oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. május 21. 06:51,  Költözzünk-e Londonból Budapestre? 772 komment

2014. május 21. 06:51 Határátkelő

Költözzünk-e Londonból Budapestre?

Nemrégiben jelent meg egy poszt (fogalmazzunk úgy, hogy egy képzeletbeli beszélgetés) itt, melyben Sándor beszélgetett a londoni életről egy határátkelést tervező ismerősével (aki nem olvasta volna, az itt pótolhatja). A mai tulajdonképpen egy válaszbeszélgetés Budapestről, a Londonan élő Diggerdriver tollából.

Budapest.jpg(fotó forrása

„A minap hivatalos voltam egy születésnapi partira az egyik pubba. Összejöttünk ott néhányan, magyarok és angolok is. Többek között beszédbe elegyedtem egy magyarul jól, bár akcentussal beszélő fiatal sráccal.

Ismerem már régóta, az anyja 56-os menekült, csak egy kicsit másképp. Hároméves volt, mikor a szüleivel leléptek a forradalomkor. Későn talált párra, mert fontosabbnak tartotta a karrierépítést, de végül férjhez ment egy Londonban élő skóthoz.

Itt született ez a fiuk, és bár az anyja megtanította perfektül magyarul, azért érezni a beszédén némi akcentust. Ismertem már régóta, mondhatom, hogy baráti kapcsolatban vagyunk.

Miközben ittuk a jó hideg London Pride-ot, egyszer csak odafordult hozzám, hogy kérdezhetne-e néhány információt Magyarországról, azon belül is Budapestről?

- Természetesen, kérdezz nyugodtan, mindenre válaszolok, ha tudok.

- A cégem kihelyezne néhány évre Magyarországra az ottani irodába, mert kell oda egy ember, és külön előny, hogy beszélem a nyelvet. A 2500 fontos bruttó havi fizetésemet megemelnék 3000-re és azt mondták, ott olcsóbb az élet, mint Londonban. Mi igaz ebből?

- Mielőtt válaszolnék, megkérdezem, hogy mire elég a jelenlegi londoni fizetésed?

- Tudod, hogy egyedül élek, se kutyám, se macskám. 1000 fontért bérelek egy stúdiólakást jó környéken, mindennel együtt, és 1000 font megy el minden hónapban a megélhetésre meg bulizásra. Száz font a heti megélhetésre úri módon elég, a bulizás, utazgatás a fennmaradó heti 150 fontból bőven megvan. Ez durván kétezer, ami a nettó fizetésem, ha marad, félreteszem, ha nem, úgy is jó. Vállalkozóként szerződéssel dolgoztam eddig a cégnek, de most alkalmazottnak átvennének és ők intéznének mindent Budapesten.

- Akkor első lépésként, hogy tisztában legyél a dolgokkal, néhány számítást kell végeznünk. A te 3 ezer fontod az árfolyamtól függően olyan egymillió magyar forint körül van. Maradjunk ennél a könnyebb számolás miatt.

A munkabéred a cégednek havonta 1 285 000 forintjába kerül. Ebből a bruttó összegből te minden levonás után kézhez kapsz 655 000 forintot.

Ne tévesszen meg, hogy a bérlapodon egymillió forint a bruttó összeg, ezen felül a cég még jócskán fizet utánad. A nettó béred éppen nem éri el a londoni kétezer fontot.

- Ugye most viccelsz? A fél fizetésemet levonják? Mit kapok érte cserébe?

- Azt is elmondom. Ha netán Magyarországról mennél nyugdíjba, akkor ennyi befizetésért már igen magas nyugdíjat kapnál. A probléma ott van, hogy azt a nyugdíjat az állam nem garantálja. A nyugdíjat a kormány járulékról átminősítette adóvá, ami azt jelenti, hogy most is jár ugyan, csak nem biztos, hogy jut. Magyarul a kormány bármikor beszüntetheti a nyugdíjfizetést.

Az egészségügy részére is levon egy jelentős összeget, de jó, ha tudod, hogy tisztességes orvosi ellátást csak akkor kapsz, ha az orvosoknak és nővéreknek külön fizetsz. Mielőtt felháborodnál, jó, ha tudod, hogy egy magyar orvos nem kap annyi fizetést, mint egy londoni mosogató.

A nővérek pedig annak a felét se. Ennek ellenére rendkívül lelkiismeretesen és tisztességesen végzik a munkájukat. Legalább olyan eséllyel gyógyítanak meg, mint Londonban. Na, ez a csoda, nem az egyiptomi piramisok.

- Húha, kezdek elbizonytalanodni. Akkor semmivel sem fogok jobban élni, mint Londonban?

- Sokkal jobban fogsz élni. Még annak ellenére is, hogy a megmaradó fél fizetésedből vásárolt (majdnem) minden termék 27% áfát tartalmaz.

- Egyéb csapás? A sáskajárás ehhez képest karácsonyi ajándék.

- Na, figyelj! Havi százezer forintért már a Londoninál jobb stúdiólakást bérelhetsz a jó helyen. Havi kettőszázezer forintból úri módon megélsz szórakozással együtt, és marad 350 ezer forintod, vagyis ezer fontod minden hónapban.

- Hoppá. Kezd visszatérni az életkedvem. Mesélj Budapestről!

- Budapest egy elképesztően gyönyörű, csodálatos város. Ugyanúgy egy nagy folyó osztja ketté, mint Londont, csak nem észak-déli, hanem kelet-nyugati irányban. A bal part síkvidék, a jobb part hegyes-völgyes. Mindjárt a város közepén van a Gellért-hegy, aminek a tetején látható a világ legnagyobb sörnyitója, a Szabadság szobor.

Budapesten nem kell óriáskerékre, vagy toronyház tetejére felmenni, hogy a legszebb kilátásban gyönyörködhess. A Szabadság-szobor mellett a Citadelláról vagy a Budai vár Halászbástyájáról olyan kilátás tárul eléd, hogy unokáidnak is azt fogod mesélni.

A Dunára felfűzött szebbnél szebb hidak és a túlparton lévő Parlament épülete kitörölhetetlen emlékek lesznek.

Budapest jóval kisebb, mint London, de más leosztású város. Míg Londonban, azt mondom, hogy a város legalább 40%-a olyan negyedekből áll, hogy ha ütnének, se költöznék oda, addig Budapesten ez az arány talán 5%. Igaz, az a belvárosban van.

Míg Londonban csodálatos az, hogy a toronyházak és modern épületek rengetegében ékszerdobozként meghagynak egy-egy pubot, addig ezt Budapesten fordítva próbálták megvalósítani, hogy régi épületek közé betettek egy modernt, de nem működik.

Például ha a pesti oldalról felnézel a Várra, akkor elképedve látod, hogy a régi patinás környezetben rákos tumorként éktelenkedik a Hilton szálló. Ugyanez igaz a Kálvin térre, ahol építettek egy, a környezetébe tökéletesen illő Korona szállót, aztán vele szembe, szinte a Nemzeti Múzeum elé, egy csupa üveg förmedvényt.

Mindettől eltekintve a város szép. Londonhoz képest nagyságrendekkel tisztább, a tömegközlekedése jobban szervezett, nem kell félned, hogy a busz nem megy végig a végállomásig. A sofőrök profik. Óvatosan indulnak és vigyázva állnak meg. Én Budapest utcáin sétálva mindig megcsodálom a bérházak kapuinak és erkélyeinek csodálatos kovácsoltvas betéteit.

Persze azért nem minden ilyen szép. Budapest építészetileg változatosabb, mint London, csak míg Londonban a téglaépítészet hihetetlen formai és színes kavalkádját látjuk, addig Budapesten a régi épületek málló vakolatú, szmogtól szürke látványt mutatnak. Mellékutcákban még nem ritkák a golyónyomok a falban, vagy a háborúból vagy az '56-os forradalomból.

Vannak belvárosi kerületek, mint például a VII., ahol az utcákban állandósult a húgyszag, és az egész városban a lábad alá kell nézned, mert rengeteg a kutyaszar.

Rendkívül sok hajléktalan van, akik jártukban-keltükben mindenhol otthagyják a DNS-üket különböző testnedvek formájában. Szinte semmi nincs akadálymentesítve, a mozgássérültek közlekedjenek, ahogy tudnak.

Az utak rossz minőségűek, tele kátyúval. Volt olyan útszakasz, ha jól emlékszem, megcsinálták már, a Bosnyák tér és a Keleti Pályaudvar között a Thököly út, ami olyan rossz volt, hogy ha a Bosnyák térről indították volna a Párizs-Dakar rallyt, azon a Keletiig elvérzett volna a mezőny jelentős része.

- Milyenek a magyar emberek, milyenek a nők?

- Tudnod kell, hogy a világ legszebb női Magyarországon vannak. A lányok gyönyörűek, az asszonyok szépek. Az emberektől ne várd azokat az udvariassági formulákat, amik az angolok között természetesek. Más nép, más szocializáció. Ha a lábadra lépnek, sem biztos, hogy elnézést kérnek.

Ami feltűnik, az, hogy az emberek ökölbe szorított arccal járnak, mindenkit a napi gondjai nyomasztanak. Viszont ha megszólítasz valakit, mintha álarc esne le róla, azonnal kedves és mosolygós segítőkész emberré válik. Egy Burda szabásmintán is elnavigálnak oda, ahova menni akarsz.

A háttérről tudni kell, hogy a gazdaság a béka segge alatt van, mindenki a túlélésre rendezkedett be. Az átlagfizetés negyede a te fizetésednek, és a minimálbér is negyede az angolnak. Mindemellett az energiahordozók, mint benzin, gáz, villany alig kerül kevesebbe vagy ugyanannyi, mint Angliában.

Az élelmiszerek a horror áfának köszönhetően van, hogy drágábbak. A boltban az eladóknál nem alaptartozék a mosoly és sokszor szabályosan kinéznek a boltból. Személyes sértésnek veszik, ha egy vevő betéved.

A közbiztonság a statisztikák szerint jobb, mint Londonban, mégis ott jobban biztonságban érzed magad. Magyarországon a TV csatornák esti hírműsora gyakorlatilag rendőrségi tájékoztató. Betörtek, lelőtte, leszúrta, megerőszakolta, kirabolta, és ezek különböző variációiról szól minden híradás.

Magyarországon nem bevándorló-kérdés van, mint Angliában, hanem cigánykérdés. A magyar embernek is nehéz munkát találni, a képzetlen cigányoknak meg szinte lehetetlen. Egy generáció már felnőtt úgy, hogy nem látta az apját elmenni reggelente dolgozni. Segélyen élnek, és amit hozzálopnak. Vidéken, ahol sok roma lakik, ott a háztáji termelés szinte megszűnt. Ezt is tudnod kell, mert hozzátartozik az igazsághoz.

- Milyen szórakozási lehetőségek vannak?

- Ezen a téren is széles körű a kínálat. Nagyon szép múzeumok vannak, de nem ingyenesek, mint Londonban. Neked aprópénz, de egy négytagú család ritkán engedheti meg magának.

A magyar ételek rendkívül változatosak. Kivétel nélkül egy kalóriabomba mind. Készülj fel, hogy csinos pocakot eresztesz az év végére.

A bárokban, diszkókban, esti szórakozóhelyeken könnyen lehet ismerkedni, de ha egy lány meghívatja magát veled, akkor arra is számíts, hogy esetleg 200 ezer forintos számlát nyújtanak be, és be is hajtják rajtad, ne legyenek kétségeid.

Nyáron az ország szórakoztató központja a Balaton. Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, ivóvíz tisztaságú vízzel. Csodálatos és páratlan. A Balaton-parti vendéglátás is páratlan. Páratlanul lehúzós. Ugye szezonális bevételről van szó, vagyis nyáron kell beszednie az egész évi bevételt.

Az állami elvonás tudod, milyen, na, ehhez mérd a vállalkozókét is. Aztán Magyarországon általános az a vállalkozói mentalitás, hogy délelőtt tízkor megnyílik egy új lángossütő, és délután háromkor a tulaj már megvette az X5 BMW-t a bevételből. Országszerte kiváló wellness szállodák vannak és termálvizes fürdők. Olyan fizetéssel, mint a tiéd, nem gond sorra látogatni őket.

- Te, ha ilyen csodálatos az az ország, akkor miért vagy itt?

- Azért, mert az egy csodálatos adottságokkal rendelkező élhetetlen ország. Az én fizetésem harminc év gyakorlattal jó szakmunkáskánt negyede volt a tiédnek.
Az emberek ilyen jövedelmekkel ilyen elvonások mellett csak úgy tudnak talpon maradni, ha ügyeskednek.

- Mit jelent ez?

- Azt lopnak, amihez hozzáférnek. A vécés néni WC-papírt, a gépkezelő gázolajat, a taxis csal a kilométerórával, a tanár nyomtatópapírt visz haza. Ez a szocializmus öröksége, erre vannak nevelve az emberek. A „tiéd az ország, tiéd a gyár” szlogen szó szerinti értelmezése ez.

Magyarországon az adócsalás össznemzeti sportág. Aki adócsalással dicsekszik, az feljebb lép a haveri ranglétrán. Az emberek azt mondják, hogyha az állam a legnagyobb tolvaj, akkor ők csak a példát követik.

A korrupció állami szinten intézményesítve van, még csak nagyon titkolva sincs. Van olyan nagyvárosi polgármester, akit Mr. 20%-nak neveznek. A miniszterelnök stadiont épít a néhány lakosú falujában a saját háza mellé. Az ilyen már senkinek nem lépi át az ingerküszöbét. Az emberek ebbe beletörődtek, és ami meglepő, támogatják. Kétszer egymás után kétharmados támogatást kapott a kormány. Nincs miről beszélni. Lehet, hogy mi vagyunk a rács rossz oldalán, és ami ott van, az a helyes út.

Az oktatásról néhány szó. Ami ott van, az a lexikális tudást előtérbe helyező, poroszos iskolarendszer. Tekintélyelvű oktatás zajlik. Ha a tanár azt mondja, hogy a költő AZT gondolta a vers írása közben, akkor senki nem kérdőjelezheti meg.

A kiemelkedő képességeket elsorvasztják. A nemzeti alaptanterv sablonját ráhúzzák minden gyerekre, és ami kilóg alóla, azt levágják. Előfordul, hogy egy frissen végzett tanuló el tudja sorolni az Árpád házi királyok uralkodásának összes évszámát, de egy sárgacsekket nem tud kitölteni. Meg tud oldani egy tizennyolc-ismeretlenes egyenletet, de nem tudja, hogyan kell megírni egy önéletrajzot.

A tanulók tizenöt kilós hátizsákkal járnak, és minden nap annyi házi feladatot kapnak, amennyit az én gyerekem itt két hónap alatt. Lehet, hogy a gyerekem nem kap olyan szintű tudást, mint ott, de a fiam BOLDOG iskolás. Az én fiamnak itt gyerekkora van, amit a tanárok nem vesznek el tőle.

Nem mondom azt, hogy Magyarország jövőkép nélküli ország.

Súlyosabbat mondok. Jövő nélküli ország.

A szó szoros értelmében ellopták a jövőjét.

Nem tudom másként megfogalmazni, de az egész ország egy feszültség. Látszik az embereken, hogy mindenki be van zárkózva a kis világába, és jár az agya a napi gondokon. Ezt csak az látja igazán, aki már élt külföldön, és megélte a biztonság nyugalmát.

Még csak nem is az anyagi biztonságról beszélek, hiszen akiknek még nincs ez meg, a kezdő lépéseket megtevők is éreznek egyfajta közéleti nyugalmat. Te, aki odamész Londonból jó fizetéssel néhány évre, később majd életed legszebb kalandjaként fogsz rá emlékezni.

- Nehéz elképzelni egy országot ahol ennyi ellentmondás lenne… Köszi a tájékoztatást, igyunk még egy sört!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr976186071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 06:56:56

Nagyon köszönöm Babettenek a lektorálást valamint a bérszámolást.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 07:23:57

A hetvegen keszitek egy riportot Muffinnal, amelyben az elmult 5 ev repaminoseg valtozasat fogjuk boncolgatni, kulonos tekintettel a magyar-sved repa (vagy perui-boliviai?) minosegere.

@diggerdriver:
Koszi, hogy dolgoztatok a poszttal...

2014.05.21. 07:30:41

@diggerdriver: akkor ne keressen senki helyesirasi hibakat?

2014.05.21. 07:36:16

Hat ez alapos kidolgozasa a temanak. :) A posztiro (valami Digger, lol) szereti a hazajat es nem szivesen hagyta ott. Sokunk tortenete. Ebbol az jutott eszembe, hogy voltakeppen kirekesztettek vagyunk: vannak akik jol meg tudnak elni ott, de mi nem tartozunk kozejuk. Ez eleg szomoru. Batorsag kell egy ilyen poszt megirasahoz, amit en csak tisztelni tudok. (de attol tartok mozgalmas nap lesz)

Morgo1229 2014.05.21. 07:46:04

mar elore latom, hogy a megmondoember szar irasat nem merik kritizalni, mert diggert bar nem szeretik azert tartanak tole.
Szanalmas, ahogy Babette pajzsnak van hasznalva.

Morgo1229 2014.05.21. 07:47:35

@cougarcat: mibol derult ki hogy szereti?

swGuru 2014.05.21. 07:51:00

Kemény, de sajnos tökéletesen igaz. Csak az idegengyűlölet maradt ki, de talán jobb is.

2014.05.21. 07:53:12

@Morgo1229: Olvasd el amit Budapestrol ir. En joval kritikusabb lettem volna, de orulok hogy nem igy jott le.

Dehogynem fogjak kritizalni, gondolod hogy mi nem merjuk megmondani neki a velemenyunket? :) Ma eppen egyetertek vele nagyvonalakban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 07:54:21

3 év után nem voltam tisztában néhány hazai dologgal.
Áfával lakásbérléssel fizetések közterheivel.
Ebben segíttett Babette.
Csak mielött megfeszítenétek.
Uramisten.

2014.05.21. 07:57:59

Digger, most boldog vagy??? :((((
Szegyeld magad, az otthon maradt honfitarsaid, Szulohazad elott!!!
(azt hiszem, ezzel befejeztem a Hataratkelo olvasasat, tovabbi elvezetes kopkodest)

Pernilla 2014.05.21. 08:06:46

Digger, nagyon tetszett a poszt. Lehet hogy nem értek minden szavával együtt, de általánosságban nagyon jól sikerült összefoglalnod a problémát... Aminek külön örülök, hogy a pozitívumokat is kiemelted, és nem csak egy fikázóposzt lett az eredeti írás lehúzására. :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:08:22

Számoljunk!

2500 font bruttó után az UK-ban az ember nettó 1900 körül kap.

Elmegy Mo-ra, megemelik neki 3000-re. Mo-n az adó nagyobb, ebből nettó 1900 lesz.

Azaz AZONOS a nettó fizetés a két esetben.

Viszont Mo-n olcsóbb az élet, így ugyanaz az összeg többre lesz elég.

Azaz megéri Mo-ra költözni!

Sejtem, hogy a munkaadó ismeri a magyar adózást, pont ezért emeli meg afizetést 500-zal, hogy a nettó ugyanaz legyen.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:11:00

Egyébként kifejezetten érdekes cikk, objektív, csak ez "a magyar nők a legszebbek" közhely idegesítő kicsit.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:11:46

@swGuru:

Az idegenellenség nem érinti azt, akinek 1,1 millió a bruttója.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 08:13:14

@maxval a gondolkodó birca:
Fejezd be a mondatot.
Megéri Magyarországra költözni 1900 jò angolfont fizetéssel.
Így pontos.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:16:39

OFF

Mivel mindenki a vasárnapi választások lázában él már, ajánlanám a www.votematch.eu/ honlapot, ahol kérdések alapján eligazít a rendszer, hogy melyik párt áll hozzánk a legközelebb. Sajnos éppen magyar változat nincs (nem tudom miért, mert bolgár pl. van), de azt hiszem nem gond, mert van angol, német, osztrák, spanyol verzió, ahol a legtöbb kitántorgó él.

Csináltak egy nem-hivatalos magyar verziót is, a voksmonitor.hu/ honlapon érhető el, s az sem rossz.

De az eredeti európai a legjobb, meglepően jól megszerkesztett és pontos. Vicces, hogy azt is kiírja eredményként, hogy ha más országban lennénk, kire kellene ott szavaznunk.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:17:38

@andaluzkutya:

Nem, pont akkor nem érinti.

Egy idegennek, ha átlagkeresetű, sok baja lesz Mo-n. De ha egy multicégbél van jó fizetéssel, egész más a helyzete, s ez alig érinti.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:18:51

@diggerdriver:

Nem ezt írtam le?

A lényeg: ha a nettóm ugyannyi az UK-ban és Mo-n, akkor Mo. jobb hely anyagilag, mert kevesebb lesz a költségem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 08:22:07

@maxval a gondolkodó birca:
Olyan lázban égek bazmeg hogy hárman hordják a vizesborogatást a homlokomra.
:)))))))))))))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.21. 08:23:37

"Aztán Magyarországon általános az a vállalkozói mentalitás, hogy délelőtt tízkor megnyílik egy új lángossütő, és délután háromkor a tulaj már megvette az X5 BMW-t a bevételből. "

Ezzel baromira nem értek egyet!!!
:(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 08:23:52

@Cascabel:
Mi bantott meg ennyire?
Nagyvonalakban igaz, amit leirt...

@maxval a gondolkodó birca:
Es hol marad a fajdalomdij a borzalmas nyari 40 fokert? Vagy a savanyu pofakert az utcan?
Dobj meg ra 500-at es talan megeri... :)

@Morgo1229:
Tessek:
" Tudnod kell, hogy a világ legszebb női Magyarországon vannak. A lányok gyönyörűek, az asszonyok szépek."

Ez pl. orbitalis bullshit. Amikor mar nincs mivel ervelni, marad a szubjektiv vonal. Hianyoltam (bar csak atfutottam a posztot) a turorudi es a rogosturo dicsoiteset, a karikasostort is...

2014.05.21. 08:24:13

Na, elolvastam. Helyesbitek ket dolgot. A magyar nok nem a legszebbek, no offense ladies. A legjobb kilatas Budapesten a janos hegyi kilatobol van.

A 7.ker kutyaszar es hugyszaggal maximalisan egyetertek. Igenytelen.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:25:54

@maxval a gondolkodó birca:

Az én eredményem:
Mo-n az MSZP-re kell szavaznom,
Spanyolországban a PSOE-re,
Franciaországban a Nemzeti Frontra,
Angliában az UKIP-re,
Ausztriában az ÖVP-re.

Ez nem vicc, ez jött ki.

2014.05.21. 08:26:24

@maxval a gondolkodó birca: nem holnap lesz? Megnezem a szavazolapot este, de mintha holnap lenne

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:26:46

@diggerdriver:

Már számolgatod hányat kell még aludni az eredményig, ugye?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 08:28:04

@maxval a gondolkodó birca:
Erre kivancsi vagyok.
Meg en is elmegyek szavazni a hetvegen... 8)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:28:14

@charlieharper:

Országfüggő. A legtöbb tagállamban vasárnap, de nálatok már holnap.

tanato 2014.05.21. 08:30:08

@andaluzkutya: Akkor is utálják persze ha gazdag/sőt talán irigységből még jobban/ de szemtől szembe persze nyájasak vele hátha leesik valami nekik is a nagy pénzből.De kétségtelen nem olyan brutál direkt az idegengyűlölet velük szemben mint pl. egy menekülttáborban élő arab vagy afrika-val szemben.

Morgo1229 2014.05.21. 08:30:14

@Pernilla: te hol olvastad a pozitivumot?

2014.05.21. 08:31:02

@maxval a gondolkodó birca: megnezned, hogy hany oraig lehet szavazni? Lehet, hogy eletemben eloszor elmegyek szavazni. Barmit csak a Labour legyen a foldbedongolve.
Nem tudtam, hogy orszagonkent van kulonbseg szavazonapra

tanato 2014.05.21. 08:31:39

A cikk nagyon tetszik,nagyon profin megírt írás.Mindig mondtam én hogy Digger kamuból darus,igazából bölcsész.

Morgo1229 2014.05.21. 08:32:07

@maxval a gondolkodó birca: objektiv ? max !
es a ket megmondo ember osszezar... gratula

Pernilla 2014.05.21. 08:32:43

@Morgo1229: hát akár el is olvashatnád a posztot. Ja, csak fikázni akarsz?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 08:34:20

Az volt a posztban, hogy Magyarorszagon a legnagyobb az egy fore juto orvosi muhiba, katyu es repedezo vakolatu korterem az EUban?

@tanato:
1m nettoval es hozza tartozo nagymeretu autoval + hazzal ugyan kit erdekel, hogy az uveg tuoldalan a csocselek mit nyoszorog?

A fizetesi csekkel egyutt kiosztjak a leszaromtablettakat is es ennyi.

Mighty Duck 2014.05.21. 08:35:11

Lassan jöhetne egy képzelt riport egy amerikai popfesztiválról egy új, minden pénteken jelentkező nemzeti zenerovatban...

Kaksi Kapitány 2014.05.21. 08:35:11

Jo iras, bar eleg hosszu es nekem nehol zavaros volt a kacifantos erthetetlen metaforaktol.

Benne van minden a napi szartol kezdve az aktualis politikan at, a hungarikumokig. Nagyon jol abrazolja az ellenteteket es a vegleteket ami a balkani allamokra jellemzo.

En az oktatassal nem ertek egyet, mert szerintem nagyon jo az otthoni alapoktatasi rendszer. Olyan szeleskoru alapmuveltseggel ruhaz fel amit itt nem lehet megkapni. Egy otthoni altalanos iskolas muveltsege egy itteni erettsegizett szakkozepest messze lekoroz es szerintem igy van jol. Meglepo hogy itt az emberek meg csak nem is hallottak a nagy francia es olasz koltokrol irokrol.

Aztan foiskolan megfordul minden, es mig otthon ez a maradi magolos fos rendszer van, addig itt aktiv a tanulas projektekkel, gyakorlattal, kommunikacioval, csapatmunkaval es a legjobb az hogy megtanitjak az embert gondolkodni merlegelni es problemat megoldani.

De mindez nem valtja ki az otthoni alapmuveltseget ado alapoktatasi rendszert, ami szerintem hamarosan szejjel barmolva...

radirpok123 2014.05.21. 08:35:11

Minden relativ. En otthon nagy cegeknel dolgoztam jo fizetesert, az allasom sosem ereztem bizonytalannak, a megelhetesem sem. Sajat tulajdonu lakasban laktam, a vilag legszebb fovarosaban (ahol kivalo minosegu utak vannak, Manchester utan biztosan mondhatom). A hobbimnak szentelhettem szabadidomet, ehhez ott voltak a budai hegyek (amelyeknek ismertem minden negyzetcentimeteret), illetve a terepkerekparjaim. 10 eves autoval "jartam", nem dolgozni, csak hetvegente kirandulni.

Ehhez kepest kijottem ide egy kis ceghez, ami ezalatt a fel ev alatt mar masodszor akar csodbe menni - ami azert lenne gaz, mert mindenkinek az az elso kerdese (lakasberles, ilyen elofizetes, olyan elofizetes...): munkahelyed van? Teljes munkaidos? Most peldaul nem tudtunk volna elkoltozni a remalomma valt lengyel tarsberletunkbol ilyen konnyeden, ha a ceg hirtelen lapatra tett volna.
A lakasert annyi penzt fizetunk, hogy ha valamiert nincs bevetelem, akkor az egyelore jelentosen megcsappant felretett penzunk egy-ket honapra lenne eleg maximum. Utana - szevasz.

Itt a kerekpart csak kozlekedesre hasznalom (a legolcsobb egysebessegest vettem 250 fontert ujonnan), egyreszt meg nem telik biciklire, masreszt nem lenne hova tenni, harmadreszt itt nincs az, hogy felulok ra otthon es 20 perc mulva az erdoben tekerek a hegyen. Berakhatnam a nemletezo autoba a nemletezo kerekpart, de az auto is draga - na nem maga a megvetele, hanem a biztositasa es a kulonbozo adok fizetese. Meg hat milyen mar, hogy ket orat autozom, hogy ugyanannyit bicajozhassak?

Persze nem panaszkodni akarok, mert nyilvan jo okom volt hataratkelni (nem politikai), es nyilvan 3 ev mulva en is csak mosolyogni fogok a mostani nyomoromon. De egyelore a bizonytalansagot itt erzem, nem otthon. Ja, ottthon. Hat az meg Budapest...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:37:37

@Morgo1229:

A Megmondóemberek Szövetsége Elnökségének az utasítása volt ez...

:-)

2014.05.21. 08:40:20

@maxval a gondolkodó birca:a hetvegen raneztem a szavazolapra es ugy remlik azon sem volt rajta, hogy hanytol hanyig lehet szavazni.

2014.05.21. 08:41:26

@charlieharper: ok, kosz. Az esti jo lesz, nyithatna korabban is.

2014.05.21. 08:43:38

@radirpok123: ne haragudj, de Budapestrol Manchesterbe.... Nagyon alaadtad. Remelem hamarosan felfele ivel a jovod. Megkerdezhetem mit dolgozol?

Morgo1229 2014.05.21. 08:46:23

@maxval a gondolkodó birca: :-) tudtam !
meg lesz mszp-fidesz koalicio is es Viktor lesz az allamfo.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 08:52:02

@charlieharper:
Valami szavazás lesz holnap mert a fiam nem megy iskolába.

2014.05.21. 08:54:35

Hűűűű, tényleg ennyire nincsenek posztok?
Különben, a 7. kerület egyre inkább kezd életre kelni, a magyar lányok és nők, nem a legszebbek, bár nem is rondák, útbaigazítást max. a belvárosban kap, ahol hozzászoktak a turistákhoz, Rákosborzasztón nagyon meg fogják keverni, a BKV-ra vegyen bérletet, mert amint meghallják az orkok az idegen akcentust, rögtön rárepülnek .... ésatöbbi ...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.05.21. 08:55:22

Irtozatosan jo poszt (es nem azert mondom, mert tertok Diggertol, jesszusmarja)
Egy valamit hozzatennek, ami szerintem nagyon fontos: egy nyugati kulfoldi soha nem fogja erezni a "kis magyar valosagot" ugy, mint egy helyi magyar. Nemzetkozi munkahelyen dolgoztam sokaig, lattam, hogy az 1-2-5 evig Magyarorszagon elo nyugati kollegakkal egeszen maskent bantak a hivatalokban, konnyebb dolguk volt a cegeknel stb. Minden ugyintezesuket kiemelt figyelemmel es segitokeszseggel konnyitettek meg, legyen az BKV vagy ELMU, mig a magyarok fejet bunkon leorditjak, hogy miert a rossz ablaknal allt sorba. Ezek az expatok vegig elefantcsont toronyban elnek: nincs videki nagymama, akinek ellopjak a kertjebol a termest, nincs nyomorgo kisgyerekes rokon csalad, egyeb remenytelen csaladi helyzet, ellehetetlenites. Csak a moka es kacagas. Ez a hatalmas kulonbseg igazabol az, amiert a nyugatiak imadnak Budapesten elni, nekik mindenbol csak a legjobb jut es mindenbol csak a jot elik meg.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:55:57

@Morgo1229:

Én számítottam Orbán államfőségére.

Közvetlenül választott KE lesz Mo-n, ez a tendencia az egész világon. A parlament egyre kevesebb országban választ államfőt.

Kérdés: marad-e a parlamenti köztársaság vagy félelnöki lesz. Mindkettő mellett és ellen fel lehet hpzni érveket.

Oroszországban meg monarchai lesz 10 éven belül, ez a jóslatom. Vissza lesz hívva az orosz uralkodói ház. Jelenleg az az akadály, hogy az orosz uralkodói házon belül két ember is van, aki magát legitímnek tekinti. De úgy tűnik Putyin ki fog állni az egyik mellett.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.05.21. 08:59:54

@Kövérmadár [swe]: hulye kerdes, de "Svedorszagban" vagy "Magyarorszagon" szavazol? Nem tudom, hogy van ez, de remlik, hogy lakcim szerint abban az orszagban szavazol EU valasztasra, ahol elsz, allampolgarsagtol fuggetlenul. Vagy nem?

"EU-medborgare kan rösta i Sverige

Om du är medborgare i ett annat EU-land kan du alltså ha rösträtt i det svenska EU-valet. Då måste du vara folkbokförd i Sverige och ha anmält dig till röstlängden. Det betyder att du måste ha skickat en anmälan till länsstyrelsen att du vill rösta i Sverige i stället för i det land där du är medborgare.

Valmyndigheten skickar ut en anmälningsblankett till utländska EU-medborgare som är folkbokförda i Sverige och som inte har anmält sig till röstlängden ungefär 60 dagar före valet."

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 09:10:27

@Réka ‎:
Termeszetesen Svedorszagban, Magyarorszag ugyeibe nincs okom beleszolni.

1.5 honapja kaptam levelet a Välmyndighetentol, hogy ha szeretnek itt szavazni, akkor kuldjem vissza a mellekelt nyomtatvanyt. Szavazni csak egy helyen lehet, igy jelentik Monak, hogy ott nem szavazhatok mar.
Par hete jott a level, hogy hol es mikor lesz a szavazas.

Majd szeptemberben is megyek, igaz akkor csak a kommunal es sörmlandi listara tudok, orszagoshoz kell az allampolgarsag.

Mr Long 2014.05.21. 09:20:53

@radirpok123: Manchesterbol egy ora alatt ott vagy vonattal a peak districtben. !omdjuk kaptosabb, mint a budai hegyek.

A posztban szereplo termalvizes szallodakat lehet egy alacsony keresetu csalad nem latogatja vegig, de itt sem utazzak be az orszagot az is kurva elet!
A poszt szinvonala meg olyan, mint a londoni volt. Itt is ugyan azok a faszsagok vannak egy munkahelyen, mint ott, hulye a fonok, hulyek a kollegak, miert nem engem leptetnek elo stb.

Pernilla 2014.05.21. 09:23:33

@Morgo1229: nyilvan csak provokalni akarsz, de tessek, akkor valaszolok: olvasd el a "Meselj Budapeströl" bekezdest, ott talalsz böven pozitivumot.
De varj, inkabb olvasd el meg 10szer a "London mas szemszögböl" c. posztot, es verd a segged a földhöz hogy mennyire fasza hely Magyarorszag.

Evain 2014.05.21. 09:25:02

Hogy a lényeget megragadjam: a világ legnagyobb sörnyitója: a szabadságszobor, és a burda szabásmintán eligazítás az ütött. :D Ez utóbbit imo már csak az a generáció érti, aki látta azt a bizonyos utcai szivatást. :D

Nekem speciel bejövős, ahogy digger ír, és sok igazság van abban, amit ír, de az anyázást, meg egymás torkának feltépését meghagyom másoknak. :)

A nyugat közben tovább hanyatlik, varrógépet ma se küldünk, ellenben választunk.

Itt esik az eső, és a robogómon kilazult egy csavar, ezért szomorú vagyok.

M. Péter 2014.05.21. 09:27:43

@charlieharper: Nekem az értesítőn rajta van, hogy reggel 7-től este 10-ig lehet szavazni, ez szerintem az egész országban egységes.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 09:30:18

@Réka ‎: így van, ott is szavazhatsz, de tőled függ, melyiket tekinted itt ki otthonodnak. Mi uk pártokra szavazunk.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.21. 09:33:12

@Morgo1229: köszönöm az aggódást, de nem kell engem félteni:)
amúgy is csak szövegileg néztem át, tartalmilag egy kritikám volt, azt se javította ki:)

2014.05.21. 09:33:30

@M. Péter: este ranezek a lapra

A poszthoz. Amikor jellegzetes epiteszetet emlitenek Budapestrol, nekem mindig bevillan a Korszallo. Masnak nem?

Evain 2014.05.21. 09:35:32

@charlieharper: Pont az? A Margít-hídról látható szellem szálló nem? :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.21. 09:38:02

@Pink Petsch: a jó helyen lévő százezres stúdiólakás:)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 09:38:19

@Réka ‎: @tildy[UK]:

Valójában szavazhatsz duplán is, két - vagy több - ország EP-választásán egyszerre. Persze ez szigorúan tilos, de ivel nincs vizsgálva így sosem fog senki rájönni, ha megteszed.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.21. 09:39:45

@Evain: nem, ez a Körszálló:
https://www.google.hu/maps/search/budapest+k%C3%B6rsz%C3%A1ll%C3%B3/@47.509697,19.013158,3a,75y,90t/data=!3m4!1e1!3m2!1sThqd7HIY8nhmWIcLE4vt_A!2e0

tanato 2014.05.21. 09:42:39

@Babette_: Pontosan nem tudom hogy milyen nehéz gép kezelő,de szerintem bölcsészetet végzett.

Evain 2014.05.21. 09:42:46

@Babette_: én tudom melyik a körszálló. :) De a szellem szálló legalább annyira jellegzetes, és évtizedek óta változatlan képe a városnak. :)

klappol 2014.05.21. 09:42:50

Jó reggelt :)))))))))

Én nem tudom, ma jópáran kétballal keltek itt?????????????

Ez az írás humoros, igazat beszélő és szerintem nem egy 5 perces karc. Mi van emberek, mi a fontos nektek, kivétel azok, akik megértették, ..........................mit akartok???

Ahogy Driggert ismerem, nem kell tőle félni, nem harap, esetleg a b@zi gépeivel kicsit meglők, na de ahhoz ott kell állni. Jáccák a felháborodtat.

@maxval a gondolkodó birca: Ez igazán OFF. Te és a politikád :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.05.21. 09:42:55

Digger pályát tévesztettél. :) Nagyon jól összerakott irás. És ezt nem jópofizásból irom, hanem mert maximálisan egyetértek. Az iskola részre jó hogy kitértél. Sokan még mindig etalonnak tartják a magyar oktatást, holott már rég nem az. Itt lehet hogy alacsonyabb a szinvonal, de a gyerek az gyerek lehet, szeret tanulni és nem utálja alapból az iskolát.

2014.05.21. 09:43:01

@Babette_: Egen, ez nem reális. Ennyiért nem talál a belvárosban (gondolom, ez lehet a jó hely) stúdiólakást. Egy 1-1,5 szobást, valamelyik régi lakóépületben, mondjuk az Oktogon környékén, azt valszeg.

2014.05.21. 09:45:53

@Babette_: Jaa, hogy ez ... mindig megcsodálom, mennyire ronda ...

klappol 2014.05.21. 09:46:00

@Pink Petsch: De talál. A lányunk még jobb helyen is talált.

Morgo1229 2014.05.21. 09:49:11

@Pernilla: ja, szep a kilatas. Hagyjuk inkabb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 09:50:10

@maxval a gondolkodó birca: Valojaban a ket orszag rendszere "elvileg" lepingpongozza egymas kozt.

"Abban az esetben, ha Ön a választójogát Angliában gyakorolja, akkor itt Magyarországon már nem élhet vele. Ha Ön ezt már jelezte az illetékes angol hatóságoknál, akkor az ottani központi választási iroda ezt továbbítani fogja Magyarország felé, ahol Önt törlik az Európai Parlamenti választások névjegyzékéből."

Muscari 2014.05.21. 09:50:21

@svájci sapka (ch): en sem. Nyilvan van, illetve volt ilyen is, de az a rengeteg kis egzisztencia, ami az utobbi evekben tonkre ment, nem ezt mutatja. Ilyet utoljara talan a kilencvenes evek elejen lehetett csinalni.

Mindenki ugy kepzeli el a balatoni langossutot, mint aki ko gazdag es fuj hogy lehuzza a turistakat. Megkerdezte valaki egyszer is, hogy mennyi a havi berleti dij? Plusz AFA? Mert az onkormanyzatok is iszonyatos osszegeket tudnak am elkerni. Meg azt kell eloszor kitermelni, meg az alkalmazottak beret es jarulekat, arut kell beszerezni, ahhoz auto kell meg benzin, es a rezsi sem piskota.

Ha nem jelented be az alkalmazottadat vagy nem adsz szamlat, ma mar olyanok a buntetesi tetelek, hogy egy kisvallalkozo azonnal osszecsuklik.

Aki soha nem volt vallakozo, azok kozul sokan ezeket egyszeruen nem ertik meg. Emlekszem, mikor egy vasarlo azon reklamalt, hogy de hat a Tescoban csak 70 Ft az asvanyviz, nalunk miert tobb. LOL

M. Péter 2014.05.21. 09:51:49

@Kövérmadár [swe]: Erről volna egy kérdésem, hátha tudja rá valaki a választ. Hogy tudják Mo.-n beazonosítani, hogy ki az, aki külföldön van a választói névjegyzéken? Az Egyesült Királyságban még a születési dátumot sem tartják nyilván, ha jól emlékszem, a születés helyét, meg az anyja nevét különösen nem, szóval legfeljebb annyit tudnak a magyar hatóságoknak elküldeni, hogy van itt egy Kovács János nevű magyar állampolgár a választói névjegyzéken. A magyar hatóságokat meg már az is összezavarja, ha egy ékezet hiányzik, még ha egyébként minden adat stimmel.

Muscari 2014.05.21. 09:52:32

Budapest leirasa nekem is tetszett, es ha annyit megkeresnenk otthon, mint most itt, valoszinuleg mi is hazamennenk. De ez mar sajnos ugysem fog bekovetkezni.

2014.05.21. 09:53:04

@Pink Petsch: de jellegzetes, nem?
@Evain: jah, igen, az is.

2014.05.21. 09:54:07

@M. Péter: Peti, vinnem kell magammal jogositvanyt vagy utlevelet?

2014.05.21. 09:54:22

@klappol: Ja, hát akkor majdnem lehet egy 100-asért ilyet bérelni ;).
Bár attól függ igaz, mert sokszor Budapesten a minigarzonokat (általában 20 négyzetméter alattiak) is stúdiólakásnak nevezik, holott nem azok.

2014.05.21. 09:56:20

@charlieharper: Aaaz, jellegzetesen ocsmány. Szerencsére nem ez az uralkodó építészeti stílus Budapesten.
Ezekről az acél-üveg épületekről, mindig Frankfurt jut eszembe. Az is eléggé randa város, ízlésficamos városvezetéssel.

klappol 2014.05.21. 09:56:31

@Pink Petsch: Ahogy belenéztem a mai árakba, olyan 80 ezertől a csillagos ég. 100 rugóért már 70 nm-est kapsz portással.

Morgo1229 2014.05.21. 09:57:16

@maxval a gondolkodó birca: nalunk a bertabla ugy valtozik, hogy az eustat kiszamolja (coefficient corrector) hogy adott orszagban, mennyibol lehet megelni. Belgium a 100%. Ha Magyarszagon tudnek kapni allast, akkor a fizum 80%-at kapnam meg. Ha UK-be mergyek akkor 139%-ot. Itt Hollandiaban 104%.
De Mao. meg 80%-on is nagyon vonzo lenne. Nekem.

tsabus UAE 2014.05.21. 09:58:01

Jó írás ez. Tényleg megmutatja mindkét oldalt.
Ami kicsit gyanús, az a netto bér számítása. Úgy tudom, valami 32% körül van a levonás a bruttóból, TB-vel, mindennel együtt. Bár, lehet hogy tévedek...
A másik:
"Budapest egy elképesztően gyönyörű, csodálatos város. Ugyanúgy egy nagy folyó osztja ketté, mint Londont, csak nem észak-déli, hanem kelet-nyugati irányban."
Szerintem ez fordítva van, nem ?

Evain 2014.05.21. 09:59:12

@ChristineK: mi a gond a magyar oktatással? Hiszen így lehet teljesítmény és megfeleléskényszeres lakosokat nevelni. :)

Herr Géza 2014.05.21. 09:59:16

@svájci sapka (ch): Lehet nem egyetérteni vele, de sajnos minden mondat után sem lehet odaírni, hogy "tisztelet a kivételnek"... Természetesen van böven kivétel, de az alapvetö mentalitás ez sajnos.... Kedves -ott rohadjon meg, ahol van - volt magyar fönököm N.o.-i leányvállalatánál letiltották az irodában a telefont, mert nem volt képes a 40.- eurós számlát kifizetni, majd amikor a behajtó cég hozzácsapott 50.- euró költséget közöltette (általam), hogy azt nem hajlandó kifizetni, csak az alaptartozást....., mert hát hogy képzelik. Eközben az itteni helytartó és én napokon át azután rohangáltunk, hogy találjunk neki egy színre-szagra megfelelö X6-os BMW-t. Majd miután a céges bank (sok más ki nem fizetett ill. nem idöben kifizetett számla miatt) beintett az autó finanszírozására (65.000.- € (!) ), újabb hetekig az volt kettönk legfontosabb teendöje, hogy találjunk másik palimadár bankot... Hát sajnos (LOL) nem sikerült.... Közben viszont ö már leelölegezte az autót , így kénytelen (??) volt privát, saját nevére megvenni....
Szóval -csakazértis tisztelet a kivételnek-, de eddigi nem kevés ezirányú tapasztalatom alapján is igazat kell adnom Digger-nek.

Muscari 2014.05.21. 10:00:57

@diggerdriver: ez nsgyon nem volt szep
Foleg egy nonek mondani ilyet :-(
Remelem, a HA majd kitorli, mert ez meltetlan hozzad, kar lenne, ha bent maradna.
Te mondtad, hogy aki posztot ir, annak vallalnia kell a kritikat. Hat vallald.

Nekem osszessegeben tetszett egyebkent, sok mindennel kapcsolatban igy erzek en is.

2014.05.21. 10:01:57

@klappol: A belvárosban? Kétlem. Ott a 70 nm-s lakások, bőven 100 felett vannak, pláne az újépítésűek, ahol ugye portás is lehet.

klappol 2014.05.21. 10:03:55

Itt a linkben, katt a 2014-es kalkulátorra, kitöltöd azt látod, mi mennyi.

www.hrportal.hu/index.phtml?page=berkalkulator_2012&e..

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 10:04:43

@tildy[UK]:

Igen, de ez csak akkor igaz, ha egyetlen állampolgárságod van.

Ha egynél több EU-állampolgárságod van, akkor nincs már ilyen ellenőrzés és nem is lehet.

Magyarul: Londoban élő magyar-brit állampolgár vagy, elmész szavazni egyszer a követségen magyarként, majd pedig britként a lakóhelyed szerint.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 10:05:11

@Pink Petsch: egy főre minek 70 nm???
Mi ketten laktunk 30-50nm-én, néha még az is sok

Herr Géza 2014.05.21. 10:05:23

Digger mester: vazze, nem csalódtam benned. Elöször látom, hogy MÁR MEGINT LONDON, de a neved láttán csak elolvastam... Abszolút azonosulni tudok a "riporttal".... :DDD
Csak egy tárgyi tévedésre hívnám fel a figyelmedet: biztos forrásból származó infóim szerint a tanárok manapság inkább befelé hordják az iskolába a papírt (is), mint hazafelé.....
Ha már iskola, tölem csillagos ötös!

tsabus UAE 2014.05.21. 10:06:48

@Muscari: Ha Morgó az első hozzászólásában ilyen primitíven nyilvánul meg, akkor miért is kellene hímestojásként bánni vele ? Még arra se vette a fáradságot, hogy leírja, mi nem tetszik neki.
A neme pedig semmilyen előjogra nem jogosítja fel, hisz egyenjogúság van, vagy mi... :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 10:06:50

@M. Péter:

Ha nem jelentkezel be külföldre, akkor maradsz a magyar névjegyzéken. Azaz csak akkor kerülsz fel a követségi listára, ha ezt kifejezetten kéred.

Herr Géza 2014.05.21. 10:08:06

@tildy[UK]: Majd jön mindjárt Hintapalinta és benyögi, hogy ö+tesója+anyja+apja+nagymama meg 30 nm-es garzonban laknak Ausztriában. De nem is vágynak többre.... Most is azért van betegállományban, hogy leparkettázza a konyhát. :DDDDD

tanato 2014.05.21. 10:08:28

www.youtube.com/watch?v=ixgIRXW-JXw
Hogyan látja egy külföldi a magyar nyelvet.Szlovák paródia.

2014.05.21. 10:09:11

@tildy[UK]: Klappol hozzászólására reagáltam. Ő írt 70 nm-est.
Ennyiért a külsőbb kerületekben (13, 14, 3 és a többi) valóban van ekkora kiadó lakás, de nem a belvárosban.
(Jó, most a 8-at talán ne számítsuk ide ;) ).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 10:11:20

@M. Péter:
Direkt rakerdeztem, hogy mit kuldenek el rolam. Nevet, cimet, szuletesi idot.
Tehat kb. eselytelen a magyar azonositasom, mert itt nem jatszik az anyja neve dolog. A PNem szinten nem kuldik el, de azzal ugysem tudnak mit kezdeni ott.

Herr Géza 2014.05.21. 10:11:38

@maxval a gondolkodó birca: Ahhoz "külföldi" állampolgárság sem kell. Én nem vagyok német állampolgár, de megkaptam a német választási paksamétát (itt egyúttal EU+önkorm. választás is van) pusztán az itteni bejelentett lakcímem alapján.

2014.05.21. 10:13:15

@Pink Petsch: igen. De gyerekkent erdekes volt a stilus. Szerintem Londonban a Shard is ronda, megis tetszik az atlag turistanak. Mert valami mas.

Morgo1229 2014.05.21. 10:14:47

@tsabus: igazad van nem irtam le. De azonos hosszusagu lenne a poszteval. A reakcio diggertol nem volt tulzo.

2014.05.21. 10:16:29

@charlieharper: Jó, hát gyerekként az ember még élvezi az "ufókat". Hm, hát a Shard sem az a világszépség ....

Herr Géza 2014.05.21. 10:16:32

@tanato: Jájjájj, hisz Digger nem darus (az egy cseppet pejoratív, ugyebár), hanem "diggerdriver". Vigyázz, mert megsértödik. Lehet, hogy a bölcsészre meg még jobban.... :DDDDDDDDDD

puhacica 2014.05.21. 10:17:57

@svájci sapka (ch):
nálunk most üres a ház, a kollégák többsége sittet pakol egy építkezésen, pedig egyikük se kőművész. szóval van itt vállalkozói "hogyoldjukmegminélolcsóbban" kreativitás... :(

tanato 2014.05.21. 10:18:00

@Herr Géza: Szerintem mindkettő,vagy bölcsész végzettséggel gépész kint,vagy a gépészet mellett a bölcsészkarra is jár levelezőn.

Herr Géza 2014.05.21. 10:18:52

@Pink Petsch: De bizony van a Belvárosban is. Persze nem a portásos, uszodás, fitness-termes verzió, na meg nem számlával...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 10:20:44

@Herr Géza: és elvileg ha vissza is kuldted, akkor a németek automatikusan kijelentkeztetnek a magyarból. Legalábbis a választási iroda azt mondja.

Herr Géza 2014.05.21. 10:22:49

@tanato: Sztem, neki ez (HÁ) a levelezö "bölcsészkar"......

Hari Seldon 2 2014.05.21. 10:23:10

@Cascabel:
Köpködést? Hol volt ez olvasható? Ha a múltkori posztnak megírta volna az inverzét, akkor lehetett volna azon elvitatkozni ,hogy az-e.

Morgo1229 2014.05.21. 10:23:33

@tanato: mondtam, hogy mennybe megy az ember a sornyitos kozhely gyujtemenyevel. Most mar leallhatsz, fenyesre nyaltad neki.

Muscari 2014.05.21. 10:23:46

@Morgo1229: legyszives probaljal kulturaltan velemenyt nyilvanitani. Ha csak frocsogni tudsz, a te helyed nem itt van.

tanato 2014.05.21. 10:25:09

@Muscari: Pontosan,Diggerben egy közíró veszett el.

Herr Géza 2014.05.21. 10:25:35

@tildy[UK]: Azt persze nem tudom, de eszemben sincs otthon vagy a követségen is szavazni.....

Morgo1229 2014.05.21. 10:26:03

@Hari Seldon 2: mert ugye ezzel nem lehet vitatkozni

2014.05.21. 10:26:45

@Herr Géza: Láttad te azt a rezsit?
Ilyeneket én is találtam, mikor rákerestem. No de, könyörgöm, a 2/3-a a bérleti díjnak. Muhahaha :DDDD

Muscari 2014.05.21. 10:29:21

@tsabus: igazad van, mar neki is irtam. Csak az f betus szo, plane igy leirva nalam nem fer bele.

Hari Seldon 2 2014.05.21. 10:29:38

@svájci sapka (ch):

Jó, lehet, hogy az órát kicsit elszámolta...

(gondolom hiányzott, hogy odaírja, hogy ez természetesen nem mindenkire igaz)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.21. 10:31:03

@Muscari: Mindegy. Ezt csak az tudja, aki valaha kipróbálta. Sajnos, a többség abból a rétegből von le következtetést, akiket Digger említett. Persze, van ilyen is, de nem szabad(na) általánosítani.
Érdekes módon most a többség meg sem szólalt ebben a kérdésben.
Hm, ez is jelent valamit.
:(

tsabus UAE 2014.05.21. 10:31:07

@Morgo1229: Azért, ha lesz időd, leírhatnád (én pedig szívesen elolvasnám), mi nem tetszik, esetleg mi a tárgyi tévedés.
Hiszen így csak annyi jön le, hogy iszonyúan felháborodtál - nem tudni min...
OFF
Őszintén szólva, az emberek felháborodása az, ami leginkább untat és idegesít egyben. Többnyire olyasmitől gurulnak be emberek, ami nem igazán van hatással az életükre, és/vagy egyszerűen kikerülhetnék az ilyen dolgokat.
Szakállas travi ? Leszarom, elkapcsolok és kész. Bicskanyitogató stílusban ír valaki egy cikket sokadszor ? El se olvasom, hisz mitől lenne most más ? Alacsony a fizetés ? Keresek másik melót. Vagy nem, de akkor befogom. Halálos balesetet okozott ? Szörnyű, de nem megyek az akasztásáért tüntetni.
Annyi más egyéb dolog van, amit a háborgás helyett lehet csinálni. Olyanok, amik jobbak, szebbek és megnyugtatóbbak...

Muscari 2014.05.21. 10:32:31

@charlieharper: hehe, azt gyerekkoromban en virslinek hivtam. Sokat kirandultunk a budai hegyekben, imadtam a fogaskerekut.

Nekem nagy banatom, hogy London ilyen lapos, sot egesz Del-Kelet Anglia az. Hianyoznak a hegyek.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.21. 10:33:34

@Herr Géza: Ok, akkor minden vállalkozó egy mocsok, szemét...
:d

2014.05.21. 10:34:36

@svájci sapka (ch): Soha nem voltam vállalkozó, nem tudom, mit mondhatnék. Már azon kívül, hogy Magyarországon nagyon nem vállalkoznék, ha egyszer belevágnék, mert kész szabad rablás, amit az állam művel e téren.

Evain 2014.05.21. 10:36:57

@Muscari: most majdnem írtam valamit, de inkább kimaradok a hasfelmetszésből.
Maradjunk abban, hogy egyetértek. ^^

tsabus UAE 2014.05.21. 10:38:28

@Muscari: Igazad van és megértelek. Csak megértem a másik felet is. Képzeld el, hogy valamire időt és energiát szánsz, hogy elkészüljön, aztán valaki rádrúgja az ajtót és köszönés helyett kijelenti, hogy szar, amit csinálsz. Így egyszerűen, egyetemlegesen és kész...
Ilyenkor egy kicsit nehéz udvariasan megkérdezni a másik felet, hogy egy pohár bor mellett elmesélné-e, mivel is van baja.

klappol 2014.05.21. 10:39:01

@svájci sapka (ch): Majdnem, tisztelet a kivételnek, 72% igen.

klappol 2014.05.21. 10:39:57

Nah, mára elég is ennyi, van jobb dolgom.

Muscari 2014.05.21. 10:43:27

@tsabus: nem a folyok folyasiranyara gondolt szerintem, hanem arra, hogy a ket varosresz hogyan fekszik egymashoz kepest.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.05.21. 10:43:53

@Pink Petsch: nem reprezentatív, és nem is mostani árak, de én 2012 -ben béreltem egy studiolakast 35 nm, rezsivel együtt 80 e volt, de nem új építésű, és maga az épület lepukkant, a lakás felújított, 7 ker, közel a Nyugatihoz. Aztán még abban az évben béreltem egy 1 szobás, kb 45 nm- est a 9 kerben, az Üllői úthoz közel,ez már új építésű volt, szép épület, szép környék, mondjuk nem volt portás, az összes 100 e volt rezsivel együtt, ott laktunk az Angliába való költözesunkig. Szóval lehet találni, de nem egyszerű, az utolsó lakással szerintem nagy szerencsém volt.

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 10:44:23

Objektív részek (árak, bérek, járulékok, bérterhek, haverizmus ("Mr. 20 %"), termálvíz, stb): helytálló.
Szubjektív részek (bp.-i kilátás, nők szépsége, hazai ízek-hízás, stb): túlzó, de valóságra alapul: tényleg szép a kilátás, a nők, a magyar konyha kalóriadús, stb. Hogy kinek honnan legszebb a kilátás, szépnek vagy legszebbnek tartja a magyar nőket, hogy a hagyományos magyar konyha receptjei szerint főz/étkezik-e, vagy más ízeket kedvel, odafigyel az összetevőkre, stb, azon lehet vitázni, de fölösleges. Ízlésen alapuló dolgok ezek, ízlésen meg felesleges vitázni. Lehet, de érdemes??
És a lényeg: az objektív, vagy a szubjektív adatok alapján dől el, hogy adott ország/hely mennyire élhető? Melyik a döntő?
Mert fontos ugyan, hogy táj, a környezet, stb, node ez dönti el, hogy ki hol él? Vagy az, hogy mennyiből? Gyanítom, hogy a határt átlépők sem az ország szépségét, a főváros építészeti stílusát kifogásolták, amikor váltottak-költöztek...
Költözzünk-e Londonból Budapestre?
Igen.
HA a kinti munkabért megkapjuk itt is, akkor mindenképpen. Akármilyen munkakörben (=nem csak felsővezetőként = ha a londóniában, vagy bárhol másutt mosogató, pincérkedő, gyógyító, varró, parkettázó, satöbbiző emberke Mo.-on is a kintihez hasonló bért kapott volna itthon, VAGY inkább (pontosabb így, azt hiszem) a kintihez hasonló életszínvonalat tudott volna itthon teremteni magának az akármekkora itthoni béréből, akkor a most kint élő-dolgozó emberek zöme nem költözött volna külföldre......).

Szóval, az objektív részben leírtak valósága az, ami miatt megindultak sokan.
Emiatt, illetve mindezek kimondása miatt lehet köpködni diggerre, vagy bárkire (akár rám is), ettől még nem lesz más, jobb a mostani helyzet. Akkor sem, ha Cascabel soha többé nem olvassa a HÁ-t. Digger írása miatt??? Vagy az abban leírtak miatt?
Aki szerint nem igaz az, ami "leíródott", az cáfolja meg. Bizonyítsa be, hogy nem 27 % az áfa, hogy a többség számára nem havi 100. ezer ft. körüli a bér (ennek az összegnek kb. bő duplája az átlagbér, ami statisztikai adat, nem pedig a valóságban jelen lévő átlagkereset), hogy egy átlagos család számára igenis elérhető évente 1 hét pihenés valamelyik termálhotelben (vagy máshol), stbstb.
Mo.-on élve mondom, hogy ez szerintem nem fog menni...

@tanato:
Nehézgépkezelő bölcsész: nagyon nehéz asztali gépen ír le bölcselkedő gondolatokat.
Mivel egész nap bölcselkedik, a zagyát túráztatja elvont (=nem kézzelfogható) akármiken, így a fizikuma csenevész, a technikai fejlődéssel nem tart lépést (az olyan kézzelfogható+gyakorlatias izé, és mint ilyen, érdeklődésén kívül esik). Mindezek következménye, hogy az általa használt gép régi (még vessző sincs a klaviján, bár most felkért egy külsőst, hogy pótolja), nehéz.
De ő hősiesen kitart, és rendületlenül kezeli eme nehéz gépet.
Így már világos?
:))))))))))))

nyuszigonosz 2014.05.21. 10:44:47

@Kövérmadár [swe]: Igen, az Európa parlamenti választásokon csak egy helyen lehet szavazni mégpedig ott, ahol az ember él.
Itt 25-én van, érdekes, hogy az UK-ban mint olvasom már 22-én.

Muscari 2014.05.21. 10:45:54

@tsabus: igen, valszeg felment Diggerben a pumpa, biztos bennem is felment volna, csak en ruhellem a karomkodast. Mindegy remelem, nem haragszik meg. Kulonben is tartok tole, nem tudtad? ;-))))

tsabus UAE 2014.05.21. 10:48:16

@Muscari: Erre nem gondoltam... :-)

Hari Seldon 2 2014.05.21. 10:48:53

@Morgo1229:
Vitatkozz, ha akarsz. És van, amit tudsz cáfolni. Például a stadiont szeretnéd? Vagy, hogy a nyugdíj járulékot adóvá minősítették?
Erre gondoltál? (merthogy ezek konkrétumok)

tsabus UAE 2014.05.21. 10:49:12

@tsabus: Félsz, hogy megveregeti a vállad a markolóval ? :-)

2014.05.21. 10:58:23

@petrasp: Egy kérdésem van. Fehéren, számlával, bejelentve?

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 10:59:50

@Pink Petsch:
A mi albink:
vidéki kisváros, 1,5 szobás panel, földszint, távhő, összkomfortos.
Bérleti díj: 40.000 ft/hó
Rezsi: kb 40 ezer ft télen, kb 25 ezer nyáron (közepes-enyhe tél esetén, volt olyan hideg téli hónap /mínusz tizen-huszon-fokok), amikor csak a fűtés volt 32 ezer....).
2 kereső (egy tanár+gyári munkás), kb 300 ezer ft/hó bevétel, 1 iskolás gyerek eltartása.
És még így is nagyon (!!) megérte költözni-albizni, előtte:
falun laktunk, saját kertes házban, albérleti díjat így nem fizettünk, a rezsi nyáron kb havi 20 ezer ft. volt, télen kb 40 ezer (cserépkályha, amihez a fát nem havonta vettük meg, de kb ennyibe került havi szinten).
A bevétel:
1 kereső, havi 90. ezer ft
családi pótlék, 12 ezer ft.
Ebből éltünk hárman...
Ha nekem is összejött valami munka pár hétre - 2-3 hónapra, akkor abból megvettük a téli tüzelőt, iskolakezdésre a könyvet-egyebeket.

(utóbbi rész elsősorban azoknak szól, akik szerint itthon is klasszul meg lehet élni mindenkinek-bárkinek-a többségnek.....)

2014.05.21. 11:05:01

@macamuca [IHUN]: A távhő a lehúzások, lehúzása. Részvétem.

pappito · http://pappito.com 2014.05.21. 11:07:28

nu, elolvastam. min kell felháborodni?

szuperkrumpli 2014.05.21. 11:08:09

Londoni fizuért én is Budapestre költöznék! Igazi 365 napos nyaralás lenne az élet vele!

2014.05.21. 11:11:44

@pappito: Amin csak akarsz ... ;))))

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.05.21. 11:12:05

@Pink Petsch: az első az szerintem fehér volt, mert azt egy ingatlankezelo cégen keresztül béreltem, a tulaj külföldi volt, nem is vele szerződtem, hanem a céggel. Számlát nem kaptam mert nem is kértem, de pl számlát itt Uk-ben sem kaptam még soha. A második az szerintem nem volt fehér.

pappito · http://pappito.com 2014.05.21. 11:14:25

@Pink Petsch: jó, de ez igy nagyon általános, kérek valami konkrétumot :)

(hazaköpködés már volt? ha egy kölföldön élő kiejti a Magyarország szót az csak hazaköpködés lehet, sértődünk már? még csak most állok neki a kommentoknak)

Herr Géza 2014.05.21. 11:15:01

@Pink Petsch: Méé.., a londoni rezsivel együtt van ??? Na meg az 95 m² volt, 70-eset azért lehet találni szépen. A rezsi java meg (hacsak nem távfütéses) rajtad múlik.....

mayree 2014.05.21. 11:17:09

@charlieharper:
valami képeslapon rajta volt :) És gyakran megyek el mellette, ha arra járok. (amikor nem járok arra, akkor nem megyek el mellette :))

Herr Géza 2014.05.21. 11:18:41

@svájci sapka (ch): Nem minden, de sok..., megkockáztatom: nagyon sok. Sokkal több, mint itt.
De Te úgyis KIVÉTEL vagy (még mielött leharapod a fejem).... Apropó: kifizetted a telefonszámlát ? Van X6-os BMW-d ? Na, ugye... :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

tanato 2014.05.21. 11:26:56

@maxval a gondolkodó birca: Köszi ez is nagyon jó,ügyes a humorista.

tanato 2014.05.21. 11:27:33

@macamuca [IHUN]: Világos,jól összefoglaltad,.

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 11:28:22

@Pink Petsch:
Akárhogy is, a távhő a legolcsóbb.
Mert mi van még, mint fűtési lehetőség?
Gáz: ára horribilis.
Áram: úgyszintén.
Fa, szén: nagyjából egy árban van a távhővel, de
- egyszerre kell megvenni, nem oszlik el havonta a költsége
- tárolni kell valahol (itt, ebben a kisvárosban is van még jópár olyan tömblakás /ha jól tudom, téglaépítésűek/, ahol egyedi fűtés van, vegyestüzelésű kályhákkal, és az alasorban külön tárolók vannak a fának/szénnek. Namost naponta felcígölni a pincéből a valahanyadik emeletre a tüzelőt....)
- porral-piszokkal jár a lakásban
- naponta "meg kell csinálni" a meleget = plusz munka
- nem jár rá fűtéstámogatás (ami tovább csökkenti a jogosultak esetében a fűtési költséget).

A távhő ára településenként változik (a vízdíj úgyszintén), az alkalmazott fűtőanyag és technika nagyban befolyásolja azt, mindezzel együtt a lehetséges fűtési módszerek közül ez a legolcsóbb, legbiztonságosabb (CO-mentes....) no és legkényelmesebb (ez is szempont azonos/hasonló költség mellett).
Hogy aztán a többség számára ez a költség is hatalmas teher, az már más kérdés...

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 11:31:42

@tanato:
mingyá' jön digger, és elkezdi leszedni a fejemet.
Ezért én most lelépek (ugye, félek tőle...), és az csak olcsó kifogás, hogy azért teszem ezt, mert valami ebéd-szerűséget kell csinyákolnom, és még boltba is kell mennem.

Mikor visszamerészkedem majd, előtte betolok valami szíverősítőt...
:DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:34:06

@Babette_:
Tévedsz. Kijavítottam.
Eredetileg a szövegben luxuslakás volt. Kijavítottam jó helyen lévöre.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:35:33

@tanato:
Esküszöm azt sem tudom mi az a bölcsész.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.21. 11:36:21

@tsabus: függőlegesen osztja ketté a város, keleti és nyugati részre.

@diggerdriver: jaaaa....nem emlékeztem pontosan:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:36:58

@klappol:
Nem öt perc.
Múlt pénteken mikor nem voltam itt akkor írtam.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.21. 11:38:28

@Herr Géza: Nem harapom le a fejed, de TI is mindig felszólaltok (jogosan) az általánosításért. Most én voltam soron. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:39:42

@Pink Petsch:
Egyszobàs felújított garzonunk van kiadva a Blahától 5percre 45ezerért.
Csaxólok.

Herr Géza 2014.05.21. 11:40:32

@svájci sapka (ch): Értettem.... De mi van a telefonszámlával ??? :DDDDDDDDDDDD
(A BMW X6-ot meg már hirdeted is, ugye......) :DDD

SzZoole 2014.05.21. 11:41:25

@Morgo1229: '@tanato: mondtam, hogy mennybe megy az ember a sornyitos kozhely gyujtemenyevel. Most mar leallhatsz, fenyesre nyaltad neki'
Tudod,hogy tanato egy koztiszteletben allo orvos?
Soha senkit nem bantot meg itt a blogon,hogy jossz Te ahoz,hogy megmond neki ,hogy mit tegyen es mit ne.Emancipacio ide vagy oda ez nagyon csunya beszolas volt neki.
Tudod van egy nagyon fontos szo,TISZTELET,szerintem ez minden felett all es mindenkinek jar.

Rebarbaraa 2014.05.21. 11:42:05

@diggerdriver: Nagon tetszett a postod:) Nagyon szivesen olvasnek az iskolai tapasztalataitokrol mert az en csemeteim a nyaron telepulnek ki.
Ismerosoktol es gyerekeiktol, magyarok es angolok, spanyolok, gorogok, egyarant azt hallottam, hogy a gyerek imad suliba jarni. Na most ha azt veszem alapul, hogy a jo tanulo fiam hetente minimum ketszer bejatsza a "beteg vagyok-fajahasam" show musort akkor az itteni ismeros csemetek elmondasai alapjan mar 5-kor fel fog kelni, hogy 9-re biztosan beerjen a 3 percre talalhato suliba. Nagyon varjuk mindannyian az erkezesuket. Minden nap egy elmenybomba lesz nekik. Es nem csak a latvanyossagok miatt. Bar Pesten is imadtunk elni, alapvetoen nagyon nyuzsgeskedvelo csalad vagyunk. Az elmondasok alapjan itt a nagybetus ELET-re nevelik a gyerekeket. Nem mondom, hogy rossz az otthoni lexikalis tudasra nevelo oktatas, de ennyi amit jonak tartok maximum benne, semmi egyebet. Mert az elnyomas, gyakran megalazas, az orias puttony amivel suliba jarnak,borzaszto, a gyakorlatiasabb eletre valo oktatas nagyon hianyzik szerintem. Es persze az, hogy nagyon nagyon sok kerdesrol nem tudnak nyitottan beszelgetni a tanarokkal. A 3 oras "szuloi ertekezlet"-nek nevezett valami engem ki tudott akasztani. Vagy pl amikor egy 8.-os gyereknek "erdekes" maganjellegu problemaja akadt es az osztalyfonokehez fordult tanacsert, par oraval kesobb mar a teljes tantestulet, a takarito nenik es az elso osztalyos is arrol csevereszett szunetben. Aztan pedig ott van a tehetseggondozas. Mig en ugy gondolom, hogy a fiam ha lenne szakor a suliban pl angolbol es szamitastechnikabol akkor meg tobbet tanulhatna, addig a tanarnak az a velemenye, hogy a gyerek ennyire kepes, semmi tobbre. Igy mar teljes egeszeben, meg innen tavolrol is, a magam kezebe vettem a fejleszteset es angolbol pl egy teljes jegyet javitott, ev vegere nem 4-es hanem 5-os lesz angolbol. A tanar csodalkozott is, amikor telefonon beszeltunk megemlitette, en meg azt, hogy mivel nem tudott a gyerek fejlodesehez alternativat nyujtani en kezdtem el tanitani aktivabban. A dobbenet a telefonvonalon keresztul is "latvanyos" volt. Szoval mindenhonnan igyekszem minden infomorzsat osszeszedni, hogy azzal is segithessem oket.

Herr Géza 2014.05.21. 11:42:13

@diggerdriver: Áhá, most megvagy. Számlával, adózva ? Csaxólok. :DDDDDDDDDDDDDDDDD

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.21. 11:43:02

@Herr Géza: Nincs is telefonunk.... :DDDD
X6 viccelsz?
Bugatti Veyron alá nem adom...
;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:44:45

@tsabus:
Igazad van. Nem irányt kellett volna írnom henem észak-déli kelet-nyugati részt.

SzZoole 2014.05.21. 11:48:37

@Muscari: tarthatsz is 2x akkora mint Te es tudod,hogy milyen agresziv,szegeny Ildit is elveri naponta 5x,hogy ne kivanja tobszor:))))))))))))

2014.05.21. 11:48:59

@petrasp: Hm, nos be voltál jelentkezve, vagy bejelentkezhettél volna, ha akarsz? Ez az ismérve. Ha a tulaj vagy a közvetítő kiköti, hogy nem jelentkezhetsz be, akkor az tuti nem fehér. A magyar ingatlanközvetítőket, inkább hagyjuk ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:49:22

@tsabus:
Miért a nicknevéböl kiderül a neme?
Nekem nem.
Tudta a franc hogy nö.
De akkor is fenntartom amit írtam mert rosszindulatú írás egy igazi gyökértöl.

2014.05.21. 11:50:47

@pappito: Ízlés szerint bármin ... ;)

Határátkelő 2014.05.21. 11:51:54

@Cascabel: Ne haragudj, de ezt most nem értem. Szerintem ez egy elég kiegyensúlyozott írás Magyarországról. Komolyan. Nagyon sajnálnám, ha emiatt nem olvasnád többet a Határátkelőt, pláne nem is értem az okot, de természetesen a te dolgod.

2014.05.21. 11:52:19

@Herr Géza: Honnan tudjam, nem szerepelt a posztban. De ez a rezsi murva sok ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 11:52:27

@Herr Géza:
Voltam már traktoros és targoncás is.
:))))))))))))))))))))

Határátkelő 2014.05.21. 11:52:53

@diggerdriver: Ezt én most kimoderálom. Mindenkinek jobb lesz szerintem.

enrobag 2014.05.21. 11:53:28

@Cascabel:
Hiányozni fogsz! Te vagy itt a legérdekesebb ember. Az életed és a személyiséged egyaránt. Könyvkiadóként is azt gondolom, hogy az itt megismert történetek közül kizárólag a tied "regényképes", pedig ha jól emlékszem, nem is írtál posztot:-))) Isten áldjon, ha valóban nem jelentkezel itt többet.

2014.05.21. 11:54:26

@macamuca [IHUN]: Hát tudja a fene, amikor nyáron is 15 ezer forintot kell fizetni a távhőért, akkor nem tűnik annyira faszának. A gázt és az áramot te szabályzod ... Persze, ez Budapest, lehet, egy vidék kisvárosban olcsóbb.

2014.05.21. 11:55:31

@diggerdriver: Ha olcsón adod ki a lakásod, az a te bajod. Apropó, fehéren megy? Ebből a 45e-ből még lejön az adó?

Muscari 2014.05.21. 11:58:45

@Rebarbaraa: ha gondolod, majd irok neked privatban, mert eleg hosszu lenne itt. Zolinak is van eleg sok tapasztalata (rossz is), nekem leginkabb jo.

Elsore azt mondanam, hogy en elkoltoznek Wood Green-bol. Minel jobb helyen laksz, annal jobb lesz az iskola. Most sajnos nincs idom tobbet irni, mert mindjart mennem kell es meg fozok meg mosogatok is, meg gondolom a gyerkocok szeptemberben kezdenenek, ugyhogy van meg ido.

Rebarbaraa 2014.05.21. 12:02:19

Van egy olyan erzesem, hogy Cascabel viccel csak. Be akarta dobni a "masik" oldalt akiknek minden ilyen post hazarulozasnak minosul. Leirta amit leirt, elment dolgozni vagy bevasarolni vagy mifene (esetleg rohogve ul a monitor elott es olvas minket) aztan egyszer csak megjelenik es azt irja, hogy ezt most jol beszipakoltuk :) Legalabbis remelem, hogy ez van....

Herr Géza 2014.05.21. 12:02:54

@Pink Petsch: Hú de sokat kérdezünk Diggertöl... Én is rábuktam a témára.... :))

2014.05.21. 12:03:19

@Muscari: ugye milyen szep a lankas, dombos taj? Ezert is szeretek Cambridegshireben lenni. Zold es dombos. NYC-ban fullaszto lesz az elejen

Rebarbaraa 2014.05.21. 12:03:32

@Muscari: Szuper lenne, nagyon koszi, varom a leveled es mindenkiet aki irna nekem:) Pinket nem.:)

SzZoole 2014.05.21. 12:04:45

En nem vagyok sem dorgolozos sem segnyalo tipus,de ez egy diplomatikus osszefoglalo iras volt.Nem ertem a masok nem tecceset,inkabb volt pozitiv iras
,mint negativ,mind Budapestrol es mind a hazankrol.
@diggerdriver: en meg beleirtam volna a zsido gyuloletett a holocaust tagadast es a tortenelem ferditest.Eleg ideje elsz mar zsidok kozt,hogy tudd,hogy nem az ordogtol szarmaznak.

Herr Géza 2014.05.21. 12:04:52

@svájci sapka (ch): Az nem is f@sza... Olyan alacsonyan van a hasa, hogy be sem tudsz állni a mélygarázsokba. Persze a zürichi banknegyedben lehet, hogy ilyenekre is tervezik.... :)))

Herr Géza 2014.05.21. 12:05:21

@Herr Géza: .... a lejáró rámpákat.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.21. 12:05:25

@Rebarbaraa: olyanokat elvből nem nézünk, amit előtte (!) tetszikelni kell.

Mr Long 2014.05.21. 12:05:56

Most akkor aki szerint Budapest/Mo elheto az a sotet oldal resze?
Ami meg az iskolaztatast illeti vannak jo tanarok es vannak rosszak, mint minden szakmaban. Es a jok mindent megtesznek, amit a LEHETOSEGEIK megengednek.

2014.05.21. 12:07:05

@Herr Géza: Hát, ha már így elárulta magát ... ;)

Rebarbaraa 2014.05.21. 12:07:31

@Babette_: nem kell, a fekete X et kinyomod a jobb felso sarokban es maris indul a video.

2014.05.21. 12:07:43

@Rebarbaraa: Szakadj le rólam. Köszi.

2014.05.21. 12:10:34

@Mr Long: manchesterhez kepest Bp a Nirvana. Amugyis jo kis nyugis varos.
@Muscari: egyik beosztottam, 40-es, LSEt vegzett, top performer, nagyon jo szakmailag. Angol (londoni). Evszazadra sem tudja beloni az 1.vh- t. A szakmajaban elso rangu. Nekem akkor is furcsa es nem tudom hova tenni. Kb mint Digger feminizmusa. Azt se tudom hova rakni

SzZoole 2014.05.21. 12:10:42

@Rebarbaraa: csatlakozom muscarihoz,bar mar irtam neked Wood Green es kornyekerol,az nem a leggjobb hely a gyermekeid szamara az iskola szemponjabol.Nekem is van eleg tapasztalatom iskola szemponjabol,ha gondolod en is tudok segiteni.

Morgo1229 2014.05.21. 12:11:16

@Zoole[uk]: csak mar haromszor leirta tanato, hogy digger egy bolcsesz. Szerintem annyiszor eleg volt. Plane ismerve egyeb nezeteit is.

mayree 2014.05.21. 12:12:04

@macamuca [IHUN]:
Nálunk kiskoromban a tehén volt a radiátor... :)

2014.05.21. 12:12:06

@Mr Long: Csak pénz kérdése ;)

Skog 2014.05.21. 12:12:39

Tisztelet a szerzönek, a magasban bújkáló ellenállónak, azaz darusnak, akinek szerintem is bölcsész a vénája.
Javarészt egyet kell értenem, bár én egy csomó helyen, próbáltam volna, finoman relativizálni, de ez lényegében mindegy.
Nekem elsöre két dolgon akadt meg a szemem, a magyar nök a legszebbek, ordas nagy nemzeti toposzán, mindenhonnan sántít ez a hasonlat, szerintem.
Na meg a Kálvin Tér, hát nekem a Korona szálló sem kompakt a térrel, nyilván a késöbbi üvegszörnyek sokkal gázosabbak.
Volt egy-két rész ahol nem teljesen értettem a hasonlatokat, mondjuk a X5-ös BMW esetében, valószinüleg nem egy helyen szocializálódtunk.
Sajnos a kulcsmondat, teljesen rendben van. Magyarország egy jövö nélküli ország. (mert tied az ország, tied a gyár)

nyuszigonosz 2014.05.21. 12:12:43

@Pink Petsch: A távhöért itt is minden hónapban fizetni kell, söt ugyanannyit nyáron, mint télen.

Muscari 2014.05.21. 12:16:36

@Pink Petsch: @macamuca [IHUN]: en sem mondanam olcsonak a tavfutest. Oke, hogy 26 fok van a lakasban, de ha csak 22 lenne mondjuk, akkor lehet, hogy az a szamla is kevesebb lenne. Viszont igy hiaba akar valaki sporolni, nem tud.

Mi 67 nm2-re fizettunk telen 35-40 ezret, nyaron meg 15-ot. Es ebben csak a meleg viz volt benne a futesen kivul, mert arammal foztem.
Tapasztalataim szerint a gaz-vegyes tuzeles komboval lehet a legkevesebbre kihozni a futest, de persze sokat szamit a haz/lakas szigetelese es merete is.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.21. 12:19:00

Hát ez zseniál post volt, méltó ellenpárja a múltkori beszélgetős hülyeségnek :D

2014.05.21. 12:21:33

@nyuszigonosz(D): Akkor itt is szívás a távhő. Nekem árammal megy minden.

2014.05.21. 12:22:22

@Mr Long: Budapest illetve Mo. élhetősége ;)

2014.05.21. 12:24:37

@Muscari: Hát jah, nekem nem kell 26 fok télen a lakásban, mert akkor egész nap alszom. Pláne, hogy én sokat utazom is, ugye, és megütne a guta, ha közben a lakásban feleslegesen menne a fűtés, mert csak.

nyuszigonosz 2014.05.21. 12:28:27

@Pink Petsch: Szívás vagy nem: állítható, mikor hogyan akar az ember füteni vagy nem, egész évben, szóval mint most is a hideg napokban, és mérökkel ellátva minden fütötest ( plusz meleg víz mérö) és a használat szerint van egyszer egy évben elszámolás.

Mr Long 2014.05.21. 12:33:22

@Pink Petsch: Ez minden helyre igaz. Ahogy UK sem elheto minimalberen, csak tulelheto.
OK, egy mediterran orszagba csak expatkent lennek hajlando elmenni, szamomra elhetetlen a meleg.

Evain 2014.05.21. 12:37:53

@Zoole[uk]: hagyd, kár belé. :) Le tudja ő járatni saját magát minden segítség nélkül is.
Tudod, itt mindenki hülye, de féreglyuk márpedig nem létezik. ^^

2014.05.21. 12:37:54

@nyuszigonosz(D): Ja hogy szabályozható. Az más, ha le tudod kapcsolni, akkor úgy oké. De tudod, hogy otthon ez nem így van ... benyomják a standard 26 vagy annyi amennyi fokot, és passz. Kell, nem kell, ki kérdezett?
Én átalányt fizetek, havi 80. De ebben minden áramhasználat benne van, ami előfordul a lakásban, a meleg víz is. Az év végi elszámoláskor eddig még mindig visszakaptam a pénzből.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 12:38:28

@Zoole[uk]:
Nemtetszesem oka az, hogy ez nem HA poszt. Ez egy visszaszolas egy masik, hasonloan nem HAs posztra. Tokeletes lett volna digger blogjara, amire utana vasarnap HA hivatkozott volna blogajanlokent.

Szerdankent lesz majd "banatomat posztban mondom el" sarok? Megirjuk velemenyunket a melegekrol, jobboldali politikarol, buddhizmusrol es a 7g/tskg szenhidratbevitel veszelyeirol?

Tenyleg, irjak posztot a fogyokurarol? Elvegre kulfoldon csinalom, igy echte hataratkelos poszt lenne...

2014.05.21. 12:39:43

@Mr Long: Na ládd ;). Vannak olyan helyei a világnak, ahova semmi pénzért nem mennék, semennyi időre.

Rebarbaraa 2014.05.21. 12:43:52

@Zoole[uk]: Koszi varom:) Ne felejtsetek el, hogy csak 1,5 eve elek angliaban, ebbol fel evet videken eltem, (egesz pontosan 5 honapot, utaltam!) Londonban egy eve elek. Elso berlemenyem Stratfordban volt, jujjj de sok pakisztani szomszeddal. Bar bajom nem volt veluk de az allando fuszag, zaj es irdatlan buz zavart. Deli parton is laktam kis ideig, a kozlekedes borzalom volt tepertem vissza eszakra. Wood Green most, de a police station baromira kozel van, en nem tapasztalok semmi gondot. A kozbiztonsagot jonak talaltam. Atrocitas mondjuk 1 ev alatt sem ert Londonban, Budapesten egy munkaba menet alatt tobb is. Lehet, hogy burokban elek:) Van azert itt is ami kis fanyalgassal tolt el, de az inkabb a buszon kiabalva telefonalo lengyel nok, vagy a pofatlanul mustralo torok pasik (azoknak rendszeresen beszolok, hogy nem illik igy bamulni csukd be a szad mert latom ma sem csereltel alsogatyat!)

@Pink Petsch:Igenis! Ertettem! Leakadtam. Sarokba bealltam, levegovetel beszuntetve:) Ne dilizzel mar, nem akartalak megbantani :)

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 12:44:30

@Pink Petsch:
A távhőnél fizetendő összeg 3 részből tevődik össze:
1: alapdíj: külön a fűtési (kb 4000 ft/hó) és külön melegvízes (kb 1000 ft/hó) vezetékrendszer lakáson kívüli-városi fenntartásáért-karbantartásáért. A lakáson belüli vezetékrendszer költségei a tulajt/bérlőt terhelik.
2: melegvíz-előállítási költség
3: fűtési költség

A harmadik értelemszerűen kiesik nyáron, így akkor kb havi 10 ezer ft. az itt fizetendő összeg.
Ehhez jön a villanyszámla (havi 5000 ft), meg a közös költség (4750 ft. ebben benne van a kábeltv díja, a lépcsőházvilágításé, meg a szemétszállítás díja. A lépcsőháztakarítást a lakók beosztás alapján maguk végzik = ennek nincs külön költsége, mármint abban a tömbben, ahol mi lakunk).
Kb így jön össze a nyári havi 20 ezres rezsi-költség. Persze, ehhez hozzájön még a főzéshez használt gázpalack ára, ami 5000 ft, és kb 1,5 hónapig elég, tehát havonta +3000-3500 ft., vagyis nagyjából 23 ezer ft a havi rezsi nyáron.
Télen ehhez jön a fűtés összege, ami időjárás-függő.

Szabályozhatóság: nálunk (és sok helyen, egyre több helyen az érintett panelekben) hőmennyiség-mérő van felszerelve (ebből is van többféle, hol melyiket alkalmazzák-szerelték fel), így tudjuk szabályozni a fűtést is (úgy értve, hogy a fizetendő összegen észrevehető, ha levesszük-lejjebb vesszük).
Ahol ilyen nincs, ott nyilván nem lehetséges, és magasabb is a fűtési költség, ugyanakkor ott is kevesebbe kerül, mint ha gázzal/árammal fűtenének (persze, az is sok helyen tény, hogy mivel nem telik arra, hogy folyamatosan 20-22 fok legyen a lakásban, így leveszik a fűtést és vastagon felöltöznek, akár panel, akár kertes házban élve, mármint gázfűtés esetén. A villanykályha pont a költségei miatt nem mondható elterjedtnek, inkább rásegítséként, alkalmilag használják néhol, a valamikori gázprogram miatt viszont sok helyen átálltak a gázfűtésre = ahol csak ez van, ott nincs mit tenni, a gáz köbméterenkénti ára igencsak húzós fűtésszámlát eredményez, mióta megszűnt az állami dotáció....

Megtapasztalva a vegyestüzelés és a távhő költségeit, valamint látva, hogy anyósék+sok ismerős (kertes házban és panelban élve) hogyan-mennyiért fűtenek gázzal = a távhő a legolcsóbb.
Hogy aztán mekkora havi jövedelemből kell(ene) kifizetni, és az mennyire megterhelő adott családi költségvetésnek, nos, az már más kérdéskör...

@mayree:
most, hogy mondod, eszembe jutott, hogy nálunk is....
:)))))))))))

SzZoole 2014.05.21. 12:47:25

@Morgo1229: nekem mindegy,Te tudod...

SzZoole 2014.05.21. 12:52:06

@Evain: sajnos nem tudtam szo nelkul,hagyni,tanato nem erdemli meg,szerintem.

2014.05.21. 12:57:13

@Rebarbaraa: Hát tudod, sok minden voltam már életemben, de rasszista még sosem ...

McZozo 2014.05.21. 12:57:14

@tsabus:
Rosszul tudod sajna. utso munkahelyemen a fent leirt bruttonak kb 2/3 a volt nekem es konkretan tobszor kiszamoltam amit kezhez kaptam az a 50.4% a volt a bruttomnak, majd mikor a fityesz kerult a tronra ez kicsit javult az egykulcsosnak koszonhetoen

McZozo 2014.05.21. 12:57:14

@cougarcat:
szerintem kicsit alabecsulted a berleti dijat illetve kihagytad a rezsit de ettol meg jo iras. illetve ilyen esetben h aegy angol ceg kikuld egy evre valakit az altalaban expat es ez esetben nem a magyar berszamfejtes ervenyes ra, de gondolom ezt a magyar viszonyok kikarikirozasanak erdekeben irtad igy :)

McZozo 2014.05.21. 12:57:14

@svájci sapka (ch): kicsit sarkitva van termeszetesen de ugy gondolom arra utal hogy nalunk a cegek nem tudnak hosszu tavra tervezni a kiszamithatatlansag az adotorvenyek a valtozasok az allamositasok ... miatt igy csak az szamit ma mit lehet megszerezni ellopni mert hogy holnap mi lesz azt senki nem tudja. es ez meg ha nem is ertesz egyet sajnos igy van otthon. tobb vallakozo ismerosom is van akikkel rendszeresen beszelek es mindig olyanokat meselnek hogy meg az en hajam is egnek all

SzZoole 2014.05.21. 12:57:21

@Kövérmadár [swe]: persze,hogy nem HA. poszt ez egy fikcio volt a multkori fikciora,pro es kontra,nemi igazsagal es ennyi.
Te madar nem akarsz posztot irni a fogyokurarol?Te ugyis svedben elsz es igy egy kicsit hataratkelos:))))

2014.05.21. 12:57:42

@macamuca [IHUN]: Ahham. Köszi a levezetést :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.21. 12:58:01

@Cascabel:
Pont erre gondoltam én is, hogy miért kell még menetrendszerűen köpdösni. SZerintem nagyjából mindenki tisztában van vele( ezen a blogon biztosan) hogy Nyugaton jobb a megélhetés.Számomra ezzel le is zárult a pozitívumok sora, én másban nem érzek markáns különbséget, de elfogadom hogy esetleg más érez. A nagy része szerintem bebeszélés de nem zavar hogy esetleg elhiszik hogy Angliában tényleg jobb érzés iskolába járni egy gyereknek. Digger te már lehet régen voltál iskolás de azt minden tini utálja! Független attól hogy te hol jársz iskolába. Magyarországon se marnak el senkiit, a hülyegyerekből se lesz géniusz a londoni iskolában.Nagyon utálom ezt, mikor minden létező dologba bele akarják magyarázni hogy de az jobb, mert máshogy van és ha máshogy van és Nyugaton van, akkor az csak jobb lehet. Persze írogatja itt már mindenki hogy igaz hogy nem olyan tartalmas az oktatás, de azért itt más, mert London. És akkor csak jó lehet.Aztán szóbakerül Magyarország is, az meg ugye csak szar lehet.Ezek mind ilyen belemagyarázások, igazából nem is tudom miért jobb, de jobb, mert Nyugaton van, az utóbbi meg a balkánon.(Otthon)

Mert mi feszültek vagyunk, mert mi idegesen járkálunk az utcán. Majd megírom a sok otthon maradt "szegénynek" hogy ne legyenek már annyira feszültek! Amikor néha hazamegyek pár napra Budapestre egyáltalán nem érzem ezt az emlegetett feszültséget. Tele vannak a bárok,kocsmák, plázák, minden. Nem látok kétségbeesett arcokat, nagyjából ugyanaz az életkép fogad mint itt, csak mondjuk kevesebb a nagy autó. A biztonsággal nagyon nem értek egyet. Ugyanolyan kilátástalannak érzem az életem Nyugaton. Nem azért mert nem lesz szép házam, lakásom itt sosem, nem nem ezért, bár ezek se lesznek, de erről nem illik beszélni. Nem azért mert nincs mit enni, hanem azért mert az élet ilyen. Egyik percben még ez van, a másikban meg már egy teljesen más. Nincs olyan hogy biztoság, meg biztonságérzet, bármikor felborulhat minden. Ezen pedig semmilyen nyugat nem segít.

"A bárokban, diszkókban, esti szórakozóhelyeken könnyen lehet ismerkedni, de ha egy lány meghívatja magát veled, akkor arra is számíts, hogy esetleg 200 ezer forintos számlát nyújtanak be, és be is hajtják rajtad, ne legyenek kétségeid."

EZt se értem. MIért fizetne 200 ezret? Ja mert biztos minden külföldit lehúznak aki részegedik Budapesten...nyilvánvaló...

A gazdaság meg annyira a béka segge alatt van hogy most is robbant és elég szép növekedést tudhat maga mögött. Olvasgass kicsit bár tudom hogy minden statisztikákat saját kezűleg csavargat egy tekerővel viktor király az irodájában...

Az én hazám nem lenne nekem képes megélhetést biztosítani buriforgatóként, persze akkor képes lenne ha úgy élnék mint a londoni magyarok nagy része (bár erről se beszél senki. otthon elvárják hogy ki tudják egyedül venni a napfényes lakást, Londonban nem gond x emberrel együtt lakni), viszont ettől még nem köpdösöm a hazámat. Megértem hogy nem Nyugat, nem igazán lehet megélni kulimelóból, főleg nem egyedül és főleg nem a fővárosban. Bár ez a hőn szeretett Londonra ugyanígy igaz. Az itt is csak szerény megélhetésére lenne elég, kifejtettem már jó párszor, a blogomban pedig be is bizonyítottam hogy egy átlagos egyszerű melós aki megengedi magának azt a luxust hogy kocsival jár melózni és havi 2-3 alkalommal szórakozni is elmegy az pont kijön nullára, ha megengedi magának azt a luxust ist, hogy pl egyedül éljen :D Ennyi lenne Nyugat-Európa.

Aki szeretné elolvasni, megteheti :

hamisgulyas.wordpress.com/2014/05/18/nyugati-eletszinvonal-oszinten/

A jövő nélküli fejtegetésre meg már tényleg nem tudok mit írni. Az angol kulimelósnak van jövője? Nyugaton van jövő, Keleten meg ellopta a jövőt a gonosz nyugati boszorkány vagy nem tudom mi történt. Ezt is inkább reflexszerű köpdösésnek érzem, mikor már eleget mondogattuk hogy nálunk az orvosok kevesebbet keresnek mint a londoni mosogató, akkor jönnek az ilyen betanult sémák.Nincs jövő, nincs élet, nincs holnap, még ma sincs. Ha ennyire nincs jövő meg élet, te mit kerestél Magyarországon 50 évig? Mégiscsak elvoltál ott nem?

Azt írod negyedannyit kerestél mint a kolléga. Az akárhogy számolok 500 font. 30 éve szakmunkásként? A 2-3 éve szakmunkás totál kölyök 24-25 éves ismerőseim keresnek ennyit, de inkább többet. Szerintem ezzel is sarkítasz. Mindig írogatják nekem hogy bezzeg nekik milyen szar hogy csak 160-200 ezret lapátolnak össze bezzeg Svájcban 2 milliót keresnének.Annyira szar nekik hogy a 200 rugóból simán megélnek, de sírnak mint a fürdőslotyók hogy nyomorognak mert Nyugat így meg úgy.

Szóval én azt veszem észre hogy mindig azok a leghangosabbak akik egyébként még csak nem is nyomorognak (jelentsen ez bármit is), hanem csupán annyi a bajuk hogy nem egy böhöm nagy Lexussal dudálhatnak a hajléktalanra.

Persze tudom, a konklúzió úgyis az hogy Magyarország szar, Nyugat meg az etalon. Csak tudnám miért kell nekünk ezt hetente legalább egy posztban elolvasni.

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 12:58:08

@Muscari:
Hőmennyiség-mérős a fűtésünk = szabályozható nem csak a hőfok, hanem az is, hogy mekkora lesz a számla.
Így amikor elmegy itthonról a család, akkor a fűtést levesszük, fűtés nélkül is kb 15 (nagy hidegben, vagy ha több napig nem vagyunk itt=több napig nem megy a fűtés)-18 fokra "hűl" le a lakás. Hazaérve fűtés felcsavar = kb fél óra múlva 22 fok van (ha sokáig van maximumon, akkor felmegy 25-re - többre is, de nem nagyon kedveljük, nekünk ez nagyon meleg).

Ahol nincs hőmennyiségmérő, ott is le lehet venni a fűtést, de fizetni akkor is annyit kell, mintha koppon lenne. Ez mindennek mondható, csak nem igazságosnak, ezért is szerelték fel-szerelik fel egyre több helyen. Ha a lakóközösség nagyobb része kéri, akkor felszerelésre kerül = ha a többség a valós fogyasztás/fűtés után akar fizetni. Ha nem, akkor marad az átalánydíj....

Evain 2014.05.21. 13:00:27

@Zoole[uk]: Nem hát. Ettől függetlenül helyén kell kezelni. Morgónak az a fixa ideája, hogy aki a megmondóemberekkel egyetért, az nem a saját véleményét nyilvánítja ki, hanem segget nyal, és nincs saját véleménye.

Erre szoktam drasztikus példának felhozni, hogy az ilyen ember szerint, ha én azt mondom, hogy Hitler meglepően jó akvarelleket festett, akkor én náci vagyok, hiszen automatikusan osztom MINDEN nézetét. :)

De menjünk inkább, és együnk sütit. :)

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:01:19

@Pink Petsch: Na akkor ez is letudva, mostmar minden voltal:)
Na de tenyleg ne haragudj, lehet nekem sem kellett volna annyira mellre szivnom, te meg fogalmazhattal volna maskent. En virtualisan kezet nyujtok neked:) (de nehogy am megfogd es a masikkal pofan csapj! :))

2014.05.21. 13:05:17

@házelőtthinta: Te Hinta, téged ugye még sosem néztek a külföldinek a Váci utca környékén? :DDD

Mr Long 2014.05.21. 13:05:27

@házelőtthinta: Tegnap nezetegttem, ha hazat akarok venni, az minket orszagban ugyan annyiba kerulne. 10 evi fizumba. OK, 400k koruli kecokat nezegettem itt, nem a belvarosban, hanem kornyezo telepuleseken es aranyaiban ennyibe lenne egy hasonlo Mo-n is.

SzZoole 2014.05.21. 13:05:34

@Rebarbaraa: en Londonban eltem 3ev 7honapot,pont eleg volt.
A videki elet sokkal jobb(mar ha egy 82 ezres varost lehet videknek hivni)
Akkor a Green Lanes-en laksz a forgalmat leszamitva a rendorseg kornyeke jonak mondhato.Lakik ott 1-2 bolgar 'vallalkozo' baratom a husboltost is ismerem egy kopasz bajuszos torok srac,de vegul is az egesz kornyeket ismerem.
Egy par magyar is lakik ott.

2014.05.21. 13:06:08

@Rebarbaraa: Nem szokásom. Oké :)

Mr Long 2014.05.21. 13:08:26

@Pink Petsch: kezet fogni, vagy pofancsapni? :D

2014.05.21. 13:10:14

@Evain: Hm, Hitler akvarelljei túlságosan képeslap-szerűek, számomra legalábbis. És, ami érdekes, nem tudott emberi alakokat festeni/rajzolni. Ezért is utasították vissza.

SzZoole 2014.05.21. 13:10:56

@Evain: mindegy,haldjunk tovabb.
Sutit???En azt mar unom,mar 18 eve vagyunk eggyut(es ez csak hazasag)ennyi odo alatt meg lehet uni.

SzZoole 2014.05.21. 13:12:10

@Mr Long: ohhh,akkor nem lesz cat fight?:))))))))))))))))))))

2014.05.21. 13:12:47

@Zoole[uk]: Khm, nem is tudom hogyan kérdezzem .. "mit" avagy "kit"? ;)))))))))))))))))))))))

Muscari 2014.05.21. 13:15:17

@Pink Petsch: hat az nem sok. Mi 126 fontot fizetunk, szinten minden arammal megy. Csak most kezdtuk februarban, ugyhogy nem tudom, mi lesz a vege. A lakas olyan 60-65 nm lehet, ket halo plusz nappali. Ha nem vagy otthon napkozben, azzal sokat lehet sporolni. Mi sajnos ossze-vissza dolgozunk, valaki szinte mindig van itthon, viszont ilyenkor jobbara csak a nappalit futjuk.

Evain 2014.05.21. 13:16:29

@Pink Petsch: technikailag jók azok a képek. Az emberábrázoláshoz meg hiányzott neki a technikája. Bizonyos szintig mindent tanulni lehet, de egyértelmű volt, hogy belőle ehhez a pályához hiányzott az a bizonyos plusz.

@Zoole[uk]: Mit ennél? Ma spec bőrével sült pisztráng lesz nálunk, zöldbabos kuszkusszal. Átugrotok? :D

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:18:19

@Zoole[uk]: Ja meg az a helyzet, hogy a vallalkozasom meg parom munkaja miatt is Londonban kell maradni. Meg tenyleg nagyon bejon nekem, hogy akarmi van akarmikor akar ejjel is, meg jo a kozlekedes, kocsira most nem akarok kolteni.
Amugy meg amire jonnek a gyerkocok nagyobb lakas is kell. Ennek akarok majd most utananezni, hol merre mennyi. Mi mindig, meg meg mikor egyedul voltam akkor is, maganszemelytol bereltem. Ha magyartol bereltem akkor sosem kaptam szamlat, se szerzodest, csak keszpenzben fizethettem vagy ha atutalassal akkor tilos volt a rent szot kozlemenybe beleirni. Amiota teljesen paromra biztam a lakhatasunk megoldasat azota van szamla, hivatalos szerzodes es bankszamlan fizetunk. A tulajjal a bekoltozes elott talalkoztunk, azota meg egyszer amikor eljott megkerdezni, hogy vagyunk, szuksegunk van e meg valamire. Utana mar csak a kiszallitokkal amikor hoztak az uj hutot, butort, az iparosokkal amikor kifestettek a szobat, hiaba ellenkeztem h par ora alatt egyedul megcsinalom, csak neha veszem eszre, hogy gondol rank mert kaptunk uj funyirot, a kertre ra is fer.

@Pink Petsch: Koszonom:) Orulok Neked:)

2014.05.21. 13:18:32

@Muscari: Nekem a fele mindennel együtt. Már a lakás mérete. Úgyhogy kb. pariban van ;).

2014.05.21. 13:18:37

OFF
Indul valaki iden a Round the Island Race-n, junius 21, vitorlas? Isle of Wight
On

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.21. 13:20:31

@Pink Petsch:
Akkor néztek annak mikor azon a környéken beültem egy bárba és ittam egy 600 forintos sört. Budapesten az egy vagyon ha egy sörről van szó. Megszomjaztam nagyon és nem volt már kedvem elmenni a 300 forintosért kicsit odébb.

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:20:34

@Zoole[uk]: Hat nezd..."osszemertuk az eronket" es rajottunk (ha mondhatom ezt a nevedben is Pink), hogy felesleges,jol megleszunk mi:)

2014.05.21. 13:22:24

@Evain: Jó, hát a technikai részéhez nem értek, csak olyan benyomásom volt a képeit nézegetve, mintha képeslapokat látnék. Nekem ez a fajta realisztikus ábrázolás nem igazán a kedvencem.
Különben próbálkozott emberalakokkal, de valami elmosódott, füstszerű lény lett a vége.

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:25:13

@Pink Petsch: "Különben próbálkozott emberalakokkal, de valami elmosódott, füstszerű lény lett a vége. "

Ha belegondolsz ez nem is csoda...fust lett egy csomo emberbol miatta. (lehet ez most durvan szarkasztikus volt de igy van)

2014.05.21. 13:26:30

@házelőtthinta: Az a belvárosban nem drága ;). Csak azért említettem, mert arrafelé szoknak portyázni ilyen tiniknek kinéző csajszik, akik térképpel a kezükben rárepülnek a külföldi egyedülálló pasikra, majd valahogy egy bárban kötnek ki, egy speckó bárban (nem, nem éjszakai, speciálisan külföldiekre szakosodott, horror árakkal és gorillákkal) .. na utána jön a több 100 eurós számla.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 13:26:52

@Zoole[uk]:
Ez eddig nem jutott eszembe, de remek otlet!
Tehetek bele kitalalt elemeket is? Kicsit eltulozva itt-ott?

Valaszkent irhatnal egy posztot az autodrol... igazi hataratkelos tema, hiszen magyarkent nemet autot vezetsz Angliaban. Lenne benne kaland is, elvegre csak atjututt valahogy a szigetre a jargany.
Leirhatnad, hogy menny egy olajcsere, jobban fogyaszt-e, ha este 6 utan mar nem tankolod meg. Igaz-e, hogy az ablakmosofolyadek is fenyesebben csillog nyugaton es hasonlok.

Par nappal kesobb johetne egy testepitos poszt. Amerikai tapkieg, nemet fekpad, francia rud, magyar ember, Anglia... szuperszenhidrat egy zsido peksegbol...
UramatyamJezusMariaSzentJozsef es a tobbiek, micsoda poszt lenne!?!?!

2014.05.21. 13:27:31

@Rebarbaraa: Hagyd Zolit csak a sárbirkózás érdekelte volna ;))))

SzZoole 2014.05.21. 13:27:52

@Pink Petsch: nem is tudom,hogy mondjam,en lennek mondjuk a biro,aztan kellene jo sok nap olaj vagy tejszinhab es kozben megkivanek egy szendvicset,igy jo?:))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.05.21. 13:30:26

@charlieharper: en indulnek,ha elviszel,nincs szukseged crew-re?:)))

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:31:59

@házelőtthinta: En legutobb egy nagyon csunya dolgot jatszottam el amikor otthon voltam baratnommel csaladlatogatason.

Bementunk a Vaci utcaba korulszimatolni mi van meg meg mi nincs meg abbol amit 1,5 eve lattam. Beultunk egy helyre enni es csak angolul beszeltunk. Jon a pincer, angol csevej, rendelni szeretnenk, hozzon etlapot. Elvette az asztalra tett etlapot,odament a pulthoz es odaszolt nekik, hogy ne a rendes etlapot adjak hanem a masikat a tudjak melyiket. Az asztalon is volt persze etlap, magyarul de hat azt ugye mi "nem ertjuk" kihozta a masikat, dupla aron volt rajta minden. Atadja, raneztem az etlapra, atnyultam a masik asztalon levoert es magyarul mondtam neki, hogy nekunk az is jo lesz ami ezen van. Kepzelheted a reakciot.

2014.05.21. 13:34:42

Mi a gond a poszttal? Korrekt.

2014.05.21. 13:35:21

@Rebarbaraa: ha valahol ennyire szemetek, en szoktam utana irni rola a tripadvisor-on egy reviewt.

adg 2014.05.21. 13:36:25

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/view/140521/8508212381_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A szerző válaszlevelet írt a korábban megjelent képzelt baráti beszélgetésre.
Állítólag hivatalos volt egy pubba, meleg sörre, szar kávéra és fis enf csipszre, amivel nem viccelünk.
A szerző barátját deportálnák Budapestre, ezért érdeklődik, hogy milyen az élet meg a magyar nők.
Ezután felvezeti a külonbségeket, hogy Budapesten a magasabb fizuból pont annyi marad, mint Londonban a kevesebből.
Viszont Pesten olcsóbb az élet, pedig a két város hasonlóan ketté van osztva.
Egy folyóval. Mármint egy-egy folyóval, nem ugyanazzal.

…..........................

Na szóval annyira nem volt rossz, a sörnyitó jó poén. Úgy látom nem kedveled a kortárs magyar építészetet, és Finta József Hilton szállóját sem igazán zártad a szívedbe. Amennyire tudom, maga az alkotó sem erre a legbüszkébb. Ha ez vígasztal.

Lehet, hogy a magyar nők a legszebbek, de azért ezek a félvér ázsiai csajok, te. Van köztük néhány mutatós példány. Szerintem Londonban is van belőlük, mindenhol ott vannak. Ahogy öregszem, egyre több szép nőt látok. Amikor pelyhesedett a bögyörőm, akkor a 20 éves nénik már öregek voltak. Mostmár a 40 évesek is tetszenek. Kitágul a világ. Aztán hamar vége is lesz.

A nyugdíjrésszel meg nem értek egyet. Nem azon múlik a nyugdíj, hogy adó vagy járulék. Amúgyis tök deficites az egész rendszer, hívhatják akárhogy, ha nincs pénz, nem fogják kifizetni. Ja, de. Miért is? Melyik korosztályból van lassan a legtöbb? Tudod te mekkora szavazóbázis a nyugdíjas réteg? Nyugdíjra mindig lesz pénz, meg emelésre is. Ha más nem, négy évente.

Mindenesetre engem nem győztél meg, nem fogok Londonból Budapestre költözni...

2014.05.21. 13:36:28

@lexrex: nem emliti se a janos hegyi kilatot, se a korszallot.

2014.05.21. 13:38:03

@Zoole[uk]: A kedves feleséged majd jól belefojt egy kádnyi tejszínhabba:PPPP

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:38:38

@charlieharper: Ingyen kaptuk a kajat,desszertet, italokat :) En nem a tripen irtam, hanem telefonaltam egy ismerosomnek adohivatalba.

2014.05.21. 13:39:24

@charlieharper:

Ja az más. Akkor írja újra.

SzZoole 2014.05.21. 13:40:22

@Rebarbaraa: Te meg uj vagy nem ismered meg az ero viszonyokat probalkoz nyugodtan,majd idovel tapasztalatod is lesz es tobb mindenkit megismersz.
En is igy kezdtem pinkyvel,mint Te,most meg jo cimbik vagyunk,neha 1-2 erosebb vicc is belefer:)))

2014.05.21. 13:40:46

@Rebarbaraa: Angolna voltál az előző életedben? ;)

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:41:48

@Babette_: Mivel a harcolok valaszthatjak meg a "fegyvernemet" akar lehetett volna:)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.21. 13:42:00

@macamuca [IHUN]: nem értem a végét. Pont az elejével bizonyítod hogy meg lehet élni, csak fel kell emelni a popót, ha ott nem jó, ahol épp van az ember.

Evain 2014.05.21. 13:42:03

@Pink Petsch: én spec tanultam, és festek is. :) (na mégegy coming out)
Azért szoktam pont ezt példának felhozni, mert kevesen szokták tudni. :)
Emberábrázolás spec sokkal nehezebb, bármilyen tetchnikát alkalmazol is.

Ha már ízlés, én speciel a hiperrealisztikus ábrázolást szeretem (mást is, de ezt nagyon). Mint ez:
fc00.deviantart.net/fs71/i/2013/236/b/8/hyper_realistic_painting_by_fabianomillani-d6jk7tw.jpg

SzZoole 2014.05.21. 13:42:12

@Kövérmadár [swe]: Te,ha en itt elkezdenek irni az automrol,hogy mi mennyi,meg mi innen engem kiutalnanak eleg rendesen,nem gondolod?

2014.05.21. 13:43:37

@Rebarbaraa: A budapesti éttermekről szólva, én mindig azt szoktam javasolni, ha érdeklődnek, hogy olyan helyre, ahol a magyaron kívül angolul is ki van írva bármi is -pláne: tourist menü- még véletlenül se menjenek. Ha nem s akarnak átvernek ennyire direktben, mint benneteket, az árak alapból magasabbak.

Evain 2014.05.21. 13:45:13

@Pink Petsch: Vazze, mi még nem kaptunk össze. Akkor jóban se lehetünk? ^^

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 13:45:31

@Rebarbaraa:
Ez azert van, mert a magyar genetikailag felsobbrendu es a kulfoldinek tobbet kell fizetni a kiszolgalasert.

Egyebkent vicces alazni egy ilyen utan a nepet... erre tokeletesen jok :)

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:46:20

@Pink Petsch: "Angolna voltál az előző életedben? ;) "

Nemtom, nem emlekszem de ha igen akkor az a villanyos fajta:)) (elektromos)

@Zoole[uk]: A sitten is a legerosebbeket kell betamadni, hogy legyen tekintelyed:) (Nem mintha lettem volna sitten de gondolom jozan paraszti esszel vegiggondolva en igy csinalnam)

2014.05.21. 13:46:32

@Evain: Úhh, ez jópofa. De azért a szobám falára nem kellene ;). Én a tetoválásokban szeretem nagyon a realisztikus, 3D-s varrásokat. Persze, az más műfaj.

2014.05.21. 13:47:46

@Evain: Hm, ez igencsak elgondolkodtató :))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 13:48:44

@Zoole[uk]:
Ugyan mar... hinta is el meg, pedig mennyivel irritalobb, mint egy auto?!

Akkor nem irunk posztot?

Rebarbaraa 2014.05.21. 13:49:34

@Kövérmadár [swe]: Hat "csunyan" poccintettunk is a vallunkrol egy porszemet amikor az uzletvezeto bocsanatot kert. Jo tudom randa eljaras volt, de kivancsiak voltunk na.

2014.05.21. 13:50:07

Nah, megyek lecsót főzni ....

2014.05.21. 13:52:18

Egyébként személy szerint nem szoktam elolvasni a posztokat, de ezzel kivételt tettem. Semmi "hazaköpködést" nem találok benne. Többé-kevésbé valós dolgokat ír Digger. Már mondtam, nincs azzal gond, ha valaki külföldön próbál boldogulni. Ahogy a tegnapi belinkelt videóba Róna Péter is elmondta, Magyarország halott. Megjegyzem nem Orbán szúrta le.

Teljes mértékben irreleváns, ki, vagy kik irányítják ezt az országot. Nincs, és nem is lesz olyan pénzügyminiszter, aki ilyen foglalkoztatási ráta, és ilyen bérek mellett kezelhető költségvetést tudna produkálni.

De majd Quercus leírja, hogy miért. Ha lesz kedve.

Evain 2014.05.21. 13:52:42

@Pink Petsch: A tetoválással nekem csak az a bajom, hogy az idő sajnos nem kegyelmez a vászonnak, és akármilyen szép is volt eredetileg (tényleg tudnak durva munkákat), ráadásul az utókornak se lehet megőrizni. Elvileg. :D
Volt egy ilyen Roald Dahl sztori asszem. :)

Flamy (fat cat wannabe) 2014.05.21. 13:54:04

@maxval a gondolkodó birca: "http://www.votematch.eu/"

Koszonom, ez nagyon jo. Veggigkattintottam es nagyjabol azt hozta ki amire szamitottam. Jo a fuggetlen megerosites hogy jol erekelem a helyi viszonyokat. :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.21. 13:56:26

@lexrex: Magyarországot még a Kádár rendszer szúrta le, ha engem kérdezel. Azóta van a nép mentális nullponton, a többi mind ennek a következménye.

SzZoole 2014.05.21. 13:56:52

@Rebarbaraa: hat nem tudom mit mondjak erre,van egy par sztorim errol a temarol is:)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 13:58:14

@Flamy:

Igen, meglepően jó. Az ilyenek általában erősen manipulatívak szoktak lenni, de ez nem az. Meg is lepődtem erősen.

Tegnap mutatták egy bolgár választási műsorban, onnan ismerem.

SzZoole 2014.05.21. 13:58:54

@Kövérmadár [swe]: en posztot?Az kizart dolog,meg egy komment megfogalnazasa is nehezsegeket okoz:)

SzZoole 2014.05.21. 14:02:18

@Pink Petsch: nekem van egy 3D-es az egesz ball mellemen a gyermekeim gyerek kori kepe,ha egy bizonyos szogbol nezed akkor olyan mintha fenykepet neznel

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 14:03:04

@Zka:

A magyar nép mindigis utálta a kapitalizmust, Kádár csak épített erre, de nem ő hozta ezt létre.

A megnézed, a legnagyobb magyar tőkések között alig akadt magyar, szinte mind vagy német volt vagy zsidó.

De nézd meg a két világháború közti magyar ellenzéket akár. Sosem kapitalizmust akartak a Horthy-féle félfeudális rend helyett, hanem valamiféle fura "harmadik utat", ahol nincsenek se komcsik, se tőkések.

S 1956-ban is a munkástanácsok eszmeisége volt a legnépszerűbb, akik szintén NEM akartak kapitalista rendet.

Rebarbaraa 2014.05.21. 14:17:08

@Zoole[uk]: Melyikrol? Az elozo eleteimrol vagy az ettermes sztorirol?:)

Muscari 2014.05.21. 14:21:08

@macamuca [IHUN]: figyi, mi laktunk kb. ugyanakkoa egyedi gazfuteses lakasban, mint a tavhos. Mai aron nem tudom, mennyi lenne a gaz, de mikor atkoltoztunk a tavhosbe, tobb, mint a dulpajat fizettuk a tavhore. Sokkal olcsobb volt a gazos, csak hat az alberlet volt.

2014.05.21. 14:22:38

nagyon jó cikk....jót nevettem a parádés poénokon :D

aztán utána leesett hogy ez a valóság... (irónia off)

szó mi szó, az állatkert is csak a rácsokon kívülről vicces :D

Akinek nem ment át a helyenkénti sarkítás és a szarkazmus, némi angol humorral fűszerezve, azt csak sajnálni tudom...

2014.05.21. 14:24:06

@maxval a gondolkodó birca:

pontosan!

Shvoy Kálmán naplóját olvasva, állandóan erre eszméltem én is...Botrány mi ment 19-46 közt...

2014.05.21. 14:26:40

@Zka: mogyoróország sokkal régeb óta van elkúrva...Kapj elő egy törikönyvet és ásd bele magad a témába... Kádár rendszere beleillett a sémába.

Javaslom a magyar történelem behatóbb tanulmányozását. Nincs olyan szakasza a történelemnek, ahol ne árulnánk, nyúlnánk, ölnénk meg egymást 1 fillérért. Non plus ultra az állandó kiskirályságok kialakítása és a hatalommal való visszaélés, ebben univerzumbajnokok vagyunk.

tanato 2014.05.21. 14:27:52

@Zoole[uk]: Köszi hogy kivédtél!

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 14:29:56

@Zka:
Nem értem, mit nem értesz :)
Azt írtam, hogy "... akik szerint itthon is klasszul meg lehet élni ...".
Klasszul megélni, és megélni: az két nagyon különböző dolog...
Amikor 1 fizuból gazdálkodtunk, akkor is "megéltünk": laktunk, ettünk, a gyerek oviba, majd suliba járt, számlákat kifizettük, stb.
Szegények voltunk, ha így érthetőbb. Hetente egyszer volt hús, "új" ruha csak a gyereknek (merthogy feszt kinőtte a régit), ez is "okosba" megoldva = turkálóból, illetve én varrtam neki sokat (olcsó anyagból, varrodai anyagmaradékból, stb), nyaralás nyista, spórolás ezerrel mindenen, tervezés: mit? miből-mire fel?
Fő szempont a túlélés volt, hónapról hónapra.
Aztán adódott ez a lehetőség (mármint álláslehetőség, mindkettőnknek), amivel azért tudtunk élni, mert a költözéssel kapcsolatos kötségeket (első havi albi-díj + 2 havi kaució, teherautó bérleti díja a bútorszállításhoz, és a szemüvegem ára /szemüveges lévén csak úgy kaptam meg az orvosi alkalmasságin az "Alkalmas" minősítést, hogy szemüveggel olvastam végig a táblát, anélkül csak 1 hónapra adott alkalmasságit a doki = fizu előtt még egy kiadás.../) volt kitől kölcsönkérni. Konkrétan öcsémtől, aki meg azért tudott adni, mert akkoriban Londonban dolgozott.... volt spórolt pénze, kértünk, adott, így költözhettünk.
Namost ha ő nincs, akkor lehetőség ide vagy oda, nincs költözés, sem munka mindkettőnknek, sem semmi....

A váltás után sem mondanám, hogy klasszul megélünk: az albi+rezsi kifizetése után még kifizetjük a hitel törlesztőrészletét (2 hitelből az egyiket már lerendeztünk, már csak 1 van, ha maradunk, akkor még mindig 2 lenne...), ami megmarad, abból már nem csak heti 1 alkalommal telik húsra, új ruha-cipő vásárlása sem jelent hatalmas gondot, a gyerek iskolai dolgait is simán ki tudjuk fizetni (fodrászként évente pár tízezer forintnyi eszközt kell fokozatosan megvenni, mert a príma iskolai képzés keretében a tanműhelyben csakis asztal, tükör, hajmosó van, minden mást a diáknak kell vinnie = jókora tatyóval jár suliba...).
És nagyjából ennyi....
Nyaralásra most sem telik (utoljára gyerekként voltam nyaralni, Anyum révén, szakszervezeti beutalóval....), a decemberben esedékes szalagtűzőre, illetve a kapcsolódó családi ebédre már most spórolok (57 m2-es lakásban nem tudok leültetni-megebédeltetni kb 16-18 főt=étterembe megyünk, oda meg időben el kell kezdeni bélelni a buxát...), jövőre ballagás, tehát januártól arra spórolok....

Megélünk, de azt nem mondanám, hogy klasszul....
Igaz, éltünk már sokkal rosszabbul is...
És én szeretnék jobban élni: pld kipróbálnám, milyen is a nyaralás valahol, felnőttfejjel... vagy ez már luxus-vágy?
Soha nem volt új bútorunk: szeretnék egy szép szekrénysort, egy új ágyat, amiben én/mi alszok/alszunk először... lehet, hogy ez is luxus-kategória.
Megélünk, lakunk és eszünk, sokan sokkal rosszabbul élnek.
De ettől még nem nevezném a mi körülményeinket klassznak...

Rebarbaraa 2014.05.21. 14:30:45

@Muscari: Amikor csaladi hazban laktunk otthon, gazfutesesben a teli futes volt csak 70-80 ezer/ho, ebben a melegviz eloallitas is benne volt. Mondjuk az meg 2004-2008 kozott volt, es nem volt csak 22C a lakasban, panelban meg december-februar idoszakban 38-44 ezer, oszi doszakban 18-22ezer, plusz a melegviz meg csatornazasi dij ami a melegviz duplaja volt, szal huzos volt rendesen, a lakber panelben volt 70ezer, villany 10ezer korul, net+tv 4ezer, kozos koltseg 6700 ebben a szemetszallitas is benne volt, nyari idoszakban az alapdij volt 2ezer korul, szoval huzos volt igy is ugy is nagyon.

2014.05.21. 14:34:10

@Evain: No, hát magamon nem s kellene, de máson szívesen nézegetem ;). Különben láttam egy oldalon idősebb, olyan 60-as embereken tetkókat. Hm, gaz, a bőr megereszkedett már kissé, de nem voltak csúnyák vagy deformáltak. Már a varrások.
Khm, hm, hm .. a bőrcserzésre gondoltál? ;))))

2014.05.21. 14:36:19

@Zoole[uk]:

Azt meg lehet érteni, ha valaki nem szereti Diggert. Azt viszont nem, ha ezt úgy fejezi ki, hogy másokat tol maga előtt pajzsként. Főleg, ha erre tanato-t használja.

2014.05.21. 14:36:26

@Zoole[uk]: Hm, a sarokból, fejen állva, kissé balra fordulva? ;))))))
De azért bátor voltál, meg a tetkós is, hogy arcképet bevállaltál, igen könnyen, igen csúnyán el lehet baszarintani.

2014.05.21. 14:36:47

@macamuca [IHUN]: mert anyagilag nagyon lentről indultatok azért. Idővel kinövi ez is magát és lesz gyarapodás (most is megvan a növekedés, hisz kilőttetek már egy hitelt)

mindig mondom, megfelelő anyagi javak nélkül nem érdemes elindulni nyugatra. Ahhoz, hogy pénzt csinálj (magadból) pénz kell hozzá (amiből)...

Konkrétan Svájc: 1milla huf alatt nem indulnék el, még kurvának se...

Rebarbaraa 2014.05.21. 14:37:06

@macamuca [IHUN]: Egyebkent hogyan jellemezned az otthoni es az itteni eleteteket?
pl. jobban eltek, rosszabbul eltek, ugyanugy eltek, sokkal jobban eltek?

Kiég3tt 2014.05.21. 14:38:18

Mindennel egyet ertek, szereny velemenyem szerint bizonyara digger orakat toltott azzal, h ilyen finom es noies legyen a fogalmazasa.
Megertem, h megirta ezt valaszul a korabbi postra ... en sem alltam meg h az utolsok kozott ne biggyesszem oda az en mondanivalomat akkor.
Nem tudom egyes emberek miert akadnak ki, amikor Magyarorszagrol meg az ottani helyzetrol van szo. Neha olyan erzesem van, hogy azokat a dolgokat be KELL soporni a szonyeg ala es nem beszelni rola.
Amikor en is a posztomat fogalmaztam, vegig kellett mennem es kigyomlalnom belole a keserusegeimet okozo tapasztalatokat.
Ez egy olyan blog, ahol kivandorolt emberek tortenetei vannak - a torteneteik resze a hajtoero, ami miatt eljottek.
Sajnos eleg szomoru, hogy sokunk sikertortenete ott kezdodik, h atleptuk a hatart... Nem konnyu lepes senkinek sem.
A kispenzueknek azert mert kockara kell tennie evek megtakaritasat, a tehetosebbeknek meg a meglevo egzisztenciat kell feladni... Nyilvan nagy a hangsuly az okokon.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.21. 14:47:12

@zseketto: valszeg igazad van neked és Bircának is, hogy régebben vagyunk rossz vágányon. Viszont ez nem túl érdekes kérdés, ahhoz képest, hogy vajon mikor jövünk le róla. Én nem látom az előjelét sem, sőt épp ellenkezőleg.

SzZoole 2014.05.21. 14:56:18

@tanato: nincs mit doki,szerintem pont Te nem erdemled,hogy bantsanak:)

SzZoole 2014.05.21. 15:00:56

@lexrex: igazsag szerint nekem senkivel nincs problemam elbesselgetek barkivel,illetve egy valakivel nem,mert nem birom a tomeny hazugsagait,de a doki tenyleg nem erdemli meg ezt a hangnemet.

SzZoole 2014.05.21. 15:03:47

@Pink Petsch: kuldok egy kepet es iteld meg Te,hogy jo vagy nem jo.

Rebarbaraa 2014.05.21. 15:04:29

@Kiég3tt: Egyet ertek veled. Most ahogy olvastalak, meg amikor digger postjat, minden feltort bennem megint, hogy miert jottem el, es majdnem elpityeredtem.
Nagyon terveztem a kijovetelt, fel evig. Mindennek utananezve. Meg egy csomag kenyer aranak is. Tudtam mennyi esz a berem, mert otthonrol jelentkeztem allasra, tudtam meyi lesz a lakhatas, etel, stb. Es lehet hulyesegnek fog tunni de egy nagy ko gordult le a szivemrol amikor felszallt a gep, amikor megerkeztem majdnem sirtam.
Sosem ereztem honvagyat, itthon erzem magam itt.
Jo erzes volt, hogy a gyerekeimnek innen tavolrol egy majdnem 100%-al magasabb eletszinvonalat tudok biztositani. Es ezt nem ugy kell erteni, hogy eszetlenul kuldozgetem nekik haza amit csak ossze birok vasarolni. (majdnem egyebkent de azert megsem) De jo volt pl hogy orultek az uj telcsiknek amit ott egy felet se tudtam volna megvenni, vagy uj laptopnak, tabletnek. Egy nike ciporol otthon mi csak almodoztunk nem am mindjart 3 egyszerre. Es meg sorolhatnam. Pedig dolgoztam, kemenyen, es jo szakmam van. Csak hat no vagyok, es anyuka. Azt meg nem szeretik...
Elvezem a varakozast es tervezgetest mig ideernek, es honaprol honapra tettem felre a penzt mindegyiknek egy tok uj ruhatarra, egy-egy laptopra, mindenfele cuccra ami a gyerekek szobajaba kellenek. Szoval....ha valaki, akkor en aterzem a postot. Kopkodni nem kopkodok csak sajnalkozom, es orulok, hogy eljottem, el mertem jonni, el tudtam jonni.

McZozo 2014.05.21. 15:04:44

@házelőtthinta:
attol meg hogy te megsertodsz meg sokminden igaz a jovovel kapcsolatban.
En a jobban kereso multialkalmazottak kozott voltam, de igy is vagy konkretan 0 forintot emelkedett a fizum vagy max 1-2% ot evrol evre. az altalanosabb a 0 volt mert mindig kitalaltak valamit hogy most nem voltjo ev most valsag van hogy megmagyarazzak a semmit. Ezzel szembe a kormanyaink altal vizionalt gazdasagi csoda nem volt lathato emellett hosszu evek oda alacsony inflaciot kamuztak. ehez kepest en azt erzekeltem hogy 2002 korul elmentem nagybevasarolni a metroba akkor az alap havi dolgokat kb 35 000 ert vettem meg. Az igenyeium nem bovultek sot inkabb csokkentek az arak miatt de nagysagrendileg 2010 korul mikor eljottem ugyanaz a bevasarlak olyan 70-80 000 be lett volna szoval en igenis ugy lattam es foleg ezert is jottem el hogy nincs jovo otthon, mert nem akartam en lexust meg kacsalabon forgo palotat, sot otthon volt autom hazam itt 3 evig nem votl autom es ma is csak egy hasznalt kisautot hasznalok hazam nincs csak berelek, de ettol fuggetlenul latok jovot latok biztonsagot. Volt hogy megszunt egy munkahely alolam itt egybol kaptam munkanelkulit haz tamogatast nem kelett attol felnem jaj mit adjak a fiamnak mig othon a jelenlegi 3 honapot 40000 forintos (ha jol tudom) munkanelkulibol a lakas rezsijet nem tudtam volna kifizetni nemhogy kajat adjak a gyereknek. Szoval en nem erzem kopkodesnek es nem realisnak amit leir az illeto.

borzimorzi 2014.05.21. 15:06:56

Ezt vajon honnét szedte a szerző? "Az oktatásról néhány szó. Ami ott van, az a lexikális tudást előtérbe helyező, poroszos iskolarendszer. Tekintélyelvű oktatás zajlik. Ha a tanár azt mondja, hogy a költő AZT gondolta a vers írása közben, akkor senki nem kérdőjelezheti meg." Ez 50+ éve, ha így volt, de a mai 40-esek már nem ilyen iskolákba jártak. Pláne, hogy 15+ éve vannak Waldorf-sulik is. De kétségtelen, hogy a versenyistállókban tudni kell. Viszont azokból alig pár van. Mindenki megtalálhatja a gyerekének megfelelőt. A magyar iskolarendszer jelenleg is sokkal változatosabb, mint a mindent a hülyék szintjére leszállító angol, ahol a gyerek boldogsága a legfőbb szempont, és szigorúan meg van tiltva a nevelőknek, hogy a gyerekek teljesítményét összehasonlítsák. Épp csak azt felejtik el, hogy a gyerek az alap- és középfokú iskolákban 12 évet tölt el. Viszont az átlagéletkor meghaladja a 72 évet. Vagyis az életünk kevesebb, mint 20%-a jut az iskoláskorra. És aki ebben a nem egész 20%-ban csak boldog volt, a tanulástól meg megkímélték, az bizony az élete maradék 80+%-ában szívni fog, mert nulla tudással nem lesz jó állása, keresete. Ezerszer inkább egy jó magyar suli! Értelmes, tanulni, versenyezni szerető gyerek az angol sulikban csak szenved. Csak egy példa: ismerősék gyereke 12 éves, eleve ott kezdte a sulit. Arról még nem hallott, hogy volt egy régebbi Erzsébet nevű királynő is - csak az az első volt, ez a mostani meg a második -, meg volt akkoriban egy Shakespeare nevű pofa is. De a Manchester United focicsapat történetét egy teljes szemeszteren keresztül tanulták az iskolában!

A helyzet az, hogy a trend meg fog fordulni. Nem ma, hanem 10-15-20 év múlva. Ugyanis az angol jóléti rendszer iszonyatos, és egyre növekvő mennyiségben termeli ki a benefit thieves néven illetett figurákat. Ezek konkrétan semmirekellők, akik dolgozni már nem is akarnak, mert segélyből is elélnek, viszont gőzerővel szaporodnak. Nemcsak a pakik közt van sok ilyen, a hófehérke angolok közt is akadnak bőven. Elég megnézni a 2011-es fosztogatások képeit. Ráadásul van ennek a dologtalan rétegnek egy kifejezetten agresszív alcsoportja is, a muszlim fiatalok, akik megkezdték a nagyvárosok terrorizálását. Beszólnak a miniszoknyás nőknek, péntek este Muslim Patrolt szerveznek és zaklatják a kricsmiből hazafele menő jómunkásembereket. S ezek újabb és újabb demográfiai robbanásokat okoznak, minden generációban megháromszorozzák-megnégyszerezik a létszámukat. Londonban az újszülött fiúgyermekeknek adott személynevek közt toronymagasan vezet a Mohammed. Eközben az idős, még eredeti brit populáció meg kihal szépen. Alig van olyan önkormányzati/állami iskola Londonban, ahol ne a bevándorló kölkök lennének a látható és túlnyomó többség. Az a pár fehér leginkább lengyel, esetleg magyar, szlovák, cseh, észt, lett, litván vagy román. Hab a tortán a hülye Cameron, aki szidja a keletieket, különösen a lengyeleket meg a románokat.

Na, ennek az lesz a vége, hogy a portsmouthi tősgyökeres brit hajógyáros nem fogja kirúgni a lengyel meg észt munkásait, mert a helyükbe szerződtethető pakik egyszerűen nem dolgoznak rendesen, hanem inkább az egész gyárat áttelepíti Gdanskba. Aztán cseszheti Cameron az adóbevételt is. Az IT-csúcscégek még elvannak, mert olyan jól fizetnek, hogy az ő munkatársaik képesek kulturált, szegregált lakónegyedekben lakni, jó távol a csőcseléktől. De ha kicsit esik az üzletág profitabilitása, ők is körül fognak nézni a kontinensen, hogy hol lehetne egy másik székhely, ahol olcsóbb az iroda- és lakásbérlés, meg ahol kevesebb fizuból is megélnek a dolgozók. Ezek az emberek zömmel amúgy is az elit nomádok táborába tartoznak, kozmopoliták. 10-15 év múlva a brutálisan szaporodó lumpenek miatt végképp elviselhetetlen lesz Anglia, és esélyünk lesz idevonzani a tőkét. Persze, a lengyelek fényévekkel előttünk járnak ebben is, de még talán nem késő elkezdeni a csábítást.

Kb. 10-15 év múlva legkésőbb elkezd megfordulni a trend. Sokan lesznek mind a mai közép- és kelet-európai vendégmunkások, mind a tősgyökeres angolok között, akik az Angliában összegyűjtött vagyonkájukkal együtt elindulnak errefelé. Bár nem biztos, hogy eljutnak idáig, mert más országok is csalogatni fogják őket. Pusztán attól, hogy a mi régiónk országainak nem voltak gyarmatai, ahonnét milliószám özönlene ide a csőcselék, harmadik világgá változtatva az országainkat, sikerre vagyunk ítélve. Kérdés, hogy ki tudjuk-e majd használni a helyzetet, vagy akkor ilyen balfasz kormányunk lesz-e, mint most. Mert a jelenlegi nem, hogy tőkét nem tud idevonzani, de még a norvég ingyenpénzt is kipaterolta az országból.

Üdv:
b

Rebarbaraa 2014.05.21. 15:07:47

@Zoole[uk]: Nem vagom...kifejtened?:) (marmint azt nem vagom mire gondolsz. a filmet ismerem)

2014.05.21. 15:09:15

@zseketto: Jujj, az az orr! :DDD

2014.05.21. 15:15:17

@Evain: Uhh, nem baj, ha ettől kissé felfordul a gyomrom?

Muscari 2014.05.21. 15:15:53

@Rebarbaraa: persze, de gondolom a csaladi haz sem 50 nm volt. A szuleim is kb. 60 ezret fizetnek gazt, de csak telen, a hazuk meg majdnem ketszer akkora, mint a mi lakasunk. Raadasul meleg sincs naluk, a haz a hetvenes evekben epult, ugyan a nyilaszarok ki lettek cserelve, de mas felujitas nem volt. En mindig fazom naluk.

Egy lakastes egy csaladi hazat csak a meret es hoszigeteles figyelembe vetelevel lehet osszehasonlitani. A lakast a szomszedik is "futik" a falon keresztul, plusz alul-felul, mig a csaladi haznal ez nincs sajnos igy.

Egyszer telen nem voltunk otthon 2 hetig, a futeset teljesen lekapcsoltuk. Mikor hazaertunk 13 fok volt a lakasban. Egy csaladi hazban ekkora mar a vizvezetek is szetfagyott volna. Ugyhogy eleg nagy kulonbseg van a lakas es a haz kozott, siman el tudom kepzelni a hetvenezres szamlat.

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 15:15:57

@Muscari:
"Sokkal olcsobb volt a gazos, csak hat az alberlet volt."

A gázprogram kapcsán nem csak a gázfűtés kiépítése, hanem "működtetése" is olcsóbb volt, mint bármelyik másé.
Ezért sokan átálltak rá (panelban is, konvektorral jellemzően, meg családi házakban is, itt a konvektoros és a kazános megoldás egyaránt népszerű volt).
Aztán amikor levették a támogatást a gáz áráról = piaci áron kezdték el adni a gázt, onnantól már nem volt olcsó, mi több, drága lett.
Ugyanaz történt a gázzal-gázfűtéssel, mint anno az olajjal-olajfűtéssel: a dotált HTO olcsó volt, dotáció nélkül a piaci árú meg drága lett. Az olajkályhákat lecserélték az emberek... Egyedi fűtés lévén ez lehetséges volt, helyette az olcsóbb üzemeltetésű vegyestüzelésű kályhák lettek beállítva a meglévő kéményekre alapozva. A gázvezetéknél ez nem így műxik, pláne panelnál...

A gáz árának alakulása '94-től 2006-ig:
jobbtur.atw.hu/boszmesegek/foldgaz.html

Kapcsolódó írás:
energiaklub.hu/sites/default/files/energiaarak_allami_tamogatasa_0906.pdf

"Az elmúlt évtized folyamán Magyarország jelents állami pénzeket fordított arra, hogy a lakosság támogatott árakon részesüljön gáz-, illetve távh-ellátásban. Tanulmányunkban errl a ma is fennálló rendszerrl adunk áttekintést és összefoglalást, az elérhet adatok felhasználásával. (Itt
jegyeznénk meg, hogy az elemzéshez szükséges adatok felkutatása hónapokat vett igénybe.)

A lakossági gázártámogatás rendszere 2003-ban kezddött: ekkortól 2006 végéig alanyi jogon járó gázár-támogatási rendszer volt érvényben Magyarországon. Ez azt jelentette, hogy a nagyjából 3,7 millió háztartásból hozzávetlegesen 3,1-3,2 millió háztartás részesült támogatásban, éves gázfogyasztásától függ mértékben (de maximum 102.000 MJ/éves gázfogyasztásig). A támogatási összegek évrl-évre folyamatosan emelkedtek, az infláció, a nettó reálbérek és a gázárak növekedési ütemét jócskán meghaladó mértékben: az I. tömbben 1 tizenhétszeresére, a II. tömbben 2 pedig
tizenötszörösére ntt a támogatás nagysága (Ft/MJ) 2003-ról 2006-ra. Egy átlagos háztartás 3 így 2006-ban éves szinten kb. 40.000 forinttal, azaz csaknem 25%-kal kevesebbet fizetett ki gázszámláira, mintha nem részesült volna ártámogatásban."

Evain 2014.05.21. 15:19:58

@borzimorzi: azt el tudod nekem mondani, hogy mi a jó abban a rendszerben, ami megenged 2 évnyi korkülönbséget iskolakezdésnél? Ami kényszeresen egymáshoz, és nem önmagukhoz hasonlítja a diákok teljesítményét? Ahol nem gondokodni, hanem magolni tanítják a diákokat?

Lehet szidalmazni az angol iskolarendszert, de a magyart ne istenítsük már, mert nem annyira hipiszupi, mint amilyennek el akarják adni.

Muscari 2014.05.21. 15:22:45

@macamuca [IHUN]: akkor ez lehetett az oka, mi ugyanis pont 2006-ban koltoztunk. Azota nem igazan ismerem a gazarakat, csak a szuleim szoktak panszkodni. Szegenyek igen nehezen fizetik ki a nyugdijukbol.

Evain 2014.05.21. 15:23:36

@Pink Petsch: pont azért linkeltem, mert nagyon bizarr, és MÉGIS létezik. Csak kíváncsiságból gugliztam, és meglepődtem, hogy dobott rá találatot.
Mi a jó a japánok doughnut head divatjában? Rengeteg olyan irányzat létezik, amivel az átlagembert (mint én is) ki lehet akasztani.

Rebarbaraa 2014.05.21. 15:29:05

@borzimorzi: " Ez 50+ éve, ha így volt, de a mai 40-esek már nem ilyen iskolákba jártak."

Sajnalom de ezt meg kell cafolnom. Most vagyok 40 eves, es en meg kormost is kaptam a tanartol egy nagyvarosi suliban ha velemenyt nyilvanitottam. El tudjatok kepzelni mennyit kaphattam, csak az itt megjeleno velemenyeim alapjan:) Viccet felreteve nem csak altalanosban de kozepsuliban is a tekintelyelvu poroszos oktatasban reszesultem. Es nem egy iskolaban jartam vegig se az altalanost, se a kozepsulit. Az egyetem mar mas lapra tartozik.

"és egyre növekvő mennyiségben termeli ki a benefit thieves néven illetett figurákat"

Ez sajnalatos de terveznek allitolag olyat, hogy a benefitet az kaphatja meg aki legalabb heti 16 orat elmegy dolgozni.

"Sokan lesznek mind a mai közép- és kelet-európai vendégmunkások, mind a tősgyökeres angolok között, akik az Angliában összegyűjtött vagyonkájukkal együtt elindulnak errefelé."

Mar most is tendencia, hogy elhagyjak az orszagot es kellemesebb helyekre telepulnek. Nem csak nyugdijas de kozepkoru csaladosok is. Kb 2-3 hete volt is sorozat rola tv-ben. Mennek spanyolba, ausztraliaba, stb.

A pakisztaniak, arabok, vagy mondjam ugy, hogy a muslimok eletvitele es felfogasa, viselkedese nekem sem nagyon tetszik. Csunya dolog volt pl amikor Knightbridge kornyeken vasarolgattam es leszolitottak lathatoan arabok, egy gold ferraribol (komolyan, arany szinu verda volt) en meg beszoltam, hogy eselyed sincs edesapam, huzzal el!
Tobb magyar noismerosom is panaszkodott mar a viselkedesukre pl tomegkozlekedesi eszkozokon tortentek miatt. De hala istennek mindig volt 1-2 ferfi aki a segitsegukre sietett.
Alapvetoen egyebkent azt latom, hogy bar nagyon elfogadoak az emberek itt, de a nagyon kirivo, eroszakos viselkedest nem toleraljak es nyiltan fellepnek ellene.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 15:36:41

@Zoole[uk]:
Zolika nagyon megköszönöm hogy kiálltál Tanato mellett.
Ezt így kell.

Rebarbaraa 2014.05.21. 15:39:57

@Zoole[uk]: "a sitrol Te szoke:))))) "
Ne legyel rasszista!!!! (csak viccelek)

@Muscari: Konkretan a haz 60m2 volt de ket szintes. Szigeteles megvolt, dryvit, vastag, sajat embereimmel csinaltattam, vallalkozasom volt. Ablakok duplak, mua nyilaszarok, de sokszor faztam. Mondjuk alapban fazos vagyok, a magyar teleket kifejezetten utaltam. A metszo hideg szelet, a sikito fagyot foleg a szaraz hideget. A hotol rosszul erzem magam azota miota videken laktam, volt derekig ero ho es a hotaposoban, overalban mentem 2km-t a buszig mert a kocsim szervizben volt es mire beertem a szervizbe (ismerjuk a helykozi buszok istentelenul jo futesi rendszeret) szoval mire beertem addigra enyhe fagyasom volt, evekig ha jott a nagy hideg telen, a labujjaim annyira vszkettek es faztak, hogy sirtam. Szoval nekem a nyari 35-40 fok olyan volt mint az aldas.

2014.05.21. 15:41:09

@Zka: sehogy, így vannak a magyarok determinálva otthon... :-/

SzZoole 2014.05.21. 15:44:49

@diggerdriver: ha en a tanato lennek,biztos,hogy elsirtam volna magam azon a kommenten
Amugy nincs mit,nem csak en alltam ki tanato mellet,sokan megvedtek.

SzZoole 2014.05.21. 15:46:02

@Rebarbaraa: ez nem rasszizmus,az avatarodrol lestem:)))

2014.05.21. 15:47:27

Zoli, tudsz hajozni? Tenyleg jossz?
Junius 21

nemvártfordulat 2014.05.21. 15:49:59

@diggerdriver:
"A tanulók tizenöt kilós hátizsákkal járnak, és minden nap annyi házi feladatot kapnak, amennyit az én gyerekem itt két hónap alatt. Lehet, hogy a gyerekem nem kap olyan szintű tudást, mint ott, de a fiam BOLDOG iskolás. Az én fiamnak itt gyerekkora van, amit a tanárok nem vesznek el tőle."
Sarkítás vagy sem, íróna vagy sem, angol humor vagy sem, ez nagyon betalált, konkrétan könnybe lábadt a szemem. Vajon miért? Nyilván nem az örömtől.

Rebarbaraa 2014.05.21. 15:50:32

@Zoole[uk]: Tudom, direkt raktam ki:) Es csak vicceltem a rasszizmusrol:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 15:51:40

@charlieharper:
Bazmeg Charli.
Pont miattad tettem be a húgyszagú 7.kerületet.
Most meg reklamálsz?

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 15:51:51

@Muscari:
Aktuális árak, szolgáltatónként:
www.tigaz.hu/tajekoztatas/foldgaz-ara

@zseketto:
Igen, nagyon lentről kezdtük, és igen, sokat javult az anyagi helyzetünk. De azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni azt, ahonnan indultunk-ahogyan éltünk: segít megbecsülni azt, amit elértünk, és segít megérteni azokat az embereket (problémáikat, panaszaikat), akik most is úgy élnek (vagy még rosszabbul...), ahogyan mi pár évvel ezelőttig.
És igen, szeretnénk még tovább "javulni", de a lehetőségeink korlátozottak: részben lakhelyünk (Mo.) miatt: nem hiszem, hogy számottevően magasabb bért/jövedelmet kaphatnánk itthon, részben életkorunk miatt (mindketten negyvenes éveink közepén járunk...).
Ezért merült fel a külföldi munka, amihez valóban szükséges jókora kezdőtőke. Ezt összespórolni perpill nem tudjuk, ugyanakkor akkor lesz aktuális a dolog, ha a mostani munkahelyem "létszámot optimalizál" (ami sanszos...) és ez engem érint = ezesetben a végkielégítésem lesz a kezdőtőke.

@Rebarbaraa:
Az "otthoni" az kelet-magyarországit jelent, az "itthoni" pedig nyugat-magyarországit = országon belül költöztünk.
És egyértelműen jobban élünk: mindkettőnknek van munkája, a korábbi kiadások mellé csak az albi-díj került, és ettől több lett a bevételünk (=az én fizum kezdéskor is több volt, mint az albi-díj, tehát több maradt összességében).
Ugyanakkor ez a "jobb" azt jelenti a mindennapokban, hogy már nem kell a csekkekkel variálni és ételben-ruházatban nem kell fillérezni = nekem ez jobb, de nem ez a jó. Jó akkor lenne, ha képesek lennénk valamennyit félretenni, egy nagyobb, váratlan kiadás nem rengetné meg a költségvetést (mint nemrég egy temetés...), és még pihenésre (=évi 1 nyaralás) is telne.
Na, ez a következő évek projektje :)))
Fél évszázados fennállásunkat talán már egy nyaralással ünnepelhetjük :D

@borzimorzi:
"Ez 50+ éve, ha így volt, de a mai 40-esek már nem ilyen iskolákba jártak."
Mai negyvenes vagyok, férjemmel együtt. Ilyen iskolákba jártunk.
Van egy gyerekem is, ő is ilyen alapszemléletű (=tekintélyelvű. lexikális tudásra alapozó) iskolákba járt-jár.
A férjem tanár (meg még pár ismerősöm), neki is ilyen rendszerben kell (!!) tanítani: a nemzeti alaptantervnek része ez, ettől eltérni (pláne látványosan) nemigen lehet, még középiskolában sem...
A tanterv szent. Mondjak egy példát? Pld fodrásztanuló lányomnak meg kellett venni a nyeles borotvát, tanulták a használatát, vizsgázni kellett belőle (és a majdani záróvizsgájának is része lesz a borotválás), miközben hygiéniai okok miatt (vágás, vérzés, AIDS, egyéb fertőzések lehetősége) TILOS ilyen borotvát használni (ez is az elméleti tananyag része volt, mármint az, hogy tudjanak róla a diákok, hogy tilos használni azt, amit meg kell tanulni használni ÉS vizsgázni is kell belőle...).
Szóval, a magyar iskolarendszer tekintélyelvű és a lexikális tudásra alapoz.
Az oktatást már nagyon régen nem szakmai alapokon szervezik, politikai játzmák színtere lett.... ez is meglátszik....

SzZoole 2014.05.21. 15:52:34

@charlieharper: hat,tiszai ladikot,motorcsonakot mar vezettem,de vitorlast meg nem,azt csak lattam,de hamar tanulok,ha gondolod miert ne mennek.

2014.05.21. 15:56:26

@macamuca [IHUN]: nem kell bemutatni, én pakoltam spar polcokat nettó 70ért, 3 hónapig, meg irodában ismerősnek a papírirapi szarát eladni pár hónapig, aztán leléptem. A szegénység nem szégyen, hanem állapot, mellesleg ad egy olyan tartást, amivel ha bármit is elérsz, megbecsülöd.

Most indítottam be a vállalkozásom, ebben a vállalkozásbarát (így mondják a pénzmosó országot PC-ül asszem :D ) országban és egy ideje nem gond ha black angus beef kerül a tányéromra. De nem felejtem el a csóróságban telt időket, mert bármikor vissza lehet oda kerülni.

2014.05.21. 15:56:42

@Evain: Hmmm ... rotten ...ott vannak eléggé undorító dolgok ...

Rebarbaraa 2014.05.21. 15:57:45

@nemvártfordulat: Egyebkent mire felnott lesz, addigra ugyanazt a tudast birtokolja(hatja), csak okosan elosztott mennyisegben, hogy ne gebedjen bele. Nem hulyek ezek az angolok, csak kicsit maskepp csinalnak mindent. Es megis ok a gazdagabb orszag, nem Mo. (oke azon vitatkozni lehet, hogy miert, itt johet a kepbe a kizsakmanyolt gyarmatok, blablabla, na de mi meg magyarok okosba kilopkodtuk egymas szemet is az elmult 2 evezredben, meg a nyakunkra ultettunk akit csak lehetett. es ha nem is az elmult 2ezer evet nezzuk csak az elmult 20-at...hjajjajaj, hagyjuk is:DD )

SzZoole 2014.05.21. 15:59:48

@Rebarbaraa: Te Barbi,en mar 5.eve(pontosan 4es fel)elek itt,azert van nemi ralatasom,hogy mi a rasszizmus.Arrol is,hogy a felszinen mit hirdetnek es a hat terben mit mondanak,mert megjegyzik es nem mi a bevandorlok,hanem a kekveru szuletett angolok.
Akkor is szoke vagy:))))))))))))

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 16:01:03

@Muscari:
Anyósomék szintén nehezen fizetik (nyugdíjasok).
Központi fűtés van náluk, a vegyestüzelésű kazán mellé (!!) szereltették fel a gázkazánt, aztán évekig csak azt használták.
Kb 3 éve kezdték el használni ismét (csak egy kapcsolót kell átbillenteni a váltáshoz), úgy, hogy nyáron vettek valamennyi tüzelőt, aztán amíg az tart, addig azzal fűtenek, amikor elfogy, akkor gázzal, de azzal is spórolósan (=vastagon felöltözve napközben, esténként befűtve a fürdéshez, reggel ismét lekapcsol....). Apósom bal oldala béna, Anyósom tavaly törte szilánkosra a jobb csuklóját: nem egyszerű dolog a favágás-begyújtás, de inkább csinálják, mert a fa olcsóbb, mint a gáz :(

Rebarbaraa 2014.05.21. 16:01:46

@macamuca [IHUN]: Jaj azt hittem mar itt vagytok! De kar:( Vagy nem is tervezitek egyaltalan? Marmint, hogy jottok.

Rebarbaraa 2014.05.21. 16:02:45

@Zoole[uk]: Szeretek szoszi lenni :) :P

borzimorzi 2014.05.21. 16:09:22

@Evain: Az a bizonyos megengedés megszűnt. Ez az egyetlen dolog, ami teljesen elismert módon jó volt a fidesznyikek elmúlt 4 évi oktpol.ténykedésében. Ma már 6 évesen megy a gyerek suliba, és kész.

Mellesleg nem istenítettem a magyar iskolarendszert. De az EU egyik legszarabbjához, az angol közoktatáshoz képest igenis jó. Messze elmarad a finntől, norvégtól, svédtől, osztráktól stb.

Persze, mindenkinek lehettek rossz tapasztalatai is. De itt nincsen olyan, mint Angliában, hogy töritanárként nem taníthatod meg gondolkodni a gyereket, mert ha valami kritikusat talál gondolni a muszlimokról, akkor tantóbácsi repül. Nincsen olyan, hogy a világ összes vallási ünnepét megtanítják neki, épp csak a keresztényeket nem, amiről Nigel Farage panaszkodik.

És főképpen, nem játsszuk azt, hogy a világban nincsen verseny, hanem megengedjük azt az iskolában is. Az élet nem úgy működik, hogy valakit csak a saját teljesítményéhez szabad hasonlítani, mert a munkaadóját nem fogja érdekelni, hogy mennyit javult valaki azzal, hogy az előző munkahelyén 2 órát késett, itt már csak egyet. Kirúgja. Épp ettől vannak előnyben a k-k-európai munkavállalók: megbízhatóbbak, pontosabbak, munkabíróbbak és eszesebbek is, mint a harmadik világ Angliába zúdult csőcseléke.

Nyilván nem jó a kényszeres összehasonlítgatás egymással a suliban, de nincs is a legtöbb helyen. Ismerősöm is, rokonom is van kint, és amikor a hazajövetelt tervezték, bizony mindegyiknek megmondták a saját hajdani gimijében, hogy nem fogják átvenni a gyereket vizsga nélkül, mert az Angliából hazajött gyerekekkel már befürödtek párszor. Gimis korban olyan hülyék voltak matekból, fizikából, bioszból stb., hogy fájt. És még arra sem lehetett őket használni, hogy legalább angolból példát mutassanak, mert olyan tapló tájszólással beszéltek angolul, és olyan szerény szókinccsel, hogy szégyen. Az egyik egy vidéki város gimije, a másik fővárosi. Ezek a reakciók voltak ismeretségi-rokoni körben. Úgyhogy maradnak, amíg a gyerekek le nem érettségiznek ott.

Ez mellesleg igen nagy baj, már réges-régen meg kellett volna oldani, hogy a magyar gyerekek bárhol a világban hozzáférjenek a magyar oktatáshoz és vizsgázhassanak is hazajőve. Van is rá ötletem, csak minisztériumom nincsen hozzá. :-))

Üdv:
b

Rebarbaraa 2014.05.21. 16:11:46

@Zoole[uk]: Ja rasszizmus. De most folyassuk komolyba a temat. Rasszizmuskent eltem meg otthon, hogy nokent hatranyban voltam (tobbszor a szemembe is mondtak, hogy egy egy allast a noi mivoltom miatt ne kaptam meg) Rasszizmuskent eltem meg, hogy anyakent voltam hatranyban. Rasszizmuskent eltem meg, hogy a ferfikollegaim szoke vicceket meseltek es megkerdeztek milyen szokekent elni, nem akarok e inkabb ongy lenni (igy, ongyi). Olyanok szokeztek le akiket en oktattam a szakma alapjaira amikor aceghez kerultek egyetemrol mert meg az alapokhoz sem ertettek, de nem sokkal kesobb ok kerultek felettesi pozicioba. Amikor megtudtam, hogy palyazhato egy magasabb pozicio mint az enyem, es megkaptam a felveteli kerdeseket, behivatott a fonokom es azt mondta nekem mas lenne a feladat. Es egy joval de joval magasabb kovetelmenyeket tamaszto feladatot kaptam. Oke, megoldottam seperc alatt, fonokom tagra meredt szemmel nezett ram, de a beosztast megsem kaptam meg. *ilyesmi nagysagrendekre gondolj pl, h a tesztkerdesben a tobbieknek az volt h mi a linux, nekem meg az, hogy kompletten tervezzek meg egy 5 szerverbol allo rendszert, tuzfal szerver-mailszerver-adatbazis, stb, stb.) Szoval ha valaki tudja mi a rasszizmus akkor en tapasztaltam. En a nemi hovatartozasom miatt kaptam.

klappol 2014.05.21. 16:15:15

@adg [Au, Darwin]: Azért Diggi nem szokott ám illen csúf banyaképet felrakni, szégyeld magad :D:D:D:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

négyzet 2014.05.21. 16:19:29

Jó lett ez a poszt. Na de azért nem innék a Balatonból! :)

blackhairlady 2014.05.21. 16:21:57

Meg nem olvastam el egyetlen kommentet sem, de ez egy szuper jo iras Digger! Minden benne van, minden fo temakor erintve, korrektul, de nem kopkodve. Gratulalok, ezt ki kene nyomtatni es szorolapkent osztogatni.

Mr Long 2014.05.21. 16:24:03

@borzimorzi: LOL, multkor levettem egy komolyabb matekkonyvet a polcrol a konyvesboltban, gondoltam jo lesz felfrissiteni a matektudasom, meg angolul megtanulni par dolgot. Aztan elbizonytalanodtam az elso fejezetbe beleolvasva, na nem azert mert nehez volt, hanem mert a szamologep hasznalatat tanitotta meg...

2014.05.21. 16:24:26

@Rebarbaraa: Khm, bocs, de ez nem rasszizmus. Nem a rasszod miatt különböztettek meg, hanem a nemed miatt. Ez a szexizmus, azaz a nemek alapján történő hátrányos megkülönböztetés.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.21. 16:26:27

@Réka ‎: "Egy valamit hozzatennek, ami szerintem nagyon fontos: egy nyugati kulfoldi soha nem fogja erezni a "kis magyar valosagot" ugy, mint egy helyi magyar. "
szerintem ez egy csomó országban ránk is igaz.

Mr Long 2014.05.21. 16:28:03

@Zoole[uk]: TE, en mar voltam vitorlaskikotoben tobszor is. Lehet ez jobban fest a crew palyazatra beadott cv-mben :DDDD

2014.05.21. 16:28:55

@diggerdriver: a 7.kerben egyetertettem. A kilatasnal lehagytad a janos hegyi kilatot.

Mr Long 2014.05.21. 16:33:54

@charlieharper: Kulonben pestrol tenyleg jobb budara nezni, de budan jobb lakni :)
Pesten olyan keconk van, ahol a nappalibol a szabadsag szobrot latni, de a szabadsag szobortol a keconk kornyeke mar nem olyan jo :D

SzZoole 2014.05.21. 16:34:26

@Rebarbaraa: pinky mar megirta,de ez szerintem is negativ diszkriminacio volt mint rasszizmus.
Tudod mi volt a baj inkabb,hogy nem volt megfelelo hat tered aki megmondta volna azoknak a "vicces"barmoknak,hogy arra a feladatra igen is Te vagy a legalkalmasabb,szerintem.

Evain 2014.05.21. 16:35:47

@borzimorzi: Oké, ne hasonlítgassunk. Nézzük önmagában.
A magyar nyelvoktatás szintjéről mi a véleményed?
A megnövelt tornaóraszámról tornaterem hiányában mi a véleményed?
A kötelező erkölcstanról első osztályban mi a véleményed?

Az egyéb részleteket meghagyom Macamucának. Maradjunk abban, hogy eszemben sem lenne hazaköltözni gyerekkel, bár nem is Angliában élünk. :)
Nekem nem bejövős az orosz hajnyírógép típusú oktatási rendszer.

2014.05.21. 16:37:58

@charlieharper: A 7. kerület sokat változott az elmúlt kb. egy évben. Ja, és előnyére ;).

@Mr Long: Hm, hát attól függ, a szentendrei úti paneldzsumbujban nem olyan fasza. Akkor már inkább Zugló ;).

Evain 2014.05.21. 16:38:01

@Evain: meh, most mennem kell, pedig érdekelt volna a válasz. :)

blackhairlady 2014.05.21. 16:38:30

@Pink Petsch: A fiam belvarosban lakik egy garzonban, 40ezer ft-ot fizet. Ilyen is van. De a Dozsa Gyorgy uton, a Varosligettel majdnem szemben teglahazban bereltunk neki 4 evig egy 2 szobas lakat, az is 70ezer volt havonta.

Mr Long 2014.05.21. 16:39:00

@Pink Petsch: Cica, en a nyolcban laktam ;)

SzZoole 2014.05.21. 16:39:51

@Mr Long: ok,akkor meregesuk egymas farkat,kezdem en:
Great Yarmouth,Brighton 4x,Dover 6x,Eastbourne,Southampton,Portsmouth,Paignton,Brixham,Minehead,Blackpool.
Te josz:)))

2014.05.21. 16:41:39

@blackhair-lady: Állj, állj, állj. Itt most fehér albérletről beszélünk (ugye, a poszt alapvetése, hogy kiküldetésbe megy a gyerek Budapestre). Tehát olyan albérletről, ahova a bérlő bejelentkezik, a kaució a bankban van és a többi... pont úgy, mint errefelé. Na ilyet mutass nekem a belvárosban 100 rugóért.

2014.05.21. 16:42:29

@Mr Long: Cica, képzeld, ott én is. A Kálvária téren. ;)

Mr Long 2014.05.21. 16:43:05

@Zoole[uk]: Sok balatoni :DDDDDDDDDDDDDDD

Mr Long 2014.05.21. 16:43:38

@Pink Petsch: Jah, en nem voltam olyan bator :D

borzimorzi 2014.05.21. 16:43:47

@macamuca [IHUN]: Szerintem jobb sulikat kéne választanotok... Mivel késhegyig menő küzdelem van a kölkökért, nem olyan nehéz. Hacsak nem az országosan is legeslegjobb 3 suli egyikét akarod.

A beretválás miatt nem kéne kiakadnod. Elöregedő társadalom a miénk, és egyre több olyan kuncsaftja lehet majd egy fodrásznak, aki erre igényt tart, csak öregen reszket a keze, nem tudja magának megcsinálni. Pláne, hogy öreg korban az áll megereszkedik, lebernyegek lesznek rajta. Aki ilyet is tud borotválni, sokat kereshet majd. Plusz egy full fém kihajtós borotvát többedmagával simán beleteszel egy asztali autoklávba, aztán teszel az AIDS-re. Nem kell a legdrágább belőle, 100e Ft körül már kapni, de akár az alatt is akad. Pláne, ha van fogorvos ismerősöd, aki lecseréli a régit egy nagyobbra. Ugye, nem képzelted, hogy egy fogorvosi vagy nőgyógyászati rendelőben minden fém eszköz eldobhatós? Nem mondom, Rijádban talán akad ilyen rendelő, ahová olajsejkek járnak, de normál helyeken erre való az autokláv. Egy fodrászat berendezései horror drágák úgyis, tehát nem ezen fog múlni.

Sok szerencsét a csemetéknek!

Üdv:
b

gizmo26 2014.05.21. 16:43:54

@Rebarbaraa: Esélyes, hogy beleköptek a kajádba

2014.05.21. 16:44:46

@Zoole[uk]: nem az en hajommal megyunk, hanem egy nagyobbal. Varj, megkerdezem, hogy lehet -e olyan crew, aki meg nem vitorlasozott.

2014.05.21. 16:44:57

@Mr Long: Miért, te merre, nyuszikám? ;)

2014.05.21. 16:45:35

@charlieharper: Mondtam már, hogy van hajós tapasztalatom? ;)))))

Lord heckman 2014.05.21. 16:47:27

Na a kommentem nem ment át, gondolom nem szabadott volna véleméynt nyílvánítani :D

SzZoole 2014.05.21. 16:50:06

@Mr Long: szoval,ki latott tobb vitorlast?:))))))

Határátkelő 2014.05.21. 16:50:19

@Lord heckman: Próbáld meg normális hangnemben és akkor átmegy.

Mr Long 2014.05.21. 16:50:23

@Pink Petsch: A nagy paneloknal a Horvath Mihaly ter mellett.

adg 2014.05.21. 16:53:43

@klappol: Szabó Vladimir képe. 15-ért a tiéd lehet. 15 millióért. Rajta van a galéria vízjele.
Akárhogy nézzük, ez egy marha drága nő, tehát biztosan szép. :)

SzZoole 2014.05.21. 16:53:47

@Mr Long: ok coloskam,Te nyertel,de csak azert mert 195 centis vagy en meg csak 180:)))))))

blackhairlady 2014.05.21. 16:55:12

@svájci sapka (ch): En voltam vallakozo, hasznalt ruha kereskedesem volt mielott kikoltoztunk. Egyeni vallakozokent is egy vagyont fizettem, tudom mennyire szar a helyzet. Viszont sajnos azt is latni, hogy rengeteg a csalo vallakozo, es roluk itelik meg az osszeset az emberek. Tetszik, nem tetszik, ez igy van.
Nekem van a Balatonon nyaralom, ismerem a parton a kajaldasokat, bizony neha elfeledkeznek magukrol es meselnek. No de ha betartananak minden torvenyt, akkor talan eppen hogy nullara jonnenek ki a sok befizetendo utan. Ingyen meg ki dolgozik?

2014.05.21. 16:57:13

@Mr Long: Az csak pár perc a Kálváriától. Minek gazolsz be? ;))))

blackhairlady 2014.05.21. 16:59:13

@tsabus: Na azert ez nem szokott gondot okozni senkinek sem itt, Diggernek sem, hogy egy posztot kaposbol a foldbe dongoljon.
Annyian kijelentettek mar, hogy ha sz@r a poszt azt atomjaira szedik. Aztan hogy kinek mi a sz@r az meg ugye izles kerdese.

Ginix 2014.05.21. 17:06:56

@Babette_: a videó alatti kommentekben vki pont ezt nehezményezte és belinkelték neki youtube-ról. amúgy 15 mpig bírtam nézni, engem riaszt amikor 6(?) éves gyerekek felnőttnek öltözve úgy táncolnak, riszálnak, vonaglanak, mint a mai popsztárok és persze őrjöng a tömeg...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 17:07:40

@charlieharper:
Megöööl basszátok meg Charli megööööl.
:)))))))))))))))))))))

blackhairlady 2014.05.21. 17:14:06

@Skog: "Nekem elsöre két dolgon akadt meg a szemem, a magyar nök a legszebbek, ordas nagy nemzeti toposzán,"

Szerintem ezt a kozhelyet direkt irta le digger, valaszolvan a "Londonban mindig esik, meg bunkok az angolok" kozhelyre
Ha megsem akkor majd kijavit.
(En szerettem a suliban a verselemzeseket, hogy mit is gondolhatott a kolto:DDD)

Rebarbaraa 2014.05.21. 17:19:26

@Pink Petsch: A rasszizmus es a diszkriminacio a kez a kezben jar. Termeszetesen tudom mindketto pontos definiciojat de azert ereztem rasszistanak es azert neveztem igy mert ugyanabba kategoriaba ereztem magam mint pl egy roma szarmazasu.

@gizmo26: Nem nem koptek bele akajamba, otthonrol vittem, lezart dobozban, es az asztalomon tartottam:)))

blackhairlady 2014.05.21. 17:20:07

@Kövérmadár [swe]: Ebben viszont egyet ertek veled, valoban nem hataratkelos poszt, lehet jobb lett volna a hetvegen betenni ide.

2014.05.21. 17:29:45

@Rebarbaraa:

Van esztétikai rasszizmus is.

blackhairlady 2014.05.21. 17:39:16

@Zoole[uk]: Es ahogy a te mellyed lottyed ugy rancosodnak a gyerekek?:)))))))))))))

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 17:46:43

@Rebarbaraa:
De, tervezzük, jóideje :)
Ha sor kerül a létszámleépítésre (sanszos), és érint (ez bizonytalan, a munkakörömet érinti majd, de hogy a személyemet is, azt előre nem tudhatom...), akkor az eddigi általános tájékozódás átmegy majd konkrétba: akkori munkák+szálláslehetőségek. Utána pedig bármi lehet :)

@borzimorzi:
Beretválás: TILOS használni fodrászműhelyben a kihajthatós borotvát. Elektromosat lehet, mert azzal nem lehetséges megvágni a kliens bőrét. Ha használ ilyet, vagy észreveszik ellenőrzéskor, hogy van az üzletben, akkor büntetnek, mégpedig nagyon. Régen lehetett használni (és már nagyon régóta nem arcon használják /régesrég nem a borbéllyal borotváltatnak.../, hanem tarkón, pajesz/barkó igazításánál, ami a frizura része), ekkor került be a tananyagba, de az évek óta meglévő tiltás ellenére sem vették ki a tananyagból/vizsgaanyagból: ez szakmai kérdés/szempont lenne, mármint a tananyag aktualizálása. Na, erre nincs kapacitás az illetékes helyen, lefoglalja őket egyéb, "fontos" ügy...
Ha a kliens kéri, akkor is TILOS használni. Az ÁNTSz nem viccel.

Fertőtlenítés: előírás az eszközök fertőtlenítése (ollók, fésűk, kefék, csatok, csavarók, stb), ezzel újat nem mondtál. De a nyeles borotva használatát akkor is megtiltották, használata büntetést eredményez. Tehát tanítani és vizsgán számonkérni ésszerű, nem? Elvégre a színvonalas oktatás efféle logikán alapul, ugye...

Színvonalas suli: általános iskolánál és giminél még csak-csak lehet válogatni, középiskolánál (szakma tanulása) már nem annyira. A legközelebbi fodrászképzés (nappali tagozaton) innen 80 km.-re van. Bejárós legyen, vagy kollégista (HA van, HA felvennék, ha nem, akkor mehet albérletbe is...)? Ennek a költsége már nem férne bele a családi költségvetésbe. Plusz a szakoktatója (=akitől valóban megtanulhatja a szakmát a diák) nagyon jó = miért váltanánk?? A tanterv minden fodrászsuliban ugyanaz, összeállítását nem bízták sem a tanárokra/szakoktatókra, de még csak a véleményüket sem kérik ki. Nem csak a fodrászoknál, hanem sehol sem. Technikusokat tanító férjem (=műszaki oktatás, szakközépiskola, 5 éves képzés) hasonlóakról számol be. Meg arról, hogy pld a gyakorlati vizsgához 2 hónapja megrendelt bigyók még mindig nem érkeztek meg... hogy az oktatási eszközként használt nagyobb értékű tárgyak/eszközök igen tetemes részét adományként kapták (kapcsolati tőke, ugye...), mert a sulinak (pardon, KLIK-nek) nincs rá kerete (különféle méretű és típusú motorok, kapcsolók, szerszámok, stbstb).
Ahol nincs kapcsolati tőke, ott csinálnak, amit tudnak.
Mert pénz az eszközökre, na, az alig van. Akár gumikesztyű kellene hajfestéshez (a festéket majd megveszi-viszi a gyakorlómodell...), akár kábel a vezetékeléshez, akár papír a nyomtatóba a feladatlapokhoz, stbstbstb, erre nem nagyon van pénz. Hogy a beszerezni kívánt eszközről a tanárnak kell árajánlatot kérni, és egyéb "finomságokról" már ne is szóljak...

Szóval, ne akard megmagyarázni, hogy amit szülőként és tanárfeleségként naponta tapasztalok/hallok, az mind a színvonalas oktatás jellemzője.
A színvonalas oktatásnak fontos része a feltételrendszer (tantervi + tárgyi), ezzel meg nagy gondok vannak, mindenütt. Kisvárosi szakközépben (ide jár lányom) és nagyvárosiban (itt tanít férjem) egyaránt.

A valamikori saját tapasztalataimról sem fogod tudni megmagyarázni, hogy azért olyanok, mert nem megfelelő suliba jártam: az emlegetett Waldorf-sulik akkoriban indultak, kísérleti (!!) jelleggel, ahogy hallom, megszaporodtak (=több ilyen suli lett), de az általános nem az ottani módszertan volt, vagyis a nagy többség akkoriban is, és mostanság is a hagyományos módszertan szerint működik. Az pedig a poroszos stílus: tekintélyelvű, magolásra épül. Nem baj, ha nem érti, csak ne beszéljen vissza (a kérdezősködés a tanár joga, pld feleltetéskor, a diáknak a dolga a válaszolás. Ha nem tud válaszolni, akkor nem tud/nincs tudása = rossz jegy.)

Amúgy nem egy komplett fodrászatot akarunk berendezni, autoklávval, meg mindennel, hanem a szakmához szükséges kézi (!!) eszközöket kell fokozatosan-folyamatosan beszereznünk. Azt hittem, egy olló, oszt csókolom. Kiderült, hogy fenéket: egy ez, egy az, abból 20 db, ebből 50, amabból is kell 1, emebből is kell pár.... (pld egy nyavalyás hajvizező spricni 1200 ft, egy csipesz 20 ft, de kell 50, különféle elektromos ketyerék, stbstb).
Nem panaszként írom-mondom (szükséges is,vállaltuk is, meg is maradnak, szereti és tudja is a gyerek a tudnivalókat, sőt, jóval többet= bőven megéri), de középiskolában az iskolaváltás nem éppen úgy megy, mint általánosban.... és ami nem jó, az mindezektől még nem lesz jó=szóvátételük csak annak probléma, aki a tekintélyelvűséget olyannyira magáénak érzi, hogy elképzelni sem tudja, hogy a szóvátételüknek jobbító oka van, nem pedig ártó/tekintélyromboló.

Világpolgár2012 2014.05.21. 17:48:59

@Zoole[uk]:
Ha ezt így megtudod számolni, akkor régen vesztettél :)))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.21. 17:51:38

@blackhair-lady: Ok, elfogadom. Csak amit másoknak is mondtam, hogy itt nagyon sokan "kiabálnak" , ha valaki általánosít.
Most én is ezt tettem, mert nem értek egyet az állítással.
Nagy bajban lenne az ország, de a világ is, ha nem lennének vállalkozók, akár kisebbek, akár nagyobbak.

blackhairlady 2014.05.21. 17:56:38

@Pink Petsch: A 70 ezres ilyen volt, hivatalos papir, bejelentkezve, 2 havi kaucio a bankban amit vissza is kaptunk. Ingatlanoson kerestul bereltuk. Erdekes, hogy a 4 ev alatt egyszer sem emeltek a berleti dijat. Jo volt a rezsije is, haz kozponti futes, az egyeduli hatranya a nagy forgalom a Dozsa gy. uton volt
A 40 ezres az nem tudom milyen, azt mar a gyerek intezte, de be van jelentkezve, az biztos, mert ott is szavazott, a dokihoz is oda jar. Ez 2 utcaval a Dozsa gy. mogot tvan, szerintem hivhatjuk belvarosnak.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 17:57:22

Anélkül, hogy a nyilván többségében méltató kommenteket elolvasnám...

1. A nyugdíj kérdését érdekes volt belerakni - nyilván kellett egy erős negatív felütés- egy fiatal srác esetében, akit néhány évre helyeznének ki MO-ra...

2. Orvosnak egyszer fizettem életemben, amikor a lányom született, egyébként sehol máshol és máskor, pedig jártam eleget dokihoz...lelkiismeretes, gondos ellátást kaptam mindenhol, hálapénz nélkül is.

3. Lehet, hogy a BKV sofőrök profik, de a buszok-villamosok többségén nem ajánlanám, hogy leüljön, sőt, a kapaszkodót sem fognám meg, ha máshogy is talpon maradhatnék menet közben.

4. A boltokban vannak savanyú pofák és mosolygó, udvarias eladók is, mint bárhol máshol. Nekem inkább pozitívak a tapasztalataim, mint negatívak.

5. Bár igaz a cigánykérdéses pár mondat, de mit érdekli ezt egy Budapestre lepottyantott kvázi külföldit?

6. Az egy szezonos bevételéből luxusautót vásároló lángossütős nettó hülyeség. Hacsak nem az összes létező lángossütőt ő birtokolja...

7. Az oktatás helyzete bár nem rózsás, de nem is olyan tragikus, mint írod. A tehetségeket nem sorvasztják el - ezt meg honnan a túróból veszed...- hanem gondozzák...Az tény, hogy a dislexiás és egyéb tanulási nehézséggel küzdő gyerekekhez nem mindig van megfelelő oktató, de ez is változik lassan. Kevés a tanár, kiöregedőben a szakma...

2014.05.21. 17:59:11

@Világpolgár2012: tenyleg, te is vitorlazol? Jelentkeztel?

borzimorzi 2014.05.21. 18:00:15

@Evain: Az nekem sem bejövős, de nem is olyan van itthon 30-40 éve már a legtöbb helyen.

A hazai nyelvoktatás színvonala változó, attól függ, milyen nyelvet akarsz tanulni és mennyire vagy szorgalmas. Az iskolákban előfordul, hogy nincsen megfelelő angoltanár, a nyelviskolákban már jobb a helyzet. Az igazán értelmes kölkök meg tanár nélkül is megtanulnak angolul, ha már pici alapjuk van, azért van a net. 5 perc angol, duolingo, youtube stb. Az, hogy a gyerek mennyire jól fog tudni idegen nyelven, az szvsz faramuci módon attól függ leginkább, hogy mennyire igényesen beszéli az anyanyelvét. Aki anyanyelvén nyegle, pontatlan, szerény szókincsű, hibás beszédű, pösze, raccsoló stb., az idegen nyelven is igénytelen lesz. Annak a nyelvhez magához nem megfelelő a hozzáállása. Sajnos, a hisztis szülők erről az apróságról hajlamosak megfeledkezni... :-) Aki viszont igényes, az a világnyelvek tekintetében sok tízezer óra hangzó anyagot, filmet, mindent találhat a neten, a DVD-boltban stb. Ha most lehetnék gimnazista, nem a '80-as években, nem kéne 16 éves koromig várnom az első felsőfokú nyelvvizsgámra, az hétszentség. Anno gólya koromban mindenkinek vagy az volt a kérdése hozzám, hogy hány évet éltem Angliában, vagy az, hogy milyen drága volt ott a magánsuli. Én meg megmondtam becsülettel, hogy sose voltam Angliában, viszont a BBC bejön a rádión, a Scientific American, a sok Agatha Christie meg Roald Dahl mind ott van a könyvtárban. Ingyen. A Meghökkentő meséket pl. még a DVD-kor előtt, VHS kazettákról ronggyá hallgattuk. És igen, kritizáltuk egymást, megtanultunk a kiejtésünkre odafigyelni. Nem úgy volt, mint ma, hogy mindent ráhagynak a tanárok a gyerekre, hogy majd magától rájön mindenre. Aha. Vagy nem... Ma már megengedhetjük magunknak, hogy el-elugorjunk Angliába, ha valamit látni szeretnénk. (Sajnos, a Cheapside Hoard kiállításról lemaradtunk.) :-(( Valami okból a mai napig bárhol Londonban kitüntetett figyelemmel szolgálnak ki, mindegy, hogy recepciós, pincér vagy bolti eladó a delikvens. Mondjuk, az is igaz, hogy én is megadom a tiszteletet mindenkinek. Jellemző, hogy ha többen várunk a szállodai recepciónál, amint megszólalok, akármilyen halkan, nekem azonnal ugranak. Közben meg ott van még 3 orosz meg 2 amcsi, akik előttünk jöttek. Az Uram szokott is vigyorogni, hogy ezek valami arisztokratának néznek, vagy mi...

A megnövelt számú tornaórát több helyen úgy teljesítik, hogy a kölkök szombatonkint úszni mennek. Ha nagyon csóró a suli, akkor tornáznak a folyosón, például a lépcsőn felmenni először az egyik lábon, aztán a másik lábon ugrálva a negyedikre 5x egymás után, heti 3x igen csinos vádlit tud eredményezni az év végére... Bemelegítésül iskolakör, levezetésnek iskolakör, közben 25 perc sima gimnasztika a folyosón és lépcsőzés. Az erkölcstant egy csomó helyen beteszik 0. órába, aztán tanár+gyerekek édes egyetértésben végigalusszák. Akik nem alszanak, azok csendben beszélgetnek, esetleg megcsinálják a matek házit. :-) Tudod, ha a miniszter hülye, attól még a tanárok nem hülyülnek el.

Amúgy nem mondtam, hogy most gyertek haza. Itt még 3-4 évig lefelé megy a szekér. Valamikor 2015. év végén lejárnak a magas kamatra kibocsátott államkötvények, és akkor gebasz lesz. Nem zárható ki némi felfordulás sem. Valamikor 2017-18 tájától talán elindulunk végre felfelé. Gyűjtögessetek csak, és majd 10 év múlva lesz aktuális a hazatérés megtervezése.

Üdv:
b

2014.05.21. 18:01:00

@blackhair-lady: Gratulálok a szerencsétekhez, mert ehhez az kellett ... bár a Dózsa egy külföldinek már nem belváros, de egy pestinek még igen. 70 ezer Zuglóban egy lakás általában. Én 6 éve béreltem 54-ért+rezsi.

2014.05.21. 18:01:19

@Rebarbaraa: én pozitívan diszkriminálom a szőkéket :D ;)

most is szőke melóst keresek, de nehéz jó munkaerőt taálni (vicc off)

kis mellékes, számomra a magyar nyelv mindig új értelmet nyer. Legutóbb a "sír mint a fürdőskurva" került új megvilágításba...Nem könnyű a popszakma :)

blackhairlady 2014.05.21. 18:01:51

@svájci sapka (ch): Igazad van, mindenki akkor szolal fel az altalanositas ellen amikor az ot erinti. Most rajtad volt a sor:))

blackhairlady 2014.05.21. 18:06:16

@Pink Petsch: A Varosliget, Andrassy ut nem belvaros? szerintem a kulfoldieknek is az.
Mi a neten talaltuk valamelyik lakasos hirdetesi portalon.
A mostanira meg ujsaghirdeteben akadt ra a fiam.

2014.05.21. 18:07:39

@borzimorzi: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten...Ha már említettél hotelt, kétféle ember kerül idő előtt sorra:
1. a paraszt übersuttyó, hangos, fogvégről beszélő
2.az ellenkezője, a normális, kedves, megértő.

az első azért, h takarodjon kurva gyorsan a picsába. Problémái eztán időigényesen lesznek elbírálva, pont nála fogy el, nem jön időben, húzva halasztva lesz. Ha kérdez, éppen annyi infót fog kapni, amivel eltakarodik a reciről. De az okosságokat, extra dolgokat soha nem fogja megtudni, csak majd utólag a gugliból :D...Ergo saját magának csinál egy elcseszett nyaralást...

a második pusztán szimpátiából. Neki első ugrik majd mindenki, soron kívül intézem a reciről a létező összes nyomorát, technikai gondját és egy kis "extra mile" is bele fog férni....

az első panaszt fog tenni mindenkire és tuti, h a hotelmanagernek is beolvad...Az utóbbi egy idő után jattolni fog, anyagi lehetőségeitől függetlenül (jellemzően a kispénzűek adnak nagyobb jattot)

Világpolgár2012 2014.05.21. 18:08:23

@Muscari:
Azért nem annyira lapos Dél-kelet Anglia. Nem a Kárpátok, de nem is az Alföld :) Lehet errefelé is jókat gyalogolni, túrázni. Itt egy pár kép a hétvégéről, ha sikerül belinkelnem:

kepfeltoltes.hu/140521/Wye1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/140521/Wye2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2014.05.21. 18:08:47

@blackhair-lady: Hm, a belváros az 5-6-7 ... a Városliget már kívül esik. Mondom, külföldi szemével nézve.

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 18:12:18

@borzimorzi:
Ha tanóra helyett önképzéssel lehet megtanulni egy nyelvet (mert valóban lehetséges az általad leírt módokon nyelvet tanulni, de én botor módon azt várnám el, hogy a nyelvre a nyelvórán, matekre matekórán, stbstb tanítsák meg a gyereket, no és hogy a tanár eleve tudja az anyagot és tudja tanítani is....), meg ha hétvégén kell-lehet teljesíteni a heti tornaóra-tananyagot, akkor az szerinted színvonalas oktatás??
Vagy valami egészen más?
Mert mindenre lehet megoldást találni, valóban. Kényszerhelyzetben kényszermegoldást. Különórák, hétvégi úszás, meg a többi.
De a kényszermegoldást színvonalas oktatásnak nevezni tán mégiscsak túlzás.....

2014.05.21. 18:15:37

@zöldeketbeszélek:

2. mákod volt.

3. modern buszain vannak, egyre jobb minőségű utakon...akár szoptathatsz is, nem kell aggódnod, h a kicsi tarkóján jön ki a bimbód :)

4. pedig amikor hazalátogatok félévente, szembeszökő a tapló eladók száma...

5. az első, nyugati aluljáróban az értékeitől megszabadított este után érdekelni fogja :D

6. nem ismered a vállalkozói mentalitást...a legtöbb cég pénzmosó. Látszik, nem vállalkoztál még sosem. Te is ezt csinálnád. Mindenki ezt csinálja. Adóoptimalizálás a neve ;) és országtól független sportág. Az amcsik pl. svájcban űzték, a credit suisse segítségével. Most a CS kapott egy akkora büntit a nyakába, h fáj nekik (ettől még mindig vastagon megérte)

7. ha nem elit helyre rakod a gyereked, elvágtad előtte a jövőt, mert a sok tanulási nehézséggel küzdő liberális nevelésű (pistike dobálhatja a tanárt, meg lákátoselemér hallgathat zenét órán, mer csak) gyerektől nem fog tudni a képességeinek megfelelő tempóban haladni...

Világpolgár2012 2014.05.21. 18:16:45

@charlieharper:
Márciusra volt tervezve, de sajnos az egyetem mellett nem fért bele az időmbe, most fejeztem csak be a vizsgákat. Most úgy néz ki, hogy leghamarább ősszel tudjuk elkezdeni. Hajót meg csak a RYA vizsgák után veszünk, addig fölösleges, mert úgysem tudnánk használni :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 18:22:50

@borzimorzi: "Ma már 6 évesen megy a gyerek suliba, és kész. "

Nagyon sok mindenben egyetértek veled ebben és az előző kommentedben is, de szerencsére az idézett mondatod nem igaz...Az én lányom is be fogja már tölteni a 7 évet, mire iskolás lesz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 18:28:00

@zseketto: A buszos mondatnál arra gondoltam, hogy undorítóan retkes a bkv buszok-villamosok többsége...egy ismerősöm rühatkát (!) vitt haza a buszról...az orvos azzal nyugtatta, hogy nem olyan ritka ez, mint gondolnánk, mivel ugye elég sok hiányos higiéniájú egyén is utazik velünk.

A kiemelkedő tehetségeket olyan iskolába kell íratni, ahol valóban tehetséggondozás folyik, jópár ilyen van, pláne a poszt 'mintaterületén', Budapesten.

Én még 32-35 fős osztályokban tanultam, négy különböző általános iskolában és bár ekkora osztálylétszámnál mindig volt pár renitens gyerek, de aki akart tanulni, az tudott is. Oké, ez nem mostanában volt :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 18:31:05

@borzimorzi: "Valamikor 2017-18 tájától talán elindulunk végre felfelé."

A próféta szóljon belőled :)!

macamuca [IHUN] 2014.05.21. 18:31:36

@zöldeketbeszélek:
7: a tehetséggondozás plusz valami, aminek költsége van. Ember kell, idő, hely, eszközről már nem is szólva. Ha tehát telik rá adott suli keretéből (=tanárlétszám, figyelembe véve az óraszámot, teremkihasználtság: ha bérbe adják délutánonként, akkor az bevételt jelent, amiből lehet pld nyomtatópapírt, krétát és efféléket venni (merthogy ezekkel is bajban van a legtöbb iskola...), míg ha különórát tartanak benne, akkor az csak sima költségnövekedés (fűtés, világítás), stbstb), akkor van tehetséggondozás. Ha nem telik rá, akkor nincs = a tehetség elsorvad. Nem kell hozzá direktbe tenni semmit, elég, ha pénzhiány miatt nem fejlesztik. Márpedig nem a fejlesztés az általános, hanem a muszájos dolgok végrehajtása-ezek valamilyen módon történő megszervezése. Hidd el, a legtöbb sulinak már ez is jókora probléma = nem rosszindulatból nem fejleszt, hanem forráhiány miatt...
Szóval, van a minisztériumi elvi tájékoztató, meg van a valóság.
Ha tehetségesnek tartod a gyerekedet és szeretnéd, ha fejlődne, akkor ne a sulitól várd, hanem járj utána magad = írasd különórára (no és finanszírozd). Ha nem lehetséges, akkor marad a tehetség elsorvadása...
A pénzhiány a suliknál éppúgy gond, mint az egyénnél/szülőnél...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 18:32:53

@macamuca [IHUN]: Ezek szerint én az átlagosnál gyengébb képességű vagyok, mert egy bizonyos szint felett képtelen voltam önképzéssel nyelvet tanulni...nem is igazán hiszek ebben.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 18:36:10

@macamuca [IHUN]: Nem, nem. Tagozatos iskolákra gondoltam. Vagy szakosodott általános iskolákra. A mi csóró kerületünkben is van ilyen, sporttagozatos és alapfokú művészeti iskola. Már az oviban kiszűrik a valamiben kiemelkedő gyerekeket - sport, művészet - és ajánlják a szülőnek az irányulást. Ja, oviban is lehet nyelvet tanulni, igaz fizetős, de nem borzalmas összeg. Igaz, kinek mi a borzalmas...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.21. 18:37:33

@svájci sapka (ch):
Fordítsuk meg : Szebb világ lenne ha a vállalkozó (legyen akár kicsi vagy óriás) nem azért lenne hogy még nagyobbra hízzon, hanem az embereiért. Igazságosan, szétosztva a megtermelt javakat. De hát az ember nem így működik, miért pont a rendszer működne így amiben élünk. Képtelen vagyok elfogadni hogy az az értékes aki a többiből sajtolja ki a saját javait! Mndenféle fékek nélkül.

micsoda? 2014.05.21. 18:37:39

Régen olvastam ennyire igaz, mégis szórakoztató "Határátkelő" -t. A nevetéstől majd leestem a székről. Például a következőn: (kis túlzással, bizony igaz)

" Magyarországon általános az a vállalkozói mentalitás, hogy délelőtt tízkor megnyílik egy új lángossütő, és délután háromkor a tulaj már megvette az X5 BMW-t a bevételből".

Shanarey 2014.05.21. 18:43:20

Na elolvastam a posztot, és a hozzászólásokat is, persze amíg ezt írom addig is lesz új hozzászólás.

A poszt rendben van, persze van benne általánosítás, de könyörgöm hol nincs, mármint ebben a kategóriában hol nincs.

A vállalkozókról:
Az átlag vállalkozó ha nem csal adót, tönkre megy, mert a piacon az árak nyomottak, az állam meg mindent bezsebel.

Persze ettől függetlenül akad olyan vállalkozó akinek ez megy legálisan is, de az ilyen ritka.
Nekem sem ment, abba is hagytam.

Az oktatási rendszerről: Két gyerekem van a fiam már dolgozik pár éve, a lányom még gimnáziumba jár.
Azt nem tudom milyen az Angol oktatási rendszer, mert itt nincs gyerekem.
De a Magyar oktatási rendszer az siralmas, és egyre rosszabb.

@Cascabel:
Rejtő Jenő után szabadon: Maga Marha.
Mondjuk úgy hogy túl régen mentél el, és így nem érted azt, amiről Digger írt.

@Morgo1229:
Csak nem magadra vettél ebből az írásból valamit?

@házelőtthinta:

Miért bizonyítod be újra és újra hogy fogalmad sincs arról milyen is az élet Magyarországon ? Az a kétszázezres lehúzás még egész jó mert olvastam én 600 ezer körüli összegről is.

SzZoole 2014.05.21. 18:49:09

@blackhair-lady: nem rancosak,szakalasak:))))))
(Eros szorzetu a mellkasom,mondhatnam ferfias):)))))))

2014.05.21. 18:58:42

Az amerikai és az angol oktatási rendszer szar. Legalábbis ahova a gyerekem járt. Eddig a kanadai volt jó. A magyar és az általam elképzelt jó között van. Mármint a kanadai) Én már ennek is örültem. A magyar is lehetne jó ha kivennék a tananyag felét, kirúgnák az összes vezetőt és a tanárok felét. Valamint a törvényhozókat. Nem 4 évre, hanem legalább 8 évre terveznének. Nem pocsékolnának annyit 800 füzetre, könyvre egy osztályon belül, mert a felére nincs szükség. Összevonnák a természettudományos tárgyakat, (fizika, biológia, kémia, stb. ) Ez csak egy pár ötlet.

klappol 2014.05.21. 19:01:35

@adg [Au, Darwin]: Elhiszem, hogy a múltban dögös lehetett, de a képen nem az. Nem raknám ki, méh ha ingyér lenne is, nem 15 misiért:))))))))))))))))))))))))))))))
ez kicsit jobb:D:D

encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRIlYaf4biNkCGUSy8t_UvfVD1DgFr0N37OigHn5Qch07oqmi-R

klappol 2014.05.21. 19:04:37

@micsoda?: Végre valaki aki viccesen olvasta, és nevetett is :D:D:D

Világpolgár2012 2014.05.21. 19:08:14

@Zoole[uk]:
Mert meg tudod számolni, hogy hányszor voltál! Csak saját magamból indultam ki, hogy én bizony nem tudnám megszámolni, csak Doverben több százszor :) Bár lehet, hogy Mr. Long is meg tudja számolni, ezt nem tudom, szóval kettőtök közt lehet, hogy te nyertél :)

borzimorzi 2014.05.21. 19:08:35

@zöldeketbeszélek: Ha eü. oka van, nyilván így a jó, így kell lennie. De ha makkegészséges és értelmes, iskolaérett, akkor nem lesz jó neki. Nem most, hanem majd érettségi után. Akkor majd kéne ez az egy év nagyon, mert hátha elrontja elsőre a szakválasztást. Meg nyugdíjba vonuláskor fog még hiányozni az az egy év...
Üdv:
b

Rebarbaraa 2014.05.21. 19:11:11

@lexrex: Jaja, nemreg volt a BBC-n egy pasi, szegenynek valami betegseg miatt eldeformalodott az arca es allandoan bamultak az utcan erre kioriasplakatoltatta magat, mert bantotta, a leplezetlen bamulas.

@zseketto:"kis mellékes, számomra a magyar nyelv mindig új értelmet nyer. Legutóbb a "sír mint a fürdőskurva" került új megvilágításba...Nem könnyű a popszakma :) "

Vagy a tarva nyitva mint a ku..k pi..ja:) En amugy sosem nyavajogtam, teny, hogy itt elmondtam, hogy rosszul esett, de ott es akkor nem tettem semmit, hanem kesobb amikor tudtam, hogy nagyon kellenek a cegnek, felmondtam a francba es elmentem mashova dolgozni. Vegul pedig amikor meguntam a banant, ide jottem. De hosszu evek voltak. Ha tehetnem rovidebbre vennem es nagyon hamar leleptem volna.

@macamuca [IHUN]: Mi most fejeztunk be a fiammal egy 2,5 oras angolorat skypeon:) Nincs szakkor, keves a nyelvora, hat igy potoljuk, hogy mire kijon ne csak azt tudja, hogy: My name is...:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 19:14:02

@borzimorzi: Szimplán csak novemberi születésű :). Tehát évvesztes.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.05.21. 19:16:07

@Turchi: "Összevonnák a természettudományos tárgyakat, (fizika, biológia, kémia, stb. )"

Ezt hogyan képzelnéd? Nekem nagy szívfájdalmam, hogy ezeket tényleg csak a kifejezetten érdeklődők tanulják rendesen, pedig a saját testünk működésének megértéséhez is szükség van a természtettudományos tárgyakra...

SzZoole 2014.05.21. 19:21:46

@Világpolgár2012: ertem,nekem tobb mint 3ev elonyom van a colosal szembe,meg autom is van,persze,hogy en nyertem:)

2014.05.21. 19:25:37

@zöldeketbeszélek: Én ugyan sehogy sem képzelem, de 3 nemzetközi iskolában a gyerekem így tanulja, 12 éves. Lehet majd ha nagyobb lesz, ezek a tárgyak különválnak, de ezt még nem tudom.

2014.05.21. 19:28:00

@zöldeketbeszélek: Az általános tapasztalat az általános iskolákban hogy a gyerekeknek gőzük nincs a fizikához, kémiához, biológiához, viszont az ezekhez kapcsolódó természeti jelenségekre fogékonyabbak, és érdekesebbek is számukra.

Ennike (DK) 2014.05.21. 19:33:18

@diggerdriver: Nekem tetszett, amit, es, ahogyan irtal, tenyleg tehetseges vagy. Nem elemzek, en erzelmekben utazom, vagy atjon, vagy nem, a statisztika, a szamok sohasem erdekeltek, megerint, vagy nem, felidez egy hangulatot vagy nem. Ez az iras, nalam talalt, az apro reszletek nem erdekelnek. Oszinten gratulalok.

Világpolgár2012 2014.05.21. 19:37:14

@Zoole[uk]:
Nekem meg majdnem 15 év előnyöm veled szemben, szóval így már érthető miért számolod még :)

Evain 2014.05.21. 19:43:24

@borzimorzi: köszi a részletes leírást, láthatóan nagyon másképp látjuk a dolgokat. Engedelmeddel továbba is macamucával értek egyet. :)

Kis kiegészítés: én nem azért élek külföldön, mert Magyarországon nem tudtam volna megélni. Viszont nagyon megszerettem ahol élek, és nem vágyom vissza, több okból sem. :) Szóval ez a gyűjtögetős ez megmosolyogtató volt, nem mindenki AZÉRT megy el. :)

Mrs. Clayton 2014.05.21. 19:47:57

@Világpolgár2012: epp az jutott a szamolasrol es az idorol eszembe, hogy nagyon jo, hogy ilyen sokan megnyialtkoznak bizonyso kerdesekben, akar posztok formajaban is, ugyanis erdeklodessel varom, a jovo evi posztot, meg a kovetkezot es a kovetkezot
itt volt eddie, aki ugye Magyarorszag utalobol Irorszag utalo lett
a mai szerzo eseten is erdekel, h hogyan s mint fog ez valtozni a jovoben
ha jol emlekszem volt vmi ilyen a posztban, h a magyar hirado mennyire csak a negativumrol szol
nem szeretnek nagy titkot elarulni de ma kb 4 orat ultem a kocsimban ossze-vissza igy egy par hirblokkot vegighallgattam:
kiraboltak, megvertek, betortek, eltunt, fajtalankodott es sarga viharjelzes

Mr Long 2014.05.21. 19:50:41

@Világpolgár2012: A kocsija miatt esetleg o nyert, de az altala felvazoltnal tobbszor voltam kikotoben, akkor meg mondenkepp, ha beleszamoljuk, hogy rendszeresen pecaztam is ott. :)
@Zoole[uk]: Ez ovon aluli volt. marmint a kocsi. :DDDDDDDDD

Mr Long 2014.05.21. 19:54:35

@zöldeketbeszélek: Mindenhol epitik le az oktatast. Az viszont vicces, amikor megjelenik egy szakmai oldalon egy ellenzeki cikk, hogy bezzeg Angliaban. Hat pont latjuk szakmailag azt a szituaciot, amit felvazoltak es csak nevetunk azon, hogy a cikk iroja valoszinuleg nemhogy angol iskolat, de angliat sem latta...

Mr Long 2014.05.21. 19:57:35

@Zoole[uk]: Egy ismerosom amitott mindenkit azzal a szoveggel, hogy "A sziklan sem no gyep". Persze, mert valamit ki kellett talalnia, hogy miert csak 5 szorszal van a mellkasan. :DDDDDDD

Világpolgár2012 2014.05.21. 20:00:59

@Jess G:
Én is mindig azt hallgatom hétfőn reggelte a kocsiban, hogy hány tinédzsert szúrtak már megint le Londonban a hétvégén :( Valószínűleg ez is szerepet játszott, hogy miért nem lakunk már ott, pedig gyerekünk sincs.

SzZoole 2014.05.21. 20:02:27

@Világpolgár2012: 15 ev igy konnyu,en csak 5 eves leszek novemberben:)
Tobbnyire repulovel szoktunk latogatoba jarni,de ha mar £600-700 kozt van,vagy dragabb a jegy akkor mar kocsival megyunk.Nem komfortosabb,de nekem meger 4000km vezetni,mert £600-bol meg van oda-vissza mindenel egyutt.

Világpolgár2012 2014.05.21. 20:03:49

@Mr Long:
Akkor mégis csak te nyertél :) Kocsi nem számít, kikötő igen :)))

Rebarbaraa 2014.05.21. 20:07:42

Egy kis olvasnivalo. Amibol latszik, hogy az EU sem olyan hulye mint amilyennek Mo.-szeretne es nezi.
444.hu/2014/05/21/ezeket-a-szamlakat-nem-fizeti-ki-brusszel-a-magyaroknak/

SzZoole 2014.05.21. 20:08:12

@Mr Long: Te en nem akarlak elkeseriteni meg jobban,de most lesz a hazasagi evfordulonk es nejem meg akarom lepni,hogy lecserelem az autojat.Szeretnem meglepni egy 4eves A Class-al,szerinted orulne neki?:)))

SzZoole 2014.05.21. 20:11:39

@Mr Long: ok ha a kocsi nem szamit,akkor a balaton sem,csak a UK terulete es akkor legyen egal,deal?:))))

Mr Long 2014.05.21. 20:13:23

@Zoole[uk]: Szerintem nem irnad ide, mert ha jol emlekszem olvassa a blogot. De lehet orulne neki, de mivel nem ismerem lovesem sincs :)

Világpolgár2012 2014.05.21. 20:13:24

@Zoole[uk]:
Majd 15 év az az előny, egyébként több, mint 18 éve. Mi szinte mindig kocsival megyünk mindenhová, mert nekünk már az is kikapcsolódás, ha vezetünk és nézzük a tájat, megállva mindig máshol. Hétvégénként már bejártunk mindent Great Yarmouth-tól Southamptonig, valamint a francia tengerpartot Caen-ig, a teljes belga partot (ami ugye nem sok), meg a hollandot is Amszerdam-ig. Ezek csak a hétvégi kiruccanások, a nyáriak sokkal hosszabbak :)

Mr Long 2014.05.21. 20:14:00

@Zoole[uk]: Akkor nyertel. Bar sokszor voltam narrowboat kikotoben, de az mas kategoria.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 20:15:02

@Világpolgár2012: aztan itt a politika is,ami allitolag atszovi a magyar mindennapokat, itt igaz nem minden nap jon fel, de azert elegge gyakran
foleg az MD-nk szokta felhozni az irodaban h Mr. Cameron elmehetne a francba a leveleivel, amit szemelyesen kuldenek ki kozpenzbol a szavazoknak, hogy a partjat/kormanyat nepszerusitse
ilyenkor csak mosolygok, mert valahonnan ismeros a jelenseg :-)

2014.05.21. 20:18:34

@Cascabel: De miért? Mert lemerte írni a magyar valóságot?

SzZoole 2014.05.21. 20:22:18

@Világpolgár2012: ezzel mi is igy vagyunk,sokat tekergunk mi is hetvegen,mostanaban a Temze parti kis falvakat jarjuk be,de 6.-an egy hosszu hetvegere megyunk Devonba azonbelul Paignton-ban lessz a szallas B&B,es onnan at megyunk hajoval Torquay- ba,meg meg ami belefer,szoval mi sem a tv elott punyhadunk:))))

Taxomükke (UK) 2014.05.21. 20:24:31

@micsoda?: Erre egy csomóan rámozdultak, de csak kevesen fogták fel, hogy IRÓNIA.

blackhairlady 2014.05.21. 20:24:41

@Pink Petsch: De ez hetedik kerulet:) Mondom, kozvetlenul ahogy az Andrassyrol elfordulsz jobbra a Dozsara. De mindegy is, szerintem 100 ezeret studiot nem lehetetlen berelni, sot.

Taxomükke (UK) 2014.05.21. 20:26:33

@Cascabel: Nagyon bízom benne, hogy vagy vicceltél (szar vicc volt), vagy csak pillanatnyi felindulásból írtad, amit írtál.
Egyrészt szerintem nincs igazad, másrészt meg kifejezetten hiányoznának a hozzászólásaid.

SzZoole 2014.05.21. 20:26:46

@Mr Long: muszaly lesz tudnia,mivel a kis auto az O neven van a cserenel igy ott kell lennie.

Taxomükke (UK) 2014.05.21. 20:27:31

@Zoole[uk]: Rendes B&B vagy esetleg ti is az Ainbnb-vel...?

Világpolgár2012 2014.05.21. 20:28:30

@Zoole[uk]:
Nekünk sajnos Devon és Cornwall még teljesen kimaradt, mert mindig elcsábulunk a francia partok felé :) Ezért is költöztünk ide, hogy gyorsan elérjük Dovert :) De ami késik, nem múlik!

blackhairlady 2014.05.21. 20:28:48

@zöldeketbeszélek: Szerintem meg sok igazsag van abban amit irt.
Ha valaki jobban szereti nalam Magyarorszagot es Budapestet az hazudik vagy festi magat. De akkor is igazak (szerintem) a leirtak tobbsege.

2014.05.21. 20:29:10

@Jess G:

Ha ilyeneket írsz, rövidesen "rendszeridegen" leszel a blogon.

Taxomükke (UK) 2014.05.21. 20:29:18

@Zoole[uk]: muszáJ
lesz egy sz
punnyad há nélkül
bocs, kitört belőlem a tanár

SzZoole 2014.05.21. 20:32:01

@Taxomükke: B&B,mint bed & breakfast.A reggeli teljes angol menu,kolbasz,sonka,tojas,piritos,kave,tea,gyumolcsle,bab,nagyon jo hely a tengerpartal szembe kb 100 meter.

SzZoole 2014.05.21. 20:36:22

@Világpolgár2012: Cornwall az nekunk is hianyzik meg,de ami kesik nem mulik:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 20:37:34

@Shanarey(SCO):
Nekem is volt már többször olyan érzésem, hogy a régen távozottak fejében egy másik ország él és nem az, amiből mondjuk digger vagy én 3 éve eljöttünk.

Ők nem fogják megérteni a mi vélt vagy valós problémáinkat és mi sem (én biztosan nem) az ő pozitív nosztalgiájukat.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 20:37:36

volt mar vkinek direct line-os biztositassal ilyen kutyu szerelve a kocsijaba? okos kollegano ramondta h persze szereljenek csak, de o nem tudja h en hogyan vezetek, mit monitoroznak es mit csinalnak vajon az adatokkal, elvileg discountot kapok, ha ovatos vagyok, de nem vagyok, es a discount sem erdekel
van vkinek ilyennel tapasztalata?

Mrs. Clayton 2014.05.21. 20:39:03

@Zoole[uk]: Newquay csak ennyit mondok :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 20:39:13

Na szóval...

kepkezelo.com/images/1djgdx60vbzky7rrwpt8.jpg

...hát nem volt unalmas nap.
Reggel mindjárt melléültem a WC-nek és felment bennem a pumpa.
Muscarit kérdezném hogy honnan kéne tudnom egy Morgó nickből hogy milyen nemű az illető?
Fogalmam sem volt róla hogy kicsoda míg valaki bedobta a féreglyukat.
Akkor jöttem rá hogy ki ez az IQminusz.
Ha tudtam volna hogy nő akkor is így reagáltam volna mert pontosan tudja mindenki hogy kiállok az igazamért és soha nincs szükségem pajzsra.
Babette segített én pedig úgy gondoltam hogy nyilvánosan is megköszönöm neki.
Erre az reagálás vegytiszta rosszindulat volt.
Viszont jogos volt hogy HA levette és ezúton is elnézést kérek érte.

Csodálom hogy sokan fennakadtak a magyar nők dicséretén pedig azt komolyan gondoltam.
Elmondom hogy miért.
Bármerre járunk a világban látunk szép nőket. Általában a nagyvárosokban.
Viszont a vidéki kisvárosokban vagy falvakban jóval nagyobb a szép nők aránya Magyarországon.
Országos átlagot tekintve kiemelkedően szépek a magyar nők.
Amúgy a másodikak a sorban a Cseh nők.

A vállalkozó meg az X5-ös BMW egy zörgőharasztos geg volt.

Charli ne baszogass a János hegyi kilátóval.
:)))))))))))))))))))

Tanató még utóbb bölcsész leszek. Már ha meg tudom hogy mi az.
:))))))))))))))))))))))))

A többin mint lakásbérlet meg oktatás meg BKV el lehet vitatkozni pro és kontra mindenkinek mások a tapasztalatai.

Mindenkinek megköszönöm a véleményét, a jót is a rosszat is.
Azért jó ha tudjátok hogy ezt a posztot akkor is megírtam volna ha az előzménye például Berlinről írta volna azt a tömény rosszindulatot sugárzó posztot.
Meg akartam mutatni hogy így is lehet.
Így is lehet egy végső soron negatív lecsengésű posztot írni hogy nem csak és kizárólag negatívumokat írunk.

Egyébként én nem vagyok nagyon megelégedve a poszttal.
Pontosabban a bevezetővel az alapsztorival.
Dolgozhattam volna rajta még egy kicsit.
Olyanra sikerült mint 17éves koromban a pornónovelláim amiben három sor után orális kontaktusban vegyültek a szereplők.
Viszont a terjedelmet sem akartam nyújtani, így hát olyan lett amilyen.
Utólag még egy dolgot megváltoztatnék.
A témakörönkénti negatívumokat és pozitívumokat felcserélném.
A pozitívumokat írnám a negatívumok után.
Egy kicsit még jobban elvenné az írás élét.

Végül Madárnak üzenném hogy a duma helyett virítani kéne már valamit.
Talán. Esetleg.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, azért jó csapat ez és örülök hogy itt lehetek.

SzZoole 2014.05.21. 20:39:29

@Taxomükke: hat most erre mit mondjak,sose voltam jo helyesiro.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.21. 20:41:23

@Mr Long: @Zoole[uk]: Dolgoztam a norvég hajóiparban es érintőlegesen ismerek ezt-azt a 'naval architecture' műszaki alapjaiból. Beszálljak a versenybe köztetek? :)

Bár oly mindegy mert mindezektől függetlenül az effektíve vitorlázáshoz egyikünk sem ért fikarcnyit sem. :D

@borzimorzi: 25 vagyok, 2007-ben érettségiztem egy nagyon erősnek mondható gimnáziumban (Miskolc top3-jában benne van).
Mindezek ellenére azt mondanám, hogy a magyar oktatás (az érettségi előtti, tehát nem felsőoktatásról beszélek) tényleg sok lexikális tudást ad át és sok mindent lehet rá mondani, de azt nem hogy az életre nevel.
Azt nem állítom, hogy az angol oktatás a fény a sötétségben, de a magyar sincs teljesen rendben. Én nem tartanám követendő példának egyiket sem speciel.
Mivel páromnak pedig felsőoktatás-szervezésből van mesterdiplomája és különféle magyar oktatásfejlesztési projektek lévén belelátott a magyar felsőoktatás mély bugyraiba is... hát ott sem túl rózsás a helyzet... vagyis hogy de, de pont az a baj hogy "hoffmanrózsás"...

♔batyu♔ 2014.05.21. 20:44:03

@zöldeketbeszélek: Szerintem a srác nem is itt él. Tele van régi és téves közhelyekkel.

A kereskedelem talán 15 éve volt olyan amilyennek leírta, a Balaton pedig még régebben és egyáltalán nem basszák át az embert. (A fél nyarat szinte ott töltöm, változó helyeken).

Ma előbb köpnek szinte bárhol az ember cipőjére külföldön egy üzletben, mint itthon. Persze, ott sem gyakori, de itt sem, hamar ki is rúgnák. A munkahelyi lopás dettó, senki nem kockáztatja meg az állást pld. 1 doboz papírért, de a java akkor sem lopott amikor nem szóltak érte. Ezek valójában általánosítások voltak már a kádár rendszerben is.

Papagály (törölt) 2014.05.21. 20:44:04

@Kaksi Kapitány:

"En az oktatassal nem ertek egyet, mert szerintem nagyon jo az otthoni alapoktatasi rendszer. Olyan szeleskoru alapmuveltseggel ruhaz fel amit itt nem lehet megkapni."

szuper!
megerősítik a pisa felmérés eredményei is:
"Nem megy a számolás, de más ne nagyon
A szervezet frissen publikált eredményeiből az olvasható ki, hogy a magyar diákok teljesítménye jelentősen romlott.(...) a 2012-es évben fordult elő először, hogy mind a három területen az OECD-átlag alatt maradt a magyar 15 évesek eredménye."

a legendás magyar tulajdonságok közé lépett a műveltség és a matematikai képességek is. kár, hogy a nemzeti büszkeséget már semmi sem támasztja alá.
www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=29861

'A 2012-es PISA-felmérés eredményei szerint valamennyi vizsgált területen romlott a magyar iskolások teljesítménye. Tanulóink matematikából, szövegértésből és természettudományos ismeretekből sem érik el az OECD-országok átlagát. Mi több, a 2012-es felmérés kiegészítő vizsgálatának idén április elején nyilvánosságra hozott adatai azt bizonyítják, hogy a kreatív problémamegoldás is komoly kihívás elé állítja őket. E tekintetben a kutatásban részt vevő országok 44-es listáján hazánk a 33. helyet foglalja el, és ezzel a helyezéssel a régióban csak Bulgáriát és Montenegrót utasítja maga mögé.
(...)

Nem volt ez mindig így. Nemzetközi felmérések adatai alapján tudjuk, hogy a magyar tanulók a matematikai és a természettudományos ismeretek terén a '70-es és '80-as években a világ élvonalához tartoztak. Sőt, a '80-as évek elején – japán és svéd diáktársaikat megelőzve – toronymagasan vezették a vonatkozó statisztikákat. '
index.hu/tudomany/2014/04/23/csapnivalo_a_magyar_pisa-bizonyitvany/

ideje felébredni! már csak a bő gatyára, a kilenclyukú hídra, meg a karikás ostorra lehetünk joggal büszkék.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 20:49:52

@diggerdriver:
"Végül Madárnak üzenném hogy a duma helyett virítani kéne már valamit."

Mit szeretnél, mimet mutassam meg?

SzZoole 2014.05.21. 20:50:05

@Jess G: mar hallottam rola,azt mondjak mese szep hely es nagyon jo tengerpart arany homok:)

blackhairlady 2014.05.21. 20:50:11

@Turchi: Igen, kulon valnak majd a gimiben.

Mr Long 2014.05.21. 20:51:46

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Mikor volt szo vitorlazasrol??? Mi arrol beszelunk ki volt vitorlaskikotoben, majd szukitettuk a foldrajzi korlatokat UK vitorlaskikotokre.
Persze, meg hajozni is, meg beleesni a vizbe...

Mr Long 2014.05.21. 20:52:44

@Zoole[uk]: Pont ma mondta kollegam Cornwallra, hogy szubtropusi az idojarasa...

2014.05.21. 20:53:59

@Kövérmadár [swe]:

"Nekem is volt már többször olyan érzésem, hogy a régen távozottak fejében egy másik ország él és nem az, amiből mondjuk digger vagy én 3 éve eljöttünk."

Akik '89 előtt mentek el, zömében még a rendszert utálták. Akik az elmúlt pár évben mentek el, zömében az országot.
Nem mindegy.

SzZoole 2014.05.21. 20:55:28

@Mr Long: igen az aramlatok miatt,joval melegebb van ott mint barhol a szigeten.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 20:57:46

@zöldeketbeszélek:
"7. Az oktatás helyzete bár nem rózsás, de nem is olyan tragikus, mint írod. A tehetségeket nem sorvasztják el - ezt meg honnan a túróból veszed...- hanem gondozzák...Az tény, hogy a dislexiás és egyéb tanulási nehézséggel küzdő gyerekekhez nem mindig van megfelelő oktató, de ez is változik lassan. Kevés a tanár, kiöregedőben a szakma..."

Ne haragudj, de ezzel nem értek egyet. Átlagos iskolába jártam.
Elméletileg lett volna affinitásom a matematikához és fizikához, de a tehetséggondozás annyiban kimerült, hogy a magyartanár szerint "te olyan sötét vagy fiam, hogy soha, semmire sem fogod vinni".

Számomra a tehetséggondozás azt jelenti, hogy ami megy, azt emelt óraszámban tanítják, ami nem érdekes, azt pedig minimumban. Így lehetnének fizikusok, akik megússzák a magyart és lehetnének magyartanárok, akik megússzák a matematikát. Vagy ezek jelentős részét.
De a mindenkinek mindig ugyanazt kell tudnia, ugyanolyan általánosan műveltnek kell lenni szerintem egy butaság.

Mindegy, ez már nem érint szerencsére...

SzZoole 2014.05.21. 20:59:11

@Jess G: talan egy hosszu hetvegere elmegyunk,bar talan inkabb egy hetre lenne erdemes,mar ha van meg szabad szoba kiado.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 21:00:34

@lexrex:
Ebben van valami...
A '89 előtti rendszer pont '98-ben bukott meg. Azóta az új rendszernek volt 25 éve. Ez a rendszer sem mutatott sokat (bár kétségtelenül többet, mint az előző). Így nem feltétlen a rendszerben volt/van a hiba, hanem ... (ezt mindenki befejezi világnézete alapján).

2014.05.21. 21:03:24

@Papagály: Hozzátenném még hogy több ország panasz írt a a Pisa test miatt, gondolom nem azok akik elől végeztek. Átnéztem a matek és a magyar tételeket, szerintem nagyon jók voltak, függetlenek országtól, és hogy éppen hol tartanak a tanításban. Kell a hasonlítás, még akkor is ha az nem olyan jó nekünk. A panasz www.nyest.hu/hirek/karos-a-pisa-teszt a matek tesz 15 éveseknek meg itt: index.hu/tudomany/2013/12/07/okosabb_mint_egy_15_eves/ . Egyébként meg Pisa teszt nélkül is tudjuk hogy az eredmények siralmasak. De hogy igazságos legyek, a mostani angol, amerikai suli ahova a gyerek jár, egy nagy kalap sz@r.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 21:04:15

@Zoole[uk]: megneztem neked a sand resort and spaban most hetvegere is van hely, az nem rossz hely

SzZoole 2014.05.21. 21:07:22

@Jess G: koszi,igazsag szerint en julius augusztusra gondoltam.

2014.05.21. 21:07:26

@Turchi:

Azt már nem lehet oktatásnak hívni, ahol az órák úgy zajlanak le,mint egy szabadidős program, és úgy lehet viselkedni,mint egy babazsúron.

2014.05.21. 21:07:52

@blackhair-lady: Ja, oké. Csak mert a Városligetet emlegetted, azt hittem a Dózsa a belvárostól távolabbi része. (13.-ik asszem az már ...)

puhacica 2014.05.21. 21:10:19

kicsit off, de talan annyira megsem: Zoole irta ma (es parszor mar korabban is), hogy nem nyilatkozik az autojarol, mert meg kiutalnak innen. es minden nap megkapja itt mindenki azt is, hogy anyagias es csak vetit, hogy milyen jol el. es aztan most elgondolkodtam kicsit. arra jutottam, hogy: en buszke vagyok arra, amim van. szeretem a hofeher full hd tv-nket, szeretem, hogy ha akarnam, 2 hetig se kellene ugyanazt a cipot felvennem, annyi van, szeretem a kocsinkat, a tengerparti nyaralasainkat... buszke vagyok ra, hogy a magam erejebol, tanulassal es rengeteg munkaval elertem/elertuk ezeket. es nem itelem el diggert, aki jol el Londonban, Zoolet, akinek legendasan jo a kocsija, Madarat, aki szuper helyekre utazik... sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy sok munkaval sokat is keressen, foleg itthon, de ne kelljen mar szegyenkeznie annak, aki elert valamit.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 21:10:58

@Kövérmadár [swe]:
Nyomj ide egy posztot. Mindegy miről.
Csak végre csinálj valamit.

Világpolgár2012 2014.05.21. 21:11:11

@Jess G:
Ez így van, itt is mindenből a politika folyik. Ugyanakkor nekem nincs összehasonlítási alapom Mo.-gal, mert tizenévesen nem nagyon érdekelt a politika és akkor éltem utoljára otthon. Portugáliában viszont ugyanúgy téma mindennap, a családban is. Szóval szerintem is inkább az a különbség, hogy egy frissen kitelepülő még nem a helyi politikát hallgatja, hanem a magyarországit, aztán ez az idő elteltével lassal változik.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 21:11:14

@Zoole[uk]: sztem lesz akkora is, ha most hetvegere is van, a tripadvisor is azt mondja h jo hely, nem csak en

2014.05.21. 21:13:57

@lexrex: Ki írt itt babazsúrról? Én biztos nem, de ha kötekedni akarsz, keress mást így alvás előtt.

2014.05.21. 21:14:11

@macamuca [IHUN]: Pontosan. Mindent elmond a magyar helyzetrol, hogy valaki szerint oke a gyerekek idejet 'lepcsozessel' pazarolni, az erkolcstan-ora helyetti alvasrol nem is beszelve. Komolyan, az embereknek nem tunik fel hogy csak diktaturaban fordulnak elo ilyen dolgok? Normalis orszagban mukodik a kommunikacio a tanarok / miniszteriumok / egyeb erintettek kozott olyan szinten, hogy nem kenyszerulnek arra az emberek hogy az iskolaban aludjanak kotelezo erkolcstan-ora kereteben, meg lepcsokon ugraljanak fel-le mert valamivel el kell tolteni a napi egy orat. Mit tanulnak ebbol a gyerekek? Azt, hogy mindenfele hulye, ertelmetlen szabalyt be kell tartani gondolkodas nelkul, nem lehet semmit megkerdojelezni.

2014.05.21. 21:18:01

@diggerdriver:

"Csak végre csinálj valamit."

Eteti a nyulat. Az is valami.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 21:21:07

@Világpolgár2012: ami meg viccesnek tunt a politikaval kapcsolatban es nem ertettek h miert nevetek, amikor ezek komoly dolgok, ugyanis epp a NEST rendszerhez csatlakozunk, ez az uj magannyugdijpenztar
lehet nyilatkozni, h ki akar belepni ki nem stb, a penz egy az allam altal letrehozott szamlara fog menni
erre megjegyzi a kolleganom, h o inkabb nyit egy ISA szamlat amire felrerak, mert attol tart h a kormany le fogja nyulni a moneyt

SzZoole 2014.05.21. 21:22:16

@Jess G: nem lehet,probaltam a hotel honlapjan foglalni julius utolso hetere es nincs elerheto szobajuk arra a hetre.

SzZoole 2014.05.21. 21:23:41

@puhacica: mit szeretnel tudni?:)))

2014.05.21. 21:24:58

@Turchi:

Nem kötekedem. Azt próbáltam érzékeltetni, hogy ha nincs fegyelem az órákon, ha a tanárnak nincs tekintélye, az egyértelműen az oktatás színvonalának a rovására megy.

Mr Long 2014.05.21. 21:25:02

@lexrex: Mondok jobbat! Abbol lesz enyhen fogyi gyerekek integralasat vezeto koordinator akinek a karrierje alatt mar volt ket gyerek az osztalyaban (a masodik 3 honapig) es elvegez egy egy napos tovabbkepzest. Maradjunk abban, hogy itt sem kell erteni a munkadhoz...

Mrs. Clayton 2014.05.21. 21:28:57

@Zoole[uk]: probald meg 1 hettel korabban az meg term time, szunetre lehet meg a karacsinyira se lenne mar

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 21:30:41

@zöldeketbeszélek: Embertol , tanulastol, illetve akar eletkortol is fugg.

Irasa alapjan paromrol nem igazan mondjak meg, hogy nem nativ.

Btw, tessek, itt a vacsorank, halloumi wrap:)
plus.google.com/photos/110834406130032471912/albums/6015962409714113953?authkey=CIath9eT_oLTyQE

2014.05.21. 21:31:15

@lexrex: Elárulnád miről beszélsz? Sem babazsúrról, sem fegyelmezetlenségről nem írtam. Sőt, igen komoly szankciók vannak a renitens tanulókkal szemben. Sokkal keményebbek mint otthon, mert ezek magániskolák, bármikor kirúghatják a hülyéket, nem érdekli őket a tankötelezettség. Honnan szeded az infóidat? Mert a blogomról biztos nem. Az én elégedetlenségem a tanagyag összeállításából fakad, nem a fegyelemből és a babazsúrból. Ha így lenne, egy percet sem engedném a gyerekem hogy ott legyen. Annál sokkal többre tartom.

nyuszigonosz 2014.05.21. 21:31:15

@diggerdriver: Hogy a posztodhoz is írjak, Digger: rendben van a posztod, én nem látok benne semmi sértöt.
Így nem tudom, mi az, amin Cascabel ennyire kiakadt, de azthiszem

@Shanarey(SCO): és @Kövérmadár [swe]: írták meg úgy ahogy gondolom én is: túl régen ment el, és az emlékeiben egy egész más valami él, mint ami most a valóság.

Morgó az morog, mint mindig, Hinta meg hintázik ugyanazon az ágon, mint mindig.

SzZoole 2014.05.21. 21:31:16

@Jess G: az nem jo nekem,mert a fiamnak meg suli van.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 21:32:45

@Zoole[uk]: jun 30 es 7 kozott van helyuk

2014.05.21. 21:34:12

A posztról meg nem írtam semmit. Függetlenül a köztünk lévő feszültségtől, ez a poszt jó. Ha Cascabel megindokolná hogy miért nem, annak örülnék.

2014.05.21. 21:34:36

@Turchi: 'De hogy igazságos legyek, a mostani angol, amerikai suli ahova a gyerek jár, egy nagy kalap sz@r.'

Persze minden relativ, itt a Kozel-Keleten meg a draga maganiskolak is rosszabbak mint a magyar allami iskolak ahova en jartam. De! Ebben a tersegben ket generacioval ezelott szinte nem volt oktatas, az idos emberek nagy resze irastudatlan. Ehhez kepest hihetetlenul sokat fejlodtek, Magyarorszagon meg sajnos az egykor valoban nagyon magas szinvonalu oktatas kezd szetesni, az egeszseguggyel egyutt.

Rebarbaraa 2014.05.21. 21:36:10

@lexrex: A tanarnak akkor lesz tekintelye ha partnerkent tekint a diakjara nem elnyomhato bolhakent akin kielheti hatalomvagyat vagy, hogy valahol o az erosebb es nagyobb, mert pl otthon apuci benyomja neki a kuss tablettat. Mas kerdes, hogy vannak olyan gyerekek akik nem ismernek se istent se embert, bar szerintem egy okos felnott rajuk is tudna hatni. Van is erre pelda. Roma gyerek az osztalyban, minden tanara utalja, legszivesebben kitekerne a nyakat, de az ofore hallgat a gyerek mert vele megtalalta a kozos hangot. Szerintem itt is ket oldala van az ermenek. Lehet az erot ugy is bemutatni, hogy kozben raebresztjuk az a kiskolykot arra, hogy az en erom szamara elony lesz.
Lehet kicsit morbid lesz a viccem de 20 evig minket vertek a tanarok most meg oket verik. Ennyiiii!
Persze ez csak vicc.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 21:37:43

@petrasp: En 50 ezerert bereltem parommal egyutt a 10. kerben egy 32 nm-est, majd kicsit kevesebbert a 9.kerben, ulloihez kozel egy 60 negyzetmeterest, 2009-ben.
Plusz rezsi.

De albi arakat altalaban rezsi nelkul szoktak mondani.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.21. 21:38:05

@puhacica: "es nem itelem el diggert, aki jol el Londonban, Zoolet, akinek legendasan jo a kocsija, Madarat, aki szuper helyekre utazik..."

Vagy don kartasch, aki egyszeruen csak akkora palimadar, hogy 3 ev alatt egy hasznalt Maserati arat dobja ki az ablakon tandij formajaban. :DDDD

(Csak viccelek, egyetlen oktatasba olt pennyt sem sajnalok. :) )

2014.05.21. 21:39:16

@Mirjam2: Így igaz. Ezek is drága magániskolák de még sok idő kell hogy az árukat be is hozzák. Nekem is vannak ilyen gondolataim hogy 1-2 otthoni ingyenes iskola jobb mint ezek. Mindenesetre nyelvekben spiller lesz a gyerek. :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 21:39:40

@diggerdriver:
Ha megnézed a blogomat, akkor oda sem írtam már egy ideje. Egyszerűen nincsen miről.

A világmegváltó gondolatok fejemben való létrehozásáról, majd azok közkincsé tételéről már leszoktam. Tudom, hogy a hiba az én világszemléletemmel van.

Leírhatnám persze, hogy mit csináltam aznap, de nem hiszem, hogy ez bárkit is érdekelne. Különösen nem a 3. sablon nap után.

De csak most, csak neked:

"Ülj le mellém
Valamit mondok
Szomjas vagy látom
Egy üveg bort kibontok
Figyelj…"

A többit kitalálod ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 21:41:12

@nyuszigonosz(D):
És tudod mi a legszörnyűbb az egészben? Még mindig köver vagyok...

2014.05.21. 21:41:22

@Rebarbaraa: Az ofőnél általában jobbak a kölkök mint a többieknél. Közelebb érzik magukat hozzá.

puhacica 2014.05.21. 21:45:07

@Zoole[uk]: mindent! :D

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: vagy. :) pont tegnap este almodtam meg, mit kellene tanulnom meg 1-2 szoftveren es az angolon kivul. szoval buvaroktatonak kene lennem. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.21. 21:46:15

@puhacica:
+1

Ezért sem rejtettem véga alá soha, hogy mim van. Az intelligens ember együtt tud örülni a másik sikerének és örömének. Az intelligens ember ötletet tud meríteni belőle és ha átformálja önmagára, boldogabb és elégedettebb lehet tőle.

A többiek pedig jelentéktelen élőlények, a kutyám sem érdekli, ha valaki belegebed az irigységbe. Sőt! Egy szint (bizonyos fokú rosszindulat) után már rájátszva a végtelenségig szívatom az ilyeneket. Aztán elképzelem ahogy a 4 fal között örjöngenek.

Biztosan meséltem már, hogy milyen nagyszerű osztálytársaim voltak középiskolában, 5-ödévben...

blackhairlady 2014.05.21. 21:48:46

@Pink Petsch: hat igen, mert ugye ott a Hosok tere es a Varosliget:)

SzZoole 2014.05.21. 21:49:28

@Jess G: jun 30 es jul 7?az is iskola ido,nekem csak jul 18-tol tudunk menni,ha egy hetre akarunk menni.

2014.05.21. 21:50:21

@blackhair-lady: Naja, én meg elindultam Angyalföld felé ;)))

Mrs. Clayton 2014.05.21. 21:53:10

@Zoole[uk]: en tudom, de csak akkor volt hely, kesobbre nem neztem, bocs, azert mar admin feet szamolok, ha megbiznal vele :-D

2014.05.21. 21:53:12

@Kövérmadár [swe]: Hat nem tudom, en is regen mentem el, megis mashogy latom. De nem vagyakozom vissza, ezert erzelmek nelkul, kritikus szemmel nezek mindent Mo-n, meg az is konnyen lehet, hogy elfogult vagyok. Itt valszeg pozitivan elfogult vagyok, mert nekem tetszik itt es nagyjabol elertem a celjaimat. Sot, azt is jonak tartom ha valaki Mo-n el es ott pozitivan elfogult - az ember szeresse a sajat eletet amit el. Ha meg nem, akkor valtoztatni kell.

@puhacica: En sem ertem miert kellene szerenykedni - ez itt nem jellemzo, igaz nincs is tul sok jelentosege annak, hogy milyen materialis dolgaid vannak, hiszen nagyon sok embernek van ez. Nemigen tudunk a mi koreinkben dicsekedni, ahhoz sokkal de sokkal tobb penz kell. :)

@Jess G: Amit fentebb irtal arrol hogy hogyan valtozhat a velemeny.... Valtozhat, ez termeszetes. Foleg hosszabb idon at visszanezve hullamzik es fuggvenye az eppen lezajlo korulmenyeknek.

blackhairlady 2014.05.21. 21:54:05

@tildy[UK]: Nagyon guszta :) Mi az a feher tomb? Sajt?

Rebarbaraa 2014.05.21. 21:55:58

@diggerdriver: Arra irtam, hogy vicc, hogy nem tartom nagy cuccnak, hogy most oket verik. De neha ugy erzem maguknak is koszonhetik, persze csak reszben. Van, hogy bicskanyitogato hangnemben beszelnek a gyerekekkel, es nem tudjak hasznalni az eszuket. Nem hinnem, hogy ha egy hobolgo gyereknek azt mondana, hogy "ide figyelj fiam, oszd meg velunk mi a baj, kivancsiak vagyunk a velemenyedre mert kozenk tartozol" akkor a gyerek pofan vagna. Sot akkor sem ha felszolitja a gyereket oran aki nem tud felelni mert b@xott tanulni es nem azt mondja neki, hogy ostoba meg lusta vagy es egyeb sertegetesek hanem pl azt, hogy " tudom, hogy okos gyerek vagy, ha nem szeretsz tanulni akkor csinaljuk valahogy maskepp, hogy neked is jo legyen es az anyagot is megtanuld" na nem hiszem, hogy a gyerek egy ilyen biztatasra pofan vagna a tanart. Azert persze igen ha leostobazza, sertegeti, folenyeskedik. Hat akkor meg ez a tanulopenz. Esszel kell tanitani nem erovel. De ez csak az en velemenyem.

nyuszigonosz 2014.05.21. 21:55:58

@Kövérmadár [swe]: Nem hiszem, mert nemrég írtad, mennyit fogytál már.

2014.05.21. 21:57:41

@Kövérmadár [swe]: Ezt en is igy latom, ha a szintemrol eppen feljebb akarok kerulni (barmilyen tekintetben) akkor azokat, akik mar elertek a felsobb szintet nem irigyelni es utalni fogom, hanem azt probalom ellesni hogy nekem hogyan sikerulne. Ez a strategia nalam be is jott.

Rebarbaraa 2014.05.21. 21:59:49

@Kövérmadár [swe]: "Ezért sem rejtettem véga alá soha, hogy mim van. Az intelligens ember együtt tud örülni a másik sikerének és örömének. Az intelligens ember ötletet tud meríteni belőle és ha átformálja önmagára, boldogabb és elégedettebb lehet tőle.

A többiek pedig jelentéktelen élőlények, a kutyám sem érdekli, ha valaki belegebed az irigységbe. Sőt! Egy szint (bizonyos fokú rosszindulat) után már rájátszva a végtelenségig szívatom az ilyeneket. Aztán elképzelem ahogy a 4 fal között örjöngenek.
"
En meg kiegeszitem magamnak azzal, hogy van esz a szoke hajam alatt. De egyebkent en is szinte pont ilyen vagyok mint ahogyan magadat jellemezted. Imadom szivatni az ostoba, irigy fellenyeket:))

2014.05.21. 22:01:00

@Jess G: Persze ugy hiszem hogy nem baj az, ha abban hiszel, ami eppen van - ez egy egeszseges, pozitiv hozzaallas. Nem jo mindig azon filozni hogy mi nincs, vagy azon, hogy mi lesz a tavol jovoben.

puhacica 2014.05.21. 22:07:26

@Kövérmadár [swe]: toredelmesen bevallom, cougar kertjere egy iciripicirit irigy vagyok. :) az osztalytarsaidrol lehet, hogy meseltel mar, csak en nem olvastam.

@cougarcat: na igen, ezek nem is olyan nagy extrak. de pszt, ezt nem szabad leirni, tudd meg, mi kogazdagok vagyunk!

@Rebarbaraa: valoban nem art, ha a penz melle szorul egy kis ertelmi/erzelmi intelligencia.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 22:08:45

@cougarcat: nem pont erre gondoltam, inkabb hogy a postbol az jott le, h sok mindennel a szerzo nincs tisztaban, burokban el, szerintem
ebbol kifolyolag sok mindennel nincs tisztaban es ezert szerintem teves kovetkezteteseket von le, ami azt eredmenyezi, hogy azt hozza ki, amit
ez nem baj, meg abbol a szemszogbol ahonnan o latja meg igaz is, csak osszessegeben nem feltetlenul
es ezert erdekel, h mit fog mondaani jovore, meg azutan, meg 10 ev mulva
es felre ne ertsen senki, en szeretek itt lenni, de nem latom annyival elhetobbnek UK-t MO-nal mint amennyire azt sokan kepzelik es allitjak

2014.05.21. 22:15:30

@Jess G: Erre mondjak hogy nincs realitas, csak percepcio. :)

@puhacica: Megha nagy extrak lennenek, akkor is el kell tudni ismerni masok elert eredmenyeit, ez igy korrekt. (Cicakrol meg orrba-szajba dicsekedni! :))

SzZoole 2014.05.21. 22:18:13

@puhacica: ok en egy 4 eves mercedes s class-al jarok,2eve vettem egyosszegben hitel nelkul,a nejem egy smat forfour-al jar amit most a hazasagi evfordulonk alkalmabol szeretnek kicserelni egy szinten 4 eves mercedes a class-ra termeszetesen ezt is hitel nelkul.
A tv amit nezek az egy samsung hub 3d-es okos tv be epitett internet modemel,kameraval amivel tudok skypolni you tubozni es online mozizni 116cm es full hd.A hazi mozi amit hasznalok az egy 9 hang szoros sonos playbar szinten internet kapcsolatal.
Az etkezoasztalom intarzias tolgyfa 6 szekel ami szinten tolgyfa(Diggert is elbirta).A talalodzekrenyem 4 fiokod 2 szekrenyes es tikkfabol keszult.
Ha valamirol meg szeretnel tudni,inkabb kerdez nem akarok egy egesz posztot irni.
Na,most lehet kopkodni hinta.En olyan jellemtelen vagyok,hogy ugy is lepereg rolam:)

puhacica 2014.05.21. 22:19:51

@cougarcat: így-így! (jajj, megint csináltam egy olyan videot puhacicáról, haláli! :) te micódnak hogy van a szeme?)

puhacica 2014.05.21. 22:23:53

@Zoole[uk]: jajj, sírok! nem gondoltam, hogy leírod mindezt, ahogy nem gondoltam, hogy komolyan veszed, hogy komolyan mondtam a "mindent". :D de gratulálok a cuccaidhoz! :)

2014.05.21. 22:26:51

@puhacica: Oooo erik mar a youtube sorozat.... Varolistan vagyunk mutetre, remelem hamarosan tulesunk rajta....Addig is agyba fobe kenyeztetjuk, bar ez eddig se volt maskent. :)

SzZoole 2014.05.21. 22:30:17

@puhacica: megszenvedtunk erte,aki irigyli csinalja utannam:)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.21. 22:32:25

@Zoole[uk]: "Az etkezoasztalom intarzias tolgyfa 6 szekel ami szinten tolgyfa(Diggert is elbirta)"

Fuuu hallod, valamiert ugy olvastam eloszor, hogy az etkezoasztal birta el diggert. Belegondoltam milyen testgyakorlat lehetett az, amikor kiprobaltatok, hogy elbirja-e. :D Maxval ennel a resznel sikitva dobja el a billentyuzetet. :D

@puhacica: "vagy. :) pont tegnap este almodtam meg, mit kellene tanulnom meg 1-2 szoftveren es az angolon kivul. szoval buvaroktatonak kene lennem. :)"

Az az egyik legjobb dolog. En is kacerkodom vele mar regota. Bar inkabb az ipari buvar oldalaval, de akkor is. :)

Vajon a hollandoknal is ugy van, hogy amit a tengerben talalsz, azt megtarthatod magadnak ha nem tunik idosebbnek xyz evnel? :) Norvegiaban legalabbis igy megy a buvarkorokben, azt hiszem 100 v. 150 ev a limit. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.21. 22:33:59

@puhacica: Bocs, a holland vonalat a vegen sztornozd. Valamiert fejben osszekevertelek Evain-nal, sorry.

nyuszigonosz 2014.05.21. 22:35:29

@Kövérmadár [swe]: Hát ne érezd! Mert már nincs így és kész.

2014.05.21. 22:35:30

@lexrex: Az itteni oktatasi rendszer a kreativitas es szocialis keszseg fejleszteset helyezi eloterbe. Mindkettonek nagy szerepe van kesobb a munkahelyeken Eszak-Amerikaban. A gyerekek nem olyan szigoruan fegyelmezettek mint amihez pl. az en gyerekkoromban hozzaszoktam, az biztos.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 22:39:23

@blackhair-lady: Tudod ez volt az, amikor mondtak, hogy hozok ki harmunknak abbol a kis sajtbol egy finom vacsorat:D Hat igy.:D

nemvártfordulat 2014.05.21. 22:52:12

@Rebarbaraa:
Valóban. Akkor felmerül a kérdés, hogy én mit teszek, tehetek, ha ez a helyzet nem tetszik. És szívem szerint nem hagynám, hogy másodikos létére minden délután a házifeladat megírása legyen a délutáni program. Suli után. Játék helyett. Sportolás előtt vagy után. (Sportoljon a gyerek, mert akkor számíthat rá az iskola sportrendezvényeken, de ne sportoljon a gyerek, mert nem tud rendesen(!) készülni másnapra. ááá kicsit megzavart az okfejtés) Ráadásul még jó tanuló is.
Mégis csináljuk, hogy ne lógjon ki a sorból és a skatulyába is beleférjen. Hmm.
Úgy, hogy mindennap ezzel, és hasonlókkal kell szembesülnöm, nem tudok egyetérteni azok véleményével akik a magyar oktatási rendszert védik.
Hozzátenném viszonylag jó iskolába jár vidéken, kisvárosban és nagyon jó pedagógusnak tartom a tanító nénit.
És mégis, valami nem az igazi.

Reszelő Aladár 2014.05.21. 22:52:12

Sok igazság van a posztban, kétségtelen. Rögtön az elvonással kezdeni kicsit erős. Lehet, hogy máshol kicsit kevesebb (biztos, hogy nem sokkal), de lényegesen nem. Ha mégis, akkor sokminden nem jár alanyi jogon. Van ingyenes oktatás és egészségügy és nyugdíj. Lehet, hogy nem magas a minősége de létezik. Vagyis esélyed van gyógyulni, a gyereked iskolába járhat, és a szüleid is kapnak nyugdíjat.
A multik profitkivonása jóval súlyosabb dolog, ebből él a nyugat: ami innen elmegy, az az ottani jólétet támasztja alá.
Amúgy igen, 650 nettóból már el lehet karcolni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 22:54:38

Annak a posztnak amire ezzel az írással válaszoltam olvassátok el az utolsó hozzászólását.
Az írója magyarázza a bizonyítványt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 22:59:03

Még egy dolgot akartam beleírni a posztba aztán elfelejtettem.
Az autóbiztosítást.
Számtalanszor hallom hogy mások egy év alatt fizetnek annyi biztosítást Magyarországon mint én itt egy hónap alatt.
Na most akkor kössön mindenki cascót az autójára és úgy nézzük meg az árakat.
Merthogy itt a magas díjban az is benne van.

Rebarbaraa 2014.05.21. 23:03:10

@nemvártfordulat: Teljesen megertem a dilemmadat es, hogy kenyszerbol alkalmazkodsz. Nem tehetsz mast.
Annal is inkabb megertem a problemadat mert a fiam naponta panaszkodik, hogy reggel 8-tol delutan 4-ig kotelezoen iskola van, es meg utana 2-3 orat tanulnia kell ha minden hazifeladatot meg akar csinalni. Nagyon faradt mire vegez. Es ingerult is gyakran. Nagyon varja mar, hogy johessen. Tul vannak terhelve, ez az igazsag. Tulajdonkeppen 10-11 orat folyamatos teljesitessel kell tolteniuk. Ez sok. Tenyleg elveszik a gyerekkorukat, ahogy digger mondta.

puhacica 2014.05.21. 23:03:22

@cougarcat: :))) szoritok, hogy minden rendben menjen!

@Zoole[uk]: meg egy valamit elfelejtettel, azt, hogy mekkora a khm... ize... szoval a kukid. (le ne ird, konyorgom, le ne ird!!! :D)

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: nem lehet rossz, tenyleg. volt mar itt poszt errol egy "afrikai" partol, asszem meg is keresem. bar a holland reszt nem nekem szantad, de erdekes. jo lehet talalni valami erdekeset. :)

SzZoole 2014.05.21. 23:09:00

@puhacica: rendben nem irom le,de egy kep jo lesz?:))))

2014.05.21. 23:09:34

@diggerdriver: jo, de en ahhoz kozel nottem fel. A 7.-ker emlitesenek orultem. A lenyomatom a posztodon.
Az arakrol nem nyilatkozom, miutan kajara kb haromszor- negyszer tobbet koltok, mint ti es Tildy, ugy, hogy szerintem semmi extrat nem veszek. Ez rejtely marad.

puhacica 2014.05.21. 23:14:13

@Zoole[uk]: nagyon jo lesz! :D na megyek aludni, mielott rosszat almodok valami orias anakonda kepe lattan. ;D

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:16:49

@diggerdriver: ez azert hulyeseg mert a third party biztositas kb 3 fonttal olcsobb csak, mint egy comprehensive
ugyanakkor meg nem kotottel biztositast 17 eves gyerekre
na majd akkor is nyilatkozz legyszi, mar mondtam h az atlag ajanlat kb 3-4-5-6k korul szorodik evente es egy osszegben fizetos, en most a direct lineval egyeztem ki nagy nehezen 110 fontban per ho
csak mert ott van a ceges es egyeb biztositasom meg egyebem
lehuzos kis genyok, maradjunk annyiban

2014.05.21. 23:18:08

@Jess G: nekem a buntetopontjaim miatt draga

SzZoole 2014.05.21. 23:18:27

@diggerdriver: elolvastam,4 honap itt eltotott ido utan ilyen hatarozott velemenyt formalni,hat inkabb nem mondok semmit:((((
En 4 es fel ev utan is azt mondom,hogy csak sejtek dolgokat,de nem mernek hatarozott velemenyt formalni.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:22:37

@charlieharper: ja kerem, aki nem tartja be a szabalyokat...
te sem tudod, h ez a beepitett fedelzeti kutyu milyen adatokat kuld a biztositonak es ok mit kezdenek vele? feljelentenek vagy mit csinalnak, vagy csak megemelik a biztositasi dijat?
mondjuk nem vagyok nagyon szabalytalan, de par hirtelen fekezesem azert szokott lenni, meg altalaban 80-nal megyek autopalyan

SzZoole 2014.05.21. 23:23:07

@puhacica: maradj nyugodtan,ilyesmi nem fordulhat elo:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 23:23:23

@Jess G:
Amikor én kötöttem biztosítást a nem comprehensive DRÁGÁBB volt mint a comprehensive.

Mi köze egy 17éves gyerek biztosításának az autóbiztosításhoz?

blackhairlady 2014.05.21. 23:24:33

@tildy[UK]: Sejtettem, hogy azert mutattad meg, csak nem tudtam mi az a Halloumi, meg sosem hallottam rola. Olyan mozarella feleseg? Ugy sutotted meg oljaon vagy csak forro serpenyon? Most nezegettem a googleben, es lattam sok grillezetted. Majd korul nezek hatha talalok ilyet, mert nekem nagyon szimpi:)

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:25:42

@diggerdriver: most ez milyen hulye kerdes, mi az h mi koze? biztositas nelkul szted hogy vezessen ebben az orszagban? itt nem az autora kotod a biztositast, hanem a soforre is
vagy main driver vki vagy named driver mert kulonben nem vezet

2014.05.21. 23:26:46

@Jess G: maradjunknabban, hogy bagoly-vereb vagy, ahogy itt mondjuk: pot meet kettle
Elgonolkodtam rajta, amikor kijott par eve nem is tudom melyiknel. De a potencial benne van, hogy minden mas adatot begyujtenek es az M25- on olyan 85 korul megyek

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 23:28:15

@blackhair-lady:
Csak magában ne edd nyersen mert valami borzasztó szar.
Esetleg reszelve.
Én most vettem ezen a héten.
Nyikorog a fogam alatt és valami morzsálékos lenyelhetetlen gusztustalansággá áll össze.
Ételen reszelve jó volt.

2014.05.21. 23:29:00

@blackhair-lady: a halloumit magasabb hofokon csinalod. Es nyikorog, amikor eszed

blackhairlady 2014.05.21. 23:29:37

@Jess G: Itt 25 eves korig baromi draga a biztositas. Utana, ha addig nem volt balesete, akkor mar szepen csokken. A lanyom velunk lakik, a telefont es az autobiztositast kell fizetnie csak, Elso honapban majdnem elszornyedt,. hogy mennyit kell leperkalnia:))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.21. 23:30:01

@Jess G:
Hát nekem nem volt egyértelmű hogy a gyerek autót vezet. Azt hittem életbiztosítást kötöttél rá.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:31:18

@charlieharper: ugy erted h abban vagyok bagoly vereb h kicsit sem vagyok szabalyos? de a 80 az igazibol csak 75 szoval az mar hataron belul van, meg nem volt gond, de majd megirom, ha lesz
azt hiszem nem fogok veluk idopontot egyeztetni a beszerelesre, ez egy hulyeseg, csak a kollegina raharapott a kedvezmeny szora, viszont a policyben egy arva szo nincs rola, aztan meg nem leviszik, hanem megemelik a dijamat, ja...

blackhairlady 2014.05.21. 23:33:18

@diggerdriver: Ok, nem eszem meg nyersen akkor:)
En ilyen grillezni valo sajtot szeretnek, ami nem olvad szet a racson, es finom husokhoz, salatahoz, egy plussz iz lenne.
A kajara cheddart szeretjuk, finom izes, jol olvad.

SzZoole 2014.05.21. 23:33:49

@Jess G: azert vigyaz azzal 80-nal.
A mult heten kaptam a High Wycombe police stationtol egy szep levelet,hogy az M40- en 70 helyet 81-el mentem es most varom,hogy milyen buntetest fognak adni.
Azert az erdekes,mert Hemel es Edgware kozt az M1-en 85-el szoktam menni es soha nem fenykepeztek meg le,pedig van egy par sebeseg mero kamera.

Furos 2014.05.21. 23:34:03

@Pink Petsch: Leonardo-Tomo sarok....
En nyertem :)

blackhairlady 2014.05.21. 23:35:31

@charlieharper: Erdekes ez a nyikorgas:)
Nekem a hazi sajt nyikorgott amit keszitettem par honapja. Tele voltak vele a gasztro forumok, gondoltam kiprobalom, Hat az tenyleg nyikorgott ragas kozben. Tobbet nem is csinaltam.

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:37:28

@diggerdriver: jo, nekem 8, @blackhair-lady: bar sztem egyertelmu volt, de azert mondom, h vannak meg ebben az orszagban olyan dolgok, amikrol nem lattal nem hallottal es okozhat meg meglepetest a jovoben, nem csak az 1l tej ara szamit, meg a 20%-os adosav, bar nyilvan valoan ezek is lenyegesek
az egyik ismerosom lanya az elso heten osszetorte a kocsijat, epp par hete mondta az anyukaja, h havi 300-at fizetnek most, a lanya kb 19 azt hiszem, gyoz gyerekfelvigyazni, h legalabb egy 100-t kifizessen

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:41:27

@Zoole[uk]: ur jezus, ket valasztasod lesz vagy befizetsz egy par szaz fontos tanfolyasra ahol kiokositanak, h milyen sulyos hiba gyorsan menni es veszelyes is, es akkor nem kapsz bunti pontot vagy befizeted a buntit es meg pont is lesz :-)
mondom nekem a fordom ha 75-tel megyek akkor megy 70-et
persze tudm h ezek a 72-re is lelonek a helyszinen, szoval kisdobos becsulet szavamra most megfogadom h lassan fogok menni, de tenyleg
mondjuk engem a hulye national speedlimit tablaikkal kergetnek a halalba, mert soha nem tudom, h az adott uton epp amikor meglatok egy ilyet mennyi is a limit, igy megyek amennyivel gondolom

Papagály (törölt) 2014.05.21. 23:41:48

@borzimorzi:
'Ha a tanár azt mondja, hogy a költő AZT gondolta a vers írása közben, akkor senki nem kérdőjelezheti meg." Ez 50+ éve, ha így volt, de a mai 40-esek már nem ilyen iskolákba jártak. '

ezt cáfolnám. a saját vélemény 2 évtizede is elég ok volt a buktatásra. :) az önálló vélemény nemkívánatos, csak gondot okoz a kiváló pedagógusnak.

SzZoole 2014.05.21. 23:50:49

@Jess G: szep kilatas,ha buntetest vallasztom a buntetopontal az mennyi szokott lenni es a bunteto pont mikor torlodik?

Furos 2014.05.21. 23:52:16

@diggerdriver: Nem csak neked voltak kalandok az eletedben... Lattad a bicepszemet...nem a hangyak hordtak ossze..:-)
Mara mar szeliden tengodom naprol-napra.

Shanarey 2014.05.21. 23:52:18

@Jess G:

Nekem nincs ilyen biztosításom, de tudom hogy működik a kütyü.
Megemelik a díjat, és persze figyelik az esetleges baleset előtti adatokat. Az adatok folyamatosan mennek amíg az autó mozog.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 23:52:27

@diggerdriver: en megkostoltam egy darabot ma, mielott megsutottem volna, semmi gond nincs vele. Nem nyikorgott a fogam alatt, grillezni meg kivalo.

Mondjuk en otthona hazisajtot is imadtam:D

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:52:48

@Zoole[uk]: fejbol nem tudom, admin fee fejeben megkeresem :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 23:53:33

@blackhair-lady: kis olivat raktam ra. Digernek meg ne higyj :) , neki lehet szar nyersen, nekem semmi bajom nem volt nyersen se vele. Teljesen rendben van.

SzZoole 2014.05.21. 23:55:34

@Jess G: ok,hova vigyem a penzt:)

Mrs. Clayton 2014.05.21. 23:55:51

@Shanarey(SCO): szoval szted csak a baleset elotti adatokat nezik? en nem hiszek nekik, semmi kozuk hozza, h mikor hova megyek es foleg nem hogy hogyan, egyszer Tiffieldnel elbambultam az egyik korforgalomban es azt hitte, h az elottem levo atmegy a jobbrol jovo elott, nem tettem volna a kezem a ket lokharito koze, es az a helyzet, h havi 1 ilyen befigyel, hiaba megyek havi 2-3000 merfoldet

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.21. 23:56:17

@blackhair-lady: Ahh , oke, ha ennyire igenyesek vagytok az allagara, akkor nem szoltam.

Mint irtam, en rendszeresen eszem hazisajtot is, ( kb 2-3 havonta Magyarorszagon) , nem erzem, hogy allagra rosszabb lenne.

De ha nektek nem jon be ez az allag, akkor nem erdemes, valoban. Nekem bejon, a sajt finom , grillezve is, sajat magaban is.

Shanarey 2014.05.21. 23:59:46

@Jess G:

Nem, néznek azok mindent, és az alapján minősítenek téged, na meg a havi díjat.

Muscari 2014.05.22. 00:02:29

@diggerdriver: draga Digger, nem a nevebol kene tudnod. Kommentelt itt mar egy keveset, abbol derult ki. Arra is emlekszem, hogy az anyja reszt vett a birkameneten es megsertodott, amiert azt kritizaltuk. De leginkabb a fereglyukra emlekszem, ott felejthetetlent alakitott :-)

A viccet felreteve engem csak az f betus szo zavart, attol eltekintve teljesen jogos a felhaborodasod.
Egyebkent meg igazan minden okod meglehet az elegedettsegre, hiszen senki sem osztotta a nezeteit, sot, meg bolcsesznek is kikialtottak :-)
Sajnos vagy nem sajnos, Magyarorszag olyan, amilyennek lefestetted.

Mrs. Clayton 2014.05.22. 00:03:33

@Shanarey(SCO): na akkor tied lehet az admin fee mert megeloztel a linkkel
mar amikor meglattem az idopont egyeztetos leveluket tudtam, h nem fog az a bigyo a kocsimba kerulni
mar csak az erdekel h erre a quotationban adtak-e kedvezmenyt mert a policy kulon nem tunteti fel, de mondjuk lehet hogy amugy is csak a jovore jarna, ha egyaltalan

Shanarey 2014.05.22. 00:09:53

@Jess G:

Majd le eszem sütiben ha egyszer arra járok.
:-)

Mrs. Clayton 2014.05.22. 00:10:32

@Zoole[uk]: Minor speeding offences are usually resolved through a Fixed Penalty Notice, which will mean you do not have to appear before a court. Fixed Penalty Notices will slap you with 3 penalty points on your licence and a £100 fine, though sometimes you will be offered the opportunity to attend a speed awareness course instead. These are discretionary offers and do not have to be made to the accused.

Mrs. Clayton 2014.05.22. 00:15:00

@Jess G: The cost of the course varies, and you will have to pay for it out of your own pocket - however, successfully completing the course can spare you the fine or penalty points you would have ordinarily received for your speeding offence. Its worth noting that the speed awareness course may be in excess of the £60 fine that you would pay for a fixed penalty notice.

ezt lehagytam az elobb

M. Péter 2014.05.22. 00:21:08

@Papagály: Iskolája és tan5ra válogatta. Nálunk ilyen nem volt.

Mrs. Clayton 2014.05.22. 00:22:19

@Zoole[uk]: hat nincs mit, sok sikert a kresz teszthez vagy par ponttal gazgagabb leszel, max a lapos tv mellett ezt is felsorolhatod :-D

blackhairlady 2014.05.22. 00:37:36

@tildy[UK]: Na ha talalok akkor megkostolom nyersen is, es lemondom az en velemenyemet:)

blackhairlady 2014.05.22. 00:41:48

@tildy[UK]: Nekem olyan gumiszeru volt az egesz, de lehet, hogy en csinaltam valamit rosszul, mert a legtob embernek a forumon izlett es azotais csinaljak, kulonbozo izesitessel.

Es ismet fozunk:)

Rebarbaraa 2014.05.22. 00:42:43

@diggerdriver: Most vegeztema London posttal. Annyira tetszett, hogy na! Ket dolog amit hozzatennek mert szorszalhasogato vagyok. A 4 pintes 4 %-os tej 1£.
Vehetsz 1 napos ugynevezett daily travelcardot ami oysterre toltve £7.60 es korlatlanul beutazhatod vele Londont. Ha pedig mondjuk csak beugrasz vele a Citybe de ugy alakul h csak ennyi akkor a maradek penz balance-kent jovairodik es csak a oda-vissza utat vonja le. Ugyanez papir alapon, szoval papirjegyen £8 valamennyi.Szoval asszem majdnem £1-al olcsobb ha oysterra tolteted.
Szoval...nagyon szeretem olvasni amiket irsz. Mintha osszebeszeltunk volna:)

M. Péter 2014.05.22. 00:51:01

@Jess G: Neki szokot leveleket küldeni Cameron? Nekem nem. :( Csak a képviselőm, meg a helyi tanácstagok úgy évente egyszer.

Rebarbaraa 2014.05.22. 00:54:48

A masik postot mar olvastam ahhoz meg ezt tennem hozza:
"Azért egy eredetileg 7fontos 30dekás Nescafé akciós áron 3,75-ért nem rossz."

Nescafet nem szeretem a goldot sem, valahogy keseru nagyon. Viszont, es szetrohogtem magam, a tesco sajat markas kaveja ami 50p olyan finom, hogy esku, olasz kavek ennyire finomak. Nagyuveges, imadom, 2 uveg egy honapra eleg es en szeretem a kavet. 1 teaskanal a bogrebe, forroviz (ugy oldodik aahogy mas kave soha) cukor, tej essss....irany a kert reggel, ha esik ha fuj (max gyorsabban vegzek, na dehat egy kis bebieso (szemerkelo esot nevezi a parom bebiesonek) nem art, na meg egy szal cigi melle. :)

Mrs. Clayton 2014.05.22. 00:57:47

@M. Péter: biztos szemelyes ismerose, vagy kulonosen fontos a szemelyes meggyozodese, ha annyira szeretnel irj neki, h nem kaptal

Rebarbaraa 2014.05.22. 01:00:12

@diggerdriver: Ohh es meg valami, kar h nincs szerkesztes gomb, szoval Alexandra palace-t ismered? En imadom:) Hatamas park, toval, mindenfele szep zold novennyel, London talan legnagyobb bulicentruma. Most lesz valami nagy tattoo bemutato. Legutobb a herceg volt itt meg meleg parok eskuvoje, karacsony elott a darts vilagkupa, januarban a snooker bajnoksag. Szoval klassz volt.

pappito · http://pappito.com 2014.05.22. 01:30:13

@Mirjam2: " Mindent elmond a magyar helyzetrol, hogy valaki szerint oke a gyerekek idejet 'lepcsozessel' pazarolni, az erkolcstan-ora helyetti alvasrol nem is beszelve. Komolyan, az embereknek nem tunik fel hogy csak diktaturaban fordulnak elo ilyen dolgok?"

ahogy tetszik mondani

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.05.22. 02:45:16

@diggerdriver: Digger, el kell keserítselek, a világ legnagyobb sörnyitója Sanghaiban van, itt egy kép is róla:

szolnokinaplo.hu/ckfinder/userfiles/images/sanghaj_tower.jpg

(Ha volt már, bocs, asszem nem olvasok el 630 kommentet...)

De azért a budapesti második hely is szép... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.05.22. 04:01:48

@Evain: Hát bocs, de én ezt nem hiszem el...Szerintem itt egy fényképre festenek rá fehér festéket... :D
Mese az, hogy valaki így lefessen tobb millió bőrbarázdát, árnyékkal, mindennel...meg szemgolyóban a tükröződést...Fotósopp...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.22. 06:11:49

@Papagály: az angolokkal nagyon hasonló eredményeket ért el Magyarország a pisa mind3 részén, emlékeim szerint, direkt ezt néztem meg, amikor kijöttek az eredmények.
csak persze ott tele vannak az iskolák nem angol anyanyelvű bevándorlókkal, stb, ezért szerintem ezért ők végülis jobban állnak.
(most nincs kedvem megkeresni a vonatkozó linkeket.)

Misimama 2014.05.22. 06:16:19

Milyen tiszta utcák, meg alig 5% élhetetlen városrész szemben a londoni 40%-kal? Helló, nézzünk már széjjel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.22. 06:26:01

@Muscari:
"sot, meg bolcsesznek is kikialtottak :-)"

Az meg aztan valami! :)

DusanBp 2014.05.22. 06:26:16

annyira szeretném ecsetelni mi a gond ezzel. sem a bérezés, sem a környezet leírása nem stimmel. voltam londonban, sokáig. elbújhat budapest mögött, főleg a lakóit tekintve. sem a kátyúk, sem csövesek semmi nincs olyan szinten ahogy leírja. hogy vannak rossz helyek? persze! de london mocskához képest? ugyan már. azt túlélte itt vigan ellesz. a bérszámolás egy vicc, látszik, hogy mendemondák alapján számoltatok de legyen úgy. aki szerint 650ezer havonta nem luxus körülmény az remélem 10ezer font alatt nem keres londonban. én azt hittem túlzóak a nézeteim a "rossz" budapesti helyzetet illetően most rájöttem, hogy nem. nem vagyok lokál patrióta, sőt. de ez a post egy vicc. nap mint nap külföldi melósok és diákok közt vagyok. világ minden tájáról jönnek. ilyeneket amiket itt olvasok... még az sem mond akit a villamoson húzott le a cigány, bocsáss meg, "roma" .örült, hogy nem verték össze mint náluk a négerek.
oktatásról beszélsz? vannak bajok de a magyar gyerek nem is akkora szarházi mint egy angol. ez a világon ismert tény... mármint a hulladék brit fegyelem. lehet rájuk férne több lecke nem tudom. a mi rendszerünk sem jó, na de a britet felhozni ellene... ejj ejj...
egészségügyben tb-re a legtöbb bajodat ellátják. viszont a speciális esetekhez csak úgy mint londonban pénz kell. itt jegyezném meg hogy havi 650ezer a fizetése!!! havi egy két ezresért olyan biztositást köt hogy elájul de ez más tészta.
na mindegy, már igy is többet "érveltem" mint akartam neten érvelni meg egy vicc.
nekem ez a poszt olyan mint egy önmagának érvelő személy bizonygatása, hogy jobb ott egy utolsó bevándorló szarnak lenni minimálbérért mint itt.
megértem. nem könnyű ma itt, de ember. ez a poszt nem adja vissza a valós gondokat

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.22. 06:43:47

@puhacica: +1 , ezt nagyon jól megfogalmaztad, teljesen spot on.
juteszembe, lehet, hogy szimplán jó emberek között járok, vagy mindenki ilyen kiválóan leplezi az irigységét, de soha annyi szurkapiszka megjegyzést vagy nyílt ellenségeskedést nem kaptam ázsiai kollégáktól, mint magyar rokonoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől, neten idegenektől.
amit anyukám kapott a kollégáitól, amikor harmadszor meg negyedszer is kijött Thaiföldre látogatóba, nagyon megdöbbentette, pedig a kollégáinak is ugyanaz az igen jó fizetése volt akkoriban, mint neki, párhavi spórolásból kijött egy repjegy. és ha nem is, kinek mi köze hozzá, hogy valaki mire költi a pénzét, Suzukira, iphonera, alkoholra, utazásra, a gyerekeire, amíg másnak nem árt vele.
akkori legjobb barátaim is hasonlóval szembesültek, mikor 3 év ázsiai meló után elmentek egy évet utazni, majd haza, és a maradékból elkezdték kibővíteni a szülői házat. saját rokonaik se álltak szóba velük az irigységtől ésvagy sértődöttségtől. olyan csavargó félék, meg is lepődtem, hogy végül otthon alapítottak családot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 07:06:04

@DusanBp:
Ok számold ki nekem a bért.

Igen egy utolsó bevándorló szar vagyok aki minimálbérért mosogat itt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 07:10:20

@geegee:
Pedig ez a hiperrealista festészet.
Teszek fel este néhány képet majd.
Amit Evain betett az egy tipikus példa.
Sokan fotónak nézik.

2014.05.22. 07:14:04

@Zoole[uk]: hat, en ezt is mar vegigjartam. A speed awareness courset akkor ajanljak fel, ha csak kevesebb, mint 10-zel lepted tul a hatart. Aztan lehet, hogynez regionkent valtozik. Es azt hiszem, hogy 3 vagy 5 (?) evente csak egyszer teheted le. Vuszont nem kalsz pontot.
A pontokkal az a baj, hkgy megugrik a biztositasod, lasd az enyem.

Kikerheted a fotot, ha nem latszik, hogy ki vezette, te vagy a Judit, akkor elvileg megfellebezheted, hogy nem tudod ki volt a vezeto. En nem csinaltam, de sokaknak allitolag sikerult.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 07:14:41

@Rebarbaraa:
Sajnos én nagyon nagyon utálom a kávét.
Viszont nekem koffein kell mert alacsony a vérnyomásom.
Ezért visxek mindennap egy lórugást.
Egy deci forróvíz 3 nagy púpozott leveseskanál nescafé meg 1deci tej.
Az már üt.

2014.05.22. 07:30:30

@Shanarey(SCO): ez a 4 ev nem igaz. "At least", van odairva.
Az egyik enyem "TS10" kod, piros lampa, az 10 evig rajta marad (a counterpart-on) es a biztosito 5 evig veszi figyelembe. A kod-tol fugg, amit kap.

Rebarbaraa 2014.05.22. 08:09:55

@diggerdriver: Itt van Wood Greenben. Fantasztikus kilatas nyilik Londonra, a szilveszteri tuzijatekot sokan nezik innen.

www.alexandrapalace.com/
https://www.google.com/maps/place/Alexandra+Palace+Way/@51.5907857,-0.1331833,15z/data=!4m2!3m1!1s0x48761bd189083daf:0xbd4b1c3e6904637c

Rebarbaraa 2014.05.22. 08:11:42

@diggerdriver: Ja es ha csak annyit mondasz barkinek h Ally Pally, mindenki vagja a valaszt.

Rebarbaraa 2014.05.22. 08:28:27

Megint van egy "tagadonk", udvozoljuk ot. Mi vacak kis hazudozok:)
Viszont en kozben egy kozerdeku infoval szolgalnek. Engem is megdobbentett amit olvastam. Egyik ismerosom nagy szivfajdalma, hogy hianyos a mosolya. Nem nagyon feltuno de hianyos. Kert arajanlatot otthonrol 4 fogacska potlasara amit meg is adtak neki, en most a kozepkategoriat fogom ideirni fontban, 1270£-ert lenne neki kereken a kezeles. Kozben kaptunk egy fulest, hogy egyik bevandorlo ismerosunk elment fogaszatra, egy csunya foginy gyulladassal, befizetett 20£-ot, ez az elso kezeles dijja, amit akor is ki kell fizetned ha csak belenez a doki a szadba (kesobb kiderult, hogy ez persze csomo mas szolgaltatast is takar amit az orvos elvegez, panoramarontgen, egyeb nyalanksagok. Nos tehat befizette a 20£-ot, a doki ellatta majd mondta neki, hogy mi lenne ha a 7 fogat ami hianyzik, kipotolnak? Ismerosunk huledezett, hogy neki arra nincs penze, csak honapok alatt tudna osszeszedni. Mondja neki az orvos, hogy ezt igazan sajnalja, ha 50£ ekkora gondot okoz (igen, 50!!!). Kedves ismerosunk majd elalelt, 50??? Mivaan?Mondta az aorvosnak, hogy persze 50£ nem akadaly, azt hitte joval tobb. Kifizette az 50£-ot es a kovetkezo par kezeles alatt szepen megcsinaltak a potfogakat, koronat stb. Mielott barki (hinta) hazugsaggal vadolna, mellekelem a linket a kozellatas kereteben elvegzett fogaszati kezelesek arairol es az azokat tartalmazo kezelesekrol.

www.nhs.uk/nhsengland/Healthcosts/pages/Dentalcosts.aspx

Szoval lehet, hogy az osztrakok vagy nemetek vagy nemtom, hozzank mennek Mo.-ra fogaszati kezelesre, de h az angolok nem az tuti, mert a 3. fazisu, a legdragabb kezeles ami pl tartalmaz egy komplett fogsort minden koltsegevel, teljes vizsgalattal egyutt az is csak 220£+20£ (20£ a kotelezo elso befizetes amit fentebb irtam) Szoval....ne menjetek haza fogaszati kezelesre.

mertcsak 2014.05.22. 08:37:52

na, ez az írás pont olyan volt, mint amilyennek a magyarokat mondják, panaszkodós, fikázós, csak a rosszat látja. Oké, a fikázást meg-megszakítja pár jó szó, de a javarésze negatív.

El nem hiszem, hogy egy londoni pubban ilyennel traktál valaki egy külföldit, aki ezeknek -az amúgy valós- problémáknak a felét se fogja érzékelni, számára irreveláns információk. Egy külföldinek pár év Magyarországon igazi unikum, pláne ha a nyugati fizetését kapja. És mivel beszéli a magyart, tuti jól fogja majd érezni magát, buli a pesti éjszakában, több pénz a bukszában ..

ja, és sok országban megfordulva mondom, a magyar nők messze nem a világ legszebbjei :)

nyuszigonosz 2014.05.22. 08:38:16

@Shanarey(SCO): Azthiszem ez valamilyen formában meg lesz valósítva.

SzZoole 2014.05.22. 09:35:02

@Rebarbaraa: Barbibaba,az mar inkabb Muswell Hill,mint Wood Green:)))

SzZoole 2014.05.22. 09:38:53

@charlieharper: mar keso ki kerni a fotot,mar vissza kuldtem a nyomtatvanyt amiben elismetem,hogy en vezettem az autot,mivel elso eset volt ezert remenykedek az enyhe buntetesben.

Rebarbaraa 2014.05.22. 09:39:48

@Zoole[uk]: Ha megnezed terkepen Wood Greenben kezdodik es Muswell Hill-ig terjed ki:P A szorakoztatocentrum a Wood Geen fele eso reszre esik:)

SzZoole 2014.05.22. 09:49:44

@Rebarbaraa: en meg 4 evel ezelott szallitotam oda es Muswell Hill volt a manifest-emen cimkent megadva,naponta 2x jartam ott honapokon keresztul,meghat council ugyileg is oda tartozik egy haverom lakik ott.Igyal meg egy kavet a cigid melle,en is azt teszem most,csak ha esik az eso akkor en be ulok a garazsba,hogy ne azzak:))) Barbibaba:)))

Rebarbaraa 2014.05.22. 09:55:39

@Zoole[uk]: Ne Barmibabazzal nyuszika. Nezd meg, hogy a szorakoztato centrum melyik vonatmegallo. Ugy hivjak a megallot, hogy Alexandra palace. Az pedig Kisse eszaknyugatra fekkszik Wood Green Stationtol. Szoval hol van akkor az ally Pally edesapam?
A kave-cigi megvolt, itt nem esik az eso bebebeeee, kicsit felhos de kellemes az ido:)

SzZoole 2014.05.22. 10:06:04

@Rebarbaraa: az Ally Pallyt azt nem tudom,de az Alexandra Palace kozigazgatasilag Muswell Hill-ez tartozik,nyuszomuszo:)))

Rebarbaraa 2014.05.22. 10:06:30

@Zoole[uk]: De bemasolom neked a hivatalos weboldalukon talalhato Find us-t csak, hogy megnyugodj valamint jeleznem, hogy n22 postcode Wood Green area, Muswell Hill meg N10 :

Alexandra Palace Way, London, N22 7AY

Tube: Wood Green
Railway: Alexandra Palace Rail
Bus: W3 or Shuttle Bus
Sat Nav: N22 7AY

Rebarbaraa 2014.05.22. 10:12:03

@Zoole[uk]: Ja es az Alexandra park nem egy es ugyanaz mint az Alexandra palace, mert mind tudod a palace palotat jelent. Epuletet jelol. A park pedig egy nagy kiterjedesu terulet. Ajjjj mar te ufo.

SzZoole 2014.05.22. 10:14:11

@Rebarbaraa: ok ok,csak nyugodj meg a mezesmadzagot huzgalok az orrod elot,Te meg ra ugrasz:)))
2009 novembertol 2010 oktoberig ott laktam,nem messze ahol,most Te a Green Lanes es a Belsize ave.sarkan.
Ugy hogy nyugi,tudom,hogy igazad van:)))))

SzZoole 2014.05.22. 10:15:30

@Rebarbaraa: biztos aranyos lehetsz amikor fel huzod magad:)))))))

Rebarbaraa 2014.05.22. 10:19:54

@Zoole[uk]: Mert ugy tunt, hogy egy ostoba emberrel beszelgetek. Es semmit sem utalok jobban mint az ostoba embereket.
Bocs csak oktatassal is foglalkoztam egy ideig, es fontos szamomra a pontos informacio. Na arra ugrom amikor valaki tenyeket von ketsegbe. A madzagodat meg ha nem vigyazol a nyakad kore tekerem, jol meghuzom es megsetaltatlak vele az Alexandra emelkedoin.:) Elvezni fogom ahogy egyreszt a madzagtol masreszt meg a durva lejtoktol fulladozol:DDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 10:21:45

@mertcsak:
Ez egy válasz volt a ''London más szemszögből'' című posztra.
Valóban egy kèpzelt beszélgetés.
Olvasd el azt és utána beszélgethetünk.

2014.05.22. 10:24:32

@Rebarbaraa: A vonatmegallotol meg egy jo hosszu seta hegynek fel, busszal kell menni. Az a trukk hogy ne szallj le az 'Alexandra Park' megallonal, hanem varj az 'Alexandra Palace Park' megalloig. Szerintem direkt neveztek el az elso megallot megtevesztoen Alexandra Park-nak, hogy ki*szannak azokkal a gyanutlan emberkekkel akik nem Muswell Hill-en laknak, hanem a csoro reszrol, Wood Green felol jonnek. Foleg ha szokek is. Persze nem rad celzok, ne idegesitsd fel magad :)))

SzZoole 2014.05.22. 10:32:24

@Rebarbaraa: tudod mit a vendegem vagy egy jo espresso-ra es ki is kotozhetsz ha azt szeretned,csak nyugodj meg:)))
Barbara az igazi neved?

Rebarbaraa 2014.05.22. 10:39:46

@Mirjam2: Parom ott dolgozik:) Minden heten 2x ele megyek munkaba es egyutt jovunk haza. Nekem kicsit eroltetett menetben, a hazunktol 25 perc, neki 20-se laza setaban:) De azert igazan koszonom az utbaigazitast:) Meg a kornyek lecsorozasat es a szokezes kulon figyelmet erdemel a hozzaszolasodban:)

@Zoole[uk]: A nevemben egy fia B betu sincs, a Rebarbara a noveny nevebol adodott mert imadom a rebarbaras asvanyvizet.:)

2014.05.22. 10:40:20

@Rebarbaraa: Probaltal te mar az NHS-en fogaszati kezelest? Szerintem probald ki, mielott masoknak ajanlgatod, csak barati tanacskent mondom. Pl. fogtomes: amalgammal tomnek! Gyokerkezelesnek resze a fogtomes, szinten amalgammal tomnek. Ha feher tomest szeretnel, akkor az egesz kezelest privatban kell fizetni, mivel nem lehet keverni NHS-t es privatot. Tomes privatban kb. szaz font, gyokerkezeles tobb szaz font. Bonyolultabb beavatkozasokrol nem is beszelve. A legtobb NHS fogorvos nem akarja ezeket elvegezni, ha megis talalsz valakit, nem lehet valogatni az idopontok kozott, es nagyon alacsony minosegu anyagokat hasznalnak. Nem veletlen hogy rengeteg angol es ir jar magyar fogorvoshoz, vagy Magyarorszagra, vagy egyre gyakrabban a magyar fogorvosok UK-ben berendezett rendelojebe.

Ne erts felre, bajos ahogy igy kezdeti lelkesedesedben veded Angliat - nalam jobban keves ember szereti az orszagot, de azert nincs ertelme rozsaszin szemuvegen keresztul nezni a dolgokat. Majd meglatod ha a gyerekeid itt lesznek pl. es fogszabalyozora lesz szukseguk, csak akkor kaphatnak NHS-en keresztul ha komoly problema van a fogaikkal, es akkor is csak a legregebbi tipusut, aminel mar sokkal jobbak vannak forgalomban. De azokert privat kell fizetni, a koltseg lehet akar 5-6 ezer font is.

borzimorzi 2014.05.22. 10:45:57

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Ezzel nincs mit vitatkozni, ez így van.

Legfeljebb azt jegyezhetjük meg, hogy ha tekintetbe vesszük, hogy az angol közoktatás micsoda elefántnyi büdzséből működik, a magyar meg milyen hangyányiból, akkor túl sok okunk nincsen a szégyenkezésre. Mondjuk, ki lehet fogni a nagyon hülye tanarakat, balsors ellen nincs orvosság.

Üdv:
b

Evain 2014.05.22. 10:46:16

@geegee: pedig ez egy létező irányzat, úgy hívják, hogy hiperrealizmus :)
Vannak készülés közben készített fotók is. :)

Mondjuk abban egyetértek, hogy fotózni egyszerűbb. :)
Egyébként ezek soha nem fejből készülnek, mindig van modell hozzá. :)

2014.05.22. 10:47:45

@Rebarbaraa: Hat pedig ez tenyleg igy van, van a meno resz, Muswell Hill es kornyeke, meg a csoro resz, Wood Green es az azt korulvevo dump. Ezt nagyon nehez nem eszrevenni.

A masik meg az hogy, mar ne is haragudj, de tenyleg olyan stilusod van hogy direkt provokalni probal az ember, mert olyan kiszamithatoan ugrasz minden kulcsszora, pl. 'szoke'. Egyebkent en is szoke vagyok, de valahogy ezt eddig soha nem tartottam fontosnak megjegyezni a blogon, erdekes modon meg eletemben egyetlen negativ megjegyzest sem kaptam a hajszinem miatt. Nem tudom hogy vagy vele, de ha nekem folyton beszolnanak mint neked, en elgondolkodnek rajta idonkent hogy mindenki massal van-e a gond, vagy esetleg...

Evain 2014.05.22. 10:49:21

@diggerdriver: meh, utána olvastam, hogy már válaszoltál rá, köszi :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 10:50:53

@Rebarbaraa:
Ez az a nagy park ami ott van amikor a North Circularról elkanyarodunk balra a csövázas gyalogos felüljárónál?

SzZoole 2014.05.22. 10:57:49

@Mirjam2: ebben a temaban eppen erdekelt vagyok januarban fajt a fogam elmentem es a furas,faragas feher tomes £80 volt.
A fiam fogai alul felul eleg kuszak igy szabalyzasra szorul,minden fogara ragasztottak valami gyongyot es azon keresztul huztak a huzalt azt nem tudom,hogy eza modern vagy regi modszer,de nem olyan csunya mint 30 evel ezelott es mivel indokolt igy ez ingyenes.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.22. 10:58:16

@Mirjam2: ismertünk mi egy hasonló viselkedésű lányt nem rég itt a blogon, emlékszel?:) őt is mindig mindenki zaklatta, még a buszon is;)

Rebarbaraa 2014.05.22. 11:00:15

@Mirjam2: Oke Miriam, majd nagyon fogok vigyazni. De, hogy pontosan tudjak valaszolni a kerdesedre, felhivtam az illetot es megkerdeztem mindent. 7 fogpotlas (ami nem tomest jelent hanem a hianyzo fog potlasat), koronak, porcelan jellegu anyag, nem tudta megmondani pontosan mi az, azt mondta porcelannak tunik, valamint egy elso fog preparalas (kicsi lerepedt a fogabol, elorol nem latszott csak hatul erezte, hogy kirepedt egy darab) Ezt a doki porcelannal kiegeszitette majd lampazta (egesz pontosan ugy mondta el, hogy kek fenyu lampa lett betolva a szajaba).
Mas fogtomesrol nem tudok. Remelem kielegito voltam:)

Rebarbaraa 2014.05.22. 11:13:55

@Mirjam2: Semmi baj velem, de meg nem ismered a stilusomat. Diekt raktam ki a " szoke vagyok mert megtehetem" avatart, a szokesegem az elonyom, szinte dicsekvessel feler amilyen buszke vagyok ra. Tudom, hogy Zoole vagy akarki mas nem rosszindulatuan szokezik, viccelodnek, ahogy en is. Nem ismersz, en sem teged, de aki ismer az tudja, hogy olyan komoly arccal, verkomolyan adom elo a ledruvabbnak tuno vicceimet is, hogy eloszor a dobbent arckifejezes aztan a "kapcsolas", hogy vicc volt es joval nagyobbat robban mint ha csak ugy elmondanam. Amugy eleg nyugodt, de ugyanakkor izgaga termeszetu vagyok, azonban kifejlesztettem egy olyan kepesseget amit en csak jeg-nyugodtnak nevezek, mert mikozben osszeallok pl Zoole-val vitazni, a vernyomasom meg csak ki sem billen a megszokottbol, ami Zooleehoz hasonloan nekem is alacsony. Teny azonban, hogy a kozhelynek szamito kicsi ember nagy indulat, bennem is megvolt de en mondszeresen leszoktattam magam rola par ev alatt meg eleg fiatalon. Nem volt jo hatassal a mindennapjaimra a buzgo verem.
Az amirol te beszelsz az meg direktbe megy, hadd borogassam virtualisan a szekeket mikozben a monitor elott nyugodt angyali mosollyal uldogelek.:)

Rebarbaraa 2014.05.22. 11:15:35

@Babette_: Hala istennek engem nem zaklatnak sehol. Itt meg koztetek meg merem mutatni kicsit, hogy ki vagyok. Amugy elvem, hogy mindig mindenhol urinokent viselkedem. Sot picit angolosan, hidegen es tavolsagtartoan.

Rebarbaraa 2014.05.22. 11:20:08

@diggerdriver: Hat ezt nem tudom, onnan meg nem jottem. De ha Piccadilyvel jossz akkor Wood Green Staton, Ha Nyugat felol akkor a Tuffnel parknal atszallsz a Gospel Oak-Barking jaratra es Turnpike Lane-nel szallsz le.

DieNanny CH 2014.05.22. 11:20:32

@klappol:

Próbaképpen beírtam a kalkulátorba az itteni fizetésemet forintba átszámolva, majd a nettót visszafrankosítottam.
A magyar adózás 500 frankkal - 125ezer forinttal - többet von le, mint amit itt kézhez kapok.
Hm...

borzimorzi 2014.05.22. 11:23:03

@macamuca [IHUN]: El kell keserítselek. A gyerek még ma is a családban tanulja a legtöbbet. AB start 6-7 éves koráig mindenki megtanulja a 90%-át annak, amit valaha is tudni fog. És a suli még csak azután kezdődik igazán...

Én még jártam úgy suliba, hogy szombatonként délelőtt is volt isi. (Igen, ilyen nagyon öreg vagyok.) És tudod mit? Kibírtuk.
Sőt, amikor megszűnt, a magamfajta elvetemültek megtartották házi használatra. Na, nem délelőtt! Annak nagyon is örültem, hogy délelőtt mehettem apukámmal a piacra, meg főztünk anyuval. Apukám nagyon sokat dolgozott, ritkán volt, hogy csak egy állása volt. Azért szerettem vele a piacra menni, mert végre egy pár órára csak velem volt, és beszélgettünk. Mérnök-közgazdász az öreg. Ha volt épp készülő publikációja, akkor azon agyalt, és rajtam tesztelte le. Ha már én is mindent pontosan értettem, akkor biztos volt benne, hogy az olvasók is érteni fogják. Rengeteg dologról mesélt. Hogy hova kell menni, ha szőnyegbombázás van, az ellenség fejével gondolkodva mik a célpontok, tehát oda ne. Ettől még eltévedhet pár bomba, akkor úgy jártál. Hogy miért nem szabad a mahorka cigarettát szívó, kölyökképű orosz kiskatonának egészségvédelemről papolni. Ő 11 évesen megtette, majdnem agyonlőtték. (Tödőrák orosz füllel: tü durak = te hülye.) Ha kibombáztak és nincsen fedeled, akkor hová menj. Ha nincs mit enned, mi az, ami ehető, begyűjthető, és hol. (Dió, vadsóska, nyerő hely a temető, szerencsés esetben valamelyik kriptában esővédett alvóhely is akad.) Ilyesmik. Nem úgy tekintettem, hogy ez itt most a címzetes nagybötűs Életre nevelés, de attól még az volt.

A szombati sulit pedig délután tartottam, magamnak. Akkor végre azt olvastam, azt tanultam, ami nekem tetszett. Vasárnap is, hacsak nem mentem át a barátnőmékhez. Nem bántam meg.

Ceterum censeo, már 30 évvel ezelőtt is úgy volt, de ma meg az internet korában pláne úgy van, hogy te magad szerzed meg az infót magadnak. Ha igényes, érdeklődő, tanulni vágyó ember vagy, akkor annak megfelelő lesz a tájékozottságod. Ha meg nem, akkor annak megfelelő. A tanárok, az iskolarendszerű oktatás szerepe egyre kisebb.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.05.22. 11:23:14

@zöldeketbeszélek: Ja, hát én is az vagyok, az rendben van. Mondjuk, én a földből is alig látszottam ki, tehát nem is minősülhettem volna iskolaérettnek 6 évesen. (Talán 21 kiló volt a minimum?)
Üdv:
b

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 11:31:06

@Mirjam2:
Mi a baj az amalgámmal?
Már régen rehabilitálta a fogorvos társadalom mert még mindig nincs jobb helyette.
Nem, a fehér tömés nem jobb mert zsugorodik. Soha nem tart addig mint az amalgám.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 11:36:19

@Rebarbaraa:
Az a kastély érdekelne.
Mi van ott?
Parkoló van?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 11:40:13

@borzimorzi:
Van benne valami amit mondasz.
Amit tudok annak 90%-át iskolától függetlenül tanultam.

Rebarbaraa 2014.05.22. 11:46:18

@diggerdriver: Fantasztikus amugy, a hegyen van egy nagyon nagy radiotorony, az epuletben volt valaha regen a BBC is, Nagyon sok koncertterem van ott valamint egesz evben mukodo mujegpalya, nagyon sokan jarnak oda. par jo etterem, pub, rendezvenytermek, es nagyon szep is maga a belso ter, szep a festese, kepek, egy gyonyoru rozsa ablak. Kozepen egy amolyan hal szeruseg hatalmas palmaval, novenyekkel.
www.google.co.uk/search?q=alexandra+palace+rose+window&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=psZ9U973Dqbb7AbmuID4Bw&ved=0CAYQ_AUoAQ&biw=1440&bih=751#facrc=_&imgrc=bODFEY0vigCv3M%253A%3BGxEjozuibUxvXM%3Bhttps%253A%252F%252Fc2.staticflickr.com%252F8%252F7211%252F7267344576_effca86fc3_z.jpg%3Bhttps%253A%252F%252Fwww.flickr.com%252Fphotos%252Fbrighton%252F7267344576%252F%3B640%3B441

www.google.co.uk/search?q=alexandra+palace&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=ncZ9U8CGMqnR7AbN-oHQCg&sqi=2&ved=0CAcQ_AUoAg&biw=1440&bih=751#facrc=_&imgdii=_&imgrc=EMWkihngBR2psM%253A%3BFW0IJU1YKEt5WM%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.greenleafservices.com%252Fvenue_images%252FALEXANDRA%252520PALACE%252520%285%29.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.greenleafservices.com%252Fvenues%252Fvenue_details.php%253Flocation_id%253D18%2526venue_id%253D10%3B600%3B449

www.google.co.uk/search?q=alexandra+palace&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=ncZ9U8CGMqnR7AbN-oHQCg&sqi=2&ved=0CAcQ_AUoAg&biw=1440&bih=751#facrc=_&imgdii=_&imgrc=NC6kGD6hK06E2M%253A%3B9SGYq1CN91fLUM%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.webbaviation.co.uk%252Fgallery%252Fd%252F34747-1%252FAlexandraPalaceAir-ca32572.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.webbaviation.co.uk%252Fgallery%252Fv%252Fgreater_london%252FHaringey%252FAlexandraPalaceAir-ca32572.jpg.html%3B800%3B550

borzimorzi 2014.05.22. 11:48:10

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Bocs, de ennyiért mit tanítanak? Hogyan legyünk 3 hét alatt gazdagabbak, mint Bill Gates? Vagy hogyan jussunk el az Alfa Centaurira 3 mp alatt? Vagy mit?

Kérlek, válaszolj, tényleg érdekelne... Köszi!

Üdv:
b

2014.05.22. 11:52:59

@Mirjam2: igy van. Persze felolem mindenki olyan minosegu alapanyogat rakat a szajaba, amit akar olyan rendeloben, amilyet szeretne. A sok barom angol meg tudatlansagaban jar k-europaba fogat csinaltatni

@diggerdriver: volt itt regebben egy fogorvos, akivel emaileztem, valahol cornwall kornyeken van a rendeloje (lehet, hogy kicsit arrebb), atkuldte a kiadvanyait a fogaszati ujsagbol es az eloadasait, amiket tartott es amimre jart, mert az egyik problemamra kellett. Hat, tudod o nem eppen ezt mondta. Sajnos mar nem ir ide.

SzZoole 2014.05.22. 11:58:24

@diggerdriver: kozvetlenul a palota oldalanal van a parkolo.
Ha north circular road felol mesz akkor vegig kell menned a Green Lanes-en es ha meg latod a Wood Green stationt balrol ott kell jobbra fordulnod,szembe a shopping city van,csak vezes vegig a fo uton 2 korforgalomon kell at menned es balrol meg latod railway stationt utanna balra kell fordulnod atmesz a vasuti feluljaron es a feluljaro utan megint fordulj balra az az ut mar a palotahoz visz,mi elott meg a palotahoz ernel ott lesz elotte a parkolo jobb oldal,de a palotahoz fel vezeto ut jobb oldalan is vegig parkolok vannak.Good luck:)))

SzZoole 2014.05.22. 12:01:57

@Rebarbaraa: ahol en lakom snowcenter is van telen-nyaron mukodik:)

Rebarbaraa 2014.05.22. 12:09:55

@Zoole[uk]: Azota nem megyek jegpalyara amiota 2009-ben szilveszter elott baratokkal meg Budapesten szerveztunk egy kis korizast es az egyik nagydarab sracnak sikerult ugy huznia a jegen, hogy akkora hatast dobtam mintha feldobtak volna. Egy honapig lila volt a hatam, az farcsontomban olyan merhetetlen fajdalom volt, hogy akaratlanul potyogtak a konnyeim ha reggel fel akartam kelni, azt s csak oldalra fordulva, a labamat az agyrol lelogatva tudtam megtenni :)) Koszi, jegy max az ucsibe azota. Nagyobb kiterjedesut meg kerulom mint a macska a vizet:))

borzimorzi 2014.05.22. 12:17:49

@pappito: Jókat rötyögök itt néha... Mert van olyan suli is, ahol a szülők beruháztak, és most fitness terem van. LÉPCSŐZŐGÉPPEL! Ami nagyon jó, de csak egy gyerek használja egyszerre. A lépcsőházban meg minimum egy egész osztály tud lépcsőzni! Full ugyanaz a hatása a testre. Ráadásul a vádlit semmi mással nem tudod úgy lenyújtani, mint azzal, ha a lábfejed elülső felét ráteszed a lépcsőre, a sarkadat meg lelógatod, egyenesen tartva a lábat, lassan rugózgatva fel-le.
Az meg tényszerűen erkölcsnevelőbb hatású, ha a kölkök megtanulnak halkan lenni, míg mások alszanak. Sokkal komolyabb erkölcsnemesítő hatása van, mint annak, amikor papbácsi végigpofázza az órát, aztán berendeli a következő kisfiút ministrálni. Te meg otthon izgulhatsz, hogy tényleg csak ministrál, vagy néminemű nemi extra is lesz...

No, mindegy, én a találékonyságban nem látok kivetnivalót. Abban már inkább, hogy a Kedves Vezető a saját hátsó kertjébe stadiont építtet közpénzből, egy csomó suliban meg nincsen tornaterem se. Ha sokáig így megy, mi is megfontoljuk a költözést.

Üdv:
b

SzZoole 2014.05.22. 12:22:41

@Rebarbaraa: oh,ez nem jegpalya,itt tudsz sielni es snowboardozni:)
www.thesnowcentre.com/

Rebarbaraa 2014.05.22. 12:28:47

@Zoole[uk]: Olvastad a hotol valo merhetetlen undoromat es annak okat? Nem? Akkor olvasd el:) Havat akkor akarok latni amikor benezek a fagyasztoba a daralt husert amibol ma meglepem a paromat es hortobagyi husos palacsinta lesz.:)

Rebarbaraa 2014.05.22. 12:36:32

@borzimorzi: "Ráadásul a vádlit semmi mással nem tudod úgy lenyújtani, mint azzal, ha a lábfejed elülső felét ráteszed a lépcsőre, a sarkadat meg lelógatod, egyenesen tartva a lábat, lassan rugózgatva fel-le. "

Ezzel csak az a baj, hogy baromira balasetveszelyes.
Amugy massal is lehet vadlit nyujtani. Ugynevezett tamadoallas, arccal elore, kicsit eroltetve, melyebbre nyomva, elso labat eroteljesen elore nyomva, a hatul maradot pedig kifeszitve.

enrobag 2014.05.22. 12:54:10

@borzimorzi: ugye azzal azért tisztában vagy, hogy a hittan nem kötelező. Ha nem vagytok hívők, akkor mi a fenének íratnád be a gyereked? És el kéne már vonatkoztatni attól is, hogy a hittan=katolikus hittan. Vannak más felekezetek is, és ezeknek megfelelő hittan órák. Azt pedig, hogy a katolikus papok mind pedofilok, ostoba közhelynek és szemét csúsztatásnak tartom, pedig én protestáns vagyok. Mindenesetre ha majd külföldre költöztök nézz jól körül, mert nagyon sok európai országban valóban kötelező a hittan.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.22. 13:10:40

@enrobag: ugye az igencsak katolikus vonalak mentén összeállított alternatívan választható erkölcstan is megvan, ugye?

SzZoole 2014.05.22. 13:52:42

@Rebarbaraa: Te jegpalyat es korizast irtal.en hopalyat es sielest,van kulombseg a ketto kozt,bar igaz,hogy mindketto veszelyes.
Azt en is szeretem,meg is mondom a nejemnek,hogy hetvegen keszitsen,mert mar regen ettem:)

2014.05.22. 13:55:13

@diggerdriver: ha akarod elkoldom a nick-et, nem akarom nyilvanosan. Augusztus kornyeken volt utoljara.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 14:30:00

@charlieharper:
Az én információm 5 éves.
Akkor mutatta a fogorvosom a magyar fogorvosok lapját amiben teljesen rehabilitálták az amalgámot.
Azóta megint az lett az első számú közellenség?
Én hátsó fogak töméséhez ragaszkodok hozzá.
Van olyan ismerösöm akinek 47éves amalgám tömése van.

33621 2014.05.22. 14:46:47

@borzimorzi: Don Kartács ha jól tudom Angliában tanul, a kőolajiparral kapcsolatos témakörben, és majd Norvégiába készül továbblépni. Ahol természetesen kamatoztatni tudja a tanultakat jó pénzért!

macamuca [IHUN] 2014.05.22. 14:56:49

@borzimorzi:
El kell keserítselek.
Én is jártam szombatonként suliba, és én is/mi is kibírtam-kibírtuk.
Szibériát (fogolytábor) megjárt nagyapámat imádtam, a történeteit ittam. Háborúról, emberekről, kulákokról (ő is az lett akkoriban...), földről, állatokról, mindenről-bármiről.
Háborús körülmények között életben maradni, az erre vonatkozó tanácsok/történetek érdekesek, és meg is maradtak bennem is, de életre nevelésnek nem nevezném: csak akkor lenne az, ha ismét olyan körülmények állnának elő. Ha belegondolsz, hogy azok az ismeretek/tanácsok mennyire/miben segítettek boldogulni.... Érdekes volt és pont azért maradandó, mert nagyon más körülményekről/dolgokról szólt, mint amit te vagy én ismerhettünk (szerencsére...).
A suliban elvégeztem, amit kellett, igen jó eredménnyel zártam ált-iskolai tanulmányaimat, ezzel együtt eszem leszálló ágában nem volt hétvégenként iskolásdit játszani-órát tartani magamnak. Inkább olvastam, minden szabad percemben, mindenfélét. (ez a szokásom a mai napig megmaradt...) Mivel én voltam a nagyobb a gyerek, ezért Apu is igényt tartott a segítségemre az állatok körül, és lányként Anyu is elvárta, hogy segítsek = volt tennivalóm bőven a tanulás/házi feladat befejezése után. És amit eme munkák során megtanultam (otthon és a nagyszülőknél, mert besegíteni náluk az ottani teendőkbe szintén természetes volt), annak sokkal inkább hasznát vettem, mint a háborús sztorikból megjegyzetteknek.

"A tanárok, az iskolarendszerű oktatás szerepe egyre kisebb."
Téves.
HA színvonalas az oktatás, akkor a megszerzett ismeretek később hasznosíthatóak, segítenek pályát választani.
Mindenki tehetséges valamiben, kérdés, hogy erre mikor jön rá: felnőttfejjel, vagy már kamaszként? Nagyon nem mindegy, mikor kezd el valamit mélyebben megismerni, illetve huszonévesen, vagy jóval később lesz pályakezdő valahol. A tehetség pedig nem kizárólag művészi tehetséget jelent, sokkal inkább érdeklődést, affinitást, érzéket, és ezek felismerése meghatározza, hogy milyen irányban indul el valaki.
Ráadásul akármekkora is a jelentősége az iskolarendszerű képzésnek, kötelező mivolta miatt nagy hiba bagatellizálni.
Az, hogy a net révén sokkal több információhoz lehetséges hozzájutni sokkal egyszerűbben/könnyebben, mint a net-korszak előtt: nos, ez igaz. (Bár aki érdeklődött valami iránt, az előtte is meglelte a forrást, a könyvtárak-könyvtárosok rendelkezésre álltak.)
Ugyanakkor van az információ-bőségnek egy hátulütője is: a bőség. El kell dönteni, melyik infót fogadjuk el helytállónak. Ehhez újabb infók kellenek... Valahol belép a "képbe" az ember, valaki, aki irányt mutat, segít dönteni, vagy legalább kritériumokat felállítani = a "tanár" személye-szerepe kiiktathatatlan, még ha feladatai-tevékenysége nagyon megváltoznak is a régihez képest.
Nos, ez a felismerés, a feladatok újraértelmezése a megváltozott kor megváltozott igényei ÉS lehetőségei miatt: ez az, ami Mo.-on hiányzik az oktatásban. A már ismert felállás/módszertan/tananyag van jelen ma is. Elavult, de ismerik = nem változtatnak, a diák meg "szív". Mert az oktatott-számonkért ismeretek igen nagy része később használhatatlan = felesleges idő- és energia fordítódott az oktatásukra.
És ezen az sem változtat, hogy az aktuális ismeretek egyéb forrásból megszerezhetőek (részben a net révén).

Elavult, korszerűtlen, rugalmatlan: egy ilyen oktatási rendszert lehet színvonalasnak nevezni, de attól, hogy ennek nevezik, még nem lesz az.
A kényszermegoldások mindig mindenben félmegoldások, szerencse kérdése, hogy mi lesz az eredményük: a lépcsőn ugrálás valóban eredményezhet feszes-izmos vádlit (szép is+hasznos is) de lehet belőle csonttörés is.... Az, hogy ezer ugrálás után van egy csonttörés és nem gyakrabban, az nem a tanáron/szándékán, a körülményeken múlik, hanem a szerencsén.
És én úgy vagyok vele, hogy ha akarok valamit, akkor elérését/mellőzését minél kisebb mértékben bíznám a szerencsére, inkább megpróbálom képességeimhez/lehetőségeimhez képest minél nagyobb mértékben befolyásolni a várt végeredményt. Tudomásul veszem, ha csak kis mértékben van ráhatásom, vagy ha netán semennyire, de ilyenkor nem fogom színvonalasnak/megfelelőnek nevezni-tartani a körülményeket, akkor sem, ha az általam kívánt eredményt érem el. Nem rajtam múlt, hanem a szerencsén, nem magamnak köszönhetem, hanem a véletlennek.
És a szerencsére, véletlenre nem lehet stabilan számítani, jövőt-következményt alapozni....
Ezért nem tetszik, hogy a gyerekek okítását esetleges kényszermegoldásokkal próbálják megoldani.

@diggerdriver:
"Amit tudok annak 90%-át iskolától függetlenül tanultam."
Na, hát ez a baj az itthoni oktatással.
Hogy olyasmit oktat (zömmel), ami utóbb használhatatlan, amire szükség lenne, azt viszont nem oktatja. Ha más forrásból megszerzed a tudást, akkor jó, ha nem, akkor így jártál.
Akár szakma/munka a tudás/infó tárgya, akár a mindennapi élethez szükséges ismeretek.

borzimorzi 2014.05.22. 14:59:16

@enrobag: Hogyne, akik hittanra nem járnak, azoknak van az erkölcstan. Ezt nem írtam bele. És köszi a figyit, majd odasasolok.
Üdv:
b

borzimorzi 2014.05.22. 14:59:16

@Rebarbaraa: Bocsi, igazad van, azt nem írtam bele, hogy a korlátot fogni kell. Gondoltam, magától értetődik.
Üdv:
b

Rebarbaraa 2014.05.22. 15:14:25

@borzimorzi: Oke, nem akarok szorszalhasogato lenni, de tetelezzuk fel, hogy all a gyerek a lepcson, es egyk kezevel a korlatba kapaszkodik, a masikkal semmibe mert az iskolakban a lepcsoknek csak egyik reszen van korlat, vagy egyken sem, a lepcso pedig olyan szeles, hogy a masik kezevel a falba kapaszkodni/tamaszkodni sem tud. Szted egy egesz osztalynak a lepcsokon allva kell himbalozni egy kezzel kapaszkodva? Csak egy borul meg lefele es viszia tobbit is. Tenyleg csak balesetveszelyessegi szempontbol kerdem...Hat en fraszt kapnek ha az en gyerekemet latnam igy. Gondoltam a gyerekek testi epsege fontosabb es magatol ertetodobb mint a tanar idiota labnyujtasi gyakorlata.
Udv
R

macamuca [IHUN] 2014.05.22. 15:28:07

@enrobag:
A hittan valóban nem kötelező, helyette lehet választani az erkölcstant.
Ahol kb 90 %-ban ugyanazt "oktatják", mint amit hittanon...

Hittanra amúgy eddig is járhatott bárki, amennyiben a szülők szükségesnek tartották. Szabadidejében. És nem kötelezően, állami (!!) iskolába járva, tanrendbe illesztve...

Amúgy akár hittan, akár erkölcstan, mindkettő valódi tartalma abszolút személyes "valami" = nem lehetséges egységesen, mindenki számára kötelező érvényűként oktatni. Az ezirányú próbálkozás ezért téves.
Hogy ki miben hisz (vallási téren), milyen erkölcse van, az a privát szféra része, ezeknek az ismereteknek az átadása a szülő dolga-feladata = az, hogy az iskola ebbe bele akar szólni, szabályozni akarja, nekem nem tetszik. Ugyanolyan túlkapás, mint amikor pár évtizede munkaidő után oktatták az embereket a marxista eszmékre, elvileg önkéntes alapon, gyakorlatilag nagy merészség volt nem eljárni ezekre a "gyűlésekre". Akarta-nem akarta, tömték a fejét valamivel, most meg kötelező a gyerkőcöknek a hittan, VAGY az erkölcstan (ahol zömmel ugyanaz hangzik el, mint a hittanon).
Szerencsére középiskolában nem kötelező = ott már lehet hitetlennek, vagy erkölcstelennek lenni... (már amennyiben elfogadjuk, hogy az említett órákon a hittel-erkölccsel ismertetik meg a gyerekeket, mint múlhatatlanul szükséges dolgokkal, melyeket a szülő nem tud/nem képes átadni)

macamuca [IHUN] 2014.05.22. 15:36:58

@borzimorzi:
"Gondoltam, magától értetődik."

Én meg azt gondolom, hogy a megfelelő (!!) feltételek-eszközök biztosítása alapvető egy színvonalas oktatás esetén.
(Pld tornaórához tornaterem.)

Úgy tűnik, hogy a hiánygazdálkodáson alapuló sufni-tuning-mentalitás nálad tényleg mindenre kiterjed, ami alapjában véve nem gond. A gond az, hogy elhitetted magaddal és másokkal is megpróbálod elhitetni, hogy a ha-ló-nincs-szamár-is-jó - kategóriás megoldás az igazi.
Nos, nem az.
A példabeli szamár félmegoldás, kényszermegoldás.
Az igazi a ló lenne.
Belátom, hogy nincs pénz/akármi lóra, elfogadom, hogy helyette szamár van, de nem fogom lónak tartani-nevezni. Te meg győzködöd magadat-másokat, hogy az a szamár milyen klassz, akár még jobb is, mint a ló...
Mifelénk ezt önbecsapásnak hívják, olymindegy, mivel kapcsolatos.

DieNanny CH 2014.05.22. 15:44:04

@Rebarbaraa:

Ez a fogpótlás implantátumos lenne, vagy meglévő fogakat csiszolnának, amire teszik a hidat?

Rebarbaraa 2014.05.22. 16:36:30

@DieNanny [SZ,CH]: Mindent en sem tudok, ott van a linken minden tudnivalo. Ismerosnek hidakkal koronakkal es potfogakkal cakli pakli volt. Nem kerdeztem h beepites is volt e.

DieNanny CH 2014.05.22. 16:53:57

@Rebarbaraa:

Sajnos nem tudok angolul... De mindegy is, mert úgysem Angliában élek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.22. 17:09:07

@Rebarbaraa: ne dimenzionáld túl, ez egyáltalán nem veszélyes gyakorlat, edzésen rengeteget csináltuk.

Papagály (törölt) 2014.05.22. 18:58:34

'Mi a baj az amalgámmal?
Már régen rehabilitálta a fogorvos társadalom mert még mindig nincs jobb helyette.
Nem, a fehér tömés nem jobb mert zsugorodik. Soha nem tart addig mint az amalgám. '

biztosan a fogorvos társadalom is inná a szavaid, főleg amint megtudná tőled, hogy nem is azt gondolja, amit mond.
nem kéne publikálnod valamelyik fogászati szaklapban? csak úgy felvilágosító jelleggel, láthatóan ők nem haladnak a korral.

www.orvosok.hu/kerdesek/amalgam-tomes-449

tiszteletre méltó szerénységre vall a részedről, hogy tájékoztatsz bennünket a tudomány mai állásáról - a "fogorvos társadalom" nevében. ezúton is hálásan köszönjük!

Papagály (törölt) 2014.05.22. 18:58:42

@Chang Yai:
rosszul emlékszel. a magyar diákok mindhárom területen átlag alatt teljesítettek, az angolok pedig két területen átlagosan, a természettudományok terén pedig átlag felett, azaz - a nyelvi nehézségekkel küzdő bevándorlók dacára is - sokkal magasabb teljesítményt produkáltak, mint a magyarok. a listán 12 ország van anglia és magyaro. között.
www.oecd.org/pisa/keyfindings/PISA-2012-results-snapshot-Volume-I-ENG.pdf

románia és bulgária mellett albániát is toronymagasan verjük. legyünk büszkék, hiszen gazdaságilag (is) egyre inkább az ő ligájukban játszik magyarország. a helyes megközelítés az ország eredményeinek felbecsülésére jelenleg a románia, bulgária és albánia teljesítményével való összehasonlítás. húsz év múlva valószínűleg botswana és zambia lesz a referenciapont...

2014.05.22. 19:25:31

@Papagály: Ugy nezem egy par skandinav orszagban betiltottak az amalgamot es itt Kanadaban se ajanljak, a higany miatt.

Rebarbaraa 2014.05.22. 20:06:09

@DieNanny [SZ,CH]: Jajj bocs Nanny. Maris irom a forditast.
Nos 3 kategoriaju fogaszati elatas van. Ettol kicsit elterhetnek a helyi orvosi rendelok de a diferencia par £.
Band 1. 18.50£
Panoramarontgen, jovobeni problemak elkerulesere tanacsadas, fogko tisztitas,fluid lakkozas illetve kisebb tomesek.

Band 2. 50£
Minden bennevan amit tartalmaz a band 1. tovabba minden tovabbi tomes, fogkezeles, gyokerkezeles es fogak potlasa. (gondolom kis mennyisegu fogpotlas, nem teljes 2 fogsor)

Band 3. 219£
Minden ami az 1 es 2 band tartalmaz, tovabba plusz koronak, fogak es hidak.

Egyebkent ennel meg valamivel tobbet is ir egy aloldalon reszletezve. De ez azt hiszem kb kielegito info igy elso olvasatra is.

Rebarbaraa 2014.05.22. 20:23:24

@Rebarbaraa: Uristen, a differenciat es az ellatast rosszul irtam:)

puhacica 2014.05.22. 20:27:34

@Chang Yai: jaj, az "utazgatast" meg ne is mondd! az en anyukam is meg szokta kapni a nala 2x jobban kereso kollegaitol, hogy micsoda burzsuj, mikor evente 1x elrepul hugomhoz Spanyolorszagba, fapadossal. :)

borzimorzi 2014.05.22. 21:59:12

@macamuca [IHUN]: Bocs, de szalmabábot csépelsz igen nagy elánnal, és ez nem fair. NEM neveztem a magyar oktatási rendszert színvonalasnak, nevesítve is felsoroltam, hogy mely EU-tagországokét tartom jobbnak. De akár tetszik, akár nem, ez is pénzből működik. Ár-érték arány, does it ring a bell? Ha a magyar kisiskolás oktatására X forintot költünk egy évben, az angol kisiskoláséra meg 8X-et, és ennek ellenére a magyar oktatás akár csak feleannyira jó, mint az angol, akkor ár-érték arányban elbeszélve a magyar oktatás négyszer jobb. Abszolút értékben persze továbbra is csak feleolyan jó. Ez egy tök primitív számtani összefüggés, egy sima aránypárral kiszámolhatod magad is.

Természetesen a buhera tekintetében is igazad van, nyilván a célszerszámot semmi sem helyettesítheti, ami pont olyan jó, vagy jobb lenne az adott feladatra, mint maga a célszerszám. Ha lenne ilyen eszköz, akkor az lenne a célszerszám.

Egy dolog biztos, bár csak tapasztalati tény, tehát számodra és Rebarbaraa számára biztosan nem lesz meggyőző. Unokaöcsém most elsős egy budapesti, belvárosi gimiben. Nincsen tornatermük. Viszont lépcsőznek. Huszonvalahány gyerek 4 emeleten át. Alsó hangon 4-5 lépcső van 2 gyerek közt, tehát nincs olyan, hogy ha egy elbotlik, az dominóként löki fel a többit is. Nyújtásnál az egyik kezükkel kapaszkodnak, és még egyiknek se lett semmi baja sem. Viszont a gyerek most május elsején úgy ment fel Visegrádnál a hegyoldalon, mintha liften húzták volna, olyan izmos lett a lába. Nyilván jobb lenne egy valódi, rendesen berendezett tornaterem. Anno nekünk volt a gimiben. Egyik osztálytársam akkorát zahált a kötélmászás után, mikor brahiból lefelé menet csak a kezét használta és nem bírta el magát, hogy a traumatológián kötött ki, szilánkosra törött sípcsonttal. Ettől még nyilván a tornaterem a jobb a legtöbb esetben. Anno 8 évig atletizáltam, rendes, szabványos sportpályán. (Középen futballpálya, körben a salakos futópályák, még kijjebb a lelátók.) Légy erős, mi is lépcsőztünk. Rengeteget, hosszú-hosszú sorozatokban végig, fel a lelátó tetejére és vissza. 35 fokban is, pedig nem volt korlát. Soha senkinek nem lett baja, viszont sok jó futó volt köztünk. 16 éves koromban olyan vitálkapacitásom volt, hogy most a felének is örülnék. És bár kifejezetten sportcélra épült létesítmény volt, azért láttam olyan gerelyt, amelyik egy, a gyepen ülve épp nyújtógyakorlatot végző lánynak a combjától 3 centire állt bele a földbe.

Hogy mondjam? Legjobb az élettől gyümölcssalátát kapni. De ha csak citromot kapsz az élettől, még mindig megtanulhatsz limonádét csinálni...

Részemről mindent elmondtam, amit erről mondhatok. Ha a posztoló kollégája ide talál jönni, nem lesz rosszabb élete sem neki, sem a gyermekeinek, mint ott volt. Azzal a fizuval pláne nem. Abból ott csak kisfiú, itt pedig menő lehet, ha nem is nagymenő.

Üdv:
b

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.22. 22:13:41

@borzimorzi:
A posztolónak nincsen kollégája aki odamenne.
Ez egy képzelt beszélgetés volt, válaszként egy múlt heti posztra ami mérhetetlenül rosszindulatú volt.
Olvasd el a "London más szemszögből" írást és beszélgethetünk.

borzimorzi 2014.05.22. 23:09:49

@diggerdriver: Igazad van! Látod, csak tegnap olvastam, és máris kiment a fejemből ez a nem elhanyagolható részlet. Öregszem, vagy mi...

Üdv:
b

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.23. 05:29:35

@Papagály: köszönöm a pontosítást, nem tudom, mi kavart be, ez most nagyon bosszant is, hogy nem értem, miért emlékszem rosszul.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.23. 05:39:17

@borzimorzi: "Ha a magyar kisiskolás oktatására X forintot költünk egy évben, az angol kisiskoláséra meg 8X-et, és ennek ellenére a magyar oktatás akár csak feleannyira jó, mint az angol, akkor ár-érték arányban elbeszélve a magyar oktatás négyszer jobb. Abszolút értékben persze továbbra is csak feleolyan jó. Ez egy tök primitív számtani összefüggés, egy sima aránypárral kiszámolhatod magad is. "

ééértem. ha veszek egy Trabantot 200 ezer forintért, ami harminccal tud szaggatni, vagy egy Ferrarit 200 ezer dollárért, ami kétszázötvennel, akkor aránypárral kiszámolva tulajdonképpen a Trabant sokkal jobb autó.
nagyon sürgősen nagyon magába kéne nézni valakiknek, és csinálni egy olyan iskolareformot, amit nem fog lebontani a következő kormány. szakmai és nem politikai alapokon. de valahogy ez szerintem soha nem fog menni. aztán lehet kalimpálni meg kajabálni meg kifogásokat keresni, de úgy tényleg, honnan indult 60-65 éve Japán, Korea, Finnország?
juteszembe, nemzeti Rózsikánk marad, vagy találtak egy még elvetemültebb arcot az új kormányba?

junoszty70 2014.05.23. 12:03:08

@diggerdriver:
Csak a konkrét tényeket próbáltam feltüntetni a londoni posztban, ha rosszindulatú lettem volna, akkor meg sem jelenhetett volna az írásom. :-)
(Tudod van bennem némi rasszizmus és nacionalizmus is.)
Nagyon sok igazságot írtál a posztodban, de sok marhaságot is (már bocs). Én úgy látom, hogy Nyugat-Európa halad rossz irányba, teljesen célt tévesztettek, lassan elborítja őket a saját maguk teremtette káosz. Lassacskán valamit tenniük kellene... csak nem merik megtenni azokat a konkrét lépéseket, amelyek kivezetné az országaikat a helyes útra. De ez legyen az ő gondjuk.
Tudom, hogy ez nagyon pátoszos, de ami nekem - sok mindenen felül - nagyon fontos, az itt van ebben a dalban:
A kenyér hangját hallom én,
Az apám szavát vallom én.
Bárki vessen követ rám:
Ez itt az én hazám.

A mezők útját járom én,
A gyárak súlyát hordom én.
Bárki vessen követ rám:
Ez itt az én hazám.

Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám.

Az utcák ívfény gyöngysorát,
A mezők szorgos illatát,
A jövő szabad, szép szavát
Jelented, ó, hazám.

Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám.

A múltam bölcső-melegét,
A létem ezer fűszerét,
A vigaszt a száz kudarc után
Te nyújtod, ó, hazám.

Hitem a szerény büszkeség,
Békétlen, békés nemzedék,
Múlt, jelen, s jövő szól hozzám:
||: Ez itt az én hazám,
Ez itt az én hazám. :||

macamuca [IHUN] 2014.05.23. 14:28:44

@borzimorzi:
"NEM neveztem a magyar oktatási rendszert színvonalasnak, nevesítve is felsoroltam, hogy mely EU-tagországokét tartom jobbnak."

Valóban, a színvonalas szót nem használtad, és valóban, felsoroltad, hogy mely országokét tartod jobbnak..
"Mindössze" azt írtad, hogy a magyar olyan-amilyen, de az angol sokkal rosszabb:
15.06.-kor:
"A magyar iskolarendszer jelenleg is sokkal változatosabb, mint a mindent a hülyék szintjére leszállító angol, ..."
16.09.-kor:
"De az EU egyik legszarabbjához, az angol közoktatáshoz képest igenis jó."

Papagály 20.44.-es kommentjében összefoglalta a lényeget (Kaksi Kapitány 8.35.-ös kommentjére válaszként), linkelt 2 cikket is, ezt a 2 linket másolom most ide:
www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=29861

index.hu/tudomany/2014/04/23/csapnivalo_a_magyar_pisa-bizonyitvany/

Lényegük: a PISA-teszt eredményei alapján a magyar diákok eredményei jócskán elmaradnak az átlagtól (többek között az angol diákokétól is...), a valamikori ('70-es - '80-as évek), valóban szuper eredmények már régóta a múlté, jóideje romlanak az eredmények.
Aki akkoriban járt suliba (=te is, én is, a mai középkorúak), az a saját emlékei alapján mondhat véleményt = hiheti, hogy ami akkor klassz volt, az ma is klassz. De sajnos ez nem helytálló: akkor tényleg nagyon jó volt, mára nagyon leromlott.

És ebben a pénznek valóban hatalmas szerepe van.
A II. vh. után az oktatás kiemelt fontosságú volt, az iskolázottság alacsony volt, sok volt az analfabéta is = elkezdtek sok pénzt fordítani az oktatásra, elsősorban az általános iskolákra (mint alapozás), de a gimik/szakképzők is kaptak támogatást vastagon.
Ennek meg is lett az eredménye: megszűnt az analfabetizmus, nőtt a tudásszint, a sokáig sokak számára elérhetetlen/vágyott tanulás-képzés a tömegek számára természetes valami lett.
Akartak tanulni az emberek, a hetvenes-nyolcvanas években iskolába járó gyerekeikbe is azt "ültették be", hogy tanulni kell, mert az jó+hasznos+érdemes.
A pénz jelenléte az oktatásban és a tanulás/iskola megbecsültsége együtt eredményezte azt, hogy akkoriban valóban színvonalas volt az oktatás Mo.-on (minden szinten).
Aztán a rednszerváltás után elkezdődött a forráskivonás, elkezdett lecsúszni a színvonal, mostanra bizony nagyjából olyan a helyzete, mint a focinak: a valamikori Aranycsapat léte és eredményei tagadhatatlanok, de a mostani foci (tudásszint, eredmények) köszönőviszonyban sincs a valamikorival....

Lehet nosztalgiázni, de az aktuális helyzeten (akár foci, akár oktatás, akár más) ez nem hogy nem javít/segít, de még inkább ront.
Miért? Mert a múlton való merengés időt+energiát von el a jelentől, a változtatástól. Változtatástól, már ha van rá szándék/igény.
És valamikori emlékeim ellenére mostanság szülőként nem azt tapasztalom, hogy lenne. Mármint állami szinten. A KLIK létrehozása olyannyira balul sült el, hogy szóba került az "átalakítása" = kénytelenek voltak belátni, hogy nem hogy jobb nem lett, de még rosszabb... (persze, pozi-csinálásként príma volt, a pozik meg kioszthatók a "támogatóknak"). Ugyanez elmondható a KELLO-ról is...
Más változás nem volt... továbbra sincs pénz a működésre, az eszközhiány és a tantervek elavultsága pedig az oktatás színvonalának hatalmas zuhanását eredményezte.
Változtatni kellene, szakmai alapon, node Mo.-on szakembert megkérdezni bármely területen? Na, azt nem!
Hogy 1-1 tanár mit tesz meg, annak milyen eredménye van adott suliban, az egyedi = eredménye is helyi lesz, kevesek számára elérhetően, a többség lehetőségei/eredményei (tanárok és diákok esetében egyaránt) finoman szólva korlátozottak.

Lehet viszonyszámokat és aránypárokat számolgatni, és megállapítani, hogy ezek szerint négyszer jobbak vagyunk, mint az angol (vagy bármelyik).
És lehet az általad is említett abszolút eredményt alapul venni: feleolyan jó.
Én úgy gondolom, hogy az abszolút eredmény az, amivel valamit kezdeni lehet (oktatásügyileg is, meg következményeként majdan a valós életben is), illetve kezdeni kell(ene).
Ezért mondtam azt, hogy a lépcsőzés, meg az összes többi efféle "megoldás" nem megoldás. Más lenne a véleményem, ha tudhatóan átmeneti lenne: pld épül az új tornaterem (meg van rendelve x-y-z eszköz, stb), amíg elkészül-megérkezik, addig is csináljunk valamit, valahogy. Ekkor okés lenne. Mert tapasztalható lenne a szándék a javításra, színvonalemelésre.
De ilyen szándék nincs, a pénz nem az oktatásra (vagy 1-2 más, szintén nagyon fontos dologra) fordítódik, kell másra.. (másnak...).
Így meg nehéz lesz ismét visszakerülni a valamikori színvonal közelébe..
(amúgy a lépcsőző rokon gyereknek lehet, hogy klassz a kondija/vádlija, de vajon neki van lehetősége az iskolában atletizálni, focizni, egyéb sporttal foglalkozni? Mint neked -és nekem- volt anno? Vagy gondoljon arra, hogy a Puskás Akadémia "hallgatóinak" milyen jó?. Tömegsportra nincs pénz, focira van, és még itt is tudunk unortodoxok lenni: a ráfordított pénz az eredményeken nem látszik, ezért még több pénzt kérnek-kapnak..).

borzimorzi 2014.05.23. 15:45:28

@macamuca [IHUN]: Ebben egyetértünk. Éppen ezért kellene azoknak, akik tehetségesek és szorgalmasak, külföldön is megállják a helyüket, aktívabban részt venniük a hazai politikai életben. Minimum annyira, hogy szavazzanak, tájékozódjanak. Az általános apátia az a közeg, ahol a korrupció és a hozzá nem értés ekkorára nő, mint a mai Magyarországon.

Ha jobb kormányzatot akarunk, netán jobb minőségű, tisztességes kormányzati munkát felmutatni képes, új pártokat is, akkor ezt a táptalajt kell megszüntetni. Ez a külföldön levő magyaroknak is érdeke, mert nem mindegy nekik sem, hogy a hátrahagyott családjuk hogyan és, és hogy nekik maguknak lesz-e hová hazamenniük. Ha valaki 40-esként elmegy nyugatra, akkor nyugdíjba vonulásáig már nem fog olyan sok évet dolgozni, hogy ottani viszonyok közt is magasnak számító nyugdíja legyen. Csakis a hazai viszonyok közt fog az ő nyugdíja magasnak számítani. Persze, angol nyugdíjjal milliók választják a portugál és spanyol tengerpartot is, az is opció. Csak ott is hatalmas demográfiai fórral nyomulnak a muszlimok, tehát mire a mai 40-es oda jut, nem biztos, hogy még akkor is olyan békés vidék lesz az, mint ma...

Üdv:
b

Papagály (törölt) 2014.05.23. 19:52:08

@Chang Yai: ez legyen a legnagyobb bosszúságod... :)
volt egyébként tavaly egy problémamegoldást mérő pisa felmérés is, lehet, hogy abban rosszabbul szerepeltek az angolok.

most utánanéztem, de ebben még nagyobb a különbség a két ország között (s még riasztóbb a magyarok lemaradása, még szerbia is megelőz bennünket, pedig aligha hiszem, hogy ott többet költenének oktatásra):
www.oecd.org/berlin/PISA2012-problemloesen-laender-rangliste.pdf

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 10:45:27

@junoszty70:
Ok beszélgessünk.
Azt mondod a konkrét tényeket írtad.
Milyen konkrét tény hogy "barátságtalanok az angolok" vagy "ehetetlenek az ételek"?
Rasszizmus az énbennem is van azzal nincs probléma.
Az hogy Nyugat Európa merre halad lehet vitatni. Nagy divat a "hanyatló nyugatól" beszélni.
Ez most a trend.
Erre nem lehet mást, mint az örök klasszikust. Hofit idézni hogy a "nyugat a szakadék szélén áll. Magyarország egy lépéssel előtte"
Ez a nyugat fikázás tipikus savanyú a szőlő esete Magyarországról nézve.
Ha a svédek mondanák az hitelesebb lenne.
Milyen érdekes hogy a nacionalizmus a pátosz a hazaffy turbómagyar szemlélet egy olyan embertől származik aki SIKERTELENÜL próbálta a HAZÁJÁT otthagyni.
Elment Londonba és négy hónap alatt hirtelen rádöbbent hogy

"Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám."

Rendkívül hiteles képet kaphatunk rólad ebből.
Az én véleményem a hazáról:

A haza nem csak őseim földje nem pusztán a táj ahol felnőttem nem csak a nyelv amit beszélek és nem kizárólag az emberek akiket ismerek. A haza nem csak pozitív mindenek fölött álló égi tünemény ami előtt le kell borulni és halálig áldást rebegni hozzá.
A haza ÉLETET ad de egyben életMINŐSÉGET is. Éppen ezért a hazához hozzátartoznak az ország működését befolyásoló emberek is. Ők is a haza részei és pontosan őrajtuk múlik hogy azt az egyszeri megismételhetetlen tyúkszaros életünket milyen minőségben éljük le.
Ez is beletartozik a haza fogalmába. De ne fogjunk mindent rájuk. A magyarspecifikus széthúzásról a hungarikummá lett „dögöljön meg a szomszéd tehene is“ mentalitásról nem a politikusok tehetnek bármennyire is szeretnénk mindent rájuk fogni.
Költők hada énekelte meg szívhezszólóan a haza iránti kötelességünket. Merthogy életünket és vérünket a hazáért feláldozni kötelesség. Tudnának erről mesélni a „hazáért“ elesett katonák Isonzónál és a Don kanyarban.
Igen, megtagadom az idevezető politikát megtagadom a magyar mentalitást az irígységet és a mérhetetlen dölyföt ami mögött semmi valós teljesítmény nincs. Megtagadom a világgal való oktalan szembefordulást és a „mindenki hülye csak mi magyarok vagyunk az okosak“ egyre jobban terjedő gyakorlatát.
Nem vagyok büszke a hazám történelmére mert kudarcok sorozata és iskolapéldája a különutas „semmiből sem tanulunk“ politikának.
Viszont soha nem tagadnám le hogy magyar vagyok. Oda születtem életem legnagyobb részét ott éltem le de az elmúlt 22év elszalasztott lehetőségét soha nem fogom megbocsátani annak az országnak. Megosztott gyűlölködő befelé forduló embereket hozott ez a 22év.
Kinek a bűne? Akik szavaztak vagy akiket megszavaztak? Nem érdekel. A lényegen nem változtat.

Semmiféle hazában és senki emberfiának nem hiszek. A belémnevelt ideológiák nyom nélkül kivesztek belőlem és nem tudok mit kezdeni olyan közhelyekkel hogy nem tartozok sehova meg hogy megtagadom a gyökereimet. Ugyanolyan semmitmondó frázisok ezek mint mikor valaki azt mondja hogy „keresem önmagam“.
Én oda tartozok ahol éppen vagyok a gyökereimre meg nem vagyok büszke akár tetszik ez valakinek akár nem. Amúgy meg nem keresem önmagam mert köszönöm de megvagyok.
Egy munkamániás fasz vagyok aki abban a téves hitben ringatta magát hogyha megtanul egy szakmát amit ráadásul szeret is, abból majd meg tud élni és el tudja tartani a családját ott ahová született.. Tévedtem és ez másnál is előfordult már. Hittem sok mindenben és minden hitemben csalódnom kellett.

Végigjártam az utat miszerint egy megrögzött idealista emberből egy megkeseredett hazáját megtagadó csak és kizárólag az önös érdekeket szem előtt tartó ember lettem. Mikor a vasfüggönyt lebontották azt hittük hogy Magyarország is csatlakozott a szabad világhoz. Ez az egyik legnagyobb tévedés ami a magyar embert érhette. A fizikai határokat valóban lebontották de a lelkekben ugyanúgy ott van a vasfügöny. Ami a magyar nép legnagyobb korlátja ami a szabad világtól jobban elválasztja mint a szögesdrót az a magyar mentalitás. Az a mentalitás aminek része az az elitista szemlélet miszerint a dolgozó ember az kizsákmányolni való rabszolga, az a mentalitás ami a becsületesen előre jutni vagy csak a munkájából megélni akarót minden eszközzel gáncsolja ahol tudja. Ez a mentalitás lesz a magyar nép veszte és ez különbözteti meg minden más néptől.
Én idegen leszek ott de mindenkinek a felmenői idegenek voltak valamikor a hazájuknak nevezett földön.

Generációk múlva mi jelentősége lesz hogy az utódaimnak az ősei a normannokkal vagy a 20-as években kitántorgottakkal, az 56-osokkal vagy a fülkeforradalmárok elől menekülve jött be Angliába?

Én hazát keresek az gyerekeimnek mert ez a jelenlegi nem haza.

Nem lehet haza az ahol másodrendű állampolgár vagyok őseim földjén.

PannonBoy 2014.05.24. 11:52:37

Tetszett az írás, egy jól sikerült tükör a magyaroknak. Néhol kicsit erősen fogalmaz, bár ez szükséges a katarzis eléréséhez.
Inkább az átlagemberelkről szól, mintsem a kivételekről.
A valóság soha nem fekete-fehér.

junoszty70 2014.05.24. 11:59:35

@diggerdriver:
Csak a kíváncsiság hajtott Londonba (ahogy már írtam erről a londoni poszt kommentjében, tudod olimpia stb.).
Néha EL KELL menni, hogy tudjuk mit hagyunk itthon...
Nyugat-Európáról csak annyit: van elég problémájuk,
remélem meg fogják oldani...
(Több jó barátom is él, élt nyugat-európai nagy városban, és bizony elég siralmas képet festettek a közállapotokról, amiről elsősorban az afrikai, ázsiai menekültek? bevándorlók? tehetnek. A kormányok képmutatóak és inkább a homokba dugják a fejüket, minthogy sürgős megoldás keressen és találjanak a gondokra.)
De - ahogy írtam - ez az Ő gondjuk, nekünk is meg van a saját keresztünk.

Sajnállak digger...tényleg megkeseredett ember vagy.
Kívánom neked, hogy megtaláld az életben, ami újra idealistává tesz :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 12:17:40

@junoszty70:
Kösz de nem kell sajnálni.
Idealista már nem leszek de a megkeseredettség nyom nélkül eltűnt.

diggerdriver.blog.hu/

Nyugat Európával kapcsolatban lehet hogy probléma az afrikai menekültek de közel sem akkora mint Magyarországon a néhányszáz éve odamenekült de beilleszkedni azóta is képtelen ázsiai menekültek problémája.

Az angolok sem aggódnak a cigányok miatt te se aggódj a feketék miatt. Megoldják. Itt még van miből.

borzimorzi 2014.05.24. 15:17:18

@diggerdriver: Pontosan. MÉG van miből. Aztán egy idő után a lassú mennyiségi változás minőségi változást okoz. Egy idő után nem ritka esemény lesz az, ami Lee Rigbyvel történt (az elkövető afrikai), vagy ami a birminghami elemista és középiskolás lányokkal, akiket egy zömmel paki muszlimokból álló, bevándorló bűnbanda szexrabszolgának használt. Hanem mindennapos események lesznek. Ha a 3. világ bevándorlói továbbra is özönölnek befelé, és továbbra is olyan bombasztikus demográfiai mutatóik lesznek, mint az utóbbi 20 évben, akkor a tősgyökeres angolok menekülőre fogják fogni. Az olcsó orosz gázzal meg a több millió börtönlakó ingyenmunkaerejével (illetve napi 2 dollárért "szabadon") dolgozókéval működő kínai konkurencia mellett ugyanis már nincsen olyan iparág, amelyik meg tudná fizetni munkabérben a megnövekedett kockázatot. 15-20 év múlva Angliában is az lesz, mint Venezuelában, hogy a felső középosztálybeli gyerekeket fegyveres testőr viszi iskolába. A felső 10-20ezernek a gyerekeinél már évek óta ez van. És egy idő után nincs tovább, a biztonsági kockázatok költségei és életminőség-rontó hatásai elől el kell menekülni.

Félreértés ne essék, nem kívánom, hogy ez legyen! Ez a worst case scenario, amely felé haladnak. 15-20 év múlva a tőke elkezd elvándorolni Angliából. Lengyelország lesz becslésem szerint az első célország, de ha ügyesek leszünk, eljut idáig is.

Ahogy elnézem a UKIP és a BNP lassan növekvő népszerűségét, kb. 2-3 (talán 4) választási ciklus múlva lesznek olyan erősek, hogy kiléptessék az országot az EU-ból. Addigra a 3. világból jött bevándorlók abszolválnak egy újabb népességrobbanást. Plusz az ipari gyártási folyamatok automatizálása is eléri azt a szintet, hogy hatalmasra duzzad a munkanélküliség. Gondolom, te is olvastad pár hónapja, mit mondott erről Bill Gates, és pár napja meg Jeff Bezos. Na, ez az a pillanat, amikor felrobban a pöcegödör, mert beáll az a negatív minőségbeli változás, amelyet a hosszú évtizedek alatt felhalmozott mennyiségi változások alapoztak meg. Hirtelen olyan hatalmas mennyiségű ember fog igényt tartani a (ma még bőkezű) szociális támogatásokra, hogy UK el is fogja veszíteni annak lehetőségét, hogy az EU-ban nettó befizető tagállam lehessen. Ha szerencsénk van a szerencsétlenségben, pont ezen képességének elvesztésével kb. egyidőben fog kilépni az EU-ból. Így nem fogja tudni ránk, a kontinentális Európára ömleszteni a saját területén felszaporított dologtalan csőcseléket.

De addig Kelet- és Közép-Európának ki kell bekkelnie. És addig sem szabad a 3. világot ide beengedni!

Ez a forgatókönyv csak abban az esetben hiúsulhat meg, ha a jelenlegi konfliktusok Afrikában és a Közel-Keleten a genocídiumok szintjéig eszkalálódnak. Mert ebben az esetben a nyugati országoknak az eredetileg a 3. világból importált több millió polgára vissza tud menni ősei honába, lesz nekik hely bőven. Nem véletlenül eszkalálódnak ezek a konfliktusok olyan ütemben és mértékben, ahogyan látjuk... A nyugatnak ez az érdeke. Ugye, nem ítélsz el azért, hogy ehhez már nem drukkolok a nyugatnak? Még akkor se, ha nekünk is ez lenne amúgy az érdekünk, mert ez Dél-Európában is nagymértékben csökkentené a bevándorlási nyomást...

Üdv:
b

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 16:02:00

@borzimorzi:
A te víziód körülbelül a 34.-ik amit olvastam.
Mind mind törvényszerűsítik a nyugat hanyatlását és előrevetítik a sátán eljöttét.
Ez már kb 50éve így megy.
Az a trendi hogy megjósoljuk a nyugat halálát. Szoktak valami lufit is emlegetni ami majd kidurran.
Aztán 50év alatt valami iszonyatos fejlődés következett be.
Válságok jönnek mennek, kormányok jönnek mennek aztán a nyugat köszöni jól van.
Angliában a bevándorlók aránya meg sem közelíti azt a 10%-ot ami otthon a cigányok aránya.
Ráadásul a bevándorlók itt nagyobb arányban dolgoznak mint otthon a cigányok.
Én bízom a kapitalizmus önszabályozó erejében hogy megold mindent.

junoszty70 2014.05.24. 16:28:26

@diggerdriver:
Nem vagy te túl idealista?

„Semmiféle hazában és senki emberfiának nem hiszek.”
De bízol a kapitalizmusban...hmmm

„Ez a mentalitás lesz a magyar nép veszte és ez különbözteti meg minden más néptől.”
Hiszel a magyar nép vesztében? Juj kapitány...

Nagyon el vagy tévedve valamerre...

junoszty70 2014.05.24. 16:31:33

@diggerdriver:
Én hiszek a magyar nép erejében...
A nyugatot meg magasról...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 16:49:21

@junoszty70:
Az hogy én hiszek vagy nem annak semmi jelentősége.
Miért akarnék rosszat a volt hazámnak?
Az én hitem nélkül is megteszi hogy elsüllyed a népek tengerében.
Tesztek ti azért otthonmaradottak jócskán.
Ha valaki van aki nem tesz érte az pont én vagyok.

Amúgy miben kéne bíznom?
A szocializmusban vagy a kommunizmusban?
Csak kérdezem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 16:51:11

@junoszty70:
Hinni hihetsz. Az imán kívül ott már más nem segít.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.24. 16:54:15

@junoszty70:
A magyar nép már bizonyított, nem is egyszer a történelem során.

Hihetsz benne, ha jólesik, de engedd meg nekünk, hogy ne kergessünk reménytelen álmokat, ne vívjunk szélmalomharcot a semmiért.

junoszty70 2014.05.24. 17:07:03

@diggerdriver:
Én úgy látom és érzem, hogy hatalmas változás lesz Európában, hogy mikor, az még kérdéses. Oroszország felől fog érkezni a változás. Míg a nyugat elkényelmesedett, saját gazdagságába beleposványosodott, addig az oroszok kemények maradtak, mint a vídia :-) És ne felejtsük: szinte kimeríthetetlenek a kőolaj és földgáz tartalékaik.
Magyarországról: nem tudom, hogy ti mit láttok odakintről, de azért túlozni nem kell: „Az imán kívül ott már más nem segít.”
Ez hülyeség és butaság! Sok gond van - tudjuk -, de ahogy kövérmadár írta: a magyar nép bizony, hogy sokszor bizonyított a történelem során.
Ezt most is meg fogja tenni! Aki ebben nem hisz, annak tényleg semmi keresnivalója Magyarországon!

junoszty70 2014.05.24. 17:10:00

@Kövérmadár [swe]:
Te magad írtad:
„A magyar nép már bizonyított, nem is egyszer a történelem során.”

Most is bizonyítani fog :-) A történelem mindig ismétli önmagát!

borzimorzi 2014.05.24. 17:55:06

@diggerdriver: Nem olvastál túl figyelmesen, de megbocsátom, mert énvelem is előfordult már hasonló, épp a te szöveged kapcsán. Nos, amit írtam, az a worst case scenario, azaz a legrosszabb eset forgatókönyve, s ezt hangsúlyoztam is.

Kétségtelen, hogy a nyugat eddig minden problémát megoldott, ami az útjába került. Épp csak a nagyon sikeresek néha elkövetik azt a hibát, hogy elbízzák magukat. Pride comes before the fall. Anglia eddigi történelme során nagyon sok és sokféle népet asszimilált. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy bárkiket sikerülni fog asszimilálniuk, bármekkora tömegben.

De ez nem igaz. Jelenleg a 3. világ muszlimjai asszimilálják az angolokat. Nézz csak körül Birminghamben, ha nekem nem hiszel! És mivel az ő demográfiájuk sokkal-sokkal jobb, mint a tősgyökeres briteké, sikerre vannak ítélve. Ne felejtsük el, hogy Angliának "csak" 500 év gyakorlata van a mások asszimilálásában. De az iszlámnak meg 1400 évi gyakorlata van ugyanebben! Ha valamibe beletörhet a nyugat bicskája, az az iszlám. A muszlimokat még soha, sehol, senki nem asszimilálta nagy tömegben. Mindenütt ők kerültek felül, ahol nagy számban megjelentek, és 1-2 generáció alatt kiirtottak maguk körül minden más civilizácits és kultúrát. 150 év alatt a Hódoltságban is elérték ezt. Nem rajtunk múlott, hogy Savoyai Jenő külső erővel végül kiverte őket Zentánál.

Nem kívánom, hogy így legyen, de nagy a valószínűsége, sajnos.

Mondjuk, rátok nézve nincsen jelentősége, ti csak dolgoztok, gyűjtögettek, aztán majd meglátjátok, merre tovább. Minden tiszteletem, éljetek boldogan!

(Csak ne köpködjetek visszafelé, ha kérhetem. Nem szép.)

Üdv:
b

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.24. 18:05:47

@junoszty70:
A hit szép dolog, de én a realitások embere vagyok... ;)
Magyarország nem tudja azt az életszínvonalat biztosítani az átlagember számára, amit egy gazdagabb ország.

Próbálkozni lehet, hinni is benne, de az ember élete rövid, én biztosan nem fogom egy talánra pazarolni. Inkább építek egy már jól működő országot a szürkeállományommal és szorgalmammal.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.24. 18:11:03

@borzimorzi:
"(Csak ne köpködjetek visszafelé, ha kérhetem. Nem szép.)"

Ez egy érdekes kérdés... valóban nem szép dolog.
De hányan és nányszor köpködtek már unánunk? Hányan és hányszor köpködtek már a "nyugtra"? Hányan és hányszor a zsidókra?
Nos?

Mert ha a magyar ember elmondhatja a zsidókat, szlovákokat, románokat, "a nyugatot", az amerikaiakat, a kivándorlókat bárminek, akkor bizony én is (mint kivándorló) elmondhatom a magyarokat bárminek.

Ez így korrekt, nem?

A muszlimos dologban igazad van. Remélem, hogy én már nem fogom ezt megélni, ha mégis, akkor veszek egy házat az erdőben + egy vadászpuskát és megvédem magam a képzeld barátjuk ellen...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 19:31:12

@borzimorzi:
Régóta mondom hogy modern vallásháború folyik.
A történelem folyamán hol a kereszténység hol a muszlimok kerültek felül.
Most a muszlimoknak áll a zászló.
Volt ez fordítva is mikor a mórokat kiűzték Spanyolországból.
Most visszaszivárognak.
Komoly probléma elismerem.
Nem tudom mi lesz a végkifejlet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 19:36:01

@junoszty70:
Ok. Most felteszem a szokásos végtelenül tisztességtelen kérdésemet.
Milyen pozitívumot tudsz felsorolni az utóbbi 20évből?
Milyen jövőképet tudsz mondani a mai fiataloknak?
Mivel biztatnád a kivándorolni akarókat hogy maradjanak?
Mondjál pozitívumokat a jó irányba haladásról.
Mi az ami jó irányba mutat?
Győzzél meg engem mint szakmunkást hogy otthon lenne a helyem.

tanato 2014.05.24. 19:57:53

@borzimorzi: Ne felejtsd el hogy hogy az iszlám Oroszországot is be fogja darálni,ott is egyre több a muzulmán és gyorsabban szaporodnak mint az oroszok.Nekik Oroszország is nyugat,legyőzendő ellenséges gyaur állam,már Szulejmán is sokat háborúzott az oroszokkal.Ne felejtsd el a volgográdi,moszkvai stb. muzulmán tömeggyilkos terrortámadásokat.Ezt csak azért írom le mert sokan gondolják hogy mindkettő a Nyugat gyengítésén fáradozik,szövetségesek.Szó nincs róla,az oroszok meg a muzulmánok irtják egymást.Lásd pl csecsen háború.

tanato 2014.05.24. 20:01:54

@junoszty70: Aki Putyintól vagy Oroszországtól várja Magyarország sorsának jobbra fordulását,az egész egyszerűen nem evilágon él és teljesen elfelejtett mindent a történelemből.1849,1944,1956,.
Én már 30 évesen értem meg a rendszerváltozást,felnőttként éltem már a szovjet megszállás alatt is.Tudom mit beszélek.

junoszty70 2014.05.24. 20:48:50

@Kövérmadár [swe]:
Persze, szíved joga, hogy mit és mire „pazarolsz”!

borzimorzi 2014.05.24. 20:51:23

@Kövérmadár [swe]: Nézd, én leszek az utolsó, aki bárkitől is elvitatja azt a jogát, hogy szabadon kifejtse a véleményét bárkiről és bármiről, ha mégoly negatív is az a vélemény.

Amiért mégis azt gondolom, hogy nem kéne Magyarországról túl negatív véleményeket szellőztetnünk (Itthonról se!), annak okai az illem, a morál és a jól felfogott önérdek területén leledzenek.

Illem tekintetében egyszerű a képlet. Nem illik rosszat mondani arról, akitől kaptunk, mégpedig sokat. Bármikor is születtél a II. VH óta eltelt idő során, biztos, hogy megfelelő és korszerű egészségügyi ellátásban részesültél, megkaptad a védőoltásokat, és vitaminokban, kalóriában sem szűkölködtél. Összehasonlításul megemlítem, hogy ehhez képest Angliában még az ötvenes évek első felében is jegyrendszer volt. Nemcsak a textíliákra, de a szénre és a legalapvetőbb élelmiszerekre is. És ezrével voltak az angolkóros gyerekek, mikor itthon már nagy ritkaságnak számított ez a betegség... Bölcsitől-ovitól kezdve az általános és középfokú oktatás ingyenes volt számodra, s ha egyetemre vagy főiskolára mentél, az is. Tudom, a mostani Pisa-eredményeink siralmasak, de az 1970-es és '80-es években még az élvonalban voltunk. Te még abból a közoktatásból részesültél, ha jól sejtem. Ha bármikor könyvet vettél 1990 előtt, messze olcsóbban tehetted, mint a nyugati vásárlók, mert dotálva volt. Nem keveset kaptál tehát ettől a nemzettől. Nem irigyli tőled senki és nem kell utólagosan megfizetned sem, de ettől még tény. Nem erkölcsös és nem is illendő a jótéteményekről mélyen hallgatni, és csak a rosszat hangsúlyozni.

Az önérdek is belejátszik a dologba, nem tagadom, két szempontból is. Tudod, amikor valakit állásinterjún a korábbi munkahelyeiről és főnökeiről kérdeznek, akkor nem arra kíváncsiak, hogy azok milyenek voltak. Hanem a felvételiző személyiségére. Ha szennyes lelkű, sértődött hólyag, akkor el fogja mondani a régi főnökeit mindennek. Ebből a felvételiztető megérti, hogy ha most felveszik, de később bármi miatt meg fognak válni ettől az embertől, akkor róluk is le fogja szedni a keresztvizet. Ha az angoloknak (vagy te a svédeknek, ha ott vagy) szidod Magyarországot és a magyarokat, nekik ez azt fogja jelenteni, hogy ha majd tőlük is továbbállsz, róluk is kedvezőtlenül fogsz nyilatkozni...

A másik önérdeked az, hogy soha nem tudhatod, nem fogsz-e még rászorulni a szülőhazádra. Nem kívánom hogy így legyen, de láttam rá példát. Láttam magyar kórházban olyan ámerikás hazánkfiát, akiről tudtuk, hogy ahányszor csak hazajött vakációzni, mindig tele szájjal szidta Magyarországot és a magyarokat, hogy itt minden milyen ócska, bezzeg Amerikában. Aztán amikor már 160 kilós volt és diabéteszes, megmondták neki az amerikai kórházban, hogy a biztosítása nem fedezi a gyógykezelését, és amúgy sem műtenék meg, amíg le nem fogy. Egyből jó volt neki Magyarország! Hazajött a mi nyakunkra, és a mi pénzünkön kezeltette és műttette meg magát. Azóta már lehet, újra Amerikában szidalmaz minket.

Ha szorul majd a hurok, és nagyon sok lesz a rászoruló, nem lehet kizárni, hogy turbófokozatba kapcsol az a hiszti, amit Cameron már elkezdett a külföldi munkavállalók ellen, akik kb. "elveszik a munkát tőlünk, angoloktól". Most még nem engedik ezt a hangnemet elharapódzni. Most még úriemberek veletek.

Csak tudod, az angolok valójában nem úriemberek, legfeljebb a felszínen, és amíg túl sokba nem kerül. Amikor nagy a baj, amikor sok pénzük, netán az életük múlik rajta, akkor pontosan olyan gazemberek, mint a nácik. Olvasgass a búr háborúról, és megtudod. Churchill is írt róla. Amíg kiegyenlített erőviszonyok mellett úgy érezték, megverhetik a búrokat, úriemberek voltak. Amikor a búrok bekeményítettek és az angolok vesztésre álltak, akkor felfedezték a koncentrációs tábor intézményét, és a búrokat oda terelték be. Asszonyok, kisgyerekek, öregek rendes víz és élelem nélkül. Hullottak, mint a legyek. :-(((

Ha az a forgatókönyv valósul meg, amelyről mindketten reméljük, hogy nem fog, akkor bizony nem lehet kizárni, hogy nem fogtok Angliától nyugdíjat kapni. (A svédektől még mindig inkább fogtok kapni...) Mivel kicsi csoport vagytok, a politikai érdekérvényesítő képességetek csekély. Nem rajtatok múlik, ki lesz az angol miniszterelnök, na. Viszont a segélyekre rágyógyult, munkakerülő (Bármilyen színű!) és nagy létszámú fiatalságon nagyon is múlik! És ha - Ne adja Isten! - választani kell majd, hogy nektek fizessenek nyugdíjat, vagy a társadalmi béke megőrzése érdekében a dühös, munkanélküli, de dolgozni se nagyon akaró fiatalok tízmillióinak tömjék be a száját, akkor esélyetek se lesz. Csak nézd meg a 2011-es angliai zavargások képeit és képzeld el, mi lesz, ha ez a fosztogató, gyújtogató csőcselék létszámában 30-40-szeresére felszaporodik!

Nagyon tanulságos az, hogy hogyan bántak az angolok a 303-as repülőszázad pilótáival a II. VH után. Itt a film, nyelvtanulásra is kiváló, mert álomszép a narrátor angolsága:
www.youtube.com/watch?v=ptijNcDanVw

Üdv:
b

junoszty70 2014.05.24. 21:01:54

@diggerdriver:
Mivel grafikus vagyok, ezért ezekre a kérdésekre én nem tudom a választ.
Talán az „okos” politikusainknak kellene feltenned. :-)
Viszont annyit tudok - ezek tények -, hogy itt Nyugat-Dunántúlon egyre nagyobb hiány mutatkozik a jó szakmunkásokból.
Nyomdaipar: több nyomda keres jó gépmestert - egy gépmester akár 350 ezer nettót is keres -, de nincs! Egy barátom gépipari cége hónapok óta keres CNC-eszterga gépre szakembert nagyon jó fizetésért, de nincs! Még sorolhatnám...
Természetesen ez annak is köszönhető, hogy sok jó szakember elment dolgozni nyugatra.
Persze ez most, amit írtam, Nyugat-Dunántúlra vonatkozik, az ország keleti, észak-keleti részében nem ilyen jó a helyzet tudtommal.
A mi városunkban közel sem ökölbe szorított képpel járkálnak az embernek... munkanélküli igazából csak az, aki lusta, vagy az állambácsitól várja a segélyt. Bűnözés szinte elhanyagolható, ami van az elsősorban csak a cigányságnak „köszönhető”.
Nekem az az érzésem, hogy valami elindult Magyarországon, valami jó!
(Tényleg csak zárólejben jegyzem meg, hogy a mi vidékünkre nagyon sok osztrák, német, holland, belga költözik. Vajon miért is?
Elmenekülnek a hazájukból?
Egyrészt az olcsóbb élet miatt, másrészt nálunk nem botlanak lépten-nyomon mindenféle nációba.)

junoszty70 2014.05.24. 21:08:06

@borzimorzi:
Nagyjából egyetértek veled! Az előző kommentjeidben - valószínűleg -, teljesen hitelesen festetted le Európa jövőjét.

Idén is több százezer afrikai menekülttel számolhatnak Nyugat-Európában..
Az előrejelzések szerint Nigéria lakossága, a mostani becsült 200 millióról, 10-15 év alatt 300 millió lesz. Ebből a 300 millió niggerből legalább 100 millió Európába vágyik. Vajon mit csinálnak velük?

junoszty70 2014.05.24. 21:10:19

@tanato:
Egy szóval sem írtam, hogy az oroszoktól várnám Magyarország felemelkedését. Csak Európa jövőjéről gondoltam azt, hogy bizony ott van és ott lesz az oroszok keze mindenhol egyre mélyebben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.24. 21:45:07

@junoszty70:
Kitértél a kérdések elől.
Tedd vonzóvá Magyarországot.
Nehézgépkezelő vagyok. Itt keresek netto 700ezeret.
Mond meg hogy mivel tudsz bíztatni?
Pátosz hazaffyas duma nem kell.
KONKRÉTUM kell.
Intézkedések törvények minden ami élhetővé teszi az országot.
Mi az ami elindult? Mi az ami jó?

borzimorzi 2014.05.25. 08:16:27

@diggerdriver: Bocs, a 20 óra 51-est neked szántam, csak mellément a katt.

Ezekre a kérdésekre, amelyeket itt tettél fel, nem lehet válaszolni. Mission impossible. Ha el is indul valami, évek múlva fog látszani, hogy mi az és merre megy.

Magyarország nem tud abszolút értékben és minden más országhoz képest vonzó lenni, mert olyan talán csak Svájc lehet. De Magyarországnak is módjában áll relatíve vonzónak lenni. Nem tudom kizárni, hogy ha a jelenlegi "fityisz-maszop-jobbant secko jedno, mind idióta" polelit tovább regnál, akkor csak úgy tudunk relatíve vonzóbbak lenni, ha mindenki más visszaesik. Az állampapírjainkat is emiatt lehet még egyáltalán eladni.

Ahogy mondtam, ha 10 évig ott dolgozol, ennyit keresel és 20%-át félreteszed, akkor 10 év után lesz egy kis vagyonkád, amivel ott ugyan még csak egy kis muki vagy, de itthon menő lehetsz. Nem kell hazajönnöd, ha fut a szekér. De erre nincsen garancia. Sőt, ha fut is a szekér, mert ahol őrült bevándorlás van, ott állandóan lakóépületeket kell építeni, nem biztos, hogy a biztonsági jellemzők állandósulnak a mai szinten. Nem akarok durva lenni, de egyszer kergeti meg a szomszédasszonyodat egy olyan macsetés néger, mint aki Lee Rigbyt felkoncolta, és te is meg fogod gondolni, hogy a továbbiakban kiteszed-e ennek a családodat.

A pro és kontra érvek dinamikusan változnak, erősödnek és gyengülnek.

Plusz a mohóság. Ismerek orvos házaspárt, akik 10+ éve élnek Angliában. Mára mindketten vezetők, az asszony csoportvezető, a férfi osztályvezető főorvos. És bár gyerekek is vannak, meg lakást is kell bérelni, azért éves szinten 20-30 millió forintot félre tudnak tenni. Eleinte csak az volt a cél, hogy vegyenek itthon házat meg nyaralót, s majd hazajönnek. Mostanra elkapta őket a gépszíj. Már minimum Oxfordba akarják járatni mindegyik gyereküket, és nem a Balcsin akarnak nyaralót, hanem Marbellán. Stb.

Tudod, "gyarló az ember..."

Ami ebből engem főképpen érdekel, az az a szomorú tény, hogy mindegyik gyerekük elvész a magyarság számára. Már jobban tudnak angolul, mint magyarul. A magyarról azt képzelik, az valami primitív izé, amelyik csak arra jó, hogy anyu magyarul főzicskéljen valamit. Az, hogy tudományt, üzletet stb.-t lehet magyarul is művelni, az elképzelhetetlen a számukra. Az egyik közgazdász akar lenni, de magyarul olyan alapfogalmakat nem ismer, mint mérleg, versenyelőny, szervezeti felépítés, vezérigazgató, árbevétel. :-(((

Pedig ezek nem hülyék! Nagyon is intelligens gyerekek, sőt. S ha ez így megy tovább, hogy kimegy a java, akkor a nemzet színe-javának magva szakad. :-(((( Na, ez az, ami évszázadokra is visszavethet minket.

Üdv:
b

DieNanny CH 2014.05.25. 08:59:39

@borzimorzi:

Csak ezt emelem ki a kommentedből:
"bizony nem lehet kizárni, hogy nem fogtok Angliától nyugdíjat kapni."

Már miért ne? 5 év múlva állampolgár lehet, 15 év múlva, mikor nyugdíjba megy - vagy bármikor - egyenlő jogai lesznek bármelyik másik állampolgárral. Senkit nem fog érdekelni, hogy hány éve az.
Tudod, hogy én már most tudom, hogy Mo-tól nem fogok nyugdíjat kapni? Úgy 25 év múlva? Pedig ott születtem, meg minden ősöm is. Akkor meg mi a különbség?

DieNanny CH 2014.05.25. 09:02:49

@borzimorzi:

"az a szomorú tény, hogy mindegyik gyerekük elvész a magyarság számára."

Miért csak felnőttként van szükség a magyar gyerekekre? Miért nem becsülik meg őket gyerekként? Miért zsúfolják őket 28-30 fős óvodai csoportokba, a túlhajszolt óvónők keze alá? Miért kapnak moslékot enni? Miért kell 15 kilós iskolatáskával naponta megbirkózniuk?
Erre válaszolj.
Az az orvos házaspár meg jól teszi, amit tesz.

tanato 2014.05.25. 09:16:31

@borzimorzi: Orvosházaspárt Angliában én is ismerek egypárat/innen menőt persze/.Sajnos pont az eü.az a terület ahol a legmarkánsabbak a jövedelmi különbségek a kinti és az itthoni közt.Egy informatikai vagy műszaki diplomásnál is nagyok de arányaiban kisebbek.A gyerekek meg nyilván a befogadó államot fogják a magukévá vallani és ahogy az idő múlik a magyar nyelv ismerete meg kopni fog náluk.Ez a Magyarországon élő külföldieknél is így van,persze a magyar nyelv javára.
Azt meg hogy miért mindig az eü./meg az oktatásügy/kapja meg mindig csak a maradékát az elosztható közpénzeknek azt a mindenkori vezetéstől lehet/ne/ számon kérni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.25. 09:41:34

@junoszty70:
Mennyi lenne az a nagyon jo CNCs fizetes? :)

@borzimorzi:
Annyi kiegeszitest tennek, hogy 2 ev mulva allampolgar leszek. Utana a magyartol meg is fogok valni.
Innentol, a torveny elott, azonos jogaim lesznek, mint a svedeknek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.25. 09:45:11

@borzimorzi:
Tetszettek volna elobb gondolkozni es elheto korulmenyeket biztositani.
89 elott nem kellett, be voltunk zarva... ma mar nem vagyunk, 3 ora alatt barhol uj eletet kezdhetunk az EUban.

Amig Mo nem virit valamit, nem fog kedvet csinalni a magyarkodashoz. Ez a helyzet.

junoszty70 2014.05.25. 11:16:28

@diggerdriver:
Ahogy látom a kommenteket, mi nagyon nem egy malomban őrlünk.
Én hiszek Magyarországban, ti pedig valami másban. De nincs is ezzel semmi baj :-)
Valamit azért nem értek.
Én a párommal nem csak Angliában éltünk pár hónapot, de Spanyolországban és Görögországban is. (Szeretünk megismerni más országokat, embereket, saját szemmel megtapasztalni, megélni, hogy milyen is az ottani élet, nem pedig csak turistaként.)
Érdekes módon, kizárólag csak Angliában éreztem - a kint élő magyaroktól - azt a Magyarország felé zúduló sértődöttséget, rosszindulatúságot, gúnyt, lenézést. A másik két országban élő magyarok szeretettel és nosztalgiával gondoltak és beszéltek a szülőhazájukról. Vajon miért is?
A legtöbb Angliában élő magyar úgy beszél, hogy nem is szeret hazalátogatni, Magyarországot már nem tekinti a hazájának stb, stb...
Gyerekek! Akkor nem kell Magyarországgal foglalkozni!
Foglalkozzatok Nagy-Britanniával és a drágalátos királynőtökkel, vagy amivel akartok! (Legyetek büszkék Anglia történelmére!)
Nem kell leköpdösni saját szüleitek, nagyszüleitek, őseitek hazáját!
Nekik még a hazájuk volt, nektek már NEM!
Érezzétek jól magatokat és végre dobjátok már le a magatokkal hurcolt gyűlöletet! Sokkal könnyebb lesz minden :-)

tanato 2014.05.25. 11:51:04

@junoszty70: Még,jó az angliaiak elsősorban életszínvonaluk javítása miatt vannak ott,a két említett mediterrán államba viszont döntően házasság révén./vagy kalandvágyból/
Ég és föld a két csoport szülőhazához való viszonya,az első csoport anyagi kényszerből van ott,a rosszabb magyar viszonyok miatt

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.25. 12:51:19

@junoszty70:
Elképesztő az amiről beszélsz.
A lőtéri kutya sem foglalkozik Magyarországgal.
TE hangsúlyoznám TE írtál ide egy végtelenül elfogult csak negatívumokról szóló angolokat gyalázó Londonra fröcsögő posztot.
Eszem ágában sem lett volna Budapestről írni.
Nade nehogymá...
Amit szabad Jupiternek...?
Lófasztmama.
Itt a válasz és ez NEKED visszafelé köpködés aki bejárta európát és mindenhol sikertelen volt de azért megmagyarázza azzal néhány átlátszó közhellyel hogy "nem jött össze mert ott dolgozni is kellett volna így visszajöttem ide ahol el lehet halászgatni a zavarosban".
Mindezek után engem vádolsz hazafelé köpködéssel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.25. 12:59:52

@borzimorzi:
Tudod amikor összekerülök @junoszty70: -hoz hasonló turbómagyarokkal akkor mindig előveszem ezt a végtelenül tisztességtelen kártyát és kijátszom.
Aztán itt a meccs el is dőlt.
Mert nincs rá válasz.
Amióta itt vagyok rengeteg helyen dolgoztam Londonban rengeteg nagy építőipari cégnek.
Az építőiparban a bevándorlók aránya 80-90%.
Ennek az aránynak 80%-a Kelet Európai.
Mindig megkérdem minden kollégám hogy csak ideiglenesen van itt vagy végleg.
A Kelet Európaiak szinte kivétel nélkül haza akarnak menni és azt mondták csak pénzt gyűjteni vannak itt.
A magyar ebben is kivétel.
Az a kivétel aki haza akar menni. Szinte senki.
A magyar röghöz kötött nép. Nehezen mozdul. VISSZAFELÉ is.

junoszty70 2014.05.25. 13:12:35

@diggerdriver:
Erről beszélek. Düh és még egyszer düh.
Ha esetleg még egyszer elolvasnád a londoni írást, akkor láthatnád, hogy nem csak a negatívumokat írtam le.
Idézem: „természetesen azoknak, akik megfelelő szak- és nyelvtudással rendelkeznek, teljesen más az élete Londonban. Nekik akár Anglia lehet a tejjel-mézzel folyó kánaán...”
A többi, amit a költségekről írtam az hellyel-közzel igaz.
Az írásomat annak a sok embernek szántam, akik azt hiszik, hogy a kerítés kolbászból van Angliában, tudják meg pontosan, hogy mi vár rájuk az első években és ezzel a tudással felvértezve vágjanak bele az útnak.
Ahogy írtam, mi elsősorban csak és kizárólag az ismeretszerzés (+ nyelvgyakorlás) miatt jártunk más országokban. Most sem kizárt, hogy eltöltünk majd pár évet valahol máshol... nem vagyunk röghöz kötöttek.
Nekem az nem SIKER, hogy egy dohos londoni szobában élek, míg másoknak igen. De engem - mármint a siker -, nem igazán érdekel. Éljük az életünket és megpróbáljuk jól érezni magunkat!
Jah és borzimorzi: nem vagyok turbomagyar :-)
Lőtéri kutya? Hmmm... akkor miért van tele a facebook Angliában élő magyarok gyalázkodásával? Vagy itt a határátkelőn?

junoszty70 2014.05.25. 13:14:00

De már unom az eszmecserénket... unalmas és görcsös.
További szép életet kívánok nektek, bárhol is fogtok élni a jövőben!

Taxomükke (UK) 2014.05.25. 13:16:00

@Zoole[uk]: Köszi, tudom, mi a bed and breakfast. Előbb tudtam, mint te. :O
A viccet félretéve, erre gondoltam: airbnb.com.

takarék-láng 2014.05.29. 01:23:56

@diggerdriver: kb 25% hulyeseg, amit irsz. DE az az 50% full hulyeseg.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása