oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. október 05. 06:41,  Üdv a pokolban! 217 komment

2014. október 05. 06:41 Határátkelő

Üdv a pokolban!

Az eheti blogajánló meglehetősen változatosra sikeredett, hiszen lesz némi szó a svéd választások nyomán kialakult helyzetről (nem egyszerű), ellátogatunk egy kenyai nemzeti parkba (romantikus) és kiderül, mi is az a biltong és hogyan kell elkészíteni (finom).

Hells Gate.JPG

Kezdjük a politikával, hiszen nemrégiben zajlottak le a parlamenti és a helyi választások Svédországban. Mint arról a Sundvall blog is beszámol, a jobboldali kormány helyett jönnek a szociáldemokraták, de önmagához képest jól szerepelt a bevándorlásellenes Sverigedemokraterna (SD) párt is.

„Bár a svédek 87 százaléka valamely demokratikus párt mellett tette le a voksát, a szoros eredmények miatt az SD fontos szerepet kaphat a svéd politikában.

Ahhoz, hogy Stefan Lövfen betöltse miniszterelnöki pozícióját, két dolognak kell teljesülnie: meg kell nyernie a bizalmi szavazást és el kell fogadtatnia a költségvetési javaslatát a parlamentben.

Az első pontot vélhetően teljesíteni tudja, de a második már kétséges, mert a jobboldal is benyújt egy pénzügyi tervezetet. Mivel a baloldalnak nincs abszolút többsége, patthelyzet alakulhat ki a szavazás során. Ha az országgyűlés nem fogadja el a költségvetést, akkor az akár új választások kiírásához is vezethet.

Itt jön képbe az SD: a demokratikus pártok egyhangúlag kijelentették, hogy a szoros eredmények dacára sem kezdenek párbeszédet a szélsőséges párttal. Így tehát az a költségvetés fog megvalósulni, amelyikre a kiközösített SD áldását adja, vagyis ők töltik be a mérleg nyelve szerepet. Ezzel maga a párt is tisztában van, egyik képviselője elégedetten nyilatkozta, hogy a „kisebbik rosszat” szavazzák meg, de nem hajlandó elárulni, melyiket. (...)

Korábban a legtöbb svéd tudatosan választott, szociáldemokraták, ill. mérsékeltnek lenni életszemléletet jelentett. Manapság már egyre több a bizonytalan szavazó, aki még a választások előtti héten sem tudta, kire voksol. Sokan váltanak a blokkok között és a 13%-os arány mutatja, hogy növekszik azoknak a száma, akik bedőlnek az SD demagógiájának.

Közben a politikusok is inkább hajlanak összefogni a másik oldallal. A bizalomnak az lehet az alapja, hogy az SD kivételével mindegyik párt demokratikus, így az alapvető játékszabályok azonosak. Ezek betartását nem csak a másik féltől, de saját maguktól is elvárják. Számomra ez a szemlélet még mindig utópisztikus, itt viszont természetes.”

Ez volt tehát a szokásos részlet a posztból, akit a teljes írás érdekel, az ne habozzon ide kattintani!

Welcome to hell!

A pokol ez esetben csupán egy nemzeti park Kenyában, ahová az Our Life in Nairobi blog szerzője látogatott el a párjával, és milyen jól tette, mert így legalább meg tudta írni és osztani az élményeket velünk (én például két képet is lenyúltam tőle...).

Hells Gate cikk.JPG

„Már több alkalommal elhatároztuk a párommal, hogy felkerekedünk a kocsinkkal és ellátogatunk a Hell's Gate nevű nemzeti parkba. A honlap szerint lehet biciklizni, hegyet mászni, és sétálni, ami azért egy itteni nemzeti parktól nem szokványos. A vadállatok miatt csak a kocsiból lehet csodálni a látnivalókat.

Mivel itt minden nap kocsival jár az ember mindenhová, ezért örültünk a lehetőségnek, hogy végre lehet sétálgatni, biciklizni, a látványról pedig nem is beszélve. (...)

Az itteniek vezetési stílusa a városon kívül még rosszabb, mint a városban. Őrült tempóban vezetnek, és nem figyelnek senkire, elég sokat előznek olyan helyeken is, ahol nem kéne. (...)

Nagyon sok állattal lehet találkozni, antilopok, zebrák, varacskos disznók, majmok, zsiráfok. A legtöbb állat már megszokta az emberek közelségét, így lehet „szelfizni” velük, de ha fenyegetve érzik magukat, akkor gyorsan tovább állnak.

Nagyon kellemes piknik pontokat alakítottak ki több helyen a parkban, ahol megpihenhetünk séta közben, süthetünk a szabadban, vagy csak az előre elkészített ételünket elfogyaszthatjuk. Mellékhelyiséget is kialakítottak a pihenő pontok mellett, de ne angol WC-t várjuk, hanem csak a legegyszerűbb pottyantóst, de teljes mértékben megfelelnek a célnak. :)”

Szívem szerint idéznék még a posztból, és egynél több képet is megmutattam volna, de nem teszem, akit érdekel, az kattintson ide és olvassa el az eredetit!

Mi az a biltong és miért jó?

Vallomással kell kezdenem: én biltongot először Londonban ettem, ráadásul meglehetősen kiéhezve, és hogy úgy mondjam, szerelem volt első harapásra. (Szigorúan friss baguette-tel és vajjal kell fogyasztani…) Így aztán képzelhetitek, mennyire megörültem Pappito posztjának, aki azt mutatta meg, hogyan is kell ezt a szárított húst házilag elkészíteni.

Biltong.jpg

„A biltong egy történelmi jelentőségű étel, amúgy pácolt-szárított hús, nincs benne semmi igazán extra. A hús szárítással való tartósítására a legtöbb civilizáció rájött, mert sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint a hűtőszekrényt feltalálni. (...)

A biltong pusztán két okból különleges, az egyik, hogy erről írok éppen most, a másik pedig, hogy ez délafrika nemzeti snack-jává vált. (...)”

Lévén Pappito egész részletes történelmi leírást ad, én ezt most itt kihagyom, csak jelzem, hogy sztorink a XIX. század közepéig nyúlik vissza, amikor az elégedetlen búrok nagy menetelésbe kezdtek.

„A nagy menetelés során kezdték tömegesen alkalmazni a hús szárítással történő tartósítását. Rájöttek, hogy költséghatékonysági szempontból sokkal üdvösebb, ha a helyi gazdag vadállományt dolgozzák fel így, és akkor a haszonállatokat nem kell.

A biltong, kissé eltérően más szárított hústermékektől, nem csak sózva, hanem pácolva készül, némi ecetes felületkezelést követően só, kálium-nitrát és fűszerek felhasználásával. A módszer valamelyest finomodott az évtizedek során, és sok helyen már ecet nélkül csinálják.

A biltong ma már nem kényszerből tartósított izé, hanem kényelmi étel, az afrikánerek szinte bármely alkalmat megfelelőnek találják a fogyasztására, a sportközvetítések nézésétől a pikniken át az esküvőkig, a biltong ott van a gyerekek iskolai kajásdobozában, a kirándulók csomagjában és egyáltalán, mindenhol.

Dél-Afrikában számos, csak ezzel a termékkel foglalkozó bolt fellelhető, ahol különböző fűszerezésű, különböző keménységű, színű állagú biltongot vásárolhatunk tonnaszám.”

Igazatok van, ha hiányoljátok a házi elkészítés leírását, ez természetesen részletesen (és jó sok képpel) szerepel Pappito posztjában, szóval akit érdekel a dolog, az feltétlenül kattintson ide, aztán lehet nekiállni. Higgyétek el, megéri!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Svédország Dél-Afrika Kenya

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr516759687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2014.10.05. 07:37:58

Nagyon jó, mindhárom blog.
Politikához nem értek, inkább csak azért olvasom, hogy lássam, ők hogy csinálják???
Afrikai sétálós szafari az is jó.
Szárított hús: itt is van Svájcban, még sosem ettem, de rá van írva, hogy napon száradt... Lehet, egyszer bevállalom (eléggé drága.)

Golf2 2014.10.05. 08:00:34

szóval már kenyában 1 nemzeti parkban is szelfiznek az emberek.tényleg igaz a mondás hogy 1 hülye 100at csinál.

adg 2014.10.05. 09:15:24

@Golf2: Neked meg sosem volt pozitiv gondolatod, hozzaszolasod, ugye?

rumitom 2014.10.05. 09:18:36

@Golf2: valojaban afrikabol indul, sot mar a barlangrajzokon is elofordultak emberek allatokkal kozosen.
A nyugati civilizacio most probalja behozni amirol lemaradt eddig

Giddy Lamb 2014.10.05. 09:25:32

@Golf2: "szóval már kenyában 1 nemzeti parkban is szelfiznek az emberek.tényleg igaz a mondás hogy 1 hülye 100at csinál."

Valamit nem értesz a szelfivel kapcsolatban, Afrikában már több száz éve vadul szelfiznek a fehérek, először portrékon és egyéb festményeken, ahol rendszerint díszegyenruhában öldösték le a benszülötteket, később pedig fotográfiákon a halott állatokkal mint vadászzsákmánnyal szelfiztek akiknek a szafarizásra futotta.
Akkoriban is a celebritások kezdték és a majmok folytatták, de ez nem újkeletű szokás, több száz éves hagyománya van.
A szelfik legősibb változatai a barlangrajzok, a szorongó, környezetét megérteni (azon belül a helyét megtalálni) akaró ember identitás keresésének a kifejezése a szelfi.

Giddy Lamb 2014.10.05. 09:25:34

@rumitom: Most látom, hogy megelőztél:)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 09:56:45

Ugy latom, a Sundsvsll blog szetzpje az, aki bedolt a media demagogiajanak. Az SD semmivel nem kevesbe demokratikus part, mint a tobbi. Europai szemszogbol vizsgalva joval kevesbe extrem bevandorlasi politikat folytatnak, mint pl a sved szocik, es az o bevandorlasi politikajuk all a legkozelebb az EU-s atlaghoz. Csak gondoltam megemlitem, hogy ne alljon ellentmondas nelkul ez az eleg nagy butasag, amit Sundsvallzsofi sajnos eleg gyakran hangoztat.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 10:20:46

megmondom őszintén ez a vaj+baguette nekem új, a környezetemben levő délafrikánerek egybehangzóan azt állítják, hogy ez tipikusan
a, sörkorcsolya
b, tévé előtt tespedős kényelmi étel (meccsnézés, vödörből biltongzabálás+sör)

de persze a friss vaj+friss baguette kombó elég sokmindennel király, szóval nincs kizárva :)

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 10:22:45

amúgy, és ezt csak nagyon halkan kérdem, a szelfivel mi a baj? a gyerekemet lefotózhatom, hogy megörökítsem, amint a zebracéroszt simogatja, de ha magamat fotózom le az már nem kúl?

valójában kit és miért bosszant a szelfi létezése és népszerűsége? (különösen úgy, hogy vagy tíz éve vannak kamerák a telefonokban és már tíz éve is szelfiztek, csak akkor nem hisztizett senki miatta?)

kardio1 2014.10.05. 10:36:19

@Réka ‎: +1. Sosem értettem ezt a "nem demokratikus" bélyeget. Indul a vàlasztàsokon, ahol a többség szava dont. Ez maga a demokràcia.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 10:36:22

@Réka ‎: nem vagyok járatos a svéd politikában, de elolvastam amit a wiki ír az SD-ről, az alapján az SD a svéd jobbik.

Azt nem igazán értem, hogy mit jelent, hogy egy párt "nem demokratikus" egy többpártrendszerben, de az biztos az én hibám.

adg 2014.10.05. 10:39:03

@pappito: talan nem is a szelfivel van gond. vannak emberek, vagy autok, akik/amik barmikor barmin talalnak fogast. szerencsetleneknek soha nem jo semmi sem, borzaszto eletuk lehet.

adg 2014.10.05. 10:46:36

@pappito: ugy leirtad ezt a huskeszitest, hogy lehet, hogy kedvem lenne megprobalni. mit gondolsz, ez magasabb paratartalmu helyen - pl nalunk - is elkeszitheto? vagy itt csak egyszeruen megrohadna a hus es ellepne a penesz?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 10:50:32

@pappito: nem a sved jobbik, rettenetesen tavol all a jobbiktol (t k mert nagyon izraelparti part)
Kb olyanok, mint a 60-70-es evek sved szocialdemokratai. Ez szamit a mai vilagban extrem jobbossagnak.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 10:52:13

@adg [Au, Darwin]: figyi, ha itt nem penészedett meg semmi, akkor ott is oké lesz :) szinte végig esett amíg az első batch készült. bár itt hűvösebb van az biztos.
Szerintem nyugodtan állj neki, ha folyton mozog a levegő és nem férnek a cucchoz a rovarok, akkor sima ügy. ha SA-ban működik, akkor ott is fog :) a penész amúgy se akkora veszély, lemosod ecettel és jólvan, meg viszont nem fog rohadni, az biztos.

De kérdezz meg egy ottani délafrikait, biztos van belőlük ott is.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 10:59:34

@Réka ‎: én ezt neked készséggel elhiszem, neked nyilván sokkal több infód van róluk, mint nekem, aki egy szál wiki szócikkből tájékozódtam (amit gondolom kijavítana a párt, ha valami nem lenne igaz benne) a programpontjaik meglehetősen hasonlítanak a jobbik-féle gondolkodásmódra (klasszik széljobb : idegenrendszéet, számik, svéd kultúra propagálása, benefitek vágása, stb.)

de nem akarok én svéd belpolitikát (amiről amúgy sincs sok fogalmam) csinálni a kommentekből

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 11:10:02

@pappito: miert ne csinalnal? Ugyis szetoffolodik minden kommentmezo, miert pont sved belpolrol ne lehetne szo.
Szoval sem a sved kultura propagalasaban, sem a bevandorlas csokkenteseben (ma Svedorszag fogadja be a legtobb menekultet Europaban es nem per koponya, hanem abszolut szamokban), sem a renszarvasgazdalkodas kiterjeszteseben semmi extrem vagy antidemokratikus dolog nincs.
A tobbi sved partnak nyilvan nem tetszik, hogy az SD meg akarja fekezni a bevandorlast es letre akar hozni egy asszimilalasra epulo integracios politikat.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 11:27:52

@Réka ‎: engem nem zavar, ha svéd belpol offhenger lesz a kommentmezőkből, de hadd ne én csináljam, ha már lószart se tudok a svéd belpolitikáról :)

azt én sem értettem, hogy egy párt hogy nem demokratikus, de nem kell nekem mindent érteni.

(az meg, hogy mi legyen a rénszarvasokkal v parlagfűvel... muszlimokkal v cigányokkal, hát ezt majd a svédek/magyarok tudják, én nem tudom)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 11:30:38

@pappito: na lesz itt haddelhadd, ha vmik ugyeletes kommenthuszar levonja, hogy te a ciganyokat parlagfuvel hasonlitgatod ossze :D

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 11:35:06

@Réka ‎: én a rénszarvasokkal hasonlítottam össze, annak ellnére, hgoy a rénszarvas sokkal finomabb, mint a parlagfű :)

NIKI LAURA 2014.10.05. 11:36:11

Pappinak mi koze del afrikai Biltonghoz?..ha csak annyi nem,hogy tleg sok africaner ment( nenekult) NZ-ra az gyilkos Nemzeti Kongresszus politikaja elol...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 11:39:44

@Réka ‎: DDD

Szegény @pappito: -t tényleg szét fogják szedni, ha valamelyik turbó akárki erre rátalál :) Pedig tudom én is, hogy baromira nem erről akart írni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 11:42:04

@NIKI LAURA: Pontosan "csak" annyi köze van hozzá, de ezt le is írta. Mégpedig úgy, hogy nagyon sok onnan származó ismerőse-kollegája van.

Csodabogár 2014.10.05. 11:48:51

@DieNanny [SZ,CH]: Nagyon finom, kóstold csak meg!

Pernilla 2014.10.05. 11:56:32

@Golf2: @Giddy Lamb: Lehet hogy az én készülékemben van a hiba, de én nem látok itt egy darab nemzetiparkos szelfit sem. A blogjukon sem. Kedves kommenter érti miről beszél? :D

macamuca [IHUN] 2014.10.05. 12:56:24

@Pernilla:
Ha nincs szelfi, DE megemlíti a poszt írója, hogy lehetséges készíteni/szoktak készíteni (=mert emberhez szokottak az állatok=közel maradnak), majd az Afrikában, Nemzeti Parkban szelfizést kifogásolja (=Golf2) , vagy magyarázza (=Giddy Lamb, rumitom) egy kommentelő, akkor te érthetetlennek találod a szelfi megemlítését?
Mert nem látsz egyet sem?
Ha nem látod, akkor nincs, nem szokás, nem lehetséges készíteni?
Kb eme logika mentén jutottál oda, hogy "Kedves kommenter érti miről beszél?"
Csaxólok, hogy ők értik, azt is, hogy miről, meg azt is, hogy miért került szóba...

Zsofir · http://sundsvallzsofi.blogspot.se/ 2014.10.05. 13:17:28

Pappitonak igaza van, az SD a svéd jobbik. Politikájának a lényege, hogy a bevándorlókat hibáztatja mindenért (egyszer élőben is meghallgattam őket az ellentáborból, hát Nobel-díjat egyik felszólaló sem kap).
A céljuk, hogy 90%-kal csökkentsék a bevándorlást. Azt nem veszik figyelembe, hogy a menekültek közül nem mindenki marad Svédországban. Arról is hallgatnak, hogy pl. az egészségügyben dolgozó bevándorlók megmentették a szektort, mert hiány van orvosban, nővérben.
Elsősorban az Európán kívüli bevándorlók "hordája" a párt ellenségképe, de ha mondjuk velük sikerül leszámolni, akkor nyilvánvalóan a volt szocialista országokból érkező bevándorlókat veszik elő. Aztán nézhet Réka, de nézhetek én is.

Tévedés azt gondolni, hogy az SD a 60-as 70-es szociáldemokratákra hasonlít, ez inkább a Baloldali Pártra (Vänsterpartiet) igaz.

Bármelyik párt kerül hatalomra az SD-n kívül, biztonságban érezhetik magukat a bevándorlók (és a svédek is), senki nem hibáztatja őket a politikai/gazdasági kudarcokért. Ezért tettem különbséget az SD és a demokratikus pártok között.

Mondjuk ha nem fogadunk több bevándorlót és mindenki kap 500 koronát havonta a spórolt pénzből, én ezt nem látom fejlődésnek. Nem lehet bezárkózni a biztonságos Svédországba és magunkra zárni az ajtót. Mi lesz, ha holnap nekünk kell menekülni?

Az SD igyekezett a választások előtt helyi szinten is alkalmazni a demagógiát (pl. Sundsvallban lesz majd híd díj. Az SD megígérte, hogy megszűnteti, de ez nem olyan egyszerű, nem lehet egy tollvonással megváltoztatni a döntést. A többi párt nem mondott ilyet, akár helyeselték, akár ellenezték a díjat).

Végezetül bemásolnék ide egy részletet Stefan Löfven miniszterelnök kormányzati nyilatkozatából:

„Különböző érdekeket, ideológiákat, eltérő országrészeket és filozófiákat képviselünk. Ez erősség a demokráciában. Most rajtunk múlik, hogy a nehéz parlamenti helyzetben előre mutató utat találjunk Svédország számára.
Most inkább azt kell keresnünk, ami összetart, nem pedig azt, ami széthúz. Most Svédország érdekeit kell a taktika és a presztízs elé helyeznünk. Most együttes erővel kell felelősséget vállalnunk az országunkért”.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 13:17:51

Pappito írása mindent visz.
Egyrészt megtudtam egy csomó dolgot amit eddig nem tudtam másrészt meg fogom kóstolni a biltongot amit nemrég láttam valahol de nem tudom hol.
Harmadrészt remek humorral van teletömve úgyhogy én csak irigykedni tudok rá.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Mostmár csak a nyereg alatt puhított hús hiteles történetéra vagyok kiváncsi. (nem Rezsőfater hátsófelére gondoltam)
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

i got my (törölt) 2014.10.05. 13:47:35

@pappito: nagy ínyenc lehetsz, ha már a parlagfüvet is kóstoltad... ;)

Muscari 2014.10.05. 14:09:39

@pappito: arra reagálnék, hogy a penészt lemosod és annyi.
Ez sajnos nem így van. A penész egy gomba és mint ilyen toxinokat termel. A toxinok meg sajnos benne lesznek a húsban, zöldségben vagy lekvárban, ahogy a gombafonalak is.
A tanárom is javasolta az egyetemen, aki a növénykórtant tanította, hogy mindent dobjunk el, ami egy kicsit is penészes volt.

@NIKI LAURA: Niki, irtam privátot.

DieNanny CH 2014.10.05. 14:17:31

@Muscari:

Hát, mi úgy csináltuk, ha a lekvár tetején volt egy kis penészpötty, akkor jól belekanyarítottunk egy kanalat, azt a részt kidobtuk, de a többit megettük...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.10.05. 14:58:00

penészes sajt sem játszik?

Pernilla 2014.10.05. 14:59:35

@macamuca [IHUN]: ok, elnézést teljesen, igazad van. Felületesen olvastam el a posztot, utána pedig abból indultam ki, hogy valaki az első kommentek között jó szokás szerint lehordja a posztolót, hogy - jelen esetben - miért szelfizik. Most jól mellélőttem :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 15:02:19

@Muscari:

...hát nem tudom...
Én életemben több kilónyi penészt megettem már.
Lehet hogy már csak a szellemem jár ide?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

macamuca [IHUN] 2014.10.05. 15:08:20

@Muscari:
Gondolom, ez a tanárod a penészes sajtok készítését+forgalmazását gondosan kitervelt gyilkossági kísérletnek tartja

macamuca [IHUN] 2014.10.05. 15:17:15

@diggerdriver:
Íme, így ""keletkezik"" a szellemesség.
Megyek, keresek valami penészes kaját.

macamuca [IHUN] 2014.10.05. 15:22:18

@macamuca [IHUN]:
(ha megmurdelnék, akkor bulizunk: zenészeknek szóltam, piát hozzatok, HÁ gondoskodjon free wifiről a sírom körül

NIKI LAURA 2014.10.05. 15:38:41

@diggerdriver: diggi,telivan vele ASDA,TESCO,a Petrol.Stat.nagy resze,illetve sok specko del afikai bolt is van,ahol az " igazi",kulonleges fuszerezesut aruljak.

A tescos kis zacsis 5-6£

NIKI LAURA 2014.10.05. 15:48:46

@Muscari: csak nem tudom hogy hova,mert fogalmam sincs a sok evvel ezelotti reg cimem mi volt...?!

Kovacsjudit31@ freemail.hu
Innen van atiranyitas a emalemre.

Ha valakinek van barmilyen kerdese Angol ( v kanadai)okossagokba,csak irjon,mert nekem is onzetlenul segitett Digger.( odaig nem jutottunk,hogy felhivjam,de megadta a szmat) vagy Birca,aki a bolgar tel.szamaval segitett bolgar hirdetest feladni autos oldalakon.

i got my (törölt) 2014.10.05. 15:53:43

nyugodtan fogyasszátok a penészt, úgyis túl sok az ember. elsősorban az aflotoxinokat ajánlom.

"Laborvizsgálat nélkül biztonsággal nem lehet eldönteni, hogy veszélyes vagy ártalmatlan penésszel állunk szemben. A kis mennyiségű mikotoxinnal szennyezett étel viszonylag ritkán okoz azonnali tüneteket, hosszú távon azonban növeli egyes betegségek, például a vese- és májkárosodás, az immunrendszerhez és az idegrendszerhez kapcsolódó megbetegedések, sőt akár a daganatok kialakulásának kockázatát is."
www.origo.hu/egeszseg/20140218-mikor-eheto-a-peneszes-etel-mikotoxin-lekvar-sajt.html

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 15:53:55

@NIKI LAURA:
Azokat tudom de valahol láttam lógni....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 15:55:37

@NIKI LAURA:
Ne azért segítsél mert én meg Birca segítettünk hanem mert te vagy te.
:))))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2014.10.05. 16:08:24

@NIKI LAURA: akkor este majd elkuldom ide is, kedves Judit :-)

blackhairlady 2014.10.05. 16:15:01

@pappito: Ez a kaja nem ugyanaz mint nalunk a beef jerky? Mert az nagyon finom:)

NIKI LAURA 2014.10.05. 16:15:22

@Muscari: ok,megvan!

A valaszt ide irom,mert kozerdeku( lehet)
" Autos" szkmaban a vilagon mindenhol jol meg lehet elni.
Par eves szakmai gykolat kell,autoszerelonek a diagnosztikai programok kezlese is kell,plane a par eves autokhoz.

Csak egy pelda: a regi pilotak seggel repultek a repulogepeket,a mai 23 eves kis " taknyos" pattanasos kolkok repulnel az uj vasakkal.
Az ok: a mai gepeket nem seggel repulik,programozzak a gep computeret( FMC),ami egyszeruen lerepuli az utvonalat magatol,sot legtobb magatol leszall,es fekez.
Az autokkal a parhuzam: dignosztikai rendszerek tesztelik az egyes reszegysegek mukodeset,es ezzel llapitjuk meg a hibat.( mi soksor nem is az:)
A karosszerias( auto body,v panel beater) meg jobban fizetett,ott a " kezben" kell a tudas,az egy picit muveszet.Erteni kell hegesztesekhez ,es az aluminiumhoz is.( sok auto mar alu)
Erteni kell a huzatopadok beallitasahoz,de azt gyorsan meg lehet tanulni,ott figyelni kell hogy a lanc meddig huzza a darabot.

En ugy csinaltam, hogy a GUMTREE.CO.UK-ra felraktam,hogy " hungarian guy with 20 y experiens looking for full time job" es naponta kaptam 3 toborzotol,2 munkaltatotol ajanlatot emilben.

De ha van angol szamod,naponta fognak hivni.
Nem tudom meddig,de angliaban rogton kap munkat a jo magyar szakmunkasember,sot valahol csak magyart keresnek,nem vicc!

A nagy uzlet,a sajat shop berlese.
Csak gondolj bele: egy Cam(T) belt,azaz vezszijj csere tipustol fuggoen itt 100-150£ a mdij.En megeszem- tip fugg- 1-3h alatt.

Egy nap 3 db autot siman megcsinalok,az 300-500£!(120-200e ft) naponta!Mellette a futo munkak,kuplung,fek,stb...valamennyi ado persze ebbol lejon.

Muscari 2014.10.05. 16:19:54

@macamuca [IHUN]: hat nem. A sajton nemespenesz van, azt meg lehet enni. A fejespenesz viszont nem jatek.
Mobilrol nem tudok linkelni, de keress ra a gugliban, hogy fejespenesz toxin, mert a fejespenész az, ami az elelmiszereken megjelenik.

NIKI LAURA 2014.10.05. 16:22:47

@blackhair-lady: igen,kanadaba hivjak igy,ott is van mindenfele izesitesu,benzinkutaknal van .

NIKI LAURA 2014.10.05. 16:31:34

@Muscari: ne feljen,par het alatt beleszokik.Ha jol dolgozik-az angolok( v fonokok) sem hulyek,emelni fogjak a beret.Elejebe keresi a szakszavakat,de par het alatt megtanulja.

Nekem az volt a taktikam,hogy nem kerdeztem meg sose a bert,mondtam hogy egy hetig dolgozom.
Mindig megkerdezik,hogy mennyit szeretnel,de erre sose szabad valaszolni:ha keveset mondasz,magad ala alkudsz,ha sokat,nem vesz fel.
Egy hetig megnyomom,szinte futok.Utana mar van jo alku alap,mert latja hogy igyekszel.Utana lehet kicsit ereszteni.

Amugy ez visszateto volt korabban ,othoni professional.hu oldalon,hogy " mennyit szeretne kapni", de erre csak a jo valadz,hogy " mennyit kinalsz?"

SzZoole 2014.10.05. 16:34:13

@blackhair-lady: @NIKI LAURA: itt a UK. is igy hivjak,minden aruhazban lehet venni szinte.

rumitom 2014.10.05. 16:34:27

@NIKI LAURA: ha 1 ora alatt akarmilyen mai auton vezszijat cserelsz tenyleg nyiss egy garaget, par ev es nem kell a nyugdijad miatt aggodnod

rumitom 2014.10.05. 16:36:54

@diggerdriver: a nemetnel ugyanez vekony szaritott kolbasz formajaban van meg. Szinten snackkent eszik. Gyerekkorom kedvenc nasija

2014.10.05. 16:43:24

@NIKI LAURA:
Legnepszerubb a beef jerky. Abban kulonbozik a biltongtol gondolom, hogy a jerky sokkal vekonyabb. Plusz az izesites ill. pacolas modjaban. A jerky szo eredete a del-amerikai kecsua indianok "ch'arki" szavabol szarmazhat, ami szaritott, sozott hust jelent.
Erdekes, Magyarorszagon nem nagyon terjedt el a hus szaritassal valo tartositasa. Biztosan volt valami oka. A "nyereg alatt" torteno hus puhitasrol vagy szaritasrol olvastam nehany esszeru magyarazatot. Egyik az volt, hogy kalandozo oseink lovanak a hatat, ahol feltorte a nyereg, nyers husszeletekkel "gyogyitottak". Masik az, hogy a nyeregre akasztott zacskoban volt a szaritott "instant" husleves, amit csak fel kellett oldani forro vizben:))

prolee 2014.10.05. 16:44:24

A vikingek szeretik a palesztinokat. Okos.

NIKI LAURA 2014.10.05. 16:48:07

@rumitom: a benzinesen- termeszetesen tipus fuggoen- pl Astra( Itt vauxhall) 30 perc.Csaposon,legkulccsal.

rumitom 2014.10.05. 16:58:28

@NIKI LAURA: nem akarom ketsegbe vonni szavad mert nem vagyok egy kimondott opel szakerto de meg csak autoszerelo sem, bar vezszijat mar csereltem.
Egy atlag auton mire a muanyag takarokat leszedted elment felora. Keresztmotornal meg alt nem lehet jol hozzaferni a vezszijhoz, legkulccsal meg plane nem :) raadasul a vizpumpat is szoktak cserelni ilyenkor

blackhairlady 2014.10.05. 17:05:42

@Cascabel: Nekem is az tunt fel, hogy sokkal vekonyabb, azert is kerdeztem, hogy ugyanarrol beszelunk-e. Mindenesetre en szeretem:)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.05. 18:29:10

Vasárnap...alig vannak kommentek..hol vagytok srácok ? A templomban vagy a kocsmában? Vagy esetleg melóztok?

SzZoole 2014.10.05. 18:41:35

@házelőtthinta: Szia Balazs,en itt vagyok,mirol akarsz beszelgetni?
Vagy kerdezzuk meg @Jani haverja: mi ujsag van Albaniaban?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 18:47:51

@Zoole[uk]: Milyen szerencsés időpontban kérdeztél :)

Éppen nemrég (kb fél órája) jöttem meg a kocsmából :)
Mosoly jelet írtam, de tényleg igaz :)

SzZoole 2014.10.05. 18:55:02

@Jani haverja: ott milyenek a csehok,szoktak jo kis verekedesek lenni,vagy csak bekesen rakiznak?:)))

Muscari 2014.10.05. 18:57:22

@NIKI LAURA: ez nem hangzik rosszul :-)

2014.10.05. 18:57:55

@házelőtthinta:
Nekem melozni kellene, megigertem, hogy befejezem ezt a repteri munkat, mielott indulok Europaba. Mar a fizetest is felvettem ra, extra 10 oraval tobbet adtam be. Meg is mondtam a fonokomnek, hogy fizesse ki elore, mert 3 hetig nem leszek. Kifizette penteken. Szombaton ledolgoztam belole 5 orat, mara vagy holnapra maradt meg 5 ora. Ez mar nehezebben megy, de azert megcsinalom. Elvegre megigertem. Ha visszajottem, legalabb lesz munkam. Pedig mar nagyon unom, mas cegekhez hivnak sokkal tobb penzert. Oreg koromra lettem loyalis:( Szinte csaladtag vagyok a horvatoknal. A fonokom egyik testvere karosszerias, az intezte el, hogy megkapjam a biztositotol a penzt. Masik testvere szinten gipszkartonos vallalkozo, ott is van eselyem, hogy lemenjek vele Vancouverbe egy Harry Rosen uzlet falmunkait csinalni, 6 honapos melo. Fizet mindent, hotel, kaja, stb. De amilyen hulye vagyok, inkabb felmegyek Fort McMurrayba, a hidegbe. Oda is jo penzert hivnak, a mostani fizum ketszereseert. Esetleg visszamegyek Londonba, jo allasokat lattam a szakmamban (taper and jointer). Adozas szempontjabol kedvezobb ket orszagban dolgozni:) Mindkettoben 2-3 honapot evente. Meg a kivancsisag is hajt, nyughatatlan veru vagyok:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 19:03:43

@Zoole[uk]: Itt nincsen kocsmában verekedés, nyugodt népek ezek, meg amúgy se issza seggrészegre magát (szinte) senki.

Itt általában a gondokat megbeszélik. És mindig van a két fél között önkéntes közvetítő (akár több is).

Persze fenn a hegyi tanyákon kevesen laknak, ott nem akad közvetítő, merthogy közel-távol nem lakik senki a két vitatkozó félen kívül, ott talán azért esetleg előkerülhet a puska, mint a problémamegoldás eszköze, de ez kizárólag az ottaniakra jellemző, ami a lakosság 1-2%-a, az meg az ő dolguk. De ott fenn a hegyekben viszont nincsen kocsma sem :)

Egyébként most kevés ember van itt a kocsmában, mert tegnap Bajram volt, mindenki megette-megitta a jövő hetet is :)

SzZoole 2014.10.05. 19:07:28

@Jani haverja: nincs se verekedes,se keseles,se lovoldozes?
Az lehet mar unalmas:)))
(csak vicceltem)

macamuca [IHUN] 2014.10.05. 19:11:47

@házelőtthinta:
Jó, hogy mondod, tudtam, hogy valamiről megfeledkeztem: ima+pia megvolt.....
Azt mondod, dógozni is kéne-lehetne?

SzZoole 2014.10.05. 19:13:48

@macamuca [IHUN]: dolgozni???
Dolgozzon aki szegeny,en mar koldus vagyok:)))
(csak vicc volt)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 19:18:21

@Zoole[uk]: Lövöldözés az van, de nem emberre. Télen jó dolog ám a kocsmaablakot gyorsan kinyitni, aztán a sörétessel kilőni, lelőni valami jófajta madarat :) Utána csak ki kell menni, behozni, a kocsmáros egyből meg is süti :)

Bár most 2016 január elsejéig be van húzva a kézifék, mert iszonyat megszigorították addig a vadászatot, direkt madárvédelem szempontjából, hogy nehogy úgy járjon Albánia is, mint Olaszország, ahol egyetlen madár sem él már.

Úgyhogy addig nem nagyon fog a kisfiam grillezett feketerigót enni, pedig ez a kedvenc téli kajája. Azért csak télen van itt feketerigó, mert nyáron fenn vannak a hegyekben, ott is jó idő van, hülyék lennének lejönni az úgymond "zárótűzbe" :) Télen fent fáznak, meg kaja sincs, kénytelenek lejönni kockáztatni, na, akkor szokott itt az igazi vadásszezon lenni. De itt megeszik a verebet is pl. grillezve, egyébként tényleg finom az is, de a feketerigónak nincs párja :)

2014.10.05. 19:20:02

@Jani haverja:
Mielott mennek dolgozni, elmondom, ami eszembe jutott ezekrol a hegyi emberekrol. Egy kis hegy faluban dolgoztunk Mexikoban, a Sierra Madre hegysegben. Feltunt, hogy sok az elhagyott, gazzal, bokorral benott haz. Kerdezem, hogy ez miert van. Azt mondtak a helyiek, kiirtotta egymast par csalad az utobbi 50 ev alatt, a falucska lakosaink a felet. Erdekes, hogy szoke, kekszemu spanyol leszarmazott volt a lakossag legtobbje. Probaltak rendorok felmenni parszor rendet rakni, mindig eltevedtek. A legkozelebbi civilizalt hely 30 km, onnan kocsival 4 ora alatt ertunk fel, GPS es katonai terkepek segitsegevel.

qkuc 2014.10.05. 19:24:10

@blackhair-lady: No, akkor felírom a majd egyszer kipróbálandó listámra, :D.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 19:24:31

@Cascabel: Egyébként itt is a vérbosszú kizárólag ilyen helyekre jellemző, és tetejében kizárólag a katolikusokra. Furcsa, de így van. Fogalmam sincs, mi lehet az oka, hogy csak a katolikusok csinálnak ilyeneket, de ezek szerint akkor egyáltalán nem egyedi az ilyen elhagyatottabb helyeken ez.

qkuc 2014.10.05. 19:26:20

@házelőtthinta: Röviden összefoglalva. alvás, tanulás, munka a családi vállalkozásban, olvasás, a kommentek olvasása, állásböngészés a neten, :D.

qkuc 2014.10.05. 19:28:44

@Cascabel: És ez egy működőképes felállás lenne? Egy kicsit itt, egy kicsit ott? :)

SzZoole 2014.10.05. 19:28:45

@Jani haverja: de mi marad a rigobol vagy a verebbol,ha soretesel lelovod?
Inkabb maradok a csulok,borda es a steaknel.
Mai ebed stroganoff belszin galuskaval/nokedlivel,ki hogy ismeri,volt.Ugy jol laktam,hogy most is csak fetrengek a sofan:)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.05. 19:29:41

tartsuk magunkat ahhoz a szabályhoz, hogy senkit nem szólítunk a polgári nevén, még akkor sem, ha egyszer, valamikor, valahol ő az elárulta.

mindenki nevében köszi

SzZoole 2014.10.05. 19:39:14

@Babette.: ertettem ugyvedno.
De nem is biztos,hogy ugy hivjak,mint ahogy az sem biztos,hogy teged Babette-nek hivnak.
Nekem az a nevem ami a nickem,a tobseg ugy is szolit meg,most akkor kerjem ki magamnak???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 19:47:09

@Zoole[uk]: A rigó az csak desszert. A verebet azt lehet ötösével, hatosával lőni aprószemű söréttel télen.

Az első verébvadászatom a következőképpen zajlott: Az akkori öreg szomszédom egyik késő őszi szombaton, vagy vasárnap délután éppen hazafelé tartott puskával a hátán, én meg pont dohányoztam a teraszon. Nem lőtt semmit (még nagyon kora ősz volt), mondja nekem, hogy nem is megy haza, inkább meghív egy rakira a nem messze lévő kocsmába. Felvettem a cipőm, és elmentünk. Természetesen a puskája nála volt. Ott beszélgettünk, aztán a kocsmáros mondta, hogy sok veréb volt a környéken dél felé, ad kenyeret próbáljuk meg. A kocsma belső udvara egy nagy zárt betonplacc volt, falakkal körbevéve, parkolt benne épp két vendég, azoknak szóltak, hogy álljanak ki az utcára, a kutyát meg odébb kötötték (éjszaka a zárt udvaron szabadon van, csak nappal van megkötve), hogy ne legyen útban, és máris kezdődött a vadászat :) A kenyeret szétmorzsolták, és szétszórták a parkoló közepén, 10 percen belül rengeteg veréb lett. Aztán 5-6-osával lehetett lőni, fél órán belül lett majdnem 40 db. A kocsmáros felesége megpucolta őket, aztán máris mehetett a grillre, a grillkandallóban. Itt ilyen "lábakkal rendelkező, összeszorítós" grillrács van ilyen célra, a megpucolt verebeknek meg szétfeszítik a mellkasát, és így kiterítve szorítják bele. Úgy átsül, hogy a bordáit is simán meg lehet enni. Csak a combcsontja, a gerince, meg a feje marad meg, ha jól átsült, akkor a szárnycsontját is simán meg lehet enni. Nagyon jó snack a rakizáshoz. :)

SzZoole 2014.10.05. 19:53:55

@Jani haverja: hat nekem a vereb kostolas/eves a raki mennyisegetul fugg,de eloetelnek ragaszkodok a csulokhoz:)))

qkuc 2014.10.05. 19:56:14

@Zoole[uk]: Szólíthathunk Pityunak is, :D.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.05. 19:59:33

@Zoole[uk]: az eleg baj, ha nem erzed a kulonbseget

SzZoole 2014.10.05. 20:00:01

@qkuc: ahogy tetszik:)
De tenyleg Zoli a becsuletes nevem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:03:35

@Zoole[uk]: Az természetes :)
Az ilyen kismadarak inkább snack-nek jók, de arra nagyon :) El lehet iszogatni mellettük :)

Egyébként állítólag a sas is nagyon finom, de olyant én még nem ettem, mert azok főleg csak a hegyekben vannak. Először én is csodálkoztam, hogy gyakorlatilag a "totemállatukat" is megeszik, de azt mondták, hogy egyrészt a hegyekben rabolja a csirkéket, másrészt meg nagyon finom is, úgyhogy miért ne? D

SzZoole 2014.10.05. 20:03:56

@Babette.: van olyan szabaly a HA-n,hogy nem hivhatjuk a masikat a neven?Szerintem epp igy tiszteljuk meg a masikat,ha az ismert neven szolitjuk.
Elnezest a tudatlansagomert es engedejt kerek kussba lenni.

SzZoole 2014.10.05. 20:05:32

@Jani haverja: hat tenyleg erdekes egy orszagban eltek Ti.Kiadatas van az EU fele?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:07:40

@Zoole[uk]: Van egyébként Interpol körözésre, vagy hasonlóra. De engem nem köröz senki, csak néha a feleségem, ha nem tudja, hogy melyik vendéglátóipari intézményben ragadtam le :)

SzZoole 2014.10.05. 20:10:41

@Jani haverja: hat,ha en odamennek akkor nem korozne,hanem ki is tiltana otthonrol a sok....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:10:43

@Zoole[uk]: Volt viszont még asszem 2011-ben egy magyar, azt pénzmosás miatt körözte az Interpol, azt ki is adták (Magyarországnak). Nem tudom ki volt az, nem ismerem személyesen, csak hallottam róla, meg a híreket olvastam. Ő Vlorában lakott.

SzZoole 2014.10.05. 20:13:32

@Jani haverja: miert irsz nekem ilyeneket,bunbe akarsz csabitani?:))))
Tolem tavol all az ilyesmi,Aaa nem olyan csaladbol szarmazok en:))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:14:13

@Zoole[uk]: Azt úgy kell megoldani, hogy elhozod őket is, lerakod őket a strandra, aztán utána azzal az indokkal eltűnni, hogy "megnézem, mi van a környéken" :) Nem kell sokat gyalogolni, főleg a tengerparton nem, 50 m-enként vannak a kocsmák, csak éppen a látótávolságot kell figyelembe venni :)

SzZoole 2014.10.05. 20:16:31

@Jani haverja: tudom:)))
Amugy ez az en szovegem es le van vedve,aki hasznalja,jogdijat kell,hogy fizessen:)))
(csak vicc volt)

SzZoole 2014.10.05. 20:20:10

@Jani haverja: Nem fogod elhinni,de en nem tartozok a papucsferjek taboraban,annyit iszok es azzal akivel akarok.Mondom ezt ugy,hogy a nejem is itt van es olvassa mindig a HA-t.
(ez nem volt vicc)

SzZoole 2014.10.05. 20:21:43

@morsels: hat Te Meg merre jartal mostanaban,egyre ritkabban vagy koztunk:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:22:47

@Zoole[uk]: Ááá dehogy :) Például néhány helyen pusztán műszaki - haditechnikai szempontból lehet nézni bunkereket is! :)

kepkezelo.com/images/c6lno2vanycb16hk3jcs.jpg

kepkezelo.com/images/gw3oegb5y2zi80pltolg.jpg

DDD

morsels (törölt) 2014.10.05. 20:23:36

@Zoole[uk]:
Ohh, nem vagyok idevalo.
A hataratkeleshez nem tudok semmit hozzatenni es raadasul nem is Europaban elek, szoval nincs sem on, sem off indokom arra, hogy nagyon irkaljak.

SzZoole 2014.10.05. 20:24:02

@qkuc: tudom:)))
Amugy ez az en szovegem es le van vedve,aki hasznalja,jogdijat kell,hogy fizessen:)))
(csak vicc volt)

SzZoole 2014.10.05. 20:26:52

@Jani haverja: Nem semmi,a bunker at van alakitva vendeglato egysegnek,lelemenyes otlet:)))

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.05. 20:27:50

@Zoole[uk]: Én is itt vagyok ám! Mindent látok és hallok :)

SzZoole 2014.10.05. 20:29:40

@morsels: hulyeseget beszelsz,ugy azt tudod.
Nem foldresz fuggo,hogy valaki kommentelhessen itt,meg mar ebben az idotajban mindenfelerol beszelnek az itt kommentelok,szoval me vond ki magad:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:32:53

@Zoole[uk]: Van ilyen apartman is, klímával, meg mindennel, csak itteni viszonylatban drága (kb. 50 EUR egy éjszaka), mert kevés van belőle :(

SzZoole 2014.10.05. 20:33:21

@VPBA: tessek,hinta nem csak megoszto tud lenni,korabban kerdezte,hogy hol vannak az emberek,most Meg egyre tobben itt vagyunk,erre Meg O tunik el.
Hogy van az,hogy Ti mindig itt vagytok,gyanusak vagytok Ti nekem,mar figyelek beneteket egy ideje:)))

SzZoole 2014.10.05. 20:36:06

@Jani haverja: Mennyi agy van egy ilyen bunkerben?
€50/ejszaka,most viccelsz,hogy az draga?

blackhairlady 2014.10.05. 20:39:11

@qkuc: Erdemes:) De ne a bolti csomagoltad vegyed, emrt az nem olyan jo.
Es ha egyszer megint az USAban jarsz, akkor a belinkelt benzinkuton is erdemes megallnod. Altalaban nagy forgalmu autopalyak emleltt van, foleg nagy keresztezodesekben. Olyan a WC-je mintha muzeumba lennel. En feltem pisilni nehogy egy picifoltot is hagyjak barhol, mert csillogott villogott minden, mindenhol. a falon (a wc folyoso falan) festmenyek vannak kirakva, meg lehet vasarloni oket. A szemelyzet szinte minden latogato utan takarit. Sehol soha nem lattam meg ilyen patyolat tisztasagot:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:45:00

@Zoole[uk]: Van benne egy franciaágy, meg egy zuhanyzó-WC lekerítve belső fallal. Ez itteni viszonylatban nagyon drága. Sokkal kényelmesebb egy kis szállodai szoba 25 EUR-ért. Az szebb is, mert ezekben a plafonon csak a festett betont tudod nézni.
Viszont élmény :)

Az előző hozzászólásodra: Egész nap szinte itt sem voltunk :) Írtam már, hogy a kocsmában voltam, legalábbis délután :) A feleségem meg nem tudom, hogy mit csinált, most már kezd gyanús lenni :)

SzZoole 2014.10.05. 20:49:09

@Jani haverja: csak azert kerdem,mert mi negyen vagyunk,csaladi szoba kell.

Te,most nehogy elkezd gyanusitgatni a nejed,csak vicceltem az elobb:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 20:50:02

@Zoole[uk]:
Hogy a mennyezet nem szakad a fejedre...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

négyzet 2014.10.05. 20:50:44

@DieNanny [SZ,CH]: Ha a lekvár tetején penész van, akkor sajnos az egész penészgyanús, és ez igaz az összes lágy élelmiszerre. Egyedül olyanoknál lehet megfontolni a penészes rész eltávolítása után a fogyasztást, mint mondjuk nagyon kemény sajtok, parmezán például.

SzZoole 2014.10.05. 20:52:12

@diggerdriver: mert ez igy is van.
(ez nem vicc)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 20:54:01

@Zoole[uk]: Most komolyra fordítva, akkor jobb az apartman, 35-40 EUR-ért tök jó kétszobásat lehet bérelni.

Dehogy is gyanusítgatom, főleg 20 év házasság után :)

@diggerdriver: Hát látod, ezért akar betonbunkerből kialakított apartmanban aludni :) DDD

SzZoole 2014.10.05. 20:58:28

@Jani haverja: olyan draga,tudod Te ,hogy mennyit kell azert nekem mosogatni itt:)))
(csak vicc volt)

Ti mar 20 eve hazasagban vagytok,mi juniusban leszunk 19 eve egyutt.Akkor kb. egy idosek lehetunk,mi '74-esek vagyunk.

qkuc 2014.10.05. 21:03:09

@blackhair-lady: Köszi a tippet, :). Megmondom őszintén nem rámlik ez a benzinkút, de hát hatalmas az az ország, :D. Ki nyerte az amerikai focimeccset? :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 21:04:16

@Zoole[uk]: Én 69-es vagyok, a feleségem 73-as, úgyhogy tényleg nagyjából egykorúak vagyunk, de az előbb itt a hátam mögött megszólalt egy női hang, hogy nyakon leszek vágva, mert elárultam a korát :)

kardio1 2014.10.05. 21:06:34

@Jani haverja: Nem meleg a betonbunker nyàron (a klimàt leszàmitva)? Jo, hogy van hozzà klima, de azt erôsen is kell hasznàlni szerintem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 21:09:52

@kardio1: Én még nem aludtam ilyenben, de állítólag tényleg egész éjszaka kell járatni a klímát, ha előzőleg egész nap sütötte a nap, mert a beton beszívja, és visszasugározza a meleget. Ha meg az ember egész éjszaka járatja a klímát, akkor meg az ugye zajos... :(

De vannak olyan (főleg külföldi) turisták, akiknek ez hatalmas élmény, hogy bunkerben aludjanak :)

Golf2 2014.10.05. 21:10:10

@adg [Au, Darwin]: De volt például tegnap is csirkeügyben,úgyhogy nem kell mindjárt sértegetni a világ végéről.

Golf2 2014.10.05. 21:10:12

@adg [Au, Darwin]: De a selfivel van gondom ennyi és nem kell többet vizionálni.

DieNanny CH 2014.10.05. 21:14:35

@Golf2:

Ha azt írta volna: "Lehetőség van az állatokkal közös képet készíteni." -, akkor az rendben lenne? :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 21:16:50

@Jani haverja:
Azért hát. Aztán dörömböl az ajtón mint rajzfilmbeli megfelelője.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))@Zoole[uk]:

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 21:19:14

@Zoole[uk]:
Én ezt tudom de itt beleestél a saját csapdádba.
Ha én viccből azt mondom hogy papucs vagy akkor nem tehetem oda hogy (csak vicc volt) mert levédetted.
Akkor az itt jelenlévő úri közönség honnan tudja hogy csak vicceltem?
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

DieNanny CH 2014.10.05. 21:24:31

@diggerdriver:

Miért, ez nem egyértelmű? Vagy te szoktál komolyan is beszélni?

SzZoole 2014.10.05. 21:32:35

@Jani haverja: biztos,a sok rakinak koszonheto,hogy fecsegsz:)))
ebbe a nok kora temaba ne mennyunk bele,mert jonnek az emancipuncik es jol leleszunk oltva:)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 21:36:49

@Zsofir: hú, ez az eddigieknél is jobban mellément. A (v) lenne a 60-70-es évekbeli szociáldemokraták? A (v), aki a mindent-mindenkinek demagógiájával szöges ellentéte a roppant szigorú, elsősorban munkaerőbevándorlást engedélyező régi szociknak. Ezzel ezek szerint abszolút nem vagy képben. (Kezdésnek ajánlom, keress rá a Luciabeslutet címszónak, az állad majd ne feledd el megkeresni az asztal alatt. És ekkor 1989-et írtunk, nem is 1960-at.)
Ami meg a demagógiát illeti, nem kicsit van tele vele a te kommented, ezért duplán vicces, hogy mást vádolsz demagógiával. Hogy az európai bevándorlók is féljenek, meg ilyen marhaságok. Zsófi, ezzel a logikával (?) azt is mondhatnánk, hogy a baloldaliak bevezetnék a kulákok kitelepítését, a zöldek pedig titkon az autósok nyilvános kivégzését tervezik. Az, hogy te mitől rettegsz, nem érv és főként pedig nem tény. De nehogy valaki felüljön a tévedéseknek, itt is közölnék pár tényt: az SD-szavazók között felülreprezentáltak a bevándorló férfiak:
sverigesradio.se/sida/gruppsida.aspx?programid=3993&grupp=20769&artikel=5730771
Az SD pedig sem megállítani nem akarja a bevándorlást, sem pedig 500 koronákat osztogatni (wtf?!)
Az egészégügyi szektor megmentése pedig szép és jó, de a jelenlegi menedékkérők töredéke fog valaha munkába állni, a nagy többség élete végéig segélyen fog vegetálni.

A blogomon leírtam tételesen, kizárólag állami statisztikákra és liberális vagy baloldali újsághírekre hivatkozva, hogy miért gáz a mostani bevándorlás, miért nincs rá szükség még akkor is, ha képzett munkaerőre van, és főként hogy az SD miért kapott 13 százalékot és négy év múlva, vagy ha előrehozott választások lesznek akkor hamarabb is, miért fog kapni 20%-ot.
VI. rész: blog.rekafoto.com/2014/09/bevandorlas-es-integracio-svedorszagban_11.html
V. rész: blog.rekafoto.com/2014/09/bevandorlas-es-integracio-svedorszagban_9.html
IV. rész: blog.rekafoto.com/2014/09/bevandorlas-es-integracio-svedorszagban.html
III. rész: blog.rekafoto.com/2014/08/bevandorlas-es-integracio-iii-segelyek.html
II. rész: blog.rekafoto.com/2014/08/bevandorlas-es-integracio-svedorszagban_22.html
I. rész: blog.rekafoto.com/2014/08/bevandorlas-es-integracio-svedorszagban.html

szívesen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 21:37:33

@diggerdriver: DDD
@Zoole[uk]: Ilyenkor azt kell mondani, hogy "na jó kedvesem, de azért azt ismerjük el, hogy közelebb vagy a 30-hoz, mint a 20-hoz" D

Azt meg nem szabad hozzátenni, hogy már elég régóta :) DDD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 21:38:42

@prolee: még szép, be kell nyalni a félmillió muszlimnak. A zsidók mehetnek a levesbe, a malmöi zsidókat már most leköpködik az utcán (hint hint: nem a vikingek). :(

SzZoole 2014.10.05. 21:43:03

@diggerdriver: ezzenel a jog dijat feloldom bar ki hasznalhatja a csak vicceltem mondatot:)))
(nem is volt le vedve,csak sokan felre ertik,ha vicceltem)

SzZoole 2014.10.05. 21:45:42

@DieNanny [SZ,CH]: hidd ell,hogy egy paran felre ertik es utanna mindig magyarazkodni kell,volt mar ra pelda.
(ez nem volt vicc)

2014.10.05. 21:46:42

@Réka ‎: pont ezt mondtam valamelyik nap a Dr Andaluznak. Norvegiaban rosszabb, ott mar nem maradtak gyakorlatilag zsidok.
Es a svedeknel is, ezt a sved allam karbatett kezzel turi. Gratulalok!
Ezert mondtam, hogy Europa legantiszemitabb allamai: Norvegia, Svedia/Eszak-Szomalia.

SzZoole 2014.10.05. 21:49:26

@Jani haverja: Te,mi volt ez a nagy csattanas a hat terben???
:)))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 21:49:42

@charlieharper: Észak-Szomália.. pont annyira szomorú, mint amennyire igaz.

2014.10.05. 21:51:40

@Réka ‎: egyszeruen nem ertem. Hogy nezhetik ezt a svedek es a sved allam kussban? Ez az igazi al-liberalizmus.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 21:55:10

@Zoole[uk]: Ezt én anno a 25-ödik szülinapján sütöttem el neki először, mármint azt, hogy ez most már élete végéig így fog maradni :) Úgyhogy megszokta már :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 21:56:15

@charlieharper: mert kutyaszorítóba zárták saját magukat. Eleinte a tolerancia nevében - melyre roppant büszkék - elfogadtak és megengedtek mindent, az arcfedő fátylas (niqab) ovónőtől kezdve a muszlim vallási törvények szerinti svédoktatásig (üzbég muszlimok követelték, hogy ne kelljen nőkkel együtt tanulniuk, az iskola teljesítette a követelést) mindent, mindent. Mindeközben a többség soha nem találkozott bevándorlókkal, megengedhette magának, hogy toleráns legyen.
Mára pedig, amikor palesztin szimpatizáns fiatalok verik a zsidókat, mindennaposak a gyújtogatások a nagyvárosokban és a legkisebb zsákfaluban is menekültszállást nyitottak, már késő visszatáncolni és elismerni, hogy a rászista SD-nek végig igaza volt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 21:57:37

@charlieharper: jameg: ugye a dán Mohamed-karikatúrás cirkusz után, amikor több pokolgépes merénylet is készült dán célpontok ellen, a svédek kétszer is meggondolják, hogy rálépjenek-e valaha egy arab tyúkszemre.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 21:59:44

@Muscari: kösz a kiegészítést, a lekvárt azt kidobnám, de a húsba ennyi idő alatt nem nagyon tud belemenni semmi, tán még a nem szárítottba sem. Mindenki döntse el magának, nekem szerencsére nem kellett ezen gondolkoznom, csak leírtam, hogy mi a gyakorlat - hogy lemossák.

2014.10.05. 22:00:01

@Réka ‎: es most azt kell mondjam, a svedek azt kapjak majd, amit megerdemelnek. Mert nemsokara zsido nem fog ott maradni. Akkor majd jonnek a svedek, akiket lehet utni. Tiszta Bradford lesz. Keress ra a neten hogyan mennek Bradfrordban iskolaba a nem muszlim gyerekek. Ugy is hivjak mar, hogy the Islamic Republic of Bradford. Es mindez a UKban.

morsels (törölt) 2014.10.05. 22:00:44

@Zoole[uk]:
Tenyleg nem volt levedve?
Pedig azt hittem.

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 22:02:39

@Cascabel: " Magyarorszagon nem nagyon terjedt el a hus szaritassal valo tartositasa."

dehonnem, füstölésnek hívják, nem hús esetében meg aszalásnak :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.05. 22:05:15

@Zoole[uk]:
@Jani haverja: Jó a buli, fiúk? Nem beszélgetnétek inkább a fociról? :)

blackhairlady 2014.10.05. 22:08:17

@qkuc: Meg tart, hosszabbitas van.

2014.10.05. 22:09:41

Off
Reg lattam Schumacherrol hirt. Felepult mar?
On

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 22:10:45

@blackhair-lady: igen, hasonló, mint a jerky, csak az szárazabb és vékonyabb szokott lenni. azt is szeretem, csak azok nekem általában nagyon műizűek

meg ami nem klassz, hogy az ipari mennyiségben előállított jerky-t meleggel gyorsan kiszárítják, aztán leöntik ízzel, aztán megy a műanyag tasakba, tehát nem cured, hanem flavoured

meg rohadt drága is :)

SzZoole 2014.10.05. 22:13:03

@Jani haverja: Te,en ezzel nem viccelnek,mi mar Diggerel megkaptuk erte a magunket,azt mondat rank az ilyen viccekert,hogy kozonsegesek vagyunk meg alpariak,most Te is be akarsz allni a sorba?:)))

Zsofir · http://sundsvallzsofi.blogspot.se/ 2014.10.05. 22:15:18

@Réka ‎: először is ezt a stílust kikérem magamnak! Az, hogy ilyen hangnemben leugatod a másikat, még nem bizonyítja az igazadat!

A (V)-vel kapcsolatban neked kéne egy kicsit tájékozódni, akkor nem írnád azt, amit az imént.

Azt, amit összehordtál az autósokról meg a kulákokról, erősen zavaros, kérlek, ne fárassz ilyesmivel.

Még hogy az SD nem akarja megállítani a bevándorlást??? Legalább az általad favorizált párt nyilatkozatainak nézzél utána!

Amikor meséltem a svéd barátaimnak, hogy néhány magyar szimpatizál az SD-vel, nagyon csodálkoztak, abszurdnak tartják.
Elárulom, hogy nincsenek "jó" és "rossz" bevándorlók, csak bevándorlók vannak. Ha valaki azt kívánja, hogy menjenek ki az országból, az nem fog megállni a muszlimoknál.

Az SD párt vezetőjét megkérdezték egyszer, hogy ő mihez kezdene, ha szétlőnék az otthonát. "Az nem fog megtörténni." Ennyi volt a válasza, több empátiára nem volt képes.

Amúgy az SD addig fog élni, amíg Jimmie Åkesson pártvezér velük van, ő (vakok között félszeműként) egy fokkal értelmesebb és szalonképesebb, mint a többi párttag, akiknek a színvonala a béka feneke alatt van.

Végül csak annyit mondok, hogy a svédek 87 százaléka arra szavazott, hogy költözz vissza Magyarországra és szavazz a jobbikra.

2014.10.05. 22:16:19

@morsels: berakjak neked masik 30 linket? :)

SzZoole 2014.10.05. 22:16:54

@Jani haverja: persze,hogy nem vettem komolyan:)))
Egy ilyen vicces sracnak mint Te csak vicces felesege lehet,mint nalunk:)))

2014.10.05. 22:17:12

Ohhh, vegre lesz itt valami izgalom. Hozom a popcornt

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 22:17:42

@Zoole[uk]:
Azérbazmeg mert nem értik az alpári szexista humorod...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

morsels (törölt) 2014.10.05. 22:18:25

@charlieharper:
Hat, nekem ez jott fel az elsok kozott.
Csak vicces volt :-)

Most itt ragom a kormom, hogy akkor mi tortenik Bradfordban :-).

blackhairlady 2014.10.05. 22:19:04

@pappito: Ezert irtam, hogy nem a bolti csomagoltat kell venni, az nekem sem izlett. Viszont amit igy kimerve vettunk az nagyon finom volt. Es tenyleg draga:(

SzZoole 2014.10.05. 22:24:36

@diggerdriver: Addig mig az itt kommentelo es jelentos letszamu holgyek ertik es csak 1-2 teszi szova,addig nem erdekel.
Amugy is a holgyekrol beszelek es nem a masokrol,erted,nem?

nyuszigonosz 2014.10.05. 22:26:19

@charlieharper: Még nem igazán, de lényegében sokkal jobban. Már otthon van, szóval nem kórházban, de még - mint a hírekben, ha róla van szó: még egy nagyon hosszú út áll elötte az igazi felgyógyulásig.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 22:28:43

@Zoole[uk]:
@diggerdriver:
Hát én már csak ilyen alpári maradok, de szerintem nem vagyok egyedül :) Nekem még az eredeti szakmám is "diplomás paraszt" (azaz hivatalosan "állattenyésztő üzemmérnök"). DDD

A feleségem meg már megszokta, mit csináljon szegény :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 22:29:35

@Zoole[uk]:
Nem, nem értem. Neveket akarok.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 22:32:47

@Zsofir: minden szavaddal engem igazolsz és a saját tudatlanságodat reklámozod. Míg én adatokkal és forrásokkal támasztottam alá minden mondatomat, te vakon vadgalkozol és demagóg lózungokat fröcsögsz. Én azért jóindulatúan, a többséget szolgálva továbbra is ki-kijavítalak majd, ha nagyon nagy butaságokat írsz, nehogy valaki elhiggye. Ne vedd nagyon rossz néven, nem személy szerint veled van bajom, de a tények maradjanak tények.
@charlieharper: nem jutok szóhoz. Mondjuk azt tudtam, hogy Londonban volt nehany "sharia controlled zone", de úgy hallottam, a rendőrség közbelépett. No de hosszú távon mit tudnának tenni?
Egyébként egyetértek, megérdemlik, amit kaptak, csak hát szokás szerint az átlagemberen csattan az ostor, nem a politikuson, aki meghozta a törvényt, sem pedig a zsurnalisztán, aki hófehér elszigetelt világából hirdeti a multikulti áldásait és mélyen hallgat az érem másik oldaláról.
(Kedvenc "érvem", hogy kell a bevándorlás, mert anélkül nem lenne se pizzánk, se hamburgerünk. Fene tudja, nem sok autógyújtogató meg zsidóverő amerikai meg olasz állampolgárt látok a külvárosi gettókban)

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 22:36:26

@blackhair-lady: gondolom ami hagyományos (lassú) módon készül az finom, én jerkyt szoktam volt vinni kirándulni amíg nem kezdtem biltongot csinálni

SzZoole 2014.10.05. 22:37:33

@nyuszigonosz(D): en "felig"tudom,hogy min megy at,mikor 4 eve az en balesetem tortent az egyik serulesem hasonlo volt.Nyilt koponyacsont serulesem volt es a baloldali homloklebenyem a duplajara dagadt es napokig az inteziven fekudtem elet-halal kozt.En "csak"6 napot voltam komaba,meg utanna evekbe telt mig helyre jottem,ugy amennyire.
Shuminak,rosszabb szegenynek,mert jobb es ball oldal is serult a homloklebenye,neki tobb idobe fog telleni,mig helyre jon,sajnos.

macamuca [IHUN] 2014.10.05. 22:37:42

@Zsofir:
Én nem tudom, mi van-lesz-lehet Svédiában.
Az viszont figyelemreméltó, hogy kikéred magadnak a másik stílusát, majd közlöd, hogy a másik fél ugat (=leugatásnak nevezed a másik véleményt).

Stílustanácsadás, példával illusztrálva.
Gratula.

SzZoole 2014.10.05. 22:39:18

@Jani haverja: akkor udv a sorainkban:)))

kardio1 2014.10.05. 22:39:53

@Réka ‎: Hàt nem éri meg az a csekélyke àldozat egy jo döner kebapért, humuszért, kuszkuszért vagy falafelért? :)))

SzZoole 2014.10.05. 22:41:10

@diggerdriver: neveket?Milyen neveket?
Mar fentebb leirtak,hogy nem lehet senkit a neven szolitani:)))
Nem olvastad?

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 22:48:18

@Réka ‎: szerintem van jó és van nemjó bevándorló. mármint nem erkölcsi alapon nézve, hanem a befogadó ország érdekei alapján.

az asszimiláció tévútja heyett integráció kell szerintem, de egyik megoldás sem egyszerű

Zsofir · http://sundsvallzsofi.blogspot.se/ 2014.10.05. 22:48:20

@Réka ‎: Nem idézem ide neked az egész svéd internetet (párdon, csak a 87%-át), mert egy magyar fórumon nem sok értelmét látom, másrészt nem lenne fair veled szemben. De te, aki úgyis alapos kutatómunkát szoktál végezni, hogy a tényeket alá tudd támasztani, biztos vagyok benne, hogy magadtól is megtalálod az idevágó cikkeket.

"Én azért jóindulatúan, a többséget szolgálva továbbra is ki-kijavítalak majd, ha nagyon nagy butaságokat írsz, nehogy valaki elhiggye." :-)))))))))))))))))) Nálad van a bölcsek köve, leborulok a csalhatatlanságod előtt!

Ezen a ponton befejezettnek tekintem a kettőnk diszkusszióját a témáról.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.05. 22:50:10

@pappito:
Szerintem a füstölés más tartósítási módszer.
Gondolj a szalonnára.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 23:05:13

@pappito: az első gondolatodból szükségszerűen fakad a második. A jó bevándorló integrálódik, a rosszat - valamennyire - asszimilálni kell. (Pl. hatóságok tisztelete, becsületkultusz, extrém vallási megnyilvánulások stb. elhagyása)

wuaaa 2014.10.05. 23:12:59

Svédország 6x annyi menekültet fogad be mint Norvégia. Szíriából aktuálisan 17x annyit. Ha valaki fel meri tenni a kérdést, hogy ez biztosan rendben van-e így, akkor azonnal rasszistának van minősítve.
Engem nem zavar, hogy menekülnek a svédek otthonról, főleg ide a szomszédba. Szerettem velük dolgozni, jó fejek, jó a humoruk, a lányok nagyon aranyosak, egy rossz szavam sincs. Csak sajnálom azért őket egy kicsit.
Aki meg otthon maradt és úgy szavazott ahogy.... háááát... megvan a párhuzam Magyarországgal, kedves határátkelők?

peace

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 23:14:37

@Zsofir: semmi akadálya, annyit még engedj meg, hogy Svédországban tabu téma azt firtatni, hogy valaki kire szavazott. A titkos választást komolyan vesszük és illetlenség erről spekulálni valakivel, aki nem hozta nyilvánosságra a szavazatát. Megköszönöm, ha ezt tiszteletben tartod. Peace!

pappito · http://pappito.com 2014.10.05. 23:29:52

@diggerdriver: én nagyon sokat gondolok a szalonnára :)

de ettől még a füstölés nagyon hasonló tartósítási módszer, csak ott a füst vonja ki a nedvességet a füstölendő motyóból, nem a lágy szellő. Az, hogy a füstölt cuccoknak kiváló ízük is szokott lenni az csak bónusz :)

rumitom 2014.10.05. 23:30:22

@Réka ‎:

vagyis te is, mint a oly sokan masok Ny-Eu szerte udvozolnenek egy ilyen hozzaallast?:

"PORK IN SCHOOL CANTEENS
A REAL MAYOR WHO REFUSES TO REMOVE PORK FROM THE SCHOOL CANTEENS AND EXPLAINS WHY
Muslim parents demanded the abolition of pork in all the school canteens of Ath in Belgium.
Marc Duvivier the mayor of Ath, has refused, and the town clerk sent a note to all parents to explain why.
“Muslims must understand that they have to adapt to Belgium, its customs, its traditions, its way of life, because that's where they chose to immigrate.
They must understand that they have to integrate and learn to live in Belgium.
They must understand that it is for them to change their lifestyle, not the Belgians who so generously welcomed them.
They must understand that the Athois are neither racist nor xenophobic, they accepted many immigrants before Muslims (whereas the reverse is not true that Muslims do not accept non-Muslim foreigners on their soil).
That no more than other nations, the Belgians are not willing to give up their identity, their culture.
And if Belgium is a land of welcome, it's not Marc Duvivier that welcomes foreigners, but the Belgian people as a whole.
Finally, they must understand that in Belgium with its Judeo-Christian roots, Christmas trees, churches and religious festivals, religion must remain in the private domain. The municipality of Ath was right to refuse any concessions to Islam and Sharia.
For Muslims that disagree with secularism and do not feel comfortable in Belgium, there are 57 beautiful Muslim countries in the world, most of them under-populated and ready to receive them with open halal arms in accordance with Shariah.
If you left your country for Belgium, and not for other Muslim countries, it is because you have considered that life is better in Belgium than elsewhere.
Ask yourself the question, just once, “Why is it better here in Belgium than where you come from?”
A canteen with pork is part of the answer"

egy igazi HOAX :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.05. 23:37:31

@rumitom: persze, hogy hoax. Amikor egy ilyen helyzet bekövetkezik, akkor senki nem fog ellenállást tanúsítani. A svéd gyerekek sok helyen már ma halal ételt kapnak a menzán.

Muscari 2014.10.05. 23:38:05

@Jani haverja: te ez egy nagyon szuper strand, szívesen ejtőznék itt. Hol van pontosan?

rumitom 2014.10.05. 23:45:02

@Réka ‎: igen, de nem a valasz a hoax, hanem a keres. ha lenne ilyen kerese a helyi kisebbsegnek, udvozolnek egy elutasito valaszt, megha a fiktiv valasz nem minden reszevel ertek is egyet. de a lenyeg, nem volt ilyen keres.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.05. 23:59:14

@Muscari: Ez egy kicsi, aránylag néptelen öböl a Riviérán, Sarandától északra kb. 20 km-re. Bunec a neve.
Most már vannak faházas apartmanok is ott.
www.bunecbeach.com/?lang=en
Strandolni nagyon jó, de ott megszállni több napot viszont csak annak jó, aki az abszolút nyugalomra vágyik.

Aki egy kicsit több embert szeretne látni maga körül, annak inkább jobb valami nagyobb település, hasonló környezetben a környéken. Aki meg nyüzsire vágyik, annak meg Saranda.

De egyébként határozottan jó hely Bunec is, csak nagyon kevés az ember ott :)

Muscari 2014.10.05. 23:59:29

@rumitom: ez király. Mint tudjuk, nem fog megtörténni, mert ilyesmit senki nem fog kimondani meg ha úgy is gondolja.

Az viszont tény, hogy itt a Subway sok helyen m már halalt árul és csak baromfi sonka van, a KFC-t azt nem tudom, még nem figyeltem.

Muscari 2014.10.06. 00:01:52

@Jani haverja: pont nekünk való, holnap megmutatom az embörnek mert most már alszik.

rumitom 2014.10.06. 00:10:20

@Réka ‎: en nagyon szeretem a kerdeskort, pont az osszetettsege miatt. a fentit azert masoltam be, mert fb-n tobb mint 100milioan osztottak meg, es rengeteg forumon, hoax letere vannak oda erte kommentelok tomegei.
kifejtem miert tartom feletebb erdekesnek

ha elvonatkoztatunk a migraciotol, felmeresek szerint az embereket leginkabb az orszag gazdasagi helyzete erdekli, vagyis hogy legyen munkaja es novekvo fizetese, lehetoleg alacsony inflacio mellett. (jol lehet sokszor e ketto epp ellenkezoleg hat). ebben az alapveto gazdasgi kivansagban ki is merul az atlag ember gazdasagi politikai erdekeltsege.

no most. a bevandorlasnak pusztan gazdasagilag pozitiv hatasa van. vagyis a bevandorlok blokkja netto befizeto. www.ft.com/cms/s/0/9172b1f4-455d-11e3-b98b-00144feabdc0.html

ugyanakkor az emberek tobbsege bevandorlo ellenes, holott ezzel a sajat gazdasagi erdekeit assa ala.

vagyis ugy tunik a kultura fontosabb az embereknek mint a gazdasag.

ami viszont ellent mond annak, hogy pl az emlitett UK-nel maradjak az emberek tobbsege a kit tekint angolnak kerdesre a vallas/kultura sokkal kisebb szerepet jatszik mint a nyelv vagy szuletes/felmenok vere www.theguardian.com/uk-news/2014/jun/17/immigration-british-attitudes-harden-benefits

macamuca [IHUN] 2014.10.06. 00:15:10

@Zsofir:
A stílus maga az ember.
Amilyen az aggyon'isten, olyan lesz a fogaggy'isten.

rumitom 2014.10.06. 00:15:50

@Muscari: hogy a boltok mit arulnak, az az o dolguk, amig nincsenek torvenyileg kenyszeritve hogy x% halalt is kell arulniuk, addig piaci alapon, az igenyek aranyaban alakitjak.

egy europainak szamit hogy halal e a hus vagy nem? alapvetoen nem modositja a hust es mivel nekem semmilyen vallasi relaciom nincs a hushoz, meg fogom enni a halal hust is.
vagyis ha hentes vagyok, es ugy dontok profit maximalizalas celjabol mostantol csak halal hust fogok arulni, valoszinuleg kevesebb ugyfelet veszitek, mint amennyit nyerek a halal hussal.

mas lenne a helyzet ha a tobbseg nem enne halalt. ez esetben ha a kisebbseg fogysztasa gazdasagilag kifizetodo, fogok arulni nem halal es halal-t is. ha a kisebbsegi nem eri a gazdasgossag szintjet, akkor meg nem fogok halal-t arulni. ez eleg egyszeru

Sütemény1975 2014.10.06. 00:18:30

@charlieharper: rendszeresen jarok Bradfordba. Amit leirtal. Bizonyos reszeken nincs feher ember az utcan.

macamuca [IHUN] 2014.10.06. 00:21:14

@Zsofir:
Másként fogalmazva: a véleménykülönbség nem ok a durva, lekezelő stílusra.
Szerintem.
Ha mosdó retkes, ez nem ok arra, hogy szutykos törülközőt tegyek ki.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.06. 00:22:30

@Muscari: OK :) Egyébként ha repülővel akarnátok oda menni, az elég könnyű, mert szezonban Korfura rengeteg fapados járat van, onnan meg gyakran jár a komp Sarandába, onnan meg nevetséges áron van taxi, vagy ha foglaltok ott szállást, akkor értetek is megy a tulaj, vagy valakije a Saranda-i kompkikötőbe.

Furos 2014.10.06. 00:50:51

@Zsofir: nincs igazad. Van jo bevandorlo es van rossz bevandorlo. A tobbihez meg nem ertek.

2014.10.06. 02:21:18

@kardio1:
A bajuszos es bandaja is demokratikus uton jutott be a Reichstagba. Ennek kovetkezmenyei ismertek:( A demokraciat trojai falokent hasznalja fel sokszor a fasizmus.
@Zsofir:
"Mondjuk ha nem fogadunk több bevándorlót és mindenki kap 500 koronát havonta a spórolt pénzből, én ezt nem látom fejlődésnek."
Volt egyszer egy hasonlo jobboldali mozgalom, a Social Credit. Ok akartak fizetni dividentet a polgaroknak a nemzeti vagyonbol.
Ugy latom, hogy sokan keverik a bevandorlokat a menekultekkel. A menekult nem bevandorlo, az menekult. Nem onszantabol, hanem rajta kivulallo okok miatt menekul. Oda megy, ahol befogadjak, humanitarius alapon. Nem koteles feladni nyelvet, vallasat, szokasait. Legtobbszor a nyugati civilizaciok "eroszakos demokracia terjesztesenek" a kovetkezmenye, hogy menekulnie kell. Ebbol a szempontbol becsulom es tisztelem Svedorszagot, amiert magara vallalja ezt a nehez szerepet a "fobunosok" helyett a menekultek erejen feluli befogadasaval. Ugy is mondhatnam. Svedorszag a vilag lelkiismerete!
Akinek ez nem tetszik, kivanom, hogy elje meg a menekultek helyzetet. Nevetseges es elszomorito, amikor eppen menekultek vagy azok gyerekei agalnak a menekultek ellen:(

pappito · http://pappito.com 2014.10.06. 03:58:08

@Cascabel: nono, azért ez durva általánosítás

és szomáliában kivételesen nem igazán a gonosz fehérember csinálja a balhét, ahogy az éppen kurrens fejlevágós bagázs sem azért vagdossa le a fejeket, mert anno gyarmatosítás volt

amúgy a menekült státusz nem jelenti azt, hogy a befogadott menekült kultúráját, vallását, ideológiáját kell elfogadni a befogadóknak. a menekült státusz ugyanúgy trójai faló...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.06. 04:54:33

@wuaaa [nor]:

Mindenki Norvégiába akar menni! A svédek is? Jó tudni. :) Gyakorlatilag akkor Norvégia a világ legjobb országa?

2014.10.06. 05:11:13

@pappito:
"és szomáliában kivételesen nem igazán a gonosz fehérember csinálja a balhét,"
Ez igaz, de a "balhe" (polgarhaboru) reszben a feher ember tenykedesenek a kovetkezmenye. Pontosabban a brit gyarmati politikae. Szomalia egy felnormalis orszag volt Sziad Barre uralma alatt. A bajok az ogadeni haboruval kezdodtek. Az angolok "odaajandekoztak" a leginkabb muzulmanok lakta orszagreszt a kereszteny Etiopianak. Erre az "ajandekozasra (is) vezetheto vissza a mai kaosz. Az olasz es francia megszallta szomaliai teruletek csak ratettek egy lapattal erre. A feher gyarmatositok erdeke volt megkeverni a dolgokat mindig.
" az éppen kurrens fejlevágós bagázs sem azért vagdossa le a fejeket, mert anno gyarmatosítás volt"
Pedig ez is visszavezetheto a gyarmatositasra. De ne menjunk olyan messzire vissza idoben, eleg csak 23 evet, az elso iraki haboruig. Bar az is a gyarmatositok "orszagfelosztasa" miatt robbant ki, pontosabban azert, mert Kuwaitot elszakitottak Iraktol. A masodik iraki haboru megnyeresevel kiszabaditottak a szellemet a palackbol: egy addig prosperalo orszag vallasi viszalyait is kezben tarto diktatoranak megdontesevel. Libiaban is hasonlo volt a helyzet, a forgatokonyvon valtoztattak csak.
Sziriban is hasonlo a helyzet, csak ott meg Asszad hatalmon van per pillanat.
!991 elott nem nagyon hallottunk lefejezesekrol es hasonlo atrocitasokrol. Ha nem szunt volna meg a Szovjetunio, azok a fanatikus neptomegek most baloldali szabadsagharcosok lennenek nem muzulman dzsihadistak:) A marxista eszmekben latnak a jovot, nem a Koranban:(
"amúgy a menekült státusz nem jelenti azt, hogy a befogadott menekült kultúráját, vallását, ideológiáját kell elfogadni a befogadóknak"
Pedig azt jelenti. El kell fogadni azt, hogy muzulmanok peldaul. Vagy legalabb is toleralni. Nem lehet oket vallascserere kenyszeriteni. Abbol csak meg rosszabb sulne ki.
Hozzatennem a fentiekhez, hogy ez az en szemelyes velemenyem. Vitatkozni nem akarok ezekrol, nincs is ertelme. Nem akarok meggyozni senkit sem a velt vagy valos igazamrol, de engem se gyozzenek meg:)
Peace!

Muscari 2014.10.06. 05:26:18

@rumitom: ez igy igaz. Itt azonban van egy torveny az allatok kimeletes lemeszarlasarol, amit kotelezo betartani. Ez alol csak a vallasi eloirasok menten feldolgozott hus lehet kivetel, ilyen a koser es a halal is. Az ilyen modon levegott allattok tobbet szenvednek, bar ha a gyerekkorom csirkevagasaira gondolok, annal biztos meg ez is jobb.

pappito · http://pappito.com 2014.10.06. 05:29:35

"El kell fogadni azt, hogy muzulmanok peldaul. Vagy legalabb is toleralni. Nem lehet oket vallascserere kenyszeriteni."

tudtommal ilyen sehol sem fordult elő, sehol sem akarták őket semmiféle cserére kényszeríteni, miközben a kedves menekültek sharia törvénykezést akarnak és macerálják a kedves őket befogadókat, hogy nem viselkednek iszlám módra. Utóbbira számos példa van csak UK-ban is és svédországban is. Az, hogy ők iszlámok és menekültek, nem jogosítja fel őket arra, hogy mindenféléket követeljenek és az őket befogadó országok váljanak iszlámokká. Ellenben tessenek szépen elfogadni, hogy az ő hobbijuk kedvéért nem fog az őket befogadó ország szomáliává változni.

Muscari 2014.10.06. 05:32:51

@pappito: +1

Igenis a menekultek legnagyobb resze gazdasagi menekult. En nagyon sajnalo a haboru sujtotta teruletek lakoit, de azt senki sem gondolhatja komolyan, hoyg Europa be tud fogadni tobb millio embert minden gond nelkul. Lelkiismeret ide vagy oda.

pappito · http://pappito.com 2014.10.06. 05:36:55

@Muscari: " Az ilyen modon levegott allattok tobbet szenvednek"

nem, sőt.

Muscari 2014.10.06. 05:41:06

@pappito: miert nem? Az europai eloirasok szerint elkabitjak oket a halal vagasnal meg nem. Vagy rosszul tudom?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.06. 06:12:16

@Muscari: stimm, legalábbis Svédországban el kell kábítani. Szigorúan ebből a szempontból tehát mindegy. Viszont a törvény előírja, hogy az iskola vallásmentes, vallásos jelenségek nem fordulhatnak elő az iskola részéről. Ezért érdekes, hogy vallási hókuszpókusz közepette levágott állatot szolgálnak fel a menzán. Kösz, de nem...

pappito · http://pappito.com 2014.10.06. 06:28:29

@Muscari: részben.

a halal vágások túlnyomó többségénél is kábítják az állatot ma már (különösen a baromfit), annak ellenére, hogy ez a hagyománykövetőbb halalfogyasztók szemében szembemegy az előírásokkal, miszerint az állatnak egészségesnek és tudatánál kell lennie vágáskor, viszont a nyakelvágó úrnak nem szabad az állatnak szenvedést okoznia. (ez nagyon hasonlít a kóservágáshoz) Ezért egy rettenetesen éles késsel egy vágással veszik el a jószág életét, részben azért, hogy kivérezzen rendesen, részben azért, mert így egyszerre elvágják a mindenfélét ami az állat nyakában van, és már akkor sem érez a jószág semmit amikor összerogy.

Sem a halal sem a kóser eljárás során az állatnak nem szabad szenvednie, az az előírás, ami sokszáz évvel az EU előtt született :)

Egyébként az EU irányelv a kábítás ami alól szoktak adni felmentést vallási alapon a nemzetek, mindenfelé van egyedi reguláció, köszönhetően a százsok éve népszerű mindenféle vádaknak (amit leginkább olyanok terjesztenek akik sose láttak még leölt állatot).

Nekem speciel tökmindegy, bár érdekesnek tartom, hogy az állatok jogai az emberek jogai elé kerülnek, azt meg pláne, hogy árammal megcsapatni aztán lemészárolni miért jobb szegény jószágnak, vagy késsel kergetni az udvarban mielőtt nyakonszúrják őket, de hát nekem nem kell mindent érteni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.06. 07:58:07

@pappito:
A szalonnából sem a füst sem a szellö nem tud kivonni nedvességet mert nincs benne.
A füstölés vegyi kezelés.
A zsíros hús leleterjedtebb tartósítási módja.

pappito · http://pappito.com 2014.10.06. 08:51:58

@diggerdriver: távol álljon tőlem, hogy egy rajongótárssal vitázzak, és amit mondasz az igaz is, a füstben mindenféle varázslat van, fenolok meg izék amikre nem emlékszem, de

a szalonna alapból 10-20%közötti vizet tartalmaz (állattól, takarmánytól függően). ennek kb. a felét szokta elveszíteni a füstölés során, mert a füst, a varázslatok mellett száritja is a szalonnát. a füsttel tartósitás úgy működik, hogy a céltárgy vizet veszít, vagyis kisebb a bakteriális szaporodás lehetősége ÉS a füstben levő antiszeptikus mindenfélék intézik a többit. (ezért nem ér egy kalap szart se a füst ízű gyorspácos megoldás) a száradás+varázslat nélkül az nem is füstölés

adg 2014.10.06. 11:22:24

@Réka ‎: "érdekes, hogy vallási hókuszpókusz közepette levágott állatot szolgálnak fel a menzán."
Nincs hokuszpokusz. Nagyuzemi korulmenyek kozt is megy az eljaras. Nem varazsolnak semmit, boci eseten mondjuk annyi a valtozas, hogy nem "lovik" fejbe eloszor, hanem kb lefejezik, kis tulzassal. Lattam mar ilyen vagohidnak a tervet. A mi szempontunkbol edesmindegy. Szerintem ez volna a legkisebb problemak egyike.
Inkabb az iszlam - sokszor eroszakos- terjesztese a gond, valamint a mas kultirak iranti merev intolerancia, parhuzamosan a sajatjukkal szemben kovetelt abszolut toleranciaval.
De ez sem igaz szerencsere a legtobbre, csak a hangos kisebbseg nagyon hangos, elnyomja a tobbit.
Itt is van eleg sok muszlim, de semmi gond.nincs veluk. Nagyobb varosokban mar akad.

kardio1 2014.10.06. 12:38:28

@adg [Au, Darwin]:
A problémàt az jelenti a halal hùssal, legalàbbis itt Franciaorszàgban, hogy, mivel ez egy hangsùlyozottan laikus orszàg, ezzel nem fér össze az a tény, hogy egy vallàsi elöljàro felügyelje a széles nagyközönségnek (is) szànt hùs "gazdàjànak" levàgàsàt.egy, pl. nem muszlim tulajdonos kezében lévô vàgohidon (mert ott végülis azt csinàlnak, amit akarnak, de ez utobbi esetben a célközönségnek is célzottnak kellene lennie).
A laikus àllam ott sérül leginkàbb, hogy a mohamedànoknak sokmindent eltûrnek, amit nem toleràlnak sem a zsidoknàl, sem a keresztényeknél.

adg 2014.10.06. 13:46:08

@kardio1: ezt reszben megertem. Magam reszerol ugy fogom fel, hogy a huson nem valtoztat a technika, viszont ha ezaltal masok szamara is "eheto" lesz, akkor nem zavar. Burkat pl nem hordanek, csak azert, hogy ok jobban erezzek magukat. :)
Az utolso bekezdessel teljesen egyetertek, valami hasonlot akartam irni en is.

Golf2 2014.10.06. 14:26:25

T.Határátkelő Valami gond van a beírásommal?

kardio1 2014.10.06. 18:18:44

@adg [Au, Darwin]: Majd megkérdezzük Jani haverjàt, hogy mi köze a burkànak a burekhez? :))

kovacs55 2014.10.09. 00:12:17

@Réka ‎:
Jol latod a dolgokat Reka de sok embernek hiaba magyarazod mert ugysem fogjak megerteni soha (erre mondjak hogy "hopplöst" ) es ugyis felremagyarazzak. Nekem nagyon tetszik ebben a demokratikus allamban mikor a szoci parlamenti kepviselö azt mondja a (nep altal valasztott) SD kepviselöre hogy nem fog vele szobaalni es a parlamentben nem fog melleulni...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása