oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 20. 06:46,  Bajba kerülhetsz, ha nem figyelsz 213 komment

2014. szeptember 20. 06:46 Határátkelő

Bajba kerülhetsz, ha nem figyelsz

Rengeteg szó esik arról, milyen fontos a helyi törvények, szokások ismerete és betartása. Ideális esetben ez persze csak az életünk megkönnyítésére szolgál (például ügyintézésnél, lakásbérlésnél), akadhat olyan helyzet is, amikor ennél sokkal komolyabb következményektől menthet meg.

amerikai rendőr.jpg

Egy ír férfi sétált az egyesült államokbeli San Diegóban egy doboz sörrel a kezében, miután egy-két korsóval már legurított. Egyszer csak egy járőröző rendőrpáros lépett közel hozzá a Pacific Beachen, mert észrevették a sört a kezében, amit ugye a helyi törvények szerint az utcán nem lehet fogyasztani.

A férfi (egyébként Johnnak hívják) félreértette a rendőrök felszólítását, és azt hitte, az igazolványait kérik. Egy pillanat múlva már rá szegezett pisztollyal kiáltottak rá, hogy „ne mozdulj!”.

Kis híján lelőtték, pedig semmi más nem történt, mint hogy az ír férfi a zsebe felé nyúlt, hogy megmutassa az igazolványát. (Mondanom sem kell, Johnnál csak pár dollár, az útlevele és még egy doboz sör volt.)

Az eset (amit a külföldön fogva tartott íreket segítő Irish Council for Prisoners Overseas munkatársa, Brian Hanley írt meg) elég jól rávilágít arra, milyen fontos, hogy tisztában legyünk azzal: mit szabad és mit nem abban az országban, ahol éppen élünk, no és persze azzal is, mik a szokások.

Egyfelől egy kaliforniainak (vagy a kaliforniai törvényekkel tisztában lévő embernek) eszébe sem jutott volna az utcán sörözgetni, másfelől nem tesz félreérthető mozdulatokat rendőri felszólításra.

Felvilágosító kampány

Ha már az alkoholnál és az íreknél tartunk, az Irish Council for Prisoners Overseas nemrégiben kampányt indított a közösségi médiában, hogy felhívja az ír határátkelők figyelmét a törvény nem ismeretéből fakadó veszélyekre, ugyanis egyre többen kerülnek börtönbe.

Ausztráliában is nő a fogva tartott írek száma, ők elsősorban a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerülnek bajba. A jelenséget jól mutatja, hogy míg tavaly csak négyen kérték a szervezet segítségét, idén már eddig 21-en, de a szervezet koordinátora, Joanna Joyce szerint ez a szám is csak a jéghegy csúcsát mutatja.

Mivel írekről beszélünk, a legtöbb esetben természetesen Angliában és Walesben kerültek bajba, de egyre nő a tengerentúl bebörtönzöttek száma is. Páran ülnek börtönben Afrikában, Ázsiában, Dél- és Közép-Amerikában is, és őszintén szólva egyiket sem kívánjuk senkinek.

Ami a magyarokat illeti, a külföldön börtönben ülők számáról csak becslések vannak, a Külügyminisztérium 500 és 1000 közé teszi a számukat. A legtöbben kábítószer-csempészet miatt kerültek bajba.

Lakásbérléstől az autóhasználatig

Mindez persze legtöbbünk számára szerencsére nem több mint érdekesség, ugyanakkor a helyi törvények nem ismerete elég sok gondot és bosszúságot tud okozni. Erre a legjobb példa a lakásbérlés lehet (legalábbis nekem ez a tapasztalatom a több mint ezer poszt után), ahol nagyon kellemetlen meglepetések érhetnek minket, ha nem vagyunk tisztában a szokásokkal.

A másik klasszikus esetkör az autóké, hiszen nem árt tudni, meddig és milyen feltételekkel használhatjuk külföldön a magyar rendszámú autót (nem is beszélve a fordított esetről, ami a közelmúltban akkor felháborodást kavart).

Az egyik példát a minap olvastam Giddy Lambtől, akinek át is adom a szót: „Egyszer kényelmes utazótempóban mentem fényes nappal az autópályán, látom, hogy messze mögöttem nagy sebességgel közeledik a yard. Kicsit gyorsítottam, hogy a külső sávban totyorgó kamionsort minél gyorsabban elhagyjam, hogy kiálljak a belső sávból és elengedjem őket. Hát nem megbilincseltek és bevittek speedingért! Azt mondták, hogy biztos menekülni akartam előlük!!!

Mondtam, ne vicceljenek már, 90-nel mentem és csak akkor gyorsítottam 100-ra, mikor megláttam őket. A fogdán kérdezte a zsaru, hogy mit csináltam, akkor mondtam el neki a sztorit, azt mondja a 100 az már bűncselekmény, le kellett csukniuk, az emberek többsége nagyon rosszul vezet, ezért ilyen alacsony a speed limit... Mehettem a bíróságra...”

Amikor a gyerek csempész

Végezetül egy inkább mókás, mint kellemetlen eset a régmúltból. Még bőven a nyolcvanas éveket írtuk, amikor egy ismerős (bőven kiskorú) gyerekét meghívta az angliai rokona pár hétre vendégségbe. Nagy volt a boldogság, a család összeadta a repülőjegyet, a kinti rokon a legnagyobb jóindulattal csak annyit kért, hogy ha már úgyis megy ki hozzá a gyerek, vegyen már neki egy karton cigarettát Ferihegyen, kint ugyanis nagyon drága.

Ennek természetesen nem volt semmi akadálya, mi több, a hálás szülők még egy üveg finom Tokajit is küldtek a gyerekkel ajándékba. Az úton nem is volt semmi gond, a stewardessek szépen elkísérték a gyerkőcöt, a Heathrow-n a határőr annak rendje és módja szerint (alighanem csak unalomból / kötelességtudatból) megkérdezte a gyereket, van-e nála alkohol, mire az ártatlanul közölte (a stewardess segítségével), hogy persze, a szülei küldtek egy üveg bort a rokonnak.

A határőr jó kedvében lehetett, no meg látta, hogy ártatlan gyerekről van szó, így tovább engedte, de azért figyelmeztette, hogy kiskorú nem vihet magával be alkoholt, legközelebb ezt ne felejtse el. A megérkezéskor nagy volt az öröm, a fiúnak már csak az autóban jutott eszébe, hogy cigaretta is van nála…

Na, most pedig ti jöttök, nektek volt-e és ha igen, milyen hasonló (komoly vagy vicces) esetetek?

FELHÍVÁS!! A nagysikerű ablakos sorozat után újabb ötlet: küldjetek fotókat a városotokról! Nem a nevezetességekről, hanem arról a környezetről, ahol éltek: a házról, a sarki kisboltról, a busz- / metrómegállóról, a kedvenc éttermetekről, pubotokról, a munkahelyetekről (ha nem okoz problémát), a parkról, ahova szívesen jártok, az eldugott, kevesek által ismert hangulatos, érdekes helyekről, stb. Írjatok pár sort is mellé, mert így lesz igazán érdekes a sorozat! A cím természetesen a szokásos: hataratkelo@hotmail.com.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Írország Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr926713573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2014.09.20. 07:18:41

Nem tudok elkepzelni egy irt egy sorrel a kezeben. Eleg sok irt ismerek itt. Azt sem tudjak, mennyi az egy sor. :)

tableno 2014.09.20. 07:27:37

Gondolom ők inkább intravénásan adagolják...

NIKI LAURA 2014.09.20. 07:29:54

No,jo reggelt..

Vagy 14 eve par napra " bevartak" Becsulyhely( Wienerneustadt) dutyiba,egy hetvegere.
Ugyanis az "akkori" nevem- bol pont volt egy masik magyar,akit koroztek.
Utlevelbe nem volt " anyja neve",igy hetfoig elveztem az ingyenes osztrak ellatast,mig aBM nyilvantartobol tisztaztak,ez a nev nem az a nev..
Nem is ez a lenyeg: a tobbszaz fogvatartottbol 90% roman,5% magyar,szlovak,nemet es a maradek osztrak drogos volt.

Ugyan- Digger szerint- a romanok " jo csavok" viszont az europai bortonok nagy reszben veluk van tele.
Itt Bacs Megyeben az autopalya balesetek nagy szazalekat is Ok okozzak,tobbnyire elalszanak,eroszakosak,szabalyszegok,es altalaban sz@rnak minden torvenyre.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.20. 07:35:06

A szabályok azért vannak, hogy betartsuk.
Persze, meg lehet szegni, csak akkor ne legyünk felháborodva, ha ennek valamilyen szankciója lesz.
:)

NIKI LAURA 2014.09.20. 07:45:41

Mas:
Kanadaba zsebbe 10e $ vittem,repulon.
Ugye alap,nem kamuzunk mert ha rajonnek,veged.
A repulon kiosztott " deklaracioba" be is irtam.
Belepeskor elkerekedett a vam tisztviselo szeme,beiranyit egy szobaba.Kerdezi,elirtam,10$?....nem 10e!...hol van? ...kiraktam a csupa 100$ koteget.
A hulye,nemhogy orulne,penz viszek az orszagba,gazdagitom,stb...nem,honnan van?
Hogy hogy honnan,az enyem.Eladtam egy autot.
Miert nem utalom?..mert draga a bank.
Terroristakat akarok tamogatni?
Nem,magamra szeretnem forditani.
Mutatom a kepet az Ipadon.Latod,ezt adtam el.
Jon a kollega,uj kerdesek.Hany cm3 volt az auto,mennyi idos,mikor vettem?....utoljara engedtek ki ugy,hogy a vegul azt mondja a fazon: szerencsem hogy bevallottam,mert ha megtalaljak,elkobozzak,es kitiltanak Kanadabol..pff....

A masik oldal: U.K be belepes...mar eleg az utleveledet rarakni a scanelre,kit erdekel miert jottel,mehetsz...
De olyan is volt,hogy teljes veletlen felcsereltuk az ID kartyankat,es a turbanos U.K officer latta,feher europai- feher europai,mehet...utana jot nevettunk,hogy a masik papirjaival leptunk be .

adg 2014.09.20. 08:02:15

Ausztraliaban szerencsere nincsenek kobe vesett szabalyok es szokasok. Ezt nagyon szeretem itt. Nincs meghatarozva, hogy csutotokon delutan haromkor kell fuvet nyirni jobbrol balra sarga geppel, hogy farral kell parkolni, vagy akarmi. Amire van valami szabaly, az sem veresen komoly. Nyilvan nem a torvenyekrol van szo. Ennek ellenere minden mukodik valahogy, es az emberek nem egymassal vannak elfoglalva.

Ami szokatlan volt, az az emberek lazasaga. Pl a legtobb haz nincs zarva, altalaban nincs is zar a kapun, a hazon azert van, vagy kapu sincs. Ha jon valaki, akkor csak ugy benyit. Csengo sincs. Eloszor eleg meglepo volt, egy csavo ott allt az etkezoben, hogy akkor o most kozvelemenykutat, ha nem banjuk. Az ismerosok plane, csak ugy jonnek be mint a kollegiumban. Postas behozza a csomagot az asztalra...
Nekem ezt sokaig kellett gyakorolni, ma mar megy. Nemreg vettem neten egy kis daralot palmalevelet apritani, es az eladonal nem volt se kapu, se csengo, semmi. Hogy is lett volna. Hat bementem en is. Es nem keresztullott, vagy lekiabalt, hanem amikor vegre megtalaltam akkor szeles mosollyal koszont, es megkerdezte hogy miben segithet.
Viszont a kapcsolatok nagyon felszinesnek tunnek sokszor. Aztan amikor bajba kerulsz, kiderul hogy megsem. Csak mas, nem mennek bele a maganeletedbe. Nyaralasbol visszajossz, annyit kerdeznek, hogy good holiday? Ha annyit valaszolsz, hogy good, akkor annyi, el van intezve. Nem tesz fel otven kerdest. Ha akarod elmondod, ha nem, hat nem.
Meg talan a bizalom, ami nagyon szokatlan volt. Fonokom beparkolt a ceges kocsi ele, nem tudtam elmenni tole. Erre odaadta a kulcsot, hogy menjek az ovevel, neki nem kell most. Multkor irtam, hogy amikor ceges banzaj van, akkor a fonok odaadja a hitelkartyajat, hogy erezzuk jol magunkat. Van a kocsiban is egy kartya, ha kene. Felesegem hazvezet mostanaban. Van aki mar az elso alkalommal ad kulcsot neki, pedig nem is ismeri.

Szoval a bizalom es a lazasag a ket legnagyobb kulonbseg nekunk emberi teren.

adg 2014.09.20. 08:10:36

@NIKI LAURA: az euba/bol 10000 eurot lehet vinni bejelentes nelkul. Ide is 10000 dollar a limit. Mi is zsebben hoztuk a penzt, nem is irtam be a belepokartyara, mert valamivel alatta volt a hatarnak.

tableno 2014.09.20. 08:25:19

Amikor kamaszként Iránban éltem, rendszeresen követtem el súlyos bűncselekményeket. Ilyen volt például a zenehallgatás, tánc, kártyajáték, lányokkal ismerkedés, nyugati filmek nézése... Ezek bármelyikéért börtön és megkorbácsolás járt...

puhacica 2014.09.20. 08:26:02

@adg [Au, Darwin]: szimpi hely tovabbra is!

ma nemzetkozi allasborze van a Gellert Hotelben 9-16 oraig. hatha valakihez nem jutott el a hir, viszont el tud/akar menni.

FutureFry 2014.09.20. 08:26:21

@adg [Au, Darwin]: @NIKI LAURA: Én is vittem már bevallásköteles összeget. Amikor átadtam a bejelentő formanyomtatványt a vámos udvariasan/barátságosan érdeklődött, hogy honnan van, mire lesz. (Csakúgy mint a bankár amikor kivettem az összeget). Mondtam, (persze udvariasan) hogy semmi köze hozzá. Ebben maradtunk, nem volt belőle probléma.

NIKI LAURA 2014.09.20. 08:30:26

@adg [Au, Darwin]: igazad van,10e felett volt parszaz dodoval...viszont darabra megszamoltak.Volt nalam " bivalyos" penz,del afrikai Rand,azt forgattak nagyon:)

NIKI LAURA 2014.09.20. 08:39:22

@FutureFry: a kozeput,sokszor nehez....ha tul sok a penz,az a baj...ha keves,akkor az( sokszor rosszabb,mert hogy tartod el magad...)
Kiszamithatatlanok belepeskor.
Pr kartyaval ,v kanadai utlevellel is szivatnak,valamikor meg csak intenek,Haladjaaaaa...

Morgo1229 2014.09.20. 09:31:43

Csaxolok, hogy a tegnapi posztolo megjelent. Csak most mert nincs velunk egy idozonaban.

Mr Long 2014.09.20. 09:46:06

Na a szegeny proli melos meg egy sort sem ihat a beachen...
Btw itt is tilos sok helyen az utcan piazni es a kutyaszaratas utan, ha nem szeded ossze a maradekot akkor £1000 a bunti.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.20. 09:47:57

Nem kell ehhez külföldre menni. Hazatéréskor is érhetik meglepik az embert, a szabályok nem ismeretében. Anno tizenakárhány éve épp Kanadából költöztünk haza három év után, amint leszálltunk a férjem útlevele láttán kitört a harctéri idegesség. Se szó se beszéd mindenféle magyarázat nélkül őrizetbe vették. Én meg csak álltam ott mint az a bizonyos boci. Mivel péntek este érkeztünk így kiderült hétfőig az égadta világon semmit nem tehetek. Nincs látogatás, nincs info, semmi. Hétfőn bementem az illetékes helyre, először simán elhajtottak a fenébe hogy az ügy folyamatban van a férjemet másnap átszállítják valamelyik börtönbe. Na itt borult el az agyam és bőgve, üvöltve, kezdtem követelni hogy mondják meg végre mivel vádolják a férjem és miaz hogy ügyvéd nélkül, vádemelés nélkül viszik mucsaröcsögére börtönbe. Na akkor derült ki hogy mielőtt Kanadába mentünk neki elvették a jogosítványát - ezt mondjuk tudtam magamtól is, azt viszont nem hogy a jogosítvány bevonás bűnvádi eljárással társul, merthogy ittas vezetés forgott fenn. Ma már oké zéró tolerancia van, de akkoriban ez még tervben se volt. Mindegy. A távollétünkben az eljárást lezavarták, a férjemre kiszabták a büntit. Az értesítéseket erről gondolom kipostázták amit aztán a kedves családunk valahogy elfelejtett velünk közölni, holott hetente mentek a házunkba befűteni, postát felszedni stb. Nem húzom a sztorit, arról volt szó hogy a kiszabott büntetés 30 ezer forintnyi bírság megfizetése volt. Mivel ez időre nem történt meg így érvénybe lépett az akkor üld le verzió és ezért csukták le a férjem. Én meg téptem a hajam hogy hát mért nem szóltak. Mert közben azt is elmondták hogy én itt és most kifizethetem, illetve a férjem is kifizethette volna azonnal amikor lecsukták, ha lett volna nála pénz és nem nálam van az összes lóvé amit Kanadából kp-ben cipeltünk haza. Hát így esett. A bírságot kifizettem és a férjem másnap elengedték. Utólag kérdeztem kedves családom hogy hát a bíróságtól kapott értesítésekkel ugyan mi lett. Jaj hát ők nem gondolták hogy az olyan fontos és különben is.....

adg 2014.09.20. 10:06:03

@ChristineK: ez nagyon kedves sztori. Meg olvasni is jo, nem hogy atelni.
Legalabb a leult napokat levontak?
De ez is olyan, hogy az ember egnek all tole. Mi a banat tortent volna, ha orizetbevetelkor elmondjak, hogy mi van. Mindenkinek egyszerubb lett volna...

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.20. 10:15:46

@adg [Au, Darwin]: Nem, nem vonták le a bent töltött napokat. :) Ha mikor őrizetbe veszik elmondják akkor kifizetem és kész, meg se történt volna az egész. De nekem ott nem mondtak semmit ugye hogy miért viszik el, sőt még később is csak akkor mikor balhézni kezdtem.

wuaaa 2014.09.20. 10:24:39

@ChristineK: Ittas vezetésért mindenki megérdemelne egy wellness hétvégét. Az a minimum. Szóval én valahogy nem sajnállak ezért a sztoriért. Bocs.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.20. 10:32:33

@wuaaa [nor]: Szíved joga. Csak azt ne felejtsd el hogy nem én voltam az aki ittasan vezetett.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 10:38:19

@ChristineK: Ez nagyon kemény. Nem is tudom, hogy viselkedtem volna a férjed helyében, vagy akár a Te helyedben.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.20. 10:41:00

Sziasztok. Engem deposittal kapcsolatban erdekelnenek tapasztalatok. Mi a teendo, lehetoseg ha nem akarjak visszadni ?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 10:41:38

@wuaaa [nor]: Németországban, Svájcban, Franciaországban pl. szabad bizonyos mértékig ittasan vezetni. Nem hiszem, hogy Christinek férje tökrészegen vezetett volna, mert akkor nem 30.000 bírságot kapott volna, hanem jóval többet, esetleg tényleg börtönt. Ok, persze akkor is megszegte az éppen hatályban lévő jogszabályokat, szó se róla, de azért ne akasszuk már fel ezért.

adg 2014.09.20. 10:46:26

@wuaaa [nor]: Alapvetoen igazad van, de a 30000es buntetesbol ugy gondolom, hogy ez egy enyhen ittas allapo volt.
Vannak orszagok, ahol vehethetsz pl egy sor, vagy egy pohar bor utan. Pl nalunk is, amennyiben teljes jogsid van, vagyis nem tanulo. Nem tudok ra jobb szot. Annyira nem egyszeru kerdes ez.

Persze a szabaly attol meg szabaly, de itt nem is ez volt a lenyeg, hanem az ejaras
Annyit kellett volna mondaniuk, hogy kovacs ur. 15 eve nem fizette be a birsagot, igy most befizeti, vagy leuli. Oszt jonapot

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 10:48:19

@ChristineK: Akkor viszont jogszabályt sértettek. Elvileg le kellett volna vonni a letöltött napokat, sőt őrizetbe sem lett volna szabad venni, amíg meg nem mondják, hogy miért. Ha meg megmondják, akkor biztos monda volna a férjed nekik, hogy értesítsenek azonnal Téged, és kifizeted. Előállítani szabad lett volna, de az előállítás akkoriban 4 óra volt asszem, tehát utána biztosan őrizetbe vették. Ez meg szerintem teljesen jogtalan volt, mert nem nem akarta/tudta kifizetni, hanem egyszerűen nem tudta, hogy fizetni kell. Az ajánlott/tértis levél un. kézbesítési vélelme (egyébként ez egy nagy baromság, de ez van) ugyanis csak addig tart, amíg az illető nem szerez róla ténylegesen tudomást.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.09.20. 10:59:52

@sodalisO [eng]: irasbeli szerzodes ---> polgari peres eljaras utjan behajtod. (Svedorszagban pl. a szobeli szerzodes ugyanugy ervenyes, mint az irasos, de vita eseten jo, ha van papir.)

qkuc 2014.09.20. 11:08:24

@wuaaa [nor]: Nem is sajnálni kell.

De azért azt hiszem megillette volna a "jog" a férjét, hogy tájékoztassák arról, pontosan miért is fogták meg. Nem ismerem az eljárásrendet, de gyanítom, hogy itt alaposan elfeledkeztek róla az intézkedő szervek.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.20. 11:08:42

@Jani haverja: Igen szerintem is történt pár baki az eljárás során, de úgy voltunk vele hogy örültünk a kiszabadulásának.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.20. 11:17:56

@adg [Au, Darwin]: mindig is nagyon tetszett nekem Ausztrália :-)
mondjuk én otthon alapból egyszál semmiben, vagy nagyon minimális cuccban szoktam mászkálni, ezért nem szeretném, ha akárki besétálna...
volt egy kollégánk Yangonban, aki egy éjszakát börtönben töltött, mert amikor nem volt otthon, rövidzárlat miatt kiégett a bérelt lakása nappalija. pár hónappal később Thaiföldön sittelték le, mert több mint egy év késéssel kiderült, hogy annó a munkáltatója hamis papírokat adott le a munkavállási emgedélyéhez, vagy hamisítottak valami pecsétet (a csávó azt hitte, minden papírja rendben van). hetekig tartott kihozni. na ezekután én már rég elmenekültem volna Ázsiából szerintem.... de őt keményebb fából faragták :-O

rumitom 2014.09.20. 11:18:15

@svájci sapka (ch): no igen, de azert leteznek erosen kulturidegen szabalyok amik kulonosen akkor frusztraloak ha egyebkent egy nagyjabol a tiedhez megszokott kulturarol van szo. Pl dubaiban konnyu elfogadni h nem sorozunk. Az usaban eleg nehez megszokni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 11:20:00

Saját történet: 1989 előtt pár évvel a haverom apja nagyon jól keresett. Vett egy "nyugati" autót, egy Ford Sierra-t, néhány éves használtan, német ismerős család autóját vette meg. Akkoriban nagyon kevés "nyugati" autó futkározott Magyarországon, a Ford Sierra meg a luxus netovábbjának számított.
Kivittek a haveromék engem is, Bécsbe vásárolni, ez akkoriban irdatlan nagy szám volt, eleve a Schillinget is úgy kellett összekuporgatni, meg feketén venni, mert valutakeret volt, az is kevés.
Kifelé is meg visszafelé is a magyar vámosok szanaszét szedték a kocsit, de úgy, hogy az ajtókárpitot, stb. is! Meg nem motoztak ugyan, de mindent átvizsgáltak. Nem találtak értelemszerűen semmit. Miután visszafelé is szétszedték és megint nem találtak semmit, a haverom apja megkérdezte, hogy árulják már el, hogy ugyan miért élveztük a megkülönböztető figyelmüket, az egyik vámos elkotyogta, hogy olyan fülest kaptak, hogy egy szürke színű magyar rendszámú Ford Sierra-val csempészik valaki drogot. :) Hurrá! Jó választás volt a haverom apjának a Sierra :) Odafelé is, meg visszafelé is legalább 3 órát csesztettek ezért minket :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.20. 11:21:24

@wuaaa [nor]: ezt megértem teljesen, de azért annyit megérdemelt volna, hogy megmondják helyből, hogy mivel vádolják. hm?

rumitom 2014.09.20. 11:23:08

@ChristineK: ez eros hogy a hataron kiszednek ilyesmivel
Nekem is van egy elvi okokbol be nem fizetett 30K-s kozuti tartozasom de sose utott vissza. Mondjuk egyszer ferihegyen az elottem levo teljesen normalisan kinezo embert a hatarorok elvezettek nem kis aggodalomra adva okot nekem

CJKrisz 2014.09.20. 11:30:00

@adg [Au, Darwin]: Na, pont ez a fajta "lazaság", ami miatt nagyon csípem az ausztrálokat. Pedig ugye ha figyelembe vesszük a lakosság régmúltját... Hát nem kapna szinte senki erkölcsit. :) És mégis működik náluk egy bizalmon alapuló rendszer.
Diggerrel közös netes barátunk Renegade is a Föld túloldalán él a családjával immáron 5 és fél éve. Egészen pontosan Gold Coaston. Sajnos nem (vagy csak nagyon ritkán) látogatja a Határátkelőt, valószínűleg nem fog megorrolni rám, ha leírom egy tavalyi esetét. Történt ugyanis, hogy az egyik öböl partján félig elsüllyedve talált egy motorcsónakot. Lyukas is volt, rozsdás is volt, de szakmájából adódóan látta rajta, hogy ezt ő helyre tudja pofozni. Csak hát a fene se tudja, hogy kié, kell-e a gazdájának, stb. Több hónapig figyelte a "roncsot", senki nem foglalkozott vele, egyre vastagabban fedte be a trutyi, így bő fél év után gondolt egyet, kibányászta a sárból és hazavitte, kipofozta. Csak hát valahogy hivatalossá kellene tenni ezt az egészet, nosza bement a helyi hivatalba (nevezzük okmányirodának) elmesélte a csónak történetét és feltette a nagy kérdést, hogy akkor most hogyan tovább. Konkrétan semmi extra. Kértek tőle egy papírt, amivel igazolta magát, adtak egy azonosítót a csónaknak, amit majd el kell helyezni rajta és jónapot kívánok, hivatalosan övé a vízi jármű. Senki nem firtatta, hogy nem lopta-e, illetőleg eleve nem feltételeztek semmi törvénytelent. Elmesélte, hogy találta, hát akkor találta. Valaki kidobta, mert nem kellett neki és pont. Ennyire egyszerű. És mi a kulcsszó? BIZALOM. I love Australia.

rumitom 2014.09.20. 11:30:06

@Mr Long (UK): usaban nem kevesszer vertem ki a balhet mert nem akartak sort eladni utlevel hianyaban pedig regen voltam 20 eves sajnos

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.20. 12:02:29

@rumitom: Természetesen. Szerintem az alap, hogy utazás előtt az ember érdeklődik, hogy ne kerüljön bajba.

M. Péter 2014.09.20. 12:07:47

@sodalisO [eng]: Assured shorthold tenancy-d van?

Sanz 2014.09.20. 12:17:40

Engem életemben először a tokiói reptéren igazoltattak (azóta sehol máshol). Két 160 centis japán rendőr odajött, és mondták tört angolsággal, hogy ez egy véletlenszerű biztonsági ellenőrzés, mutassam nekik az útlevelem és a beszállókártyám. Megmutattam, aztán kérdeztek még 1-2 dolgot (rákérdeztek, hogy a barátnőmmel utazok-e, aki a nővérem volt), aztán nevettek egyet és elmentek.

A másik a UK-ben volt, amit tegnap láttam: havonta 1-szer a rendőrök kitelepülnek egy bevásárlóközpontnál és bicikliseket segítő road safety pontként működnek. A biciklisek odamehet hozzájuk megnézetni a felszerelését, adnak neki lámpát (gondolom, ingyen), brossúrákat, ilyesmi. Azért megnézném, hogy ez Magyarországon hogy nézne ki... ahol a rendőrt sokszor át lehetne nevezni "revenue collection officer"-ré.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.20. 12:18:07

A szabadság földje...iszol egy sört az utcán sétálgatva és majdnem kivégeznek...:)))

@adg [Au, Darwin]:

Ausztráliába is menekülnek az írek? Össze kéne írni az elit brancsot, ahová a nyugati országokból is ömlenek...Svájc,Norvégia,Ausztrália...még valami? Fórumokon engem is sokszor buzdítottak Ausztráliára hogy menjek oda 20 dollárért óránként mekizni / dőzsölni fogok stb.

wuaaa 2014.09.20. 12:34:28

Na akkor még egyszer :

@Jani haverja: "..de azért ne akasszuk már fel ezért. "
Én egy hétvégét említettem, nem akasztást.

@qkuc: @Dragonlady (now in Indonesia): @adg [Au, Darwin]: 3 év alatt sikerült elfelejteni, hogy volt otthon egy bevont jogosítvány és ennek következtében egy be nem fejezett eljárás amiről nem hallottak semmit? Mert a gonosz rokonok nem szóltak. Aha.
Uggyanmááá´.....

Azt nem tudom, hogy tényleg szó nélkül vitték-e el a férjét vagy nem (én nem hiszem), de mindenesetre ez a csavar sokat dob a sztori jajveszékelési faktorán a feleség szemszögéből. Piros szőnyeg, cigányzenekar, táncoslányok, konfetti. Kovács úr, üdvözöljük újra itthon, jól utazott? Őrmester, segítsen a bőröndökkel! Igenis! Kovács úr, ha megengedi, akkor mit szabad számláznom? ....

Mindemelett meglep, hogy itt olyan hülyének néznek, hogy azzal jönnek, hogy de vannak ám európai országok, ahol lehet bizonyos mértékig ittasan vezetni - mintha nem tudnám. De mindemellett annyira naivak, hogy a sztorit mindenestül beveszik. Hát nem tudom emberek.... de valószínűleg bennem lesz a hiba.

adg 2014.09.20. 12:38:33

@Dragonlady (now in Indonesia): nem hemzsegnek azert a vendegek nalunk, meg nem is szoktunk egy szal semmiben lenni. Egy gatya legalabb van rajtam. De ha megis olyan helyzet lenne, hogy nagyon nem szeretnenk vendeget, akkor bezarjuk az ajtot kegyetlenul. :) A mostani helyunkon elegge nyikorog a kapu, igy altalaban halljuk, ha vendeg jon.
Olyan mar volt, hogy elmelyulten pucoltam a medencet, es egyszer csak ott allt a szelen a szomszed hazaspar. Atjottek bemutatkozni. Gyorsan magamra teritettem a torolkozot, a csaj meg azt monda, hagyjam csak, ot nem zavarja. Hm, engem azert egy kicsit igen.
Aztan atjottek karacsonykor is, hoztak sutit.

@CJKrisz: A helyi apeh atirta a cimemet ugy, hogy csak felhivtam oket. Semmi dokumentum.
Koltozes miatt uj jogsi kellett, mert az a lakcimkartya is egyben, a vilagon semmit nem kertek. Elvette a regit, es azonnal adta az ujat.
Olvasom, hogy mashol miket kernek egy bankszamlanyitashoz. Itt erkezesunk utan ket nappal, a baratomeknal lakva, ot perc alatt nyitottak nekunk szamlat es nyugdijszamlat is, barat cime csak azert kellett, hogy tudjak a kartyakat kuldeni. Az ossz papir amit lertek az utlevel volt. Azota hitelkartyam is van, pedig csak ideiglenes lakos vagyok.
Es a legjobb: amikor munkat kaptam, nem kertek a diplomamat, nem neztek utana a referenciaimnak, semmi. Csak ugy elhittek. Annyit kerdeztek, hogy a vizumom megengedi-e hogy dolgozzak, vagy szponzoraljak meg. Es ezt is elhittek, pedig nem kertek sem utlevelet, sem a vizumomrol igazolast, ezek nelkul pedig ellenorizni sem tudjak. A bemondott adataim alapjan dolgoztam, fizettek az adomat es biztak meg a munkaimban kulonosebb kontroll nelkul. Csak mert azt mondtam, hogy tiz eve ezt csinalom. Jo, persze volt probaido, nyilvan kiderult volna, ha fingom sincs a dolgokrol.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 12:48:31

@Sanz: Azért volt már olyan Magyarországon is, hogy a rendőrök ingyen kávét osztogattak annak, akinél nem találtak semmi szabálytalanságot, de ez ritka, mint a fehér holló.

adg 2014.09.20. 12:53:39

@házelőtthinta: nem menekulnek, koltoznek. Irek mindenhol vannak.
A mekizesbol meg itt sem dozsolnel, bar a husz dollar teljes munkaidoben eleg egy fore. Kis garzon, kaja, ennyi.
Viszont nem kapsz vizumot...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 13:16:26

@wuaaa [nor]: Én nem írtam azt, hogy Magyarországon nem kell betartani a jogszabályokat. Be kell(ene), mint mindenhol máshol is.
Azt viszont írtam, hogy valószínűleg jogtalanul vették őrizetbe Christinek férjét. Azaz a rendőrség sem tartotta be a jogszabályokat. Ez a kézbesítési vélelem ez egy nagy marhaság, de ennél jobbat nem tudtak kitalálni (egyébként én sem tudok). De - mint már említettem - a kézbesítési vélelem csak addig tart, ameddig az illető bizonyíthatóan tudomást nem szerez arról a dologról, amit meg kellett volna kapnia levélben. Tehát ott a reptéren eleve közölni kellett volna, hogy "vagy fizetsz, vagy ülsz", esetleg előállítani (mert a határőr csak az aktuális körözést látja, nem biztos, hogy tud intézkedni pl. a fizetés ügyében), de a rendőrkapitányságon az ügyeletes tisztnek már tudnia kellett volna intézkedni. Az már mondjuk egy másik kérdés, hogy hétvégén úgysem tudta volna befizetni a büntetést, mert azt csekken kell, de ettől függetlenül nem idegeskedett volna halálra senki, valamint azt a két-három napot pedig le kellett volna vonni az összegből. Merthogy így szólnak a jogszabályok.Na ezek nem történtek meg, emiatt viszont a rendőrség több szabályt sértett, mint maga Christinek férje, aki az "elkövető" volt.
Én nem hiszem, hogy ha megtudták volna a reptéren, vagy a rendőrségen Christinekék, hogy mi a gond, nem fizettek volna azonnal, amikor lehet.

Én simán hiszek Christineknek. Most képzeld el magad a helyükben: Valami szabálysértésen fognak. Közben meg kiköltözöl Kanadába. Várod, hogy majd úgyis küldenek valami levelet. Nem küldenek (mármint Te nem tudsz róla). A rokonok mindig átveszik a leveleket, de marhák, mert nem tartják lényeges dolognak ezt a büntetést, mert úgy gondolják, hogy úgyis Kanadában élsz, nem jössz haza egy jó darabig, addigra meg úgyis elévül, minek idegesítsenek, vagy mit tudom én, hogy mire gondolnak. Mindezt puszta jóindulatból. Te mindig megkérdezed, hogy jött-e valami fontos levél, azt mondják a rokonok, hogy nem. Közben meg már rég el is felejted az egészet, mert Kanadában rögtön csináltattál magadnak egy másik jogsit, úgyhogy még hiányérzeted sincs. Mi van ilyenkor? Van éppen elég gondja-baja az embernek néha, egy kiköltözés éppen elég nyűggel jár mindenkinek, el lehet felejtkezni egy csomó dologról.

2014.09.20. 13:34:30

@sodalisO [eng]: Van ez a Deposit Protection Scheme nevu dolog UK-ben; az a lenyeg hogy a landlordod nem tarthatja meg csak ugy maganak a deposit-ot, hanem egy kulon szamlan kell tartania (reszletek: www.depositprotection.com/tenant-info; www.depositprotection.com/documents/how-to-rent-checklist.pdf; england.shelter.org.uk/get_advice/tenancy_deposits/tenancy_deposit_protection_schemes/tenancy_deposit_protection). Miutan depositot fizettel, 30 napon belul irasban ertesitenie kell teged a landlordnak arrol hogy hova fizette be, hol tartja a depositodat. Ha ezt nem tette meg, akkor torvenyt sertett, es ha bepereled, a birosag kotelezheti hogy karteritest fizessen neked (ez a deposit ertekenek 1-3-szorosa lehet). Ha tehat nem ertesitett irasban teged az elejen hogy hogyan van megvedve a deposit, es most raadasul nem akarja visszaadni, akkor en a helyedben irnek neki egy hivatalos levelet amiben elmondom hogy be fogom perelni nem csak a deposit vissza nem fizeteseert, hanem elsosorban azert mert torvenyserto modon nem vedte meg a depositot.

tsabus UAE 2014.09.20. 13:39:54

@Mirjam2: Így van ! Feleségem tegnap írta alá az új bérleti szerződést és az iratcsomagban ez is benne volt. Csak úgy simám, mondva csinált ürüggyel nem nyelheti le a depositot a tulaj...

2014.09.20. 13:42:20

@ChristineK: Ez egy nagyon-nagyon durva tortenet. Teljesen le vagyok dobbenve, hogy ilyen elofordulhat valakivel barhol, de kulonosen a sajat orszagodban, ahol az anyanyelvedet beszelik, ahol annyit kellett volna megtennie a rendornek hogy ket mondatban elmondja neked mirol van szo. Teljesen kafkai helyzet, nem gondoltam hogy Mo.on vagy barhol Europaban ilyen elofordulhat. Civilizalt orszagban persze kompenzacioert perelhetned a rendoroket... Es mi az hogy nem engedtek ugyvedhez fordulni? Ez nem az alapveto emberi, allampolgari jogainak a megsertese?

CJKrisz 2014.09.20. 13:42:58

@adg [Au, Darwin]: Imádom ezt a bizalom alapú ügyintézést. Csak hát ugye ez tényleg olyan helyen működhet, ahol rend van az emberek fejében. Magyarországon ez nem nagyon működne, túl sok az olyan mentalitású egyén, akik csak a kiskapukat, kibúvókat keresnék. Már-már nonszensz, hogy egy olyan országban meg tökéletesen működik, ahol a lakosság színe-java bevándorló mindenféle nép, ráadásul az őseik szinte egytől egyig sittesek, gyilkosok, rablók, divatos kifejezéssel élve alja népség, ezért is lettek a távoli gyarmatra száműzve. És ezekből lehetett egy olyan társadalmat kinevelni, amelyik bizalomra épül. Valamit nagyon tudhattak/tudhatnak.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.20. 13:42:58

@adg [Au, Darwin]:

Amúgy nem valami 16 dollár a kulibér óránként? Fegyverrel se tudnának oda kényszeríteni amúgy. Csomó hülye ragadozó meg meg kígyók másznak fel a wckből...bele is borzongtam:)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.20. 13:42:58

@adg [Au, Darwin]:

<16 years: 36.8% $6.21
16 years: 47.3% $7.98
17 years: 57.8% $9.75
18 years: 68.3% $11.52
19 years: 82.5% $13.92
20 years: 97.7% $16.48

Akkor már értem hogy lehet az hogy az ausztrál meki se drágább mint a nyugat-európai. Diákokkal tudnak sokkal olcsóbban dolgoztatni. Itt a 16 évesnek is annyit kell fizetni mint a felnőttnek.

Giddy Lamb 2014.09.20. 13:42:58

@házelőtthinta: "A szabadság földje...iszol egy sört az utcán sétálgatva és majdnem kivégeznek...:)))"

New Orleansba sok amerikai azért megy, mert szerintük cool + laza, hogy a French Quarterben az utcán is tudsz inni...
Nevetséges látni, ahogy sokan büszkén sétálgatnak a styrofoam sörös poharukkal az utcán és lazulnak:)))

Azért azt se felejtsük el, hogy a szabadság fejben dől el, alapvetően nem országspecifikus (persze lehet sorolni az országokat ahol lehetetlen) és vannak olyan emberek akik önként zárják magukat a saját kényszerképzeteik/rögeszméik börtönébe
mégis a környezetükre fognak mindent és véleményt mondanak olyan országokról/emberekről/dolgokról amiket soha nem láttak/tapasztaltak meg személyesen...

2014.09.20. 13:47:08

@tsabus [PL to UK]: Fuggetlenul attol hogy vissza akarja-e adni a depositot kikoltozeskor vagy sem, megsertette a torvenyt ha nem fizette be valamelyik scheme-be a penzt 30 napon belul es / vagy nem ertesitette errol irasban a berlot. Tehat akkor is lehet perelni ha visszaadja a teljes osszeget. Ha meg nem, akkor vegkepp. De remelhetoleg erre nem kerul sor, hanem mar a hivatalos level hatasara visszaadja a penzt. A torvenyre kell hivatkozni konkretan a levelben es hataridoket szabni (bizonyos idon belul vissza akarod kapni a depositot, kulonben perelsz).

tsabus UAE 2014.09.20. 13:55:49

@Mirjam2: Azon csodálkozom, hogy SodalisO bérleti szerződésében erről nem volt szó. Most nézem az emailt és ez a csomag tartalma:
1. Assured Shorthold Tenancy agreement;
2. EPC certificate;
3. DPS explanatory notes annexed to tenancy agreement;
4. Tenant Information pack;
5. Standing order mandate.
Plusz egy levél, ami leírja, hogy ezek vannak a csomagban és nagyon glad-ek, amiért rent-eljük a lakásukat... :-D

2014.09.20. 13:56:30

@Jani haverja: +1. Hihetetlen eljaras a rendorseg reszerol. Kepzeld el mennyit koltottek a ket napi fogva tartasra, es mennyit nyertek ezzel. Gyakorlatilag a tarsadalmat karositottak meg, ilyen hulyesegre kolteni az adopenzt, mikozben Christine ferjenek a tarsadalmi veszelyessege nulla.

tsabus UAE 2014.09.20. 13:58:48

@tsabus [PL to UK]: Kiegészítés: 2004-ben hozták a törvényt a deposit védelméről. Ha SodalisO régebben bérelte a lakást, akkor még talán nem volt ez érvényben...

2014.09.20. 14:05:11

@tsabus [PL to UK]: Igen, ezeket mind meg kell kapnod ha Assured Shorthold Tenancy-rol van szo, foleg ha ingatlanirodan keresztul berelsz. Remelem csinaltatok inventory-t bekoltozeskor, az ingatlanos jelenleteben? Ha nem, szerintem tegyetek meg, mivel sok felreertest el lehet vele kerulni kesobb. Ha nem akar kijonni emiatt az ingatlanos, akkor en a helyetekben irnek egy reszletes inventory-t (pontosan mi van a lakasban, milyen allapotban), fotokkal, es elkuldenem e-mailben az ingatlanos cegnek vagy a tulajdonosnak - ezt az e-mailt jo megorizni mivel kesobb hivatkozni lehet ra.

Maganszemelyek lehetnek kevesbe szervezettek mint egy ingatlanos ceg, de akkor is kell lennie tenancy agreement-nek illetve akkor is be kell fizetni a deposit-ot a landlord-nak valamelyik scheme-be. Persze kulonbozo emberek kulonbozo modokon berelnek, pl. teljesen mas a helyzet ha lodger vagy, azaz a tulajdonos is ugyanabban az ingatlanban lakik.

2014.09.20. 14:11:34

@tsabus [PL to UK]: Nem hinnem hogy tobb mint tiz eve lakik ugyanabban a lakasban; ha megis, ugy tudom, akkor is be kellett mar fizetni minden landlord-nak a depositot a protection scheme-be. En meg emlekszem mi volt azelott, mennyire elterjedt volt hogy a landlord nem fizeti vissza a penzt, gyakran minden indoklas nelkul. Az egyik baratnom meg a small claims court-ra is vitte a dolgot, nyert, utasitottak a landlordot hogy fizesse vissza a depositot, es megsem fizetett soha, egyszeruen ignoralta a felszolitast. Ma mar ez nem tortenhetne meg, mivel nem a landlordnal van a penz kozvetlenul, hanem egy olyan szamlan amit nem a landlord kezel es igy ha jogos a koveteles, visszafizetik a penzt a berlonek.

adg 2014.09.20. 14:12:43

@CJKrisz: nem gondolom, hogy tokeletesen mukodik. Biztos vannak, akik kijatszak, vagy probalkoznak. Vannak itt is bunozok, csalok. De a szabalyok betarthatoak, nem alakult ki, hogy nemzeti sport legyen a kiskapukereses.

morsels (törölt) 2014.09.20. 14:15:47

@rumitom:
Es adtak sort, mert balheztal? :-)

morsels (törölt) 2014.09.20. 14:15:47

@házelőtthinta:
Ne csusztass.
Nem azert fogtak ra a fegyvert, mert sor volt nala :-)

wuaaa 2014.09.20. 14:19:14

@Mirjam2: Szóval szerinted egy ittas gépjárművezető társadalmi veszélyessége nulla. Gratulálok.

Sokadszor kell sajnos belátnom, hogy ebbe a társaságba írni teljesen felesleges.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 14:21:07

@CJKrisz: Szerintem ez abból adódik, hogy akármilyen bűnözők is voltak, amikor oda kerültek, nagyon egymásra lettek utalva. És még jóval később is, mert egy idegen kontinenst belakni nem egy egyszerű dolog. Amerikában sem volt az, csak Amerika benépesedése az európaiak által korábban kezdődött.

nyuszigonosz 2014.09.20. 14:39:33

@wuaaa [nor]: Mert sajnos sokan az ittas vezetést még mindig semmiségnek veszik. Pedig nem az.

2014.09.20. 14:43:02

@wuaaa [nor]: Nem mintha szamitana, de elmondom, hogy en es a ferjem mindketten anti-alkoholistak vagyunk, nem iszunk es nem dohanyzunk egyaltalan. Nem gondolom hogy ittasan autot vezetni jo otlet. Viszont ott es akkor, a repuloteren, mikor orizetbe vettek, mennyi volt C. ferjenek a tarsadalmi veszelyessege? Tudod hogy mennyibe kerul valakit bortonben tartani ket napig (teljesen eltekintve a sztori emberi oldalatol)? Szerinted nem volt joga hozza hogy legalabb megmondjak neki, mivel vadoljak?

2014.09.20. 14:48:06

@nyuszigonosz(D): Nem veszem az ittas vezetest semmisegnek, viszont azt sem veszem semmisegnek ha a rendorseg alapveto normakat nem tart be. Kepzeld el, ha te tartoznal szaz euroval barmilyen okbol es a rendorseg ket napig fogva tartana anelkul hogy megmondanak, miert. Szerinted ez normalis dolog? Szerintem ha gyilkossaggal vadolnak pl. es letartoztatnak, akkor is alapveto hogy kozoljek, miert. Nem gondolom hogy a gyilkossag semmiseg, de azert Mo.nak nem kene egy kafkai remalomhoz hasonlitani ahol csak ugy elvisz a rendorseg es nem tudod mivel vadolnak.

adg 2014.09.20. 14:51:52

@wuaaa [nor]: mar bocsanat, de nem az ittas vezeto tarsadalmi veszelyessege a nulla, hanem a harom evvel kesobb a repulorol leszallo egykori ittas vezetoe. Semmilyen olyam veszelyt nem jelentett ott a repteren, amiert orizetbe kellett venni.

Egyebkent en nagyon ellene vagyok az ittas vezetesnek, mert sajat magamon is erzem, hogy akar egy sor utan is tompabb vagyok neha. Csak itt most nem errol volt szo.
Az elozo hozzszolasodra meg, egyaltalan nem neztelek hulyenek. Sajnalom, ha igy erzed.

tsabus UAE 2014.09.20. 14:54:21

@Mirjam2: Az átadás és a leltár hétfőn lesz még csak. Korrektnek tűnik az eljárás.

adg 2014.09.20. 15:00:22

@Jani haverja: meg pict talan abbol is, hogy a par ezer, tizezer bunozot felhigitotta sok millio nem bunozo bevandorlo. Ma tobb mint 23millio a letszam, es az eves bevandorlasi kvota 400000 korul van, ha jol emlekszem. Es meglehetosen kemenyen szurik a bevandorlokat.

2014.09.20. 15:12:44

@adg [Au, Darwin]: Igen, es azt se felejtsuk hogy annak idejen 'bunozesnek' szamitott az ha pl. egy ehezo 12 eves gyerek kenyeret lopott es voltak emberek akiket ilyen buncselekmenyekert deportaltak. Persze annak idejen is biztosan rengetegen voltak akik megmagyaraztak hogy az ilyen elemek veszelyesek a tarsadalomra es ha valaki nem tartja be a torvenyeket az viselje a kovetkezmenyeket stb.

blackhairlady 2014.09.20. 15:14:48

@adg [Au, Darwin]: hu, azert azt nehezen szkknam ha csak ugy bejonnenek hozzam a hazba. Mi van ha eppen olgat csinalok amit masnak nem kene latni?.lndjuk eppen mosom a hajam:))

tsabus UAE 2014.09.20. 15:19:26

@blackhair-lady: "Mi van ha eppen olgat csinalok..."
Olyankor senki se szereti, ha zavarják... :-D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.09.20. 15:21:07

Először is, szeretném megdícsérni a kommentelőket, kerek-egész gondolatokat közöltök ma, meglett hozzászólásokban. Az ilyet jó olvasni. Aztán vastagon üdvözlöm a felhívást is, az egyéni képküldést. Jegyzem meg, engem mindig hülyének skerült nézni, ha úgynevezett sajátképeket kértem, mindig a képeslap-irányba próbáltak terelgetni. Hogy ez inkább volt lustaság részükről vagy ténylegesen nem értették, azt nem minden esetben tudtam eldönteni. De most majd lesz jó sok! :)
@blackhair-lady: a haj a minden.

nyuszigonosz 2014.09.20. 15:21:25

@Mirjam2: Nézd, én elhiszem, hogy pár éves külfödi tartózkodás után ha valaki hazaér és azonnal le is tartóztatják, az neki is, és föleg az ott tartózkodó feleségnek egy különösen szörnyü dolog.

Hogy mit mikor mondtak, vagy nem mondtak neki, na azt nem tudom. Szükséges-e fel-/letartóztatáskor az ott tartózkodó családtagot/feleséget informálni, na azt majd egy magyarországi ügyvéd fogja tudni.

Példának írom most: itt, ha valakit ittas vezetés miatt "húznak ki" a forgalomból, és elveszik a jogosítványát, akkor mindenképp figyelnie kell arra, hogy a pénzbírságot idöben kifizesse. Ha ez nem történik meg, akkor bekerül a neve az elfogatóparanccsal keresettek közé és ha leggközelebb ellenörzik, akkor automatikusan börtön a dolog vége.

Szóval a papírokra kellett volna figyelni. Ezt sajnos nem tették meg az otthon lévö rokonok.

Ha valakit valami miatt elözetesen letartóztatnak, elövezetnek, akkor joga van megtudni, mivel vádolják.
Szerintem ebben a konkrét esetben ö egy elfogatóparancs alapján körözött személy volt. Ezért vitték be.
Ott tudtak utánanézni, ki, mikor és miért adta ki az elfogatóparancsot. Valahogy így.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 15:24:59

@adg [Au, Darwin]: Azt tudom. Ettől függetlenül még mindig számtalan olyan hely van Ausztráliában, ahol elengedhetetlen a nagyfokú egymásra utaltság (ha területre nézem, akkor minimum az ország 90%-a, persze ez nem releváns, mert a lakosság minimum 90%-a meg nem ott él), mindenki kerülhet olyan helyzetbe (a városlakó is egy kirándulás közben), hogy nagyon meg kell becsülni minden emberi segítséget, és lehetőleg adni is, alapvetően bízni kell a másikban, stb. És ha ez beleivódik a köztudatba (értelemszerűen beleivódik), akkor ez nagyon jó dolog, mert megjelenik teljesen más szegmensekben is (becsület, bizalom, stb.).

Nekem egyébként nagyon tetszik ez a mentalitás, összesen két dolog volt, ami Ausztrália ellen szólt annak idején, amikor elkeztünk azon gondolkodni, hogy valahova elmenjünk Magyarországról:
1./ Messze van. (nekünk a család miatt fontos volt a távolság)
2./ Iszonyat nehéz oda bevándorolni. (Őszintén szólva a saját helyzetünkben ennek már konkrétan utána sem néztünk részletesen, mert az első pont megadta a választ.)

wuaaa 2014.09.20. 15:27:22

@Mirjam2: "...ott es akkor, a repuloteren, mikor orizetbe vettek, mennyi volt C. ferjenek a tarsadalmi veszelyessege?"
@adg [Au, Darwin]: "...harom evvel kesobb a repulorol leszallo egykori ittas vezetoe.."

A hatóság szemszögéből nem csak szabálysértést követett el, hanem (most mindegy hogy ön- vagy más hibájából) ignorálta is az ellene ez alapján folytatott eljárást és annak eredményét. Nem azért került fel a körözöttek listájára, mert ittasan vezetett. Nem tudom hogyan mondják ezt szép ügyvédi nyelven, de aki nem érti a lényeget, annak úgyis hiába magyaráznám.

@adg [Au, Darwin]: Semmi gond.

blackhairlady 2014.09.20. 15:27:29

@rumitom: En lassan 50 eves leszek es meg mindig kerik a jogsi. Nem is tudom, hogy mergelodjek_e vagy nevessem rajta.
A vasarnapi almohol tilalmat pedig csak nrmreg tudtuk meg amiklr a lanyom sort akart venni a focimeccsre.

2014.09.20. 15:31:45

@nyuszigonosz(D): Persze, nyilvan egyikunk sem ismeri az ugy reszleteit, en csak arra reagaltam konkretan amit C.-tol megtudtunk. Nem gondolom hogy az ittas vezetes oke, illetve szerintem is be kell fizetni a birsagot ha adott esetben kiszabtak stb. Az viszont elegge ijesztonek hangzik hogy csak ugy letartoztathatnak anelkul hogy az erintettnek maganak elmondanak mivel vadoljak (hogy a csaladtagoknak mit mondanak, az mas kerdes).

2014.09.20. 15:34:38

@wuaaa [nor]: Nem vagyok jogasz, nekem csak annyi derult ki a sztoribol hogy a 30 ezer forint tartozas miatt tartoztattak le. De lehet hogy felreertem? Tudja valaki hogy mukodik ez - pl. tegyuk fel 30 ezer forint tartozasod van a Gazmuvek fele, akkor is letartoztathatnak?

M. Péter 2014.09.20. 15:42:47

@Mirjam2: Egy pénzbírság volt, amit nem fizetett be, ezért átváltották x napi elzárásra.

adg 2014.09.20. 15:44:47

@tsabus [PL to UK]: :-D

@blackhair-lady: Olyankor becsukom az ajtot. Legalabb a furdoszobaet. :) Amugy tenyleg, ha nem akarunk meglepetest, akkor bezarjuk az ajtot. Egyebkent meg ejjel nappal sarkig van nyitva minden.

tsabus UAE 2014.09.20. 15:47:06

@blackhair-lady: Az embernek legyen tiszta a haja, mielőtt Olgát csinál. De hogy jön ez ide ? :-DDDDDD

blackhairlady 2014.09.20. 15:48:13

@adg [Au, Darwin]: aztan majd jol bemennek a kenguruk es felfalnak mindent a konhhaban:)))

blackhairlady 2014.09.20. 15:49:52

@tsabus [PL to UK]: hat ugy hogy a tapizos kelernyon olyan szavakat tudok alkktni amit meg sajat magamnak is nehez megfejteni amiklr visszaolvasok :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 15:51:32

@nyuszigonosz(D): Ez pontosan így van. Azért is írtam, hogy a határról, azaz a reptérről teljesen jogosan vitték be a rendőrségre, mert körözés volt ellene. Ezt hívják előállításnak. Csakhogy az előállítás idejére akkoriban 4 óra volt meghatározva. Mégpedig azért, mert a rendőrörsön, vagy a rendőrkapitányságon ez alatt az idő alatt az ügyeletes tiszt (péntek este volt) utána tud nézni részletesen a központi nyilvántartásban, hogy mi miatt is körözik az illetőt. Ekkor egyrészt közölni kellett volna vele, hogy miért van bent, azon kívül módot kellett volna találni ilyen esetben, hogy a hozzátartozót értesítsék ugyanerről, harmadrészt meg az őrizetbevétel előtt ügyvédhez való jogot is kellett volna biztosítani, ha a hozzátartozó meghatalmaz pénzért ügyvédet akkor azt, ha nem így van, akkor kirendelt ügyvédet. Ez sem történt meg, hanem az előállítás 4 órás tartama után simán őrizetbe vették. Na ez a jogtalan.
Azon kívül azt hiszem (nem vagyok biztos benne, rég voltam már nyomozó, lassanként 20 éve) ilyenkor (mivel hétvége volt, és nem lehet befizetni a csekket) le lehetett volna tenni ügyvédi letétbe (hétfőig) az összeget, és akkor Christinek férje egyből szabad, az ügyvéd meg befizeti majd hétfőn.

Ezek mind-mind hiányosságok.

Persze ha mondjuk gyilkosságért körözték volna, akkor persze, hogy nem lehet kiengedni az illetőt, de ügyvédhez való joga akkor is van az őrizetbevétel előtt. Illetve volt, mert nemrég a Btk-t is, meg a Be-t is megváltoztatták, úgyhogy most asszem rögtön nincsen joga az ügyvédhez, de ez mellékes ebből a szempontból.

blackhairlady 2014.09.20. 15:52:12

@blackhair-lady: mint pl. Ebben a kommentemben is. Be is fejezem, majd kesobb a laptoprol folytatom

nyuszigonosz 2014.09.20. 15:52:36

@Mirjam2: A Gázmüveknek tartozni vagy ittas vezetés elkövetése miatt kiszabott pénzbüntetést ignorálni, az két nagyon különbözö dolog. Nem kellene összemosni.

A Btk. 236. §-a rendelkezik az ittas járművezetés vétségéről.

A jogszabály megszövegezése szerint „Aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszó létesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magán úton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 15:56:33

@wuaaa [nor]: Ezt úgy mondják "szép" jogi nyelven, hogy kézvesítési vélelem. De ez csak addig tart, amíg az érintett BIZONYÍTHATÓAN tudomást nem szerez a dolgokról. Ennek pedig akkor kellett volna megtörténnie, amikor bevitték a rendőrörsre, és az ügyeletes tiszt utánanézett a központi nyilvántartásban, hogy miért is körözik. Akkor közölni kellett volna vele, és ilyen esetben (pénzbüntetés), értesíteni a hozzátartozókat, meg fel kellett volna hívni a figyelmét, hogy kér-e ügyvédet (pénzért, vagy kirendeltet). Ezek nem, vagy nem teljesen így történtek. Mert ha így történtek volna, akkor nem így alakult volna a történet.

nyuszigonosz 2014.09.20. 15:57:35

@Jani haverja: Szerintem ott nagyon közrejátszott, hogy péntek este volt.
Hogy miért nem telefonálhatott, azt sem tudom.

wuaaa 2014.09.20. 15:59:05

@Mirjam2: "Nem vagyok jogasz, nekem csak annyi derult ki a sztoribol hogy a 30 ezer forint tartozas miatt tartoztattak le. De lehet hogy felreertem? Tudja valaki hogy mukodik ez - pl. tegyuk fel 30 ezer forint tartozasod van a Gazmuvek fele, akkor is letartoztathatnak? "

Ja szóval így..... ..hát így már minden világos....
omg...

adg 2014.09.20. 16:00:45

@blackhair-lady: No worries, vigyaz rank a sas a szariton, ami lehet, hogy solyom. Lattad a kepen? Ott figyel, hogy ne jojjenek be a kenguruk.

Amugy tenyleg sokszor nyitva van az ajto akkor is, ha nincs itthon senki, mert az elmult egy evben nem jutottunk el odaig, hogy masoljak egy kulcsot magamnak. Talan majd jovore. Van egy a paromnal, meg egy a lanyomnal, hogy haza tudjanak jonni a sulibol. Nekem meg nem maradt. Igy sokszor nyitva kell hagyni az ajtot, ami meg szuksegtelenne teszi az o kulcsukat. Nem jo ez sehogyse. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 16:02:09

@Mirjam2: Akkor nem, mert az egy polgári ügy. Az ittas vezetés meg vagy szabálysértés, vagy bűncselekmény, attól függ, hogy az illető mennyit ivott, vagy okozott-e balesetet, stb. 30.000 Ft-os büntetés esetén szinte biztos, hogy csak szabálysértést követett el Christinek férje, de ettől függetlenül aki a pénzbüntetést nem fizeti be, azt lecsukják, és meg van határozva, hogy napi hány forinttal (kevéssel) fogja azt "leülni", ha nem rendezi. De azt is meg lehet csinálni, hogy egy részét leüli, a másik részét meg kifizeti. Ezt sem csinálták meg Christinek férjével, mert a 30.000 Ft-ból le kellett volna vonni azt a 2 vagy 3 napot, amit "leült".

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 16:10:07

@nyuszigonosz(D): Én is ezt gyanítom. Meg azt, hogy a rendőrörsön az ügyeletes tiszt b.szott elvégezni a munkáját... Merthogy a körözött személyek legnagyobb része tényleg bűncselekmény elkövetése miatt kerül őrizetbe, amikor ilyen-olyan okok miatt sikerül őket elkapni, és azok után valóban nem érdemes részletesen utánanézni, mert így is - úgy is őrizetbe kell venni őket. Az ilyen őrizetbevétel meg elenyésző %. Valószínűleg az ügyeletes tiszt elolvasta a központi nyilvántartásból kiszedett adatok első sorát, az meg az volt, hogy xy BV intézet, ittas vezetés, aztán nem olvasott tovább, hogy ez csak egy szabálysértés volt, és pénzbüntetést kellene leülni, meg hogy a repülőtérről állították elő, és nem a faluvégi cigánytelepről, tehát valószínűleg van is pénze kifizetni.

Taxomükke (UK) 2014.09.20. 16:21:52

Na, megint sikerült egy témára ráakadnotok.... aztán úgy maradtatok (tisztelet a kivételnek).

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.20. 16:23:40

@Jani haverja:
"valószínűleg van is pénze kifizetni"

ezen a rendőr nem gondolkodik és nem gondolkodhat.
elfogatóparancs van, amit végre kell hajtania.

a bíróság szintén nem gondolkodik ezen, akkor abban a pillanatban, ő csak azt látja, hogy volt egy büntetése, amire nem reagált, nem jelent meg, nem vonult be, nem működött együtt.

tsabus UAE 2014.09.20. 16:29:07

@blackhair-lady: Gondoltam. Csak a rossz májammal nem tudtam ezt kihagyni... :-DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 16:37:18

@adg [Au, Darwin]: DDD
Ezzel mi is így vagyunk, annyi különbséggel, hogy nekünk hármónknak van egy kulcsunk :) Ha mindhárman elmegyünk egyszerre, és tudjuk, hogy egyszerre is jövünk haza, akkor néha bezárjuk ezt a házat. Az előzőt akkor se zártuk be. A kocsi is nyitva van a ház előtt (az utcán), az ablak is csak azért van felhúzva, mert szórványos esőt mondtak, aztán a fene se rohangáljon :)

A kenguruk tényleg félnek az ilyen ragadozómadaraktól, vagy csak viccből írtad?

Taxomükke (UK) 2014.09.20. 16:38:19

@Babette.: Ma read-only módban vagyok, és unom a témát. Viszont szeretem ezt a blogot, és abban reménykedem, előbb-utóbb elengedik ezt a gumicsontot.
De szerintem hiába. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyesek ma már képtelenek leszállni erről a témáról.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 16:39:22

@Babette.: Ez így van, de pénzbüntetésnél az előállítás alatt kifizetheted, vagy bármikor a "büntetés leülése" közben a fennmaradó összeget. És nem szóltak erről két és fél napig, hogy ezt hogyan lehet elintézni.

adg 2014.09.20. 16:53:19

@Jani haverja: Ezek kicsi madarak. Csak a doglott kengurunak van felnivaloja toluk.
Nem hinnem, hogy posszumnal nagyobb elo allatra ratamadna, az kb kisebb macska meret. Lehet, hogy meg az is nagy neki.

---------------------
Na en leszaltam mindenrol, megyek aludni. Jo ejt! :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.20. 17:19:53

@Taxomükke: néha én is unom Jani ömlengését, olyankor elmegyek máshova.

ez még mindig kibírhatóbb (egyelőre), mint némely monománia.

2014.09.20. 17:23:02

@nyuszigonosz(D): @wuaaa [nor]: Oke, oke, oke. Nem mindenki jogasz. En alapvetoen egy torvenytisztelo allampolgar vagyok aki nem jartas ilyen ugyekben, de orommel ertesultem toletek hogy ezek szerint nem tartoztathatnak le Mo.on amiatt mert pl. a Gazmuveknek tartozom. Nekem ez nem volt magatol ertetodo, ha mindenki masnak igen, akkor bocs.

2014.09.20. 17:43:10

@ChristineK:
Kb. 10 eve egy hazakoltozott haverommal jottunk vissza Torontoba, akkor meg volt kozvetlen jarat es osszel rendkivul olcso volt a jegy (70 ezer Ft oda-vissza) A repteren a haveromat figyelmeztettek, hogy ne menjen Albertaba, mert tartomanyi korozes van kiadva ellene, bootleg kocsma uzemeltetese miatt:) Egy masik haveromat azert deportaltak 27 ev utan Kanadabol, mert tobbszor nem jelent meg a targyalason, ittas vezetes miatt.
Itt, ha nem fizeti ki az ember a birsagot pl. gyorshajtas, stb. miatt, semmi gond. De ha kell a jogositvanyt vagy a kocsi regisztraciojat megujitani, addig nem lehet, amig a birsagot ki nem fizeti.

Muscari 2014.09.20. 18:05:34

@adg [Au, Darwin]: naygon szimpi orszag, ezt mar tobbszor megallapitottam. Sajnos nekunk eselytelen minden szempontbol, de a kovetkezo generacionak meg lehet szerencseje.

Muscari 2014.09.20. 18:10:11

@tableno: es korbacs jar meg most is. A napokban iteltek el par fiatalt, mert egy teton tancoltak, a lanyok raadasul kendo nelkul, es ezt feltettek a youtube-ra. Nem lehet egyszeru ott elni, foleg, hogy a perzsak nagyon sokban kulonboznek a szaudiaktol pl, ok mar belekostoltak a nyugati tipusu eletbe.
Nem csoda, hogy sokan menekulnek onnan, a landlordunk is egy irani orvos.

Muscari 2014.09.20. 18:15:39

@Jani haverja: na milyen jo, hogy van nyomozoi tapasztalatod :-)
Oke, nem volt szep az ittas vezetes, de a csaladtagok is sokat mulasztottak, a levelet at kellett volna venni es elolvasni legalabb. Szegeny Christine, nem irigylem.

Muscari 2014.09.20. 18:17:44

@sodalisO [eng]: az a kerdes, hogy milyen indokkal nem akarjak visszaadni. Ha kart okoztal vagy ilyesmi, akkor lehetseges, de azt bizonyitani kell.

Remelem jon M. Peti es megmondja a frankot.

qkuc 2014.09.20. 18:23:04

@wuaaa [nor]: Én csak annyit mondtam, hogy még ha tudott is róla, a hatóságnak el kell mondania miért vágja hűvösre éppen a delikvenst, vagy nem? Egy rendfenntartó szerv felvilágosíthatna róla, ha éppen erre jár.

Mi lett volna, ha másért viszik el, amihez esetleg nincs is köze?

Azt én nem firtatom, hogy a férj mit csinált, azt igen, hogy egy szó nélkül nem hiszem, hogy le lehet fogni bárkit.

qkuc 2014.09.20. 18:23:10

@Cascabel: A véleményed szeretném kikérni Toronto kapcsán, :). Mennyire lehetséges kocsi nélkül létezni ott? Azt olvastam, hogy jó a tömegközlekedési hálózat, de egy "helyi" véleménye is érdekelne, :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.20. 18:30:20

@Taxomükke:
Teljesen igazad van.
Az egész sztoriban a leglényegtelenebb elem az ittas vezetés volt.
Azért elrágódnak rajta mint szokás szerint.

Muscari 2014.09.20. 18:35:01

@Cascabel: mar akartam kerdezni, hogy mi ez a rozsaszin szemuveg? Valami celzas akar lenni?

Mr Long 2014.09.20. 18:38:37

@adg [Au, Darwin]: Aztan a krokikkal mi van? Ejszaka nem mennek be hozzatok?
El is felejtettem anno megkerdezni, mikor a kecotokrol tettel fel kept, a krokik miatt van kerites a medence korul?

FutureFry 2014.09.20. 18:42:35

@blackhair-lady: Sok helyen az az írott vagy íratlan szabály, hogy alkohol vásárlása esetén mindenkit igazoltatnak aki 40-45 alattinak néz ki. Úgyhogy lehet, hogy "csak" 5-10 évvel nézel ki fiatalabnak (de az is jó!). Egyébként engem sokszor néztek akár gimnazistának is 30-hoz közel, tényleg nehéz volt italt vásárolnom jogsi nélkül (de még most is néha).

2014.09.20. 18:44:48

@qkuc:
Nem vagyok torontoi sajnos, de tobbszor eltem ott rovidebb-hosszabb ideig. A tomegkozlekedes kanadai viszonylatban kimagoslo - van osszehasonlitasi alapom. Ejszakai jaratok, 24 oran at, sotetedes utan ott all meg a busz pl. ahol az utas ohajtja, nem csak kijelolt helyeken. Kocsi nelkul is lehet letezni, attol fugg, hol lakik es hol, mit dolgozik az ember. A kocsi jo es kenyelmes dolog - kulonosen hetvegi kirandulasokra es bevasarlasokra - de nem letszukseglet, kulonosen nagyvarosokban. Munkaba kocsival jarni buntetes, de sokszor szukseges, kulonosen egyes epitoipari szakmakban. De ki lehet kuszobolni meg ott is. Mindenre van megoldas, kissebb-nagyobb kompromisszumok aran.

Sütemény1975 2014.09.20. 18:45:32

@Jani haverja: 100 eurosok nincsenek szetszorva a kertben? Ha lennenek akkor gondolom senki sem nyulna hozzajuk. ;)

2014.09.20. 18:47:11

@Muscari:
Igen:) Igy kell nezni a vilagot, ilyen szemuvegen at:)

2014.09.20. 18:56:55

@Muscari:
Most jut eszembe egy regebbi kerdesed a londoni utazasommal kapcsolatban, amire elfelejtettem valaszolni. Igen, szivesen elkaveznek a kavehazban, ahol dolgozol:) Erik az utazas, 2-3 heten belul megyek, mar csak a jegyet kell megvennem es az utazast megszerveznem. A heten megkapom a biztositotol is a penzemet, duplajat, mint amennyiert a kocsit vettem:) Esse gondoltam volna:) Sajnos, ki lesz vonva forgalombol, pedig nagyon szerettem:(

FutureFry 2014.09.20. 18:59:03

@FutureFry: Egyébként csak most hogy leírtam azt, hogy "nehéz italt vásárolni jogsi nélkül" szembesültem vele, hogy (bár ritkán vásárolok alkoholt) milyen irónikus, hogy ahhoz, hogy az ember alkoholt vegyen bemutatja azt az igazolványt ami a vezetésre jogosít. Mintha csak akkor ihatnál ha vezetsz (vagy fordítva).

SzZoole 2014.09.20. 19:10:18

@Cascabel: en tudom,hol dolgozik:)))
Nem fogod szeretni azt a markat nem proliknak valo:))

2014.09.20. 19:14:15

@Zoole[uk]:
Londonba nem prolikent megyek:) Tudok en disztingvalt uriember is lenni, a gyarmatokrol:)

SzZoole 2014.09.20. 19:17:41

@Cascabel: hany napig leszel Londonban?

qkuc 2014.09.20. 19:20:33

@Cascabel: Köszönöm a válaszod, :). A leírtak alapján továbbra is Toronto az elsődleges célpont. Lehetőleg olyan városba mennék, ahol tömegközlekedéssel is el lehet jutni többé-kevésbé munkába, belvárosba, valamint IT területen isvan álláslehetőség. Bár egyelőre "fényévekre" állok a kiköltözéstől, :D.

2014.09.20. 19:23:30

@Zoole[uk]:
A tervek szerint egy hetig. Csak nem tudom, hogy odamenetkor vagy visszejovetkor. Ez sok mindentol fugg.

SzZoole 2014.09.20. 19:26:12

@Cascabel: melyik repterol mesz Mo.-ra?
Mert Luton itt van tolem10 percre

2014.09.20. 19:30:35

@qkuc:
Ha IT, akkor Vancouver:) Idojaras is jobb, csodalatos egy varos, igaz, valamivel dragabb, mint Toronto. Lehet merlegelni a pro es contrak kozott. Nem konnyu. Tomegkozlekedes szinten kituno. Calgaryban tobb a penz, nincs provincial sales tax, csak 5%, de az idojaras iszonyat, sok napsutessel es kozel a Sziklas-hegyseg, ami egy csoda:) Munka is van dogivel:) Egyenlore.

blackhairlady 2014.09.20. 19:34:14

@tsabus [PL to UK]: Csak nyugodtan, nem vagyok sertodos, foleg ha igaz is az ellenem felhozott vad:))))))))

2014.09.20. 19:37:15

@Zoole[uk]:
Ez az egyik problema, ugyanis sok cuccom lesz hazamenet (gyerekholmi), fapados es igy Luton kizarva. Visszafele joforman semmi. Gondolkozom kocsivasarlason is Angliaban, a keresztlanyomnak, de nem sok kedvem van vegigvezetni fel Europan:(

blackhairlady 2014.09.20. 19:37:35

@adg [Au, Darwin]: No de minek a kulcs a noi szemelyeknek ha amugy is nyitva van ajto-ablak:)))) Na jo van, csak kotozkodok. Nalunk meg riaszto is van, pedig igen jo kornyeken lakunk.
Milyen kepen kene latnom a sas madarat?

Taxomükke (UK) 2014.09.20. 19:39:40

@Cascabel: Idefigyelj, ha jössz Londonba, összehozhatnánk egy határátkelős találkozót - ha van hozzá kedved. Szerintem néhányan biztosan szívesen összefutnának veled. Én pl. biztosan.

Taxomükke (UK) 2014.09.20. 19:42:05

@Zoole[uk]: " Mert Luton itt van tolem10 percre"
Igen, néztem is megint a héten, amikor arra jártam... Gondolom, azért költöztetek Hemel Hempsteadbe, mert így könnyű hazaugrani Túró Rudiért meg tejfölért, meg a kerítéshez való kolbászért.
;)

blackhairlady 2014.09.20. 19:43:01

@FutureFry: Jo lenne azt hinni, de szerintem nem:) Org banya vagyok, lopofaval. Bar szerintem a lo az egy szep allat:DDD
Inkabb csak megszokasbol csinalhatjak, akarki vasarol, elkerik erre mifelenk, stabil ami biztos alapon.

Taxomükke (UK) 2014.09.20. 19:44:11

@Cascabel: A Heathrowtól nem messze lakom, ha kell egy fuvar, megoldható.
Mondjuk nem S Klasse. :)))

SzZoole 2014.09.20. 19:46:38

@Cascabel: akkor majd lesz valahogy,olyan meg nem volt,hogy ne legyen sehogy:)))

blackhairlady 2014.09.20. 19:48:49

@Taxomükke: Nalunk az a hulye kerites is szabalyozott, hogy csak deszka lehet festetlenul, igy a kobasz kizarva:(((

SzZoole 2014.09.20. 19:49:43

@Taxomükke: ha erre jartal miert nem jottel be?A fagyasztoba lehet talaltam volna neked turo rudit,de van jo hazipalinkam is:)))

2014.09.20. 19:50:33

@Taxomükke:
En is szivesen talakoznek HA-sokkel, remelem, sikerulni fog. Majd megirom a pontos idopontot, hogy mikor leszek ott es milyen telefonszamon leszek elerheto. Nagyon "flexible" vagyok idougyben, nincs konkret programom az egy hetre a keresztlanyommal es a haverommal valo talalkozason kivul:) Sajnos tavaly nem sikerult Londonban "rekednem", franya legitarsasagnak es a tudatlansagomnak koszonhetoen:(

Taxomükke (UK) 2014.09.20. 19:52:31

@Zoole[uk]: Köszi, nem iszom alkoholt. Amúgy is munkaügyben autózgattam éppen, csak mindig eszembe jutsz, amikor meglátom a városod nevét kiírva. :)

2014.09.20. 19:57:55

@Taxomükke:
Ha a BA-el megyek, akkor Heathrow, ha egy kanadai charterrel, akkor Gatwick. Ettol fuggetlenul thanks:) Meg asse tudom, hol fogok megszallni:) Legszivesebben egy backpackersben, jo a tarsasag es vannak kanadai honfitarsaim is ott altalaban:) Sok hasznos infot lehet felkapni olyan helyeken. Nem szeretek elore, orakra, napokra tervezni, az elet ugyis felulirja.

SzZoole 2014.09.20. 20:01:04

@Taxomükke: van kavefozo gepem is,most eppen egy perui kave kulonlegeseggel van feltoltve,de ha legkozelebb erre jarsz ugorj be:)

Sütemény1975 2014.09.20. 20:04:19

Digger szokta dicserni a romanokat. Bealltam nemetben egy autohofba, minden oldalrol romanok vesznek korul. Az egyik a tevet uvolteti, a masik oldalomon felreszegen kiabalnak. Csak abban remenykedem, hogy a gazolajom megmarad reggelig.
Ha gaz lesz legkozelelebb Herr Gezanal vagy nyuszigonosznal allok meg :))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.20. 20:09:33

@Mirjam2: Köszike, mindjárt megnézem a szerződésemet, a csaj akitől bérlem, úgy szerepel a szerződésen mint privát landlord, de ő is bérli valahonnan.
Természetesen nem kaptam a depozit letétele után semmit sem, sem postán, sem sehogy tőle.

Viszont ezt találtam....
Tenancy deposits that don't have to be protected
Not all tenancy deposits have to be protected with a UK government scheme. If your deposit falls outside of the protection of new laws, you can still take action to get your tenancy deposit returned if is withheld unfairly.

Quercus a favágó 2014.09.20. 20:23:18

24.-én kell bevonulnom a Miskolci börtönbe, egy napra. Le kellene ülnöm egy 5000 Ft-os helyszíni bírságot. Majd 24.-én kifizetem.

qkuc 2014.09.20. 20:27:33

@Cascabel: Calgary már túl hideg, bírom a telet és szeretem is, de meglepő volt múlt héten olvasni, hogy már esik a hó, :D.
Minden esetre tartalék célnak elraktározom, a Sziklás hegység miatt.

Megfogadom a véleményed és körbenézek Vancouverben is az aktuális állások között, mindkettő város tetszik, nehéz lesz dönteni, :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.20. 20:35:25

@Sütemény1975:
Nem mondhatok mást ha nincs velük problémám.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.20. 20:40:48

@NIKI LAURA: Ez tök érdekes, mert ezt a sztorit mär én is leirtam itt 1x...igaz, nem velem történt meg, hanem az egyik kollégämmal Izraelben.
@tableno: Rätok, mint külföldiekre nem vonatkozott "lazäbban" ez a szabäly?
@Mr Long (UK): :-)))))
@ChristineK: @rumitom: Nem annyira gäz, mint ChristineK sztorija. 1999-es történet. Exem a kocsi tetején rakta az övtäskäjät, beszällt a kocsiba és elindult... Az övtäskäban persze jogsi, forgalmi, utlevél és persze 2ezer dollär... Mire észrevette és visszament a tetthelyre, mär nem volt ott semmi. Bejelentés a rendörségen. Az eset utän nem sokkal hivta anyämat a trafikos, ällitolag valaki megtalälta a trafik mellett lévö kukäban a täskät és leadta näla. Anyäm szäma meg rajta volt 1cetlin, gondolta hätha. Ennek häla utlevelet nem kellett neki csinältatnia. Kiutaztunk Izraelbe, visszajöttünk asszem 6honap mulva (a cég ältal korlätlan belépésre jogosito vizumunk volt, még mielött valaki beszolna). Exet lekapcsoltäk Ferihegyen. Mire tisztäzodott, hogy a 4.kerületi rendörkapitänysäg nem volta vissza a körözést, holott ö bejelentette, hogy meglett...szerencsére nem volt 7vége, még aznap elintézödött. Kellett irnia 1 levelet, hogy ö ö, és az ott dolgozok tanusitottäk. Mindezt özönviz elötti gépen, ahol a billentyüzeten a gombok mär nem nagyon müködtek, igy a jol bevält ALT + szämkombinäcioval lehetett elöcsalogatni egyes betüket. :-)))

33621 2014.09.20. 20:48:17

@Cascabel: Egy Demjéni fürdőzés? Mint HA találkozó?

Quercus a favágó 2014.09.20. 20:54:50

Szóval azért Christi sztorija nem egészen tiszta.
Büntető, vagy szabálysértési eljárás folyt a férje ellen? Körözés, vagy elfogatóparancs volt kiadva ellene?
Az őrizetben töltött időt egyébként nem kell beszámítani a pénzbírság kifizetése esetén.

Muscari 2014.09.20. 21:03:48

@Cascabel: szuper, akkor majd tudasd, hogy mikor jossz pontosan. Szivesen meghivunk egy kavera. Peace :-)

montroyal ( CAN qc) 2014.09.20. 21:09:36

hasonlo autos story .
a nejem amikor eloszor jott Canadaba.. termeszetesen elvittem a Niagarara (700km ) kolcsonoztem kocsit mert egy rom suzukim volt abban az idoben , ejszaka mentunk csereltunk egy pihenoben , ovezetet r, rogton jon a rendor utannunk 160-170 korul ment a nejem (akkor csak baratnom ) a rendor villogott beleszolt a hanszorojaba , a nejem - most mit csinaljak mit csinaljak ... persze ezalatt egy 3-5kmes uldozessé alakult a szitu mire leallt a nejem ( sotet volt autopalya nem yudta hogy alljon meg )

a rendor megnezte a magyar jogsit sose latott olyant ,mire en (mint Hofi) teccik tudni nem , o nem , még nem vezetett automatat es nem tudta mit csinaljon ... mire a rendor - nagyon egyszeru - vedd le a labod a gazrol ..!!!
szerencsenk volt meg se buntetet( kocsi elkobzas is lehetet volna de rented volt ) csak azt kerte a nejem ne vezessen , vegyem at ha nem ittam ...
mire a nejem - mi az hogy nevezessek azt hiszi nem tudok vezetni ? O nem tud , alig ert utol ...,

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 21:14:23

@Babette.: Régebben legalábbis így működött.

i got my (törölt) 2014.09.20. 21:15:59

milyen ország ez a franszia?
dupla seggberúgást érdemelnének ezek a parasztok, de legalábbis feljelentést, valamint a kár és a költségek megfizetését. felgyújtják az adóhivatalt???
www.bbc.com/news/world-europe-29294096

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 21:22:45

@Sütemény1975: Hozzányúlni itt falun (ez nem Tirana belvárosa, hiába vagyunk a főtértől 14 km-re) valószínűleg nem nyúlna senki. Illetve de: összeszednék a szomszédok, és bevinnék a házba (a miénkbe), hogy ne fújja el a szél.

montroyal ( CAN qc) 2014.09.20. 21:29:47

@Cascabel: Vancouverbe meg en is elkoltoznek ... vennek egy lakast ( komolyam mar meg is vettem a lotto szelvenyemet ).. a 2 utolso nyaron ott voltunk super ...@qkuc: Toronto nagy teruleten fekszik beljebb nagyon draga kijjebb sokat kell kozlekedni ... a tomegzozlekedes minden nagy varosban jo , minden megalloban pontosak ... hetvegeken viszont sokkal kevesebb a jaratok szama ...

auto kell ... , inkabb szabadidore

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 21:30:15

@blackhair-lady: Be kell kenni kolbászzsírral, az nem festék :)

Sütemény1975 2014.09.20. 21:32:30

@diggerdriver: jo neked. Nekem a roman kamionosokkal nagyon masok a tapasztalataim.

nyuszigonosz 2014.09.20. 21:44:30

@Sütemény1975: Remélem megmarad a gázolajad, de nyugodtan szóljál legközelebb, ha erre jársz :-)

FutureFry 2014.09.20. 21:49:42

@qkuc: @Cascabel: Calgary már egy kicsit lapos (ha nincs is túl távol a Sziklás Hegység). Majdnem mint Saskatchewan. Ala Corner Gas (ami egyébként szerintem "alapmű" ha az ember Kanadában van vagy oda tart):
www.youtube.com/watch?v=X9xI5lOQCSY

qkuc 2014.09.20. 22:18:46

@montroyal ( CAN qc): Értem, köszönöm a hozzászólásod, :). Akkor számításba veszem egy járgány beszerzését is, végülis részben az a cél, hogy felfedezzem a várost/környéket/országot, :).

Autós közlekedésben van valamilyen "sajátosság", amit jó észben tartani? Pl.: Amerikában piros lámpánál jobbra el lehet fordulni. Vagy korábbi poszt alatt volt, hogy néhány kereszteződésnél mindenkinél van stop tábla, :D.

Azt hiszem körbenézek mi a kb átlag fizetés a két városban és mennyi egy számomra megfelelő albérlet (+ később a potenciális munkahely elhelyezkedése).

qkuc 2014.09.20. 22:32:37

@FutureFry: Köszi, megnézem a videókat, :D. Azt gondoltam, hogy szó szerint síkság, de az első videóban még egy bucka sincs, :D.

Quercus a favágó 2014.09.20. 22:55:23

@nyuszigonosz(D):

Ha 30 000 Ft-os pénzbírságot szabtak ki rá, akkor egyértelműen szabálysértési bírságról beszélhetünk. Büntető eljárásban a pénzbírság a régi Btk. szerint minimum 75 000 Ft volt.
Miután ezt nem fizette be, a bíróság átváltoztatta szabálysértési elzárásra. Miután nem jelent meg a Bv. intézetben, és elővezetni sem tudták, kiadtak ellene egy körözést, de szerintem elfogatóparancsot nem. Legjobb tudomásom szerint ugyan is szabálysértési ügyekben elfogatóparancsot nem lehet kiadni.
Ha viszont csak körözés volt kiadva Chrisinek férje ellen, akkor nem lehetett volna őrizetbe venni. Ez törvénysértés.
Személykörözés elrendelése esetén a rendőrség feladata a körözött személy azonosítása és tényleges tartózkodási helyének megállapítása. Őrizetbevételt csak elfogatóparancs esetén lehet foganatosítani.

nyuszigonosz 2014.09.20. 23:04:52

@QUERCUS: Kösz az infót.
Meg hát ezt az ügyet nem ismerjük az összes részletével együtt, így nehéz egészen pontosan bármit is ehhez mondani.

Mondjuk én azt remélem, hogy egy ilyen után nem ül a továbbiakban ittasan a volán mögé.

rumitom 2014.09.20. 23:07:31

@morsels: nem ellenben folyamatosan rendort akartak ram hivni… igazabol nem azzal volt bajom, hogy nem adnak sort, bar kicsit azzal is, inkabb hogy a bolti elado felulbiralja pl az ir jogositvanyom hogy azt o nem fogadja el mint proof, hogy elmultam 21, ha mar kinezet alapjan nem volna egyertelmu. holott egyertelmuen ki van irva, hogy a jogositvany a megfelelo eletkor igazolo dokumentum.

ebbol olyan vicces szituaciok is adodtak, hogy pl a nemet kollegamnak a nemet jogositvanyara adtak volna, mert a manager utazott emberkent mar jart nemetorszagban es latott nemet jogsit, de az ir jogsi no go.
ugyanebben a barban nem a barnal hanem asztalhoz ulve a pincer lany gond nelkul kiszolgalt 5 perccel kesobb.

vagy mikor a lakasomtol circa 100 meterre levo benzinkuttol gyalogosan tavozva rohan utanam az elado, hogy a barna papirzacskot a six packre mert kulonben baj lesz ha kezben viszem haza a sort… egeszen addig mokasan is fel lehet fogni, amig floridaban a beachen nem kezd el egy quados vizimento okoskodni, hogy ne sorozzunk.

az autos affairjaimat le sem irom, mert meg a vegen azt hiszi mindenki nem ereztem jol magam az allamokban. mindenesetre a helyiek legnagyobb meglepetesere nem bilincseltek meg egyszer sem

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 23:07:46

@QUERCUS: Abban igazad van (ez meg az én legjobb tudomásom szerint van, úgyhogy nem 100%) szerintem, hogy szabálysértés miatt csak körözést lehet kiadni. De amikor a pénzbírságot átváltoztatták elzárásra, akkor szerintem a BV intézet már adhat ki elfogatóparancsot (merthogy nem jelent meg a megadott időben és helyen leülni a szabálysértést).

i got my (törölt) 2014.09.20. 23:32:29

Befektetési Lehetőség!

új delhihez képest london kifejezetten jó minőségű és olcsó lakásokkal büszkélkedhet:
80 millió euróért adják-veszik a lepattant, málló vakolatú, beázó, brit-birodalmi minőségű ódon kalyibákat. a város levegőminősége a hírhedt pekingit is alulmúlja. de legalább 16 millióan nyüzsögnek az egykor yamuna folyóként ismert szennyvízcsatorna partján.
www.spiegel.de/wirtschaft/soziales/immobilien-in-indien-luxusviertel-lutyens-in-dheli-a-992385.html

(lehet, hogy ózd mégse olyan rossz hely?)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 23:50:02

@i got my: Minden relatív, már Einstein is megmondta :)

montroyal ( CAN qc) 2014.09.21. 00:23:15

@i got my: Befektetési Lehetőség!
na en Mo-on hallottam kituno lehetoseget. amivel milliomossa valhat barki ...

felteve ha elotte milliardos volt ...DDD

M. Péter 2014.09.21. 00:27:07

@rumitom: Egy bolt nem köteles neked semmit sem eladni, alkoholt különösen nem.

montroyal ( CAN qc) 2014.09.21. 00:27:49

@qkuc: lehet jobbra fordulni ha tabla nem tiltja ... egyenrangu keresztezodesnel mindenkinek van stop, ami jo dolog ha meg kell allnod kevesebb a balesetveszely nem csak tuzol mert jobbrol nem jon senki ... jobbkez szabaly nincs ... es a keresztezodes sem old fel tilto tablat pl parkolasnal ...

blackhairlady 2014.09.21. 00:49:54

@montroyal ( CAN qc): Altalaban (nalunk) iskolak kozeli lampaknak tiltjak csak a jobbrafordulast pirosnal.

2014.09.21. 01:53:47

@qkuc: "de meglepő volt múlt héten olvasni, hogy már esik a hó, :D."
Az csak "egy freak" accident volt:) Meg most is nyogi a varos, ugyanis a lombos fak nem tudtak tartan a terhet, igy sok ag, sot fa is kidolt. Amugy elofordul ilyen itt gyakran, mert hiaba, hogy lapos teruleten fekszik, a Nagy Canadai Preri szelen, de 1200-1400 m magasan. Pozitivumkent felhozhato, hogy itt van a legtobb napsutes az orszagban es a Chinook is eleg gyakori. Az tud igazan fura dolgokat muvelni: este -20C, reggelre +20C, a tel kellos kozepen. Legalabb 2 hetente van Chinook, ami eltart par napig. Nem, ugy mint Winnipegen vagy Reginaban peldaul, ahol sokszor 100 napig nem megy a homero 0 fok fole:( Az mar igazan gaz. Ja, hogy meg egy pozitivumot irjak, a paratartalom is alacsony, az extreme meleg vagy hideg jobban elviselheto. -20C -ig nem kell kesztyu, es nyaron is lehul ejjelente +5C-ra meg kanikulaban is, a legkondi itt nem szukseges estenkent . Torontoban a nyari ejjelek a legszornyubbek, a hoseg es a nagy paratartalom miatt:( Rosszabb, mint a tel:)
Meg a vegen kiderul, hogy egy elheto varos ez a Calgary:))))
@33621:
Mint mar irtam regebben, benne vagyok egy demjeni HA talakozoban, barmikor, amikor otthon vagyok. A "masodik otthonom" delutanonkent:) Majd itt "kozhirre" teszem, hogy mikor leszek otthon.

2014.09.21. 02:08:55

@montroyal ( CAN qc):
Sot, pirosnal meg balra is lehet kanyarodni, egyiranyu utcak keresztezodesenel (es ha kulon tabla vagy lampa nem tiltja) Itt nehany helyen a jobbra kanyarodast pirosnal kiegeszito tablaval tiltjak.
www.google.ca/search?q=right+turn+on+red+signs&biw=1094&bih=474&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=PxYeVIWiM4H3igKc0IGwBA&ved=0CAYQ_AUoAQ
Mar regebben meg akartm kerdezni, hogy nalatok is feketere festik ujabban a rendorautokat? Mert itt igen, a megszokott feher helyett:( Gondolom, intimidation a celja:(

blackhairlady 2014.09.21. 03:10:38

@Cascabel: A vegen meg Londonba vagy haza kell utaznom, hogy talakozzak veled:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.21. 04:22:29

@rumitom: röhej az egész.
a 18 éves kis hülye feliratkozhat, hogy elmegy Afganisztánba, de egy sört nem vehet.
ha valakinek kivillan a mellbimbója, az a legnagyobb botrány. de a legnagyobb gépfegyvert azt végigviheti a beachen gondolom.

Thaiföldön akkor kezdte el a környékünkön mindenki zárni a házat meg az udvart, amikor eltűnt éjjelente néhány motor. szerintem teljesen felesleges kihívni a sorsot ilyenekkel, főleg, ha az embernek tényleg vannak értékes cuccai :-( habár, ha mindenkinek az ajtaja nyitva van, és csak az enyén zárva, akkor lehet, hogy nem kezd el gyanús alak babrálni, ha annyi a könnyű célpont is? vagy pont nálam kezd el babrálni, mert gyanús, hogy miért van pont az én kecóm becsukva?
mondjuk tényleg kb semmi értékes cuccom nem szokott lenni, laptopot és egyéb kütyüket mindig hordtam magammal melóba.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 06:53:58

@adg [Au, Darwin]: " Ha jon valaki, akkor csak ugy benyit. Csengo sincs. Eloszor eleg meglepo volt, egy csavo ott allt az etkezoben, hogy akkor o most kozvelemenykutat, ha nem banjuk."

Lehet, hogy egy merev barom vagyok, de úgy hajítottam volna ki, hogy csak úgy repül.És ha éppen fajfenntartunk az asszonnyal, akkor meg jön tartani a gyertyát?
Lehet, én lennék ott az első szokásjog-törő, de a privát szférám fontosabb...

adg 2014.09.21. 07:23:31

@geegee: ha nem akarsz vendeget, akkor csak bezarod az ajtot. Nem fogjak radtorni. Itt ez eleg laza, ha nyitva van bemehetsz, ha zarva, akkor meg nem. Mitobb, ha vendeged van (nem villenyoraolvaso, hanem igazi) akkor minden tovabbi nelkul felfedezi a lakast, rajar a hutore, stb. Ez itt nem gond egyaltalan. Minket neztek furcsanak, amikor eloszor voltunk vendegsegben, es nem mentunk korbe magunktol. Bucsuzaskor kerdeztek, hogy lattuk-e mittudomenmit a valamelyik szobaban. Mondtuk, hogy nem neztunk szet. Neeem? Hat miert?

Mi otthon is bezartuk specialis alkalmakkor, mert ha nem, tuti olyankor jott aposom, vagy valami barat. Es ok otthon is bejottek, legfeljebb kopogtak elotte.
Nem olyan veszes dolog ez.

@Mr Long (UK): persze, azert van a kerites. Nem akarjuk, hogy a krokik szabadon szaladgaljanak a kertben. Ott a helyuk a medenceben, segitenek uszas kozben, hogy minel hatekonyabb legyen az edzes. :)
Egyebkent par eve mokas fiatalok talaltak egy kicsi krokit valahol. Fel meteres volt mindossze, teljesen veszelytelen. Fogtak, es ejjel elvittek az egyik uszodaba. Reggel az egyik uszo vette eszre a mellette tempozo allatot. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 07:24:38

@Mirjam2: Ez mondjuk tök jó, hogy van ilyen érdekvédelem Úkában.Nem tudom, itt a svédeknél van e. Én a magam részéről csak annyit tudok tenni, amit meg is szoktam, hogy semmiféle depozitos szolgáltatást nem veszek igénybe.Bérlakásra is inkább kivártuk a sorunkat, illetve költözéskor olyat kerestem, amihez nem kellett.Illetve autót se bérlek olyan cégtől, akik a számlánkon akarnak kurkászni, lefoglalni.Én nem bízok meg egy vadidegenben, még ha cég sem, ki tudja, hogy visszakapom-e; jó pár károsult története van fent a neten, (főleg autóbérlés ügyben) nekem ez nem hiányzik.Ha nem lehet, csak depozittal valamihez hozzáférni, akkor nem is kell.Eddig szépen működött mindenhol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 07:27:07

@adg [Au, Darwin]: Jó, ez így már okés.De hogy egy közvéleménykutató a konyhaasztalig jöjjön, nekem az bizarr... :-)
Após vagy a szomszéd, az persze nyilván más tészta.

adg 2014.09.21. 07:46:15

@geegee: azon meg mi is meglepodtunk, akkor meg nagyon frissek voltunk itt. O volt az elso vendegunk. Neztunk egy nagyot, hogy ott all az asztalnal.
Aztan rajottunk, hogy ez igy megy. Mindenki bejon. :)

Szoval ha rosszalkodsz az asszonyoddal, akkor kulcsra zarod magad, es gond egy szal sem. Zart ajton csak az jon be, akinek elore megengeded. Pl valamit javitani kell, ha nem vagy itthon, akkor szolsz az ugynoknek, hogy adjon kulcsot a mesternek, aztan johet, amikor uri kedve tartja. Ez szerintem teljesen normalis.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 08:05:54

@blackhair-lady: Az miért jó nekik, hogy festetlenül?Hogy hamarabb szétrohadjon?Biztos a helyi asztalosmaffia lobbija... :D

Látod, ma már olyan későn jöttem, hogy az már korán van... :-)))

Golf2 2014.09.21. 08:51:19

@Cascabel: "Kanadai honfitársaim"? Vajon volt e már valaha "magyar honfitársaim" is emlegetve? (Főleg magyarul.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.21. 09:20:21

@adg [Au, Darwin]: bevallom, engem egyébként az is zavar, hogy valaki idegen nélkülem van a lakásomban, takarítónő vagy akárki. néha muszáj volt, a szomszéd beengedte a mosógépszerelőt, ilyenek.
de pont a mosógépszerelőről jutott eszembe a pont ausztrál kolléganőm, persze bárhol megeshetett volna a történet, mert senki nem áll a szerelő mellett órákig, hogy a mesterember belemászott a szennyesládába, és amikor a kolléganőm arra járt épp megnézni, hol tart a meló, a derék mekkmester éppen az egyik bugyiját szagolgatta nagy átéléssel (he was a knicker-sniffer, így mondta szegény :-) ) arra már nem emlékszem sajnos, mi lett a történet vége, kihajította, vagy csak úgy tett, mintha semmi sem történt volna, vagy valami a kettő között.

adg 2014.09.21. 10:00:39

@Dragonlady (now in Indonesia): szerintem csak lecsekkolta, hogy tenyleg ki kell-e mosni. :)

rumitom 2014.09.21. 10:04:28

@FutureFry: ugy emlekszem az a szabaly hogy ha 35 felett vagy akkor nem kell alkoholhoz igazoltatni magad.
Hallottam mar olyan esetrol, hogy meccsen, stadionban kelet eu-s lelemenyesseggel a 35-t eppen be nem toltott civilruhas rendor vett igazolvany mutatas nelkul sort. 5 percre ra a mobil bode be volt zarva.
gondolom az ilyen es hasonlo storyk miatt inkabb mindenkitol kernek. ami nem is lenne gond, elvegre mindig van mindenkinel jogsi es nem nehezseg felmutatni.
a gond amikor az europait ugy gondolja a baros, racafolva a nemzetkozi jogra, hogy nem tekinti ervenyes dokumentumnak.

i got my (törölt) 2014.09.21. 10:54:45

@Golf2:
Autó honfitársam, ki van mind a négy kereked?

blackhairlady 2014.09.21. 15:04:26

@geegee: Lehet:) bar elkepzelheto, sot biztos, hogy le van kezelve, de nem szines, soha, sehol, es teljesen egyforma, fa szinu.

Tenyleg koran jottel ma:)))

fancypants 2014.09.21. 15:49:02

@rumitom: en is ugyanezzel a problemaval talalkoztam rengetegszer, amikor meg nem voltak meg az itteni papirjaim. Egyszer egy etteremben kertek a jogsit sorhoz. Adom a magyar szemelyit, leven csak az van. Pincer el, jo 10-15 percig semmi. Jon vissza, minden ok, sor is jon. Kiderult, hogy google-on ellenoriztek le, hogy hogy nez ki a magyar szemelyi, es miutan ugy talaltak, hogy valodi, kaptam sort.

2014.09.21. 15:52:50

@sodalisO [eng]: Nem tudom honnan van ez az idezet, de en ugy tudom hogy csak nagyon kiveteles esetekben nem kell 'vedeni' a depositot, pl. lehet hogy lodger eseteben. Ha te egy lakast berelsz onalloan valakitol, akkor szerintem teljesen biztos hogy be kellett volna fizetniuk a penzt egy honapon belul az egyik scheme-be es errol teged tajekoztatni. Ha nem akarjak visszaadni, irjal nekik egy hivatalos levelet a torvenyre hivatkozva es emlitsd meg hogy te semmilyen papirt nem kaptal toluk erre vonatkozolag.

Valami olyat irsz hogy akitol berled, o is berli valakitol? Ez konnyen lehet hogy illegalis, ha a tulajdonos nem jarult hozza hogy a berlo masnak kiadja (subletting). A reszletek ismerete nelkul nem akarok okoskodni, de ez nagyon nem hangzik jo helyzetnek, remelem folyamatban van a koltozesed egy rendezettebb helyre :). Addig is, ha nem adjak vissza a depositot, fenyegesd oket mindenfelevel. Ha tudod a tulaj elerhetoseget, szerintem probalj meg vele kozvetlenul kapcsolatba lepni. A tulaj lehet ceg vagy maganszemely.

2014.09.21. 16:01:04

@sodalisO [eng]: Tobb info itt:
www.gov.uk/tenancy-deposit-protection/overview
www.gov.uk/tenancy-deposit-protection/information-landlords-must-give-tenants
england.shelter.org.uk/get_advice/tenancy_deposits/tenancy_deposit_protection_schemes

Es egy privat ceg - piglord :) - akik deposit-behajtasra szakosodtak:
piglord.com/?gclid=CM7g1Yy78sACFfMgtAodyyYAxg

Kerdes hogy 'assured shorthold tenancy'-d van-e (a legtobb embernek az van). Ha a berleti szerzodest 'assured shorthold tenancy agreement-nek hivjak, akkor igen.

montroyal ( CAN qc) 2014.09.21. 17:14:55

@Cascabel: nem feketek itt, de gondolom az USAt majmoljak ... ellemben sok a fantom rendorauto.. a villogok belul vannak , nem lathatok es a feheren rajta a police felirat de az is a feher arnyalataval van es szine alig latni ...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.21. 17:23:26

@Mirjam2: igen, berli valakitol. Egyszer szolt, hogy jon a landlord szetnezni, de nekem a magyar csajjal van tenancy agreement, es azon o ugy szerepel mint landlord. Egyszer azt mondta, hogy o kiadhatja a szobakat.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.21. 17:26:28

@Mirjam2: sztem a netrol letoltott egy szerzodes formatumot. A depositrol annyi van benne egy rovid bekezdesben, hogy end of the tenancy will be teturned. Tehat en 30. - N kikoltozok es akkor vissza kell hogy adja, igaz?

2014.09.21. 18:23:19

@sodalisO [eng]: Ez elegge zavaros helyzet, nem hiszem hogy helyes magat landlordkent feltuntetnie ha nem o a tulajdonos, de most mar gondolom mindegy a te szempontodbol. Van arra utalo jel hogy nem akarja visszafizetni a depositot? Az lenne a legjobb ha kozvetlenul kikoltozes elott egyutt inventory-t csinalnatok vagyis a jelenletedben megnezne hogy minden epsegben van a lakasban. Esetleg, miutan korulnezett es szoban azt mondta hogy minden oke, az orra ala dughatsz egy papirt alairni amin irasban is rajta van hogy minden hianytalanul megvan a lakasban, kitakaritva, semmi sem damaged stb., datummal, nevekkel stb. es a deposit teljes osszeget eddig es eddig fizeti vissza. Ha valami problema van, viccesen megemlitheted neki hogy mivel nem teljesitette a kotelezettseget a 30 napon beluli deposit-vedelemmel kapcsolatban, nyugodtan beperelhetned :)

Tapsi75 2014.09.21. 18:37:26

Két történet az USAbol amikor ott voltam.
Ritkán lakott közép nyugat, minden rendőr egyedül járőrözik. Megállította a gyorshajtót, aki nem követte az utasítását, es lenyúlt maga melle, erre a rendőr azonnal lőtt. Minden tisztán látszott es hallatszott az auto kameráján, es teljesen szabályos volt. A gyorshajtó egy terhes hölgy volt...
Másik, két várossal odébb. Egy csere diák kereste hogy hol fog lakni, be kopogott egy házba, amire azt hitte az lesz. Kifordított a tulaj hogy takarodj, de ő ezt nem értette, es elindult befele. Mellbe lőttek egy puskával...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.21. 18:44:53

@Mirjam2: azt hiszem írok inkább egy privit, ha nem baj.....csak egy kicsit vázolom a helyzetet....nem hiszem, hogy olvassa ezt a blogot, ahhoz túl buta...de sosem lehet tudni...

rumitom 2014.09.21. 19:07:48

@Tapsi75: ja, amennyire kedvesek es kozvetlenek a videki amerikaiak, annyira felnek mindentol es mindenkitol… sok helyen meg vadnyugat van, meg terero sincs igy aztan csak magukra vannak utalva

FutureFry 2014.09.21. 20:57:40

@rumitom: Nem tudom, hogy van-e ilyen általános szabály, hogy hány évesnek kinéző alatt kérnek ID-t (és ha van is lehet államonként változó). Én olyan táblákat láttam, hogy pl. "We card everyone who looks to be under 40". Van pár hely ahol pedig mindig kérik (mert pl. be kell ütni a pénztárgépbe a születési dátumot alkoholos cikkeknél - anélkül nem lehet fizetni).
De azzal sosem volt gondom, hogy mit fogadnak el bizonyítékként (akkor sem amikor sokkal fiatalabbnak néztem ki és nem "hivatalos" ID-t mutattam). Igaz ritkán vagyok "alkoholos" szituban...

Egyébként érdekes, hogy bár az alkoholfogyasztás minimum életkorának megszabása az egyes államok hatáskörbe tartozik, minden állam betartatja a 21 éves kort (bizonyos procedurális eltérésekkel) mert egyébként megvonnának tőlük egyes szövetségi szintű támogatásokat... Hasonló modeszerrel érte el a szövetségi kormány anno a teljes USA-ban az 55 mérföld/órás sebességkorlátozás bevezetéset (ami persze már nem él).

Mr Long 2014.09.22. 11:25:54

@adg [Au, Darwin]: Mondjuk en konkav elhatarolasra gondoltam a kroki szempotjabol, vagyis nem akarjatok, hogy o usszon es ne ti.

adg 2014.09.22. 11:45:40

@Tapsi75: 15000 embert oltek meg az USA-ban 2010-ben, es 665.000 embert '60 es '96 kozt, es ebben nincs benne a veletlen, baleset, ilyesmi. Be vannak szarva a rendorok is, ilyen statisztikak mellett nem csoda, hogy hamar lonek.
Nekem egy baratom - par nappal az usaba erkezese utan - jart ugy, hogy amikor a rendor megallitotta, kiszallt a kocsibol, ahogy otthon is sokan teszik, es a farzsebebol elo akarta venni a jogsijat. Tulelte, de a rendor ugy kiteritette a kocsira, hogy alig birt utana mozogni. Aztan rajott, hogy csak egy hulye turistaval van dolga, es teljesen normalisan elmagyarazta neki, hogy legkozelebb mit tegyen.

Nagyon nehez helyzet, de amennyire tudom, javul. Latvanyosan csokken vegre a gyilkossagok szama.
Azt nem tudom, hogy sort egyszerubb vanni, vagy puskat... :)

adg 2014.09.22. 11:51:04

@Mr Long (UK): Jaa, nem. Mi szivesen uszunk veluk. :)

Amugy eloiras a kerites minden medencehez, hogy a gyerekek ne tudjanak belemenni felugyelet nelkul. Az utcara kimehet, az nem gond. Oda nem kell kerites, akkor sem ha az autopalya mellett, vagy kint a bozotban laksz.
Kroki termeszetesen nincs a kertekben. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása