Mi más lenne, mint Írország, amiről sok mindent lehet olvasni és hallani, olyannyira, hogy az ember néha nem is tudja eldönteni, hogy most akkor elképesztő válság van, vagy mégis jól megy. A mai poszt szerzője, O’Soma nem a semmibe és nem minimális pénzzel döntött a költözés mellett, története ennek ellenére, vagy éppen ezért hordoz tanulságokat.

„Eltelt már kb. két hónap azóta, hogy egy hosszabb kommentben – ami már-már bejegyzés méretűre sikeredett -, röviden leírtam én és családom külföldre költözésének rövid történetét.

Akkor nagyon sokan bíztattak, hogy írjak hosszabban, mert szívesen olvasnának egy teljes történetet bejegyzés formájában. Ettől eddig két dolog tartott vissza: 1. a rosszindulatú kommentelők, akikkel tele van a blogszféra, 2. amikor írni kezdek vagy túl rövidre vagy túl hosszúra sikerednek a történeteim, nem mindig tudom elkapni a lényeget. Azért most megpróbálom.

Három éve élek Írországban. Családom két éve, nyár végén csatlakozott hozzám. Előtte több mint tíz évig hosszabb-rövidebb megszakításokkal külföldre ingáztam, mint szabadúszó IT-szakember. Sok országot megjártam, hétfőn kirepültem, pénteken haza.

Soha nem foglalkoztatott az a gondolat, hogy tartósabban külföldre költözzek, jól éreztem magam az utazgató szakértő bőrében. Amit kerestem magyarországi cégembe utaltattam, minden pénzt hazalapátoltam. Így utólag végiggondolva én voltam a világ legnagyobb marhája, de még nem túl későn kaptam észbe.

A bürokrácia

Amikor éppen külföldön dolgoztam állandóan azon görcsölt a gyomrom, hogy éppen mivel vág meg a NAV, mi nincsen rendben a könyvelésemmel, a befizetett havi milliókon felül mit próbálnak még behajtani rajtam.

A könyvelőm alapos volt, de az átláthatatlan és betarthatatlan szabályok mindig adnak lehetőséget arra, hogy a hivatali bürokraták hibát találjanak, és még jobban megsarcolják azokat, akik mindent bevallanak. Mert tőlük van mit elvenni.

Amikor éppen Magyarországon dolgoztam, az első pár hónap után mindig kerestem a lehetőséget, hogy mehessek minél messzebb, bárhova, csak el a haveri alapon szerveződő struktúráktól, a menedzserképzőből nyakamra ültetett idióta vezetőktől, a semmittevő nagyszájúaktól, a bürokrácia és a hatalmaskodó közalkalmazottak hadai, a pénzbehajtó rendőrök és a korrupció elől.

Minél több ideig voltam otthon, egyre inkább azt éreztem, hogy nem oda tartozom, nem vagyok képes beilleszkedni, a kevés barátomon és családomon kívül kommunikálni sem akarok senkivel.

Egyből éreztem, hazajöttem

Az utolsó otthoni próbálkozásom alkalmával, amikor már én is kerestem a kiutat, megkeresett egy külföldi ügynökség, hogy az én tapasztalataimnak megfelelő pozíció van Írországban.

Azonnal kaptam az alkalmon, két napon belül lezavartuk az interjúkat és egy hónapon belül már itt ültem ahol most is, csak akkor még szerződésesként. Amikor először szállt le a gépem a helyi reptéren, a szívem tudta, hogy hazajöttem. Ilyen gyönyörű vidéket és tájakat még soha nem láttam azelőtt, pedig a világ rengeteg szegeltében jártam már.

Az első évet még ingázással töltöttem, de ez elszívta az energiáimat. Mivel átszállással tudtam csak utazni, hogy a munkaidőmet is kitöltsem hétfőn és pénteken, ezek a napjaim legalább 16 óra aktivitást követeltek tőlem – 8 óra munka, 8 óra utazás, de a maradék 8 óra az nem szórakozás, hanem elájulás volt.

A könyvelőm állandóan azzal zaklatott, hogy a repjegyek bizonylatai, a lakásbérlésről a számla és úgy általában minden papír, amit külföldről prezentálni tudok költségeim elszámolásához necces, a NAV bele fog kötni.

Vittem a családot is

Egy év után megbeszéltük a dolgot a feleségemmel, felpakoltam a családot és kihoztam őket magamhoz. Kicsit tartottunk tőle, hogy a gyerekek nem tudnak majd beilleszkedni – korábban, a gazdasági krach előtt már volt egy próbálkozásunk Belgiumban, de az nem jött be, Brüsszel nem az a hely, ahol gyerekeket szeretne felnevelni az ember. Minden nap kisírt szemekre érkeztünk az oviba, nem tanult a gyerek szinte egy szót sem franciául.

Az első nyár borzasztó volt, állandóan szakadt az eső, feleségem kicsit berágott, hogy a szép napsütést otthagyta ezért, de gyorsan belátta, hogy jobb és nyugisabb életünk lesz itt.

A gyerekek hihetetlenül gyorsan fejlődtek, három hónap után folyékonyan beszélték a nyelvet. Mára –a második év végére – mindketten felzárkóztak a helyiekhez, sőt, bőven le is hagyták őket. Osztályelsők ír nyelvből, mindenből kitűnő tanulók.

A második nyelv – angol – megtanulása szivacsot varázsolt az agyukból, mindent nagyon gyorsan magukba szívnak. És ami a legfontosabb: szeretnek iskolába járni, nem stresszelnek, nincsenek agyonhajtva (pl. hétvégére feladatokat sem nagyon kapnak).

Mindketten állami támogatott helyet kaptak a helyi zeneakadémia gyermekprogramjában. Szeretném, ha a magyar identitásukat sem veszítenék el, ezért otthon csak magyarul beszélünk, a helyi magyar iskolába is jártak, de időszűke miatt idén már csak otthoni történelem és nyelvtan tanulás lesz.

A legkisebb lányom itt tanult meg írni és olvasni magyarul és angolul, sok otthoni megirigyelhetné. Akcentus és hiba nélkül megy neki mindkét nyelv. Illetve hát az angol az ír akcentussal. :)

Lakásbérlés

Mielőtt a családom kijött, én egy belvárosi két szobás lakást béreltem. A bérleti díjak igen magasak, bár ez relatív. A brüsszeli árak kb. fele, a budapestiek sokszorosa egy lakás vagy ház. Minimum egy évet kell aláírni, ha valaki felmondja a lejárati dátum előtt, elveszti a letéti díjat, ami általában egy havi lakbér.

Mivel két szoba és a kis lakás kevés volt már négyünknek, átköltöztünk egy ikerházba, közel a munkahelyemhez. A bérleti díj nem volt sokkal több, viszont a hely első osztályú volt. Sajnos az ingatlanok itt egész más technikával épülnek, mint otthon, a szigetelésre nem fordítanak – vagy inkább fordítottak – nagy hangsúlyt, ezért a rezsink igencsak megemelkedett.

Időközben, mivel hosszútávon ide tervezünk, elvállaltam, hogy maradok alkalmazottként a cégemnél, amikor megváltak a drága szerződéses emberektől. Örültem, hogy vége a gyomorgörcsnek a könyvelés körül, a cégemet bezártam és eladtam, minden otthoni szálat megpróbáltunk elvarrni.

Sikerült kiemelkedően magas fizetést kialkudnom, így továbbra sem jelentett gondot a ház bérlése és a család fenntartása egy fizetésből. Feleségem még nem kapott munkát és hát nem is nagyon keresett, mert a nyelvet tanulja rohamtempóban.

Az ő szakmájában tökéletes nyelvi ismeretekre van szükség, mint ápolónő nem értheti félre, milyen gyógyszer is kell a betegnek. Ha majd elhelyezkedik – most már folyamatban van a dolog -, akkor jön el számunka a Kánaán megint. Remélem.

Itt nagyon jól megfizetik a kórházi dolgozókat, az otthoni fizetések nyolc-tízszerese sem ritka, de a nyelv ismerete nagyon fontos. Még segédápolóként is az otthoni nővéri fizetés négyszerese érhető el, ezt a pozíciót a nyelv tökéletes tudása nélkül is meg lehet szerezni. (Azért ne rohanjanak az ápolók feladni mindent és kiköltözni, olvassanak tovább és az árakat is vegyék figyelembe!)

Bérlés helyett inkább saját ingatlan

Minden megtakarított pénzünket beleöltük egy ház megvásárlásába és berendezésébe Magyarországon, majd rá két hónapra kiköltözött a család. A bérlés, szállodai élet megfelelt addig, ameddig egyedül voltam, nem is igazán érdekelt hova megyek haza esténként, a hétvégéket viszont Magyarországon töltöttem.

A bérelt házunk szép volt, de a főbérlő nem akart rá költeni, úgy gondolta, hogy az a bérlő dolga. Én viszont úgy, hogy más hitelét fizetve nem szeretném még fel is újítani a házat, kifesteni, bevásárolni bele a házat otthonná varázsoló dolgokat. Egyre inkább azon járt az agyam, hogyan lehetne saját ingatlanunk.

Elkezdtünk keresgélni és sikerült elérhető áron normális, alig 10 éves sorházi házat találnunk, viszonylag nagy kerttel, két fürdővel, nappalival, három szobával. Kis szülői kölcsönnel és a még meglévő megtakarításainkkal összeraktuk a kezdőrészletet, és felvettünk hitelt 15 évre. Devizahitel, de devizában is törlesztjük. :)

A törlesztőrészlet kétharmada annak, amit a bérletre fizettünk. Annyi a különbség, hogy fél órát kell autóznom a munkahelyemre, nem öt percet. Valamit valamiért.

Itt tartunk jelenleg. Évente átlag kétszer utazunk haza látogatóba, a család és barátok is meglátogattak már minket itt, nem a világvége. Jól érezzük magunkat, mi befizetjük, amit be kell, cserébe senki nem zaklat, hagynak jól élni.

Hivatalokba semmiért nem kell járni, minden elintézhető interneten vagy postafordultával, a közigazgatásban ennél jobban működő és költséghatékonyabb rendszerrel még nem találkoztam. Néha már-már annyira eseménytelen, nyugodt és egészséges az életünk, hogy unalmasnak is mondható.

Tíz perc autóútra vagyunk olyan tengerpartoktól és festői tájaktól, amiket mások Facebook-posztokban osztogatnak meg, mint meglátogatni kívánt álomhelyeket. Minden talpalatnyi zöld – és minden zöld – tele van tehenekkel, bocikkal, birkákkal. Persze a trágyázás szagát meg kell szokni, de annyi baj legyen.

Árak – ingatlan

Ennyi volt a történetünk szubjektív leírása, nézzünk tényeket. Biztosan lesznek kioktatók, akik majd megmondják, hogy ez nem így van és még igazuk is lehet, de én csak azt írhatom le, amit tapasztaltam.

Írország Európa egyik legdrágább országa. A feleségem biztosan máshogyan vezetné le, de én csak ezekből tudom: egy korsó sör kocsmában 4-5 euró. Boltban a legolcsóbb Aldi gazdaságos 1 euró. A legolcsóbb cigi 8 euró 20 cent.

Ház bérleti díj város szélén 1000 euró körül (inkább több mint kevesebb, 3 szobás házról van szó), városban 1400. Házárak – beton héjazat, fa belső szerkezet, ikerház fél – 3 szoba szintén, két fürdővel, 120-140 nm: város szélén kb. 200 ezer euró, távolodva a várostól lemegy egészen 80 ezer euróig. Dublinban és környékén ennek duplája. Nagyobb házak ára a csillagos eget veri.

Szoba árakkal nem vagyok teljesen tisztában, de valahol 300-400 euró körül hallottam őket, külön fürdővel. Mi csak Aldiban és Lidl-ben vásárolunk, szinte mindig. A legolcsóbb és minden van, ami máshol is.

Mivel a 4 millió íren kívül él a szigeten még kb. másfél millió lengyel, minden sarkon van lengyel bolt, mi több áruház, ahonnan a magyaros ételekhez szükséges termékek viszonylag olcsón beszerezhetők.

Autó

Az autó fenntartása is költséges. 2008 előtti autók esetén az adó magas: 1.2-es motorral 360 euró évente, de már egy 2.0 dízelre 720 euró. 2.0 motor felett hatalmasat ugrik az összeg. 2008 utáni autókra a károsanyag kibocsátás alapján számolják és jóval alacsonyabb az összeg.

A biztosítás attól függ, hogy milyen bónuszigazolást tud hozni a tulaj és még kiket nevez meg, akik vezethetik az autót. Könnyen lehet éves szinten több mint ezer eurót fizetni. Mi kis autót használunk jelenleg, 420 eurót fizetünk, de nemsokára becseréljük a magyar jogsinkat írre, ez majd csökkenti a biztosítási díjat is.

A külföldről hozott autókra van regisztrációs adó, ami magas ugyan, de saját autó behozatala letelepedés esetén ingyenes. 1980 előtti autókat nem kell vizsgáztatni, az adójuk 50 euró és a biztosítás sem drága, ha valaki esetleg szeretne veteránokkal foglalkozni.

Oktatás, egészségügy

Az oktatás ingyenes, de a gyerekeknek egyenruhát kell venni, tanszereket, könyveket, befizetni a kirándulásokat esetleg tábort. Nyugodtan lehet gyerekenként 3-400 eurót tervezni évente.

Az egészségügy fizetős. Egy vizit a körzeti orvosnál 30-50 euró körül van. A közkórházak ingyenesek, de a várólisták hosszúak. Ha valaki kiemelt kezelést és elbánást szeretne, fizetnie kell vagy külön egészségbiztosítást kötni. A biztosítás családonként úgy 2500 euróról indul, csomagonként megy felfelé az ár és határ a csillagos ég. A paraszolvencia, kenőpénz szinte ismeretlen fogalom.

Állami nyugdíj csak akkor jár, ha valaki legalább tíz évet dolgozott az országban, ennél kevesebb év esetén a befizetések elvesznek!

A szociális ellátás

Az írek nem élnek rosszul, de itt is megvan a lecsúszott réteg, elég vastagon. Azt kell, hogy mondjam, sokak maguknak köszönhetik. Meg sem próbálnak tenni semmit, hogy jobb legyen, panaszkodnak, és azt mondják nincsen munka. Pedig ők anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet!

Minek is mennének el dolgozni, ha olyan magasak a szociális juttatások, hogy nincs is rá szükségük? Sokan a frissen csatlakozott országokból csak a szociális juttatások miatt jöttek korábban, erre az írek akkor jöttek rá, amikor kitört a vulkán Izlandon és rengeteg segély és családi pótlék ragadt a postákon.

Nem is laktak itt, csak jöttek Wizzel meg Ryannel a lóvéért havonta. Azóta szigorítottak a szabályokon, félévente ellenőrzik, hogy itt van-e még a delikvens. Olyat is hallottam a rádióban, hogy valaki 10 gyerek után vette fel a családi pótlékot – gyerekenként 130 eurót -, de mint kiderült a gyerekek fele a testvére, unokaöccse, stb. volt és nem is voltak itt.

Már PPS számot – univerzális egyéni azonosító szám, TB, adó, stb. – sem adnak mindenkinek, csak akinek van lakcíme és munkahelye is. E nélkül a szám nélkül nem lehet szociális juttatásokat igénybe venni, így kiszűrik azokat, akik csak azért jöttek volna.

Szerencsére a középréteg nagyon erős és talán a legnagyobb lélekszámú az országban. El sem tudják képzelni milyen jól is élnek, nekik ez a természetes. Itt nem tűnik fel, ha a szomszéd új, drága autót vesz.

Lenézik-e a külföldieket?

Az a réteg, akikkel én találkozom, kedves, barátságos, befogadó. Akik ismernek, tudják, hogy dolgozni jöttünk, nem segélyért, így egyenrangúként kezelnek. Nem érzem magam rosszul, a cégemnél minden második ember külföldi. Kelet-európából én vagyok az egyetlen.

Azért hangsúlyoztam ki, hogy az a réteg, akikkel én találkozom, mert több helyi magyartól megkaptam már, hogy ez a réteg a képzett, értelmiségi réteg. Ők megtapasztalták már, hogy a kétkeziek és a vidékiek igenis kinézik őket innen.

Igazuk lehet, velünk az ingatlanügynök volt lekezelő a ház vásárlásakor, de gyorsan helyre tettem. Még ügyvéddel és bírósággal is fenyegetett, de csak kiröhögtem. De ettől nem gondolnám azt, hogy ilyen az átlag ír.

Én továbbra is pozitív vagyok őket illetően. Cserébe elvárom, hogy ők se a dublini reptéren 10 kiló kábítószerrel letartóztatott magyar alapján ítéljenek meg engem. Szinte minden írnek van valahol külföldön élő rokona, Egyesült Államokban, Ausztráliában, stb.

A szigeten van 4 millió ír, ezen felül a világon még vagy 15 millió. Minden filmben van valamilyen utalás az ír származásra. Mivel ők nagyon is jól tudják, hogy milyen a kivándorlás, alapvetően befogadók.

Én úgy érzem, hogy a rendszert kihasználni szándékozók miatt alakulhatott ki bizonyos rétegekben a bevándorlókkal szembeni gyanakvás, és ezért nem lehet elítélni őket.

Meggazdagodni itt sem lehet

Sok magyart ismerünk, vannak, akik irodában, vannak, akik gyárban, McDonald's-ban, pékségben vagy boltban dolgoznak. Eddig senki nem panaszkodott a megélhetést illetően, ha valaki dolgozik, kap is annyit, hogy tisztességes életet élhessen. Mindegy mivel foglalkozik.

Könnyű tervezni a kiadásokat, nem állnak elő naponta vagy havonta új adókkal és nem akarják a kereset felét valamilyen jogcímen az állami zsebbe áthelyezni. Itt visszautalnék arra, hogy segédápolóként is jó keresetet lehet elérni, de azért azt fontos tudni, hogy annyira nem jót, hogy egy házat vagy lakást lehessen bérelni belőle és a család is megéljen. Ahhoz már két ilyen keresetre van szükség.

Az egyedülállók sokan csak szobát bérelnek, vagy közösön vesznek ki házat és elosztják a költségeket. Akinek jó szakmája van és legalább társalgási szinten beszéli a nyelvet, az fog találni munkát, de ne számítson arra, hogy meggazdagodik.

Állítólag a gazdasági összeomlás előtt annak is ajánlottak munkát, aki turistaként jött, annyira kellett az ember. Ez sokat változott, az ország megsínylette a krachot, de a hiányszakmákban mindig van kereslet a jó és tapasztalt szakikra. Aki bekerült és jól dolgozik, azt meg is becsülik.

A rádióban mindig azt hallgatom, hogy mikor melyik multi vagy helyi cég teremt új munkahelyeket, milyen szakmával és hány új embert keresnek. Úgy alakítják az adórendszert, hogy a cégeknek megérje idetelepülni és az embereknek megérje dolgozni. A tavalyi adóemelések után már pedzegetik, hogy csökkenteni lehet idén, mert sokkal több volt a bevétel, mint számolták és szükséges lett volna. Nem lopta el senki a többletet.

Hát ennyi (nem írom, hogy röviden, mert ez nem volt az), amit hirtelen össze tudtam hozni. Elnézést a csapongásért, próbáltam az összetartozó dolgokat egy helyen tartani, de ez nem mindig sikerült. Remélem, hogy aki végigolvasta, az nem szenvedésnek ítéli meg az erre szánt időt.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.