oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 13. 06:43,  Kié a Határátkelő? 906 komment

2014. szeptember 13. 06:43 Határátkelő

Kié a Határátkelő?

Pár napja elindult egy beszélgetés (na jó: heves vita) arról, ki és mit írhat és kommentelhet a blogon, és bár egy kommentben már kifejtettem az ezzel kapcsolatos véleményem, szükségesnek érzem, hogy ezt egy rövid posztban is megerősítsem, mert tartom ennyire fontos kérdésnek. Mindemellett azt is remélem, hogy ezzel sikerül ebbe a mederbe is terelni a beszélgetést, azaz nem a többi poszt alatt megy majd a vita.

hataratkelo_logo OK.jpg

A vita nem baj és nem rossz, sőt, szerintem kifejezetten jó dolog néha kibeszélni a bajainkat, megvitatni a felmerülő kérdéseket – persze mindaddig, amíg ez normális keretek között megy.

A mai poszt alapvetően a minapi komment gondolatmenetére támaszkodik, kicsit kibővítve azt. Talán érdemes onnan kezdeni, miért is jött létre a blog. A Határátkelő teljesen személyes motivációból indult, abban az értelemben nem volt vele semmilyen célom, hogy eszembe sem jutott, mekkora igény lehet egy ilyen blogra – aztán elég gyorsan kiderült, hogy mégis van.

A blog célja az első pillanattól kezdve az volt, hogy személyes történeken keresztül mutassa be a határátkelés, más országban való letelepedés, munkavállalás különböző vetületeit. (Talán már nem sokan emlékeznek rá, de az első pár hétben még akadt olyan poszt is, amelyben az általam idegesítőnek tartott jelenségekről írtam pár keresetlen mondatot, aztán ez a vonal viszonylag gyorsan elhalt és maradtak jórészt a történetek.)

Ki írhat ide?

Az első pillanattól kezdve próbáltam hangsúlyozni, hogy ez a blog ugyan a határátkelésről szól, de nem csak és kizárólag a határátkelők írhatnak (és pláne: nem csak ők kommentelhetnek) ide. Amikor egy-egy kritikusabb hang megjegyezte, hogy „persze, mert ide csak azok írnak, akik az országot bántják, és elmentek”, én mindig azt válaszoltam (és ma sem tudok mást), mint hogy szívesen veszem azok írásait is, akik maradnak, mert jól érzik magukat, vagy mert egyszerűen nem akarnak elmenni. Úgy érzem, nem az én hibám, hogy viszonylag kevés ilyen írás érkezett eddig. Az ajánlat mindenesetre áll.

Írni tehát bárki írhat, a témaválasztás is szerintem elég széles és megengedő, egyszóval a blogot nem sajátíthatja ki senki: ugyanúgy szól azoknak, akik már elmentek, mint azoknak, akik csak tervezik, és azoknak, akiket egyszerűen csak érdekel a téma. Egyszerűen értelmezni sem tudom, hogyan juthat eszébe bárkinek is az, hogy valakinek itt nem lenne helye akár szerzőként, akár kommentelőként.

Ki az, aki nem írhat?

Nem önellentmondás szerintem, hogy a fentiek ellenére mégis akad, aki nem írhat: bloggazdaként ugyanis kötelességemnek érzem, hogy amennyire ez lehetséges, megpróbáljam a normális hangvételű beszélgetés keretei között tartani a kommentelést. Ez remélem inkább gyakrabban sikerül, mint nem, a törekvésem feltétlenül ez.

Még egyszer: SOHA nem jutott eszembe, hogy ezen kívül bármilyen más szűrés előfordulna, tehát ugyanúgy írhat ide olyan is (posztot is), aki szerint Magyarországnál nincs szebb és jobb hely és a lábát sem tenné ki az országból, mint olyan, aki elköltözött.

(Azt a felvetést pedig nem is tudom értelmezni, hogy valakinek azért ne lehessen véleménye Magyarországról, mert külföldön él, vagy azért ne lehessen véleménye egy másik országról, mert Magyarországon lakik. Teljesen abszurd gondolat.)

Ugyanakkor az internet sajátosságaiból adódik (nem csak a magyar oldalakon), hogy élesebbek a vélemények, a névtelenségbe burkolózva szabadabban, erőteljesebben fogalmaz az ember. Ennek minden előnyével és hátrányával.

Tudom, hogy ez nem feltétlenül érdekes, de azért csak leírom: elképesztő kötéltáncot jelent bloggazdaként nap mint nap kommentek tucatjairól eldönteni, hogy túllépték-e ezt a bizonyos határt, vagy sem. Mikor jön el az a pont, ahol a szólás szabadsága már sérti a másik emberi méltóságát? Nem panaszkodni akarok, csak az én szempontomat is megjeleníteni.

A kommentekről

És akkor pár gondolat a kommentelésről, ami a legtöbb munkát és fejtörést okozta rendszer szinten és okozza napi szinten is.

Amikor a blog átköltözött a blog.hu-ra, az nem csak nagyobb nyilvánosságot jelentett, de másfajta kommentelési kultúrát is. Önkritikusan be kell ismernem, hogy az első időszakban lehettem volna keményebb, de bíztam abban, hogy a közösség kizárja magából azokat, akik csak trollkodni jártak ide.

Nem így történt (mert nem is történhetett meg), ezért kellett bevezetni a jelenleg is élő rendszert, ahol azok szólhatnak hozzá technikai korlátozás nélkül, akik felkerültek egy listára, a többieknek pedig meg kell várni, amíg beengedem őket.

Nem tökéletes a rendszer (ha lehetek ennyire személyes: nekem pláne nem, hiszen gyakorlatilag állandóan jelen kell valamennyire lenni, télen, nyáron, karácsonykor, nyaraláskor), de technikailag nem volt jobb. Muszáj volt lépni, különben meggyőződésem, hogy ma már nem létezne a blog.

Merre tovább?

Azt gondolom (és remélem…), hogy a Határátkelő alapvetően jó úton jár. Természetesen kisebb-nagyobb módosításoknak mindig van (és kell is, hogy legyen) helye, erre várom is a javaslatokat. Azt gondolom ugyanakkor, hogy (végigtekintve a magyar nyelvű kommentelés általános színvonalán, valamint hozzátéve a meglehetősen kényes témát) a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek talán párak szemében látszik.

Természetesen vannak tervek, a logó csak az első lépés volt, remélem, hamarosan elő tudok állni a többivel is, addig viszont még egyszer szeretném leszögezni: a blog nyitva áll mindenki előtt, legyen bár határátkelő, leendő határátkelő, vagy csak a téma iránt érdeklődő.

Ugyanez igaz a kommentekre is, ahol egyetlen megkötés van: mások személyiségi, emberi jogainak és véleményének tiszteletben tartása és a normális hangnem. Aki ezeket el tudja fogadni, azt nagy szeretettel látom a továbbiakban is itt.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kommentek Határátkelő

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr656693193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ludas* 2014.09.14. 17:36:40

@Jani haverja:
Sajnos itt tévedsz!
A multik globálisan működnek, ha úgy látják jónak, akár örökre is le tudnak nullázni egy országot is. A pénz mint a pelyva, egy fajta árú.
És pont ezért hoznak intézkedéseket, mindenfelé, és mindenféle állami hivatalok, hogy szabályozzák pl. az egyesülésüket, vagy a vásárlásaikat. És ugye ez is állami feladat!

i got my (törölt) 2014.09.14. 17:37:23

@kardio1: többet lefordítanak az orbán-beszédekből, mint gondolnád.
valaki épp a napokban idézte ezt az economist cikket, amiben szó szerint idézik orbánt és úgy aposztrofálják mint "Hungary’s increasingly autocratic prime minister".
neki köszönhetően egyiptommal együtt tűnik fel az ország a liberális demokráciát támogató NGO-k ellen viselt háború élharcosaként:
Egypt and Hungary are just two fronts in an escalating war waged by authoritarian governments against groups promoting the Western vision of liberal democracy as not just regular elections but public, pluralistic debate.

e kétes dicsőségű szerepben rendkívül illusztris társaságba kerültünk. olyan híresen demokratikus országok közé mint azerbajdzsán, pakisztán, oroszország, szudán vagy venezuela:
Some, like Hungary, harass foreign-funded NGOs using existing tools, such as heavy-handed investigations. Others are writing new laws that serve the same purpose.
Azerbaijan, Mexico, Pakistan, Russia, Sudan and Venezuela have all passed laws in the past two years affecting NGOs that receive foreign funds.

köszönjük, miniszterelnök úr! tovább a lenini úton...

www.economist.com/news/international/21616969-more-and-more-autocrats-are-stifling-criticism-barring-non-governmental-organisations

Ludas* 2014.09.14. 17:37:36

@Jani haverja:
Ugyan ezt nem nekem írtad, de teljesen megértelek.
:-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 17:41:15

@kardio1: Itt pontosan azért látod azt a kevés korrupciót, mert nem papírozzák le!
Magyarországon meg azért nem látod elsőre, mert lepapírozzák, lásd pl. dohánymutyi.

Itt pl. a Berisha többek között azért vesztette el a tavalyi választásokat, mert a fia cégét bízta meg a Tirana-Elbasan autópálya építésének felügyeletével az érték asszem 1 (azaz EGY) %-áért!! Mindezt pályáztatás nélkül. Amikor rákérdeztek, hogy ezt mégis hogy, akkor azt válaszolta, hogy a fiában jobban bízik, mint másban. Ebben tetejében igaza is volt, mert a fia a sz@rt is kifacsarta a görög fővállalkozóból. Ennek ellenére ez korrupció, mert pályáztatás nélkül zajlott.

Magyarországon meg külföldi elemzések szerint az útépítések reális összegénél 60%-kal többet számláznak. De ez nem korrupció, merthogy minden le van papírozva!

Ludas* 2014.09.14. 17:41:42

@házelőtthinta:
Hát ezt így nem merném kijelenteni.
Pl. hol van Ausztrália?
Vagy az olaj országok?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 17:44:54

@házelőtthinta: Nyugat-Európában egyre több szegény lesz, Magyarországról meg nem is beszélve. Csak szólok. A "jóléti állammodell" megbukott ugyanis, és amíg nem jön helyette más állammodell, addig egyre több lesz a szegény.
Az USA-ban más a szegénység, mint pl. Magyarországon.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 17:47:24

@Ludas*: Ne nézzél soha hátrafelé, mindig csak előre! Aki mindig hátrafelé néz, az előbb-utóbb hátrafelé is megy, lásd Magyarország.
Nem az a lényeg, hogy a svédek MOST hogyan élnek, meg miért van ez, hanem az, hogy ehhez az életszínvonalhoz Albánia egyre közeledik, Magyarország meg egyre távolodik!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 17:50:35

@Ludas*: A multi csak akkor tud tönkretenni egy országot, ha nincsen konkurenciája!!!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.14. 17:57:46

@charlieharper: én azt hittem egyébként, hogy Anglia is azok közé tartozik, ahol ugyan nem kötelező oltatni, de ha nincs oltás, nem veszik fel a gyereket iskolába. akkor ezt is rosszul tudtam.
a TB oltás maga viszont elég controversial (nem érdekel, hogy mondják magyarul), emlékszem blogokból, hogy ny-európai orvosok nagyon nem szívesen alkalmazzák, az ausztrálok meg totálisan ki voltak borulva rajta, hogy mi újszülötteket ezzel kínzunk. nem emlékszem már, talán itt a HÁ-n volt ez a beszélgetés? - hogy a kicsiknél igaziból nem is a TBC-re véd, hanem valami hasonló, kiegészítő funkciója van. na ennek se fogok most utánanézni, ez ilyen nap.
NEM vagyok oltásellenes egyébként, csak érdekes, hogy máshol teljesen máshonnan tudnak dolgokat megközelíteni. (pl a hányatott sorsú MMR Mo-n kétéves korban, sok országban csak 6 évesen, illetve szétbontva elemeire, na ez jutott még eszembe. és mindenki látványosan elakadt lélegzettel fel tud háborodni más országok protokollján.)

blackhairlady 2014.09.14. 18:28:51

@Ludas*: Viszont ha nem szuntetnek meg a szureseket, vedooltasokat, akkor kicsit nagyobb hatekonysaggal vedekezhetnenk. A prevencio minden teruleten fontos, kulonos tekintettel az egeszsegre.

Ludas* 2014.09.14. 18:32:58

@Jani haverja:
Hátra azért kell nézni, hogy az ember tudja, honnan jött. Vajon előre halad, és milyen tempóval, vagy stagnál. És az eredményeket is ennek a függvényében kell nézni.
Érdekes kettősséget vélek felfedezni nálad. Egyfelől nagyra értékeled a "maradi" környezetedet, és ugyan akkor a kontrol nélküli piacot élteted.
Hidd el nekem, hogy a kettő nem fog menni. Vagy a nyugalmat adod fel, vagy csak lassan, a Te értéked szerint hátrafelé haladsz.
:-)
Az előbb beszéltél a lélekszámról. Nem gondolod, hogy itt is közre játszik? Talán könnyebb egy három milliós országban, akit talán még békén is hagynak a multik, mint nálunk?

Ludas* 2014.09.14. 18:32:58

@Jani haverja:
És van neki?
Legfeljebb egy másik multi, aki kivásárolja, ezáltal az adott környezetben még erősebb lesz.
:-(

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.14. 18:32:58

@Ludas*:

Melyik olajországra gondolsz? Katarra? Ja mert tele van olajjal és ez eloszlik fél millió állampolgáron akik ezért jobban élhetnek mint egy friccc? Ez ugye csak vicc? Ilyen szélsőséges példa nem ér. Amúgyis mióta mérvadó egy 2 milliós porbafingó olajparadicsom? Ausztrália már inkább mérvadó, de az is sokkal inkább közelebb áll az USához mint a Ny-Európához, nem igazán szociális piacgazdaság az sem. Nem tudom, egyeseknek itt nem tetszik az hogy Európa a világ legjobb helye, pedig ez így van és így is lesz. Ny-Európa meg főleg a legjobb hely szinte minden téren.

blackhairlady 2014.09.14. 18:35:13

@Jani haverja: Az adozasban fontos szerepet jatszik a gyerekek szama.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:06:35

@Ludas*: Miért hagynák békén a multik ezt az országot?
Ide jöhet bárki, jön is.
Aztán valakinek sikerül, valakinek meg nem.
A Praktikernek pl. nem sikerült, jóval fentebb írtam, hogy miért.
A Carrefour meg köszöni szépen jól van, és terjeszkedik. Igaz ehhez az első áruház nyitása után pontosan 5-ször kellett átrendezni a komplett belsejét, mert alkalmazkodni kellett neki az itteni igényekhez, pl. személyes kiszolgálás, több helyen, stb.

Id is jönnek éppen úgy a multik, versenyeznek is egymással, meg a kicsikkel is. Aztán a PIAC meg a döntőbíró ebben a versenyben.

Pont a hagyományos értékekhez nem kell visszanézni, azok maguktól is vannak, ha még ebbe is nem avatkozik bele az állam. Én semmi ellentmondást nem írtam szerintem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:07:38

@Ludas*: A Praktiker pl. pont a kicsi, helyi családi boltok miatt bukott meg! Csak szólok. Fentebb leírtam, hogy miért.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:09:49

@blackhair-lady: De mindenesetre se GYED, se GYES, sem pedig családi pótlék nincsen tudomásom szerint.

Ludas* 2014.09.14. 19:21:51

@blackhair-lady:
Teljesen igazad van, én ezt nem is vitatom.
:-)
Csak ez ettől fogva olyan, mint a páncél meg az ágyú..
És éppen itt beszélgetünk a Jani haverjával, hogy mi is az állam feladata. Mert, hogy ezt csak egy jóléti keretek közötti, teheti meg az teljesen bizonyos!
Tehát kell, és lehet rá költeni, de kifizeti meg a révészt?

Ludas* 2014.09.14. 19:21:51

@házelőtthinta:

Látod, embere válogatja, hogy ki, mit értékel.
:-)
És engedd, meg, hogy ne maradjak meg a katari példádnál. És Ázsia? Szerintem tetszene még akár Japán is, hogy csak az egyik legnagyobbat említsem.
Ausztrália - Államok?
Nekik ugyan úgy vízumot kell, hogy kérjenek, és sokszor meg is tagadják tőlük.
Nekem pont egy Ausztrál mondta egyszer, nektek az a bajotok, hogy egymásba ér a fütyitek itt Európában. El sem tudjátok képzelni, hogy mi a szabadság ettől fogva. Ha itt pukizik valaki, akkor a másik egyből szagolhatja. Nem mintha egyet értenék evvel a profán fogalmazással, de attól még lehet benne valami. Ha úgy fogalmazol, hogy az emberiség egyik bölcsője itt ringott, már jobban egyet tudok Veled érteni. De csak az egyik, és azután gondoskodtunk róla, hogy el is pusztítsuk.

i got my (törölt) 2014.09.14. 19:22:12

@házelőtthinta:
"Melyik olajországra gondolsz? Katarra? Ja mert tele van olajjal és ez eloszlik fél millió állampolgáron akik ezért jobban élhetnek mint egy friccc? Ez ugye csak vicc? Ilyen szélsőséges példa nem ér. Amúgyis mióta mérvadó egy 2 milliós porbafingó olajparadicsom? "

jelzem, hogy katar ugyanannyira nincs egy súlycsoportban ausztráliával, ahogy ausztrália se mérhető össze európával. mindkét összehasonlításban nagyságrendi a különbség: 2 millió, 20 millió, 500 millió.

"piacgazdaság az sem. Nem tudom, egyeseknek itt nem tetszik az hogy Európa a világ legjobb helye, pedig ez így van és így is lesz. Ny-Európa meg főleg a legjobb hely szinte minden téren. "

úgy érted, a 100.000 főre jutó mekdonálc alkalmazottak száma itt a legmagasabb? ja, értem, hát persze, hogy a legjobb hely az univerzumban.
mégis... kezdek összezavarodni: most akkor nyugat-európa a borsodi zsákfalvak előtt vagy után a legjobb hely minden téren?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:38:32

@házelőtthinta: Igen, ez nyitáskor volt!!!
Aztán pillanatok alatt elterjedt a rossz híre. Amikor 2010-ben ott voltam, akkor volt itt 5 éve. Akkor már én voltam az egyedüli vevő(jelölt) a boltban. Asszem 2011-ben meg be is zárt, és kivonult az országból.

Nem bírta a versenyt a kicsikkel.

Ludas* 2014.09.14. 19:38:43

@Jani haverja:
A Praktiker csak az egyik példa.
És ha már nála tartunk, mi lett azzal a hellyel, ahol működött?
A másik, hogy a Ti szerencsétekre, a lakosság számához viszonyítva nem tapossák egymást azért, hogy oda költözzenek.
Ha megindul egy komolyabb túrista invázió, már is vége lesz a békéteknek.
:-(
Azt nem akarod elfogadni, hogy a "picik" meg a "nagyok" nem egy kategória. Ha nem kapnak akár protekcionista segítséget az előzőek, az utóbbiak megölik őket. Tudod, a kishal megeszi a nagyot..
:-)
Én csak nagyon remélem, ha időm, és a lehetőségeim engedik, ellátogatok arra felé, akkor is ezt a nagy nyugalmat, csendet, békét és kiegyensúlyozottságot találom.
Sajnos ez pl. Székelyföld vonatkozásában egyre inkább szertefoszlik.
Tudod érvényesül a kaparj kurta, neked is lesz!
Pedig nagyon sok víznek kell ahhoz szerencsés esetben lefolyni a Sikasszón, hogy igaz legyen. Addig marad a lebegés. A régi már nem működik, az új meg még sokára fog.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2014.09.14. 19:38:43

Kedves HA, szerintem rossz megoldas az elozetes moderacio. Allitsd vissza, hogy mindenki kommentelhessen, es nick by nick alapon tilts ki juzereket. Teszem azt a birka tul sokat buzizik, figyelmezteted egyszer, talan meg masodszor is, aztan kivagod a nick kicsi feneket. Ennyi.

Amit egyesek szorgalmaznak itt "szolasszabadsag" cimen az olyan, mintha mondjuk Vona bemenne a Nepszabihoz (vagy Mesterhazi a Demokratahoz), hogy ugyan hozzak mar le a kedveert ezt vagy azt. "Mert szolasszabadsag van!" Aztan megsertodnenek, mikor korberohogik oket - de serul-e ettol a szolasszabadsaguk? Csak mert valami medium nem hajlando megjeleniteni a velemnyuket? Vagy megsertette-e Bede az egesz internet, mint intezmeny szolasszabadsagat azzal, hogy alapbol letiltotta a kommentelest a blogjain?

Szoval butasag itt "szolasszabadsagon" meg "emberi jogokon" meg "meltosagon" rugozni. A blogon (elo- es utomoderacio miatt) mar most is az jelenik meg, amit te meg akarsz jelentetni, semmiben nem klonbozik juzerek kitiltasa a kommentek tiltasatol/torlesetol. A kicsapottak szolasszabadsaga akkor serulne, ha nem mondhatnak, amit akarnak, nem attol, hogy ITT nem mondhatjak, amit akarnak. Barmelyik kivagott nick szamara nyitva a lehetoseg, barmikor indithat sajat blogot, akar a blog.hu-n, amiben kifejtheti a sajat (kitiltast eredmenyezo) nezeteit.

Az ismeretlen nickeket igy is, ugy is moderalnod kell, a trollokkal igy is, ugy is foglalnoznivalo van (kivagd-e vagy sem; az obvious trollokat nyilvan a legjobb lenne, ha a torzskozonseg magatol ignoralna, amig em floodoljak a hulyesegeiket), akkor meg miert ne csinalj alacsonyabb belepesi kuszobot a friss kommentelok szamara?

Ludas* 2014.09.14. 19:38:43

@Jani haverja:
Meg, hogy akkora volt, hogy túl nagy lett az önbizalma.
Arról nem is beszélve, hogy ott pl. komoly financiális gondok lehettek, mert itt is megbukott.
:-)
Tehát nem a kicsik tették ki a szűrét.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.14. 19:38:43

Friss infó : lidl meló, Budapest, (belépőszint) : 67 ezer nettó + 19 rongy élelmiszerjegy + ingyen bérlet. Azért ez máris jobb mintha csak ott csüngene egymagában a nettó minimálbér. Ezekről valahogy sose ír senki, pedig én nem is tudtam hogy vannak ilyenek. 30 rongy segítség! Kiveszel egy olcsó szobát, az élelmiszerjegyhez hozzácsapva 10-15 rongyot szerényen megélsz és hopp, máris kijöttél a pénzedből egyszerű betanított melóból a magyar fővárosban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:40:53

@házelőtthinta: Jaj bocs!!! Most nézem!!! Ez a 2011 december 30-adikai végső bezárás előtt volt!!!!

Akkor viszont végkiárusítás volt, és mindent negyed-ötöd áron adtak, ja, úgy kellett az albánnak is :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:49:18

@Ludas*: Turista már több van itt, mint Magyarországon volt bármikor is. A picik, meg a nagyok persze, hogy nem egy kategória. A picik itt átalányadóznak, a nagyok meg ugyanúgy adóznak, mint Magyarországon kell mindenkinek! Mármint hasonló logika szerint, csak jóval kevesebbet.

Egyébként ennek sem vagyok a pártján de ez van itt.
A "nagy hal megeszi a kishalat" viszont csak Marx kommunista, degenerált fejében volt így. Az életben viszont nem így van, illetve lehet találni erre is példát, de az ellenkezőjére is éppen eleget.

"És ha már nála tartunk, mi lett azzal a hellyel, ahol működött?"

Ezt a kérdésedet nem értem. Én csak arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy a multi is ugyanúgy bukhat.

Én régen voltam már Székelyföldön 2005-ben utoljára, úgyhogy nem tudom megítélni, hogy mi van most ott.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 19:52:13

@Ludas*: Senki sem tette ki a szűrét, csak éppen senki nem vásárolt ott :)

Az itteni kivonulás majdnem 3 évvel ezelőtt volt. Akkor még bőven nem voltak az anyavállalatnak financiális gondjai, sőt, ha jól emlékszem egészen jól ment a szekér.

DieNanny CH 2014.09.14. 20:24:23

@KennyOMG:

Írod:
"Az ismeretlen nickeket igy is, ugy is moderalnod kell, (...) akkor meg miert ne csinalj alacsonyabb belepesi kuszobot a friss kommentelok szamara?"

Már nem azért, de a friss kommentelők nem egyenlőek az ismeretlen nickekkel?
Mert számomra de.
Tehát a friss, új, ismeretlen nickeket kell előbb HÁ-nak átnéznie, aztán ha normálisan kommentelnek és kérik is, akkor máris nem lesz moderáció.
Gondolom én...

DieNanny CH 2014.09.14. 20:27:19

@házelőtthinta:

Ugyanilyen hirdetések vannak Aldinál is. Unokatesóm havonta írt nekik, volt, hogy nem is válaszoltak, volt, hogy már betöltötték az állást...
Ezt csupán ki kell írniuk, de a valóságban már megvan, hogy ki megy arra a helyre.
Próbáld ki! Jelentkezz! Kíváncsi vagyok, egyáltalán válaszra méltatnak-e!
Mert hirdetés több ezer van. Ugyanis jól mutat a statisztikában...

Igaz Barát 2014.09.14. 21:21:40

@DieNanny [SZ,CH]:
Pontosan. Munkatársam feleséget tizen pár év boltvezetői tapasztalattal az Aldi szóra se méltatta. Többször is próbálkozott, mert bejárás szempontjából nagyon megérte volna neki ott dolgozni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.14. 21:43:41

@DieNanny [SZ,CH]:

miért lenne meg hogy ki megy a helyre? a lidlben is beépített kormányzati emberek dolgoznak vagy mi? egy betanított primkó melóról beszélünk.

Ludas* 2014.09.14. 21:43:42

@házelőtthinta:
Ez így szép, de mennyi órát is dolgozol ezért?
Azon kívül, hogy teszed a dolgod, meg alszol, semmire sem lesz időd. Az egyik haverom ott dolgozik, na jó a tetkóban, és tőle tudom. Annyira nincsen semmire időd, hogy még a netet is felejcsd el!

Ludas* 2014.09.14. 21:43:42

@Jani haverja:
Erre azt hiszem, hogy rosszul emlékszel.
:-)
Az úgy volt, legalább is itt, Mo. hogy elöször adtak egy hétig tíz százalékot, utána huszat, de megint egy hétig. És végül harmincat, de képzelheted, hogy mi volt akkor már a kínálat?
Én is vásároltam kábelt.. az nem kellett senkinek úgy tűnik.
És ha azt találnád mondani, hogy az csak itt történhetett meg, akkor megint nem ismered a multikat. Mindenütt egyformán járnak el.

Ludas* 2014.09.14. 21:43:42

@Jani haverja:
Az üzlet helységre gondolok, amit építettek.

i got my (törölt) 2014.09.14. 21:43:42

@házelőtthinta: micsoda??? tömegszálláson??? egymás hegyén-hátán? hogyan lakhatna így egy magára valamit is adó ember?
csak nem gondolod, hogy valaki SZOBÁT vegyen ki? idegenekkel egy lakásban lakjon???
ezt mégis hogy képzeled?

jelzem, hogy évekkel ezelőtt is elég neccesen lehetett 40-ből szobát kivenni - ráadásul "vidéken"! 30-ból meg a napi zsíroskenyér is alig jön ki, nemhogy a prémium steak meg az igényes csirkemell, a márkás farmer és a napi üveg sör. nem beszélve a mindenkinek "járó" heti szórakozóhely-látogatásról...

ja, és nézz utána, hogy vajon a lidl-nél miért van akkora fluktuáció, hogy folyamatosan keresnek munkaerőt. és kérdezz meg valakit, aki dolgozott már ott, hogy mennyi időt tölt a 8-órás munkahelyén. mindazonáltal garantáltan lesz új jelentkező, mivel többszázezren vannak munka nélkül. land of my dreams.

Ludas* 2014.09.14. 21:43:42

@Jani haverja:
Na jó, képletesen mondtam, hogy kitették a szűrét.
:-)
De érdekes módon egybe esik az itteni bezárással.
Nem gyanús Neked egy kicsit?
Azért érdekelne, hogy mi lett a hellyel ahol működött.

kardio1 2014.09.14. 22:03:57

@Jani haverja: Nem egészen: egy nagy jobboldali néppàrtot hozott létre.

Akkor Te nem fizetsz kevesebb adot; mint én. Itt viszont a joléti szolgàltatàsok is léteznek.

kardio1 2014.09.14. 22:05:33

@DieNanny [SZ,CH]: Ez az adott fogrol készitett rtg-n nem làtszott?

kardio1 2014.09.14. 22:07:01

@Jani haverja: Mivel nem értesz egyet? Errôl még nem irtàl!

tucano 2014.09.14. 22:13:23

@Jani haverja: közben pont Amerika vált Obama alatt szocialista országgá. Nagyon nehéz középutat találni és olyan rendszert építeni, amiből azért a szegények sem maradnak ki, de mégsem pár embernek kell eltartania a többieket mind. Nem is sikerült eddig sehol.

kardio1 2014.09.14. 22:15:05

@Jani haverja:
En nem az ùjsàgokrol beszéltem. Hanem hogy mit hallok Magyarorszàgrol a környezetemben. Egyébként, ha engem megkérdeznek rola, akkor sem azt mondom el, mivel nem értek egyet, különösen nem az aktuàlpolitikàt illetôen, hanem arrol beszélek, ami vonzo benne. Valahogy ùgy, ahogy te lelkesedsz itt Albàniàért, csak a tùlzàsok nélkül.
Azon, hogy a hagyomànyos "piac mindenhatosàga" elvû gazdasàgi lapok nem lelkesednek OV-ért, amikor màst tûz ki célként, nem lepôdök meg. Egyébként, ez a modell épp a mostani vàlsàggal bukott meg (nem eléggé szabàlyozott piac, Lehmann Brothers mond neked valamit?)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:15:38

@Ludas*: Nem mindenhol járnak el egyformán a multik, nem hülyék ők. Innen hova vitték volna el az árukészletet? 24 órás kamionúttal be vissza az EU-ba, vagy hogy? Vagy méregdrága komppal Olaszországba?
El kellett adni, szinte mindegy, hogy mennyiért, csak valami pénnz legyen belőle.

Magyarországon más a helyzet, ott simán pár óra alatt Ausztriában van a cucc. Meg amúgy is, Magyarországon egy 10-20%-os kedvezmény már megéri, mert nincsen akkora konkurencia.

kardio1 2014.09.14. 22:16:34

@i got my: Itt elég az önreprodukciohoz a ràta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:17:28

@Ludas*: Jaaa :) Hogy te az áruház épületére gondolsz?

Az üresen áll azóta is.

kardio1 2014.09.14. 22:18:18

@i got my:
En arra gondoltam, amikor az ùj alkotmànyt szedték izekre megmondoemberek, anélkül, hogy egy is olvasta volna, fôleg nem magyarul.

kardio1 2014.09.14. 22:19:14

@Jani haverja: mi a külföldi elemzések linke? Elolvasnàm.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:19:23

@Ludas*: Én úgy tudom, hogy a Praktiker Magyarországon mostanában épített le, itt meg 2011 végén. Azért az minimum 2 év, de inkább 2 és fél év különbség!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:20:41

@kardio1: Albánia Európa legkisebb adóterhelésű országa. Úgyhogy biztosan kevesebbet fizetek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:22:51

@kardio1: Ha figyelmesen olvasnál akkor tudnád, hogy számtalan dologgal nem értek egyet.
Pl. az állami iskolarendszerrel, ezt az előbb írtam pont Neked.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:24:43

@tucano: Ezt én is tudom. De törekedni kellene minden országnak arrafelé, mert amelyik ország az ellentétes utat járja (kollektivizmus), abból eddig mindig nagy katasztrófa lett. Ez is tény.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:28:45

@kardio1: Ha az USA-ban, meg Európában nem mentették volna meg a bankokat, már mindenki elfelejtette volna a válságot. De nem így történt.

Semmiféle szabadpiaci megoldást nem alkalmaztak, hanem helyette pontosan a buta kollektivista megoldásokat húzták elő, épp ezért van gond.

A szabadpiacban nem nyer ugyanis mindenki, és mindig. De a túlnyomó többség jól jár, még egy esetleges válsággal is.

A kollektivizmus viszont garantált hanyatláshoz vezet a túlnyomó többség számára.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:30:55

@kardio1: Megpróbálom megkeresni, már régen olvastam.

kardio1 2014.09.14. 22:31:27

@Jani haverja:
kicsit több a szegény, mint gondolod:
www.ruralpovertyportal.org/country/home/tags/albania
Viszont, ha màr szegények, legalàbb boldogok, boldogabbak sok màs, tehetôsebb orszàgnàl is, legalàbbis a vizsgàlt szempontok szerint.
www.happyplanetindex.org/data/

kardio1 2014.09.14. 22:38:29

@Jani haverja: Magyarorszàgra 2011-ben 10 millio feletti belépôszàm volt (aki itt tölt min. egy éjszakàt), Albàniàban ez 2.9 millio volt. Szoval egy kicsit tévedtél a turizmust illetôen. Az viszont igaz, hogy a tendencia Albàniàban felfelé ivel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:41:53

@kardio1: Ez korántsem az a cikk, meg szó sincs benne Magyarországról, de hasonló cikk volt, mint ez:
eurologus.444.hu/2013/07/16/miert-a-nemet-autopalya-a-legolcsobb/
És linkelte a külföldi forrást is.

Mindegy, még keresem...

kardio1 2014.09.14. 22:43:40

@Jani haverja: Most irtad, hogy az ado 10%, az AFA meg 20%, nekem a szja 7%, az AFA meg az élelmiszerekre és az étteremre 5-7%, a többire 20-25%. Akkor matekozzunk? A 7 nagyobb, mint a 10?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:44:36

@kardio1: A szegénység relatív. Itt a szegény is tud simán enni vendéglátóipari helyen (olcsóban), Magyarországon meg nem. Ez csak egy példa volt a sok közül.
Azon kívül itt senki sem fagy meg fűtetlen lakásában, vagy az utcán télen, pedig az itteni lakosság 20 %-a olyan helyen lakik, hogy zordabb egy átlag tél, mint a magyar.

kardio1 2014.09.14. 22:44:59

@Jani haverja: Azon kivül, hogy van àllami iskola (ahova a fiadat is jàratod), minden klafa Albàniàban?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:48:45

@kardio1: A turisták számát illetően döbbenetes, egymásnak nagyon ellentmondó statisztikákat olvastam. Mármint Albániáról. Ennél sokkal több külföldit is, meg kevesebbet is.

És 2011-es adatokkal kár előhozakodni, mert itt minden évben bődületesen nő a turisták száma, a külföldieké is. Most meg 2014-et írunk.

Mindenesetre a lakosságszámhoz képest az általad írt adatok szerint is ugyanannyi turista látogatta meg a két országot!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:50:18

@kardio1: Az össz adóterhelést írtam, azaz az állami újraelosztás mértékét. Mivel nekem vállalkozásom van, nekem ez számít, TB-vel együtt.

kardio1 2014.09.14. 22:51:12

@Jani haverja:
De egységes alapokon mérik. Ha a statisztika neked kedvez, lobogtatod, ha nem, hàt az relativ...
Amikor belinkelem neked, hogy Albània boldog és elégedett emberek orszàga, de még mindig szegény, és korrupt, azt valahogy elfelejted.Azt, hogy fejlôdik, senki sem vitatja.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:55:29

@kardio1: Egyáltalán nem. Olvass vissza figyelmesen, hogy miket írtam!
A 874 posztbeli kommentből minimum az egynegyede az enyém szerintem :)

Például a korrupció is lehetne kevesebb. Kevesebb szemét is lehetne. Ezeket mind leírtam, azt is, hogy mindkettő pozitívan változik, de azt egyáltalán nem írtam, hogy itt minden klafa.

Tudod én olyan vagyok Albániával is, meg Magyarországgal is, mint a befektetők az Apple részvényeivel. Múltkor, amikor megjelentek az Apple-ről azok az adatok, hogy kiderült, hogy az Apple minden idők rekordnyereségét kaszálta be, a részvények árai esni kezdtek. Mert a befektetők nem a jelent nézik, hanem a jövőt.

kardio1 2014.09.14. 22:55:35

@Jani haverja: Azt mondtad, Mo.on soha se jàrt annyi tursta, mint Albàniàban. Most meg elôhozakodsz a lakossàgszàmmal. En nem tùl fair. Néha elismerhetnéd, hogy nincs igazad.

Az àllami ùjraelosztàs mértéke az europai joléti àllamokban mindig is magasabb volt, mint ezt a joléti àllamot hirbôl sem ismerô Albàniàé. Ettôl ¨függetlenül a boldogsàglista élén nem Albània, hanem a skandinàv àllamok àllnak, ahol ez az mérték a magyarorszàginàl is sokkal nagyobb.

kardio1 2014.09.14. 22:57:44

@Jani haverja: a korrupciorol azt irtad, alig létezik. Ez nem az, mintha azt mondanàd, "a korrupciot nem szeretem itt, még szerencse, hogy csökken"

kardio1 2014.09.14. 22:58:11

Jo éjt, elmegyek aludni!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 22:59:15

@kardio1: Mi az egységes alap?
- EUR-ban számolva? Mert akkor semmi értelme, mert itt minden olcsó.
- Az adott ország szegénységi küszöbét számolva? Mert akkor megintcsak hülyeség, mert azt maga az ország dönti el, hogy mi számára a létminimum. Pl. a német létminimumból sokkal jobban meg lehet élni Németországban, mint a magyar létminimumból Magyarországon!!!
- Vagy miben mérik ezt egységes alapon???

Merthogy ezt a dolgot szerintem nem lehet egységes alapon mérni!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 23:00:35

@kardio1: Én nem írtam azt soha, hogy a korrupció ALIG létezik! Olvass vissza!
Én azt írtam, hogy a TÉNYLEGES korrupció szerintem jóval kisebb itt, mint Magyarországon!

blackhairlady 2014.09.14. 23:03:18

@Jani haverja: Azert az adocsokkentes gyerek utan is elegge sarkallhatja az embereket a gyermekvallalasra.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 23:05:22

@kardio1: És a Te 2011-es adatod szerinted fair?
Mikor leírtam, hogy évről-évre robbanásszerűen nő a külföldi turisták száma?

Én csak azt írtam le, hogy még a te régi, és egyáltalán nem megbízható adatod szerint is legalább lakosságszámra vetítve ugyanannyi turista volt itt, mint Magyarországon.

Olvastam én már olyan statisztikát is, hogy tavaly csak Durresben (és a vele összeépült településeken) 5,3 millió turista volt, és ennek fele külföldi. Pedig Durres csak egy város, vannak más tengerparti városok is.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.14. 23:06:19

@Jani haverja:

A helyi szegény kétlem hogy étteremekben eszik. Egy főzelékfalót a budapesti szegény is megengedhet magának.

blackhairlady 2014.09.14. 23:06:33

@Ludas*: Persze, lehet sporolni rajta, meg azt mondani, hogy ez nem az allam feladata, es nem kerul penzbe, de utana a gyogyitas meg tobb penzbe kerul, foleg ahol nem magan TB van hanem allami, mint pl. Angliaban. Ezert erdemes a prevenciora kolteni (mindenben), mert a tuzoltas mar sokkal tobbe kerul.

Jani egy olyan almot kerget ami soha sehol nem fog megvalosulni (esetleg Albaniaban jovore).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 23:09:55

@blackhair-lady: Maximum olyan országban, ahol nem kéthetente írják át az adótörvényeket...
Nálatok pl. lehet, hogy sarkallja, de Magyarországon biztos nem.

Meg azt sem értettem soha, hogy mi a büdös franc köze van a politikusoknak ahhoz, hogy ki hány gyereket vállal. Az én gyerekem ugyanis nem az államé, hanem a feleségemé, meg az enyém!

Meg miért baj az elöregedés? Ja, az állami nyugdíjrendszer miatt, ami megint azon alapszik, hogy a politikusok csináltak egy legális piramisjátékot.

Meg egyébként is: Miért fél Észak-Amerika, meg Nyugat-Európa az elöregedéstől, mikor sorban állnak a KÉPZETT bevándorlók a határaikon? Azokat nem is kell felnevelni, tanítani, stb. És egyből fognak adót fizetni!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 23:13:09

@házelőtthinta: Igen, csak éppen itt olcsó étterem és kávézó minden utcasarkon van, néha több is egymás hegyén-hátán. És az albán szegény HÚST is tud enni, nem főzeléket.

Pilaf me dy qofte, azaz 2 db csevapcsicsa (hosszúkás fasírtszerűség), meg egy kupac rizs itt majdnem mindenhol 100 Lek, azaz nagyjából 200 Ft. És ezért jár pincér, meg fehér, egyszer használatos papírabrosz is a legtöbb helyen!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.14. 23:15:42

@blackhair-lady: Én tudom, hogy az álmom nem fog soha megvalósulni!

De ehhez az álomhoz a legközelebb Albánia van jelenleg az összes európai ország közül. Európán kívüli országok jelenleg más okokból nem játszanak nálam, úgyhogy azokkal most nem foglalkozom.

blackhairlady 2014.09.14. 23:44:31

@Jani haverja: Nezd, nekem nincs semmi bajom azzal ha szereted az orszagot ahol elsz, latod a jo dolgokat, a fejlodest, stb. De neha tulzasba esel, foleg amikor mas orszagokat dekradalsz ellentetben allitva Albaniaval. Szerintem. De mondom, en orulok, hogy neked bejott ott.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.15. 00:08:33

@DieNanny [SZ,CH]: 2003-ban a csapat felének (magyarok, csehet vegyesen) kellett orvosi vizsgälatra mennie Kanton SG-ben. Vagyis az orvos Lichtensteinben volt.:-) Én meresztettem a szememet, mert 1évvel koräbban, LU-ben nem kellett senkinek sem...
Köszi neked megy @nyuszigonosz(D): -nak is, hogy tartottätok a frontot helyettem. :-))) Nekem csak most sikerült ideérni...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.15. 00:10:47

@blackhair-lady: Én mindig a fejlődés irányát, és sebességét nézem. És azt is próbálom írni. Ebben pedig az utóbbi 10 évet nézve verhetetlen Albánia Európában.
És ez látszik a Kardio1 által belinkelt boldogságindexen is:
www.happyplanetindex.org/data/

Merthogy a visszafejlődés minden embert boldogtalanná tesz.

Ha jól nézem a Kardio1 által belinkelt ábrát, Albániában is a legboldogabbak az emberek egész Európában! Talán a fejlődés miatt

Ludas* 2014.09.15. 11:38:54

@Jani haverja:
Nem hülyék, legalább is nem abban az értelemben, amit ez alatt a szó alatt értünk.

Ludas* 2014.09.15. 11:47:37

@Jani haverja:
Nem mostanában, három éve!
:-)
De így is maradt vagy négy, öt, akinek ugyan ez a profilja. Az itteni helyüket az obi vette át.

Ludas* 2014.09.15. 11:47:37

@blackhair-lady:
Az álmával nem is lenne semmi baj szerintem.
:-)
Csak ha megvalósul az, ami tetszik neki, akkor el fog költözni, mert ugyan az lesz, ami például itthon.
Szerintem amiba kellett volna neki költözni, ott hirdetik az ő nézőpontját.
:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.15. 14:34:34

@i got my:
én azóta ugrom ezeket, hogy szerinte Ausztriában az 1300 euró az semmire se elég, max vegetálni, de Magyarországon 150 ezerből királyul lehet élni, (akkor ez most már 70,000-re módosul ezennel? naccerű! nekem ennyiből még Thaiföld is épphogycsak kijön, csak úgy mondom).
mondjuk én olyannal is találkoztam már online felületen, aki szerint mindenki, aki Thaiföldön 200,000 baht alatt megél családostul két gyerekkel (ez 4792 euró), az lop csal és hazudik, mert másképpen nem lehet.
hát mindenhol vannak érdekes koncepciók a minimálisan élhető életmód fogalmáról, na. :-/
(OFF holnap költözök, érdekes lesz hatvan kiló cuccot felvinni a repülőre, akalmadtán írok.)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.15. 17:11:02

@Ludas*: Na megjöttem átmenetileg.

Nagyon nem tudsz Te sok mindent Albániáról, pedig itt vannak az előző posztjaim a Határátkelőn! Azokat figyelmesen olvasva rájöhetnél arra, hogy mi van itt, és ez az ország mennyire homlokegyenest más, mint Magyarország.

Mi pont azért költöztünk ide, mert Európán belül ebben az országban gondolkodnak az emberek leginkább hasonlatosan ahhoz, ahogy az USA déli államaiban gondolkodik a társadalom jó része. Ez az ország egy "kis USA", ha így fogod fel. Tetejében nem is a mai Obama által "elkommunistásodott" USA, hanem a régi, eredeti szellemű "kis USA". Nemhiába az európai országok közül az USA legnagyobb barátja is (a régi hagyományos USA barát országokon kívül, pl. UK).

De nem véletlenül írtam még az első Határátkelős posztomban sem azt a történetet, hogy itt a nyugdíjasok tömegével tüntettek a nyugdíjemelés ELLEN! El tudnád képzelni ezt Magyarországon, hogy akár egyetlenegy nyugdíjas tüntessen a nyugdíjemelés ellen???

Épp ezért nem lesz itt soha olyan, mint ami Magyarországon van, mert itt nem tartják néptömegek a markukat az államnak, hogy "jajj állam bácsi segítsél rajtam". Magyarországon meg ez a mentalitás a Kádár-rendszer folyománya a magyar fejekben.

Szóval ez az ország nagyon nem Magyarország útját járja, hanem azzal homlokegyenesen ellentétes utat jár!

Ludas* 2014.09.15. 17:43:56

@Jani haverja:

Örülök Neked!
:-)
Azt hiszem, hogy egy jó pár dologban elbeszélgetünk egymás mellett.
Az egyik, hogy senki nem vitatja, hogy más az az ország mint Mo.
Én csak azt mondom, ha Te a piac gazdaságban látod a jövőt, akkor onnan költözni fogsz, mert annak az idilnek, amiben élsz vége lesz!
A taradició, meg mani nem férnek össze.
Te amit említettél az usában, az a múlt, és nem Obama miatt, hanem valamikor a polgárháborúban lett vége. Az, hogy kommunista ország lenne, az egy kicsit túlzás azt hiszem.
:-)
Tehát én nem bántom a Szkipetárok földjét, hanem inkább csodálom.
Nem vonok párhuzamot Mo. és közte, legfeljebb a Székelyföldel lehet, amit meg is tettem, lévén, hogy én még a diktatúrában is jártam ott. Tehát ehhez mérem a változásokat.
A szociális érzékenység, az ember sajátja. Te említetted, hogy mennyi időbe került, mire kapcsolatot tudtál találni, hogy gyökeret ereszthes. Azt nem szabadna elfeledned. Tudod ez olyan, mikor látsz az út szélén egy lerobban autót, és segítesz neki. Ő már soha sem tudja meghálálni, de ha Te jársz gonoszul, akkor lehet, hogy olyan segít Neked, akin ő segített..
:-)
És én nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy ez a cucizmus sajátja volt. Ezt etették meg az emberekkel az utána következő időben is! Az életszínvonalat tartani kell, mert ha nem akkor visszakívánják a régit. Emlékszel még a nótára? Egy forint a lángos, le vagy sz@rva Kádár János.

DieNanny CH 2014.09.15. 18:24:03

@kardio1:

Nem, mint mondtam, panorámaröntgenen csak egy folt látszott, de nem lehetett rájönni, mi az.
3D-nél körbe van járva az egész, minden oldalról készül felvétel. Persze, gondolom az sem egy csodamasina...

i got my (törölt) 2014.09.15. 19:58:22

@kardio1:
rosszul tudod. fejlett országokban minimum 2,1 gyerek kell a szintentartáshoz (sub-replacement fertility). franciaországban pedig 1974 óta folyamatosan ez alatt a szint alatt van a termékenység.
en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_France

2013-ban pl. 1,99 volt.
www.thelocal.fr/20140115/birth-rate-drops-in-france-women

a wikipediabol az is kiderul, hogy a franciao.-ban született nőknél az átlagos gyerekszám 1,7, az átlagot a török és afrikai bevándorlók termékenysége húzza fel. (jól van ez így.)

i got my (törölt) 2014.09.15. 21:04:36

@Dragonlady (now in Indonesia):
sikerülni fog, hajrá! :)
@Jani haverja: @kardio1:
kicsit félreértettétek azt a happy planet indexet (vagy inkább valószínűleg nem olvastátok el, mit és hogyan mér). az emberek boldogsága a három fő mért dimenzió közül csupán az egyik elem az indexben: eszerint albánia a 73. (151 ország közül) a sorban - az európai országok háromnegyedének lakói boldogabbnak érzik magukat, mint az albánok. (persze, a búvalbélelt, magukat a körülmények áldozatának érző magyarokhoz képest még ez is előkelő hely.)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.15. 22:46:46

@Ludas*: Na, megint hazaértem :)

Figyelj csak! Én nem azt állítottam, hogy az USA kommunista ország. Én azt állítottam, hogy "elkommunistásodott", mindezt idézőjelben. Mondjuk a Reagan idejében még korántsem ez az állapot volt!

Hidd el, itt a tradíció (legalábbis annak a pozitív dolgai általában), meg a pénz simán elvan egymás mellett. Ugyanis itt senki nem irigy (biztosan van kivétel, de nem jellemző az irigység). Egyszer egy (magyar származású) idős amerikai barátom mondta nagyon régen az USA-ra azt a mondást, ami Albániára is nagyon igaz: "Ha Magyarországon a valakinek a szomszédja leparkol a ház elé egy Ferrarival, akkor csodálkozik az illető, hogy honnan kapta kölcsön. Ha még két hét múlva is Ferrarival járkál a szomszéd, akkor az illető elkezd gondolkodni azon, hogy mit lophatott, vagy sikkaszthatott a szomszédja, hogy Ferrarit tudott venni. Az USA-ban ugyanez a történet a következőképpen zajlik: Amikor elsőként megjelenik a szomszéd a Ferrarival, az illető nem törődik vele, mert biztosan kölcsönkapta. Miután két hétig minden este látja, hogy a szomszéd leparkol a háza előtt a Ferrarival, nagyon megörül. Azért örül nagyon, merthogy a szomszéd meggazdagodott, vett egy csoda autót, így az ő saját háza is többet ér, mert ha el akarná adni, akkor be tudná mutatni a vevőjelöltnek, hogy milyen jó környék ez, a szomszéd is egy nagyon gazdag ember, és lám, mégis itt lakik." Kb. ilyen Albánia is. Itt is vannak nagyon gazdag emberek, de senki sem irigykedik rájuk. Ha a rokonuk, vagy ismerősük gazdag, akkor örülnek annak, merthogy neki, vagy a gyerekének lehet, hogy a gazdag rokon, vagy ismerős fog munkát adni.

Itt a milliárdos simán leül a szegény rokonnal-ismerőssel beszélgetni, ez itt nem ciki, sőt! beülnek egy kávézóba, vagy akár vendégül is látja a milliárdos a szegényt.

Pl. a Bajram ünnep (amit itt nem csak a muszlimok tartanak meg formaságból, hanem az ateisták, a katolikusok, és az ortodoxok is) pont erről szól. A gazdag embernek SAJÁT KEZŰLEG kell vendégül látnia a szegény rokonokat-ismerősöket!

És még egy dolog az itteni gazdagról, meg a magyar gazdagról. A magyar gazdagokról mindenki tudja, hogy szinte egyik sem tisztességes módon gazdagodott meg, és éppen ezért irigykedik rájuk mindenki. Sok magyar gazdag állami megrendelésekből gazdagodott meg, stb. azaz gyakorlatilag az állam pénzét (azaz a saját honfitársainak a pénzét) meglopva lett gazdag (gyanítom Romániában is ez a helyzet). Itt ez nem így van. Itt sem tisztességes úton szerezte minden gazdag a vagyonát, sőt! Viszont nem a saját honfitársait lopta meg! Írok egy példát: Albánia egyik leggazdagabb embere a következőképpen gazdagodott meg: Amikor voltak jugó háborúk, én emlékszem, hogy az embargó alatt nagyon sok magyar csinálta azt, hogy benzint-gázolajat vitt Szerbiába úgy, hogy teletankolta Magyarországon a kocsiját, átment a határon, ott leszívták a benzint, és máris fordult vissza a következő benzinszállítmányért. Ez ugyan legális volt (a tankban lévő benzinre nem volt embargó), de alapjában véve csökkentette az embargó hatását, a jugoszláv hadsereg is üzemanyaghoz jutott valamennyire.
Na az albán másképpen csinálta: Összeszövetkezett bizonyos kétes olasz "üzletemberekkel", és áthoztak a menetrendszerinti kompjáratokkal (legálisan) 30-40 nyergesvontató tartálykocsit. DDD Ezeket megtöltötték benzinnel, meg gázolajjal, és elindult a konvoj Koszovó felé, ami akkor ugye még Szerbia része volt, tehát embargó alá esett. A határon meg megbundázták, hogy márpedig ez a 30-40 tartálykocsi most átmegy Koszovóba, a határőr, meg a vámos becsukja a szemét addig. Ezt megcsinálták sokszor. Ez ugye teljesen illegális volt értelemszerűen. DE: Elvileg ugyan ők embargót sértettek, gyakorlatilag azonban nem. Merthogy ezt az üzemanyagot a koszovóiaknak (koszovói albánoknak) adták el, akik meg hülyék lettek volna az ellenségnek (a Szerb hadseregnek) akár egy cseppet is adni belőle. Így hát aztán ezzel mindenki jól járt. Az albán állam megkapta az üzemanyag adóját (hivatalosan vették az üzemanyagot), a tartálykocsik sofőrjeinek lett munkája, néhány hivatalnok-politikus még kenőpénzt is kapott, az illető albán ember meg az olasz "üzlettársai" hatalmasat kaszáltak, a koszovói paraszt meg tudott közlekedni, meg felszántani a földjét, meg valószínűleg az UCK-nak is jutott belőle. Azaz fordítottja volt mint a magyar benzinezés. Itt ők teljesen illegálisan csinálták a bizniszt, viszont ténylegesen nem csökkentették az embargó hatását, sőt növelték, mert csak és kizárólag a szerbeknek nem jutott üzemanyag! Úgyhogy mindenki jól járt, még az albán, meg a koszovói szegény ember is!
Később kiderült, hogy a CIA is tudott az ügyről, de hagyta, mert ott is hasonlóképpen gondolkodtak, azaz úgy, hogy ez ténylegesen nem embargósértés, sőt!

Ezért nem irigyli senki ennek az embernek a vagyonát.

Szóval így is meg lehet gazdagodni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.16. 02:40:53

@blackhair-lady: Na, hát akkor jól kifogtad ezt a nicket, meg ezt az avatárt... :-))))))))))))))))

Jó, tudom, nőknél a hajszín eléggé pillanatnyi állapot kérdése.Lehet, hogy egy perc múlva már más színű...
:-)))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.16. 02:55:53

@Dragonlady (now in Indonesia): "ha valaki nekem kétszázharminckilencedszer is elkezd rugózni azon, hogy miért főnév a krokodil, és miért nem ige, ha egyszer a pisil ige, és az is il-re végződik, "

Ez jó vót, köszi, sírok... :-)))))))))))))
Imádom az ilyen nyelvi f@sságokat, de ez még sose jutott eszembe... :DD

Ludas* 2014.09.16. 11:24:37

@Jani haverja:
Igazad van, itt a legtöbb vagyon nem ilyen jellegű ügyeskedésből származik. Inkább az ország rombolásából.
:-(

blackhairlady 2014.09.16. 15:40:26

@geegee: Nalam nem, en mar kozel husz eve fekete vagyok, hosszuhaju voltam orok eletemben, tehat ez egy sztendert allapot az en esetemben. Csak belso szoke vagyok:))))

blackhairlady 2014.09.16. 15:42:08

@Dragonlady (now in Indonesia): Pedig meg kellett volna jutalmaznia a fonokodnek:)))))) Nagyon jo peldamondta volt!:D

Ludas* 2014.09.16. 18:30:50

@blackhair-lady:
Most jól kiadtad magad!
:-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása