegyzést, lévén én egy éve élek ugyanebben a régióban, és próbálnék valami hasonlóan fantasztikus munkahelyet levadászni. Igy sejtem is mi az a két cég, amelyet a poszterina emlit. Az egyiknél dolgozik a férjem, a másikhoz pedig szeretnék én pályázni. A hollandok hócipöje azonban idôkôzben annyira tele lett a külföldiekkel, hogy nincs az a profilomba illô pozició, ahova nem kellene folyékony holland nyelvtudás.
A lefestett képet kicsit rózsaszinnek látom, elnézve pl a hollandok nyaralási szokásait, mintha egy másik világot látnék. Pl láttuk nyàron a férjem fönökének Fb bejelentkezését a nyaralásról: belföldrôl, ahol kempingezett a családdal :)

TilosazA (UK) 2014.11.06. 23:18:44

@Határátkelő: Na igen, de idén én is szavaztam volna... de így nem. Rozamami blogja sincs fenn, én meg csak ezeket olvasom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.06. 23:23:48

@TilosazA (UK): Az, tenyleg:)
@Philosoraptor: en nem altalanositok minden ferfira... De van ilyenek, nem kis szamban. Jobb tudni rola. Valosziinuleg aranyaban joval kevesebb van ilyenbol, mint a normalisbol, de mint irtam, egy is tobb a kelletenel.

Herr Géza 2014.11.06. 23:38:11

@Zoole[uk]: A fene a gusztusod..... :))))

2014.11.07. 00:13:15

@Mirjam2: "azt akarod ferfi letedre megmagyarazni nekem hogy vagy velem van a baj, vagy nincsenek ilyen esetek, vagy ha vannak akkor nem gond."

Én csak kikértem magamnak a hülye általánosításotokat, ez minden. Nagyon szeretsz csúsztatni meg úgy csavarni a másik mondandóját, hogy végül is a másik legyen teljesen hülyének nézve. Jól csinálod. :)

2014.11.07. 00:18:20

@tildy[UK]: Mondom, én elhiszem. Azt nem hiszem el, hogy ti csak ilyenekkel találkoztatok. A magyar társadalomban elég sok a hülye, felelőtlen ember (lásd választás v. hitelek), de ettől függetlenül azért nem merem kijelenteni, hogy az összes magyar ilyen, pedig én nem vagyok elégedett azzal, ahova tart ez az ország.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.07. 00:37:19

@morsels: Sovinizmus alatt általában a hazafiság fanatikus megnyilvánulását értik, a haza vagy nemzet elvakult imádatát, kritika nélküli csodálatát tükröző, annak felsőbbrendűségét hirdető nézeteket. A szó tágabb értelemben bármi másra irányuló fanatikus, ellentmondást nem tűrő rajongást is kifejezhet, például nyelvi sovinizmus, nemi sovinizmus stb. Sovén, soviniszta az, akire a sovinizmus jellemző.

na most hogy pig vagyok az rendbe van de sovinista milyen vonatkozasba ?
swinger clubba jartam de azonkivul is 14 eves koromtol csak a nok fele fordult az erdeklodesem es az a kedvenc sportom , a trofeaimat nem tudom megszamolni, nyilvantartani (nem ugy mint Hagyma ) ezert van, hogy nem tudom ertekelni semmifele noi praktikat ,nem esek hasra tole ... de ez nem jelent tiszteletlenseget. utalatot altalanositast semmilyen sexist tamadast a nok ellen foleg akiket nem ismerek... ironizalok ,irigykedek probalok a noi praktikak moge latni.....de meg igy sem ismerem a noi gondolkodas titkat ... mire megfejtenem ugy is meggondolnak magukat... senkire nem eroltetem a velemenyemet ,csak ugy irogatok ,ami a szemelyes tapasztalataimbol a fejembe van ..
nem akarok senkit megserteni es en sem vagyok sertodos ... a pig megtisztelo de nekem nem csavaros , mert akkor még kulonlegesseg is lennek ...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.07. 00:38:49

@Philosoraptor: Szerintem ezt egyikunk sem jelentette ki, hogy igy lenne, vagy csak ilyenekkel talalkoznank.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.07. 00:49:43

@qkuc: @TilosazA (UK): jo hat ezek csak fikciok ..pl sose lattam not aki a sarkon levette a bugyijat vagy az ,hogy legkozelebb nonek szulessek az meg elottem van , remelem jo messze ... en jol megvagyok a borombe , viszont az egy nonek tul nagy lenne ...

2014.11.07. 01:02:50

@Babette.: Ó hát régen minden más volt, az asszonyok otthon szültek bábával, meg nem beszéltek nyelveket, stb. Nem csak a biliárdot írtam, hanem edzőtermet, ... Nekem 12 éves fiam van, jobb ha nem otthon lóg a számítógépen. A lakásban meg mindketten utálunk lenni egész nap. Hangsúlyozom, ha szar idő van. Márpedig elég sokszor az van.

2014.11.07. 01:09:54

@kardio1: A fővárosban 1 db. pláza van és mindenki úgy örül neki mint majom a farkának. Van még egy golf klub megy egy uszoda, edzőteremmel. Ha ezeket bezárnák hétvégén, a külföldiek mind hazajönnének, ugyanis ott a 40 fokban valóban nincs más. Most nem a helyiekről beszélek akik az utcán laknak jóformán és éheznek. Azért nem szeretnék úgy ellenni mint ők. Nem igazán alkalmas az ország bármilyen összehasonlításra. Itt a szegényebb még a lakásban sem tud lenni mert nincs klímája, ezért jobb neki a 40 fok kint az utcán mert néha jár a levegő. Ezt nevezed te annak hogy elvannak? Hmm. Egy európai 1 hét alatt elpatkolna.

2014.11.07. 01:13:34

@kardio1: Értem, értem a vallási témát de mi semmilyenbe nem szeretnénk járni. Sem divatól, sem meggyőződésből, mert olyan nekünk nincsen.

2014.11.07. 01:19:52

Tegnap nem tudtam válaszolni a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatban mert internet gondjaink voltak. Nem pláza DD. Nem tudom kitűnt-e a kommentemből hogy nem a vasárnapi nyitva tartás mellett kampányolok, csak rákérdeztem pár dologra ami a plázákban még van élelmiszer boltokon kívül. A mozik, éttermek eddig is nyitva voltak sátoros ünnepeken a plázákon belül is, meg más szórakoztató egységek mert így szólt a törvény hogy nekik lehet. Nem más kárára szeretném ha nyitva lennének, de nekem jobb lenne azzal együtt hogy én sem szeretnék vasárnap dolgozni. A kötelezőséggel van bajom meg azzal hogy az egyiket bezárják, a másik meg nyitva tarthat. Ott nem számít a munkaszüneti nap védelme??

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.11.07. 06:38:06

@montroyal ( CAN qc):
Na varj csak egy pillanatot...
Nem te fogyasztod a negyedik felesegedet? Biztos, hogy te gyujtod a trofeakat es nem te vagy maga a trofea? ;)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.07. 08:53:00

@házelőtthinta: hát kedves hinta, ha hiszed, ha nem, ez már csak ilyen s ennyi :) bérleti csekket és fizetéspapírt nem fogok beszkennelni neked, ugyanis semmi szükségét nem érzem, hogy neked bármit is bebizonyítsak, sőt kapaszkodj meg, nem érdekel, hogy elhiszel-e valamit, vagy sem. Ide a rozsdás szöget, hogy holnap már ott lesz a poszt a blogodon a vetítésemről, de ha neked az esik jól, hogy valakit lehazugozz, akkor igazán nem sajnálom el tőled ezt az élvezetet :) nekem ugyanis így is jó, én megyek haza a lakásomba, nem te. (Hálistennek.)
Azt még tegyük hozzá, hogy melós bérem van, ami nagyon nem egyenlő a mekis bérrel. Itt van a diszkrepancia, amit te nem értesz, de mint mondtam, nekem teljesen 8 :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.07. 09:30:34

@qkuc: Ááá, nem volt jelentős, nem maradt meg.Csak olyan ijesztés volt... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.07. 09:34:57

@házelőtthinta: Na, hepaj, remélem kikerül hamarost. Kösz. :-))

2014.11.07. 09:41:46

@Turchi: Azért nem számít, mert egyelőre azokat még nem akarják államosítani, most a kereskedelem van az első helyen. De ne aggódj, jönnek a boltok, majd a pia, aztán rátérhetnek a mondjuk a vendéglátóiparra is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.07. 09:44:07

@Zoole[uk]: "Visszaemlekezve gyerekkoromra '80-as evek a faluban ahol felnottem 1 bolt volt 2800 embere.Szombaton kora reggeltol delig az utcan kigyozott a sor vege."

Aztabetyár, mekkora kasszasiker lehetett már a boltosnak...azigazi, ideális konkurenciamentes kereskedelem... :-))))))

Milyen kocsija volt a boltosnak, minimum állólámpás merga, nem? :-))))

2014.11.07. 09:45:39

@Philosoraptor: Igen. Ez könnyen előfordulhat. A pia mondjuk nem érint DD, de a többi igen.

kék madár 2014.11.07. 10:04:59

@Philosoraptor:
"A női ismerőseim sosem panaszkodtak eddig ilyesmiről."
mert belefaradtak. Nekem nagyon ritkan mondtak el, mert szegyelltek, de utana en szegyelltem magam, hogy ennyire taho allatfajhoz tartozom, mint a ferfiak. Javaslom, hogy kerdezd meg barmelyik 16-40 ev kozotti csinosnak szuletett, de szerenyen nem kihivoan oltozkodo ismerosodet. Qrvara meg fogsz lepodni. Mar ha eljut az agyadig

Fekete Pestis 2014.11.07. 10:04:59

@rafflesia:
philips és ASML ?

1. Megnyugtatásul: holland nyelv könnyebb mint a dán
2. A fent 2 cég NL nyelvtudás nélkül is felvesz embereket (föleg az asml), pláne akkor, ha megrendelés van, vagy kulcsprojekten dolgoznak. [ha tudsz c++ban programozni, Helmholz-féle diffrakciós egyelnetet oldozgatni és szociális is vagy valamennyire, akkor meg pláne.]

kék madár 2014.11.07. 10:06:48

@diggerdriver:
"Amúgy meg ne vitatkozz feministákkal mert legyőznek a rutinjukkal.
Minden nő a férfi saját személyes tulajdona és azért teremtette őket az Isten hogy a férfi kedvére tegyenek.
Olyanra festi a haját amilyenre én akarom olyan ruhát visel amit megengedek.
Ilyen egyszerű a történet és kúrvára nem érdekel hogy az emancipuncik mit mondanak"
Ha te ezt komolyan irtad - asszem itt fordult be a totalis sotetseg, rasszizmus, szexismus utcajaba a hataratkelo kommentserege, Te annyira sotet vagy, hogy ha kinyitod a szad el kene itelne legalabb egy tavolsagtartasra minden notol. Gondolom nalad a nem is igent jelent egy notol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.07. 10:13:19

@montroyal ( CAN qc): "ha ezek utan azt mondjak minden ferfi egyforma , talan nem kellett volna mindet kiprobalni ...DD"

Bróhaha, na ez nagyon nagy duma, ezentúl alkazni fogom...
:-))))))))))))))))

Határátkelő 2014.11.07. 10:17:16

@diggerdriver: @kék madár: nagyon remélem, hogy a sok smile azt jelenti, hogy amit ott írtál azt abszolút nem gondoltad komolyan, mert ez mint látod még viccnek sem annyira jó, pláne ha valaki komolyan gondolja. Szeretném, ha az egymás ekézése el sem kezdődne. Másrészt nagyon nem szerencsés egy nagyon sokféle tömeget egy kommentre alapozva lerasszistázni, szexistázni stb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.07. 11:06:48

@Határátkelő:
Na látod pontosan az ilyen kékmadarak miatt írom amit írok.
Betegre röhögöm magam az ilyen karótnyelt humortalan gyöpös nyárspolgárokon.
:))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.11.07. 11:43:22

@geegee: A bolt allami tulajdonu volt.Mitudomen hanyas szamu ABC.A tulajnak nem tudom,hogy milyen autoja volt,de a bolt vezeto ikerlampas 1600-os bordo ladaval jart.

SzZoole 2014.11.07. 11:59:03

@Határátkelő: Nem tudom,hogy most eppen a HA noi vagy ferfi tagja vagy,de szerintem a noi.
Mar ismerhetned annyira Diggert,hogy tud mikor viccel es mikor nem.Abban a kommentjeben eppen viccelt.
Mivel mi ismerjuk egymast szemelyesen es tobbszor voltunk mar egymasnal,sot tobb kozos csaladi programban is egyut voltunk mar,igy azt kell mondanom,hogy Digger nagyon is tisztelet tudo a holgyekel szembe,mind a lanyomal es a nejemel szembe is,sot az osszes holgyel szembe.Tobb tortenetet is tudnek mondani.Most mondhatnad,hogy elfogult vagyok Diggerel szembe,de akkor azt mondanam,hogy kerdezd meg a nejem,vagy azokat a kommenteloket akik szemelyesen ismerik.

kardio1 2014.11.07. 12:03:42

@Turchi: Pont arra gondoltam, hogy a szudàniak vannak el a plàza nélkül, nem az expatok. Legalàbbis a szudàniak java része, aki még plàzàt se làtott soha életében. Az ott élô europaiaknak biztosan hiànyozna, ha nem lenne, ez vitathatatlan.
Ami meg a vallàsi kérdést illeti, arra gondoltam, hogy nem kedv kérdése lesz vmilyen istentiszteletre jàrni, ha igy haladnak a dolgok. Az Iszlàm Allam területén se kérdezik meg senkitôl, akar-e hithu muzulmàn lenni vagy sem. Csak ne lenne igazam, azt kivànom.
Azt valoban szeretném, ha többen jàrnànak templomba, de nem diszbôl, hanem meggyôzôdésbôl, de ezt ùgy semmiképp nem lehet elérni, ahogy a "derék" dzsihadistàk teszik Irakban meg Sziriàban.

kardio1 2014.11.07. 12:12:28

@Philosoraptor:
Az az érdekes, hogy a skandinàviai àllami alkoholboltok senkinél nem verik ki a biztositékot. Sok otthoni törekvésnek megvan a nyugati pàrhuzama. Persze, az màs, mondja mindenki. Végülis nincs min csodàlkoznom. Ha Fleto àllt volna elô egy olyan ötlettel, ami tkp. nekem is tetszett volna, és is kétkedve fogadtam volna, és kerestem volna, hogy milyen mögöttes szàndékkal akarta volna megvalositani.
Màs: jol belebonyolodtatok Mirjammal és a többi "nôi hölggyel" :) a vitàba a szexista magyar férfiakrol :))

2014.11.07. 12:16:03

@kardio1: Csak azt tudom mondani hogy a példa rossz. Ahol sosem voltak plázák ott persze hogy megvannak nélküle is. Egyébként meg tele van helyiekkel a hétvégén az az egy, ott sem mindenki szegény. És minden nap nyitva van minden. Egyedül pénteken, a vallás miatt nyitnak a déli ima után. Ahol az éhezés a legfőbb probléma ott nincs értelme plázákról beszélni. Az ősemberek is rosszabbul éltek mint mi de azért odáig nem kellene visszamenni. Mondom, én nem kardoskodok a plázák vasárnapi nyitva tartása mellett, és én még jártam szombaton is iskolába, (mert ilyen öreg vagyok). Mi nem feltétlen vásárlás miatt megyünk plázába hanem mert kiállítások, programok vannak, lásd Csodák palotája, Tropicarium, van ahol jégpálya is van, állat, növény kiállítások, ezeknek mind a plázák adnak helyet. Hétköznap nem sokan mennek majd oda. A vallás meg nem érdekel, na amellett ki fogok állni hogy ne legyen kényszer. A pláza mellett nem erősködök, csak kérdeztem. megint belengettek egy hírt ami nincs kellően kidolgozva, netadó után vasárnapi cirkusz, mi jöhet még?

négyzet 2014.11.07. 14:31:48

@Philosoraptor: Nagyszerű, egyrészt senki nem mondta neked itt a kommentekben ahogy végigolvastam, hogy minden férfi olyan, de te folyton ezzel jössz, meg azzal, hogy te nem tapasztalod és neked nem mondták a női ismerőseid, hogy szexista zaklatásoknak voltak kitéve. De hát miért is mondták volna? Megtapasztalhatták már, hogy erre a válasz az, hogy "örülj neki, ha tetszel a férfiaknak" illetve "nem igaz, hogy nem érted a viccet". Pedig miért is örüljek, ha a munkahelyemen az a téma, hogy mennyire jó a fenekem? Ha a kéretlen segítők "véletlenül" megfogják a kezem, hozzám dörgölőznek az étkezőben? Biztos sokaknak nem tetszenek az ilyen megnyilvánulások, de nem szólnak semmit, a többség nevet rajta, aki ellenzi, csöndben marad és ennyi. A nő sem fog konfrontálódni emiatt, mert akkor ő lesz a bajkeverő ill. a hisztis, pláne ha a főnökség is ilyen, legfeljebb kilép a munkahelyéről idővel. Ez ugyanúgy megtörténik Kőbányáról bejárva, mint diplomásokkal teli irodában. Én nem tolerálom a simogatásokat és a beszólásokat, ezt egy új helyen már az elején nyilvánvalóvá is teszem, és elkönyvelnek keménycsajnak, amit leszarok. De zavar, hogy azt látom, hogy más nőkkel közben ez történik, és persze próbálkozások a kifejlesztett falak ellenére továbbra is vannak. És örülnék, ha nem kellene ezzel foglalkoznom, ha egy ember lehetnék, akinek az érdemeivel és hibáival törődnek és nem elsősorban a külsejével, pláne nem tekintik szabad prédának, csak mert épp nem fogja a pasija a kezét. 8 éve nem hordok szoknyát (figyelem, térd alatt érőt!), mert elegem lett.

Mondok neked valamit. Én sem tudtam, hogy Nyugat-Európában ez nagyon más lehet. A hosszabb ideig külföldön élő pasim mesélt róla. Ő úgy fogalmazta meg, hogy a nők nagyon mások, és neki tetszett ez a dolog, mert mindig is utálta a szexizmust, a pozitív szexizmust is, pl. miért kell előreengedni egy nőt az ajtóban, vinni helyette a cekkert, pedig nem is nehéz, illetve miért kell helyette fizetni kocsmában, étteremben stb. Külföldön meg azt látta, hogy a nők mennyivel önállóbbak, határozottabbak, a nőiséggel, férfiséggel ilyen szinten nem kell foglalkozni, nem így néznek egymásra az emberek. Társaságban a nők egyenrangú felek, a nemiség nem határozza meg a dolgok helyét, a hozzáállást, a nők sem járnak lesütött szemmel, magabiztosabbak, és mindez neki feltűnt, és bejött. Nekem is jobban bejön, hogy ilyen környezetben neveljem majd a gyerekem.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.07. 14:37:06

@Kövérmadár [swe]: huha tenyleg.. tukorbe kell neznem .. meg a pénztarcamba is ...

2014.11.07. 17:48:25

@kék madár: "Mar ha eljut az agyadig"

Tartogasd meg a haverjaidnak ezt a lekezelő dumát. Kösz.

kardio1 2014.11.07. 17:50:18

@Turchi: Az tény, hogy itt is sokat merengünk ezen a hiren, ami egyébként nincs is elfogadva és törvénybe iktatva. De olyan jol esik "riadozni".
A Tropicarium tényleg jo. De a plàzàzàs mint "életforma", nem is a Tropicariumrol szol, hanem a plàzacicàkrol és férfi megfelelôikrôl, akik közül soknak igencsak üres és sivàr az élete. Megintcsak: szerintem.

2014.11.07. 17:51:42

@kardio1: Ne fárasszál már bazd+. Komolyan el kell pofáznom mindig meg magyarázni, hogy amit Mo.-n átvesznek nyugatról, az nem azért történik, hogy nekem jó legyen, hanem hogy a politikusok meg a holdudvara még gazdagabbak legyenek? Te milyen Mo.-ról mentél el? Bent volt végig a fejed a homokban v. pedig éltél a saját kis világodban, és szartál rá mindenre? Mert ezt tudom feltételezni a hozzászólásaid alapján.

2014.11.07. 17:53:59

@négyzet: Sóhajtok nagyokat, és elfogadom, hogy mindenben igazatok van. Remélem, lelki megnyugvást adok ezáltal minden itteni nő számára.

kardio1 2014.11.07. 17:54:34

@négyzet: Ha elmosod a férfiak és nôk közti hatàrokat, mondvàn, hogy mindenkit simàn "csak" emberként kell nézni, akkor nem egyenrangùak lesznek a nôk és férfiak, hanem egyenjogù nemnélküli egyedek.
Egyébként azt tapasztalom, hogy a férfi részérôl feléjük megnyilvànulo udvariassàgi gesztusokat a nôk értékelik. Nagyon is.

kardio1 2014.11.07. 17:59:20

@Philosoraptor: Nem kell elmagyaràznod. te ùgy làtod. Ez rendben van. De hagyd meg neked a jogot, hogy én màsképp làthassam. Szerintem ez igy kerek. Nem vagyunk egyformàk, és én nem minôsitelek, ahogy azt te a mostani hozzàszolàsodban tetted. Nem dugtam homokba a fejemet, amig ott éltem. Egyszerûen màs az életkorunk, màshol nôttünk fel, màshol él(t)ünk Magyarorszàgon, màs a vilàglàtàsunk. Van ilyen, ne akadj màr ki.

2014.11.07. 18:18:07

@kardio1: Nyugodtan lásd másképp, de nem kötelez senki sem rá, hogy állandóan hangot is adj ennek, főleg úgy, hogy bezzeg másoknál is van ilyen. Mo. egyik ilyen országgal sem említhető egy lapon, sem gazdaságilag, se társadalmilag, innentől kezdve meg nincs is értelme ezen vitatkozni.

Úgy csináltok, mintha ti egy másik Mo.-n éltetek volna. Pontosan te is tisztában vagy vele, hogy itt a kormányok fő feladata a lopás, a mutyi, tehát nem kell előadni, hogy te erről nem tudsz. Ha meg nem veszel róla tudomást, akkor meg nincs is miről beszélni.

kardio1 2014.11.07. 18:56:04

@Philosoraptor: Téged sem otelez senki rà, hogy hangot adj a véleményednek, vagy hogy megkontràzd, ha valaki nem a te véleményeden vagy. Tudtommal szabadon kifejthetjük a véleményünket, te is, én is és mindenki màs, aki HA szerint normàlisan nyilatkozik meg.
Màsfelôl meg: ha majd kiköltözöl, szerintem àrnyalodik a véleményed. Nekem példàul sokat vàltozott a véleményem, amiota Franciaorszàgban élek. Sok mindenben rosszabbat gondolok Franciaorszàgrol és Magyarorszàgrol azota, és sok mindenben jobbat gondolok e két orszàgrol, mint mikor még Magyarorszàgon éltem. Szoval összességében nem jobb, vagy rosszabb a képem egyik, vagy màsik orszàgrol, csak màs. De nagyon.
Egyébként abban egyetértek veled, hogy 2010-ben nem ilyen Magyarorszàgot gondoltam el pontosan.
De hiàba kezdeném el neked ecsetelni az itteni zaftos ügyeket, ùgyse hinnéd el. Ugyhogy maradok annàl, amiben egyetértek veled.
Es nincs szàndékomban vitatkozni veled. Nemigazàn ezért jövünk erre a blogra, se te, se én :)

kék madár 2014.11.07. 19:11:52

@diggerdriver: ez kb annyira vicces mint egy ismeretlen nonek bemarni, vagy egy feketet orrba rugni a cipoddel, hogy suvickolja mar ki.
Sajnos akinek ez vicces, annak tok mindegy, hogy melyik resze a vicc es melyik komoly.

kék madár 2014.11.07. 19:11:58

@Határátkelő: ebben igazad van, nem kene altalanositani. De ebben a posztban annyira tultengett a himsovinizmus hogy nalam kivagta az osszes letezo biztositekot. Hatalmas talalmany lenne az oldalad, egy igazi tudasbazis a kivandorloknak, de az a resze teljesen elvesz az ilyen kulvarosi eloiteletes, homofob, rasszista, etc. rendkivul szuklatokoru kommentelok flamejei miatt. Kicsit olyan erzesem van, mintha mindegy mirol menne a vita, csak legyen es sokan hozzaszoljanak, inkabb minthogy minosegi vagy barati vagy konstruktiv legyen. Az ami itt zajlott annyira serto es megalazo volt noi szemmel, hogy ha egy radiomusorban hangzana el, (lejatszanak/beengednek ) a szerkeszto masnap az utcan talalna magat. Ehhez kepest birca meleg gyulolo es hinta vad kommentjei hajnali madarcsicserges.

Határátkelő 2014.11.07. 19:19:33

@kék madár: Egyrészt nyilván igazad van sok mindenben abban, amit leírtál. Két dolgot hadd tegyek hozzá.

Egy: a posztban nem nagyon tenghetett túl a hímsovinizmus, mert egy nő írta, feltételezem a kommentekre gondolsz (ez persze csak technikai dolog).

Kettő: Ha azt várod el, hogy egy több száz kommentet hozó poszt esetében ugyanolyan szerkesztői felügyelet legyen, mint egy rádióműsor esetében, akkor most jelzem, hogy egész egyszerűen teljesíthetetlent vársz. Ezt egész egyszerűen képtelenség teljesíteni (nem egyszer-egyszer, hanem MINDEN NAP), illetve lehet persze, ha valaki, vagy valakik teljes munkaidőben (illetve hát kora reggeltől késő estig) gyakorlatilag semmi mást nem csinál(nak), csak ezt követi(k). Ez van, amikor sikerül nekem és van, amikor nem - lévén van munkahelyem, ahol a megélhetésért kell dolgoznom. Amikor tudom, próbálom követni, lehetőleg folyamatosan, de ez nem mindig jön össze, amit sajnálok.

Nem magyarázkodni akarok, csak egyszerűen vázolom a helyzetet.

2014.11.07. 19:24:36

@kardio1: Ok, ok, akkor le is zárhatjuk DD. Én utálok vásárolni, nem szoktam kirakatot nézni, csak a gyerek miatt megyünk különböző programokra ha van. Na meg ha hétvégén nem akarok főzni akkor ott eszünk. Ja, és a gyerek is utál vásárolni, kirakatot nézni meg pláne. Szóval nekünk a pláza szó mást jelent. A férjem meg általában be se teszi a lábát ezekre a helyekre ha nem muszáj. Igen, olyan ez mint a netadó, jól belengették aztán most meg mást lengetnek DD

kék madár 2014.11.07. 19:39:07

@Határátkelő: persze nem a posztra, hanem a kommentekre ertettem.
Ketto: egyetertek, non-profitban ez valoban lehetetlen. Igy is sokszor csodalkozom, hogy mikor alszol.

2014.11.07. 19:44:55

@kardio1: Ez az adu ász a paklitokban. Hogy nyugaton sem minden szép és jó. Kár, hogy én ilyet eddig sem mondtam, és nem is hiszek.

kardio1 2014.11.07. 21:48:21

@Turchi: OK. Lezàrva! Helyiek arabul beszélnek?

kardio1 2014.11.07. 21:51:24

@Philosoraptor: Nekem nincs paklim (ki az a ti?), nem kàrtyàzom. :)
Ha nem hiszed, hogy otthon minden rossz, nyugaton meg minden jo, akkor màr nagy meglepetés nem érhet. Sok sikert a majdani hatàràtlépésedhez!

2014.11.07. 21:58:11

@kardio1: Igen, tudtommal nincs más nyelv. A jobb iskolákban tanulnak angolt, franciát, esetleg spanyolt, de az ritkább. Angolul sokan tudnak.

kardio1 2014.11.07. 22:20:30

@Turchi: Es milyen az "arab angol"? A franciàk és a spanyolok angolsàgàt ismerem. Az elôbbi legalàbb olyan kinos, mint az angolok francia kiejtése.

kardio1 2014.11.07. 22:35:58

@Philosoraptor: Azt igertem, nem beszélek az itteni zaftos ügyekrôl. Egy sztori miatt mégis kivételt teszek, mert olyan abszurd, hogy màr vicces. (Hasonlo, mint L. Simon Làszlo magyaràzata Vida Ildiko elveszett levelérôl). A mostani elnök egyik közeli munkatàrsa, aki elôbb a volt költségvetési miniszter titkos svàjci és szingapùri szàmlàit vizsgàlo parlamenti pénzügyi bizottsàg elnöke volt, majd kereskedelmi àllamtitkàrrà nevezték ki, errôlkénytelen volt lemondani, mert kiderült, hogy 3 éven àt elfelejtett idôben és pontosan adot fizetni, majd kiderült, hogy lakbért sem fizetett a pàrizsi belvàrosi lakàsàért 3 éven àt, nem fizette ki a közlekedési birsàgokat, de még a masszôrt sem. Mindezt azzal magyaràzta, hogy "adminisztrativ fobiàja" van!! Jelenleg is parlamenti képviselô...Nem semmi magyaràzat!

2014.11.08. 00:15:30

@kardio1: Legalább lemondott valamilyen tisztségről. Mo.-n ez elő sem fordulhat. :)

2014.11.08. 08:02:29

@kardio1: Elég jól értem mikor az arabok angolul beszélnek, jobban mint amikor franciákat hallok. Ha francia beszél angolul, néha azt sem tudom, éppen milyen nyelven beszél DD

kardio1 2014.11.08. 13:03:10

@Philosoraptor: Olyan Mo.-on is volt màr, hogy vkit a pàrtjàbol kilépésre kényszeritettek. Ez a francia ficko is csak a pàrtjànak tett eleget: formailag nem szocialista màr, de együtt szavaz velük, igy a többség megvan. A pénzzel jàro tisztségeket (parlamenti képviselôség, bizottsàgi tagsàg) persze megtartotta. Ez utobbi szolt inkàbb nagyot. Inkàbb csak azért irtam errôl, mert ez az adminisztrativ fobiàra valo hivatkozàs legalàbb olyan röhejes, mint pl. Mo.-on a vak komondor volt :))

kardio1 2014.11.08. 13:04:36

@Turchi: Ez azért vicces, mert sok szo van, amit ugyanùgy irnak franciàul és angolul és mind a két nemzet tagjai ezeket a szavakat a sajàt kiejtésük szerint mondjàk a màsik nyelvet beszélve is.

2014.11.08. 13:11:45

@kardio1: Éppen most tanulok franciául és megroggyanok a helyesírástól. Az angol sokkal könnyebben ment.

kardio1 2014.11.08. 13:32:55

@Turchi: Viszont a franciàban azért vannak kiejtési szabàlyok. legalàbbis sokkal szbàlyszerûbb a kiejtés, mint az angolban.
Bon courage pour le français! :)

2014.11.08. 14:42:01

@kardio1: Bocs de ezen most jót nevettem haha. A franciában vannak kiejtési szabályok? Minden szónak csak a felét mondják ki, vége nincs semminek DDD És akkor még azok az rrrr betű kiejtések, óóó. Gyereknek megy, természetesen nekem nem. Bár én úgy általában nyomi vagyok a nyelvtanulásban...

kardio1 2014.11.08. 15:41:04

@Turchi: Vannak bizony! Lehet tudni, mit ejtesz ki, és hogyan és hogy mit nem ejtesz ki. A francia 'r' valoban nem egyszerû, nekem sokàig nem ment. De itt is ahàny ember, annyiféleképpen ejti.

2014.11.08. 16:04:02

@kardio1:DD
Meggyőztél
Amit kimondanak nem tudom leírni. Amit nem mondanak ki azt meg honnan tudjam?? DD

kardio1 2014.11.08. 16:14:09

@Turchi: Te csak hallàs utàn tanulsz franciàul? Nekem az a tapasztalatom, hogy a franciàk helyesiràsa azért rosszabb sokszor az enyémnél, mert én a szavak hangalakjàt és iràsképét egyszerre tanultam meg. Ôk meg megtanultak beszélni, majd évekkel késôbb az iskolàban megtanuljàk leirni a szavakat. igy nem is kapcsolodik össze a fejükben a két dolog.

2014.11.08. 16:22:10

@kardio1: Nem csak hallás után, írom és látom is közben, de nagyon az elején vagyok még és nem lelkesített fel az a rengeteg betű amiből hármat ejtenek ki összesen DD. Az angol is egy horror volt évekig de most a franciával összehasonlítva már könnyű. Az arabról meg már nem is beszélek, mert azt is kell tanulnom jajaj

kardio1 2014.11.08. 18:46:02

@Turchi: A franciàban legalàbb az ABC nem ùj :)

2014.11.08. 19:00:17

@kardio1: No ebben igazad van DD, azt legalább meg tudom különböztetni, nem úgy mint az arabban a ta és a ta közötti különbség csak ennyi, hát merci: ت és ث

kardio1 2014.11.08. 19:06:32

@Turchi: Az arab nem is fehér embernek valo. :)

2014.11.08. 19:19:24

@kardio1: Már barnulok erősen DD

kardio1 2014.11.08. 19:22:58

@Turchi: Szerencsére nincs màr apartheid, igy te nem jàrhatsz ùgy mint Dél-Afrikàban egy fehér nô egy mellékvesebetegség miatt igencsak sötét bôrûvé vàlt. Ezutàn nem hasznàlhatta a fehéreknek kijelölt helyeket a buszban pl. Hiàba volt tkp. fehér...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása