Mielőtt félreértésekbe keverednénk, nem másról, mint a törökországi (ezen belül is kiemelten az isztambuli) közlekedésről lesz ma szó, a nagyon jó Isztambul.info blog szerzője, CyberMacs segítségével. Nemrégiben az egyik vasárnapi blogajánlóba már beválogattam az egyik erről szóló posztját, és annyira tetszett, hogy megkértem, fejtse ki egy kicsit bővebben. Megtette, én pedig most nagy örömmel adom közre az írást (és köszönöm meg a képeket)!

Ez is Isztambul

„Ha Magyarországon azt mondjuk valakinek, hogy Törökországban autót vezetek, akkor egészen biztosan őrülnek tart. Ha pedig nyugat-európai ismerőseimnek mondom, akkor mindjárt elküldenek az orvoshoz.

Pedig koránt sem olyan vészes a szituáció, mint elsőre gondolnánk. Sőt!

Majdnem autópálya

Törökország nagy részén nagyon kellemesen lehet vezetni. Rengeteg új utat építenek évente, a régebbi utakat pedig folyamatosan újítják fel. Ez utóbbi leggyakrabban azt jelenti, hogy a régi, kétsávos út mellé tesznek még egy kétsávos utat. Így egy majdnem autópályát kapunk. Csak leállósáv nincs mindig.

A szembejövőkhöz nem lehet átmenni, mert középen található a vízelvezető csatorna. Ráadásul még a szintbeli kereszteződések is nagyon-nagyon ritkák (így, ha rossz utat választottunk, sokat kell menni, mire meg tudunk fordulni).

„Sima” főút (Artvin tartomány)

Éppen ezért a legtöbb úton gond nélkül lehet folyamatosan 100-120 km/h sebességgel haladni. Ami nem egy hátrány egy olyan országban, ahol két napig kell utazni, ha át akarunk jutni a túloldalra. Egy olyan országban, ahol ha a táblán azt látjuk, hogy Isztambul 450 km, akkor örömujjongás támad, mert mindjárt otthon vagyunk.

450 km… mennyi is ez Magyarországon? :)

Amikor elmesélem a törököknek, hogy ha elindulok Budapestről, akkor pár óra múlva egy másik országban vagyok, megyek tovább és pár óra múlva már egy harmadik országban vagyok, még pár óra és egy negyedikben… akkor úgy érzik, Európa bejárható pár nap alatt. Hiszen amíg ő hazaugrik a nagymamát meglátogatni, az nekünk annyi, mintha átmennénk pl. Olaszországba.

Balról is, jobbról is

No de visszatérve a török utakra. A legtöbbje nagyon jó, és gyorsan lehet rajta haladni. Szinte autópálya jellegű. És autópálya is egyre több épül.

Érdekes módon, amikor 130 km/h-val megyek az autópályán, nem nagyon akarnak megelőzni. Pedig azt várnánk, hogy itt tényleg mindenki nagyon megy.
Az viszont igaz, hogy itt fokozatosabban kell figyelni, mert nemcsak balról, hanem jobbról is szeretnek a törökök előzni.

Másik kategória a hegyi út, és a tengerparti út. Ilyenből pedig sok van. Bár fokozatosan fejlesztik őket (alagutak, hidak, stb…), azért még külön kaland a tengerparti kocsikázás.

Tengerparti út (Fekete-tenger)

Képzeljünk el egy olyan utat, amiben nincs egyenes. Még 5 méternyi se. Annyira kanyarog, hogy még a Google térképe se bírja az összes kacskaringót bejelölni. Nagy előnye az autópályával szemben, hogy garantáltan nem alszunk el útközben. Hátránya, hogy 30 km/h-nál gyorsabban nem tudunk menni.

Tengerparti út térképen (Fekete-tenger)

Sofőr ő, nem professzor

Célszerű is lassan menni. Nemcsak azért, hogy ne essünk bele valamelyik szakadékba, hanem hogy ne üssünk el egyet az út szélén legelő kecskék közül.

No meg néha szembe jön a menetrendszerinti busz. Ő ugye elfoglalja az egész utat. És máig nem érti senki, hogy tud egy ekkora jármű megfordulni a hajtűkanyarban. Szerencsére a sofőr se érti, így nem zavarja, hogy olyan manővert hajt végre, ami a jelenlegi fizikai és anyagismereti tudásunk szerint lehetetlen. De hát ő sofőr, nem professzor.

Jön szembe a busz

Tehát ha valaki hegyi / tengerparti útra megy, vigyen magával bőséges tartalék ételt, mert sokáig fog tartani. Cserébe gyönyörű kilátásban lehet részünk! Ha éppen nincs köd…

Hegyi út (Kastamonu tartomány)

Megint másik kategóriába tartozik a városi autókázás. Ráadásul Törökországban minden városnak megvan a saját közlekedési történelme, kultúrája, szokása. Ezek különböző legendákat szülnek. Például hogy Ankarában egy időben divat volt a piros lámpán átmenni. Míg az ország keleti városaiban bárki bármikor padlófékkel megállhat, csak azért, mert kedve támadt dinnyét enni.

Azt nem tudom, ezek a történetek mennyire igazak, vagy sem. Én Isztambult ismerem 6+6 éve. Hat éve élek itt, és előtte 6 évig jártam ide folyamatosan. Az első hatban eszem ágában sem volt autót vezetni. De aztán rájöttem, hogy nem olyan, mint látszik.

Néhány adat Isztambulról, mielőtt belevágunk

• 5.512 km². Ez több mint tízszerese Budapestnek. Órákat lehet benne padlógázzal menni, és még mindig nem érünk a végére. Mi egymás között viccesen Isztambulországnak is szoktuk hívni. A két legtávolabbi pontja között 215 km út van. Az optimális áthaladási úton 175 km-t kell megtenni.

• Ebben az egy városban él 14 millió ember (hivatalosan, de a helyiek szerint 17 is van). Ezzel az európai országok listáján a 11. helyen állna.

• Összesen 25.000 km út van a városban.

• Ezen 3.112.070 autó közlekedik. A szám 2013 januárjából származik. Azóta havonta kb. 20.000 új autó kerül forgalomba (jó néhány pedig a kukába)

• Ha az összes autót egymás mögé állítjuk, akkor 15.300 km-es kocsisort kapnánk. Ez annyi mint Budapesttől a dél-afrikai Jóreménység fok.

• Ennyi autót valahova le is kell parkolni (garázs nincs)

• Ebből 17.395 taxi. A 95%-uk éppen dudál.

Ennyit a számokról, hogy érezni lehessen, hogy a város hatalmas, és tele van autóval. Egy ilyenbe belevágni tényleg nagy elhatározást igényel. Ennek ellenére még egyetlen balesetet sem láttam.

Isztambul a Köztársasági Ünnepnapon

A szokásjog alapján

Isztambul közlekedése leginkább a szokásokon alapul. Vannak persze szabályok is. Leírva egy könyvbe. De a szokások sokkal erősebbek. Egyszer egy taxis megkérdezte tőlem, mi az a kék kör alakú tábla, amelyik pirossal van áthúzva. Mondtam neki, hogy megállni tilos. Aha, és mire jó?

Tehát szokások. A többség az út jobb oldalán halad. Így mi is ott közlekedünk. A bal oldalt meghagyjuk a szembejövőknek, mert így szokás. A piros lámpánál is megállunk, mert Isztambulban így szokás (mint láttuk, más városokban nem feltétlenül). Az egyirányú utcába pedig onnan megyünk be, ahonnan a többiek szoktak.

De az egyirányúaknál úgyis mindegy, mert biztosan jön majd szembe egy teherautó. És persze az utca szűk, nem is értjük, hova fér el itt egy teherautó. De ez a sofőr sem volt aktív résztvevője a fizikaóráknak, így ő sem zavartatja magát.

Nekem az egyik kedvencem az isztambuli közlekedésben az egyirányú utcák rugalmassága. És az egész török közlekedésben a rugalmasság az, ami annyira szimpatikus.

Aki vezetett már Budapest belvárosának valamelyik kis utcájában, biztos találkozott olyannal, hogy sehogy sem sikerült az adott utcába befordulni. Pedig ott párhuzamosan futnak az utak, és nem is hosszúak.

A párhuzamosok nem találkoznak

Ezzel szemben Isztambulban a párhuzamos eléggé ritka. Ha egy utcával jobbra, vagy balra megyünk, akkor könnyen másik kerületbe jutunk ki. Sőt! Olyan hely is van, ahol a kis utcában a balra vagy jobbra fordulás dönti el, hogy végül Európában vagy Ázsiában kötünk ki. Ilyenkor pedig igencsak jól jön, hogy fel lehet adni a szabályokat, és szembe be lehet menni az egyirányú utcán.

Izgulnunk nem is kell, mert mögöttünk lesz még három autó, aki hasonlóan vélekedik.

És egyébként is ez a megszokott haladási irány. Csak a tábla lett rossz helyre kirakva.

Ahol valóban egyirányú az utca

Apropó táblák! Meg felfestés…

A törökök imádják a látványos dolgokat. Ha valami szép, színes, stb… Valószínűleg ez az oka, amiért az utakat felfestik. Ne legyen olyan unalmas, egyhangú fekete. Sok helyen piros, zöld és sárga jelzéseket is látunk, bő festékkel.

Olyan sofőrt viszont már kevésbé látunk, aki ezekre nemcsak, mint esztétikum, hanem mint praktikum, vagy iránymutatás tekintene. Ilyen pl. a sávelválasztó vonal. Egy háromsávos úton simán elfér öt autó is. Ha török a sofőr, akkor hét is.

Akkor minek pazaroljuk a helyet arra, hogy üres legyen? Főleg egy olyan városban, ahol milliónál is több az autó. Ha oda befér még egy, akkor befér még egy. Minek csináljunk ebből problémát?

Hasonlóan valószínűleg a táblák elsődleges feladata is az utcák színesítése. Hiszen a sofőröknek nincs idejük a táblákat tanulmányozni, mert vezetés közben 360 fokban kell figyelniük. Meg telefonálniuk. Meg beszélgetni az utasokkal. Meg a gázt nyomni. Meg a dudát. És még táncolni is. És még a szomszéd autóba is át kell kiáltani.

Egy út miatt még nem kell kivágni a fákat…

Ha Isztambulban szeretnénk vezetni, akkor érdemes tudunk, hogy az utakon abszolút demokrácia van. Ez azt jelenti, hogy mindig az történik, amit a többség akar. Az egyirányú utca is mindig abba az irányba egyirányú, amerre éppen többen mennek.

A gyalogos-autó-kamion matek

Persze vannak mandátumok. Míg egy gyalogos vajmi keveset ér egy autó ellen, húsz már sikeresen leszavazza az útról, vagy beválasztja a kisutcába. Egy kamion simán elbánik akár 6-7 autóval is. Ha pedig frakcióba lép egy csuklós busszal, akkor az már több lesz, mint kétharmados többség. Olyankor ők írják a szabályokat.

Tehát ha egy gyalogosnak 1 mandátuma van, akkor egy személyautó 10-et ér legalább. Egy kamion pedig valahol 90 körül lehet. Így már jól ki tudjuk számolni, hogyha 150 gyalogost ráengedünk egy kamionra, akkor az valószínűleg megfutamodik.

Ebből már könnyen következtettünk, hogy a sétálóutcának a környékén mindig a gyalogosok írják a KRESZ-szabályokat, egyszerűen azért, mert olyan mennyiségen vannak az utakon, hogy mindenki kénytelen hozzájuk igazodni. Nem akkor mehetünk tovább, ha zöld lesz a lámpa, hanem ha elfogynak előlünk az emberek.

Ha Isztambulban vezetünk, és erre figyelünk, akkor mindjárt megértjük, hogy miért úgy mennek a buszok, ahogy mennek. Egyszerűen azért, mert mint hatalmi tényező. Egészen addig, míg nem jön szembe két másik.

Így foglalj le egy kereszteződést!

A fenti közlekedéstársadalmi elrendezés kiegészül még a foglalásos módszerrel. Azaz aki előbb volt ott.

A legnyilvánvalóbb a parkolás: ha már áll ott valaki, akkor ugye mi nem tudunk oda beparkolni, mert már foglalt.

De lefoglalhatunk egy kereszteződést is. Ez úgy működik, hogy a kereszteződésbe mielőtt bemegyünk, bedudálunk, vagy este bevillantunk. Ezzel jelezzük, hogy a miénk, mi megyünk be előbb. Függetlenül attól, kinek van elsőbbsége.

Ugyan ez működik körforgalomnál, sávváltásnál vagy akár a zebránál is: szólhatunk a gyalogosoknak, hogy mi már lefoglaltuk. Akár tetszik akár nem, mi megyünk.

Egy-egy jól irányzott lefoglalással felül tudjuk bírálni a mandátumos rendszert. Ebben a taxik, minibuszok és dolmuşok az igazán profik. Ők akár négy-öt kanyarral előre le tudják az utat foglalni, még cikk-cakkban is.

Olyannyira jól csinálják, hogy akár egy kamion mandátumát is felül tudják bírálni. Ha pedig sokan vannak, akkor egy egész hajónyi gyalogost vissza tudnak zavarni a fedélzetre.

A dudálásnak második funkciója is van. Ez az állatvilágból továbbfejlesztett irányérzék. Ezzel jelzik az autósok, hogy hahó, én is itt vagyok! Erre a többiek általában reagálnak egy Én is itt vagyok! Meg én is! Én is! stb… aminek eredményeképpen hatalmas zaj lesz. Viszont aki jól fülel és ősei között denevérek is vannak, könnyen összeállíthat egy képet, hogyan is helyezkednek el a járművek.

Túlélni Isztambulban

Ha valaki úgy érzi, szeretne belevágni a kalandba, és Isztambulba autóval hajtana be, neki a következő módszereket tudom javasolni, míg belerázódik a közlekedésbe:

• Menjünk kicsit lassabban, mint a többiek. Ekkor a közösség, szépen lassan megszokik minket, mint az emberi szervezet egy új donort. És akkor nem fog kilökni minket.

• A török szokásokkal ellentétben ne hirtelen váltsunk sávot, hanem használjuk az úgynevezett sunnyogás módszert: szépen lassan haladjunk a megfelelő sávba, a tömeg pedig majd szépen kikerül.

Ha pedig valahova el akarunk jutni, és még nem ismerjük a várost, használjunk GPS-t. Nekem a Navigon programja vált be a legjobban. Mert úgyis eltévedünk, ez az eszköz pedig kihúz a csávából.

Ráadásul nagyon jól ismeri a hátsó, rejtett kisutcákat, amiket a törökök is előszeretettel használnak (egyszer a taxisofőrünk rövidítésképpen a temetőn keresztül vitt minket).

A törökök egyébként nem használnak kütyüket a navigációhoz. Becélozzák az irányt (pl. észak), és elindulnak. Ha már úgy érzik, eleget mentek, akkor elkezdenek kérdezősködni, mi merre található. De ez már egy külön történet…

És hogyan is néz ki mindez a kormánykerék mögül? Így! :)

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.