A mai három ajánlott posztot egy dolog köti össze: mindannyi a világ másik felén íródott, kettő Új-Zélandon, egy pedig Ausztráliában. Szóval jó messze megyünk ma Európától, de azért lesz, ami ismerős lesz. Például ki gondolná, hogy az ausztrálok ennyit képesek vacakolni az ügyintézéssel…

De kezdjük egy búcsúval (bármilyen furcsán is néz ki ez így leírva), hiszen a Milyen az élet a világ végén blog szerzője, Ági 8 hónap után Új-Zélandról egy időre visszatér Magyarországra.

„Búcsúzom Új-Zélandtól, mert ebben az évben már biztosan nem látjuk egymást. Kicsit otthon maradok, kell a pihenés és hát ki kell próbálnom, hogy Új-Zéland után mennyire könnyű Magyarországon munkát találni. ;-)) Ígérem, arról már nem írok. :-)

Hogy összességében véve milyen volt ez a 8 hónap? Nehéz. Nyilván bennem is van a hiba, mert talán túl nagy és téves elvárásokkal jöttem ide és sok minden nem úgy alakult, ahogy elképzeltem.

Igazából az ember nem tud reálisan felkészülni egy ekkora változásra, hiszen Te magad sem tudod, hogyan fog alakulni és Te hogyan fogod megélni. Elég durva önismereti lecke megtapasztani azt, hogy mire vagy képes egy idegen kontinensen és hogy mire nem...

Nagyon hiányoztak a szeretteim és folyamatosan tágítani kellett a határaimat, ami hasznos, de nagyon fájdalmas tud lenni. Azt hiszem, hogy folyamatos harcot vívtam Új-Zélanddal és leginkább magammal, félúton elvesztem, sokszor fel akartam adni és hazamenni, de aztán a végén újra magamra találtam.

Sajnálom, ha sokat panaszkodtam itt a blogban, de sosem voltam híve annak, hogy más képet mutassak, mint ami a valóság. Minden nehézség ellenére nagyon hálás vagyok az Életnek, hogy egy ilyen életre szóló tapasztalatot szerezhettem, hogy itt lehettem.

Hálás vagyok érte, amit láttam a szigetből és remélem lesz alkalmam még többet is látni. Kíváncsi vagyok, hogy otthonról hogyan fogom megélni ezt a nyolc hónapot és milyen további következéseket fogok levonni. Biztosan lesz egy pár…”

Őszintén szólva erre én is kíváncsi vagyok, úgyhogy én a magam részéről örülnék, ha folytatódna a blog akár egy-két magyarországi bejegyzéssel is. Aztán később ki tudja, hátha egy újabb határátkelés következik. Aki egyébként a teljes posztot szeretné elolvasni, az kattintson ide!

Az eltűnt szerkesztőség nyomában

Ágival ellentétben Pappito szerencsére marad, így a jövőben sem kell nélkülöznünk nagyszerű blogját. A legutóbbi bejegyzést például a magam részéről végigröhögtem, azt hiszem házfelújításról ilyen humorral írt sorokat régen olvastam.

„Az ember hajlamos egészen messzire merészkedni a kényelme érdekében, szóval mi is átgondoltuk mit szeretnénk okosan megcsinálni, hogy kényelmesebben lakjunk. Több fronton eszkalálódtak az események, nézzük mivel töltötte a szerkesztőség az elmúlt hónapokat.

Tekintve, hogy a kecó megfelel az új-zélandi elvárásoknak (van fala meg teteje) semmiféle fűtési opcióval nem rendelkezett, amikor megvásároltuk, pedig mi szeretjük a fűtést. Kedves a szívünknek.

Eleinte a fűtés hiánya nem volt gond, mert nyár volt, de winter is coming, ugyebár, kénytelenek voltunk szakember segítségét igénybe venni, hogy változtassunk a status quo-n. A fűtés nem csak a kényelmet szolgálja, hanem segítségével elkerülhető a hideg láb, asztmás gyerek és penészes szobasarok, úgyhogy minden amellett szólt, hogy jobb, ha mi döntjük el hány fok legyen otthon, nem az időjárás. (...)

Ehhez a ház alatti alvilágban van egy űrszörny telepítve, félelmetes ezüstszín csápokkal és szívótorkokkal, ő gondoskodik a folyamatos levegőáramlásról és hőfokról. Így, a kiwi szokásokkal ellentétben egész éjszaka kényelmes, állandó hőmérséklet van (nappal mostanában nincs hideg, enyhe a tél, nem kell géppel csinálni meleget), nem fázik meg senki és mivel az egész lakótér levegője kicserélődik párszor egy éjszaka alatt, sehol sem tud megállni a hideg levegő, hogy kicsapódjon belőle a pára és szanaszét penészedjen minden. (...)

Kék Láng Hadművelet

Sajnos az utcánkban nincs gáz, így ki kellett hívni a gázmant, aki kiépítette a déli áramlatot a tűzhelytől a ház alá rekkentett palackos lelőhelyig, ami egy vagyonba került, mint minden szaki minden munkája, de most egy nagyon modern, sárga cső vezet le a ház alatti sötétbe, és jön rajta a gáz, lehetővé téve a civilizált főzési procedúrák alkalmazását.

A gázhálózat beszervítése mellett még egy konnektort is kellett a falra applikálni, amit a villanyman intézett, ezzel elő is készítettük a helyet az elszívó felapplikálásához.

A projektet az elszívó felszerelésével zártuk, amit nálam sokkal gyakorlottabb és bátrabb emberkék segítségével abszolváltunk, most az elszívó az összes párát meg guzmányt kifújja a házból szépen, ráadásul – mivel későbbiekben még tárgyalt – lámpásokkal van felszerelve, így látja is az ember, mit kotyvaszt. Hol tart a tudomány!

Komótos Részecskék Hadművelet (Operation Sluggish Particles)

A szerkesztőség már régóta tanakodott a világításkorszerűsítésen, de azt se tudtuk hol kezdjük, csak azt tudtuk, hogy a hagyományos izzóknak menniük kell.

Alapvetően nekem nem sok bajom van a régimódi izzókkal, remekül szolgálták az emberiséget az elmúlt százötvenhatvansok évben, de vannak más megoldások, amelyek modernebbek és hatékonyabbak. Nyilván legegyszerűbb lett volna minden izzót simán LED helyettesítőre cserélni, de ez rohadt sokba került volna egyben, mert a megbízható darabok még mindig elég drágák. (...)

A hadművelet a kezdeti sikerek ellenére még nem ért véget, úton vannak apró csomagok, mindenféle ledekkel freeshippingiából, és majd még zajlanak kísérletek további ledes alkalmazásokkal, de egyelőre a fontos dolgokra koncentrálunk. (…)

Kisebb projektek is lezajlottak, előszobafal csinálás, itt-ott tapétázás és csináltunk lego kulcstartót is a falra, mert a gyerek akarta, szóval apró, de határozott lépésekkel haladunk.

Még két fontosat meg kell majd csinálni, az egyik az elektromos kapcsolószekrény korszerűsítése mert a miénk kicsit régimódi, már kismegszakítók vannak(!), de nincs RCD, aminek a becsületes szittya neve fí-relé, ami pedig igen hasznos bigyó, úgy hallom. Ezen felül őrült terveink vannak a mosókonyha racionalizására is, de hát az nem sürgős igazán. Na, hát ide voltunk tűnve az elmúlt időkben.”

Az eltűnés után tehát ismét itt Pappito, teljes szívemből ajánlom az egész poszt elolvasását, amit ide kattintva tehettek meg. Aki jól akar szórakozni, nem hagyja ki!

Ház projekt Ausztráliában

Nem megyünk messze Új-Zélandról, csak a szomszédos Ausztráliába, ahol Bernadett és Attila (blogjukat ide kattintva érhetitek el) azzal az elképesztő (…) ötlettel álltak elő, hogy saját otthont szeretnének. Akkor még aligha gondolták, hogy mindez ennyi bürokratikus vesződséggel jár.

De kezdjük az elején, hiszen a ma kiválasztott poszt immár a sorozat negyedik része, úgyhogy először egy rövid idézet az elsőből, avagy hogyan is kezdődött az egész.

"Először venni akartunk. Néztük is napokig az interneten, de annyi pénzért, amit rászántunk, elég szutyok házak voltak csak. Mondjuk akkor még nem tudtuk, hogy annyiért építeni se tudunk majd.

Egyébként itt a rengeteg bevándorló miatt nagyon elszaladtak az árak az elmúlt években, minden kiadó lakásra vagy eladó ingatlanra több tucatnyian jelentkeznek.

Sokszor már azt csinálják, hogy egy megadott időpontra odacsődítenek mindenkit, aztán lehet licitálni. Azaz még ha tetszett is volna valamelyik, akkor sem biztos, hogy überelni tudtuk volna a többi kedves érdeklődőt, hogy aztán legyen egy húszéves lelakott házunk, amire még rákölthetünk egy rakás pénzt."

Aztán hónapokon keresztül zajlottak az események, végül a telekvásárlás mellett döntöttek, ami legkevésbé sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek az ember a világ másik végéről elképzeli. Most ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy mi történik akkor, amikor sikerül megállapodni a földdarab megvételéről.

„Miután fizikailag kész van a telek, be kell nyújtani az itteni földhivatalnak (Landgate) bejegyzésre. Na, erre tavaly azt mondták, hogy 3-4 hét átfutási ideje van, lett belőle 3 hónap. Kiderült, hogy még mielőtt a földhivatalhoz megy, előtte 6-7 féle hatóságnak kell aláírnia, hogy minden okés.

Úgyhogy ezt a késést ráverték állam bácsira, mert szerintük valamelyik emberke elsőre nem nézett meg mindent és hetekig vártak, hogy kijöjjön még egyszer. Ez még valszeg igaz is, de az is biztos, hogy ha minden jól megy, akkor sem lehetett volna 3-4 hét alatt lerendezni a folyamatot, például végül csak a földhivatalnál két hétig volt az ügy.

Magyarul vagy teljesen inkompetensek, hogy ezt nem tudják, vagy hazudtak. Hajlok az utóbbira, merthogy állítólag ezeknek több évtizedes tapasztalatuk van, szóval tudniuk kellett. Kompenzáció persze nem jár, próbáltunk másokkal összefogni, de sajnálaton kívül semmit sem értünk el.

Annyit megengedtek, hogy az építőnk megcsinálja a talajvizsgálatot, ami normálisan csak fizetés után szokott lenni, ezzel talán nyertünk kis időt. Sajnos ezzel a vizsgálattal az is kiderült, hogy a talaj nem pont olyan, mint amilyet az építőnk gondolt, erősebb alap kell, úgyhogy jóval drágább lesz.

Május végén szóltak, hogy akkor bejegyezte a földhivatal, lehet fizetni. Nyilván ez sem olyan egyszerű, beletelik 3-4 hétbe, mert elég komoly koordinációt igényel a bank, az állam, az eladó és a vevő között. Annyira, hogy szinte kötelező egy ügynököt alkalmazni jó pénzért, aki összehangolja az egészet. Nem ám csak átutaljuk a pénzt, azt’ csókolom.

A bank rá akarja tenni a jelzálogot, mielőtt folyósítja a lakáshitelt, az állam szeretné behajtani a mindenféle illetéket és megbizonyosodni arról, hogy jogosult vagy a szocpolra (de szép szó is ez), tehát egy rakás folyamat megy a háttérben mire hetekkel később végre mindenki asztalhoz ül és elmegy a pénz.

Itt csak a bankkal volt problémánk, konkrétan az ügyintéző kisasszony (nem pont ezt a szót használnám, de ez egy kulturált blog) egy órával az esemény előtt vette észre, hogy valami nem jó, töltsük ki újra, azt majd megpróbáljuk megint egy hét múlva. Hogy rohadjon meg, az a papír két hete nála volt, mondtuk is párszor, hogy szóljon időben, ha valami nem frankó.

Mondjuk eddig is tudtuk, hogy nem egy észlény, anno még a hiteligényléshez kapott csomagban is voltak hiányzó nyomtatványok, még én mondtam meg nekik, hogy mit kéne elküldeni, de persze nem sikerült, helyette hatszor elküldték ugyanazokat, amik már megvoltak, a hiányzókat meg nem. De azért 3 hét alatt sikerült kifizetni, most már miénk a telek.”

Eddig tehát az (engem némiképp meglepő) részlet, aki további részletekre is kíváncsi, az olvassa el a teljes bejegyzést (ide kattintva), nem minden tanulság nélkül való. A szerzőknek pedig jó egészséget és megfelelő mennyiségű kitartást az építkezéshez!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.