Pár napja elindult egy beszélgetés (na jó: heves vita) arról, ki és mit írhat és kommentelhet a blogon, és bár egy kommentben már kifejtettem az ezzel kapcsolatos véleményem, szükségesnek érzem, hogy ezt egy rövid posztban is megerősítsem, mert tartom ennyire fontos kérdésnek. Mindemellett azt is remélem, hogy ezzel sikerül ebbe a mederbe is terelni a beszélgetést, azaz nem a többi poszt alatt megy majd a vita.

A vita nem baj és nem rossz, sőt, szerintem kifejezetten jó dolog néha kibeszélni a bajainkat, megvitatni a felmerülő kérdéseket – persze mindaddig, amíg ez normális keretek között megy.

A mai poszt alapvetően a minapi komment gondolatmenetére támaszkodik, kicsit kibővítve azt. Talán érdemes onnan kezdeni, miért is jött létre a blog. A Határátkelő teljesen személyes motivációból indult, abban az értelemben nem volt vele semmilyen célom, hogy eszembe sem jutott, mekkora igény lehet egy ilyen blogra – aztán elég gyorsan kiderült, hogy mégis van.

A blog célja az első pillanattól kezdve az volt, hogy személyes történeken keresztül mutassa be a határátkelés, más országban való letelepedés, munkavállalás különböző vetületeit. (Talán már nem sokan emlékeznek rá, de az első pár hétben még akadt olyan poszt is, amelyben az általam idegesítőnek tartott jelenségekről írtam pár keresetlen mondatot, aztán ez a vonal viszonylag gyorsan elhalt és maradtak jórészt a történetek.)

Ki írhat ide?

Az első pillanattól kezdve próbáltam hangsúlyozni, hogy ez a blog ugyan a határátkelésről szól, de nem csak és kizárólag a határátkelők írhatnak (és pláne: nem csak ők kommentelhetnek) ide. Amikor egy-egy kritikusabb hang megjegyezte, hogy „persze, mert ide csak azok írnak, akik az országot bántják, és elmentek”, én mindig azt válaszoltam (és ma sem tudok mást), mint hogy szívesen veszem azok írásait is, akik maradnak, mert jól érzik magukat, vagy mert egyszerűen nem akarnak elmenni. Úgy érzem, nem az én hibám, hogy viszonylag kevés ilyen írás érkezett eddig. Az ajánlat mindenesetre áll.

Írni tehát bárki írhat, a témaválasztás is szerintem elég széles és megengedő, egyszóval a blogot nem sajátíthatja ki senki: ugyanúgy szól azoknak, akik már elmentek, mint azoknak, akik csak tervezik, és azoknak, akiket egyszerűen csak érdekel a téma. Egyszerűen értelmezni sem tudom, hogyan juthat eszébe bárkinek is az, hogy valakinek itt nem lenne helye akár szerzőként, akár kommentelőként.

Ki az, aki nem írhat?

Nem önellentmondás szerintem, hogy a fentiek ellenére mégis akad, aki nem írhat: bloggazdaként ugyanis kötelességemnek érzem, hogy amennyire ez lehetséges, megpróbáljam a normális hangvételű beszélgetés keretei között tartani a kommentelést. Ez remélem inkább gyakrabban sikerül, mint nem, a törekvésem feltétlenül ez.

Még egyszer: SOHA nem jutott eszembe, hogy ezen kívül bármilyen más szűrés előfordulna, tehát ugyanúgy írhat ide olyan is (posztot is), aki szerint Magyarországnál nincs szebb és jobb hely és a lábát sem tenné ki az országból, mint olyan, aki elköltözött.

(Azt a felvetést pedig nem is tudom értelmezni, hogy valakinek azért ne lehessen véleménye Magyarországról, mert külföldön él, vagy azért ne lehessen véleménye egy másik országról, mert Magyarországon lakik. Teljesen abszurd gondolat.)

Ugyanakkor az internet sajátosságaiból adódik (nem csak a magyar oldalakon), hogy élesebbek a vélemények, a névtelenségbe burkolózva szabadabban, erőteljesebben fogalmaz az ember. Ennek minden előnyével és hátrányával.

Tudom, hogy ez nem feltétlenül érdekes, de azért csak leírom: elképesztő kötéltáncot jelent bloggazdaként nap mint nap kommentek tucatjairól eldönteni, hogy túllépték-e ezt a bizonyos határt, vagy sem. Mikor jön el az a pont, ahol a szólás szabadsága már sérti a másik emberi méltóságát? Nem panaszkodni akarok, csak az én szempontomat is megjeleníteni.

A kommentekről

És akkor pár gondolat a kommentelésről, ami a legtöbb munkát és fejtörést okozta rendszer szinten és okozza napi szinten is.

Amikor a blog átköltözött a blog.hu-ra, az nem csak nagyobb nyilvánosságot jelentett, de másfajta kommentelési kultúrát is. Önkritikusan be kell ismernem, hogy az első időszakban lehettem volna keményebb, de bíztam abban, hogy a közösség kizárja magából azokat, akik csak trollkodni jártak ide.

Nem így történt (mert nem is történhetett meg), ezért kellett bevezetni a jelenleg is élő rendszert, ahol azok szólhatnak hozzá technikai korlátozás nélkül, akik felkerültek egy listára, a többieknek pedig meg kell várni, amíg beengedem őket.

Nem tökéletes a rendszer (ha lehetek ennyire személyes: nekem pláne nem, hiszen gyakorlatilag állandóan jelen kell valamennyire lenni, télen, nyáron, karácsonykor, nyaraláskor), de technikailag nem volt jobb. Muszáj volt lépni, különben meggyőződésem, hogy ma már nem létezne a blog.

Merre tovább?

Azt gondolom (és remélem…), hogy a Határátkelő alapvetően jó úton jár. Természetesen kisebb-nagyobb módosításoknak mindig van (és kell is, hogy legyen) helye, erre várom is a javaslatokat. Azt gondolom ugyanakkor, hogy (végigtekintve a magyar nyelvű kommentelés általános színvonalán, valamint hozzátéve a meglehetősen kényes témát) a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek talán párak szemében látszik.

Természetesen vannak tervek, a logó csak az első lépés volt, remélem, hamarosan elő tudok állni a többivel is, addig viszont még egyszer szeretném leszögezni: a blog nyitva áll mindenki előtt, legyen bár határátkelő, leendő határátkelő, vagy csak a téma iránt érdeklődő.

Ugyanez igaz a kommentekre is, ahol egyetlen megkötés van: mások személyiségi, emberi jogainak és véleményének tiszteletben tartása és a normális hangnem. Aki ezeket el tudja fogadni, azt nagy szeretettel látom a továbbiakban is itt.