oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 25. 06:45,  Határátkelés Németországban – elintézendő ügyeink 336 komment

2014. szeptember 25. 06:45 Határátkelő

Határátkelés Németországban – elintézendő ügyeink

Mivel úgy látom, elég komoly igény van rá, úgy gondoltam, indítok egy sorozatot arról, mit kell tennie annak, aki úgy dönt, külföldön keresi a megélhetést és a határátkelésre szavaz. Megpróbáltam összeszedni a legfontosabb alapinformációkat, de természetesen számítok rátok, hogy a kommentekben (vagy akár levélben) tovább bővítitek a kört, vagy adott esetben pontosítjátok az információkat. Németországgal, az egyik legfontosabb célállomással kezdjük a sort.

Köln2_1.jpg(fotó: Petika)

Európai Uniós állampolgárként természetesen nem kell tartózkodási engedélyt kérnünk, ugyanakkor ha három hónapnál tovább tervezünk maradni (márpedig tervezünk, hiszen ezért indultunk el…), akkor hivatalos igazolást kapunk a tartózkodási jogról (ez a magyar fülnek és szemnek feldolgozhatatlan Freizügigkeitsbescheinigung). Máris frissítem az információkat: ez utóbbi hivatalos igazolás 2013-ban megszűnt, EU-s állampolgároknak nincs rá szüksége.

A lakcímünket is be kell jelenteni, itt érdemes az adott tartomány előírásairól külön is tájékozódni, de a lényeg, hogy jelentkezni kell a lakcímbejelentő hatóságnál (Rathaus), amely aztán továbbküldi papírunk az idegenrendészethez, amelytől majd megkapjuk az igazolást.

Fontos link:

Belügyminisztérium

Keressünk munkát!

Közben persze vadul keresünk munkát is (ha esetleg úgy megyünk ki, hogy még nincsen), amiben – ismét csak az EU-nak hála – senki és semmi nem korlátoz minket, munkavállalási engedély nem kell. (Hiába evidencia, azért nem árt felhívni a figyelmet itt is: ha nem ismerjük a nyelvet legalább alapszinten, ne induljunk el, mert szinte kódolva van a sikertelenség.)

Aki a legnagyobbal akarja kezdeni, az a német munkaügyi szervezet oldalát válassza, ez az Arbeitsagentur, itt a munkáltatók által bejelentett állásokat találhatjuk meg, valószínűleg nem nagyon akad ennél bővebb adatbázis Németországban.

Természetesen próbálkozzunk állásközvetítőkkel is, ezek általában a munkaügyi szervezet engedélyével működnek (ha nem, akkor inkább ne próbálkozzunk), fontos, hogy szolgáltatásaik ingyenesek, tehát tőlünk nem kérhetnek érte pénzt.

A tanácsadás már más kérdés, tehát például ha pályázunk egy állásra és mondjuk a papírok kitöltéséhez segítséget kérünk tőlük, akkor azért már kérhetnek pénzt.

Mint arról már elég sokszor volt szó, Németországban sokáig nem létezett központilag megállapított minimálbér, a legtöbb szakmában azonban van kollektív szerződés, mielőtt bértárgyalásokba kezdünk ezt érdemes megismerni.

A német parlament alsóháza, a Bundestag idén júliusban fogadta el (nagy többséggel) a 8,50 eurós törvényes minimális órabér bevezetését. Az összeget 2016-tól kétévente felülvizsgálják, és néhány ágazatban 2017-ig átmeneti szabályok lesznek érvényben. A kormány adatai szerint a döntés 3,7 millió munkavállalót érint, ők eddig ennél kevesebbet kerestek.

A minimálbér nem vonatkozik a 18 év alattiakra és hat hónapig azokra, akik tartós munkanélküliség után lépnek ismét munkába. Azokon a területeken, amelyeken ágazati bérmegállapodások vannak érvényben, a bér 2016-ig elmaradhat a törvényes minimálbértől.

Emellett természetesen az sem árt, ha a neten körülnézünk kicsit, sok helyen találunk bérkalkulátort, bérjegyzéket – nem üljünk le úgy tárgyalni, hogy nem vagyunk tisztában az adott ágazat fizetési viszonyaival.

Ha magunk szeretnénk vállalkozást indítani, annak semmi akadálya, uniós állampolgárként megtehetjük, értelemszerűen ugyanazok a törvények vonatkoznak ránk is, mint a németekre.

Fontos linkek:

Munkaügyi szervezet, Bundesagentur für Arbeit
Bérkalkulátor
Szakszervezetek
Tájékoztató német lehetőségekről kifejezetten külföldieknek
Make it in Germany munkahelybörze
Munkavállalás Németországban

Hogyan adózunk?

Korábban létezett az adókártya (Lohnsteuerkarte), amelyet az önkormányzatnál kellett megigényelni. Azonban mostanra már átálltak egy elektronikus rendszerre (ELStAM), amelyhez a munkavállaló egy adóazonosító számot kap, amely meg is marad, így ha munkahelyet vált akkor sem változik, ezért kevesebb adminisztrációval jár, mint a korábbi kártya. Ezen a linken egy videó is elérhető az regisztráció folyamatáról, amely az adószámhoz jutáshoz szükséges.

A személyi jövedelemadó előlegét (akárcsak Magyarországon) a munkáltató automatikusan levonja a fizetésünkből, a bevallást május 30-ig kell benyújtanunk, az adóév a naptári évvel egyezik meg (azaz január elsejétől december 31-ig tart).

Miután Németországban sávos adózás van, azaz aki többet keres, nagyobb arányban fizet adót, így nem mindegy, a 6 kategória közül melyikbe esünk. Ráadásul a fizetésen kívül a családi állapotot és egyéb tényezőket is figyelembe vesznek. Nem nagyon lehet átlagolni, de ha mindenáron akarunk, akkor körülbelül a fizetésünk harmadát vonják el.

A kettős adóztatást egy még 1979-ben megszületett egyezménynek köszönhetően kerülhetjük el, ennek az a lényege, hogy a jövedelmünk után csak az egyik országban kell adóznunk. (Dióhéjban: ott adózunk, ahol a munkavégzés időtartama meghaladja a 183 napot, azaz a fél évet.)

Elvileg (és itt most ne menjünk bele a mindenféle, egyre sötétedő színű gazdaság taglalásába) amikor elkezdünk dolgozni, a munkaadó köteles minket bejelenteni a megfelelő szerveknél.

Ehhez viszont nekünk a következőket kell átadnunk a cégnek:

- lakcímbejelentő papír
- adókártya
- német bankszámlaszám
- a betegbiztosítási tagságról és szociális igazolványról (Sozialversicherungsausweis) adott igazolást (ennek beszerzése akár sok hét, két hónap is lehet, így érdemes a biztosítótól igazolást kérni)

Ha ezek közül valamelyiket nem tudjuk bemutatni, előfordulhat, hogy nem kapunk fizetést (nem azért, mert a cég csúnya és gonosz, hanem mert egyszerűen a törvények szerint nem fizethet).

Fontos linkek:

Kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény
Szociális igazolvány
Nettó fizetés kiszámolása

Családi pótlék, adókedvezmény

Családi pótlékot az kaphat, aki Németországban állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik (ez természetesen vonatkozik a külföldi állampolgárokra is). Kivételt azok jelentenek, akiket a munkaadó átmeneti szolgálatteljesítés miatt küld Németországba, ők nem kapnak családi pótlékot.

Az alapszabály az, hogy azon gyermekek után igényelhetünk családi pótlékot, akik Németországban (vagy egy EU-tagállamban) laknak, vagy ott tartózkodnak. Egy gyermek után csak egy személy kaphat családi pótlékot, csakúgy, mint Magyarországon.

Ráadásul a gyermek után csak egy uniós tagországban igényelhetünk családi pótlékot, alaphelyzetben ez persze mindig az, ahol élünk. Nyilván itt is lehetnek speciális esetek, de ebbe most nem mennék bele.

Fontos ugyanakkor tudni, hogy az adókedvezmény akkor is jár annak, aki Németországban dolgozik, ha a gyermek nem tartózkodik Németországban, azaz ha kint vállalunk munkát, de a család többi tagja Magyarországon maradt, attól még nekünk jár az adókedvezmény a nem velünk élő gyerek(ek) után is.

Anélkül, hogy mélyebben belemennék a különböző variációkba és szabályokba, fontos tudni, hogy minél több gyermeket nevelünk, annál nagyobb az adókedvezmény mértéke is, sőt, ha nincs gyermekünk, de házasságban élünk, akkor is kedvezőbben adózhatunk.

Fontos link

Egészségbiztosító

Társadalombiztosítás

Visszatérve a munkahelyhez, a munkáltató köteles minket a különböző társadalombiztosítási intézményekhez bejelenteni. Ha ez megtörtént, kapunk egy regisztrációs számot, ez alapján tart majd minket nyilván a tb. A járulék összegének egyik felét fizetjük mi, a másikat a munkaadó. A mi részünket meg sem kapjuk, azt a munkaadó egyből továbbítja a biztosítóhoz.

A következő járulékokat fizetjük:

- egészségbiztosítás
- anyasági biztosítás
- munkanélküli biztosítás
- rokkantnyugdíj
- öregségi és özvegyi nyugdíj

Noha a betegbiztosítást is közösen fizetjük a céggel, ahol dolgozunk, a biztosítót nekünk kell kiválasztani, és a tagságot is nekünk kell igényelni. Ismét két leírhatatlan és kiejthetetlen német kifejezés jön: krankenkassemitglied és sozialversicherungsausweis.

A járulékok a biztosítási alaptól (no meg a biztosítótól) függenek, általában 12,5 és 17 százalék között mozognak. A nyugdíjakból (a nyugdíjkorhatárt egyébként 65 év) vont járulékok felét a nyugdíjbiztosító fizeti.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya sürgősségi ellátásra ugyan jogosít bennünket az unión belül (igényelni a lakhely szerinti egészségbiztosítási pénztárnál kell), ám érvényességi ideje csak 1 év.

Fontos link:

Társadalombiztosító

Munkanélküli segély

Abban a sajnálatos esetben, ha elveszítjük a munkánkat, jó, ha felkeressük a helyi munkaügyet és kérjük, hogy az E301-es nyomtatványon igazolja a munkaviszonyunk, ráadásul ők segítenek a munkanélküli ellátás igénylésében is.

Ha a megelőző két évben legkevesebb egy évet nem dolgoztunk (azaz az elbocsátásunkat megelőző 24 hónapból 12-őt), akkor nem érdemes reménykedni, hiszen nem vagyunk jogosultak munkanélküli ellátásra.

Fontos az is, hogy nem kötelező, hogy ezt a 12 hónapot Németországban dolgozzuk le, ugyanis a más tagállamban munkaviszonyban töltött idő is beszámít.

Lakáskeresés

Az albérletkeresés minden határátkelés egyik nehéz és tulajdonképpen legtöbb pénzt igénylő szakasza. Ez az a terület, ahol nagyon komoly (és nem feltétlenül kellemes) meglepetések érhetnek minket, ha nem tájékozódunk előre.

Lakáshirdetéseket a szokásos helyeken (erre specializálódott oldalak, újságok rovatai, ingatlanközvetítők) találhatunk, illetve Németországban vannak bérlakással foglalkozó központok is.

"Mi mindig az Immobilien Scout24-en kerestünk lakást. Itt érdemes a keresőben beállítani, hogy Provisionfrei- közvetitői díj mentes, és einbauküche-hogy legyen konyha. Mert az átlag német albérlet teljesen üres, van hogy lámpa helyett csak drótok lógnak a plafonról. Itt minden adat fenn van a rezsiköltségeken keresztül, hogy milyen messze van a bolt vagy iskola. Én csak ajánlani tudom." (Rita D.)

Közvetítő cég nélkül olcsóbb, de sokkal nehezebb lakást találni, a közvetítők viszont elég komoly jutalékot számolnak fel, aminek összege jobb esetben csak a bérleti díj egyhavi, rosszabb esetben háromhavi összege is lehet. Ha mindez nem lenne elég, természetesen kauciót is kell fizetnünk a tulajdonosnak, ami inkább három- mint egyhavi bérleti díj összege, márpedig ha ezt a két tételt összeadjuk, akkor már elég sok euró jön ki.

Az is növeli a költségeinket, hogy Németországban a legtöbb kiadó lakás nem bútorozott, bár általában azért gáztűzhely és hűtőszekrény van. A kiköltözést 3 hónappal korábban jelezni kell a bérbeadó felé.

Egy korábbi posztban már szó volt a lakáskeresésről, akkor idéztem Edit blogját, aki példát is hozott arra, mennyibe is fáj egy lakásbérlés, most ezt csak a példa kedvéért visszaidézném: lakbér havi 500 euró (Kaltmiete – fűtési költség nélkül, Warmmiete – fűtési költségekkel, Nebenkosten – rezsi), kaució 3 hónap, jutalék 2 hónap. Tehát az első percben le kell tennünk 2500 eurót, plusz az első havi bérleti díjat, meg ki kell fizetni az első rezsit. Tehát még plusz kb. 700, azaz összesen 3200 euró.

A szerződés aláírása előtt még minden tulaj lekéri az ember Schufáját (mint Magyarországon a rossz adós lista, csak itt nagyjából még a fehérnemű méretet is tárolják), és ha abban bármilyen negatív bejegyzés van (nem fizetett hitel pl.), akkor az illető garantáltan nem kap lakást.

Mikor az ember eldönti, hogy szeretne kivenni egy lakást, ki kell tölteni egy adatkérő lapot, ahol általában számos adatot kérnek el, néhányat jogtalanul. Ha ezt nem tölti ki valaki, nem kapja meg a lakást.

Amit kérdezni szoktak: munkahely, mióta, meddig dolgozik ott a leendő bérlő, fizetés, családi állapot, háziállat (nem szeretik itt, ha van), futó hitelek, előző tulaj neve, címe (ez utóbbi pl. nem olyasmi, amit az ember engedély nélkül kiadhat csak úgy egy idegennek).

Folyamatos lakhatási költségek

Kaltmiete (KM): a lakás otthon ismert bérleti díja

Warmmiete: KM+rezsi egy része, mindig megbeszélés tárgya, hogy mi van benne, ált. vízdíj, szemétdíj, lépcsőház-takarítás, fűtés (elszámolás ált. évente egyszer)

Extra: áram

Internet+telefon+tv: csak határozott idejű (min. két éves) szerződés van (kivéve pár nagyon rossz minőséggel működő szolgáltatónál), viszont a bekötés tempója villámgyors (napok), és a szolgáltatás működik.

Fontos linkek

Quoka.de albérletkereső
Jutalékmentes lakások
Ihr Europa (lakhelyváltással kapcsolatos információk)

Immobilienscout24

Immonet

Kautionsfrei

Oktatás

Németországban a teljes oktatási rendszert az állam felügyeli, maga az oktatás azonban tartományi hatáskör. Mivel óvoda nem kötelező, ezért igényelni lehet, de állami támogatást nem kapunk rá.

A kötelező iskolai oktatás a gyerek hat éves korától a 18. életévéig tart. Az oktatás (és a tankönyvek) ingyen vannak, bár utóbbihoz előfordul, hogy a szülőknek is hozzá kell járulniuk.

Ami határátkelőként még fontos, hogy az uniós szabályoknak megfelelően a tagországoknak a saját állami képesítéssel egyenértékűnek kell elismerniük a másik tagországban szerzett képesítést. A diploma elismerését azonban kérvényezni kell és ha lényeges különbség van a két ország képzése között, akkor továbbképzésen kell részt venni és/vagy különbözeti vizsgát kell tenni. Érdemes előre tájékozódni, a továbbképzés ugyanis akár több évet is igénybe vehet!

Fontos linkek

Oktatási minisztérium
Német elismerési törvény (magyarul)

Diplomák elismerése (NARIC központok)

Nagykövetségek

Berlini Magyar Nagykövetség
Unter den Linden 76., 10117 Berlin
tel.: +49-30-203-100, fax: +49-30-229-13-14
e-mail: info@ungarische-botschaft.de

Budapesti Német Nagykövetség
1014 Budapest, Úri utca 64–66., tel.: 06-1-488-3500
e-mail: info@deutschebotschaft.hu
www.deutschebotschaft-budapest.hu

Nos, én ennyit szedtem össze a legfontosabb információkból, de mint az elején említettem, örülnék, ha esetleg tovább bővítenénk a posztot közösen, ha valami szerintetek kimaradt, esetleg pontatlan, vagy akad személyes megjegyzés hozzá, ne habozzatok!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat ügyintézés Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr496729315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIKI LAURA 2014.09.25. 07:01:35

Nagyon pengen osszeszedett,hasznos leiras.
Annyit tennek hozza,hogy- bar kicsit U.K ellenes vgyok a 90% Angliai itt megjelent posztok miatt-a csatornan tul pont annyi a fizetes,megelhetesi koltsegek mint nemetbe,csak az angol font kb 400, nem 310...
Bar a nemetek sokkal precizebbek,pontosabbak mint az angolok,az eso is ugyanannyit esik E- nemetbe,a kaja szinte azonos,a lakakhatasi arak is hasonlo.( varos fuggo),a szolgaltatasokban sincs nagy elteres.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.25. 07:15:06

Biztos vagyok benne hogy ez egy sokaknak hasznos poszt. Köszönet érte!

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 07:29:28

a minimalberes kijelentest maris lehet pontositani

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 07:30:50

meg egy multkori posztban volt egy ugynokseg, akiknel lehet kaucionelkul lakasr berelni. igaz csak egy varosban

Határátkelő 2014.09.25. 07:36:46

@Babette.: Jogos, megtörtént. :) Köszi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 08:03:29

Ugyan nem olvsstam a posztot mert nem érint viszont nagyon hasznos írás.
A fö célországokról kéne írni ilyet és egy helyen elérhetővé tenni mindet.
Sokat segítene.

2014.09.25. 08:09:21

@NIKI LAURA:

"a csatornan tul pont annyi a fizetes,megelhetesi koltsegek mint nemetbe"

Hat azert ezzel vitatkoznek... Pont nemreg ragtuk at ezt a temat a kommentekben, es arra jutottunk, hogy en jelenleg Becsben tobbet kapok euroban, mint amennyit Londonban egy hasonlo munkakorben es munkahelyen nagy valoszinuseggel kaphatnek, raadasul a nemet berek az osztrakokhoz kepes +20-40%. Es a lakhatas is sokkal olcsobb Ausztriaban vagy Nemetorszagban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 08:18:05

Beszéljünk a hüvelygombáról.
Itt élöket kérdezem.
A Three-nél hogyan lehet 4G-t elérni?(az 1G-t tudom).
Csak új készüléket vásárlóknak vagy a régi ügyfeleknek is elérhető?
A Note 4-et mikortól árulják?

2014.09.25. 08:20:46

Ne menjetek Németországba (de máshova se), mert mindig auslanderek maradtok, és ezt nem is fogják véka alá rejteni a németek. Sőt ki is fognak beszélni a hátad mögött, de persze azért PC-k maradnak. Úgyis csak a németek csicskái lesztek, maradjon mindenki a seggén, ahova született.

Megpróbálom elvenni Hinta munkáját. Ma kezdem az első munkanapom. :D

2014.09.25. 08:33:28

@Philosoraptor:

Gratulalok!! :) Merre, mit - mar ha nem titok? :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.25. 08:37:51

@Philosoraptor: "Megpróbálom elvenni Hinta munkáját."

Úgy érted, hogy megtaláltad, melyik Mekiben dolgozik és felveteted magad a helyére? :D

2014.09.25. 08:38:59

@Határátkelő: Igyekszem majd a lehető legjobb Hintát nyújtani, amit eddig megismerhetett a blog nagyérdeműje. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 08:40:23

@Zka:
Söt a konyhából ahol lakik onnan is kitúrja.
:)))))))))))))

2014.09.25. 08:42:58

@norvég kém [Hu/At]: Nem akarom elhagyni Mo.-t, mert a minap is olvastam valami hirdetőtáblán, hogy elszámoltatjuk a bankokat, és mint nekem, hitel nélkülinek, ez nagyon fontos. Amúgy olyan táblát is láttam, hogy megint lesz rezsicsökkentés. Hiába no, azért a rezsidémon nem győzhető le olyan könnyen. Meg olyat is láttam, hogy Mo. összefog és jobban teljesít. Én nem akarom elmenni innen, jó a pénz, barátságosak az emberek, nincsen mutyi és korrupció. :D Beérem a nettó 80 ezerrel, mert abból már kiskirályként lehet élni, csak le kell mondanod a normális lakhatásról v. az evésről. Igazán nem nagy áldozat, hogy tovább hízzanak a kedves honatyák, és megvehessék a következő 167 milliós házat. :DDD

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.25. 08:43:27

@Philosoraptor: 'Megpróbálom elvenni Hinta munkáját. Ma kezdem az első munkanapom. :D'
Mé? Szabin van?

2014.09.25. 08:43:52

@Zka: Az mondjuk tényleg kemény lenne. :D

fhdgy 2014.09.25. 08:45:00

@Philosoraptor: Azzal, hogy a németek csicskái, meg Ausländer maradni, hát ezzel azért vitatkoznék. Aki szakember és beszél valamennyit németül, azzal már egészen másképp viselkednek. Ez saját tapasztalat. A csicska kérdéséhez még annyit: programozóként dolgoztam kint, az első időben nekem is volt egy olyan érzésem, hogy csak az alja munkát kapom. Aztán, amikor már beleláttam a lapokba, rájöttem, hogy én magam sem tudnék ott és akkor magamnak különb munkát találni. Egyszerűen arról van szó, hogy olyan aprólékosan megszervezték a munkát, hogy ott már a kreativitásnak nem volt helye.

2014.09.25. 08:46:22

@svájci sapka (ch): Áh, sajnos nincsen ilyen szerencsénk. :( Nem, igazából úgy érzem, hogy tudnám játszani én is azt a szerepet, amit ő szokott. Csak sokkal kevésbé kell emberbarátnak lennem. Bele kell szólnom majd az emberek magánéletébe úgy, hogy fogalmam sincsen semmiről. Nehéz lesz, de meg fogok birkózni a feladattal.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.25. 08:46:32

Hallod Philo, megvan az első áldozatod :D ^

2014.09.25. 08:47:38

@fhdgy: Ez az. Reggel van, és beleestél a csapdámba. :D

2014.09.25. 08:49:02

@Zka: Ez az. Nah most viszont mennem kell egy állásinterjúra, szurkoljatok, hogy talán megkapjam a nettó 80-at. De ha 60-at ajánlanak az sem baj, max. majd nem eszek hónap végén. Nah addig is írjatok sokat a magánéletekről, hogy tudjak majd érdemben reagálni és oltogatni mindenkit. Pápi van addig is.

Herr Géza 2014.09.25. 08:49:47

Guten Morgen pajtások, kezdésnek: a posztot csak elkezdtem olvasni, már az elején a fele nem stimmel. Nem tudom milyen infók alapján készült, de hogy nem ideiek az biztos. Kezdeném azzal, hogy a gyönyörü nevü "Freizügigkeitsbescheinigung" már a múlté, 2013. január óta EU polgároknak nem kell ilyen és nem is állítanak ki. A másik rögtön az "adókártya", ami emlékeim szerint 2012. óta szintén nincs. Helyette direkt az adóhivatalnál kell bejelentkezni. Van viszont egy ún. adó-ID Nr., ami egy életre szól, ezt viszont központilag generálják és az elsö lakcímbejelentés után automatikusan megkapod.
Csak ennyit elözetesben, du. majd jövök és megnézem a többit is...

Határátkelő 2014.09.25. 08:50:23

@diggerdriver: Igen, meg, köszi szépen! Az írásoddal indítom a jövő hetet. :-)

qkuc 2014.09.25. 08:57:31

Remélem lesz még folytatás, :). Jó lenne több országról is ehhez hasonló összefoglalót olvasni.

2014.09.25. 09:07:05

Ha esetleg valaki meg nem olvasta volna:

tldr.444.hu/2014/09/24/igy-lesz-magyarorszagbol-latin-amerika/

Hosszu, nagyon-nagyon hosszu, de legalabb annyira tanulsagos is.

rezsöatya 2014.09.25. 09:13:33

@diggerdriver: " hogyan lehet 4G-t elérni?"

Kis emberke all a koruton a villamosmegalloban, egy hegedutokkal:
- Tessek mondani, hogy juthatok el az Operaba?
- gyakorolni, mindig csak gyakorolni...!

fhdgy 2014.09.25. 09:25:42

@Philosoraptor: Milyen csapdáról beszélsz?

fhdgy 2014.09.25. 09:25:43

A Kaltmiete és Warmmiete kérdése: Nem csak a fűtési költégek kérdése. Nem arról van szó, hogy hideg vagy meleg. A Warmmiete inkább azt jelenti, hogy nincs már plusz költség.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 09:27:49

Bar nem olvastam, de biztos jo cikk. Az kiderul, hogy ki a posztolo?

Sesamelmo (Q) 2014.09.25. 09:48:22

Kicsit OFF:
Tobbszor volt szo rola, hogy mi lehet az exmalevesekkel. Az egyik dohaban elo pilotanak mondtam tegnap, hogy irjon es fog is.

Határátkelő 2014.09.25. 09:54:48

@Herr Géza: Nagyon köszi a helyesbítéseket, infókat. Utánuk néztem, helyesbítettem. Ez lenne a cél, hogy próbáljuk összefésülni együtt az "információs csomagot". Úgyhogy várom a további észrevételeket. :-)

puhacica 2014.09.25. 10:14:01

nincs most időm elolvasni a posztot, de az ötlet szuper, én személy szerint nagyon-nagyon örülök a kezdeményezésnek! :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 10:39:21

@Philosoraptor:
pedig minden cinizmusod ellenére gazdag állam leszünk, és a bankok se fognak tönkremenni, most, hogy a bankkártyás vásárlás is jutalékos lesz a vásárlónak,
de az a lényeg, hogy az autóhitel alacsonyabb kamattal megy, mint a lakás jelzálog.

én csak egyet tanácsolok, ha véletlenül odakerülsz, azért 167 millióért ne olyan ótvar házat vegyél, amit azonnal fel kell újítani.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 10:41:46

@Herr Géza: ha belefér, belenéznél a leveleidbe is? :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 11:06:24

@Határátkelő: még az jutott eszembe, hogy a munkanélküli ellátásnál fontos, hogy függetlenül attól, hogy mennyi segélyt adnak mennyi hónapra, más eus ország állampolgárainak csak 3 hónapig jár (ld. "munkakeresés céljából 3 hónapig való tartózkodás" c. , amúgy félreérthető* kitétel)

* ugyanis tartózkodni lehet, segély (munkakeresési járadék) viszont csak 3 hónapig jár.

SzZoole 2014.09.25. 11:07:48

Erdekes osszefoglalo azoknak akik No.tartanak.Akik ott elnek majd azert szoljanak,hogy mikor vezetik be az autopalya matrica rendszert,mert nem szeretnek buntetest kapni.Abbol kis mosogatoi fizetesbol orulunk,ha az utra valot ossze tudjuk kuporgatni:)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 11:09:21

@Sesamelmo (Q): az első 10 másodpercben nem tudtam, milyen leves az exma.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 11:11:41

@Határátkelő:
Az én véleményem az hogy nagyon jó kezdeményezés ez a poszt.
Nem tudom te írtad e de természetes az hogy az ilyen írások mindig korrekciòra szorulnak.
Egyszerűen azért mert mindig van aki bizonyos részeiben jobban otthon van.
Ezért ha mingen jelentősebb célországról írsz egy ilyet azt kiteszed ide és napközben az aktuális országban élök módosítják.
Ebböl össze kéne állítani egy csokrot amit bárki felkereshet és hasznos információkat kap.
Félévente meg megkéred mondjuk a Gézát hogy a német posztot nézze át és aktualizálja.
Az Angoloknál meg Tildyt.
Például.
Ez nagy dolog lenne ha sikerülne.
Aztán ha mindez kész akkor majd meglátogatunk a börtönben és viszünk kocsonyát is mert az élére fordítva is be lehet nyújtani a rácson.
:))))))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 11:11:52

@Zoole[uk]: szerintem a határon ki lesz táblázva...

nyuszigonosz 2014.09.25. 11:13:04

@fhdgy: Van azért még plusz költség: az áram, mert az nem a bérleti díj része, és az internet/telefon . Ezeket mindenki választása szerint ( melyik szolgáltatótól szeretné) intézi.
Na és a tv-rádió adó (GEZ) ami minden háztartásnak fizetni kell.

@Zoole[uk]: Azt azthiszem még a politikusok sem tudják, hogy a pályadíj mikor is lesz. De majd szólok. :-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 11:13:44

@diggerdriver: nemtom, politikai foglyokat lehet látogatni, avgy egyből a gulágra viszik?

SzZoole 2014.09.25. 11:20:04

@Babette.: @nyuszigonosz(D): az utazas elott mindig informalodok,meg mikor Doverben fel megyunk a kompra ott mindig reszletesen tajekoztatjak a kulombozo celorszagokba utazokat,hogy melyik orszagban mik a szabalyok,pl.alkoholszondabol kettonek kell lenni az autoba,de mondhatnam meg a hullazsakot is stb.
Koszonom a valaszokat.

qkuc 2014.09.25. 11:21:56

@Philosoraptor: Bár Hinta "színesíti" az összképet (politikailag korrekt igyekeztem lenni), de egy is bőven elég belőle, :D.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 11:22:01

@Babette.:
Na azért Nyizsníj Novgorodba nem megyek utána.
:)))))))))))

qkuc 2014.09.25. 11:22:54

Ú, a német "precizitás" olyan nekem, mint másoknak az angol időjárás fikázása. Vagy nekem van pechem velük a cégen belül, :D.

qkuc 2014.09.25. 11:31:08

@Határátkelő: kedves HÁ, nem lehetne a hasonló posztoknak valami külön "szekciót" rittyenteni a weboldalon? :)

wuaaa 2014.09.25. 11:43:52

@qkuc: Kéne bizony szekciót rittyenteni, kár lenne, ha egy ilyen hasznos poszt idővel elkallódna a londoni mosogatós sztorik között. Főleg ha az a terv, hogy több hasonló is lesz majd. Mondjuk a fenti menüben, az "Országfelelősök" mellé még egy gombot, hasonlóan megnyíló menüvel. Például.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.25. 11:55:07

@norvég kém [Hu/At]:

Ausztriában magasabb a bérszínvonal. Legalábbis a melósoknak magasabb. Felfelé lehet vannak eltérések,szektorokban. Németországban egy melós megkapja az 1000 euróját és kifújt. Ausztriában egy melós jelenleg megkapja az 1070*14 euróját és kifújt. Havi 1250 eur.

@NIKI LAURA:

You would need around 4,082.50£ (5,215.42€) in London to maintain the same standard of life that you can have with 2,900.00€ in Berlin (assuming you rent in both cities). This calculation uses our Consumer Prices Including Rent Index.

Consumer Prices in London are 42.70% higher than in Berlin
Consumer Prices Including Rent in London are 79.84% higher than in Berlin
Rent Prices in London are 180.42% higher than in Berlin
Restaurant Prices in London are 61.40% higher than in Berlin
Groceries Prices in London are 38.48% higher than in Berlin
Local Purchasing Power in London is 17.97% lower than in Berlin

numbeo.com

nekem nem tűnnek teljesen egyenlőnek pl a két főváros megélhetési költségei. Persze tudom hogy London egyedi és megismételhetetlen. Csak kicsit ironikus hogy szinte mindenki odamegy mosogatni is, miközben az egyik legdrágább európai város. Persze hogy csak tömegszállásra fogja futni belőle...

Amúgy meg ha ennyire a pénzt fújod, akkor egyikbe se menjenek, menjenek inkább Norvégiába, havi 20 ezer koronáért. A legnagyobb fizetésekből marad meg a legtöbb...Meg jobb a szociális háló :D

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.09.25. 11:55:07

Szerintem is jó ötlet lenne valami részletes vagy hasznos információk (vagy bármi hasonló) címkével ellátni ezeket a gyakorlatban is használható írásokat.

Határátkelő 2014.09.25. 11:58:55

@qkuc: @wuaaa [nor]: @Littlewood: igen, jó ötlet, egyelőre egy plusz címkét tudok hozzátenni, aztán a külön gyűjtést is igyekszünk "megoldani"

qkuc 2014.09.25. 11:59:49

@wuaaa [nor]: Jó ötlet, tényleg kellene valami, mert tényleg sok idő átmolyolni a posztokat és kirostálni az "alap" információkat.

Én nagyon remélem, hogy sok hasonló poszt lesz még, főleg akiknél még nem lezongorázott a cél (mint én, :D), biztos találna hasznos információkat.

Aye aye 2014.09.25. 12:05:47

Határátkelő:
@qkuc: Külön szekció ezekre a posztokra - én is támogatnám, hogy egyből el lehessen érni őket.
A költözés nagy lázában égve nem tudok már mindennap jönni olvasni, de amikor jövök elsősorban ezeket a posztokat szeretném elolvasni, a "malaljziában fakunyhóban önkénteskedtem" témájúakat pedig majd csak ha ráérek, egy kv mellett.

HÁ: mostantól lesz ilyen "mit hogyan intézzünk" poszt rendszeresen? Pl csütörtökönként egy ország? Leköteleznél :)

Aye aye 2014.09.25. 12:06:22

Ja, látom, már alakul a dolog, szuper!

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.09.25. 12:37:15

Ha ennyire ráfeküdtök erre a témára, tényleg ki fog ürülni Magyarország! Mármint adófizetők tekintetében :)

pappito · http://pappito.com 2014.09.25. 12:40:32

kiváló írás (nem olvastam)

de hol van kövérmadár a svéd nyulász?

Golf2 2014.09.25. 12:55:41

@VPBA: Persze, mindenki Albániába fog menekülni.

puhacica 2014.09.25. 13:01:47

míg exportálok, elolvastam mindent.

@Philosoraptor: sok sikert az interjún, de sírva kérlek, ha visszajössz, ne offold szét a mai posztot!

olyan jó lenne, ha az ilyen információs posztok alatt nagyrészt a témánál maradnának a kommentelők! tudom, hogy nem lehet csak erről beszélni és kell a napi társalgás is...

Ahatis [DE] 2014.09.25. 13:11:23

@Határátkelő: Tudom, hogy evidencia, meg hogy szájbarágós dolog folyton ezt ismételgetni, de kérlek vedd bele a célország nyelvének legalább alapfokú ismeretét, mert még ma is rengetegen vannak, akik azt hiszik, hogy anélkül is lehet boldogulni. Tudok olyat, aki két éve él No-ban, de egy mukkot nem beszél németül, mert mindig csak magyarokkal dolgozott - most viszont ugrott a régi állás, újat viszont nem talál, mert nem érti a nyelvet.

SzZoole 2014.09.25. 13:17:39

@VPBA: majd ha nem lesz mar ado fizeto,akkor majd a "hold udvar alatvaloitol"fogjak vissza keregetni a penzt.Lasd Orban vs.Simicska.

LittleG (uk) 2014.09.25. 13:31:26

@NIKI LAURA: biztos megcáfolték már mások is, nekem több német kollégám is mondta, hogy Németországban olcsóbb a lakhatás is meg a mindennapi élet is (mint Angliában)...

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.09.25. 13:35:39

Egyébként az ilyen témájú posztok tényleg nagyon hasznosak. Meg persze az egész blog. Tényleg hiánypótló. Biztos, hogy rengeteg időt, energiát, pénzt, kellemetlenséget, csalódást lehet megspórolni kellő felkészültséggel és tájékozottsággal egy adott célország esetében. Nem mindegy, hogy a "majd lesz valahogy" hozzáállással indul neki valaki, vagy pedig a létező összes elérhető, hiteles infó birtokában.
Nekünk, illetve főként Jani haverjának 6 évünkbe került, amíg ide kijutottunk, mármint végleg. Mondjuk, ez nem egy egyszerű ország. Vagy mégis?

wuaaa 2014.09.25. 13:39:23

@Aye aye: "...A költözés nagy lázában égve..."
Tegnap is kérdeztem, hogy van-e kérdés.... :)

@Ahatis: Üdv "kolléga" ! :) Remélem jól megvagy és tetszik a munka(környezet). Kíváncsiam várom a beszámolót ! :)

Rita D. 2014.09.25. 13:41:17

Mi mindig az Immobilien Scout24-en kerestünk lakást. Itt érdemes a keresőben beállítani, hogy Provisionfrei- közvetitői díj mentes, és einbauküche-hogy legyen konyha. Mert az átlag német albérlet teljesen üres, van hogy lámpa helyett csak drótok lógnak a plafonról. Itt minden adat fenn van a rezsiköltségeken keresztül, hogy milyen messze van a bolt vagy iskola. Én csak ajánlani tudom. A link: www.immobilienscout24.de

hékabéka 2014.09.25. 13:42:15

csak egy linket szeretnék mutatni, hátha van olyan, akinek segít a kaucio kérdésében : kautionsfrei.de/

Gizi06 2014.09.25. 13:46:50

@Határátkelő: Ne, tudpm irta-e mar valaki, hogy a tb, a különbözö Krankenkasse-knak egyforma a dijszabasuk . Nem tudom pontosan most mennyi , de mintha 14 % körül mozgott volna. Utananeznel?

Mr Long 2014.09.25. 14:01:45

@NIKI LAURA: A 400 vs 310 miert is fontos? Nem mindenki magyar szamlara akarja gyujteni a penzet...

Mr Long 2014.09.25. 14:03:36

@Philosoraptor: Csokkentik a rezsijeid szamat? Lehet valasztani, hogy a viz, gaz, villany, telefo, internet kozul mit kapcsoljanak ki? :DDDDDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 14:11:43

@puhacica:
Mi vaaaan???
Témánál maradni?
Hogyan?
Mit tud egy nem Németországban élő hozzászólni?
Ez a poszt egy használati utasítás.
Mint egy kenyérpirító használati utasítása.
Kell és hasznos de mit lehet beszélni róla?
Információk tömkelege. Aki ért hozzá kiigazítja oszt jóvan.
Senki nem pálinkázik benne a játszótéren.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 14:12:03

@Rita D.: és ezt hol lehet benne beállítani? akárhogy nézem, nem látom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 14:15:34

Ugy látom maradnom kell az 1G-nél.
:))))))))))))))))

Határátkelő 2014.09.25. 14:19:11

@Rita D.: @hékabéka: Kösz szépen, mind a kettőt beleírtam a posztba.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.25. 14:22:06

@Babette.: egyébként én sem tudom, meg eszem ágában sincs Hinta után kajtatni, de állítólag egyszer már elárulta a keresztnevét korábban, az alapján megtalálták mások, és valaki elküldte nekem is nemrégiben.

Rita D. 2014.09.25. 14:29:58

@Babette.: Ha beírtad a település nevét és ráklikkeltél a Treffer-re azután a felső sorban a xdb Mietwohnunkgen-el egy sorban van egy lenyíló ablak "suche anpassen" ott vannak felsorolva a lehetőségek! Eléggé eldugták!

blackhairlady 2014.09.25. 14:31:25

@Sesamelmo (Q): El kellett gondolkodnom, hogy mi az az exma leves, ilyet meg nem ettem:)))))

blackhairlady 2014.09.25. 14:33:30

@Babette.: Na akkor nem voltam egyedul:D

puhacica 2014.09.25. 14:35:37

@diggerdriver: mi az, hogy "mi vaaaan???"? volt egy észrevételem, ha úgy tetszik, kérésem. elnézést érte!

2014.09.25. 14:43:10

@Ahatis:
Epitoiparban szuksegtelen a nyelvtudas. A fontosabb szakszavakat par het alatt fel lehet szedni egy seged - vagy betanitott munkasnak. Ismerek nagyon sok embert, aki 20-30 ev utan is csak torve beszeli az angolt itt. De jo szakmunkasok. Ez a lenyeg. Meg a jo kapcsolat:) A cegtulajdonos, akinek jelenleg dolgozom, alig beszel angolul. 20 eve el itt, 15 eve viszi a ceget, eleg sikeresen. Mert megbizhato es jo szakemberei vannak:) Plusz a testverei is az epitoiparban vallalkozok, ok mar regebben kinn vannak, nekik dolgozott az elso evekben. Igaz, a fiai mar itt jartak iskolaba, velunk dolgoznak. Ok besegitenek a ceg ugyeibe. Az egyiket Niki Laura ismeri is, beszelgetett vele, amikor meglatogatott a munkahelyemen. A sracnak 2 diplomaja van, filmrendezo es dramaturg. De az epitoiparban dolgozik par eve, igaz, nem nagy orommel.
Mint mar irtam regebben, lekuldtek Mexikoba zero spanyol tudassal. Ugy, hogy az elso naptol letfontossagu volt a radion valo kapcsolattartas a munkamhoz, spanyolul. Tulelte mindenki:)
Evrol evre javult a szokincsem, de a nyelvtanom semmit. Nem volt ra szuksegem. Termeszetesen jo kapcsolataimnak es szakmai tapasztalatomnak koszonhettem azt a munkat, nem a nyelvtudasnak. Megszunt a ceg - a kanadai tulajdonos nyugdijba vonult - megszunt a munka is. Atvehettem volna a ceget, de nekem nem hianyzik a fejfajas.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 14:56:34

@Rita D.: konkrétan kurvára eldugták:)
köszönöm.

Muscari 2014.09.25. 14:57:48

@Ödenburger [Hu/At]: tegnap estere vegre elolvastam, majd felolvasast tartottam a ferjemnek az erdekesebb reszekbol plusz elkuldtem az apukamnak is. Szuper iras szerintem es dobbenetes a parhuzam.

Koszi, hogy belinkeleted, erdemes tovabb terjeszteni.

Muscari 2014.09.25. 14:59:10

@Zka: ja tenyleg, te linkelted tegnap, szoval neked is koszi.

Mi van az avatarodon?

blackhairlady 2014.09.25. 15:00:25

@Dragonlady (now in Indonesia): Milyen titkokat arultok itt el egymasnak:)))))
En nem akarom tudni ki kicsoda, soha tobbet ra sem kerdezek, meg viccbol sem:DDD

Muscari 2014.09.25. 15:00:33

@Sesamelmo (Q): azta de jo, koszi a kozremukodest.

Rita D. 2014.09.25. 15:01:54

@Babette.: így is lehet mondani :) Ezek szerint megtaláltad! Nincs mit!

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 15:04:17

@blackhair-lady: mindenkiről én sem, de téged szívesen látnálak a fb-on:DDD

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 15:04:48

@Rita D.: tökjó, elsőre 220/310 eurós lakások be. szimpatikus.

LittleG (uk) 2014.09.25. 15:07:53

@Ödenburger [Hu/At]: tegnap a fél napom szabad perceit ezzel töltöttem, végigolvastam, tetszik :)
Bár a politikához vajmi keveset értek, biztos van aki jól meg tudná cáfolni az egészet.
Kívácsian várom a következő 180 évet, hadd lám igaza lesz-e a cikknek :)

Muscari 2014.09.25. 15:08:18

@diggerdriver: en csak annyit tudok, hogy a ferjecskem Note 3-ja tudja a 4G-t, mar ahol van lefedettseg. Ott szaguld a net, de tenyleg.
Nem hiszem, hogy kulon kene ra elofizetni vagy ilyesmi, ha a telefon tudja, akkor muxik, ha nem akkor nem.
De en nem vagyok egy nagy szakerto, ez csak sajat tapasztalat.

LittleG (uk) 2014.09.25. 15:12:30

@Sesamelmo (Q): el kellett olvassam a második mondatot, hogy ne azt silabizáljam, milyen levesekről is van szó :)

blackhairlady 2014.09.25. 15:14:27

@Babette.: Lehet azonnal torolned a FB oldaladat, es remalmaid lennenek:)))))

Herr Géza 2014.09.25. 15:34:46

@Rita D.: Van még másik tök jó is: www.immonet.de/

A speckóbb keresési kritériumokat a föoldalon az "Erweiterte Suche" alatt lehet beadni...

Muscari 2014.09.25. 15:36:16

Ez volt az első poszt, amit atgorgettem, de ez nem a HA hibaja. Egyszerűen nem akarok Németországba menni, attól még másnak biztosan nagyon informativ.

Tetszik az elgondolás, ez nagyon hasznos lehet a jövőbeni hataratkeloknek.

2014.09.25. 15:36:17

@Muscari: @LittleG.:

Hat, majd kiderul, mit hoz a jovo. En a magam reszerol meg bizom abban, hogy a magyar politikai elit latja, hogy az EU-tagsag nelkul Magyarorszag gazdasaga behalna, es ennek kovetkezmenyekent oket is elsoporne a nepharag. Ami az EU-t illeti, azt pedig ugyanugy politikusok vezetik, akik ugyanugy csalnak, lopnak es hazudnak, es csak a szavazat a fontos nekik, igy amig az Orban csak itthon vivja a szabadsagharcat, kint meg jogyereket jatszik, es nem lep ra senkinek a labujjara, legfeljebb neha hisztizik egyet, addig nem lesz gond.

Az utobbi idoben egyre inkabb azt erzem, hogy azt kellene vegre eszrevenni, hogy barmennyire is szeretunk ebben elni, Brusszel nem Moszkva. Jo lecke volt nekik az, amikor anno kemenykedtek az osztrakokkal egy kort a Haider miatt, es semmire nem jutottak. Es a jelenlegi gazdasagi es politikai helyzetben nem is igen engedhetik meg maguknak a kemenykedest, plane nem egy olyan orszaggal kapcsolatosan, ahol ugy tunik, ha nem is meredeken, de azert elkezdett novekedni a gazdasag. Es az EU sokkal inkabb a penzrol a kozos gazdasagrol szol, es kevesbe az elvekrol, az sokkal inkabb a rizsa resze a dolognak. Jol mutatja az, hogy sem a norveg-magyar vitaba nem szolnak bele, de pl. az EP-ben is siman leszavaztak a zoldeknek es a liberalisoknak azt a javaslatat, hogy tartsanak vitanapot a magyar demokraciarol. Es a szocialistak is leszavaztak, nem csak a neppartiak. A Martin Schultz meg nyugodtan irogathat, amit akar a Twitteren, mert o is pont olyan politikus, mint az Orban, aki mar a kovetkezo EP elnoksegre gyur, es egy Orban miatt nem fogja osszerugni a port a Nepparttal.

Szvsz egyelore nem lesz semmi a Magyarorszag sokak altal vagyott EU-s megregulazasabol. Ami meg a magyar helyzetet illeti, mar most is sok minden megvan a Bede cikkbol: szetszakado tarsadalom, gazdagabb gazdagok, szegenyebb szegenyek, privilegizalt politikai elit, stb. De vegulis az olaszok is tuleltek Berlusconi-t, o sem volt jobb semmivel Orbannal...

2014.09.25. 15:40:56

OFF

Ezt meg kell osztanom, mert tudom, hogy van itt mas is, aki ertekeli:

25 Facts Even Trekkies Probably Didn't Know About Star Trek
diply.com/trendyjoe/star-trek-facts/35673
:)

ON

Herr Géza 2014.09.25. 15:41:08

"Az alapszabály az, hogy azon gyermekek után igényelhetünk családi pótlékot, akik Németországban (vagy egy EU-tagállamban) laknak, vagy ott tartózkodnak."

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha a gyerek a szüleivel itt él, akkor jár a teljes családi pótlék (jelenleg egy gyerekre 184.- €), ha a gyerek otthon marad és otthon jár a csp., akkor itt a különbözetre vagy jogosult. (Egy gyerekre otthon 12.200 Ft= ca. 40.- €, tehát itt kapsz akkor még 144.- eurót)

2014.09.25. 15:42:12

@Ödenburger [Hu/At]: Tegnap már elolvastam, pont linkelte valaki. Szomorú dolgok ezek. De legalább tudom, hogy nemhiába tanulok és akarok kimenni máshova élni.

Rita D. 2014.09.25. 15:43:52

@Herr Géza: Köszi! Remélem mostanában nem kell lakást keresnünk. De ez ha változik legalább lesz más opció is! :)

2014.09.25. 15:45:04

@fhdgy: Hogy csak hülyülök.

2014.09.25. 15:48:40

@Babette.: Igen, szerintem is. A gazdag politikusok bankszámlája még tovább fog hízni, ahogy a holdudvaré is. Én ehhez viszont nem szeretnék már többet asszisztálni, mert már idén lesz a nyolcadik éve, hogy dolgozom. Elég volt ebből a rendszerből.

2014.09.25. 15:49:39

@Babette.: Aham. Jó kis bbq szósszal.

2014.09.25. 15:50:17

@tanato: Ő is csak kiment rétinégernek. Nemhogy itthon dolgozna nettó 80-120 ezerért.

2014.09.25. 15:51:57

@qkuc: Ne szomoríts el. Pedig olyan jó ötletnek tűnt. Lehet, hogy a mesteremmé fogadom, és kitanulom tőle a szakmáját.

2014.09.25. 15:53:17

@pappito: Ez egy nagyon jó kérdés. Engem is érdekel.

2014.09.25. 15:53:54

@puhacica: Azért ne túlozzunk, nem szoktam a 600 kommentből 300-at én írni. Keversz az albán Jani haverjával. :D

2014.09.25. 15:55:12

@Mr Long (UK): Jaj, olyan rossz vagy. :D

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 15:57:39

@Philosoraptor:
"Ma kezdem az első munkanapom. :D"

Eredményes volt, csak így tovább!
=eldöntöttem, maradok. Jó nekem a 80 ezer nettó is, meg az öröm, hogy egyáltalán felvettek, itt a sok boldog és elégedett ember aaaannyi pluszt ad érzelmileg, hogy azt semmi pénzért nem adom fel.
Nomeg úgyis hanyatlik a nyugat, az csak mese habbal, hogy lehetséges boldogulni. Ezt itthonról pontosan tudom-látom, a kényelmes kis fotöjömbulll.
(ja, és személyes élményem is lett nemrég: a tavalyi távfűtés-elszámoláskor 30 ezret kellett fizetnünk. Majd jött a következő fűtési szezon, rezsicsöntéssel, így idén 49 ezres elszámolószámlánk "született" (benne egy bő 7 ezres hidegvízszolgáltatási tétellel is = úgy tűnik, 1 adott hónapban a vízmű is adott hideg vizet, meg a távhő-cég is...). Mi ez, ha nem óóóóriási fejlődés?? Naugye,hogyérdemesmaradni!!!)
:DD

SzZoole 2014.09.25. 15:57:49

@Philosoraptor: csak 8 evet huztal le eddig.en 20-at huztam le,mire magamhoz tertem,hogy ez igy tovabb nem lesz jo,de van aki meg tobbet huzott le.
Akkor most mar ideje elhuznod otthonrol,kisfiam:)))))))))
Itt mindig szukseg van az ugyeskismosogatofiukra:))))))
(Csak vicc volt)

qkuc 2014.09.25. 16:02:03

@Philosoraptor: Nem állt szándékomban, :). De te egy sokkal jobbfej embernek tűnsz (:D) és reálisan tudod tolmácsolni a nem narancs szemüveges itthonika aktuális véleményét, helyzetét.

2014.09.25. 16:06:52

@macamuca [IHUN]: Persze, hogy érdemes maradni. Mint amilyen bölcsen már megfejtették itt sokan (digger szokta hangoztatni néha), ha van pénzed, akkor Mo. tud lenni egy nagyon jó hely is. Csak sajnos a többségnek nincsen pénze, és nem biztos, hogy a saját hibájából. Angoltanárom egyik tanítványa mesélte, hogy ment állásinterjúra a NAGY magyar repülőtérre (azt gondolná az ember, hogy egy ilyen szintű, nívós cég azért képvisel valamit), aztán kiderült, hogy hiába beszéli az angolt, ott neki nettó 80 ezret ajánlottak. Nem tudom, hogy elvállalta-e, de azért valahol ez borzasztó. Tud nyelvet, nyilván van tapasztalata ügyfélkezeléssel kapcsolatban is, mégis csak ennyit óhajtanak neki adni, és még gondolom, neki kell hajlongania.....

2014.09.25. 16:11:03

@Zoole[uk]: Szeretnék a szakmámban majd elhelyezkedni (mégis csak abban van tapasztalatom), aztán meg elkezdeni a cukrász iskolát. De előtte még tőkét kell szereznem, hogy kimehessek az angolokhoz csicskának. szóval előtte kénytelen leszek elmenni a hollandokhoz munkaközvetítő által. De ha mondjuk lehúzok egy fél évet ott, akkor mondjuk már lesz elég tőkém (kb. 5 ezer fontom), amivel azért nem fogok éhen halni az első hónap után, ha ne adj isten, nem találnék munkát. De nem tartom magam elveszett embernek, beszari se vagyok, menni fog minden normálisan.

2014.09.25. 16:12:35

@qkuc: Van egy pár elvetemült egyén, de azért a többség aki jelenleg itthon van, és itt is jelen van, látja, hogy közelegnek azok a csúnya felhők.

puhacica 2014.09.25. 16:25:27

@Philosoraptor: értsétek már, mit akarok mondani!!! :D

2014.09.25. 16:30:39

@diggerdriver: Bolti eladó, azon belül élelmiszer- és vegyiáru. Mo.-n is eltudok vele helyezkedni "szinte" bármikor, persze szutyok fizetésért. Ma is voltam két állásinterjún, az átlagot ajánlották. :(

Alapvetően az a probléma szerintem, hogy ma már bárkit felvesznek eladónak, pedig nem mindenki tud jól bánni az emberekkel, és nem mindenki tud konfliktust kezelni sem. Régen egy nívós szakma volt, manapság már boldog-boldogtalant felvesznek és alkalmaznak, nem csodálom, hogy nagyon sokan szidják a bolti eladókat. Némelyiket van is miért, ezt én is tapasztalom, amikor a másik oldalon vagyok.

Az alamizsnabér meg visszavezethető az iszonyú adóprésre. Valami jól képzett, okos ember elmondhatná nekem, hogy pl. bruttó 170 ezerből hogyan lesz nettó 120 ezer, és ez miért jó bárkinek is, az államon kívül. De ha már 120-at keresel, akkor nagyon jónak mondhatod magadat. Tudtommal csak az aldiban kereshetsz 140 körül tisztán, máshol a minimálbér adják meg. Esetleg még 1-2 maszek talán megfizet, de azt meg tudjuk, hogy milyenek tudnak lenni...

2014.09.25. 16:31:42

@puhacica: Nekem az jött le, hogy ne írjak, mert nem tartozik a témához. Vagy nem ezt írtad? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 16:34:29

@Philosoraptor:
Ahhoz bizony jó nyelvtudás kell.
Néhány hónapja jött ki ide egy magyar srác akinek segítettem.
Hamar talált bolti eladó állást egy festékbolt hálózatnál.
Viszont jól beszél angolul.

SzZoole 2014.09.25. 16:38:27

@Philosoraptor: ne szivd mellre,csak viccbol irtam:)))
A cukrasz iskolat,jobb ha otthon csinalod meg,ott rendes alapokat kapsz,itt ugyan is hiany van a jol kepzett cukraszokbol.Tapasztalat.
ha szukseged van segitsegre,tudok egy nagyon jo fejvadaszt aki profi es ha tenyleg jo vagy a szakmaban,rovid ido alatt talal neked munkat,joval £10/ora kezdo fizetesert.Egy profi cukrasz fizetese £14-16/ora.De ehez nagyon sok tapasztalat kell.

2014.09.25. 16:38:39

@diggerdriver: Tudom, és kib@szottul kell vágni ám a szakmai angolt is. Ami nálam mondjuk elsősorban a nagyon nagy szókincsben merül ki.

SzZoole 2014.09.25. 16:43:07

@Philosoraptor: itt a mi varosunkba az Aldinal folyamatosan keresnek embert £8-9/ora kezdo fizetesert,egy csomo benefitel.
Diggernek igaza van,ehez jo nyelvtudas kell.

2014.09.25. 16:44:48

@Zoole[uk]: "A cukrasz iskolat,jobb ha otthon csinalod meg,ott rendes alapokat kapsz."

Ezt szvsz nem látod jól. Nálam sokkal tapasztaltabb és idősebb emberek is azt mondják, hogy magyar szakács és cukrász oktatás katasztrófa, még mindig le vannak ragadva a 30 évvel ezelőtti dogmáknál. Miközben a világ már elment mellettük rég, sőt állandóan változik, és mindig fejlesztened kell a tudásodat. Én azért nem adok 300 ezret (nincs is miből), hogy olyan tudást szerezzek, amivel egy nívós helyen körberöhögnek, vagy szánakozó pillantásokat kapjak. Volt egy nagyon jó sztori egy szakácsról, aki kiment külföldre, és ugye a világszínvonalú magyar oktatásból merített tudásával akart érvényesülni. Aztán kiderült, hogy kb. semmit sem tanítottak meg neki. Van pl. a hollandi mártás, és kiderült, hogy abból is van több fajta. Ezt neki pl. nem tanították meg. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Vagy egy frissen végzett szakács az étteremben lát először halat. Nagyon szar a magyar képzés, ezen nincs mit szépíteni. Ha sikeres cukrász v. szakács vagy, azt nem a magyar oktatásnak köszönheted...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 16:45:31

@Philosoraptor:
Ok. Tudod hogy soha nem sürgettelek.
Neked kell tudni mikor vagy készen.
Ha tudok segítek mindenben.

puhacica 2014.09.25. 16:46:17

@diggerdriver: @Philosoraptor: ma már leginkább semmit se akarok mondani. :) reggel még azt szerettem volna elrebegni, hogy ha elindul ez a sorozat, akkor szuper lenne, ha nagyrészt az adott országról és specifikumairól lenne szó a kommentekben - de csak és kizárólag ezekre az infós posztokra értettem ezt. nem mondtam, hogy senki nem beszéljen másról és tilos egyéb témákat felhozni, de lássuk be, aki menni akar és érdeklik ezek az információk, nem valószínű, hogy több száz kommentet végig akar guberálni, mint ahogy ez eddig is volt. én szívesen töltöm itt az időmet, jó a társaság, de ezeknél a bejegyzéseknél fog összegyűlni a hasznos infó, ezért szerintem jó lenne "tisztán tartani" őket. írták már mások itt korábban és HÁ is reagált rá, de a legjobb tényleg az lenne, ha külön fülön lennének ezek a posztok. mindenesetre, így vagy úgy, nagyon jó ez a kezdeményezés, örülök neki és senkit nem akartam korlátozni a beszélgethetnékjében.

Herr Géza 2014.09.25. 16:47:21

"Internet+telefon+tv: csak határozott idejű (min. két éves) szerződés van (kivéve pár nagyon rossz minőséggel működő szolgáltatónál), viszont a bekötés tempója villámgyors (napok), és a szolgáltatás működik."

Ez is régi infó, van határozatlan idejü szerzödés most már a legtöbb szolgáltatónál, de akkor értelemszerüen magasabb a havi tarifa és/vagy a szükséges hardvert nem kapod meg pl. ingyen, hanem fizetni kell azért is.
A bekötés tempója csak kivételes esetben nagyon gyors, minimum két hét - egy hónappal még akkor is számolni kell, ha egyébként az elözö tulajnak volt netje, de lemondta vagy "magával vitte".
Igen a szolgáltatás müködik: NÉHA jól, de a sebesség legtöbbször csak a mesében annyi, mint amit eladtak neked. (ezért is van minden szerödésben az, hogy pl. "akár 6.000 kB/s-ig" . Ha nincs meg tartósan legalább a hirdetett tempó 2/3-a, akkor jogosan reklamálhatsz és kapsz díjcsökkentést, ill. a fix hüségidös szerzödést következmény nélkül fel is mondhatod. Viszont gyakran kell hozzá legalább egy levél erejéig egy ügyvéd....
Általánosan elmondható, hogy a kábeles társaságok (Kabel Deutschland, Kabel BW, stb.) müszakilag magasabb színvonalat szolgáltatnak, ha pedig nyomhatok negatív reklámot is, akkor a Telekom-ot lehetöleg kerüljétek... Ha nincs velük gond, akkor ok, de bármi probléma esetén a legtehetetlenebb banda. Ráadásul a drágábbak közül.
(Internetes tapasztalataimról csak annyit, hogy jó néhány kör szívás után most úgy vettünk telket, hogy nekem az volt az egyik fö szempont, hogy melyik cég és milyen sebességet tud szolgáltatni...)
Azt is tudni kell, hogy itt hamarabb indult ugyan az ürkorszak, de a késöbb kezdö országok (így M.o. is ) lényegesen elörébb járnak a vállalható sebességü lefedettség területén föleg a nagyvárosoktól távolabbi területeken. A "büdöskapitalista mammutcégek" értelemszerüen a városokra koncentráltak a fejlesztéssel, így most már kormányprogram írja elö nekik a vidéki hálózat turbósítását, konkrétan megszabott határidökkel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 16:48:04

@Philosoraptor:
Én tudok olyan gazdasszonyképzö iskoláról ahol a tanulók nem láttak csirkét.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 16:51:07

@puhacica:
Na de ezekhez csak az tud hozzászólni aki ott él.
Akkor mi amikor ilyen poszt van vonuljunk vissza és hallgassunk mélyen?

SzZoole 2014.09.25. 16:51:34

@Philosoraptor: Nem en vagyok a cukrasz,hanem a nejem.O meg '89-ben kezdte otthon,akkor meg jo volt,most valoban nem tudom,hogy otthon milyen,de a tudas az evek mullasaval ragad rad nem az iskolaban,ott tenyleg csak az alapokat tanitjak meg.
de Te tudod...

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 16:54:45

@Philosoraptor:
Friss történés, állás+bér-ügyben:
kb negyedórája hívtak fel az egyik helyről, ahova jelentkeztem-regeltem.
Az egyik szakmám (gyakorlattal együtt=nem kezdő vagyok/lennék) kapcsán keresnek-felvennének, bruttó 118 ezer ft.-os bérrel. 2 műszak (de.-du.), így műszakpótlék nincs (az ugye csak éjszakára kötelező, ott 30 %).
Namost annak a nettója 77.290 ft....
Még pár hónapig élhetek a gyerek után járó adókedvezménnyel, azzal együtt 5 hónapon át 87.290 ft.-ot keresnék, utána a 77.290 ft. maradna.
Kéretik tippelni: elfogadtam, vagy nem a kínált lehetőséget?
(ja, és megtudtam, hogy majd megtudom, hogy mik is a lehetőségek most a munkaerőpiacon, máshol is ez van. Mondtam, tudom. Válasz: akkor jó.....)

berkalkulator.calculon.info/berkalkulator.php

Sesamelmo (Q) 2014.09.25. 17:01:01

@LittleG (uk): @Babette.: @blackhair-lady: majd használok szorgosan ékezeteket. :)))))))) így: exmalévos.

2014.09.25. 17:04:30

@diggerdriver: Köszönöm szépen. Jól esik nagyon. :)

Katuskol 2014.09.25. 17:06:49

@puhacica: a kulfolremennek.hu-n is van már pár ilyen cikk.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 17:07:03

@puhacica:
Kivitelezhetetlen, hogy egy információs posztnál a kommentek zöme (=tehát nem mind!) adott országról+tudnivalókról=infókról szóljanak.
Egyszerűen nincs annyi kommentelő adott országból.
Most No. kapcsán 10-20 ember tud írni valamit (megerősítést, cáfolatot, kiegészítést, pontosítást), egy részük le is írja, de nem részletekben, hanem 1-2 kommentben.
Namost ez kb 20-40 komment maximum.
Ez a kommentszám itt nem nagyon jellemző...
Ráadásul nem is feltétlenül a kommentfolyam elején vannak, kezdésként, hiszen aki estefelé néz be, az majd akkor szól hozzá, akár fontos infóval.

Tehát vagy nagyon kevés komment, és nincs irreleváns hozzászólás, vagy a lényeges infókat tartalmazó írások a többi között ""bújkálnak"".
Akinek fontos X ország+infói, annak érjen már meg annyit a dolog, hogy a poszton kívül (amit folyamtosan korrigál HÁ, a kapott visszajelzések alapján!) átgörgeti a kommenteket is. Ha ez 200-400 körüli kommentszámot jelent, akkor kb 1-2 óra alatt átnézhető. Ha nincs erre ideje, akkor beéri a poszt infóival (melyek a kommentek tartalma alapján frissül).

2014.09.25. 17:07:08

@puhacica: Ez már jóval azelőtt így volt, mielőtt bárkiben is felmerült volna, hogy válasszuk szét az offot és az on-t. Nekem például a prohardveres megoldás bejön, ha offolni akarsz, akkor szürkébe rakja a szövegedet. Nem tudom, hogy a blog.hu motorja tud-e ilyesmit. A pontozásos rendszerrel nem értek egyet, az szubjektív, és ebből kifolyólag nem túl fair a többiekkel szemben. Merthogy az is volt már bedobva ötletként.

2014.09.25. 17:07:53

@diggerdriver: Gyönyörű, mondhatom. :D

2014.09.25. 17:08:37

@Zoole[uk]: Szar alapra nem lehet házat építeni, ezt mindannyian tudjuk. :P

Mr Long 2014.09.25. 17:10:35

@Philosoraptor: Bocs, lehet akkor felreertettem valamit a programjukbol :P

Herr Géza 2014.09.25. 17:17:23

Warmmiete vs. Kaltmiete vs. Nebenkosten.

Ebböl a "hideg bérleti díj" az egyetlen kb. egzakt fogalom. Meztelen bérleti díj, erre jönni fog egy csomó egyéb tétel. Pl. a Nebenkosten (mellékköltségek), amik jellemzöen átalányként értendök. Havi fix elöre, a következö évben tételes elszámolás alapján járhat valamennyi vissza, ill. lehet, hogy még fizetni kell rá. Ilyeneket tartalmazhat, hogy szemétdíj, gondnok, közös helységek takarítása, alapbiztosítás a lakásra, kéményseprö, ingatlanadó-hányad, stb. Ezzel a lakás bérbeadójának évente utólag tételesen el kell számolnia. A "meleg bérleti díj" már sokkal gumibb fogalom, benne van a fütés, ha a lakás fütése egyedileg nem mérhetö. Ilyesmi leggyakrabban akkor fordulhat elö, ha csak szobát bérel az ember (ilyenkor az áram is benne van), vagy ha ún. Einliegerwohnung-ról (ELW) van szó. Ez azt jelenti, hogy a polgár úgy épít családi házat, hogy azon belül kialakít egy többé-kevésbé külön bejárattal kialakított önálló lakást. Ilyenkor nem mindig van szeparált fütés/árammérése a lakásnak. Fizetsz egy fix összeget, de a balhé programozva van: miért fürdesz/mosol/mosogatsz naponta-hetente x-szer, ha égve felejted a villanyt, már dráma van, szóval ez lehetöség szerint "no go" legyen. Bármily szimpik vagytok oda-vissza a bérbeadóval, fél év múlva garantált a háború...

2014.09.25. 17:18:47

@macamuca [IHUN]: Engem is mindig mindenki ezzel riogat. Annyi előnyöm van, hogy pesti vagyok, és még fiatal. Így tudok ugrálni. Aki viszont már 30 v. 40 körül van, annak nem szabad ilyesmit csinálnia, mert könnyen ráfázhat. Ha vidéken él az ember, akkor meg nem sok választása van. Gyár, esetleg kisebb cégek. Nem tudsz hova ugrálni, és keresni a jobbat.

SzZoole 2014.09.25. 17:34:21

@Philosoraptor: jo akkor bocsanat,Te biztos jobban tudod....
Akkor a nejem is a szar alapokbol a szar tudasaval egy evek ota szarul mukodo,szarbol keszitett szarokat arul szar fizetesert...Tudod mit segitsen az neked aki .....

Herr Géza 2014.09.25. 17:35:15

Adókedvezmény gyerekre: itt családi adózás van, férj-feleség összes jövedelme egy kalapba, majd abból adózol az adókategóriád szerint, és a közös fazékból számolják le a kedvezményeket is, amiböl ca. ezer féle létezik. Így nagyon könnyen látszik, hogy ugyanannyi bruttó esetén sincs szinte két ember (család), akinek fillérre ugyanannyi lenne a nettója. Ezért is gyanús rögtön, ha itt valaki pl. álláshirdetés esetén nettó fizut ajánlgat... Fogalma sem lehet róla, hogy nálad milyen kedvezmények érvényesíthetök, honnan tudná akkor a nettódat..
A gyerekekre van ú.n. "Kinderfreibetrag" (adóalapcsökkentö kedvezmény), azonban tudni kell, hogy azt elszámolják a Kindergelddel, azaz vagy az egyik, vagy a másik. Az adóhivatal automatikusan (!!, vö. M.o.- nincs ám 89678. számú DIN A3-as nyomtatvány az igényléséhez...) a számodra kedvezöbb verzió szerint számol, de tudni kell, hogy csak a magas jövedelmi kategóriáknál fordulhat elö, hogy az így elért nettó adócsökkenés magasabb, mint a Kindergeld. Ergo: a legtöbb embörnek ez nem téma.

2014.09.25. 17:43:27

@Zoole[uk]: Senki sem mondta, hogy a feleségednek szar alapjai vannak, hátrébb az agyarakkal. Csak annyit írtam, nem adok ki több százezret olyan tudásért, ami elavult. Ha ez neked nem tetszik, akkor így jártunk. Csak nekem ne kelljen már rosszul éreznem magamat, mert nem értek egyet veled. Bocs. :)

SzZoole 2014.09.25. 17:52:52

@Philosoraptor: Te nem erted mit irtam,az iskolaban,csak az alapokat tanulod meg.A tudas az az evek multaval kerul hozzad a tapasztalotokbol,azt nem az iskolaban tanitjak.Akarmilyen neves,modern iskolaba fogsz menni.ott is az alapoktol fogjak kezdeni a tanitast.

2014.09.25. 18:03:18

@Zoole[uk]: Igen, azért ezt eddig is tudtam. Még mindig azon van a hangsúly, hogy a magyar képzés alapjai elavultak... Mindegy, én nem akarlak meggyőzni, szóval te se akarj. Ha lenne pénzem, akkor se mennék egyik papírgyártó iskolába se.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 18:10:32

@Philosoraptor: @Zoole[uk]:
Amit a Zoli mond, abban igaza van. Sajnos keves lehetosegem van irni, de mar a vallalkozasoknal is szeretnem volna kozbeszolni.

2014.09.25. 18:11:57

Van egy nagyon specifikus kerdesem nemet csaladi potlekkal kapcsolatban - konnyen lehet hogy senki nem tud valaszolni, de hatha. Ha a szulok eredetileg hazasok es Nemetorszagban elnek, aztan elvalnak, egyik szulo kulfoldre koltozik es mar nem szamit nemetorszagi lakosnak adofizetes szempontjabol, a gyerekek pedig Nemetorszagban maradnak a masik szulovel, akkor lehet az hogy csak a Nemetorszagban maradt szulo kap a gyerekek utan csaladi potlekot es ez csak a fele lesz annak amit addig a ket szulo egyuttesen kapott a gyerekek utan? Tehat eredetileg mindket szulo kapott x osszeget kulon-kulon, mivel elvaltak es mindketten nemetorszagi illetoseguek voltak adofizetes szempontjabol. De miutan az egyik szulo elkoltozik, csak a Nemetorszagban maradt szulo kap tovabbra is penzt, tehat a gyerekek utan osszesen fele annyi penz jar a csaladnak mivel az egyik szulo lelepett. Elnezest ha bonyolultan adom elo, de nagyon halas lennek ha jelentkezne valaki akinek ezzel kapcsolatban van tapasztalata. Elore is koszonom a segitseget.

SzZoole 2014.09.25. 18:14:04

@Philosoraptor: ha ram halgatsz akkor azt csinalsz amit akarsz...
lehet,hogy lett volna 1-2 hasznos informaciom amivel mehettel volna valamire.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 18:14:05

@Philosoraptor:
Viszont bolti eladokra szukseg van a UK-ban. Jo eselyed van elhelyezkedni. Tudok tobb magyart Lidlben, Asdaban, Primarkban, Aldiban stb...
Hajra!

Giddy Lamb 2014.09.25. 18:16:15

@Philosoraptor: @Zoole[uk]: Mindkettőtöknek van igazsága nyilván, de azér nem árt, ha a kölyökkutya hallgat az öregebbre, legalábbis az állatvilágba ez a bevált, jól működő gyakorlat:)))
Javaslom előbb végezd el a bölcsészkart, úgy több esélyed van, hogy jó helyre felvegyenek cukrásznak. Ha ez sem tetszik, legalább ne próbáld meg elb@szni a jóindulatát annak, aki önzetlenül segíteni akar és még képben is van...

www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20130705-bolcseszekbol-lesznek-a-legjobb-cukraszok-cukraszkepzes-cake-shop-macaron-cupcake-desszert.html

program készítő 2014.09.25. 18:16:16

Kint élni vagy kint dolgozni?-nem mindegy.Itt Dönerlandban a minimáiisért is kaphatsz albérletet(125 eur),ha dolgozol a bevándorlóknak.A kétkedőknek be tudom mutatni a bejelentést.Persze ez is csak bujtatott feketemunka,és a fizetés sem biztos,Jelenleg csak befektetőket keresek egy gyárhoz,de amit látok az nem szédít meg,inkább dolgoznék a megtervezett gyáramban,Otthon.Igen ki lehet jönni dolgozni 500 ft-tal is ,de akkor valakinek állnia kell a költségeket.(tankolás 50 eur,autohop--60 eur.és az egy hétig tartás étkezési költség,cigaretta,stb),többet költesz el mint amit az új dolgozó előlegben megkap (50 eur) egy hétre.Tanulmányozom a kinti életet az átlagember szempontjából--de még nincs készen.

DieNanny CH 2014.09.25. 18:18:19

@Simon Hasonmasa (Roch):

Emlékszem, mielőtt Mo-ra került volna az Aldi, Bécs tele volt magyar gyakornokokkal (mármint a Hofer).
Már a boltajtóban ki volt téve, hogy elnézést kérnek a lassúságért, sok tanulójuk van.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 18:18:43

@Philosoraptor:
Viszont bolti eladokra szukseg van a UK-ban. Jo eselyed van elhelyezkedni. Tudok tobb magyart Lidlben, Asdaban, Primarkban, Aldiban stb...
Hajra!

SzZoole 2014.09.25. 18:20:15

@Simon Hasonmasa (Roch): hagyd,biztos jobban tudja.Az en 6 evem kulfoldon az semmi az O tapasztalatihoz kepest,altalaban az ilyenek mennek vissza logo orral es hangosan hirdetve,hogy nyugaton minden szar.

DieNanny CH 2014.09.25. 18:21:41

@Zoole[uk]:

Nem lehet, hogy a mostani iskolában még a '89-es tananyagot adják? Mert akkor igaza van mindkettőtöknek.
A te nejed annak idején jól megtanulta az akkori magas színvonalat.
Most pedig aki tanulni akar, annak külföldre érdemes menni, mert Mo-on a színvonal nem fejlődött annyira, mint a többi országban.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 18:24:14

Elnezest a duplazasart, botranyos itt a 3G (ez Diggernek:)))

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 18:31:03

@Zoole[uk]:
Igaz, ha star fozosmusorokhoz hasonlitjuk az otthoni cuktasz/szakacs kepzest akkor le vagyunk maradva. Az is igaz, hogy kb 20-30 eve nem igazan tud megujulni. Ugyan az a diszites, forma, koret. Viszont azokkal az alapokkal az egesz vilagban megalljak a magyar szakacsok/cuktaszok a helyuket.

M. Péter 2014.09.25. 18:32:56

@házelőtthinta: A brit átlag- vagy médiánfizetés is magasabb a németországinál. London több mint kétszer olyan nagy, mint Berlin.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 18:33:34

@Katuskol:
jó tipp, köszi :)

Nézegettem-olvasgattam, ez pld mellbevágó volt:
"A kutatás során kiderült, a kint letelepedők több mint fele felsőfokú, illetve posztgraduális végzettséggel rendelkezik, míg 8 általánost, vagy kevesebbet alig 1%-uk fejezett csak be."
kulfoldremennek.hu/munka/51-mit-csinalunk-angliaban

SzZoole 2014.09.25. 18:33:34

@DieNanny [SZ,CH]: figyelj,fogalmam sincs,hogy Mo. most mit tanitanak,de mint irtam,akarmilyen puccos,flancos jo nevu kulfoldi iskolaba fog menni,ott is ugyan ugy fogjak meg tanitani ,hogy,hogy fogja meg a kest,hogy tudjon egyenesen vagni vele vagy hogy hogyan fogja a keno kest amivel egyenletesen,egyforma vastagsagban vigye fel a kremet a tortara.Erted,az alapok mindehol ugyan azok.

2014.09.25. 18:38:34

@M. Péter: Igy van, plusz Nemetorszagon belul Berlin kimondottan olcsonak szamit, annak ellenere hogy a fovaros. Igy Berlint Londonnal osszehasonlitani nem igazan informativ. De meg a 'nagyon draga' Munchen is sokkal olcsobb mint London.

SzZoole 2014.09.25. 18:50:09

@Giddy Lamb: hagyd,ezeknek a mai fiataloknak meg bolcsesz karra sem kell jarni,ugyanis oriasi tapasztalat birtokaban jonnek a vilagra,igy probalj Meg segiteni valakinek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 18:51:01

@Philosoraptor: hogyan tervezed összegyűjteni a képzés árát?

Muscari 2014.09.25. 18:55:10

@Ödenburger [Hu/At]: a legnagyobb baj az, hogy szerintem nem lesz semmi Magyarország Európához történő felzarkozasabol :-(

eagles 2014.09.25. 19:05:47

@Ödenburger [Hu/At]:

Fölösleges álmodozni. Orbán, és Merkel kötött egy egyezséget. Amíg Orbán 3% alatt tartja a költségvetési hiányt, addig az EU nem pofázik bele abba, mit csinál. Ennyi.

2014.09.25. 19:11:36

@Zoole[uk]: Nem akarok senkinek sem rosszat, azt meg majd én eldöntöm, hogy én mit akarok, és ezt illene tiszteletben tartani, nem pedig kioktatni a másikat.

**mimi** 2014.09.25. 19:12:41

@macamuca [IHUN]:
kapják be...de sajnos ez van :(

@Philosoraptor:
te ma nagyondenagyon hinta vagy :))))))

2014.09.25. 19:14:46

@Simon Hasonmasa (Roch): Mindenhol szükség van bolti eladókra, bizony, még itt Agyarországban is. Nagy a fluktuáció, kevés a fizu. Legalábbis itthon. Örülök neki, hogy kint is keresnek, de ettől függetlenül nem a bolti eladó szakmából szeretnék nyugdíjba menni, hanem a saját bizniszemből. :)

SzZoole 2014.09.25. 19:18:21

@Philosoraptor: mar irtam,tolem azt csinalsz amit akarsz.
Nem ki oktattalak,hanem probaltam tanacsot,segitseget adni,ugyanis van nemi tapasztalatom.Es ez a blog errol szol.

2014.09.25. 19:21:17

@Giddy Lamb: "Mindkettőtöknek van igazsága nyilván, de azér nem árt, ha a kölyökkutya hallgat az öregebbre, legalábbis az állatvilágba ez a bevált, jól működő gyakorlat:)))"

Képes vagyok az önálló döntésre, természetesen mindenkit meghallgatok, csak nem kell átesni a ló túloldalára.

"Javaslom előbb végezd el a bölcsészkart, úgy több esélyed van, hogy jó helyre felvegyenek cukrásznak. Ha ez sem tetszik, legalább ne próbáld meg elb@szni a jóindulatát annak, aki önzetlenül segíteni akar és még képben is van..."

Javaslom, hogy egy buta origós cikkből ne vonj le hatalmas, egyetemes igazságokat. Nem akarok Mo.-n cukrászként dolgozni, a bölcsészkar meg nálam alapból felejtős, én időpazarlásnak tartom, nem profitálnék belőle semmit. Ha valakinek az a jóindulat elbaszása, hogy nem értenek egyet vele, akkor ne járjon fórumra, és megkímél a kamu hisztitől. Mert ha visszaolvasol, nem írtam semmi sértőt, most mégis én vagyok a gonosz. :)

Lunacica 2014.09.25. 19:23:00

@Philosoraptor: figyelj, ha lattal mar olyat aki hallott valakirol,hogy a magyar cukrasz/szakacs oktatas milyen rossz akkor szerintem jobb ha nem nyilvanitasz velemenyt.nem tudom hany eves vagy,de szerintem az a tankonyv sem sokkal ujabb alapokra epul amibol te tanultad a szatocskodast.
amit en tanultam 1989-1992 -ig azt egy 1958! -ban kiadott tankonyv alapjan tanitottak nekem. a mai napig halas vagyok az akkori tanaraimnak akik nem hagytak lustalkodni, asztalon konyokolni, nyafogni,hogy nem mosogatok. De! az osztalytarsaim kozott is voltak akik mosogatassal kezdtek es orultek,ha a cukrasz mellet megallhattak az elso evben. kitarto gyakorlassal,turelemmel es mindenkepp akarni teljesen mindegy hogy hany eves konyvbol tanulsz. a kremnek / piskotanak egyenesnek kell lenni, a piskotat nem szabad tulverni vagy lekeverni, tudni kell az eltolt dolgokat kijavitani, az iras szep legyen..... sorolhatnam az evtizedes aranyszabalyokat. ugyanez a tankonyv volt az alapja a mestervizsgamnak is 2003-ban. persze hozzajott az evek rutinja es tapasztalata,mert csak 5 ev utan lehetsz mester.
hozzank jott dolgozni pek aki lobogtatta a mesterlevelet,aztan kiderult,hogy nem tud egy egyszeru anyaghanyadot modositani.
egy szo mint szaz: en nagyon haragszom azokra akik leszoljak a cukrasz oktatast, a problema a fiatalokkal is van, ugyanis azt hiszik ez egy jo buli. van itt egy link,ajanlom olvasd el, mi a helyzet az itteni cukrasz/szakacs segedekkel, minden tiszteletem a lanye a sztoriban.
neverordinary.blog.hu/2013/11/03/nekem_ez_london_nagy_eszter_cukrasz
itt ahol en dolgozom,mikor idejottem,nem volt semmi. 3 eve kerestek a megfelelo embert. az elmult 4 evben letettem mar annyit az asztalra,hogy a vendegek folyton dicsernek,a fonokbacsi es a menedzser pedig mindenkinek buszkelkedik velem. ezt mind azokra a szar alapokra epitettem ,amit az elavult oktatasnak koszonhetek. az uzlet weboldalat is az en szar elavult tudasombol epitettek fel.
mehetsz a hollandokhoz kozvetitovel,ahol ha nem anyagozol nem fogod birni. de penzt nem fogsz gyujteni.

2014.09.25. 19:23:20

@Zoole[uk]: Ne fárasszál. Ha nem nyalom a feneked, akkor persze jön a hisztizés. Örülök neki, hogy neked van sok tapasztalatod, én viszont meg itt élek Mo.-n, és nem próbálom megmondani, hogy milyen az angol képzés, mert fogalmam sincsen róla.

Muscari 2014.09.25. 19:25:05

@macamuca [IHUN]: te csaj, ez nagyon durva... 77 ezer netto ket muszakban :-(

2014.09.25. 19:25:53

@Babette.: Sehogy, mert nem adok 300 ezret egy olyan képzésért, ami elavult tudást ad. Legalábbis én így látom.

2014.09.25. 19:26:48

@Zoole[uk]: Nem, te konkrétan számon kértél, mert te jobban tudod. Ez nem tanácsadás, hanem okoskodás.

2014.09.25. 19:30:29

@Lunacica: Tehát mert nektek más a véleményetek v. mert abban a rendszerben tanultatok, akkor egyetemes igazságot közöltök, és mindenki másnak meg száj alapállásba, mert úgysem tud semmit. Kicsit sarkítottam, de kb. ez a lényeg.

"mehetsz a hollandokhoz kozvetitovel,ahol ha nem anyagozol nem fogod birni. de penzt nem fogsz gyujteni."

Miért, a hollandoknál a munka úgy indul, hogy minden reggel egy joint? Vagy mire gondoljak?

**mimi** 2014.09.25. 19:31:52

@Muscari:
elolvastam én is a cikket...nagyon jó...tök elgondolkodtató..

SzZoole 2014.09.25. 19:35:54

@Philosoraptor: Te,mi van ma veled?
Eloszor fel hoztad a cukrasz szakmat amire en irtam neked,hogy abbol itt nagy hiany van.Erre Te irod,hogy,kosz de a sajat szakmadban szeretnel dolgozni,mi irjuk neked tobben is,hogy tobb aruhazba is keresnek eladokat,de erre Te josz,hogy a sajat bizniszedbol akarsz megelni,en tenyleg nem ertelek.
En okoskodok,meg hisztizek,ugyan mar ne legy nevetseges.

Lunacica 2014.09.25. 19:38:39

@Philosoraptor: nem a velemeny kulonbsegrol vagy a tudas hianyarol van szo,hanem arrol amit te allitasz,hogy nem fogsz elavult oktatasban reszt venni.
igen a hollandoknal ez a helyzet,remelem nem tapasztalod meg.
egyebkent pedig csak leirtam hogy mennyit er az evtizedes elavult oktatas.
sok sikert mindenhez.
itt befejezem,mert elerkezett az a pont amikor megallapitom,hogy fegyvertelenekkel nem lehet szellemi harcot vivni.
minden jot

Aye aye 2014.09.25. 19:41:39

@wuaaa [nor]: Engem kérdeztél, hogy van-e kérdésem Norvégiáról? Ne haragudj, akkor átsiklottam felette! Igazából rájöttem, hogy ha nem vagyok lusta keresgélni, akkor a neten mindenre megtalálom a választ, de nyilván a legegyszerűbb az lenne, ha direktben megkérdeznék egy helyit magyarul - úgyhogy ki foglak még használni biztos, ha nem gond :))
Most már csak a turbó norvég tanulás maradt, kb minden más megvan, február előtt viszont nem költözünk, azért én sem vagyok mazochista :))) Aztán lehet, hogy nyár lesz belőle, még meglátjuk - a főnököm is most talált meg egy új, ígéretes projekttel, lehet, hogy megsejtett valamit :))

2014.09.25. 19:41:58

@Zoole[uk]: Segítek, mert láthatóan sikerült elfelejtened, mit írtam a legelején, most meg megint hisztizel, teljesen alaptalanul. Még páran légyszíves zárjatok össze, és vessétek ki magatokból a rákos sejtet. Köszönöm. :D

"Szeretnék a szakmámban majd elhelyezkedni (mégis csak abban van tapasztalatom), aztán meg elkezdeni a cukrász iskolát. De előtte még tőkét kell szereznem, hogy kimehessek az angolokhoz csicskának. szóval előtte kénytelen leszek elmenni a hollandokhoz munkaközvetítő által. De ha mondjuk lehúzok egy fél évet ott, akkor mondjuk már lesz elég tőkém (kb. 5 ezer fontom), amivel azért nem fogok éhen halni az első hónap után, ha ne adj isten, nem találnék munkát. De nem tartom magam elveszett embernek, beszari se vagyok, menni fog minden normálisan."

Aye aye 2014.09.25. 19:42:14

@wuaaa [nor]: Engem kérdeztél, hogy van-e kérdésem Norvégiáról? Ne haragudj, akkor átsiklottam felette! Igazából rájöttem, hogy ha nem vagyok lusta keresgélni, akkor a neten mindenre megtalálom a választ, de nyilván a legegyszerűbb az lenne, ha direktben megkérdeznék egy helyit magyarul - úgyhogy ki foglak még használni biztos, ha nem gond :))
Most már csak a turbó norvég tanulás maradt, kb minden más megvan, február előtt viszont nem költözünk, azért én sem vagyok mazochista :))) Aztán lehet, hogy nyár lesz belőle, még meglátjuk - a főnököm is most talált meg egy új, ígéretes projekttel, lehet, hogy megsejtett valamit :))

2014.09.25. 19:43:32

@Lunacica: Ezért kár volt ennyit gépelned. Viszlát!

wuaaa 2014.09.25. 19:53:55

@Aye aye: Téged kérdeztelek, igen ! :D Seeeemmi gond, nyugodtan írj ha eszedbe jut valami, itt megtalálsz. Lykke til! :)

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 19:57:56

@Zoole[uk]:
Előrebocsátom, nem vagyok cukrász, ismeretségi körben sincs = picit sem értek a szakmához, képzéséhez.
Azt írod, nejed '89-ben végzett a tanulmányaival = az akkori képzési rendszerben, az akkori minőségű oktatásban részesült.
Én '87-ben, férjem egy évvel korábban végzett, szintén az akkori rendszerű oktatásban.
Lányom pedig most végzős, szintén szakmát tanul.
Namost a 25(-30) évvel ezelőtti szakmai képzés és a mostani között kb ég és föld a különbség. Igen, akkoriban alapos volt, lerakták rendesen a szakmai alapokat. De most ez nem igazán mondható el... Az elmúlt évek új dolgai a szakmában? Új eszközök, módszerek, anyagok, stb? Minek? A régieknek is jó volt a régi tananyag, lám, milyen príma szakik lettek sok év tapasztalatát megszerezve = most is tökéletes az, amit huszonéve oktattunk-oktatunk. Másrészről kinek van arra pénze, hogy megvegye az új eszközöket, anyagokat, stb? Mert a képzőnek=sulinak nincs.... (konkrétum tavaly tanév végéről: technikusi (!!) vizsgához a hetekkel korábban megrendelt anyag a vizsga utáni héten érkezett meg: mire a naccságos klik felülbírálta, jóváhagyta, kifizette, leszállították.... még jó, hogy volt B-terv is, a raktárból előkotort használt alapanyagokkal.. és ez egy viszonylag jónevű iskola, node a buxát a klik kezeli, az meg szakmai szempontokra nem kíváncsi..).

Szóval, a cukrászképzést nem ismerem.
De hogy a '80-as években még meglévő szakképzést mára már rég szétbarmolták (rendszer-szinten is, meg minőségileg is), azt tudom.
Emléxem a magam képzésére, meg látom, hogy a lányom sulijában mi van, pld az én szakmám esetében, meg a férjem szakmája esetében is.
Tragikus.
És a színvonal-esés jórészt annak köszönhető, hogy nincs pénz.
Eszközre, alapanyagra.
Ezek nélkül meg elég nehéz bármilyen szakma alapjait megtanítani...
A kérdés az, hogy miért fog fizetni: tandíjat fizet, kap cserébe jól felszerelt tanműhelyet (is), vagy ingyenes oktatás keretében saját maga veszi meg az eszközöket+alapanyagokat, hogy az oktató tudja mivel/min megmutatni a fogásokat. (lányom sztorijában ez műxik: szó szerint mindent meg kellett vennünk 3 év alatt (idénre már "csak" a szalagtűző+ballagás költségei maradtak) = van egy alap fodrászfelszerelése. Mert a tanműhelyben van: asztal+szék+tükör+hajmosó+búra. Slussz. Csipesz, csavaró, olló, hajnyírógép, hajsütők, hajszárító, fésűk, kefék, babafejek, stbstb: semmi ilyesmi. Minek is az egy tanműhelybe... igaz, tandíj nincs, van viszont egy szuper szakoktatójuk, aki eszköz+anyag hiányában mit tudna csinálni???...)
Peace :)

**mimi** 2014.09.25. 20:03:15

@nyugtával dicsérd a navot:
nono...de van hinta,,,ma Philosoraptor vette át hinta munkakörét :)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 20:03:59

@Philosoraptor: ok, es hogyan lesz beloled cukrasz?
vagy ha az nem, akkor mi a megvalosithato terv?

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 20:06:09

@Aye aye:
"a főnököm is most talált meg egy új, ígéretes projekttel, lehet, hogy megsejtett valamit :))"

mindig ezt csi aljak, de ha belevagsz, lofasz se lesz belole, csak az a celjuk, hogy lehuzzanak.

arrol meg ne almodj, hogy nem tudja, hogy el akarsz menni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 20:08:08

@**mimi**:
na de hol van hinta??

gyanus eset ez a mai

Taxomükke (UK) 2014.09.25. 20:10:44

@Zoole[uk]: Tudod, Zoli, én erre azt szoktam mondani, hogy azon lehet segíteni, aki hagyja...

**mimi** 2014.09.25. 20:11:52

@Babette.:
hmmmmmm...
na de hova tünt Damon Hill??? :)))

SzZoole 2014.09.25. 20:14:02

@macamuca [IHUN]: mucuskam,az alap 50 eve 30 eve 20 eve 10 eve es napjainkban is ugyan az.A torta karikat akkor is szepen egyenletesen kellet fel vagni,meg napjainkban is a kremel valo betoltest akkor is egyenletesen kellet csinalni,meg napjainkban is.
Szoval az alapok ugyanazok,
Peace:)))De miert akar mindenki peacazni:))))
(csak vicc volt)

i got my (törölt) 2014.09.25. 20:16:04

"Tetszik nekünk az ön italboltja. Megvédenénk."
szerintem a hónap illusztrációja:
m.cdn.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/italbolt_v_delem_1410501765.jpg

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 20:17:00

@Lunacica:
"amit en tanultam 1989-1992 -ig azt egy 1958! -ban kiadott tankonyv alapjan tanitottak"

1: lehet, hogy most is abból a könyvből tanítanak, ami önmagában nem gond, HA van hozzá eszköz+alapanyag is
2: amikor te tanultál, akkor volt eszköz+alapanyag a tanműhelyekben, ma már nemigen: tudod, nincs rá pénz...
3: emiatt a tudással rendelkező oktató igen nehezen tud színvonalas, minőségi oktatást nyújtani.
4: mindez erősen meghatározza, hogy pontosan mit is tanult-tanulhatott meg kb '90 körülig valaki, és mire is van mostanság esélye... (ugyanannál a szakmánál maradva, ez tetszőlegesen bármelyik lehet, most éppen a cukrászat került szóba, de lehetne bármelyik másik is).

És ha valaki úgy gondolja, hogy nem cseszerintették még el eléggé a honi szakképzést, akkor ajánlom figyelmébe az alábbi cikket. Eddig is ""törődtek"" az oktatással, szakképzéssel, az eredményt ismerjük, de továbbra is ""törődnek"" vele.
Hogy mi lesz itt 5-10 év múlva szakemberek tudása terén...

444.hu/2014/09/22/majd-az-allam-megmondja-hogy-mi-leszel-ha-nagy-leszel/

SzZoole 2014.09.25. 20:19:03

@Taxomükke: hat most mit mondjak erre?Tenyleg csak infoval probaltam segiteni,de en hisztizek es okoskodok.A nejem is normalis kommentet irt neki,erre Ot is betamadja.Tenyleg csak annak lehet segiteni aki hagyja.

2014.09.25. 20:24:12

@nyugtával dicsérd a navot: Én vagyok ma a hinta. Vagy mondhatnám úgy is, hogy én vagyok a helyettese. A boxzsák. Mindenki kiélheti magát rajtam, következmények nélkül. :D

2014.09.25. 20:25:05

@Babette.: Tessék feljebb görgetni kicsit, kedves asszonyság. Minden szükséges információt megtalál ott.

2014.09.25. 20:32:52

@macamuca [IHUN]: Nem akarják megérteni, hogy miről beszélek, csak hajtják, hogy már pedig nekik milyen jó volt a képzésük. De könyörgöm, azóta eltelt több mint 20 év... Kritikán aluli az egész magyar oktatás, ez alól miért pont az okj-s képzések lennének a kivételek. Olyan sok papírgyártó iskola van, akik csak a lóvét veszik fel a diákok után, hogy az valami elképesztő. És ilyen iskolákból, 0 tudással szabadulnak rá a munkaerőpiacra ezek a volt tanulók. Aztán meglepődés van munkavállaló meg munkáltatói oldalon is...

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 20:34:08

@Zoole[uk]:
igen, az alap ugyanaz.
Maradva a cukrászatnál, a kérdés az, hogy van-e a tanműhelyben kenőkés, meg liszt, meg habverő, műxik-e a sütő, milyen gyakran lehet bekapcsolni (tudod, a fogyasztása miatt), hány db tojást használhat el naponta/hetente az oktató, stbstb.

Igen, ilyen "filléres" gondjaik vannak a tanműhelyeknek....

Az eszköz- és alapanyagbeszerzés menetrendje a következő:
1: Tanár/oktató összeírja, mi kell
2: majd kitölti a megrendelőlapot, ahol feltünteti, hol-kitől óhajtja megrendelni (igen, a tanár/oktató keresi ki, hol-mennyiért-stb kapható, és igen, ő rendeli meg)
3: indokolja, miért van szüksége adott akármire
4: indokolja, miért pont azt/ott/annyiért akarja, ehhez mellékel min. 2 másik beszerzési forrást, bizonyítandó, hogy bár máshol is beszerezhető, de a kívánt helyen olcsóbb (igen, ez a fő szempont, minőségi szempontok nem érvényesek, elvégre nem szakemberek /cukrász, fodrász, gépész, villanyász, akárki/ fogják elbírálni a kérvényt, az ár a döntő)
5: továbbítja az igénylését a felettesnek (igazgató)
6: aki továbbítja a klik-nek
7: ott elbírálják
8: jóváhagyás után vissza a suliba, a dirinek
9: aki vissza a tanárnak/oktatónak --> "megrendelheted, Pityukám, engedélyezték!"
10: tanár/oktató megrendeli
11: szállító a számlát továbbítja a klik-nek
12: klik fizet
13: szállító szállít.
+1: hurrá, megjött a cucc, lehet oktatni!! (vagy vizsgáztatni).

Alig pár hónap az egész, úgyhogy kb fél évvel előre ajánlatos tudni, mikor mire/mennyire lesz szükség, hogy kb időben megérkezzen.
Ja, és ha olyasmiről van szó, ami a BV-termékek listáján szerepel (Büntetésvégrehajtás által előállított/termelt cuccok), akkor azokat kizárólag onnan lehetséges megrendelni.
Aztán a BV majd szállít, amikor lesz/jut X sulinak is, ez pár hét és 1 (tan)év közötti időtartam. Máshonnan megrendelve nem fizeti ki a klik = vagy nincs adott cucc, vagy önköltségen (=diákoktól beszedve az árát) lesz.

Mostanság (jó ideje) így megy ez...

(nem szeretk peacázni, viszont imádom a halat :D és ha végül nálatok-tájt kötök ki, akkor előbb-utóbb megkereslek: láttam egy képen egy flódnit.... na, azt meg kell majd kóstolnom... :))) )

i got my (törölt) 2014.09.25. 20:36:45

@Babette.: úgy rémlik, ezt találta pár hónapja egy német bíróság alkotmány vagy valami hasonló -ellenesnek.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 20:46:24

@nyugtával dicsérd a navot:
Mire is gondolsz pontosan?
(amúgy nagyon szívesen szót fogadok, mert imádom az étcsokit)

@Muscari:
Elvégre szakmunkás(!!) min. bért ad.
Sógornőm 3 műszakban 2 túlórával 85 ezret is megkeres, igaz, ő a sima min.bért kapja, hiszen 8 ált. az elvárás náluk...
(a sima min.bér bruttó 101.500 ft, ennek a nettója 66.483 ft, ehhez jön még az éjszakai pótlék (havi 5-6 napra 30 %), no és a túlóra, így jön össze neki a 84-85 ezres fizu. A túlóra elvárt... min. 1, de inkább 2....)
Szóval, az övéhez képest ez nem is rossz ""ajánlat"".... :((
Az ""igényeimhez"" képest viszont...
Meg kell állapítsam ismét: nagyigényű vagyok.... :D

SzZoole 2014.09.25. 20:49:59

@macamuca [IHUN]: en meg ertem ezeket a problemakat,de hogy be latasod legyen az itteni szak oktatasba,tessek egy kis olvasni valo.

neverordinary.blog.hu/2013/11/03/nekem_ez_london_nagy_eszter_cukrasz

Nem szeretsz peacazni,en meg tanitalak:)))
Csak a flodnit lattad?Hatha meg latnad a nejem honlapjat es Azon a termekekrol keszitett kepeket,kerdezd meg Muscarit:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 20:54:11

Na akkor én is belevau nehogy kimaradjak a jóból.
Nekem Zolika a személyes jóbarátom de pusztán ezért nem fogom megvédeni ha nincs igaza. Ezt ő is tudja. Most viszont igaza van.
Az oktatás tekintetében amit leírt és amit a felesége leírt az teljesen rendben van. Majd néhány nap múlva kifejtem hogy miért.
Amiben viszont nem volt igaza az az indulatos válasz amit Philónak írt egy kommentjére.
Az oktatásra tett megjegyzést nem a feleségére. Ezt most átvitt értelemben érteni és belemagyarázni hogy akkor a felesége tudását kérdőjelezték meg ez nem volt helyes. Ha én a magyar oktatást szidom akkor minden magyar ember sértve érzi magát akit Magyarországon oktattak? Remélem nem. Ugyanígy ha valaki egy szakma oktatására tesz terhelő megjegyzést(ami egyébként teljesen fals és téves) az nem kérdőjelezi meg az ott végzettek tudását. Lehet védeni az oktatási rendszert mint Zolika és felesége nagyon jól és érvekkel alátámasztva megtett csak a kiindulópont volt hibás. Philónak esze ágában sem volt a feleségét támadni.
Azt is készséggel elismerem hogy azt a megjegyzést amire Zolika indulatosan válaszolt azt félre lehet érteni. Ha akarom. Vannak itt olyanok akik ha azt leírják akkor kiolvasom belőle a rosszindulatot. Philo nem tartozik közéjük.
Nagyon sajnálom ami történt.

SzZoole 2014.09.25. 20:55:32

@Philosoraptor: a zeneje nagyon jo,kar hogy a szovege egy kicsit depresziv/negativ.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 20:55:34

@Philosoraptor:
Várjál néhány napot, ne erőltesd ezt a vonalat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 20:57:58

@Philosoraptor: @macamuca [IHUN]:
Az egész logikai levezetésetekben ott van a hiba hogy csak gyakorlatban gondolkodtok.
Pedig az elméleti oktatás sokkal fontosabb.
AZ adja az alapokat.

blackhairlady 2014.09.25. 21:01:03

@Sesamelmo (Q): Engem nem zavar az ekezetnelkuliseg, en is igy irok, meg sosem okozott problemat az elsore kiolvasas, megertes, de ez a szo valahogy olyan furcsa volt:)

DieNanny CH 2014.09.25. 21:05:59

@diggerdriver:

Én elméletben nagyon jól tudok markolóval árkot ásni.
De ha a markolóiskolának csak alumíniumból készült lapáttal rendelkező markológépre volt pénze, akkor az elméleti tudásommal eláshatom magam...
[ :-/// ]
(Ugye, érted? Pl ha rossz minőségű késsel tanulják a piskóta lappá szeletelését, akkor az csak morzsáz, de nem vág. Igazából ez a lényeg.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 21:12:16

@DieNanny [SZ,CH]:
Tudod én traktorosiskolába jártam.
Ösztöndíjat is kaptunk(150Ft) amit a tanulmányi átlag határozott meg. Az átlagszámításnál az elméletet kétszer vették a gyakorlatot egyszer.
A traktorosiskolában nem is láttam markolót.
A mostani szakmámhoz a legjobb alapokat kaptam ott.

i got my (törölt) 2014.09.25. 21:13:55

@Zoole[uk]: csak véletlen botlottam bele valamelyik nap, de már arról cikkeznek, hogy keményednek a frontok orbány és símihály között is. mihály nem akarja adni a médiabirodalmát.

DieNanny CH 2014.09.25. 21:16:13

@diggerdriver:

Hát, akkor nem jó szakmával példálóztam.

puhacica 2014.09.25. 21:17:05

@diggerdriver: na ebben látod igazad van. nem tudom, mi a megoldás. talán tényleg a már emlegetett külön fül, ahol az se baj, ha csak 40 komment van, ha az mind hasznos jótanács, tipp, információ. _szerintem._ de majd kialakul ez is, új dolog még, hagyjunk neki időt! ha meg így marad, hát így marad, így is nagyon jó, de ezt már mondtam azt hiszem. :)

@macamuca [IHUN]: mióta olvasom a blogot, nem nagyon volt olyan nap, amikor nem olvastam végig az összes kommentet. tehát hogy kinek mi mennyit ér meg, azt mindenki maga tudja.
nem írom le még egyszer, hogy _szerintem_ miért lenne jó az "infoposzt infokommentekkel".

@Katuskol: köszönöm, meg fogom nézni!

@Philosoraptor: soha nem volt még ebből gond, hogy off témák vannak, én is szoktam ilyeneket hozni. gond most sincs, csak leírtam a véleményem, miszerint ezek a posztok lehetnének kivételek, amennyire csak tudnak. _szerintem._

blackhairlady 2014.09.25. 21:18:23

@Philosoraptor: Na most Digger kerult a legszarabb helyzetbe, mert o neked is segiteni akar meg Zolival is joban van:))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.25. 21:21:37

@Philosoraptor: ha igy ment volna, nem kerdeznelek, bakter. eloszor azt irtad, cukrasz, majd hogy nincs penzed ra, de hollandiaban gyujtesz, majd hogy bolti elado leszel...belezavarodtam, na

puhacica 2014.09.25. 21:21:38

@diggerdriver: na, most értettem meg, hogy ha valaki "büfészakozik", az nem az én szégyenem és nem engem minősít.

SzZoole 2014.09.25. 21:28:18

@diggerdriver: nincs itt semmi sertodes,egy egeszseges szo valtas volt,ennyi.

Herr Géza 2014.09.25. 21:29:18

@Babette.: Bocs, idõnként meg kell egy kicsit rugdosni engem, még ma írok. :))))

SzZoole 2014.09.25. 21:30:02

@i got my: vard ki a veget,lesz meg itt komolyabb problema is.

SzZoole 2014.09.25. 21:34:29

@blackhair-lady: dehogy kerul,segitsen,ha akar,en is megprobaltam,csak O tamadasnak vette,pedig semmi olyan szandekom nem volt.

SzZoole 2014.09.25. 21:35:39

@Babette.: akkor nem csak en voltam vele ugy,en is belezavarodtam.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 21:37:54

@blackhair-lady:
Nézd, Zolika az életét adná a feleségéért és a családjáért.
Néha leszáll neki a vörös köd. Ettől függetlenül bármikor képes békejobbot nyújtani.
Philo jó gyerek most rossz helyen rosszat szólt ettől még én bírom.
Sajnálom a történteket

SzZoole 2014.09.25. 21:38:59

@diggerdriver: hogy kellet volna maskepp,tudod,hogy en nem szoktam magyarazkodni.
Azt megteszik helyettem a barataim:)))
(az utolso mondatt csak vicc volt)

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 21:39:10

@diggerdriver:
Nem, nem csak gyakorlatban gondolkodom, egyetértek veled, hogy az elméleti oktatás nagyon fontos.
Én azt írtam le, hogy a gyakorlati oktatás kapcsán mi a helyzet.
Most.
És most nagyon-nagyon tré. Nem az oktatókkal van a gond, hanem a körülményekkel+feltételekkel.

És az elméleti oktatás körülményei+feltételei is ilyenek.
Könyvek, jegyzetek, oktatási eszközök (akár kréta kellene, akár egy elromlott projektort kellene javíttatni, ne'adjisten másikat venni, fénymásolási kvóta, papírkvóta, stbstb), vagy akár az épület üzemeltetési feltételei-problémái (pld egy kilukadt radiátort mikorra fognak megjavítani, hogy lehessen fűteni, hány fok lehet a tanteremben, hogy fűtési költésgeket ki tudják fizetni....).

Szóval, fontos az elmélet is.
De ott is súlyos gondok vannak, és ott sem a tanárok tudásával van a legnagyobb probléma...

Nagyon-nagyon komoly gondok vannak az egész oktatással....
Sok problémát meg lehetne oldani pénzzel, node ha a kormány számára ez nem fontos, akkor nem hogy nem ad pénzt, inkább elvon. A még meglévő forrást is csökkenti.

(és még egy megjegyzés, minden bántó szándék nélkül: te minek köszönheted a tudásodat, a saját szakmádban? Az elméleti oktatásnak, vagy a gyakorlatinak? Úgy értem, melyiket tartod fontosabbnak, vagy inkább úgy úgy mondom, hogy melyiknek van nagyobb szerepe a kezdéskor. És itt a suliban töltött éveidre gondolj, ami utána jött-jön, a tapasztalás évei, az már nem iskolai oktatás-okulás :) )

SzZoole 2014.09.25. 21:42:58

@diggerdriver: ne sajnald,nem tortent semmi.En is birom a sracot,csak meg fiatal,majd be erik:)))

blackhairlady 2014.09.25. 21:43:48

@Zoole[uk]: Szerintem nem vette tamadasnak, csak van egy velemenye amit elmondott, te meg azt hitted, hogy a felesegedet szolta le ezzel.
En egyebkent pontosan tudom milyen oktatas folyik a cukrasz, szakacs, pincer vonalon. Legalabbis az en varosomban. Hiaba jo fej meg nagytudasu az oktato ha nem tud mibol oktatni (marmint agyakorlati reszet). Jajj mennyit hallgattam en a panaszkodasat.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 21:46:31

@Zoole[uk]:
A flódni láttán dőlt el (nálam), hogy ottjárva nekem ezt meg KELL keresni ÉS megkóstolni.
Namost magamat ismerve el fogok költeni pár fontot a boltban....
(és a legeccerűbb, ha aktuális időpontban tőled kérek majd pontos címet :) Kényelmes vagyok, na :D)

@nyugtával dicsérd a navot:
Bakker, lebuktam...
Váltjuk, hát persze.
Bár a dilidokim szerint 2 személyiség nem is sok, van, akinek sokkal több van....
Ugye, dr. andalúz?

blackhairlady 2014.09.25. 21:46:38

@diggerdriver: azzal nem ertek egyet, hogy rossz helyen rosszat szolt. Elmondta, hogy szerinte rossz az oktatas Mo.-on, ezert nem akar ott tanulni. Szerintem nem volt ebben semmi serto. Hol mondja el mashol ha nem itt, es nem pont Zolinak, aki azt javasolta, hogy otthon tanuljon.
Az viszont dicseretes, hogy olni tudna a csaladjaert, igy kellene lennie minden csaladban.

na de reszemrol befejeztem, mert nem tartozik ram, mar ezeket sem keleltt volna leirnom. megyek, es megeszem a vadasomat:)

2014.09.25. 21:47:01

@diggerdriver: Néhány nap múlva sem fog megváltozni a véleményem a magyar oktatásról, hiszen ilyen iskolában raktam le én is a saját okj-s végzettségemet. Az más kérdés, hogy én tanultam elég sokat, és minden tantárgyam 89%-os lett. De attól még továbbra is úgy gondolom, hogy iszonyat sok olyan iskola van, ahova betudsz járni melegedni, de nem kapsz semmiféle hasznosítható tudást, már ami a szakmai vonalat illeti. Mint írtam, az iskola abban érdekelt a fejpénz miatt, hogy nagyon sok diákja legyen. Ahol sok diák van, ott meg nem lehet színvonalasan tanítani. A fele amúgy is csak azért jár be, hogy legyen valahol, a szakmai érdeklődése konvergál a nullához.

2014.09.25. 21:47:58

@diggerdriver: Ez nem igaz. A gyakorlat is legalább annyira fontos, mint az elmélet. A magyar egyetemek többségén csak elméletet oktatnak. Meg is van az eredménye...

blackhairlady 2014.09.25. 21:49:58

@macamuca [IHUN]: Olvastad az otodik Sally-t? na az volt am a kihivas a dokinak:)

2014.09.25. 21:50:41

@puhacica: Aki idejár, az tudja, hogy itt aztán mindenki mindent elmond, ami megesik vele, v. van valamiről véleménye, és azt megossza mással. Az tény, hogy sokkal több az off, de ez már elég régóta így van amúgy.

2014.09.25. 21:51:42

@blackhair-lady: Meg kell verekednünk majd Digger kegyeiért. :DDD

puhacica 2014.09.25. 21:52:34

@diggerdriver: feladom mara! :D

"Ha én a magyar oktatást szidom akkor minden magyar ember sértve érzi magát akit Magyarországon oktattak? Remélem nem." - ugyanigy, ha valaki a bufeszakokat szidja, amiatt nekem, ex-bufeszakosnak nem kell felszivnom magam, nem kell sertve ereznem magam. felve kerdezem: jol ertettem, amit irtal? :))))

2014.09.25. 21:56:32

@Babette.: Értem én, asszonyság. :D

Tehát a vázlat: Mivel egyrészt nincsen pénzem álmaim megvalósítására, másrészt a fentebb említett okok miatt nem is szívesen tanulnék magyar okj-s tanfolyamon, ezért úgy döntöttem, hogy megtanulom az angolt, amennyire elvárják a holland munkához, és abból a fizetésből kellene majd kijutni az angolokhoz. Persze nyilván kint a hollandoknál is kell tanulnom a nyelvet, mert Angliában már erős mezőny fog várni, ki kell ráznom kisujjból a nyelvet, amennyire csak tudom v. próbálom majd imitálni. :D

De ez még nagyon a jövő zenéje. Először jussak ki a hollandokhoz, aztán biztosan visszajövök Mo.-ra, a hogyan tovább-on gondolkodni. Lehet, hogy majd kitudok menni egyik ismerősömhöz (vagy Diggerhez :D), úgy mondjuk már könnyebb lenne. Nah ez a terv jelenleg. De mint tudjuk, ember tervez, Isten végez.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:00:20

@macamuca [IHUN]:
Vess a mókusok közé de én az elméleti oktatást tartom OKTATÁSKOR a legfontosabbnak. Mindegy hogy utána mekkora gyakorlati tudással végzem el az iskolát de az iskola után már CSAK a gyakorlat jön. Amit az iskolában elméletből megtanítanak azt a legtöbb ember ha ott nem tanulta meg akkor már soha nem fogja.
Ne gyere most az önszorgalomból végzett elméleti továbbképzéssel mert azt pont azok nem fogják megtenni akik az iskolában sem tanulták meg az elméleti tudást.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:05:00

@blackhair-lady:
Zolika arra a mondatra rágott be hogy "szar alapokra nem lehet várat építeni"
Ezt félre lehet érteni. Én nem értettem félre de ezt lehet egy szakmai kritikának érteni valljuk be.
Ez egy szerencsétlen mondat volt de Philoról véletlenül sem feltételeznék rosszindulatot.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.25. 22:06:22

@Philosoraptor: A rezsidémon az a Rezsident Evil, ugye? :-)))

Van ilyen játék, mikor megláttam, aszittem lefordulok a székről... :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:09:01

@macamuca [IHUN]: @Philosoraptor:
Nézzétek, én 30éve tanultam, nincs okom kételkedni abban amit mondtok de egy ország nem mehet el külföldre tanulni.
Ezért mondom hogy pláne eszközök hiányában még nagyobb hangsúlyt kap az elméleti oktatás.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:11:11

@puhacica:
Mostmár értem.
Traktoros vagyok nem filozófus baszod...
:)))))))))))))))))))))

Giddy Lamb 2014.09.25. 22:17:56

@diggerdriver: "Vess a mókusok közé de én az elméleti oktatást tartom OKTATÁSKOR a legfontosabbnak. "

Én meg a szakmai alázatot...
nemcsak az oktató de a tanuló oldaláról is...

SzZoole 2014.09.25. 22:18:57

@diggerdriver: ott a lenyeg,elmelet(alapok)nelkul nincs gyakorlat,ha nincs gyakorlat akkor tapasztalat sincs.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:22:09

@Zoole[uk]:
Így van. Ezt ugatom már órák óta. Az alap az elmélet. Minden ez után jön.

2014.09.25. 22:23:00

@geegee: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee.................. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:23:02

@Giddy Lamb:
A szakmai alázat rendkívül fontos de semmi köze a sorrendhez.

SzZoole 2014.09.25. 22:25:12

@diggerdriver: csak orak ota,en mar delutan 3 ota probalkozok vele,van aki megerti,van aki nem akarja.

2014.09.25. 22:25:27

@diggerdriver: Ott kezdődik a probléma, ha az elméleti tudást nem lehet átültetni a gyakorlatba. Már pedig sok helyen, sok szakmában ez megy ma Mo.-n.

2014.09.25. 22:27:17

@diggerdriver: Ahogyan a társadalom nagyobbik része sem fog külföldön dolgozni. De ettől még a problémák nem fognak megszűnni, hogy jó magyarosan beletörődünk ebbe is.

2014.09.25. 22:28:35

@diggerdriver: Hogy beszélsz te velem. :D

Muscari 2014.09.25. 22:29:36

Hat sajnálom ezt kis csortet itt, szerintem siman félreértésen alapult.
Macamucanak is igaza van, hogy a mai oktatást nem lehet a húsz évvel ezelőttivel összevetni, ezt en is megtapasztaltam.
A nyolcvanas evekben a kozepiskolam laborja jobban felszerelt volt mint a kétezres években az egyetemem talajtani laborja, objektive, nem az akkori viszonyokhoz kepest. Mikor korulneztem az utóbbiban, azt hittem sirva fakadok.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 22:39:24

@blackhair-lady:
Még nem, de most letöltöttem (rákerestem, érdekesnek tűnik).
Sidney Sheldon-tól olvastam párat (önéletrajzit is): a szórakoztató szakirodalom is szakirodalom!! :DD
(kösz a tippet)

@diggerdriver:
"Ne gyere most az önszorgalomból végzett elméleti továbbképzéssel mert azt pont azok nem fogják megtenni akik az iskolában sem tanulták meg az elméleti tudást."
Nem jövök, mert igazad van.

"... egy ország nem mehet el külföldre tanulni."
Pontosan.
Aki elmegy (bármiért is), az nem itt fog tanulni (vagy a gyereke).
Aki marad (bármiért is), az meg itt fog tanulni. Az itteni körülmények-feltételek között-alapján.
Mit gondolsz, a mostani körülmények között milyen minőségű az oktatás? És milyen várható, további forráselvonás után? mennyire lesz versenyképesnek mondható országos szinten az ismeretanyag/szakember-minőség? Mi lehet a cél (országos szinten), ha hagyják ennyire lerohadni az egészet?

Igen, huszon-harminc-egynehány évvel (meg még régebben) színvonalas volt az oktatás, az iskolapadokból akkortájt kikerült, mostanság bő harmincas-még idősebb korosztály általános ismeretanyag okés. Mostanság közülük kerülnek ki a tanárok/oktatók is. És vívják szélmalomharcukat a klik-kel, oktatási tárcával, stb. Mert emlékeznek arra, nekik hogyan oktatták, mi kellene ahhoz, hogy lehessen jól tanítani, stbstb. És mivel tudják, hogy lehetne jól is csinálni, ugyanakkor tapasztalják, hogy mennyire ellehetetlenítik az oktatást minden formában és módon: nos, eme kettősség miatt egyre keserűbbek.
És egyre többen veszik be a lesz@rom-tablettát.
(Vagy mennek el mosogatni Londóniába/akárhova.)

A színvonalas magyar oktatással ugyanaz a helyzet, mint az Aranycsapattal.
Mindkettő múlt idő. Nosztalgia azok részéről, akik még látták-részük volt benne, emlékeznek.
Nem véletlenül tépik a hajukat a szülők, akár 6, akár 16 éves =suliba járó gyerekük van... (mármint ha fontos a szülő számára a jó oktatás, mert aki maga is úgy volt vele, hogy a suli olyan, mint a gyerekbetegség=át kell esni rajta, elmúlik, oszt annyi, no, az ilyen szülőt nemigen érdekli, mi van, vagy nincs ma a sulikban).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:41:12

@Philosoraptor:
Ez az egyik legelterjedtebb és legnagyobb tévedés.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 22:44:47

@Giddy Lamb:
A szakmai alázatot is meg kell tanulni.
Annak, aki komolyan veszi a szakmáját.
Ehhez meg kell szeretni ÉS ismerni, alaposan.
Na, ehhez kell(ene) a színvonalas oktatás.
14-15 kezdő tanonc sose hallott szakmai alázatról, de az oktatójától/tanárától megtanulhatja. Nem elméletben, hanem gyakorlatban == látja, miként beszél+viselkedik a MESTER.
Aztán vagy fogékony, vagy nem...
De "Szakmai alázat - 1. évfolyam" című elméleti anyag nincs...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:47:22

@macamuca [IHUN]:
Minden soroddal teljesen egyetértek.
Viszont nem az iskolák állapota volt az eredeti kérdés hanem az alapok megszerzése.
Márpedig énszerintem az elméleti tudás, az alapok megszerzéséhez kell a legkevesebb tárgyi eszköz.
Most nincs időm de talán vasárnapig összeütök valami érvelést.

qkuc 2014.09.25. 22:49:13

@geegee: Háhh, akkor mi annak a játéknak a valóságra kiterjesztett változatát játszuk itt, :D.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.25. 22:49:29

@macamuca [IHUN]:
Igazából én vitatnám a szakmai alázat kifejezést. Miért kéne nekem bármi iránt alázattal viselkednem?
A szakmaszeretet szó többet mond szerintem.

blackhairlady 2014.09.25. 22:51:01

@macamuca [IHUN]: En nagy elvezettel olvastam, bar mar nem most volt. Lehet, hogy ismet elkezdem (ha a tobbi negyvenet elolvastam a Kindlen amit par hete toltottem le:))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.25. 22:52:52

@Aye aye: Milyen melót sikerült találni?Ha nem vagyok Windischgraetz... :-)

SzZoole 2014.09.25. 23:03:55

@diggerdriver: latod,ezt en sem ertem,hogy ment el az alapok megszerzesetol a szal az iskolak allapotaig.

33621 2014.09.25. 23:14:09

Igaz hogy a mai témához semmi köze, de volt már itt hasonlóról cikk ill, vita. Vagyis nők helyzete és aktivitása az arab világban. De hogy egy arab nő vezessen egy légitámadást az Isis ellen és még ez a médiában is megjelenik!

www.origo.hu/nagyvilag/20140925-noi-pilota-vezette-az-egyesult-arab-emirsegek-tamado-egyseget.html

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 23:17:18

@diggerdriver:
Érdekes téma, annyi szent.
Emléxem a saját tanulmányaimra, ismerem a férjem "sztorijait" (mint valamikori ÉS mostani diákét /mert ismét tanulásra adta a fejét/, nomeg a tanárként megélt "élményeit" is...), szülőként végigkísértem a gyerek sulijait....
És mivel nekem-nekünk fontos a tanulás=ismeretszerzés, így egyre többször és egyre jobban elborzadok, szörnyülködök.

Az elméleti anyag átadásához is kell tárgyi feltétel.
Tankönyv: no, ennek a piacát lerendezte a kormány, tárgyanként 1-2-3 könyv a választék. Tanévkezdésre vagy megjön, vagy nem... (volt olyan szakmai (!!) könyv tavaly, ami férjemék sulijában a 2. félévre, januárban érkezett meg...).
Kréta a táblához: piti dolog, de amikor erre sincs pénz (vesznek a szülők=lesz kréta), akkor vajon mennyi jut egyébre? Mert van ám e-tábla is, csak éppen alig van hozzá anyag...
Dolgozatírás, számonkérés írott formában: fénymásolás lekorlátozva, 500 lap/tanév/tanár. 1 osztály 35 fő, 5 osztályban tanít férj, az annyi, mint 175 lap/1 alkalom. Tehát évente 2-szer írathat dolgozatot. Vagy vesz-visz fénymásolópapírt...
Tudom, mindez pitiség, de ha efféle dolgok is hangsúlyosak, akkor hidd el, hogy a 18 fokos tanteremben üldögélve (a rosszul záródó ablak mellett pláne) nem az elméleti anyag fontossága lesz hangsúlyos, hanem az, hogy fázik a diák+tanár is, elgémberedett az ujja, alig bír írni a füzetbe (tanár diktál, fénymásolat kiosztására nincs mód...). És megkérdezte lányom, hogy felveheti-e a kabátját.... merthogy ez sem kitalált sztori...

Ilyen körülmények között jó, ha szakmánként/évfolyamonként akad 1-2 olyan diák, akiben megragad annyi, amennyi használható alap lesz a továbbiakban.
Szeretném azt hinni, hogy barokkos túlzás mindez, de amikor hasonló sztorikat hallok vissza az ország különböző pontjain élő családtagoktól (ált.iskolás, gimis és szakképzős gyerekekkel "rendelkeznek"), akkor azt kell mondja, ez az általános helyzet az országban....

33621 2014.09.25. 23:18:46

@Zoole[uk]: Talán azért mert az elméleti alapokat sem tudják megtanítani, ha nem megfelelőek a körülmények az oktatás színvonalának biztosítására.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 23:20:45

@Zoole[uk]: :)))) Ezert birom ezt a Hataratkelot.

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 23:21:53

@diggerdriver:
Hát nem igazán tudok jó szót erre.
Van benne vastagon szakmaszeretet is, meg alázat is.
Nem annyira a meghunyászkodós értelemben, hanem úgy értve, hogy tudom, hogy milyen sok tanulnivalóm van még. És akarok tanulni, szívesen tanulok, mert szeretem adott szakmát.
De van benne önbecsülés is: tudom, hogy rendelkezem tudással, hogy igenis ér valamit a munkám/tudásom, hogy nem tekinthető bagatellnek.
Amikor túlzások nélkül tisztában vagyok azzal, mik az erősségeim ÉS mik a hiányosságaim annál a szakmánál, amit szeretek is.

SzZoole 2014.09.25. 23:22:45

@33621: én ezt nem tudhatom,evek ota nem elek Mo-on,de nem is ez volt a vita lenyege

SzZoole 2014.09.25. 23:25:31

@Simon Hasonmasa (Roch): te megerted mirol szolt az egesz,hiszem mar az elejen is itt voltal,mar nagyon elvittek a vonalat

macamuca [IHUN] 2014.09.25. 23:29:17

@Zoole[uk]:
"latod,ezt en sem ertem,hogy ment el az alapok megszerzesetol a szal az iskolak allapotaig."

Mert a kettő összefügg, az egyiknek (színvonalas oktatás) feltétele a másik (színvonalas iskola/képzőhely).

Lepukkant helyen nem lehetséges nívós oktatást "kivitelezni".
És ma már nem elég a színvonalas oktatáshoz 1 kockás füzet+ceruza = "írjad, fiam, utána tanuld meg!". Igaz, ez a legolcsóbb, de ez ma már kevés a versenyképes tudást adó ismeretek oktatásához. (mintha azt mondanám neked, hogy az én konyhám is konyha, mi az, hogy nálam nem tud X sütit elkészíteni a nejed. Pedig az én eszköztáram, sütőm, stb = konyhám tuti alkalmatlan erre, de ettől még mondhatom, hogy de hát ez is konyha!...)

Halászat!
:))))

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 23:30:38

@Philosoraptor:
Hol szeretnel minosegi oktatast kapni?

33621 2014.09.25. 23:31:30

@Zoole[uk]: Pedig sajnos a mai itthoni világban ez reális probléma, ahogyan a földim féle @macamuca is említette itt a megszólalásában.

SzZoole 2014.09.25. 23:33:03

@macamuca [IHUN]: elolvastad azt a riportot amit belinkeltem korabban?

Halaszni szeretsz,mert en igen,leginkabb a zavarosban:)))

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.25. 23:33:13

@Zoole[uk]:
Fullosan nem kovettem, mert faraszto volt, de kapizsgalom:)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.26. 00:14:07

@geegee: És a rosszmäjuak szerint, amig Milla Jovovic Paul W. S. Anderson felesége, addig lesz film is. :-)))
Bocs puhacica! :-)

macamuca [IHUN] 2014.09.26. 00:21:23

@Zoole[uk]:
Igen, elolvastam.
Ha van elhivatottság +elszántság, akkor tökéletes módszer és príma lehetőség. Felnőttképzésben (pld pályamódosításnál, mint itt is=önként+tudatosan válasz az új szakmát) eredményesen alkalmazható.
14-15 forma korúaknál ez a módszertan nem műxik. Másként lehet őket megfogni (általánosságban, kivételek vannak).

Halászat: emberek között a zavarosban is boldogulok

macamuca [IHUN] 2014.09.26. 00:24:37

@macamuca [IHUN]:
(főleg, ha desszertként flódni is kerül

i got my (törölt) 2014.09.26. 00:31:00

@diggerdriver:
csodálkozom.
szerintem a szakmai alázat a szakma jeles képviselői, úttörői, a mestereid iránti tiszteletből táplálkozik. az ő együttes tudásuk, elkötelezettségük, törekvésük a szakmában öltött testet. elismerésed, áhítatod és rajongásod fejeződik ki az alázatban.

mernok-ur 2014.09.26. 00:31:06

Üdv.

Van olyan ismerőse valakinek, aki Németországban gépész-, villamos-, mechatronikai mérnök, és elég volt az angol a munkához, mert angolul kell csak kommunikálni a munkahelyen ?

Szép estét mindenkinek!

Giddy Lamb 2014.09.26. 00:31:16

@macamuca [IHUN]: "A szakmai alázatot is meg kell tanulni."

Igen, anélkül nem lehet tanítani sem.

@diggerdriver: "Igazából én vitatnám a szakmai alázat kifejezést. Miért kéne nekem bármi iránt alázattal viselkednem?"

Nem érted a szó jelentését.

Herr Géza 2014.09.26. 01:25:57

@mernok-ur: Mérnökként csak angollal állást találni itt gyakorlatilag kizárt....Legalább vmi társalgási alap-közép német nélkül nincs esély. Nem állítanám, hogy kizárt, de én akkor már inkább lottóznék.

Muscari 2014.09.26. 05:55:08

@macamuca [IHUN]: en olvastam annak idején, nagyon jó könyv. A csaj személyisége ötfele van hasadva, a végén azért osszerakjak. Persze mese az egész, de szórakoztató.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.26. 06:49:09

@i got my:
Ez nekem túl misztikus.
Maradjunk a földön.

MBenedek 2014.09.26. 08:41:48

Tankönyv (és okatatás) ingyenessége:
Niedersachsenben egész biztosan NEM ingyenes sem a tankönyv, sem az oktatás (általános iskolába is ide jártak a lányaim, és most gimnáziumba is).
A tankönyvek nagyrészér piaci áron (10-15Eur/könyv körül), könyvesboltban kell megvenni. Olyan tankönyveket, amelyekbe a gyerekek nem írnak, lehet tartóstankönyvként bérelni is: 1 vagy 2 iskolás gyereknél bolti ár fele az éves díj, 3 vagy több gyereknél ár harmada - ez utóbbi szociális kedvezmény. Évenként egyszer 20Eur-t küldünk be gyerekenként másolási költségre, és van osztálypénz (a tanár/szülői munkaközösségi tag privát számlaszámlájára utaljuk, vagy KP bevisszük), és egyéb költségek is beesnek 1-5 eurójával + osztálykirándulás 100-250Eur-ja is (igaz ez utóbbi kb. csak két évenként).
Nálunk (mivel a nagyváros határától néhány száz méterre lakunk, így "bejárók" a gyerekeink) a Landkreis állja az éves buszbérletet (ami még a szomszéd faluig jó, de három-négy faluval arrébb már nem jó, így az osztálytársak feléhez nem tudnak ingyenesen átutazni, pedig a barátságon túl vannak közös, otthoni feladatok is, amihez ez szükséges. Ez utóbbi miatt a Landkreis vizsgálja is ennek a lehetőségét (az egész Landkreis területére érvényes bérlet támogatását) - talán majd jövőre).
Nyilván, ezeket ellensúlyozza a jóval magasabb családi pótlék. Segítséget, segélyt nem kértünk, (az osztálykiránduláshoz mind a helyi egyesülettől, mind a Landkreistól lehetne). Nyári vakációhoz kértünk már támogatást a Landkreistól három alkalommal (3 gyereknél a 10 napos táborok húzósak tudnak lenni) - kétszer kaptunk 40-50%-os támogatást, utólagos visszatérítéssel. (Amikor nem kaptunk, akkor az Wohngeldhez (lakhatási támogatás, a legalapabb szociális segély) kötötték, azt pedig nem veszünk igénybe).

2014.09.26. 09:33:03

@diggerdriver: Miért? Tételezzük fel, hogy elméletben elmondom neked meg lerajzolom, hogy hogyan kell jól kapálnod, de nem mutatom meg neked a gyakorlatban. Fogsz tudni jól kapálni v. pedig úgy fogsz kapálni, ahogy te gondolod, hogy jó? :)

2014.09.26. 09:34:14

@Muscari:

Igen, de azt gondolom, sajnos ez valoban az egesz tersegre igaz, nem csak Magyarorszagra, Romania, Bulgaria felzarkozasabol sem lesz semmi, csakugy, ahogy a gorogoket sem sikerul hosszu evtizedek alatt sem felzarkoztatni. A szlovakoknak, cseheknek, lengyeleknek talan van eselyuk. Ezert kellene szerintem eleve elfelejteni az EU tovabbi boviteset, mert a szoba joheto tovabbi orszagokkal csak halomozottan jonnenek azok a bajok, amiket mi is hoztunk.

2014.09.26. 09:48:06

@Simon Hasonmasa (Roch): Csak azt tudom, hogy hol nem. Bizakodom benne, hogy 1-2 külföldi országban azért jobb a helyzet az oktatás terén.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.26. 11:01:57

@Philosoraptor:
Akkor mégegyszer...
Hàzat építeni nem a tetövel kezdünk.
Az alappal.
Nem a tanítás részegységeiröl beszélünk hanem a sorrendröl.
Minden részegység kell így a gyakorlati oktatás is de az alappal kezdünk.
Az pedig az elmélet.
Ugyanarra az erös 100éve bevált technológia szerint épült alapra fel lehet építeni végtelen variációs lehetöségü házat.
Egy elavultat is meg egy high-tech házat is.
Kapise?

Herr Géza 2014.09.26. 11:07:52

@MBenedek: Hát nagy különbségek vannak: nálunk (BW) a könyvek ingyen "bérelhetöek", a munkafüzetekhez kapunk (mindenki) egy bónuszcsekket (10-50 €, évfolyamfüggö), amit a kijelölt boltokban lehet beváltani. Osztálypénz gyakorlatilag nincs, ill. a gyerekek különbözö akciókkal maguk keresik meg. Max. kiegészíteni kell, de tavaly pl. még maradt is. Másolási ktg. nincs, meg semmilyen hasonló hozzájárulás. Tanulóbiztosítás (biciklire, ruházatra, karórára, szemüvegre, sportcuccra évi 7 (!) euró. Menza (föétel+desszert v. saláta v. leves) 2-3 €/alkalom. "Nagy" osztálykirándulás nálunk is csak kétévente van, akkor viszont tényleg ugrik 100-150 €. Kisebb kirándulások a környéken évente egyszer-kétszer, 10-20 € nagyságrendben. Busz-/vonatbérlet a teljes régióra érvényesen havi 30 € körül kedvezményesen. Van még évente egyhetes sítábor, de ez nem osztály-, hanem iskolai szervezés, általában Ausztria, komplett ellátással, utazással, síbérlettel 200-300 € között.

Herr Géza 2014.09.26. 11:11:39

@MBenedek: A "jóval magasabb családi pótlékot" hogy érted ? Mihez képest magasabb? Merthogy tudtommal N.o.-ban egységesen ugyanannyi mindenhol....

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.26. 11:38:44

@Philosoraptor:

Öhm..csak egy példa..4 hónapos pék tanfolyam itt. ára : 2600 eur. Ha a magyarra sincs pénzed hogy fizeted ezeket ki...

2014.09.26. 12:08:40

@diggerdriver: Most olyat magyarázol, amivel eddig is tisztában voltam. Még mindig arról van szó, hogy önmagában az elméleti képzés semmit sem ér, ha nincsen mellé gyakorlat. Már pedig a magyar oktatásban (sok esetben) a forráshiány miatt nincsen lehetőség gyakorlatot is tanítani, vagy pedig ilyen gyatra minőségben. Lásd nincsenek eszközök, stb.

2014.09.26. 12:10:27

@házelőtthinta: Valószínűleg Ausztriában nem annyit keresnek az emberek, mint Mo.-n. Magyar fizetésből nehéz lenne kifizetni, ez tény. :) Gondolom, van lehetőség részletfizetésre, mint itthon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.26. 13:00:50

@Philosoraptor:
Ok.
Itt feladtam.
Kapitulálok és a kardomba dölök.
:))))))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.26. 13:05:31

@Philosoraptor:
ne asszonyságozz már.

szerintem kell egy konkrét, fix terv. az meghatározza,merre mész. akkor is jól jön, ha változtatni kell, mert lesz mihez képest.
:)

szóval a cukrászat skippelve?

én egyébként, ha annyi idős lennék mint te, és olyan helyzetben, simán vennék fel kölcsönt, és mennék azonnal. egyszerűen számszakilag nagyobb a siker esélye. itthoni fizetésből tőkét gyűjteni gyakorlatilag kilátástalan, a kintiből meg nevetve lehet a kölcsönt törleszteni.
mint ahogy többen is mondták, hogy csak azt bánják, nem előbb mentek.
és egy csomó helyre nem kell profi nyelvtudás sem.

2014.09.26. 14:05:05

@diggerdriver: Rendben. Elfogadom a kapitulációt. Az a baj, hogy ti már csillió évvel ezelőtt voltatok a magyar képzésben, és most már viszont nem olyan, mint a ti időtökben. És mindenki ugye a saját tapasztalataiból indul ki. :D

2014.09.26. 14:07:44

@Babette.: Dehogy van skippelve. Majd eljön annak is az ideje, először egyáltalán jussak ki, ami tervbe van véve. Utána jöhet a következő lépés. Nem magyar fizetésből akarom összegyűjteni a kinti költőpénzt, hanem a hollandoknál. Hitelt nem veszek fel bizonytalanra, ha esetleg kint pofára esek, akkor azt tegyem a saját pénzemből, és ne máséból. :)

MBenedek 2014.09.26. 14:49:57

@Herr Géza: No igen, a gazdag dél :)
Az osztálykirándulásokra én sem véletlenül írtam 100-250Eur-t, nagyon függ attól, éppen hova mennek, illetve mennyi időre. Volt már ilyen is-olyan is. (Legnagyobb lányom 0 német tudással, 1 hét suli után rögtön osztálykirándulásba csöppent 4 éve).
Családi pótlék: nem Németország másik részéhez, Magyarországhoz viszonyítok (illetve az 5 évvel ezelőtti Magyarországhoz, amikor is kb. ugyanennyi pénzt vittünk be mindenestül, tankönyvestül... igaz kicsit olcsóbb volt az éves osztálykirándulás (pláne mert szereztünk rá alapítványi pénzt), és kevesebb volt a családi pótlék, mint itt. Hogy azóta ez hogy változott Magyarországon, arról csak olvastam, de nem éltük már meg. Szerencsére)
Menza: az itt is kb. ilyen. Mondjuk jellemző, hogy az iskolaigazgató az ötödikes gimnáziumi évnyitón (nálatok is csak elsőben és ötödikben van évnyitó?) könyörgött, hogy higyjük el, van menza. A minőségre azt hiszem lehet panasz, ha a magyarnál jobb is talán.

DieNanny CH 2014.09.26. 16:47:01

@MBenedek:

Miért könyörgött a diri, hogy higyjétek el? Nem volt étkező/konyha/asztalok/székek...???

MBenedek 2014.09.28. 00:51:50

@DieNanny [SZ,CH]: Diribá jó fej. Sztorizott arról, hogy bár, a felsőbb évesek úgy tudják, nincs menza, de higgyük el, van, tényleg. Szóval német humor :) de kedves volt
(Azt is bevallotta, hogy hajdanán ő sem tudta a gimnazista gyerekeit rávenni arra, hogy menzakaján éljenek)

Komrob 2014.09.29. 09:15:57

Nem tudom, hogy volt-e már, de nagyon fontos:
KIJELENTKEZNI A MAGYAR TB-BŐL
Kijelentkezni a magyar TB-ből
Kijelentkezni a magyar tb-ből

Hacsak nem áll szándékában az embernek a havi 6-7-8ezer forintot továbbra is fizetni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása